PASCAL.

OLY FÉRFIÚVAL fogunk most megismerkedni, ki fényes szellemi tehetségeinél fogva korszakalkotó munkásságot lett volna kifejtendő, ha a sors keze testének és szellemének erejét időnek előtte meg nem töri vala. Testét betegség és ideges vérmérséklet törte meg, szellemét pedig a vallásos rajongás; ez utóbbi végre annyira erőt vett rajta, hogy szellemi halála a tudományokra nézve jóval testi halála előtt következett be.

BLAISE PASCAL * 1623. jun. 19-én Clermont-Ferrandban született. Atyja, ETIENNE PASCAL, az auvergnei adó-kamara (cour des aides) elnöke volt, s mint mathematikailag is képzett férfiú DESCARTES-, GASSENDI-, és MERSENNE-nel folytonos összeköttetésben állott.

PASCAL már kora ifjúságában elveszíté anyját, kit soha sem ismert, sőt úgy látszik, hogy az emberi nem szaporodásáról mint a szellem lealázásáról való misztikus nézetei folytán nagyon kevésre becsülte.

A betegségek és idegesség által nagyon bántott gyermek testileg csak nagyon lassan fejlődött, de szellemileg annál gyorsabban érett. Midőn PASCAL nyolcz éves volt, atyja a hivataláról lemondott és Párisba ment, hogy ezentúl minden idejét a fia nevelésének szentelje. PASCAL-nak nyolcz éves kora óta atyján kívül más tanítója nem volt.

* Az ó-franczia írásmód szerint BLAIZE PASCHAL.


224

Hogy mi is a biografusoknak ahhoz a már PLUTARCH óta bevett szokásához alkalmazzuk magunkat, mely a nagy embereknek az ifjúkorukban elárult tehetségeit és nagy jövőt jósló tetteit különösen kiemeli: el fogjuk mondani, ami erre vonatkozólag PASCAL-ról följegyeztetett.

Egyszer valaki az atyja társaságából egy poharat késsel véletlenül megütött; a pohár harang módjára zengett. Az illető, hogy a hang megszünjék, a poharat az ujjával érinté. PASCAL tudni akarta, hogy miért szűnik meg a hang a puszta érintésre, s mivel a kapott felelettel nem volt megelégedve, maga kezdett a dolog fölött elmélkedni, sőt mi több, ugyanerről a tárgyról értekezést irt. PASCAL ekkor csak 12 éves volt.

PASCAL atyja azt akarta, hogy fia minden tehetségét a nyelvek tanulmányozásának szentelje, s mivel a fiúnak a mathematika iránti hajlamait jókor észrevette, előtte e tudományról beszélni sem akart. Azonban PASCAL-éknál nem egy nagyhírű mathematikus fordult meg, s az ifjú, hacsak szerét tehette, beszédjöket elleste. Egyes felkapott szavak s atyjának folytonos titkolódzása végtére annyira felköltötték kiváncsiságát, hogy kérve kérte atyját, legalább mondaná meg neki, hogy mi légyen az a geométria. Az apa a lehetőleg általános feleletet akarván adni, mondá: a geométria az a tudomány, mely megtanít arra, hogy miképen kell helyes idomokat szerkeszteni, s a közöttük fennálló arányokat feltalálni. Az ifjú PASCAL-nak több nem kellett. Szabad óráiban hozzáfogott az idomok rajzolásához, s azokat, a megfelelő műkifejezéseket nem ismervén, önmaga alkotta műszavakkal nevezte el; sőt EUCLIDES első könyvének 312-ik propozíczióját, mely szerint minden háromszögben a szögek összege egyenlő két derékszöggel, minden előleges oktatás nélkül maga bizonyította be.

Épen akkor, midőn a bebizonyítással volt elfoglalva, atyja a szobába lépett. Az ifjú annyira el volt merülve, hogy atyját észre sem vette. Azonban az apa, fiának csodálatraméltó tehetségét látván, többé nem ellenezte, hogy a geométriát tanulja,


225

sőt maga adta kezébe először EUCLIDES-t, aztán pedig VIETA, ROBERVAL s mások munkáit. PASCAL mindezeket tanító és magyarázat nélkül azonnal megértette, s ismeretei oly gyorsan gyarapodtak, hogy már 16 éves korában MYDORGE, ROBERVAL s más hírneves mathematikusokkal összeköttetésben állott.

Ugyancsak 16 éves korában a kúpszeletekről egy könyvet írt, a melyről DESCARTES sehogy sem akarta elhinni, hogy azt PASCAL egyedül írta, hanem azt mondá, hogy vagy az atyja, vagy DÉSARGUES, vagy más valaki segített neki.

Midőn PASCAL egy estély alkalmával Versaillesban hason-korú társaival az udvar előtt egy színdarabot játszott, Aiguillon herczegnő őt mint nagy mathematikust mutatta be RICHELIEU-nek.

PASCAL atyja időközben pénzügyi intendánsi hivatalt vállalt el, minélfogva Rouenba kellett mennie. Fiát, hogy a számitásoknál segítségére legyen, magával vitte. Az ifjú PASCAL, hogy dolgát megkönnyítse, számológép feltalálásán törte az eszét, s csakugyan, 24 éves korában sikerült is egy olyan gépet összeállítania, melylyel a négy alapművelet végrehajtható volt. E találmányra szabadalmat kapott. Összesen 50 példányt készíttetett, s a gépek a szerkezetre nézve többé-kevésbbé mind különböztek egymástól; egy példányt Krisztina svéd királynénak küldött.

A folytonos és megerőltető szellemi munka PASCAL-nak amúgy is gyenge egészségét még inkább aláásta. 1647-ben lábai annyira megbénultak, hogy csak mankó segítségével járhatott. Az orvosok minden szellemi foglalkozástól eltiltották, s három hónapig engedelmeskedett is, de a mint jobban érezte magát, szelleme is újra fölelevenedett, bár szellemének előbbeni rugalmasságát többé nem nyerte vissza.

Ez időponttól kezdve a vallásos elfogultság mindinkább erőt vett rajta, minélfogva tudományos dolgokkal csak ímmel-ámmal foglalkozott. Atyjának két roueni barátja, kik buzgó jansenisták voltak, elhitették vele, hogy testi szenvedéseit felsőbb


226

helyről jövő figyelmeztetésnek kell tekintenie, hogy ezután inkább a lelke üdvösségével, mint a mathematikával és a fizikával törődjék. Mindamellett PASCAL mégis hozzáfogott azokhoz a vizsgálatokhoz, melyekkel nevét a fizikában megörökítendő vala.

Már említettük, hogy MERSENNE TORRICELLI találmányáról értesítette a roueni vár intendansát, s az ismét PASCAL-lal közölte a hallottakat. PASCAL mindenekelőtt TORRICELLI kísérletét ismételte, ezután egy 46 lábnyi (14 m) csővel a kísérletet vízzel és vörös borral hajtotta végre s azt tapasztalta, hogy e folyadékok mintegy 32 lábnyi magasságra emelkednek.

Kísérleteit az Experiences nouvelles touchant le vuide, Paris, 1647. czímű művében írta le. Ebből az iratból kitűnik, hogy a folyadékok emelkedését ő is a horror vacuinak tulajdonította, de nem sokára tudomására jött TORRICELLI magyarázata, mely szerint e tünemények a légnyomásnak tulajdonítandók, s ez a magyarázat PASCAL-ban fogékony talajra talált, és azt azonnal elfogadta. Hogy azonban magát teljesen megnyugtassa, TORRICELLI kísérletét úgy módosította, hogy a barométert körülövező levegőt el lehetett távolítani. A mit várt, az be is teljesedett, mert a külső levegő eltávolítása után a kénesőoszlop [higanyoszlop] azonnal lesülyedt.

Bár evvel a kísérlettel, melynek PASCAL preuve du vuide dans le vuide nevet adott, a légnyomás alaposan be volt bizonyítva, PASCAL teljesen még most sem nyugodott meg, s így okoskodott: abban az esetben, ha valóban a légnyomás az, a mi a kénesőoszlopot felemeli, akkor ez oszlopnak valamely magasabb hegy tetején alacsonyabbnak kell lenni, mint a völgyben. Mivel a kísérlet Rouenban nem volt végrehajtható, sógorának, PERIER-nek, ki a Puy-de-Dôme tövében fekvő Clermontban lakott, levelet írt s őt a kísérlet végrehajtására fölkérte.

PERIER a kísérletre szívesen vállalkozott, s azt a lehető legnagyobb gonddal rendezte be. Két 4 lábnyi üvegcsőből s tisztított kénesőből edénybarométereket készített s azokat ská-


227

lával látta el. 1648 szept. 19-én a hegy tövénél a kéneső mind a két csőben 26 hüvelyk és 3.5 vonalnyira emelkedett. Ezután az egyik csövet átadta CHASTIN páternek, és megbízta, hogy azt az egész napon át észlelje, a másik csővel pedig a hegyre ment föl. A 3000 lábnyi magasságú hegy tetején a kénesőoszlop csak 23 hüvelyk és másfél vonalra emelkedett. Ezenkívül megfigyelte az oszlopot a hegynek alacsonyabb fekvésű pontjain is, s azt tapasztalta, hogy e pontokon az oszlop már magasabb, míg végre a hegy tövénél ismét 26 hüvelyk és 3.5 vonalnyira emelkedett, arra a magasságra, melyet CHASTIN az egész napon át észlelt.

PASCAL a sógora kísérleteit 1648-ban írta le, s azokból azt következtette, hogy a barométer segítségével két helynek magasság különbsége meg volna határozható, de a törvényt, mely szerint a légnyomás a magasság növekedtével fogy, nem ismervén, méréseket nem hajthatott végre. PASCAL csak azt tudta eldönteni, vajjon két hely a tengerszínétől egyenlő magasságban van-e vagy sem.

PASCAL a sógora kísérleteit Párisban, a St. Jacques de la Boucherie templom tornyán ismételte. A templom 1789-ben leromboltatott, de a torony még most is megvan, s földszinti csarnokát PASCAL-nak Páris városa emelte szobra díszíti.

PASCAL-nak köszönhető, hogy 1649-től 1651-ig Páris-, Clermont- és Stockholmban barométeres rendes észleletek tétettek. Az utóbbi városban DESCARTES is részt vett az észleletekben. E megfigyelésekből kitűnt, hogy a légnyomás változásainak közvetetlen oka nem a levegő mérsékletében rejlik, hanem hogy a légnyomásra a szelek jelentős befolyással vannak.

PASCAL a levegő és a folyadékok gyakorolta nyomásról szóló tant a Traité de l'équilibre des liqueurs et de la pesanteur de la masse de l'air czímű művében fejtette ki, mely azonban csak halála után, 1663-ban jelent meg.

E műben a többi között kimutatta a légnyomás szerepét


228

a szívók, fecskendők stb. működésénél; továbbá kiszámította a légnyomást bizonyos fölületre, még pedig oly formán, hogy a nyomást egyenlővé tette 28 hüvelyknyi kénesőoszlopnak vagy pedig 32 lábnyi vízoszlopnak arra a bizonyos fölületre gyakorolt nyomásával; kiszámította még az egész légkörnek a földre gyakorolt összes nyomását s ezt 828388944×1010 fontnak találta. Végre [végül] a folyadékok nyomását tárgyalta, de ez a rész csupa ismeretes tételekre szorítkozik.

Ugyanennek a műnek Előszavában GALILEI-ről egy olyan adomát közölt, mely csakhamar széles körben ismeretessé vált, sőt még mai napság is forgalomban van.

PASCAL elbeszélése szerint egy flórenczi kertész bejelenté GALILEI-nek, hogy az egyik új szivattyú nem képes a vizet 18 rőfnél magasabbra emelni. GALILEI ezt csak akkor hitte el, mikor a saját szemeivel látta. Ezután megvizsgálta a szivattyút s mivel nem talált rajta semmi hibát, gondolkodóba esett. Végre kisütötte, hogy a víz a horror vacui, azaz az űrtől való irtózás folytán a csőben fölemelkedik ugyan, de az irtózás 18 rőfnél eléri a határát.

Hogy mit kelljen tartanunk ez adoma történelmi értékéről, azt GALILEI életrajzában már megjegyeztük. LIBRI méltán vonja kétségbe ez elbeszélés igazságát. *

PASCAL fizikai vizsgálatai mellett nem lett hűtlen régi kedves tudományához, a mathematikához. Miként kortársai, úgy ő is különös szeretettel foglalkozott a czikloissal és 1658-ban a Histoire de la Roulette czímű művében az erre a vonalra vonatkozó vizsgálatok kritikai történetét írta meg; e vonalról Amos Dettonville álnév alatt 1658-ban két feladatot is tűzött ki. Ez az álnév anagrammás kombinácziója volt egy másik, Louis de Montalte, álnévnek, mely alatt híres Lettres provinciales-jait írta. Mivel a megfejtések, melyek CARCAVI-nak küldettek be,

* LIBRI, i. m. IV. p. 270.


229

kielégítők nem valának, 1659-ben saját megfejtéseit közölte (Lettres de Mr. Dettonville à Mr. Carcavi czím alatt).

Rendkívüli tehetségei mellett a tudományok érdekében többet is tehetett volna, mint a mennyit tett. Azonban 1647 óta mindinkább bemerűlt a vallásos merengésekbe; testi szenvedései is nagyon elkedvetlenítették. Végre arra a meggyőződésre jutott, hogy a religió az egyedüli az emberi szellemhez méltó foglalkozás. Vallásos és filozófiai munkái magukon hordják eme szellemi állapot bélyegét.

A nem tudományos művei között a leghíresebb, sőt történelmi fontosságú az említett Lettres provinciales. E munkának, melyet "Levelek egy vidéki baráthoz" czím alatt kezdett meg, tulajdonképeni czélja sz volt, hogy a jansenistákat védelmezze, de jelenleg azt a jezsuiták ellen intézett támadásnak tekintik. Élczes, szellemes és iróniája által félelmes irálya még napjainkban is a művelt franczia nyelv mintaképe, s e munkát olvasva, egészen elfeledjük, hogy az alázatos lelkű és vezeklő PASCAL-lal van dolgunk.

1654 október havában a Neuilly-hídon kocsival átmentében lovai megbokrosodtak s elragadták. PASCAL szerencsésen megmenekült ugyan, de eme megmenekülésében is a felsőbb hatalmak intéző kezét látta. Ez az eset komorságát annyira növelte, hogy élte utolsó éveit legnagyobbrészt imádkozással és a szentírás olvasásával töltötte. 1662 jun. 29-én nővéréhez, Perierné asszonyhoz, költözött. Testi szenvedései folyton növekedtek, s a mikor környezete szomorú állapota fölött sajnálkozását fejezte ki, így kiáltott fel: "Ne sajnáljatok engem, a betegség természetes állapota a kereszténynek, mert akkor ő olyan, a milyennek mindenkor kellene lennie: nincsenek javai, nincsenek érzéki gyönyörei.

PASCAL 1662 aug. 19-én, mint TORRICELLI, 39 éves korában halt meg. Eltemettetett a St. Étienne-du-Mont templomban, hol azonban csak síremléke található fel.

MICHELET Genlisné asszony nyilatkozatai alapján azt be-


230

széli, hogy az orleánsi herczeg 1789-ben PASCAL holttestét kiásatta, hogy alchímiai kísérleteket tétessen vele,* azonban ez állításnak valóságát mi sem támogatja.

PASCAL összes munkáit 1779-ben BOSSUT 15 kötetben, 1819-ben pedig LAHURE 6 kötetben adta ki Párisban.

* Histoire de la revolution française, I. p. 77.

Irodalom.

ANDRIEUX, Éloge de Pascal, Paris, 1813.
BOSSUT, Discours sur la vie et les ouvrages de Pascal, 1781.
RAYMOND, Eloge de Pascal, Toulouse, 1816.
FAUGÈRE, Él. de Pascal, Par. 842.
VINET, Études sur Pascal, Par. 1848.
MAYNARD, Pascal, sa vie etc. Par. 1850.
COUSIN, Jaqueline Pascal, Par. 1845.
NISARD, Hist. de la litt. française.
Biographie universelle.
DREYDORFF, Pascal, sein Leben u. seine Kämpfe, Leipzig, 1870.
BECKER, B. Pascalis vitae commentarii, Dresd., 1782. 4o
DUMESNIL, Éloge de B. Pascal, Par. 1813.
QUESNÉ, Él. d. B. Pascal, Par. 1813.
WORBE, Éloge de B. Pascal.
BELIME, Éd. de. B. Pascal, Par. 1816.
MONTEL, Essai sur Pascal, Clermont, 1823.
MONIER, Essai sur Pascal, Par. 1822.
ABBÉ FLOTTES, Étude sur B. Pascal, Montpellier, 1846.
REUCHLIN, Pascal's Leben und der Geist seiner Schriften, Stuttgart, 1840.
Pascal's Lebensgeschichte, von seiner Schwester (Mme PERIER) beschrieben (francziából fordítva) Augsburg, 1831.