GUERICKE.
GUERICKE azon fizikusok közé tartozik, kik nem azért foglalkoznak a fizikával, hogy kizárólag annak vagy abból éljenek, hanem a természet s ennek törvényei iránti lelkesedésüktől elragadtatva ama tudományt csak azért művelik, hogy az igazság földerítésének nemes munkájában tényleges részt vehessenek.
Az ilyen fizikusok között a tehetség a kitartó szorgalommal kevésben, vagy talán egyikben sem párosúlt oly nagy mértékben, mint GUERICKÉ-ben. Ő nem volt ugyan fizikus a "mesterségére nézve", de mindamellett sokkal többet lendített a tudomány ügyén, mint sok nagyhírű német kortársa, kik professzióból voltak ugyan fizikusok, de csakis az úgynevezett Gelehrsamkeit [tudományosság] által tűntek ki, s az utókor neveiket már alig emlegeti.
OTTO VON GUERICKE 1602. nov. 20-án Magdeburgban született; atyja ugyane városban "Schultheis" és biró volt.
GUERICKE magát a jogi pályára képezte ki; 1617-ben a lipcsei, 1620-ban a helmstadti s 1621-ben a jenai egyetemen a jogot hallgatta.
Azonban a nevezett tanintézeteken szerzett ismeretei őt nem elégítették ki. Hogy magát a mathematikai tudományokban is kiképezze, 1623-ban Leydenbe ment, s az itt szerzett ismeretei kibővítése végett Angol- és Francziaországba utazott.
Külföldi útjáról visszatérve, szülővárosában telepedett le, hol 1627-ben városi tanácsossá választatott. Itt kellett átélnie
a harminczéves háború egyik legborzalmasabb epizódját, szülővárosa elpusztítását.
A császári sereg 1631-ben Magdeburgot rohammal bevette s három napig rabolt és gyilkolt. Hogy GUERICKE is életveszélyben forgott, azt könnyű elképzelni, mert a város 36,000 lakója közül csak 400 mentette meg életét. GUERICKE megmenekült ugyan, de a császáriak fogságába került s szabadságát csak 300 tallérral válthatta meg.
A szerencsétlen várost a következő évben a svédek szállották meg. GUERICKE ekkor svéd szolgálatba lépett, s egyideig Erfurt várának főmérnöke volt. A svédek elvonulása után visszatért szülővárosába. A közügyek érdekében kifejtett munkásságának köszönhette, hogy 1646-ban a város polgármesterévé választatott.
Mint polgármester a szülővárosa körül nagy érdemeket szerzett. A westphali békében (1648) Magdeburg a brandenburgi választófejedelemséggel egyesíttetett, s mivel a magdeburgiak eme határozatnak ellenállottak, a városra nagy sarcz vettetett, mely sarcz alól csak GUERICKE sikeres föllépése folytán menekedhetett meg.
A brandenburgi választófejedelem, kinek Experimenta de vacuo czímű iratát ajánlotta, őt tanácsosává nevezte ki. GUERICKE ekkor már a vacuumra vonatkozó sok kisérletet hajtott végre. Kisérletei annál is inkább figyelemre méltók, mivel TORRICELLI-nek s más kortársainak idevonatkozó vizsgálatai előtte ismeretlenek valának. Úgy látszik, hogy az ókori és az újabb filozófusoknak a vacuumra vonatkozó fejtegetései voltak azok, melyek őt a kísérletek utjára terelték.*
GUERICKE a legelejéről kezdte a dolgot; először is meg akarta tudni, vajjon egyátalában van-e vacuum? E kérdést megfejtendő, egy hordót színig megtöltött vízzel, s a hordó nyilását lefelé fordítva, fecskendőt dugott bele. GUERICKE azt
* POGGENDORFF, i. m. p. 422.
várta, hogy a víz, sulya miatt, követni fogja a fecskendő dugóját, s a hordóban ür fog maradni. De csalatkozott, mert mindamellett hogy három ember teljes erővel dolgozott, csak nagyon kevés vizet szivattyúzhattak ki, s az egész munka folyamában sajátszerű sziszegést és a víz forrásához hasonló dübörgést hallottak.
GUERICKE átlátta, hogy e dübörgés a fa likacsain a hordóba tóduló levegőnek tulajdonítandó. Hogy a levegő belépését megakadályozza, második kisérleténél kisebb hordót használt s azt vízzel megtöltött nagyobb hordóba állította. A dübörgés megszűnt ugyan, de a víz most sem volt kiszivattyúzható.
Most még egy harmadik kísérlethez folyamodott: a fecskendőt egy, csakis levegővel megtöltött rézgolyónak nyilásával kötötte össze, s hogy a levegő súlyánál fogva leeshessék (GUERICKE a levegő rugalmasságát ekkor még nem ismerte), a golyót nyilásával lefelé fordította. Néhány dugóhúzás után a csapot elzárta s a fecskendőt eltávolította. A csapot megnyitván, a külső levegő sziszegéssel a golyóba tódúlt.
E kísérletekből kiderül, hogy GUERICKE a légnyomást önállóan találta föl, harmadik kisérletétől, mely már a légszivattyú elvét képviselte, a tulajdonképeni légszivattyú feltalálásához már csak egy lépést kellett tennie.
GUERICKE az első légszivattyút 1650-ben, tehát mintegy 7 évvel az Accademia del cimento megalapítása előtt állította össze. Készülékének főalkotórésze egy meggörbített tágas fémcső volt; ennek egyik szára függélyesen állott s felső végén csappal volt ellátva, a másik szár pedig oldalt fölfelé hajlott, s nyéllel ellátott bőrdugó illeszkedett bele.
GUERICKE a ballont, melyet kiüresíteni akart, a függélyes szár felső végével kapcsolta össze; a dugó kihúzásánál a csapot megnyitni, a visszatolásnál pedig elzárni kellett. Összesen három ember kezelte ezt a készüléket, melyet, hogy légzáró legyen, vízzel kellett körülövezni.
Evvel a nagyon tökéletlen készülékkel (melyet azonban 1663-ban már tetemesen javított) az 1654-iki regensburgi biro-
dalmi gyűlés alkalmával, bíztatva SCHÖNBERG mainzi választó-fejedelem által, több nyilvános kisérletet tett.
E kisérletek, melyek közbámulatot keltettek s a melyek GUERICKE hírét csakhamar megalapították, a következők valának. Egy 3/4 rőfnyi átmérőjű rézhengerbe légzáró s a felső végén csigára vetett kötéllel összekötött dugót tett. A kötél másik vége 50 ágú volt, hogy azt ugyanannyi ember foghassa, tehát a dugót felhúzhassa. Midőn a dugó, nagy erőlködés árán, már kissé felhúzatott, GUERICKE a rézhenger alsó végére egy olyan ballont csavart, melyből a levegőt megelőzőleg kiszivattyúzta. Midőn a ballon csapját megnyitotta, a hengerben levő ritkított levegő a ballonba tódult, s az ötven ember, minden erőlködés daczára a levegőbe emeltetett!
Egy másik kísérletét két egymásra illeszthető féltekével hajtotta végre. E készüléket jelenleg is magdeburgi féltekéknek nevezzük. Azonban GUERICKE féltekéi majdnem egy rőfnyi átmérőjűek valának, minélfogva azokat az eléjök fogott nyolcz-nyolcz ló is alig bírta széthúzni. E kisérletet később még nagyobb féltekékkel ismételte, minélfogva a széthúzáshoz már 24 ló kellett!
GUERICKE különösen kedvét lelte abban, ha kisérleteit mentül nagyobb közönségnek mutathatta be. S valóban a "nagyban" végrehajtott kisérletek közbámulatot keltettek, minek megvolt az a jó oldala, hogy az ismeretek tágasabb körbe szivárogtak.
GUERICKE hivatalát 1681-ig viselte, a mikor is arról önként lemondott. 1686-ban fia látogatására Hamburgba ment, de ugyanitt rövid idő mulva, 1686. máj. 11-én elhunyt. Eltemettetett a hamburgi Nicolai templomban, de tetemei [csontjai] később Magdeburgba vitettek.
GUERICKE az ő kísérleteit mind leírta; munkája 1672-ben Ottonis de Guericke Experimenta nova magdeburgica czím alatt Amsterdamban jelent meg.
A légszivattyú feltalálása a későbbi vizsgálatok könnyű és kényelmes megejthetése tekintetéből nagyon jelentős esemény
volt. Jelenleg alig képzelhetjük, hogy mennyit vesződtek az Accademia del cimento tagjai, kiknek légszivattyúja a barométer, s vacuumjok a TORRICELLI-féle ür volt! Nem is fejeznénk ki valami rendkívüli elismerést GUERICKE iránt, ha a légszivattyú harangjának üres terét, mint régebben szokás volt, GUERICKE-féle ürnek neveznők.
Azonban a légszivattyú és a regensburgi kisérletek GUERICKÉ-nek korántsem az összes érdemei. Nagyszámú többi kisérletei, bár új tényekkel nem gyarapították is a tudományt, fejlesztésére mégis nagy befolyással voltak.
Említettük, hogy GUERICKE a levegőt rugalmatlannak képzelte. Később meggyőződött eme nézet téves voltáról, sőt a levegő rugalmasságát direkt kísérletekkel is bebizonyította. Ezek között a leginkább meggyőző volt az, melynél egy üres, és egy levegővel telt ballont úgy kapcsolt össze, hogy az üres fölül, a levegővel telt pedig alul volt. Midőn a két ballont elválasztó csapot megnyitotta, a levegő az alsó ballonból, erős sziszegés kiséretében azonnal a felsőbe lódult. Ebből, s más ehhez hasonló kisérletekből azt következtette, hogy a légkör alsóbb rétegei sűrűbbek mint a felsők.*
GUERICKE ismerte a szélpuskát is, s ezt a levegő sűrítésére használta.** Azonban a légsűrítő és a szélpuska már jóval GUERICKE előtt is ismeretesek valának. Nürnbergi krónikák szerint HANS LOBSINGER már 1560-ban készített egy szélpuskát; MERSENNE szerint pedig MARIN normandiai polgár IV. Henrik franczia király számára készített egy ilynemű fegyvert. A légsűrítő feltalálását pedig az alexandriai KTESIBIUS-nak, a HERO kortársának tulajdonítják.
GUERICKE a barométerrel csak a regensburgi gyűlésen ismerkedett meg, azonban már annak előtte állított össze egy
* FISCHER, Gesch. d. Phys. I. p. 446.
** Exper. nova, lib. III. cap. XXIX. A GUERICKE szélpuskája tetszésre és elterjedésre nem talált. (FISCHER, Gesch. d. Phys. I. p. 457.)
készüléket, melyet vízbarométernek lehetne nevezni, mert abban a kénesőt [higanyt] víz pótolta. Több üvegcsövet addig toldott egymáshoz, míg végre egy 19 rőfnyi csövet kapott, s e hosszú csőben a vizet légszivattyúja segítségével addig emelte, a meddig csak lehetett, s ekkor a csövet fölül elzárta. Mármost azt tapasztalta, hogy a vízoszlop az elzárás után sem esik le, hanem mintegy 32 lábnyira állva marad. Egyúttal észrevette, hogy az oszlop magasságára az időjárásnak tetemes befolyása van, sőt azt is állította, hogy az időjárást, nevezetesen a viharokat evvel a készülékkei előre meg lehet jósolni.
A készüléket semper vivum-nak [örökké élőnek] nevezte s az észlelésre az által tette alkalmasabbá, hogy a vízoszlop tetejére olyan fabábot helyezett, mely egyik karjával a csőre tett skálára mutatott. A skálára az időjárást is följegyezte. A nép ezt a készüléket, mivel ebből a bábon kívül egyebet nem látott, Wettermänchennek [időjárás-emberkének] nevezte.
GUERICKE még megmutatta, hogy a hang a vacuumban nem terjed, mely kisérletet az Accadémia del cimento tagjai és Rómában CASPAR BERTUS (az utóbbi ugyancsak egy vizbarométerféle eszközzel) is végrehajtották.* Sőt azt is megmutatta, hogy a levegő egy részét az égés elfogyasztja.
Végre még két találmányáról kell megemlékeznünk: a manométerről és az elektromos gépről.
GUERICKE manométere persze nem volt még kéneső- vagy fémmanométer, hanem az a készülék volt, melyet a levegő súlyos voltának bebizonyítására jelenleg is használunk, azaz olyan mérleg volt, melynek egyik karján serpenyő helyett egy ballon, másik karján pedig a ballont egyensúlyozó fémgolyó
* Experimenta nova, p. 91; FISCHER, Geschichte d. Physik, I. pp. 409, 473. GUERICKE említést tesz arról is, hogy a búvárok a beszédet a vizben igen jól hallják, s a halakat rá lehet szoktatni, hogy csengetyűszóra összegyűljenek, de azt nem tudta, hogy a hang rezgések által terjed, hanem azt hitte, hogy közvetetlen lökés által jön a fülhöz. (FISCHER, i. m. I. p. 471.)
lógott. A ballon légritkított térben annál mélyebbre sülyedt, mentül nagyobb volt a ritkulás, s GUERICKE a sülyedésből a ritkulás fokára következtetett. Azonban ez a készülék nem volt olyan szubtilis [finom szerkezetű], mint a jelenlegiek, mert mint minden készüléke, úgy ez is roppant nagy volt; a ballon maga egy lábnyi átmérőjű volt!
A másik találmány az elektromos gép, ha ugyan elektromgépnek nevezhetjük a GUERICKE készülékét, melynek főalkotórésze egy kéngolyó volt, melyet úgy készített, hogy egy üveggömbbe megolvasztott ként öntött, s miután a folyós tömeg megkeményedett, az üveget eltörte. Dörzsölő szerül az emberi kezet használta. Evvel a gyarló eszközzel, melyen a konduktor, az elektromos gép egyik leglényegesebb alkotórésze hiányzott, fölfedezte az elektromos taszítást, melyet GILBERT még nem ismert. Szikrákat persze nem kapott, mindazonáltal lehetett a serczegést hallani és sötétben némi fénytüneményeket – az elektromosság szétszórt fényét – látni. GUERICKE még azt a nevezetes észleletet tette, hogy az elektromos test által vonzott s aztán eltaszított könnyű testet amaz csak akkor vonzza ujra, ha emez valamely nem elektromos más testtel érintkezett. *
Még egy harmadik készülékről lehetne szólanunk, melyet szintén GUERICKE szerkesztett. Ez egy sajátszerűen összeállított hőmérő volt. GUERICKE egy U-alakú rézcső egyik végére levegővel megtöltött rézgömböt erősített, a másik végét pedig nyitva hagyta s a cső két szárát borszeszszel választá el. A nyílt szárban a borszesz fölületén fadarab úszott, a fadarabot pedig csigára vezetett fonálhoz erősítette; a fonál másik végén csüngő báb a rézgolyó melegítésénél vagy hűtésénél lesülyedt, illetőleg fölemelkedett és egy skálára mutatott, melynek legalsó rovására (magnus calor [nagy hőség], a legfelsőre pedig magnum frigus [nagy hideg] volt irva; különben az egész skála csak 7 rovásból állott. Ez a készülék épen
* HOEFER, Hist. de la phys., p. 248.
úgy mint a GALILEI hőmérője, egyuttal barométer is volt, minélfogva nagyobb hasznát csak akkor lehetett volna venni, ha GUERICKE a levegő nyomását is számításba hozhatta volna, mit ő azonban ép oly kevéssé tehetett, mint GALILEI.
Irodalom.
JÖCHER, Allgem. Gelehrten-Lexicon, Leipzig, 1750.
ZEDLER, Universal-Lexikon, Halle, 1733–50.
BOUIGNÉ, Handbuch der allg. Litt. Gesch., Zürich, 1789–92.
FONTENELLE, Éloges historiques, II.