CHLADNI.
I. Chladni ifjúsága és tanulmányai. – Hangszerei.
II. A fizikai akusztika fejlődése a XVIII-dik században.
III. Chladni Akusztikája.
IV. A pálczák transverzális és longitudinális rezgései; a hangmagasság mérése. – Lapok rezgései. – Forgó rezgések.
V. A hang sebessége és visszaverődése. – Hallócsövek. – Meteorok és üstökösök.
VI. Chladni utazásai. – Jelleme. – Halála.
I.
Chladni ifjúsága és tanulmányai. – Hangszerei.
ERNST FLORENS FRIEDRICH CHLADNI 1756-ban, Wittembergában született, a hol atyja jogtanár és a választófejedelem udvari tanácsosa volt. Ha nevének szláv hangzása (hladni = éhes) (*) mellett figyelembe veszszük, hogy ősei, a saját kijelentése szerint, * Magyarországban bányatisztek és lelkészek valának, föltehető, hogy tót eredetű.
CHLADNI mint egyetlen fiú, gondos nevelésben részesült, sőt szüleinek túlbuzgalma egyéni szabadságát a legszűkebb határok közé szorította. De ez a korlátozó bánásmód őt el nem kedvetlenítette, sőt az önálló cselekvésre való hajlamait még inkább élesztette. A geografiát és az útleírásokat különös szeretettel olvasgatta, minélfogva már hét éves korában fölébredt benne az utazási kedv, s legtöbb hajlamot érzett oly pályára, melyen lakóhelyét folytonosan változtathatta volna.
Az ifjú CHLADNI-nak a kereskedői vagy tengerészeti pályára különös kedve volt, s mivel szilárdan eltökélte magát, hogy a nagyvilágba megy, filléreit összetakarítgatta, hogy annak idején útiköltsége legyen, továbbá a hollandi nyelvet az atyja könyvtárában talált grammatikából titokban tanulgatta.
* CHLADNI önéletrajzát a Die Akustik, Leipzig, 1802 czímű híres művének elején közölte és Neue beitrage zur Akustik czímű művében tovább folytatta. Adatainkat ez önéletrajzból merítettük.
(*) Ez téves származtatás: a Chladni név maga "hideg"-et jelent szlovákul. [NF]
Mindazonáltal a szülei iránti engedelmességből gyermekkori terveiről később lemondott. Tizennégy éves korában a grimmai iskolába küldetett, hol ismét nagyon szigorú fölügyelet alatt állott. Ezek a jóakaratú korlátozások CHLADNI ifjúságát egészen örömtelenné tették.
Midőn a wittembergai egyetemre ment, legszívesebben az orvosi tudományokat tanulta volna, azonban atyja kivánságának engedve, jogi tanulmányokhoz fogott. Mivel még akkor is korlátozó körülmények között volt, hosszas kérések után végre kieszközölte, hogy a lipcsei egyetemre mehessen. Itt a rég nélkülözött szabadságot teljes mértékben élvezhette, de azért avval vissza nem élt, s miután a czenzurát kitünő sikerrel kiállotta, két eredeti értekezés alapján jogtudorrá promoveáltatott. Ezután visszatért szülővárosába, hogy itt jogi praxissal foglalkozzék.
Atyja halála után elérkezettnek látta az időt, hogy a jogi pályáról, melyre csak szülei akarata terelte, lelépjen s hogy magát kizárólag a természettudományok művelésére szánja.
Eme lépésének főokául CHLADNI azt hozza föl, hogy különös vágya volt a természettudományokat új tényekkel gyarapítani, különösen pedig, hogy valamely új találmány-, vagy a dolgok közönséges rendjétől eltérő vállalattal nevét híressé tegye. Ez a hiúság sarkalta őt a fáradságos vizsgálatokra s ennek köszönhette, hogy a nyomasztó körülmények súlya alatt el nem csüggedt. Kezdetben különféle felolvasásokat tartott a fizikai és mathematikai geografiából s a geométriából s hallgatóival botanikai kirándulásokat tett, reményelve, hogy ily módon valamely természettudományi tanszéket fog elnyerni.
CHLADNI csak 19 éves korában kezdett zongorázni tanulni. Ezután akusztikai tárgyú különféle műveket olvasván, azt tapasztalta, hogy a fizikának emez ágában aránylag még a legtöbb tenni való van. E hiány fölismerése terelte őt arra az útra, melyen nevének elévűlhetetlen dicsőséget vala szerzendő.
A könyvekben leírt s elméleti úton levezetett eredményeket kísérleti vizsgálatoknak vetette alá. Ekkor azt tapasztalta,
hogy a rezgő húrok törvényein a a rezgő pálczáknák BERNOULLI DÁNIEL és EULER levezette törvényein kívül az elmélet nem felelt meg a kísérleti tényeknek. Ez az utókísérletezés volt az első indító oka CHLADNI önálló vizsgálatainak; először is a pálczák longitudinális rezgéseit s a szilárd lapok rezgéseit tanulmányozta.
Míg CHLADNI e fajta vizsgálatokkal foglalkozott, anyagi körülményei nagyon rosszra fordultak. Öröklött vagyona vagy pedig állandó fizetése nem volt, s hogy nyilvános előadásokkal pénzt keressen, erre Wittemberga nagyon alkalmatlan városka volt. Csak mostoha anyja részesíté segélyben.
CHLADNI már elhatározta, hogy szülővárosát odahagyja s a tudományos működésre alkalmasabb más városba megy, azonban mostoha anyja megbetegedvén, iránta hálátlan lenni nem akart s mellette maradt. De a mindinkább súlyosodó anyagi terhek miatt most már komolyabban kellett jövőjéről gondoskodnia. Terveit a következőképen adja elő:
"Az a gondolatom támadt, hogy egy művész, ki csak némileg is föltünést tud kelteni, nincs annyira egy meghatározott helyhez kötve s több alkalmat talál, hogy mindenütt előnyökben és kedvező fogadtatásban részesüljön, mint valamely tudós, ki az akadémiai életre szánta magát, s reménylettem, hogy bár nem a virtuózitás által – mert későn fogtam a zenéhez, – de legalább egy új hangszer feltalálásával .... a mondottam előnyökben részesülhetni fogok. Ennélfogva szilárdan elhatároztam, hogy egy új hangszert föl kell találnom." *
CHLADNI ez elhatározásához szigorúan ragaszkodott. Különféle tervek merültek föl előtte, de ezeket csakhamar elvetette; végre arra a gondolatra jött, vajjon nem lehetne-e a nedves ujjakkal dörzsölt üvegpálczák rezgéseit egy új hangszerben értékesíteni, s idejének nagy részét az ide vágó kísérletekkel töltötte. Hogy mennyire óhajtá az új hangszert létrehozni, ez kitűnik
* CHLADNI, Die Akustik, p. XVIII.
saját vallomásából, mely szerint már álmában látta, hogy miként játszanak az új hangszeren, sőt hangját is olyannak hallotta, a milyen ez valóban volt, midőn a hangszert 1790-ben tényleg elkészítette.
CHLADNI a megvalósult hangszert euphon-nak nevezte, s később még számos javításnak vetette alá.
Az új hangszerrel különféle városokba utazott s azt nyilvánosan bemutatta. Utazása rá nézve igen fontos volt, mivel nemcsak hogy alkalma volt több kitünő személyiséggel megismerkednie, hanem a nagyobb városokban levő akusztikai munkákat is tanulmányozhatta, mi által irodalmi ismeretei nagy mértékben gyarapodtak. Azonban utazásai közben önálló vizsgálatokat is tett s mindig azon volt, hogy újabb hangszereket találjon föl; főtörekvése oda irányult, hogy olyan billentyűs hangszert állítson össze, melylyel a hangokat tetszés szerint nyújthassa és a billentyűk erősebb vagy gyengébb nyomása által a hang erősségét fokozhassa vagy csökkenthesse. A zongorák e tulajdonságok egyikével sem bírtak s az orgonáknál is a hangokat csak nyújtani lehetett; CHLADNI a billentyűs hangszerek eme hiányait akarta megszüntetni.
Mivel e feladat megoldása a már meglevő hangszereken másoknak is sikerült, CHLADNI a mondottuk előnyöket új hangszeren akarta megvalósítani. Egy ízben Revalból Flensburgba menvén, a tengeri utazás unalmait elüzendő, az új hangszer mechanizmusa fölött addig gondolkodott, míg azt feltalálta. A hangszer 1800. január havában készült el s CHLADNI azt clavicylindernek nevezte, mivel a klaviatura és egy forgó üveghenger az eszköz lényeges alkotórészei valának. De a hangszer még oly tökéletlen volt, hogy CHLADNI a nyilvánosság előtt nem léphetett föl vele.
Miután eufonjával Németország nagy részét beutazta s a külföldön Szentpétervárig és Koppenhágáig ment, rövid ideig Berlinben telepedett meg s itt akusztikai előadásokat tartott. Innen szülővárosába ment, hol is huzamosabb ideig tartózkodott,
mivel Akustiká-jának kidolgozásával s a clavicylinder javításával volt elfoglalva.
Utazásait valami fényes eredmény nem kísérte ugyan, de mivel mégis több hasznot hajtottak, mint a mennyi kiadással jártak, az eredménynyel meg volt elégedve. CHLADNI mindenütt szerény igényekkel lépett föl; ő maga mondja, hogy sokkal több előnyben részesülhetett volna, ha némely zeneművész nagyhangú és tolakodó modorával lépett volna föl.
II.
A fizikai akusztika fejlődése a XVIII. században.
Midőn CHLADNI az akusztikai vizsgálatok terére lépett, az akusztika egyes kiváló mathematikusok elméleti s egyes fizikusok kísérleti kutatása következtében a tények jelentős csoportjával rendelkezett. Az elméleti vizsgálatok főczélja az volt, hogy az ismert eredményeket mathematikailag feldolgozzák, s épen ez oknál fogva, mindamellett hogy a század legjelesebb mathematikusai foglalkoztak velük, a fizikai akusztikát új tényekkel nem igen gyarapították.
A fizikának egyik ága sem áll valamely művészettel oly törvényszerű rokonságban, mint az akusztika a zenével. Innét van, hogy egyes gondolkodó zenészek, kik a fizikától máskülönben távol maradtak, az akusztikát kísérleti fölfedezésekkel gazdagították, s bár elméleti okadatolásaik a tényeknek csak nagy ritkán feleltek meg, az az érdem mégis megilleti őket, hogy helyesebb elméletek útját egyengették; eredményeik észszerűsítése a fizikusok számára volt fentartva. Tudomány és művészet sehol sem tettek jobb szolgálatokat egymásnak, mint az akusztikában.
TAYLOR levezette a húrok egyszerű rezgéseinek törvényeit. Evvel s a rezgő húrok alakjára vonatkozó vizsgálatokkal a húrok elmélete befejeztetett volna, ha új kísérleti tények a kutatások körét ki nem bővítik.
Az első ide tartozó fölfedezések a húrok összetett rezgései s az úgynevezett flageolett-hangok valának. A feltalálás dicsősége itt három férfiú között oszlik meg: a franczia SAUVEUR, * és az angol WILLIAM NOBLE és THOMAS PIGOT egymástól függetlenül azt találták, hogy valamely húr nemcsak egész hosszában rezeghet, banem több egyenlő részre oszolva, e részek ellenkező irányú, de máskülönben önálló rezgéseket tehetnek, sőt kimutatták, hogy rendszerint az az eset áll, hogy a húrnak egész hosszúsága szerinti rezgései a részeinek rezgéseivel tevődnek össze.
NOBLE és PIGOT különféle magasságra hangolt húrok egyiket megszólaltatván, azt vették észre, hogy a mélyebbre hangolt húrok némelyike mintegy önmagától megszólal s ugyanazt a hangot adja, mint a magasabbra hangolt húr.
Mivel a mélyebb húr kisebb feszültsége miatt egész hosszúságában rezegve ugyanazt a hangot nem adhatta, NOBLE és PIGOT azt következtették, hogy a mélyebb húr részekre oszolva rezeg; a húrra nézve tett papirszeletkék e következtetést szemlátomást igazolták.
SAUVEUR a monochord húrját megpöngetvén, a rezgő húrt a közepén, harmadán, negyedén.... lágyan érintette. Ekkor az alaphang mellett az oktávot, a következő skála quintjét, a következő oktávot ... hallotta.
* JOSEPH SAUVEUR (sz. 1653. La Flèche-ben) eleintén a papi pályára készült, de Párisban mathematikai tanulmányokhoz fogott; 1681-ben MARIOTTE mellett segédkezett s ez által alkalma volt, hogy a CONDÉ herczeg kegyeit megnyerje, minélfogva 1686-ban a Collège royal mathematika-tanárává neveztetett ki. 1691-ben, hogy egy katonai mű megírásához kellő tanulmányokat tehessen, részt vett Mons ostromában. Ezután sokoldalú tevékenységet fejtett ki, s bár addig újat nem alkotott, 1696-ban az akadémia tagjává választatott. Akusztikai dolgozatai ez időtől fogva kezdődnek. Éles itélő tehetségéről különösen az a körülmény tanuskodik, hogy rossz hallása daczára (hét éves koráig egészen siket volt; kisérleteiben zenészek segítségére szorúlt) képes volt az akusztikát kiváló tényekkel gazdagítani. Meghalt 1716-ban Párisban.
Mindamellett hogy SAUVEUR a NOBLE és PIGOT módszere szerint is, azaz együtthangzással is előállította a harmonikus hangokat, a feltalálás dicsőségéről az utóbbiak javára lemondott. * Különben a harmonikus hangokat már MERSENNE is ismerte, s a MARINO által feltalált tengeri trombita (monochordféle húros hangszer) és a KIRCHER aeol-hárfája szintén a harmonikus hangokon alapultak, azonban a tünemény törvényszerű fölismeréséről még szó sem volt.
A harmonikus hangok feltalálása, a mellett hogy a tünemények bizonyos csoportjára fényt derített, egyszersmind zavart felfogásokra is adott alkalmat. Így például sokan azt hitték, hogy a harmonikus hangok az egyedüli okai bizonyos hangok asszonancziájának és disszonancziájának; hogy egyedül azok okozzák a zörej és a zenei hangok közötti különbséget; némelyek ott is keresték e hangokat, a hol nincsenek. Így például DE LA HIRE tagadta, hogy a hang a hangzó testnek, mint egésznek rezgései által keletkezik, s a hangzás okát a részek rezgéseinek tulajdonította. DE LA HIRE (s utána többen) e nézetet arra a tapasztalati tényre alapította, hogy ha valamely csíptetőnek két ágát összeszorítjuk s aztán ismét széteresztjük, a csíptető rezeg ugyan, de hangot még sem ad, holott ha egyszerűen ráütünk, azonnal hallunk hangot.**
A harmonikus hangok után egy elméleti s gyakorlati szempontból egyaránt fontos másik találmány a hanglebegés (Schwebungen, battements) vonja magára figyelmünket.
Az orgona-építők már a XVII. század végén tapasztalták, hogy ha két mélyhangú, de hangjuk magasságában kevéssé különböző orgonasíp egyszerre megszólal, a hangnak periodusos megerősödését (ütéseket) lehet hallani. SAUVEUR, a mint e tüneménynyel megismerkedett, azonnal hozzáfogott a kísérletekhez és sikerült is neki a dolog mibenlétét földeríteni.
* CHLADNI, Die Akustik, p. 69.
** CHLADNI, i. m. p. 113.
SAUVEUR két sípot, melyek hosszúsága 48 illetve 50 hüvelyk vala, egyidejűleg szólaltatott meg. Míg az első síp 25 rezgést végzett, addig a második csak 24-et végzett. SAUVEUR már most azt állította, hogy az első sípnak minden 25 rezgése után a rezgések találkoznak, azaz összeesnek, tehát a hang erősödik. Evvel a különböző magasságú hangok interferencziája fel volt találva.
SAUVEUR még tovább is ment. Éles elméje a tüneményt alkalmasnak találta a relatív rezgési számok meghatározására. E meghatározás lehetőségét könnyű belátni. Tegyük föl, hogy valamely hang, mely egy másodperczben 32 rezgést végez, egy kevéssel magasabb másik hanggal egyidejűleg jő létre s egy másodperczben 4 erősödés (lebegés) keletkezik. Nyilvánvaló, hogy míg az első hang 8, addig a másik 9 rezgést végez, az utóbbinak rezgési száma tehát 36 lesz.
SAUVEUR továbbá azon volt, hogy az abszolut rezgési számot is meghatározza. E végből két (körülbelül 5 láb hosszú) sípot vett s az egyiknek hosszúságát toló segítségével úgy változtatta, hogy a két síp hosszúsága úgy állott egymáshoz, mint 99 a 100-hoz; ekkor minden másodperczben egy erősödés jött létre.
Ennélfogva az egyik síp rezgési hangjának abszolut rezgési számát 100-nak s a hangot alaphangnak vette, s ehhez viszonyította a többi hang magasságát.* SAUVEUR eljárása nem volt valami exakt, minélfogva a fizikusok körében tetszésre nem talált. TAYLOR képlete az abszolut hangmagasság meghatározására sokkal alkalmasabb, minthogy a benne előforduló mennyiségek sokkal pontosabban mérhetők, különben e képletet a mondottuk czélra csak EULER használta föl.**
SAUVEUR módszerét a zenei hangok hallhatósága határainak kitüzésére is felhasználta. Szerinte a még hallható legmélyebb hang egy 40 láb hosszú sípé volt, s ez másodperczenként
* HOEFER, i. m. p. 88.
** EULER,, entamen novae theoriae musicae, Petrop. 1739.
12 1/2 rezgést végzett; a felső határt pedig 6400 rezgésre tette, mely hang egy 15/16 hüvelyknyi sípnak felelt meg. E határok ép úgy eltérnek az idevágó újabb vizsgálatok eredményeitől, mint az EULER kitűzte határok. EULER eleintén 30 és 7520, később pedig 20 és 4000 rezgés közé sorozta a hallható hangokat.
Még egy oly találmányról kell szólanunk, mely a jelen században is beható vizsgálatokra adott alkalmat.
GEORG ANDREAS SORGE, lobensteini orgonista (1703–1778) 1744-ben azt a nevezetes észleletet tette, hogy a harmonikus felhangok mellett mélyebb hangokat is lehet hallani, ha bizonyos intervallum szerint hangolt két síp egyidejűleg megszólal. E hangokat (megkülönböztetésül a SAUVEUR harmonikus felhangjaitól) harmonikus mély hangoknak (kombinácziós hangok) nevezték. SORGE eme hangokról az Anweisung zur Stimmung der Orgelwerke und des Klaviers, Hamburg, 1744. czímű művében értekezett, de műve föltünést nem keltett.
Tíz évvel később GIUSEPPE TARTINI híres olasz hegedűművész SORGE-től függetlenül ugyanezeket a hangokat találta föl s találmányát a Trattato di musica secondo la vera scienza dell'armonia, Padova, 1754. czímű művében publikálta; különben azt állította, hogy a kombinácziós hangokat már 1714-ben Anconában ismerte föl. Az utókor TARTINI iránt elismerőbb volt, mint SORGE iránt, mert e hangokat TARTINI-féléknek is nevezte.
Miben állanak a harmonikus mélyhangok? Ha két különböző magasságú erős hang (HELMHOLTZ szerint a legczélszerűbben két sziréna hangja) egyidejűleg keletkezik, olyan mély hangot hallunk, melynek rezgés-száma az eredeti hangok rezgés-számainak különbségével egyenlő, minélfogva HELMHOLTZ e hangokat különbségi hangoknak is nevezte. Azok után, miket a SAUVEUR találmányáról, a hanglebegésekről mondottunk, könnyű kitalálni, hogy itt is a hang-interferenczia tüneményével van dolgunk. De ez a körülmény sokáig elkerülte a fizikusok figyel-
mét, míg végre LAGRANGE 1759-ben kimutatta, hogy e hangok is a rezgések találkozásából erednek; a SAUVEUR hanglebegései és a kombinácziós hangok között csak az a különbség van, hogy míg az előbbieknél az egyes erősödések, mivel az eredeti hangok rezgés-számai csak igen kevéssel különböznek, oly nagy időközökben következnek egymásra, hogy a fül azokat egyenként megkülönböztetheti, addig a kombinácziós hangoknál, mivel az eredeti két hang intervalluma sokkal nagyobb, az egyes erősödések oly gyorsan következnek egymásra, hogy zenei hanggá olvadnak össze.
Ez az elmélet újabb időkben kritika alá vettetvén, sok tekintetben megingattatott. A kombinácziós hangokat, mint ezt a kísérletek bizonyítják, csak akkor lehet hallani, ha az eredeti hangok erősek. Már pedig a rezgések összetételének törvényei szerint a rezgés-táglat megkettőzésével a rezgés intenzitása négyszer akkorává válik, tehát a kombinácziós hangokat gyönge eredeti hangok mellett is tisztán kellene hallani. HELMHOLTZ a dolgot közelebbről megvizsgálván, azt találta, hogy az erősebb rezgések másodrendű hullámokat idéznek elő, mely hullámokat fülünk szintén mint kombinácziós hangokat veszi észre, s hogy nem csupán az eredeti hangok különbsége, hanem összege is hozhat létre kombinácziós hangokat.*
III.
Chladni akusztikája.
CHLADNI vizsgálatai a XVIII-ik századbeli megelőző vizsgálatokhoz szorosan csatlakoznak s két csoportra oszthatók.
Az első csoportba tartoznak azok, melyekkel már ismert tényeket közelebbi vizsgálat alá vetett, s evvel azokra új fényt derített, vagy pedig analog tünemények tanulmányozásával az akusztikát tartalmilag bővítette.
* TYNDALL, Der Schall, p. 337.
A második csoportba az eredeti vizsgálatai tartoznak. Ezek ismertetésében a már idéztük Akustiká-jából fogunk kiindulni; e műben összegyűjtve találjuk mindazt, mit a folyóiratokban s önálló kisebb művekben tett közzé; * e mű e mellett még új vizsgálatokat is tartalmaz.
CHLADNI munkája az első rendszeres akusztika, mely nemcsak úgy, mint a régibb munkák, a húrok és légoszlopok rezgéseit tárgyalja, hanem felöleli valamennyi testnek rezgéseit.
CHLADNI Akustiká-ját négy szakaszra osztja. Az első szakasz magában foglalja az általános akusztikát, mely a rezgő mozgások időviszonyait a rezgő testek tulajdonságaira és alakváltozásaira való tekintet nélkül tárgyalja; ezt a szakaszt arithmetikai résznek is nevezi. A második szakasz valamennyi rugalmas test rezgéseinek törvényeiről, a harmadik pedig a hang terjedéséről szól; a második és harmadik szakasz képviseli a mechanikai akusztikát. A negyedik szakasz a hallószervet s a hangérzeteket tárgyalja; ez az akusztikának fiziológiai része.
E beosztásból látni, hogy CHLADNI az akusztikát rendszeres tudománynyá tette. Ő előtte a hangokat az aërodinamikában tárgyalták, mivel legtöbben abból a téves felfogásból indultak ki, hogy a hang csupán a levegő rezgéseiből áll; pedig a levegő, bár maga is idézhet elő hangokat, legtöbb esetben csak a vezető médium szerepét játszsza. Az akusztika arithmetikai részét pedig vagy a felhangok, vagy pedig a mély kombinácziós hangok elméletére alapították. CHLADNI már munkája bevezetésében is elítéli azt a felfogást, mely szerint a magas harmonikus hangok okozzák a zenei hang és a zörej közötti különbséget, és hogy a konzonanczia vagy disszonanczia okai bizonyos kísérő hangok jelenlétének vagy hiányának tulajdonítandók. A mű becsét nagy mértékben emelik az egyes fejezetekhez csatolt
* Entdeckungen über die Theorie des Klanges, Leipzig, 1787, 4o; Berliner musik. Monatsschr., 2 St. 1792; VOIGT'S Magaz. f. Naturkunde, I. Bd, 1. St.; GILBERT'S Annalen V, Bd. 1. St. stb.
históriai-kritikai megjegyzések, melyek az akusztikai tanok fejlődésére sok fényt vetnek.
Az akusztikai vizsgálatok első tárgya a húrok rezgései valának, mit a húrok ősrégi alkalmazása a hangszerekre érthetővé tesz. A rezgő pálczák elmélete már az újabb idők szüleménye.
A pálczák transverzális rezgéseit először BERNOULLI DÁNIEL, utána pedig EULER vizsgálták meg; a két végükön szabad pálczák elméletét GIORDANO RICCATI fejtette ki. CHLADNI első vizsgálatai abból állottak, hogy a BERNOULLI és EULER elmélet eredményeit kísérleti próbakőre tette.
Az ugyanazon anyagú pálczáknál a transverzális rezgések száma (a csomópontok egyenlő száma mellett) arányos a pálcza vastagságával (független a szélességtől) s fordított viszonyban van hosszúságának négyzetével. CHLADNI e törvénynek utóbbi részét felhasználta a rezgés-számok meghatározására.
Hogy miképen realizálta az elvet, kitűnik következő szavaiból: "Egyszerű és könnyű módszert ajánlok, a melylyel a rezgések abszolut számai szemlátomást meghatározhatók s a melyet tudtommal még senki sem említett vagy használt föl. E módszer abban áll, hogy egy mindenütt egyenlő vastagságú és egyszerű szerkezetű testet oly hosszúnak veszünk, hogy rezgéseit (melyek azonban ekkor még nem hallhatók) kényelmesen megolvasni s egy másodpercz-inga lengéseivel összehasonlítani lehessen; ezután annyira kurtítjuk meg, hogy a megvizsgálandó hanggal összehangozzék, mire a hosszúságot, melynél ezt a hangot adja, avval a hosszúsággal, melynél az egy másodperczben tett lengéseket megolvastuk, összehasonlítjuk."
Ezután előadja, hogy a mondott czélra eleintén húrokat akart használni, azonban a húr körszerű mozgásai és aliquot [néhány]
részeinek rezgései miatt a főrezgések nem valának pontosan észlelhetők. "Egy keskeny s nem nagyon vastag, de elegendő hosszú pálcza, vasból, sárgarézből, vagy eléggé rugalmas más anyagból, az említettem czélra a legalkalmasabb. A parallelopipédes pálczák, melyeket használtam, 2 rőf hosszúak és 1/2 hüv. szélesek s majdnem 1 vonal vastagok valának. A pálcza szélességének a vastagságát jóval fölül kell mulnia, mert ezzel az oldalmozgásokat vagy körmozgásokat, melyek az észleletet megnehezítenék, el lehet kerülni.... Ha mármost tudni akarjuk, hogy valamely adott hang egy másodperczben hány rezgést végez, a pálczát szilárdan álló sutóba úgy szorítjuk, hogy kiálló része elég rövid legyen arra, hogy ugyanazt a hangot adja. Erre a rezgési számokat a rövidebb rész (mely a hangot adta) és a hosszabb rész (melynek rezgéseit megolvastuk) hosszúságainak összehasonlításával meghatározzuk.... A dolgot még inkább megkönnyíthetjük, s az ilyen pálczát valamennyi hang rezgés-számának mérésére használhatjuk, ha a pálczát már előre kellőképen beosztjuk." *
CHLADNI a kísérlethez olyan pálczát ajánl, melynek a sutóból kiálló része másodperczenként négy rezgést tesz; "ha ezt a rezgő részt új beosztással felényire rövidítjük, akkor ez a félakkora rész másodperczenként 16 rezgést fog végezni, mely rezgéseket azonban sem megolvasni, sem hallani nem lehet, mert sokkal gyorsabbak, sem hogy azokat látni, és sokkal lassúbbak, sem hogy azokat hallani lehetne. Ha most a pálczát újra beszorítjuk úgy, hogy az előbbeni résznek csak a fele álljon ki, akkor másodperczenként 64 rezgést fog tenni, s ekkor már mély hangot kezdünk hallani, mely hang a kontra c-vel megegyezik." ** A rezgő rész folytatólagos megkurtítása által beosztott pálczát CHLADNI sonométernek nevezi s megjegyzi, hogy a pálczával egyéb hangok magasságát is meg lehet határozni,
* CHLADNI, Die Akustik, pp. 35, 36.
** CHLADNI, Die Akustik, p. 36.
ha azt úgy hangoztatjuk, hogy ne mint egész rezegjen, hanem csomópontok által rezgő részekre oszoljék.
CHLADNI módszere, bár a SAUVEUR-ét minden tekintetben jóval fölülmúlta, még korántsem volt olyan szabatos, hogy teljesen megbízható eredményeket adhatott volna. A fizikusok a feladat legbiztosabb megoldását a rezgési számok direkt mérésétől várták. CAGNIARD DE LATOUR szirénája (1809) és SAVART fogas kereke a feladatot ebben az irányban teljesen megfejtették.
CHLADNI megfigyelte a rezgések összetételét; az idevágó különféle kísérletei WHEATSTONE-t a kaleidofon feltalálására vezették. Még fontosabbak voltak a két végükön szabad pálczákkal végrehajtott kísérletei, mivel ezek őt a hangvilla elemzésére vezették.
CHLADNI szerint a hangvilla úgy rezeg, mint a két végén szabad pálcza. Képzeljük, hogy egy ilyen egyenes pálcza két csomóponttal rezeg, s hajlítsuk meg a közepén. Ekkor a két csomópont egymáshoz közeledik, még pedig annál inkább, minél jobban görbítettük meg a pálczát; a pálcza végre hangvillává válik, mely ha az alaphangot adja, közel a nyele mellett levő két csomóponttal rezeg; három, vagy általában páratlan számú csomóponttal soha sem rezeghet. CHLADNI továbbá megvizsgálta, hogy mily viszonyban változnak a rezgés-számok a csomópontok növekedésével, s azt találta, hogy a villa alap-hangja úgy viszonylik az első felhanghoz (midőn a villa 4 csomóponttal rezeg), mint 22 az 52-hez. Az első felhangtól fölfelé a magasabb felhangok rezgés-számai pedig úgy vannak egymáshoz, mint a páratlan számok négyzetei. *
CHLADNI tanulmányozta először a lapok rezgéseit is. Már akusztikai tanulmányainak elején föltünt neki, hogy az általa forgatott iratok csak a húrokat és a rezgő légoszlopokat tárgyalják, más testek rezgéseiről pedig egészen hallgatnak. Említettük, hogy mily élénken vágyódott a természet-
* CHLADNI, i. m. p. 111.
tudományokat új tényekkel gazdagítani: a különböző szilárd testek rezgéseinek tanulmányozása bő anyagot nyujtott eme vágya kielégítésére.
Először is azt tapasztalta, hogy az üveg- és a fémlapok különböző hangokat adnak, ha azok különböző pontokban tartva, üttetnek meg. Hogy e különféleség okát megvizsgálja, egy köszörülő géphez való korongnak közepén levő nyelét sutóba szorította s ezután a korongot hegedűvonóval megrezdítette. Az ily módon keletkezett hangok sokkal erősebbek és tartósabbak valának, mint a puszta megütés következtében keletkezettek. CHLADNI ez időtájban sokat foglalkozott a LICHTENBERG-féle elektromos figurákkal, tehát közelfekvő volt az a gondolata, hogy a rezgő lapra szórt homok talán elárulná a lapnak mozgó állapotát. A kísérletek megfeleltek várakozásainak; a lapnak azon a részein, melyek nem rezegtek, azaz a csomóvonalokon a lapnak rezgő részei által ellökött homok összegyült s szabályszerű homokfigurák keletkeztek. Első kísérleténél csillagalakú figurákat kapott. Ezután egyik észlelet a másikat érte; megvizsgálta a különböző figurákat, melyek négyszögű, háromszögű, ellipszises stb. lapokon keletkeznek, s meghatározta a keletkezett hangok rezgés-számainak viszonyait. Hogy mily buzgalommal művelte az akusztikának ezt az ágát, arról már előzetes fogalmat nyújtanak az Akusztiká-jához mellékelt táblák, melyeken a többi között mintegy 260 hangfigura van lerajzolva.*
CHLADNI azonnal fölismerte, hogy a harangok oly viszonyban vannak a rezgő sík lapokhoz, mint a hangvillák az egyenes pálczákhoz. Valamely harang is páros számú rezgő részre oszolhat, a csomóvonalak a harang füléhez futnak össze. CHLADNI, hogy a harang rezgés-állapotát előtüntesse, vizet öntött bele s a
* A különféle hangfigurák előállításában CHLADNI oly nagy ügyességre tett szert, hogy eme kisérleteit egy ízben I. Napoleon is meg akarta szemlélni.
vízre korpafű-magot szórt. A vonóval megrezdített harangban a víz több rezgő részre oszlik, a fölületén keletkező porfigurák alakja szorosan összefügg a harang rezgő részeinek számával.
A húrok és pálczák longitudinális rezgéseinek feltalálása CHLADNI-nak egy másik kiváló érdeme; e találmány nyujtott módot a hangsebesség mérésére a szilárd testekben. Először a húrok longitudinális rezgéseit találta föl s azokat 1787-ben a Neue Entdeckungen über die Theorie des Klanges czímű iratában, 1792-ben pedig a Berliner Musik. Monatsschrift czímű folyóiratban ismertette. A pálczák és húrok longitudinális rezgéseiről az Ueber die Longitudinal-Schwingungen der Saiten und Stäbe, Erfurt, 1796, czímű iratában értekezett. Különben GIORDANO RICCATI volt az első, ki a húrok longitudinális rezgéseit, azaz egy ezekhez hasonló tüneményt észlelt; RICCATI egy húrra súlyt függesztett s e súly fölemelése által az egyensúlyt megzavarván, a húr fölváltva összehúzódott és kitágúlt, minélfogva a súly is le-föl lengett.*
A húrok longitudinális rezgéseit CHLADNI úgy hozta létre, hogy a húrt hegedű-vonóval igen hegyes szög alatt hosszirányban megvonta, vagy pedig a húrt meggyántázta s ezután posztóval vagy az ujjaival hosszirányban dörzsölte. CHLADNI azt találta, hogy a hullámok a húr két alátámasztó pontjában torlódnak; a rezgés második módjánál a húr két egyenlő részre oszlik s a hullámok a közepén keletkező csomópontban torlódnak, úgy hogy a két rész mozgása egyidejűleg a csomópont felé tart vagy ettől távozik; a rezgés harmadik módjánál a húr három részre oszlik és így tovább. E különböző rezgés-módoknál a hangok magasságai úgy viszonylanak, mint a természetes számok, tehát ugyanaz a törvény áll, mint a transverzális rezgéseknél, de a különböző húroknál a hang magassága már más törvényekhez alkalmazkodik; a hang magassága itt is fordított viszonyban van ugyan a húr hosszúságával, de nem függ vastagságától és
* CHLADNI, Akustik, p. 77.
feszültségétől, holott az anyagi minőségnek igen nagy befolyása van.*
A pálczák longitudinális rezgéseit hasonló módon hozta létre, mint a húrokét, s azt találta, hogy a rezgések teljesen megfelelnek a légoszlopok rezgéseinek.** A csomópontokban a legnagyobb sűrítés a legnagyobb ritkulással változik, ellenben a csomópontok között a részecskék sebessége változik. A pálcza longitudinális rezgéseinél három különfele eset fordúlhat elő; először, a pálcza egészen szabadon áll; másodszor, csak az egyik végén van megtámasztva; harmadszor, mind a két végén meg van támasztva. Az első esetben a pálcza úgy rezeg, mint a levegő valamely nyilt csőben; a második esetben mint a levegő a fedett sípokban; a harmadik esetben, mint a levegő egy teljesen zárt csőben, ha ugyan lehetséges volna az ilyes rezgésekel kellőképen előidézni. Ugyanazon anyagú pálczák egynemű rezgéseinél a hang magassága fordított viszonyban van a pálczák hosszúságával, különben pedig a pálcza anyagi minőségétől függ, de merőben független a vastagságtól, tehát a rezgéseknek nemcsak módjai, hanem törvényei is azonosak a légoszlopok törvényeivel.
Ha nem kellene attól tartanunk, hogy nagyon is a részletekbe bocsátkozunk, közölhetnők még CHLADNI-nak azt a tabelláját, melyben a pálczák tranzverzális és longitudinális tulajdonságait egymás mellé állítja. † E tábla világosan mutatja, hogy CHLADNI mily világosan látta át a rokon tünemények elméleti összefüggését.
A forgó rezgések egy másik neme azoknak a rezgéseknek, melyeket CHLADNI talált föl.
CHLADNI hengeres pálczákat posztóval vagy az ujjaival úgy dörzsölt, mintha azokat elcsavarni akarta volna. A rezgés-mó-
* CHLADNI, Akustik, p. 75.
** CHLADNI, Akustik, p. 103.
† CHLADNI, Akustik, p. 109.
dozatok külső körülményei itt is ugyanazok lehetnek, mint a longitudinális rezgéseknél s a hangmagasság törvényei is megegyeznek a longitudinális rezgések törvényeivel, csakhogy a megfelelő forgó rezgéseknél a hang egy quinttel mélyebb.*
V.
A hang sebessége és visszaverődése. – Hallócsövek. – Meteorok és üstökösök.
A különböző kísérletek, melyek a hang terjedés-sebességének meghatározására tétettek, az időmérő eszközök tökéletlensége miatt megegyező eredményekre ném vezettek. GASSENDI, MERSENNE, a flórenczi akadémikusok, HUYGHENS, PICARD, FLAMSTEAD, HALLEY és más kiváló búvárok egyaránt iparkodtak a feladatot kísérleti úton megoldani, de biztós eredményekre csak a jelen század kísérletei vezettek. Bár a múlt század a direkt mérésekben jelentékeny haladást nem tanúsított is, a mérések indirekt módszereinek megállapítása által az akusztikának emez ága jelentős tényekkel gazdagodott.
A különböző új gázok fölfedezése PRIESTLEY-t, kit e tekintetben a legnagyobb érdem illet, arra késztette, hogy a gázok egyéb tulajdonságain kívül az akusztikaiakat is megvizsgálja. Főtörekvése az volt, hogy meghatározza a hang terjedésének erősségét a különféle gázokban. Azt találta, hogy ez az erősség független a gázok chémiai tulajdonságaitól, s csakis sűrűségüktől függ. Kisérleteiben kalapácscsal üthető csengetyűt különböző gázokkal megtöltött üvegharangok alá helyezett, s megmérte a távolságokat, melyekben a hang még észrevehető volt. Az oxigénben a hang valamivel erősebb volt mint a levegőben, azonban a hidrogénben majdnem oly gyönge volt, mint a légüres térben. PEROLLE hasonló módon végrehajtott kísérletei a PRIESTLEY-éitől eltérő eredményeket adtak.
A hangsebességnek a különböző gázokban való megméré-
* CHLADNI, Akustik, p. 110 és folyt.
sének eszméje BERNOULLI DÁNIEL-t és CHLADNI-t arra a gondolatra vezette, hogy a mérésre orgonasípokat lehetne használni. Az elmélet szerint a hang sebessége fordított viszonyban van a gáz sűrűségének négyzetgyökével; ha tehát valamely sípot bizonyos gázzal megtöltünk s ugyanevvel a gázzal körül övezzük és megszólaltatjuk, a síp hangja egészen más lesz, mint a milyen akkor volt, midőn a levegőben szólaltattuk meg. Ugyanis egy rezgés ideje úgy viszonylik az időegységhez, mint az ezen idők alatt befutott útak, vagyis mint a hullámhossz viszonylik a hang terjedés-sebességéhez; mivel pedig a síp hosszúsága a hullámhoszszal állandó és egyszerű összefüggésben van, a rezgés idejének a hang sebességével változnia kell. Ha mármost példáúl a zárt síp az alaphangot adja, akkor a hullámhossz négyszer akkora mint a síp hosszúsága, melyet pontosan mérhetünk, s ha még az alaphang rezgés-idejét (vagy a mi egyre megy, a rezgés-számot) is megmérjük, a föntebbi arányból a hang sebessége kiszámítható.
Ez az az elv, melyre CHLADNI méréseit alapította. Eljárása a következő volt: Felül csappal elzárható üvegharang belsejébe czinnből készült sípot (szájával lefelé) erősített, a harang nyakát jól kinyomott hólyaggal összekötötte s ezután a harangot víz alá merítette. Midőn a harang és a síp vízzel már egészen megtelt, a hólyagot az illető gázzal megtöltötte s a harang nyakán levő csapot megnyitván, a harangot a vízből annyira emelte ki, hogy a síp szája a vízből kiért. Hogy most a síp megszólaljon, csak a hólyagot kellett gyengén összenyomnia; a hangmagasság biztosabb megítélése végett a kapott hangokat két húr hangjával hasonlította össze.
A nagy gonddal végrehajtott kísérletek eredményei a következők valának:
|
A hang sebessége |
levegőben |
1038 |
pár. láb |
CHLADNI kiszámította a sebességet NEWTON formulája szerint is, s mivel azt találta, hogy az elméleti sebességek a kísérletiektől jelentékenyen eltérnek, úgy vélekedett, hogy a sebesség nemcsak az illető gázok rugalmasságától, hanem még chemiai összetételétől is függ!
Abból a tényből kiindúlva, hogy a pálczák longitudinális rezgéseinek törvényei megegyeznek a sípok törvényeivel, a pálczák hangmagasságából meghatározta a hang sebességét a különféle szilárd testekben. A sebességet a levegőben egységül véve, azt találta, hogy:
|
|
a czinnben |
7 1/2 |
E tárgy történetére vonatkozólag még megjegyezhetjük, hogy FRANCIS BACO tagadta, hogy a hang szilárd testekben is terjedhet, vagy inkább föltette, hogy a hang a szilárd testekben valamely hipothézises fluidumon át terjed! HOOKE mondotta ki először (Micrographiá-jában), hogy a fémek a hangot sokkal jobban vezetik, mint a levegő; kísérleteinél hosszú drótokat használt. HOOKE közleményéből aztán sokan azt a helytelen következtetést vonták, hogy a hang a levegőben in instanti, vagy legalább is oly sebesen terjed, mint a fény. * Ennek s az ehhez hasonló nézeteknek CHLADNI tényleges (ha nem is pontos) eredményei egyszerre véget vetettek.
CHLADNI megvizsgálta a véletlenül feltalált zengő lángokat is. Ha a hidrogént fejlesztő palaczk csövén kiáramló gázt meggyújtjuk és a láng fölé csövet tartunk, úgy, hogy a láng a csőbe nyúljék, akkor, mint tudva van, erős hang keletkezik. CHLADNI kimutatta, hogy ez a hang is alkalmazkodik a fúvó hangszerek törvényeihez, s hogy ugyanazt a hangot más befúvás által is elő lehet idézni.
* CHLADNI, Akustik, p. 266.
Hogy a hang a vízben vagy általában a folyadékokban is terjed, ezt a legbiztosabban abból következtették, hogy a halak, rákok, s a vízben élő más állatok hallószervekkel bírnak.
HAWKSBEE, BAKER, MUSSCHENBROEK, különösen pedig NOLLET a hang terjedését a vízben közvetetlen kísérletekkel igazolták.
PEROLLE volt az első, ki a hang erősségét a különféle folyadékokban meghatározta. Eljárása hasonló volt ahhoz, melyet PRIESTLEY s PRIESTLEY után ő is a gázoknál alkalmazott. Egy zsebórának hézagait betapasztá s ezután különféle folyadékokba meríté. Ekkor meghatározta ama távolságokat, melyekben a zsebóra ketyegése még hallatszott. Nyilván való, hogy itt tulajdonképeni sebesség-meghatározásról szó sem volt. CHLADNI maga is a vízben terjedő hangról csak egypár, többé-kevésbbé találó megjegyzést tett. Sőt, úgy látszik, hogy a vízben terjedő hang sebességét meghatározni lehetetlennek tartotta. COLLADON és STURM direkt kísérletei a Genfi-tóban (1829) a feladatot szabatosan megfejtették. CHLADNI bizonyára nem gondolta, hogy szellemes módszere, melyet a gázoknál alkalmazott, a folyadékokra is ki volna terjeszthető.
Mindamellett, hogy az echo már ősi időktől ismeretes vala, a hang visszaverődésének fizikai törvényei csak az újabb korból erednek. Az ókoriak az echoban külön istenséget tiszteltek s ezt az istenséget – legalább a monda szerint – gyakorlatilag értékesítették, mivel Nagy Sándor oly szócsővel rendelkezett, melylyel csapatait, bármennyire szét voltak is szóródva, bármikor összehívhatta. Különben a szócső feltalálójáúl SAMUEL MORLAND-ot tekintik, a kinek trombita-alakú szócsöve után számos hasonló készüléket állítottak össze. CHLADNI a hallócsövet fordított szócsőnek nevezi s szerinte elég jó szolgálatokat tesz, ha csonka kúp-alakú, holott LAMBERT a parabolás, HUTH pedig az ellipszises csövet ajánlotta.
CHLADNI a hang visszaverődésére vonatkozó nézeteit következőképen adja elő:
A legtöbb fizikus a hang visszahatásait a hangsugaraknak
katoptrikai törvények szerinti visszaverődéséből magyarázza. LAGRANGE volt az első, ki a dolgot helyesebben fogta föl (Recherches sur les nature et la propagation du son, Miscell. Taur. t. I, 1759) és kimutatta, hogy a katoptrikához hasonló katakusztika vagy katafonika a képtelenségek közé tartozik, mint ezt különben már D'ALEMBERT is az Encyclopédie-ben megjegyezte. Az echo elméletét később EULER terjesztette elő, még pedig először a Mém. de l'Ac. d. Berlin 1765-iki folyamában s még teljesebben a De motu aëris in tubis czímű értekezésében. Ha az echo az által keletkezik, hogy a megsűrített levegő valamely szilárd tárgy ellen torlódik, akkor a visszahatás körülbelül a reflexió közönséges törvényeihez alkalmazkodik ugyan, ha tehát a hang ferde lap ellen torlódik, az echo oldalvást fog hallatszani s így az esetben a katoptrikai alaptörvények szerinti magyarázat legalább nem vezet hamis eredményekre; de mivel az echo létrejő sok más esetben is, midőn az elegendő hosszú s a többi levegőtől oldalvást elkülönített levegő szilárd tárgyak ellen nem torlódik, hanem szabad levegő által határoltatik, következik, hogy az echo általában nem csupán a reflexiók, hanem inkább más okok által idéztetik elő." *
Látni való, hogy CHLADNI a visszavert mozgásoknak azt a nemét, melyet jelenleg [elő]jelváltozás nélküli visszaverődésnek nevezünk, s a mely nem csak a nyilt sípok végein, hanem YOUNG szerint a fényhullámoknál is előfordul, a tulajdonképeni reflexióhoz nem számította, tehát a hang reflexióját nyílt csövek végén előtte ismeretlen más okoknak tulajdonította.
Hogy a nyílt csövek végén nemcsak a zenei hangnak, hanem példáúl a közönséges beszédnek hullámai is visszaveretnek, kísérletileg igazolható tény. ** CHLADNI elmélete kiterjeszkedik ezekre az esetekre is. CHLADNI az echo különböző eseteit
* CHLADNI, Akustik, pp. 242, 243.
** BIOT, midőn egy 951 méternyi üres vízvezető csőbe beszélt, a saját hangját több egymásután következő időközben ismételve hallotta.
csövekben vagy általában a külső levegőtől elzárt hosszúkás térekben vizsgálja meg s lehető esetek mindegyikére meghatározza az időközöket, melyek alatt a csőben lévő hangforráshoz a hang visszaérkezik. E meghatározások egyszerűek s nem tekintve azt a megjegyzést, hogy a nyílt végű csövek echóját a reflexióval kimagyarázni nem lehet, az egész elmélet egészen szabatos.
A híres akusztikus műveiből még számos olyan helyet említhetnénk föl, melyek arról tanúskodnak, hogy az akusztikának alig voltak ágai, melyek észlelő és számító tehetségének valamit nem köszönhettek volna. Mindazonáltal érdemeinek súlypontja szép találmányaiba s ezeknek alkalmazásaiba esik. Ha e mellett tekintetbe veszszük, hogy ő volt az első, ki az akusztikának tudományos rendszerét megalapította, mindenki könnyen megítélheti, vajjon az újabb akusztika atyja czímet, melylyel őt TYNDALL fölruházta, valóban megérdemli-e?
CHLADNI szellemi életének az imént rajzolt képe hiányos maradna, ha elhallgatnók, hogy egy másik, az akusztika körén egészen kívül eső tárgy őt évek hosszú során át foglalkoztatá. Ez a tárgy a kozmikus fizikába tartozik. CHLADNI a meteorok s az üstökösök fizikai természetét behatóan tanúlmányozta; * az ezen téren szerzett érdemeit HUMBOLDT a következő kevés, de annál nyomatékosabb szavakkal jellemzi: "Mindamellett hogy HALLEY már az 1686-iki tűzgolyót, melynek mozgása a Földnek napkörüli mozgásával ellenkező volt, kozmikus tüneménynek nyilvánította: mégis CHLADNI volt az első, a ki a tűzgolyók és a légkörből lehulló kövek közötti összefüggést a legnagyobb általánosságban s a legszellemesebben kimutatta." **
* Ide vonatkoznak a következő munkái: Ueber den Ursprung der von Pallas gefundenen und anderen ähnlichen Eisenmassen, Leipzig, 1794; Ueber Feuermassen und die mit denselben herabgefallenen Massen, Wien, 1819; Bemerkungen über den grossen Kometen von 1811, BOHNENBERGER's Zeitschr. f. Astr., II, 1. 1816; számos hullókő-megfigyelés különböző folyóiratokban.
** HUMBOLDT, Kosmos (1874. kiadás), I. pp. 79, 242.
588
VI. CHLADNI, alig hogy Akustiká-ját befejezé, veleszületett hajlamának engedve, 1802-ben ismét a vándorbothoz nyúlt s Dél-Németországba ment, de már 1805-ben visszatért szülővárosába. A következő évben Hollandiába indult, s miután itt huzamosabb ideig tartózkodott, Brüsszelen át Párisba utazott, a hol 1810-ig maradt. Párisi tartózkodása rá nézve minden tekintetben jelentős volt. CHLADNI az Institut-höz avval a kérelemmel járult, küldene ki egy bizottságot, mely részrehajlatlanúl megítélné az általa elért tudományos eredményeket s ezek alkalmazásait a művészetre. Kérelme teljesült. A fizikai és mathematikai osztályból LACÉPÉDE, HAÜY és PRONY (kik mindannyian zeneértők valának), a szépművészetek osztályából pedig GRÉTRY, MÉHUL és GROSSEC küldettek ki. E bizottság jelentése (Moniteur 1809. 12. és 93-ik szám) oly kedvező volt, hogy a franczia fizikusok, különösen pedig LAPLACE, azt az óhajtásukat fejezték ki, hogy fordítaná le Akustiká-ját franczia nyelvre, mivel evvel a mű Francziaországban is sokoldalú vizsgálatokra adhatna alkalmat. CHLADNI szívesen vállalkozott s csak azt kötötte ki, hogy, mivel e munka több időt venne igénybe, tehát párisi tartózkodását is meg kell nyújtania, költségei téríttessenek meg; továbbá, mivel a franczia nyelvben nem olyan jártas, hogy fordítása a szigorú kritikát kiállhatná, valaki lenne szíves munkáját revideálni. Miután megígérték neki, hogy mind a két föltétel teljesíttetni fog (a fordítás átvizsgálását BIOT vállalta magára), CHLADNI Párisban maradt. Az első föltétel teljesítése Napoleon jóakaratától függött. A híres fizikus LAPLACE, LACÉPÉDE és BERTHOLLET által a császár elé vezettetett, a ki őt szivesen fogadta s két órán át nagy érdeklődéssel szemlélte és hallgatta hangszereit. CHLADNI, LAPLACE biztatására, megkérte a császárt, fogadná el műve dedikáczióját, mibe a császár szívesen beléegyezett. A kihallgatás után való napon CHLADNI 6000 frankra szóló utalványt kapott, minélfogva azonnal hozzáfogott művének lefordításához, azaz tulajdonképen franczia átdolgozásához. A mű 1809-ben jelent meg Traité d'Acoustique czímmel. CHLADNI párisi tartózkodása érdekes eseményeit a Cäcilia czímű zenefolyóiratban tette közzé. "Legtöbb bajom, mondja. CHLADNI, a dedikáczióval volt. Az épître dedicatoire fogalmazása sehogy sem akart sikerülni, mert egyrészről el akartam kerülni a szokásos hízelgést (mely nem szokásom), más részről pedig illő tiszteletemet és hálámat akartam kifejezni. Végre megtaláltam a dolog nyitját a következő dedikáczióban (mely mindenkit kielégített): "Napoléon le Grand a daigné agréer la dedicace de cet ouvrage, après en avoir vu les expériences fondamentales."* CHLADNI azt a czeremóniát még sem kerűlhette el, hogy művének díszpéldányát – az uralkodó szokás szerint – egy cour alkalmával személyesen adja át a császárnak. CHLADNI 1810-ben Párisból Strassburgon át Svájczba utazott, hol egy évig tartózkodott; innét Felső-Olaszországon át hazájába és szülővárosába tért vissza. Wittembergát 1813-ban, e város ostroma előtt, el kellett hagynia; az ostrom alatt háza leégett s evvel együtt sok értékes holmija odaveszett. CHLADNI-nak tanszéke vagy más hivatala soha sem volt s csupán műveinek s akusztikai előadásainak jövedelméből élt. Legtöbb anyagi eredményt hangszereitől várt. Azonban ezek a közönségre nézve inkább csak az újság ingerével bírtak, mert nagyobb elterjedésnek nem örvendettek. Hangjuk igen kellemes volt ugyan, de nem volt elég erős. CHLADNI a személyes szabadságot mindenek fölött becsülte s bár tudományos működése hazájában is elismerést aratott, szabadsága érdekében jobbnak tartotta életének nagy részét * MELDE, Chladni's Leben u. Wirken, Marburg, 1866. utazásokkal tölteni, mint valamely állandó tanszéket vagy hivatalt betölteni. Szabadság-szeretetével buzgó előharczosa volt a népszabadságnak; Napoleont lelkesülten tisztelte, a mi azonban csak a konzulátus idejéig tartott, mert, bár ezután is kiváló elismeréssel volt Napoleon iránt tanusított kitüntető jóindulatáért, politikailag vele ki nem békülhetett. Mindamellett hogy CHLADNI mindig szerény igényekkel lépett föl, tudományos értékéről meg volt győződve, s úgy látszik, hogy a hazájában kapott elismerést nem tartotta érdemeivel arányban állónak, mert sorsával soha sem volt kibékülve; benső és igazi örömöt csak tudományos eredményei szereztek neki. Hogy az élet terhei mily súlyosan nehezedtek reá, arról világosan tanúskodnak a következő szavai, melyeket a jogi pályáról való lelépésére czélozva mondott: "Senkinek sem tanácsolhatom, hogy megkezdett pályáját, ha benső hajlamainak nem is felelne meg, de bizonyos előnyökkel kecsegtetné, elhagyja, és bizonytalan kilátások után törekedjék." * CHLADNI 1827 ápril 3-án, Boroszlóban halt meg. Születésenek éve a MOZART-éval, halálának éve a BEETHOVEN-ével esik össze. * CHLADNI, Akustik, p. XIII. Irodalom. CHLADNI, id. önéletirásai. VÉGE AZ ELSŐ KÖTETNEK.
Chladni utazásai. – Jelleme. – Halála.
BERNHARDT, Biographie des E. Chladni, Wittemberg, 1856.
ERSCH. u. GRUBER, Encyclop. XXI. (W. WEBER czikke).
Biographie universelle (PARISOT czikke).
Allgemeine deutsche Biographie.
MELDE, Chladni's Leben u. Wirken, Marburg, 1866.