DULONG.
I. Dulong ifjúsága és tanulmányai. – Chemiai munkái.
II. Dulong és Petit. – A testek kiterjedése és kihülése.
III. A szilárd testek és gázok fajheve. – Dulong és Petit törvénye. – A gázok hirtelen térfogatváltozására vonatkozó törvény.
IV. Mariotte törvénye. – A vízgőzök feszítő ereje. – Sugártörés a gázokban.
V. Dulong és Berzelius. – A gázok sűrítése fémek által. – Égési és állati hő. – Dulong mint tanár. – Halála.I.
Dulong ifjúsága és tanulmányai. – Chemiai munkái.PIERRE LOUIS DULONG 1785 febr. 12-én Rouen-ban, CORNEILLE és FONTENELLE szülőföldjén született. Szülei szegények valának. Atyját 4 éves korában elveszítvén, nevelésének gondjai anyjára súlyosodtak, a ki e gondokat csak néhány távoli rokon segítségével viselhette.
DULONG pályafutásának kezdete nehéz időkbe esett. A forradalom épen kitörőben volt, a kollégiumok és líczeumok, melyeket rendszerint papok vezettek, zárva voltak. DULONG szegényes községi iskolára szorúlt. Miután az elemieket, melyeket ilyen iskola nyújthat, elsajátította, saját erejéből kellett felküzdenie magát arra a fokra, melyet a politechnikai iskolába felveendő ifjaktól megkívántak. DULONG minden segítség nélkül elsajátította a megkívántató előismereteket; a fölvételi vizsgálatot kiállotta s 16 éves korában ama híres iskolának növendéke volt.
DULONG oly hévvel fogott a tanuláshoz, hogy a második évfolyam végével a sok dologtól beteg lett s tanulmányait félbe kellett szakítania.
A mint egészsége helyre állott, súlyos anyagi viszonyainak nyomása alatt megkezdett tanulmányait abba hagyta s az orvosi pályára szánta el magát. Akkoriban e pályára rövid idő alatt s a legkevesebb fáradsággal lehetett előkészülni, már pedig
DULONG-nak az volt a főczélja, hogy mentül rövidebb idő alatt kenyérkeresethez jusson.
DULONG az orvosi oklevelet nemsokára elnyervén, azonnal az orvosi praxis terére lépett. Mivel takarékosságból Páris legszegényebb negyedében ütötte föl tanyáját, betegei is mindannyian a szegény osztályból valók valának, s mivel mindemellett betegeit a leggondosabb bánásmódban részesítette, azok folyvást nagyobbodó számmal sereglettek hozzá. DULONG lelkiismeretéhez nem férő dolognak tartotta, hogy betegei számára olyan orvosságokat rendeljen, melyek a mellett hogy nagyon költségesek, esetleg talán nem is használtak volna, miért is az orvosságokat maga vette meg s a szűkölködők között ingyen osztotta szét.
E nagylelkű eljárásnak az lett a következménye, hogy anyagi helyzete nem jobbra, hanem még rosszabbra fordúlt, elannyira, hogy végre az orvosi praxissal fölhagyott s hazájába tért vissza.
Itt eleintén botanikával foglalkozott s Normandiának flóráját tanulmányozandó, sok kirándulást tett. Azonban az akkori élénk szellemi mozgalom csakhamar eltéríté a botanika csendes tudományától. Legélénkebb volt a mozgalom a chemia körében; nem csoda tehát, ha ez a rohamosan fejlődő tudomány DULONG-ra kiváló vonzalmat gyakorolt; a botanikusból chemikus lett, olyan chemikus, kinek a chemia ujjáalkotásában dicső része van.
DULONG alig hogy a Collège de France-ba THÉNARD, FOURCROY utóda mellé mint praeparator belépett, máris egypár jelentős vizsgálattal tünteté ki magát. A kezdő chemikusból csakhamar ügyes analizátor lett; az oldható és az oldhatatlan sók szétbontásával, a foszfornak oxigénvegyületeivel és a chlórnitrogén feltalálásával az új tudomány történetében díszes helyet vívott ki magának.
A chlórnitrogén feltalálása (1811 okt. hóban) majdnem hogy a feltaláló életébe került. DULONG meleg szalmiakoldatba
chlórt vezetett s a veszélyes anyag cseppekben vált ki. Tudva van, hogy a chlórnitrogénnek bizonyos anyagokkal való érintkezése elegendő, hogy a leghevesebb robbanással járó bomlás létrejjön; nem kell tehát csodálkoznunk, hogy a feltaláló, az új anyag veszélyes természetét még nem ismervén, szerencsétlenül járt. A robbanás oly heves volt, hogy a laboratóriumban levő majdnem valamennyi készülék összetörött, DULONG pedig egyik szemét és két ujját veszíté. Azonban e veszélyes sérülések nem riasztották vissza, mert a mint fölépült, ismét hozzáfogott a chlórnitrogén megvizsgálásához, míg végre a veszélyes anyag urává lett.*
1815 és 1816-ban a nitrogénnek és a foszfornak oxigén vegyületeit vizsgálta meg. Addig a foszfornak csak két oxigén vegyületét ismerték, DULONG még két újat talált föl.
II.
Dulong és Petit. – A testek kiterjedése és kihűlése.DULONG miután a chemiát már szép eredményekkel gazdagította volt, a fizikával tüzetesebben kezdett foglalkozni. Munkái, melyek egyrészt a fizikai elméleteket gazdagították, másrészrő1 pedig gyakorlati igényeknek feleltek meg, sohasem fognak elévülni. A tudomány haladásával DULONG egyik-másik módszere javításokon és átalakításokon ment ugyan át, de első szerzőjüknek alapgondolatán mit sem lehetett változtatni. Fizikai munkái nem sokoldalúak s majdnem mindannyian a hőtanhoz tartoznak. De épen az által érhette el azt, hogy a hőtant oly tényekkel gazdagította, melyek nélkül a fizikának ez az ága mindvégig hézagos maradt volna.
DULONG kísérleteinek jelentékeny részét PETIT-vel szövetkezve hajtotta végre. Fájdalom, e nemes szövetségnek rövid idő
* DAVY és FARADAY 1813-ban szintén megvizsgálták a chlórnitrogént. Azonban arczukra üvegmaszkokat tettek.
mulva véget vetett PETIT-nek kora halála. E veszteség nagyságát csak akkor ítélhetjük meg, ha a két tudós által elért eredményeket szemlélve, elgondoljuk, hogy egyesült munkájuk még mennyi jeleset termelhetett volna.
ALEXIS-THERÈSE PETIT 1791 okt. 2-án Vesoulban született és 1820 jun. 21-én, tehát 29 éves korában, Párisban halt meg. Első ismereteit a besançoni iskolában szerezte, s 16 éves korában a politechnikai iskolába vétetett föl; tanulmányainak befejeztével azonnal az analízis repetítorává neveztetett ki. 1810-ben a fizika repetítorává s a Bonaparte-líczeumon ugyane tudomány tanárává lett; 1815-ben pedig a politechnikai iskolát reorganizáló bizottságba neveztetett ki. Rövid, de eredményekben gazdag életének mellbetegség vetett véget.A két fizikus első munkája a testek kiterjedésére vonatkozott.* A szilárd testek kiterjedését közvetetlen lemérés által határozták meg, azonban módszerük legalább is egy anyag kiterjedésének előzetes ismeretét tételezte föl. Eljárásuk hasonló volt RAMSDEN-éhez (1784), csakhogy az utóbbié nem tételezi föl [nem igényli] valamely anyag kiterjedésének előzetes ismeretét.
A folyadékok kiterjedésének mérésére annak előtte a dilatométer használtatott: egy hosszú és szűknyakú lombikban a kiterjedés közvetetlenűl méretett le s az eredményt csak az edény kiterjedése miatt kellett kijavítani. Ez a módszer, melyet a kéneső [higany] kiterjedésére CAVENDISH, LAVOISIER és LAPLACE használtak, igen egyszerű ugyan, de nem pontos. DULONG és PETIT egészen más útat követtek. A hidrostatikának ama tételéből indúltak ki, hogy a közlekedő edényekben a különböző sűrűségű folyadékok egyensúlyban vannak, ha magasságaik fordított viszonyban vannak sűrűségeikkel. A kénesőt igen szűk csővel közlekedő két csőalakú üvegedénybe
* Recherches sur les lois de la dilatation des solides, des liquides et des fluides élastiques et sur la mesure exacte des temperatures, Ann. d. chim. et d. phys. II. 1816.
öntötték; az egyik edényt olvadó jéggel, a másikat pedig forró vízzel vették körül. A kéneső különböző mérséklete miatt sűrűsége is megváltozott, tehát a közlekedő edény két szárában különböző magasságokban állott. Mivel e magasságok a kéneső sűrűségével fordított, tehát térfogatával egyenes viszonyban vannak, a kéneső kiterjedése a magasságok különbségéből kiszámítható. DULONG és PETIT a kivitelnél igen nagy gondot fordítottak a kéneső mérsékletének pontos meghatározására s ezért a közönséges kénesőhőmérőkön kívül még a léghőmérőt s az általuk feltalált súlyhőmérőt használták. REGNAULT e módszert később módosította s a kéneső kiterjedését rendkívüli pontossággal határozta meg.
Ha valamely folyadék kiterjedése már ismeretes, akkor az edény kiterjedése a benne levő folyadék látszólagos kiterjedéséből pontosan meghatározható. DULONG és PETIT ezen az úton az üveg kiterjedését kénesővel határozták meg s egyszersmind kimutatták, hogy az üveg magasabb mérsékleteknél erősebben terjed ki. Midőn pedig már az üveg kiterjedését pontosan ismerték, más szilárd testek kiterjedését is meghatározták. A megvizsgálandó testeket egyik végén beforrasztott üvegcsőbe tették, a cső másik végét hajcsővé kihúzták s az egészet kénesővel megtöltötték. A készülék összes súlyából a megvizsgálandó testnek és az üvegnek súlyát levonván, a kéneső súlyát kapták. Ha most az egész készülék bizonyos fokra hevíttetett, a szűk csövön a kéneső egy része kifolyt, a kifolyt kéneső súlyából s az üveg és kéneső ismeretes kiterjedéséből az illető test kiterjedése is meg volt határozható.
DULONG és PETIT emez eljárásai világosan mutatják, hogy a kísérleti vizsgálatok szabatosításában mennyi kölcsönösség rejlik.
A testek kiterjedésére vonatkozó vizsgálataikat még be sem fejezték s máris egy nem kevésbbé fontos másik feladat megfejtéséhez, a kihűlés törvényeinek levezetéséhez fogtak. Ide
vonatkozó dolgozatuk,* mely 1818 márcz. 16-án az akadémia díját nyerte, a kísérleti fizikai vizsgálatok mintaképének tekinthető.
Eljárásuk a következő volt. Állandó mérsékletű olajjal megtöltött rézkádba belső fölületén jól bekormozott ballont tettek: a ballonnak a kádból kinyúló nyakára köszörült üveglapot illesztettek. E lapnak közepe át volt lyukasztva, hogy azon hőmérőt lehessen keresztül dugni; az üveglapra még egy csappal ellátott üvegharangot állítottak, hogy esetleg az egész készülékből a levegőt ki lehessen szivattyúzni. A megvizsgálandó test a hőmérő golyója volt, mely épen a ballon közepéig ért; a kihűlés gyorsaságat a kísérlet előtt megmelegített hőmérő közvetetlenül megmutatta.
E készülékkel a kísérletet minden lehető módon variálták; máskülönben egyenlő körülmények között megváltoztatták a hőmérő golyójának tartalmát, fölületét (a mint ezt korommal, ezüsttel stb. bevonták); megváltoztatták az olajfürdő mérsékletét, vagyis a mérsékleti túlmányt [többletet], végre a ballont különféle gázokkal töltötték meg. E változtatások sorozata által minden befolyás figyelembe vehetövé vált.
Ezek után az előbbeni kísérlet-sorozatokat légüres térben hajtották végre, ez volt kísérleteik második főrésze. A kísérletek első sorozata a sugárzás és vezetés okozta kihűlés törvényeit, ellenben a második sorozata csak a sugárzás okozta kihűlés törvényeit állapította meg. Könnyű belátni, hogy e kísérletek mind a két sorozata által a vezetés okozta kihűlés is meg volt határozható. Hogy a kísérleti sorozatokból a kihűlési törvényeket absztrahálhassák, jelentős előzetes munkát kellett végrehajtaniok, azaz egy képletet kellett felállítaniok, mely a kihűlést csupán az idő függvényében fejezi ki. Eleintén NEWTON kihűlési törvé-
* Recherches sur la mesure de témpératures et les lois de la communication de la chaleur, Ann. d. chim. et d. phys. VII. 1818
nyét használták (mely törvényen FOURIER hőelmélete is alapszik), azaz föltették, hogy ha az idő számtani sor szerint növekszik, a testek mérsékleti túlmánya mértani sor szerint fogy. Azonban csakhamar észrevették, hogy e törvény, különösen a nagyobb mérsékleti túlmányoknál nem alkalmazható, minélfogva egy másik, kissé komplikáltabb képletet állítottak föl, mely azonban képes volt a kísérleti eredményeket visszaadni.
A kísérleti eredmények azt mutatták, hogy ha a kihűlő testnek méretei vagy anyaga (a hőmérőgolyó beltartalma) változnak meg, akkor a kihűlés törvényét kifejező képletnek csak az állandói változnak meg, tehát maga a törvény változatlan marad. Ellenben, midőn a kihűlő fölület változott meg, maga a törvény is lényeges módosulásokat szenvedett.
Ezek után meghatározták az alakját ama függvénynek, mely pusztán a sugárzás okozta kihűlést fejezi ki; a függvény állandóit ismét a kísérleti eredményekből számították ki. Végre az első kísérleti sorozat eredményeiből levonván a második sorozat eredményeit, meghatározták a hővezetés befolyását s itt arra a nevezetes eredményre jutottak, hogy a vezetés okozta kihűlés sebessége független a testek fölületétől; ha tehát a kihűlés-törvény az első kísérleti sorozatnál a fölületek megmásítása miatt megváltozott, ez csakis a sugárzásnak tulajdonítandó.
DULONG és PETIT képletei egészen szabatosak azokra a mérsékleti hatásokra nézve, melyek között a kísérletek végrehajtattak. Azonban ők nem vették figyelembe a testek alakját, pedig PÉCLET kimutatta, hogy a kihűlés sebessége eme tényezőtől is függ; továbbá nem vették figyelembe azt, hogy a különböző törékenységű hősugarak mennyisége a mérséklettől különböző törvények szerint függ. Már pedig a DULONG-féle kihűlési törvények abból az alapföltevésből indúlnak ki, hogy a kihűlő test kilövelte sugarak s a lombik falazata által visszalövelt sugarak egyneműek, tehát a mind a két esetben kisugárzott hő a
mérsékletnek ugyanaz a függvénye. DULONG és PETIT törvényeit tehát úgy kell tekintenünk, mint igen szabatos tapasztalati törvényeket, melyek eredeti értelmükben lesznek használandók mindaddig, míg a különböző törékenységű sugarak sugárzási törvényei kellőleg tanulmányozva lesznek.
III.
A szilárd testek és a gázok fajheve. – Dulong és Petit törvénye. – A gázok hirtelen térfogat-változására vonatkozó törvény.DULONG és PETIT mutatták meg először, hogy a szilárd testek fajheve nem állandó, azaz hogy a hőmennyiségek, melyek ugyanazt a testet 0°-ról 1°-ra, 49°-ról 50°-ra, 99°-ról 100°-ra stb. hevítik, egymástól különböznek. Kísérleteiknek hat fémet vetettek alá s mindegyiknél tapasztalták, hogy magasabb mérserleteknél a fajhő nagyobbodik, hasonló eredmény mutatkozott az üvegnél is. Később REGNAULT DULONG és PETIT észleleteit megerősítette s a fajhő növekedését a folyadékoknál is kimutatta.
A DULONG és PETIT által bebizonyított tény abban leli magyarázatát, hogy a magasabb mérsékleti határok között a hőnek nem csupán melegítő szerepe van, hanem a testek molekulás szerkezetét is megváltoztatja, a halmazállapotot lazítja, tehát az olvadásra, illetve a forrásra mintegy előkészíti. Miután REGNAULT és más experimentátorok még azt is kimutatták, hogy ugyanannak az anyagnak ugyanazon mérsékleti határok között különböző fajheve lehet, a szerint a mint molekulás szerkezete változik, általában be volt bizonyítva, hogy a fajhő nem állandó, hanem a testek mérséklete vagy molekulás szerkezete szerint változik.
A gázok fajhevének pontos ismerete a hőelmélet fejlődésére kiváló befolyást vala gyakorlandó. A gázok mechanikai szerkezete a legegyszerűbb, a nyomás, mérséklet- és térfogat-változások egyszerű és biztos törvényeknek vethetők alá s ez oknál fogva
könnyű átlátni, hogy az ily testek melegítés-viszonyai a fizikusokat mindenkor kiválóan érdekelték.
Ha valamely gázt melegítünk, ez erősen kiterjed; azonban a kiterjedés ereje nem oly nagy, hogy a gáz kiterjedését meg ne lehetne akadályozni. Tehát két esetet kell szem előtt tartanunk: a gáz a melegítésnél szabadon kiterjedhet, tehát feszítő ereje állandó; vagy pedig kiterjedését megakadályozzuk, tehát térfogata állandó. Könnyű átlátni, hogy a két esetben ugyanazon mennyiségű gáznak különböző mennyiségű hőre van szüksége, hogy mérséklete egy fokkal emelkedjék, vagyis a gázoknak két fajhevük van, az egyik állandó feszítő erőre, a másik pedig állandó térfogatra vonatkozik. Efféle megkülönböztetést a szilárd és folyós testeknél nem kell tennünk, mert a hő okozta térfogati növekedésük aránylag igen csekély.
A gázok fajhevére vonatkozó legrégibb kísérleteknél a feszítő erő mindig állandónak vétetett. LAVOISIER és LAPLACE jégkalorimétert használtak, melynek belsejében a megvizsgálandó gázokat kigyódzó csöveken át vezették. CLEMENT és DESORMES hasonló eljárást követtek. LESLIE a levegő és a hidrogén fajhevét meghatározván, arra a következtetésre jutott, hogy e két gáz egyenlő térfogatának ugyanaz a fajheve van. GAY-LUSSAC, a LESLIE kísérleteit ismételvén, sokkal tovább ment. Ugyanis azt állította, hogy a levegőnek, hidrogénnek, oxigénnek, szénsavnak s valószínűleg valamennyi gáznak ugyanazon térfogat mellett és ugyanazon nyomás alatt egyenlő fajhevük van. Minthogy az elméleti nézetek GAY-LUSSAC állítását megerősíteni látszottak, a franczia Institut a kérdést eldöntendő, a fizikai díjat 1811 jan. 7-iki ülésen a különböző gázok fajhevének meghatározására tűzte ki. A díjat 1813-ban DELAROCHE és BÉRARD emlékirata nyerte el. E két fizikus egy állandó és mérhető sebességű gázáramot vízfürdőben megmelegített s kaloriméterben lehűtött. Az ő kísérleteik valának az elsők, melyek megbízható eredményeket adtak; kísérleteikből csakugyan kitűnt, hogy a levegő, hidrogén, nitrogén és oxigén egyenlő térfogatai ugyanannyi hőt igényel-
nek, ha mérsékletüket egy fokkal növelni akarjuk, ellenben a többi gáznál az egyenlő térfogat szerinti fajhő különböző; továbbá kitűnt, hogy valamennyi gáz között a hidrogénnek van a legnagyobb súlyszerinti fajheve (háromszor akkora mint a vízé). Ha valamely gázt állandó feszítő erő mellett hevítünk, a kiterjedő gáz a külső nyomást legyőzi. A nélkül, hogy a kiterjedésnek mechanikai körülményeit közelebbről vizsgálnók, könnyű belátni, hogy a gázok melegítésének ez a módja nem tünteti elő a hő közvetetlen, azaz melegítő, mérséklet-emelő hatását. A gázok igazi, azaz minden mellékkörülménytől ment fajhevét tehát csak akkor fogjuk kapni, ha a gázokat állandó térfogat mellett hevítjük. Azonban e fajhő direkt meghatározása már csak azért is lehetetlen, mivel bizonyos edénybe zárt gáznak súlya az edény súlyához képest elenyésző, tehát a gáz hevítésére megkívántató hő az edény hevítésére megkívántató hőhöz képest szintén elenyésző, elannyira, hogy egy gázzal megtöltött edény hevítésére majdnem ugyanannyi hőre van szükségünk mint egy légüres edény hevítésére. Azonkívül a hevítésnél az edénynek s evvel együtt a benne levő gáznak is kiterjedését megakadályozni nem lehet. Itt tehát indirekt módszerekhez kellett folyamodni, vagyis a szóban forgó fajhőnek az állandó feszítő erőre vonatkozó fajhőhöz való viszonyát kellett meghatározni.
A hirtelenül összenyomott levegő megmelegszik, rugalmassága nemcsak a növekedő nyomás, hanem még a növekedő mérséklet által is fokozódik, tehát a MARIOTTE törvénye többé nem alkalmazható. POISSON bebizonyította, hogy ez esetben az összenyomás törvénye akként módosúl, hogy a térfogatoknak a feszítő erőkhöz való fordított viszonyát a két fajhő viszonyával hatványozni kell.
MARIOTTE törvényének ez a módosítása már kijelölte azt az útat, melyet a két fajhő viszonyának kísérleti meghatározásánál követni kellett: meg kellett mérni a gáznak egy bizonyos térfogatához (vagy sűrűségéhez) tartozó feszítő erőt a hirtelen
összenyomás előtt és után. Ezt az útat először CLEMENT és DESORMES, később pedig GAY-LUSSAC és WELTER és más experimentátorok követték.
Azonban az ilyen kísérletek, bármily nagy gonddal hajtassanak is végre, a ki nem küszöbölhető hibaforrások miatt teljesen megbízható eredményeket nem adhatnak. Van azonban a meghatározásnak egy másik módja, melyet akkor ismertettünk, midőn a hangsebesség képletének LAPLACE-féle korrekcziójáról szólottunk. E másik mód szerint eljárva, csak a hangsebességnek pontos értékét kell ismernünk. A levegőre nézve ez az érték a legpontosabban REGNAULT által határoztatott meg, s a szóban forgó viszony legvalószínűbb értéke (1.4011) a REGNAULT s a többi experimentátor adataiból számíttatott ki.
Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, melynél a szóban forgó meghatározásokban DULONG is jelentős részt vett. A két fajhőnek viszonyát más gázokra nézve is ki lehet számítani a hangsebesség képletéből, ha a sebességet az illető gázokban ismerjük. E sebességek a legpontosabban a CHLADNI módszere szerint, azaz sípokkal határozhatók meg. Azonban a pontosabb kísérletekből kiderült, hogy a sípok hangjai rendszerint mélyebbek, mint az elméleti úton kiszámított értékek, azaz hogy az elméleti értékek a valóságnak megfeleljenek, a képletben a sípok hosszúságát valamivel nagyobbnak kell venni. DULONG ezt a nagyobbítást kísérleti úton meghatározta,* mi által lehetővé vált a hang sebességét a különböző gázokban a lehető legnagyobb pontossággal meghatározni, s az így kapott értékekből a fajhőviszonyt kiszámítani.**
DULONG és PETIT az egyszerű testek fajheveit vizsgálgatván, arra a nevezetes eredményre jöttek, hogy az egyszerű testek fajheveinek és atómsúlyainak szorozmánya, vagyis az atómhő,
* Ugyane tárgyra vonatkozó kísérleteket még HOPKINS és WERTHEIM is tettek.
** Recherches sur les chaleur specifique des fluides élastiques, Ann. de chim. et de phys. XLI. 1829.állandó mennyiség. Ha az elemek atómsúlyait a hidrogénére mint egységre vonatkoztatjuk, akkor ez állandó mennyiség értéke nagy megközelítéssel 3.*
E törvényből a gázokra nézve azonnal fontos következtetést vonhatunk. A gázok atómsúlyai arányosak sűrűségeikkel; ha tehát a DULONG és PETIT törvénye érvényes, kell hogy a fajhő és sűrűség szorozmánya állandó legyen. Mivel pedig ez a szorozmány azt a hőt fejezi ki, mely megkívántatik, hogy a gáztérfogat egységének mérséklete egy fokkal növeltessék, következik, hogy a gázoknak a térfogat-egységre vonatkozó fajhevei egymással egyenlők, mely következtetésnek a nehezen sűríthető gázok valósággal meg is felelnek.
DULONG és PETIT törvénye a tudományos világban méltó föltűnést keltett, s mivel a chemiát nagyon közelről érdekelte, kiterjedt vizsgálatokra adott alkalmat. Mivel a törvény helyességét csak az atómsúlyok pontos meghatározása által lehetett szembetünővé tenni, a figyelem első sorban eme meghatározásokra terjedt ki; NEUMANN pedig megvizsgálta, vajjon az összetett testekre nézve nem lehetne-e analóg törvényt felállítani. S valóban, NEUMANN a törvényt oda általánosította, hogy az egyenlő chemiai szerkezetű összetett testeknél is a fajhő s az atómsúly szorozmánya állandó, s e törvényt a fémek némely oxidjaira, a fémek kénvegyületeire és a vízmentes kénsavas és szénsavas sókra kiterjesztette.
A törvény alaposabb kifejtésére DULONG és PETIT maguk adtak alkalmat, midőn kimutatták, hogy a fajhő nem állandó, hanem általában a mérséklettel növekedő mennyiség. Mint sok más alkalommal, úgy most is REGNAULT experimentátori tehetsége vetett a szóban forgó törvényre legtöbb világosságot. REGNAULT kiterjedt vizsgálataiból kiderült, hogy az atómhő nem abszolut állandó ugyan, de az eltérések oly szűk határok
* Recherches sur quelques points importants de la théorie de la chaleur, Ann. d. chim. et d. phys. X. 1819.
közé szorúlnak, hogy a DULONG és PETIT törvényét érvényesnek tekinthetjük. Azonban 11 egyszerű testre * nézve az az eltérés mutatkozott, hogy atómhevük körülbelül kétszer akkora mint a többi egyszerű testé, minek folytán REGNAULT azt az ajánlatot tette, hogy ez elemek atómsúlyai akkoráknak vétessenek, hogy a DULONG és PETIT törvényének megfeleljenek, azaz hogy megfeleztessenek. Ez az ajánlat fölöslegessé vált akkor, midőn a chemikusok az AVOGADRO törvényére támaszkodó jelenleg elfogadott atómsúlyokat vették a számítások alapjáúl. Különben is a foszfor és a kén kevésbé jelentős eltéréseit nem tekintve, a bór, szén és sziliczium annyira eltérnek DULONG és PETIT törvényétől, hogy abban az esetben, ha e testeknek más atómsúlyokat tulajdonítani nem akarunk, ama törvényt általános érvényességűnek el nem ismerhetjük. De épen, mivel ez öt testnek atómsúlyai igen biztosan határoztattak meg, DULONG és PETIT törvényét, mindaddig, míg ez aránylag csekély számú eltérések okai kellőképen fölismertetni nem fognak, csak az egyszerű testek túlnyomó többségére érvényes tapasztalati törvénynek kell tekintenünk, holott a törvénynek NEUMANN-féle általánosítása a későbbi vizsgálatok alapján teljes érvényességűnek bizonyúlt be.
A gázok hirtelen térfogatváltozásánál megkötött vagy szabaddá váló hőre vonatkozólag DULONG a következő általános törvényt állította föl: ha az egyenlő mérsékletű s egyenlő nyomás alatt levő különböző gázok egyenlő térfogatát a térfogatnak ugyanavval a részével hirtelen összenyomjuk vagy kitágítjuk, mindannyian ugyanannyi hőt fejlesztenek vagy nyelnek el s az innét eredő mérsékletváltozások fordított viszonyban vannak az illető gázoknak állandó térfogat szerinti fajhevével.
Ez a nevezetes törvény, melyből a gázok fizikai szerkezetére vonatkozó fontos következtetéseket vonhatunk, föltű-
* Ezek a következők: bróm, jód, kálium, nátrium, lithium, foszfor, arzén, antimón, bizmút, arany, ezüst.
nést nem keltett. Elvi jelentősségét később ROBERT MAYER ismerte föl.
IV.
Mariotte törvénye. – A vízgőzök feszítő ereje. – Sugártörés a gázokban.MARIOTTE törvénye elméleti és gyakorlati kiváló fontosságánál fogva mindenkor élénken foglalkoztatta a fizikusokat. A kik abban a nézetben voltak, hogy a természet tüneményei mindig igen egyszerű törvényeknek hódolnak, azokra nézve a MARIOTTE törvényének kétszeres érdeke volt, mert ha ez a valóban egyszerű törvény egészen szigorúnak bizonyúlt volna be, akkor ama nézetet hathatósan támogatta volna.
Már BERNOULLI DANIEL vizsgálataiból kitűnt, hogy elméleti szempontból a MARIOTTE törvénye csak bizonyos megszorító föltételek mellett állhat. A múlt század közepén MUSCHENBROEK, SULZER és ROBISON e törvényt kísérleti úton vizsgálták meg s eltéréseket konstatáltak ugyan, de ez eltérések természetét még nem ismerhették föl.
E kísérletek után hosszú szünet állott be, míg végre a jelen század elején OERSTED és SCHWENDSEN a kérdést újra fölvették. Kísérleteik első sorozatánál MARIOTTE módszerét használták, persze tökéletesebb eszközökkel; a második sorozatnál pedig a levegőt edénybe szorították, sűrűségét súlyméréssel, nyomását pedig emeltyűs biztosító szeleppel mérték meg. E fizikusok 1826-ban közzétett eredményeikből azt következtették, hogy a MARIOTTE törvénye a levegőre nézve 68 atm. nyomásig szigorúan áll, ellenben a többi gázok eltérnek, még pedig annál inkább, mennél könnyebben folyósíthatók. Miután DESPRETZ kísérletei is hasonló eredményt adtak, sőt azokból még kiderült, hogy a levegő sem követi szigorúan MARIOTTE törvényét, a párisi akadémia DULONG és ARAGO-t döntő kísérletek tételére szólította föl.
E kitűnő fizikusok a levegő összenyomását 27 légköri nyomásig vizsgálták meg. Módszerük elvben teljesen megegye-
zett ugyan a MARIOTTE-éval, de a készülék pontos szerkezete és a lehető legnagyobb gonddal végrehajtott mérések mellett oly eredményeket adott, melyek szabatosság és megbízhatóság tekintetében a megelőzőket mind fölülmulták.* Az eljárás egyedüli tökéletlensége (melyet REGNAULT 1845-ben kiküszöbölt) csak az volt, hogy a készülék rövidebb zárt csövébe mindig 1 atm. nyomású levegőt tettek, s ezt kénesővel fokozatosan 27 atm. nyomásig összeszorították; ez eljárásnál a levegő térfogata végre oly kicsiny lett, hogy a pontos mérés majdnem lehetetlenné vált. A nyert eredményekből kitűnt, hogy a levegő térfogata mindig kisebb volt, mint a mekkorának a megfelelő nyomások alatt a MARIOTTE törvénye szerint lennie kellett volna; de mivel az eltérések csak igen csekélyek valának, DULONG és ARAGO azt következtették, hogy a MARIOTTE törvénye szigorúan érvényes. Csakhogy azt figyelmükön kívül hagyták, hogy az eltérések mindig ugyanabban az irányban következtek be, tehát az észleleti hibáknak betudhatók nem valának.
A későbbi kísérletek, melyek fokozott gonddal hajtattak végre, kétségen kívülivé tették, hogy a MARIOTTE törvénye csakugyan nem szigorúan érvényes, de az eltérések észszerű magyarázata csak az úgynevezett állandó gázok (levegő, oxigén, nitrogén, hidrogén) folyósítása után vált lehetővé.
ARAGO és DULONG vizsgálataikat a többi gázra is ki akarták terjeszteni, de tervük kivitelét megakadályozta a kormány, elvonván tőlük a helyiségeket, melyekben a készülékek föl voltak állítva.
Egy nem kevésbbé jelentős s gyakorlati szempontból még fontosabb másik vizsgálat az volt, melyet DULONG szintén a híres ARAGO társaságában a vízgőzök feszítő erejére vonatkozólag hajtott végre.
A gőzök feszítő ereje a térfogatváltozással a gázokéhoz hasonló módon változik. Ha azonban egy bizonyos mérsékletű
* Mém. de l'Inst. X.
gőzt fokozatosan összeszorítunk, végtére oly ponthoz érkezünk, a melyen túl minden összeszorítás fölöslegessé válik, mert a helyett hogy a gőz feszítő ereje növekednék, egy része folytonosan lecsapódik s a feszítő erő az adott mérsékletnél állandó marad. E pontnál a gőz telítve van, azaz az adott mérsékletnél a gőz által kitöltött térben több gőz már nem fér el; e gőz sűrűsége maximumát érte el. Ha a gőz feszítő erejét ama telítési pontnál növelni akarjuk, a gőzt melegítenünk kell, de ekkor azt tapasztaljuk, hogy ennél a magasabb mérsékletnél nem érte el feszítő ereje maximumát, azaz a nélkül hogy a gőz mérsékletét növelnők, új gőzök hozzávezetése által feszítő erejét mégis növelhetjük. Látjuk, hogy a gőz minden lehető mérsékletnél a sűrűségnek s a feszítő erőnek bizonyos maximumát érheti el, azaz telítve lehet. Tehát a telített gőzök feszítő ereje csakis a mérséklettől függ.
Ha a gőz folyadékkal folytonosan érintkezik, akkor telítve van, mert az esetleg hiányzó, de a sűrűség maximumához megkívántató gőzök a folyadék párolgása által folyton keletkeznek. Nyilván való, hogy a gőzgépek kazánjai telített gőzökkel vannak megtöltve, miből belátható, hogy telített gőzök feszítő ereje és mérséklete közötti összefüggésnek kiváló gyakorlati fontossága van.
A feszítő erő meghatározása szorosan összefügg a forrás tüneményeivel. Mivel egyrészről a bizonyos nyomás alatt forró folyadékból zárt edényben telített gőz keletkezik s a folyadékra a gőz nyomásán kívűl más nyomás nem gyakoroltatik, másrészről pedig, mivel a gőz mérséklete a forró folyadékéval azonos, nyilván való, hogy a telített gőz feszítő ereje szorosan összefügg a forrás-mérséklettel. Ha tehát a különböző mérsékletű telített gőzök feszítő erejét meg akarjuk határozni, két út áll előttünk: vagy a bizonyos mérsékletű telített gőzt állítjuk elő, s megmérjük nyomását, vagy pedig a vizet ismeretes nyomás alatt forraljuk s megfigyeljük az ehhez a nyomáshoz tartozó forrás-mérsékletet.
A régibb észlelők kivétel nélkül az első módszert követték. ZIEGLER (1759) a PAPIN-féle fazék belsejébe kénesővel megtöltött edényt s ebbe mindkét végén nyilt s a fazék fedőjében légzáróan illesztett csövet állított. A gőzök fölemelte kénesőoszlopnak magassága, hozzáadva a légkör nyomását, a feszítő erőt mérte; a mérsékletet az edénybe illesztett hőmérőn kellett leolvasni.
WATT a nagyobb feszítő erők mérésére hasonló eljárást követett, ellenben az egy légköri nyomásnál kisebb feszítő erők meghatározására két barométert használt. Az egyik barométer TORRICELLI-féle ürébe vizet vezetett s ezt vízfürdővel melegítette; a keletkező gőzök a kénesőt lenyomták s nyomásuk egyenlő volt a két barométerállás különbségével. Csakhogy WATT azt a hibát követte el, hogy nem az egész gőztért melegítette. WATT eljárását SOUTHERN is alkalmazta, de WATT hibáját ő is elkövette.
E hibát DALTON elkerülte ugyan, a mennyiben a barométert egész hosszúságában melegítette, de mivel nem sikerült a vízfürdő valamennyi rétegét ugyanarra a hőfokra hevítenie, eredményei teljesen megbízhatók nem valának. Végre URE e barométeres méréseket úgy módosította, hogy mind a WATT és SOUTHERN, mind pedig a DALTON elkövette hibák kiküszöböltettek. Különben DALTON használta először az eljárás második módját; a vizet légszivattyú harangja alatt vagy más térben ismeretes nyomás alatt forralta s a megfelelő forrás-mérsékletet észlelte. De mivel a nyomást nem bírta úgy szabályozni, hogy az mindig állandó maradjon, most is csak megközelítő eredményeket kaphatott.
A régibb kísérletek közül különös figyelmet érdemelnek a GAY-LUSSAC-éi, mivel ezek által a 0°-nál alacsonyabb mérsékletű gőzök feszítő ereje határoztatott meg. GAY-LUSSAC eljárása azon a kísérletileg is bebizonyítható tételen alapult, hogy abban az esetben, ha a folyadékkal érintkező gőzök által betöltött térnek különböző részei különböző mérsékletűek,
akkor a gőz feszítő ereje egyenlő ama telített gőzével, mely a a tér leghidegebb helyét töltené be. GAY-LUSSAC egy barométernek felső végét visszagörbítette s hideg keverékbe mártotta, egyébként pedig úgy járt el mint a többi experimentátorok.
A kéneső fölé tett folyadék a cső visszagörbített szárába átpárolgott s bizonyos idő mulva a gőz feszítő ereje leszállott a visszagörbített szár mérsékletének megfelelő feszítő erőre.
Mindezek a kísérletek csak alacsonyabb nyomásoknál hajtattak végre s URE is csak 140°-ig ment. Voltak ugyan csupán csak technikai czélokra szánt egyes meghatározások, melyek magasabb mérsékletekig terjedtek, de ezek csak megközelítő pontosságúak valának. Hogy végtére az elmélet és gyakorlat igényeinek egyaránt megfelelő pontos adatok állapíttassanak meg, a párisi akadémia megbízta DULONG és ARAGO-t, hogy a gőzök feszítő erejét a lehető legmagasabb mérsékleti határokig határozzák meg.
DULONG és ARAGO a megbízásnek eleget tettek s a gőzök feszítő erejét 100° és 214° határok között, tehát mintegy 24 légköri nyomásig határozták meg.* A vizet kazánban forralták s a gőzöket zárt kénesőmanométerbe vezették, hol azok a kénesőre nyomást gyakorolván, a levegőt a MARIOTTE törvénye szerint összeszorították. De mindamellett hogy minden mellékkörülményre kiváló gondot fordítottak, az eljárásnak lényeges hibája volt. Ugyanis DULONG és ARAGO a gőz mérsékletét a kazánban, feszítő erejét pedig a kazánnal összekötött, de mégis különálló manométerben mérték. Már pedig a gőznek a manométerben alacsonyabb volt a mérséklete mint a kazánban, minélfogva a manométer ennek az alacsonyabb mérsékletnek megfelelő nyomást mérte.
Néhány évvel később egy amerikai bizottság is meghatá-
* Exposé des recherches faites par l'ordre de l'Acad. pour déterminer les forces élastiques de la vapeur d'eau; Ann. d. chim. et d. phys. XLIII, 1830.
rozta a feszítő erőket magasabb mérsékleteknél s lényegében véve a DULONG és ARAGO eljárását követte. De épen ez oknál fogva az amerikai adatok is a kelleténél kisebbek voltak, s hogy a követett módszer különben sem volt kifogástalan, már onnét is kitűnik, hogy az amerikai adatok a francziáktól némely mérsékletnél tetemesen elértek.
Mindezek a hiányok arra késztették REGNAULT és MAGNUS-t hogy a feszítő erő kérdését kifogástalan kísérletekkel eldöntsék. E híres experimentátorok majdnem egyidőben (1843), de egymástól függetlenül fogtak a munkához s mindamellett hogy különböző módszereket követtek, teljesen összevágó eredményeket kaptak s így a vízgőz feszítő erejének értékeit véglegesen megállapították.
BIOT és ARAGO a gázok sugártörését megvizsgálván, arra az eredményre jöttek, hogy ugyanannak a gáznak törőképessége arányos a sűrűségével.
DULONG e törvény alapján a gázok törés-mutatóját a legnagyobb pontossággal határozta meg s az eredményekből azt következtette, először hogy a különböző gázok törés-képessége nem függ sűrűségeiktől; másodszor, hogy az összetett gázok törőképessége csak akkor egyenlő az egyes gázok törőképességének összegével, ha az egyes alkotórészek egymásra chemiai hatást nem gyakorolnak;* BIOT és ARAGO idevonatkozó törvénye tehát csak a gázok keverékére vonatkozik.
V.
Dulong és Berzelius. – A gázok sűrítése fémek által. – Égési és állati hő. – Dulong mint tanár. – Halála.DULONG a PETIT halála után egyidőre felhagyott a fizikai kísérletekkel s ismét a chemiával foglalkozott. Most BERZELIUS
* Recherches sur les pouvoirs réfringents des fluides élastiques; Ann. d. chim. et de phys. XXXI, 1826.
sal, a híres svéd chemikussal szövetkezett. A két tudós kimutatta, hogy a víz chemiai összetétele eddigelé nem határoztatott meg szabatosan: szerintük a víz 8 súlyrész oxigén és 1 súlyrész hidrogénből van összetéve. E munkálatot a szénsav pontos elemzése követte.*
DÖBEREINER jénai tanár azt találta, hogy a platinaszivacs a hidrogént megsűríti és meggyújtja. DULONG és THÉNARD e meglepő kísérletet az akadémiának bemutatták, s azt találták, hogy a platina tulajdonságával még a palladium, rhodium és iridium is bír, sőt kimutatták, hogy a fémeken kívül még más testek is, különösen a szén, megsűrítik a gázokat.**
A vegyülési hőre vonatkozó kísérletek oly régiek mint maguk a kaloriméteres vizsgálatok. CRAWFORD, LAVOISIER, DALTON és RUMFORD egyaránt foglalkoztak e feladattal.
LAVOISIER és RUMFORD kísérleteiből az látszott következni, hogy a hőmennyiségek, melyek a különböző testek oxidácziójánál fejlődnek, egymással egyenlők vagy legalább is egymáshoz egyszerű viszonyban állanak, föltéve, hogy a testek egyenlő mennyiségű oxigént fogyasztanak. Ezt a nézetet WELTER határozottan kifejezte, de helytelenségét már DESPRETZ pontosabb kísérletei kitüntették. Azonban a teljesen megbízható első kísérleteket DULONG hajtotta végre. Sajnos, hogy e munkáját már nem fejezhette be teljesen; eredményeit hátrahagyott irataiból CABART nevű asszisztense állította össze. †
DULONG kalorimétere kicsiny fémkamara volt, melyet vízzel megtöltött nagyobb edénybe állított. A kamarába az égéshez megkívántató oxigént csővel vezette be; az égés-ter-
* Nouvelles déterminations des propositions de l'eau et de la densité de quelques fluides élastiques, Ann. d. chim. et d. phys. XV, 1820.
** Sur la propriété que j'possèdent quelques métaux de faciliter la combinaison des fluides élastiques, Mém. de l'Inst. V.; Ann. de chim. et de phys. XXIII, XXIV.
† Recherches sur la chaleur dégagée pendant la combustion des diverses substances etc. Compt. Rend. VII, 1838.mékek a kaloriméter vizébe tett kígyódzó csövön szállottak el. DULONG a kamarában gázokat, folyadékokat és fémeket égetett el. Hogy a hősugárzás zavaró befolyását kiküszöbölje, a RUMFORD által először használt fogást alkalmazta: a kalorimétert a kísérlet elején ugyanannyival hűtötte a környezet mérséklete alá, mint a mennyivel a kísérlet végén a környezet mérsékletét fölülmulta. DULONG eredményeiből WELTER következtetésének helytelensége nyilván kitűnt, DULONG azonban azt gyanította, hogy az égési hő és a fajhő között bizonyos egyszerű összefüggésnek kell fönállania.
FAVRE és SILBERMANN kiterjedt kisérleteiknél szintén a DULONG kalorimeterét használták; lényeges változtatást azon nem tettek.
DULONG kaloriméteres kísérletei közül nagy hírre vergődtek az állati hőre vonatkozók, melyek a DESPRETZ-éivel együtt az állati hő elméleti tárgyalásánál kiváló szerepet játszottak.
DULONG a különféle melegvérű állatokat belülről fűzfa-vesszőkkel bélelt rézkamarába zárta s ezt vízzel megtöltött kádba helyezte. A szekrénybe vezetett légáram által az állatok a megkívántató fris levegőt kapták s egyszersmind a respiráczió termékei kivezettettek. Az utóbbiak (szénsav és víz) mennyiségét DULONG pontosan meghatározta s kiszámította, hogy ugyanannyi szénsav és víz direkt előállításánál (szénből, illetve hidrogénből) mennyi hő fejlődnék. DULONG (valamint DESPRETZ is) azt hitte, hogy e hőmennyiség egyenlő az állati test által kiadott hővel. E mellett azonban nem volt figyelemmel arra, hogy az állati testben nem tiszta szén és hidrogén oxidálódik; tehát neki az élelmi szerek elégetése által fejlesztett hőt kellett volna meghatároznia.
DULONG és DESPRETZ kísérletei, a mellett hogy a chemiának elméleti irányban való fejlődését előmozdították, még az erő [energia] megmaradása elvét is kísérletileg támogatták. A régi fiziológiai felfogás az állati hőt egy külön erő, az "életerő" hatásának tulajdonította. Sőt még 1842-ben is akadtak olyanok, kik az állatok
melegét az anyától örökölt valamelyes dolognak tekintették. E felfogás ellen LIEBIG hathatósan kikelt. Mivel némelyek DULONG és DESPRETZ kísérletei által az életerő elméletét nem megczáfoltnak, hanem inkább megerősítettnek látták. ROBERT MAYER is elmésen, még pedig az általa felállított természeti törvény szempontjából küzdött ama felfogás ellen. "A neveztem természetvizsgálók (DULONG és DESPRETZ) kísérletei, mondja MAYER, nemcsak hogy az ex nihilo nil fit [semmiből nem lesz semmi] alaptételt meg nem czáfolják, sőt ellenkezőleg, a megtámadott igazságot tapasztalati úton megerősítik. E kísérletek arra tanítanak, hogy az állati hő fejlesztésével egy chemiai proczesszus, az elégés, párhuzamosan halad, és a kiválasztott hő a szén és a hidrogén oxidácziójának majdnem teljesen megfelel; de nem tanítanak arra, hogy a fejlődött hő a valóságban nagyobb volna, mint a mekkorát a chemiai proczesszus előállítani képes, a hőnek az életfolyam által teremtett quotáját pedig legkevésbbé sem ismertetik föl."*
Miután DULONG tudományos műveit, a mennyire lehetett történelmi összefüggésben, előterjesztettük, róla még mint tanárról s magánemberről kell szólanunk. Vizsgálatainak eredményei, munkatársainak fényes nevei előre gyaníttatják velünk, hogy a legfelsőbb tanhatóságok nem mulasztották el, hogy a tudós fényes tehetségeit a tanuló ifjúság javára értékesítsék. Először az École normale-hoz (mint maitre de conférences) neveztetett ki, később a Faculté de sciences és az alforti iskola chemiai tanszékére hivatott meg. PETIT halála után a politechnikai iskolán a fizika tanárává lett s 1830-ban, néhány nappal a juliusi forradalom kitörése után, ARAGO indítványára ugyanahhoz az intézethez a tanulmányok igazgatójává (directeur des études) neveztetett ki s e tisztet haláláig töltötte be. Az akadémiának már 1823 óta tagja volt.
DULONG magatartása kissé hideg volt s akik barátság-
* MAYER, Mechanik der Wärme, 2. kiad., p. 67.
talan arczkifejezése után ítélték volna meg, könnyen félreismerhették volna. Azonban ha külső megjelenése nem is volt nagyon megnyerő, belsőleg annál gyengédebben érzett; szívessége nem modorából, hanem eljárásából és cselekedeteiből tűnt ki. Midőn saját munkáiról szólott, rendkívül szerény volt, ellenben a mások munkáiról mindenkor legnagyobb elismeréssel beszélt; irigység vagy féltékenység lelkét sohasem szállotta meg. A tudományt önmagáért művelte s a tudomány érdekeinek személye érdekeit teljesen alárendelte; vizsgálatainál sohasem gondolt arra, hogy azokból esetleg anyagi hasznot húzzon. Kitüntetéseket nem keresett, ezek őt keresték föl. Midőn X. Károly egyízben a politechnikai iskolát meglátogatta, észrevette, hogy a fogadásra összegyűlt tanárok közül csak egy nem volt dekorálva. A király értesűlvén, hogy ez DULONG, egy szalagot személyesen tűzött a szerény tudós gomblyukába. Ez a ritka czeremónia DULONG egyéni jellemén mit sem változtatott; barátaihoz való viszonya ép oly szíves maradt mint a milyen azelőtt volt.
DULONG keveset beszélt; csak családi és baráti körben élénkült föl. Az ékes és hangzatos beszédnek nem volt barátja s előadásaiban sem lehetett feltalálni a franczia professzorok jellemző elegancziáját; minden szót, melyre okvetetlenül szüksége nem volt, időveszteségnek tekintett. Innét volt, hogy előadásaiban mindig csak az észhez szólott s a tárgy iránt igazi lelkesedést nem tudott előidézni s ezért mint tanár nagyobb népszerűségre nem vergődött. Mindamellett hogy csak az exakt igazságokra fektetett súlyt, nagy barátja volt a költészetnek és a zenének.
DULONG, mint már említettük, az égési hőre vonatkozó vizsgálatai közben halt meg, 1838 jul. 19-én. Halálát fájdalmas gyomorbaj okozta s különben is meg volt törve a túlságos munkától.
DULONG halála barátai és nagyszámú tanítványai körében mély fájdalmat idézett elő; temetése a legnagyobb részvét mellett ment végbe s ARAGO-nak mint az akadémia állandó titká-
rának s DULONG benső barátjának búcsúztató szavai sokakat könyekre indítottak. "Mindannyian tudtuk, mondá ARAGO, hogy mily önzetlen volt a mi barátunk, hogy mennyi gépet és készüléket készített. Tudtuk azt is, hogy valamely hasznos igazság fölkeresésétől sem pénzáldozatok, sem exploziók vissza nem riasztották, ez utóbbiak még akkor sem, miután már egyik szemét és jobb kezének két újját a tudomány szolgálatában elveszíté; de azt még csak nem is gyanítottuk, hogy az oly nagyszámú bámulatra méltó vizsgálatai vagyonát fölemésztették, nem tudtuk, hogy hű és szeretetre méltó nejének és jeles gyermekeinek dicső munkái emlékén kívűl egyéb örökséget nem hagyott hátra. Csak tegnap nyíltak meg szemeink. De rögtön hozzá kell tennünk, s ez mindenkinek megnyugvással fog tudomására lenni, hogy a mint a közoktatásügyi miniszter aggodalmainkról értesült, sietett, hogy DULONG özvegyének a tudomány és az ország adóját lerója." *
Látjuk, hogy DULONG, ki a tudományt annyi kincscsel gazdagította, szegényen halt meg. Kollégái rögtönzött aláírás utjan állítottak neki síremléket.
DULONG három fia közül az egyik mint genie-tiszt, a második mint ügyes rajzoló tűnt ki.
* ARAGO, Not. Biogr., III. p. 583.
Irodalom.
Biogr. univ. et portat. des Contemporains, V.
Notice sur Dulong, Journ. d. Débats, 1838 jun. 21.
É. ARAGO, Dict. de la conversation.
LEBRETON, Biographie normande, Rouen, 1857–61.
Biogr. universelle (NICAULT czikke).