ARAGO.
I. Arago ifjúkora. – Belépése a politechnikai iskolába. – Arago az obszervatorium titkárává lesz.
II. A spanyolországi fokmérés.
III. Arago fogsága. – Kalandjai Spanyolországban és Afrikában. – Visszatérése Francziaországba.
IV. Arago az akadémia tagjává, a Bureau des Longitudes adjunktusává és politechnikai iskolai tanárrá lesz.
V. Az aberráczió és a fényhipothézisek. – Aragonak interferencziai kisérletei.
VI. A színes polározódás.
VII. A forgató polározódás.
VIII. A polariskóp. – Fotométeres vizsgálatok. – A poláriméter, czianométer s egyéb alkalmazások.
IX. A fénysebesség kisérleti meghatározása.
X. Elektromágnesség.
XI. A forgás-mágnesség.
XII. Az asztrónomiára, meteorologiára és fizikai geografiára vonatkozó vizsgálatok.
XIII. A hang sebessége.
XIV. Arago biografiai és történelmi művei.
XV. Arago mint akadémikus. – Politikai tevékenysége. – Jelleme. – Halála.
ARAGO a XIX. század legnagyobb fizikusainak egyike. Fényes fölfedezések, nagy eszmék kifejtése s nagy tervek kivitele fűződnek nevéhez; az újabb fizika nem egy fejezete az ő szelleme termékeiből indúl ki. Munkáival új kutatásoknak tág mezejét nyitotta meg s ez új kutatások nem egy kiváló szellemnek a föladatok nehézsége s a megoldás sikere által egyaránt nevezetes tevékenységét idézték föl. "ARAGO az ég és a föld fizikáját egyaránt tárgyaló munkáinak száma és változatossága nagy nehézségeket fognak okozni annak, ki föladatúl ARAGO életének elbeszélését tűzte ki magának." *
HUMBOLDT-nak ez a mondása szolgáljon mentségünkre, ha kitűzött föladatunk megfejtése nem felelne meg a jogos igényeknek. Azonban ezt a mentséget nem akarjuk már előre is igénybe venni, sőt ellenkezőleg azon leszünk, hogy ARAGO-nak kivádó tényekben gazdag életét mentűl hívebb színben tűntessük elő.
I.
Arago ifjúkora. – Belépése a politechnikai iskolába. – Arago az obszervatórium titkárává lesz.
ARAGO jövendő biografusa munkájának egy részét tetemesen megkönnyíté az által, hogy ifjúsága történetét maga írta
* Oeuvres compl. de F. Arago, I. – Introduction, p. IX.
meg. A következőket ARAGO iratából * merítettük; ennél jobbat, ifjúságára vonatkozó egyéb közlemények megbízhatatlansága miatt, úgy sem tehettünk volna.
DOMINIQUE FRANÇOIS ARAGO 1786 febr. 26-kán a régi Rousillon tartománynak Estagel nevű községében született. Atyja, ki jogász volt, számos tagból álló családját fekvő birtokainak jövedelmeiből tartotta fön. ARAGO elemi tanúlmányait a községi iskolában végezte. Az akkori harczias események élénken hatottak a gyermek kedélyére. ARAGO szülői háza mindig tele volt katonatisztekkel, kik csapataikkal a községen átvonúltak. A katonai élet közvetetlen szemlélete s a spanyol invázió fölötti ingerültség nagyon megkedveltették az ifjú ARAGO-val a háborús életet s szüleinek nagyon kellett vigyázniok, hogy gyermekük a csapatok után ne szökjék.
Egy ízben majdnem keményen meglakolt harczias szellemeért. A peires-tortes-i csatában megvert spanyolok szétszórattak s közűlök öt lovas, élükön egy dandárparancsnokkal, Estagelbe tévedett. A mint a 7 éves ARAGO e katonákat meglátta, haza futott, hogy magát egy lándsával ellássa s ezután egy útczasarkon lesben állva, az arrajövő parancsnokot megszúrta. Ez a merészség, ha az odasiető fölfegyverkezett parasztok a lovasokat el nem fogják vala, végzetes következményeket vont volna maga után.
Midőn ARAGO-nak atyja a pénzverőnél hivatalt kapott, egész családjával Perpignanba költözött. ARAGO ez időtől fogva a városi gimnáziumba járt s különös szeretettel foglalkozott a franczia klasszikusokkal. Azonban egy véletlen körülmény szellemének egészen új irányt adott.
Egy sétája alkalmával a város bástyáin egy igen fiatal mérnökkari tisztet látott. ARAGO azonnal megkérdezte a tisztet, hogy miként lehet ily gyorsan tiszti rangra emelkedni. A kérdezett azt felelé, hogy ő a politechnikai iskolát, melybe csak
* Histoire de ma jeunesse. (Oeuvr. Compl. d'Arago, I.)
fölvételi vizsgálat alapján lehet bejutni, végezte el. ARAGO rögtön megszerezte a politechnikai iskola programmját, melyből a fölvételi vizsgálat követelményeiről értesűlvén, a klasszikusokkal fölhagyott s még csak a mathematikai tanfolyamot végezte. Mivel tanítója ebben a tudományban el volt maradva, ARAGO átlátta, hogy a tőle tanult ismeretek alapján a vizsgálatot le nem teheti s ez oknál fogva Párisból meghozatta LACROIX, LEGENDRE és GARNIER műveit s ezeket tanúlmányozta. E munkájában nagy segítségére volt RAYNAL nevű birtokos, ki üres óráiban a felsőbb kalkulussal foglalkozott.
Másfél évi szorgalmas tanulás után a 16 éves ARAGO Montpellier-be, az ott működő vizsgáló bizottság elé ment. De mivel az egyik vizsgáló, az ifjabb MONGE, betegség által Toulouse-ban föltartóztatva, meg nem jelenhetett, ARAGO, a nélkül hogy a vizsgálatot letehette volna, visszatért Perpignan-ba s szülei kívánságára egyidőre lemondott arról a szándékáról, hogy a politechnikai iskolába lépjen. Midőn azonban még EULER, LAGRANGE és LAPLACE-nak néhány munkája is a kezébe került, egész hévvel újra hozzáfogott a mathematika tanulásához s erősen elhatározta magát, hogy a tüzéri pályára lép. Mivel pedig arról értesült, hogy a tiszttől elvárják, hogy a zenéhez is értsen s jól vívni és tánczolni tudjon, naponként néhány órát e mulattató foglalkozásoknak szentelt.
MÉCHAIN a fokmérést a Baleári szigetekig akarván kiterjeszteni, 1803-ban Perpignan-on keresztül útazott s ARAGO atyját, kit már 1794 óta ismert, meglátogatta. Mivel ARAGO épen azon volt, hogy a fölvételi vizsgálat letételére Toulouse-ba útazzék, atyja megkérte MÉCHAIN-t, ajánlaná fiát MONGE-nak. MÉCHAIN szívesen engedett a kérelemnek, de egyszersmind kifejezte a fölötti aggodalmát, hogy az ifjú önálló tanúlmányai alapján a vizsgálatot letehetné s azt ajánlotta, hogy abban az esetben, ha a politechnikai iskolába mégis fölvétetnék, csak is a mérnökkari vagy tüzéri tisztségre készüljön, mert a tudományos pályán nagyon sok csalódásnak tehetné ki magát.
ARAGO e silány biztatás daczára Toulouse-ba ment s a vizsgálatot fényes sikerrel letette. A vizsgálat egy kis összezörrenéssel kezdődött. Ugyanis elsőnek egy szintén perpignani fiatal ember lépett a táblához, de annyira zavarba jött, hogy semmit sem tudott felelni, minélfogva teljesen megbukott. A második vizsgálandó ARAGO volt. A vizsgáló az előzmények után a perpignaniakról oly rosz véleménynyel volt, hogy ARAGO-t már előre is gúnyos megjegyzésekkel illette, sőt visszalépést ajánlott neki. ARAGO sértett önérzettel erélyesen kérte a kérdések föltevését. A vizsgálat szigorú volt, de ARAGO fényesen megállotta helyét. Most a vizsgáló az ellenkező túlságba esett: ARAGO-t megölelte s ünnepélyesen kijelentette, hogy a fölvételre első helyen fogja ajánlani.
ARAGO 1803-ban vétetett föl a politechnikai iskolába s a bretagne-iak s a gascogne-iak szakaszába osztatott. A fizikából és a chémiából ekkor még vajmi keveset tudott s szívesen tanúlmányozta volna e tárgyakat, ha e szándékában iskolatársai lármás magaviselete őt meg nem akadályozza. Az első osztályból a másodikba való átlépése alkalmával a mathematikai vizsgálat majdnem úgy kezdődött, mint a toulouse-i fölvételi vizsgálat. Most nem tudományát, hanem franczia létét vonták kétségbe.
"Hogyan hívják önt", kérdé a híres LEGENDRE, mert ez volt a vizsgáló. – "ARAGO-nak", volt a felelet. "Ön tehát nem franczia?" – "Ha nem volnék franczia, akkor nem állanék Ön előtt, mert sohasem hallottam, hogy valakit, mielőtt a nemzetiségét kimutatta volna, a politechnikai iskolába fölvettek." – "De én azt állítom, hogy a kit ARAGO-nak hívnak, az franczia nem lehet." – "Én pedig azt állítom, hogy franczia, mégpedig jó franczia vagyok." – "Jó, ne vitatkozzunk tovább, menjen a táblához."
A vizsgálat igen szigorú volt, de ARAGO, miután franczia létét a vizsgálat folyamában is újra erélyesen kellett védelmeznie, a föladott kérdésekre fényesen megfelelt. "Látom, mondá
LEGENDRE a vizsgálat végén, hogy Ön jól fölhasználta idejét; ha Ön a második évfolyamban is így folytatja, akkor mint jó barátok fogunk elválni."
A második évfolyam elején ARAGO főnökévé lett a szakasznak, melybe őt beosztották. HACHETTE, a hidrografia tanára, kinek őt rousilloni ismerősei ajánlották, igen szívesen bánt vele, sőt a lakásán szobát is adott neki. Itt ARAGO-nak alkalma volt, hogy POISSON-nal megismerkedjék. E híres mathematikussal politikai és mathematikai kérdések fölött vitatkozva, sok kellemes órát töltött.
ARAGO több érdekes részletet beszél el abból az időszakból, melyben a kormány a politechnikai iskolának nemcsak tanárait, hanem növendékeit is politikai manifesztácziókra szorította. A konzuli kormánynak császárivá való átalakulása nagy mozgalmat idézett elő. A császár LACUÉE tábornokot bízta meg, hogy a növendékektől a hűségi esküt átvegye. A nevek fölolvasásánál a legtöbben "esküszöm" helyett azt mondották, hogy "jelen", de emez egyhangú fölkiáltásokat megzavarta egy BRISSOT nevű növendék, a ki, midőn őt fölszólították, kemény hangon kijelentette: "nem, én nem esküszöm a császárnak hűseget. " LACUÉE a fölfegyverkezett növendékek egyik szakaszának, melynek élén ARAGO állott, meghagyta, hogy BRISSOT-t fogja el. A növendékek megtagadták az engedelmességet. Végre BRISSOT egészen nyugodtan mondá a tábornoknak: "Mondja meg nekem, hogy hová menjek, de ne kényszerítse a növendékeket, hogy magukat avval gyalázzák meg, hogy kezüket ellenállani nem akaró társukra tegyék. " BRISSOT-t másnap kicsapták.
MÉCHAIN 1804 szept. 20-kán a Valencia melletti Castellon de la Planában meghalt. Fia, ki a párisi obszervatórium titkára volt, ez esemény után állomásáról azonnal lemondott. POISSON ez állomással ARAGO-t kínálta meg, ki azt az alatt a föltétel alatt, hogy a tüzérséghez, a mikor neki tetszik, visszatérhet, el is fogadta. ARAGO-nak ekkor még mindig nagy kedve
volt a katonai pályához, melyre őt atyja barátjának, LANNES tábornoknak protekcziója is kecsegtette.
Ez időtájban adta elő magát a következő eset, mely ARAGO-t könnyen nagy veszélybe sodorhatta volna, de egyszersmind érdekes világot vet politikai jellemére.
A politechnikai iskolából kicsapott BRISSOT nagysokára meglátogatta ARAGO-t az obszervatóriumban. BRISSOT hosszú elmaradását avval mentegette, hogy időközben a czéllövésben gyakorolta magát, mert meg akarja szabadítani Francziaországot a zsarnoktól, ki a szabadságra békót vetett. ARAGO rémülete a legmagasabb fokra hágott, midőn BRISSOT kijelenté, hogy a Caroussel-téren már egy alkalmas szobát is bérelt, a melynek ablakából Napoleont egy katonai szemle alkalmával kényelmesen lelőheti. ARAGO-nak minden beszéde hiábavaló volt, mindössze is csak annyit érhetett el, hogy BRISSOT-val becsületszóra megfogadtatta, hogy terve kivitelét elhalasztja. "A gondolat, mondja ARAGO, hogy BRISSOT tervét a hatóságnak följelentsem, eszembe sem jutott. Végzet volt az, mely engem ért, s melynek következményeit, bármily súlyosak lettenek légyen, el kellett viselnem."
ARAGO eleintén BRISSOT anyjának közvetítésére számított, de ez a különben nagyon jámbor asszony kereken kijelenté, hogy abban az esetben, ha fia azt véli, hogy hazafias kötelességet teljesít, őt tervéről lebeszélni sem kedve, sem szándéka nincs. ARAGO-nak most már magának kellett gondoskodnia, hogy a veszélyes kelepezéből kiszabadúljon. BRISSOT különös szeretettel foglalkozott a poézissel: ezt a szenvedélyét ARAGO annyira fokozta, hogy utoljára az irodalmi dicsőség vérmes reményében tervéről lemondott s egy oczeánon túli útazásra határozta el magát. ARAGO maga mondja, hogy ez által megszabadúlt a legkomolyabb szorongattatástól, mely az életben valaha érte.
235
II. Alig hogy állomását az obszervatóriumban elfoglalta, ARAGO BIOT-val a gázok sugártörésére vonatkozó vizsgálatokat tett, melyek eredményeiről BIOT életrajzában szólottunk. A két fizikus minka közben többször fölvetette a MÉCHAIN-féle fokmérés folytatásának eszméjét. Tervüket LAPLACE-szal közölték s e híres tudós azt élénken pártolta s a megkívántató költségeket is előteremtette. ARAGO és BIOT, a spanyol kormány kiküldötte két biztossal 1806 elején útaztak Spanyolországba. A fokmérés egyes részleteiről már szólottunk; ARAGO a Disierto de las Palmas csúcsán hat hónapig tartózkodott, míg végre a Campvey hegyen fölállított jeltüzet észrevette. A rosz időjárás s a rideg környezet a tartózkodást egyaránt kellemetlenné tették; mindössze is a hegy tövében fekvő karthauzi klastrom két szerzetese lopózkodott föl néha a hegy tetejére, hogy itt rendjük szabályai ellenére az idegenekkel beszélgessenek. (*) ARAGO spanyolországi tartózkodásának nem csak tudományos, hanem még regényes oldala is volt. Kalandjainak némelyike nagyon veszélyes természetű volt. Valenciából, hol az időközben Francziaországba tért BIOT-ra várakozott, szórakozás kedveért Murviedroba, a régi Saguntumba rándúlt s itt egy franczia kisasszonynál ebédelt. Ez által fölkelté féltékenységét a kisasszony jegyesének, ki csakugyan lesbe állott, hogy magát a visszatérő ARAGO-n megboszúlja. Mivel a kisasszony az efféle eshetőségekre ARAGO-t előre figyelmeztette, ARAGO pisztolyokkal látta el magát. Azonban a kocsis biztosította őt, hogy a pisztolyokra nem lesz szükség, mert neki a rablók lefegyverzésére csalhatatlan módszere van. Két útonálló valóban megtámadta a kocsit. Mire ARAGO a pisztolyokhoz nyúlt, a kocsis egy borzasztó kiáltást tett. E kiál- (*) A karthauziakat fogadalmuk némaságra kötelezi, amely alól kevés kivételt enged. [NF] tásra a kocsi elé fogott öszvér először fölágaskodott s ezután a két útonállón átugratott. A tovairamodó kocsi a támadók egyikét agyontiporta. Ez volt a kocsis módszere, mely talán ARAGO életét menté meg. ARAGO egy állomást a Cullera mellett fekvő magas hegyek egyikén ütött föl. Itt egy esős és viharos éj közepén a környékbeli rablók kapitányát kellett éji szállással ellátnia. Azonban ez az ismeretség ARAGO-ra nézve nem csak hogy veszélytelen volt, hanem még nagy haszonnal is járt, mert a bandita hatalmas befolyása és protekcziója folytán ARAGO-nak az egyik állomásról a másikra nem kellett többé a nap égető hevében útaznia; a rablóknak a főnökük által kiadott rendelet folytán éjjel egész biztonságban útazhatott. Azonban a rablókapitány hatásköre a Valenciától északra fekvő helységekre nem terjedt ki, s ez a körülmény ARAGO-t egy ízben komoly veszélybe sodorta. ARAGO hatodmagával Oropesa környékén útazott. Egy magános rabló merészen megtámadta a társaságot, de a sokaság láttára visszavonúlt, azért, hogy a támadást többedmagával megújítsa. A társaság sejtette a veszélyt s a rendes útról letérve, sokáig bolyongott az erdőben, míg végre egy házikóban, melyhez az ablakon át világító mécs fénye által vezettetett, nagy nehezen menedéket talált. A rablók ide is eljöttek, de mivel a mécs ekkor már nem égett, szitkolódások között tova mentek. ARAGO leírásai élénk színekkel festik a spanyol közviszonyokat, akár a Gil Blas-t olvasnók! A földmérő műveletek sikere megkívánta, hogy a bizottság az állomások közelében levő papokkal jó viszonyban legyen. BIOT, ARAGO és a valenciai franczia konzul fölkeresték a valenciai érseket, hogy támogatását kikérjék. Az érsek szívesen fogadta őket, de a látogatás vége majdnem hogy mindent elrontott. Ugyanis BIOT és a konzul a távozás alkalmával nem csókolták meg az érsek kezét, pedig az érsek az efféle óhajtását megfelelő kézmozdulattal nyiltan elárulta. ARAGO utolsónak ment ki; a mérési operácziók sikere iránti aggodalmai miatt elhatározta magát, hogy a társai udvariatlansága által megsértett érsek kezét megcsókolja. Az érsek, ki egyszersmind francziskánus generális volt, most már oly hevesen nyújtotta kezét, hogy ARAGO fogait majdnem kiütötte. "Különben, mondja ARAGO, midőn az érsek szorított öklét ajkaimhoz tette, azokra az optikai szép kísérletekre gondoltam, melyeket a gyűrűjébe foglalt gyönyörű kővel végre lehetett volna hajtani; nyiltan bevallom, hogy evvel a gondolattal látogatásunk egész ideje alatt foglalkoztam."* III. Miután BIOT az új műszerrel megérkezett, ARAGO-val Formentera szigetére, a mérendő ív végpontjára ment. Innét visszatért Párisba, de ARAGO tovább is a szigeten maradt, mert ezt Majorcával és Ibizával háromszögtani kapcsolatba akarta hozni. Azonban ARAGO-nak ez az ottmaradása hosszú szenvedések forrásává vált. ARAGO-nak ezután következő kalandjai, ha terjedelemben nem mérkőzhetnek is Ulysses-nek hasonnemű kalandjaival, emezek fölött az az érdemük van, hogy nem költői fantázia szüleményei, hanem valósággal megtörténtek. Ez időtájban tört ki a spanyol félszigeten és az ehhez tartozó szigeteken a francziák elleni lázadás. ARAGO Majorca szigetére ment s állomását a Clop de Galazo nevű hegyen ütötte föl. A lakosság körében az a hír terjedt el, hogy ARAGO a franczia csapatok partraszállását akarja elősegíteni, minélfogva azoknak éjenként jeleket ad. E hírek fenyegető alakot öltöttek, midőn 1808 május 27-én BERTHEMIE, Napoleonnak egyik ordonáncz tisztje Palmában, Majorca fővárosában kikötött, hogy a * Hist. de ma jeunesse, p. 38. Minorca szigeténél horgonyzó hajóhadnak megparancsolja, hogy azonnal Toulonba vitorlázzon. Evvel meg volt adva a jel a lázadásra. A nép nem feledkezett meg a Clop de Galazo csúcsán állomásozó francziáról sem, s azonnal megindúlt, hogy elfogja. DAMIAN, tulajdonosa ama kicsiny hajónak, melyet a spanyol kormány ARAGO rendelkezésére bocsátott, megelőzte a népet s ARAGO-nak álöltözetet vitt. ARAGO e ruhában lement Palmába. Útközben találkozott ugyan az elfogására indult csapattal, de mivel a majorcai dialektust kitünően beszélte, gyanút nem keltett s tovább mehetett. Azonban úgy látszott, hogy hajójának kapitánya, Don Manuel de Vacaro, a parton lármázó nép kezére akart játszani, minélfogva ARAGO maga kérte föl a kapitányt, hogy fogolyként a Belver nevű megerősített kastélyba vitesse. Ez meg is történt, s ARAGO az őt követő nép dühétől megmenekült, mindössze is csak czombjába kapott egy gyenge tőrszúrást. A kastély parancsnoka tűrhetőleg bánt ARAGO-val, kinek biztonsága még nagyobb volt akkor, midőn a spanyol őrséget svajczival váltották föl. Csak egyszer jelentette a parancsnok ARAGO-nak, hogy egy szerzetes fölbiztatta a katonákat, kik neki a városból az eledeleket hordták, hogy őt megmérgezzék. Miután ARAGO-t majorcai barátai egymásután elhagyták, a fogság mindinkább terhessé vált. Csak RODRIGUEZ, a fokméréshez kiküldött spanyol biztos látogatta meg néha és spanyol lapokat is küldött neki, ARAGO az egyik lapban ilyen czímű czikket talált: Jelentés ARAGO és BERTHEMIE urak kivégeztetéséről. E "jelentés" szerint BERTHEMIE a vigasztalására kiküldött papot feszületestül leköpte s mint konok hugonotta halt meg, ellenben ARAGO tisztességesebben viselte magát s az akasztás folyamában lármát nem csapott. A tudósító egyszersmind sajnálkozását fejezte ki a fölött, hogy ez a fiatal csillagász a tudomány ürügye alatt Spanyolországba lopódzkodott, hogy a franczia csapatok bevonulását megkönnyítse. "Miután az emberek már amúgy is kivégeztetésemről beszélnek, mondá ARAGO e czikk elolvasása után RODRIGUEZ-nek, ez az esemény nem fog sokáig magára váratni, csakhogy inkább akarnék a vízbe fúlni, mint kötél által meghalni. Meg fogok szökni a városból s önt kérem föl, hogy az ehhez való eszközökről gondoskodjék." ARAGO terve az volt, hogy Algirba szökjék, innét pedig valamely franczia hajóval Marseillebe vitorlázzon. Lássuk, hogy miképen sikerült ez a terv. RODRIGUEZ figyelmezteté a sziget parancsnokát, hogy abban az esetben, ha a Belverben levő francziák a nép dühének áldozatúl esnének, a legkeményebb visszatorlástól lehet tartani; továbbá odahatott, hogy a sziget parancsnoka meghagyta a kastély parancsnokának, hogy a francziák szökése elé akadályokat ne gördítsen. 1808 jul. 8-kán ARAGO és BERTHEMIE, ki szintén a Belverben ült, csendesen leszállottak a várból s egy bárkába ültek, melyet DAMIAN úgy rendezett be, mintha halászatra indúlna vele; ugyancsak DAMIAN a Clop de Galazon maradt műszereket is a bárkába vitette. A vihar a szökevényeket a Majorca déli csúcsánál fekvő Cabrera szigetecskére vetette; itt meg kellett állapodni s csendesebb időre várni. A bárka három matróza észrevette, hogy BERTHEMlE nem inasa ARAGO-nak, mint ez nekik mondva volt, s ennélfogva kijelentették DAMIAN-nak, hogy ők csak a csillagász megszöktetésére vállalkozakk, tehát a katonatisztet a parton kell hagyni. DAMIAN a hallottakat közölte ARAGO-val, ki a gyanút csak úgy oszlathatta el, hogy BERTHEMIE-nek, előleges megegyezéssel, a matrózok hallatára többrendbeli gorombaságot mondott. Végre 1808 jul. 29-kén a bárka ismét kifeszíté a vitorlákat s aug. 3-kán Algirban kikötött. A algiri franczia konzul közbenjárására ARAGO és BERTHEMIE már néhány nap múlva fölvétettek egy Marseille-be induló algiri hajóra. A konzulátus titkára, ki egvszersmind osztrák konzul volt, ARAGO és társának két hamis útlevelet állí- tott ki; ez okiratok alapján ARAGO-ból schwechati, BERTHEMIE-ből pedig leobeni kereskedő lett. A hajón a legvegyesebb útazó közönség gyűlt össze; voltak ott zsidók, marokkóiak, arabok, két oroszlán s egy sereg majom. A hajó tulajdonosa a sekai emir, kapitánya pedig egy görög tengerész volt. Útasaink aug. 18-kán hagyták el az algiri kikötőt. A szardiniai magaslaton egy amerikai hajóval találkoztak, s ezt egy ágyúlövéssel fölszólították, hogy magát megvizsgáltassa. ARAGO, ki tolmácsként szerepelt, kapitánya meghagyásából megparancsolta az amerikai kapitánynak, hogy kávét, teát és czukrot adjon. Az amerikai nem mulasztotta el, hogy ARAGO-t kapitányostul rablónak és kalóznak nevezze, de végtére is a kívántakat ki kellett szolgáltatnia. ARAGO-nak még azt is megígérte, hogy ha valaha keresztény földön találkozik vele, a fejét be fogja zúzni. Az algiri hajó már Marseille közelében volt, midőn egy palamosi spanyol kalózhajóval találkozott. Ez utóbbi gyorsabban vitorlázott; szökni nem lehetett; az algiri hajó megadta magát. A kalózkapitány, mindamellett hogy Spanyolország a Barbareszk államokkal hadat nem viselt, az alatt az ürügy alatt, hogy az ostromzár, melynek a franczia kikötők alá voltak vetve, megsértetett, a hajó népét elfogottnak jelentette ki. A kalózok az elfogott hajót Spanyolország északkeleti határa közelében fekvő Rosas-ba vitték, hogy az ottani hatóság a foglyok sorsát eldöntse. ARAGO nagyon kellemetlenül volt meglepve, midőn a kalózok között észrevette Pablo Blancot, ki azelőtt Vacaro hajóján matróz volt s kit geodaetikai méréseinél mint inast alkalmazott. Ha régi szolgája őt megismeri, a hamis útlevél mit sem használt volna, minélfogva ARAGO kénytelen volt két napon át, a megérkezés idejéig, ágyában feküdve maradni, s ha Pablo kíváncsiságból a kabinba jött, fejét a paplan alá dugni. ARAGO a rosasi kikötőben oly csónakra szállott át, melyen a régi szolga nem volt s mivel ez utóbbi a tengeren új kirándúlásra indult, az erről az oldalról fenyegető veszély egyelőre megszűnt. A rosasi hatóság ARAGO-t és utitársait a veszteglő időre a Figuerasra vezető országút melletti régi szélmalmok egyikébe küldötte. ARAGO, kit a spanyolok a hajó tulajdonosának tartottak, kemény faggatásoknak volt kitéve. Időközben egy angol hajó jelent meg a rosasi kikötőben. ARAGO egyik őrének szíves közreműködése mellett megkérette az angol kapitányt, hogy őt, mint angol útlevéllel ellátott útast reklamálja, vagy legalább is észleletei eredményeit a Royal Society-nek átvigye. A kapitány a kérelem teljesítésére hajlandónak mutatkozott, sőt ARAGO-t meg is látogatta. De midőn ez utóbbi a szalmáról fölkelve, szennyes inge alól holmi dirib-darab papirokat húzogatott elő, az angolnak, ki talán azt hitte, hogy az észleletek eredményei már egy marokin-kötésű könyvben vannak, egyszerre elment a kedve a közbenjárástól s ARAGO-nak azt ajánlotta, hogy egyenest a spanyol kormányhoz forduljon. Azonban ARAGO nagyon is óvakodott e lépéstől, végre, látván, hogy nagyon veszélyes lehet rá nézve, ha őt még tovább is a hajó tulajdonosának tartanák, a rosasi parancsnoknak nyiltan bevallotta kilétét és nemzetiségét; vallomásánál Pablo tanúként szerepelt. De ez által mit sem változtatott helyzetén. Végre a szökésre gondolt. A Rosas közelében fekvő Figueras-ban franczia őrség volt; a franczia előőrsök néha 500 méternyire közeledtek a szélmalomhoz. De mivel tudta, hogy Spanyolországban a veszteglő-intézetekből megszökötteket halállal büntetik, e tervével, különösen mivel afrikai útitársai (kik benne egyedüli mentőjüket látták) távozása elé a legnagyobb félelemmel néztek, fölhagyott. Végre a spanyol hatóság őt útitársaival együtt a rosasi várba vitette, s mivel időközben más parancsnok jött s Pablo is a tengerre szállott, ismét schwechati kereskedő lett belőle. ARAGO és BERTHEMIE a szélmalomban levő élelmiszerekkel hátukon vonultak Rosasba. Itt egy sötét kazamatába zárattak s fekete kenyéren kívül egyéb táplálékuk nem volt, mert a kapott rizst nem főzhették meg. A kazamáta előtt egy markotányosné mindenféle gyümölcsöt, szalonnát és halat árult. ARAGO, hogy a gyomrát kissé helyrehozza, szeretett volna efféle élelmiszereket vásárolni, de pénze nem volt. Végre rászánta magát, hogy az atyjától kapott értékes zsebórát eladja, hogy helyzetét ily módon valamivel megkönnyítse. ARAGO-nak e nyomorúlt lakást nem sokára még hitványabbal kellett fölcserélnie. A francziák Rosast ostromolni kezdették; a vár védőinek a kazamatákra szükségük volt s ez okból ARAGO-t és társait egy kicsiny kápolnába zárták. E kápolnában szokták volt a kórházban meghaltakat kiteríteni. Végre az őrségnek a kápolnára is szüksége volt; 1808 szept. 25-kén ARAGO-nak és társainak a Rosas bimbója nevű védőmű sötét pinczéinek egyikébe kellett vándorolniok. Mivel a francziáktól szorongatott őrség egy része is ide vonúlt, a foglyok innét is kiűzettek s éjnek idején a tengerpartra hajtattak, okt. 17-kén pedig a Rosastól délre fekvő Palamosba vitettek. A társaság lakása az a pontón volt, mely őket Palamosba szállította. A foglyok egy kevés szabadságot mégis élvezhettek, mert meg volt engedve nekik, hogy néhány órára a partra mehessenek. ARAGO Palamosban megismerkedett az orleans-i herczeg özvegyével, Louis-Philippe anyjával. Ez a hölgy Figuerasban lakott, de a várost el kellett hagynia, mert, a mint maga mondá, harminczkét bomba csapott a házába. A herczegné szívesen segített volna ARAGO-n, kinek az órájáért kapott 60 frankja már rég elfogyott, de pénze magának sem lévén, mindössze is csak egy nagyobb darab czukorral ajándékozhatta meg. Azonban ARAGO nem sokára gazdagabbá lett mint a herczegné. Ugyanis a spanyol kormány, hogy a franczia lakosokat a nép dühétől megmentse, őket hitvány bárkákon Francziaországba expediáltatta. Egy ilyen bárka az ARAGO pontónja mellett vetett horgonyt. A száműzöttek közül az egyik megismerte ARAGO-t és burnóttal kinálta meg. ARAGO a szelenczét fölnyitván, benne burnót helyett egy arany uncziát talált. Ez volt a száműzött utolsó vagyona, s ezt is ARAGO-nak szánta! ARAGO az uncziát elfogadta, a szelenczébe pedig egy darab papirt tett, a melyre a következő sorokat írta: "Földim, ki nektek ezt a czédulát hozza, nagy szolgálatot tett nekem, bánjatok vele úgy, mintha gyermeketek volna." E czédula alapján értesültek ARAGO szülei fiuk életben létéről, mert az óra, melyet ARAGO Rosasban eladott, egy spanyol tiszt kezeibe került, s midőn a tiszt mint hadi fogoly Perpignanba vitetett, ARAGO atyja, ki minden spanyolnál fia után tudakozódott, az órát meglátta és fölismerte. Mivel pedig a tiszt az órát már harmadik kézből kapta, régi gazdájáról számot nem adhatott, tehát ARAGO atyja fiát meghaltnak gondolta. A spanyolok még mindig azon törték az eszüket, hogy miként lehetne az algiri hajót tartalmával együtt valami jogosnak látszó ürügy alatt konfiskálni. Geronából egy külön bizottság (2 polgári bíró s egy inkvizitor) jött Palamosba, hogy a foglyokat újra kihallgassa. A kihallgatás meg is történt, de más napra ARAGO és társai nagy meglepetésben részesültek: a geronai bírák egyike kijelenté nekik, hogy hajójukra szállhatnak s mehetnek a merre nekik tetszik. E váratlan fordulatnak oka a következőkben rejlett. ARAGO még a rosasi szélmalomban a hajó kapitánya nevében megírta az algiri dey-nek, hogy a spanyolok hajóját törvénytelenül lefoglalták s hogy a két oroszlán egyike megdöglött. Ez utóbbi hír a dey-t dühbe hozta, mert a két oroszlánt Napoleonnak ajándékba küldötte. Az afrikai uralkodó, kit a franczia konzul is fölbiztatott, azonnal előhívatta a spanyol konzult, az oroszlánért pénzbeli kárpótlást követelt s háborúval fenyegette Spanyolországot, ha az elfogott hajót szabadon nem bocsátják. Spanyolországnak akkoriban amúgy is elég baja lévén, nem akart új bajt fölidézni. Ez oknál fogva Geronába, innét pedig Palamosba az a parancs küldetett, hogy a hajó szabad lábra helyeztessék. Most már semmi sem állott útjában annak, hogy ARAGO hazájába visszatérhessen. Az algiri hajó nov. 28-kán hagyta el a palamosi kikötőt s Marseille felé vitorlázott. Azonban ARAGO mohamedán útitársai szerint az égben meg volt írva, hogy abba a városba nem fogják lábukat betenni. Már a Marseille-t környező dombokon levő fehér házakat tisztán ki lehetett venni, midőn egy hirtelen szélroham a hajót egyenest dél felé sodorta. Az elemek szeszélye a hajót az afrikai partokig vitte. ARAGO decz. 5-kén Budsiánál, Algirtól 30 mértföldnyire keletre, ismét afrikai földre lépett. Mivel innét a három téli hónap alatt kicsiny hajókkal nem lehetett Algirba menni, ARAGO pedig nem akarta a telet e szomorú helyen tölteni, elhatározta, hogy az útat a szárazföldön teszi meg. ARAGO BERTHEMIE-vel és a hajó kapitányával a város kaidjához ment, hogy e szándékát bejelentse. "Ezt nem engedhetem meg, mondá rémülten a kaid, mert önöket útközben bizonyára meg fogják ölni s ekkor az önök konzulja engem a dey-nél bepanaszol s én a fejemet vesztettem." Midőn ARAGO és BERTHEMIE írásban adták, hogy a kaidnak nyíltan kifejezett akarata ellenére indúlnak útra, s hogy ennélfogva őt felelősség nem terheli, több ellenvetésre nem találtak s útra készültek. Vezetőül egy marabutot fogadtak s neki Algírban fizetendő 20 piaszternyi díjat ígértek; a társasághoz még a hajó legénységéhez tartozó néhány mór matróz is csatlakozott. Miután ARAGO a még élő oroszlántól s a majmoktól (melyeknek, bizonyos férgek elpusztítása miatt, nagy hálával tartozott) elbúcsúzott, az egész társaság útnak indult. Az út rendkívül fárasztó és veszélyes volt. Útasainkat a kabylok már az első napon megtámadták, azonban a támadás csak a kalauz ellen volt intézve. Különben a karaván mindinkább nagyobbodott, mert ahhoz folytonosan csatlakoztak kabylok, kik Algirba mentek munkát keresni s a veszélyes útat egyedül megtenni nem merték. A harmadik éjt a szabad ég alatt, az oroszlánok támadásától rettegve kellett tölteniök. Mivel minden falu önálló köztársaság volt, a kalauznak mindig előre kellett mennie, hogy a kaidtól az engedélyt az átvonúlásra kikérje. Az egyik faluban a lakosság fölismerte, hogy ARAGO és BERTHEMIE keresztények. Az éktelen ordításból itélve, nem lehetett kétség, hogy itt biztos halál várakozik reájuk. Ettől csak úgy menekedhettek meg, hogy a kalauz kijelenté a lakosságnak, hogy van ugyan a karavánban két keresztény, de ezek szívben és érzelemben igazi mohamedánok s csak azért indúltak Algirba, hogy ott az igaz hitre térjenek. Ez megtette a hatást, s midőn ARAGO a kalauz figyelmeztetésére a kabylokkal együtt kelet felé fordulva a földre borúlt s velük együtt kiáltá, hogy "csak egy isten van s Mahoméd az ő prófétája", a felbőszült lakosság egészen lecsillapult. Végre 1808 decz. 5-kén az egész társaság megérkezett Algirba, hol a janicsárok sehogy sem akarták elhinni, hogy a társaság a veszélyes útat, melyre maga a dey sem merne vállalkozni, Budsiától kezdve szárazföldön tette meg. A franczia konzul igen szivesen fogadta ARAGO-t, ki néhány hónapot Algirban töltött. Nem sokára megérkeztek a ládák is, melyeket ARAGO Budsiában hagyott. A hajó kapitánya azokat a tengeren hozta el. Mivel a budsiai kaid a ládák repedésein át valami sárgát vett észre, azt gondolta, hogy az mind arany, melyet a francziák magukkal hoztak, hogy a kabylokat föllázítsák. Ennélfogva előre értesítette a deyt a ládák tartalmáról. A mint a kapitány Algirba érkezett, a tengerészeti miniszter azonnal feltörette a ládákat, de arany helyett csak a szögmérő műszerek sárgarézből készült alkotórészeit találta. ARAGO Palamosban az orleansi herczeg özvegyétől két levelet avval a megbizatással vett át, hogy az egyiket a muszka [orosz] császárné anyjának, a másikat pedig az osztrák császárné kezeihez juttassa. ARAGO e levelek elküldésére a konzult kérte föl. Ez azonban a dologról mit sem akart tudni, sőt ARAGO-t megfeddette, a miért oly könnyelműen kitette magát annak a veszélynek, hogy a császár őt a Bourbonok javára kezdeményezett cselszövény megindítójának tarthatná! ARAGO a leveleket átadta egy kalóznak, ki Francziaországba indúlt; a levelek további sorsáról tudomást nem szerzett. ARAGO algiri tartózkodása idejét az ottani viszonyok tanúlmányozásával töltötte. Komolyabb veszedelemnek csak 1809 febr. havában volt kitéve. Ugyanis az uralkodó dey (a harmadik, mióta ARAGO Algirban először megfordúlt) feljogosítottnak képzelte magát arra, hogy Francziaországtól 300,000 franknyi tartozást követeljen. Miután a franczia konzul kijelenté, hogy császári parancsból egy fillért sem fog fizetni, a dey háborút izent. A hadizenetnek első következménye az volt, hogy az algiri francziák mint rabszolgák a bagnóba hurczoltattak. ARAGO neve is a rabszolgák lajstromába került, de ennél nagyobb baj nem is érte, mert ezentúl is a konzulátus épületében maradhatott. Végre 1809 jun. 29-kén ARAGO megkapta az engedélyt, hogy hazájába visszatérhessen. A hajó, melyen elútazandó volt, gyapottal gazdagon megrakott három kereskedelmi hajónak födözetűl szolgált. A kis flotta jul. 1-én már a marseille-i kikötő közelébe jutott, midőn azt egy angol fregatta föltartóztatta, elfogottnak jelenté ki s meghagyta, hogy a Hyères szigetekre indúljon, hol sorsa fölött COLLINGWOOD admirális fog dönteni. Az algiri kapitány ama kijelentésére, hogy neki csak a három kereskedelmi hajót kell födöznie, hajójával szabadon bocsájtatott, a kereskedelmi hajók pedig kelet felé hajtattak. Azonban, midőn a fregatta kapitánya a kereskedelmi hajók legénységétől megtudta, hogy a kísérő hajón is van gyapot, az angol hajó azonnal visszafordúlt, hogy amazt is elfogja. ARAGO-ra talán ismét a viszontagságok végnélküli sora várt volna, ha most nem sikerült volna a bajtól megmenekednie: hajója a marseille-i kikötő előtt fekvő Pomégue szigeten kikötött, még mielőtt a fregatta utólérhette volna. ARAGO 1809 jul. 2-kán partra szállott s a veszteglő-intézetbe ment. ARAGO sietett rokonait és barátait, kik őt már nem számították az élők sorába, szerencsés megérkeztéről s a kiállott veszélyekről értesíteni. Midőn ez a hír az arcueili társaságnak is tudomására jutott, HUMBOLDT levélben üdvözölte ARAGO-t. Az ekkor már európai hírű tudós a fiatal ARAGO-t személyesen még nem ismerte, de az utóbbinak a tudomány érdekében kiállott szenvedéseit elég érdemnek tekinté arra, hogy barátságát fölajánlja. Ez volt a kezdete ama nemes szövetségnek, melyet ARAGO, ki a barátság érzelmeit az élet legfőbb kellemei közé számította, egész életén át a leghívebben ápolt. Miután ARAGO a veszteglő-intézet kellemetlenségein is túlesett, mindenek előtt családja meglátogatására Perpignan-ba útazott. Anyja most örömében ugyanannyi misét mondatott, mint a mennyit fia lelki nyugalmáért mondatott akkor, midőn őt halottnak hivé. Perpignan-ból egyenesen Párisba ment, hogy a Bureau des Longitudes-nek és az akadémiának előterjeszsze észleleteit, melyeket a sok viszontagság daczára a pusztúlástól megóvott. IV. ARAGO 1809 szept. 18-kán, tehát kevéssel megérkezése után, az akadémia tagjává választatott. Ez a választás nem járt nehézség nélkül. LAPLACE azon volt, hogy ARAGO megválasztása addig halasztassék, míg a geométriai osztályban is megürül egy hely, hogy ARAGO POISSON-nal egyidejűleg választassék meg. LAPLACE-nak sehogysem tetszett, hogy a huszonhárom éves ARAGO az öt évvel idősebb POISSON előtt, a tanítvány tanítója előtt jusson az akadémiába s a választást megelőző napon mindent elkövetett, hogy terve sikerüljön. Végre ARAGO-nak azt az ajánlatot tétette, hogy írjon az akadémiának s jelentse ki, hogy csak akkor kíván az akadémiába lépni, ha egy hely POISSON számára is megürül. ARAGO ezt a nyilatkozatot kereken megtagadta. "Ha ezt a nyilatkozatot tenném, igy vélekedett ARAGO, akkor e híres testűlet tudósai jogosan kérdezhetnék: ki mondja önnek azt, hogy önre valaki gondolt? Ön azt útasítja vissza, a mivel meg sem kínálták." LAPLACE látván, hogy így sem boldogúl, azt állította, hogy ARAGO érdemei még nem elegendőek. Ez állítás ellen ARAGO-t LAGRANGE vette pártfogásába. LAGRANGE, ki a dicséreteket nem igen osztogatta, midőn ARAGO-ról volt szó, nem egyszer mondá HUMBOLDT-nak: "Ez a fiatal ember még sokra fogja vinni. "Ugyancsak LAGRANGE most LAPLACE-nak a következőket mondá: "Uram, midőn Ön az akadémiába lépett, valami kiválót még Ön sem hozott létre. Akkor Ön csak reményekre jogosított föl, híres fölfedezéseit csak ezután tette." Különben ARAGO maga, hogy mindenki megítélhesse, hogy mennyiben tarthatott igényt az akadémiai székre, a következőket sorolja föl: "Midőn a politechnikai iskolából kiléptem, a légköri sugártörés állandó számainak meghatározása végett BIOT-val közösen egy igen terjedelmes és gondos vizsgálatot hajtottam végre. A különféle gázok refrakczióját is meghatároztuk; oly vizsgálat volt ez, melyben senki sem előzött meg bennünket. A levegő és a kéneső [higany] súlya közötti viszonyt pontosabban határoztuk meg, mint bárki azelőtt, s ez által a barométeres magasságmérésre szolgáló formulában levő állandót közvetetlenűl kiszámítottuk. A párisi obszervatóriumon két éven át éjjel és nappal, gondos észleleteket tettem. BOUVARD-ral egyesülve a Hold librácziójára vonatkozó észleleteket tettem. Különféle üstökösöket észleltem s pályáikat kiszámítottam s BOUVARD-ral LAPLACE képlete alapján kiszámítottam azt a refrakczió-táblázatot, mely a Bureau des Longitudes gyűjteményeiben s a Conaissance des Temps-ban található. A fény sebességére vonatkozó vizsgálatommal bebizonyítottam, hogy ugyanaz a refrakczió-táblázat a Napra s valamennyi csillagra egyaránt érvényes. Végre, a legnehezebb körülmények között imént fejeztem be a legnagyszerűbb fokmérést, mely valaha végrehajtatott. * Ez érdemeket LAPLACE is kénytelen volt elismerni. 52 szavazat közül ARAGO-ra 47 esett; POISSON 4-et, NOUET 1-et kapott.
A spanyolországi fokmérés.
Arago fogsága. – Kalandjai Spanyolországban és Afrikában. – Visszatérése Francziaországba.
Arago az akadémia tagjává, a Bureau des Longitudes adjunktusává és politechnikai iskolai tanárrá lesz.
Miután a császár ARAGO megválasztását megerősíté, az utóbbinak, az akkoriban uralkodó rend szerint, be kellett magát mutatnia.
Az újonnan megválasztott tagok az elnökkel s mind a négy osztály titkárával, valamint azokkal a tagokkal, kik a császárnak valamely különös munkát akartak ajánlani, a kijelölt napon a tuileriák egyik termében gyűltek össze s itt a császár a zöld kabátos tudósok fölött olyan szemleformát tartott. ARAGO-ra nézve ez a czeremónia már önmagában véve kellemetlen volt, de még kellemetlenebbé tette azt az akadémikusok némelyikének az a gyengéje, hogy szerette magát a császár előtt föltünővé tenni. "Ön igen fiatal, mondá a császár ARAGO-hoz közeledve, mi az Ön neve?" Ez egyszerű kérdésre ARAGO-nak jobboldali szomszédja azonnal felelt. "Az ő neve ARAGO." – "Melyik tudománynyal foglalkozik Ön?" kérdé tovább a császár. A baloldali szomszéd rögtön előállott: "Ő az asztronómiával foglalkozik." – "Mit tett ön eddigelé?" – A jobboldali nagy sietséggel válaszolá: "Ő legújabban megmérte a spanyol déllőt." A császár végre azt gondolván, hogy valami némával vagy bárgyúval van dolga, egy másik tudós felé fordúlt.
Az akadémiai választás után ARAGO-nak még csak a katonai hatósággal volt a következő kis baja:
* Not. Biogr. I, pp. 90. 91.
Midőn ARAGO Spanyolországba útazott, névleg még a politechnikai iskola növendéke volt, de mivel a katonai ellenőrző lajstromban csak 4 évig szerepelhetett mint növendék, figyelmeztették, hogy a kellő időre térjen vissza s az utolsó vizsgálatot tegye le. Azonban ARAGO a Bureau de Longitudes adjunktusává neveztetvén ki, a katonai nyilvántartás igazgatója, LACUÉE, a kinevezést úgy tekinté, mint a melylyel ARAGO kötelezettségei alól fölmentetett. De LACUÉE utódja, MATHIEU DUMAS, másképen fogta föl a dolgot s meghagyta ARAGO-nak, hogy vagy helyettest küldjön, vagy pedig személyesen álljon be a seregbe. Miután minden reklamáczió sikertelen maradt, ARAGO megizente DUMAS-nak, hogy be fog rukkolni, még pedig az Institut tagjainak egyenruhájában, s így fog Páris útczáin végig masirozni. A tábornok, félvén attól, hogy ez a jelenet a császárra, ki maga is az Institut tagja volt, kellemetlen benyomást találna gyakorolni, zaklatásaival egészen fölhagyott s ARAGO ez időtől fogva minden idejét a tudományoknak szentelhette.
ARAGO HUMBOLDT társaságában Közép-Ázsiába útazást akart tenni. Épen midőn ez útazás tervével foglalkozott, MONGE őt az obszervatóriumon fölkereste s fölkérte, hogy politechnikai tanszékét vegye át. MONGE az analizis alkalmazását a geometriára adta elő. ARAGO szabadkozott s mondá, hogy e tárgygyal behatóan még nem foglalkozott. De végtére is MONGE biztatásainak nem állhatott ellen s az ajánlatot elfogadván ki is neveztetett.
Ez a kinevezés akkoriban nagy föltünést keltett, mert senki sem értette, hogy miért nem akarta MONGE, hogy utódjává a repetítora, BINET legyen. Azonban BINET, továbbá a chemia repetítora s több más fiatal ember egy jezsuita szellemű gyülekezet tagjai valának s e miatt a császár MONGE-ot megdorgálta. Az utóbbi a császár nyilatkozatai után épen nem volt hajlandó arra, hogy BINET legyen az utódja.
S most elérkeztünk föladatunk ama nehéz részéhez, melyben ARAGO tudományos tevékenységét kell megismertetnünk.
Az a körülmény, hogy ARAGO a fizikának mindegyik ágát művelte s e mellett az egyes tanokat az ég fizikájára, a meteorológiára s a fizikai geografiára egyaránt alkalmazta, fölment bennünket a chronológiai szigorú sorrend megtartásától. Lássuk először optikai munkáit.
V.
Az aberráczió és a fényhipothézisek. – Aragonak interferencziai kísérletei.
A fizikának valamennyi ága között az optika volt ARAGO előtt a legkedvesebb. Ő maga többször mondá, hogy már kora ifjúságában BOUGUER, LAMBERT és SMITH műveinek olvasása által különös kedvet kapott mindahhoz, mi a sugártörésre vonatkozik. S valóban, ARAGO-nak optikai első vizsgálatai a sugártörésre vonatkoznak. Az optika iránti hajlama egész életén át megmaradt; az asztronómiai sugártörés, a csillagok szikrázó fénye, a tenger és a felhők színváltozásai és a délibábok épen úgy érdekelték, mint a kettős törés, a polározódás, az interferenczia és a diffrakczió.
Természetes, hogy ARAGO, ki már első munkáival is az optika mezejére lépett s kezdettől fogva élénk figyelemmel kísérte az optikára vonatkozó külföldi tudományos mozgalmakat, különös figyelemmel volt az optikai elméletek vitás kérdéseire. YOUNG eszméi nála termékeny talajra találtak s egész lelkesedéssel csatlakozott HUYGHENS-nek régi, de sokáig mellőzött elméletéhez. Tudományos kiképzése módjánál fogva nem állott semmi tekintélynek különös befolyása alatt, minélfogva éles ítélő tehetsége annál szabadabban mozoghatott s habozás nélkül hajolhatott arra az oldalra, melyre tudományos meggyőződése terelte. Meglepő fölfedezései a hullámelmélet fejlődésének mindmegannyi hatalmas rúgói valának, de annál kényelmetlenebbek voltak az emisszió-elméletre nézve. De ARAGO-ban nemcsak a szerencsés föltalálót, hanem még az új elvek erős védelmezőjét is látjuk, s bár minden reformtörekvése daczára sem volt olyan radikális mint barátja és gyakran munkatársa,
a híres FRESNEL, az elméleti optika ujjáteremtésében mégis kiváló érdemeket vívott ki magának.
ARAGO már első vizsgálataival is a fényhipothézisek kritikájára adott alkalmat. A hipothézisek kölcsönös harczában a különböző fénytüneményeknek mintegy próbakövekül kellett szolgálniok; így esett meg, hogy a fény aberrácziója is a fényhipothézisek szempontjából vonatott a vizsgálatok körébe.
BRADLEY e tüneményt a föld és a fény mozgásainak kombinácziójából magyarázta ki. Ez a magyarázat föltételezi, hogy a fény a mozgó föld légkörén épen úgy hatol át, mintha a föld nyugodnék, vagyis, hogy a mozgó légkör a fény mozgását nem módosítja. Ily föltevés mellett az aberráczió tisztán kinematikai probléma. Ha azonban a tünemény geométriai természete mellett még a fény mibenlétére vonatkozó hipothéziseket is figyelembe veszszük, akkor a probléma fizikaivá válik s a fölvett fényhipothézisnek a tünemény törvényeivel összhangzásban kell lennie.
Az emisszió-elméletben, legalább az első látszat szerint, semmi nehézségre sem találunk. Itt a fény anyagi állományú s mint ilyen épen úgy hatol át a nyugvó, mint a mozgó légköron. Ellenben a hullámelméletben a fény maga nem anyag, hanem egy hipothézises anyagnak rezgő mozgása, s haa fényterjedését közvetítő emez anyag a földdel együtt elmozdúl, akkor az aberráczió tüneményeiben is bizonyára észlelhető módosúlásnak kellene beállania. Mivel pedig partikuláris módosúlások nem észleltetnek, föl kell tennünk, hogy a mozgó légkör az étert tova nem viszi, vagyis hogy a súlyos testek az éterre hatást nem gyakorolnak. Azonban a kettős törő anyagok kétségtelenül tanúskodnak arról, hogy az éter és a súlyos test részecskéi egymásra hatnak; ha tehát a levegő és az éter között hatást nem tételezünk is föl, annyira még sem mehetünk, hogy a kölcsönhatást a szilárd testektől is elvitassuk. E szerint az aberráczió megfigyelésére használt messzelátókon levő üveglencsék
vastagságának a tüneményre befolyással kellene lennie, azonban ilyen befolyás egyáltalában nem tapasztalható.
ARAGO azt a föladatot tűzte ki magának, hogy az itt fölmerülő elméleti nehézségeket eloszlassa. E végből a messzelátó elé prizmát tett s kimutatta, hogy azon csillagok fénye, melyek felé a Föld közeledik, ép oly erős törést szenved, mint azoké, melyektől a Föld távolodik. Hogy az efféle bizonyítási eljárásnak elvével megismerkedjünk, elég, ha föltételezzük, hogy a messzelátó tárgylencséje elé prizmát teszünk, s evvel megtörjük a sugarait először oly csillagnak, mely az ekliptikának azon a részén van, mely felé a Föld közeledik, másodszor pedig oly csillagnak, mely az ekliptikának az előbbenivel átellenben levő részén van. Az első esetben úgy tekinthetjük a dolgot, mintha a prizma, azaz a Föld nyugodnék s a fény sebessége a Föld sebességével szaporodnék, a második esetben pedig, mintha a Föld ismét nyugodnék, de a fény sebessége a Föld sebességével kisebbíttetnék. Mivel pedig a törés-mutató nem egyéb, mint a fény sebessége a külső közegben, osztva sebességével a prizmában, nyilván való, hogy a törés-mutatónak a két esetben különbözőnek kell lennie, s a különbségnek, mint ezt a fénysebesség viszonylagos növekedéséből és fogyásából előre kiszámíthatjuk, mintegy 10–15 másodperczre kellene rúgnia. Már pedig az ARAGO észleletei az eféle különbségnek még csak a nyomait sem derítették föl.
ARAGO észleletei teljes ellenmondásban vannak az emisszió-elmélettel, mert itt maga a fény mozgó anyag lévén, sebessége viszonylagos növekedésének vagy fogyásának a mondottuk különbséget okvetetlenűl elő kellene idéznie.
De ARAGO észleleteinek negatív eredményeiről a hullám-elmélet sem adhat számot. Ha föltehetnők, hogy a szilárd testek a bennük levő éterre hatást nem gyakorolnak, tehát mozgásuk közben az étert nem viszik magukkal, vagy ha ezt a föltevést legalább is a levegőre alkalmazhatnók, a nehézség el volna oszlatva.
Már itt jegyezhetjük meg, hogy az imént jelzett nehézségek eloszlatására FRESNEL azt a hipothézist állította föl, hogy a mozgó súlyos testek magukkal viszik ugyan az étert, de ez az étermennyiség a test molekuláitól megsűrített éternek csak egy része, nevezetesen a testben tényleg meglevő s az ugyanakkora térfogatú üres (azaz súlyos anyagot nem tartalmazó) térben levő éternek különbsége. FRESNEL e hipothézissel a hiányzó összhangot létrehozta. (*)
YOUNG az interferencziák elvével a hullámelméletet tetemesen megszilárdította, azonban, mivel az elvet első sorban a diffrakczió tüneményeire alkalmazta, oly tüneményeket vett figyelembe, melyekben a fény fizikai módosúlásokat már amúgy is szenvedett. Az elvet teljes szigorúsággal FRESNEL bizonyította be, a mikor híres tükör-kísérletében a visszavert sugarakat közvetetlenül interferáltatta.
FRESNEL kísérletei ARAGO-nak egy nagyon fontos észleletre adtak alkalmat. * ARAGO az interferáló nyalábok egyikének útjába üveglapot tett, s az interferenczia-csíkok teljesen eltüntek.
FRESNEL e tünemény okát annak tulajdonította, hogy az üveglapon átmenő sugarak, HUYGHENS elméletének megfelelőleg, lassabban haladtak; továbbá abban a nézetben volt, hogy ha az üveglap helyett igen vékony, átlátszó lemez (péld. csillám-lemez) használtatnék, a csíkok ismét létrejönnének, de az átlátszó lemez oldala felé eltolatnának. A kísérlet teljesen igazolta FRESNEL nézetét.
Mindezek a kísérletek az emisszió-elmélettel teljesen ellenkeznek, holott a hullámelméletben egyszerű és természetes magyarázatra találnak. Ugyanis a középső csík oly sugarak találkozásából ered, melyek a két tükörképtől a csíkig terjedő útat egyenlő idők alatt futották be; ha most az egyik sugarat útjában késleltetjük oly közeg által, mely a fényt a levegőnél erősebben töri, akkor, hogy az idők egyenlősége tovább is fön-
(*) Erre a kérdésre csak a relativitáselmélet adott kielégítő választ, miután többrendbeli kísérletek tétettek a Föld világéterbeli sebességének meghatározására, s ezek mind sikertelenül zárultak. Éter ezek szerint nem létezik, és a fény sebessége vákuumban mindig ugyanannyi, függetlenül a megfigyelő mozgásától. [NF]
* ARAGO, Oeuv. compl. VII, p. 99.
maradjon, kell, hogy az utóbbi sugár rövidebb útat fusson be, tehát a csík közelebb fog esni ahhoz a tűkörképhez, a melyiknek oldalán az átlátszó lemez van.
ARAGO észlelete még egy fontos következményt vont maga után. Ugyanis a középső csík eltolódásából, a közbetett lemez vastagságából és a fény hullámhosszából a lemez törés-mutatója pontosan meghatározható. Mivel a meghatározásra szolgáló adatok függetlenek a sugártörés törvényeitől, nyilván való, hogy abban az esetben, ha az ily módon meghatározott mutatónak értéke a közönséges módszerek szerint meghatározottal összevág, az eljárás a hullámelméletet kísérletileg megerősíti.
ARAGO és FRESNEL 1818-ban ily módon határozták meg a száraz és a nedves levegő törés-mutatóinak viszonyát; később e kísérleteket ARAGO egyedül ismételte. Ugyanerre az elvre alapította JAMIN az interferencziális refraktornak nevezett készüléket, mely a gázok törés-mutatójának és az összeszorított víz törőképessége változásainak meghatározására szolgál. ** Sőt FIZEAU nemcsak a törés-mutatónak hőmérséklet okozta változásait hanem még a kristályos szilárd testek hőokozta tágúlását is meghatározta.
ARAGO az interferencziák elvét még egy asztronómiai tüneménynek, a csillagfény szikrázásának kimagyarázására is alkalmazta. E tünemény, mely különben az észlelőtől igen messze levő földi fényforrásokon is észlelhető, a csillagok fényerősségének hirtelen változásaiból, s a fényesebb csillagoknál még az azt kísérő hirtelen színváltozásokból áll s jelentéktelen az oly csillagoknál, melyeknek látszólagos átmérője, mint példáúl a bolygóké, jelentős.
E tünemény kimagyarázására ARAGO előtt három külön-
* Oeuvr. Compl. X, pp. 298, 312; XI, p. 718.
** Compt. Rend. XLIII, 1856; Ann. de ch. et de phys. 3. ser. LXIX, LXX, 1857.
féle hipothézis volt forgalomban. * Az első hipothézis a tüneményt a fényforrástól messze levő szem ingadozásainak, a második a csillagok fényerőssége tényleges változásainak, végre a harmadik a levegő-rétegek fénysugarakat eltérítő mozgásainak tulajdonította. Az első két hipothézis szerint a szikrázásnak a légkör állapotától függetlennek kellene lennie, holott az észleletek az ellenkezőről tanúskodnak; a harmadiknak van ugyan némi alapja, mert erős légáramok a tüneményt elősegítik; de ha valamely csillagot távcsővel szemlélünk, akkor is csak hirtelen intenzitás-változásokat észlelünk; holott a harmadik hipothézis szerint, a fényérzet folytonossága miatt, mint a gyorsan mozgatott üszöknél, fényes vonalakat kellene látnunk.
ARAGO a tüneményt a látóidegre érkező sugarak interferencziájának tulajdonította.** A légrétegek mérsékletében vagy higrométeres állapotában levő bármily csekély különbségek elegendők arra, hogy a közel egymásmellett haladó sugaraknak bizonyos útkülönbségük legyen s ez által egymást erősítsék vagy gyengítsék s bizonyos színű sugarak elenyésztetésével színtüneményeket hozzanak létre. Mivel pedig a légrétegek állapota minden pillanatban változik, a hirtelen intenzitás- és színváltozások érthetőkké válnak.
Továbbá, mivel az oly égitesteknél, melyeknek látszólagos átmérője jelentős, az interferenczia föltételei az égitest képének minden egyes pontjára mások, azoknak fénye megközelítőleg állandó, kivéve a széleket, melyeken néha tisztán észrevehető szikrázások láthatók.
ARAGO nem elégedett meg a tünemény magyarázatával,
* ARAGO-nak e tárgyra vonatkozó történelmi fejtegetéseit l. Oeuvr. Compl.VII, pp. 58–93.
** Oeuvr. Compl. VII, pp. 1–111; X, p. 583. ARAGO elmélete 1814-ben HUMBOLDT-nak Voyage aux régions équinoxiales de nouveau continent czímű művének 4-ik könyvében jelent meg először (kivonatosan). Ugyane tárgyra vonatkozó s ARAGO kézirataiból merített kivonatok a Kosmos 3-ik kötetében találhatók (1874-iki kiad. pp. 109, 133.).
hanem annak pontosabb meghatározására külön készüléket (scintillométer) szerkesztett.
Az intenzitás- és színváltozások mérésének eszméje nem volt új. A XVII-ik században SIMON MARIUS e czélra a messzelátóból a szemlencsét kivette s a tárgylencse gyújtópontjában keletkező képet közvetetlenül szemlélte. NICHOLSON a messzelátónak gyenge lökéseket adott, mi által a csillag képe fényes görbe vonallá húzódott szét, s ennek a vonalnak különböző pontjain levő színeket észlelte. ARAGO-nak scintillométere szintén messzelátó; ha ugyanis a szemlencsét folytonosan beljebb toljuk, azt látjuk, hogy a csillag képe folytonosan nagyobbodik, végre a kép közepén fekete foltot veszünk észre. Abban a pillanatban, melyben a foltot először észreveszszük, a szemlencsét megállítjuk s a csillag szikrázása miatt azt fogjuk tapasztalni, hogy ez a folt hol elenyészik, hol ismét létrejő, tehát a bizonyos időben végbemenő szikrázások száma meghatározható.
Midőn ARAGO-nak interferenczia-kísérleteiről van szó, nem lehet említés nélkül hagyni ama szép és a tranzverzális rezgések elvére nézve döntő fontosságú kísérleteket, melyeket FRESNEL-lel együttesen hajtott végre, s a melyekkel a polározott fény interferencziájának törvényeit vezette le. E kísérletekre FRESNEL-nél még visszatérünk; most csak egyet akarunk fölemlíteni.
Az emisszió-elmélet híveinek még az ARAGO és FRESNEL kísérletei után is az a kedves eszméjük volt, hogy az interferencziák tüneményei szubjektivek, azaz a látóideg különös tulajdonságaira vezetendők vissza. Az e fajta magyarázatokat ARAGO avval czáfolta meg, hogy a csíkokat ezüst-chlorürrel impregnált papiroson fogta föl, lefotográfozta. A világos csíkok sorának a papiron sötét, a sötét csíkok sorának pedig a papíron világos csíkok feleltek meg. Látni való, hogy ARAGO az interferenczia-kísérleteket az optika különféle ágaira gyümölcsöző módon alkalmazni s velük a hullámelmélet fejlődését előmozdítani egyaránt tudta.
258
VI. Ezt az új tüneményt ARAGO 1811-ben fedezte föl. * ARAGO már régebben észrevette, hogy az ég kék fénye rendszerint polározva van, mit a felhők szétszórt fényén soha sem tapasztalt. Midőn egy ízben a derült eget mészpát-kristályon át ismételve nézegette, a prizma elé véletlenűl csillámlemezt tett. Az ekkor látott tüneményeket a következőképen írja le: "A derült égen át elég vékony csillámlemezt mészpátprizmával szemlélvén, azt vettem észre, hogy a légkörre vetődö két képnek nem volt ugyanaz a színe: az egyik zöldes sárga, a másik pedig bíborvörös volt, ellenben ott, a hol a két kép összeesett, a csillámnak szabad szemmel látható természetes színe mutatkozott. Ugyanekkor még azt is vettem észre, hogy a mint a lemeznek a rajta átmenő sugarakhoz való hajlása megváltozott, a két képnek színei is módosúltak, s hogy ugyanazon hajlás s a prizmának ugyanazon állása mellett a lemezt saját síkjában forgatván, egymásra függélyes négy állás mutatkozott, mely állásokban a prizmabeli képek egyenlő fényesek s majdnem teljesen fehérek valának. Hasonlóképen a lemez változatlan helyzete mellett a prizmát forgatván, az egyes képek egymásután különféle színeket vettek föl s minden negyed körülforgatás után a fehéren mentek át. Általában, a prizma és a lemez mindegyik helyzetében, bármi lett légyen is az egyik nyaláb színe, a másiké mindig a megfelelő kiegészítő szín volt, olyformán, hogy ama pontokban, melyekben a két kép a kristály kettős törésétől szétválasztva nem volt, ama két szín keveréke fehér volt. Azonban meg kell jegyeznem, hogy az * Sur une modification remarquable qu'éprouvent les rayons lumineux dans leur passage à travers certains corps diaphanes, Mém. de l'Inst. XII, 1811, Oeuvr. Compl. X, p. 36. utóbbi föltételnek csak akkor lehet eleget tenni, ha a lemez mindenütt egyenlő vastag. Valóban, csakis ekkor van mindegyik képnek egész terjedelmében ugyanaz a színe, mert minden más esetben a képek színei még az érintkező pontokban is nagyon sokfélék s annál szabálytalanabbak, mennél több egyenlőtlenség van a használt lemezben. De bármiképen álljon is a dolog, a képek egymásnak megfelelő részei mindig kiegészítő színűek. * Mint említettük, ARAGO már azelőtt is észrevette, hogy az ég kék fénye polározva van, minélfogva az észlel[e]teket a beeső fény polározódásának tulajdonította. S valóban, a színtünemények mindig létrejöttek, midőn a csillámon át bármely módszer szerint polározott sugarakat vezetett. Némely kísérletében úgy állította a kettős törő kristályt, hogy ez a rája eső polározott fényt teljesen kioltotta, s midőn egy kristályos vékony lemezt eléje tett, két színes képet látott, s ha ez a két kép egymást részben áthatolta, a közös részük mindig fehér volt. Ugy látszott tehát, hogy a kristályos lemez a beeső fény polározottságát – legalább bizonyos színekre nézve – megszünteti, minélfogva ARAGO a tüneményt polározatlanítás-nak nevezte. A következő évben ARAGO az egész tüneményt tüzetes vizsgálat alá vetette; a mészpát-prizmának színtelenítése által kimutatta, hogy a tünemény a színszórás eredménye nem lehet. Az észleleti eredmények közül a legmeglepőbb az volt, hogy a képek színe függ a lemez vastagságától s attól az iránytól, melyben a lemez a kristályból kimetszetett. Mikor a lemez vastagsága bizonyos határt elért, a színek eltűntek, s épen így a rendkívül vékony lemezeknél is eltűntek. Mindezekből ARAGO eleintén azt következtette, hogy a tünemény visszavezetendő a NEWTON színgyűrűire, melyek itt a vékony lemezben képződnek; a kettős törő anyagokat számtalan egyszerű törő lemezből képzelte összetettnek s föltette, hogy a lemezek közötti hézagok * Oeuvr. Compl. X, p. 37. üresek vagy levegővel vannak kitöltve. Úgy látszott, mintha a színek igen fínom gyűrűk alakjában már a kettős törő lemezekben is meg lettek volna, s mintha a mészpátprizmának csak az lett volna a föladata, hogy az egyes színeket széthúzza; ARAGO azonban csakhamar átlátta, hogy a színgyűrűknek a tüneményhez semmi közük. Valóban, a színtelenítő prizma a különböző színeket egyformán törte, tehát a prizmával szemlélt színek csakúgy szorúltak volna össze, mint a szabad szemmel látottak a csillámlemezben. A mint BIOT ARAGO fölfedezésével megismerkedett, azonnal hozzáfogott a tünemény kísérleti törvényeinek megállapításához. Három egymásután következő évnek (1812–1815) folyamában a legnagyobb gonddal és kitartással végrehajtott kísérleteivel levezette mindazokat a törvényeket, melyeknek a színes polározódás elméletének megfelelniök kell. * Az irányokat, melyekben a törvények keresendők valának, ARAGO előzetes vizsgálatai már kijelölték. BIOT kísérleti törvényei a következők: 1. Ha valamely kettős törő lemezre a polározott sugarak függélyesen esnek, akkor a kettős törő analizátoron át szemlélt képek színei állandók, azaz, ha a lemezt vagy az analizátort forgatjuk, a színeknek csak az intenzitása változik, még pedig úgy, hogy a két szín a fehéren keresztül egymásba átmegy. 2. A két kép színtelen, ha a lemez főmetszete a polározódás eredeti síkjával párhuzamos vagy erre merőleges, valamint ha az analizátor főmetszete a lemez főmetszetével párhúzamos vagy erre merőleges. Következésképen általában négy olyan helyzet van, melyekben a képek színtelenek. 3. Ha különben egyenlő körülmények között csakis a lemez * BIOT-nak ide vonatkozó munkáit l. Mém. de l'Inst. XII, 1812; XIII, 1. part. 1812; XIII, 2. part. 1812; Mém. d'Acueil, III, 1813; Recherches expérimentales et mathématiques sur le mouvement des molécules de la lumière autour de leur centre de gravité, Paris. 1814. vastagságát változtatjuk, a képek színei ugyanazon törvény szerint változnak, mint NEWTON színgyűrűi, azaz a különböző színeknek megfelelő lemez-vastagságok arányosak az ugyanazon színeket visszaverés vagy törés által előidéző levegőrétegek vastagságával. Ha a lemez vastagsága bizonyos határon túlmegy, színes képek nem keletkeznek s a lemez a polározott sugaraikat két egymásra merőlegesen polározott nyalábra osztja; ha pedig a vastagság ezt a határt még nem érte el s csak közel van hozzá, az előbbeni két nyaláb nem válik teljesen szét, s közös részüknek (föltéve, hogy intenzitásuk egyébként egyenlő) a természetes fényéhez hasonló tulajdonsága van (teljes polározatlanítás). 4. Ha a kristálylemeznek irányát a beeső sugárhoz képest megváltoztatjuk, a képek színei is megváltoznak; az eredmény ugyanaz, mintha a lemez vastagsága nagyobbodott, esetleg kisebbedett volna. 5. Egyenlő körülmények között a képek színei függnek az iránytól, melyben a lemez a kristályból kihasíttatott. 6. Két egymásra tett lemeznek hatása épen olyan, mint egy egyedüli lemezé, melynek vastagsága egyenlő a két lemez vastagságának összegével vagy különbségével, a szerint a mint a főmetszetek párhúzamosak vagy egymásra merőlegesek. BIOT eme törvényei, melyek az ARAGO észleleti eredményeihez közvetetlenűl csatlakoznak, minden egyes esetre minden egyes esetre kiterjeszkedő gondos vizsgálatoknak eredményei valának. A tünemény elméletének kifejtésére, akár az emissziós, akár a hullám-elméletben, döntő fontossága volt azoknak az észleleteknek, melyek a lemezvastagságok befolyását tüntették elő. Ez észleletek nyiltan föltüntették, hogy az elméleti tárgyalásban a fősúly a lemezvastagságokkal összefüggő periodusos ismétlődésekre fektetendő, s hogy minden hipothézisnek, mely a tüneményről számot akar adni, a periodiczitás elvét alapelvei közé kell sorolni. BIOT, midőn e tüneményt az emisszió-elmélettel akarta kimagyarázni, szintén nem kerülhette el a periodiczitás elvét. Az emisszió-elméletben a polározódás megmagyarázására föl kell tennünk, hogy a fénymolekulák egy bizonyos tengely körül, a polározódás tengelye körül részarányosan vannak elhelyezve. A természetes fényben a molekulák tengelyei merőlegesek, a sugár irányára, de máskülönben minden képzelhető irányt vehetnek föl, ellenben a teljesen polározott fényben a molekulák tengelyei egy és ugyanabba a síkba esnek. BIOT, hogy a színes polározódás tüneményeiről számot adjon, egy új elméletet, a mozgó polározódás elméletét állította föl. BIOT ugyanis föltette, hogy midőn egy polározott sugár valamely kettős törő közegbe hatol, a molekulák tengelyei, mielőtt a végleges új helyzetbe jönnének, rezgő mozgásokat végeznek. E mozgásokat a lemezvastagságokkal kombinálván, levezette a színtüneményeket. Azonban BIOT elmélete, a hullámelméletnek tett engedmények daczára is rendkívül nehézkes, s arról, hogy honnét ered a molekulák hirtelen rezgése és megállapodása, egyáltalában nem ad számot. BIOT munkái épen oly hatalmas fegyvert adtak a hullámelmélet hívei kezébe, mint annak idején NEWTON-nak a színgyűrűkre vonatkozó vizsgálatai. Hogy a NEWTON adta fegyvert sokáig nem használták, ennek főoka a tekintélylyel való ellenkezés iránti félelemben rejlik; BIOT munkáival szemben ilyes félelemnek nem volt ugyan helye, de egy másik körülmény nagyon megnehezíté a színes polározódásnak a hullám-elmélettel való magyarázatát. A színgyűrűknél a fény fizikai szerkezetére nézve valami különös hipothézist fölvennünk nem kell, az egész tüneményt elvégre úgy tárgyalhatjuk, mintha természetes fénynyel volna dolgunk. Ellenben a színes polározódás tüneményei már szerves összefüggésben vannak a fénynek egy sajátságos módosításával, a polározódással. A dolog természetében rejlik, hogy mindaddig míg a hullámelmélet a polározódással el nem bánt, a színes polározódással sem boldogúlhatott. A föladat megfejtése az utóbbi mindkét irányban FRESNEL érdeme, mert YOUNG, ki BIOT számbeli eredmé- nyeit az interferencziák elvével kombinálta, a valódi elmélethez csak igen kevéssé közeledett. A valódi elmélet kifejtésében ARAGO-nak az a közvetett érdeme van, hogy FRESNEL-lel együttesen megállapította a polározott fény interferencziájára vonatkozó törvényeket, melyek FRESNEL-t a föladat teljes megoldására vezették. A színes polározódás föltalálásának módja ARAGO-t az ég fényének tüzetesebb tanúlmányozására vezette. Így fölismerte, hogy a Nap, az észlelő és a szembe jövő sugár egy síkban feküsznek, a mi világosan mutatja, hogy az ég fénye visszaverődés által van polározva. ARAGO továbbá azt találta, hogy a polározódás a Naptól 90°-nyira levő pontban éri el maximumát, föltéve, hogy a Nap magassága a 30°-ot nem haladja meg. Ama ponttól kezdve a polározódás fogyatkozik s a Nappal ellenkező oldalon, 15–20°-nyi magasságban a látóhatár fölött elenyészik. (Semleges pont.) E pont alatt a polározódás síkja merőleges a visszaverődési síkra. Később BABINET közel a Nap fölött még egy második semleges pontot, végre BREWSTER a Nap alatt egy harmadikat talált. Ez utóbbi pontok jelenlétéről csak akkor lehet meggyőződni, ha a Nap a látóhatár fölött csekély magasságban van. VII. ARAGO ezt a szintén új tüneményt a színes polározódással egyidejűleg fedezte föl. Midőn a kristályos lemezeknek a polározott fényre gyakorolt hatását tanúlmányozta, a többi között egy, a tengelyére merőlgesen metszett kvarczlemezt is megvizsgált. A mutatkozó tünemények teljesen eltértek az egytengelyes egyéb kristályok tüneményeitől. A főtengelyükre merőlegesen metszett egytengelyes kristályok a rájuk merőlegesen eső polározott sugarakat általában véve nem módosították s az analizátorban színes képeket nem adtak, holott az ugyanígy metszett kvarczlemez a rája merőlegesen eső sugarakat két nyalábra osztotta s két igen élénk kiegészítő színű képet kapott. E képek a többi lemez által előidézettektől lényegesen abban különböznek, hogy színeik nem változnak, ha a kvarczlemezt a tengelye körül forgatjuk, továbbá, hogy e színek fokozatos változáson mennek át, ha az analizátor főmetszetének helyzetét a polározódás eredeti síkjához képest változtatjuk. ARAGO kimutatta, hogy a beeső sugarak polározva maradnak, de a polározódás síkja bizonyos szöggel, mely a színnel együtt változik, elfordúl. ARAGO ezt a fölfedezést a színes polározódással egyidejűleg mutatta be az akadémiának. BIOT az új tünemények eme csoportját is kiváló figyelemre méltatta, s 1815-ben, ide vonatkozó vizsgálatai alkalmával, véletlenül azt a nevezetes fölfedezést tette, hogy a kvarcz mondottuk tulajdonságával más testek is, melyek nem is kristályosak (nevezetesen némely folyadék) szintén bírnak. Ugyanis a mozgó polározódás elveitől vezérelt vizsgálatai közben azt a kérdést vetette fől, vajjon nem változnak-e a lemezek színei, ha a külső közeg törés-mutatója jelentékenyen változik. Első kísérleténél a terpentinolaj gőzeit használta s némi sajátszerű változást csakugyan vett észre. Már most önként fölmerült az a kérdés, vajjon maga a terpentinolaj nem gyakorol-e hatást a polározott fényre. BIOT eltávolította a kristályos lemezt s a polározott fényt terpentinolaj-rétegen vezette át. Ekkor nem csekély meglepetésére azt tapasztalta, hogy most is két kiegészítő színű kép keletkezik, s hogy a színek az analizátor helyzetével változnak. BIOT a kísérletet homogén fénynyel is végrehajtván, alaposan meggyőződött, hogy a terpentinolaj épen úgy viseli magát, mint a tengelyére függélyesen metszett kvarcz: a folyadék a polározódás síkját a folyadékoszlop vastagságával arányos szöggel elfordította. * * Decouverte de la polarisation rotatoire dans les liquides, Bulletin de la Soc. Philomatique, 1815. A folyadékok molekulás szerkezete minden irány szerint ugyanaz, s épen ez a körülmény tette a tüneményt föltünővé. Azonban a tényekkel szemben a kétkedéseknek nem lehetett helye, kivált midőn BIOT később kimutatta, hogy nemcsak a terpentinolajnak, hanem általában az illó olajoknak, továbbá némely szerves oldatnak (czukor, gummi, borkősav, stb.) is van forgató képessége. Az ezután következő terjedelmes vizsgálatok földerítették, hogy igen sok testnek van forgató képessége, s hogy ez a képesség nincs a halmazállapothoz kötve, minélfogva végtére a testeket, a szerint a mint a polározódás síkját forgatják vagy nem forgatják, két nagy csoportra, az aktív és inaktív testek csoportjára kellett osztani. BIOT a forgató polározódás tüneményeit oly kitartó buzgalommal tanulmányozta, hogy már 1818-ban kimondhatta a következő törvényeket: * 1. A polározódás síkjának forgatása arányos a kvarczlemez vastagságával. 2. Némely test a polározódás síkját jobbra forgatja, mások balra forgatják. (A jobbra forgatás iránya az óramutató mozgásának irányával egyezik meg, a balra forgatásé az ellenkező.) 3. Ugyanannál az aktív testnél a forgatás a szín törékenységével növekszik s körűlbelűl fordított viszonyban van a hullámhossz négyzetgyökével, a legkisebb tehát a vörös, s a legnagyobb az ibolyaszínű fénynél. ** A harmadik törvényből következik, hogy a fehér fény, mint különböző színű sugarakból összetett fény, a forgató polározódás által színszórást szenved. Nem lévén czélunk, hogy BIOT-nak és más fizikusoknak specziális vizsgálatait, valamint a tüneménynek a mineralógiára, a növény-fiziológiára, különösen pedig a chemiára és a * Mém. de l'Inst. II, p. 41. chemiai technológiára való befolyásait is megismertessük, itt még csak azt akarjuk megjegyezni, hogy ARAGO-nak ez a fölfedezése is a hullámelmélet fejlődésére kiváló hatást gyakorolt. Már 1822-ben sikerült FRESNEL-nek a tüneményt a hullám-elmélet segítségével kimagyaráznia. Azonban ARAGO korántsem talált megnyugvást abban az érdemben, hogy találmányaival annyi kiváló dolgozatnak megindítójává lett, sőt ellenkezőleg, a polározódásra vonatkozó minden tárgyat beható vizsgálat alá vetett. A következőkben idetartozó eredeti dolgozataival fogunk megismerkedni. VIII. Közvetetlenül a chromatikus polározódás feltalálása után ARAGO azon volt, hogy a tüneményt a polározott fény jelenlétének kimutatására használja föl. ARAGO polariskópja analizátorból s ez elé tett csillámlemezből áll. Mind a két alkotórész csőbe van illesztve; a lemez előtt levő két diafragmán át csak hengeres fénynyalábok eshetnek a lemezre. Bármily kevéssé legyen is polározva a beeső fény, az analizátorral mutatott, különben színtelen képek színesekké válnak. Midőn FRESNEL elméleti úton levezette a polározott fény visszaverődésének és törésének törvényeit, ARAGO ezeket kísérletileg igazolta. ARAGO már 1815 óta foglalkozott fotométeres kísérletekkel; akkor még csak kézi műszert használt, de az alkalmazott elv annyira helyes volt, hogy a kapott eredmények egynémelyikét FRESNEL már felhasználhatta az elméleti úton levezetett képletek igazolására. Nem hallgathatjuk el, hogy e törvényeket már ARAGO előtt, sőt a visszaverődés okozta polározódás feltalálása előtt, BOUGUER igazolta. BOUGUER a fényt két négyzetes nyiláson a szobába vezette s papirlapra vetette; a két képet ernyővel elválasztotta. E képek közül az egyik közvetetlen kép volt, a másik pedig a megvizsgálandó testtel veretett a papirra. Hogy a direkt és a visszavert fény intenzitását összehasonlíthassa, BOUGUER a direkt fény nyilását mindaddig kisebbítette, míg a képek intenzitása egyenlő volt; a direkt és a visszavert fény intenzitásainak viszonyát egyenlővé tette a nyilások szélességeinek viszonyával. BOUGUER ezen az úton az üveg és a víz fölületével létesített visszaverődést tanulmányozta. A kapott értékek a FRESNEL elméleti értékeivel, a mennyire csak az akkori észleletek pontosságától elvárni lehet, jól egyeznek össze. ARAGO készüléke sokkal komplikáltabb volt mint a BOUGUER-é, de szellemes szerkezetével sem vezetett oly pontos eredményekre, mint a minőket szerzője várt. * Különben is, ARAGO fotométeres kísérletei, bármennyire gondosak lettek légyen, a fotométeres módszerek közös hibájában, a szubjektív összehasonlítás tökéletlenségében szenvedtek. ARAGO már 1815-ben találta föl a következő törvényt: "átlátszó fölületen átmenő nyalábban levő polározott fénynek mennyisége pontosan egyenlő az ugyanazon felülettől visszavert nyalábban levő s derékszög alatt polározott fénynek mennyiségével", föltéve, hogy mind a két nyaláb ugyanabból a természetes nyalábból ered.** E törvény, melynek levezetésénél ARAGO az előbb említett fotométerhez hasonló, de valamivel egyszerűbb készüléket használt, a FRESNEL által később elméleti úton levezetett képletekből következik, tehát a FRESNEL elméletének egyik folyománya. Tizenhét évvel az imént mondott törvény felállítása után ARAGO ugyancsak ezt a törvényt a rendes és a rendkívüli nyaláb intenzitására vonatkozó MALUS-féle törvénynek bebizonyítására használta föl. A bebizonyításhoz még külön készülékre, a polariméterre volt szüksége. ARAGO definicziója szerint "a po- * ARAGO fotométeres vizsgálatait hét értekezésben terjesztette elő. (Compt. Rend. 1850, Oeuvr. compl. X, pp. 168–297.) lariméter nem egyéb, mint polariskop, mely előtt egy üveglemez-oszlop úgy van felállítva, hogy a beeső sugárhoz minden lehető szög alatt hajolhasson; a mérés tetszés szerint alkalmazott fokozott [fokbeosztásos] körrel eszközölhető. Emez oszlop segítségével a rajta átmenő sugarak semlegesíthetők (polározatlaníthatók) s a sugaraknak ez az átalakítása akkor lesz végrehajtottnak tekintendő, ha a készülék oly képet ad, melyekben a színezettségnek nyomait sem találjuk". ARAGO e készüléket ismeretes összetételű, részben polározott fénynyel tapasztalatilag osztályozta s ezután közvetetlenűl bebizonyította a MALUS törvényét. Ez a bizonyítás különben nem volt szükséges, mert a chromatikus polározódás tüneményei, mint a MALUS törvényéből levezethetők, ezt a posteriori [utólag] bizonyítják. BOUGUER azt állította, hogy a fény teljes visszaverődésénél annak harmad vagy negyed része elvész. ARAGO ezt a tételt, mely nemcsak elméleti szempontból, de az asztronómiai műszerekre nézve még gyakorlati szempontból is fontos, LAUGIER-vel vizsgáltatta meg. Az eredményekből kitűnt, hogy a fényveszteség, ha ilyen egyáltalában van, a beeső fénynek legfeljebb egy ezredrészét teheti. ARAGO fotométeres és polariméteres vizsgálatait az asztronómia és a meteorológia különféle problemáinak megfejtésére alkalmazta. Így már 1820 előtt konstatálhatta, hogy a Nap fénye, ellenkezőleg a régi felfogással, nem valamely izzó szilárd vagy folyós testből, hanem valamely gáznemű burkolatból áramlik ki.* Nem kevésbbé jelentősek a csillagok fényerősségének meghatározására vonatkozó vizsgálatai.** Az efféle dolgozatok folyamában a használt készülékeket az elérendő czélhoz képest különféleképen módosította. Így a polarimétert átalakította czianométerré, azaz oly készülékké, melylyel az ég kék színének fokozatai mérhetők. ARAGO a polariméter elé fehér * Construction physique du Soleil. (Oeuvr. Compl. X. p. 231. papirlapot tett; midőn a készülék kettőstörő prizmáját forgatta, a föllépő színek között a kék is előfordult. Ez a kék szín igen gyenge, ha a beeső fény majdnem természetes, s annál élénkebb, mentül nagyobb mértékben van a fény polározva, tehát a kék színt a készülék üveglemez-oszlopának forgatásával élénkíteni lehet. Ha ez az élénkített szín megegyezik az ég színével, akkor csak az oszlop hajlását kell megmérni; a hajlás-szög meghatározza az ég czianométeres színét. A vizsgálatok eme csoportjához tartoznak még azok, melyeket ARAGO a felhők magasságának és a Hold egyes részeitől visszavert fény intenzitásának meghatározására hajtott végre. Ugyancsak a polariméteres módszerekkel meghatározta a Hold szürke fényének a Naptól megvilágított része fényéhez való viszonyát. ARAGO nagyon valószínűvé tette, hogy az üstökösök csóváinak fénye nem eredeti fény, mert részben polározva van, tehát visszavert fénynek tekintendő. * Végre szóljunk még arról, hogy ARAGO a polározódást a víz alatti szirtek vagy más tárgyak szemlélésére ajánlatba hozta. A vízben levő tárgyakat azért nem láthatjuk tisztán, mert a víz fölületéről visszavert fény sokkal intenzívebb, mint a fenekéről jövő fény. Azonban a visszavert fény polározva van, tehát valamely kettőstörő anyaggal kioltható, s ekkor csakis a víz fenekéről kiinduló sugarak érkeznek szemünkhöz. ARAGO a polározott fény kioltására a tengelyével párhuzamosan hasított és csőbe foglalt turmalinlemezt ajánlotta ** s e készüléket a la Bonite nevű korvettnek földkörüli utazása alkalmával adott instrukcziók között hozta javaslatba. "A la Bonite tisztjei", mondja ARAGO, "a polározódást bevezetvén a hajózás mesterségébe, új példával fogják megmutatni, hogy mily eshetőségeknek teszik ki magukat azok, kik az alkalmazások nélküli kísérleteket és elméleteket gúnyos mire való?-val fogadják." † * Oeuvr. Compl. XI, p. 509. 270
IX. 1835-ben WHEATSTONE-nak sikerült az elektromosság terjedés-sebességét jó vezetőkben kísérletileg meghatároznia. WHEATSTONE vízszintes tengely körül igen gyorsan forgó tükörben három szikra képét szemlélte. E szikrákat az által idézte elő, hogy a vízszintes vonalban fekvő három pontban megszakított vezetőn át kisütést létesített. A szélső két szikra egyidejűleg jött létre s képeik a tükörben vízszintes vonalban feküdtek. Ellenben a középső szikra valamivel későbben keletkezett, mert az elektromosságnak, míg a középső megszakításig jutott, igen hosszú vezetőkön kellett végig mennie. Ennélfogva a középső szikra képe, mivel a tükör időközben valamicskével tovább fordult, nem esett a másik két képpel egy vonalba. E harmadik kép eltolódásából, a tükör ismeretes forgás-sebességéből s a vezető hosszúságából WHEATSTONE kiszámította az elektromosság sebességét. (*) A mint ARAGO a WHEATSTONE kísérleteivel megismerkedett, azonnal belátta, hogy ugyanezt az elvet föl lehetne használni ama különbség meghatározására, mely a fénynek a levegőben és a vízben való terjedés-sebességei között fennáll. E tárgyra vonatkozó terveit 1838-ban terjeszté az akadémia egyik bizottsága elé. A bizottság tagjai, kik közül néhányan a WHEATSTONE kísérleteiről sem tartottak sokat, kételkedtek ARAGO terveinek kivihetőségében. Mindazonáltal egy kitűnő műszerkészítőtől, ifjabb BREGUET-től támogatva, ARAGO-nak sikerült a feladatot oly stádiumba vezetnie, hogy a kísérletek kivitele elé már semmi akadály sem gördülhetett. ARAGO szemei előtt fontos elméleti czél lebegett: az emisszió- és a hullámelmélet kérdését akarta végleg eldönteni. * (*) Ez a sebesség nem az elektronok mozgássebessége, hanem a feszültségállapot tovaterjedésének sebessége. Az utóbbi fénysebesség, emez jóval kisebb. [NF] Az emisszió-elmélet szerint a fény a vízben jóval sebesebben halad mint a levegőben; a hullámelmélet épen az ellenkezőt állítja. Nyilván való, hogy e kérdés eldöntése a két elmélet között is dönt. Hogy az eldöntés lehetőségét elképzelhessük, gondoljuk meg, hogy ha egy fényforrás szomszédos pontjaiból egyszerre kiinduló két fénynyaláb egyszerre esik a forgó tükörre, akkor a nyalábok a visszaverődés után is párhuzamosak maradnak. Ha ellenben a két nyaláb közül a második az első mögött valamennyire elmaradna, akkor, mire a második a tükörre esnék, a tükör már bizonyos szöggel tovafordult volna, tehát a két nyaláb a visszaverődés után már nem lesz párhuzamos. Ugyanez állana akkor is, ha a második nyaláb az elsőt megelőzné. Tegyük föl már most, hogy a vízszintesen haladó két nyaláb közül a felső vízzel megtöltött csövön kénytelen áthaladni. Ha az emisszió-elmélet áll, akkor e nyaláb mozgása gyorsulni fog, s elsőnek fog a tükörre érkezni, tehát az alsó nyaláb előtt fog visszaveretni s evvel bizonyos szöget fog képezni; az eltérés iránya olyan lesz, mintha az alsó nyaláb a felsőt megelőzte volna, mintha tükör által gyorsabban tovaragadtatott volna. Ha ellenben a hullámelmélet a helyes, akkor a vízzel megtöltött cső a felső nyaláb mozgását lassítja, tehát ez a nyaláb későbben esik a tükörre mint az alsó, s nem elsőnek, hanem másodiknak verődik vissza, s mivel a tükör időközben tova fordult, a visszavert két sugár ismét szöget képez, meg pedig épen akkorát mint az első esetben. De az eltérés iránya épen ellenkező lesz, mert most a felső sugár fog a tükör forgásirányában előre sietni. ARAGO, 1 másodperczben 1000 forgást föltételezve, kiszámította, hogy a két nyaláb 1 percznyi, tehát észlelhető eltérést mutat, ha az egyik sugár a másikat 7 méterrel megelőzi. Ily útkülönbség létrehozatalára a vízzel megtöltött csőnek, az emisszió-elméletet fogadva el, 28 méternyinek, s a hullámelméletet fogadva el, 21 méternyinek kellene lennie. E nagy hosszúság két forgó tükörrel felére, három tükörrel harmadára stb. redukálható. Jelentős redukcziót lehetne még elérni az által, ha a csőbe nem víz, hanem valamely erősebben törő folyadék, például szénkéneg tétetnék. Sok időbe került, míg ARAGO ez eszméjét megvalósíthatta. A kivitel ellen csak technikai nehézségek merültek föl, de éppen ezek valának nehezen leküzdhetők. Ifjabb BREGUET-nek végre sikerült olyan fogaskerék-szerkezetet összeállítania, mely három tükröt, mindegyiket 1000 körülforgással, forgatott,* a háromszoros visszaverődés hatása tehát ugyanaz volt, mintha egy egyedüli tükör 1 mperczben 3000 körülforgást tett volna. A feladat már megfejtettnek látszott, azonban a többszörös visszaverődés a fényt nagyon meggyengíté. Ismételt kísérletei közben BREGUET azt találta, hogy egy, a tükör súlyától megszabadított tengelylyel 1 mperczben 8000 körülforgást lehet végeztetni. ARAGO abból a körülményből, hogy a tükörrel megterhelt tengely ily gyorsan nem foroghat, azt következtette, hogy a forgást csakis a levegő ellenállása lassítja. De midőn a tükörrel megterhelt tengelyt légüres térben forgatta, az eredmény csak olyan volt mint a levegőben, minélfogva vissza kellett térni a háromtükrös szerkezethez. 1850-ben már minden készen volt a kísérletek megtételére, azonban ARAGO-nak szemei ekkor már annyira meggyengültek, hogy le kellett mondania arról a reményről, hogy a kísérletekben személyesen részt vehessen. "Meg kell elégednem avval, mondá ARAGO, hogy a kérdést föltettem s hogy kijelöltem a megfejtésére vezető biztos eszközöket." Időközben (1849) FIZEAU meghatározta a fény sebességét a levegőben s e kitünő fizikus ARAGO beleegyeztével, BREGUET-vel szövetkezve, végrehajtotta az ARAGO tervezte kísérleteket is. Egy másik híres fizikus, FOUCAULT, szintén az ARAGO készülékével, melyet többféle irányban módosított, néhány héttel BREGUET * WHEATSTONE első kísérleteiben a tükör mperczenként 800 körülforgást tett. és FIZEAU kísérletei előtt szintén megmérte a fény sebességét a levegőben s kimutatta, hogy e sebesség nagyobb mint a sebesség a vízben. Ha ez eredmények mellett még figyelembe veszszük ARAGO interferenczia-kísérleteit, melyek szintén direkt ellenmondásban vannak az emisszió-hipothézissel, akkor előttünk feküsznek legfontosabbjai ama tényeknek, melyekkel ARAGO a hullám-elmélet végleges diadalát előmozdította. X. Hogy az elektromosságnak mágneses hatásai vannak, ez már jóval ARAGO ideje előtt tudva volt. WILKE, FRANKLIN, D'ALIBARD, BECCARIA és VAN MARUM egyaránt észrevették, hogy az aczéltűk, melyeken szikrák ugrottak át, mágnestűkké váltak. Sőt FRANKLIN és VAN MARUM arra is törekedtek, hogy fölállítsanak bizonyos tapasztalati törvényeket, melyek szerint a mágnesezés végbe megy.* Azonban e törvények egymásnak nagyon is ellenmondottak s némelyikük a valóságnak egyáltalában nem felelt meg. Mindössze is csak azt lehetett konstatálni, hogy a szikra az aczéltűket mágnesezi, a kész mágnesek mágnességét lerontja vagy pedig sarkaikat cseréli föl. VAN MARUM-nak nagyobb mennyiségű elektromossággal sikerült aczél spirálisokat és jelentős méretű aczélrudakat is megmágneseznie. Egyébiránt az e fajta mágneses hatások nem csupán laboratóriumbeli kísérletekből, hanem a nagy természet tüneményeiből is ismeretesek valának.** 1731-ben egy wakefield-i kereskedő szobája egyik szögletébe késekkel, villákkal stb. megrakott szekrényt tett. A villám a szekrénybe ütött; a kések és villák, az épen maradtak éppen úgy mint a részben megolvasztottak, erős mágnesekké váltak. * FISCHER,, Gesch. d. Phys. VIII, p. 558. 1734-ben a villám a Dover nevű hajóba ütött. Számos vas- és aczéldarab erős mágnessé vált. 1827-ben a New-York nevű hajóba a villám kétszer beütött; SCORESBY konstatálta, hogy a hajónak vas- és aczél-alkotórészei, valamint a mathematikai műszerek alkotórészei a mágnességnek kétségtelen nyomait mutatták. Gyakran megesett, hogy a hajókba ütő villámok az iránytűk mágnességét annyira alterálták [megváltoztatták], hogy az iránytűk a tengerészeket tévútra vezették, sőt néha a legnagyobb veszedelembe sodorták. Hasonló esetek a szárazföldön is előfordúltak. A fizikusnak, valamint a nagy természetnek laboratóriumában észlelt tünemények az elektromosságnak mágneses hatásait kétségtelenekké tették. Mindazonáltal az említettük hatások közvetetlenek valának, azaz csak olyan mágneses vagy nem mágnes- és aczél- és vasdarabokon mutatkoztak, melyeket a szikra közvetetlenül járt át, tehát nem voltak az elektromosságnak a távolságba ható mágnesező hatásai. A hatások ez utóbbi nemét ARAGO és AMPÈRE fedezték föl, még pedig az előbbinek előzetes észleletei alapján. ARAGO 1820-ban Genfben PICTET-tőI értesült OERSTED híres fölfedezéséről, mely az ő vizsgálatainak kiinduló pontjává lett. OERSTED azt találta, hogy az elektromos áram egy mozgékony aczéltűt, mely már előzetesen meg volt mágnesezve, helyzetéből kitérít. ARAGO az OERSTED kísérleteinek ismétlése közben azt találta, hogy ugyanaz az áram a lágy vasban vagy aczélban mágnességet képes előidézni. Hadd mondja el ARAGO maga találmánya történetét.* "Midőn egy eléggé finom hengeres rézdrótot a VOLTA-féle oszlop sarkához erősítettem, észrevettem, hogy a mint ez a drót az oszlop másik sarkával összeköttetésbe jött, a lágyvasreszeléket ép úgy húzta magához, mintha csak valóságos mágnes lett volna. * Oeuvr. Compl. IV, p. 410. A vasreszelékbe mártott drótra a reszelék köröskörül lerakódott s ez által a drót olyan vastaggá lett, mint valamely közönséges tollnyél. Midőn a záródrót egyszerre szűnt meg a két sarkkal érintkezésben lenni, a reszelék levált róla s lehullott. E hatások függetlenek voltak a reszelék előzetes mágnesezésétől, mert a lágyvas vagy aczéldrótok abból egy szemet sem húztak magukhoz. Ép oly kevéssé lehetne azokat a közönséges elektromos hatásoknak tulajdonítani, mert ha a kísérletet réz- vagy sárgarézreszelékkel vagy fűrészporral ismételjük, azt tapasztaljuk, hogy e testek, szembetűnő módon sohasem tapadnak a záródróthoz. A záródrótnak a vasra gyakorolt vonzása a távolságba hat; valóban könnyű észrevenni, hogy a reszelék fölemelkedik még mielőtt a dróttal közvetetlenűl érintkeznék. Eddig csak sárgarézdrótról beszéltem, azonban az ezüst, a platina stb. drótok analog hatásokat eredményeznek..... A záródrótok a lágyvassal csak pillanatnyi mágnességet közölnek; ha azonban kicsiny aczélrészecskéket használunk, néha megesik, hogy ezek állandó mágnességet kapnak. Sőt ily módon sikerült egy varrótűt teljesen megmágneseznem." ARAGO még fölemlíti, hogy többször megesett, hogy a záródrót még akkor is vonzotta a vasreszeléket, midőn a sarkokkal összeköttetésben már nem volt, de hozzáteszi, hogy ez a tünemény nagyon mulékony s tetszés szerint újra elő nem idézhető. Midőn ARAGO az imént előterjesztett észleleteit AMPÈRE-nek bemutatta, ez a híres fizikus épen akkor tette volt azt a nevezetes fölfedezést, hogy az ugyanabban az irányban haladó áramok egymást vonzzák, az ellenkező irányúak pedig egymást taszítják; ez az észlelet őt arra a föltevésre vezette, hogy a mágnesek vonzó és taszító hatásai a vasnak vagy aczélnak molekulái körül keringő elektromos áramoknak volnának tulajdonítandók. Ez a spekuláczió fontos fölfedezésnek volt szülője; AMPÈRE-nek az a gondolata támadt, hogy a záródrót mágneses hatásai talán tetemesen fokozhatók volnának, ha az ARAGO első kísérleteiben használt egyenes drót helyett spirálszerűleg összetekert drót használtatnék s a spirális belsejébe aczéltű tétetnék. ARAGO és AMPÈRE a kísérletet minden lehető elővigyázattal végrehajtották. A mit AMPÈRE előre várt, az valóban be is következett: az aczéltű mágnesessé lett, még pedig sarkai úgy helyezkedtek el, a mint azt AMPÈRE a mágnesekben keringő hipothézises áramokból előre kombinálta. Evvel be volt bizonyítva, hogy ha az áram valamely aczéldróton hosszában áramlik át, a sarkok fekvése határozatlan, mert e fekvés nemcsak az áram irányától, hanem néha egészen jelentékteleneknek látszó s alig észrevehető mellékkörülményektől, a drót formájától, fizikai szerkezetétől stb. függ; ellenben ha az áram spirálisban kering az aczél körül, akkor ezt bizonyos törvény szerint mágnesezi meg, azaz az áram keringési irányából a sarkok fekvése meghatározható. Ezek után a két fizikus megvizsgálta az oszlop zárásánál és nyitásánál föllépő kisülések által létesített mágnesező hatásokat, de ezeket korántsem találták oly szabályszerűeknek, mint az oszlop árama által előidézetteket, sőt az a kétségök merült föl, hogy az elektromosság mágnesező hatásai egyáltalában nem követnek bizonyos törvényt. ARAGO, hogy a kétséget véglegesen eloszlassa, két spirálist készített; mind a kettő egyenlő vastag s ugyanabból a drótból való volt, az egyes menetek hajlásai is ugyanazok voltak, azonban a drótok ellenkező irányban voltak föltekerve. A két spirálist egyenes dróttal kötötte össze s mind a kettőbe egy-egy aczéltűt helyezett el. Miután az áramot a két spirálison átvezette, mind a két tű mágnesessé lett, de sarkaik ellenkező fekvésűek valának. Az áram irányának egyszerű megfordítása által a sarkok fölcserélődtek. Még föltűnőbb szabályszerűséget mutatott a következő kísérlet. ARAGO a rézdrót egyik részéből egy 5 cm hosszú spirálist készített, a drót második részét ugyanilyen, de ellenkező menetű, végre a harmadik részét az elsőnek meneteivel megegyező spirálissá hajtotta össze; a három spirális egyenes drótrészekkel volt összekötve, tehát belsejükbe egy egyedüli aczéltűt tehetett. Midőn az áram ezt a hármas spirálist átjárta, a tű ismét mágnesessé lett, de két sark helyett hat sarka volt; e sarkok helyzete teljesen megfelelt az egyes spirálisrészek önálló mágnesező hatásainak. Ily módon találta föl ARAGO a közbeeső sarkokat, melyeket a fizikusok azóta váltópontoknak neveztek. Végre ARAGO újra megvizsgálta a körülményeket, melyek befolyással lehetnek az olyan drót sarkaira, melyben az áram a hosszirányában fut végig. Ekkor azt tapasztalta, hogy a teljesen egyenes drótnak semmiféle mágnesező hatása nincs, s rájött, hogy, midőn az első kísérleteiben a varrótű mágnesessé vált, ez a hatás onnét eredt, hogy kényelmesebb kezelés kedveért a záródrótot a tű végei körül csavarta. 1820 vége felé ARAGO a kísérleteket a statikai elektromosságra is kiterjeszté. Spirálissal körülfont üvegcsőbe aczéltűt tett s midőn a spirálison szikrákat ugratott át, a tű mágnesessé lett; a sarkok épen úgy helyezkedtek el, mint ezt a pillanatnyi áram iránya megkövetelte; továbbá sikerült a váltópontokat is előállítania. ARAGO továbbá észrevette, hogy az elektromosság a spirálison kívül elhelyezett tűre mágneses hatást nem gyakorol. Mindezek az eredmények a statikai elektromosság és a VOLTA oszlopának elektromossága között új analógiát tüntettek föl. Különös figyelmet érdemel még ARAGO-nak az az eszméje, hogy az elektromos fényív és a mágnesek között bizonyára valamely kölcsönhatásnak kell lenni. E gondolatra DAVY-nek az elektromos fényre vonatkozó vizsgálatai adtak alkalmat. "Kétségen kívül nagyon természetes föltevés az, mondja ARAGO, hogy a puszta elektromos áram (fényív) úgy hasson a mágnestűre, mintha valamely összekötő fémdróton át haladna. Mégis, nekem úgy tetszik, hogy a kísérlet megérdemli, hogy azt a nagyhatású telepekkel rendelkező fizikusok figyelmükre méltassák, főképen azért, mert az északi fényre vonatkozó új nézeteket eredményezhetne. Különben is, nem tekintve minden közvetetlen alkalma- zást, nem volna-e figyelemre méltó tünemény a légüres vagy légritkított térben való keletkezése egy olyan lángnak, mely a mellett hogy a mágnestűre hat, maga is egy mágnesnek sarkai által vonzatnék vagy taszítattnék?" * ARAGO figyelmeztetése nem volt a pusztába kiáltott szó; DAVY és DE LA RIVE valamint a későbbiek fényesen igazolták ARAGO föltevéseit. Végre talán nem lesz fölösleges, ha különösen kiemeljük, hogy ARAGO az elektromágnességre vonatkozó találmányaival egy másik, a tudományra s a gyakorlati életre egyaránt befolyásos találmányt, az elektromágneses telegráfot tette lehetővé. Az ilyes érdemnek szilárd öntudata más valakit könnyen elkapathatott volna, azonban ARAGO az érdem nagy részét nemes őszintességgel AMPÈRE-re ruházta át. "Én és AMPÈRE, mondja ARAGO, meggyőződtünk, hogy a dróttól kifejtett mágneses erő igen nagy, ha ezt a mágnesezendő lemezek körül többszörösen csavart spirálisban keringetjük. Ha igaz is, hogy a kísérleteket, melyek ez eredmény szabatosságát bebizonyították, én s barátom együttesen hajtottuk végre, ki kell jelentenem, hogy AMPÈRE volt az, ki elméleti nézeteitől vezéreltetve az ilyetén erőfokozás lehetőségét feltalálta." ** XI. ARAGO 1822-ben HUMBOLDT társaságában Greenwichben a mágnesség intenzitásának mérésével foglalkozott. Munkája közben észrevette, hogy a deklináczió-tű hosszabb ideig leng, ha szekrényéből kivétetik, vagy általában, ha szabadon áll. ARAGO e körülmény által figyelmessé tétetvén, direkt kísérletekkel kimutatta, hogy a fémek s ezeken kívül még sok más test a lengő mágnestűre befolyást gyakorolnak, mely befolyás abban * Oeuvr. Compl. IV, p. 420. áll, hogy a tű lengés-táglatai gyorsan fogyatkoznak, a nélkül, hogy a lengés-idő szembetünőleg változnék. Ez a hatás legnagyobb volt akkor, midőn a mágnestű vastag fémlapok, különösen pedig midőn rézlap fölött lengett. Ez észleleteket 1824 nov. 22-én közölte az akadémiával. A következő év márcz. 7-én az ugyane tárgyra vonatkozó újabb észleletek eredményeit mutatta be. Az új észleletek bizonyos tekintetben az elsőknek megfordítottjai valának: minthogy a nyugvó lap a lengő tűnek mozgását lassítja, ARAGO arra a gondolatra jött, hogy viszont a mozgó lapnak a nyugvó tűre kell befolyással lennie. S valóban, midőn egy szekrénybe zárt nyugvó tű alatt rézkorongot forgatott, a tű a korong forgásának irányában eltért a mágneses déllőtől s bizonyos szöggel való eltéréssel megállapodott. Mennél nagyobb volt a korong forgás-sebessége, annál jelentékenyebb volt ez az eltérés s elegendő nagy forgás-sebesség mellett a tű egész körülfordulásokat is tett. A tünemények ez a csoportja, melyet ARAGO a forgás-mágnesség névvel jelölt, mint tudva van, az elektromos indukczió tüneményei közé sorozandó. De a mikor ARAGO e fölfedezést tette, az indukczió még ismeretlen volt s a fizikusok legegyszerűbbnek találták, hogy a tünemény okait a mágneses megosztásban keressék, még pedig a következőképen: Ha valamely tű korlátlan kiterjedésű vízszintes fémlap fölött függ, a tűnek mindegyik sarka alatt megfelelő különnevű, tehát vonzó sark keletkezik. Ha már most a fémlap forog, ezek a vonzó sarkok tova vitetnek s a tű alatt folytonosan új sarkok keletkeznek s e sarkok a korong által szintén tova vitetnek. Föltéve, hogy a megosztás létesítette sarkok rögtönösen keletkeznek, de csak bizonyos mérhető idő után enyésznek el, akkor a tű sarkai előtt a vonzó sarkok egész sorozata áll s e sarkok hatása következtében a tű a forgás irányában eltéríttetik. Ez volt az a magyarázat, melyet a fizikusok legnagyobb része, köztük DUHAMEL, HERSCHEL, BABBAGE és PRÉVOST, elfoga- dott. Természetszerűségét elvitatni nem lehet, s mint ARAGO maga is bevallja, eleintén ő is a mágnesség megosztó hatásaira gondolt. Két modenai fizikus, NOBILI és BACELLI, e tekintetben annyira ment, hogy a forgás-mágnességet, támaszkodva a COULOMB észleleteire, a forgó lapok igen csekély mágnességének tulajdonította, s a testeknek a mágnestűkre gyakorolt specziális hatásait kereken tagadta. NOBILI és BACELLI ARAGO kísérleteit nem tekintették egyébnek, mint egyszerű módszernek, mely a mágnesség jelenlétét a testekben kísérletileg konstatálja, s mivel ismételt kísérleteikből kiderült, hogy némely test (víz, üveg, jég, stb.) semmi hatást sem gyakorol, még azt is kijelentették, hogy a mágnesség jelenlétének kimutatására a COULOMB lengésmódszere alkalmasabb. ARAGO e nézeteket új, és a legnagyobb gonddal végrehajtott kísérletekkel alaposan megczáfolta, sőt abbeli nézetét is kifejezte, hogy kellő fínomságú kísérletekkel még az erősen összeszorított gázok hatása is ki volna mutatható, s arra utalt, hogy épen azok a fémek, melyeknek a NOBILI és BACELLI kísérletei szerint a legnagyobb mágneses intenzitásuk van, a COULOMB észleletei szerint a mágnességnek csak gyenge nyomait mutatják. Egyébiránt ARAGO egyszerű kísérlettel az egész megosztás-elméletet megczáfolta; kísérletét a következőképen írja le. "Nyilván való, hogy ama déli sarkoknak, melyeket a tű HERSCHEL, BABBAGE, NOBILI, PRÉVOST, stb. elmélete szerint forgó rézlap kerületén, hogy úgy mondjam elszór, kombinált hatásuk miatt az északi sarkot vonzaniok s a rézlap felé közelíteniök kellene; én ellenben arról győződtem meg, hogy a rézlap mozgása által szült erőknek a rézlapra függélyes komponense taszító erő! Valóban, akaszszunk föl fonál segítségével igen hosszú mágnest valamely mérleg egyik karjára s egyensúlyozzuk azt az ellenkező oldalra tett súlyokkal; ha most a mágnes alatt rézlapot forgatunk. az egyensúly többé nem fog fönállani; úgy fog látszani, mintha a mágnes megköny- nyebbűlt volna; föl fog emelkedni: egy szóval, a rézlap azt eltaszítja." * Ehhez hasonló s a kivitelben még egyszerűbb kísérleteket ARAGO az inklináczió-tűvel is hajtott végre; az eredmény ismét csak taszító erő volt. Midőn FARADAY 1831-ben az elektromos indukcziót fölfedezte, a forgás-mágnesség tüneményeire új fény kezdett derengeni, úgy látszott, hogy mi sem gátolhatja meg azt, hogy az ARAGO feltalálta tünemények az indukált áramok hatásaira vezettessenek vissza. De ARAGO, ki, ha új elmélet felállításáról volt szó, mindenkor a legnagyobb óvatossággal és körültekintéssel járt el, még a FARADAY fölfedezte tényekkel szemben sem adta föl rezervált magatartását [fenntartásait]; óvatosság tekintetében ez egyszer barátját, a híres angol experimentátort is fölűlmúlta. ARAGO elismerte ugyan, hogy a forgás-mágnesség tüneményeiben a főszerepet az elektromosság játszsza, de tagadta, hogy e tünemények mindegyike az indukczió elméletével volna megmagyarázható. E meggyőződéséhez szilárdan ragaszkodott még akkor is, midőn kísérleti úton megmutatta, hogy a forgás-mágnesség tüneményeiben egy fémdrótnak, melyben az elektromos áram kering, ugyanaz a hatása van, mint a mágnestűnek. Mivel ARAGO azt tapasztalta, hogy még az olyan testek is, melyek mind a közönséges, mind pedig a VOLTA-féle elektromosságot igen rosszúl vezetik (gyánta, sellak, stb.), a tű lengéseire befolyással vannak, nem engedhette meg, hogy e befolyás egyedül az indukcziónak tulajdoníttassék, mert az indukczió okvetetlenűl vezetőt tételez föl. 1844-ben még a testek fölületén megsűrített levegő hatásaira gondolt, de ezeket nem merte valamely elmélet kiinduló pontjává tenni; ehhez a kellő kísérleti bizonyítékok hiányzottak. Ha a megsűrített levegő gyakorolja a hatást, akkor a hatásnak akkor is föl kell lépnie, ha a különféle testek fölött nem mágnestű, hanem réztű, vagy * Oeuvr. Compl. IV, p. 435. bármely más anyagból készült tű lengene. Ez volt az első sorban eldöntendő kérdés. ARAGO hanyatló egészsége miatt az idevonatkozó kísérleteket személyesen nem hajthatta végre; a kivitelre két barátját, LAUGIER és BARRAL-t kérte föl. E fizikusok beható vizsgálatainak eredménye negatív volt, tehát a levegő megsűrítése a forgás-mágnesség tüneményeiben nem szerepelhetett. ARAGO, tekintve egészségi állapotát, lemondott arról a reményről, hogy az e tárgyra vonatkozó vizsgálatokat minden irányban végrehajthassa s a feladat megfejtését az utókor gondjaira bízta. A forgás-mágnesség történetéről szólva, meg kell még jegyeznünk, hogy ARAGO-nak, ki a prioritási vitákat mindakkoráig szerencsésen elkerülte, a forgás-mágnesség feltalálása miatt vitába kellett keverednie. "Azok, a kik az észleleti tudományokban valamely új tényt ismernek föl, mondja ARAGO, el lehetnek készülve rá, hogy azt először tagadni fogják; hogy később a jelentősségét, a hasznát fogják megtámadni; ezután a prioritás ügye következik: jelentéktelen, homályos és mindakkoráig észre nem vett helyek csomó számra s úgy tűnnek föl, mint a melyek a találmány régiségéről kétségbe vonhatatlanúl tanúskodnak." Egy edinburgi angol újság azt állította, hogy a forgás-mágnesség angol találmány, BARLOW találmánya. Tény az, hogy BARLOW 1825 ápr. 14-én a Royal Society-hez benyújtott értekezésében arról a hatásról beszélt, melyet egy vasgömb forgása a saját mágnességére gyakorol; mivel azonban ARAGO a franczia, akadémiának az első jelentést 1824 nov. 22-én tette; mivel továbbá BARLOW maga is beismerte, hogy a kísérlet eszméjével csak 1824 deczember havában kezdett foglalkozni; végre mivel BARLOW észleletének egészen más természete volt mint ARAGO találmányának: ARAGO-nak könnyű volt a prioritás kérdését a maga javára eldöntenie. Különben is az angol fizikusok körében más valakinek alig jutott eszébe, hogy ARAGO-tól találmányát elvitassa. 283
XII. Az eddigiekben előterjesztettük ARAGO-nak ama munkáit, melyek a fizika fejlődésére vagy közvetetlenűl, vagy pedig más fizikusok munkáira gyakorolt befolyásuk által közvetve a legüdvösebb hatást gyakorolták. Ha azonban ARAGO fizikai dolgozatainak teljes képét ezen a helyen akartuk volna feltárni, még számos részletről kellett volna megemlékeznünk, de semmi esetre sem hagyhattuk volna el kitartó munkát és buzgalmat igénylő ama vizsgálatait, melyeket tudós barátaival szövetkezve hajtott végre. Ide tartoznak a többi között a MARIOTTE törvényére és a vízgőzök feszítő erejére vonatkozó kísérletek (DULONG-gal) s a FRESNEL-lel együttesen végrehajtott optikai kísérletek. Minthogy ARAGO-nak a más tudósokkal megosztott érdemeit részben már föltüntettük, a még föl nem tűntetett részek utólagos méltatásának kötelezettségét elvállalva, áttérhetünk egyéb tudományos munkáinak előterjesztésére. ARAGO, ki az asztronómia terén tevékenységét a párisi obszervatóriumban kezdette meg s a legnagyobb veszélyektől környezve idegen országban folytatta, az asztronómia iránti hajlamait egész életén át megőrizte. Ez a hajlam azonban többet jelent, mint a mennyit a szó közönséges értelme kifejez, mert ARAGO hajlamai őt mindig fontos kutatásokra és számos vitás kérdést fölvilágosító eredményekre vezették. E munkálatok közé tartoznak – nem tekintve a nagy fokmérést – a Föld alakjára, a téli és nyári napállásra, az éjnapegyenlőségi pontokra, a déli és a sarkkörüli csillagok deklinácziójára stb. vonatkozó vizsgálatok. Mindazonáltal, tekintve a kutatások eredetiségét, s az eredmények újságát, legtöbbet a fizikai asztronómia köszönhet ARAGO-nak. Már mondottuk, hogy optikai dolgozatai alapján képes volt az ég fizikájára vonatkozó igen kényes vizsgálatokat végrehajtani. A holdkorong különböző pontjainak s a csillagoknak fényerősségére, a Mars sarkvidékeire, a Jupiter és Saturnus csíkjaira s az előbbeni bolygó holdjainak fényerősségére, a napfogyatkozásokra stb. vonatkozó kutatások nem kevésbbé jelentősek valának. ARAGO-nak Népszerű asztronómiája magában foglalja mindazokat az előadásokat, melyeket e kiváló fizikus, vagy most mondjuk inkább csillagász, a párisi obszervatórium előadási termében 1812-től 1845-ig tartott. Ez a maga nemében páratlan mű, bár szerzőjének tudományos álláspontja a jelenleg már nem mindig felel meg az asztronómia által elért legújabb eredményeknek, bizonyára azon legmagasabb fokon áll, melyet oly tudománynak népszerűsítésében, mint a milyen az asztronómia, elérni lehet. Az észlelő csillagász nem ignorálhatja a meteorológia törvényeit. Ha ARAGO-t fizikai munkálatai különben sem vezették volna a meteorológia terére, az említett körülmény egymagában is elegendő lett volna, hogy kutató szellemét az utóbbi tárgyra fordítsa. A meteorológia ismét szorosan összefügg a fizikai geografiával, minélfogva ARAGO-nak, ki különben sem fejtegette a tudományos tényeket elszigetelt különállásban, alkalma volt, hogy gazdag és mély ismereteit az emberi tudásnak ebben az ágában is értékesíthesse. ARAGO-nak a meteorológiára és a fizikai geografiára vonatkozó dolgozatai között a következők vannak: Egy a nap- és holdudvarokra s az ezek által visszavert polározott fényre vonatkozó dolgozat. A különböző magasságokban és különböző helyeken előforduló esőmennyiségre vonatkozó vizsgálatok. A tengerek és a folyamok vizének áramlásaira, színére, alkotórészeire, fajsúlyára stb. vonatkozó kutatások. Egy a légköri elektromosságra vonatkozó terjedelmes értekezés, melyben ARAGO fölveti mindazokat a kérdéseket, melyek a meteorológiának ezen, még nagyon is sok tekintetben homályos ága körül fölmerülhetnek.* A villámos felhők jellem-
* Le tonnerre, Oeuvr. Compl. IV, p. 4.
zése, a villámok fajai, hatásai és keletkezésük körülményei, a dörgés, a bolygótüzek, a zivatarok geografiája és évszázados előfordulása, a villám elhárítása: ezek azok a főpontok, melyeket ARAGO tüzetesen megvitat. Elmélkedéseiben mindig a tapasztalati tényekből, melyeket nagy szorgalommal gyűjtött össze, indúl ki; elméleteket és merész hipothéziseket, melyek kevés téren oly szaporák mint épen a légköri elektromosságban (mert itt csak nehezen ellenőrizhetők), ARAGO dolgozatában hiába keresünk. A földmágnességről való ismereteket ARAGO gondos észleletek hosszú sora által jelentékenyen kibővítette.* Kiterjedtebb észleletekből kitűnt, hogy a deklináczió napi változásaiban, melyeket GRAHAM fedezett föl, bizonyos szabályszerűség van. ARAGO nagyszámú észleleteiből, melyeket 1818 és 1835 között tett, kitűnt, hogy a deklináczió-tű naponként két teljes lengést végez, minélfogva a deklinácziónak két maximuma és két minimuma van, még pedig a következő módon: 1. Esti 11 órától kezdve a tű északi vége nyugatról kelet felé mozog; a deklináczió minimumát reggeli 1/4 9 órakor éri el; ez időponttól kezdve ismét nyugat felé tér s 1/4 2-kor a deklináczió maximumát éri el; 2. 1/4 2-től kezdve a tű ismét kelet felé mozog s esti 8 és 9 óra között a második minimumot éri el; ezután visszatér nyugat felé s esti 11 órakor a második maximumot éri el. E szabályszerűség, melyet csak jelentéktelen másodrendű ingadozások zavarnak meg, ARAGO-t arra a föltevésre vezette, hogy a tű napi változásai és a Nap járása között szoros összefüggés van. Az inklináczió napi változásait némely észlelő konstatálta ugyan, de a meglevő észleletekből nemcsak hogy a változás törvényeit nem lehetett levezetni, hanem azok még azt sem döntötték el, hogy ilyen változások csakugyan vannak-e. ARAGO * Magnétisme terrestre, Oeuvr. Compl. IV. p. 459. nak 1827-től 1830-ig tett észleleteiből kitűnt, hogy az inklinácziónak naponként két maximuma (az első 8 és 9 óra között reggel, a második 8 és 9 óra között este) és két minimuma (d. u. 2 és 3 között és éjjeli 11 és 12 között) van; de egyszersmind az is kitűnt, hogy a maximumok és minimumok ideje az évszakok és a mérséklet szerint változik. ARAGO direkt méréseket tett; a tű végeinek mozgását mikroskóppal észlelte; továbbá, mivel az észleleteket a nap folyamában többször ismételte (némely napon 150-szer), az inklináczió napi változásaiban kételkedni többé nem lehetett. E nevezetes eredményeken kívül ARAGO még a deklináczió évi és százados változásait, nevezetesen a mágneses és geografiai egyenlítő átmetszése pontjának nyugatról kelet félé való mozgását tüzetes taglalásnak vetette alá. Az északi fény és a mágnestű iránya közötti összefüggés ARAGO-t az előbbi tünemény tanulmányozására vezette.* Saját észleletei alapján újra megerősíté azt a már régibb észlelőktől kifejezett törvényt, hogy az északi fény koronája az inklináczió-tű irányának megnyújtásába esik; 1819-ben pedig, a nélkül hogy HJORTER és CELSIUS észleleteit ismerte volna, feltalálta az északi fénynek a mágnestűre gyakorolt befolyását, sőt 1822-ben kimutatta, hogy a régebben észlelt északi fények is voltak befolyással a tűre, csakhogy e befolyások észre nem vétettek. "Ily fontos következtetések, mondja ARAGO, figyelmemet a tünemények eme csoportjára vonták, s több mint tíz éven át gondosan összegyűjtöttem az északi fényre vonatkozó minden észleletet, hogy ezeket a deklináczióra, az inklináczióra és az intenzitásra vonatkozó észleleteimmel egybevessem. Így aztán azt találtam, hogy a mágnestű három főtüneménye az északi fénytől befolyásolva van s hogy a kimutatott hatások még akkor is nyilvánultak, midőn az északi fény az észlelő helyén láthatatlan vala." * Aurores boréales, Oeuvr. Compl. IV, p. 545. A mit ARAGO-nak a légköri elektromosságra vonatkozó dolgozatáról mondottunk, ugyanaz áll az északi fényre vonatkozó vizsgálatairól is: a tapasztalati eredmények gondos összehasonlítása munkájának a magva. ARAGO a legnagyobb gonddal összeállította az 1818 és 1848 között észlelt északi fények katalógusát, mely fényesen tanúskodik arról, hogy az észleletek gondos egybeállítása mennyi haszonnal lehet a tünemény okainak földerítésére. ARAGO 1827 óta összehasonlítván a mágnestű mozgásait, melyek Szentpétervár-, Kazan-, Berlin-, Freiberg- és Párisban észleltettek, kimutatta, hogy az északi fénynek az egész földmágnességre egyidejű hatása van. Az 1848 nov. 17-én este Cirey-, Havre-, Grenoble-, Montpellier-, Bordeaux-, Parma-, Velencze-, Flórencz-, Píza- és Madridban észlelt északi fény tüneményei ARAGO dolgozatában tüzetesen fölemlíttetnek. Ez északi fénynek mágneses hatásai közül a legföltűnőbb az volt, melyet MATTEUCCI Pízában, HIGHTON mérnök pedig a London and North-Western vasút egyik vonalán észlelt: az északi fény tartama alatt a telegráfok fölmondták a szolgálatot, a gépezetek működésében ugyanolyan rendetlenségek mutatkoztak, mint a minőket a villámos zivatarok szoktak előidézni. XIII. ARAGO tevékeny részt vett a Bureau dec Longitudes által 1822-ben a hangsebesség direkt meghatározására kiküldött bizottság működésében. * A régibb észlelők nem vették figyelembe a szél gyorsító vagy lassító befolyását s bizonyára ez volt az oka, hogy eredményeik egymástól annyira eltértek. Az első kísérletet, melynél a szél befolyása kiküszöböltetett, a párisi akadémia tagjai 1738-ban hajtották végre. Az által, hogy a két észlelő- * Vitesse du son, Oeuvr. Compl. XI, p. 1. helyen egyidőben egynemű hangokat hoztak létre, a szél e hangok sebességeire ellenkező befolyásokat gyakorolt, tehát a két sebesség középértéke megfelelt a nyugvó levegőben terjedő hang sebességének. De az akadémikusok csak két ilyen kölcsönös észleletet tettek; azonkívül az alkalmazott időmérés sem volt teljesen megbízható. LAPLACE a NEWTON-féle hangsebességi képletet kiigazítván, nagyon kívánatosnak tartotta, hogy megtudja, vajjon az elméleti eredmény a kísérletivel összevág-e, s a Bureau des Longitudes-nek új mérés elrendelését ajánlotta. LAPLACE ajánlata elfogadtatván, a Bureau dec Longitudes saját kebeléből ARAGO,- PRONY-, BOUVARD-, és MATHIEU-t küldötte ki, mely bizottságba GAY-LUSSAC és HUMBOLDT is meghívattak. A hadügyminiszter két hatfontos ágyút és a királyi gárda tüzéreit bocsátotta a bizottság rendelkezésére. Az észlelőhelyek Montlhéry és Villejuif valának. Villejuifben BOSCARI kapitány állította föl az egyik ágyút (2–3 fontos töltésekkel), az észleleteket PRONY, MATHIEU és ARAGO tették; a másik ágyút Montlhéry-ben PERNETTI kapitány kezelte, az itteni észlelők pedig HUMBOLDT, GAY-LUSSAC és BOUVARD valának. A kísérletek jun. 21-én esti 11 órakor kezdődtek; az idő egészen tiszta volt, csak Villejuiftől fujt Montlhéry felé gyenge szél, a levegő középmérséklete 16°, a légnyomás középértéke 756.5 mm, volt; a SAUSSURE-féle higrométer 78 fokot mutatott. Az észlelők abban állapodtak meg, hogy mindegyik állomásról, 10 percznyi időközökben, 12 lövés történjék s Montlhéry-ben a tüzelés 5 perczczel előbb kezdődjék. A villejuifi észlelők a másik állomásnak mind a 12 lövését hallották; a lőpor fölvillanása és a hang megérkezte közötti időt BREGUET-féle chronométerekkel (melyek 1/60 mperczet is jeleztek) mérték. Az észlelt idők közötti eltérések 0.3–0.4 mperczre rugtak; az észleletek középértéke 54.84 mpercz volt. A montlhéry-i észlelők a 12 lövés közül csak 7-et hallottak; az észleletek középértéke 54.43 mpercz volt, minélfogva a hang terjedésére megkívántató idő 54.6 mpercznek vétetett. Végre ARAGO, támaszkodva a fokmérési háromszögelésre, meghatározta a két állomás közötti távolságot s ezt 9549.6 toise-nak (18,612.5 m) találta. Ez adatok szerint a hang sebessége 174.9 toise vagy 340.88 m. ARAGO, a mennyire lehetett, számításba hozta mindazokat a hibákat, melyek az észleleteknél elkövethetők valának. Ilyen hibák az időmérés, a szélrohamok befolyása s az észlelőhelyek távolságmérése által idéztethettek elő; továbbá figyelembe kellett venni a hőmérő és a barométer változásait a kísérlet folyamában. Számításaiból kitűnt, hogy a végleges eredmény hibája mindössze 1 méterre rúghat. XIV. ARAGO 1830 jun. 7-én az Institut mathematika-fizikai osztályának állandó titkárává választatván, az elhunyt akadémikusok fölötti emlékbeszédek tartásának kötelezettsége rá hárult. ARAGO e kötelezettségnek fényesen megfelelt; emlékbeszédei az efféle akadémikus szónoklatok közönséges formájától nagyon eltérnek, mert nem tekintve, hogy mint szépen kikerekített életrajzok az illető tudós szellemi életének s külső életviszonyainak vonzó képét nyújták, még a tudományok történetének egy-egy fejezetét is szemeink elé tárják. Hogy az ünnepelt férfiak tudományos érdemeit kellő világításban tűntesse elő, mindig előterjeszti tudományos viszonyait annak a kornak, melyben működtek s gyakran visszamegy az egyes tanok történelmi kezdeteire. Mivel ARAGO az emlékbeszédek eme részére különös súlyt fektetett, a megvilágosítandó kérdéseket behatóan tanulmányozta; minélfogva emlékbeszédei – mindamellett hogy fejtegetéseihez néha-néha kétség is fér – a tudományok történetére nézve kiváló fontosságúak. ARAGO szellemi tevékenységének ezt a részét szépen jellemzik HUMBOLDT következő szavai: "A sokféle nézetkülönbség közepette bizonyára a közvéleménynek adok kifejezést, ha ARAGO emlékbeszédeiben a tények megállapítására fordított kritikai gondját, ítéleteinek részrehajlatlanságát, tudományos fejtegetéseinek világosságát, végre a tárgy nagyságával arányosan növekedő bensőségét magasztalom. ARAGO, mint az ész minden érdekének buzgó védője, emlékbeszédeiben gyakran érezteti velünk, hogy a jellem magasztossága mennyi nemességet és jelentősséget kölcsönöz a szellem műveinek. A tudományok alapelveinek föltüntetésében a szónok stílusa annál kifejezőbb, minél egyszerűbb és világosabb. E tekintetben azt éri el, a mit BUFFON a stílus igazságának nevez."* ARAGO-nak a gőzgépek feltalálására vonatkozó tanulmánya ** Francziaországban rendkívüli tetszésre talált; az igazi gőzgép feltalálójának egyedül PAPIN-t tekinti. Mindazonáltal úgy az erre a tárgyra, mint a vízösszetételnek történetére vonatkozó fejtegetéseit nagyon sokan, még pedig nem csupán nemzeti érzületből, nem találták részrehajlatlanoknak. XV. ARAGO az akadémiába belépvén, eme híres testületnek csakhamar egyik legbefolyásosabb tagjává lett. Tudományos érdemeivel, önzetlenségével és igazságszeretetével köztiszteletet vívott ki s így eshetett meg aztán, hogy a fiatal ember, nézeteit, a tudományos hírnevük délpontján álló akadémikusok nézeteivel szemben is érvényesíthette. Különös érdeklődéssel viseltetett az akadémiai választások iránt: az érdemesebb jelölt megválasztása érdekében mindent elkövetett, s hogy MALUS, LIOUVILLE és POISSON nevei ismeretlen személyiségek ellenében diadalmasan kerültek ki az urnából, ez egyedül az ő buzgalmának volt köszönhető. * Oeuvr. Compl. I, Introduction, p. XIX. Gyakran megesett, hogy a kormány beavatkozott az akadémiai választásokba. ARAGO ilyenkor azon volt, hogy a kormány jelöltjeit mindén áron megbuktassa. Egy alkalommal a kormány felszólította LEGENDRE-t, hogy BINET-re szavazzon. LEGENDRE nyíltan kijelentvén, hogy meggyőződése sugallatát fogja követni, állását azonnal elveszíté. De ez az eset a legkevésbbé sem hatott ARAGO-ra, sőt ellenkezőleg, nyíltan agitált a kormány jelöltje ellen s meggyőzte az akadémia tagjait a kormány beavatkozásának helytelenségéről. Az eredmény az volt, hogy a kormány jelöltje megbukott. ARAGO-nak tekintélye rövid idő alatt annyira emelkedett, hogy őt nemcsak a legfontosabb ügyek elintézésére alakított bizottságokba választották, hanem még 1822-ben, a DELAMBRE halála után, BIOT és FOURIER-vel az állandó titkári tisztségre is kijelölték. ARAGO nyíltan kijelenté, hogy egy szavazatra sem tart igényt, mert hivatalokkal már amúgy is meg van terhelve s hogy e tekintetben a BIOT helyzete sem jobb, minélfogva a FOURIER megválasztását leginkább óhajtaná. E nyilatkozatnak meg volt a kellő hatása: FOURIER 38 szóval BIOT 10 szavazata ellenében titkárrá választatott. FOURIER 1830 máj. 16-án elhalálozván, ARAGO a már régebben neki szánt hivatalra újra kijelöltetett. ARAGO ismét szabadkozott, de a 44 jelenlevőnek reá adott 39 szavazata annyira meggyőzte őt a közbizalomról, hogy ezt visszautasítania nem lehetett. Azonban híven a már nyilvánosan kijelentett elveihez, nem akarta magát hivatalokkal túlterhelni, s politechnikumi tanári állomásáról, daczára a hadügyminiszter (Soult marsall) és a legkiválóbb akadémikusok biztatásainak, lemondott. A száz nap után a császár az Egyesült-Államokba akart utazni, hogy ott kizárólag a történelemmel és a tudományokkal foglalkozzék, s ARAGO-t magával akarta vinni. De az angolok közbevetették magukat és Szt. Ilona szigete meghiusította ezt a szövetséget, mely bizonyára rendkívüli dolgokat létesített volna. Sándor czár ARAGO-t Szentpétervárra hívta. Oroszország összes tudományos intézeteinek igazgatása százezer rubel tiszteletdíj mellett – ez volt a föltétel. De ARAGO, ki nem követhette a császárt, Francziaországban maradt; a restauráczió meghagyott még neki "egy kőpillért, melyre a teleskóp lábát tehette." ARAGO, ki már ifjú korában, tudományos tevékenységének közepette, a politikai események szeszélyétől üldöztetett, sokkal közelebbi érintkezésbe jött a nemzetek politikai életének nyílvánulásaival, semhogy később ellenállhatott volna a vágynak, hogy az emberi és nemzeti érdekekért, ha kell, a szellem fegyvereivel síkra szálljon. Politikai tevékenységében mindenütt fölismerjük az igazságot és az eszmék szabadságát kivívni törekvő természettudóst; ugyanazokat az elveket, melyeket a tudomány jogainak kivívására használt föl, a politikai küzdőtéren is vallotta, s. így a legtisztább haza- és szabadságszeretettől áthatott tudós a közélet terén is nemzetének egyik legkiválóbb alakjává lőn. ARAGO 1811-ben Lucie Corrier kisasszonyt, egy főmérnök leányát vette el, de már 1829-ben elveszíté. Mondják, hogy ARAGO republikánus hajlamait ez ideig neje, kit imádott, mérsékelte. Tény az, hogy politikai nyomatékosabb működése az 1830. év válságaival kezdődik. ARAGO szilárdan meg volt győződve, hogy X. Károly kormányrendszere a nemzet jólétére és a szabadságra egyaránt veszélyes, s midőn a kormány gazdálkodása mindinkább tűrhetetlenné vált, ARAGO azokhoz, kik a rendszer megváltoztatását surgették, vagy inkább előkészítették, szívvel-lélekkel csatlakozott. X. Károly 1830 jul. 25-én adta ki a három híres rendeletet, melyekkel a hírlapok és folyóiratok sajtószabadságát fölfüggesztette, az aug. 3-ára behívott kamarát föloszlatta s a képviselők számát redukálta. ARAGO 1830 jul. 26-án az akadémiába ment, hogy ünnepélyes ülésen elmondja FRESNEL fölötti emlékbeszédét, az elsőt, melyet, mint az akadémia állandó titkára, tartandó vala. De midőn a Moniteur-ben a híres rendeleteket elolvasta, azonnal fölismerte azoknak súlyos következményeit s elhatározta, hogy az ülésben nem vesz részt. Elhatározását a következő sorokban, melyek az emlékbeszéd helyett lettek volna fölolvasandók, fejezte ki: "Uraim! A ki önök közül a Moniteur-t olvasta, azt a mély szomorúság érzete bizonyára elfogta; ne csodálkozzanak azon, hogy magamnak sincs elegendő nyugalmam arra, hogy az ünnepélyes aktusban részt vehessek."* ARAGO-t, ki e sorokat többekkel előzetesen közölte, azonnal minden oldalról megtámadták. Kollégái azt hozták föl, hogy e lépése az Institut föloszlatását vonhatná maga után, s ily katasztrófa előidézésére ő, mint a testület legifjabb tagja, feljogostva nincs. ARAGO különös tekintettel az anyagi csapásokra, melyek néhány tagot a föloszlatás miatt érhetnének, szándékától elállott ugyan, de az emlékbeszédben mindazokat a helyeket, melyek a királyi rendeletek kibocsátása következtében nagyon kényesekké váltak, változatlanúl megtartotta. Hangos tetszésnyilánítások kísérték szavait. Néhány nappal a rendelet kibocsátása után a forradalom már tetőpontját érte el. A királyi csapatok és a lázadók (az utóbbiak vezérei a politechnikai iskola növendékei valának) iszonyú vérontást követtek el. ARAGO összes befolyását fölhasználta, hogy a gyilkolásnak véget vessen. A katonaság parancsnoka Marmont ragúzai herczeg volt, a ki maga is egy 7000 főnyi csapattal intézte a támadást. ARAGO elment a herczeghez, kivel régibb idők óta szíves baráti viszonyban volt s kinek hathatós pártfogásában egyes tudományos munkálatok kivitele alkalmával gyakran részesűlt, s nyíltan s a valóságnak teljesen megfelelőleg föltüntette a további ellenállás és vérontás sikertelensegét. ARAGO közbenjárása nem volt eredménytelen; hogy a forradalom jul. 29-én már be volt fejezve, ebben neki kiváló érdemei vannak. * Not. Biogr. I, p. 106. A következő időszak politikai eseményeiben ARAGO a keletpirenéusi département képviselőjeként szerepelt. ARAGO az ellenzék padjára ült; ő volt az első, ki 1832 körül a reform szót hangoztatta, mely szó Lajos Fülöpre nézve végzetes következményeket vont maga után. Kitünő szónoklatai a hatalom embereit mindig félelembe ejtették. Nagyhatású számos beszéde közül csak azokat akarjuk fölemlíteni, melyeket a gépipar, a vasutak és a gőzhajózás fejlesztése érdekében tartott. Eme beszédei a tudományos értekezések nevére jogos igényt tarthatnak. A szónoki formák összes erejével terjeszté elő mindazokat az alapos tanulmányokat, melyeket a vitatott tárgyakról előzetesen tett. Politikai nyilatkozatainak a tudomány fegyvereivel adott súlyt: innét eredt az az általános érdek, melyet szónoklatai keltettek. VICAT, a hidraulikus mész feltalálója és DAGUERRE, a fotografia feltalálója ARAGO indítványára részesültek nemzeti jutalomban. Ugyanő szavaztatta meg a kamarával DUSOMMERARD gyűjteményeinek (jelenleg Cluny-féle muzeum) az állam által való megvételét. ARAGO-t a természet a kitünő szónok kellékeivel bőven megajándékozta. Imponáló alakja, a gondolat hatalmát és az akarat szilárdságát kifejező szemei és hangsúlyozása a hallgatóra a legkedvezőbb benyomást tették; midőn érczes szavát fölemelte, hogy férfias bátorsággal és szónoki hévvel a szabadság és az értelem védelmére keljen, mély csend uralkodott a teremben, mindenki feszült figyelemmel csüggött a szónok szavain. Midőn Lajos Fülöp kormánya jónak látta, hogy a lázadások ismétlődésének Párisban és környékén emelendő védőművekkel vegye elejét, ARAGO még az ide vonatkozó rendelet kiadása napján LAFITTE és ODILLON-BARROT társaságában a királyhoz ment, hogy őt ez erőszakos intézkedés visszavonására bírja. ARAGO nyílt szavakkal jellemezte az ország válságos helyzetét, de a király hajthatatlan marsdt. ARAGO most a nyilvánosság terére lépett s oly élénk színekkel festette a védőművek felállí- tásából a közszabadságra háramló veszedelmeket, hogy a kormány tervével végtére is felhagyott. Mint buzgó republikánus részt vett ama gyülekezetekben, melyek reform-bankettek czímén a fönnálló kormányforma ellen demonstráltak; a kormány erőszakos intézkedéseitől a legkevésbbé sem rettent vissza, de épen ilyen szilárdsággal fékezte a mindent romlással fenyegető demagógia áramlatát. Febr. 24-én este a Hôtel de Ville előtt összegyűlt tömeg elé a következő erélyes szavakkal lépett: "Nem, polgárok, ezerszer nem! Az itt jelenlevő kétezer ember nem képviselheti a nemzet akaratát. A köztársaságot, bármint óhajtsák önök, bármint óhajtsam magam is, nem fogom proklamálni. " A februári forradalom ideiglenes kormányában ARAGO eleintén a tengerészeti, később a hadügyi tárczára vállalkozott. A tudósból miniszterré lett 62 éves férfiú rendkívüli tevékenységet fejtett ki. Az új kormány azonnal eltörűlte a halálbüntetést; ez intézkedésnek ARAGO, ki a halálbüntetést egyáltalában elvetendőnek tartotta, hatalmas előmozdítója volt. Ez időszaknak a politikai s egyszersmind társadalmi térre átcsapott véres harczai között ARAGO mindvégig híven és szilárdan megmaradt politikai elvei mellett. A nyilvános rendben gyökerező közszabadság föltétlen megőrzése volt törekvéseinek főczélja. Miként híres honfitársa, LAFAYETTE, úgy ő is azok közül a republikánusok közül való volt, kik a tökéletes állam ideáljának az Egyesűlt-Államokat tekintették. Államférfiúi tevekenysege mellett nem feledkezett meg szülőföldjéről sem. A rendkívüli népszerűséget, melynek szülőföldjén örvendett, arra használta föl, hogy a kelet-piréneusi departement-ban a februári napok után kitört mozgalmat, melynek véres kimenetelében senki sem kételkedett, már csíráiban elfojtsa. Míg az egész ország véres tusák színhelye volt, addig ARAGO szülőföldje a pusztítástól s vérontástól megkímélve maradt. A département avval fejezte ki háláját a nagy férfiú iránt, hogy őt a nemzetgyűlésbe is megválasztotta. Az ideiglenes kormány leköszönvén, ARAGO a nemzetgyűlés bizalmából a végrehajtó bizottság tagjává választatott. Ez állásában rendíthetetlen bátorságát a juniusi forradalom iszonyatosságai között is megőrizte. Midőn a közfigyelem az elnöki kérdésre irányult, ARAGO határozottan ellenezte Napoleon Lajos megválasztását, s az új miniszterium politikája ellen is többször kikelt. ARAGO nagyon is tisztán látta, hogy a Napoleon elnöksége mire fog vezetni, de a tények hatalmával szemben a passzivitás terére kellett lépnie. A törvényhozás 1849 és 1850-iki tárgyalásaiban ARAGO már alig vett részt. Az 1851 decz. 92-iki államcsíny után ARAGO-nak elegendő bátorsága volt arra, hogy szavát a szerencsétlen deportáltak érdekében fölemelje s számüzetésük helyét az elevenen eltemetettek sirjaként tüntesse föl. Ez volt az utolsó föllépése azon a pályán, melyben a pártszenvedély sok gáncsolni valót talált ugyan, mert nemes intenczióit a pártérdekek félszeg szempontjából ítélte meg, de a melyen mégis mindvégig megmaradt birtokában ama köztiszteletnek, melyet csak az emberi szenvedélyek hullámcsapásaitól érintetlen érdemekkel, a tudományos érdemekkel szerezhetni meg. ARAGO a tudósok között oly gyakori írigységet nem ismerte. Az ifjabb tehetségéket önzetlenűl pártolta és gyámolította, s minden életrevaló új találmánynak közelismerést és méltatást szerzett. Szeretetreméltó jelleme egymagában elegendőnek látszott arra, hogy tevékenységét siker koronázza. A mi pedig őt a külföld tudományos körei előtt is a köztisztelet tárgyává tette, ez az a föltétlen elismerés volt, melylyel minden külföldi eredménynek adózott, s az a szívesség, melylyel a saját kutatásait a külföldi tudósokkal közölte. Akadémiai emlékbeszédei fényesen tanúskodnak arról, hogy a valódi érdem megítélésében mily semmis szerepet játszott nála az illető tudós nemzetisége. Legfeljebb az olaszok iránt tanúsított némi idegenkedést, a mi világosan kitűnik GALILEI biografiájából, melyben GALILEI-t szónoki fogásból nagyon és egészben bámulja, hogy a részle- tekben annál sötétebbnek rajzolhassa. Különben úgy látszik, hogy evvel csak a LIBRI magasztalásait akarta ellensúlyozni. ARAGO-t majdnem valamennyi akadémia tagjává választotta s az angol tudományos körök részéről annyi megtiszteltetésben részesült, a mennyivel ő előtte egy franczia tudós sem dicsekedhetett. Midőn 1834-ben az edinburgi egyetemet meglátogatta, az egyetem részéről a jogtudori diplomát nyerte, Edinburg városa pedig polgárává választotta. Ugyanilyen kitüntetésben Glasgow városa részéről is részesült. Élte utolsó szakában egészségi állapota lassan, de folytonosan hanyatlott. ARAGO a vernet-i fürdőben keresett üdülést, de szülőföldjének levegője a katasztrófát már csak késleltetni volt képes. A szenvedés napjaiban rokonai szűk körében lelte meg a kellő vigasztalást; fiai, nővére (MATHIEU neje) s egyik sógornéja (LAUGIER neje) vetélkedtek abban, hogy szenvedéseit enyhítsék. E szerető kör övezte körül ARAGO-t, midőn nagy lelkét 1853 okt. 2-án Párisban kilehelte. Utolsó szenvedései közepette diktálta a légköri elektromosságra vonatkozó terjedelmes értekezését GOUJON nevű tanítványának és titkárának, a párisi obszervatórium egyik csillagászának. ARAGO temetésén mintegy negyvenezer ember vett részt. Akadémikusok, diplomaták, írók, művészek, polgárok, munkások és katonák kísérték a Père la Chaise temetőbe; III. Napoleon a kormány több tagja által képviselteté magát. ARAGO megvetette a pénzt. Nemcsak hogy miniszteri fizetését nem vette föl, de még azon sem volt, hogy becses irataiból hasznot merítsen: műveit nem adta ki. Összes művei csak halála után jelentek meg 1854-től 1859-ig, egyidejűleg franczia és német nyelven (a franczia kiadás BARRAL-tól, a német kiadás HANKEL-tól Lipcsében). ARAGO-nak méltóbb emléket nem lehetett volna állítani összes művei kiadásánál; dicsősége nem szorúlt külső emlékeztető jelekre, mert – hogy HUMBOLDT szavaival éljünk – "az ő nevét mindenütt fogják becsülni, a hol a tudományos munkákat tiszteletben tartják, a hol az ember méltósága és a gondolkodás függetlensége fönnáll, a hol a közszabadságot szeretik." * Mégis, hogy emléke külső jellel is megőriztessék, honfitársai elhatározták, hogy Perpignan egyik nyilvános terén érczszobrát fogják felállítani. E szobor 1878 szept. 21-én nagy ünnepélyességgel lepleztetett le. Mellszobrát már III. Napoleon állíttatá föl a versaillesi muzeumban. ARAGO-nak két öcscse (VIKTOR és ÉTIENNE) az irodalmi és politikai pályán szerepelt; három fia közül csak Emanuel vergődött nevezetességre. * Oeuvr. Compl. I, Introduction, p. XXX. Irodalom. Galerie des contemporains illustres, Paris, 1840, II.
A színes polározódás.
A forgató polározódás.
** Midőn BIOT első kísérleteit tette, a FRAUNHOFER-féle vonalak még ismeretlenek valának, tehát a színkép különböző helyeit pontosan nem jelölhette ki.
A polariszkóp. – Fotométeres vizsgálatok. – A polariméter, czianométer s egyéb alkalmazások.
** Oeuvr. Compl. VII, p. 324.
** Oeuvr. Compl. X, p. 261.
** Természetes, hogy e czélra a NICOL-féle prizma sokkal alkalmasabb.
† Oeuvr. Compl. IX, p. 80.
A fénysebesség kísérleti meghatározása.
* Sur les théories de l'émission et des ondes, Oeuvr. Compl. VII, p. 569.
Elektromágnesség.
** ARAGO, Le tonnerre. (Oeuvr. Compl. IV, p. 432.)
18
A forgás-mágnesség.
** Oeuvr. Compl. IV.
Az asztronómiára, meteorológiára és fizikai geografiára vonatkozó vizsgálatok.
A hang sebessége.
Arago biografiai és történelmi művei.
Arago mint akadémikus. – Politikai tevékenysége. – Jelleme. – Halála.
** Oeuvr. Compl. V, p. 1.
Lettres à un americain sur l'état des sciences en France, Revue de deux Mondes, XXI, 1840 márcz. 15-iki füzet.
CHARLES ROBIN, Biographie de D. F. Arago etc. Paris, 1848.
B. LUNEL, Biographie de F. Arago, Paris, 1853.
PETIT, directeur de l'Observ. de Toulouse, Not. biogr. sur M. Arago, Toulouse, 1854.
MIRECOURT, F. Arago, Paris, 1867.