OERSTED.

I. Oersted ifjúsága és tanulmányai. – Első munkái.
II. Oersted külföldi első utja. – Oersted és Ritter.
III. Oersted mint tanár. – Különböző vizsgálatai. – Második utazása. – A folyadékok összenyomhatósága.
IV. Az elektromágnesség feltalálása.
V. Oersted egyéb fizikai munkái. – Utazásai. – Irodalmi működése. – Kitüntetései, halála.

A MÚLT SZÁZADNAK kiváló szellemekben gazdag utolsó negyede az északi vidékek tartományait oly férfiakkal ajándékozta meg, kik kitünő műveikkel az emberi művelődés fejlesztéséhez közvetetlenül hozzájárulván, a skandináv törzsek maradandó ékességeivé lettek. OEHLENSCHLÄGER a költő, THORWALDSEN a szobrász, BERZELIUS a chemikus, RASK a nyelvtudós, s hogy a többit ne említsük, az OERSTED testvérek mindmegannyi kiváló alakjai az északi törzseknek. Mivel mi az általános kultura-történelemnek csak egyik ágát tartjuk szem előtt, a diszes körnek csak az egyik tagját, az idősebb OERSTED-et fogjuk bemutatni.

Ez a jeles fizikus oly eszméket valósított meg, melyek többé kevésbbé határozott körvonalakban már hosszú idők óta lebegtek a természetbúvárok szemei előtt. Az elektromos és a mágnesi erők rokonságának bebizonyítása a jelen század elején tett találmányok után mindinkább előtérbe lépett, elannyira, hogy e rokonság kimutatására már direkt kísérletek tétettek. Mindazonáltal a fáradozások sikertelenek maradtak, míg végre az OERSTED művei kétségtelenül bebizonyították azt a fizikai igazságot, melyet egy szellemes író úgy fejezett ki, hogy "az iránytű és a villámhárító azonos erőknek csak különböző hatásait tüntetik föl."


365

I.
Oersted ifjúsága és tanulmányai. – Első munkái.

HANS CHRISTIAN OERSTED 1777 aug. 14-én a Langeland szigetén fekvő Rudkjöbing-ben született. Atyja szegény patikárus volt, ki gyermekeinek neveléséről csak nehezen gondoskodhatott; a községben különben sem voltak tanintézetek. Volt azonban egy német parókakészítő, kihez az ifjú OERSTED az egy évvel később született öcscsével mindennap elment hogy tőle németül, a nejétől pedig írni és olvasni tanúljon. A két gyermek, talán inkább velük született tehetségeik, mint mestereik ügyessége folytán oly gyorsan haladt, hogy a parókakészítő egyszerre csak ügyes tanító hírébe esett s a szülők gyermekeiket hozzája küldötték. Ebben az iskolában OERSTED még megtanúlta az összeadást és a kivonást is; mestere számtani tudománya tovább nem terjedt. Azonban az atyja házában egy számtani könyvet talált s e könyvből minden további segítség nélkül megtanúlta a többi alapműveletet és a hármas szabályt; a tanultakat öcscsével közölte; a két testvér egymást kölcsönösen művelte. Ez a szerény iskolázás az OERSTED tehetségeit igen gyorsan fejlesztette; a szomszédok gyakran mondották: ez a gyermek nem fog sokáig élni, mert túlságosan eszes!

A 12 éves CHRISTIAN öcscsével együtt atyja műhelyébe inasnak állott be. A két testvérnek nem igen volt kedve atyjuk mesterségéhez; mind a kettő a papi pályára akart lépni. Azonban az idősebbik mindinkább fokozódó kedvvel dolgozott atyja szerény laboratóriumában, s mivel egyidejűleg minden chemiai és természetrajzi könyvet, mely keze ügyébe esett, mohón végig olvasott a természettudományok iránti hajlamai is mindinkább föléledtek.

A szülői házba gyakran ellátogatott egy fiatal theológus, kitől a két testvér latinul tanult. Az idősebbik szép előmenetelt tett még a franczia nyelvben is, elannyira, hogy ez időtájban a VOLTAIRE Henriade-ját dánra fordította; az ifjabbik inkább az


366

angol nyelvet kedvelte meg. Végre annyira föléledt önbizalmuk, hogy kedvet kaptak a kopenhágai egyetemre menni. 1794-ben mind a ketten el is mentek Kopenhágába, hol nagyon szűkes viszonyok között éltek. Midőn egy ügyes tanító néhány hónapon át az ókori nyelvekben teljesen előkészítette őket, a fölvételi vizsgálatot szép sikerrel letették s ezután állami segélylyel, valamint magántanítással szerzett keresményükkel tanulmányaikat tovább folytatták. Azonban útjok nem sokára szétvált; az ifjabbik természetes hajlamainak engedve, a filozófiai, jogi és államtudományok felé hajolt, holott az idősebbik a mediczinát, fizikát és az asztronómiát tanulmányozta. Mindazonáltal együtt maradtak s tanulmányaik eredményeit egymással közölték. A tanuló ifjúság örömeiben és zajos mulatságaiban nem vettek részt, visszahuzódó s néha ügyetlen magaviseletük őket gyakran gúny tárgyává tette, de tehetségeiknek folyton növekedő híre nem sokára bámulatot és köztiszteletet keltett. Egyedüli barátjuk az ekkor még szintén tanuló OEHLENSCHLÄGER volt, bár ennek pajzán és csapongó kedélye az ő komoly hangulatukkal nem igen látszott összhangban lenni. Az ifjabb OERSTED később OEHLENSCHLÄGER nővérét vette el s a három ifjú benső barátságát csak az OEHLENSCHLÄGER halála szakította meg.

E három ifjúnak kölcsönös versengésben és nemes törékvésekben gazdag szellemi élete abba az időszakba esett, midőn a szellemi forradalom Európa szerte magas hullámokat vetett. A mi OERSTED-ünk, bár hivatása szerint orvos, hajlamai szerint pedig természettudós volt, nagy lelkesedéssel csatlakozott ahhoz a filozófiai, poétikai s aesthetikai irányhoz, mely ekkor Németországban érvényre emelkedett s már 1797-ben "a költői s a prózai nyelv határairól" írt értekezésével egyetemi pályadíjat nyert. Költői hajlamait különben is mindvégig megőrizte s tudományos eszméit gyakran foglalta versekbe. Ugyanekkor a farmaczeutikai vizsgálatot is letette, feleleteivel a vizsgálókat annyira meglepte, hogy ezek egyike, a vizsgálat után, MANTHEY tanárhoz, kinek laboratóriumában OERSTED dolgozott, így


367

szólott: "Micsoda kandidátust küldött ön nekünk? Ő többet tud mint mi mindannyian." *

A következő évben OERSTED egy orvosi értekezéssel ismét pályadíjat nyert, s 1799-ben doktorrá avattatott. Doktori disszertácziójában a természettudományok különböző ágairól alkotott filozófiai nézeteit világosan és szabatosan terjesztette elő s egyszersmind elárulta az e tudományokban való nagy jártasságát. Egy chemiai műről közzétett bírálatában az alkáliák új elméletét állította föl. 1800-ban MANTHEY tanár külföldre utazván, patikája vezetését átvette s helyette az egyetemen sebészeti előadásokat tartott.

VOLTA ugyanez évben feltalálta az elektromos oszlopot s evvel a kutatások beláthatatlan mezejét nyitotta meg. OERSTED is azok közé tartozott, kik az új készüléket a legnagyobb buzgalommal tanulmányozták. Első kísérleteinek egyike az elektromos láncz módosítása volt; ugyanis a fémeket tartalmazó edényül magát a negatív fémet, a rezet használta, mi által a láncz hatásképességét tetemesen fokozta; egyúttal kimutatta, hogy a savak minősége az elektromos áram erősségére igen nagy befolyással van. Azonban a legfontosabb eredmény, melyet már ekkor elért, az volt, hogy kimutatta, mi szerint az elektromos áram megbontotta sóoldatokban a savak és az alkáliák a telítés arányában válnak szabaddá.

E fontos észleletre WINTERL pesti tanárnak és RITTER-nek az elektrochemiára vonatkozó nézetei adtak alkalmat. Ugyancsak OERSTED volt az, ki egy reczenzióval a német közönség figyelmét a WINTERL műveiben ** kifejezett rendszerre vonta.

* ÉLIE DE BEAUMONT, Éloge hist. de J. Ch. Oersted. Paris 1862. p. 42.
** Prolusiones ad chemiam saeculi XIX. Budae, 1800. 8o; Accensiones novae ad prolusionem suam primam et secundam, Budae, 1803. 8o.


368

II.
Oersted külföldi első útja. – Oersted és Ritter.

Miután a 23 éves OERSTED első tudományos vizsgálataival nevét kicsiny hazája határain túl ismeretessé tette, honi szokás szerint külföldi útra indúlt. Utazása harmadfél évig tartott. Az ifjú tudós a legszívesebb fogadtatásra talált, a mi barátait nagyon meglepte, mert ajánló levelek nélkül kelt útra. OERSTED-nek szerény, de nyilt modora, élénk beszéde s éles ítélő tehetsége oly tulajdonságok valának, melyek az ajánló leveleket fölöslegesekké tették.

OERSTED hat hónapig Berlinben, rövidebb ideig pedig Freibergben, Jenában és Münchenben tartózkodott. Németország akkoriban élénk szellemi mozgalmak színhelye volt; az eszmék, melyeknek összeségét később az úgynevezett természet-filozófia neven foglalták össze, épen akkor javában forrongtak. OERSTED kedvét találta a német tanokban, melyeknek befolyását a saját szellemi fejlődésére maga is beismerte. Mindamellett a szigorú és pozitív szemlélődés útjáról soha sem tért le, bár erre, épen a német befolyás miatt, elég alkalma lett volna. OERSTED sok kiváló tudóssal jött érintkezésbe, de szorosabb összeköttetésbe csak az ekkor Münchenben tartózkodó JOHANN WILHELM RITTER-rel lépett. E híres fizikus akkoriban dicsősége tetőpontján állott; kiválóan híressé ama kísérleteivel tette magát, melyekkel kimutatta, hogy az életműködést folytonos elektromosságfejlődés kíséri. * OERSTED és RITTER együttesen több kísérletet tettek, s ez időtől fogva OERSTED munkatársát mindig kiváló tekintélynek ismerte el, sőt azt is állította, hogy az elektromos oszlopot tulajdonképen RITTER találta föl!

OERSTED 1803-ban Regensburgban Materialien zu einer Chemie des XIX. Jahrhunderts czím alatt egy kicsiny művet

* Beweis, dass ein beständiger Galvanismus den Lebensprozess im Thierreich begleitet, Weimar, 1798. 8o.


369

adott ki, a melyben érdekesen fejtegette az új mezőket, melyeket a VOLTA oszlopa a chemia előtt föltárt. Miután RITTER-t még egyszer meglátogatta, Párisba ment, hol 15 hónapig tartózkodott s a franczia nyelvet és irodalmat szorgalmasan tanulta; e mellett CUVIER, HAÜY, GUYTON-MORVEAU, BIOT, VAUQUELIN, THÉNARD és BERTHOLLET-vel élénk összeköttetésbe lépett. OERSTED szorgalmasan hallgatta e híres tanárok előadásait s a saját kísérleteinek eredményeit a Société philomatique előtt gyakran bemutatta.

RITTER 1803-ban találtá föl a másodrendű oszlopot (Ladungssäule), * mely készülék szorosan összefügg az elektródok polározódásával. Már régebben észleltetett, hogy a VOLTA oszlopa működése folyamában folytonosan gyengül, különösen pedig akkor, midőn az áramba vízfölbontó készülék van beiktatva. Az ellenállás, melyet a fölbontó gyakorolt, sokkal nagyobb volt, semhogy azt az elektródok között levő folyadékréteg ellenállásának lehetett volna tulajdonítani, minélfogva DE LA RIVE azt a hipothézist állította föl, hogy midőn az áram fémből folyadékba megy át, sajátszerű ellenállás, az úgynevezett átmenet ellenállása lép föl. Ha a fölbontásnál az elektródok oxidálódnak, vezetőképességükben változás áll be, tehát az átmeneti ellenállásnak némi valószínűsége van, azonban már OHM megjegyezte, hogy ez az ellenállás akkor is föllép, ha nem oxidálódó elektródok használtatnak. RITTER direkt kísérletekkel kimutatta, hogy az áram gyöngülése különös elektrom-indító erőben keresendő, mely erő a vízbontóban lép föl s az eredeti árammal ellenkező áramot szül. Ezt a tüneményt, melyet később az elektródok polározódásának neveztek, RITTER felhasználta a másodrendű oszlopnak összeállítására; ugyanis rézlapok közé savtartalmú vízzel megnedvesített papírlapokat tett s az így szerkesztett oszlopon át elektromos áramot vezetett.

* Versuche mit Volta's galv. Batterie, VOIGT's Magazin für Naturkunde, VI, 1803.


370

Midőn az eredeti áramot megszűntette, a második oszlop sarkait összekötötte s ez által az eredeti áram irányával ellenkező irányú áramot kapott, mely a maga részéről ismét képes volt chemiai hatásokat előidézni. POGGENDORF később megmutatta, hogy mikép lehet a második oszloppal az eredeti áramnál nagyobb feszültségű áramokat előidézni.

RITTER e találmányáról szokásos homályos modorában írt értekezését a Párisban tartózkodó OERSTED-del avval a kérelemmel közölte, hogy azt francziára fordítsa s valamely folyóiratban közzétegye, hogy aztán találmányával az Institut kitűzte díjra pályázhasson. OERSTED teljesítette barátja kérelmét s az értekezést saját jegyzeteinek kíséretében az Institut első osztályának bemutatta s a Journal de Physique-ben közzétette. A fordítás annyira sikerült, hogy RITTER bevallotta, hogy a fordítást jobban megérti mint a saját eredetijét! Azonban RITTER találmánya, mely többszörös javítás után a legújabb időkben gyakorlati fontosságot is nyert, az Institut részéről nem talált kedvező fogadtatásra.

RITTER nem sokára meghalt. A kiváló férfiú kitűnő elmével volt felruházva, de e mellett nagyon exczentrikus eszméket táplált, mely eszmék iratainak nagyon sokat ártottak s napjait is megrövidítették. OERSTED, kire, mint RITTER utolsó barátjára s munkatársára az eszmék egy része örökségképen átszállott, jó ideig hódolt a RITTER-féle elveknek.

OERSTED bemutatta magát FOURCROY-nak, a politechnikai iskola chemia-tanárának is. FOURCROY némi lenézéssel szólott az "észak chemikusai" -ról, a mi azonban OERSTED-det nem alterálta, valamint az sem, midőn FOURCROY a politechnikai iskolát mód nélkül földicsérvén, gúnyosan felelt OERSTED-nek ama megjegyzésére, hogy azon lesz, hogy Kopenhágában a párisihoz hasonló politechnikai iskolát alapítson.

OERSTED visszatértéban Németalföldön utazott át. Haarlemben a híres VAN MARUM-mal több elektromos kísérletet tett. Brémában megismerkedett OLBERS csillagászszal és


371

TREVIRANUS fiziológussal. 1804 január havában megérkezett Kopenhágába.


III.
Oersted mint tanár. – Különböző vizsgálatai. – Második utazása. – A folyadékok összenyomhatósága.

OERSTED-et, mikor hazájába visszatért, inkább "természetfilozófus"-nak, mint fizikusnak tartották. Ez lehetett az oka, hogy a jó hírnévnek örvendő fiatal embert kinevezték ugyan az egyetemhez a fizika rendkívüli tanárává, de csak három évre ideiglenes minőségben. Most volt először alkalma, hogy tudományos nézeteit rendszeresítse s azokat úgy csoportosítsa, hogy velük a tanuló ifjúságot a tudományba alaposan bevezesse. S valóban, az ideiglenes tanárnak sikerült is az ifjuság s a kopenhágai művelt közönség tetszését rövid idő alatt megnyernie; hallgatóinak száma egyre szaporodott, híre pedig oly magas fokra hágott, hogy még a királyi családdal is közelebbi érintkezésbe jöhetett.

OERSTED hírét az egymást sűrűn követő munkái méginkább növelték. Ez időben tette közé az Elmélkedések a chemia történetéről czímű művét, a CHLADNI-féle hangfigurákra vonatkozó kísérleteit és A hangok okozta gyönyörről czímű értekezését, melyben az aesthetika törvényeit sajátos fölfogása szerint fejtegette. 1808-ban kiadta Mechanikai fizika czímű tankönyvét.

1812 máj. havában újra útra kelt. Berlinben, hol három hónapig tartózkodott, NIEBUHR biztatásaira kiadta (német nyelven) a Nézetek a chemiai természettörvényekről czímű művét. Miután még több német várost meglátogatott, Párisba utazott, hol huzamosabb ideig maradt s említett munkáját francziára fordította. 1814-ben visszatért hazájába s ugyanez évben megnősült.

OERSTED az egyetemnek 1814-iki programmjában közzétette a skandináv nyelvek chemiai nomenklaturáját. Az ajánlott műkifejezések annyira megfeleltek az északi nyelvek szellemé-


372

nek, hogy azonnal elfogadtattak, s még jelenlég is használtatnak. 1815-ben a kopenhágai akadémia titkára BUGGE, elhalálozván, helyébe OERSTED választatott meg, a ki ugyanez évben a Danebrog rend lovagjává neveztetett ki; két év mulva pedig, miután mint rendkívüli tanár már tíz éven át működött, rendes tanszéket kapott.

Ez időtájban OERSTED a folyadékok összenyomhatóságát beható vizsgálat alá vetette.

Az ókoriak abban a nézetben voltak, hogy a folyadékok összenyomhatatlanok és rugalmatlanok s ez a nézet a XVII-ik század közepéig uralkodott a nélkül, hogy abban valaki kételkedett volna. A flórenczi fizikusok a folyadékok eme tulajdonságait kétségbe vonták ugyan, s a kérdést kísérleti úton akarták eldönteni, de kísérleteik vagy egészen helytelen alapelveken nyugodtak, vagy pedig, a mikor helyes úton jártak, nem eléggé érzékeny módszereket alkalmaztak, minélfegva nem volt igazuk, midőn a víz összenyomhatatlanságát mint kísérleti úton bebizonyított igazságot állították föl. A BOERHAVE, MUSCHENBROEK s NOLLET későbbi kísérletei a flórencziek nézetének még nagyobb nyomatékot adtak.

ROBERT BOYLE volt az első, ki tapasztalati tényre támaszkodva, a víz összenyomhatatlanságát kétségbe vonta. BOYLE sárgarézgolyóba vizet öntött s miután a golyó nyilását beforrasztotta, az egészet kalapácscsal kissé összelapította, s ezután a golyó falába fínom lyukat szúrt. Mivel a víz e lyukon nagy erővel szökött ki, BOYLE azt következtette, hogy a golyóban a víz össze volt szorítva. MONGEZ a BOYLE nyomában járt; a vizet sertéshólyagba szorította s ezután a hólyagot bekötötte. Ha most a hólyag a földre esett, rugalmas golyó módjára visszapattant. MONGEZ nem hitte, hogy a visszapattanás egyedül a hólyag rugalmasságának volna tulajdonítandó.

A kérdésnek kísérleti közvetetlen eldöntését CANTON-nak köszönhetjük. Ez a jeles experimentátor 1762-ben a hőmérőhöz egészen hasonló készüléket, azaz tulajdonképen vízhőmérőt


373

készített: golyóban végződő, szűk menetű csőbe vizet töltött, s hogy a levegőt kihajtsa, a vizet fölforralta, azután a csövet beforrasztotta. Midőn az egész készülék lehűlt, megjegyezte azt a pontot, melynél a víz megállapodott s ezután a cső végét letörte. A betóduló levegőnek nyomása a vizet összenyomta, miről a szűk csőben levő oszlop sülyedése tanuskodott. Miután CANTON kísérleteit ABICH, ZIMMERMANN, HUBERT és PERKINS ismételték s azt a többi folyadékra is kiterjesztették, a folyadékok összenyomhatóságában többé kételkedni nem lehetett.

Így állottak a dolgok, midőn OERSTED mintegy félévszázaddal CANTON kísérletei után az összenyombatóságot újból megvizsgálta. Az előzmények után OERSTED-nek már csak az a feladata lehetett, hogy az összenyomhatóságnak számbeli értékét határozza meg. E czélra egy, a CANTON-éhoz hasonló, piezométer nevű készüléket használt s azt találta, hogy egy légköri nyomással a víz az eredeti térfogatának 1/46000000 részére [részével] szorítható össze.

OERSTED nem vette figyelembe a piezométernek kitágulását s ennélfogva oly hibát követett el, mely pontos meghatározásoknál számításon kívül nem hagyható, a miért is COLLADON és STURM OERSTED kísérleteit ismételték, figyelembe véve a piezométer kitágúlását is. Mindazonáltal a COLLADON és STURM meghatározásai sem voltak eléggé pontosak, minélfogva REGNAULT, WERTHEIM, GRASSI s más experimentátorok tökéletesbített készülékekkel a kísérletek új sorát hajtották végre. E kísérletekből kiderült, hogy a víz összenyomhatósága a mérséklettel növekszik, hogy az összenyomhatóság függ a folyadékok anyagi minőségétől, dé nem mindig növekszik a nyomással arányosan.

1818 és l819-ben OERSTED két barátjával; ESMARCH és FORCHHAMMER-rel, Bornholm szigetére utazott, hogy a sziget geológiai viszonyait, különös tekintettel a kőszén és a vasérczek kiaknázására, tanulmányozza. Ez volt kezdete Dánország


374

geológiai átkutatásának, melyet azonban FORCHHAMMER egyedül fejezett be.


IV.
Az elektromágnesség feltalálása.

Végre elérkezett az 1820-ik év, melyet OERSTED maga is élete legboldogabb évének nevezett, mert ez évben találta föl az elektromos áramnak a mágnestűre gyakorolt hatásait. Ez a találmány, mely OERSTED nevét az egész tudományos világban visszahangoztatta, úgy tekinthető, mint hosszú idők óta szunnyadozó eszméknek a megtestülése, melyek OERSTED elméjében is mint filozófiai konzequencziák régóta megfogamzottak. Lássuk tehát először a történelmi előzményeket.

Már az elektromosság és a mágnesség alaptüneményei, nevezetesen a vonzás- és taszítás-tünemények s a az elektromos és mágneses erők közötti analógiára utaltak s a XVIII. század elején meglehetősen el volt terjedve az a nézet, hogy az elektromosság valamely primitív tűz, a mágnesek pedig nem egyebek, mint evvel a tűz-folyadékkal telített vasas tűzkövek. E nézet ellen JEAN PAUL MARAT a Recherches physiques sur l'électricité, Paris, 1782 czímű művében határozottan kikelt; azonban a két erő azonos hatásai az analógiáknak nagyon tágas tért engedtek. LOUIS COTTE e tárgyról következőleg nyilatkozott: "A mágneses és az elektromos anyag közötti analógiák különféle jelei azt gyaníttatják velem, hogy ez a két anyag tulajdonképen csak egyféle anyag, mely különféleképen módosúl s különféle hatásokat idézhet elő; e hatások okának és elvének egységét már-már fölismerjük. Azonban mindez csak vélemény, melyet a kísérletek s észleletek maholnap talán igazolni fognak." * CIGNA turini tanár a tünemények kétféle csoportjában teljes hasonlóságot látott, de okaik azonosságát

* COTTE, Traité de météorologie, Paris, 1774. 4o, p. 26.


375

kétségbe vonta. * A híres LACÉPÈDE az okok között ilyenféle összefüggést látott: a tűz-elem levegővel kombinálva fényt, vízzel kombinálva elektromosságot, végre földdel kombinálva mágnességet szül! ** Másrészről VAN SWINDEN az 1785-ben közzétett értekezéseiben azt vitatta, hogy az elektromos és a mágneses folyadékok között semmi analógia sincs, sőt annyira ment, hogy a mágnességnek az északi fényre s a villámütéseknek a mágnestűkre való befolyását is tagadta!

Az eszmék e zűrzavarában az 1800-ik év forduló pont vala. A VOLTA oszlopa hivatva volt, hogy a vitás nézeteket vagy az egyik vagy a másik irányban, de mindenesetre véglegesen eldöntse. Csakhogy ez az eldöntés nem ment oly hamar mint ezt jelenlegi ismereteink álláspontjából elképzelhetnők. Igaz ugyan, hogy a VOLTA oszlopa az addigi szétágazó nézeteket kiszorította, hanem aztán ezek helyett egészen téveset vont maga után. Az oszlop a sarkain összegyülemlő ellenkező elektromosságokkal a mágneshez sokkal hasonlóbb volt, sem hogy némelyek annak a kísértésnek ellenállhattak volna, hogy magát az oszlopot mágnesnek tekintsék. RITTER volt az első, ki ezt a nézetet határozottan kifejezte s már a mágnességet is az elektromosság módjára pozitív és negatív mágnességre osztotta s a mágnesek pozitív és negatív sarkairól beszélt!

A szigorúbb gondolkozáshoz szokott fizikusok, különösen pedig AMPÈRE, nem fogadták el RITTER nézeteit, mert nem voltak direkt kísérletek, melyek efféle analógiákat jogosúltakká tettek volna. Mégis, RITTER merész s elmés fordulatokban gazdag eszméinek napról-napra híveket szerzett. MUNCKE és GRUNER Hannoverában mindent elkövettek, hogy erős mágnesekkel előidézzék mindazokat a hatásokat, melyeket a VOLTA oszlopa idéz elő, s megpróbálták, vajjon az igen erős mágnesek nem gyako-

* De analogia magnetismi et electricitatis, Misc. Soc. Taurin. I, 1759.
** Essai sur l'électricité naturelle et artificielle, Paris, 1781. 8o, II, p. 37.


376

rolnak-e az igen kicsiny s könnyen mozoghatólag felállított oszlopokra vonzó vagy taszító hatást, de a várt eredmény elmaradt. Ha az erős mágnesek helyett erős oszlopokat s a kicsiny oszlopok helyett kicsiny és mozgékony mágnestűket használtak volna, talán feltalálhatták volna a dolog lényegét.

1802 ápr. havában a Monthly Magazine egyik tudósítója e lapban azt írta, hogy Bécsben jelentést tettek olyan mesterséges mágnesről, mely épen úgy fölbontja a vizet mint a VOLTA oszlopa. Világos, hogy e tudósításnak semmi alapja sincs, mert ha a mágnes csakugyan fölbontotta a vizet, ez csak a mágnes által indukált áramokkal történhetett, már pedig az indukczióról akkoriban még szó sem volt.

Sokkal jelentősebb egy másik hírlapnak közleménye, mely oly tényeket említ föl, melyek OERSTED találmányával némi rokonságban vannak. A trienti Ristretto dei Fogliette universali 1802 aug. 3-iki számában megjelent egy czikk, melyben az mondatik, hogy GIAN-DOMENICO ROMAGNOSI a VOLTA-féle oszlophoz ezüstlánczot kötött s midőn a láncz végével elszigetelt mágnestűt érintett, az utóbbi félre taszíttatott s ebben a helyzetben még akkor is megmaradt, mikor ROMAGNOSI a lánczot már fölemelte; úgy látszott, hogy a tű teljesen elveszíté polárosságát s ezt csak akkor kapta vissza, midőn ROMAGNOSI a tű szigetelő tartóját kezeivel lassan szorította! Ugyanez a láncz közelében levő nedves kenderfonalat épen úgy vonzotta, mintha közönséges módon elektromoztatott volna.

E kísérleteket, melyeket különben a trienti lap nagyon homályosan írt le, csak azért említettük, mert 1859-ben ZANTEDESCHI az elektromágnesség igazi feltalálójáúl ROMAGNOSI-t tüntette föl. ZANTEDESCHI a Corrispondenza scientifica di Roma 1859 ápr. 9-iki számában a trienti közleményt reprodukálta s a ROMAGNOSI kísérleteiről megjegyezte, hogy a mágnestű eltérése bizonyára onnét eredt, hogy ROMAGNOSI az egyik kezével a láncz végét érintette s ez által az áramot a földbe vezetvén, azt bezárta. Ezt az utólagos magyarázatot elfogadva, el kellene


377

ismernünk, hogy ROMAGNOSI megelőzte OERSTED-det, de épen azért, mert ROMAGNOSI (ha ugyan a ZANTEDESCHI utólagos interpretácziója áll) nem vette észre a kísérlet lényegét, azaz a tű eltérésének föltételét, a feltaláló nevére igényt nem tarthat. Különben a ROMAGNOSI kísérleteire egyes experimentátorok már régebben hivatkoztak, így például GIOVANNI ALDINI és JOZEPH IZARN már 1804-ben fölemlítették az áramnak a tűre gyakorolt némi hatásait, * sőt idézhetnénk még több fizikust, kik a mágnesség s az elektromosság azonosságát föltüntetni akaró kísérleteik közben a két erő között némi kölcsönhatást találni véltek, de már az eddigiekből is kitűnik, hogy a dolog lényegét, azaz az áramnak a tűre gyakorolt, még pedig a távolságba gyakorolt hatását 1820-ig tisztán még senki sem ismerte föl.

OERSTED maga is, természetfilozófiai nézeteitől vezéreltetve, sokáig azt hitte, hogy a mágnesség s a statikai elektromosság azonos eredetűek s a Nézetek a chemiai természettörvényekről czímű művében e véleményt világosan kifejezte. E műnek az ő közreműködésével kiadott franczia fordításában OERSTED már általánosabban kimondotta, hogy valamint a mechanikai tanok kevés számú alapelvre fektethetők, épen ugy a fizikai (elektromos) és a chemiai tünemények között bizonyos kapocsnak kell fönnállnia. "Az egység elve" így nevezte OERSTED az ő – persze nem valami pozitív formában előterjesztett – általános törvényét, ez az egység elve volt kutatásainak filozófiai motivuma. Mellesleg megjegyezhetjük, hogy az OERSTED általános elve csakis az erők qualitativ összefüggésére volt figyelemmel, a dolognak reálisabb részét, a quantitatív összefüggést nem is érintette.

OERSTED az imént említettük művének megjelenése óta szakadatlanúl kereste az elektromosság s a mágnesség kölcsön-

* ALDINI, Essay téorique et experimentale sur le galvanisme etc. Paris, 1804. I, p. 340.; IZARN, Manuel du galvanisme, Par. 1804. p. 120.


378

hatásait, de fáradsága eredménytelen maradt. Végre az 1819-ik év telén tartott előadásainak egyikén történt, hogy az áramtól izzásig hevített platina drót a mágnestű közelében volt elhelyezve. OERSTED s hallgatói nagy meglepetéssel vették észre, hogy ez a tű sajátszerű lengéseket tesz; úgy látszott, mintha a záródrót vonzó és taszító hatásokat gyakorolt volna! E szerint az elektromágnesség feltalálása a véletlen szüleménye; bár egy másik verzió szerint OERSTED-nek előadás közben az a gondolat jött, hogy talán nem a sarkokon összegyülemlő elektromosság, hanem maga az áram fogna a tűre hatást gyakorolni s e gondolatát még az előadás folyamában, miután hallgatóit a várt eredményre előre figyelmeztette, meg is valósította. Később OERSTED maga is úgy tüntette föl a dolgot, mintha e nevezetes hatást akkor találta volna föl, midőn a kétféle elektromosságnak a kiegyenlődésük pillanatában föllépő hatását kereste volna; csakhogy ez állításnak, valamint a föntebb említett verziónak nagyon ellene mond az a körülmény, hogy OERSTED sokáig nem tudta fölismerni, hogy tulajdonképen miféle hatásokkal van dolga, sőt úgy látszik, hogy mind ő, mind pedig hallgatói csakis az oszlop mágneses polárosságára gondoltak, mert a találmány híre csak akkor terjedt el, midőn OERSTED azt 1820 jul. havában (tehát legalább is egy negyed év mulva) az Experimenta circa effectum conflictus electrici in acum magneticam czímű iratában ismertette.

OERSTED találmányát eleintén csak az akadémiák és a tudományos körök méltatták figyelemre, a nagy közönségnek alig volt arról tudomása, minek oka OERSTED első közleményeinek zavart és homályos szerkezetében, továbbá abban a körülményben keresendő, hogy maga a szerző és a nyomdokain haladó fizikusok eleintén abban a téves nézetben voltak, hogy a kísérlet csak akkor sikerül, ha az összekötő drót a vörös izzásig hevül föl, a mi igen erős áramokat kíván meg! Mivel pedig akkoriban csak igen kevesen rendelkeztek hatalmas telepekkel, nem csoda, ha igen sokan, bár a tárgy iránt nagy


379

érdeklődéssel viseltettek légyen, a kísérletekhez hozzá sem foghattak, sőt sokan kételkedtek az áram mágneses hatásaiban, mert úgy gondolkoztak, hogy az ilyen hatalmas áramok mágneses hatások nélkül is idézhetnek elő bizonyos lengéseket. Mindenesetre föltűnő, hogy OERSTED elég sokáig nem vette észre, hogy a mágneses hatások sokkal gyengébb áramokkal s a drót izzása nélkül is előidézhetők. De a mint a tünemény a tudományos körök előtt ismeretessé vált, mindazok a különös föltételek, melyeket OERSTED szükségeseknek tartott, mintegy maguktól elestek s a találmány általános elterjedését többé mi sem gátolta s a kételyek helyét közelismerés és a feltaláló iránti általános tisztelet foglalta el.

A Genfből jövő DE LA RIVE a kísérleteket a párisi akadémia előtt 1820 szept. 11-én ismételte s AMPÈRE már egy hét mulva új és általánosabb tényekkel gazdagította az elektromágnességet.

OERSTED megkísérlette, hogy a tüneménynek elméleti magyarázatát adja, de munkájának ez a része egyáltalában nem sikerült; elméleti nézetei épen olyan tapogatódzásokkal vannak telve, mint a milyeneket a dolog kísérleti megállapításában tett. A legfőbb nehézség abban állott, hogy az áram eltérítő hatásának maximumát éri el, ha a tűvel párhuzamosan halad. Ugyanis az OERSTED találmányában a mágnestű úgy viseli magát, mint valamely emeltyű, mely oldalagos erők által forgattatik, már pedig az emeltyű törvénye szerint az erő forgató képessége annál nagyobb, mennél inkább közeledik az erő iránya s az emeltyű képezte szög a derékszöghöz, s a forgató képesség semmi, ha az erő iránya az emeltyűével összeesik. Azonban a tű a vele párhuzamos áramtól forgattatik, s ez a tapasztalat, melyről úgy látszik, hogy a mechanika legegyszerűbb törvényeivel ellenmondásban van, arra késztette OERSTED-et, hogy a DESCARTES-féle örvényekhez folyamodjék. OERSTED szerint "az elektromos konfliktus nincsen a záródrótba rejtve, hanem maga körül eléggé kiterjedt hatása van," * s ez a kon-

* É. DE BEAUMONT, i. m. p. 60.


380

fliktus a mágneses részecskékre hatván, ez utóbbiak a konfliktusnak bizonyos fokig ellenállanak; hogy már most az áram haladó mozgását a tű forgó mozgásával összeegyeztesse, OERSTED a spirálszerű örvények hipothéziséhez folyamodott. Az ellentett elektromosságoknak igen szoros menetű és körszerű külön-külön örvényeik vannak; az egyik örvény a tű északi sarkát, a másik örvény pedig a tű déli sarkát forgatja. Ez a magyarázat bizonyos pontig helyt áll, de mivel a statikai elektromosság, épen úgy mint a mágnesség, csak egyenes vonalú mozgásokat eredményez, forgató hatásokat pedig valamely mechanikai külön kapcsolat nélkül elő nem idézhet föl: kellene tennünk, hogy az örvények a vezető drótból nagyon is messzire, még pedig a szigetelőkön át is kilépnek. Ez oknál fogva OERSTED magyarázata az elektromágneses tények szaporodtával mindinkább tarthatatlanná vált s miután az evvel a tárgygyal foglalkozó fizikusok belátták a hipothézises kombinácziók meddőségét, az elektromágnességi törvények levezetésének reálisabb terére léptek. Itt első sorban az AMPÈRE, BIOT, SAVART, NEUMANN és WEBER vizsgálatai veendők figyelembe; AMPÈRE és WEBER kutatásai egyszersmind világosságot vetettek a tüneményt előidéző erők természetére.

Itt csak a BIOT és SAVART kísérleti vizsgálatairól akarunk szólani. E két fizikus már 1820-ban, közvetetlenűl az OERSTED publikácziója után meghatározta az áram által a tű egyik sarkára gyakorolt erő irányát s megmutatta, hogy miképen változik ez az erő az áram intenzitásával s a tűtől való távolságával.

BIOT és SAVART a mágnestűt selyemgubószálra függesztették föl s a Föld irányító erejét egy, a tű közelében felállított mágnessel kompenzálták. A tű közelében függélyes áramot vezettek el; a tű ekkor mindaddig forgott, míg végre az áramon és a fölfüggesztő fonálon átvetett síkra derékszög alatt helyezkedett el, még pedig olyformán, hogy az északi sark az árammal úszva képzelt s a tű felé tekintő emberi alaknak balkeze felé,


381

tért ki. E kísérleti eredményből BIOT azt a törvényt vezette le, hogy az áramnak a tű egyik sarkára ható ereje merőleges az áramon s az illető sarkon átvetett síkra.

Ezután a két experimentátor egy kicsiny s vízszintes síkban forgó tű mellett ismét függélyes áramot vezetett el s a Föld irányító erejét ismét kiküszöbölte. A nyugalmi helyzetéből kilódított tű lengéseket tett; a lengési időket az áram és a tű közötti távolsággal kombinálva – tekintettel arra, hogy az erő fordított viszonyban van a lengés-idő négyzetével – BIOT és SAVART megmutatták, hogy a kérdéses erő a távolsággal egyszerű fordított viszonyban hat. Végre ugyancsak lengés-kísérletekből kiderült, hogy az áram forgató hatása egyenes arányban van az áram intenzitásával.

Ilyenek valának azok az eredmények – AMPÈRE s ARAGO találmányait nem is említve, – melyek OERSTED találmányát nyomban követték. Egyik találmány a másikat szülte s nem telt bele félszázad s az elektromágnesség a tudomány s a gyakorlati élet leghatalmasabb tényezőinek egyikévé vált.


V.
Oersted egyéb fizikai munkái. – Utazásai. – Irodalmi működése. – Kitüntetései, halála.

Az élénk visszhang, melyet az elektromágnesség találmánya a tudományos világban keltett, még inkább élesztette OERSTED-nek ama vágyát, hogy a külföld tudósaival személyesen érintkezzék. 1822-ben ismét Németországba utazott, hol nemcsak a fizikusok, hanem az irodalom férfiai, a többi között GOETHE-től is, nagy kitüntetéssel fogadtatott.

OERSTED egyideig SEEBECK-kel együttesen hőelektromos kísérleteket tett s 1823 elején Párisba ment. Itt az Institut fizikai osztályába levelező taggá választatott. Párisi tartózkodása alatt eredeti vizsgálatokat is hajtott végre; ezek között legkiválóbbak azok a kísérletek, melyeket FOURIER-vel együttesen a hőelektromosságra vonatkozólag tett.


382

A nyár közepe táján Angol- és Skótországba utazott. Midőn Kopenhágába visszatért, utazásai alkalmával tapasztalt kitüntetések által buzdíttatva, még nagyobb hévvel fogott a munkához. 1824-ben hosszas munka után előállította az aluminiumchlorürt, de az aluminium különválasztása neki még nem sikerült.

Fizikai vizsgálatai közül még kiválóan érdekesek a MARIOTTE törvényére vonatkozók, melyekről DULONG-nál már megemlékeztünk. Utolsó műveinek egyike a FARADAY diamágneses találmányaira, másika pedig a freibergi REICH elektromágnességi vizsgálataira vonatkozik. E munkálataival, bár a kérdéses tárgyakra új fényt nem igen derített, megmutatta, hogy előrehaladt kora daczára éber figyelemmel kísérte a tudomány fejlődését s hogy minden újabb vívmányt gondos vizsgálat alá vetett. Az évek súlya nem vett erőt a kitartó és tevékeny férfiún, s hosszú lajstromot kellene előterjesztenünk, ha élete utolsó huszonöt éve alatt közzétett valamennyi értekezését fölsorolni akarnók.

OERSTED egyik régi vágyának teljesedésbe menését látta, midőn 1829-ben VI. Frigyes uralkodása alatt Kopenhágában politechnikai iskola alapíttatott. OERSTED ez intézet igazgatójává neveztetett ki s e szép tisztet haláláig viselte. Ugyanez intézetben a fizikát évek hosszú során át ernyedetlen buzgalommal tanította.

1823-ban, harmadik utazása alkalmával egy, a természettudományokat terjesztő társulat tervét dolgozta ki. Midőn hazájába visszatért, a terv közhelyesléssel fogadtatott, minélfogva kiviteléhez azonnal hozzáfoghatott. Az új társaság tagjai nem csak Kopenhágában, hanem a vidéken is természettudományi előadásokat tartottak, mely előadások meghozták az OERSTED óhajtotta gyümölcsöket.

OERSTED tevékeny tagja volt még egy irodalmi társulatnak is, melynek folyóiratában különféle czikkeket, a többi között filozófiai és vallásos tárgyúakat is tett közzé. Midőn 1834-ben


383

a dán politikában a liberális-alkotmányos eszmék fölelevenedtek, OERSTED az új irányhoz lelkesedéssel és elfogultság nélkül csatlakozott, holott öcscse, ki később miniszterré lett, "rothadt szagot érzett Dániában" s a mozgalomtól távol maradt. Tanítványai körében kivívott népszerűségét gyakran igénybe vette az ifjuság megindította heves mozgalmak lecsillapítására. 1835-ben a sajtószabadság megóvására elvrokonaival külön társulatot alapított, s VIII. Keresztély királyt trónralépése alkalmával nagy föltűnést keltő szabadelvű beszéddel üdvözölte.

OERSTED egészen élete utolsó időszakáig északi Németországba s a skandináv államokba számos kirándulást tett, hogy részt vegyen a természetvizsgálók gyűlésein; beszédei, melyeket a skandináviai természetvizsgálók gyűlésein tartott, mindmegannyi programmbeszédek, melyekben a tudomány haladásának s terjedésének útját jelölte ki.

1846-ban, 69 éves korában még egyszer külföldi nagy útra kelt, mely alkalommal Német-, Franczia- és Angolországot újra meglátogatta. FORCHHAMMER, ki OERSTED-et kísérte, ez utazást OERSTED diadalmenetének nevezi.

Családi élete boldog volt. Mint már említettük, 1814-ben nősült meg; neje lutheránus lelkész leánya volt. Házassága három fiú- és négy leánynyal volt megáldva, de gyermekei nagy részét korán elveszíté. Öcscséhez, kivel a rudkjöbingi parókacsinálónál tanult, mindvégig testvéri szeretettel ragaszkodott, bár a későbbi években törekvéseik nagyon is szétágaztak.

Midőn OERSTED 1850 nov. 7-én nyilvános pályafutásának 50 éves jubileumát ünnepelte, nemcsak a főváros, de mondhatni, hogy a kicsiny ország valamennyi polgára megragadta az alkalmat, hogy a kiváló tudós iránti elismerését kifejezze. Ha megjegyezzük, hogy akkoriban Dánországban kevés intelligens ember volt, ki nem lett volna az OERSTED tanítványa, a lelkesedés nyilvánulásait könnyen elképzelhetjük. Tisztelői aláirási ívet nyitottak s a begyűlt összegen a frederiksborgi kertben a Fasanenhof nevű kastélyt, melyben egykor OEHLENSCHLÄGER lakott,


384

vették meg neki. Mellszobrát a Fasanenhofban óriási néptömeg jelenlétében leplezték le s az egyetem rektora doktori gyűrűt nyújtott át neki, stb. A közelismerés, hála és szeretet nyilvánulásai egyaránt közreműködtek, hogy OERSTED dicsőséggel már régóta koronázott életének hátralévő napjait boldoggá tegyék. A szerény OERSTED remélte, hogy e napokat szerető családja körében csendes munkásságban fogja tölthetni.

Azonban ez a remény hiú volt, mert még mielőtt új lakására költözködött volna, 1851 márcz. 9-én 73 éves korában megszűnt élni. Családjának fájdalmát Dánország s az egész tudományos világ részvéte enyhítette.

OERSTED ötvennél több akadémiának s tudományos társaságnak volt tagja. A franczia Institut nyolcz külső tagjának egyikévé választotta. Természetes, hogy a rendjelek sem maradtak el.

Összes művei a következő czím alatt jelentek meg: Samlede og efterlade Skrifter, Kjöbenhaven, 1850–52, 8o, 8 kötet; műveiből több értekezés német nyelven Der Geist in der Natur czím alatt jelent meg (ford. KANNEGIESSER, München, 1850). Ez a mű leginkább filozófiai tárgyakkal foglalkozik s világos és vonzó előadása, valamint költői nyelvezete által egyaránt kitűnik. OERSTED átlépi a természet határait, hogy az igazságot az ész és a vallás követelményeivel összhangba hozza; filozófiai irányzata ezt a könyvét Németországban nagyon megkedveltette.

Irodalom.

HAUCH und FORCHHAMMER, Oersted's Leben, (dánból ford. SEBOLD), Spandau, 1853.
BECQUEREL, Résumé de l'histoire de l'électricité et du magnetisme, Paris, 1858.
ZANTEDESCHI, Relazione storico-critica sull' elettro-magnetismo, Venezia 1845. 2 köt.
ELIE DE BEAUMONT, Éloge historique de J. Ch. Oersted, Paris, 1862.
Biogr. universelle (BRUNET czikke).
P. L. MÖLLER, H. Chr. Oersted (a "Der Geist in der Natur" elején).
Nouv. biogr. gén. (RADAU czikke).
Historical Sketch of Electromagnetism. THOMSON, Annals of Philosophy, New. Ser. II, III.
History of Magnetism and Electricity Mechanics Magazine, 1860, no 76–83.