AMPÈRE.
I. Ampère ifjúsága és tanulmányai. – Atyjának sorsa s ennek következményei. – Ampère mint magán- s nyilvános tanár.
II. Ampère dolgozata a valószínűség elméletéről. Állomása a politechnikai iskolán mint repetitor, később mint tanár.
III. Ampère-nek az elektrodinamikára vonatkozó fölfedezései s dolgozatai.
IV. Ampère mathematikai munkái. – Tudományos egyénisége.
V. Ampère jelleme. – Halála.
I.
Ampère ifjúsága és tanulmányai. – Atyjának sorsa s ennek következményei. – Ampère mint magán- és nyilvános tanár.
ANDRÉ MARIE AMPÈRE 1775 jan. 22-én Lyonban született. Atyja művelt és tekintélyes kereskedő volt s kevéssel fiának születése után üzletével felhagyott és családjával a Poleymieux lez Mont d'Or községében levő kicsiny birtokára vonult vissza.
Az ifjú AMPÈRE nyilvános iskolába nem járt, de rendszeres magánoktatásban sem részesült. Azonban fényes tehetségeit már idejekorán elárulta; még mielőtt olvasni és számolni tanult volna, különféle vonalakba rakott kavicsokkal maga kombinált holmi feladatokat. Midőn egy ízben megbetegedett, gondos anyja elszedte tőle a kavicsokat, de a kevés kétszersültből, melyből egész kosztja állott, apró darabkákat tördösött le s kombináczióit ezekkel folytatta.
AMPÈRE alig hogy írni-olvasni megtanult, azonnal széles körű tanulmányokra adta magát. Az atyja könyvtárából előszedegetett könyveket válogatás nélkül végig olvasta, s ha az imént azt mondottuk, hogy tanulmányai széles körűek valának, tessék ezt a szó szoros értelmében venni, mert a 13 éves AMPÈRE nem terjeszkedett-e ki az emberi ismeretek valamennyi ágára, midőn a DIDEROT és D'ALEMBERT encziklopédiájának terjedelmes köteteit az egyes czikkek megválogatása nélkül ábéczés rendben végig olvasta?
Midőn a családi könyvtár már nem volt elegendő az ifjú AMPÈRE tudományszomjának eloltására, atyja gyakran elvitte Lyonba, a városi könyvtárba, mi által alkalma nyílt, hogy a legértékesebb művekkel megismerkedjék. Midőn EULER-re és BERNOULLI DÁNIEL-re került a sor, megelőzőleg néhány hét alatt a latin nyelvet tanulta meg, mert e híres mathematikusok műveinek legnagyobb része ezen a nyelven volt írva s AMPÈRE e nyelv tanulására mindaddig kellő gondot nem fordított.
AMPÈRE korán adta jelét annak, hogy nehéz problémák megfejtésére különös talentuma van, a mint ez világosan ki fog tűnni a következőkből. A feladat, melynek megfejtésére vállalkozott, nem vala sem több, sem kevesebb, mint egy általános nyelvnek megteremtése, mely munkája hívatva lett volna, hogy a babyloni torony korszaka előtt való állapotokat visszaállítsa. AMPÈRE ezt a dolgot, melynek eszméjével tudósok és költők többé-kevésbbé komolyan már régóta foglalkoznak, a lehető legkomolyabb oldaláról fogta föl: kitartó és fáradságos munka után sikerült az új nyelv szótárát és grammatikáját összeállítania, sőt lyoni barátai előtt az új nyelven írt verseit is elszavalta.
A kiváló tehetségű tanulónak eme búvárkodásait a forradalom viszontagságai nagyon megzavarták. Atyjának az a szerencsétlen gondolata támadt, hogy a kitört vihar elől a poleymieux-i hegyekből Lyonba meneküljön s ott nagyobb biztosság kedvéért a békebíró tisztét vállalja el. A város ostroma után COLLOT D'HERBOIS és FOUCHÉ a megtorlás ürügye alatt iszonyú gyilkolást rendeltek el; AMPÈRE atyja is, kire egy aljas árulkodó azt fogta, hogy arisztokrata, a vérengzés áldozatává lett. A becsületben megvénült férfiú elszántan lépett a vérpadra; kivégeztetése előtt levelet írt, melyben arra kérte nejét, hogy szomorú végét csak a leánya előtt titkolná el, mert nem tart attól, hogy a gyászhír fiára is lesújtó hatással volna.
A gondos apa csalatkozott, mert a 18 éves AMPÈRE lelke
egészen megtört a rémhír hallatára. Az addig oly tevékeny ifjú napjait tétlen merengésben töltötte s lelki állapota a legkomolyabb fordulat bekövetkezését sejteté.
Ez a kinos állapot majdnem egy évig tartott. Ekkor kezei közé kerültek J. J. ROUSSEAU botanikai levelei. E műnek ép oly világos mint ékes nyelvezete gyógyítószerként hatott az ifjúnak beteg lelkületére, s midőn még a HORATIUS és LICINIUS ódáival véletlenül megismerkedett, lelkének régi rugalmasságát csakhamar visszanyerte. Ez időtől fogva AMPÈRE szellemi foglalkozása hol a botanika, hol pedig a római költők tanulmányozásából állott. Mind a két irányban oly alapos ismereteket szerzett, hogy még későbbi éveiben is ép oly alaposan szólhatott a botanika vitás kérdéseihez, mint a mily könnyűséggel tudott mértékes verseket szerkeszteni.
ARAGO tanúsága szerint a 18 éves AMPÈRE három tényt ismert el olyanokúl, melyek hivatva valának, hogy jövőjére döntő befolyással legyenek: az első áldozása, THOMAS DESCARTES[-]elógiája, végre a Bastille bevétele. Első áldozásától datálódott vallásos érzülete; a DESCARTES elógiájának elolvasásától a fizikai, filozófiai és mathematikai tudományok iránt való lelkesedése, a Bastille bevételétől pedig a szabadság s az emberi méltóság iránt való tisztelete. Atyjának gyászos sorsa, bármennyire érezte légyen leverő hatását, nem ingatta meg abbeli meggyőződését, hogy a nagy forradalom a czivilizáczió fejlődésének egyik legjelentősebb tényezője.
AMPÈRE, kinek szelleme a tudományos problémák iránt már jókorán nagy érdeklődéssel viseltetett, a nagy természet szépségei iránt érzéketlen volt, még pedig nagyon egyszerű okból: mert e szépségeket nem ismerte, mivel nagyon rövidlátó volt. Azonban egy utazása alkalmával egyik útitársának pápaszemét próbálta meg, s evvel a vidék szépségeit egyszerre fölismervén, kimondhatatlan gyönyört érzett, mely gyönyör ismételt előidézésére csak az addig rossz pápaszemét kellett jóval fölcserélnie. Midőn 1812-ben a genuai öböl partjait szemlél-
gette, annyira el volt ragadtatva, hogy a szép kép láttára meghalni kivánt!
Látjuk tehát, hogy AMPÈRE a természet szépségei iránt csak rövid ideig volt vak. Azonban a zene iránt hosszabb ideig volt érzéketlen, még pedig nem hallószervének tökéletlensége miatt. Ifjúkorában nagyon komolyan foglalkozott ugyan az akusztikával, de a tulajdonképeni zene nem érdekelte, sőt a magas stilben tartott tudományos és mesterkélt zene rendkívül untatta. Csak harminczéves korában nyíltak meg fülei; midőn egyszer egy hangversenyen a GLUCK-féle darabok után egyszerű és kellemes áriákat adtak elő, AMPÈRE-t az egyszerű dalok annyira elbájolták, hogy szemei könnybe lábadtak. E pillanattól kezdve megszűnt a zene iránt érzéketlen lenni, de ezután is csak az egyszerű, igénytelen dalokat kedvelte.
1796-ban történt, hogy AMPÈRE Poleymieux közelében botanizálván, munkája közben két szép es szerény magatartású leányt vett észre, mi életére döntő befolyással volt; mert ő, ki eddig leányokra vagy nősülésre nem is gondolt, egyszerre heves vágyakat érzett s kész lett volna amaz ismeretlen leányok egyikét még az nap nőül venni. Csakhogy ekkor még nem volt sem hivatala, sem vagyona, minélfogva a leánynak, Carron Juliának szülei kérelmét mindaddig nem vélték teljesíthetőnek, míg biztos keresetforrásra szert nem tesz. Kicsibe múlt, hogy a heves ifjú, ki ekkor szíve vágyainál egyebet nem érzett, hogy czélját mennél előbb elérje, a tudományok legnagyobb kárára kereskedőnek be nem állott. Mindazonáltal a családi tanács inkább a mellett volt, hogy a tudományos pályán maradjon, minélfogva AMPÈRE Lyonba ment, hogy ott magántanítással keresse kenyerét.
Ez a terhes foglalkozás csak arra való volt, hogy AMPÈRE a tudományból éljen, mert egy másik, amannál még fontosabb hivatásának tartotta, hogy a tudományért is éljen. Hasonló sorsú fiatal emberekkel csakhamar összebarátkozott s rövid idő alatt kicsiny önképző kör keletkezett, mely kora reg-
gel napfölkelte előtt tartotta gyakorlatait. E társaságban AMPÈRE a legnagyobb lelkesedéssel tanulta LAVOISIER chemiáját. A chemiában való rendkívüli játasságának alapját Lyonban, magántanító korában vetette.
AMPÈRE 1799 aug. 2-án nősült meg. Mivel menyasszonyának családja nem adott semmit a polgári törvények által elismert fölesketett papokra, az egyházi szertartás titokban végeztetett el, a mi az AMPÈRE lelkére mély benyomást gyakorolt. Miután 1800-ban fia lett, addigi szerény jövedelmeiből családját többé fönn nem tarthatta s jövedelmezőbb állomás után kellett látnia. 1801-ben az Ain departement központi iskolájához a fizika tanárává kineveztetvén, ugyanabban az évben Bourg-ba költözködött.
II.
Ampère dolgozata a valószínűség elméletéről. – Állomása a politechnikai iskolán mint repetitor, később mint tanár.
Midőn AMPÈRE tanári székét elfoglalta, már több rendbeli eredeti vizsgálatot hajtott volt végre, azonban szerénységből, vagy talán azért, mert dolgozatainak elegendő fontosságot nem tulajdonított, munkáit csak barátai körében mutatta be. Csak 1802-ben lépett a nyilvánosság elé, midőn a Considérations sur la théorie mathématique du jeu czímű munkáját Lyonban kinyomatta. E műben a szerencsejátékok mathematikai elméletét új eredményekkel gazdagította.
A valószínűség számítás és a szerencsejátékok elmélete addig, míg a megfejtendő feladatokat pusztán mathematikai szempontból tekinti, nem egyéb, mint a mathematikának a kombinácziók tanára fektetett alkalmazása. Az alkalmazott tudományoktól elvárjuk, hogy a valóságnak, az életnek mennél inkább megfeleljenek, tehát kell hogy a játékok mathematikai elmélete is eleget tegyen a reális élet föltételeinek. E föltételeknek akart AMPÈRE munkája eleget tenni.
Ha két egyénnek bizonyos összeg elnyerésére egyenlő
valószínűsége van, akkor mathematikai szempontból kell, hogy a két játszó betételei egyenlők legyenek. Tegyük föl azonban, hogy az egyik játszó oly gazdag, hogy a nyereménynyel a már meglevő vagyonát csak nagyon kicsiny mértékben gyarapítaná, a másik játszó pedig oly szegény, hogy már a betétel elvesztésével is egész vagyonát veszítené el, akkor nyilván való, hogy a második játszónak ugyanazon összeg elnyerésére nem szabad annyit koczkáztatnia, mint az elsőnek. De nemcsak a játszó tényleges vagyona, hanem képességei és körülményei szintén nagy befolyással vannak a betétel előleges meghatározására, mert az is nyilván való, hogy ugyanazon összegnek két különböző egyén kezeiben nagyon is különböző egyéni értéke lehet.
1747-ben BERNOULLI DÁNIEL felállította ama szabályokat, melyek segítségével ezek a nem mathematikai jellemű föltételek a mennyire-annyira számításba hozhatók, s evvel kimutatta, hegy e föltételek, bár figyelembevételük az eredmények tisztasága és világossága rovására esik, a kalkulus körébe vonhatók.
A feladatok imént jellemzett csoportjába tartozott az a probléma is, melynek megfejtésére AMPÈRE vállalkozott: a moralistáktól régóta hangoztatott azt az elvet, hogy az ex professo [hivatásból] játszóknak előbb-utóbb tönkre kell menniök, mathematikailag bizonyította be. A következtetések szigorú és világos lánczolatával kimutatta, hogy az az általános szabály, mely szerint a betételeknek a nyerés-valószínűséggel arányosaknak kell lenniök, még akkor is áll, ha a két játszó nem egyenlően vagyonos ugyan, de megegyeztek, hogy csak bizonyos korlátolt számú partikat, s oly kicsinybe játszanak, hogy egyikük se legyen kitéve annak, hogy összes vagyonát elveszíthesse. Ha azonban a partik száma korlátlan, a vagyonosabb játszó határozott előnyben van, s a másik játszó hátránya rendkívül nagy, ha ellenfele rendkívül gazdag; már pedig az ex professo játszó rendkívül gazdag ellenféllel küzd, mert mindig és mindenkivel játszik, tehát a dolog úgy tekintendő, mintha csak egy, de rendkívül gazdag egyénnel folytonosan játszanék. Az AMPÈRE
képletei a moralisták szabályait kétségbevonhatatlanúl bebizonyították.
AMPÈRE dolgozata annyira megnyerte LALANDE és DELAMBRE tetszését, hogy e híres két mathematikus az ifjú tudóst Párisba hívta, hogy a politechnikai iskolán repetitorként működjék. AMPÈRE elfogadta a meghívást s lelkesedéssel s teljes odaadással tett eleget e tisztének; buzgalma még fokozódott, midőn később a híres iskolánál mint tanár a felsőbb analizist adta elő. Hogy buzgalmának nem volt az az általános jó eredménye, melyet kitűnő előadásai után méltán lehetett volna várni, ennek oka csakis AMPÈRE-nek még a régi elszigeteltségében elsajátított s a nagy világ színvonalán nem álló modora volt; a pajkosságra mindig kész hallgatósága között pedig sokan voltak olyanok, kik inkább az előadó modorára, mint az előterjesztett igazságokra fordították figyelmüket. AMPÈRE rövidlátó lévén, aggódott, vajjon a hallgatók a táblára irt betűket meglátják-e; s midőn eziránt a hallgatókhoz kérdéseket intézett, akadtak elegen, kik oly gyöngén láttak, hogy a betűk folytonos nagyobbítását kérték, úgy hogy végre AMPÈRE oly nagyra írt, hogy már öt betűnél többet alig lett volna képes a táblára írni. Egyszer az előadás hevében megesett rajta, hogy zsebkendője helyett az erősen bekrétázott törülőruhát használta, s ez elég volt arra, hogy némelyek ne az analízis igazságaira figyeljenek, hanem inkább azt lessék, mikor fog a tanár ismét hasonló tévedést elkövetni.
III.
Ampère-nek az elektrodinamikára vonatkozó fölfedezései és dolgozatai.
AMPÈRE dicsőségét egy egész tudomány, az elektrodinamika tudománya hirdeti. Az OERSTED találmánya alkalmat adott a kiváló férfiúnak, hogy új kísérleteket, új fölfedezéseket tegyen, új elméleteket állítson föl, szóval, hogy a fizika tudományát egy egész új fejezettel gazdagítsa. Az OERSTED találmányának ter-
mékenysége sehol sem mutatkozott oly nagy mértékben, mint AMPÈRE munkáiban.
Az elektromosság és a mágnesség némely hatásai közötti analógia sok kiváló fizikust időnek előtte alaptalan konjekturákra [következtetésekre] vezérelt. AMPÈRE nem tartozott ezek közé. Addig, míg az áramnak a mágnestűre gyakorolt hatása föl nem találtatott, AMPÈRE megelégedett avval, hogy a mind sűrűbben szaporodó elektromágnességi elméleteket éber és elfogulatlan kritikai figyelemmel kísérje. AMPÈRE a nevezett analógia kimutatására tett kísérleteket és elméleteket oly kevéssé tartotta meggyőzőknek, hogy 1802-ben előadásainak programmja a következőképen jeleztetett: "A tanár be fogja bizonyítani, hogy az elektromos és a mágnesi tüneményeket különböző és egymástól függetlenül ható két folyadék idézi elő." *
A párisi akadémia 1820 szept. 11-én ismerkedett meg az OERSTED találmányával. AMPÈRE azonnal fölismerte, hogy az áramok és a mágnesség között szoros összefüggésnek kell lenni, s előre átlátta, hogy ugyanolyan mechanikai kölcsönhatásoknak az áramok között is kell fönnállani. AMPÈRE sietett a gyorsan megfogamzott eszmét kísérleti próbáknak alávetni. Készülékeket szerkesztett, melyekkel az áramok kölcsönhatásait, ha ilyenek egyáltalában vannak, kimutathassa. A kísérletek sikere teljesen megfelelt várakozásainak. Egy hét múlva, szept. 18-án AMPÈRE már egy sokkal általánosabb fölfedezést közölt az akadémiával: Az áramtól átfutott két drót egymást vonzza, ha az áramok ugyanazon irányúak, s egymást taszítja, ha az áramok ellenkező irányúak. AMPÈRE később kimutatta, hogy az egymással nem párhuzamos áramok is kölcsönösen hatnak egymásra; a hatás vonzó, ha mind a két áram ugyanazon pont felé közeledik vagy ugyanazon ponttól távolodik; ellenben a hatás taszító, ha az egyik áram bizonyos pont felé közeledik, a másik pedig e ponttól távozik. AMPÈRE csakhamar
* ARAGO, Not. Biogr. II, p. 50.
kigondolta azokat az eszközöket, melyekkel ez alaptünemények kísérletileg szembetünőkké tehetők, s a kölcsönhatások természetét alaposan ismervén, azokat bizonyos módon fölfüggesztett záródrótok folytonos forgatásával még föltünőbbekké tette.
Az első pillanatra föl kellett tűnnie mindenki előtt, hogy itt a mágnesi hatásoktól független hatásokról van szó, mert AMPÈRE már a legelső kísérleteivel megmutatta, hogy az egymásra ható áramoknak nem kell szükségképen különböző két teleptől származniok, hanem elegendő, ha egy és ugyanaz a záródrót kellőképen összehajlíttatik, hogy ugyanaz az áram a mondott vonzó és taszító hatásokat előidézze.
AMPÈRE-nek ez a rendkívül rövid idő alatt tett fölfedezése vetette alapját a fizika amaz ágának, melyet azóta méltán neveznek elektrodinamikának. Az alapvetés után már csak az elektrodinamika törvényei valának levezetendők. Mielőtt AMPÈRE-nek idevonatkozó érdemeiről szólnánk, helyén lesz, – mert a dolog történetéhez tartozik, – hogy fölemlítsük az ellenvetéseket, melyeket némelyek az AMPÈRE fényes fölfedezése ellen tettek.
Az első és a legközelebb fekvő ellenvetés abban látszott lenni, hogy az AMPÈRE fölfedezése végtére nem egyéb, mint az az elektromos vonzás- és taszítás-tünemény, mely már régóta ismeretes volt.
AMPÈRE könnyen megczáfolhatta ezt a nézetet: Az egynevű elektromos testek egymást taszítják, holott az ugyanazon irányú áramok egymást vonzzák; a különnemű elektromos testek egymást vonzzák, holott az ellenkező irányú áramokkal az ellenkező történik. Az egynevű elektromosságú testek az érintkezés után azonnal eltaszítják egymást, holott az ugyanazon áramoktól átfutott drótok, ha egymással érintkeznek, a mágnesek módjára együtt maradnak.
Az ellenvetések másik csoportjának több alapja volt. Ha két test külön-külön valamely harmadik testre hatni képes, akkor az a két test bizonyára egymásra is hat. Mivel pedig a
záródrótok egyaránt hatnak a mágnestűre, miért ne hatnának egymásra is? E szerint az áramok kölcsönhatásai az elektromágnesség alaptörvényeiből önként következnek.
AMPÈRE, a helyett hogy találmányának újsága ellen tett utóbbi megjegyzést közvetetlenül megczáfolta volna, fölkérte ellenfeleit, mutatnák meg, mi úton-módon lehetne az OERSTED kísérletéből az áramok egymásra gyakorolt vonzó és taszító hatásait levezetni.
AMPÈRE kérelmét senki sem teljesítette ugyan, de az ellenvetést még sokan fentartották. Ekkor eszébe jutott ARAGO-nak, hogy lehet oly példákat idézni, hol két test külön-külön egy harmadikra hat, a nélkül, hogy egymásra hatnának. "Itt van két lágyvas-kulcs, mondá ARAGO, mind a kettő vonzza ezt a mágnestűt: ha önök nem bizonyítják be, hogy e két kulcs egymásra kölcsönösen hat, akkor az önök ellenvetéseinek kiinduló pontja helytelen."*
Ennek a fölszólításnak megvolt a maga hatása; AMPÈRE a prioritási vitán szerencsésen túlesett, s most már egész hévvel hozzáfoghatott a kitűzött feladat megfejtéséhez, az elektrodinamikai tünemények mathematikai szigorú és biztos alapelvekre fektetett elméletének felállításához.
E feladat megfejtése rendkívüli nehézségekkel volt összekötve, de AMPÈRE az eléje gördülő akadályokat, egyiket a másik után, diadalmasan legyőzte. Munkája a természettudományi módszernek egyik legszebb mintája; AMPÈRE fényes példával megmutatta, hogy miként lehet a tünemények végnélkülinek látszó komplikácziójából az egyszerű törvényeket, melyeknek ama tünemények hódolnak, biztosan és szigorúan levezetni.
AMPÈRE mindenekelőtt a kellő kísérleti tények birtokába akart jutni. Meg akarta tudni, mily törvények szerint hatnak bizonyos irányú és egymástól bizonyos távolságban levő elektromos áramok végtelenül kicsiny részei, hogy aztán a mathe-
* Not. Biogr. II, p. 60.
matika segítségével bármilyen áramok kölcsönhatásait levezethesse; más szóval, le akarta vezetni az elektrodinamikai alaptörvényt.
A lengés-módszer, melyet COULOMB nagy sikerrel használt a statikai elektromosság és a mágnesség törvényeinek bebizonyítására, itt mit sem segíthetett. Nem elvi, hanem technikai nehézségek gördítettek e kitűnő módszer alkalmazása elé legyőzhetetlen akadályokat. Azonban AMPÈRE megtalálta a dolog nyitját: a dinamikai módszert félre téve, a statikai módszerhez folyamodott. Nem a mozgás, hanem az egyensúly föltételei valának őt a dolog természetéről fölvilágosítandók; megkereste, hogy bizonyos alakú s egymás közelében levő vezető drótok mily módon jönnek egyensúlyba.
AMPÈRE az egyensúlynak négyféle állapotát vetette tüzetes vizsgálat alá. Mindegyik esetben a drótoknak oly alakot adott, hogy az egyensúly módjából – s ez volt a fődolog – ép oly szigorú, mint egyszerű kísérleti törvény következett.
Első kísérlete abban állott, hogy az elszigetelt drótot úgy görbítette meg, hogy a két része egymásmellett feküdt, tehát egy vonal mentén ellenkező irányú két áram haladt. Ez a drót-rendszer a legérzékenyebb módon fölfüggesztett drótra sem gyakorolt befolyást, jeléül annak, hogy az áram irányának ellenkezővé változtatásával a vonzó erő épen akkora taszító erővé válik.
Második kísérletében egy igen könnyen mozogható drótot másik két drót közé függesztett föl. Ez utóbbi drótokon az áram ugyanabban az irányban keringett, tehát a középső drótot mind a kettő taszította. Azonban az egyik drót egyenes volt, a másik pedig kigyódzó vonalban volt összehajlítva. Ha a két drót közül az egyik erősebben taszította volna a középső drótot, mint a másik, akkor a középső drótnak a szélsők egyike felé el kellett volna mozdulnia, a mi azonban nem történt meg. Evvel be volt bizonyítva, hogy egy egyenes és egy kigyódzó (sinusos) áram egyenlő hatásokat gyakorol.
AMPÈRE a harmadik kísérletével kimutatta, hogy valamely tetszésszerinti zárt áram nem képes valamely körszerű áram egyik ívét ezen ív síkjára függélyes és a középpontján átmenő tengely körül forgatni.
Végre a negyedik kísérletben fölkereste három körszerű áramnak egyensúlyát avval a föltétellel, hogy a három kör középpontjai egy egyenes vonalban feküdjenek, sugaraik pedig mértani sor szerint növekedjenek.
Ez a kísérleti anyag elegendő volt, hogy AMPÈRE vele az elektrodinamikai alaptörvényt levezesse. Eljárása főbb vonásaiban a következő volt.
AMPÈRE föltette, hogy az áramok igen kicsiny részének vonzása vagy taszítása arányos az ezen áram-elemeken az időegységben átfolyó elektromosságokkal vagyis az áramok intenzitásával, és fordított viszonyban van a középpontjaikat összekötő vonal hosszúságának valamely egész számú hatványával. Ezt a két föltevést először arra a két egyszerű esetre alkalmazta, midőn az elemek párhuzamosak és midőn az elemek az összekötő vonal irányába esnek, ezután megmutatta, hogy miként lehet két tetszésszerinti irányú elem kölcsönhatását az előbbeni két egyszerű esetre visszavezetni. Az eredményül kapott általános képletben két határozatlan állandó maradt, az egyik az arányosság tényezője, a másik pedig az egész szám, melylyel az elemek középpontjainak távolságát hatványozni kell. A négy alapkísérlet segítségével ez állandókat meghatározta s evvel az elektrodinamikai általános képlet le volt vezetve.
E képlet taglalásából kiderült, hogy két áramelem a középpontjaikat összekötő egyenes vonal irányában hat; hogy e hatás nagysága függ az elemek egymáshoz való hajlásától és fordított viszonyban van a távolság négyzetével.
AMPÈRE tehát kimutatta, hogy ugyanaz a törvény, mely az égitestek mozgását kormányozza, melynek a statikai elektromosságnak és a mágnességnek vonzás- és taszítás-tüneményei hódolnak, a dinamikai elektromosságnak is az alaptörvénye.
COULOMB a statikai elektromosságnak, AMPÈRE pedig a dinamikai elektromosságnak a Newtonja.
AMPÈRE elektrodinamikai alaptörvénye két megjegyzés alá esik. Először is, a törvény csak az áramok elemeire [kis darabjaira] vonatkozik, másodszor pedig a levezetés természeténél fogva nem tünteti föl az áramok hatásai és az áramok dinamikai természete közötti kapcsolatot.
A mi az első megjegyzést illeti, annak kritikai éle nincs, mert a törvény általános és alapvető jelleme épen abban rejlik, hogy a véges áramok hatásainak bármely esetében, kiinduló pontúl vehető. A véges és tetszés szerinti alakú áramok összes hatásainak levezetése pusztán csak felsőbb analitikai feladat; AMPÈRE nem mulasztotta el, hogy az alaptörvény alkalmazásait a legfontosabb esetekre ki ne terjeszsze s ezáltal újabb fontos fölfedezések útját megnyissa, mint erről alább még szólani fogunk.
A második megjegyzés már a levezetés lényegét illeti: AMPÈRE bizonyos egyensúlyi helyzeteket állított elő, mely helyzetekben a működő erők egyensúlyt tartván, a mozgékony vezetők nyugalomban maradnak. AMPÈRE elméssége, melylyel az egyensúly-helyzetekből az egyensúly föltételeit és ezekből ismét az alaptörvényt levezette, bámulatra méltó. Mindazonáltal nem mondhatni, hogy az AMPÈRE-féle kísérleti alap elegendő szilárd, mert AMPÈRE arra fekteti levezetéseit, hogy bizonyos esetekben mozgás nem jő létre, már pedig minden mozgásnál bizonyos akadályokat kell legyőzni, minélfogva a mozgás megszűnéséből, bármily gondosan törekszünk is arra, hogy a mozgás-akadályokat mellőzzük, még nem következtethetjük, hogy a mozgató erők csakugyan egyensúlyban vannak, hanem csak azt mondhatjuk, hogy az erők nem képesek a mozgás akadályait legyőzni.
Szükséges tehát, hogy az elektrodinamikai erők közvetetlenűl méressenek, azaz mechanikai erőkkel összehasonlíttassanak. Mintegy húsz évvel az AMPÈRE dolgozata után WILHELM WEBER azon volt, hogy az AMPÈRE alaptörvényet ily szempont-
ból igazolja. WEBER az elektrodinamikai erőket pontosan mérhető mechanikai erőkkel állította szembe s az egyensúlyt ily módon hozta létre. WEBER eljárása mindamellett hogy AMPÈRE-étől tetemesen eltért, oly eredményekre vezetett, melyek AMPÈRE alaptörvényének helyességét fényesen igazolták.
Azonban még az újabb kísérleti bizonyíték után is fönmaradt az az ellenvetés, hogy az AMPÈRE alaptörvénye elvégre is csak tapasztalati képlet, mely az áram dinamikai természetét vagyis a vezetőkben áramló elektromosságok vonzó és taszító közvetetlen hatásait figyelembe nem veszi, hanem az áramot, a tapasztalásnak megfelelőleg, csak az előidézett hatások okának tekinti. AMPÈRE nem vezetett le egy általános elektromos alaptörvényt, mely az áramban keringő elektromosságok kölcsönhatásaiból indúl ki, mely tehát az elektrodinamikai vonzasokat és taszításokat külön esetként magában foglalná.
E feladat megfejtésére ismét WILHELM WEBER vállalkozott s oly alaptörvényt vezetett le, mely az AMPÈRE-ét is magában foglalja. Mindazonáltal a feladat megfejtettnek még most sem tekinthető, mert WEBER föltevései között olyanok is vannak, melyek a mechanika általános alapelveivel ellenkeznek. Igaz ugyan, hogy ez az ellenkezés oly természetű, hogy korántsem szól a WEBER föltevéseinek tarthatatlansága ellen, sőt úgy látszik, mintha a WEBER elmélete általánosabb mechanikai elveknek az elektromosság révén jogosúltságot szerezne, csakhogy az elektromosság oly ható, melynek lényegét sokkal kevésbbé ismerjük, semhogy az elektrodinamika elveit általános mechanikai szempontból értékesíthetnők.
Térjünk vissza az AMPÈRE vizsgálataihoz. Az alaptörvény birtokában lévén, annak alkalmazásaihoz fogott. Először is egy egyenes vonalú áramnak, irányára merőleges síkokban fekvő, köralakú, zárt áramokra gyakorolt hatását kereste. A számítás eredményéből az tűnt ki, hogy a köráramok síkjai, ha ezek mozgékonyaknak tételeztetnek föl, elvégre az egyenes vonalú árammal párhuzamosan helyezkednek el. AMPÈRE a számítás
eredményét, a mennyire az elméletben kikötött föltételeket megvalósíthatta, kísérletnek vetette alá; a kísérleti eredmény az elméletivel teljesen megegyezett.
AMPÈRE-nek ez az újabb fölfedezése egyszerre világosságot vetett ama tünemények okaira, melyeknek magyarázatára OERSTED két évszázad mögé nyúlt, hogy egy híres filozófusnak divatból rég kiment eszméit fölelevenítse. Tegyük föl, hogy valamely mágnestű egész hosszában a tengelyére függélyes síkokban zárt köráramok keringenek, ekkor, ha a tű mellett egy, a tengelyével párhuzamos áramot vezetünk, AMPÈRE fölfedezése szerint a tű áramai ez utóbbi árammal párhuzamosan helyezkednek el, tehát a tű tengelye az áram irányára függélyessé válik, s a tűnek az emeltyű törvényeivel oly szembetűnőleg ellenkező kitérése természetes és AMPÈRE fölfedezéséből szükségképen következő ténynyé válik.
Ez volt az a nagy eszme, melyet AMPÈRE-ben számításainak eredménye keltett. A mágnes nem egyéb, mint bizonyos köráramok rendszere; mágnesezni annyit tesz, mint az aczél molekulái körül keringő áramokat előidézni: ez volt az a merész, de reális alapon nyugvó hipothézis, mely kiszorítandó vala mindazokat a hipothéziseket, melyeket a fizikusok régi idők óta a mágnesség mivoltáról és a mágnesség és az elektromosság analógiájáról alkottak.
AMPÈRE nagyszerű konczepczióját mindenek előtt kísérleti úton szilárd alapra akarta fektetni. Mivel a körfolyamok egész rendszerét olyformán előállítani, mint ezt a hipothézis megkívánja, majdnem lehetetlen, AMPÈRE a körfolyamok rendszerét utánozta; azaz egy elszigetelt drótot csavarszerűleg szorosan összehajtott, s az egészet mozgékonyan fölfüggesztette. Midőn AMPÈRE e készüléken, melyet szolenoidnak nevezett, áramot vezetett át, az a mágneséihez teljesen hasonló hatásokat mutatott.
Ez a hasonlóság AMPÈRE-t nézeteiben még inkább megerősítette s felbátorította, hogy következtetése szálait még tovább
fűzze. Legközelebbi törekvése az volt, hogy számítás által is megmutassa, miszerint a szolenoidok eleget tesznek mindazoknak a törvényeknek, melyeket a mágnesek hatásairól addig ismertek. AMPÈRE fáradságát siker koronázta; avval a föltevéssel, hogy a vas molekulái körül köráramok keringenek, levezette a COULOMB törvényeit, s a BIOT és SAVART kísérleti törvényeit, melyek valamely áramnak a mágnestűre gyakorolt hatásait fejezik ki.
E meglepő eredmények többé nem hagytak fönn semmi kétséget a mágnesek hipothézises szerkezete iránt. S mégsem mondhatjuk, hogy az AMPÈRE hipothézise, a régi, a kétfolyadékos hipothézist kiszorította volna. Valóban, a kétféle mágnesi folyadék a tüneményekről, mindaddig, míg csakis a mágnesek kölcsönhatásairól van szó, szigorú számot ad, s mivel a fizikai tan- és kézikönyvek legnagyobb része az ősi szokásnak hódolva módszertani szempontból a mágnességet az elektromosságtól különválasztva, még pedig az utóbbi előtt tárgyalják, valószínű, hogy a két folyadék hipothézise még sokáig forgalomban fog maradni. (*) Ha azonban a mágnesek és áramok kölcsönhatásairól, vagy az áramok egymásra gyakorolt hatásairól van szó, akkor a kétfolyadékos hipothézis tehetetlenné válik, holott az AMPÈRE hipothézise e kölcsönhatások mind a három csoportját egyenlő könnyűséggel magyarázza s mind a három csoportot kapcsolatba hozza.
AMPÈRE hipothézisének egyszerűsége és termékenysége legfényesebben a földmágnesség hatásaiban nyilatkozott. A fizikusoknak összhangzó véleménye a Földet már GILBERT óta nagy mágnesnek tekintette. A Földnek tehát a mágnesek módjára kell az áramokra hatni. Azonban az AMPÈRE elektrodinamikai fölfedezései nélkül még mai napig is várhatnók az efféle hatások nyilvánulásait, s lehetséges, hogy még jelenleg is élénk vita tárgyát képezné, vajjon hat-e a Föld az áramokra vagy sem. AMPÈRE fölfedezései a vitának elejét vették, az ő szolenoidjai épen úgy helyezkedtek el a mágnesi délkörbe, mint
(*) Ez így is történt: a mai könyvek is beszélnek mágneses pólusokról és póluserősségekről, megjegyezvén, hogy ez nem fizikai valóság, csak szemléletes magyarázó kép. [NF]
a közönséges aczélmágnesek. "NEWTON, HALLEY, DUFAY, AEPINUS, FRANKLIN és COULOMB mit szóltak volna ahhoz, ha valaki azt mondotta volna nekik, hogy megjön az ideje, mikor a hajósok az elektromos áramot, az elektromos drótokat észlelvén, mágnestűk hiányában is eligazodhatnak?" *
A szolenoidok és a mágnesek azonos hatásai után mi sem gátol abban, hogy magát a Földet is szolenoidnak tekintsük. E nagy szolenoidban az áramok a Föld forgásával ellenkezőleg keletről nyugat felé keringenek s a földmágnesség helyét a földelektromosság foglalja el. Ez a helycsere, igaz, hogy még nem fejtette meg a földmágnesség problémáját, de kétséget nem szenved, hogy a megoldást, ha ez egyáltalában lehetővé válik, rendkívül meg fogja könnyíteni.
Ha végigtekintünk az AMPÈRE-től kivívott fényes eredményeken, lehetetlen, hogy vissza ne emlékezzünk OERSTED-re. A dán fizikus alapvető észlelete volt az, mely e szép eredményeket, melyekre az emberi szellem mindenha büszke lehet, közvetve létre hozta.
OERSTED és AMPÈRE kortársak valának. Mind a ketten szerény körülmények között nevelkedtek, mind a ketten önerejükből vetették tudásuk alapját. Lelkületük költőisége, filozófiai eszméik rokonsága akkor is szellemi rokonokká tette volna őket, ha mindketten nem működtek volna közre, hogy az emberi tudásnak egy új ágát megteremtsék. Az elektromágnesség OERSTED nélkül nem létezett volna, AMPÈRE nélkül pedig csak egy magános, nagyon különösnek látszó kísérlet maradt volna. Az OERSTED és AMPÈRE együttes eredményei valának csak képesek egy oly tudományt teremteni, mely csodálatra méltó alkalmazásaival az emberi társadalomra a leghathatósabb befolyással volt.
Az elektromos telegrafia az elektromágnességnek kétségen kívül legfontosabb alkalmazása; történetét ott lehetne kezdeni,
* ARAGO, Not. Biogr. II, 67.
a hol az elektromos vezetők és nem vezetők közötti különbség fölismeréséről van szó. Mindazonáltal az elektromosságnak ilyetén felhasználásáról csak a lipcsei WINKLER-nek (1746) terveit lehet mint a legrégiebbeket fölemlíteni. Az eszme hosszú időn át feledékenységbe borúlt s a genfi LESAGE (1774), LAMOND (1787), REISSER (1794), SALVA (1798) és SÖMMERING (1808) – mely utóbbinak ajánlatát I. Napoleon mint egy németnek hóbortos eszméjét visszaútasítá – mindannyian csak a statikai elektromosság által előidézhető hatásokat tartották szem előtt. Az elektromos gépek és az elektromos szikra megbízhatatlan funkcziója csakhamar meggyőzte azokat, kik a tervvel komolyan foglalkoztak, a kivitel és a szabályszerű közlekedés rendkívüli nehézségeiről.
Az elektromágnesség hivatva volt az addig fönnálló akadályokat egyszerre legyőzni. Hiú erőlködés volna az elektromos telegrafiának, vagy még inkább a telegrafiának általában, a feltalálóját feltalálni [megtalálni] akarni. Mégis, mivel az AMPÈRE érdemeit a legtisztább színben akarjuk előtűntetni, nem hallgathatjuk el, hogy az elektrodinamika megalapítója 1832-ben a Collège de France-on tartott előadásai alkalmával arról is szólott, miként lehetne egy tetszés szerint zárható és nyitható áramnak a mágnestűre gyakorolt hatásait a telegrafiára felhasználni; fölemlítette, hogy lehetséges volna a tű eltérései számából és irányából rendszeres alfabétumot kombinálni, s ez eltérések egymásutániságából szavakat, mondatokat összeállítani.
AMPÈRE barátai körében gyakran fölvetette ezt az eszméjét, sőt élénk képzelete számba vette az áram chemiai hatásait is; gyakran szólott oly telegráfról, melyben a jeleket az oxigén és hidrogén fejlődése adná. Az elektromos telegráf eszméje AMPÈRE-ben megfogamzott, még csak a gyakorlati kivitel hiányzott.
A kivitel, melyet a lágyvasnak ARAGO feltalálta pillanatnyi mágnesezése, s a FARADAY feltalálta indukczió rendkívül megkönnyítettek, már csak idő kérdése volt. STEINHEIL (l836),
GAUSS és WEBER (1836), JACQUIN SCHILLING VON CANNSTADT és ETTINGSHAUSEN (1837), WHEATSTONE és MORSE fáradozásai megtermették a gyümölcsöket, melyeket az elektromágnesség tudománya az emberiség javára termelendő vala.
AMPÈRE-nek az elektromágnességre vonatkozó munkái, * mint könnyen érthető, nagy föltűnést keltettek. Ha a híres fizikust az irigyek és érdemeinek kisebbítői talán bántották is, másrészről megvolt az az elégtétele, hogy nagy és nehéz munkájában kiváló mathematikusok, mint SAVARY, LIOUVILLE és DUHAMEL, baráti előzékenységgel hathatósan támogatták.
IV.
Ampère mathematikai munkái. – Tudományos egyénisége.
AMPÈRE, mint említettük, tudományos pályafutását egy mathematikai értekezéssel, a játékok elméletéről, kezdette meg. Ez a dolgozata megnyitotta előtte a politechnikai iskolát, s barátai méltán elvárhatták, hogy a szép kezdet után a jeles értekezések egész sora fog következni. Mindazonáltal a játékok elméletéről írt értekezés nem volt e kiváló szellem első szárnypróbálgatása; AMPÈRE mathematikai első kísérlete sokkal régibb keletű. Már 1788-ban, tehát 13 éves korában a lyoni akadémiának beküldött egy dolgozatot, melyben a kör négyszögesítését tárgyalta. Kevés idő múlva ugyanavval az akadémiával egy hasonló tárgyú értekezést közölt; ez utóbbiban a félkörnél kisebb, de máskülönben tetszésszerinti körív kiegyenesítésével foglalkozott. Persze, a dolgozatok egyike sem sikerült, de AMPÈRE-nek ez első törekvései is nyilván elárulták a kiváló férfiú szellemi irányzatát; nehéz, meg nem fejthetőknek látszó
* E munkái közül a legnevezetesebbek a következők: Récueil d'observations éléctro-dynamiques, Paris, 1822.; Exposé méthodique des phénomènes éléctrodynamiques, Par. 1823.; Théorie de phénomènes électro-dynamiques uniquement déduite de l'expérience, Par. 1826. (Ezeken kívül számos értekezés az Ann. de chim. et de phys.-ben).
feladatok tárgyalása mindenkor különös ingerrel voltak AMPÈRE búvárkodó szellemére.
Alig szükséges megjegyeznünk, hogy AMPÈRE a későbbi éveiben felhagyott az ily terméketlen kísérletekkel. (*) AMPÈRE a mathematikának arra a terére lépett, melyen az emberi tudás a NEWTON és LEIBNIZ alapvető munkái óta a legszebb eredményekkel gazdagodott. Mindamellett az elemi geométria művelését sem tartotta fényes tehetségeinek meg nem felelő foglalkozásnak. Már 1801-ben közölte a lyoni akadémiával azt az értekezését, melyben a részarányos poliéderek térfogati egyenlőségét, ezt az axiomának látszó tételt szigorúan bebizonyította. E munka után az analitikai értekezések hosszú sora következett; az AMPÈRE földolgozta tárgyak a mathematika és a mechanika legkényesebb kérdéseire új világosságot valának derítendők, minélfogva a párisi akadémia kapui csakhamar megnyiltak az ifjú tudós előtt (a LAGRANGE halála után 1813-ban). Feladatunk körén kívül esik, hogy AMPÈRE mathematikai dolgozatait tüzetesen ismertessük; legyen elég, ha fölemlítjük, hogy e dolgozatok a differencziális kalkulus elveire, a részletes differencziális egyenletek integrácziójára, a simuló görbékre, a derivált függvények elméletére, a TAYLOR sorának egy új bebizonyítására, stb. vonatkoznak. A variáczió-számítás áltatános képletei AMPÈRE-t egy híres feladatnak, a lánczvonal elméletének bővebb kifejtésére vezették. A lánczvonal elmélete, melylyel már GALILEI foglalkozott, a BERNOULLI JAKAB és JÁNOS, LEIBNIZ és HUYGHENS vizsgálataival már kimerítettnek látszott, midőn AMPÈRE az új elvek alkalmazásával a vonal igen nevezetes s addig ismeretlen tulajdonságait vezette le. Az elméleti mechanika és fizika még több kiváló vizsgálatot köszönhet AMPÈRE-nek; ilyenek a virtuális sebességek elvének bebizonyítása; MARIOTTE törvényének bebizonyítása; egy új elmélet felállítása, mely elméletből a rendes és rendkívüli sugártörés törvényei következnek; a fényhullámok fölületének meghatározása oly közegben, melynek a három dimenzió szerint különböző rugalmassága van.
(*) A körnégyszögesítés lehetetlenségét csak a XIX. század végén mutatták ki. [NF]
AMPÈRE ifjúkori első tanulmányai, különösen pedig az encziklopédia olvasásával majd az egyik, majd a másik tudományos irányba tereltetett, s bár az exakt tudományok művelését mindenkor élete főfeladatának tartotta, az emberi ismeretek mindegyik ágában talált olyas valamit, a mi reá különös vonzalmat gyakorolt. Nem fog tehát meglepni bennünket, ha azt látjuk, hogy az a férfiú, ki fizikai tudásunkat az ismeretek egész halmazával gyarapította, a legnagyobb hévvel és odaadással foglalkozik a filozófiának és a szerves világ törvényeinek legmagasabb kérdéseivel.
AMPÈRE tudományos környezete nagyon alkalmas volt arra, hogy szellemi tevékenységének minden irányban táplálékot és biztatást nyújtson. Párisban nemcsak az exakt tudományok művelőit, hanem az irodalom és filozófia férfiait is az AMPÈRE társaságában találjuk. Az élénk diskussziók, melyeket MAINE DE BIRAN, CABANIS, DESTUTT DE TRACY és más kiváló férfiakkal váltott, mindig ébren tartották benne azokat a pszichológiai és metafizikai eszméket, melyek benne egyszer még megfogamzottak. Az a körülmény, hogy az akkori mathematikusok, fizikusok és chemikusok a tisztán pszichológiai és metafizikai vizsgálatokra nem sokat adtak, legkevésbbé sem ingatta meg kedvelt eszméinek tovább fűzésében. AMPÈRE már azon volt, hogy elmélkedései gyümölcseit filozófiai önálló művekben közzétegye; Bevezetés a filozófiába, A létezés elmélete, A szubjektivumok és az objektivumok ismeretéről és az abszolut moralitásról czimű műveinek nemcsak tervét, hanem egyes részleteit is kidolgozta, azonban egy váratlan körülmény tervei kivitelét megakadályozta. Ugyanis AMPÈRE nem érezvén magában elegendő erőt, hogy e sokoldalú és nehéz thémákat kellőképen kidolgozza, azokat először élénk diskussziók alá akarta vetni. Azonban MAINE DE BIRAN Párisból elutazott, többi ismerősei pedig az általa fölvetett kérdések iránt sokkal csekélyebb érdeklődést tanusitottak, semhogy AMPÈRE-nek a dolgok alapos megvitatására kilátása lehetett volna. AMPÈRE ekkor elhatározta, hogy a szellemi
vitát lyoni barátai körébe teszi át. Azonban a várt részvétel itt is elmaradt: s mindamellett hogy intim körben kijelentette, miszerint hivatva érzi magát, hogy a pszichológia alapjait minden időkre megvesse, lyoni barátai pszichológiáját egy kissé körülményesnek és száraznak találták, s kérték őt, térne inkább vissza az exakt tudományokhoz! Hogy mily erős gyökereket vertek benne filozófiai nézetei, s hogy mily nagy súlyt fektetett azokra, legjobban kitűnik barátai tanácsára adott következő feleletéből: "Hogyan hagyjak el egy virágokkal és csörgő vizekkel telt tartományt, hogyan cseréljem föl a patakokat és ligeteket a sivatagokkal, melyeket a mathematikai nap sugarai pörkölnek, mely sugarak a tárgyakra a legélénkebb fényt vetvén, azokat elhervasztják és tövig kiszárítják! ... Mennyivel többet ér a lengő árnyak alatt bolyongani, mint egy egyenes út hosszában menni, mely úton a szem mindent áttekint, melyen semmi sem szalad el előlünk, hogy bennünket üldözésére biztasson!" *
AMPÈRE-nek ezen véleményében barátai közül senki sem osztozott. Végtére is egyedül és elvtársak nélkül látta magát azon a téren, melyen mathematikai érdemeivel legalább is egyenlőrangú eredményeket vélt elérhetni. AMPÈRE ismét visszatért a tények világába, régi nézeteit vagy újabbakkal cserélte föl, vagy pedig egészen elhagyta.
AMPÈRE-t, ki már ifjúságában szenvedélyesen foglalkozott a botanikával, a szerves világ életjelenségei mindenkor kiválóan érdekelték. Alkalmilag megesett, hogy az e tárgyra vonatkozó elmélkedéseit metafizikai kedvelt eszméivel hozta kapcsolatba. Így példáúl erősen védelmezte azt a peripatétikus felfogást, mely szerint az állatoknak az érzékenységen és az emlékezőtehetségen kívül egyéb funkcziók nem tulajdonítandók, s hogy a többi életműködésüket egyedül az ösztön irányozza. Később ezt a nézetét megváltoztatta s az állatok összeségének is minden
* ARAGO, Not. Biogr. II, 37.
lehető szellemi tehetséget tulajdonított, még pedig minden lehető mértékben.
Midőn CUVIER és GEOFFROY SAINT-HILAIRE között megindult az a híres vita, mely a szerves lények szerkezetének egységét vala eldöntendő, a mathematikusok közűl csakis egyedül AMPÈRE-nek volt tehetsége és bátorsága a vitába elegyedni. CUVIER előadásait a Collège de France-on tartotta, AMPÈRE is a hallgatók között ült. CUVIER élénken kikelt a német természetfilozófusok ama nézete ellen, mely az állatoknak szervezeti egységet tulajdonított, s mivel AMPÈRE az előadás folyamában vagy az előadás után nem tehetett megjegyzéseket, ellenvetéseit a saját előadásai végén tette meg. CUVIER öcscse, ki az AMPÈRE előadásain jelen volt, AMPÈRE érveléseit bátyjával közölte, s az utóbbi nem mulasztotta el, hogy a következő héten ellenfele támadásait vissza ne torolja. AMPÈRE meg volt győződve CUVIER rendkívüli tudományáról és tekintélyéről, s ha a harczot mindamellett újra meg újra fölvette, csak is szorgalmas tanulmányain alapuló tudományos meggyőződésének akart érvényt szerezni. 1814-ben kiadta (névtelenűl) az állatok szervezetének elméletét. E művével, ha kitűzött czélját, azaz a vitás kérdés eldöntését a maga javára, nem érte is el, anatómiai és természetrajzi ismereteinek ékesen szóló bizonyítékát adta.
AMPÈRE élete utolsó éveiben oly munkára vállalkozott, melynek sikeres befejezése sokoldalú ismereteinek módszeres képét lett volna előtüntetendő: az összes tudományok osztályozását kísérlette meg. Ez is oly feladat volt, melynek megfejtésére mind az ókor mind pedig az ujkor nem egy filozófusa vállalkozott. AMPÈRE egészen tisztában volt avval a haszonnal, melyet a kérdés sikeres megoldása az oktatásra, a tudományok methodikai tárgyalására, encziklopédiák szerkesztésére, könyvtárak rendezésére stb. nézve eredményezett volna. A régiebbek kísérletei a felosztási alapelvek czélszerűtlen megállapítása által oly eredményeket szültek, melyek szerint már az első
pillanatra is heterogéneknek látszó elemek egy és ugyanazon csoportba szoríttattak volna. Már pedig senki sem fogja a tudományok érdekében fekvő dolognak tartani, hogy valamely előre megállapított alapelv kedveért egymás mellé helyezzen oly dolgokat, melyek az alapelv értelmében egy csoportba tartoznak ugyan, de, már csak külső jellegük miatt is, természetszerűleg ellenállanak az összefoglalásnak; vagy pedig, hogy ellentétbe állítson oly dolgokat, melyek természetük szerint együvé tartoznak. Ezt a hibát akarta AMPÈRE kikerülni.
AMPÈRE fölosztási rendszerének nincs szubjektív alapja; a csoportokat nem az intellektuális képességek szerint rendezte, hanem objektív szempontból két országot vett föl, a világ tudományának országát, vagyis a kozmológiát és az ontológiát. A kozmológiai tudományok ismét két mellékországra, a lélektelen és a lelkes objektumokat tárgyaló tudományokra oszolnak. Mindegyik mellékország ismét két ágra, mindegyik ág ismét két csoportra oszlik, s AMPÈRE ezt a ketté osztást a már többé nem osztható határokig folytatván, összesen százhuszonnyolcz tudományt származtatott le. Azonban a szép terv dugába dőlt, mert AMPÈRE nem talált százhuszonnyolcz olyan tudományt, melyek határait eléggé élesen körvonalozhatta volna. Avval, hogy az addig egységeseknek meghagyott tudományokból fejezeteik szerint külön tudományokat alkotott, a dolgon mit sem segíthetett, mert az új nevek, melyekkel régóta ismeretes dolgokat jelölt meg, már értelmüknél fogva is inkább a helyes fölfogástól való eltérést mozdították volna elő. Különben is, mindezeket nem tekintve, az AMPÈRE rendszere a tudományos módszernek nem hasznára, hanem csakis kárára lett volna, ha ugyan valaki megkísérlette volna, hogy e rendszert valamely tudomány módszerének alapjáúl elfogadja.
AMPÈRE nemcsak a tudományok általános osztályozását, hanem a természettudományok egyes ágainak különös osztályozását is megkísérlette. Mindamellett, hogy AMPÈRE-nek a saját rendszere elvei szerint teljesen igaza volt, a természettudósok
egyike sem volt hajlandó a tudományok régi beosztását az újjal fölcserélni.
V.
Ampère jelleme. – Halála.
A nagy közönség egy része mindig hajlandó arra, hogy az exakt, nevezetesen a mathematikai tudományok művelőit a szó olyan értelmében vett tudósoknak tekintse, mint a kik szellemi életének folyását a kalkulus rideg törvényein kívül az érzelmek és a kedély világába tartozó egyéb motívumok nem irányozzák. Ez a téves felfogás nem a megítéltek egyéni jellemére van alapítva, hanem inkább az ítélők egyoldalú, mondhatnók félszeg, fölfogásából ered. A kik nem röstellik a fáradságot, hogy a mathematikai tudományok kiváló művelőinek élettörténetébe bepillantsanak, számtalan esetből bizonyára azt a meggyőződést meríthetik, hogy az exakt tudományok művelése sohasem zárja ki a gyöngéd érzelmek ápolását.
AMPÈRE költői lelkülete a mondottakról világosan tanúskodik. Az elektrodinamika megalapítója már kora ifjúságában szomorújátékot írt Hannibal haláláról, s midőn már Bourgban a fizika tanításával foglalkozott, tudományos buzgalmát nem akadályozta meg, hogy költői kompozícziókkal foglalkozzék; versei érzelmekben oly gazdagok s oly bájosak, hogy ARAGO érdemeseknek találta azokat arra, hogy velök a szerzőjük fölötti akadémiai emlékbeszédet ékesítse.
AMPÈRE költői hangulata mellett megőrizte még mindazokat a tulajdonságokat, melyeket nevelése és ifjúsága külső körülményei által már kora ifjúságában fölvett. A párisi légkör, a tudomány első rangú művelőivel való gyakori és élénk érintkezés szokásain és modorán nagyon keveset változtatott. Némelyek hajlandók voltak arra, hogy AMPÈRE-nek előadásaiban vagy társas érintkezéseiben tanusított modorosságát magános és elzárkózott nevelésének tulajdonítsák. Azonban kiváló férfiak jellemző szokásaiból a magános vagy nyilvános nevelés
befolyásaira következtetni nagyon bajos volna; lehetne idéznünk számos tudóst és művészt, kik tudományos vagy művészies foglalkozásuk közepette vagy testi magatartásukban vagy különködőknek látszó egyéb szokásaikban sokkal feltűnőbb viseletet tanusítottak mint AMPÈRE, a nélkül, hogy ifjú korukat az ifjúság köréből kizárva töltötték volna.
AMPÈRE egyik különös sajátsága az állati mágnességbe vetett hite volt. "Gyönge látása, testi ügyesség hiánya, nagy őszintesége nem tették alkalmassá arra, hogy fölismerje azokat a cseleket és fortélyokat, melyeknek a mágnesség ezt a nemét a szemfényvesztők mesterségeül kellett föltüntetni." * Ha figyelembe veszszük, hogy a régi időkben épen úgy mint az újabbakban, sőt a jelenkorban is, egészen tiszteletre méltó egyéniségek, kiknek tudományos komolyságát senki sem vonhatja kétségbe, az állati mágnességben elég realitást találnak arra nézve, hogy az idetartozóknak mondott tüneményeket a szemfényvesztés alacsony kategóriájából tudományos kérdés méltóságára emeljék, akkor AMPÈRE tudományos jellemének e sajátszerű vonását bizonyára senki sem fogja kárhoztatni. Az élettani újabb vizsgálatok kiderítették, hogy ama sajátszerű hatások, melyeket az állati mágnességnek tulajdonítanak, bár a mágnességhez semmi közük nincs, eléggé nevezetesek, hogy a legkomolyabb búvárok figyelmét magukra vonják.
AMPÈRE szokásai és sajátságai talán kevésbbé tűntek volna föl, ha ez a kiváló férfiú fölfedezéseinek újságával és rendkívüli jelentősségével a közfigyelmet amúgy is magára nem vonta volna. Akadnak mindig olyan emberek, kik nem lévén képesek a tudományos konczepcziók magaslatára emelkedni, figyelmüket első sorban nem a dolgok érdemére, hanem holmi aprólékosságokra fordítják. Így eshetett meg, hogy AMPÈRE-t az efféle megfigyelők különös színben tudták föltüntetni. Ha AMPÈRE társaságból haza menve, a saját kalapja helyett egy papnak
* ARAGO, Not. Biogr. II, 88.
háromszögletes kalapját vitte el, vagy ha hasonló, de fokozott szórakozottságból ebéd alkalmával azt hitte, hogy otthon van s nemcsak az ételeket becsmérelte, hanem nővérét is megrótta, a miért olyan ügyetlen szakácsnékat tart: ez elegendő volt, hogy némelyek AMPÈRE szórakozottságát hallatlannak tüntessék föl.
AMPÈRE nemcsak szórakozottságáról volt híres, hanem még hiszékenységéről is. A politikai és a szellemi világnak a fölcsigázott képzelet szülte eseményeit egyaránt elhitte. Pedig nála a hiszékenyseget az értelem hiányának ép oly kevéssé lehetett tulajdonítani, mint a szellemi renyheségnek, mely a dolgok valódi mibenlétének kifürkészését röstelli. AMPÈRE hiszékenységének valódi oka a közömbösségnél egyéb nem lehetett; szellemének folytonos elfoglaltsága közben nem sokat törődött a vele közölt események lehetőségével, bár a politikai események folyása kedélyére rendkívüli hatással volt.
AMPÈRE-nek gyakran meggyűlt a baja a vallásos kételkedésekkel. Nevelése, mely vallásos szigorú elvekre volt fektetve, állandó nyomokat hagyott lelkében, s midőn a tudományok magaslatára emelkedve, a világ sorát nem látta olyannak, a minőnek a szent írók előadásai szerint lennie kellene, a vallásos kétségek gyötrelmeit ki nem kerülhette. Mennyire félt attól, hogy kétkedései a vallásos iránytól nagyon messzire terelik, kitűnik a következő esetből.
Bourg-i tanár korában AMPÈRE egy munkát írt a chemia jövőjéről. Míg a munka készült, a vallásos kétségek nem bántották, de a mint sajtó alá akarta adni, egyszerre rejtélyes fölhevülésbe jött; vétkesnek hitte magát, mert elég bátor volt levonni a leplet oly dolgokról, melyeket pozitív eredményekként fölmutatni csak a jövő századok vannak hivatva; munkáját ördögi sugalmazásnak tekintette s tűzbe vetette. AMPÈRE e tettét később, a vallási kétségek kevésbbé gyötrő pillanatában, nagyon is megbánta.
AMPÈRE-t a politikai események tudományos foglalkozásai
közepette gyakran megzavarták. Az akkori mozgalmas idők eseményei közül egyik sem hozta oly nagy izgatottságba mint Napoleon visszatérése Elba szigetéről. Ez eseménynek előre nem látható következményeitől függött hazája sorsa, a félelmek és remények egész özöne AMPÈRE érzékeny lelkületét annyira fölrázta, hogy lyoni barátai előtt állapotát tarthatatlannak festette. De a mint AMPÈRE visszatért mathematikai mnnkálkodása körébe, lelki nyugalma azonnal helyre állott.
AMPÈRE egy negyed évszázadnál hosszabb időn át a francziaországi főbb collège-k főszámvevője volt. Ez a hivatal, a mellett hogy egyéniségének legkevésbbé sem felelt meg, tudományos tevékenységére legkárosabb hátráltató befolyással volt. Az év három vagy négy hónapját folytonos utazással kellett töltenie, s midőn Párisba visszatért, a tapasztalt eredményekről pontos számot kellett adnia. Nem is volt ez a hivatal sehogysem ínyjére. Hogyan lehetett tehát az, hogy AMPÈRE oly hosszú időn át viselte ezt a terhes hivatalt? Mert kényelmesebbet és jövedelmezőbbet nem kapott. AMPÈRE pedig oly anyagi körülmények között volt, hogy e hivatal jövedelmeit is meg kellett becsülnie. A családföntartás gondjai, a kellő határokat túllépő jótékonysága, nyomtatási költségek, új eszközök és készülékek beszerzése folytonosan igénybe vették a tőkékkel nem rendelkező tudós tárczáját. Így esett meg, hogy AMPÈRE a szerény jövedelmekkel kecsegtető hivatalt sem vethette meg.
A tudományok érdekében e terhes anyagi körülményeknél még inkább fájlalhatjuk azt a szellemi állapotot, melybe az elektrodinamika alapítója élte utolsó éveiben jutott. Az a férfiú, ki ifjúkorában a könyveket, mint mondani szokták, mohón nyelte, terhesnek találta, hogy a legkitünőbb művekbe és értekezésekbe csak be is pillantson; gyakran megelégedett avval, ha a beküldött füzetet fölvágta. A tudományok osztályozásán kívül semmi sem érdekelte; mindaz, a mi erre a tárgyra nem vonatkozott, rá nézve teljesen közömbös volt. Ekkori állapotára világos fényt vet az ARAGO-tól elbeszélt következő eset.
FRESNEL időnek előtte meghalt, s halálával óriási űrt hagyott maga után. Az optika fejlődéseért lelkesülő fizikusok AMPÈRE-t szemelték ki, hogy a lángeszű fizikus szellemi örökségét átvegye; benne bíztak, hogy a nagy űrt méltóan kitölthetné. Nem is mulasztották el, hogy AMPÈRE előtt a dicsőséget, mely már amúgy is majdnem európai híréhez járulna, élénk színekkel ne fessék. A kísérlet eredménytelen maradt. AMPÈRE-t egy majdnem hihetetlennek látszó nehézség tartóztatta vissza; mert, úgymond, ha a neki fölajánlott munkára vállalkoznék, POISSON-nak a hullámelméletre vonatkozó két értekezését végig kellene olvasnia! *
Fájdalom, ezt a hanyatlást is csak az anyagi gondok rovására kell visszavezetni. Ha AMPÈRE egy komoly tevékenységgel eltöltött nap után napi munkájára visszatekintett, s összehasonlította azt, a mit tett, avval a mit tehetett volna, keserűség fogta el szívét s egy kedvezőbb kor iránti reménye egészen megtörött.
AMPÈRE folytonosan hanyatló egészsége helyreállítására 1836-ban Marseille-be utazott. Ez a város egyszer már a legüdvösebb hatást gyakorolta súlyos mellbajára; barátai legjobb reménynyel voltak eltelve utazásának eredménye iránt. BREDIN, a lyoni állatgyógyító intézet igazgatója, AMPÈRE elé utazott, de barátjának aggasztó állapota csakhamar fölismertette vele annak nemsokára bekövetkező végét. AMPÈRE Marseille-ben a leggondosabb ápolásban részesült; mivel a beszélést az orvosok megtiltották neki, senkisem merte figyelmét az őt akkor még érdeklő tárgyra, a tudományok osztályozására és az emberiség sorsának javítására fölhívni. Midőn BREDIN egy ízben a tudományok osztályozására vonatkozó kritikai megjegyzéseket tett, AMPÈRE a legnagyobb hévvel fejtegette az elveket, melyek a tudományokat összekapcsolják; fölhevülése a lelkesedésig fokozódott.
* Not. Biogr. II, p. 106.
AMPÈRE nyugodtan nézett sorsa elé. A marseille-i kollégium sekrestyésének sürgető intéseire ezt felelte: "Köszönöm, abbé uram, köszönöm; mielőtt útra keltem, valamennyi keresztényi kötelességemnek eleget tettem." Súlyos mellbajához heves láz járult, mely dicső életének 1836 jun. 10-én véget vetett.
AMPÈRE maga választotta meg e síriratát:
Tandem felix!
[Végre boldog (vagyok)!]
Irodalom.
Sainte-Beuve et Littré, Jeunesse, études diverses, etc. de M. Ampère (Revue de deux Mondes, 1877. febr. 15.).
ARAGO, Not. Biogr. II.
Galerie des contemporains illustres, t. X.
QUERARD, La France littéraire.
Biographie universelle (E. ARAGO czikke).
Nouv. Biogr. gén.