SEEBECK.
I. Seebeck ifjúsága. – Optikai munkái.
II. A hőelektromos oszlop. – Seebeck egyéb dolgozatai.
III. Seebeck élete. – August Seebeck.
I.
Seebeck ifjúsága. – Optikai munkái.THOMAS JOHANN SEEBECK 1770 ápr. 9-én Revalban született. Atyja gazdag kereskedő volt, s nem mulasztotta el, hogy fia gondos nevelésben részesűljön, s mindazoknak az ismereteknek, melyek a szülővárosában megszerezhetők valának, birtokába jusson.
SEEBECK elemi tanulmányainak bevégezte után szülővárosának gimnáziumába lépett. Már az alsóbb osztályokban kitűnt a természettudományok iránt való hajlamai által; midőn a gimnázium idősebb növendékei összegyűltek, hogy az iskolában látott kísérleteket ismételjék, az ifjú SEEBECK társaságukba lopódzkodott s valamely sarokba meghúzódva rendes szemlélője volt a fiatal experimentátorok műveleteinek. Tizenhét éves korában a gimnáziumot elvégezte, s hajlamainak engedve, a berlini egyetemre ment, hogy ott magát az orvosi tudományokban kiképezze. Miután az orvosi és a sebészeti tudományokban már szép ismereteket szerzett, Göttingába ment, hol alaposan tanulmányozta a fülbetegségeket, s ezekről külön munkát is akart írni.
A mint látjuk, SEEBECK eleintén egészen az orvosi tudományokra szánta magát. Azonban az a kor, melyben tudományos pályafutását megkezdette, fizikai új eredményekben oly gazdag volt, hogy ő sem állhatott ellen a fizikai tudományok
iránt való általános lelkesedésnek, mely akkoriban annyi törekvő szellemet eme tudományok művelésére serkentett. Az elektromosság és a fény tüneményei, s az e tünemények elmélete körül megindult szellemi mozgalom SEEBECK-et is a kísérleti vizsgálatok mezejére terelték.
Az első kísérletek sikere SEEBECK hajlamait egész a lelkesedésig fokozta; az orvosi pályáról véglegesen lemondott, hogy életét egészen a kísérleti vizsgálatoknak szentelje. Kedvező anyagi körülményei ez elhatározásának kivitelét tetemesen megkönnyítették; neki nem kellett megküzdenie azokkal a nehézségekkel, melyek annyi kiváló búvárnak tevékenységére zsibbasztólag hatottak; a megszerkesztendő eszközök beszerzéseért nem kellett az államhoz, akadémiákhoz vagy egyéb társulatokhoz folyamodnia, minélfogva eszméinek gyors megvalósításának útjában semmi sem állott.
SEEBECK szellemi tevékenységének mindenekelőtt alkalmas középpontot keresett: választása Jénára esett. Ez a város a jelen század elején sok híres férfiú kedvelt gyűlőhelye volt; KNEBEL, SCHELLING, HEGEL, THIBAUD, RITTER, OKEN stb. egyidejű ott tartózkodása a kicsiny, de régóta híres várost tudományos középponttá tette. SEEBECK is, mint a tudományoknak élő magánzó, 1802-ben ide tette át lakóhelyét.
SEEBECK eleintén az elektromosság terén hajtotta végre önálló vizsgálatait, melyek a mint ezt előre gondolni lehet, a VOLTA oszlopával elért eredményekhez fűződtek. A HUMPHRY DAVY híres találmánya, a káli és a nátron fölbontása, alig jött SEEBECK tudomására, s e kitünő experimentátor azonnal feltalálta az új fémek előállításának egy czélszerűbb módját, azaz az illető fémeknek nem közvetetlen, hanem amalgámjaiknak előállítását, mely találmányával DAVY-t, illetve BERZELIUS-t, megelőzte.
Az illető amalgámok előállításával SEEBECK képes volt nagyobb mennyiségű nátriumot, káliumot, báriumot és cal-
cziumot termelni. * Ugyancsak neki sikerült 1808 tavaszán először az ammoniák gyökének kéneső-kombináczióját is előállítania.**
SEEBECK Jenában GOETHÉ-vel találkozott A híres költő epen ekkor javában foglalkozott optikai vizsgálataival, melyek, a mint hitte, NEWTON színelméletét megdöntendők valának. A két kiváló férfiú között csakhamar szíves viszony fejlődött, s e viszonynak lehet tulajdonítani, hogy SEEBECK a nagyhírű költő tudományos irányzatához csatlakozott: SEEBECK elektromos kísérleteit abba hagyta s kizárólag az optikai vizsgálatokra adta magát. GOETHÉ-t gyakran meglátogatta Weimarban, a híres költő házában heteket, sőt néha egész hónapokat töltött. A két tudós a színek tüneményeire vonatkozó számos kísérletet hajtott vegre, s együttes munkájuk eredménye experimentális alapja volt a Farbenlehre-nek, ama nagy munkának, melyre GOETHE valamennyi munkája között a legnagyobb súlyt fektette.
Nem tartjuk a SEEBECK tudományos hírneve érdekében valónak, hogy különösen föltüntessük azt a részt, mely őt a GOETHE-féle színelméletben megilleti. Sőt sajnálnunk kell, hogy az a kiváló egyéniség, ki a SEEBECK fizikai kutatásainak egészen új irányt adott, nem állott az akkori optika magaslatán. Ha GOETHE az új iránynak ép oly buzgó képviselője lett volna, mint a minő makacsúl vitatta [védelmezte] a semmiféle tény által kellőképen nem indokolt nézeteit, akkor bizonyára SEEBECK is arra az utra tereltett volna, mely úton az optika elsőrangú művelői elévülhetetlen dicsőséget vívtak ki maguknak. Mindazonáltal GOETHE befolyása bizonyos tekintetben nagyon is üdvös volt, mert annak köszönhető, hogy SEEBECK figyelmét egyáltalában az optika felé fordította, s a mint az első lépéseket megtette, optikai vizsgálataival csakhamar kilépett GOETHE tevékeny-
* Anwendung des Quecksilbers zur Darstellung Von Kalium-Amalgam, GEHLEN's Journ. für Chemie u. Phys. V, 1808.
** Beobachtungen über Reduction verschiedener Erden und des Ammoniums, GEHLEN's Journ. V, 1808.ségének egyoldalú köréből, s oly térre lépett, melyen fölfedezéseinek fontossága és nagy száma által egyaránt méltán sorakozik az optika kiváló művelői közé.
SEEBECK már 1810 óta foglalkozott a foszforosság tüneményeivel, s földerített oly tényeket is, melyeknek a fény elméletére nézve elvi jelentősségük van.
ALBERTUS MAGNUS (a XIII-ik században) már beszélt a gyémánt foszforos tulajdonságairól, de a tünemény csak akkor keltett nagyobb figyelmet, midőn 1602-ben VINCENZIO CASCARIOLO nevű czipész e tulajdonságot az úgynevezett bolognai világítókövön* (lapis solaris, bolognai foszfor) észlelte. A tünemény nem sokára több anyagon észleltetett, elannyira, hogy DUFAY már 1730-ban azt állította, hogy kellő kezelés mellett minden test foszforossá válik.
Midőn SEEBECK a tárgygyal foglalkozni kezdett, egyes észleletek már igen nagy számmal tétettek; de arról, hogy az észleletek ugyanarra az alapelvre vezettettek volna vissza, szó sem volt. BOYLE a gyémánttal végrehajtott kísérleteivel megmutatta, hogy a foszforosság és az elektromosság szükségképen nem függnek össze. DUFAY a foszforosságot az égés egyik különös nemének tartotta. LEMERY föltette, hogy a testek a fény iránt épen úgy viselik magukat, mint a hő iránt, azaz hogy a fényt először abszorbeálják, aztán ismét kisugározzák.
EUSTACHIO ZANOTTI bolognai csillagász (1709–1772) a bolognai foszfort a színkép különböző sugaraival megvilágítván, arra a sajátságos eredményre jutott, hogy a színes sugarak épen úgy mint a fehér fény a foszfort vöröses-sárga fényben ragyogtatják; BECCARIA ellenben azt állította, hogy mindegyik sugár a saját színét közli a foszforos anyaggal, s ez a vélemény nagyon is tetszett az emisszió-elmélet akkoriban még nagy számú híveinek. Hogy is lehetne az emisszió-elmélet szerint
* Vasmentes súlypát, mely porrá törve és tojásfehérjével keverve nyilt tűzön szén között mintegy két órán át hevíttetik.
megérteni, hogy példáúl a kék fény sárgává változzék a nélkül hogy a foszforos anyag chemiai szerkezete megváltoznék? BECCARIA később megváltoztatta ugyan nézetét, de az emisszióelmélet hívei mégis megmaradtak a mellett, hogy csakis BECCARIÁ-nak lehetett igaza, s hogy ZANOTTI mindenesetre csalódott.
SEEBECK a kérdést kísérleti döntő vizsgálat alá vetette,* s minden lehető módon variált kísérleteivel megmutatta, hogy ZANOTTI-nak igaza volt, a mennyiben a foszforos fény, bár a különböző testekre nézve különböző, általában véve a színkép kevésbbé törékeny sugaraival egyezik meg, s független az azt előidéző sugarak színétől. Még föltünőbb volt SEEBECK egy másik eredménye, mely a hullámelmélet mellett még hangosabban bizonyít: a mész és a barit keverékéből kilövelt fény intenzitása függ a megvilágító sugarak színétől; az intenzitás maximuma az ibolya, a minimuma pedig a vörös sugaraktól ered. Sőt mi több, ha valamely fény a foszforosságot egyszer már előidézte, a vörös sugarak behatása azt egyszerre megszünteti. Könnyű átlátni, hogy az egyik mozgás egy másik mozgássá átalakulhat s hogy az egyik mozgás a másikat egészen megszüntetheti, de alig lehet elképzelni, hogy valamely fényanyaghoz adott másik fényanyag teljes sötétséget idézzen elő. A vörös sugaraknak ez a negatív hatása nagyon jelentős tény, melynek kellő értékét csak akkor ismerték föl, midőn mintegy harmincz évvel SEEBECK fölfedezése után ugyanezt a tényt EDMOND BECQUEREL is önállóan feltalálta s vizsgálatait a mérsékletre és a színkép láthatatlan hősugarainak befolyására is kiterjesztette.
SEEBECK még megmutatta, hogy kellőképen megválasztott körülmények között az ezüstchlorür a megvilágító sugár szinét veszi föl; továbbá azt vette észre, hogy a sugarak chemiai
* Einwirkung des Lichts auf Phosphor und Leuchtsteine, SCHWEIGGER's Journ. VII, 1818.
hatása nem pillanatnyi, hanem, úgy mint a foszforosság, mérhető ideig tart. Ugyancsak a fény chemiai hatásaira vonatkozólag SEEBECK azt a nevezetes észleletet tette, hogy a kevésbbé törékeny fénynek chemiai hatása, épen úgy mint fluóreszkáló hatásai, sokkal csekélyebbek mint az erősebben törékenyé. SEEBECK szerint vörös vagy sárga sugarak a chlórezüstöt csak igen kevéssé feketítik meg.
SEEBECK 1819-ben a kísérletek egy másik csoportjával foglalkozott: ki akarta mutatni, hogy miképen van a hő a nap színképében szétosztva.
Már az e tárgyra vonatkozó legrégibb vizsgálatokból kitűnt, hogy a fénysugarakat egyenlő törékenységű hősugarak kísérik, csakhogy a hősugarak mennyisége a színkép különböző részeiben különböző, nevezetesen, nagyobb mennyiségben vannak jelen a színkép kevésbbé megtört részeiben mint az erősebben töröttekben. LANDREANI a mérséklet maximumát a színkép sárga részébe helyezte, ROCHON a sárga és a vörös közé, SENEBIER pedig a vörösbe.
Az idősebb HERSCHEL volt az első, ki azt a nevezetes észleletet tette, hogy a napsugarakat nem világító hősugarak is kísérik. Hogy a színkép tetszés szerinti részének mérsékletét kényelmesen megvizsgálhassa, a színkép sugarait szűk nyíláson vezette át, s az áteresztett sugarak útjába igen kicsiny s érzékeny hőmérőt tett. Ekkor azt tapasztalta, hogy a színképnek a vöröshez közeledő részeiben a mérséklet folytonosan nagyobbodik, a hőmérő nemcsak a vörös szélén, hanem még azon túl is emelkedett, még pedig sokkal erősebben mint a színképnek bármely látható részében, holott az ibolyán túl levő sugarakban a melegítésnek nyomai sem mutatkoztak.*
HERSCHEL e kísérleteiből jogosan következtethette, hogy a Nap fénye különböző törékenységű sötét sugarakat tartalmaz,
* HERSCHEL-nek az e találmányra vonatkozó három értekezése a Phil. Trans. 1800-ki évfolyamában jelent meg.
s hogy e sugarak maximuma nem a látható színképbe, hanem a vörösön túl levő térbe esik. NEWTON egyszerű színképe három színkép összetételévé vált: a fényszínképhez a chemiai színkép és a hőszínkép járult.
HERSCHEL szép találmánya, mint minden új dolog, nem talált mindjárt kellő hitelre. A régibb nézetek hívei még mindig ragaszkodtak, most persze már csak történeti jogaikhoz. SEEBECK e téren is döntő kísérleteket tett: megmutatta, miszerint a hő maximumának helyzete lényegesen függ ugyan a használt prizmák anyagi minőségétől, de egyszersmind kétségen kívülivé tette, hogy a Nap sugarait mindig sötét hősugarak kísérik.
MELLONI később megmutatta, hogy figyelembe kell venni még a prizmák vastagságát is, mit SEEBECK a rendelkezésére álló kevésbbé tökéletes eszközökkel észre nem vehetett. SEEBECK, ha a megkívántató eszközökkel bővebben el lett volna látva, MELLONI-t híres találmányaiban aligha meg nem előzte volna.
Az 1811 óta tett optikai észleletek között alig volt egy is, melyet SEEBECK alaposan nem tanulmányozott volna. E közben számos új észleletet tett; de mivel a fizikusok figyelmét az ARAGO feltalálta tünemények nagy mértékben magukra vonták, némelyek közülök a SEEBECK eredményeit önállóan találták föl, s ez által SEEBECK a feltaláló, azaz tulajdonképen csak az egyedüli feltaláló hírétől elesett, mely körülmény azonban tudományos érdemeinek megítélésénél csökkentő befolyással semmiesetre sem lehet. Lássuk a SEEBECK fontosabb észleleteit.
1813 febr. 21-én, BREWSTER-től függetlenül, feltalálta a szorított és a gyorsan hűtött üvegek kettőstörését. SEEBECK kísérleteit sokféleképen variálta: kerek, három- és négyszögletes lapok a polározó és analizáló között más-más alakot mutattak. SEEBECK e színes figurákat entoptikai figuráknak nevezte.* Mindamellett hogy SEEBECK e tüneményeket kísérleti
* Von den entoptischen Farbenfiguren und den Bedingungen ihrer Bildung in Gläsern, SCHWEIGGER's Journ. XI, XII.
szempontból a legbehatóbban tanulmányozta, a dolog elméleti magyarázatában – nem tekintve azt, hogy a tüneményeket egészen helyesen a közegek molekulás változásainak tulajdonította – elfogadható eredményekre nem jutott.
SEEBECK továbbá kimutatta az ég kék színének polározódását, a főtengelyükkel párhuzamosan hasított turmalinlemezek okozta polározódást és észrevette a főtengelyükre merőlegesen metszett mészpátlemezek színgyűrűit, a nélkül, hogy az ARAGO, BIOT és WOLLASTON e tárgyakra vonatkozó észleleteit ismerte volna.
A polározódás síkjának forgatása is azok közé a tények közé tartozik, melyeket SEEBECK fürkésző szelleme alapjaikban önállóan fölismert. Az a körülmény, hogy a kitűnő búvárt e tárgyban is megelőzték mások, nem akadályozhat meg bennünket abban, hogy érdemeiről kellő elismeréssel meg ne emlékezzünk. Hogy mennyi önállóságot és mennyi szorgalmat fejtett ki SEEBECK az oly tárgyak kifürkészésében, melyek rendszerint más feltalálók neveivel hozatnak kapcsolatba, legjobban kitűnik a BIOT-hoz Nürnbergből 1816 febr. 26-iki kelettel intézett következő soraiból:
"A vízben feloldott czukor a sötétre beállított üveglemez-oszlopok átlátszóságát helyreállítja, még pedig annál nagyobb mértékben, mentül több czukor van az oldatban s egyszersmind csökkenti a párhuzamos helyzetű oszlopok átlátszóságát. Ha a czukoroldat elé terpentinolajjal megtöltött üveget állítunk, a két folyadék együttesen a sötétre beállott oszlopok között már nem átlátszó..... Megelőző leveleim egyikében említést tettem többféle olajról, melyek az átlátszóságot visszaállítják, ha az olajok egyikét, példáúl a borsosmenta-olajat a terpentinolajjal együttesen alkalmazzuk..... Hasonló eredményt idéz elő a terpentinolajjal kombinált czédrusolaj. Ezek az olajok úgy hatnak tehát, mint a terpentinolaj, mely a látómezőt vastagságával arányosan világosítja meg. Az olajok némelyikének hasonló hatása van, mások pedig nem állítják helyre a világosságot;
ez utóbbiakhoz tartoznak az izsop-, a majorána., az ánizs-, a démutka-, a cziczkóró-, a kömény-, a kajeput-, a bergamot-, a lavandula-, a fekete ribiszke-, a kapor- s a gyökönkeolaj."
SEEBECK e soraiból világosan kitűnik, hogy már megelőzőleg közölte BIOT-val némely folyadék polározatlanító tulajdonságát. Hogy mikorról keltezte SEEBECK ezt a levelet, azt nem lehetett megtudni. BIOT, ki az említett levelek közül hármat gondosan megőrzött és nyilvánosan is közzé tett, erről a negyedik levélről így nyilatkozik: "SEEBECK ugyane tárgyakra vonatkozólag egy negyedik levelet is intézett hozzám .... de azt oly személynek adtam, ki nincs többé s a kinek papírjai közt azt feltalálni nem lehetett; valószínű, hogy ez a levél más valakinek kézirataival cseréltetett föl." * Már pedig ez a levél kétségtelenül eldöntötte volna azt a vitát, mely a polározódás síkja forgatásának feltalálása körül megindúlt. Tény az, hogy HERSCHEL és számos más fizikus oda nyilatkozott, miszerint úgy látszik, hogy BIOT és SEEBECK ezt a szép észleletet egyidejűleg tették. Ezt azonban BIOT nem akarta elismerni, s nyíltan kijelentette, hogy a SEEBECK első észlelete négy hónappal későbbi keletű mint az övé, melyet az akadémiával 1815 november vége felé közölt. Ha azonban az elveszett levél négy vagy öt hónappal korábbi keletű, mint az idézett levéltöredék, akkor a prioritás kérdése aligha nem a SEEBECK javára dőlne el. Annyi bizonyos, hogy a czukor forgató képességét SEEBECK találta föl először, bár BIOT-nak köszönhetjük azokat az elveket, melyek e találmány ipari alkalmazását lehetővé tették, SEEBECK-ről meg kellene emlékezniök mindazoknak, kik a sacchariméter által nyújtett előnyöknek örvendenek.
II.
A hőelektromos oszlop. – Seebeck egyéb dolgozatai.Oly tárgyhoz érkeztünk, melynek története egyenest a SEEBECK nevével kezdődik, s mely tárgy feltalálásának dicső-
* Compt. Rend. XV. p. 95.
ségét SEEBECK senkivel sem tartozik megosztani. A hőelektromosság szintén egyike azoknak a kiváló tényeknek, melyek a VOLTA alapvető találmányának nyomán a fizikai tudományban messzire ható elméleti vizsgálatok forrásaivá lettek.
1822-ben történt, hogy SEEBECK fürkésző szellemétől vezéreltetve, arra a gondolatra jött, hogy megvizsgálja azokat az elektromos hatásokat, melyeket a hő a különböző fémek forrasztó helyein netalán előidézhetne. Egy bizmúthenger két alapsíkjához derékszög alatt kétszer meghajtott rézlemeznek két végét forrasztotta s az ily módon előállított egyenköz közepén mágnestűt függesztett föl. Midőn az egyik forrasztás-helyet hevítette, a tű azonnal kitért s eredeti irányára merőlegesen helyezkedett el. *
A hőelektromosság föl volt találva, s VOLTA oszlopát egy új oszlop, a hőelektromos oszlop követte. Az elektromosság forrásai egygyel szaporodtak: a SEEBECK találmánya világosan mutatja, hogy a hő közvetetlenűl átalakúlhat nemcsak elektromossággá, mint a turmalinnál, hanem egyszersmind folytonos elektromos árammá is. E tény jelentőssége megérteti velünk azt az általános lelkesedést, melylyel a SEEBECK találmánya fogadtatott; a fizikusok a találmány értékéről azonnal meggyőződvén, siettek a hőelektromosságot, a fizikának ez újszülött ágát, minden irányban alaposan tanulmányozni.
SEEBECK maga is azok közé tartozott, kik az első sikeres lépés dicsőségével meg nem elégedve, találmányuk természetét a legutolsó részletekig kifürkészni igyekszenek. SEEBECK azonnal észrevette, hogy nemcsak a rézből és a bizmútból alkotott elem ad áramokat, ha a két forrasztó helynek különböző mérséklete van, hanem hogy bármely más különnemű két fém összeforrasztásával hasonló hőelektromos elemek, és ez utóbbiak kombinácziójából hőelektromos oszlopok állíthatók elő. E mellett azt
* Magnetische Polarisation der Metalle und Erze durch Temperaturdifferenz, Abhandlangen d. Berl. Acad. 1822, 1823.
tapasztalta, hogy a mágnestű kitéréseinek iránya függ az alkalmazott fémek mineműségétől, de ugyanazon két fémnél az áram iránya állandó, s csak akkor válik ellenkező irányúvá, ha az egyik forrasztás-hely, a helyett hogy melegíttetnék, lehűttetik. SEEBECK továbbá azt tapasztalván, hogy ugyanaz a fém különböző irányú áramokat eredményezhet, a szerint a mint azt egyik vagy másik fémmel forrasztotta össze, azonnal átlátta, hogy a fémeket bizonyos sor szerint lehet elrendezni, mely sor mindegyik tagja az előző tagok valamelyikével összeforrasztva, negatív, a következő tagok valamelyikével összeforrasztva pedig pozitív elektromossá lesz. SEEBECK összeállította ezt a sort, melynek a VOLTA-féle feszítő sorral analog tulajdonságai lévén, azt hőelektromos feszültségi sornak nevezte. Hogy mily szorgalommal dolgozott SEEBECK, azonnal szembetűnik, ha megemlítjük, hogy nem kevesebb mint harmincznégy tiszta fémet és ötvözetet helyezett a feszültségi sorba, melynek első (negatív) tagja a bizmút, utolsó (pozitív) tagja pedig a tellur volt.
SEEBECK később megmutatta, hogy a hőelektromos áram előidézésére nem kell szükségképen két különnemű fémet összeforrasztani, mert egyik kísérletében az áramot egy egyedüli bizmút rúd bizonyos helyeinek hevítésével idézte elő. Hasonló eredményt talált később BECQUEREL is, azonban MAGNUS 1851-ben kimutatta, miszerint igaz ugyan, hogy áramot egy fémmel is elő lehet idézni, de ilyenkor a hevített helyen a fémtömeg egyes részeinek okvetetlenűl különböző fizikai tulajdonságaik vannak.
A hőelektromos oszlop a legszebb észleletek hosszú sorát nyitotta meg. PELTIER a készülék egyszerű átalakításával az egész tudományos világ legnagyobb bámulatára megmutatta, hogy bizonyos körülmények között az elektromos árammal hidegséget lehet előidézni: a VOLTA-féle elektromosság, mely eddig rendkívüli hevítő hatásairól volt híres, egyszerre a hidegség forrásává lőn. A NOBILI és MELLONI kezei között a hőelektromos oszlop a galvanometerrel kombinálva véghetetlen érzékenységű
hőmérővé vált; a legcsekélyebb hőforrás sem kerülhette ki többé, hogy a hőelektromos oszloppal fölfegyverkezett búvár előtt a számbavehető hatók sorába ne helyeztessék; e készülékkel a legcsekélyebb hőforrások, mint példáúl a rovarok mérséklete vagy pedig bizonyos anyagok lassú oxidácziója nemcsak kimutathatóvá, hanem egyszersmind pontosan mérhetővé vált. Ugyanevvel a készülékkel MELLONI földerítette a sugárzó hő addig ismeretlen természetét, kimutatta az addig azonosaknak tartott sugarak közötti különbségeket. Végre a hőelektromosság, tekintet nélkül a tudományra nézve véghetetlenűl hasznos alkalmazásaira, HANKEL, THOMSON, BECQUEREL, WIEDEMANN stb. kezei között egész tudománynyá nőtte ki magát, mely tudomány az elektromosság tanának egyik legszebb ága, mert a természeti tünemények lényeges összefüggésének addig számos homályos kérdéseire a legtisztább fényt veti.
Ha fontolóra veszszük, hogy e nagy eredmények a SEEBECK alapvető találmányában gyökereznek, lehetetlen, hogy e kiváló férfiút az elektromosság tanának első rangú alkotói közé ne sorozzuk; hogy midőn az emberi ismeretek eme messzire kiható ágának megalapításáról van szó, nevét a VOLTA, DAVY, OERSTED, ARAGO, AMPÈRE és FARADAY nevei mellett föl ne említsük.
Az eddigiekkel elég világosan mutattuk meg, hogy SEEBECK méltó és jogos igényt tarthat az első rangú fizikus nevére. Mégis, érdemei képének lehetőleg teljessé tétele tekintetéből, mulasztást követnénk el, ha föl nem említenők, hogy FARADAY-t jóval megelőzte a mágnességre és a diamágnességre vonatkozó híres vizsgálataiban.* SEEBECK valósággal fölismerte, hogy egy erős mágnesnek kinyújtott sarkai közé tett különböző anyagok különbözőképen viselik magukat; némelyek a sarkoktól von-
* SEEBECK, Ueber die magnetische Polarisation verschiedener Metalle, Alliagen und Oxyde zwischen den Polen starken Magnetstäbe, Abh. der Berl. Acad. 1827.
zattak s a mágnesi tengely irányában helyezkedtek el, mások pedig a sarkoktól taszíttattak s a tengelyre merőleges irányban állapodtak meg, végre a testek egy harmadik csoportja a mágnesség iránt egész közönyös maradt. SEEBECK továbbá először mutatta meg, hogy az aczél, ha fokozatosan a vörös izzásig hevíttetik, nagyobb mértékben mágnesezhető mint hideg állapotban, de egyszersmind azt tapasztalta, hogy kihűlés alkalmával ismét az eredeti mágnességet nyeri vissza: a vörös izzáson túl hevített mágnesek ereje pedig tetemesen gyengül.
Végre SEEBECK volt az első, legalább fia tanúsága szerint, ki a hangmagasság emelkedését és csökkenését mozgó hangforrásoknál (a hegyekről lecsúszó szánkók füttyein) észlelte.
III.
Seebeck élete. – August Seebeck.SEEBECK azok közé a tudósok közé tartozik, kiknek életfolyása anyagi gondok s a politikai és társadalmi élet viszontagságos mozgalmaitól nem zavarva, egyedül tudományos tevékenységben s az ez elé gördülő tudományos nehézségek leküzdésében oszlott meg.
SEEBECK 1810-ben hagyta el Jénát s két évet utazással töltvén, hosszabb ideig Bayreuth-ban maradt; e városból állandó tartózkodásra Norimbergába költözött. Itt hajtotta végre optikai vizsgálatainak legnagyobb részét, s a munkái sikere fölötti öröm elegendő ok volt arra, hogy napjait kellemesekké tegye; a külső elismerést és népszerűséget sohasem kereste. Mindazonáltal mégsem kerülhette ki a tudományos társulatok elismerését. A párisi akadémia BREWSTER-rel egyidejűleg levelező tagjáúl választotta meg.
Az 1818-iki év a SEEBECK életmódjában jelentékeny változásokat idézett elő. Ugyanis ez évben a berlini akadémia rendes tagjává választatván, norimbergai kedvelt lakóhelyét a porosz főváros zajával kellett fölcserélnie s akarata ellenére is nyil-
vánosan szereplő egyéniséggé kellett válnia. Mindazonáltal Berlinben is lehetőleg a régi maradt, a társaságok zajába csak ritkán elegyedett s napjait tudományos vizsgálatainak és családi örömöknek szentelte.
SEEBECK a tudományra nézve áldásos életét 1831 decz. 10-én Berlinben rövid betegség után fejezte be.
SEEBECK fia, AUGUST (sz. 1805 decz. 27-én Jénában), atyja dicső nyomdokain haladva, kiváló fizikus rangjára emelkedett. 1829-től 1832-ig a berlini gimnáziumokon s a berlini katonai iskolán a fizika tanáraként működött, 1831-től egyetemi magántanár volt, 1843-ban Drezdába ment, hogy az ottani technikai intézet igazgatóságát átvegye. Kevéssel halála előtt a lipcsei egyetemhez a fizika rendes tanárává neveztetett ki.
AUGUST SEEBECK különösen akusztikai vizsgálatatai által vált nevezetessé. A húrok rezgéseit, a rezgések összetételét, különösen pedig a hang interferencziáját alaposan tanúlmányozta s az ide vonatkozó tanokat figyelemre méltó eredményekkel gazdagította. Ép ily figyelemre méltók optikai kutatásai, melyekkel addig szigorúan be nem bizonyított törvényeket szilárdabb alapokra fektetett. Miután FIZEAU és FOUCAULT a a hősugarak diffrakczióját kísérletileg bebizonyították, A. SEEBECK még tovább ment, s a hősugarak diffrakcziós színképét is előállította. A. SEEBECK 1849 márcz. 19-én Drezdában halt meg.
Irodalom.
POGGENDORFF, Abhandl. d. Acad. zu Berlin, 1839.
Biogr. Univers.