ROBERT MAYER.
I. Mayer ifjúsága. – Tanulmányai s ezek irányzata. – Orvosi pályája. – Utazása Jáva szigetére.
II. A hő mechanikai egyenértéke.
III. Mayer elveinek bővebb kifejtése és alkalmazása a természet tudományok különféle ágaira.
IV. Az ég dinamikája.
V. Mayer elvének történelmi előzményei.
VI. Mayer életviszonyai. – Tudományos jogaiért vivott küzdelme s ennek közvetlen eredményei.
VII. Családi és társadalmi intrigák, melyek miatt Mayer az őrültek házába kerül. – Mayernek ez ügygyel kapcsolatos magatartása s nyilatkozatai. – További tevékenysége. – Jogainak elismerése. – Halála.
A KÖVETKEZŐKBEN meg fogjuk ismertetni életét s műveit annak a férfiúnak, ki a fizikának legfontosabb és legáltalánosabb elvét állította föl, kinek eszméi által több-kevesebb öntudatossággal már évszázadok óta kutatott igazság testesűlt meg.
Egy oly törvénynek a fölkeresése, melynek szigora alól egy természeti tüneményt sem lehet kivonni, a legméltóbb tárgya lehetett az olyan tudománynak, mint a milyen a fizika. Hogy ez a tárgy, mely most, miután feltaláltatott, olyan nagyon egyszerűnek látszik: mégis egyike volt a legnehezebbeknek, arról meggyőzően tanúskodik az a körülmény, hogy feltalálása csak a fizika egyes ágainak nagy kifejlődése után sikerült, hogy e találmányt a tünemények benső összefüggését kimutató experimentális és raczionális búvárlatok nagyszámú specziális eredményeinek kellett megelőzniök.
Az erő [energia] megmaradása elvének felállítása a MAYER halhatatlan érdeme. Ez az elv, mely nem csupán a fizikára, hanem a természettudományok valamennyi ágára új fényt vala derítendő, egyike a legnagyobb tényeknek, melyekkel a fizika GALILEI óta gazdagodott, mert míg egyrészt ezen elv által az ismert tények elvies jelentősségű törvényei általános igazságnak alárendelt, de egymással – épen ez általános igazság következményei által – szorosan összefüggő tagjaivá lettek, másrészt ez az elv maga is a specziális búvárlatok új mezejét
nyitotta meg, oly mezejét, mely emez alapigazság nélkül, mint a föltétlen kiinduló pont nélkül, eddig sem vala, s ezután sem lett volna átkutatható. A MAYER megnyitotta mezőnek teljes megmívelése még sok nemzedék munkáját fogja igénybe venni.
Az ily nagy dolgok létrehozás-módja rendesen megfelel a tárgy fontosságának. Valóban, a MAYER elvének szülője oly igazság volt, mely egymagában elegendő volt arra, hogy a fizika egyik ágában korszakot alkotott légyen. A hő mechanikai egyenértékének feltalálása volt a MAYER-féle elv igazolásának talpköve. Azt, a mit az általános elv a raczionalitás szempontjából az igazolásra igényelt, szintén MAYER találta föl, még pedig oly tényben, mely egymagában véve új tudományt alapított. Mindazonáltal a hő mechanikai egyenértéke maga nem volt az elv általános képviselője, sőt ellenkezőleg, mint igazoló tény annak egyszerű logikai következménye volt, mert a mint látni fogjuk, MAYER egészen általános konczepczióból indult ki s csak ennek alkalmazásával mint következményt állította föl a hő mechanikai egyenértékének tételét, bár másrészt az is igaz, hogy a hőnek a többi természeti erőhöz való közvetetlen viszonya volt az, a mi az általános konczepczióra legközelebbi alkalmat adott.
Azon férfiúnak élete, ki a természettudományokat ily nagy ténynyel gazdagította, bizonyára nagy érdekű volna még akkor is, ha külső eseményekben még oly szegény volna is. De MAYER életét nem csupán a tudományos nagy eredmények teszik érdekessé, hanem még a külső viszontagságok is, melyek az újabb kultura-viszonyoknak meglepő, még pedig nem örvendetesen meglepő képét tárják föl. MAYER külső életében egyetlen egy kiváló mozzanat van, de ez az egy mozzanat szellemi életével s műveivel a legszorosabban összefügg; ez a kapcsolat azt mutatja, hogy ha az úttörő szellemek üldözéseinek kelletlen tanúi akarunk lenni, korántsem kell a GALILEI vagy épen a ROGER BACO koráig visszamennünk; továbbá mutatja, hogy
az igazi érdemnek, persze egészen más motivumokból mint a GALILEI korában vagy általában a régibb időkben, még a "fölvilágosodás századában" is keserű méltatlanságokkal kell megküzdenie.
I.
Mayer ifjúsága; tanulmányai s ezek irányzata. – Orvosi pályája. – Utazása Jáva szigetére.
JULIUS ROBERT MAYER 1814 novemb. 25-én Heilbronnban, a würtembergi királyságban született. Atyja a természettudományokban, különösen pedig a chemiában jártas gyógyszerész volt.
ROBERT a heilbronni gimnáziumba járt, de az oktatás-rendszer követelményeinek nem igen tett eleget, mert a görög és latin nyelv egyáltalában nem volt ínyére; mivel pedig a fősúly ezekre a tárgyakra volt fektetve s a gimnáziális felfogás minden képességet a szellemnek a grammatikai kaptafához való idomíthatósága szerint osztályozott, ROBERT hivatalból a rossz tanulók között maradt. A gimnázium épen nem volt alkalmas arra, hogy ROBERT szellemét abba az irányba terelje, melyben később leghíresebb munkáját végrehajtotta, s bízvást elkallódhatott volna, ha a házi nevelés a gimnáziális félszegségeket nem kompenzálja. ROBERT-et, valamint FRIGYES nevű hat évvel idősebb bátyját, atyja által vezette be a modern chemiába, s hogy ez a házilag kezelt tudományos nevelés semmi kívánni valót nem hagyott, erről élő tanúságot tesz az a körülmény, hogy ROBERT még későbbi éveiben is chemiai dolgokban bátyja ismereteihez folyamodott, s a kellő fölvilágosítást mindig föllelte.
Mielőtt egyetemi tanulmányait megkezdette volna, három évet a schönthali theologiai szemináriumban töltött. Mindamellett hogy az itt uralkodó rendszer szellemi irányzatának még kevésbbé felelt meg, bizonyos tekintetben mégis döntő
befolyással volt: itt fogamzott meg benne a vallásos elvekre fektetett világnézlet, mely későbbi elhagyatottsága és üldözései közepette mindinkább erősödő gyökereket vert, tudományos tevékenységére pedig csakis korlátozó befolyással volt. De ez a szellemi látókört mód nélkül megszorító szemináriumi oktatás még sem volt képes MAYER szellemének mozgékonyságát fékezni s MAYER az érettségi vizsgálat letétele után oly pályát választott; melyen a természettudományok iránt való hajlamainak elég tágas tere nyílott: 1832-ben a tübingai egyetem orvosi fakultásába iratkozott be. Itt nyolcz féléven át kizárólag az orvosi tudományokkal foglalkozott; a filozófiai kurzusokkal mentül kevesebbet törődött s a fizikát csak futólagosan hallgatta; mivel pedig nem volt az a természete, hogy az olyan ismereteket, melyeket legbiztosábban a természet szemléletéből és kísérleti úton lehet elsajátítani, a könyvekből merítse, inkább a tanulmányozandó tárgyak közvetetlen szemléletébe merült el. Ez az eljárás őt önállóságra szoktatta s arra képesítette, hogy spekuláczióit az iskoláztatással kisebb-nagyobb mértékben mindig együttjáró elméleti korlátok nélkül a tünemények közvetetlen szemléletére fektethesse. Valóban, nagy fölfedezésének kiinduló pontja egy önmaga tette fiziológiai észlelet volt, melyet a hő mechanikai egyenértékével összefüggésbe hozni csakis önálló gondolkodása segítségével tudhatott. MAYER az ő czéljaira nézve a mathematikát csak eszköznek tekinté s csak később, a gyakorlati szükségtől kényszeríttetve, tanulmányozta magán úton a felsőbb kalkulus elemeit.
MAYER-nek egyetemi tanulmányai egy évi megszakítást szenvedtek, minek oka egy konzilium abeundi [eltanácsolás] volt. MAYER egy burschenschaft [diákegylet] élén állott; mivel pedig az efféle egyesületek, mint politikai szempontból veszélyesek üldöztettek, veszélyes pozicziónak tette ki magát. Hogy mi adott a MAYER eltávolítására legközelebbi alkalmat, ezt jelenleg már nehéz volna kitudni; tény az, hogy MAYER a konziliumot megelőzőleg karczerbe [fogdába] vettetett, melyből azonban már a büntetés idejének letelte előtt
kiszabadúlt, mert a rajta elkövetett igazságtalanság tudatában a passzív daczoláshoz folyamodott: nem vett magához táplálékot, és így végre ki kellett ereszteni. MAYER Münchenben és Bécsben folytatta tanulmányait, de 1838-ban engedélyt kapott, hogy Tübingába visszatérhessen s az orvosi diplomát hazájában szerezhesse meg.
A fiatal orvos szülővárosában telepedett le, hogy itt mint gyakorló orvos működjék; de mivel atyja azt óhajtotta, hogy bővebb ismeretek szerzése végett a nagyvilágban körülnézzen (miként ezt fiatal korában ő maga is tette), nagyobb utazásra szánta el magát. * Az erre szolgáló alkalmat a hollandiaknál könnyen megtalálhatta; 1839-ben egy magántulajdonosnak kereskedelmi hajóján hajóorvosi minőségben Rotterdamból elindulva, Jáva szigetére utazott.
Könnyen érthető, hogy ez a nagy út a természet közvetetlen szemlélete iránt fogékony MAYER-nek szellemére nem maradhatott tartós befolyás nélkül. Mintegy négy hónapig tartó utazása alatt ideje volt a természet tüneményeinek rendkívüli változatosságában gyönyörködni. Magányában nem is tehetett volna egyebet, mert a hajón senki sem betegedett meg, szórakozása pedig nem volt. Mindazonáltal nem a nagy természet szemlélete volt az, mi őt a termékeny spekulácziók útjára terelte, hanem Jáva szigetére megérkezve, orvosi kötelességeinek teljesítése közben jött azokra a gondolatokra, melyek bővebb kifejtése őt a természet egyik legnagyobb törvényének felállítására vezette.
Minthogy mindig nagyon érdekes ismerni azt a forrást,
* RÜMELIN, MAYER-nek egyik rokona, az Augsb. Allg. Zeitung 1878-iki folyamában MAYER-ről közzétett iratában (l. Term. tud. Közl. 1878. p. 264.) azt állítja, hogy MAYER a várt praxis elmaradása miatt helyzetét tűrhetetlennek találta s e miatt határozta el magát az utazásra; ellenben DÜHRING a fönt említett motivumot hozza föl. (DÜHRING, Robert Mayer, der Galilei des XIX. Jahrhunderts, Chemnitz, 1880. 8o. p. 35.)
melyből valamely nagy igazság fakad, nem mulaszthatjuk el, hogy eszméinek keletkezését ne idézzük. *
"1840 nyarán, mondja MAYER, a Jáva szigetére újonnan megérkezett európaiakon végrehajtott érvágásoknál azt tapasztaltam, hogy a kar vénájából eresztett vérnek majdnem kivétel nélkül föltünően vörös színe volt."
"Ez a jelenség magára vonta teljes figyelmemet. Kiindulván a LAVOISIER égés-elméletéből, mely az állati hőt égés-folyamatnak tulajdonítja, azt a kettős színváltozást, melyet a vér a kicsiny és a nagy körfutás hajszáledényeiben szenved, úgy tekintettem, mint a vérrel végbemenő oxidácziónak érzékileg észrevehető jelét, látható reflexusát. Az emberi test állandó mérsékletének megtartására kell, hogy annak hőfejlesztése a hő veszteségével, tehát a környező médium [közeg] mérsékletével is szükségképen bizonyos értékviszonyban álljon s ennélfogva kell, hogy mind a hőtermelés és az oxidáczió-folyamat, mind pedig mind a két vérnemnek színkülönbsége a forró égöv alatt egészben véve kisebb legyen mint a hidegebb vidékeken." **
MAYER ezután a fiziológia ismeretes tényeiből kiindúlva, a táplálkozás eredményét szintén a test által elhasznált alkotórészek pótlásában és a hőfejlesztésben látja. Ez utóbbi ismét kétféle lehet: vagy az állati testben közvetetlenűl fejlesztett s ezután a környezetnek átadott hő, vagy pedig a test által mechanikai úton, például surlódás által közvetve fejlesztett hő. Mármost azt kell tudni, "vajjon egyedül a közvetetlenül fejlesztett hőt, vagy pedig a közvetetlen és a közvetett úton fejlesz-
* MAYER e tárgyról első (1842-iki) iratának közzététele után csak nyolcz évvel a Bemerkungen über das mechanische Aequivalent der Wärme czímű iratában nyilatkozott. MAYER-nek összes iratai Die Mechanik der Wärme in gesammelten Schriften czímmel 1867-ben jelentek meg; e könyvnek 2. kiadását (Stuttgart, 1874.) használtam; e kiadás az elsővel teljesen megegyezik, csak a hő mechanikai egyenértékét kifejevő szám van 367 helyett 425-nek véve.
** Mechanik d. Wärme, 2. Aufl. p. 257.
tett hőmennyiségek összegét kell-e az égés-folyamatnak felróni?" *
E kérdésre a feleletet MAYER az égés-elmélet amaz alaptételében találta, mely szerint bizonyos anyag elégetésénél keletkező hőmennyiség változatlan, azaz az égést kísérő körülményektől független nagyság, tehát a tüzelő anyagok chémiai hatásának nagysága az életfolyamat által sem szenvedhet váltózást, vagyis az élő organizmus hőt semmiből nem teremthet. Ha pedig maga az organizmus hőt nem teremthet, akkor az sem tehető föl, hogy az organizmus termelte hő a chémiai hatásnál nagyobb lehetne; tehát az organizmus fejlesztette összes hőmennyiség az égés-folyamat hatásával egyenlő.
"Ebből mármost ép oly szükségképen következik, hogy az élő test fejlesztette mechanikai hőnek az erre fordított munkával változatlan értékviszonyban kell lennie. Mert ha például a hőtermelésre szolgáló mechanikai készülékek különböző szerkezetéhez képest és változatlan organikus égés-folyamat mellett ugyanazon munkával különböző hőmennyiségeket lehetne kapni, akkor ugyanazon anyagfogyasztás mellett a termelt hőmennyiség hol nagyobb, hol kisebb lenne, a mi a föltétellel ellenkezik. Minthogy pedig az állati test mechanikai munkája és más anorganikus munkafajok között qualitatív különbség nincs, következik, hogy a hő és a munka között fönnálló változatlan értékviszony a fiziológiai égés-elméletnek posztulátuma."
"Miután általánosságban a jelzettem irányban haladtam, mondja tovább MAYER, főfigyelmemet végtére is a mozgás és a hő között fönnálló fizikai összefüggésre kellett fordítanom." **
MAYER előadásából világosan kitűnik tehát, hogy őt a mechanikai egyenérték feltalálására, legalább közvetetlenűl, nem a raczionális mechanika elvei, sem pedig a hő mibenlétére vonatkozó régibb hipothézisek vagy kísérletek, hanem pusztán
* Mechanik d. Wärme, p. 259.
** Mech. d. Wärme, pp. 260., 261.
a fiziológiai égés-elméletnek az állati test kifejtette munkára való alkalmazása vezette.
MAYER azonnal fölismerte következtetéseinek rendkívüli jelentősségét. A hő mechanikai egyenértékének létezéséről meggyőződvén, most még csak ezt az egyenértéket kellett kiszámítania. Az elmélet fővonásaiban készen volt, csak a részleteket kellett még kidolgozni. MAYER azon volt, hogy hazájába minél előbb visszatérhessen, mert Jávában nem rendelkezett munkája véghezvitelére megkívántató adatokkal. Négy havi keletindiai tartózkodás után visszament szülőföldjére, melytől, az utazást beleértve, egy évig volt távol.
II.
A hő mechanikai egyenértéke.
Mivel MAYER további életviszonyai amúgyis szorosan összefüggnek tudományos munkálkodásával, amazok elbeszélését egyelőre félbeszakítjuk s először szellemi tevékenységét fogjuk ismertetni. MAYER visszatérése után nemsokára abba a helyzetbe jutott, hogy elmélkedéseinek gyümölcsét teljesen megérlelje s az általa felállított igazságot a természettudományoknak valamennyi ágára alkalmazza. Legfontosabb iratai, melyek az elmélet s az alkalmazás főpontjait már magukban foglalják, az 1842-től 1848-ig terjedő rövid időközben jelentek meg.
MAYER 1842-ben a WÖHLER és LIEBIG által kiadott Annalen der Chemie und Pharmacie czímű folyóirat májusi füzetében (XLII. köt. p. 233) tette közzé Bemerkungen über die Kräfte der unbelebten Natur czímű első értekezését, mivel ez a POGGENDORFF évkönyveinek szerkesztősége részéről, mint a közzétételre nem méltó, megelőzőleg visszautasíttatott. Így esett meg, hogy a jóakarói iránt mindig hálás MAYER-nek később különös köszönetét kellett kifejeznie LIEBIG-nek, hogy "igény-
telen" munkájának egy tekintélyes szakközlönyben helyet juttatott! *
Az említettük rövid értekezés, mely záradékúl már a hő mechanikai egyenértékét kifejező számot is előterjeszti, magában foglalja MAYER-nek az erők elpusztíthatatlanságára vonatkozó alapgondolatait a hozzátartozó erőformulázással együtt. A dolog természete kívánja meg, hogy először az értekezés elvi oldalával foglalkozzunk.
MAYER értekezésének czélja, mint a szerző maga mondja, az, hogy megpróbáljon megfelelni ama kérdésre, hogy mit értünk erők alatt s hogy ezek egymással miképen függnek össze; MAYER arra törekszik, hogy az erő fogalmát ép oly szabatossá tegye mint az anyagét. (*)
"Az erők okok; ennélfogva azokra a következő alapelvet alkalmazhatjuk: causa aequat effectum [az ok egyenlő nagyságú az okozattal]. Ha valamely c oknak hatása e, akkor c = e; ha ismét e oka az f-nek, akkor e = f, és így tovább c = e = f = c. Az okok és hatások lánczolatában, miként ez valamely egyenlet természetéből kitűnik, valamely tag vagy valamely tagnak része soha sem válhatik zérussá. Valamennyi oknak ezt az első alaptulajdonságát elpusztíthatatlanságuknak nevezzük." **MAYER evvel meghatározta az erők első főtulajdonságát; mármost abból, hogy ugyanazok az okok más okokká átalakúlhatnak, az következik, hogy azok különféle alakokat vehetnek föl, minélfogva MAYER az erőket elpusztíthatatlan, átváltozó (wandelbar) és az anyaggal való ellentét kedvéért imponderabilis [súlytalan] objektumoknak nevezi.
Az imént előrebocsátottakat MAYER a következöképen értelmezi: "Bizonyos ok, mely valamely tehernek fölemelését eredményezi, erő; tehát a hatása, a fölemelt teher, szintén erő; mit általánosabban igy fejezhetünk ki: súlyos tárgyak térbeli kü-
* Mech. d. Wärme, p. 262.
(*) Az "erők" a továbbiakban mindig "energiákat" jelentenek. [NF]
** Mech. d. Wärme, p. 3.
lönbsége erő; mivel ez az erő a test esését eredményezi, esés-erőnek nevezzük. Az esés-erő és az esés, vagy még általánosabban, az esés-erő és a mozgás erők, melyek úgy vannak egymáshoz mint ok és hatás; erők, melyek egymásba átmennek, ugyanannak a tárgynak különböző két tüneményformája.
Például: a földön nyugvó teher nem erő; sem a mozgásnak, sem pedig valamely más teher fölemelésének nem oka, de ezzé válik abban a mértékben, melyben azt a földről fölemeljük; az ok, vagyis a teher távolsága a földtől, és a hatás, vagyis a létrehozott mozgásmennyiség, mint ezt a mechanika tanítja, állandó egyenletben vannak." *
Látni való, hogy MAYER szerint az erőnek csak a térrel kapcsolatban van határozott értelme; hogy valamely test essék, oda nem elég a nehézség, hanem megkívántatik, hogy az előbb fölemeltessék, tehát az esést nem tulajdoníthatjuk magának a nehézségnek.
A mechanika megállapítja az esés-erő s az esés között való összefüggést; mi történik mármost akkor, ha az esés-erő átváltozott eséssé, de az esés, vagyis a mozgás, mint erő, megszűnik? Miféle harmadik erővé változik át az esés-erő? MAYER, támaszkodva a közönséges tapasztalásra, különösen pedig a surlódás előidézte hőtüneményekre, az erő harmadik formájául a hőt ismeri föl, de hozzáteszi, hogy az ide vonatkozó tapasztalatoknál különös figyelemmel kell lennünk arra, vajjon a hő pusztán csak a mozgásból keletkezett-e? Ha a test olyan anyagra esnék, mely ütés által fölrobban, akkor a robbanásnál fejlődő hőt bizonyára nem lehet csupán a test mozgásából keletkezettnek tekinteni.
Hogy mily módon történik a mozgásnak hővé való átalakulása, azaz hogy milyen a mozgás és hő között való átmenet, továbbá, hogy milyen a hőnek fizikai konstitucziója, e kérdéseket, mint a dolog hipothézises oldalát, MAYER nem vitatja;
* Mech. d. Wärme, p. 5.
de már az első értekezésben is ellene van a hő mozgás-hipothézisének. "A thermikus vibráczió-hipothézis, mondja MAYER, hajlik ugyan ahhoz a tételhez, hogy a hő a mozgásnak hatása, de ezt a kauzális viszonyt egész terjedelemben nem méltatja, hanem a fősúlyt kelletlen (unbehaglich) rezgésekre fekteti. "Sőt a MAYER elmélkedéséből inkább az következik, hogy a mozgás csak akkor alakulhat át hővé, ha a mozgás, legyen az akár egyszerű, akár pedig rezgő (fény, sugárzó hő), mint olyan megszűnik. *
MAYER a legtöbb gondot csak arra fordítja, hogy az esés-erő, a mozgás és a hő között való összefüggést világosan föltüntesse. Ha valamely test részecskéit közelebb hozzuk, vagyis a test sűrűségét növeljük, akkor hő fejlődik. A mi a részecskékre és a közöttük levő kicsiny távolságokra áll, MAYER szerint a mérhető távolságokban levő nagy tömegekre is áll. Ha valamely teher a földre esik, a föld térfogata kisebbedik, a keletkező hő e kisebbedéssel összefüggésben van; minden zuhanásnál a hő keletkezése a földtérfogat kisebbedésének rovandó föl. Valamint az esés-erő s a mozgás átalakulhat hővé, épen úgy a hő átalakulhat mozgássá, térfogatnöveléssé és teheremeléssé. Az átalakulások lánczolatát az azóta híressé vált következő hasonlattal világosítja föl: "A lokomotív a hozzája csatolt vonattal lepárló készülékhez hasonlít; a kazán alatt alkalmazott hő átmegy mozgásba s ez ismét a kerekek tengelyén hő alakjában rakódik le. " **
A tárgy fontosságától áthatott MAYER mindezeket a fejtegetéseket szükségeseknek tartotta, hogy annál jogosabban föltehesse a kérdést, vajjon mily magasra kell fölemelni bizonyos testet, hogy esés-ereje ugyanakkora súlyú víznek 0°-ról 1°-ra való melegítésével egyenértékű legyen. MAYER a rövid értekezés zárószavában megadja a következő feleletet:
"A felállított tételeket a gázok térfogat- és hőviszonyaira
* Mech. d. Wärme, p. 10.
** Mech. d. Wärme, p. 10.
alkalmazván, azt találjuk; hogy valamely gázt sűrítő kénesőoszlopnak sülyedése egyenlő a sűrítés fejlesztette hőmennyiséggel, miből – a levegő állandó nyomás és állandó térfogatra vonatkozó fajheveinek viszonyát 1.421-nek véve – arra jutunk, hogy valamely súlyrésznek körűlbelül 365 cm magasságról való esése ugyanakkora súlyrész víz mérsékletének 0°-ról 1-ra való hevítésének felel meg." *
Az egyenértéket kifejező szám tette föl a MAYER eszméire a koronát. Eszméi annyira találóak s érvelései oly meggyőzőek, hogy azok helyességében nem lehet kételkedni, de ama szám nélkül az egész elmélkedésnek igazán exakt jelleme alig lett volna, s ama szám nélkül "az erők egységéről és megmaradásáról még évszázadokon át lehetett volna vitatkozni, a nélkül, hogy valakit véglegesen meg lehetett volna győzni." **
MAYER az első értekezésében nem jelölte ki körülményesen azt az utat, melyen e szám birtokába jutott. Három évvel később a Die organische Bewegung in ihrem Zusammenhange mit dem Stofwechsel czímű iratában, † melyet főmunkájának kell tekintenünk, az egész levezetést közzétette.
MAYER a feladat megfejtése végett kiszámítja azt a hőt, mely megköttetik, midőn valamely gáz nyomás alatt terjed ki; e közben a gázt olyan gépnek tekinti, mely a vele közlött hőnek egy részét a külső nyomás legyőzésére, tehát munkának végrehajtására fordítja. MAYER levezetése rövid, egyszerű és világos; a tárgy alapvető természetére való tekintetből azt e helyen változatlanúl közöljük.
"Legyen x az a hő, melyet valamely gáz fölvesz, ha állandó térfogat mellett t°-ra hevítjük, x+y pedig az a hő, melyet a gáz állandó nyomás mellett ugyanakkora mérsékletnövelésre kíván meg; legyen továbbá P az utóbbi esetben fölemelt súly, h pedig ennek magassága, akkor y = P×h."
* Mech. d. Wärme, p. 11.
* DÜHRING, Krit. Gesch. d. Mechanik, p. 444.
† Mechanik d. Wärme, pp. 13–116.
"Egy köbcentiméternyi levegő 0.76 m barométeres nyomásnál 0.0013 grammot nyom; ha a levegőt állandó nyomásnál 1°C-ra hevítjük, térfogatának 1/274 részével terjed ki s ennélfogva 1 □cm alappal s 76 cm magassággal bíró kénesőoszlopot 1/274 centiméternyi magasságra emel föl."
"Ez oszlop súlya 1033 gramm. A légköri levegőnek fajheve állandó nyomásnál, a vizét 1-nek véve, DELAROCHE és BÉRARD szerint 0.267; ennélfogva az a hőmennyiség, melyet a mi köbcentiméternyi levegőnk fölvesz, hogy állandó nyomásnál 0°-ról 1°-ra jusson, egyenlő avval a hővel, mely 0.0013×0.267, vagyis 0.000347 gramm vizet egy fokra hevít. DULONG szerint, kit e tekintetben a fizikusok többsége követ, az a hőmennyiség, melyet a levegő állandó térfogatnál vesz föl, úgy viszonylik az állandó nyomásnál fölvetthez, mint 1:1.421-hez; e szerint számítva az a hőmennyiség, mely a mi köbcentiméter levegőnket állandó térfogatnál 1°-ra hevíti föl = 0.000347/1.421 = 0.000244. Következésképen az (x+y)–x különbség, vagyis y = 0.000347–0.000244 = 0.000103 lesz az a hő, mely által a P=1033 grammnyi súly h=1/274 cm magasságra emeltetett. E számok redukcziója után azt találjuk, hogy 1 foknyi hő* = 1 grammnak fölemelése 367 m magasságra." **
E számítás helyessége a körül fordul meg, hogy ez az y hőmennyiség tisztán és egészen a P súly fölemelésére fordíttatik-e. E föltétellel MAYER egészen tisztában volt, mert, mint említettük, MAYER különösen kiemelte, hogy általában figyelemmel kell lenni arra, vajjon az átalakulásnál a hő pusztán csak mozgásból, s fordítva is, a mozgás pusztán csak hőből keletkezik-e; a mi pedig különösen a gázok közvetítette átalakulást illeti, e tekintetben támaszkodott a GAY-LUSSAC
* Az 1 köbcent. vízre vonatkozó hőegység.
** Mech. d. Wärme, pp. 29., 30.
s a DULONG kísérleteire. GAY-LUSSAC a levegőt ballonból ugyanakkora légüres ballonba hagyta áramlani; a kiegyenlődött gáztömeg mérséklete végtére épen akkora volt mint az eredetié, mi világosan mutatja, hogy ha a gáz nyomás legyőzése nélkül terjed ki, hőt nem fogyaszt, vagy legalább a gázmolekulák szétszórására rendkívül csekély erő kell.* DULONG pedig megmutatta, hogy a gázok összenyomásánál a nyomásnak megfelelő hő válik szabaddá, miből következik, hogy ha maga a gáz győz le bizonyos nyomást, akkor a nyomásnak megfelelő hőmennyiség fogyasztatik el.
A hő mechanikai egyenértékét kifejező föntebbi szám nem pontos, de magától értetődik, hogy az a körülmény, melynél fogva MAYER első dolgozataiban csak a kevésbbé pontos kísérletekkel meghatározott számértékeket (nevezetesen a DELAROCHE és BÉRARD-ét) használhatta, a dolog érdemén mit sem változtat.
III.
Mayer elveinek bővebb kifejtése és alkalmazása a természettudományok különféle ágaira.
MAYER meg lévén győződve elvei helyességéről s a számbeli meghatározás által arra képesíttetvén, hogy elmélkedéseit exakt alapra fektethesse, azon volt, hogy az új természettörvényt minden irányban kifejtse s a természettudományok különféle ágaira alkalmazza.
MAYER-nek eme tevékenysége által tűnt ki csak igazán az új törvény rendkívüli értéke. A különállóknak látszó egyes tények szoros kapcsolatba léptek, a természetnek valamennyi tüneménye harmóniás egészszé olvadt össze. Bár MAYER az általa megvitatott kérdések mindegyikét nem fejtette meg az utolsó részletekig, annyi mégis kitűnt, hogy számos kérdés, melyek megfejtésének a természettudományokra nézve első-
* L. TYNDALL, A hő mint mozgás, p. 73.
rendű fontossága van, észszerűen csak az új természettörvény szigorú figyelembe vételével fejthető meg.
Mint már említettük, MAYER Die organische Bewegung czímű iratát 1845-ben tette közzé. Hogy eszméi első értekezésének közzététele óta lefolyt három év alatt nem törtek utat, ez már onnét is kitűnik, hogy az imént nevezett munkájának közzétételét a tudományos folyóiratok megtagadták, minélfogva MAYER azt saját költségén nyomatta ki. MAYER iratának tartalma sokkal többet nyújt, mint a mennyit a czíme igér, mert es iratban az új irány következményeit a természeti erők egész sorozatára kiterjeszté s általában érintve van benne mindazoknak a kérdéseknek lényege, melyeket később tüzetesebben megvitatott. MAYER törekvéseit világosan jelezi a következő szavaival:
"A mit a chémia az anyagra vonatkozólag tesz, ugyanazt kell a fizikának az erőre vonatkozólag tennie. Az erőnek a különféle formáiban való megismerése s metamorfózisai föltételeinek kipuhatolása az egyedüli feladata a fizikának, mert valamely erőnek teremtése vagy megsemmisítése az emberi gondolkodás és tevékenység körén kívül fekszik. Hogy a nagyszámú chemiai elemnek egymássá való átalakítása s csekély számú elemre vagy épen valamelyes ősanyagra való visszavezetése valaha sikerülni fog-e, ez több mint kétséges. De ugyanez a mozgás okaira nézve nem áll. A priori bebizonyítható s a tapasztalással mindenütt igazolható, hogy a különféle erők egymássá átalakíthatók. A valóságban csak egyetlen egy erő van. Örök változásban kering az, a holt természetben épen úgy mint az élőben. Az erő formaváltozásai nélkül sem ott, sem itt nincs tünemény." *
Miután MAYER a mozgást mint erőt és az esés-erőt ismételve értelmezi, áttér a harmadik erőnek, a hőnek, s az ezen erő létesítette hatásoknak tüzetesebb ismertetésére. Megmutatja,
* Mech. d. Wärme, p. 20.
hogy a gőzgépek kazánja alatt elégetett szén hevének még a legjobb esetben is csak 5–6 perczentje alakúl át sikeres munkává, holott az ágyúknál a puskapor szenének már 9 perczentje idézi elő a mechanikai hatást. Hogy az utóbbi esetben a hő egy része csakugyan mechanikai erővé alakul át, erről tanúskodik az a tapasztalat, mely szerint az éles töltéssel kisütött ágyú kevésbbé melegszik meg mint a vakon töltött.* Ezután kimutatja, hogy állandó erő, azaz olyan erő, mely hatást gyakorolna a nélkül, hogy fogyatkoznék, nincs. Úgy látszik, hogy a nehézség-erő kivétel, mert mindamellett hogy NEWTON figyelmeztette a fizikusokat, hogy a nehézség nem fizikai, hanem mathematikai ok (Phil. nat. I. def. VIII.), NEWTON követői mégis a nehézség-erőt vagy a gyorsulás okát egyszersmind a mozgás okának tekintették, tehát a mozgást erőfogyasztás nélkül keletkeztették, vagyis a kisebb magasságokból való mozgást valamely állandó erő hatásának tekintették. MAYER kikel e felfogás ellen, mert ha az erő állandó volna, avval tetszésszerinti nagyságú sebességet lehetne előidézni, holott annak a sebességnek, melyet a földre eső valamely test elérhet, maximuma (12,000 m) van, mely maximális sebességből kiszámíthatjuk, hogy az összes esés-erőnek hányadrésze fogyasztatott el akkor, midőn a test korlátlan távolságból bizonyos távolságig esett; ha például valamely test korlátlan távolságból a földfelülettől számított 15 lábnyi távolságra esett, az összes esés-erőnek csak 1/1300000 része marad hátra, mely csekély rész szintén csak az aránylag csekély 30 lábnyi sebességet idézheti elő. A szabad esés tehát nem kivétel amaz axiómás tétel alól, hogy mozgás csakis erőfogyasztás árán hozható létre.
A fizikai erő negyedik formájának MAYER az elektromosságot tekinti s ezt az erőt az általános törvénynek azonnal alárendeli: a dörzsölésbeli s a megosztásbeli elektromosság csakis
* E tapasztalatra vonatkozólag RUMFORD abban a nézetben volt, hogy az éles töltés meggátolja a hőrezgések keletkezését, innét van az ágyúcsőnek csekélyebb megmelegedése (FISCHER, Gesch. d. Phys. VII. p. 274.).
valamely mechanikai hatásnak fogyasztásával idézhető elő. Példa gyanánt az elektrofort hozza föl. Föltéve, hogy az elektrofor fedőjének súlyát le-fölmozgása közben valamely teherrel ellensúlyozzuk, a surlódást stb. nem tekintve, a fedőt minden mechanikai hatás kifejtése nélkül le-fölmozgathatjuk, akár elektromos a gyántalepény, akár nem, de csakis avval a föltétellel, hogy a fedőtől elektromos hatásokat el nem vonunk. Ha a lepény elektromos, akkor a lefelé mozgó fedőt vonzza, tehát mechanikai hatást kapunk, minélfogva a fölemelésnél e hatásnak megfelelő erőt kell fogyasztanunk. Mivel pedig a kapott hatás épen akkora mint a vesztett, egészben véve mechanikai hatást még sem kell kifejtenünk. Midőn a fedő a lepényen van, attól bizonyos elektromos hatást vonhatunk el, de ez által a vonzás még nagyobb lett, tehát a fedő fölemelésére még nagyobb ellensúly kell, azaz most már kell mechanikai hatást kifejtenünk. A fölemelt fedőtől újra elvonhatunk elektromosságot s mivel ezt a műveletet számtalanszor ismételhetjük a nélkül, hogy a lepény elektromosságából valamit veszítene, de másrészről a kapott elektromosságok semmiből nem keletkezhettek s a fölemelésnél elfogyasztott erők sem válhattak semmivé, nyilván való, hogy a kapott elektromosságok a fogyasztott mechanikai hatásokból keletkeztek.
A dörzsölésbeli elektromosság is mechanikai hatásból keletkezik, mert az illető testek az érintkezés által elektromosakká lesznek, tehát egymáshoz tapadnak; ha mármost elektromos hatásokat akarunk kapni, a testeket szét kell választanunk, e czélra pedig bizonyos erő fogyasztandó el. Valamint az éles töltésű ágyú a vakon töltöttnél kevésbbé melegszik meg, úgy a surlódásnál is kisebb a hőfejlődés akkor, midőn a surlódás elektromosságfejlődéssel jár. A mágnesség tüneményei az elektromosságéinak teljesen megfelelnek.
Az ötödik erő a chémiai különlétel ereje. MAYER ezt az erőt ilyen formán értelmezi: Valamint a tömegnek térbeli távollétele, különös esetben pedig a földtől való távollétele erő, s valamint
ez az erő először mozgássá alakulván át, végre hővé alakulhat át, épen úgy bizonyos anyagoknak chémiai egyesülése hőt termel, tehát ez anyagok szétválasztottsága vagy különlétele szintén erő. Ha 1 gramm szén 2.6 gramm oxigénnel egyesül, ez az egyesülés körülbelül 1/2 gramm tömegű bármely testnek a földdel való egyesülésével egyenlő, mert az első esetben 8500, az utóbbiban pedig (midőn 1/2 gramm tömeg korlátlan távolságból esik a földre) 7400 hőegység keletkezik.
Hasonló példák után MAYER a földi anyagok köréből áttér a világegyetemre. A Föld 93,700 lábnyi középsebességgel mozog; ha e mozgást szén elégetésével kellene létrehozni, akkor a Föld súlyánál 13-szor akkora súlyú szenet kellene elégetni; az így keletkező hő ismét elegendő volna, hogy a Föld súlyával egyenlő súlyú vizet 110,000°-ra hevítsen. Ha ellenben a Földdel egyenlő súlyú tömeg a Nap fölületén feküdnék, akkor, hogy e súly abba a távolságba emeltessék, melyben a Föld jelenleg van, s hogy itt 93,700 lábnyi sebességet kapjon, még 429-szer akkora erő kívántatnék meg, vagyis a Földnél 5557-szer akkora súlyú széntömeg volna elégetendő.
Az a körülmény, hogy egyrészről a chémiai erők ilyen hatások előidézésére elégtelenek, másrészről pedig, hogy az égitestek mozgásának hővé való átalakulása oly gazdag hőforrást képviselne, a milyent chémiai úton alig lehetne előállítani, megérlelte MAYER-ben a Nap hevéről alkotott meteoros elméletet, melyet három évvel később Beiträge zur Dynamik des Himmels czímű művében tüzetesen kifejtett.
Valamint a chemiai különlétel, úgy bizonyos esetekben a chemiai összetétel is képviselhet erőt, mert némelykor, mint például a chlornitrogénnél, a felbomlás hő és mechanikai hatások fejlesztésével jár. Csakhogy az ilyen vegyületek soha sem keletkeznek egyedül, hanem mindig kapcsolatban oly chemiai folyamokkal, melyek hőt fejlesztenek s e hő egy része átmegy az explodáló vegyületbe. MAYER ezt az esetet is egy elmés analógiával világosítja föl: valamint a fölemelt teher erő, épen úgy
lehet a Föld színén fekvő teher is erő, ha bizonyos mechanikai hatás felhasználásával egy erős rúgót szorít össze, mely rúgó az ellenállás eltávolítása után a testet ismét fölvetheti. Csakhogy a vegyületnél a rúgót s az ellenállást nem ismerjük, mert a szabaddá váló chlórnak és nitrogénnek rugalmassága a rúgó feszültségéhez nem hasonlítható, a mennyiben ez a rugalmasság a felbomlásnál keletkező erőnek nem oka, hanem eredménye.
MAYER a chemiai erőt szoros kapcsolatba hozza az elektromos árammal. Az érintkező fémek elektromosakká válnak s az elektromosságok szétválasztására mechanikai erő kell. Az elektromos oszlopban a mechanikai erőt a chemiai erő helyettesíti s az oszlop hatásai a chemiai különlétel árán jönnek létre. "Az emeltyű segítségével, mondja MAYER, egy adott esés-erőt átváltoztathatunk egy másik esés-erővé; feláldozunk bizonyos térbeli távolságot, hogy egy másik ilyen távolságot kapjunk. A chemikusnak bámulatra méltó emeltyűje a galván-telep; a hő és a mechanikai hatások fejlesztése, a redukczió tüneményei, melyeket a galván-telep hatásaiként látunk föllépni, eredetüket bizonyos erőfogyasztásnak, a fém és az oxigén, a sav és a só között való távolság elfogyasztásának köszönhetik." * Látni való, hogy a telep fizikai elmélete csak a MAYER elvei által válhatott észszerűvé; ezek által a chemiai és az érintkezési elmélet között való versengés az utóbbinak javára véglegesen eldőlt.
Az eddigiekben ismertetett taglalások után MAYER elmélkedései foglalatjaként felállítja az erők schémáját [rendszerét], mely az ismertetett öt erőt, úgymint az esés-erőt, a mozgást, a hőt, a mágnességet és elektromosságot, végre a chémiai különlételt foglalja magában. MAYER az ismeretes erők mindegyikét ez öt erő csoportjába osztja be. A mozgást ismét két csoportra, az egyszerű s a rezgő mozgások csoportjára osztja; a hőt, a mágnességet s az elektromosságot (az árammal együtt) az úgynevezett imponderábiliák közé számítja s ezen kívül az áramló
* Mech. d. Wärme, p. 48.
elektromosságot s a chemiai különlételt (az együttlétellel) általában chémiai erőnek nevezi.
A további feladat mármost abban áll, hogy az öt erőnek lehető huszonöt átalakulása kísérletek által bebizonyíttassék.
MAYER előterjeszti a huszonöt esetnek megfelelő legfontosabb átalakulásokat, de ezek közé a közvetett átalakulásokat is beszámítja.
A MAYER-féle erőket jelenleg más, de a MAYER-étől csak alakilag különböző rendszer szerint szokták felosztani. Már a MAYER rendszerében is a mechanikai elv az irányadó, s a későbbi fizikusok a mechanikai elvet még inkább előtérbe tolták. A MAYER-féle erőket jelenleg a THOMAS YOUNG által csak az eleven erőre alkalmazott erély (energia) szóval szokták jelölni, s az erélyfajok száma már nem ötre, hanem nyolczra tétetik. De ez a nagyobb szám korántsem jelenti az erőfajok szaporodását, mert már MAYER-nél is megvolt valamennyi erőfaj, csakhogy az osztályozásban külön szerep nem mindegyiknek jutott. Így például a hő átalakulását mechanikai hatássá a gőzgépben az átalakulás egyik esetéül tünteti föl, a nélkül, hogy külön tekintettel volna arra, hogy a hő egy része, a víz párologtatására fordított hő (rejtett hő) a vízmolekulák különlételének erejévé (a molekulák helyzeti erélyévé) fordíttatik. A mechanikai felfogás a jelenleg divatozó fölosztásban abban kulminál, hogy az erélyek általában helyzeti erélyre (a MAYER-féle esés-erő általánosítása) s mozgás-erélyre osztatnak föl. Mindazonáltal az új fölosztás, mely különösen a hő mozgás-hipothézisét akarja megszilárdítani, a dolog lényegét tekintve, a MAYER-énál többet nem mond. A látható és láthatatlan erélyekre való fölosztásnak pedig épen a mechanikai szempont miatt jelentőssége nincs.
Úgy hiszszük, hogy alig kell külön kiemelnünk, hogy MAYER a hő és az elektromosság anyagiasságát határozottan elvetette. "Nagyon is érezzük, mondja MAYER, hogy meggyökerezett s nagy auktoritások által kanonizált hipothézisekkel keltünk
harczra; hogy az imponderabiliákkal Görögország isteneinek utolsó maradványait vetettük ki a fizikából; de tudjuk azt is, hogy a természet a maga egyszerű igazságában nagyobb és pompásabb, mint az emberi kéznek bármely alkotása vagy a teremtett szellemnek minden illuziója." *
MAYER-nek második irata eddig tisztán a fizika körében mozog; mindazt, a mit az irat nyomán eddigelé előterjesztettünk, annak czíme nem igérte. A dolgozatnak második, s az előbbeninél jóval terjedelmesebb részében MAYER az alapelvét – ex nihilo nil fit, nil fit ad nihilum [semmiből nem lesz semmi; semmivé nem válik semmi] – a szerves világra terjeszti ki; alapul felhasználja mindazt, mit a szervetlen természet erőire vonatkozólag az első részben megállapított.
A MAYER fejtegetései a fizikai erők kiapadhatatlan forrásának, a Napnak tevékenységéből indulnak ki. A Nap a földi tevékenységek fentartója; a Nap melege nélkül a Föld a világűrbe kisugárzott melegét nem pótolhatná s teljesen kihülő holt tömeggé merevednék meg; a Nap melege emeli föl a vizeket s ez által előidézi a víz áramlásait; a szél- s a vízi malmok kerekeinek surlódása által előidézett hő abból a rezgő mozgásból ered, melyet a Nap a Földre küld.
A természet a Földet olyan szervezetekkel látta el, melyek a Nap fényét magukhoz ragadják s ezt a természeti erőt más erőnek alakjában egy reservoirban [tartályban] felhalmozzák. E szervezetek a növények.
A fák levelei a levegő szénsavát elnyelik és a Nap fénye segítségével a szénsavat alkotórészeire bontván, az egyik alkotórészt, a szenet, visszatartják. A fák (valamint a többi növény) az anyagot nem teremtik, hanem csak átalakítják.
Másrészről az elfogyasztott napfénynek csak erőformája változott meg, a napfényből a szén és az oxigén chémiai különlétele keletkezett. A növény az elégetésénél ugyanazt a világosságot és hőt, mely a szénsav redukcziójára fordíttatott, hiány
* Mech. d. Wärme, p. 52.
nélkül visszaadja; a Föld belsejében levő szén a Nap erejét évezredek óta híven megőrizte. Mivel pedig a tapasztalás azt mutatja, hogy fény nélkül nincs növényi élet, a növények útján előállított chemiai különlétel nem lehet valamely más erőnek, például a hőnek vagy elektromosságnak eredménye, de semmi esetre sem keletkezhetett valamely specziális életerőből. MAYER erélyesen kikel az akkoriban divatos hipothézisek ellen, melyeket az úgynevezett vitálisták hoztak forgalomba s a melyek szerint az állatok s a növények összes életműködése bizonyos életerők eredménye. "Az életerő ilyen hipothézises akcziójának fölvételével minden további kutatásnak eleje vétetik s az exakt tudományok törvényeinek az életjelenségek tanára való alkalmazása lehetetlenné válik; e hipothézis hívei a zabolátlan képzeletjátékok zűrzavarába vezettetnek vissza.... Az életfolyamat alatt mind az anyagnak, mind pedig az erőnek csak átalakulása történik, de az egyiknek vagy másiknak teremtése soha." [*]
A növényekben felhalmozott fizikai erőnek egy része átmegy a velük táplálkozó állatokba. Az élő állat, mely táplálékát vagy közvetetlenűl vagy közvetve, de mindig a növény-országból veszi, elégethető anyagokat vesz magába, hogy ezeket a levegő oxigénjével újra egyesítse, mely folyamattal párhuzamosan halad egy az állati életet jellemző másik folyamat, úgy mint mechanikai hatások és mozgások létesítése, terhek emelése stb.; holott e másik folyamatnak a növények életében csak egészen alárendelt szerepe van.
MAYER arra törekszik, hogy ezt az általános elvet lehetőleg pontos számításokkal tüzetesen megalapítsa. De mivel az állatok táplálkozása által kifejtett hőre vonatkozó elegendő kísérleti adatokkal nem rendelkezett, fejtegetései alapjául a tiszta szén elégetését vette föl.
DULONG szerint 1 gramm szén elégetésével 8558 hőegységet kapunk. E hővel 3,600,000 grammnyi súly 1 m magas-
* Mech. d. Wärme, pp. 56., 57.
ságra emelhető. Föltéve mármost, hogy egy ló 1 percz alatt 4400 kilogrammot 1 m magasságra emel, akkor a ló e hatás létesítésére 1 percz alatt 1.2 gr., 1 óra alatt 72 gr. s egy nap alatt (egy napra 8 munkaórát számítva) 580 gr. szenet használ föl; az 1/7 lóerejű munkás egy napi munkája 83 gr. szén elégetésének felel meg. Egy tekéző, ha egy 4 kgr. súlyú golyót 10 m sebességgel elhajít, erre a munkára 6 milligramm szenet fordít. Egy ember, ki 72 kgr. súlyú testét 5 m magasságra emeli, e czélra 0.1 gr. szenet fogyaszt, s ha egy 3000 m magas hegyre mászik föl, akkor e munkája – nem számítva a minden egyes lépésnél a rugalmatlan ütközés miatt elveszített mechanikai hatást – 60 gr. szenet igényel.
De az állatok az elfogyasztott tüzelőszert nemcsak mechanikai czélokra használják föl, mert a mechanikai hatásokhoz járul még az állati testben fejlesztett hő. A táplálószerek chemiai ereje tehát két erőnek forrása: a hőnek és a mozgásnak. E két erő összege egyenlő a táplálószerek chemiai erejével; ha az állat kifejtette munkát összegyűjtjük s ezt surlódás útján vagy más módon hővé változtatjuk, s e hőhöz a test által közvetetlenűl fejlesztett hőt adjuk, pontosan megkapjuk a tisztán chémiai folyamatnak megfelelő hőt. MAYER kimutatja, hogy DULONG és DESPRETZ-nek az állati hőre vonatkozó vizsgálatai e következtetést, teljesen megerősítik; továbbá, támaszkodva BOUSSINGAULT-nak a pihenő s a dolgozó lóra s LIEBIG-nek a pihenő s a dolgozó emberre vonatkozó kísérleti meghatározásaira, kimutatja, hogy a dolgozó állat fogyasztotta tápláló-szernek többlete valóban megfelel a mozgások létrehozásához megkívántató erőnek, bár ilyenkor a többlet nem fordíttatik csakis a kifejtett munkának fedezésére, hanem a fokozott hőfejlesztésre is.
MAYER iratának többi része közvetetlenül a fiziológiára vonatkozik. MAYER az élet tüneményeit kapcsolatba hozza a fizikai okokkal s az exakt tudományok terén kapott eredményeket a fiziológiai tételek megállapítására használja föl. Követ-
keztetései közül mind a tárgy újságára, mind pedig fontosságára nézve első helyen áll az a tétel, hogy "az izom csak az erők átváltoztatására szolgáló eszköz, de nem a hatások létrehozására elfogyasztott anyag."* Ha az az ember, ki mechanikai hatások létrehozására naponként 82 gramm szenet fogyaszt és a kinek száraz és elégethető izomanyaga csak 75 kilogrammra rúg, ha ez az ember a hatások létrehozására izmait fogyasztaná, akkor 13 hét múlva izomanyaga teljesen elfogyna. A dedukczió még föltünőbb a szív munkájánál. Az emberi szív napi munkája 49,200 mkgr. = 115,800 hőegység, a mi megfelel 13.5 gr. szén elégetésének. Mivel pedig a szívnek száraz alkotórészei csak 115 grammot nyomnak, a szív, ha a munkájához megkívántató szenet maga szolgáltatná, 9 nap alatt teljesen elfogyna; ha pedig csak a két ventrikulus súlyát hozzuk számításba, akkor ez izomtömegek már 4 nap alatt teljesen elpusztulnának. Mivel pedig az izmoknak e gyors fogyasztásnak megfelelő gyors helyrepótlása a fiziológia tényeivel merőben ellenkezik, nyilván való, hogy a hatások előidézésére szolgáló tüzelőszernek túlnyomó része nem az izomtömegből ered.
Az a kérdés merűl föl tehát, hogy az állati testnek melyik része az, mely a táplálószerek erejét az állati mozgás erejévé közvetíti? Alapos és beható vizsgálatok után MAYER arra az eredményre jut, hogy a testnek ez a része a vér; a hatásképesség nem az izom tömegével, hanem az átkeringő vér tömegével arányos. A vér oxidáczió-folyamatának tűzhelye a véredényrendszer ürege, "de a vér, ez a lassan égő folyadék, az élet lángjának olaja".
A fiziológiának legfontosabb kérdése, az idegek működésével előidézett hatások, észszerűen a MAYER dolgozatában világosíttattak meg először. Az idegek működésével oly hatások idézhetők elő, melyek maguknak az idegeknek munkájával semmi arányban sem állanak. "Az idegrostok, mondja MAYER,
* Mech d. Wärme, p. 73.
s vér metamorfózisára hatalmas befolyással vannak, oly befolyással, mely az oxidáczió erélyét növeli. Mindenki tudja, hogy számos esetben a chemiai akcziót bizonyos anyagok puszta jelenléte tételezi föl a nélkül, hogy a végbemenő változásokban részt vennének. Ha valamely konstatált ténynek okvetetlenül nevet akarunk adni, akkor azt a szerepet, melyet az ilyes folyamatoknál s változatlanúl maradó anyag játszik, érintkező befolyásnak nevezhetnők." Az idegek befolyása MAYER szerint nem lehet valamely specziális erő, mert az erő csupán "valamely mérhető hatással arányos ok;" * az idegek olyan formán működnek, mint a szélroham, vagy a madár szárnycsapása, mely a lavina gördülését megindítja s ez által rendkívüli hatásokat szül.
MAYER itt elérkezett az általa felállított természettörvény következményeinek szélső határához; úgy látszik, mintha merész kézzel ő maga akarná széttörni a korlátokat, melyek közé a saját törvénye az exakt gondolkodást szorítja. Mennyit tehetett volna itt MAYER, ha eszméit nem értelmetlen talajba veti, ha szellemi tevékenységét üldözések nem bénítják! E tárgyra élete utolsó éveiben Die Torricellische Leere und über Auslösung 1876. czímű iratában ** még egyszer visszatért s eszméit még bővebben ki akarta fejteni, de már csak kiinduló pontokat jelölhetett meg.
Nem lehet czélunk, hogy a MAYER fiziológiai fejtegetéseinek elemzésébe tovább bocsátkozzunk. Az eddigiekből is meg lehet ítélni, hogy Die organische Bewegung műve mily roppant nagy haladást jelez a természettudományok történetében. De MAYER eszméinek gazdagsága mindezekkel még nem volt kimerítve. A földi élet körén fölülemelkedve, az új törvényt az ég dinamikájára is alkalmazta.
* Mech. d. Wärme, p. 91.
** Ez a dolgozat a MAYER összegyüjtött iratainak kiadásában nem foglaltatik.
542
IV. MAYER 1848-ban, tehát már hat évvel legelső értekezésének megjelenése után, fejezte be Beiträge zur Dynamik des Himmels, in populärer Darstellung czímű iratát, melynek, mint valamennyi többi műveinek alapgondolatát, az előbbeni fejezetben ismertettük művében már kifejtette volt. W. HERSCHEL a Nap kiapadhatatlan hevét "nagy titok"-nak nevezte. S valóban, a MAYER idejéig csakugyan az is volt, mert a hőanyag hipothézisével vagy a rezgés-hipothézissel mit sem lehetett végezni. Minthogy e kérdésnél a hő forrásáról van szó, könnyen érthető, hogy a dolog MAYER figyelmét nagy mértékben vonta magára. MAYER vizsgálatai által a nagy titoknak nevezett dolog nagyságából mit sem veszített ugyan, sőt inkább nyert, de titokszerűségét, ha nem is egészen, de legnagyobb részben elveszítette. Már mondottuk, hogy MAYER a Föld haladó mozgásának, valamint egy, korlátlan távolságból a Földre hulló tömeg mozgásának hőbeli egyenértékét kiszámította. Az egyenértéket kifejező számok rendkívüli nagysága feltárta előtte annak lehetőségét, hogy a Nap kisugárzott ereje a fölületére hulló meteoroknak hővé átalakuló mozgásával pótoltassék. Ez az alapeszméje a napmelegség meteoros elméletének. Elmélkedései két dologra támaszkodnak: az egyik a hő mechanikai egyenértéke, a másik pedig az égitestekre korlátlan távolságból eső tömegnek végsebessége, melyet úgy tekinthetünk mint az illető égitest gravitácziójánsk összes hatását, tehát mint az illető égitestet mechanikailag jellemző állandót. MAYER jól tudta, hogy elmélkedéseinek csak akkor lehet igazi értékük, ha azokat biztos számításokkal exakt alapra fekteti. Ennélfogva először is meg kellett határoznia a Nap által kisugárzott összes hőmennyiséget. Támaszkodva POUILLET-nek a pirheliométerrel végrehajtott vizsgálataira, melyek szerint a Föld a Naptól 1 percz alatt átlagosan 2247 billió hőegységet kap, kiszámítja, hogy a fölülete annak az üres gömbnek, melynek sugara akkora mint a Földnek a Naptól való középtávolsága, a Naptól perczenként 12,650 millió nagykalóriát kap. * A kisugárzás eme rendkívüli nagysága mellett a Napnak gyorsan ki kellene hűlni, ha a kisugárzás valamelyes úton-módon nem pótoltatnék. A Nap fajhevét a vízével egyenlőnek téve, MAYER kiszámítja, hogy az 5000 évi történelmi idő alatt is a Nap 9000 fokkal hűlt volna le, nem is tekintve azt, hogy a Nap felületén legelőször lehűlő tömegek a Napot hidegebb réteggel öveznék körül, mely réteg a további kisugárzásra gátlólag hatna. MAYER szerint s Nap hővesztesége chémiai erőkkel nem pótolható; mert ha például s Nap egész tömege kőszén volna, akkor e széntömeg égése – ha a megkívántató oxigén-mennyiség is csakugyan jelen volna – a kisugárzott hőt csak 4600 éven át pótolhatná. Épen ilyen tarthatatlan az a hipothézis, mely szerint a sugárzás oka a Napnak tengelykörüli forgása volna. A Napnak forgás-sebessége sokkal kisebb, sem hogy a megkívántató föltételeknek eleget tehetne. A Jupiter egyenlítője hatszor, a külső Saturnus-gyűrű pedig tízszer oly sebesen forog mint a Nap egyenlítője, s még sem észlelhetünk sem a Jupiteren, sem a Saturnuson keletkező hő- vagy fénytüneményeket. Még tarthatatlanabb az a hipothézis, mely szerint a Nap hevét surlódás idézi elő, mert – nem tekintve egyebet – a surlódáshoz legalább két test kell. Ezeket előrebocsátva, MAYER hozzáfog a saját elméletének előterjesztéséhez. Egyrészről az üstökösnemű tömegek és az aszteroidák nagy számából, továbbá az állatövi fény-anyag jelenlétéből, másrészről pedig valamely ellenálló éternek létezéséből szükségképen következik, hogy a Nap fölületére folytonosan * 1 nagykalória egyenlő avval a hővel, mely egy köbméterföld víznek mérsékletét 1 fokkal növeli. súlyos anyagok érkeznek. A hatás, melyet e tömegek ott kifejtenek, a végsebességüktől függ. A végsebesség legnagyobb, ha a tömeg korlátlan távolságból esik a Napra; a végsebesség maximuma 630,400 méter. A végsebesség minimuma akkor áll elő, ha a planétanemű test közvetetlenűl a Nap közelében keringve esik a Napra; ez a sebesség 445,750 méterre rúg. Ezek szerint a Napra zuhanó aszteroidának ütközése által kifejtett hő 24 millió és 48 millió hőegység között változhatik, s ez a hőmennyiség megfelel egy az aszteroida tömegénél 4000–8000-szer akkora tömegű kőszén elégetésének. E rendkívüli hőmennyiségek keletkezése által a Nap melegének problémája meg van fejtve; s zuhanásnál még netalán föllépő chémiai hatások az eredményt számbevehetőleg nem növelhetik. Az elmélet kiegészítéseül MAYER-nek még azt kellett kiszámítania, hogy a Nap hevének ilyetén pótlására mennyi tömegnek kell perczenként a Napra esnie. Számításai szerint e tömegek 100,000-200,000 billió kilogrammra rúgnak, mi által a napfelület minden egyes négyszögmétere perczenként 17–34 grammal gyarapodik. Mármost az a kérdés, hogy miféle változásoknak kell beállaniok a naprendszerben a Nap tömegének emez állandó gyarapodása miatt? MAYER a biztos kézzel felállított elméletének következményeitől nem retten vissza; megmutatja, hogy s Nap látszólagos átmérőjének 1 ívmásodperczczel való növelésére a tömegeknek 28,500–57,000 év alatt kellene s Napra esniök, tehát s térfogatváltozás észlelő képességünk körén kívül esik. Máskép áll a dolog a Nap súlyának gyarapodásával; mivel s bolygók keringés-idei állandó középtávolság mellett a Nap tömegének négyzetgyökével arányosak, következik, hogy a Föld keringés-idejének évenként 7/8 – 1/2 másodperczczel fogyatkoznia kellene. De mivel az asztronómiai észleletek efféle fogyatkozásokat nem mutatnak föl, MAYER abban a nézetben van, hogy a Nap által rezgő mozgások alakjában kiadott erő karöltve jár a rezgő anyagrészeknek tovatolásával; MAYER szerint a fény és a sugárzó hő hullámelmélete csak úgy magában foglalja a Nap tömegének sugárzás okozta kisebbedését, mint az emisszióelmélet; "a Nap sugárzása egy czentripetalis mozgással egyenértékű czentrifugális akczió". Végre még fölemlítjük, hogy MAYER elméletének, ha nem is bizonyító erejű támogatására, de legalább is valószínűbbé tételére a napfoltokat is a meteoros tömegek hullásával hozza kapcsolatba. A meteoros elméletnek az a következménye, hogy a Föld keringés-idejének fogyatkoznia kell, az elméletnek gyenge oldala, melyet MAYER sem támogathatott kellőképen. De van ennél még nagyobb baj is, mert itt még az a fontos kérdés merül föl, vajjon lehet-e tapasztalati úton igazolni, hogy a Nap felületére valóban annyi meteor esik, mint s mennyit a MAYER elmélete megkíván. S ekkor ismét oly fogyatkozás előtt állunk, a melyről MAYER, bár azt jól ismerte, számot nem adhatott. Mert ha a Föld fölületéről észlelhető meteorok számából a Napra hullókat még az elméletre nézve legkedvezőbb konjekturákkal [becslésekkkel] határoznók is meg, korántsem jön ki annyi hevítő anyag, mint a mennyit a meteoros elmélet megkíván. * Mindazonáltal az egész elméletnek megvan az a kiváló érdeme, hogy biztos és alapos számításokon nyugszik, a minek az ilyen kényes feladatoknál döntő fontossága van. Minthogy a MAYER elmélete ellen tett kifogások nagy része épen abban szenved hiányt, a miben a MAYER elmélete bővelkedik, t. i. a biztos számításokban: elvégre, ha MAYER elmélete a kényes feladatot nem oldotta is meg, a megoldásnak mi módon való lehetőségét világosan megmutatta s kétségtelenül bebizonyította. Az elméletet találóan jellemzik TYNDALL eme szavai: "A meteoros elméletnek, legyen ez igaz vagy sem, annyi becse mindig lesz, hogy bebizonyította, hogy a Nap és a csillagok fényét hideg bolygónemű anyag lezuhanása is létrehozhatja és fentarthatja." ** * V. ö. Term. tud. Közl. 1879. p. 143. MAYER bebizonyította, hogy a Nap sugárzása végső oka a Föld fölűletén levő minden erőnyilvánulásnak s egyszersmind számot adott a sugárzó erő fentartásáról. Mindazonáltal vannak a Naptól független erőhatások is. Ezek pedig az ár és apály meg a Föld belső melege által előidézett hatások, melyek elemzésével MAYER szintén asztronómiai iratában foglalkozik. Az ár és apály csökkenti a Föld forgás-sebességét. Ez az a tétel, melyet MAYER szintén az ég dinamikájára vonatkozó vizsgálatainak egyik fontos eredményeűl kapott. A tételt oly röviden és egyszerűen bizonyítja be, hogy bizonyítását itt változatlanúl közölhetjük. "A Hold és a Nap vonzásának befolyása által a Föld fölületén levő mozgékony részek egyensúlya oly formán zavartatik meg, hogy a tenger vizei a felé a pont vagy déllő felé törekszenek, mely fölött vagy alatt a Hold kulminál. Ha a vízrészeknek tökéletes és ellenállás nélkül való mozgékonyságuk volna, akkor a felső s az alsó hullámhegy csúcsai pontosan beleesnének abba a déllőbe, melyben a Hold áll, s ily körülmények között eleven erő nem fogyasztatnék. De mivel valóságban a vízrészek mozgásukban ellenállásra találnak, ez által az ár késedelme idéztetik elő, elannyira, hogy az ár a nyílt tengeren a Hold kulminácziója után átlagosan 2 1/2 órával következik be." "Mivel a vizek keletről és nyugatról a Hold alatt levő déllőbe törekszenek, de a vízállás az említettük okból keleten mindig nagyobb mint nyugaton, következik, hogy a tengervíz keletről nyugat felé erősebben szorúl s erősebben áramlik, mint nyugatról kelet felé. Tehát az ár és apály a vízrészeknek nemcsak váltakozó emelkedéséből és sülyedéséből, hanem még keletről nyugat felé – bár lassú – haladásából áll." "Mivel ez áramlásnak iránya a Föld forgásának irányával épen ellenkező, a tenger vize a mindenütt föllépő surlódás és a szilárd partokhoz való ütközés miatt a Föld forgó mozgása ellen állandó ellenállást gyakorol s ez által e mozgásnak eleven erejét csökkenti." * Az ár hajtotta vizikerekek a folyamok vize által hajtottaktól a MAYER megjegyzése szerint abban különböznek, hogy eleven erejüket, melylyel dolgoznak, emezek a Nap sugárzó hatásának, amazok pedig a Föld forgó hatásának köszönhetik. MAYER az ár és apály hatásait még statikai törvényekkel is levezeti. Azonkívül figyelembe veszi a Napnak, valamint a légkör s a tenger áramainak állandó hatásait. Az utóbbiak egyidejűleg működvén, egymást lerontják, tehát a Föld forgássebességére, legalább figyelembe vehető hatást nem gyakorolnak; azonban MAYER, a LAPLACE ide vonatkozó számításaira támaszkodva, megmutatja, hogy a légköri ár és apály, kisebb mértékben ugyan, de épen abban az irányban hat, mint a tenger vize, tehát a Föld forgásának lassítását elősegíti. MAYER hozzávetőleges adatok alapján kiszámította, hogy a lassúlás miatt 2500 év múlva a Föld forgás-ideje, vagy a nap tartama 1/16 mperczczel nagyobb lesz. Azonban ezt a növekedést kiegyenlíti egy szintén nem a Naptól eredő másik erő: a Föld összehúzódása. MAYER, mint ezt már LAPLACE biografiájában említettük, elfogadja a Föld kihűlés-elméletét, melynek következtében a Föld forgásának gyorsulnia kell, minélfogva a napok tartama rövidűl, bár a fogyatkozások csak jelentéktelenek lehetnek. E szerint a Föld belső melege, a mellett hogy számos egyéb erőhatás forrása, az ár és apály szülte hatásokkal bizonyos tekintetben ellentétes viszonyban van. MAYER-nek a Föld belső melegére vonatkozó fejtegetéseivel kapcsolatban van egy előadása, melyet jóval később (1870) Ueber Erdbeben czím alatt tartott. Ez előadásában a Föld belső melegének hatásaival az újabb észleletek eredményeinek alapján foglalkozik. Az eddigiekben előterjesztettük lényegét amaz iratoknak, * Mech. d. Wärme, pp. 206, 207. melyekben MAYER mind a fizikában, mind pedig a fizikával összefüggő tudományokban, tehát az egész világnézletünkben is egészen új irányt jelölt ki. MAYER szerint tulajdonképen csak egy erő van. Ha figyelembe veszszük, hogy a földi hatások túlnyomó része a Nap hevétől ered, s ez a hő a MAYER eszméi szerint az általános vonzalom eredménye; továbbá, hogy a Naptól független hatások szintén a gravitáczió eredményei, mert MAYER a Föld belső melegét is a Földet alkotó tömegrészek egykori összeverődésének vagy összeszorúlásának tulajdonítja; végre, ha még figyelembe veszszük LAPLACE-nak amaz eszméjét, mely szerint az égitestek mozgása csupán a gravitáczió eredménye lehet: akkor a természet összes jelenségeit előidéző erőt – legalább a közvetetlen látszat szerint – a gravitáczióban fölleltük. Ennél nagyobb és általánosabb lépést a fizikai-mechanikai világnézlet eddig még nem tett. Az olvasó megítélheti, hogy milyen rangot foglal el MAYER a természettudományok művelőinek sorában. Ha visszagondolunk arra, hogy MAYER az előterjesztettük nagy eredményeket hat év lefolyása alatt s aránylag igen csekély tudományos segédeszközökkel hozta létre, lehetetlen, hogy megtagadjuk eme kiváló búvár éles elméje és szellemének gazdagsága, valamint a tudományok érdekében kifejtett áldásos működése iránt való legnagyobb elismerésünket. MAYER az eddig nem említett többi iratában * lényegileg új eszméket nem hirdet s csak arra törekszik, hogy elveinek következményeit minden lehető irányban a legszélsőbb határokig űzze; de eme törekvésében is épen annyi elmésséget, mint eredetiséget árul el. A mennyiben ez iratok a még ezután előterjesztendőkre vonatkoznak, még vissza fogunk térni rájuk. * Ueber die Herzkraft, VIERORDT's Archiv, 1851.; Ueber das Fieber, WUNDERLICH's A'rchiv, 1862.; Ueber nothwendige Consequenzen und Inconsequenzen der Wärmemechanik, 1869.; Ueber die Bedeutung unveränderlicher Grössen, 1870.; Ueber die Ernährung, 1871.; Ueber veränderliche Grössen, 1870. 549
V. MAYER-nek a mechanikai hőelmélethez való viszonyát a megelőző biografiákban több ízben akként tűntettük föl, hogy őt illeti ez új tudományszak megalapításának árdeme. Ugyancsak több ízben utaltunk arra is, hogy a régibb búvárok, kik a mai hőelmélet alapgondolataihoz többé-kevésbbé közeledtek, mindannyian távol maradtak a valóban alapvető igazságtól, a hő és a mechanikai erők, vagy általában az erők egymás közötti állandó értékviszonyának alapgondolatától. Az egyes búvároknak sikerült ugyan a természeti erők között okozatos összefüggést találniok, sőt ezt a tünemények egész csoportjaira kiterjeszteniök, hiszen a kísérlet és a tapasztalás ez összefüggést félre nem ismerhetővé, sőt mintegy kézzelfoghatóvá tette; de egy nagy hézag, az összefüggésnek számbeli egyenértékekre való visszavezetése, ROBERT MAYER koráig kitöltetlen maradt. MAYER, a mint láttuk, a követelményeknek minden irányban teljesen megfelelt. Először is a lehető legáltalánosabban megmutatta a természeti erők közötti okozatos összefüggést s kifejezte az erők qualitatív változékonyságának s quantitatív állandóságának törvényét; e mellett a fizikai erő fogalmát úgy formulázta, a miként ezt az új törvény elvi jelentőssége megkívánta. Másodszor pedig az egyenértékűséget kifejező szám feltalálásával a törvényt reális alapra fektette. Mint minden új elméletnek vagy általában bármely új tárgynak történelmi megvitatásánál, úgy a szóban forgó kérdésnél is mindenek előtt avval kell tisztába jönnünk, hogy mit tekintünk az uj dolog lényegének. Ha a mechanikai hőelmélet alapgondolatáúl azt fogadjuk el, hogy a hő a mozgásnak egyik neme, akkor nagyon messzire mehetünk vissza; akkor BACO, BOYLE, BERNOULLI DÁNIEL, RUMFORD, DAVY – hogy a sok közül csak ezeket említsük – mindmegannyian az új irány közvetetlen előkészítőinek tekinthetők. De nem ez a dolog lényege. A mechanikai hőelmélet alapgondolata a hő és a mechanikai erők között fönnálló egyenértékűség; a hő az erőnek bizonyos neme, hogy aztán miként képzeljük ezen erőnek formáját, ez a mechanikai hőelméletre nézve, legalább bizonyos messzefekvő határig, közönyös marad. Így fogva föl a dolgot, az alapítás érdemére csak az tarthat igényt, ki tekintet nélkül a hő formai mibenlétáre, amaz alapgondolatot biztos kézzel kifejtette. MAYER irataiból kiderül, hogy őt RUMFORD, DAVY stb. eszméi nem vezérelték. MAYER e fizikusokat – bár nem tehető föl, hogy dolgozataikat nem ismerte – az új irány előkészítőiként sehol sem említi. De nem is említhette. Ő csak annyiban haladt velük egy úton, a mennyiben ő is tagadta a hő anyagiságát, a mi különben nagyon természetes, mert midőn kimondotta, hogy a hő erő, okvetetlenül tagadnia kellett, hogy a hő még más valami is, például anyag, lehessen. MAYER-t, a mint láttuk, az első spekuláczióban egy fiziológiai észlelet vezérelte. Mégis, föltétele annak a lehetőségnek, hogy MAYER minden előzmény feltalálása nélkül dolgozott, nem tekintve a történelmi folytonosság törvényeinek megsértését – már magában véve fonákság volna. Különben is a fiziológiai észlelet csak az első indító ok volt. MAYER, mint ez első gondolatainak fejlődésére vonatkozó saját előadásából is világosan kiderül, rögtön a mechanikai-fizikai álláspontra helyezkedett. MAYER az eleven erő megmaradásának elvére támaszkodott. Ez az elv, melynek eredete a fizika megalapításának korára vezethető vissza, s a melyet HUYGHENS formulázott, világosan mutatja, hogy ha bizonyos esetekben a mozgás megszűnik, mégis marad valami hátra, a mi a mozgással egyenértékű. Ez a fönmaradó valami, a helyzeti erély, vagy MAYER szerint az esés-erő; ez az, ami a MAYER elmélkedéseiben kiváló szerepet játszik. Annak lehetőségét, hogy a látható tömegek eleven ereje a helyzet képviselte más erővé változhatik át, átvitte a mechanikai térről a fizikaira s az esés-erőnek egy új nemét, a chemiai különlétel erejét állapította meg. Így az eleven erő megmaradásának (mechanikai) elve előkészíté az erő megmaradásának sokkal általánosabb (fizikai) elvét. Különben nem lehet félreismernünk, hogy az erőmennyiség állandóságáról alkotott nézetek az újabb időkben mindinkább konkrét alakot öltöttek. A testek ütközésénél, kivéve a tökéletesen rugalmasoknak képzelt testek ütközését, az eleven erők, mint ilyenek, részben elvesznek. Valóban, LAGRANGE inkább azt az esetet tekintette kivételesnek, midőn tökéletesen rugalmas testek ütközése alkalmával az eleven erők összege állandó marad. CARNOT arra törekedett, hogy meghatározza az ütközés okozta eleven erő veszteségét s hogy ez által kimutassa az ütközés előtti s az ütközés utáni mozgás-viszonyok összefüggését. Eredményűl a következőképen kifejezhető tételt kapta: Az eleven erőbeli veszteség egyenlő a vesztett sebességeknek megfelelő eleven erők összegével.* Ez a tétel, mely az eleven erők elvét mintegy kiegészíti, arra utal, hogy a természeti erők egymáshoz való viszonya ezentúl behatóbban vizsgálandó meg. Mivé lesz az elveszített eleven erő? Ez az a kérdés, mely a CARNOT tétele után előtérbe lép. Mivel a tétel a veszteség nagyságát szabatosan meghatározza, CARNOT-nak még csak az erők fizikai átalakulását kellett volna figyelembe vennie s a feladat, legalább elvben, meg lett volna fejtve. Azonban CARNOT csak a tisztán mechanikai állásponton maradt; képzeleteit híven előtüntetik ARAGO-nak következő szavai: "Nem kell hinnünk, hogy valamely erőt, vagy ennek bizonyos részét a szó szoros értelmében meg lehetne semmisíteni; mindaz, mit sem a gép szülte hatásban, sem pedig a gépnek működése után még megtartott képességében föl nem találunk, a gépnek megrázkódását és megrontását idézte elő." ** Már LEIBNIZ mondotta, hogy az, a mi az ütköző testek összes erejéből elvész és részecskék által elnyeletik, a világ-
* COLLIGNON, Traité de Mécanique, III. p. 591. egyetemre nézve korántsem veszett el; e tételt az eleven erők elvének logikai következményeként állította föl, de nézete már csak azért sem nyomhat sokat a latban, mivel az erőket metafizikai értelemben anyagoknak tekinté. * THOMAS YOUNG, hogy az eleven erő fogalmának metafizikai fölfogásokra alapított elnevezését mellőzze, az eleven erőt erélynek s a vele egyenértékű mechanikai hatást munkának nevezte. PONCELET, a szinthézises geométria megalapítója, egyik mechanikai iratában ** a mechanikai munka fogalmát, valamint e munkának s az eleven erőnek kölcsönös átalakulásait a gyakorlati, különösen pedig a technikai irányban egészen otthonossá tette. Mindazonáltal a mechanikai fogalmaknak a közfelfogásnak inkább megfelelő interpretácziójával az erőmennyiség állandóságának fizikailag is általános elve még nem szülemlett meg; a döntő fordulat csak a MAYER vizsgálataival állott be. Mind az itt, mind pedig a már más helyen elmondottakból kitűnik, hogy a MAYER-t megelőző korban senki sem volt, ki MAYER-től a prioritást elvitathatná. Azonban rövid idővel MAYER föllépése után fölléptek más fizikusok is, kik egypár évvel későbbi keletű munkáik alapján a prioritásra jogot formáltak, sőt MAYER-t egyideig kiszorították. Ezek közül különösen kettő vonja magára figyelmünket. Az első JAMES PRESCOTT JOULE, salfordi serfőző, jogtudor s a Royal Society tagja, a második pedig a híres HELMHOLTZ. Mivel e fizikusoknak a szóban forgó tárgyban való részvétele MAYER tudományos jogaival szorosan összefügg, azt MAYER további életviszonyait előtüntető következő fejezetben fogjuk megismertetni. * DÜHRING, Krit. Gesch. d. Mechanik, p. 229. 553
VI. Eddigelé MAYER-rel csak mint természettudóssal foglalkoztunk. Láttuk, hogy hat év lefolyása alatt közzétett három iratával a fizikát s az evvel összefüggő természettudományokat egészen új alapra fektette. Eme tevékenysége mellett életviszonyai közönyösek s ha csak a tisztán tudományos szempont volna irányadó, MAYER életrajzát már befejezettnek tekinthetnők. Egészen másképen áll a dolog, ha a búvárnak külső harczait szemléljük. Új és nagy igazságoknak jellemző vonásához tartozik, hogy csak súlyos küzdelmek árán arathatnak teljes diadalt. MAYER, mint ilyen igazságok képviselője, nem kerülhette el, hogy a küzdelmet fölvegye s evvel kapcsolatban magát minden eshetőségnek kitegye. ROBERT MAYER úgy járt mint GALILEI; a különbség nem a dolog lényegében, hanem csak a változott időviszonyoknak megfelelő külsőségekben áll. Miként GALILEI-t, úgy őt is pörbe, persze egészen más természetű pörbe fogták, a melynek azt kellett volna eredményeznie, hogy az általa védelmezett igazságokat vonja vissza. Minthogy a jelen században az inkviziczió morális eszközeit, nevezetesen az esküvel való visszavonást már nem lehetett alkalmazni, más eszközhöz, a szellemi megbélyegzéshez kellett nyúlni, hogy ily módon az esküvel való visszavonás nyomatéka egyenértékűvé tétessék. GALILEI nem nyilatkozhatott pöréről, melynek egyes részleteit még jelenleg is homály borítja, mert szavát az inkvizicziónak tett eskü fogta el. MAYER sem nyilatkozhatott pöréről, mert szavát a szégyen, jellemének passzív iránya s újabb bajoktól való félelem fogta el. GALILEI KOPERNIKUS-ért, MAYER önmagáért szenvedett s ez a körülmény teljesen kiegyenlíti a szenvedés morális nagyságát, ha netalán azt hozhatnók föl, hogy GALILEI-nek nagy és hatalmas, mondhatnók világtörténelmi, MAYER-nek pedig csak kicsinyes, társadalmi ellenféllel kellett megküzdenie. Midőn MAYER Jáváról visszatért, az orvosi praxis mellett első gondja volt, hogy eszméinek híveket szerezzen. Szülővárosában bátyján kívül hiába keresett volna valakinél az új tárgy nagyságának megfelelő értelmet, minélfogva heidelbergi és tübingai tanárokhoz fordult. Ezek azonban őt, mint a fizikához nem értő dilettánst, avval igazították útba, hogy eszméi téves voltának belátása végett valamely fizikai tankönyvben keressen fölvilágosítást. MAYER-t, mindamellett hogy nagyon sokat adott a mások véleményére s a mások tanácsának előzetes kihallgatása nélkül jóformán semmihez sem fogott, az efféle vélekedés nem ingatta meg, s azon volt, hogy eszméit a nyilvánosságra hozza, részint azért, hogy azoknak elismerést szerezzen, részint pedig, hogy elsőbbségi jogait biztosítsa. Mondottuk már, hogy nagy nehezen talált folyóiratot, mely első munkáját fölvette. Ez 1842-ben történt. Ugyanez az év MAYER-re nézve még más tekintetben is nevezetes. Ebben az évben nősült meg, azaz házasították meg. Az ilyen aktus más embernek rendszerint csak a családi szerencséjére s esetleg vagyoni és társadalmi állására van befolyással. Így volt ez MAYER-nél is, csakhogy nála a dolognak még tudományos életére is befolyással kellett lennie. Egyelőre csak annyit jegyzünk meg, hogy neje egy jómódú kiskereskedőnek leánya volt s miként szülei s többi rokona – nem tekintve, hogy a férje tudományos eszmei iránt érzéke épen nem volt – csak MAYER-nek társadalmi állására s jövedelmező praxisára fektetett súlyt s MAYER-nek egyéb foglalkozásait valami nagyon fölösleges dolognak tartotta, morális tulajdonságai pedig olyanok valának, hogy netalán bekövetkezhetö családi konfliktus esetén a férjnek kellett a rövidebbet húznia. MAYER e változott viszonyok közepette is szorgalmasan dolgozott eszméi bővebb kifejtésén, minek eredménye a szerves mozgást s az ég dinamikáját tárgyaló 1843-iki, illetve 1848-iki iratai valának, melyeknek nyomtatási költségeit maga fizette meg. Valamint első irata, úgy ez utóbbiak sem részesűltek elismerésben. Mindazonáltal ezen általános közöny közepette előadta magát két tudományos esemény, melyek a MAYER tevékenységével szorosan összefüggnek. Megelőzőleg még csak egy, a MAYER külső életviszonyaira vonatkozó eseményt akarunk elbeszélni. MAYER, ki a fizikában új irányokat jelölt ki, nagy buzgalommal csatlakozott nemzetének 1848-iki mozgalmaihoz; de midőn a nép valódi érdekeit már megsértetteknek vélte, azoktól visszavonult, holott két fivére Bádenben insurgens [népfelkelő]-vezetőként működött. MAYER 1849-ben FRIGYES bátyjának nejét, ennek saját kérelmére, Bádenbe kísérte, hogy bátyját visszatérésre bírják. MAYER a lázadók kezébe került s kevésbe múlt, hogy őt mint szökésre csábítót, főbe nem lőtték. MAYER ezután a politikától véglegesen visszavonúlt, bár több alkalommal nyilván föltűntette, hogy az ellenzéki irányhoz hajlik. Térjünk vissza a föntebb jelzettük tudományos eseményekhez. 1843-ban, tehát egy évvel MAYER első dolgozatának közzététele után történt, hogy JAMES PRESCOTT JOULE, ki az elektromos áram hőhatásaira vonatkozó vizsgálatairól a fizikusok nagyobb körében már ismeretes volt, az elektromágneses hőhatásokra vonatkozó kísérletei kapcsolatában kísérleti úton meghatározta a hő mechanikai egyenértékét, s az e tárgyról közzétett iratában * a hő s a mechanikai erők kölcsönös átalakulásait fejtegette. JOULE eredménye a tudományos világ figyelmét, bár szintén nem azonnal, de mégis előbb vonta magára mint a MAYER-é. Még nagyobb figyelmet költött JOULE-nak két évvel később közzétett értekezése,** melynek már a czímében is föltüntette, hogy a hőt bizonyos erőformának kell tekinteni. Azonban az új eszmék elterjedésére legnagyobb befolyással * On the calorific effects of magneto-elecricity and on the mechanical value of heat, Phil. Mag. XXIII. 1843. voltak a folyadékok surlódására vonatkozó kísérletei,* melyekkel a hő mechanikai egyenértékét a kísérletek egész sorozatával újra s meggyőző pontossággal határozta meg. Föltéve, hogy JOULE csakugyan önállóan dolgozott, úgy a dolog érdemére nézve az egy évi időkülönbség elvégre nem volna ok arra, hogy az érdemet közötte és MAYER között meg ne oszszuk. Persze a prioritásnak az időrend eldöntötte formai joga minden esetre a MAYER részén van s JOULE-t csak az az érdem illetheti meg, hogy a hő mechanikai egyenértékét közvetetlen kísérletekkel állapította meg. Ez azonban minden körülmény között érdem marad, mert mindamellett hogy a MAYER számításában a felhasznált adatok kísérleti úton meghatározottak valának, s a mi még fontosabb, a számítás elve is kísérletileg igazolt volt, tehát az egész számításban a kísérleti bizonyítás impliczite benfoglaltatott: mégis a közvetetlen kísérleti bizonyítéknak e tárgynál is ugyanaz az értéke van, mint bármely más elméletnél, mely elvégre is a tapasztalásra támaszkodik. Másképen áll a dolog a kérdés elvi oldalával; itt a JOULE s a MAYER első iratai között – mert csak ezek jöhetnek szóba – lényeges különbség van: míg MAYER az erőmennyiség állandóságát elméletileg állapította meg, még pedig nemcsak a hő és a mechanikai erőkre való tekintettel, hanem a természetben működő összes erők belevonásával, addig JOULE, bár az általánosabb felfogásnak félre nem ismerhető jeleit nyilvánította, megmaradt abban a szűkebb körben, melybe őt a mechanikai erők és a hő közötti összefüggésre vonatkozó vizsgálatai vezették. Ha még a későbbi iratokat is figyelembe akarnók venni, akkor ez a különbség még szembetűnőbbé válik; mert míg a JOULE főtörekvése oda irányúlt, hogy az egyenértéket kísérleti úton minél pontosabban megállapítsa s 1850-ig a dolog elvies tovább fejlesztésére alig tett néhány lépést, addig MAYER * On the mech. equiv. of heat as determined by the heat evolved by the friction of fluids, Phil. Mag. XXXI. 1847.
1848-ban, sőt mondhatjuk már 1845-ben, mert főmunkája ekkor jelent meg, az új törvény következményeit már a legszélsőbb határokig űzte. Mindezek a párhuzamok természetesen csak addig jöhetnek szóba, míg megmaradunk azon föltevés mellett, hogy JOULE csakugyan önállóan dolgozott. Azonban bizonyos körülmények ezt a föltevést, ha nem is döntik meg, de legalább is nagyon kétségessé teszik. Ugyanis JOULE a párisi akadémia kiadványában, a Comptes Rendus 28-dik kötetében (1848) azt állította, hogy MAYER-nek 1842-iki értekezése "nem érdemelte meg a tudósok figyelmét", mert az ő (JOULE) kísérletei előtt senki sem tudhatta, hogy a fajhő a sűrűséggel nem változik. MAYER a következő 29-dik kötetben (1849. nov. 12. szám) elég udvariasan figyelmezteté JOULE-t, hogy a fajhő eme tulajdonságát már a GAY-LUSSAC kísérletei kétségtelenül eldöntötték. JOULE itt mindenféleképen nagy hibát követett el, mert nemcsak hogy a MAYER számítása ellen fölhozott kifogása volt alaptalan, hanem még formai hibát is követett el, mert a helyett hogy önállóságának védelmére szorítkozott volna – publikácziójának későbbi kelete miatt ennél egyebet nem lett volna szabad tennie, – még MAYER-t támadta meg. De JOULE még tovább ment. 1850-ben a tárgy történelmi fejtegetésébe bocsátkozott; * az egyenértékűség eszméjének fejlődésére döntő fontosságuaknak ismerte el azokat a régibb kísérleteket, melyek a surlódás okozta hőfejlődés közvetetlen bebizonyításával a hő anyagi hipothézisét megingatták. E szempontból megemlékszik MAYER-ről is, ki a víznek rázás okozta megmelegedését már első dolgozatában fejtegetései támogatására hozta föl! De azt egészen elhallgatta, hogy MAYER az egyenértéket tényleg meghatározta, holott erről 1848-ban tudomása volt. MAYER-nek ezt a mellőzését 12 évvel később, midőn TYNDALL a figyelmet MAYER érdemeire fölhívta, avval akarta jóvá tenni, hogy azt állította, hogy a MAYER * On the mech. equiv. of heat, Phil. Trans. 1850. iratait 1850-ben közelebbről nem ismerte. Ez pedig annál furcsább, mivel 1848-ban az értekezést oly közelről ismerte, hogy a MAYER számításának képzelt hiányait is észrevette! JOULE-nak ez a magatartása önállóságát nagyon kétségessé teszi. De mivel nincsenek közvetetlen bizonyítékok, melyek önállóságát kétségtelenül megdöntenék, JOULE-ra nézve legkedvezőbb ítélet a következőkbe foglalható össze: JOULE kísérleti úton meghatározta a hő mechanikai egyenértékét, miután MAYER ugyanezt elméleti úton, a hozzá tartozó általános természeti törvénynyel együtt már megalapította volt. A prioritás ennélfogva egyedül MAYER-t illeti. A második tudományos esemény HELMHOLTZ-nak 1847-iki, Ueber die Erhaltung der Kraft czímű irata volt. HELMHOLTZ e munkával csak akkor lépett föl midőn MAYER-nek első két dolgozata már a nyilvánosság elé volt bocsátva s midőn JOULE munkái által a figyelem az új tárgyra volt fordítva. Ez a körülmény fölöslegessé teszi a dolog további megvitatását s nem szükséges, hogy behatóan előtüntessük, hogy HELMHOLTZ a MAYER törvényét inkább csak filozófiai diskussziók alá vetette, még pedig épen nem előnyös variácziókkal, de a dolog lényegére nézve semmi újat nem mondott s csak az elv alkalmazásaira (az indukcziós tüneményekre, az elektrochemiára, a hőelektromos áramokra) vonatkozólag tett néhány új megjegyzést. Mégis a HELMHOLTZ tekintélye s az a körülmény, hogy iratában MAYER-t egyáltalában nem említette,* odahatottak, hogy ő is az erő megmaradása elvének felállítói közé soroztatott, mely vélemény később, midőn az ügy tisztúlni kezdett, oda módosúlt, hogy HELMHOLTZ szerzett az elvnek általános érvényt! Midőn a figyelem JOULE és HELMHOLTZ munkái révén az új tárgyra fordúlt, MAYER méltán elvárhatta, hogy most már ő * HELMHOLTZ JOULE mellett még néhány fizikust említett. Hogy miképen iparkodott HELMHOLTZ, hogy a MAYER mellőzését jóvá tegye, erre nézve l. DÜHRING-nek iratát ROBERT MAYER-ről, p. 118 és folyt. is törekvéseinek megfelelő elismerésben részesíttessék. MAYER csalódott; mert a németek a tárgy fontosságát elismerték ugyan, de elismerésüket első sorban JOULE-nak tartották fönn. Ennélfogva szükségesnek tartotta, hogy jogai érdekében nyilvánosan szót emeljen. 1849. máj. 14-én prioritását az Augsburger Allgemeine Zeitung-ban reklamálta. Az eredmény az volt, hogy 8 nap múlva a fizikának egy tübingai magántanára, a würtembergai egyetemi körök képviselőjeként szerepelve, ugyane lapban közzétett egy nyilatkozatot, melyben a mellett hogy a fizika elemeiben való saját járatlanságát fényesen dokumentálta, a közönséget intette, hogy óvakodjék MAYER-től, mint a dologhoz nem értő s az angol eszméktől messze elmaradó dilettánstól, kinek képzeletes fölfedezéseit a tudományos körök már amúgy is elítélték. E durvasággal szemben MAYER mit sem tehetett; mert mindamellett hogy az említett újságból, mely tudományos irányczikkei miatt Németországnak minden tudományos köre előtt ismeretes, a MAYER ügyéről mindenkinek tudomása lehetett, MAYER védelmére senki sem kelt, a szerkesztőség pedig magától MAYER-től semmi nyilatkozatot többé föl nem vett. MAYER az udvariasabb – s ez esetben mondhatjuk tisztességesebb – francziáknál keresett helyet védelmére s így jelent meg a Comptes-Rendus-ben a JOULE igényei ellen közzétett említettük nyilatkozata. De ez MAYER-nek nem volt elég; ő jogait behatóan akarta megvitatni; mivel pedig előle minden más út el volt zárva, arra kényszerült, hogy védelmét tudományos dolgozataiba tegye át. 1850 végén hozzáfogott a Bemerkungen über das mechanische Aequivalent der Wärme czímű iratának szerkesztéséhez, mely iratban nyomatékosság kedvéért eszméinek már ídéztük első menetét is előadja, s a mellett, hogy a JOULE experimentátori érdemei iránt való elismerését őszintén kifejezi, a következőket mondja: "Az új tárgy nem sokára fölkeltette a tudósok figyelmét. De mivel azt úgy a bel- mint a külföldön kizárólagosan idegen találmányként tárgyalták, arra kényszerűltem, hogy prioritási igenyeimet érvényesítsem. Mert habár a közzétettem dolgozatok, melyek a mindennap fölmerülő nyomtatványok árjában majdnem nyomtalanúl eltűntek, már az alakjukkal is azt bizonyítják, hogy hatást nem vadászok, evvel még sem akarom abbeli hajlamomat nyilvánítani, hogy a dokumentált tulajdonjogról lemondjak."* MAYER eme reklamácziójának nyugodtsága és nagyon szelid hangja fölött csak csodálkoznunk lehet, ha meggondoljuk, hogy ellenségei mily durva támadásokat intéztek ellene. De ez a szelid, bár a méltatlanságok iránt nagyon fogékony lelkülete nem óvhatta meg a még rosszabbnak bekövetkezésétől. Érdemeinek kicsinylése, kétségbe vonása, sőt eltagadása kedélyére sujtó hatással volt. Az augsburgi újság vagy inkább az e mögött álló tudományos körök részéről ellene intézett irodalmi elnyomás s annak tudata, hogy ügye érdekében mit sem tehet, s jogainak igazságáról a közönséget nem győzheti meg, a szentimentalitásra való hajlamai mellett elannyira hatottak kényes érzéki szervezetére, hogy ideglázba esett. E betegségben az a szerencsétlenség esett meg rajta, hogy egy delíriuma alkalmával – nem lévén kellő fölügyelet alatt – egy második emeleti ablakból kiugrott. Ez az ugrás nem került ugyan életébe, de a lábain maradandó sérülést okozott, minek nyomai életének hátralevő 28 évén át járásán észrevehetők valának. MAYER meggyógyult s befejezte a föntebb említettük reklamácziós iratát, mely 1851-ben meg is jelent. VII. Mindaz, a mit az előbbeni fejezetben elmondottunk, csak előjátéka volt MAYER szomorú sorsának. Tudva van, hogy MAYER az őrültek házába került, honnét mintegy 15 havi kúra * Mech. d. Wärme, p. 298. után "gyógyulva" távozott. Ez történelmi tény, melynek körülményei hangosan tanúskodnak arról, hogy századunk kulturája nem elég hatalmas arra, hogy a fölvilágosodásnak egy kiváló és igazi bajnokát az irigység, rosszakarat és magánérdekekből folyó üldözések elől oltalomba vegye. Ha MAYER csakugyan megtébolyodott volna, akkor ez a tény magában véve csak annyiban lehetne meglepő, a mennyiben egy éles eszű s magas gondolatokkal eltelt, különben pedig nagyon is nyugodt, csendes és béketűrő természetű tudós elméjének elhomályosodása egyáltalában meglepő lehet. Ha MAYER-rel ez az emberi dolog valóban megesik, a legcsekélyebb ok sem forogna fönn, hogy azt szellemi életére megbélyegzőnek tekintsük, s az eset szándékos szépítgetése vagy épen eltagadása merő fonákság volna. De mivel az azóta földerített körülmények határozottan oda mutatnak, hogy a MAYER őrültségi esete nem az ő szellemének tényleges megzavarodásából, hanem csak az ennek látszatját mutató tényezők szántszándékos összeműködtetéséből áll, azaz, világosabban szólva, hogy MAYER-t erőszakosan tették meg bolondnak: az egész eset, mely csak intézőinek jellemét szennyezte be, nem egyéb, mint az irigység, rágalom, ravaszság és durva erőszakoskodás folyománya. Bajos dolog volna a maga valóságában föltüntetni ez esetet, melynek körülményeit az intézők jónak látták kellő homályba burkolni, MAYER halála után pedig megmásítva s elferdítve hozni a nyilvánosságra. De szerencsére MAYER maga gondoskodott – persze már élte végső napjaiban, midőn a méltatlanságok színe-javát már kiállotta – hogy ügyének valódi mibenléte a nyilvánosság elé kerüljön s arról a jelen- s az utókor ítélhessen. Ő maga csak közvetetve lépett föl, mert ügyének személyes előterjesztése rá nézve nagyon kínos lett volna, de annál inkább óhajtotta, hogy a dolog más valaki által kerülne nyilvánosság elé, s ez oknál fogva a megkívántató adatokat készségesen bocsátotta az illetőnek rendelkezésére. Szándéká- nak megvalósítására barátját, a híres DÜHRING-et kérte föl. DÜHRING, ki MAYER tudományos jogait már egypár év óta élő szóval s írott művekben behatóan és a legerélyesebben védelmezte s érdemelnek méltatását hathatósan előmozdította, 1877 aug. havában MAYER-rel Wildbadban találkozott s e személyes érintkezés útján alapos és beható informácziókat szerzett. DÜHRING az ügynek jellemző részleteit már 1877-ben nyilvános előadásokban s 1878-ban Neue Grundgesetze zur rationellen Physik und Chemie czímű iratának 4-ik fejezetében tette közzé, tüzetesen pedig a MAYER életét és tudományos jelentősségét tárgyaló Robert Mayer czímű munkájában (1880) ismertette. Minthogy DÜHRING előterjesztéseivel szemben eddig még – legalább tudtunkkal – számbavehető ellenvetések nem tétettek s a dolog természete szerint nem is valószínű, hogy tétetni fognak s ezenkívül még DÜHRING 1877-iki előadásai MAYER helyeslésére és tetszésére találtak: a következőkben a MAYER ügyét DÜHRING-nek említettük munkái nyomán fogjuk ismertetni. MAYER-re az augsburgi újságban fölhozott rágalmak s az ezeket követő irodalmi elnyomás, a lázbetegségében megesett szerencsétlensége, végre az élőszóval terjesztett rágalmak, melyek egészen a közvetetlen környezetéig jutottak, annyira leverőleg hatottak, hogy a búskomorság egy nemébe esett. A tübingai professzorok, kik az augsburgi támadásnak is intézői valának, most elérkezettnek látták az időt, hogy MAYER-re a nagyzás hóbortját tukmálják. Ez a ráfogás Heilbronnak kisvárosi társadalmában s a kicsiny Würtemberg egyéb köreiben köztetszésre talált. Írigy orvosok és nyilvános egészségügyi hivatalnokok mérgelődtek, hogy egy ilyen heilbronni gyakorló orvos, ki még csak udvari tanácsos sem volt, egy fizikai nagy fölfedezést akart volt tenni. A filiszteres gondolkodásmód bornirtsága megtette a magáét, hogy a geniális férfiú életét súlyossá tegye s a hő mechanikai egyenértéke MAYER-nek többé nem az érdeme, hanem a rögeszméje volt. Végre – s ez volt a dologban a leggonoszabb – a családját, különösen pedig az apósát, tehát olyan személyeket, kiknek a nagyzás hóbortjáról vagy egyenértékűségi rögeszmékröl sejtelmük sem volt, szintén az intrigákba vonták. MAYER különösen apósát jelölte meg mint olyant, ki családját izgatta. Ez az ember, ki a vagyonszerzésnek nemzetgazdasági szempontból hazafias kötelességét egyszersmind az ember egyedüli és legfőbb kötelességének tekintette, nagyon boszankodott, hogy MAYER, a helyett hogy vagyonra és méltóságokra törekednék, idejét inkább tudományos búvárlatokra, tehát olyas dolgokra fecsérli, melyeket nézete szerint mértékadó körök már régen a hóbortok országába soroztak. Az após nézetei, mindamellett hogy MAYER a hivatásával járó kötelezettségeit legkevésbbé sem mulasztotta el, sőt nagy praxisnak örvendett, MAYER nejénél termékeny talajra találtak; az asszony férjét oly egyénnek tekinté, ki abban a rögeszmében szenved, hogy nagy dolgot talált föl. Ily módon MAYER bolondnak hírébe esett még mielőtt őrültségét szakértő doktorok konstatálták volna. MAYER ismerősei, orvosok és papok, nem tartották érdemesnek, hogy tudomást vegyenek arról, hogy a MAYER hóbortjai, persze mint a mások találmánya, a tudományos világot már bejárni kezdik, s ennélfogva erélyesen biztatták MAYER-t, hagyna föl az olyan hóbortokkal. Mivel pedig MAYER állhatatosan ragaszkodott rögeszméjéhez s mivel elég türelme volt, hogy a méltatlanságokat elviselje, de nem volt elég erélye, hogy ezeket visszautasítsa s "barátait" nyakáról lerázza, helyzete mindinkább tűrhetetlenné vált. Halála után rokonai, tehát az érdekelt felek, nagy kegyesen megengedték ugyan, hogy semmi erőszakoskodást nem követett el s nem voltak rohamos kitörései, melyek következtében szigorú rendszabályokhoz kellett volna fordúlni, azaz magyarán szólva, hogy nem volt kötözni való bolond, hanem azt igenis megtette, hogy néha órákig, sőt félnapokig szobájában hevesen járkált le-föl s néha oly beszédeket hallatott, melyek már csak gyermekei nevelése érdekében is kívánatossá tették, hogy a házból eltávolíttassék! MAYER, kit már a tudományos világban tett tapasztalatok amúgy is elkeserítettek, a társadalmi, de leginkább a családi mizériák miatt még komorabb hangulatba jutott. Végre a saját elhatározására csakugyan elhagyta házát. MAYER üdülést keresett. Semmi rosszat nem gyanítva, a göppingeni vízzel gyógyító-intézetbe ment. Mivel az idegbajok gyógyítására berendezett intézetek gyakran elmegyógyító-intézetekkel vannak összekapcsolva, MAYER-nek a hely megválasztásában nagyon óvatosnak kellett volna lennie; mivel továbbá már csak az udvariasság és formaiság kedvéért is az intézeti orvost konzultálnia kellett, a mint az ilyen intézetbe lábát betette volt, már is annak a veszélyes eshetőségnek tette ki magát, hogy a családja által annyira óhajtott nagyzáshóbort elleni kúra rajta foganatba vétetik. MAYER később maga is beismerte, hogy búskomorságban szenvedett, hiszen ez okból keresett üdülést, de őrültségről, melynek valóságát a sajnos eset után búskomorság nélkül átélt 25 éven át orvos létére mégis csak megítélhette volna, szó sem volt. A legkevésbbé sem gyanakodó MAYER csakhamar tapasztalta, hogy az apósa s a neje által befolyásolt orvosok folytonosan találmányait emlegetik s ez annyira bántotta őt, hogy végre surlódások keletkeztek. Az orvosok most odahatottak, hogy Göppingenből Winnenthalba, azaz – a mint azonnal látni fogjuk, – csőből csurgó alá menjen. A winnenthali orvosokra családjának még nagyobb befolyása volt s ez a körülmény a többit érthetővé teszi. Neje és apósa nem is gondoltak arra a szomorú eshetőségre, hogy megbélyegzése orvosi hivatására, társadalmi állására, tehát anyagi helyzetére is a legrosszabb befolyással lehet. A kívülről élesztett szenvedély hangja még a magánérdekeket is elnyomta. Elég az hozzá, hogy MAYER egyszerre csak azon vette magát észre, hogy szabadságától meg van fosztva s hogy a nagyzás hóbortja ellen rendszeres kúrának van alávetve. E kúra, melynek vezetője ZELLER egészségügyi tanácsos volt, azt lett volna eredményezendő, hogy MAYER fölfedezéseit vonja vissza. MAYER nagyon csendesen viselte magát s csak annyit kért, engedjék meg neki, hogy szülővárosából valakinek látogatását elfogadhassa s ily módon sajátságos helyzetének okairól fölvilágosítást kérhessen. De ekkor már szobába zárva tartották. Hogy valakit magához hívjon, levetett csizmájával szobája ajtaját döngette. Ez a borzasztó cselekedet, mint az őrültségi rohamoknak kétségtelen ismertető jele, szigorúbb eljárást tett szükségessé. S ez volt a leggonoszabb, mert ugyanaz a ZELLER, ki a MAYER szellemét a tébolyból kigyógyítani akarta, testét különféle műszerekkel a legbarbárabb módon kínoztatta. Midőn MAYER a kényszerszékbe szorítva ült, ZELLER, kit MAYER-nek a szerves mozgásról írt műve különösen boszantott, így kiáltott reá: "Ön az iratában olyan körnégyszögesítés-félét akart feltalálni!" MAYER nem erőszakoskodott, de annál élesebb hangon kelt ki e durva bánásmód ellen, mi által azonban csak még durvább eszközök alkalmazásának tette ki magát. A gépek izmait egészen a csontokig zúzták össze; e sebekből s a hátgerincz erőszakos összepréselésének következményeiből csak évek során át gyógyulhatott ki. Végre a teste már annyira össze volt törve, hogy orvosa is megszeppent egy kissé s magára nézve is komoly bajok bekövetkezésétől tartva, a majdnem halálra kínzott embert szabadon bocsátotta (1854). E sajnos s csakis az intézőire nézve szégyenletes esemény MAYER-nek további életfolyására döntő befolyással volt. A mélyen megalázott férfiú visszament ugyan Heilbronnba, de az orvosi praxisnak vége volt. MAYER – legalább egy ideig – tétlenségre volt kárhoztatva, mert hogy orvosi praxisát újból megkezdhesse, nyilatkozatot kellett volna közzétennie, hogy tébolyából immár kigyógyult, ezt pedig semmi áron sem akarta tenni, mert ez által a rátukmált őrültséget maga is elismerte volna. Legjobban szerette volna az egész ügyet a nyilvánosság előtt a maga rideg meztelenségében feltárni és megvilágosítani, de az eddigi tapasztalatok után a legkevesebb kilátása sem volt, hogy ezen az úton sikert arathasson, nem is tekintve azt, hogy bizonyos orvosi köröknek most már a saját tekintélyük érdekében vele szemben a nyilvánosság előtt is ellenséges állást kel- lett volna elfoglalniok. MAYER az egész ügyet annyira gyűlöletesnek tekinté, hogy elhatározta, hogy már csak a további nyugalma érdekében is hallgatni fog. De eme türelmes és hallgatag magatartása daczára környezete nagyon is éreztette vele, hogy őt volt bolondnak s olyannak tekinti, mint a kinek értelmi tehetségei még most sincsenek egészen rendben. Az 1877 végén DÜHRING-hez intézett levelében maga mondja a következőket: "Miután mindenki tudja, hogy bolond vagyok, mindenki hivatva érzi magát, hogy fölöttem szellemi gyámságot gyakoroljon." * MAYER-nek a nagyzáshóbort elleni kúra után mindenekelőtt utókúrát kellett használnia, hogy t. i. az első kúra szomorú következményeitől megszabadúljon. Testi erős konstitucziója nagy segítségére volt, minélfogva aránylag rövid idő alatt a legsúlyosabb sebekből kigyógyult. Praxisa, mint említettük, nem volt. Szerencsére volt annyi vagyona, hogy a nélkül is megélhetett. Ily körülmények között MAYER vallásos elmélkedésekben keresett vigasztalást. A vallás elvei, úgy a mint vannak, keserű tapasztalatai után nem adtak elég megnyugvást, minélfogva saját eszmekörében önálló ideákat teremtett, a melyek arra lettek volna hivatva, hogy sorsával kibékítsék. MAYER nem hallatott magáról semmit, mindössze is csak a városi polgársággal érintkezett s ennek körében szórakozott. A tudományos világ nemcsak szellemileg, de az Augsburger Allgemeine Zeitung ama közleménye után, hogy ő az őrültek házában meghalt, testileg is halottnak vélte. Így tartott ez 1854-től 1862-ig. Az utóbbi évben a halott MAYER Ueber das Fieber czímű rövidke értekezésével ünnepelte föltámadását. Mindazonáltal meg kell jegyeznünk, hogy a MAYER alapvető munkájára támaszkodó mechanikai hőelmélet az ötvenes években már tért kezdett foglalni, minélfogva már csak a formaiság kedvéért is meg kellett emlékezni a heilbronni halottról. A JAMIN-féle Cours de physique-nek a hőt tárgyaló kötete * DÜHRING, Robert Mayer, p. 167. 1859-ben jelent meg s abban a hőelmélet alapgondolata már egyenest a MAYER szellemi terméke gyanánt volt föltüntetve. Németországban is egyes jelek oda mutattak, hogy a MAYER műveinek egy kevés méltatásra lehet kilátásuk. Azonban a MAYER munkáihoz méltó s a rajta elkövetett méltatlanságok nagyságának megfelelő első elégtétel csak 1862-ből datálódik. De nem a MAYER hazájából, hanem Angolországból derengtek a megváltás sugarai. 1862-ben történt, hogy a híres TYNDALL a Philosophical Magazine-ben az angol közönség elé egy jelentést terjesztett, mely jelentésben MAYER-nek alapvető érdemei iránt való elismerésének méltó kifejezést adott. TYNDALL-nak ez a föllépése annyival is inkább méltánylandó, mivel MAYER-nek legtekintélyesebb vetélytársa szintén angol volt. TYNDALL fölismerte MAYER műveinek rendkívüli értékét, melyet előterjesztésében a megfelelő színben tüntetett föl. TYNDALL népszerűsége oda hatott, hogy a figyelem nagyobb mértékben fordúlt MAYER-re mint bármikor azelőtt. MAYER felhasználta ezt a kedvező fordulatot s 1867-ben sajtó alá rendezte addigi összes iratainak kiadását, mi által azok a nagyobb közönségre nézve is hozzáférhetőkké lettek. E kiadásnak közvetetlen hatásai azonnal szembetűntek. MAYER a tudományos világban tért kezdett foglalni, sőt alkalma nyílt, hogy az általa mívelt szakokban kivívott eredményeket személyesen ismertesse. 1869-ben meghívás által a természetvizsgálók innsbrucki nagygyűlésén (szept. 18.) nyilvános előadást tartott. MAYER a hő mechanikájának szükségképeni konzequencziáit és inkonzequencziáit fejtegette. Ez alkalommal a meteoros elméletnek egyik pontját is kiegészítette, a mennyiban megmutatta, hogy a kozmikus tömegek összeverődéséből nem következik szükségképen, hogy a naprendszer vagy általában a csillagrendszerek maholnap egy mozdulatlan tömeggé zsugorodnak össze. Ugyanis tapasztaltatott, hogy némely meteor [másodpercenként] 9 geografiai mérföldnél nagyobb sebességgel, tehát hiperbolás pályában halad. Mivel pedig a földpályának a Naptól való távolságában az olyan test, mely mozgását csakis a Nap vonzalmának köszönheti, 5.8 mfldnél nagyobb sebességgel nem haladhat, következik, hogy az illető meteor 7 mfldnyi hajítás-sebességgel jutott a Nap vonzás-szférájába. Ennélfogva a hiperbolás pályában haladó meteorok "tüzes futárok", melyek "bizonyos időben s bizonyos helyeken létrejött tömeg-konfliktusról tanúskodnak". * Nem kell tehát attól tartanunk, hogy a naprendszer meteorjainak elfogyása után a rendszer halála következik be, mert a nagy tömegek konfliktusa a világgá szórt meteorokkal a rendszernek új táplálékot nyújt. Ez előadásában részletesebben leírja azt a készüléket is, melyet már tizenhat év előtt Bemerkungen über das mech. Aequiv. der Wärme czímű iratában említett, s mely a hő mechanikai egyenértékének kísérleti meghatározására szolgál. Időközben egy ügyes technikus által úgy rendeztette be a készüléket, hogy ez dinamométerűl is szolgálhasson, azaz a gépek, munkáját a víz megmelegedésével mérje meg. Ez a készülék világosan tanúskodik arról, hogy MAYER nagyon is gondolt a hő mechanikai egyenértékének kísérleti meghatározására, holott még jelenleg is, a MAYER iratainak nem ismerése miatt, az a téves nézet uralkodik, hogy az experimentális bizonyíték kizárólag a JOULE érdeme s hogy MAYER-nek experimentátori összes tevékenysége csak ama bizonyos vízrázásokra szorítkozott. MAYER-hez innsbrucki előadása alkalmával néhányan azt a kérdést intézték, vajjon HELMHOLTZ nem önálló feltalálója-e az erő megmaradása elvének. MAYER, mint ezt később bevallotta, e kérdés által udvarias nyilatkozatra kényszeríttetvén, nagyon kínos helyzetbe jutott, de végtére is HELMHOLTZ-ot, JOULE- COLDING-, HIRN- és HOLZMANN-nal együtt, a későbbi önálló feltalálók közé sorozta. Az érdekelt felek a MAYER iróniás nyilatkozatát készpénznek vették. Mindazonáltal tíz évvel később DÜHRING-hez intézett leveleinek egyikében kereken kijelen- * Mech. d. Wärme, p. 312. tette, "hogy ha honfitársaimnak valaha sikerülne engem félrevetniök, akkor csakis az angol JOULE és senki más nem veheti át örökségemet". * MAYER 1870 és 1871-ben szülővárosában és ennek közelében nyilvános előadásokat tartott, a melyekben fölfedezésének jelentősségét különféle irányokban világosította meg. Eszméinek újságával és élénkségével fényesen bebizonyította, hogy értelmi tehetségeinek megtöretlen birtokában van. Műveinek behatóbb méltatása nagy elégtétel volt rá nézve. Azonban jogainak kizárólagos és föltétlen elismerése még mindig hátra maradt s tegyük hozzá, hogy részben még most is hátra van. Már az innsbrucki inczidensből személyesen és közvetetlenül meggyőződhetett, hogy a tudósok birodalmában őt még mindig olyas valakinek tekintik, ki az új dolgokban nem az alkotó s az alapító, hanem csak a közreműködő szerepét játszsza. Jogainak az imént jeleztük elismeréséhez az első lépést DÜHRING tette meg 1872-ben, a mechanikai elvek történetét tárgyaló híres művével. E műnek hatásai szembetűnőek valának; MAYER már két év múlva abba a helyzetbe jutott, hogy iratainak újabb értekezéseivel és előadásaival bővített második kiadását sajtó alá rendezhette. DÜHRING művének 1876-iki új kiadása, mely a MAYER-re vonatkozókat még behatóbban és még szigorúbb kritika alá vette, a hatást még inkább fokozta. Az evvel kapcsolatos s a tudományos és társadalmi világban rendkívüli föltűnést keltő mozgalmak, melyeket elvégre napjaink eseményei közé számíthatunk, sokkal közelebb feküsznek, semhogy a véglegesen még ki nem fejlődött dolgok áttekintése és tárgyias megbirálása egykönnyen kivihető volna. A mennyiben saját tapasztalatainkra hivatkozhatunk, csak abbeli véleményünknek adhatunk kifejezést, hogy DÜHRING nagyon messzire megy, midőn a MAYER-féle jogok kizárólagos és föltétlen elismerésének kivívását kizárólag magának vindikálja. Azonban a tudo- * DÜHRING, R. Mayer, p. 127. mányos levegőt tisztítani kezdette s MAYER-rel való 1877-iki találkozása nyomára vezetett sok oly dolognak, melyeknek feltárását az igazságnak s az emberi jogoknak tisztelője fájdalommal nélkülözte volna. MAYER már ahhoz a ponthoz jutott, melynél nem kerülhette volna el, hogy ügye védelmére személyesen is síkra szálljon. Azonban a tudománynak ez a martirja már 1878 márcz. 20-án megszűnt élni. Ha valaki egész életét a tudományoknak szentelte s ezen a téren korszakalkotó munkásságot fejtett ki, nagyon jogosan föltehető a kérdés, hogy érdemei fejében micsoda jutalomban részesült. Az igazi búvár egyszersmind önzetlen is; tevékenységének haszonra és személyes előnyökre való kilátások irányt nem szabnak; czélja oly magas, hogy annak, a mit a szó közönséges értelme szerint jutalomnak és kitűntetésnek nevezünk, rá nézve csak akkor lehet értéke, ha oly önzetlen forrásból ered, mint a milyen önzetlenek voltak azok a motívumok, melyekből a jutalomra való igények jogosúltsága ered. Ilyen igazán értékes jutalmakban és kitüntetésekben MAYER soha sem részesült, mert a diplomákban és érmekben kifejezett formai kitűntetéseket, melyeket élete utolsó tíz évében kapott, az ötvenes évek elején rajta elkövetett durva méltatlanságok után csak rossz tréfának tekinthette. MAYER 1848-ban nagy művét már befejezte volt; hogy ekkor kitűntetések helyett mit kapott, azt tudjuk élete történetéből. Nagyon természetes, hogy az évtizedek után kapott kitűntetésekre semmit sem adott; minélfogva nem adóznánk valami különös elismeréssel emlékezetének, ha azokat tüzetesen fölsorolnók; csak azt akarjuk megemlíteni, hogy a párisi akadémia PONCELET-díja és a londoni Royal Society COPLEY-érme is közöttük volt. Akadémiai s egyetemi diplomákból annyit kapott, hogy velük, mint maga mondá, szobáját kitapétázhatta volna. MAYER a személyi nemességet is megkapta, de a neve elé a von-t soha sem írta s a nemességére való tekintetre sem a magán-, sem a nyilvános életben igényt nem tartott. Említettük már, hogy MAYER a viszontagságok köze- pette vallásos meggyőződésében keresett menedéket, sőt az iskoláztatásnak azt a szellemi nyűgét, mely a vallásosságot a becsületesség föltételéül tukmálta reá, soha sem tudta lerázni. Pedig közvetetlen környezetében bő alkalma lett volna, hogy tapasztalhassa, miként szokták a vallásosságot az álnoksággal összeegyeztetni; de ő becsületes akart maradni, a mint hogy az is maradt. A hol erélyre és bátor föllépésre volt szükség, ott a keresztényiségnek helytelenűl, de becsületesen értelmezett elvei kedélyére olyan féket vetettek, mely őt ellenségei kegyelmének szolgáltatta ki. Tudományos dolgokban is, hol szelleme merész játékának bizonyos korlátokat kellett volna áttörni, keresztényies benső sugalmazás miatt inkább megállapodott. E tekintetben a divatozó kétszínűséget nem ismerte, s nézeteinek nyílt és őszinte kifejezést adott. "Ha már beláttuk, mondá az innsbrucki gyűlésen, hogy nemcsak anyagi objektumok, hanem még erők is, még pedig az újabb tudomány szorosabb értelmében vett elpusztíthatatlan erők is vannak, akkor a szellemi exisztencziák fölvételére és elismerésére még csak egy következetes lépést kell tennünk.... Az élő test, mint ezt most tudjuk, nem csupán anyagi részekből, hanem még lényegesen erőből is áll. De sem az anyag, sem az erő nem képes gondolkodni, érezni és akarni." MAYER durva tévedésnek mondja azt a föltevést, mely szerint a gondolkodásnak az agy anyagi működésével összefüggő funkcziója már maga a gondolkodás volna. Ez állítást a következő példával illusztrálja: "Tudva van, hogy egyidejű chemiai folyamat nélkül telegráfos értesítés nem jöhet létre. Azonban azt, a mit a telegráf mond, tehát a sürgöny tartalmát, semmiképen sem lehet valamely elektrochemiai akcziónak tulajdonítani. Még inkább áll ez az agyra és a gondolatra nézve; az agy csak az eszköz, de nem maga a szellem. De a szellem, mely már nem tartozik az érzékileg észrevehető dolgok közé, a fizikusra és az anatomusra nézve nem lehet a vizsgálat tárgya." MAYER, ki az erőnek is mintegy az anyagiasságát bizonyí- totta be, tehát tudtán kívül s a szó legnemesebb értelmében materialista volt, a materializmus túlkapásait állhatatosan ostorozta. "A materializmusnak, mondá MAYER egy másik előadásában, bizonyos fokig minden esetre megvan a maga jogosúltsága. Az anyag létezik s a létezésében megvan a létezéshez való joga.... A természettudományok, szerencséjükre, a filozófiai rendszerek alól emanczipálták magukat s a tapasztalással karöltve a maguk útján jó sikerrel haladnak. Ha azonban fölületes fők, kik szeretnek a nap hőseiként szerepelni, a materiális vagyis az érzékileg észrevehető világon kívül semmi mást és semmi magasabbat elismerni nem akarnak, akkor az egyesek ilyen nevetséges túlkapásait nem lehet a tudományok terhére fölróni...." * MAYER a tudományok népiesítése, még pedig a szó legnemesebb értelmében vett népiesítése érdekében rendkívül sokat tett. Geniális eszméit mindenkor a legegyszerűbb formában terjeszté elő; előadásában a legnehezebbeknek látszó dolgok tisztán és világosan folynak. Valóban csodálkoznunk kell, hogy munkái, melyeknek már csak nemes egyszerűségük és könnyen érthetőségük miatt is már első megjelenésük után a legszélesebb körben kellett volna elterjedniök, még most sem részesíttetnek méltó figyelemben. Persze, ez iratok is abban a hibában szenvednek, melyekben szerzőjük szenvedett: szerények és igénytelenek. Hangzatos népies munkák, ha elcsépelt dolgokat tárgyalnak is, óriási lépésekkel terjeszkednek s idegen nyelvre fordíttatnak; de a MAYER könyvének, a nagy eszmék eme kincses bányájának, jogaiért még most is kell küzdenie. Midőn MAYER meghalt, földijeinek első gondja az emlékszobor-állítás volt. Ugyanazok az emberek, kik életében üldözték, letették s szellemét még testi halála előtt eltemették, halála után pedig – persze már csak jelentékenyen mérsékelt eszközökkel – szellemi emlékezetét akarják elhomályosítani, hiú * Ueber Erdbeben, Mech. d. Wärme, p. 333. játékot űznek, midőn a félreismert nagysággal önmagukat akarják megtisztelni. Ha valaki nem szorúl kő- és érczemlékre, úgy bizonyára MAYER az; a mit alkotott, az túléli dicsőségét mindazoknak, kiknek emlékezetét csak kő és ércz biztosítja. A jövő századok történetírója a fizikának egy első nagy korszakáról fog beszélni, mely korszaknak alapvetője GALILEI, betetőzője pedig ROBERT MAYER vala; e búvárok művei oszlopok, melyek örök időkre fogják hirdetni nemcsak szerzőik dicsőségét, hanem mindazokét is, kik ama szerzők szellemi nyomdokait követő műveikkel az egyetlenegy, de örökké állandó erő alakváltozásainak tudományával az emberi nemet megtisztelték. VÉGE.
Az ég dinamikája.
** Term. tud. Közl. 1872. p. 104.
Mayer elvének történelmi előzményei.
** ARAGO, Not. Biogr., I. p. 539.
** Introduction à la mécanique industrielle physique ou expérimentale, Paris, 1829.
Mayer életviszonyai. – Tudományos jogaiért vívott küzdelme s ennek közvetetlen eredményei.
** On the existence of an equivalent relation between heat and the ordinary forms of mechanical power, Phil. Mag. XXVII. 1845.
Családi és társadalmi intrigák, melyek miatt Mayer az őrültek házába kerül. – Mayer ez ügygyel kapcsolatos magatartása s nyilatkozatai. – További tevékenysége. – Jogainak elismerése. – Halála.