II. FEJEZET
A GERINCZES ÁLLATOK GÉPEZETE ÉS FŐEMELTYŰI
HA VALAMELY bonyolult gép egyes részeinek jelentőségét meg akarjuk ismerni, mindenek előtt általános alkotásáról, vagyis – miként mondani szokták – a rendszerről kell tiszta fogalmat szereznünk, a mely szerint az a gép szerkesztve van.
Ugyanígy kell az állati gépezettel is eljárnunk s először is egy állat, p. o. a macska gépezetének emeltyűrendszeréről kell tiszta fogalmat szereznünk.
Ha a macska testének szerkezetét valamely mesterséges mű mintájára kellene jellemeznünk, az nem volna olyan könnyű, mint gondolnók. A mit röviden e részben mondhatnánk, az az volna, hogy a macska mechanizmusának főrésze egy nagyobb, szilárd "mestergerenda", a gerinczoszlop, mozgékony, a környezetre hatni tudó függelékekkel, emeltyűkkel. Ha e főemeltyűk közűl kettőt, a fejet és a farkat, figyelmen kívül hagyjuk, a gerinczoszlop középső részét a híd ívével hasonlíthatjuk össze, mely két pár oszlopon, az első és a hátulsó lábakon nyugszik. Ez a párhuzam azonban, különösen ha testünknek tornázás közben elfoglalt állásaira tekintünk, csak korlátolt érvényű.
A 17. ábra segélyével tekintsünk meg ilyen állásváltozást közelebbről.
Tudja mindenki, hogy a ló hátulsó lábait nem csak arra használja, hogy testét tova vigye, hanem rúg is vele s ilyenkor egyedül első lábaira (bf) támaszkodik, hátulsó részét pedig egészen fölemeli. Ilyenkor az emeltyű, melylyel a rugás történik, nem egyedül a láb, hanem az egész gerinczoszlop (bc) is, a mennyiben az oszlopszerűen álló két első láb között (bf) mint valami sorompó-rúd mozog fölfelé s lefelé.
17. ábra. A gerinczesek gépezete helyzetváltozásának vázlata. a fej; ab nyak; bc törzs;
ce fark; bf első, cd hátulsó láb. A a hátra rúgó ló, B az öklelő kos állása.
Az emeltyűnek a gerinczoszloppal való kapcsolatából származó ilyen meghosszabbítása előfordul a fejre vonatkozólag is; s minthogy a feje minden állatnak az ő fő műszere, az itt uralkodó viszonyok különösen megérdemlik érdeklődésünket.
Ha az ember elgondolja, hogy miként hajít föl p. o. a bika, fejével valami nehéz testet a levegőbe, vagy miként használja fejét a vadkan valóságos feszítő-rúdként, belátja, hogy ez a testrész egészben véve is megérdemli a műszer nevét. Mindezekből a példákból azonban az is kitűnik, hogy itt és sok más esetben nem egyedül a fej az, mely az emeltyű szerepét végzi, hanem hogy a fej úgyszólván csak sajátszerűen alkotott vége egy hosszabb emeltyűnek, a gerincz
nyak néven ismert előrenyúlásának. A fejnek ez az emeltyű-nyele még hosszabbra is nyúlhatik, mint maga a nyak, – és ezt jól jegyezzük meg, – a mennyiben bizonyos körűlmények között a gerinczoszlop többi része is hozzájárulhat, mint pl. mikor a kos két hátulsó lábára emelkedve öklelődzik (17. ábra B).
De a gerinczes állatok gerincze nemcsak olyan alkotmány, mely a test tulajdonképeni mechanikai eszközeit, mint az említett esetekben a lábakat, a fejet legkülönbözőbb működéseikben segíti, hanem bizonyos körülmények között önálló műszerként is működhetik, illetőleg a közöriségesen munkálkodó műszereket helyettesítheti is. Tegyük föl pl., hogy az embert egy nagy kígyó támadja meg; az ember természetesen akaratlanul is fogó műszereivel, azaz kezeivel ragadná meg s ezekkel a természetes fogókkal igyekeznék megfojtani. Nem így bánnék el velünk a kígyó. A kígyónak nincsenek olyan fogó műszerei, mint nekünk és a négylábú állatoknak, mégis erősen meg tudja az embert fogni, egyszerűen úgy, hogy lábak nélküli testével körültekergődzik az emberen.
Most, midőn egyes esetekből fogalmat szereztünk, hogy miként van a gerinczesek gépezete berendezve, és hogy mi különbség van közte és a mesterséges gépek között: közelebbről is meg kell ismerkednünk fő részeinek alkotásával, különösen pedig mozgó mechanizmusával. Vizsgáljuk meg először is a gerinczoszlopot.
Ha valamely kis állatnak, pl. a macskának gerinczét mint egészet megtekintjük, melyen még a szalagok megvannak, azt találjuk, hogy lényegére nézve olyan, mint valami rugalmas bot. A gerinczoszlop épen úgy különféle irányban hajlítható, mint egy megfelelő nagyságú nádpálcza s a hajlító erő megszűntével, természetes feszítő erejénél fogva
épen úgy magától elfoglalja előbbi helyzetét és ölti fel eredeti alakját, mint amaz.
18. ábra. Az ember negyedik hátcsigolyája. k csigolyatest; d felső (hátulsó) tövis nyújtvány; q harántnyujtvány; o gerincz-csatorna; qq' izületi felületek. |
A hasonlat azonban még tovább is fűzhető. Ha az ember a spanyol nádbotot ívvé hajlítja s azután elereszti: kiegyenesedése közben, mint mindenki tudja, egyszersmind bizonyos távolságra el is ugrik. Ugyanezt észlelhetjük a macska gerinczén is. A macskák és más állatok hatalmas ugrásai kivált azon alapulnak, hogy gerinczöket összehúzzák, felpuposítják s azután hirtelen ismét kinyújtják.
A gerincznek rugalmas bottal való egybehasonlítása annyiban is találó, hogy bizonyos alsóbbrendű gerinczeseké nem egyéb, mint egyszerű porczogó, mely körülbelől vastag bőgő-húrral hasonlítható össze. A macskán s más rokon állaton persze annyiban másként áll a dolog, hogy a gerinczok csupa apró, rövid, magokban véve szilárd csontdarabokból, csigolyákból áll, melyek szalagokkal és izületekkel egységes rendszerré, a gerinczoszloppá vannak egybefűzve. A gerinczoszlop ez elemeinek egészen sajátszerű alakjok van, a mely a feladattal, melynek betöltésére rendeltetvék, szoros kapcsolatban áll. Alakjok általában, nevezetesen pedig a nyaki részen a pecsétgyűrüre emlékeztet, a mennyiben (18. ábra) egy tömör vastag, s egy közepén átfúrt részből állanak. Ez üregben (o) van a gerinczvelő, a tömör rész pedig a csigolya tulajdonképeni szilárd testét teszi. A mi a gerinczoszlop egyes részeinek egymással való kapcsolatát illeti, ez különböző. Igy pl. a kígyókon ez szabad vápaizülettel történik, akképen, hogy az egyik csigolya végrészének felületén mélyedés, ízvápa, a szomszéd, a következő csigolya vele érintkező felületén pedig izületi fej van, mely a vápába beleillik s foroghat benne. Épen így van ez a többi közt a madarak nyakán is s ez az oka, hogy ez állatok gerinczoszlopának eme részei olyan nagyon mozgékonyak. Az emlős állatok törzsökének
csigolyái másképen vannak egybefűzve. Itt tulajdonképeni ízületek nincsenek, de e helyett minden csigolya közt korong alakú porczogó-lemez van, mely a csontos részek rugalmas összekötője. E porczogós lemezeknek e mellett még más fontos szerepök is van, mely különösen az ember függélyesen álló gerinczoszlopán azonnal szembe ötlik. Rugalmas vánkoskák azok, melyek a gerinczoszlopot minduntalan érő lökések hatását igen mérséklik s e mellett a gerinczvelőt és a koponyában foglalt agyvelőt erős rázkódtatásoktól is védik.
Nem tekintve, hogy a gerinczoszlop egyes szakaszai, melyekről később lesz még szó, saját hosszanti tengelyök körűl is foroghatnak, a gerinczoszlopnak, mozgékonyságát illetőleg, még egy igen nevezetes s érdekes tulajdonsága van, a mi meg is különbözteti az egyszerű rugalmas bottól.
Bizonyára mindenkinek feltűnt, hogy gerinczünket előre nagy, hátrafelé pedig csak kis mértékben tudjuk hajlítani.
19. ábra. Az ember 3. és 4-dik háti csigolyája; vv' mellső-, hh' hátulsó izületi nyujtványok; qq' harántnyujtványok. |
Testünk ez egyenlőtlen hajlíthatóságának – a mi az emlős állatokon is egészen így van – az oka a gerinczoszlop megfelelő részének sajátszerű berendezésében van. Az ember háti csigolyáit hátulról nézve (19. ábra), mindegyiken két pár nyújtványt veszünk észre, melyek a hosszanti tengelylyel egyközösen [párhuzamosan] s egymással ellenkező irányban (v, v', k, k') állanak. Ezek a nyújtványok jelentőségökre nézve nem egyebek, mint akadék-kapcsok, melyek a hátrafelé való hajlásnak, valamint a csigolya hosszanti tengelye körül való forgásának ellene működnek. Hasonló akadályozó készülékek vannak más állatok gerinczoszlopán is, Így pl. a többi között a ponty, mint jól ismeretes, jobbra és balra tud hajlani, de se hátra, se előre nem.
Legközelebbi feladatunk most megismerni, hogy miképen vannak ezen központi géprészlettel – a gerinczoszloppal – a gerinczesek fő oldal-függelékei egybekötve. Tárgyaljuk először is a fej izületét.
A halak és egyes más alsórendű gerinczesek fejöket mozgatni, helyzetét változtatni egyáltalában nem tudják; ellenben az emlősök és még inkább a madarak fejöket nagy mértékben és sokféleképen tudják mozgatni. Ezek feje nemcsak hajolhat jobbra, balra és lefelé s emelkedhetik fölfelé, hanem bizonyos határig hosszanti tengelye körűl is foroghat s e szerint azt hinné az ember, hogy a fej izülete szabad izület. A madarak és csúszómászók fejizülete csakugyan ilyen is; de az emlősöké más elven alapszik. Ez az elv abban áll, hogy – miként ezt a gerinczes állat gépezetének más részén is fogjuk még látni – az egyszerű szabad izület két izületre van különűlve, mintegy szétválasztva, melyek mindegyike csakis egy mozgást enged meg egy tengely körűl.
A csontvázon igen könnyű erről meggyőződni. Minthogy azonban csontváz nem áll rendelkezésünkre, legyen itt a 20-ik
20. ábra. A fejizület vázlata; a fej; b fejgyám. (atlas); c második nyakcsigolya (epistropheus); + vízszintes, ++ függélyes tengely. |
ábrán e viszony vázlatban feltüntetve. Két egymásra fekvő gyűrűt ábrázol ez, a felsőn egy fogantyúszerű részlettel. A gyűrűk a két első nyakcsigolyát, a fogantyú pedig a fejet ábrázolja. Mint a rajzból látható, a fej az első csigolya két vápájába csukló izülettel van beleillesztve, a mi a fejnek csak is hintaszerű mozgást enged meg a vízszintes tengely (+) körül. Lényegére nézve ugyan ilyen a fej és az első nyakcsigolya közötti viszony az emlős állatokon is, azért egészen találóan nevezték el az első nyakcsigolyát fejgyámnak, vagy Atlas-nak. Legérdekesebb az egészben az első és második csigolya egymáshoz való viszonya. Az utóbbinak elől, vagyis a tulajdonképeni testén egy felálló csapja (fognyújtvány, processus odontoideus) van (++), mely az atlasz belső felületének egy vájulatába illik, úgy, hogy az atlasz e csap körül könnyen foroghat jobbra is, balra is. Az egész berendezésen azonban az a nevezetes még, hogy a fej, ha biczentő mozgásokat végez, csakis az atlaszon mozog, ellenben forgásakor az atlaszszal egészet képezve, vele egyetemben forog a második nyakcsigolyán.
Nézzük most a kapcsolat módját a törzs és támaszai, vagyis a végtagok között. Ha megnézzük a macska csontvázát (a 43. lapon), észrevehetjük, hogy az első és hátulsó lábak (vagy támaszok) szerkezete lényegére nézve ugyanaz. Magokon a tulajdonképeni támaszokon, vagyis a lábakon kívül találunk még velök kapcsolatban széles és szilárd részeket, a lapoczkát meg a csipőcsontot, melyek a lábakat a központi géprészlettel – a gerinczoszloppal – egyenesen összekötik. E kettőnek összeköttetési módja azonban igen különböző. Nézzük először is e viszonyt a hátulsó lábakon. A 21. ábrán de és d'e' a mindkét oldali csipőcsontot ábrázolja, melyben a lábak (fg és f'g') f illetőleg f' golyóizülettel izülnek. Ez a két csipőcsont (vesd össze a 28. ábrát is), a gerinczoszlop alatt külön csontok – az ülő- és fan-csontok – révén
21. ábra. Egy gerinczes állat vállöve és medencze-öve. ab, a'b' lapoczka; bb' kulcscsont; bc, b'c' első lábak; de, d'e' csipőcsontok; ee' ülő-far-csontok; fg, f'g' hátulsó lábak; ff' képzeleti tengely, mely körül a gerinczoszlop a lábakon forog; hh' a keresztcsigolyák harántnyulványai.
van egymással kapcsolatban s így egy fél gyűrűt, vagy övet alkot, melyet medencze-övnek szoktunk nevezni. Ezzel a medencze-övvel olyan módon van a gerincz-oszlop kapcsolatban, mint a hámor pörölye a maga állványával, azaz úgy, hogy a gerinczoszlopnak illető helyén (*) szilárd harántgerendája van, a keresztcsont (hh'), mely az említett két csipőcsont közt fekszik. A mennyiben a csipőcsontok a gerinczoszlop harántgerendájával nem szilárdul, hanem igen feszes szalagokkal vannak egybekötve, mondhatjuk, hogy a haránt-gerenda vízszintes tengely, mely körül a gerinczoszlop fel és lefelé mozoghat, mint a sorompó-rúd, vagy, – ha a gerinczoszlop mozdulatlanná van téve, – a mely körül a medencze fordulhat. – A csipő- keresztcsontizület azonban csak igen csekély mozgást enged meg, ennélfogva a gerinczoszlop a medencze-övvel szilárd egészet képez, vagyis más szóval: a közbenjáró övnek a gerinczoszloppal való összeköttetése olyan, mintha a lábak közvetetlenül a gerinczoszloppal izülnének és a csipőcsontoknak beigtatása csak arra szolgál, hogy az egész támasztéknak szélesebb tért, nagyobb alapot nyujtson.
Az első lábak megerősítése általában sokkal lazább, mint. a hátulsóké s az összeköttetés módjában is nagyobb különbségek vannak. E különbségek okát könnyű belátni, ha meggondoljuk, hogy az állatok első lábaikat igen sokféle mun-
lára használják, a mennyiben majd csak egyszerűen állásra és járásra használják, mint a hátulsókat, majd pedig más, bonyolódottabb mechanikai munkára is, mint fogásra, ásásra, csúszásra stb.
22. ábra. Az ember vállöve vázlatban. |
Az összeköttetés leggyakrabban alkalmazott módjának megismerésére azt a berendezést választhatjuk, mely önmagunkon van meg, s melyet a 22. ábra érzékíthet. Ezen adb pontozott vonal a gerinczoszlopot jelenti. Ettől két oldalt a bordák (dc, dc') hajolnak előre s a mellcsonttal (e), egyesülve, zárt gyűrűt alkotnak. A végtaggal, illetőleg a lapoczkával (gf, gf') való összeköttetés, miként az ábrán is iátható, oly módon történik, hogy a lapoczka és a mellcsont közé mind két oldalt a kulcscsont nevezete alatt ismert haránt-rúd lép (eg és eg'). Megjegyezzük itt, hogy az első végtagok ezen oldalsó támaszai némely állaton kettesével vannak kifejlődve. A vállöv szerkezetének elve lényegére nézve ugyanaz, mint a milyet a medenczeövön láttunk, azzal a különbséggel, hogy a lapoczka nem közetlenül van a gerincz-oszloppal egybekötve.
Az első végtagoknak már eme röviden vázolt összekötésmódja is legalább ott, a hol a kulcscsont a mellcsonttal lazán van összekötve, mint pl. a magunk vállövében, ez emeltyű támasz-pontjának tetemes elmozdulását engedi meg: azon állatok vállövének mozgékonysága pedig, melyeknek támasztó
rúdjaik, vagyis kulcscsontjaik nincsenek s lapoczkájokat csak izmok kötik a mellkashoz, még jóval tetemesebb. A mi pedig e kulcscsont nélküli vállöv mechanikai jelentőségét illeti, ez azon körülményben leli legalább részben magyarazatát; hogy az illető állatok legtöbbje, mint p. o. a macska és a vad kecske, ugrásukban testök egész sulyát első lábaikkal fogják fel, a mi, ha merev vállövük volna, a kulcscsont eltörését, vagy legalább a gerinczoszlop nagy megrázkódtatását okozná. A ki valaha nagyobb vitorlás hajót látott, bizonnyal nem kis csodálkozással nézte rajta az összevissza álló köteleket, a melyekkel az árboczokon lengő, emeltyű-szerű vitorlarudakat a kívánt állásba szokták helyezni. Akaratlanul is ez a kép jelenik meg előttünk, midőn az olvasónak, a ki a gerinczes állatok gépezetének szilárd vázáról már némileg tájékozódott, arról a készülékről is fogalmat akarunk adni, a melynek segítségével e gépezet végtelenül sokféle mozgása létrejön. A vitorlás hajó kötélzete, vagy valami számos mótorral dolgozó nagyobb gyár keresztül-kasul menő szijai, hogy egyenesen kimondjuk, a laikusra valóban észbontó valami; de ha mindazt a számtalan izomnyalábot tekintené meg, melyek a gerinczes állatok gerinczét és függelékeit fedik és körülfonják, meg kellene vallania, hogy az említett mesterséges készülékek, a gerinczesek izomzatával egybevetve, valóságos gyermekjátékok. És evvel azt is ki akarjuk fejezni, hogy a gépezetnek egész működését lehetetlen e helyen tárgyalnunk; csak arra szorítkozhatunk, hogy az izmok egész tömkelegéből nehányat mutassunk be, s ezeket sem abból a czélból, hogy teljes szerkezetöket és összes működésöket megismertessük, hanem csak azért, hogy körülbelül fogalmat nyujtsunk arról, miként jönnek létre a gerinczes állatok egyes testrészeinek legfeltünőbb mozgásai.
A gerinczesek izekből álló részeinek az a sajátosságuk van, hogy egyidejűleg egészben és egyes részeikben mozoghatnak.
Némely majom a maga hosszú farkát gyenge ívben hajlíthatja jobbra vagy balra, a végét pedig, ha p. o. valamit megfogott vele, spirálisan is bekunkoríthatja, vagyis a farka végét egyidejűleg jobban behajlíthatja, mint a többi részét. És ez a kettős mozgás arra enged következtetni, hogy itt a mozgató izmok, a húzó szalagok rendszerének is legalább kétfélének kell lenni. Hogy e jelenség magyarázata szempontjából épen a farkat választottuk például, az onnét van, mert az elvet, a mely szerint a bennünket első sorban érdeklő gerincz-oszlop izmai be vannak rendezve, ezen a viszonylag egyszerűen szerkesztett műszeren aránylag könnyen megmagyarázhatjuk.
Ha megtekintjük a 23. ábrát, melyen a középen hátra felé kisebbedő csigolyák s oldalt jobbról és balról a főbb izmok vannak feltüntetve, könnyen beláthatjuk, hogy az állat farkán csakugyan két rendbeli izomzat van. Vannak ugyanis
23. ábra. A fark izomzatának vázlata. |
|
24. ábra. A fark s más hosszúkás csontok megvastagodott vége jelentőségének magyarázata. Az ab izom az illető csontok hajlítására egészen hatástalan, ellenben a vastagodások fölött átmenő izom tényleg hajlítást hoz létre. |
olyan izmok, melyek (aa') mint lánczszemek, mindig két szomszéd csigolya között feszülnek és olyanok, melyek (bb') a fark egész vázán végig vonulnak.
25. ábra. A fark bekunkorodása, mely apró mozgási szögek (a) összegezéséből támad. |
A fark bekunkorodása, mint a 25. ábra feltünteti, azon alapszik, hogy a farkcsigolyák hosszabb sorának egyirányú behajlásai összegeződnek.
26. ábra. A forgó mozgás vázlata. |
A 26. ábra vázlatos rajzán megismerkedhetünk ezeknek s általában az állati gépezeten szereplő forgató izmoknak működésével. Ezen az ábrán A korong egy abch képzelt tengely körül forgó, B pedig egy mozdulatlan csigolyát ábrázol, melyen A foroghat. A korong mozgatására legjobb volna az erőt kereszt-tengelyére függőlegesen, a korong érintője irányában alkalmazni, mint azt gd pontozott vonal ábrázolja. Ha ezt az erőt izomnak kell kifejteni, természetesen szükséges, hogy a mozgó test mellett az említett irányban még egy más, szilárdan álló csont, p. o. C legyen, melyen az izom megtalálja támaszpontját. Ez a berendezés hasonlít a szijjal hajtott kerékhez, avval a nagy különbséggel, hogy a szijat magát is mozgatni kell, holott az izom a mozgató erőt önmagában bírja. Ilyen berendezésű forgató izom azonban a gerinczes állatok gépezetén csak kivételesen ván, mint p. o. a sing- és orsócsont között; a közönséges, nevezetesen a nyak és fej közt alkalmazott forgató rendszer annyiban egészen más, hogy itt a nyugvó test – rajzunkon B – nem a mozgó mellett, hanem előtte vagy utána van elhelyezve. Ez esetben, nyilván való,
hogy a forgó és nyugvó test között kifeszített minden olyan izom hozhat létre forgatást, mely ezek közös hosszanti tengelyével nem egyközes, hanem többé-kevésbbé rézsútos, mint p. o. a gf izom. A gf izom húzóereje ugyanis az erőparallelogramm mechanikai törvényei szerint két összetevő erőre bontható szét, és pedig egy olyanra, mely (eg) épen úgy hat mint a kerék szija, vagyis az érintő irányában, a másik (ef) pedig akként működik, hogy a forgatható testnek a nyugvóhoz való hajlását hozza létre. Hogy a forgató izmok munkáját illetőleg csakugyan kettős mozgással van dolgunk, meggyőződhetünk, ha fejünket, hogy hátratekintsünk, erősen oldalra fordítjuk. Ekkor ugyanis fejünk egyszersmind erősen lehajlik a vállhoz, illetőleg a kulcscsonthoz, minthogy a megfelelő izomnak ezen van a tapadó pontja.
Lényegére nézve a gerinczoszlop többi részén is ugyanazon izomberendezést találjuk, mint a milyet fentebb a fark csigolyáira nézve leírtunk; azaz itt is vannak lánczszerűen tagolt nyalábok, melyek csigolyától csigolyához mennek, s olyanok is, melyek hosszabb úton, részben az egész nyakon és törzsön végig futnak. A gerincz-oszlop e részeit illetőleg sajátszerűség csak az izmok tapadása módjában mutatkozik.
A fark izomzatának vázlatán (23. ábra) rögtön szemünkbe ötlik, hogy az izmok tapadásmódja, erejök kifejtése szempontjából, annyiban nem kedvező, a mennyiben a farkcsigolyák rendesen egyszerű, csak végeiken kissé megvastagodott hosszúkás csontok s így az izmok csak igen kis szög alatt érvényesíthetik hatásukat. A csekély súlyú farkra nézve, a hol az izmoknak igen csekély ellenállást kell legyőzniök, ez a berendezés elegendő, ellenben a törzsre nézve, melynek olykor az egész test súlyát kell emelnie, nyilván nem volna elégséges.
27. ábra. |
De e csigolyáknak nemcsak oldalain, hanem a háti részein is vannak ilyenféle nyujtványok és, mint később látni fogjuk, ezeknek a felső, u. n. tövisnyujtványoknak is olyan jelentőségük van, mint a haránt-nyujtványoknak.
Most már annyira jutottunk, hogy megismerkedhetünk egynémely olyan izommal is, melyek az egyensúly megtartásában s az állati gépezet főrészeinek mozgatásában a főszerepet játszák.
Ha a macskának szalagjaival együtt kikészített csontvázát a saját lábaira akarjuk állítani, az nem sikerül; egy-
szerűen azért, mert a lábai, miként a 28-ik ábrán látható, nem egy, hanem több darabból, nevezetesen, mondjuk egyelőre, hogy három, egymással bizonyos szögben álló emeltyűből állanak s így a rájok nehezedő test súlya alatt összehajlanak. Világos tehát, hogy a végtagoknak mereven tartására feltétlenül bizonyos izmok szükségesek. Tekintsük ábránk segítségével mindenekelőtt ezeket.
