II. FEJEZET

A GERINCZES ÁLLATOK GÉPEZETE ÉS FŐEMELTYŰI

HA VALAMELY bonyolult gép egyes részeinek jelentőségét meg akarjuk ismerni, mindenek előtt általános alkotásáról, vagyis – miként mondani szokták – a rendszerről kell tiszta fogalmat szereznünk, a mely szerint az a gép szerkesztve van.

Ugyanígy kell az állati gépezettel is eljárnunk s először is egy állat, p. o. a macska gépezetének emeltyűrendszeréről kell tiszta fogalmat szereznünk.

Ha a macska testének szerkezetét valamely mesterséges mű mintájára kellene jellemeznünk, az nem volna olyan könnyű, mint gondolnók. A mit röviden e részben mondhatnánk, az az volna, hogy a macska mechanizmusának főrésze egy nagyobb, szilárd "mestergerenda", a gerinczoszlop, mozgékony, a környezetre hatni tudó függelékekkel, emeltyűkkel. Ha e főemeltyűk közűl kettőt, a fejet és a farkat, figyelmen kívül hagyjuk, a gerinczoszlop középső részét a híd ívével hasonlíthatjuk össze, mely két pár oszlopon, az első és a hátulsó lábakon nyugszik. Ez a párhuzam azonban, különösen ha testünknek tornázás közben elfoglalt állásaira tekintünk, csak korlátolt érvényű.

A 17. ábra segélyével tekintsünk meg ilyen állásváltozást közelebbről.


30

Tudja mindenki, hogy a ló hátulsó lábait nem csak arra használja, hogy testét tova vigye, hanem rúg is vele s ilyenkor egyedül első lábaira (bf) támaszkodik, hátulsó részét pedig egészen fölemeli. Ilyenkor az emeltyű, melylyel a rugás történik, nem egyedül a láb, hanem az egész gerinczoszlop (bc) is, a mennyiben az oszlopszerűen álló két első láb között (bf) mint valami sorompó-rúd mozog fölfelé s lefelé.

17. ábra. A gerinczesek gépezete helyzetváltozásának vázlata. a fej; ab nyak; bc törzs;
ce fark; bf első, cd hátulsó láb. A a hátra rúgó ló, B az öklelő kos állása.

Az emeltyűnek a gerinczoszloppal való kapcsolatából származó ilyen meghosszabbítása előfordul a fejre vonatkozólag is; s minthogy a feje minden állatnak az ő fő műszere, az itt uralkodó viszonyok különösen megérdemlik érdeklődésünket.

Ha az ember elgondolja, hogy miként hajít föl p. o. a bika, fejével valami nehéz testet a levegőbe, vagy miként használja fejét a vadkan valóságos feszítő-rúdként, belátja, hogy ez a testrész egészben véve is megérdemli a műszer nevét. Mindezekből a példákból azonban az is kitűnik, hogy itt és sok más esetben nem egyedül a fej az, mely az emeltyű szerepét végzi, hanem hogy a fej úgyszólván csak sajátszerűen alkotott vége egy hosszabb emeltyűnek, a gerincz


31

nyak néven ismert előrenyúlásának. A fejnek ez az emeltyű-nyele még hosszabbra is nyúlhatik, mint maga a nyak, – és ezt jól jegyezzük meg, – a mennyiben bizonyos körűlmények között a gerinczoszlop többi része is hozzájárulhat, mint pl. mikor a kos két hátulsó lábára emelkedve öklelődzik (17. ábra B).

De a gerinczes állatok gerincze nemcsak olyan alkotmány, mely a test tulajdonképeni mechanikai eszközeit, mint az említett esetekben a lábakat, a fejet legkülönbözőbb működéseikben segíti, hanem bizonyos körülmények között önálló műszerként is működhetik, illetőleg a közöriségesen munkálkodó műszereket helyettesítheti is. Tegyük föl pl., hogy az embert egy nagy kígyó támadja meg; az ember természetesen akaratlanul is fogó műszereivel, azaz kezeivel ragadná meg s ezekkel a természetes fogókkal igyekeznék megfojtani. Nem így bánnék el velünk a kígyó. A kígyónak nincsenek olyan fogó műszerei, mint nekünk és a négylábú állatoknak, mégis erősen meg tudja az embert fogni, egyszerűen úgy, hogy lábak nélküli testével körültekergődzik az emberen.

Most, midőn egyes esetekből fogalmat szereztünk, hogy miként van a gerinczesek gépezete berendezve, és hogy mi különbség van közte és a mesterséges gépek között: közelebbről is meg kell ismerkednünk fő részeinek alkotásával, különösen pedig mozgó mechanizmusával. Vizsgáljuk meg először is a gerinczoszlopot.

Ha valamely kis állatnak, pl. a macskának gerinczét mint egészet megtekintjük, melyen még a szalagok megvannak, azt találjuk, hogy lényegére nézve olyan, mint valami rugalmas bot. A gerinczoszlop épen úgy különféle irányban hajlítható, mint egy megfelelő nagyságú nádpálcza s a hajlító erő megszűntével, természetes feszítő erejénél fogva


32

épen úgy magától elfoglalja előbbi helyzetét és ölti fel eredeti alakját, mint amaz.

18. ábra. Az ember negyedik hátcsigolyája. k csigolyatest; d felső (hátulsó) tövis nyújtvány; q harántnyujtvány; o gerincz-csatorna; qq' izületi felületek.

A hasonlat azonban még tovább is fűzhető. Ha az ember a spanyol nádbotot ívvé hajlítja s azután elereszti: kiegyenesedése közben, mint mindenki tudja, egyszersmind bizonyos távolságra el is ugrik. Ugyanezt észlelhetjük a macska gerinczén is. A macskák és más állatok hatalmas ugrásai kivált azon alapulnak, hogy gerinczöket összehúzzák, felpuposítják s azután hirtelen ismét kinyújtják.

A gerincznek rugalmas bottal való egybehasonlítása annyiban is találó, hogy bizonyos alsóbbrendű gerinczeseké nem egyéb, mint egyszerű porczogó, mely körülbelől vastag bőgő-húrral hasonlítható össze. A macskán s más rokon állaton persze annyiban másként áll a dolog, hogy a gerinczok csupa apró, rövid, magokban véve szilárd csontdarabokból, csigolyákból áll, melyek szalagokkal és izületekkel egységes rendszerré, a gerinczoszloppá vannak egybefűzve. A gerinczoszlop ez elemeinek egészen sajátszerű alakjok van, a mely a feladattal, melynek betöltésére rendeltetvék, szoros kapcsolatban áll. Alakjok általában, nevezetesen pedig a nyaki részen a pecsétgyűrüre emlékeztet, a mennyiben (18. ábra) egy tömör vastag, s egy közepén átfúrt részből állanak. Ez üregben (o) van a gerinczvelő, a tömör rész pedig a csigolya tulajdonképeni szilárd testét teszi. A mi a gerinczoszlop egyes részeinek egymással való kapcsolatát illeti, ez különböző. Igy pl. a kígyókon ez szabad vápaizülettel történik, akképen, hogy az egyik csigolya végrészének felületén mélyedés, ízvápa, a szomszéd, a következő csigolya vele érintkező felületén pedig izületi fej van, mely a vápába beleillik s foroghat benne. Épen így van ez a többi közt a madarak nyakán is s ez az oka, hogy ez állatok gerinczoszlopának eme részei olyan nagyon mozgékonyak. Az emlős állatok törzsökének


33

csigolyái másképen vannak egybefűzve. Itt tulajdonképeni ízületek nincsenek, de e helyett minden csigolya közt korong alakú porczogó-lemez van, mely a csontos részek rugalmas összekötője. E porczogós lemezeknek e mellett még más fontos szerepök is van, mely különösen az ember függélyesen álló gerinczoszlopán azonnal szembe ötlik. Rugalmas vánkoskák azok, melyek a gerinczoszlopot minduntalan érő lökések hatását igen mérséklik s e mellett a gerinczvelőt és a koponyában foglalt agyvelőt erős rázkódtatásoktól is védik.

Nem tekintve, hogy a gerinczoszlop egyes szakaszai, melyekről később lesz még szó, saját hosszanti tengelyök körűl is foroghatnak, a gerinczoszlopnak, mozgékonyságát illetőleg, még egy igen nevezetes s érdekes tulajdonsága van, a mi meg is különbözteti az egyszerű rugalmas bottól.

Bizonyára mindenkinek feltűnt, hogy gerinczünket előre nagy, hátrafelé pedig csak kis mértékben tudjuk hajlítani.


34

19. ábra. Az ember 3. és 4-dik háti csigolyája; vv' mellső-, hh' hátulsó izületi nyujtványok; qq' harántnyujtványok.

Testünk ez egyenlőtlen hajlíthatóságának – a mi az emlős állatokon is egészen így van – az oka a gerinczoszlop megfelelő részének sajátszerű berendezésében van. Az ember háti csigolyáit hátulról nézve (19. ábra), mindegyiken két pár nyújtványt veszünk észre, melyek a hosszanti tengelylyel egyközösen [párhuzamosan] s egymással ellenkező irányban (v, v', k, k') állanak. Ezek a nyújtványok jelentőségökre nézve nem egyebek, mint akadék-kapcsok, melyek a hátrafelé való hajlásnak, valamint a csigolya hosszanti tengelye körül való forgásának ellene működnek. Hasonló akadályozó készülékek vannak más állatok gerinczoszlopán is, Így pl. a többi között a ponty, mint jól ismeretes, jobbra és balra tud hajlani, de se hátra, se előre nem.

Legközelebbi feladatunk most megismerni, hogy miképen vannak ezen központi géprészlettel – a gerinczoszloppal – a gerinczesek fő oldal-függelékei egybekötve. Tárgyaljuk először is a fej izületét.

A halak és egyes más alsórendű gerinczesek fejöket mozgatni, helyzetét változtatni egyáltalában nem tudják; ellenben az emlősök és még inkább a madarak fejöket nagy mértékben és sokféleképen tudják mozgatni. Ezek feje nemcsak hajolhat jobbra, balra és lefelé s emelkedhetik fölfelé, hanem bizonyos határig hosszanti tengelye körűl is foroghat s e szerint azt hinné az ember, hogy a fej izülete szabad izület. A madarak és csúszómászók fejizülete csakugyan ilyen is; de az emlősöké más elven alapszik. Ez az elv abban áll, hogy – miként ezt a gerinczes állat gépezetének más részén is fogjuk még látni – az egyszerű szabad izület két izületre van különűlve, mintegy szétválasztva, melyek mindegyike csakis egy mozgást enged meg egy tengely körűl.

A csontvázon igen könnyű erről meggyőződni. Minthogy azonban csontváz nem áll rendelkezésünkre, legyen itt a 20-ik


35

20. ábra. A fejizület vázlata; a fej; b fejgyám. (atlas); c második nyakcsigolya (epistropheus); + vízszintes, ++ függélyes tengely.

ábrán e viszony vázlatban feltüntetve. Két egymásra fekvő gyűrűt ábrázol ez, a felsőn egy fogantyúszerű részlettel. A gyűrűk a két első nyakcsigolyát, a fogantyú pedig a fejet ábrázolja. Mint a rajzból látható, a fej az első csigolya két vápájába csukló izülettel van beleillesztve, a mi a fejnek csak is hintaszerű mozgást enged meg a vízszintes tengely (+) körül. Lényegére nézve ugyan ilyen a fej és az első nyakcsigolya közötti viszony az emlős állatokon is, azért egészen találóan nevezték el az első nyakcsigolyát fejgyámnak, vagy Atlas-nak. Legérdekesebb az egészben az első és második csigolya egymáshoz való viszonya. Az utóbbinak elől, vagyis a tulajdonképeni testén egy felálló csapja (fognyújtvány, processus odontoideus) van (++), mely az atlasz belső felületének egy vájulatába illik, úgy, hogy az atlasz e csap körül könnyen foroghat jobbra is, balra is. Az egész berendezésen azonban az a nevezetes még, hogy a fej, ha biczentő mozgásokat végez, csakis az atlaszon mozog, ellenben forgásakor az atlaszszal egészet képezve, vele egyetemben forog a második nyakcsigolyán.

Nézzük most a kapcsolat módját a törzs és támaszai, vagyis a végtagok között. Ha megnézzük a macska csontvázát (a 43. lapon), észrevehetjük, hogy az első és hátulsó lábak (vagy támaszok) szerkezete lényegére nézve ugyanaz. Magokon a tulajdonképeni támaszokon, vagyis a lábakon kívül találunk még velök kapcsolatban széles és szilárd részeket, a lapoczkát meg a csipőcsontot, melyek a lábakat a központi géprészlettel – a gerinczoszloppal – egyenesen összekötik. E kettőnek összeköttetési módja azonban igen különböző. Nézzük először is e viszonyt a hátulsó lábakon. A 21. ábrán de és d'e' a mindkét oldali csipőcsontot ábrázolja, melyben a lábak (fg és f'g') f illetőleg f' golyóizülettel izülnek. Ez a két csipőcsont (vesd össze a 28. ábrát is), a gerinczoszlop alatt külön csontok – az ülő- és fan-csontok – révén


36

21. ábra. Egy gerinczes állat vállöve és medencze-öve. ab, a'b' lapoczka; bb' kulcscsont; bc, b'c' első lábak; de, d'e' csipőcsontok; ee' ülő-far-csontok; fg, f'g' hátulsó lábak; ff' képzeleti tengely, mely körül a gerinczoszlop a lábakon forog; hh' a keresztcsigolyák harántnyulványai.

van egymással kapcsolatban s így egy fél gyűrűt, vagy övet alkot, melyet medencze-övnek szoktunk nevezni. Ezzel a medencze-övvel olyan módon van a gerincz-oszlop kapcsolatban, mint a hámor pörölye a maga állványával, azaz úgy, hogy a gerinczoszlopnak illető helyén (*) szilárd harántgerendája van, a keresztcsont (hh'), mely az említett két csipőcsont közt fekszik. A mennyiben a csipőcsontok a gerinczoszlop harántgerendájával nem szilárdul, hanem igen feszes szalagokkal vannak egybekötve, mondhatjuk, hogy a haránt-gerenda vízszintes tengely, mely körül a gerinczoszlop fel és lefelé mozoghat, mint a sorompó-rúd, vagy, – ha a gerinczoszlop mozdulatlanná van téve, – a mely körül a medencze fordulhat. – A csipő- keresztcsontizület azonban csak igen csekély mozgást enged meg, ennélfogva a gerinczoszlop a medencze-övvel szilárd egészet képez, vagyis más szóval: a közbenjáró övnek a gerinczoszloppal való összeköttetése olyan, mintha a lábak közvetetlenül a gerinczoszloppal izülnének és a csipőcsontoknak beigtatása csak arra szolgál, hogy az egész támasztéknak szélesebb tért, nagyobb alapot nyujtson.

Az első lábak megerősítése általában sokkal lazább, mint. a hátulsóké s az összeköttetés módjában is nagyobb különbségek vannak. E különbségek okát könnyű belátni, ha meggondoljuk, hogy az állatok első lábaikat igen sokféle mun-


37

lára használják, a mennyiben majd csak egyszerűen állásra és járásra használják, mint a hátulsókat, majd pedig más, bonyolódottabb mechanikai munkára is, mint fogásra, ásásra, csúszásra stb.

22. ábra. Az ember vállöve vázlatban.

Az összeköttetés leggyakrabban alkalmazott módjának megismerésére azt a berendezést választhatjuk, mely önmagunkon van meg, s melyet a 22. ábra érzékíthet. Ezen adb pontozott vonal a gerinczoszlopot jelenti. Ettől két oldalt a bordák (dc, dc') hajolnak előre s a mellcsonttal (e), egyesülve, zárt gyűrűt alkotnak. A végtaggal, illetőleg a lapoczkával (gf, gf') való összeköttetés, miként az ábrán is iátható, oly módon történik, hogy a lapoczka és a mellcsont közé mind két oldalt a kulcscsont nevezete alatt ismert haránt-rúd lép (eg és eg'). Megjegyezzük itt, hogy az első végtagok ezen oldalsó támaszai némely állaton kettesével vannak kifejlődve. A vállöv szerkezetének elve lényegére nézve ugyanaz, mint a milyet a medenczeövön láttunk, azzal a különbséggel, hogy a lapoczka nem közetlenül van a gerincz-oszloppal egybekötve.

Az első végtagoknak már eme röviden vázolt összekötésmódja is legalább ott, a hol a kulcscsont a mellcsonttal lazán van összekötve, mint pl. a magunk vállövében, ez emeltyű támasz-pontjának tetemes elmozdulását engedi meg: azon állatok vállövének mozgékonysága pedig, melyeknek támasztó


38

rúdjaik, vagyis kulcscsontjaik nincsenek s lapoczkájokat csak izmok kötik a mellkashoz, még jóval tetemesebb. A mi pedig e kulcscsont nélküli vállöv mechanikai jelentőségét illeti, ez azon körülményben leli legalább részben magyarazatát; hogy az illető állatok legtöbbje, mint p. o. a macska és a vad kecske, ugrásukban testök egész sulyát első lábaikkal fogják fel, a mi, ha merev vállövük volna, a kulcscsont eltörését, vagy legalább a gerinczoszlop nagy megrázkódtatását okozná. A ki valaha nagyobb vitorlás hajót látott, bizonnyal nem kis csodálkozással nézte rajta az összevissza álló köteleket, a melyekkel az árboczokon lengő, emeltyű-szerű vitorlarudakat a kívánt állásba szokták helyezni. Akaratlanul is ez a kép jelenik meg előttünk, midőn az olvasónak, a ki a gerinczes állatok gépezetének szilárd vázáról már némileg tájékozódott, arról a készülékről is fogalmat akarunk adni, a melynek segítségével e gépezet végtelenül sokféle mozgása létrejön. A vitorlás hajó kötélzete, vagy valami számos mótorral dolgozó nagyobb gyár keresztül-kasul menő szijai, hogy egyenesen kimondjuk, a laikusra valóban észbontó valami; de ha mindazt a számtalan izomnyalábot tekintené meg, melyek a gerinczes állatok gerinczét és függelékeit fedik és körülfonják, meg kellene vallania, hogy az említett mesterséges készülékek, a gerinczesek izomzatával egybevetve, valóságos gyermekjátékok. És evvel azt is ki akarjuk fejezni, hogy a gépezetnek egész működését lehetetlen e helyen tárgyalnunk; csak arra szorítkozhatunk, hogy az izmok egész tömkelegéből nehányat mutassunk be, s ezeket sem abból a czélból, hogy teljes szerkezetöket és összes működésöket megismertessük, hanem csak azért, hogy körülbelül fogalmat nyujtsunk arról, miként jönnek létre a gerinczes állatok egyes testrészeinek legfeltünőbb mozgásai.

A gerinczesek izekből álló részeinek az a sajátosságuk van, hogy egyidejűleg egészben és egyes részeikben mozoghatnak.


39

Némely majom a maga hosszú farkát gyenge ívben hajlíthatja jobbra vagy balra, a végét pedig, ha p. o. valamit megfogott vele, spirálisan is bekunkoríthatja, vagyis a farka végét egyidejűleg jobban behajlíthatja, mint a többi részét. És ez a kettős mozgás arra enged következtetni, hogy itt a mozgató izmok, a húzó szalagok rendszerének is legalább kétfélének kell lenni. Hogy e jelenség magyarázata szempontjából épen a farkat választottuk például, az onnét van, mert az elvet, a mely szerint a bennünket első sorban érdeklő gerincz-oszlop izmai be vannak rendezve, ezen a viszonylag egyszerűen szerkesztett műszeren aránylag könnyen megmagyarázhatjuk.

Ha megtekintjük a 23. ábrát, melyen a középen hátra felé kisebbedő csigolyák s oldalt jobbról és balról a főbb izmok vannak feltüntetve, könnyen beláthatjuk, hogy az állat farkán csakugyan két rendbeli izomzat van. Vannak ugyanis


40

23. ábra. A fark izomzatának vázlata.

24. ábra. A fark s más hosszúkás csontok megvastagodott vége jelentőségének magyarázata. Az ab izom az illető csontok hajlítására egészen hatástalan, ellenben a vastagodások fölött átmenő izom tényleg hajlítást hoz létre.

olyan izmok, melyek (aa') mint lánczszemek, mindig két szomszéd csigolya között feszülnek és olyanok, melyek (bb') a fark egész vázán végig vonulnak.

25. ábra. A fark bekunkorodása, mely apró mozgási szögek (a) összegezéséből támad.

Nyilván való, hogy azok a részletes [részleges], emezek pedig a fark egészben való mozgatására valók és pedig természetesen úgy, hogy az egyik oldali izomzat egyik, a másik oldali a másik oldalra téríti a farkat.

A fark bekunkorodása, mint a 25. ábra feltünteti, azon alapszik, hogy a farkcsigolyák hosszabb sorának egyirányú behajlásai összegeződnek.

26. ábra. A forgó mozgás vázlata.

De a farknak nemcsak két oldalán, hanem felső és alsó részén is vannak izomnyalábok, s általában – miként mindenki tudja – a fark vázát környöskörül hús, vagyis izom fedi. A fark eme számos izma közül főleg azokat kell közelebbről tárgyalnunk, melyek a tulajdonképeni forgómozgásokat hozzák létre.

A 26. ábra vázlatos rajzán megismerkedhetünk ezeknek s általában az állati gépezeten szereplő forgató izmoknak működésével. Ezen az ábrán A korong egy abch képzelt tengely körül forgó, B pedig egy mozdulatlan csigolyát ábrázol, melyen A foroghat. A korong mozgatására legjobb volna az erőt kereszt-tengelyére függőlegesen, a korong érintője irányában alkalmazni, mint azt gd pontozott vonal ábrázolja. Ha ezt az erőt izomnak kell kifejteni, természetesen szükséges, hogy a mozgó test mellett az említett irányban még egy más, szilárdan álló csont, p. o. C legyen, melyen az izom megtalálja támaszpontját. Ez a berendezés hasonlít a szijjal hajtott kerékhez, avval a nagy különbséggel, hogy a szijat magát is mozgatni kell, holott az izom a mozgató erőt önmagában bírja. Ilyen berendezésű forgató izom azonban a gerinczes állatok gépezetén csak kivételesen ván, mint p. o. a sing- és orsócsont között; a közönséges, nevezetesen a nyak és fej közt alkalmazott forgató rendszer annyiban egészen más, hogy itt a nyugvó test – rajzunkon B – nem a mozgó mellett, hanem előtte vagy utána van elhelyezve. Ez esetben, nyilván való,


41

hogy a forgó és nyugvó test között kifeszített minden olyan izom hozhat létre forgatást, mely ezek közös hosszanti tengelyével nem egyközes, hanem többé-kevésbbé rézsútos, mint p. o. a gf izom. A gf izom húzóereje ugyanis az erőparallelogramm mechanikai törvényei szerint két összetevő erőre bontható szét, és pedig egy olyanra, mely (eg) épen úgy hat mint a kerék szija, vagyis az érintő irányában, a másik (ef) pedig akként működik, hogy a forgatható testnek a nyugvóhoz való hajlását hozza létre. Hogy a forgató izmok munkáját illetőleg csakugyan kettős mozgással van dolgunk, meggyőződhetünk, ha fejünket, hogy hátratekintsünk, erősen oldalra fordítjuk. Ekkor ugyanis fejünk egyszersmind erősen lehajlik a vállhoz, illetőleg a kulcscsonthoz, minthogy a megfelelő izomnak ezen van a tapadó pontja.

Lényegére nézve a gerinczoszlop többi részén is ugyanazon izomberendezést találjuk, mint a milyet fentebb a fark csigolyáira nézve leírtunk; azaz itt is vannak lánczszerűen tagolt nyalábok, melyek csigolyától csigolyához mennek, s olyanok is, melyek hosszabb úton, részben az egész nyakon és törzsön végig futnak. A gerincz-oszlop e részeit illetőleg sajátszerűség csak az izmok tapadása módjában mutatkozik.


42

A fark izomzatának vázlatán (23. ábra) rögtön szemünkbe ötlik, hogy az izmok tapadásmódja, erejök kifejtése szempontjából, annyiban nem kedvező, a mennyiben a farkcsigolyák rendesen egyszerű, csak végeiken kissé megvastagodott hosszúkás csontok s így az izmok csak igen kis szög alatt érvényesíthetik hatásukat. A csekély súlyú farkra nézve, a hol az izmoknak igen csekély ellenállást kell legyőzniök, ez a berendezés elegendő, ellenben a törzsre nézve, melynek olykor az egész test súlyát kell emelnie, nyilván nem volna elégséges.

27. ábra.

És a gerincz-oszlop csigolyáinak alkata valóban egyenesen az izomhatásra van számítva, a mennyiben a csigolyáknak több-kevesebb erős haránt nyujtványaik vannak, melyek az izmoknak valóságos fogantyúkul szolgálnak. Szolgáljon a haránt-nyujtványok jelentőségének feltüntetésére és megértésére a 27. ábra, melyen (v. ö. a 19. ábrát is) oldalt harántnyulványok (q) között jobb oldalon a rövid vagy csigolya-közi (a1 a2 a3), baloldalon pedig a hosszú, folytonosságban futó izmok (b1 b2 b3) vannak feltüntetve. Láthatjuk itt először is azt, hogy az izmok a legkedvezőbb szög alatt, vagyis a hajlítandó csigolya haránttengelyére függélyes irányban hatnak, másodszor pedig észrevehetjük azt is, hogy ezek a nyujtványok nagyobb izomnyaláboknak szolgáltatnak tapadás-helyet, mint a fark-csigolyák.

De e csigolyáknak nemcsak oldalain, hanem a háti részein is vannak ilyenféle nyujtványok és, mint később látni fogjuk, ezeknek a felső, u. n. tövisnyujtványoknak is olyan jelentőségük van, mint a haránt-nyujtványoknak.

Most már annyira jutottunk, hogy megismerkedhetünk egynémely olyan izommal is, melyek az egyensúly megtartásában s az állati gépezet főrészeinek mozgatásában a főszerepet játszák.

Ha a macskának szalagjaival együtt kikészített csontvázát a saját lábaira akarjuk állítani, az nem sikerül; egy-


43

szerűen azért, mert a lábai, miként a 28-ik ábrán látható, nem egy, hanem több darabból, nevezetesen, mondjuk egyelőre, hogy három, egymással bizonyos szögben álló emeltyűből állanak s így a rájok nehezedő test súlya alatt összehajlanak. Világos tehát, hogy a végtagoknak mereven tartására feltétlenül bizonyos izmok szükségesek. Tekintsük ábránk segítségével mindenekelőtt ezeket.

28. ábra. A macska csontváza nevezetesebb izmaival, melyeket pontsorok jelölnek.
b lapoczka; u felsőkar; r orsócsont; e' singcsont; w könyöknyujtvány; a kéztő; b' kézközép; c ujjak; h csipőosont; x ülőcsont; o czombcsont; z lábszár- illetőleg a sipcsont (tibia); a'' lábtő; b'' lábközép; c'' lábujjak.
ab a fej nagy egyenes izma (rectus capitis posticus major); cd hosszú hajlító nyakizom (longus colli): ae szíjizom (splenius capitis): be'fgphr leghosszabb hátizom (longissimus dorsi); e'b lehágó tarkóizom (cervicalis descendens); iklm egyenes hasizom (rectus abdominis); nm ágyékizom; no nagy ágyék-csipőizom (bélszín-csipő-izom, ileo-psoas); pq a rövid farkemelő-izom; rs farklevonó-izom.
A lábak hajlító izmai: tu delta-izom (m. deltoideus); vw háromfejű karf~szít6 (extensor triceps); yx nagy farizom (gluteus maximus); oz négyfejű lábszárfeszítő (extensor cruris); z's lábikra-izom (m. gastrocnemius).

Az első lábakon ilyen mindjárt a deltaizom, mely a válltól (t) a felsőkarhoz (u) megy s a felsőkart előre húzza. Ilyen továbbá a háromfejű karfeszítő izom (vw), melyet már a bevezetésből ismerünk s a mely a végtagnak a könyök-izületben való bebicsaklását akadályozza meg. Mikor az állat


44

fekszik, a később említendő kézfeszítő izmokkal egyetemben ezek az izmok emelik fel a testét egyenes állásba. A hátulsó lábakon e czélra három főizom van. Ezek egyike a nagy farizom, mely az ülőcsonton x-nél ered s a czombcsontra y-nál tapad. Olyan a működése, mint a deltaizomé, a mennyiben a czombcsontot hátrafelé húzza, vagyis a függélyeshez közelíti. A másik feszítő izom a négyfejű lábszárfeszítő izom, mely a czombcsont y pontjáról eredve a térd alatt (z) a sípcsontra tapad. Összehúzódása a behajlított lábszárat a nyujtott czombbal egyenesebb irányba helyezi. Végre megemlítjük a lábikra-izmot, mely a sípcsont z' pontjáról ered és a sarkcsonton (s) az u. n. Achilles-ínban végződik, melynek összehúzódása a lábfejnek, vagyis annak a résznek felemelkedését hozza létre, mely a macska és más állatok végtagján igen hosszú s így a törzs egyenes állásba való helyezésében igen jelentékeny.

Utólagosan vessünk még ügyet arra a jelenségre, hogy a hátulsó végtagok felülről lefelé egymásután álló emeltyűi annyiban foglalnak el ellentétes állást mint az első végtagok megfelelő részei, hogy pl. a felkar hátrafelé, a czomb előre, az alkar ismét előre, a lábszár pedig hátrafelé irányul. A végtagok részeinek ez a sajátszerű állása hozza magával, hogy az izmok fekvése, miként észre is vehettük, más az első, mint a hátulsó végtagokon.

Nézzük most közelebbről azokat az izmokat, melyek a törzs mozgására fontosak. Ezek a tulajdonképeni törzsön első sorban az ágyék- (nm, no) és a hasizmok (iklm). E két izom, helyesebben izomrendszer, úgy hat – s ezt az ábra fel is tünteti – mint a húr az ijj ívére. Megrövidülésök, ha a mellkas és a medencze (bizonyos más izmok segítségével) szilárd állásban van, azt hozza létre, hogy a gerincz középső része púpszerűleg felgörbül. Ha pedig a gerincz és a mellkas szilárd állásban van ugyan, de a medencze nincs, akkor


45

ez utóbbit, illetőleg a czombot is (tekintsd az utóbbi o pontját) előre húzza. A törzs és egyátaljában a test egyik legérdekesebb izma a hosszú hátizom, önmagában véve, egész nagy készülék, mely a keresztcsonttól (ph) a második nyaki csigolyáig (b) terjed. Hatása az egyes csontvázrészek állása és megerősítése szerint igen különböző. Ha az állat mind a négy lábán áll, a gerinczoszlop hajlatát megszünteti, tehát ellenlábasa az ágyékhasizmoknak. Ha azonban az állat ágaskodik, vagy ugrásra készül s csak hátulsó lábán áll, akkora test eme legerősebb izma emeli az egész testet a nyakkal és a fejjel együtt a magasba, a mennyiben ezt az óriási emeltyűt a csipő-czombizület tengelyében forgatja. Ebben nagy segítségére vannak az első mellcsigolyák hosszú tövisnyujtványai (e pont), melyek kitünő fogantyúkul szolgálnak neki. Ellenkező a hatás, mikor – mint p. o. a ló hátrarugásakor – az első lábak vannak rögzítve; ez esetben ez az izom a testet hátulról, nevezetesen a medenczénél emeli fel, a mi sokkal nehezebb munka.

Hogy az ábrát ne igen bonyolítsuk, a nyakizmok közül csakis egy-két feszítő és hajlító izmot rajzoltunk bele. A


46

feszítő izmok közé számítjuk a többi között az u. n. nagy, egyenes fejizmot. Ez a második nyakcsigolya magas tövisnyujtványáról (b) ered s a nyakszirtcsontra tapad; egyedül a fej emelésére szolgál. Egy másik, az u. n. szij-izom (musculus splenius, ea), ugyanerre szolgál, de sokkal erősebben működik, mint amaz, és pedig először is azért, mert a fejen levő tapadási szöge jelentékenyebb, mint amazé, a mi onnét van, hogy a magasan fekvő mellcsigolyák tövisnyujtványaitól ered, másodszor pedig azért, mert, hosszabb lévén, nagyobb fokú rövidülésre képes.

Megemlíthető, hogy a hosszú hátizom elülső részlete (eb), melyet leszálló tarkó izomnak neveznek, nemcsak oldal-mozgásra, hanem a nyak és a fej felemelésére is szolgál.

Ez említett részek hajlítására gyengébb izmok is elegendők, minthogy a fej-nyaki emeltyű már saját súlyánál fogva is lefelé törekszik. Ezek közül legnevezetesebb a hosszú nyakhajlító izom, mely jó hátul a mellcsigolyáktól (d) ered és sorra minden nyakcsigolyára rátapad.

Minthogy a fejök az állatoknak egyik legfontosabb mechanikai eszközük, mozgásainak megértésére szükséges bizonyos izommalés más berendezésekkel közelebbről megismerkednünk. Az előbbi és a következő két ábrából világosan lát-


47

ható, hogy a fej feszítő izmainak, ha a nyakcsigolya tövisnyujtványán (ed) levő eredő helyöktől (d) a nyakszirten levő tapadópontokra (a) akarnak jutni, a fej izületét (b) át kell hidalniok, vagyis, hogy a fej olyan egykarú emeltyű, a melyen az erő támadó pontja (a) és a fej súlya alkotta, s lefelé függélyesen működő teher (fg) a forgási pont előtt fekszik.

29. ábra. A fejnek felfelé emelése. A a macskáé, B a vadkané. abc fej; ab nyakszirt; f a fej súlypontja; be nyakcsigolyák; de a nyakcsigolya tövis-nyujtványa: ad a fej emelő-izma, mely a macska fején hegyes-, a vadkanén pedig sokkal kedvezőbben, csaknem egyenes szöglet alatt tapad a nyakszirtre.

30. ábra. A babirussza-disznó fejváza. xx' a mindkét izületi fejen áthaladó (képzeleti) tengely; gh emelő-izom; ik a fej levonó izma.

Ennek oka pedig a fej, illetőleg a nyakszirtcsont alakja, a mennyiben ez utóbbi, miként a macska koponyáján látható, a forgási ponttól kezdve előre felé domborodik. Egészen másként áll a dolog a sertések sok tekintetben igen nevezetes koponyáján. Ezen a nyakszirtcsont (g) (30. ábra) nem lejtősödik az izület (xx') felé, hanem ellenkezőleg hátrafelé emelkedik, mint valami ék és a megfelelő B vázlatból világosan látható, hogy a fej feszítő izma hatásának a nyakszirt ilyen alakján sokkal erélyesebbnek kell lenni. Ez esetben a fej a csengettyűhúzónak szögben hajlott emeltyűjére emlékeztet, melyben a húzó zsinórhoz hasonlítható izom (d'a') a forgóizület mögött hat. E berendezésnek az a kiváló jó oldala van, hogy, mint a két vázlatból is kitünik, az emelő vagy feszítő erő nagyobb szög alatt érvényesíti hatását, mint a gömbölyített koponyán, s ha meggondoljuk, hogy a sertés, kivált a vadsertés hatalmas agyarakkal fegyverzett fejét sokszor karvastagságú gyökerek kiemelésére használja, fejének említett sajátosságát s rendkívül erős tarkóizomzatát könnyen megmagyarázhatjuk.

A fej-emeltyűnek egy másik igen nevezetes berendezése azután a következő:

A ki valamely legelő állatot, mondjuk, lovat vagy szarvasmarhát gyakrabban közelebbről szemügyre vett, bizonyára felmerült előtte az a kérdés is, miként van az, hogy ezek az állatok, több órán át legelve, nem fáradnak bele, hosszú nyakuk végén függő, tehát kétszeres súllyal nehezedő fejök


48

nek a földről való fel-felemelgetésébe. Ez a munkájok azonban sokkal könnyebb nekik, mint az ember gondolná; könnyűvé teszi ezt nekik egy hatalmas, rugalmas szalag, az u. n. tarkó-szalag, mely hasonlóan mint a szíjas izom, a hát előrészének magas tövis-nyujtványaitól a nyakszirtcsontra terjed s egészen rugó módjára működik. Bővebb felvilágosítást ad erről a nevezetes rugószerkezetről a 31-ik ábrán vázolt készítmény. A háti csigolyák tövisnyujtványainak (16) mind két oldalán látjuk a tarkó-szalag (bc)

31. ábra. A ló nyak- és mellizmai. 1 rágó-izmok; 2 halántékizom; 3 felsőajakemelő; 4 felsőajak és orrszárnyemelő; 5 az alsóajak hátrahuzója; 6 a pofa fog-izom, mely a falatot a fogak alá taszítja; 8 a száj körös záró-izma; 9. 10. 11. fülmozgató izmok; 12 mellszakcsontizom (a nyelvcsont-mellizom); 13 váll-nyelvcsontizom (mely a nyelvcsontot visszafelé húzza); 14 állkapocs-mellcsontizom; 15 közös fej- nyak- mellizmok; 16 az első mellcsigolyák tövis nyujtványai; 17 tarkó-szalag; 18 fő hát-fejizom (m. complexus) a fej emelésére; 19 nagy mellizom; 20 vállkönyökizom (mely az előkart feszíti); 21 a felsőkar hajlítója; 22 has-bőrizom (a bőr megrázására).


49

eredését és elől, a nyaki csigolyák fölött való hártyás, részben (a valóságban egészen) izmokkal fedett kiterülését (cd).

A fejnek feszítésében tényleg működő berendezésből méltassuk még figyelemre ugyanezen az ábrán a nagy és szélesen kiterülő hát-bőrizmot (18) és a jobboldali fej-karizmot (15).

A fej mozgatására való igen sajátságos mechanizmus harmadik példáját szolgáltatja a vakondok. A vadkan fejének berendezése, miként láttuk, olyan, hogy lehető hatalmas lökéseket tehessen fölfelé; a legelő állatok hosszú nyakon függő feje ismét kényelmes lefelé s felfelé való mozgást enged meg: a vakondok feje különösen az által tűnik ki, hogy előre és hátra felé tehet nagyobb kitéréseket épen úgy, mint az alagútak fúrására használt gépek fúrója. Legjobban meggyőződhetünk erről ez állat frissen készített vagy borszeszben eltett oly csontvázán, melyen a szalagokat meghagytuk.

Ha egy ilyen készítményen (32. ábra) az erős mellcsontot (fg) egyik kezünkkel megfogjuk, másik kezünkkel pedig a gerinczet pl. c ponton hátrahúzzuk, könnyen sikerül a fejet bizonyos távolságig a kulcscsont mögé húzni. A fejnek ezt a hátrajutását egyrészt a nyak rövidsége, másrészt pedig az teszi lehetővé, hogy a bordák sajátszerűen, lazán vannak a mellcsonthoz és a gerinczhez erősítve. De nemcsak a csontváznak eme fúró-mozgásra való berendezése, hanem a mozgató készülék is nevezetes. A fő mechanizmus a következő. A váll hegyétől (c) egy izom indul (co), mely messze hátul a gerinczre tapad. Ez az izom, meg egy másik (cp) izom, mely a váll és a bordák közt van kifeszítve, nyilván arra szolgál, hogy a váll-csúcsokat lehetőleg hátra, illetőleg kifelé húzza s ebben az állásban szilárdul megtartsa. Ennek pedig az a következménye, hogy a fej tulajdonképeni hátrahúzó izma, mely a fej és vállcsúcs között van, összehúzódás nélkül meg-


50

feszül, s ha most megrövidül, a fejet igen erősen hátrahúzza.

32. ábra. A vakondok testének előrészei. A csontváz; s ormányporcz; au szemgödör ; n csecs-csont; a atlasz; b episztrofeusz igen erős tövisnyujtvánnyal; g kulcscsont; ef mellcsont; gi felsőkar; l orsócsont; k singcsont; hm in. B izomzat: a halántékizom; b ormányizom; d kéthasú-izom (az alsó állkapocs levonója); g rágó-izom (masseter); ic, iouip izmok az első lábak visszahúzására, vagyis az ásás véghezvitelére; ip nagy mellizom; tt övszerű izom a szegycsont (f) előtt, mely a karokat egymás ellenében mozgatja.

A 32. ábra B képén az említett izmokat természetes alakjokban látjuk s csak azt tehetjük hozzá, hogy c itt is a vállat


51

jelenti, mint ugyanez ábra A képén s ugyanígy az nc a fej-vállcsúcs-izmot, valamint co szintén itt is a lapoczka-gerincz izmot jelenti. Ugyane készítményen meggyőződhetik az olvasó, hogy a fej hátrahúzása valóban a fentebb leírt módon történik, a mennyiben ha egy fogóval a vállgerincz-izmot, azután pedig a vállfej-izmot meghúzza, a fej hátrafelé húzódik. Az említett visszahúzó izmokon kívül más, mélyebben fekvő visszavonó izmokat is láthatunk ábránkon (p. o. az s-sel jelölt nyaki izom nyalábot).

A vakondok fő művelete, nem tekintve egyelőre a lábával végzett ásást – miként ismeretes – nem annyira abban áll, hogy fejét hátrahúzza, mint inkább abban, hogy előre lökje; a mennyiben a talajnak ellenállását csak így győzheti le, azért várható, hogy a rúgó készüléken kívül, – melyet a hátra húzott fej a gerinczczel és vállal alkot, az említett mozgások véghezvitelére, – még más izmokkal is rendelkezik; s ez csakugyan így is van. A fejkulcscsont-izomnak (nf), mely nálunk fejbiczczentő, a vakondokon, – mint az ábrán is látható, – olyan helyzete van, hogy, ha összehúzódik. a fejet nemcsak lefelé, hanem egyuttal előre is húzza.