V. FEJEZET
MÁSNEMŰ MECHANIKAI MŰSZEREK A SZÁJBAN ÉS A FEJEN
(NYELV, AJAK, ORMÁNY, FÜLKAGYLÓ, STB.)
AMA fogószerű eszköz, a mellyel a két utóbbi fejezetben foglalkoztunk, szerkezetének czélszerűségére és felszerelésére nézve valóban tökéletes, s azt kellene hinnünk, hogy a táplálék felszedésére, a mi első sorban feladata, tökéletesen elegendő. De tévednénk, ha ezt hinnők. Figyelmen kívül hagyva ugyanis némely más, de csak egyes állatcsoportokra szorítkozó segéd-berendezéseket, melyekkel később fogunk megismerkedni, igen-igen kevés kivétellel valamennyi gerinczesnek van az állkapcsi fogóval kapcsolatos, inkább belső szerszáma, melyről, kivált az emlősökének szerkezetét illetőleg túlzás nélkül mondhatjuk, hogy még sokkal csodálatosabb, mint az eddig tárgyaltak. Ez eszköz pedig, melyet én itt értek, nem más, mint a nyelv; és ha az olvasó végig gondolja mind azt a sokféle és bonyolult mozgást, melyet nyelve – persze öntudatlanul – végez, hiszem, szivesen egyetért velem, hogy ez a szerv valamennyi külső mechanikai eszköz között a legnevezetesebb, sokkal nevezetesebb, mint a kéz, melyet a nyelv a szájüregben még mint tapintó szerv is pótol.
Megkisértem, hogy ennek a szervnek berendezésérői is világos képet szolgáltassak. De e czélra czélszerűbbnek
100
tartom, hogy ne az emlősök, hanem a madarak, egyszerűebben szerkeztett nyelvével kezdjem a tárgyalást. Ha harkályt vagy más rovarevő madarat megfigyelünk, mikor táplálékát elkapja, tapasztalhatjuk, hogy a nyelve, melynek e műveletben nagy szerepe van, úgy működik, mintha nyíl volna, amennyiben rendkívüli gyorsasággal lökődik ki a szájából. Ez a hasonlat annál jogosabb, mert a nyelv hegyén, hogy a zsákmányt jobban megragadhassa, gyakran visszafelé álló horgocskák is vannak. Ugyanezt tapasztalhatjuk a csúszómászóknak, nevezetesen a kigyók és gyíkoknak tudvalevőleg kétágú vagyis villaalakúlag osztódott nyelvén is, avval a különbséggel, hogy ezek nyelve még vékonyabb, mint a madaraké, különösen pedig sokkal rugalmasabb. De mint minden hasonlat, ügy ez is sántikál, s abban a hibában szenved, hogy a nyelv ki nem lövődik mint a nyíl, hanem az íjjal vagy lövőkészülékkel kapcsolatban marad.
72. ábra. A harkály nyelvének mechanizmusa; c nyelv; cdba a nyelvcsont
szarvai; f nyálmirigy; eg gége.
Mindenekelőtt ezt a kihövellő készüléket kell közelebbről megtekintenünk. A 72. ábrán a harkály feje van lerajzolva eme készülékével. Láthatjuk itt a fejen túl ama rész-
101
73. ábra. A madárnyelv mechanizmusa (vázlat). |
en csontos, részben porczos rugó szálakat (dba), melyek alul a nyelvtől (c-nél) indulnak ki s fönt (a-nál) a homlokcsonthoz tapadnak. Ez íveket, alakjoknál fogva, a nyelvcsont szarvainak szokás nevezni. Ha ez íveket – p. o. b-nél – hátrafelé húzzuk, vagyis jobban megfeszítjük s azután elbocsátjuk, láthatjuk, hogy nagy hirtelen előre ugranak, s e mozgásukat a nyelvvel is közlik. Szóval a nyelvcsont szarvai épen úgy működnek, mint a nyilas puska íjja és húrja, csakhogy e részek itt egyetlen rúgó-készülékben vannak egyesülve.
Az egész készüléken pedig az a legnevezetesebb, hogy az íjj úgyszólván maga magától feszül meg. Hogy ezt az egészen sajátszerű gépezetet megérthessük, nézzük meg mindenekelőtt a 73. ábrában adott vázlatot. A madárfej van itt ábrázolva alulról: abc az alsó állkapcsot, adc a koponyát, ef a nyelvet, illetőleg a nyelv csontos alapját, a nyelvcsontot ábrázolja, a sötét fg és fh vonalak a nyelvcsont |
102
74. ábra. A bagoly nyelvmechanizmusa. z nyelv; k nyelvfék; q harántizom; ed a nyelvcsont szarva, izommal burkolva; d inas hüvely, melyben az
utóbbi fel- és lefelé csuszamlik; ec a nyelvet oldalra térítő izmok; ed rézsutos izmok oldalra, vagy eshetőleg előre való mozgatásra; l gége. |
szarvainak felelnek meg, melyek azonban a természetben, mint a koponya kikészített csontvázán láthatni, oldalt, legtöbbnyire szorosan az alsó állkapocs ágaihoz csatlakoznak. E nyelvcsonti szarvaknak az a sajátságuk, hogy olyan izom borítja őket, melyeknek rostjai egyközűen [párhuzamosan] haladnak hosszanti irányukkal. Ábránkon ez izmokat a pontozott fg és fh vonalak jelzik. Meggondolva, hogy ez izmok g és h ponton mozdulatlanul vannak megerősítve, nyilvánvaló, hogy ha összehúzódnak, a szarvaknak hátra felé kell húzódniok, s ez által egyúttal meg is feszülniök. A részletesebb szerkezetet megérthetjük a 74. ábrából, mely híven a természetes készítményről rajzolva, egy bagolyfejet ábrázol, szintén alulról tekintve. Nézzük először is a nyelvet (z) s a rugal– mas szalagot (k), mellyel a csőr alsó kávájához van erősítve. A gége (l) alatt hátrafelé menő két szár (zh) a nyelvcsont két szarva, melyek a fej hátulsó részén hártyás tokban (d) előre és hátrafelé csuszamolhatnak. Hosszanti izmaik elül vannak egy harántizommal (q) egybe szőve. Ezen kívül szükséges még az ec és ae izmokat is számba venni, melyek az állkapocs oldalágai és a nyelvcsont-szarvak közt vannak. A mi ez izmok jelentőségét illeti, könnyen megérthető, hogy egyoldalon való összehúzódásukkal a nyelvet jobbra vagy balra húzzák, ellenben együttesen működve, különösen az elülső oldalizmok (ae) a nyelvet a csőrből kifelé tolják.
Térjünk most vissza a nyelvhez, melyről a többi között előbb azt mondtuk, hogy hegye apró, visszás horgokkal van megrakva. Hozzá kell még tennünk, hogy a harkály nyelvének halcsont-szilánkhoz hasonló vége olyan hegyes, mint a tű, s hogy az állat, a zsákmányul ejtendő rovarokat csakugyan fel is szúrhatja vele. Hasonló horgokat és hegyes véget más madarak nyelvén is találhatunk; így p. o. a kolibrikén, melyek nyelve különben, rendkívül nevezetes szerkezeténél fogva, hosszabb leirást is megérdemelne;
103
azután a többi közt a flamingó nyelvén, melyen, hogy a megkapott állatok annál biztosabban ott maradjanak, két sorban vannak erős horgok. De azt a csodálatos biztosságot, hogy kivált a rovarevő madarak nyelvökkel a legparányibb állatkát is olyan könnyen megfogják, e készülék nem annyira említett mechanikai berendezésének, mint inkább a ragadós nyálelválasztásnak köszönheti, mellyel nyelvök folytonfolyvást bevonódik. Természetes, hogy ez a nyál különös, olykor igen nagy mirigyeknek (72. ábra) a váladéka. Itt tehát a mechanikai és chemiai berendezésnek épen olyan kombinácziójával van dolgunk, mint p. o. a csontizületeken, a hol a tisztán mechanikai berendezésen kívül, az izületi nedv elválasztásával és megújításával, a szervezet chemiai működése is fontos szerepet játszik.
75 ábra. A béka (Rana esculenta) kivethető nyelve.
Az alsóbb rendű gerinczes állatok nyelvének berendezését illetőleg csakis két feltünő alkotást említünk meg: egyik a kaméleon-gyík lépvesszőszerű nyelve (76. ábra), másik a békáé és a rokon farkatlan kétéltűeké. Ez utóbbiaké (75. ábra) arról nevezetes és abban tér el valamennyi más nyelvberendezéstől, hogy nem hátul, hanem elül van
104
76. ábra. Kaméleon-gyík.
|
oda nőve, minek következtében nyugalmi állásában a hegye hátra, a torka felé irányul s mint lapátka, kivethető. Ez a különös szerkezetű műszer pedig arra való, hogy az állat orra előtt repülő rovart elkapja s nagyra tátott szájába gyorsan és ügyesen mintegy bevesse.
Ha az eddig tárgyalt gerinczesek nyelvét az eledel felvételében végzett általános mechanikai szolgálattételök szerint röviden akarnók jellemezni, körülbelül mondhatnók, hogy a nyelv először is villa vagy ecset, mellyel az állat a parányi, állkapcsával meg nem fogható eledelt fölszúrja, illetőleg fölsepri; továbbá a nyelv a kanál szerepét viszi az olyan eledel felvételében, melyet az állkapcsok megragadhatnak, a mennyiben alulról fogja s legközelebbi rendeltetési helyére, a nyelőcsőbe tereli. Ilyen mechanikai működést végez – persze másokon kívül – az emlős állatok és az ember nyelve is, mellyel röviden még a következőkben foglalkozunk.
Hogy a mi nyelvünk is mint ecset vagy törlő működik, a többek közt akkor láthatjuk, mikor p. o. az újjainkra
105
tapadó ételt, mondjuk, czukormorzsát, meg akarjuk enni. De nem kevésbbé világos a nyelvnek másik említett tulajdonsága, midőn mint mozgékony kanál szerepel, amennyiben némely elnyelésre szánt dolgot, pl. valamely pilulát egyenesen reáhelyezünk e nevezetes evőeszközre.
E tulajdonságokon kívül az emlős állat nyelvének még több más szerepe is van, még pedig a szájon kívül és a szájon belül. A nyelvnek a szájon kívül való szolgálattételét illetőleg először is azt értem, hogy az állat nyalogatja és tisztogatja magát vele, a mi, mint az olvasó tudja, nemcsak a kutya és a macska, hanem más állatok életében is fontos. Hasonló czélja van, legalább bizonyos fokban, a nyelv mozgásának a szájüregben, amennyiben evvel az eszközzel tisztogatjuk meg falait és mélyedéseit az ételmaradékoktól, illetőleg vele gyűjtögetjük össze és juttatjuk rendeltetési helyére. És épen ez utóbbi működésben mutatkoiik egyszersmind a legszembeötlőbben a nagy különbség, mely az emlősök és a legtöbb más gerinczes állat nyelvének szerkezetében van. Ez utóbbiak nyelve ugyanis általában egyforma alakú s csak mint egész mozog, az emlősök nyelve ellenben majd ezt, majd azt az alakot ölti, vagyis minden részében mozgékony. Habár ez eszköznek épen eme saját mozgását vezérlő mechanizmusa a legérdekesebb, vonatkozva a bevezető fejezetben mondottakra, rendkívül bonyodalmas volta miatt, mégis mellőznünk kell fejtegetését s e helyett a következő ábra segítségével csak annak magyarázatára fogunk szorítkozni, miként mozog az emlősök, különösen pedig az ember nyelve mint egész.
Hogy először is ez egész készülék lényegét röviden jellemezzük, mondhatjuk, hogy a nyelv szabadon lengő test, mely különböző irányok szerint mozgatható. Ezeket az irányokat pedig azok a szilárd pontok határozzák meg, melyek a nyelv környékén vannak, s a melyekhez a
106
nyelvtől eredő, részben igen bonyolult szerkezetű izmok tapadnak. A nyelv mozgatására való ilyen szilárd támaszpont
107
a 77. ábrán különösen három látható. A legfőbb támaszpont a nyelv gyökén a gégefő (k) fölött fekvő nyelvcsont (G) a maga két szarvával, mely az emberén persze igen gyengén fejlődött ki. A második elül fekvő támasztópont az alsó állkapocs(F) álli része, s a harmadik végül a koponya alapjáról illetőleg a fülnyílás (C) alatt lefelé kifutó karcznyújtvány (D).
Az eme pontokból eredő izmoknak a nyelvre való hatását az olvasó maga könnyen megitélheti. Világos, hogy a nyelvcsonttól eredő nagy izom (8) a nyelvet lefelé és hátrafelé húzza; az álltól kiinduló (5) előre, a koponyától jövő pedig (9, 10) felfelé és hátrafelé. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a támaszpontok közül a nyelvcsont nem áll absolute szilárdul, hanem, mint a nyeléskor mindenkit meggyőződhetik magán, egymagában, részben pedig a gége-fővel együtt alulról fölfelé jelentékenyen elmozdul. A nyelvcsontnak eme helyzetváltozása pedig a következőkép történik: A sülyesztés több izom működésének eredménye, melyek részint a paizs-porczogótól (11), részint a mellcsonttól (12) és a válltól (13) indulnak ki; az emelkedés pediga karcznyelvcsontizom (10) feladata, mely azonban, mint az ábrából kitünik, a nyelvcsontot kissé hátrafelé is húzza.
Ezúttal még egy oly izomra kell az olvasót figyelmeztetnünk, melynek magához a nyelvhez ugyan semmi köze, de a nyelvcsonttal közelebbi viszonyban van. Ez az alsó állkapocs lehúzó izma (7*), mely mivel egyrészről az alsó állkapcson (a), másrészről a csecsnyujtványon – vagyis a koponyán való eredésén – erősen meg van duzzadva, kéthasúnak (digastricus) is szokott neveztetni. Mint látható, a két nevezett has (7‚ 7*) közepén innal van összekötve, mely a nyelvcsontra erősített hurkon (b) megy át. Ez az izom a többi-között még arról is nevezetes, hogy – ha az alsó állkapcsot rögzítjük, p. o. ha állunkat öklünkkel alátámasztjuk – a fejet (a felső állkapocscsal egyetemben) felfelé húzza. A ren-
108
des működésnek ez épen ellenkező hatása azon alapul, hogy ez izom tapadó pontja, t. i. a csecs-csont (E), az atlasz izület (A) mögött fekszik; a fej tehát – úgy szólván – kétkarú emeltyűnek felel meg, melynek rövidebb hátulsó karját a szóban forgó izom lefelé húzza.
Végezetül említsük még fel az emlősök nyelvének nehány legfeltünőbb alkalmazkodását. Ilyen alkalmazkodást látunk p. o. a macska-féle ragadozó állatok nyelvén. A mi
nyelvünkön is meglevő szemölcsök az ő nyelvökön hátrafelé irányuló tüskékké alakultak s ez eszköznek a reszelő bélyegét adják. Hogy miért van épen ezeknek az állatoknak ilyen nyelvök, könnyen megértjük, látván, miként horzsolja, vakarja vele p. o. a tigris martalékának véres húsát. Egy másik feltünő módosulata az emlős állatok nyelvének az, a milyen a hangya- és termeszevő emlősöknek, p. o. a hosszú nyelvű medvének s a hangyász yuruminak (78. ábra) van. Ez állat nyelve félméternyire is kiölthető szűk száj-
78. ábra. Hangyász yurumi (Myrmecophaga jubata).
109
nyilásából s valóban érdekes látni, miként munkálkodik ez a lépvesszőhöz hasonló nyelv a hatalmas karmokkal feltárt termesz-fészekben, s miként kerül vissza ezer meg ezer termesszel megrakva ismét a szájába.
E fejezet elején kifejezett azon állításunk igazolására, hogy a nyelv némikép a kezet helyettesíti a szájban, még pedig nemcsak mint tapintó szerv, hanem mint tisztán mechanikai műszer is, még a zsiráf nyelvének sajátszerű formájára és használati módjára kell hivatkoznunk.
79. ábra. Ajakos medve (Ursus labiatus). |
A zsiráf nyelve valóban fogó készülék, igazi kéz, amennyiben az állat vele – miként ismeretes – magasan álló faágakat megfog, s a szájába húzza. Különben nem is szükséges erre vonatkozólag idegenföldi állatokat példaképen említeni, hiszen a mi kérődző háziállataink is hasonló módon használják – bár kevésbbé kinyújtható – nyelvöket a fű leharapásában.
A nyelvnek ez utóbb említett alakulása egyúttal jó átmenetet szolgáltat az emlősök szájának más mellék műszereihez. Egy tekintet a 79. ábrára, megmutathatia, miféle műszereket kell itt a többi közt értenünk, t. i. első sorban az ajkakat, amennyiben ez állat alsó ajaka, mint láthatjuk, külsejére és működésére nézve is valóságos nyelv; kanálszerűvé nyúlik s a különféle táplálékok megragadásában sok tekintetben felülmúlhatatlan szolgálatokat tesz. És ha az ajakos medvének más, finomabb munkálkodásra alkalmas fogókészülék hiányát alsó ajaka pótolja, a rinoczerosznak~
110
vagy, hogy messzire ne menjünk a találó példáért, a szarvasmarhának, vagy a juhnak ismét a felső ajaka alkalmazkodik e czélra. És az említett két lágy műszer csak része az emlősök szája egyazon sajátszerű mechanikai berendezésének, melyet most jó lesz még közelebbről jellemeznünk. Hogy először is a dolog lényegét röviden vázoljuk, itt tulajdonképen a kültakarónak a belső kemény részekhez, vagyis az állkapcsokhoz való viszonyáról van szó. A kültakaró ugyanis
a legtöbb más gerinczes állkapcsát, p. o. a madár csőrét egyszerűen bevonja és szorosan reáfeküdve s kiválóan a madarak csőrén szaruvá változva, a csonttal bizonyos mértékben egészet alkot, az emlős állat száján pedig elül ránczszerűen megkettőződik s a kemény részeken lazán tova halad. A 80. ábra, mely az emlős szájának vázlatos hosszanti metszetét adja, jobban megvilágosítja a dolgot. Az ab vastag vonal a felső, a dc pedig az alsó állkapcsot jelenti; efb és hgc azután a hozzájok tartozó bőrrészleteket, melyeknek szabadon előre álló részei (f és g) épen maguk az ajkak. Hogy azonban az egésznek alakulását helyesen méltathassuk, szükséges a szájnak harántmetszetét is szemügyre venni. A 81. ábra B képe egy emlős bezárt szájának harántmetszete,
80. ábra. Egy emlős állat szájának vázlatos hosszmetszete. ab felső, dc alsó állkapocs; ef felső; hg alsó ajak. |
81. ábra. Vázlatos harántátmetszet a szájon. A egy ajaktalan gerinczesé, B egy emlősé. A. abc felső állkapocs a bőrrel együtt; df mindkét állkapocs szár átmetszete; def az ezek közötti bőrösszeköttetés; gh nyelv. B. ikl és onm pofabőr; az alatta levő pontozott vonalak az izmokat jelentik. |
111
A egy más gerinczesé, p. o. madáré. A nagy különbség az, hogy az emlősöknél a bőr a felső és alsó állkapocs közt (il) szabadon elálló oldalfalat (ikl és onm) képez, vagyis az emlős állat állkapcsait a kültakaró zsákszerűen övezi körül, a mi más gerinczesnek vagy egészen hiányzik, vagy legalább nem ér annyira előre, hogy az állkapocs előtt záródhatnék. Ha meggondoljuk, hogy a legtöbb emlős állat felaprózza táplálékát, a többi gerinczes pedig egészben nyeli le, tisztán állhat szemünk előtt, miért fejlődött épen az emlősöknek az ő felaprózó készüléköket körülövező tarisznyájok. Azért t. i., hogy a táplálék rágás közben oldalt vagy elől ki ne potyogjon s az állatra így veszendőbe ne menjen. – Ez a bőrráncz azonban nemcsak tarisznya, hanem, miként különben már az eddig mondottakból is következik, tényleg működő mechanikai műszer is, vagyis erős izmokkal átszőtt összeszorítható erszény. Ez izmok közül csak a pofaizmokat említjük, melyek az oldalsó üregeket szűkítik, továbbá az ajkakéit, melyek részben (mint a 80. ábra pontozott vonalai feltüntetik), az előrenyújtott ajkakat visszavonják, részben pedig a szájnyilást gyűrűszerűleg összehúzzák, vagyis a szájat bezárják. Eme mozgások és alakváltozások jelentősége különböző. Így p. o. a kérődzők pofaizmai a többi között arra is szolgálnak, hogy az őrlő szerszámból oldalra térő eledelt visszaszorítsák, és hasonló czéljok van p. o. hiányzó metsző-fogak esetében az ajak körizmainak is. Ezen kívül a szájredőnek, még pedig a szabadon mozgó nyelvvel egyetemben, még más rendeltetése is van, mely valóban mindenek között a legfontosabb. Az emlős állatok ugyanis fiatal korukban kizárólag folyékony táplálékkal élnek, az anyatejjel, melyet, habár teljesen öntudatlanul, nagyon mesterséges módon szívnak anyjok emlőjéből és a szopással analog működést máskor is végeznek az ajkak, nevezetesen iváskor. Tekintettel erre, azt is mond-
112
hatjuk, hogy a szájtarisznya lényegében nem más, mint az állkapocsra húzott szívócső, melynek dugattyúja a nyelv. És szintén méltó csodálkozásunkra, midőn az ajkak hangműszer toldalékaként működnek.
Az imént tárgyalt lágy, hajlékony szájműszereken kívül némely emlősnek van még egy műszere, mely nem mindig vesz ugyan részt egyenesen a táplálék felvételében, de ezt a fontos működést valamelyes módon mégis istápolja és megkönnyíti. Ez, a mi szervezetünkre vonatkoztatva, igen különösnek látszó műszer az ormány, melyet úgy definiálhatunk, hogy a felső ajak és az orr különös kombinácziója, feltéve, hogy az utóbbi többé-kevésbbé meghosszabbodott. A következőkben erről a berendezésről is el kell egyet-mást mondani.
A mozgás mechanizmusára vonatkozólag, miként nyelvet, ormányt is kétfélét különböztetünk meg: olyat, mely, mint a madár nyelve, csak egészében mozgatható, s olyat, mely, mint az emlős nyelve, egyúttal önmagában is mozoghat.
82. ábra. Az afrikai ormányos cziczkány (Macroscelides typicus) feje. |
Az elsőre például szolgálhat a vakondoknak általánosan ismeretes túró-ormánya, melynek mozgását és mechanizmusát a 83. ábra segít megérteni. Látjuk rajta az ormányt fölfelé irányulva, melyet épen ügy, mint a saját orrunk hajlítható elejét, rugalmas porczogó támaszt. Az ormánynak eme fölfelé való állását a jó hátul, részben a koponyán, részben a járomcsonton eredő ca izom idézi elő, mely elül hosszú, |
113
fonalszerű, de igen erős inban végződik. Körülbelül ugyanazon helyen még két más izmot (e és d) látunk, melyek hasonlóan hosszú és vékony innal tapadnak az ormány alapjához (b-nél). Ha ez utóbbit meghúzzuk, a felhajlított ormány ismét kiegyenesedik; ha pedig csak az egyik oldali inat húzzuk meg, jobbra vagy balra fordul. Megjegyzendő még, hőgy az ormány emeltyűkarja, melyhez a nevezett feszítőinak tapadnak, sokkal rövidebb, mint a hajlító-in emeltyűkarja.
Ha már föntebb a nyelvet, mely a legkülönbözőbb mozgásokat végezheti, csodás műszernek neveztük, az elefánt ormányát is nevezhetjük annak, mert eme műszer munkálkodása legalább is nem kevésbbé sokféle és nem kevésbbé bonyolult, mint a nyelvé. Legjobban jellemezzük az elefánt ormányát, ha egyszerűen kéznek nevezzük, mert a vele végzett műveletek sokszorosan emlékeztetnek azon műveletekre, melyeket mi kezeinkkel végezünk. Kezünkkel egyezik az elefánt ormánya abban is, hogy mozgása erejében sokféle fokozatosságot fejthet ki, a mennyiben, miként BREHM kifejezi, épen ügy tud vele vastag fát tövestől a földből kitépni, mint jól ismert "ujja" segítségével a legkisebb papirdarabkát, vagy pénzdarabot fölvenni. Az elefánt
83. ábra. A vakondok feje az ormány izmainak feltüntetésével. ca az ormány felemelő, eb és cib lehúzó izma; f visszahajtott rágó-izom; o szemtájék; hg kéthasú izom (az alsó állkapocs lehúzója); ik a fejnek hátra-, il előre húzó izma; m bárzsing (nyelőcső); n gége.
114
ormánya azonban nemcsak fogó- és dobó-műszer; van egy olyan nevezetes tulajdonsága is, milyet a kéz épenséggel nem bír. Az elefánt ormánya ugyanis egyrészről a benne csőszerűen végighúzódó orrlikaknál, másrészről pedig sajátszerű, minden képzeletet meghaladó módon bonyolult izomzatánál fogva szívó és nyomó szivattyú is. Ez a tulajdonsága főleg ivásakor nyilvánul, a mit úgy végez, hogy ormányát vízzel teleszívja, azután száj felé hajlítja s a vizet belőle a szájába fecskendi. De alkalom adtán még más műveletre is használja az elefánt e fontos műszerét, pl. teleszívja homokkal s azután, hogy az alkalmatlankodó rovarokat magától elriassza, nagy erővel fújja ki. Fecskendő-készülékről levén szó, beszőhetjük ide, hogy ilyenféle eszközeik – számon kívül hagyva az emlősöket – más gerinczeseknek is vannak. A legismertebb példa erre az ú. n. lövöldöző hal, mely a parthoz közeli lesőhelyéről a szájából kilövelt vízsugárral a parti bokrokról rovarokat lövöldöz le.
A táplálék fölvételével kapcsolatos műszerek tárgyalása befejeztével meg kell még emlékeznünk záradékul a fejen lévő nehány más műszerről, melyek, legalább olykor, mechanikai műveletekre valók. Ilyenek először is a szarvak, azután
115
a fülkagyló, vagyis ismét olyan berendezések, melyek főleg az emlős állatokra szorítkoznak.
A szarvakról persze igen sokat lehetne beszélni; minthogy azonban eme nagyon különféle fegyverek használati módja általánosan ismeretes, csak arra szorítkozunk, hogy nehányat az olvasó emlékezetébe idézzünk a mellékelt pár rajz alapján (84. és 85. ábra).
84. ábra. A kasgár (Ovis Polii) feje. |
85. ábra. Nyársas antilope (Hippotragus Beisa). |
Az olvasó talán különösnek találja, hogy a fülkagylót a szarvak mellett említettük, melyek mechanikai hatása, ha pl. saját személyünkön érvényesül, nagyon is szembetünő, holott jogosan kérdezheti, vajjon miféle láthatós külső munkát végez ez a hangfelfogó műszer? Nos, a mi alig mozgatható fülkagylónk itt természetesen nem jő számba, s ugyanez áll sok emlős állatnak mozgatható fülkagylóira nézve is. Másképen áll azonban a dolog pl. az elefánt és a szarvasmarha fülével. Ez állatok fülkagylóinak tényleg igen fontos mechanikai mellékműködésök van, mint a meleg nyári napokon könnyen meg is győződhetünk róla. Láthatjuk ilyenkor, hogy ezek a számos izomtól hajtott lapos képletek mint legyezők működnek, melyekkel az állat a feje körül repkedő legyeket igyekszik elhajtani. S ha az olvasó arra
116
gondol, – a mit rendesen persze nem tesz, – hogy ő ezt a műveletet a kezével végezi, csodálkozhatik, hogy mi különös pótlóműszere fejlődött némely állatnak a hiányzó kéz helyettesítésére.
Végezetül nem mulaszthatom el, hogy röviden még egy fejen levő mechanikai műszerről meg ne emlékezzem, mely habár csak egyetlen egy gerinczes állaton, egy halon található, rendkívül nevezetes szerkezeténél és működésénél.
86. ábra. A gályatartó hal (Echeneis remora) feje.
fogva megérdemli érdeklődésünket s mert egyuttal kitünő példája annak, miként keletkezik alkalmazkodás útján bizonyos határozott életfeltételeknek megfelelő különös berendeződés. A képlet, a melyről beszélek, a gályatartó hal tapadó-korongja (86. ábra), s miként az állat nevéből is látszik, arra való neki, hogy vele a tengerjáró gályákra, vagy tengeri állatokra odatapadjon. E különös tapadó szerszám mechanizmusáról azonban csak későbben fogunk részletesebben szólani, ott, a hol a gekkó-gyíkok lábának ugyanezen elv szerint alkotott tapadó-párnájáról leszen szó.
