V. FEJEZET
 PUHATESTŰ ÁLLATOK (MOLLUSCA)

HA AZ állatok mechanikai fegyverzetének megitélésében az illető műszerek száma és sokfélesége volna egyedül irányadó, a puhatestű állatok legtöbbje, – a melyekhez mindenekelőtt a csigákat, a kagylókat és a lábasfejűeket számítjuk, még alacsonyabb fokon volna, mint a férgek, mert ez állatok legtöbbjén tényleg igen csekély a mechanikailag hatásos testfüggelékek száma és első tekintetre ezeken sincs sok figyelemre méltó. Azonban egészen más felfogásra jutunk, ha ez állatok mechanikai műszereit behatóan tanulmányozzuk. Az igaz, hogy a legtöbb puhatestű állat nem versenyezhet a tüskebőrűekkel, a gyűrűsférgekkel, vagy pedig a rákfélékkel külömböző mechanikai műszereiket és számát tekintve; az a kevés mechanikai készülék, a mely rajtok található, annyira különös és a mellett az uralkodó viszonyokhoz annyira alkalmas, hogy jobban meglepnek s jobban is gondolkozóba ejtenek, mint más állatok analog műszerei, a melyek, mint a tengeri sün tüskéi, vagy a rovarok lábai és állkapcsai, csak azért keltenek nagyobb bámulatot, mert szerkezetök saját testünk műszereihez közelebb áll és azért jelentőségöket és hatásukat könnyebb megértenünk.

Mennyiben jogosultak a mondottak, lássuk először is a csigaféléken.

329

A közönséges kerti csigának, ha az ú. n. szerelemnyilat s nehány ehhez tartozó képződményt figyelmen kívül hagyunk, mindent összevéve csakis két mechanikai műszere van: úgymint a szájában elrejtett rágó és reszelő műszere és a láb vagy talp néven ismeretes helyváltoztató műszere. Nézzük meg először a csiga lábát, mellyel helyét változtatja.

Ha meggondoljuk, hogy p. o. a tengeri sünnek számos hajlékony ambulákrumán kívül még a tüskék százaira is szüksége van, hogy haladhasson, és, hogy bizonyos rákoknak erre gyakran legalább is egy tuczat merev emeltyű kell: méltán bámulatba ejt, hogy a csigának erre egy lába is elegendő. De még nevezetesebb a csiga lábának formája s az a mód is, miként viszi tova az állatot. Legfeltűnőbb pedig az, más állat lábához, például a rákokéhoz vagy emlősökéhez képest, hogy míg ezek majd nyújtott vagy hajlított állapotban levő tagjaiknak egymás irányában való helyzetét folyton váltogatják, a csiga lába látszólag mindig megtartja alakját úgy annyira, mintha nem a mozgató és hajtó, hanem a mozgatott és hajtott műszer volna maga. Ha az állat talpát átlátszó üveglemezen való mászásakor az üvegen át nézzük, szépen észlelhetjük, hogyan csuszamlik lassan-lassan tova s ekkor valamely széles talpú szánkához hasonlít s akaratlanul fölvetődik ilyenkor az a kérdés, hogy vajjon honnan indul ki az az erő, a mely e művet tovahajtja. De a csiga ezen tovahúzódó talpa még egy más ritka tüneményt is tár elénk. Ugyanis halványsárga középmezején (237. ábra) egymástól egyenlő távolságokban sötét harántcsíkok jelennek meg, melyek hátul kezdődve, a láb eleje felé egyenlő tempóban haladnak tova. Ezen bizonyos tekintetben egymást kergető árnyékcsíkok, melyeket még jobban láthatunk a mi nagy meztelen erdei csigáinkon, a víznek valamely okból keletkezett előhaladó hullámaira emlékeztetnek s az egészen sík felületűnek látszó lábon

237. ábra. A kerti csiga (Helix pomatia) talpán látható hullámmozgás.

330

ilyenkor tényleg hullámszerű emelkedések és mélyedések támadnak, csakhogy a hullámhegyek és völgyek annyira sekélyek, hogy azokat, főleg lapfelületről tekintve, igen nehezen vehetjük ki.

De lássuk most azt is, vajjon miképen megy előre a csiga talpa. Gondoljuk, hogy a talpon hosszant futó izmok előre-menő összehúzódásuk után egészen elernyedtek s annyira megnyúltak, a mennyire csak tudtak. Ezt előrebocsátva, világos, hogy a talp előrésze ez izmok segítségével tovább előre nem tolathatna. Adott esetben csak akkor történhetnék ez meg, ha valamely, akárhol elrejtett nyomókészülék a test folyadékát a láb előrészébe nyomná, mert ezen befecskendezéssel, mint ismeretes, a tüskebőrüek lábai, valamint a csalánszerves állatok üres karjai is hosszúra nyújthatók. Úgy látszik, hogy nemcsak a csigák, de más duzzasztó berendezéssel ellátott puhatestű állatok, például a kagylók lába is tényleg hasonlóképen hosszabbodik; sok ok szól a mellett, hogy a csiga lábának ilyen duzzadásra való berendezése nem lehet egyedüli mozgatóereje. Ezt már maga SIMROTH, ki ezeket a viszonyokat különösen behatóan tanulmányozta,

331

felismerte, de a csiga lábára nézve egy egészen különös elméletet állított fel, melyet azonban itt nem tartunk szükségesnek ismertetni, annyival is inkább, mert ha a csigaláb hullámszerű mozgásából indulunk ki, egyszerűbben és érthetőbben is magyarázhatjuk a csiga mozgását. Gondoljon csak az olvasó az araszoló hernyók mozgására. E hernyók teste, mint ismeretes, a mikor egészen megnyúlt, előrészével rögzíti magát s erre ívszerűleg annyira meghajlik, hogy a há– tulsó rész az előrészhez többé-kevésbbé közeledik. Ennek megtörténtével, midőn az előbb összehúzódott izmok ismét egyensúlyi állapotukba tértek vissza, ismét előre nyúlik. De hogy a csiga lábán úgy, mint másutt is, az izmok hosszabbodását rövidülés előzi meg, vagy, hogy e műszer más izmokkal nem bir, mint a rovar lába, vagy a mi saját lábunk, ez legvilágosabban abból tűnik ki, hogy vannak oly vízi csigák ts, a melyek elől és hátul nyélbe keskenyedő talpukkal az épen említett hernyókhoz hasonlóan haladnak tova. Most csak olyan csigatalpat kell gondolnunk, a mely, mint a többlábú hernyó, nemcsak a test elő- és hátulsó részével, hanem több e közt fekvő pontján is érinti az alapot s ha elgondoljuk továbbá, hogy az illető kiszökések sorban egymásután emelkednek és ismét sülyednek, vagyis a rögzítést felváltva veszik át: egészen ama képhez jutunk, a melyet fentebb a kerti csiga nyújtott. Ez állat talpa nem úgy csúszamlik, mint a szánka, hanem önmaga képezte haránt emelkedéseivel halad tova; a külömbség a sok lábbal másző hernyó, meg a talpán csúszó csiga között lényegében csak az, hogy a csigán a talp lábai vagy kerekei – ha a hullámhegyeket így szabad neveznünk – nem állandóak, hanem csakis csúszáskor képződnek s ekkor is nem egy helyen maradnak, hanem a talp hosszában tova és tova vándorolnak és előre érve, ismét elenyésznek.

Hogy a csigaláb mechanizmusát megérthessük, hason-

332

lítsuk össze a kerti csiga talpát valamely vízi csigának, pl. az aquariumokban könnyen tartható mocsári csigának (Lymnaea stagnalis) talpával. A 238-ik ábra ilyen csigát ábrázol, a mint az egy vizi növény vékony szárán lovagol tova. Az állatnak üveglemezen laposra terült lába itt a növény szárát körülövedző csővé hajlik össze, a mely útja hosszában tovább és tovább tolódik s ezenkívül még a fej (a) oldalkaréjai is közbenjárnak, a mennyiben a növény szárát, mint valamely csiptető karjai, megfogják. Egy a Földközi tengerben élő csupasz csigán (Scyllaea) (l. a 239. ábrát) is látható a talpon ez a hosszant futó barázda, a mely ez állatot arra képesíti, hogy a tengeri növények legfinomabb ágain is mászkálhat.

238. ábra. Mocsári csiga (Lymnaea stagnalis,). a fejkaréj; b szem; c tapogató; d a tüdőzacskó nyílása; e a test nyele; f lába.

239. ábra. A Scyllaea pelagica csupasz csiga, a mint a moszaton mászik.

Az utóbbi csigán állandó alkalmazkodással van dolgunk, úgy, hogy az állat p. o. nehezen tud valamely sík felületen megmaradni, ellen ben a mocsári csiga e műszere valóságos universalis műszer, azaz oly szerv, mely akármilyen felülethez tud alkalmazkodni. Midőn például a száron egy ideig egyenes irányban haladt előre, hirtelen s nagy ügyességgel egyenes szög alatt megfordul, hogy haránt irányban csússzék keresztül a száron. Szóval, a csiga lába a képzelhető legtökéletesebb balance-műszer, s a könnyűséget tekintve, a mellyel különféle tárgyakat átkarol és tart, még az emberi kezet is felülmúlja.

A csigaláb egy másik nevezetes tulajdonsága az, hogy

333

azt az utat, a melyet megtesz, nyúlós nyálkás anyagával csuszamlóssá teszi. Mindamellett az érintőfelület nagysága miatt mégis nagy a surlódás, s részben ez magyarázza meg, hogy ily nagytömegű izomzat daczára miért oly lassú a csiga mozgása; a szárazföldi csigák gyorsasága pl. egy cm. lábhosszaságnál nem több, mint körülbelül 1–4 cm. perczenként.

Igen érdekes s nyilván a surlódó felület kisebbítésére czélzó alkalmazkodás az, a mit a többi között a Cyclostoma elegans nevű szárazföldi csigán láthatunk. Ennek a lábát ugyanis egy közepett futó barázda két keskeny hosszanti részre osztja, a melyek közül mindig csakis az egyik érinti váltogatva az alzatot, mialatt a második utját a levegőben írja le. EDWARDS szerint ugyanígy van ez a Phasianella tengeri csigán is.

Némely csigának eredetileg mászásra berendezett lába igen esetlen úszásra is alkalmas, a minek megértésére a következőket kell előrebocsátanom.

Mindenekelőtt arra az ismert tényre emlékeztetem az olvasót, hogy a héjas csigák a mozgásuk közben a házukból kiálló testrészeiket tetszésök szerint egészen behúzhatják. E visszahúzódást erős izom végzi, mely a 240-ik ábrán k-val van jelölve fent, a test hátulján (bc) ered s a csigaház tengelyéhez

240. ábra. A mocsári csiga fején és lábán át. tett hosszanti metszés. a száj; i garatfő; bc láb; ke a láb hátrahúzó izma rögzítésre (e-nél van a láb tengelyén); fgel köpeny.

334

() tapad, a miért is tengelyizomnak (musculus columellae) nevezzük. Ha azonban a láb, mint pl. mászáskor, rögzítve van, akkor ez izom az ellenkező hatást hozza létre. Ha a mozgó mocsári csigát hosszasabban s figyelemmel vizsgáljuk, láthatjuk, hogy (l. a 238. ábrát) a csigaházban rejlő hátulsó testrésze, melyet a test előrészével hosszú nyél köt össze, bizonyos ideig mint az állathoz nem is tartozó idegen teher mindinkább hátrább és hátrább marad, az összekötő nyél pedig egyre hosszabbra nyúlik. De mikor a nyél megnyújtásának legnagyobb fokát elérte, a teher hirtelen előrehúzódik. Ez a csiga tengelyizmának a működése, a mit azon is fel lehet ismerni, hogy a csigaház előrehúzódásakor kissé tengelye körül is fordul.

Ha a mocsári csigát, a mikor épen a víz szinén lebeg, közelebbről megtekintjük, testén az említett nyél mellett nagyobb nyilást vehetünk észre, a melyen át a csigaházban fekvő tág tömlőbe látunk, a mely nem egyéb, mint a lélekzésre szolgáló légtartó, a melyet az állat tetszése szerint kiüríthet és ismét megtölthet. Ha meg van töltve, akkor sokkal kisebb az állat fajsúlya, mint a vízé s így nem csodálkozhatunk, hogy a csiga, mint valamely tutaj, a víz szinén lebeg, a mikor azután lábát fordítja felfelé. Ha már most a mélyben akar látogatást tenni, vagy valamely létráúl szolgáló növényen kúszik lefelé, kiüríti légzsákját s testét behúzva és súlyát így nagyobbítva, mint a víznél súlyosabb test sűlyed a mélybe. Légtölteléke azonban épen annyi is lehet, hogy a vízben szabadon lebeghet s ilyenkor a test laposra kiterpeszkedett előrészének különböző mozgásaival tovább is evezhet, és széles tapogatóit is evezőlapátok módjára használja. De e természetes úszóhólyagnál még sokkal sajátságosabb az a tutaj, melyet némely csiga, mint p. o. a Földközi-tengerben élő Janthina, maga készít. Ez a tutaj a csiga lábán van s lényegére nézve számos, nyál-

335

kából képződött hólyagszerű rekeszből áll, a melyek oly módon telnek meg levegővel, hogy az állat az utóbb megkeményedő nyálka elválasztása alatt lábát mindannyiszor kiemeli a vízből, valahányszor egy ilyen hólyag képződik.

A ki a csigát először mondotta a lassúság szimbolumának, annak bizonynyal nem volt tudomása arról, hogy a tengerben van nehány oly csiga is, a mely, gyorsaságát tekintve, a szárnyas rovarokkal majdnem vetekedhetnék. Ilyen a 241. ábrán rajzolt csiga, a melyről, ha hátán nem vennők észre a piczi csigahéjat, azt hihetnénk, hogy pillangóval vagy szitakötővel van dolgunk, nem pedig csigáinkkal rokon puhatestű állattal. A láb szárnyszerű kiterülései azonban nem egyebek, mint úszószárnyak, a melyek segitségével az állat igen gyorsan evez. Ez evező műszerek még arról is nevezetesek, hogy levágva is még sokáig csapkodnak s hogy a csiga magát velök védelmezni is tudja. Egy másik inkább denevérhez hasonló, ilyen csiga (Elisia 242. ábra) a denevér módjára verdes lába oldalkaréjaival a vízben. De különösen vonzók az Északi-tengerben élő gömbcsigák (Acera) úszó mozdulatai. A 243. ábrán egy ilyen gömbcsiga különböző állásban látható; a a gömbölyű gyöngéd házat, b és c pedig a majd

241. ábra.
Lobiger Philippii Kr.

242. ábra.
Elysia Risso.

243. ábra. Gömbcsiga (Acera bullata Müll.) különféle úszóhelyzetben. a csigaház; b és c úszószárnyak. MÖBIUS után.

336

összecsapott s egymásra csavarodó, majd ismét kiterülő úszó-szárnyakat jelentik.

Az eddigiekből látható, hogy a csigák mozgási műszere csaknem a végtelenbe menő, és az életfeltételekhez a legfontosabban alkalmazkodó változásaiban a legérdekesebb műszerek egyike.

244. ábra. Pterotrachea mutica Messinából. a felfelé irányított ormány horgas fogakkal; b szem; d végbélnyilás; c evezőúszó szívókával; e farkfüggelék.

Azt gondolhatnók, hogy a csigaláb változatosságát a fentebbiekben már kimerítettük, pedig még egy egészen új alakulása is ismeretes s ez abban áll, hogy a láb a helyett, hogy, a mint a legtöbb csigáé, vízszintesen terülne, két oldalt össze van lapítva, mint a hajó kormánylapátja. Egy ilyen és pedig héj nélküli s igen puha, csaknem kocsonyanemű testű csiga van a 244-ik ábrán lerajzolva. Ennek láblapátja (c) nem lefelé áll, hanem fent van, s mozgása szakasztott olyan, mint a halak háti úszójáé, farkfüggeléke (e) pedig a halak farkúszójához hasonlítható. De e műszernek még más berendezése is érdekes. Ugyanis szárazföldi csigáink talpa nemcsak mozgató, hanem, ha közepén szívókaszerűen behúzódik, egyuttal kitünő tapadó szerv is s bizonyos tengeri csigák paizsszerű lábukkal oly erősen oda tapadnak az alzathoz, hogy csak késsel lehet őket leválasztani. A lábnak függélyes

337

úszóvá való átvá]tozásával, kétségtelenül elvész tapadó képessége, s nevezetes, hogy az evezőlábú csigákon (Heteropoda) a hiányt külön tapadószerv pótolja. Az előbb említett Pterotracheán e szerv szívókaszerű duzzadás a láb szabad széle közepén; ellenben a 245. ábrán vázlatosan rajzolt alakon a háromkaréjú láb egész középrésze terjedelmes tapadó tállá változott át.

245. ábra. Nehány csigaláb vázlata. A közönséges típus; a száj mint tapadószerv is működhetik. B Notarchus; a láb elején szívóka van (a). C Pedipes; a láb elül és hátul szemölcsöt visel. D Strombus; a tarajszerűleg behajtott hátulsó lábrész rajta levő fogazott fedővel mint tolószer működik. E Oxygyrus; a láb középrésze nagy szivóka módjára működik.

Végezetül még csak egy egészen különös lábalakulásról kell itt megemlékeznünk. Ez a Strombus csigáé, melyen más csigákon csak a héj nyílását elzáró fedél, mintegy ugró villául szolgál s mint a D vázlatból látható, e csigának egészen sajátságos külsőt kölcsönöz.

* * *

A csigák lábánál még érdekesebb az ő táplálékfelvevő és feldolgozó műszerök. E műszer külsejére nézve legkönnyebben tájékozódhatunk, ha egy mocsári csigát, a mely az aquariumnak mindenféle algával benőtt oldalain mászkál, teszünk vizsgálódásunk tárgyává. A csiga mozgása közben oda nyomja

338

a feje alját az üveghez s míg a szája zárva van, azon a 245. ábrán lerajzolt szerkezet látható.

Mint ábránkon kivehető, a csak keskeny hasadékot képező szájnyílás legközelebbi környezete behúzódott, mint valamely szívótálcza, és egymaga elegendő a csiga testének rögzítésére. Ez nevezetesen ama csigákon észlelhető, a melyek nem szánkaszerűleg, hanem piócza módjára, vagyis az egész láb időszakos összehúzódásával s ezt követő megnyúlásával mozognak. Igy változtatja p. o. helyét, még pedíg gyorsan, több tengeri csiga (Oliva és Ancillaria), míg p. o. a Notarchuson elől a lábon (245. ábra B, a) még egy különös szívóka is található.

246. ábra. A mocsári csiga szájkorongja, A zárt, B nyitott állapotban.
a száj; b ajak; c felső állkapocs; d fogógyűrű.

247. ábra. A mocsári csiga kinyomott szájrészei oldalról. a leválasztott reszelőlemez; b nyelv; c felső állkapocs; d fogógyűrű.

Különösen arra, a ki a tüneményt először látja, meglepő, mikor a csiga előbb zárt száját kinyitja, vagy, helyesebben szólva, mert feltünően nagy tágulás keletkezik, feltátja. Ilyenkor először is a kerek ajak emelkedik ki s a B rajzon (246. ábra) b-vel jelzett kiemelkedés alakjában látható. De a miket ez állaton előre legkevésbbé sejthettünk volna, azok ama, már sötét színüknél fogva is feltünő kemény részek, melyek részint a garat bejáratát veszik körül, részint a garat mélyéből állanak ki. Az elsők közül nézzük meg először is a felsőállkapcsot (c), mely félhold formájú, erősen chitines lemez, kés élességű szélekkel; és azután az u. n. fogógyűrűt, mely két keskeny oldalrészből (d) áll. Valamivel mélyebben fekszik az elülső szélén kanálszerűleg kivájt, sajátságos s a csigákra általában jellemző nyelv (e). Ha forró vízben megölt csigán az egész fejrészt hátulról erősen összenyomjuk s azután csiptetővel nyelvének szélét meghúzzuk, róla vékony de a mellett feltünően szívós lemez (247. ábra a) emelődik le, a mely a nyelvnek alsó szabad és domború felületét (b), valamint felső, kanálszerű vájulatát is bevonja. Már tapintásra is észrevehetjük, hogy a nyelv sejtes bevonatától elválasztott eme chitines lemeznek reszelőszerű

339

felülete van; de valódi természetéről csakis a mikroskóp alatt győződhetünk meg. Nagyítva olyan, mint a gereben, melyen száz meg száz, ékes sorokban felálló és befelé görbült tüske és fog emelkedik ki s a ki némileg a ragadozó, pl. a macska reszelő nyelvét ismeri azonnal arra gondol, hogy itt is ilyen "(reszelőlemezzel" (radula) van dolgunk. Most már érthetővé válik a mozgás is, a melyet az élő csiga nyelve végez. A nyelv a száj kinyitásakor eleinte mélyen fekszik, azután az állkapocs felé fordul, majd ismét a garatba húzódik vissza. Ha a kisérleti üvegen, melyen a csiga jár, zöld alga-bevonat is van, azt is észlelhetjük, hogy a nyelv széle, csíkot töröl vagy súrol le az algabevonatról. A mi csigánk azonban a nyalakodással be nem éri, hanem nyelvével alkalom adtán nagyobb tárgyakat is megcsíp s ilyenkor az előbb említett állkapocslemez a száj bejárásánál, mint fontos segítő szerv működik. Mialatt ugyanis a csiganyelv fogaival megragadott tárgy a nyelve fölött befelé halad, vagy szétzúzatik, vagy belőle egy darab lemetszetik. Különösen erős és éles ez a kemény rész oly csigákon, a melyek élő zsákmányból élnek s ugyanez áll a két oldalsó állkapocsról is, a melyek bizonyos ragadozó csigákon úgy működnek, mint az olló szárai.

340

Vessünk most egy pillantást az említett mozgások mechanizmusára is, melyet a csiga hosszanti és harántirányú átmetszetein tanulmányozhatunk. Egészben véve oly készülék az, a mely a férgek többször említett behúzható és kidugható garatfőjéhez hasonlít, csakhogy itt ehhez még egy önmagában mozogható rész jő, a nyelv t. i., a mely a garatfő alső felületéről emelkedik ki s gyakran még porczogószerű vastagodás is támogatja. A részleteket a 248-ik ábrán rajzolt vázlatos átmetszetek magyarázzák. A-n a szóban levő műszer nyugalmi helyzetében látható; az ajkak zárva vannak és a nyelv (b) jó hátul a garatba van húzódva. B-n a szerv egészen nyitva van, a melyben a szabad nyelvszél a lereszelendő felületet (xx) érinti. Az egész készülék előretolását azonban részint oly izmok végzik, a melyek az egész garatfőt előre húzzák, részint olyanok, a melyek a nyelvet kifelé forgatják; végül C a nyelv fekvését ábrázolja, mikor az az állkapocs alatt ismét befelé fordul, hogy kezdetleges nyugalmi állásba térjen vissza. A nyíl ezen azt jelenti, hogy a nyelv gyors befelé való forgásakor, a rajta fekvő tápláló részecskék a garatba terelődnek.

248. ábra. Egy csiga szájmozgásának vázlatos feltüntetése.
xx felület, melyhez a száj ér. a felső állkapocs; b nyelv; c nyelvhüvely; e garat.

Hogy legalább hozzávetőleg fogalmat alkothassunk arról, mennyire gyakorlati az a sajátságos mechanizmus, melylyel e reszelőlemez ide s tova forog, szolgáljon magyarázatul az u. n. Dentalium, "fog-csiga" (249. ábra).

249. ábra. A fog-csiga (Dentalium vulgare) nyelvmechanizmusa. A fogószerű nyelvporczogó egymagában; B ugyanaz izmaival és reszelőlemezével (r).

250. ábra. Az előző (249.) ábrán rajzolt lánczfürészszerű reszelőlemez erősebben nagyítva.

Mint már fentebb is említettük, a nyelvnek gyakran kemény porczogós része van. A fogcsiga e szerve, mint a 249. ábra A rajza mutatja, fogóalakú, melynek két szára egy pont körül foroghat. Ezen fogó szárai közé a reszelő-lemez (B, r) van beékelve és pedig akként, hogy széles részével (250. ábra) előre mozog, mikor a fogó jobban záródik, ellenben nyitására ismét visszarúgódik. De mindenekelőtt érdekes az a mechanizmus, a mely az említett fogómozgásokat végzi. Hogy a b b' izom, a mely a hosszabb emeltyűkar végei között

341

van kifeszítve, összébb húzza őket, minden nehézség nélkül érthető; de igen különös a nyitóizom. Ez nem hidalja át a forgópontot, mint azt a pontozott vonalak mutatják, hanem rostjai úgy, mint a drót valamely elektromos czélra használt patkóalakú mágnesre, a fogó karjaira vannak felcsavarva. De azt sem kell figyelmen kívül hagynunk, hogy a reszelőlemeznek a fogóból való kinyomulásakor a fogak is felegyenesednek és pedig az által, hogy a rugalmas lemez, mialatt a fogó ívezete fölé tolul, természetszerűleg maga is meghajolni kénytelen.

Különböző gerinczes állat fogazatát megtekintve, láthatjuk, mily végtelenül változatos a gerinczesek fogazata; de méltán csodálkozásra ragadna, ha a különböző csi-

342

gáknak viaszból vagy gipszből nagy méretekben készült reszelőlemezeit látnók valamely gyűjteményben. A csigák reszelőlemezein levő fogazat változatosságáról némi fogalmat ad a 251. ábra.

251. ábra.
Különféle csiga reszelőlemezének egyes fogsora.

a Aeolidia-ból (0–1–0);
b Glaucus hexapterus-ból;
c Dendronotus arborescens-ből (10–1–10);
d Tornatella-ból (11–0–11);
e Gilicha alba-ból (5–1–1–1–5);
f Scaphander-ból (1–0–1);
g Atlanta-ból (ragadozó műszer);
h Valvata-ból.
i nyilfog Conus textilis-ből;
k Conus tulipa-ból;
l Fasciolaria-ból;
m Nassa-ból.

Meg kell jegyeznünk, hogy ábránkon minden reszelőlemezből a fogaknak csakis egy-egy harántsora látható. Ilyen haránt fogsora p. o. az Actinocyclus-nak 140 van, a mi, tudva, hogy minden egyes sor 44 (részben különböző, de szimmetrikusan rendezett) tagból áll, kerek számban 6200 egyes fogacskát ad.

343

Kielben a MÖBIUS-tól berendezett remek zoologiai múzeum középső termében levő csiga- és kagylógyűjteményben a 252-ik ábrán lerajzoltakhoz hasonló csigát, kagylót láthatunk, a melyek mindegyikén az ábrán rajzolt lyuk látható. Ezeket azért mutatjuk be, mert e lyukak rablócsigák művei, a melyek ilyen módon társaik csendes hajlékába törnek. Egyúttal bemutatjuk a 253-ik ábrán egy ilyen rablónak is a képét, a mely a "püspöksüveg-csigát" ábrázolja. Hogy mi módon végzi ez a csiga ezt a nehéz munkát, megmagyarázza ez állat igen hosszú ormánya, melynek végéből kiáll a reszelőműszer – a radula.

252. ábra. Csiga- és kagylóhéjak, melyeket csigák fúrtak ki.

253. ábra. Mitra episcopalis. a ormány; b láb.

* * *

Ha a csigák mechanikai fegyverzetét, egybehasonlítva a felsőbbrendű állatokéival, már igen különöseknek találtuk, még inkább különöseknek mondhatjuk rokonaikét, a kagylókét.

Ezt már külső s felületes megtekintésre is konstatálhatjuk. Ha a csiga házából kidugja teste egy részét, leg-

344

alább feje s a fején levő tapogatók bizonyos támaszpontul szolgálhatnak, hogy ez állatokat más állatokkal egybevessük; de egészen máskép állunk a kagylóhéjak közül kilátszó testtel, a mint azt például a 254. ábrán feltüntettük. Ezen nyomát sem látjuk a fejnek s a mindig héjak közt maradó és semmiféle kemény műszerrel fel nem szerelt száj fekvését is csak akkor határozhatjuk meg, ha tudjuk, hogy a láb hegyének irányában keresendő. Habár a szájnyilás, vagyis az emésztőcsatorna kezdete a kijelelt irányban fekszik, mégis az a nyilás, a melyen a táplálék az annyira szükséges s lélekzésre való vízzel együtt a héjak közé jut, egészen más helyen, nevezetesen a-nál a kagyló testét borító köpeny egy hosszúkás, finom rojtszerű tapintószémölcsökkel körített hasadékában keresendő és ugyanott, az említett bejárat fölött fekszik a kiáramló csőnek is a nyilása.

Egyelőre nem tekintve a kagylók többi és később tárgyalandó szerveit, külső mechanikai műszere ez állatnak a lába, melyről először szólunk.

254. ábra. Tavi kagyló (Anodonta cygnea). a a köpeny azon nyilása, melyen a víz befolyik; b a víz kifolyására való nyilás; c száj tájék; d láb.

Ha valamely aquariumban tartott tavi kagylót (254. ábra) megtekintünk, csakhamar tisztába jöhetünk a láb tulajdonképeni lényegével. A csiga széles talpával halad tova a föld felületén, a részben befecskendés utján merevvé vált kagyló-

345

láb ellenben mint az ekevas, melyhez nagyon hasonlít, mély barázdát váj az aquarium homokjában, úgy annyira, hogy a láb ki se látszik a homokból. Ha már a tavi kagyló lába is ásó műszer, mellyel munkaközben elég nagy köveket is félremozdíthat helyökből, még inkább az sok más kagyló lába. Ilyen ásókagyló mindenekelőtt a kis Cyclas, a melyet a legtöbb mocsár ezrével nyújt vizsgálatra. Ha ilyen kis kagylókat iszappal együtt pohárban tartunk, a víz megtisztulása után igen nevezetes tüneményt láthatunk. Ez állatok legtöbbje ugyanis egészen beássa magát az iszapba s jelenlétét csak az árulja el, hogy két finom átlátszó csatornácska áll ki függélyesen az iszapból, az u. n. siphók, a melyek nem egyebek, mint a köpenyzacskó kürtőszerű nyúlványai, melyeken a víz be- és kiáramlik. Édesvízi ásókagylóink be- és kiáramlásra való csöve alig oly hosszú, mint a héj, ellenben némely tengeri kagyló, p. o. a Mya kettőscsővé egyesült siphója, a test hosszának többszörösére is megnyúlik s az ilyen állatok ennek megfelelőleg mélyebbre is befurakodhatnak a talajba, a nélkül hogy megfuladnának.

Mivel a tavi kagyló lába alul éles mint az ék vagy bárd, megfoghatatlannak látszik, hogy miképen tudja az állat nehéz testét ezen az élen egyensúlyban tartani. A rejtvényt azonban könnyen megfejthetjük, ha a 255. ábra rajzát megtekintjük s látjuk, hogy az állat izmai épen úgy képesek a lábat kormányozni, mint az egész testet egyensúlyban tartani. A mint láthatjuk, ez izmok (c, e, f, d, g) mind a két teknőhöz és pedig részarányosan vannak erősítve. Tegyük most fel azt az esetet, hogy a rögzített láb élén nyugvó test jobbra akarna dőlni, akkor a baloldali izom összébbhúzódásával azonnal helyreállítja az egyensúlyt és ha a jobb és baloldali izmok tökéletesen egyformán vannak összehúzódva, ingadozás nem is jöhet létre. Különben ehhez hozzá

255. ábra. A fekete kagyló (Mytilus edulis) láb- és héjizmai. a láb; b fonóujj; cd elülső, efg hátulsó lábhéj-izmok; h elülső, i hátulsó héjzáróizmok.

346

kell tennünk, hogy a kagylók, bizonnyal azért, hogy az egyenes tartás nehézségeit kikerüljék, gyakran oldalra dőlve csúsznak tova.

E mellett nevezetes, hogy a láb izmainak hátulsó nyalábjai (e, f, g) sokszorta erősebbek, mint az elülsők (c, d). Ennek az az oka, hogy a hátulsó nyalábok azok, a melyek a testet, ha a láb előre halad, utána húzzák s másrészről ismét, ha veszély fenyegeti, a házukba húzzák. A kagylónak a melyről készítményünk ered, azonban több az izomnyalábja, mint a tavi kagylónak. Ennek, t. i. a fekete kagylónak, ugyanis, más alakokhoz mérva, aránylag kis lábán igen különös és érdekes mellékszerve (b) van; ez az ő fonóujja. Ez arra szolgál, hogy egy különös mirigyből elválasztott byssusszálakat vezessen a kivánt megtapadási helyre. Azok az izmok, melyeket a tavi kagylón nem találunk, épen a fonóujjakhoz tartoznak.

Számos kagyló lába azonban nemcsak egyszerű járásra és ásásra való, hanem egyúttal kitünő mászó műszer is. Efféle működést ugyanazon Cyclas-on észlelhetünk, a melyet ásó

347

256. ábra. A kis kerekkagyló (cyclas lacustris) kúszása. a láb-hegy; b lábtő; c vizet bevezető, d ürítő siphó.

képességeért már egyszer megcsodáltunk. Ha sok ilyen van észlelő edényünkben, egynehányat az üvegfalon felfelé mászni is láthatunk. A folyamatot megérthetjük legalább nagyjában a 256. ábra rajzaiból. A azt az állapotot mutatja, a melyben a féregszerű láb egészen megnyúlt és hegyével (a) a falzaton megtapad. Ennek bekövetkezte után mind a két siphót (a és d) behúzza; egyúttal mindjárt összehúzódik a rögzítve maradt láb is, vagy helyesebben, a test az említett izomnyalábok hatására, mintegy a teknő-átmérő magasságáig felfelé tolatik (B). Ennek megtörténtével az állat ai összehúzódott láb (b) alapjának segítségével, mialatt a láb hegye elválik és ismét megnyúlni készül (C), előbbi tapadó helyétől (a) magasabbra (a') emelkedik. Ha az edényben vékonyágú növények is vannak, akkor állatunk mászása az által is meg van könnyítve, hogy kinyújtott lábhegye horogszerűen behajlik és a test felemelésére megkapaszkodik. Egyik összehúzódástól a másikig terjedő idő, vagyis az az idő, a mely eltelik a mászás egyes szakaszai alatt, körülbelül mindig ugyanaz. Meleg évszakokban nagyobb alakokon az emelkedés minden egyes szakasza 47–50, kisebbeken ellenben csak 28–30 másodperczig tart. Minthogy a nagyobbak egy-egy emelkedéssel mintegy 4 mm. útat tesznek meg, e kagylók megfelelő kitartással mintegy 20 percz alatt egy közönséges ivópohár karimájáig is felmászhatnak.

Miként a csigák lába, úgy a kagylóké is alkalmazkodik különféle mozgások végzéséhez. A "szív-kagyló" lába p. o., mint a 257-ik ábra jelzi, térdalakúlag hajlott, de e mellett úgy van alkotva, hogy könnyen kiegyenesíthető. Ha az állat behajtott lábának hegyét a talajra nyomja, s azután gyorsan kiegyenesedik, az alap ellenállásánál fogva a kagyló előre s felfelé lökődik.

A két egymásra borult kagylóhéjban legtöbben nem

257. ábra. A szívkagyló (Cardium edule) ugrómozgása; erősen kisebbítve.

348

258. ábra. Fiatal festő kagyó; közepén hosszú, odatapadásra szolgáló byssusfonállal; fent a teknőket záró izmok; alant a teknők szélein egy-egy fogazott kapaszkodóhorog.

látnak mást, mint szilárd tokot, mely a kagyló puha testét védi. Azonban a kagylóhéjak ilyen szenvedőleges szerepe csak igen egyoldalú volna; tényleg a kagylóhéj egyúttal maga is aktív műszer, a melyet először is mint fogót vegyünk szemügyre. Ilyennek pedig akkor mutatkozik különösen, mikor valamely kagyló egy mellette úszkáló rák, vagy vízibogár lábára csimpeszkedik, [!] s magát tovaszállíttatja. De erre azt mondhatná valaki, hogy ez csak egyszerű visszaélés, melyet magának megenged a kagyló. Hogy ez nem talál minden esetre, erre megtaníthat a fiatal festőkagyló, a melyet lerajzolva a 258-ik ábrán mutatunk be, s a melynek teknőszélein különös kapaszkodóhorgok vannak, nem más czélra, mint hogy velök a halak bőrébe kapaszkodhassék.

De még jobban előtérbe lép a kagylóhéj műszer természete más tekintetekben. Emlékezhetik az olvasó, hogy a harang-meduzák az által mozoghatnak tova, hogy harangjok alól a vizet rithmusosan kilövellik. Szakasztott hasonló hidrosztatikai műszer a kagylók két teknője is. Ez állatok többje, p. o. a Mya-k és Pecten-ek is, egyszerűen az által mozognak, hogy héjaikat mint szárnyakat nyitják és ismét

349

gyorsan összecsapják. Ilyenkor a víznek a teknőkből való gyors kilövellésére keletkező összerándulások következtében az állat majd egy méternyire is ellökődik, s mondhatni, hogy a vízben repül. Érdekes az is, hogy némely kagylónak, például a Tellina-nak hosszú siphói evezőfarkakul szolgálnak.

259. ábra. A kagylóhéjjak záró mechanizmusa, vázlatosan. a rugalmas sarok-szalag (sarokpánt); bc a legtöbbnyire két különnemű nyalábból összetett záróizom. A elereszkedett, B összehúzódott állapotban.

De tekintsük most meg közelebbről a teknők szerkezetét, mely fölötte egyszerű és könnyen is érthető. Mindenki tudja, hogy a holt kagylók teknői ki vannak tárva. Ezt a szétnyílást egy rugalmas szalag, a sarokpánt okozza, a zárnak nevezett forgóízületen, a mely (259. ábra a) a héjak záródásakor összeszorul, s mint erős rugó működik. Szándékosan mondjuk, hogy "erős rugóként" működik, mert, miként PLATEAU-nak szép kisérletei igazolják, egy csak 30 gramm súlyú Mytilus sarokpántjának rugalmassága nem kevesebb, mint 1052 grammnyi súlyt képes legyőzni. Nem kevésbbé ismeretes az is, hogy az egymástól szétfeszített és a sarkon forgó egykarú emeltyűnek tartható teknők összehúzását vagyis záródását oly izmok (259-ik ábra cb) végezik, a melyek haránt irányban egyik teknőtől a másikig haladnak. Ilyen záróizom vagy csak egy van és ekkor az, mint például a zarándokkagylón, vagy az osztrigán a teknő közepén van odaerősítve, vagy, mint a már fentebb közölt 255. ábrán (*) lerajzolt Mytilus-on látható, két ilyen izom van, s akkor ezek egyike (h) az elülső, a másika (i) pedig közel a hátulsó szélen található. Ez ábrán ez utóbbi feltünőleg vasta-

(*) A 260. ábra azonos a 255.-kel. [NF]

350

gabb, mint amaz, a mi nyilván onnét van, mert a zár közelebb fekszik az elülső szélhez, s az erősebb izom tehát hosszabb emeltyűkart húz, mint a gyengébb izom. Ebben az izomban rendkívüli az erő, mint azt PLATEAU kisérletei kimutatták. Hogy csak egyetlen példát említsünk, egy, csak 2 grammnyi súlyú ú. n. "tányér-kagyló" alsó teknőjére nem kevesebb, mint 1200 grammnyi súlyt akaszthatunk, hogy a felsőtől, a melyet kisérletkor valamely horogra akasztunk, elváljon. Az a körülmény, hogy a kagylók záróizma oly súlyt is elbír, a mely a testnek százszorosánál is több, holott mi tudvalevőleg csakis nagy üggyel-bajjal tudjuk testünk súlyának két- vagy háromszorosát is legyőzni, könnyen azt a hiedelmet kelthetné, hogy ez izmoknak, illetőleg rostjaiknak, mint ilyeneknek az ereje sokkal nagyobb, mint a mi izmainknak, vagy egyáltalában a felsőbbrendű állatok izmainak. Ez azonban, mint PLATEAU kimutatta, semmiképen sem áll. A záró izmok nagy ereje egyszerűen onnét van, hogy aránylag vastag az átmérőjük, másként pedig kedvező a nekik megfelelő emeltyűrendszer, a melyet mozgatnak.

A kagylóhéj műszer jelleme azonban nemcsak abban

351

nyilvánul, hogy mint fogó- és úszóműszer is szerepel, hanem némelyeké még fúróműködésre is alkalmas. Itt azonban nem annyira a hajókat és czölöpöket rongáló Teredo-kra gondolunk, mint inkább a köveket fúró kagylókra, nevezetesen a Pholas nemre. Ez állatok lába, mint sorozatos metszeteim bizonyítják, nincs a mészkövek vésésére csakugyan igen alkalmas kova fogakkal fegyverezve, mint többen állították, hanem maga a kagylóhéj az, a mely fúróműszerül szolgál, akár lassú munkával közvetetlenül fúrja meg a sziklát, akár talán előbb valamely váladékkal megpuhítja, s azután horzsolja le. Hogy a kagylóhéj fúrásra csakugyan alkalmas, abból is kiteszik, hogy elülső része, a mely irányban a fúrás történik, hegyes kiemelkedésektől olyan érdes, mint a ráspoly (261. és 262. ábra). A Pholas héjának azonban még egy más és különös mechanikai berendezése is van, a melynél fogva az fúrásra kiválólag alkalmas. Ha ugyanis a Pholas kagylóhéját háti felületé-

352

ről tekintjük (261. ábra), az ú. n. kagylópúpon (umbo, apex) két erős kiemelkedés látható, mely annál inkább feltünő, mert két külön egymásra hajló vékony teknő (b) fedi. Ha ez utóbbiakat eltávolítjuk, vékony bőrkaréjt látunk (262. ábra b), a mely nem egyéb, mint a főteknőkre csuklyaszerűen visszahajló köpenyrészlet, a mely a púpteknőcskéket elválasztja.

261. ábra. Egy fúró kagyló (Pholas) kis példánya. a elülső kagylószél; b másodlagos púpteknőcske; e páratlan háti teknő; d a kettős csővé egyesult siphók.

262. ábra. A fúró kagyló nagy példányának elülső és felső része a púpteknők eltávolítására. b levett köpeny; cc' a héjak tarajszerű emelkedései; d izmok, a melyek nagy része el van távolítva.

A minket érdeklő sajátságos berendezés azonban ezen köpenykaréj alatt fekszik, s a púpteknőcskék ennek csak védő szervei. A további részleteket a 262. ábrából érthetjük meg. Vegyük először is szemügyre azt a mély barázdát, a mely a sarokpánt táján a két főkagylóhéj között fekszik és azután a magas tarajszerű kiemelkedést (c, cÍ), a mely a barázda mindkét oldalát szegélyezi. De a legérdekesebbek az egészben mégis azok az izmok (d), a melyek tarajuk közt ki vannak feszítve és a barázda legnagyobb részét kitöltik. A mi ezen, más kagylón egészen hiányzó berendezés jelentőségét illeti, az nagyon könnyen megérthető. Ugyanis, ha szem előtt tartjuk, hogy az említett izmok a teknők forgó-tengelye fölött fekszenek, tiszta dolog, hogy összehúzódásukra ez utóbbiak egymástól távolodnak, vagyis a kagyló-teknők kinyilnak és hogy a két tarajlemez valamely fogó száraiként szerepel.

E mechanizmus egészen megegyezik avval, a melyet a csillag-állatokon a karbarázda tágítására és zárására fentebb leirtunk. De hogy kagylónk nemcsak zárhatja héjait, mint többi társa, hanem kénye-kedve szerint ki is tárhatja, azért nevezetes, mert a teknőket épen ez az utóbbi mozgás nyomja a fúrólyuk felületéhez. A 263-ik ábra vázlata a kinyitás mechanizmusát, s ezenfelül azt is megmagyarázza, miként működhetik ez a sajátságos kettősfogó egyúttal mint fúróműszer is. Az ábrán c a két fogószár forgópontja; ca és ca' a rövidebb, cb és cb' pedig a hosszabb emeltyűkar. Az aa' pontozott vonal a kagyló-

263. ábra. A fúró kagyló (Pholas) vázlatos átmetszete a kagylóhéjak nyitását, zárását és forgatását végző mechanizmus magyarázására.

353

héj nyitó-, dd' pedig záró izmait jelenti. Hogy az egész héj forgó mozgását is megérthessük, képzeljük, hogy a kagyló lábát (ff') a fúrólyuk falához rögzíti. Ilyenkor a héj ide-oda való forgását az ed és ed' izmok hozzák létre, a melyek a lábtól a héjakig futnak és pedig akként hogy a héj balra fordul, ha a baloldali izom húzódik össze, s megfordítva jobbra, ha az összehúzódás ez oldalon történik.

A csigák és kagylók fő sajátsága, mint ismeretes, az, hogy helyváltoztatásra egyetlen egy műszert – a lábukat – használják, a melyhez csakis nehány utóljára említett állaton járul még maga a héj, azaz a kagylóteknő. De vannak oly kagylók is, a melyeknek a mozgásra több műszerök van. Ezekhez tartozik a 264-ik ábrán rajzolt is, a mely számos mozgó függeléke miatt csaknem csillangós ázalékállatkára emlékeztet, csakhogy a héjából kilógó szálai sokkal nagyobbak. E szálak azonban nem egyebek, mint a köpönyeg szélének sallangszerű meghosszabbodásai. De legérdekesebb az, hogy e fonalak az ázalékállatkák és lárvák csillangóihoz hasonlóan élénken mozognak, s ez által az állatot tovább hajtják.

264. ábra. Lima tenera természetes nagyságban; jobbra nagyított evezőszál.

A gazdag kieli múzeumban a sok nevezetes tárgy között

354

a 265. ábrán lerajzolt osztrigahéj is látható. Ez főleg avval köti le figyelmünket, hogy sok hajtott nyujtványa van, a melyek tollvastagságú szárat fognak körül. Ezen részarányosan elrendezett karmok ugyan nem tartoznak a tulajdonképeni mechanikai műszerek kategoriájába, de jó fogalmat adnak arról, hogy az állatoknak nemcsak puha és élő testén, hanem a nem élő részeiken, a héjaikon is fejlődhetnek kapaszkodásra való képződmények.




265. ábra. Egy osztriga (Ostrea rubella Link.) héja
kapaszkodó nyujtványokkal; a kieli zoologiai múzeumból.

Fentebb volt már szó arról, hogy a kagylóknak a táplálék felvételére különös szerveik nincsenek és hogy szájnyilásukhoz hátulról folyton víz áramlik; az ez utóbbi berendezésről mondottakhoz itt még egyet-mást hozzá kell tennünk. Mivel a felnyitott kagylón, a test középrészét elfoglaló lábon, s az ezen oldalt fekvő s részarányosan elosztott kopoltyú- és köpenylemezeken kívül szabad szemmel semmi más függeléket nem látunk: önkénytelen is oly apró láthatatlan mozgató műszerekre, csillangókra kell gondolnunk, mint a melyek számos más alsóbbrendű állat táplálé-

355

kát a szájához terelik. Ily csillangókkal mozognak a fiatal csigák és kagylók mindaddig, míg tulajdonképeni mozgási szervök, vagyis lábuk kifejlődik. A csillangókészülék a kifejlett kagylókon a levélszerű kopoltyú-leveleken van, a melyek ezer meg ezer, általában hálószerűen elrendeződött csövekből állanak, s az utóbbiakra vannak a parányi mozgási műszerek elhelyezve. A mi alatt ezek különféle irányban, vagyis részint lefelé, részint kifelé csapkodnak, – a mi az állat akaratától függetlenül történik, – a környező vízben kettős áramlás támad, a mely az állatnak szakadatlanul, éjjel-nappal táplálékot visz szájnyílásába. Ez állatok csillangói tehát egészen olyan szerepet játszanak, mint az ázalék-állatkák és sodróférgek csillangói, csakhogy a kagylók csillangókészüléke sokkal bonyolódottabb berendezésű.

* * *

Az olvasó bizonnyal emlékszik arra, hiogy némely csiga a mászótalpa helyett egy vagy két pár szárnyalakú úszóval van ellátva, a melyekkel a vízben kényelmesen evezhet. De van a puhatestű állatoknak egy egész osztálya, a melyen az, a mi a csigákon csak kivétel, szabályul áll, amennyiben e csoport valamennyi, részben egymástól igen eltérő alakja két evezőalakú műszerrel mozog, azért evezőcsigáknak, vagy szárnylábúaknak (Pteropoda) nevezik őket. Ilyen állatot ábrázol a 266-ik ábra, a mely bővebb magyarázat nélkül is érthető; csak annyit említünk meg róla, hogy azok közé a kis szárnylábú csigák közé tartozik, a melyek helyenkint tömegesen élnek és a czeteknek szolgálnak táplálékul. Egy másik ilyen szárnylábú (267. ábra), puhatestű állat létére, feltünő nagyszámú külső műszerrel tünik ki. Nem tekintve ugyanis úszókaréjait (d) és a test tengelye körül való forgására fontos két csillangó-koszorúját (f, g)' – a melyek közül azonban az alsó csakis fiatal

266. ábra. Szárnylábú csiga (Cleodora lanceolata). Hátul átlátszó chitines héjjal, elől pedig két szárnyszerű úszóval.

267. ábra. Egy szárnylábú (Pneumodermon) idősebb lárvája. b száj ‚ a tapadóormány; c karok szivótálczákkal, d úszók; e végbélnyílás, f, g csillangó-koszorú.

356

állatnak van meg, – kétféle tapadó- és fogószervei vannak. Szája mellett (b) először is két, horgokkal fegyverzett keztyűujjszerűleg kifordítható függelék látható, a melyek puha zsákmányok megfúrására valók. De még érdekesebbek azok, a fejrész alapján levő hosszabb nyujtványok, a melyeken tálszerű szívókorongok vannak és kétségen kívül nagyobb zsákmány megfogására és megtartására szolgálnak. Ez úszócsigákat főleg azért említettük itt fel, mert legalább szívókákkal ellátott karjaiknál fogva átmenetek a puhatestűeknek reánk nézve különösen érdekes más csoportjához, a régiek, ú. n. polipusaihoz, a lábasfejűekhez (Cephalopoda).

A 268. ábra először is azt demonstrálja, hogy ezen állatok csakugyan joggal megérdemlik a "lábasfejűek" nevét. A nyolcz vagy tíz függelék azonban nemcsak láb, hanem oly universalis műszer, mely ritkítja párját. Ha valaki egy Argonautát (l. a 270. ábrát) látott, a mint sajátságos hajóalakú házából kinyújtott hosszú fejfüggelékeivel, a melyek közül a két hátulsó széles lekerekített karéjba megy át, a vízen tova evez, tudni fogja, hogy e függelékek kitünő evező-, vagy legalább is kormánylapátok. A ki ilyen állatokat szik-

268. ábra. Nyolczlábú polipus (Octopus vulgaris) karjaival fején állva.

357

lás aquariumokban észlelhet, meglepetésére arról is meggyőződhetik, hogy e fejfüggelékek egyúttal felülmúlhatlan mászóműszerek is. Elegendő, ha az ilyen lábasfejű csak egyetlen egy karját emeli a magasba, s csak nehány nagy szívókáját nyomja oda a sziklához, hogy oly erősen függjön rajta, mint valamely vashorgon, s csak egyetlen gyors összehúzódás kell hozzá, hogy e természetes kötélen az egész állat ismét magasabbra húzódjék.

Mindamellett e szervek első sorban mégis csak karok, vagyis fogóműszerek, s nem is gondolható nagyobb zsákmány megragadására s odavonására gyakorlatibb műszer, mint e karok, s ezekhez képest még az elefánt orrmánya, vagy a majmok fogó-farka is csak tökéletlen műszer.

De vessünk egy rövid pillantást a lábasfejűek belső szájműszerére is. Ez tökéletes egybehangzásban van az állat rablótermészetével, s szerkezete lehetővé teszi, hogy a legkeményebb tárgyat, p. o. vastagházú csigát, s jó kemény héjú rákot is összezúzzon. Az aprító műszer lényegére nézve ugyanolyan, mint a milyent a csigákon már ismerünk. Ha a szájra duzzadt körkörös ajkakat szétnyitjuk (269. ábra b), elsőben is két hatalmas, erősen chitines,

358

hegyökön fekete állkapcsot (c, d) láthatunk, a melyeket erős izmok mozgatnak a + és ++ jegyekkel jelelt pontok körül be- és kifelé. Ez állkapcsok nemcsak alakjok, hanem működésök tekintetében is valamely ragadozó madár csőrére emlékeztetnek. Ez alatt, a nagyobb alakokon igazán borzasztó metszőműszer alatt van, épen úgy, mint a csigákon, a reszelő-lemezzel bevont nyelv (f), a mely az állkapcsokkal leharapott durvább daraboknak további elaprózását végzi. Nevezetes még az az erős izom (k), a mely az egész nagyterjedelmű garatfőt befelé húzza, valamint egy különös mechanizmus is, a melyhez hasonlóról már fentébb, a kagylók tárgyalásakor volt szó. Ugyanis említettük ott, hogy azok akként mozognak, hogy kagylóhéjaikat, illetőleg köpenyüket tágra tárják s a bennök összegyűlt vizet a teknők összecsapásával ismét kilövellik. Hasonló történik a lábasfejüeken is; csakhogy itt a megfelelő hidrosztatikai műszer

209. ábra. A Sepia officinalis garatja. a a száj előrésze; b ajak; c felső állkapocs; d alsó állkapocs; f nyelv; e izlőszerv; g nyelvhüvely; i a nyálmirigy kivezető csöve; k az egész garatfő hátrahúzó izma.

359

még egy más, működését fokozó segítő mechanizmussal is fel van szerelve.

Az Argonauta (270-ik ábra) baloldalán – a mely rész az állat hasának felel meg, a fej alatt tölcsérszerű szerv látható s ez alatt egy haránt hasadék, a mely a zsákszerű köpenybe vezet. Mivel e zsák külső falát számos izom járja át, többé-kevésbbé kidomborodhat, illetőleg a testhez lapulhat. Első esetben a zsák ürege nyilván kitágul s egyúttal több víz kerülhet bele, ellenben ha a zsák összeszorul, a víz egy része ismét kiszorul belőle. Itt tehát ugyanolyan szívó és nyomó műszerrel van dolgunk, mint a milyent az említett kagylókon ismertünk meg s tiszta dolog, hogy ez által is hasonló hatás létesülhet.

270. ábra. Az Argonauta Argo héjából kivéve.

Azonban a valóságban mégis másként áll a dolog, még pedig annyiban, hogy a víz, a mely a köpönyeg nyílásán bejő, nem ezen a nyíláson ürül ki, hanem az említett tölcsérszerű függeléken. Hogy e folyamat miképen megy végbe, felvilágosíthat a 271. ábra két rajza. A dolog nagyon egyszerű és akként történik, hogy a köpenyzsák összeszorulására a tölcsér alsó fala annyira odanyomódik a köpönyeg külső falához,

271. ábra. A szépia fecskendőműszerének vázlatos feltüntetése. h a száj előrésze; g porczogós agyvelőtok; f hátpaizs (u. n. Os sepiae [szépiacsont]); ab a köpenyzsák belső, bd külső falzata; c tölcsér. A azon állapot, a midőn a szépia a köpenyzsákba a vizet felveszi, B pedig az, a midőn a vizet a tölcséren át kilöveli.

360

hogy a víz épen csakis a tölcsér csövén találhat útat kifelé.

Ennek a sajátságos berendezésnek két jó oldala van. A kinek kezében volt valaha különböző átmérőjű esővel ellátott fecskendőtömlő, bizonyára tudja, hogy egyazon nyomóerőre a kilövelt folyadéksugár erőssége vagy gyorsasága annál nagyobb, mennél szűkebb a cső nyílása. Igy van ez itt is s könnyen érthető, hogy a szépia egyetlen erőteljes vízkilövelléssel tova röpítheti magát a vízben, mint a nyíl. A másik jó oldala az, hogy a tölcsér csöve izmai segítségével ide s tova hajtható s az állat ennek következtében abban a helyzetben van, hogy irányát tetszése szerint változtathatja és igazgathatja.

* * *

Ha az ember a fekete kagyló (Mytilus) sötét teknőit közelebbről megvizsgálja, gyakran láthat rajtok krétafehér kérges bevonatot, a milyent különben más csigákon és kagylókon s egyéb vízi állatokon és vízi növényeken is láthatni.

361

E bevonat mikroszkópi nagyításra apró, a méh viaszsejtjeihez hasonló, egymásmellé rakott meszes serlegekből áll, a melyek nem egyebek, mint különösen organizált lények szilárd héjai, a melyeket külső megjelenésük után, mert a mohához hasonlítanak, mohaállatoknak (Bryozoa) neveznek.

Ha ily élő telepet kézi nagyítóval nézünk, meggyőződhetünk, hogy minden egyes sejtből igen érdekes tapogatókoszorú áll ki, a melyről a 272. ábra adhat fogalmat. Állatunkat azelőtt épen ezen tapogatókoszorújáért s telepeket alkotó meszes sejtjeiért korallállatnak tartották. De hogy nem az, kitűnik mindjárt abból is, hogy hurokszerűleg hajlott bele (e) van, a melynek végbélnyílása a száj mellett nyílik s abból, hogy a szája körül levő csillangós tapogatók nem nagyobb zsákmány megkerítésére valók, hanem arra, hogy a valódi puhatestűek kopoltyúihoz hasonlóan csak örvényt sodorjanak a lélekzésre való víz és a táplálék megszerzésére.

272. ábra. Egy mohállat (Scrupocellaria scruposa Pall.) egyéne.
a kidugott tapogatókoszorú; e bélhurok; b visszahúzó izom;
c fogószerű mellék-egyén (avicularium), d ugyanilyen ostorral (vibraculum).

Ez ékes kis lényeken főleg az a különös mechanizmus érdekelhet, a mellyel ez állatocskák tapogatókoszorújokat behúzzák és kidugják. Szolgáljon ennek megértésére NITSCHE rajza (273-ik ábra) és magyarázata. Ez ábrán egy mohállat hosszanti metszete látható, a melynek összehajtott és szintén behúzható és kidugható hüvellyel (e) borított tapogatókoszorúja (b) a, a' nyiláson egészen az állatot körülfoglaló tokba, vagy sejtbe van behúzódva.

273. ábra. A Flustra membranacea L. egyénének hosszanti átmetszése. a fedőredő, a' fedő; b visszahúzott tapogatókoszorú; c a tapogatókoszorú hüvelye; e nyelőcső; f gyomor; i alfel; k a felső fedőt lehúzó izmok; l fedőizmok; q a tapogatókoszorú visszahúzó izma; o vékony rozettalemez.

A tapogatókoszorú betürődését egy igen erős, q-val jelölt izom végzi, a mely a tok hátulsó falzatához tapad és egyuttal az e és f-fel jelölt bélrészletet is visszahúzza. E folyamatnál még az l-izom is tekintetbe jő, a mely egyúttal a tokhoz való bejárást segíti elzárni, vagyis azt a nyílást, a melyen át a tapogatókoszorú be- és kijár. De különösen érdekes a tapogatókoszorú kibontására való mechanizmus. Hogy a dolgot jól megérthessük, szükséges tudnunk, hogy a kis utazótáskához hasonló tok feneke és oldalai merevek és vas-

362

tagok, ellenben a fedele aránylag vékony és hajlékony. A mint az ábrán is látható, ez utóbbin erős izomnyalábok (h) erednek, a melyek az egészen merev fenéken tapadnak. A többi kézzelfogható. Mohállatunk tokja ugyanis nyomóprés, a mennyiben a fedele az említett izmok összehúzódására behúzódik, a minek az a természetes következménye, hogy a tok bejárása megnyílik és erre az erősen megfeszült tapogató-készülék kitürődik. A vastag oldalfalban ezenkívül még egy körülírt vékony hártyás hely (o) is van, a mely igen alkalmas arra, hogy a nyomásbeli ingadozásokát, a melyeknek a tok tartalma a tapogatók ki- és behúzásakor ki van téve, a szomszéd sejtekre áttegye. Ezek szerint itt a telephonnak egy nemével van dolgunk, a mely a telep összes egyéneit összekötő u. n. kolonialis idegrendszert, a melynek létezését ennek előtte feltételezték, nélkülözhetővé teszi.

Némely mohállatnak azonban a tapogatókoszorún kívül még más mechanikai műszereik is vannak, a melyekről túlzás nélkül mondhatni, hogy úgy szerkezetökre, mint a többi test-

363

részhez való viszonyukra nézve a legkülönösebb képződmények.

274. ábra. Egy mohállat (Acamarchis avicularia) fogófüggeléke (avicularium). aef felső, bc alsó állkapocs; ed és fg az alsó állkapocs meghúzó izma; c forgópont. Erős nagyítás.

Bizonyára emlékszik még az olvasó ama csalánszerves állatokra, a melyekhez a többitől eltérő szervezetű mellék-egyén tartozik, s a melyeken a táplálékot felvevő egyént olyak veszik körül, amelyek táplálék megragadására és egyuttal védelemre is szolgálnak. Egészen hasonló decentralisatio észlelhető a mohállatokon is. A 272. ábrán (361. oldalon) két különös képződmény vonja magára figyelmünket a tapogatós egyén tokjának oldalain. Egyike ezeknek (c) a madár csőréhez hasonló fogó (avicularium). A 274. ábrán, a melyen ez egymagában s nagyobbítva van rajzolva, két erős, állkapocsszerű, chitines s részben elmeszesedett fogószárt (ea és cb) láthatunk, a melyek c pont körül foroghatnak, s e mellett két erős izmot (ed és fg), a melyek az alsó állkapcsot – ha szabad ez emeltyűt e névvel jelölnünk – a felső állkapocs felé mozgatják. Magától érthető, hogy e szerv nem hiába van, hanem mint alkalmilag észre is lehet venni, az a czélja, hogy a telep mellett uszkáló állatokat megcsípje s a tapogatókoszorúval s béllel ellátott egyénnek szolgáltassa. A másik függelékes szerv (d) az elsőhöz (az aviculariumhoz) hasonló, csakhogy az állkapcsa helyett hosszú ostora (e) van, a mely lényegében analog hatást hoz létre, mint a csipkedő fogó-

364

műszer, a mennyiben csapkodásaival táplálékot terel az evő-egyénhez.

E két függelék azonban a mohállat-egyénnek nem puszta műszere. VIGELIUS szerint némelyikben a bélcső nyomaira akadhatunk, s ebből arra következtethetünk, hogy eredetileg önálló egyének voltak, a melyek azonban lassan-lassan a többfejű állattelep érdekében külön egyénből egyszerű műszer értékére sülyedtek.