III. FEJEZET.
A MÁGNESEZÉS MÓDJAI.

1. Mágnesezés természetes vagy mesterséges mágnesekkel.

A MÁGNES-ANYAGOK mágnesek közelében vagy velök érintkezve, gerjesztés útján a poláros mágnesség tulajdonságára tesznek szert. Leirtuk a kisérleteket, melyek ezt bizonyítják. Minő műveletek útján sikerül eme tulajdonságokat állandósítani, a melyek rendesen csak az érintkezés tartamára maradnak meg, vagy addig, ameddig a mágnes az illető anyag szomszédságában van. Ezt most kell elmondanunk.

A két fluidum elméletében felteszik, hogy a fluidumok elválasztása egy különös erőnek, a coercitiv erőnek * működését kivánja, mely erő egyébiránt a fluidumok egyesülésének oly módon ellenáll, ha már szét vannak választva, mint elkülönítésüknek, ha semleges állapotban vannak. Ámde mi módon jön létre ez az erő? A mágnes-anyagok közől az erősen edzett aczél az, mely legnagyobb mértékben van vele felruházva; a kiizzított aczél elveszti coercitiv erejét. A puha vas egyáltalában nem bírja, vagy csak igen kis mértékben; ámde ha szerkezetét valamely mechanikai behatással: kalapálással, csavarással, keményítéssel, megváltoztatjuk, a

* JAMIN-nek a megelőző fejezetben kifejtett nézeteit elfogadva, a coercitiv erő elnevezést mindenütt a mágnességi vezető képesség kifejezésével kell helyettesíteni. Így pl. a puha vas, melynek nincs coercitiv ereje, nagy vezető képességgel van felruházva; az edzett aczél, melynek a legerélyesebb coercitiv ereje van, a mágnes-fluidumot gyengén, vagy pedig épen nem vezeti. Azomban bármelyik kifejezés-módot fogadjuk is el, óvakodjunk attól, hegy e kifejezésekben többet, mint a tényeknek puszta leirásmódját keressük. A JAMIN előterjesztette cserének összes előnye, hogy a mágnességi tünemények az elektromos tüneményekhez közelebb hozatnak, a melyekkel, mint majd később látni fogjuk, a 1egteljesebb analógiában állanak.

43

coercitiv erő kifejlődik benne s érezhető poláros mágnességet érhet el. Tehát valószínű, hogy e tulajdonság jelenléte inkább a test szerkezetétől, molekuláris állapotától, mint chemiai összetételétől függ.

Ebből következik, hogy a mesterséges mágnesek készítésénél az erősen edzett aczélnak kell elsőséget adni. Az ilyen fémből készített rudat mágnes hatásának alávetve, a benne fejlődő mágnesség mindenkorra megmarad benne, ámde az aczél anyagához kötött coercitiv erő erőssége miatt a mágnesezés egyúttal különös műveleteket igényel, melyeket most írunk le.

Az aczélrúdnak, melyet mágnesezni akarunk, egyik végét egy erős mágnes sarkához értetjük. A mágnesség azonnal kifejlődik: a rúd mindegyik végén egy-egy sark jelenik meg; az első, mely a mágnessel érintkezik, ellenkező nevű az érintő sarkkal, a másik evvel egy nevű. Ezen módszer, melyet az egyszerű érintkezés módszerének nevezhetünk (30. ábra), mint látjuk, a semleges fluidumnak megosztás útján való szétbontásán alapúl.

30. ábra. – Mágnesezés egyszerű érintés útján.

Az egyszerű húzás módszere abban áll, hogy a mágnesnek A sarkát a rúdnak a végére helyezzük (31. ábra), s azután annak másik végére csúsztatjuk. E műveletet több ízben ismételjük, de mindig ugyanazon sarkkal s ugyanazon irányban. A rúdnak az a vége, melyen a csúsztatást megkezdjük, ugyanoly nevű a sarkot nyer, a milyen a mágnesnek a rúdon csúszó A sarka.

31. ábra. – Az egyszerű húzás.

Mi történik e művelet alatt, s hogy adhatunk magunknak számot az elért eredményről?

Útjának adott pontjában az A sark a rúdnak semleges fluidumát megosztás által felbontja, de ellenkező értelemben; az érintkezés pontjával egy váltó pont esik szembe, melynek fluiduma A-éval ellentett. Egyik és másik oldalról a mágnes-elemek ellenkező irányban vannak polározva. Ámde, mihelyt a mágnes útjának végére ért, az eloszlás mindenütt ugyanaz: a rúd oly módon van mágnesezve, hogy balra A-val egynevű a sarka van. Második, harmadik húzás ugyanazt a hatást idézi elő,

44

s ez által az előbbi eredmény nagyobbodik. A húzások bizonyos száma után a rúd a telített mágnesezés állapotába jut.

A rudat akkor mondjuk a telítésig mágnesezettnek, ha az elkülönített fluidumok mennyisége eléri azt a határt, melyet a rúd coercitiv ereje megbír. Megeshetik, hogy e határt a művelet folyamában meghaladjuk; az így elért nagyobb mágnes-erő azonban lassanként elvész.

Az egyszerű húzás módszere jó a rövid és kissé vastag tűk mágnesezésére; ámde gyakran szabálytalan – és váltó pontokat hoz létre. A mult század közepe táján egyedül ez volt ismeretes. Több fizikus, p. u. KNIGHT, MITCHELL, DUHAMEL, AEPINUS a kettős húzás módszerével helyettesítették, mely az aczélrudak mágnesezésénél egyidejűleg két mágnest alkalmaz.

MITCHELL eljárása abban állott, hogy két mágnest ellenkező sarkaikkal egymásmellé helyezve s ezeket nem mágneses czövekkel elválasztva, egybekapcsolt s a mágnesezendő rúdon végig járatta (32. ábra). Több aczélrudat helyezve el egymásután, a közbe esők lesznek legerősebben megmágnesezve.

32. ábra. – Mágnesezés kettős húzással. Mitchell eljárása.

DUHAMEL eljárásában, melyet elkülönített kettős húzásnak is szokás nevezni, a mágnesezendő MN rúd a végeivel két erős mágnesnek ellenkező nevű A'B' sarkaira helyeztetik. Ha most a mozgatható mágneseket a rúdon, több ízben ellentett irányban végig húzzuk anélkül, hogy a mágnesek hajlása eközben változnék: az aczélrúdban poláros mágnesség fejlődik, melynek MN sarkai az alkalmazott mágnesek BB' és AA' sarkaival

33. ábra. – Mágnesezés az elkülönített kettős húzás módszerével. Duhamel eljárása.

45

ellenkező nevűek. DUHAMEL eljárása a legtökéletesebb s a legszabályosabb mágnesezést adja: kiválóan ezt szokták az iránytűk s lemezek mágnesezésénél követni, ha vastagságuk 5 milliméternél kisebb.

AEPINUS módszere DUHAMEL-étől annyiban különbözik, a mennyiben a mozgó mágnesek egymáshoz vannak erősítve úgy, mint MITCHELL eljárásánál, s a mágnesezendő rúd irányában hajlást képeznek. A kisérlet azt mutatta, hogy a határ akkor legnagyobb, ha a mágnesek hajlásszöge 15°–20° közé esik (34. ábra). AEPINUS eljárása valamennyi leirt módszernél hathatósabb, de azzal a hátránynyal van összekötve, hogy szabálytalan mágnesezést ad s gyakran megesik, hogy a nyert mágnesen váltó pontok, vagyis másodlagos sarkok keletkeznek.

34. ábra. – Mágnesezés Aepinus módszere szerint.

Ezek valának a mesterséges mágnesek készítésének módszerei, melyeket az Elektromosság és a Mágnesség tüneményei között létező összefüggés felfedezése előtt ismertek. Ma már majdnem mindig vörösréz drótból készített tekercsben keringő elektromos áramot használnak, ha rudakat maradandóan mágnesezni akarnak. Leggyakrabban a harlemi ELIAS-nak módszerét alkalmazzák. Később írjuk le, midőn majd az elektromágnesség azon tényeit fogjuk előadni, a melyekre alapítva van.



2. Mágnesek szerkesztése. Mágnes nyalábok. Fegyverzetek.

A mágnesek ereje nem arányos nagyságukkal vagy súlyukkal; a legkisebbeknek ereje aránylag a legnagyobb. Ámde ha több mágnest egyesítünk, egynevű sarkaikat helyezve egymás mellé, oly mágnest nyerünk, melynek ereje nagyobb a velök egyenlő nagy egyes mágnes erejénél vagy legalább egyenlő azzal. A mágnesek ily csoportját mágnes-nyalábnak nevezik; első eszméjök KNIGHT-től ered. A nyalábok szerkesztésének kellékeit COULOMB és SCORESBY tanulmányozták, mely kellékeket JAMIN a mágnesség

46

eloszlására vonatkozó kisérletei alapján, mint csakhamar látni fogjuk, szerencsésen ki birta bővíteni.

COULOMB megmutatta, hogy a nyalábot alkotó mágnesezett lemezek egymásra befolyást gyakorolnak; ennek következtében a belső lemezek mágnes-állapota megváltozik s az eredő erő nem arányos a lemezek számával; azonban NOBILI módot talált eme káros behatás csökkentésére, azáltal, hogy a rudaknak különböző hosszakat adott s azután oly módon foglalta őket össze, hogy végeik lépcsőzetesen következzenek egymásra. Végül SCORESBY felismerte, hogy előnyösebb a lemezeket egymástól hézagosan elválasztani. A 35. ábra feltünteti, mily módon szokás mágnesnyalábokat az itt felsorolt kisérleti adatok alapján összeállítani. A londoni Royal Society birtokában van egy KNIGHT-tól készített mágnesnek, mely 50 kilogrammot bír el; 450 darab 40 centiméter hosszúságu lemezből van összetéve. E nyaláb kezdetben sokkal többet bírt el, de úgy látszik az a véletlen megmelegedés, melyet egy tűzvész alkalmával szenvedett, kárt tett benne.

35. ábra. – 12 mágnesrúdból összeállított mágnes-nyaláb.

A 35-ik ábrát megtekintve, észreveszszük, hogy a nyaláb lemezei puha vas tömegekbe vannak foglalva. Ezek a mágnesnek fegyverzetei. E tömegek szerepe igen fontos. A sarkok hatása mindegyik fegyverzetre abban áll, hogy megosztás útján az ellenkező nevű mágnességet lekötve, a vasdarab szabad végén egynevű sarkot hoz létre. A puha vasnak mágnessége visszahatás útján a mágnesben a semleges fluidum további elkülönítésére törekszik. A kisérlet mutatja, hogy a fegyverzet csakugyan erősebb mágnességet kölcsönöz a mágnesnek, s hogy ennek ereje bizonyos határig növekszik.

36. ábra. – A Knight-féle mágnesek fegyverzeteikkel.

A fegyverzetek e tulajdonságára támaszkodva, KNIGHT azokat a mágnesi erőnek megőrzésére használta fel. Páronként, s egymástól bizonyos

47

távolságban, szekrénybe helyezte el a mágneseket; a szemben fekvő ellenkező nevű sarkok egy-egy prizma alakú puha vasdarabra támaszkodtak; a vasdarabok megoszlás útján ellentett sarkokat nyertek, s ezek hatása a mágnesek elkülönített fluidumainak egyesítését megakadályozzák.

Gyakran oly mágnes-nyalábokat is alkalmaznak, melyek úgy vannak meggörbítve, hogy ellenkező sarkaikat egy közös fegyverzet köthesse össze. Ezek a patkó alakú mágnesek (37. ábra). Két prizma [hasáb] alakú nyalábot is lehet igy egyesíteni, azokat párhuzamosan helyezvén el olyformán, hogy A'B ellenkező nevű sarkaik egy puha vasdarabot érintsenek, mely két vörösréz pálczához van erősítve. Egy másik, horoggal ellátott puha vasdarab, mely fegyverzet és tartóképen szolgál, a másik két sarkot köti össze úgy, mint a patkó alakú mágneseknél.

37. ábra. – A patkó alakú mágnes fegyverzete és megterheltetése.

38. ábra. – Két mágnes-nyalábból készített mágnes.

48

E mágneseknél a fegyverzet a két egyesített sark emelő erejének mérésére szolgál. Súlyt vagy mérlegserpenyőt akasztva rá, igazolhatjuk mindazt, a mit a fegyverzetekről föntebb mondottunk, hogy t. i. a mágnes erejét, midőn annak két sarkát összekötik, csak csekély mértékben növelik. Minden nap új súlyt lehet hozzátenni ahhoz, melyet a mágnes a megelőző napon elbírt. De mihelyt a határon túlmegyünk, a fegyverzet leszakad s a mágnes, ha telítésig volt mágnesezve, eredeti erejét veszi fel; ellenkező esetben csak kis részét tartja meg az elért mágnességnek.

39. ábra. – Fegyverzettel ellátott természetes mágnes.

Régebben természetes mágneseket használtak gyakran s ez esetben fegyverzeteiket s a csatló vasakat a 39-ik ábrában feltüntetett módon alkalmazták. m és m' puha vaslapok, melyek a sarkokhoz támaszkodnak s a vastagabb p, p' tömegekben végződnek; ezeket lábaknak nevezik s a sarkok tényleg ezekben székelnek. A C fegyverzet ezekhez támaszkodik; horoggal van ellátva, mely egyúttal tartóul szolgál. Az m és m' vaslapokat, az oxidált mágnes vastömeg körül, vastag rézlemezek foglalják össze.

3. Jamin mágnesei. A mágnesek emelő képessége.

A megelőző fejezetben JAMIN-nek a mágnesség eloszlására vonatkozó vizsgálatairól sommás áttekintést közöltünk s említettük, hogy ezek őt a mágnesek készítésénél követendő új szabályokra vezették. Bocsátkozzunk erre vonatkozólag néhány részletbe és jelezzük az elért főbb eredményeket.

Azt találván, hogy a lemez ereje a vastagsággal növekszik, de mint már mondtuk, nem oly mértékben mint a vastagság, JAMIN nyalábjainak készítéséhez vékony lemezeket, aczél szalagokat vett. Ezeket megfelelő számban egymásra helyezve, normális mágnest sikerült készítenie s a mágnesezés határát elérnie, mi mellett a mágnes összes súlya jelentékenyen alá volt szállítható. JAMIN ez úton oly mágneseket csinált, melyek saját súlyuknak húszszorosát elbírják.

A fegyverzetek és a csatlók szerepe és befolyása, gondos tanulmány tárgyát képezte. Tegyük fel, hogy bizonyos számú lemezt külön-külön egészen a telítésig mágnesezünk s hogy azután ezek egymásra rakásával nyalábot alkotunk. Azt fogjuk tapasztalni, hogy a nyalábnak mágnessége bizonyos határig, a normális mágnes erősségeig, növekszik. Tegyük fel, hogy erre tiz lemez szükséges. Most ugyanazon lemezeket két nagy felületű vas fegyverzetbe foglalva, a kisérletet elölről kezdjük, s az erősség lassabban fog nőni, s ha a határt elérni akarjuk, most több lemezt kell egymásra helyeznünk; huszat, harminczat, negyvenet, a fegyverzetek nagy-

49

sága szerint. Ekként az összes erő a fegyverzetekkel növekedik. JAMIN fölemlít egy nyalábot, mely három lemezből volt egybeállítva; emelő képességének határa mintegy 4 kilogramm volt, ha fegyverzetekkel nem volt ellátva. Ugyane lemezek 350 négyszög centimeter felületű fegyverzetbe foglalva, 140 kgrot bírtak el. Ámde lényeges dolog az, hogy a helyett, hogy az aczelat előbb külön megmágneseznők s csak azután látnók el fegyverzettel, a mágnesezés művelete csak akkor kezdődjék, mikor a mágnes fegyverzetei már egyesítve vannak.

Itt következnek most azon szabályok, melyeket JAMIN szerint szemmel kell tartani, ha adott aczélnemből adott hosszúságú lemezekből készíthető legjobb mágnest akarjuk kapni:

1. A csatlónak a mágnes felületén fellépő összes mágnességet semlegesítenie kell; e végből megfelelő nagyságú tömegből kell azt készíteni.

2. Ha e tömeg adva van, az érintkezés felületét kisebbíteni kell mindaddig, a míg a csatló alkalmazása után a mágnesen fenmaradó csekély szabad mágnesség növekedni nem kezd.

3. Ha a lemezek hossza és szélessége adva van, oly számban kell őket venni, hogy a csatlót reájok illesztvén, kevés szabad mágnesség jelenjék meg; ha a lemezek száma kisebb, a maradandó erőnek határa még nincs elérve, s ha nagyobb, nem nyerünk vele semmit.

4. A fegyverzetek erősek, jól ráillők, s egymáshoz közel fekvők legyenek; mindamellett súlyukat nem kell túlságosan szaporítani.

Egyik mágnesét, melyet e szabályok szerint szerkesztett, s a Párisi Akadémiának bemutatott, JAMIN következőleg írja le: "Két, egyenkint 16 kilogramm súlyú fegyverzet igen erős vörösréz pántok segélyével van egymással szemben összekapcsolva; szélességök 11 cm.; vízszintes sark felületeik, melyek lefelé fordulnak, 12 cm. távolságban vannak egymástól, vastagságuk pedig 20 mm.; gondosan lecsiszolva s koczkaalakú puhavas csatlóval vannak ellátva, melynek súlya 13 kilogramm. Ezen felületektől kezdve emelkednek, s egymástól távolodva s vékonyodva élben végződnek. Fölül 120 cm. hosszaságú aczéllemez egyesíti őket, s e lemez külső felületükhöz csavarokkal van erősítve, rugalmasságának megfelelő alakban szabadon görbülve. A többi, előlegesen megmágnesezett lemez ennek belső hajlásába van egymásután helyezve; magukra hagyatva, mind egymáshoz lapulnak, s végeik e közben a fegyverzethez támaszkodnak; oly mértékben, a mint számuk növekedik, emelő képességök is nő, amint ez a következő adatokból látható:

50

n
a leme-
zek száma

F
Emelő képesség
az első
leszakítás után

F1
A megmaradó
emelő képesség

F–F1
Külömbség
20
30
40
45
50
55 		175
316
460
558
600
680 		154
280
376
460
475
498 		  21
  46
  84
  98
125
185

Az emelő képesség F, mely az első leszakítás után méretik, mindig nagyobb F1-nél, a maradandó emelő képességnél; a külömbség növekedik; kezdetben lassan, egészen 40–45 lemezig. Ezen pillanatban a mágnes végein s a csatlón jelentékeny mennyiségű szabad mágnesség tűnik fel. 40–55-ig az erő, mint kifejtettük, növekedik, de F1 majdnem állandó marad, s mintegy 500 kilogrammnyi határértéket ér el, melyet a fegyverzetek, a csatló s az aczél ilynemű megválasztása mellett túlhaladni nem lehet. 45 lemeznél megállapodva, az összes súly 46 kilogramm, s látjuk, hogy a mágnes 460 kilogrammot vagyis saját súlyának 10-szeresét bírja el; a készüléknek jósága azonban csökken, ha a lemezek száma ezentúl szaporodik, mivel súlya rohamosabban nő, mint az ereje."

A kisérlet és az elmélet megegyezően mutatják, hogy a mágnesek csatlóinak nagy felületet s kicsiny hosszat kell adni; de a felületnek, melyen a csatló a mágneshez tapad, bizonyos határon túlmennie nem kell.

Végül az aczél minőségének is nagy befolyása van a mágnesezés erősségére, vagyis a normális mágnesezés határára, mely, mint láttuk, a lemezek hosszától függ. Kisérletek mutatják, hogy a kiizzított és kurta aczéldarabok csak fölületükön mágneseződnek meg, míg az edzett és hosszú aczél lapok majdnem egész vastagságukban egyenletesen veszik föl a mágnességet. Különbséget lehet tenni edzett és gazdag széntartalmú aczéldarabok között, melyek igen nehezen mágneseződnek, a mágnesezést pedig igen jól átbocsátják, s viszont más aczélnemek között, melyek kiizzítva vannak és igen kevés szenet tartalmaznak, s a melyek felületükön igen erősen mágneseződnek, de a mágnességet belsejükbe nem engedik hatolni.

JAMIN vizsgálatainak ezen épenséggel nem kimerítő ismertetését avval végezzük be, hogy a tőle a kisérlet és elmélet utasításai szerint szerkesztett mágnesek két fajtáját a 40. és 41-dik ábrákban bemutatjuk. Az első közönséges patkó alakú. Az aczél lemezek, melyekből a nyaláb készült, erősen meg vannak görbítve s sarkaik egymáshoz közel esnek; a puhavasból készült fegyverzetek egymástól egy sárgaréz-darabbal elvá-

51

40. ábra. – A patkó alakú Jamin-féle mágnes más alakja.

lasztva, a lemezekkel s egymás között csavarokkal igen erősen össze vannak kötve.

A második ábrában a négyszögletes lemezek egész sorát látjuk, melyek sarkaikkal két vastag puhavas fegyverzethez támaszkodnak; az egész erős sárgaréz pántok közé van szorítva. A csatlót prizma alakú puhavas rúd képezi. Ez a mágnes saját súlyának két-háromszorosát bírja el.

41. ábra. – A Jamin-féle mágnes más alakja.



4. A Föld okozta mágnesezés.

A mágnesezésnek most leírtuk módszerei mágnesnek, vagy mágnesezett rúdnak többé-kevésbbé erélyes behatásán alapulnak, a melyet azok coercitiv erővel felruházott mágnesanyagokból készült lemezekre gyakorolnak; mennél nagyobb a a coercitiv erő, annál nagyobbnak kell a mágnes behatásának is lennie, hosszabb ideig működnie, vagy pedig több ízben megujíttatnia, ha azt akarjuk, hogy a mágnesezendő test erős s egyúttal tartós poláros mágnességet nyerjen.

Tudjuk, hogy a Föld mágnes, vagy ami egyre megy, úgy hat mint a mágnes. Tehát lehetségesnek kell lenni, hogy mesterséges mágnesek készítésénél hasznát vehessük. De mivel sarkai igen messze vannak, s mivel

52

gerjesztésök ez okból csekély, a mágnesezés csak gyenge coercitiv erejű mágnes-anyagokon érvényesülhet. E várakozásunk tényleg igazolva is van, a mennyiben kisérletek mutatják, hogy a Föld hatása elegendő arra, hogy puhavas tömegekkel, sőt nem edzett aczélrudakkal poláros mágnességet közöljön.

Vas rudat a lehajló tű irányába helyezve, vagy akár csak a mágnesi meridiánba állítva (ha a rúd függőleges, az utóbbi föltétel szükségképen teljesítve van), kimutatható, hogy alsó végén déli-, felső végén pedig északi sarkot vesz fel. E tényt mágnestű segélyével lehet bebizonyítani, ha előbb a rúdnak egyik, azután a másik végéhez közelítjük a tűnek déli sarkát a rúd felső vége vonzza, az alsó pedig taszítja. *

Ez a mágnesezés azonnal megszűnik, mihelyt a rudat a mágnesi meridiánból eltávolítjuk; de ha azalatt, míg függőlegesen áll, egyik végén kalapácscsal ütögetjük, mágnessége maradandóvá válik. Ez mindannyiszor bekövetkezik, ha a Föld által ily módon mágnesezett vasat bármely oly műveletnek vetjük alá, mely coercitiv erejét kifejleszteni képes; ilyenek a csavarás, reszelés, oxidálás stb. Igy fejthető meg azon igen ismeretes tünemény, hogy az oly műhelyekben, melyekben vasat megmunkálnak, a szerszámok nagy része mágnessé válik. Ha puha vasdrótból egyenlő hosszaságu darabokat megcsavargatunk, miközben függőleges irányban tartjuk, mindegyikök mágnessé válik; ezeket mind egynevű sarkaikkal egymás mellé egy nyalábba kötve, elég erős mágneseket nyerhetünk. E megfigyelést GAY-LUSSAC-nak köszönjük.

Vasrudak, melyek hosszú ideig szabad levegőn függőleges helyzetben állanak, valóságos mágnesekké válnak. Ásók, vasvillák, ablakrudak mind ilyenek. Mágnesezésöket az oxidálás idézi elő, vagyis inkább az teszi maradandóvá. Az első e nemű megfigyelést még 1590-ből JULIUS CAESAR nevű Riminibeli sebésznek tulajdonítják. A templom tornyok tetején álló keresztek elhelyezése kitűnően megfelel a mágnesi állapot megszerzésére kedvező feltételeknek. GASSENDI 1630-ban észrevette, hogy az aixi szent János templomának keresztje, melynek lába teljesen megrozsdásodott, s mely ócskasága miatt lezuhant, teljesen mágnesezett volt. D'ALEMBERT és DIDEROT Encyclopédiája említi, hogy a Delft-, Chartres- és Marseillebeli tornyok keresztjei tökéletes mágnesekké váltak.

Nemsokára lesz alkalmunk az elektromos árammal eszközölhető

* Ha a rudat függőleges helyzetében megfordítjuk, úgy hogy végei helyet cseréljenek, meggyőződhetünk, hogy a rúd előzetesen mágnesezve nem volt, mivel annak alsó vége most is a tű déli sarkát taszítja.

53

mágnesezésről szólani, de az már igen régen ismeretes, hogy a villám a vassal mágnességet képes közölni. Az Encyclopédiának "Aimant" czikkelyében a következő olvasható: "A mennykő egyszer egy szobába csapott be, melyben egy késekkel és villákkal telt láda tengeri utazásra előkészítve állott; a mennykő a szobának déli sarkán hatolt be éppen ott, a hol a láda volt; több kés és villa megolvadt és összetört; mások, melyek épen maradtak, erősen megmágneseztettek és nagy vas szögeket vagy karikákat voltak képesek felemelni, s e mágnesi tulajdonság oly erővel oltatott beléjök, hogy csak vörösre izzítással volt megsemmisíthető".