MÁSODIK KÖNYV.
A MÁGNESSÉG S AZ ELEKTROMOSSÁG TÜNEMÉNYEINEK
ÉS TÖRVÉNYEINEK ALKALMAZÁSAI.

I. FEJEZET.
AZ IRÁNYTŰ.

1. Az elhajlós iránytű. Alkalmazása a tengerészetben.

AZ iránytűt a nyílt tengeren való hajózásra, midőn a felhők vagy köd borította égboltozat többé semmi tájékozást nem nyujthat a hajótól követendő irányra nézve, már jóval a mágnesi tünemények törvényeinek ismerete előtt alkalmazták. Kiválóan feltűnő példája ez azoknak az eseteknek, melyekben a fizikai tünemények alkalmazása jóval megelőzi törvényeik s elméleteik feltalálását. "Több mint ezer évvel időszámításunk előtt, mondja HUMBOLDT, Codrusnak és a Heraklídák Peloponnézusba való visszatérésének homályos korszakában, a khinaiaknak már voltak mágneses szekereik, melyeken egy emberi alaknak szabadon mozgó karja folytonosan dél felé mutatott, hogy a Tatárföld mérhetetlen pusztáin eligazodhassanak. Időszámításunknak már a harmadik századában, tehát legalább is hétszáz évvel az iránytűnek az európai tengereken való behozatala előtt; a khinai bárkák a déli iránynak mágnesi megállapítása szerint hajókáztak az Indiai Óczeanon." (Kosmos, 1874. kiad. I. 115.)

Mondottuk az I. könyvben, hogy mik voltak azok a déli irányt jelző szekerek, melyekről HUMBOLDT beszél; legrégibb alakjuk függőleges peczken forgó kicsiny szobrocska volt, a melynek egyik kinyujtott karja dél felé fordult, mert kicsiny mágnestű volt benne, melynek déli sarka a


458

szobrocska keze feje felé, az északi pedig a válla felé volt téve. Később, a 12. században, a khinai iránytű más berendezést kapott, a melylyel az európai tengerészek az első keresztes hadjáratok alatt az arabok révén ismerkedtek meg: kicsiny mágnestű vízen úszó fára volt téve. Ez az eszköz, mely a hajózásra nézve annyira fontos s a földgömb fizikájának tanulmányozására nézve jelenleg annyira értékes, csak a 14. század első felében tökéletesbíttetett újra, a mikor is az iránytű mágnesét peczekre függesztették fel. *

Az elhajlós iránytű kiváló szolgálatot tesz a tengerészeknek, mert a hajók út-irányának egyik fontos ismertetőjét, azaz a hajótengely és a hajó mindenkori helyének délvonala képezte szöget határozza meg. A hozzávető hajózásnál a másik ismertető nem egyéb, mint a hajó sebessége, melyet az úgynevezett log-gal határoznak meg.

Az ilyen czélra szolgáló iránytűt a tengerészek útirányzó-nak vagy compass-nak nevezik, s a hajó bálkányán, a kormányrúd közelében afféle

* Úgy látszik, hogy ezt a javítást a nápolyi FLAVIO GIOJÁ-nak köszönhetjük, kinek azelőtt az iránytű feltalálását is tulajdonították. A vízen úszó iránytű le van írva egy régi franczia költőnek, a 12. századbeli GUYOT DE PROVINS-nek verseiben:

Icelle estoile ne se muet,
Un art font qui mentir ne puet;
Par vertu de la marinette,
Une pierre laide, noirette,
Où li fers volontiers se joint
, etc.

Látjuk, hogy akkoriban az iránytűt marinette-nek nevezték. LITTRÉ szerint a mostani neve (boussole) jóval később az olasz bossolo (dobozka) szótól vétetett.


459

doboz- vagy szekrényféle borítóban állandóan helyezik el. Ezt a borítót, melyet útirányzóház-nak neveznek, rendszerint három részre osztják: a középső részben éjjeli megfigyelésekre szolgáló lámpa van, a másik kettőnek mindegyikében pedig egy-egy iránytű úgy van elhelyezve, hogy adataikat közvetetlenül lehessen ellenőrízni.

334. ábra. – Az útirányzó vagy tengeri iránytű.

Az útirányzó mágnestűje a bogrács vagy rézhenger közepén fémcsúcson nyugszik s el van látva egy könnyű koronggal, melyre a szélrózsa van fölrajzolva; ez a korong még a tű lengéseit mérsékli is. Maga a bogrács, mely alul súlyos fémtömeggel van terhelve, az úgynevezett CARDAN-féle felfüggesztéssel van az útirányzó-házba illesztve, minélfogva a limbus síkja a hajónak minden lehető ingásánál vízszintes marad. A bográcson s a hajófedélzet elején levő rovás vagy csillag megjelöli a hajógerincz vagy a hajótengely irányát; ezt a pontot a kormány irányzó pontjának nevezik.

Igy tehát a szélrózsán minden pillanatban le lehet olvasni a mágnestű s az iránypont képezte szöget. Ehhez a szöghöz a mágnesi elhajlást a különböző eseteknek megfelelőleg vagy hozzáadjuk, vagy pedig belőle levonjuk, mi által a hajó iránya meg van határozva.

Hogy a tengerész az útirányzónak hasznát vehesse, ismernie kell, miként az imént láttuk, az elhajlás nagyságát az illető megfigyelő helyen; hanem ehhez aztán megkívántatik, hogy a közelében ne működjenek olyan zavaró okok, melyek tévútra vezetnék, mi annál veszedelmesebb, mentől inkább véli a hajós, hogy jó nyomon jár. De az ilyen zavaró ok mindig jelen van; ez az ok a hajón levő vastömegek hatásában rejlik. A Földnek eme tömegekre gyakorolt hatásától különösen kell tartani, mert ez a hatás a hajó helyzetével s irányával együtt változik.

A hajók vasból készült részeinek az iránytűre való befolyását különben már régóta felismerték. Sok tudós tengerész, PARRY, ROSS, SABINE, DUPERREY, igyekezett ezen a bajon segíteni; eleintén eltávolítottak

* A felfüggesztésnek ezt a módját mindenütt alkalmazzuk, ahol valamely tárgynak a vízszintes síkhoz való viszonylagos fekvését az állványnak bármiféle mozgása mellett is meg akarjuk tartani. Ezt elérhetjük, ha az illető tárgyat két peczekkel úgy függesztjük fel, hogy a peczkek tengelye körül foroghasson. Maguk a peczkek egy ráma szélein nyugosznak, mely ráma ismét az egész rendszernek állványán nyugvó másik két peczek tengelye körül foroghat; ez az utóbbi tengely merőleges az előbbenire. E két tengely körüli egyidejű forgás lehetővé teszi, hogy a nehézség a felfüggesztett tárgyat szüntelenül eredeti egyensúlyi-helyzetébe billentse vissza. A tengeri iránytűnél a bogrács két peczkének iránya merőleges a hajógerinczre, a másik két peczeké pedig ugyanavval párhuzamos.


460

minden vasat a hajó hátulsó részéről, a hol az iránytű van elhelyezve; később azon voltak, hogy az előidézett zavarokat előre meghatározzák s kellőképen elhelyezett vastömegekkel ellensúlyozzák. A BARLOW ajánlotta mágneses helyrepótlók vagy igazító lemezek megkívánják, hogy előszor is a hajó vasrészeinek az útirányzóra való befolyását a hajó különböző irányú állásainál tanulmányozzuk, mi úgy történik, hogy az iránytű adatait egy a parton levő iránytű adataival hasonlítjuk össze; ezután próbálgatás utján ki kell tudni, hogy hová helyezendő el az igazító lemez, hogy éppen akkora eltérülések idéztessenek elő. Ha ezután, először az igazító lemezt eltávolítva, azután pedig a helyére téve, az iránytűt egymásután két ízben figyeljük meg, a talált különbség egyenlő a keresett hiba kétszeresével.

335. ábra. – Egy hadihajó útirányzó-háza.

De ekkor még mindig fönmarad az a baj, hogy a hajó vastömegeinek


461

mágnesi állapota, csakúgy mint az igazító lemezeké, nem marad állandó. Mindakettő változik a mérséklettel s a szélességgel. E mellett az olyan hajók, melyeknek dereka vasból van, vagy a melyek vassal vannak pánczélozva, jelenleg folyvást szaporodnak, minélfogva az olyas hibák létrehozására még több alkalom kínálkozik, s bizonyosnak látszik, hogy a mágnestű hamis útmutatása az ily módon épített hajókon sok balesetnek legfőbb oka volt. Midőn a hajó vasderekát szögecselik, nagy mennyiségű mágnesség keletkezik s egy nagy mágnes készül, a melynek iránya az épülőfélben levő hajó tengelyének irányától függ. Ez a mágnesség a hajó bálkányán elhelyezett iránytű mágnesére hat, s ez által bizonyos eltérítést idéz elő, a melyet, hogy a megfigyelési hibákat kikerülhessük, vagy ki kell számítani vagy pedig gyakorlatilag kell meghatározni. A hajónak egy másik pontján elhelyezett minta-iránytűvel megtehetjük a szükséges javítást, e mellett kellő pontokon elhelyezett lágyvasrudakkal vagy mágnesekkel megszüntethetjük a tű eltérését. Csakhogy az utazás alatt, miként az imént mondottuk, megeshetik, hogy a hajónak saját mágnessége az irányát változtatja, s ekkor mentül nagyobb biztonságban véljük magunkat, annál nagyobb a veszély.

Akár úgy járunk el, hogy mindegyik hajóra nézve meghatározzuk a törvényét a zavaroknak, melye]mek az útirányzó ki van téve, s számítás útján levezetünk belőle egy igazító táblázatot, melylyel az iránytű jelzéseit kiigazítjuk, akár pedig hatalmas mágnesekkel semlegesítjük a zavaró hatásokat: annyi bizonyos, hogy ez a két eljárás megbízhatatlan lehet vagy azzá válhatik. A tapasztalás csakugyan mutatja, hogy a vashajók polárosságában s a mágneseknek a délvonalra vonatkozó állásában utazás közben változás állhat be, a honnét szükségképen komoly tévedések keletkeznek. "Az iránytűnek a vas hatása okozta eltérése, mondja EVAN HOPKINS erről a tárgyról a franczia tudományos akadémiában felolvasott értekezésében, sok ember életére és vagyonára válhatik végzetessé. A vashajók száma, különösen pedig a vasból épített személyszállító hajóké, jóval meghaladja a fahajókét. Számos baleset történt a la Manche csatornában és másutt, s az utóbbi években sok hajó szenvedett törést az iránytűnek nagy eltérése miatt. Jóllehet, hogy e tények jelenleg bebizonyítottaknak tekinthetők, a dolgot a vashajók gyógyíthatatlan, velükszületett bajának tekintik, a melyben meg kell nyúgodni, mert rajta segíteni nem lehet.

Ugyanez a tudós a vashajók iránytűjének rendetlen járásából eredő eme veszélyek elhárítására a következő óvószereket sorolja föl:

"1. A vashajónak az építése alatt szerzett polárossága egy patkómágnessel semlegesítendő vagy megszüntetendő.


462

"2. Az útirányzó oly nagy magasságban helyezendő el, hogy kívül essék a vonzó hatás körén, melyet a hajó kovácsolt vasa reá gyakorol.

"3. Az útirányzó közelében egy reflektor úgy alkalmazandó, hogy a szélrózsát, miként az órának számlapját, látni s a kormányrúdtól 20 lépésnyire is még pontosan leolvasni lehessen."

"4. A kormányrúddal szemben egy vak-szélrózsa helyezendő el, hogy a hajó járása megállapítható legyen s hogy a kormányos eligazodhassék s ily módon a szóbeli közlés mellőztessék; e mellett az iránytű rózsája s a vak-szélrózsa úgy legyen szabályozva, hogy az egyik a másiknak megfeleljen."

"5. Lehető legnagyobb irányító erejű mágnestűk készítendők és alkalmazandók, hogy az állékonyság nagyobb legyen s hogy a túlságos lengések el legyenek hárítva."

"6. A nagyobb szélességek alatt meggörbített mágnestűk alkalmazandók, mert e helyeken az egyenes tűk lomhán mozognak s ennélfogva határozott iránynyal nem bírnak." *

336. ábra. – E. Duchemin köralakú iránytűje.

E. DUCHEMIN köralakú iránytűt állított össze, melynek szerkezetét a 336. ábra tünteti elő, s a melynek a közönséges útirányzók tűje fölött némi előnye van. Ez az iránytű csakugyan megfelel a HOPKINStől az 5. pontban kifejezett kívánalomnak: nagyobb az irányító ereje s biztosabb az állékonysága. Áll pedig két megmágnesezett s egymással aluminium

* Comptes rendus de l'Académie des sciences, 1867, t. II, 282. E tárgyra vonatkozólag l. még FAYE értekezését a Comptes rendus 1865. évfolyamában.


463

pánttal összekötött aczélkarikából. A mágnesség maximuma az N és S (észak és dél) pontokban van; eme pontoktól kezdve egészen az nn átmérő két végpontjáig szabályosan fogy; magukban a végpontokban elenyészik, minélfogva ez az átmérő a mágneses karikák rendszerének semleges vonala. Ez az iránytű egy onixból készült kicsiny kupakkal fémcsúcson függ.

Az 1874, 1875 s a következő években az állami hajókon végrehajtott nagyszámú összehasonlító kísérletek a DUCHEMIN iránytűjére nézve kedvező eredményeket adtak. Elismertetett, hogy érzékenyebb mint a közönséges tengeri iránytű, mi kétségkívül annak tulajdonítható, hogy a köralakú gyűrű egyenlő súly mellett több mágnességet képes befogadni mint a pálczaalakú. De meg állékonyabb is, lengései lassúbbak mint a tű lengései; "mint a szép idő rózsája azért kitűnő, mert nem alszik, mondja a le Faon iskolai híradó hajó fedélzetén végrehajtott kisérletekről tett jelentés szerzője; mint a viharos idő rózsájának olyan a mechanikai állékonysága, hogy többre kell becsülni mint a közönséges iránytűt."

337. ábra. – Variácziós vagy fölmérő iránytű.

338. ábra. – Hordozható elhajlós iránytű.

A tengerészetben még olyan iránytűt is használnak, mely a mágnesi elhajlás szabatos meghatározására szolgál; ez a művelet egészen olyan mint az, melyet föntebb már leírtunk. (L. Mágnesség, IV. fejezet, 2., 57. l.) Megfigyelnek egy ismeretes csillagot, megmérik az azimútját, s ebből számítás útján, melyben a megfigyelés ideje is szerepel, meghatározzák a délvonal irányát, melyből ismét az elhajlásra következtetnek. Az ilyen iránytűt variácziós iránytű-nek nevezik. Miként a 42. ábrában előtüntetett iránytű, úgy ez is hordozható, s amattól lényegében véve csak abban


464

különbözik, hogy a távcsövet egymással szemben fekvő, két dioptrával ellátott egy közepű alhidáda helyettesíti. A doboz, melyben a beosztott limbussal ellátott mágnestű van, a CARDAN-féle módon van felfüggesztve, s a szélein át egymásra derékszög alatt kifeszített két szál egyike kitűzi a dioptrák réseinek, tehát a látásvonal síkjának is az irányát. Az egyik dioptrán egy 45° alatt hajló tükör van, melyben a megfigyelő a limbus ívét s megfelelő osztályrészeit látja, s ezekkel egyidejűleg a dioptrák résein s a tükörnek mázolatlanul hagyott résén át a csillagot is figyeli.

Míg az egyik megfigyelő a dioptrákat valamely csillag, a nap, a hold vagy valamely földi tárgy felé irányozza s leolvassa azt az osztályrészt, mely a mágnestű s a megirányozott tárgyon át vetett függélyes képezte szöget jelöli: addig egy másik megfigyelő a dioptrák irányára merőlegesen kifeszített szál segítségével egy második leolvasást tesz, mely az előbbinek ellenőrzésére szolgál. Evvel az eszközzel a horizon fölött csak csekély, legfölebb 15°–20° magasságban levő tárgyakat lehet megirányozni.

A variácziós iránytűt néha a bálkány lépcsőjének tetőzete fölött az erkélyen helyezik el.


2. Az elhajlós iránytű alkalmazása a földrajzra s a földmérésre.

Az utazók a szárazföldön tett földrajzi kutatásaik, valamint a geológusok a hegylánczok irányának kipuhatolása alkalmával csak úgy használják az iránytűt, mint a tengerészek. De mivel a műszer szilárd állásponton könnyebben helyezhető el, nem is kiván olyan bonyodalmas felfüggesztést; egy háromláb, melyre az iránytű egy csigás könyökkel erősíttetik, s egy libella, melylyel a limbust vízszintesen állíthatjuk be, teljesen elegendő. Egy pókhálókeresztes kicsiny távcsővel, mely a dél vonallal párhuzamosan függélyes síkban mozog, irányozni lehet abban a vonalban, melynek irányát meg akarjuk határozni. Az egyszerűbb iránytűk távcső helyett dioptrás alhidádával vannak ellátva.

Minthogy az iránytűvel hamarosan meg lehet határozni valamely vonalnak a délvonallal képezett szögét, vagyis a tájékot, ha a helynek mágnesi elhajlása ismeretes: világos, hogy abban az esetben, ha ily módon meghatároztuk több vízszintes vonalnak, például egy sokszög oldalainak azimutális szögeit, nem kell többé egyebet tennünk, mint meghatározni ezeknek a szögeknek a különbségeit, s evvel már megkaptuk a szögeket, melyeket maguk a vonalak egymással képeznek. Sőt mi több, ha a sokszögnek csupán csak a szögeit akarjuk meghatározni, azokat ugyanilyen

339. ábra. – A földmérők iránytűje.


465

módon megtalálhatjuk a nélkül, hogy a mágnesi elhajlást ismernünk kellene. Elég, ha a művelet folyamában a mágnestű iránya állandó marad, ami a közönséges helyrajzi műveletek időtartama alatt nagy megközelítéssel áll is. Ez az alapelve az iránytű alkalmazásának a földmérésre. Persze, a szögmérésnek ez a módja már nem elég szabatos, ha egy fél- vagy negyed foknál kisebb szögekről is jót akarunk állani; a szabatosság eme hiányának fő okát a tűnek lengéseiben, melyek a szög leolvasását megnehezítik, továbbá az elhajlásnak néha nagyon is jelentős napi változásaiban kell keresnünk.

A gyorsan végrehajtandó kiküldetések, például a katonai kémszemlék számára készített iránytűk még ekkora megközelítést sem nyujtanak, még pedig annál az egyszerű oknál fogva, hogy a készüléket nem állítják föl szilárdan, hanem kézben tartva figyelik. A következőkben SONNET-nek Dictionnaire des mathématiques appliquées czímű műve nyomán le fogunk írni két vagy három e fajta eszközt, melyek azokban az esetekben, melyekben alkalmazni szokták, nagy szolgálatokat tehetnek.

340. ábra. – Burnier iránytűje; keresztmetszet a kis tengely irányában.

341. ábra. – Burnier iránytűje; keresztmetszet a nagy tengely irányában.

"BURNIER-nek ellipszis alakú dobozba, helyezett iránytűje egy mágnestűből áll, mely egy igen vékony hengeres csillámlemezt (aaa, 340. és 341. ábra) visz magával; ez a lemez, melybe függélyes osztályrészek vannak karczolva, limbus gyanánt szolgál. Az irányvonalat meghatározza az OMN lószőr (341. ábra), mely két végével a doboz egyik átmérőjének végpontjaihoz van erősítve, s a melyet az ellipszisalakú AMB ívvel ki lehet feszíteni. Ez az ív az A és B pontokban csuklik és tetszés szerint vagy függélyesen állíthatjuk, mikor is a lószőrt feszíti, vagy pedig visszahajthatjuk a dobozba.

342. ábra. – Burnier iránytűje; alaprajz.

A függélyes limbus osztályrészeit a kifeszített lószőr síkjában a dobozba vágott kerek nyíláson lehet leolvasni, mit a nyílás elé tett nagyító még jobban megkönnyít. Ugyanakkor, midőn egy távol fekvő pontot az alhidádaképen szereplő lószőr segítségével megirányozunk, a szemnyíláson


466

át leolvassuk a függélyes limbusnak szemünk elé kerülő osztályrészét s ekkor megvan a beirányozás vonala s a délvonal képezte szög.

343. ábra. – Kater kapitány iránytűje; keresztmetszet.

344. ábra. – Kater kapitány iránytűje; alaprajz.

"KATER kapitány iránytűjében (343. és 344. ábra) az aa tű magával viszi a bb vízszintes és beosztott limbust; ugyanakkor, midőn a PP dioptrákkal valamely tárgyat megirányozunk, egy mnpq prizmán (345. ábra) át, kétszeri teljes visszaverődés útján, meglátjuk a limbusnak azt az osztályrészét, mely a prizma alatt az irányozás vonalának síkjában fekszik. A prizma helyett ugyanerre a czélra gyakran egy 45° alatt hajló síktükröt használnak, a melynek hatása ugyanaz.

345. ábra. – Teljes visszaverődésű prizma.

"HOSSARD iránytűjében (346. és 347. ábra) a limbus szekrénybe van erősítve; az utóbbinak födele csuklókkal nyílik, s belső lapja tükör, melynek merőleges szimmetria-síkjában egy jól kivehető ab vonás van húzva; a szekrénynek átalellenes szélére pedig a tt függélyes pálcza van erősítve; ezt a pálczát le lehet buktatni, hogy a szekrényt be lehessen csukni. A megirányozandó tárgynak hátat fordítunk, s az iránytűt úgy tartjuk, hogy a tárgy képe a tt pálczától, ennek tükörképétől, s végre a tükör ab


467

vonásától függélyes irányban hasíttassék át. Az irányozás vonala s a mágnesi délvonal képezte szöget ugyanakkor, midőn irányozunk, a limbuson közvetlenül leolvassuk."

346. ábra. – Hossard iránytűje; keresztmetszet.

347. ábra. – Hossard iránytűje; alaprajz.

Ez a három iránytű olyan kicsiny, hogy kísérlet közben kézben tarthatók, kísérlet után pedig zsebre dughatók.


3. Az iránytű és a vasbányák fürkészése.

THALÉN svéd tudós megvizsgálta a befolyást, melylyel bizonyos terjedelemben jelenlevő vasérczek az elhajlós tű állására vannak, és eme befolyások törvényeinek tanulmányozásából olyan eredményekre jutott, melyeknek technikai szempontból, nevezetesen a bányamérnök műveleteire nézve, jelentős gyakorlati fontosságuk lehet.

Midőn egy tetszés szerinti helyen egy elhajlós iránytűt megfigyelünk, s a földmágnesség erősségének vízszintes alkotóját, például a lengésmódszer szerint, meghatározzuk, ez az alkotó meglehetős nagyságú területen alig-alig változik. De egészen másképen áll a dolog, ha a megfigyelőnek olyan a környezete, hogy a talaj alatt kisebb-nagyobb vasoxid-tömegek vannak, egyszóval ha a megfigyelő valamely vasércznek szomszédságában van. Ez esetben az iránytűvel meghatározott mágneserősség egyrészt a Föld, másrészt a zavaró tömegek együttes hatásának az eredője. Ha az észlelő a helyét különbözőképen változtatja, az erősségnek más-más értékeit fogja kapni, mert habár a földmágnesség erősségének vízszintes alkotója, miként ezt az imént mondók, nagyjában véve állandó marad is: a vasércztömegek hatása, vastagságuk és az iránytűtől való távolságuk szerint, a megfigyelő helylyel együtt változik. E két hatás eredője tehát a vasbányák közelében is változik, s eme változások tanul-


468

mányozásából útbaigazítást nyerhetünk az ércztelep terjedelmére s mélységére nézve.

Ha igen sok ponton megmérjük e mágneserősséget, azt találjuk, hogy ennek értéke legalább is két, a és A pontban, minimumát és maximumát éri el. Ha most az egész területnek ama pontjait, melyeken az erősségnek szélső két értéke ugyanaz, egymással összekötjük, görbe vonalakat nyerünk, melyeket a Föld izodinám vonalaival való hasonlatosságuk miatt izodinám görbéknek nevezhetünk. E két görbének egyike a minimális erősségű a pontot, másika pedig a maximális erősségű A pontot övezi körül, közöttük pedig egy, a középerősségnek megfelelő, körülbelül egyenes irányú választóvorial, a semleges vonal lészen.

THALÉN azonban kimutatta: először, hogy a mágneses ércztelep főiránya megegyezik azéval a vonaléval, mely a két görbe rendszerének középpontjait összeköti; másodszor, hogy az A pont mágnesi délvonalának a semleges vonal s az Aa vonal metszéspontjától való távolsága egyenlő az ércztömeg s a fölszín közötti távolság felével, még akkor is, ha ez a tömeg nagy mélységben fekszik. A svéd tudós innét azt a gyakorlati szabályt vezeti le, hogy az akna ásását az A pont alatt kell megkezdeni. E szabály még inkább érvényes abban az esetben, midőn az ércz közel van a talajhoz.

A mágnesség törvényei beigazolják THALÉN vizsgálatainak eredményeit. De ez eredményeket még az ismeretes s művelés alatt levő bányákon végrehajtott kísérletek is megerősítették, s most már könnyű elképzelni, hogy az iránytűnek a mágneses vasoxid-telepek kifürkészésére való alkalmazása a jövendőben a mérnöknek nélkülözhetetlen vagy legalább is igen hasznos segéd-eszköze lészen.