III. FEJEZET.
AZ ELEKTROMOS TELEGRAFIA.
1. Az elektromos telegráf feltalálása.
A TELEGRÁFIA, vagyis a távolságon át előre megállapított jelekkel való értelmi közlekedés [érintkezés] mestersége, mely rendeletek, hírek, utasítások részletes és szabatos közlésében áll, egészen újszerű s úgyszólván velünk egykorú mesterség. A telefoniának szánt fejezetben felsoroljuk az értelmi közlekedésnek azon eszközeit, melyeket minden nép emlékezetet haladó idők óta használt; ilyenek valának a tűzzel való jeladások, a szócsövek, az emberi szónak táborszemről táborszemre való átvitele, az ágyúlövések, a látható tárgyakból kombinált tengeri jeladások. Mindezen eljárások két fizikai ágensnek gyors, csaknem pillanatnyi tovaterjedésén alapultak. Ezek az ágensek, melyek közül azonban az egyik sokkal lassúbb mint a másik, nem egyebek mint a fény és a hang.
Mindazonáltal csak a mult század végén gondoltak arra, hogy a telegrafiát olybá tökéletesítsék, hogy közigazgatási sürgönyök szállítására alkalmas legyen, s hogy e sürgönyök titkos voltát megőrizze a nélkül, hogy a közlemények kevésbé szabatosak volnának, mint maga az élő beszéd. CHAPPE-nak optikai telegráfjait 1793-ban fogadta el a nemzeti konvent, s kevéssel ezután minden czivilizált országban elterjedtek.
De alig hogy megszülemlettek, egészen más irányú kisérletek korszaka tűnt fel: egy új tudomány, az elektromosság, egy a fény sebességével mérkőző gyorsasággal terjedő ágensnek létezését tárta fel, s az e fajta tünemények gyors közlésekre való alkalmazásának eszméje mindenütt útat tört magának. Alig mult el ötven év, s az elektromos telegráf fel volt találva, s az optikai telegráf uralmának véget vetett.
Azok a fémdrótok, melyek az emberi gondolatot a kereskedelem, a politika s a tudomány szolgálatában épen úgy, mint a magán ügyekében a
483
villám sebességével szállítják tova, jelenleg már az egész földgömböt körülövezik, s csodahosszú hálózatot képeznek, a mely nem csupán a kontinenseket borítja, hanem még a tengereket s óczeánokat is Európától Indiáig, Afrikáig, Ausztráliáig és Amerikáig átszeli s a világ összes nemzeteit egyesíti. Az amerikai kontinensből kiindulva, ez a csodálatra méltó lánczolat átszeli az egész Csendes óczeánt, hogy Khinához és Japánhoz fűződjék s így az egész földgömböt körülövezze. Később közölni fogjuk a nemzetközi elektromos telegráfia statisztikáját; most eme találmány történetének vázlatát fogjuk befejezni.
Ha eme történetet minden egyes részletében akarnók előterjeszteni, egész fejezetet, vagy mondjuk inkább, egész kötetet kellene igénybe vennünk. De elég lesz, ha legnevezetesebb fázisait s azt, hogy miként fűződnek eme fázisok magának a tudománynak fejlődéséhez, rövid vonásokkal jelezzük.
Az elektromos oszlop feltalálása előtt az elektromos közlekedésre vonatkozó, jóllehet nagy számú javaslat semmi komolyabb gyakorlati adkalmazásra nem vezetett. LESAGE rendszerében (1774) egy elektromozó gépnek elektromossága szigetelt fémdrótokkal elektroskópokba vezettetett, a melyeknek jelzései a betűrend betűit jelezték: tehát 24 drót kellett, annyi, a hány betű van. Később, 1798-ban, BÉTHENCOURT a leydeni palaczknak kisüléseit egy közönséges gépéivel helyettesíté, s az egész rendszert Aranjuez és Madrid között, 44 kilométernél nem rövidebb távolságon át alkalmazták. Ez a rendszer hasonló ahhoz, melyet 1787-től kezdve LOMOND franczia fizikus állított össze. REISER 1794-ben, CAVALLO 1795-ben, SALVA 1796-ban, végre RONALD 1823-ban a jelzések tovaszállítására szinten a statikai elektromosságot használták fel, s csak a jelzések módját módosították, például az által, hogy szikrázó lapokon szikrákat ugrattak át.
Az elektromos oszlop feltalálása a feltalálókat érdekesebb s az igazi megoldáshoz közelebb fekvő útra terelte. Az amerikai COXE 1800-ban, SÖMMERING 1811-ben és végre SCHWEIGGER, a multiplikátor feltalálója, l828-ban egymásután jutottak arra a gondolatra, hogy az elektromos áram chemiai hatásait értékesítsék. A két állomás egyikén a víz felbontásánál keletkező oxigén- és hidrogénbuborékok azokat az előre megállapított jeleket adták vissza, a melyeket a másik állomáson, azaz a drótok ellenkező végein, az áramnak egymásra következő megszakításaival idéztek elő.
A tudománynak egy új vívmánya, az áramoknak a mágnestűkre gyakorolt hatásának feltalálása (OERSTED, 1820), kiinduló pontjává lőn olyan új vizsgálatoknak, melyek végtére czélhoz vezettek. Ezt a czélt,
484
ugyanabban az évben, melyben ez a sarkalatos fölfedezés tétetett, AMP&x2í0;RE a következőképen határozta meg, s az eléréséhez vezető eszközöket következőképen jelölte meg:
"Ugyanannyi vezetővel és mágnestűvel, mondja a híres fizikus és filozófus, mint a hány betű van, s egy oszlop segítségével, mely eme tűktől távol van, s a melynek sarkait a vezetők két végével felváltva összekapcsolnók, össze lehetne állítani egy nemét a telegráfnak, mely alkalmatos volna arra, hogy olyas valakinek, kinek feladata a tűk fölött levő betűk megfigyelése volna, bármiféle akadályon át is leírja a közlésre szánt részleteket. Ha az oszlop fölött olyan billentyűsort alkalmaznánk, melynek billentyűi ugyanazokkal a betűkkel volnának ellátva, s a mely billentyűk lenyomásától az áram záródnék: a közlekedésnek ez a módja könnyű volna, s csak az egyik oldalon a billentyűk lenyomására, s a másik oldalon pedig a betűk leolvasására megkivántató időt venné igénybe."
AMPÈRE eszméje, úgy a miként ő formulázta, nem lett megvalósítva; a betűrend minden egyes betűjének s minden más jelnek külön-külön megfelelő galvanométerek száma nagyon is nagy lett volna; de nemsokára, midőn az elektromágneses tűtelegráfot le fogjuk írni, látni fogjuk, hogy eme telegráf szerkesztésének ugyanez volt a vezérelve. WHEATSTONE angol tudósnak köszönhetjük mindazokat a javításokat és egyszerűsítéseket, melyek AMPÈRE eszméjét igazán gyakorlati fontosságúvá tették.
De még mielőtt ez az eszme teljesen megvalósíttatott volna, különféle módokon alkalmaztatott, nevezetesen SCHLLING-től 1833-ban, GAUSS és WEBER-től 1835-ben, RITCHIE és ALEXANDER-től 1837-ben. Eme tudósok elseje Szentpétervárott alkalmazta a rendszerét, de csak kevés jelnek továbbítására. "Selyemkötélbe dugott öt platinadrótnak mindegyike az egyik végén multiplikátorral, másik végén pedig a zongoráéhoz hasonló billentyűkkel volt összekötve. A megfelelő billentyű lenyomásával az áramot akármelyik dróton lehetett átvezetni, s az áram iránya szerint a tű hol az egyik hol a másik irányba tért ki, a mi az öt tűnél tíz különböző jelet adott. RITCHIE és ALEXANDER 1837-ben Edinbourgban hasonló rendszerű eszközt szerkesztettek. Harmincz tű a két állomás között kifeszített ugyanannyi dróttal ugyanannyi jelnek felelt meg. GAUSS és WEBER hasonló szerkezetű eszközzel kötötték össze a göttingai obszervatóriumot a fizikai kabinettel." (DAGUIN.) Azonban a használt áram elektromágnesi eredetű volt: a galvanométer tűjének jobbra és balra való kitérései egy tekercs mozgásaiaak feleltek meg, mely tekercs egy hengeralakú erős mágnes körül a vonal drótjaival volt összekötve; e mozgásokból váltakozva ellenkező irányú áramok jöttek létre.
485
1837 és 1838-ban jött meg az ideje, hogy az elektromos telegráfia a próbálgatások és kísérletek teréről az igazán gyakorlati megvalósítás körébe lépjen, s a WHEATSTONE, STEINHEIL, MORSE, MASSON, BRÉGUET nevek az egymást követő rendszereket jellemző munkálatokat találnányokat és javításokat juttatják eszünkbe. A történelmi áttekintést most abban hagyjuk, s áttérünk eme rendszerek leírására; de megelőzőleg egy példában még egyszer fel kell tüntetnünk, hogy a tudomány alkalmazásai mily szorosan függnek össze a tisztán tudományos fejleményekkel. Az új elektromos oszlopok feltalálása, s a régi oszlopok rohamosan gyengülő áramának állandó áramokkal való helyettesítése nélkül valószínű, hogy az elektromos telegráfiának bámulatos mestersége még csak gyermekkorát élné. Az egész nem volna egyéb, mint a fizikának egy sajátszerű alkalmazása, de általános haszna és alkalmazása nem volna.
2. Az elektromos telegráf. – Általános elmélet.
Láttuk, hogy egy darab lágyvas, mely körül szigetelt fémdrótból készített kacskaringó vagy tekercs sodródik, elektromágnest alkot, azaz ideiglenes mágnest, vagyis olyan mágnest, melynek mágnesi hatóképessége addig tart, míg elektromos áram futja át, s megszűnik, a mint az áram megszakíttatik. Tudjuk azt is, hogy ez az ideiglenes megmágnesezés egy pillanat alatt következik be, s hogy épen olyan gyorsasággal szűnik meg, mint a minővel keletkezett. Ebből következik, hogy ha bármi úton-módon képesek vagyunk az elektromágnes tekercsében elektromos áramot létrehozni, aztán pedig megszüntetni, s ebből a két elemi műveletből álló munkálatot gyorsan egymásután többször ismételni: a mágnes sarkainak a fegyverzetére gyakorolt vonzása is ugyanannyiszor létre fog jönni és meg fog szünni. Ezt a körülményt arra használhatjuk fel, hogy a fegyverzet váltakozó mozgásának egész sorozatát idézzük elő, mely czél elérése végett a fegyverzetre csak olyan rugót kell erősíteni, mely a fegyverzetet a sarkoktól csekély távolságban tartsa, a nélkül, hogy az áram mindenkori zárása alatt az érintkezésig való közeledését megakadályozná.
Ezen elvre gépek szerkesztését alapították, mely gépek elektromos mótoroknak neveztetnek, mert valóban az elektromosság a forrása a tőlük létrehozott mozgásnak. Ez a mozgás, melyet, a mint ezt egy későbbeni fejezetben látni fogjuk, tisztán mechanikai szempontból igyekeztek értékesíteni, arra szolgál, hogy létrehozzon bizonyos jeleket, melyeket, hála a rendkívüli sebességnek, melylyel az elektromosság a vezetődrótban terjed,
486
igen nagy sebességgel át lehet vinni jelentős távolságokra. A mozdításoknak ez a módja, melyet az imént a legegyszerűbb elemeire vezettünk vissza, az elektromos telegráfiát képező különböző rendszerekben a legáltalánosabban van elfogadva.
Mindazonáltal eme rendszerek némelyikében az elektromos áram vagy közvetetlenül hat egy galvanométer tűire, vagy pedig közvetve hat chemiai vagy vegybontó tulajdonságai által. De bármelyik legyen is az elektromosság hatásmódja, az elektromos telegráf szükségképen a következő négy részből áll mindég:
Először egy áramtermelő eszközből, vagyis egy elektromótorból, mely rendesen Volta-oszlop; de lehet színtúgy használni mágnes-elektromos gépet is, a mint hogy néha használnak is;
másodszor, egy átvivő eszközből, mely egy elektrodinamikus zárlatból vagy vezetőből áll: ez a vonal drótja, vagy drótjai, melyek a jelek föladó és átvevő áhlomását egymással összekötik;
harmadszor, egy, a jeleket létrehozó eszközből, az úgynevezett jeladóból. Ez az a készülék, melyet a sürgönyt feladó személy kezel;
végre negyedszer, egy átvevő eszközből, mely a feladott jeleket az érkező állomáson reprodukálja: ezt jelvevő-nek nevezik.
Nemsokára látni fogjuk, hogy vannak még másodrendű eszközök is, mint például az elektromos csengetyűk, vagy figyelmeztetők, a jelfogók, a villámhárítók; ezeket a maguk helyén fogjuk leírni.
Ezek volnának az elvei az elektromos telegráfiának, a miként ez napjainkban gyakorlatban van. A nemzetközi hálózatban használatban volt vagy még használatban levő rendszerek száma elég nagy. Nem lehet czélunk, hogy valamennyiről szóljunk; csak a leggyakrabban használtakat fogjuk leírni, s ezek közűl is csak a legeredetiebbeket, azaz azokat, melyeknek valamelyes jellemző alapeszméjük van, vagy a melyek gépezetük különösségével vagy jelzéseik sajátosságával tűnnek ki. Az utóbbi szempontból az ismert elektromos telegráfokat a következő öt csoportba lehet sorozm:
1. A tűs telegráfok. Ezeknél a jelvevők a vonal drótjában keringő áram közvetetlen hatásának alávetett mágnestűkből állanak; e hatásból jobbra és balra való kitérések keletkeznek, a melyek maguk a jeleknek alkotórészeit képviselik.
2. A mutatólapos telegráfok, melyeknek jelvevője jelző tűvel fölszerelt mutatólapból áll; a jelzőtű járását a drótba vezetett s aztán megszakított áram hatásainak alávetett elektromágnes szabályozza.
3. Az író telegráfok, melyeknek je]vevője a feladott sürgönyt egy
487
folytonosan legöngyölgő papirszalagra feljegyzi; a benyomott vagy tintával jegyzett vonásokat a drótba vezetett, s aztán megszakított áramtól mozgatott fegyverzet hozza létre.
4. A nyomtató telegráfok, melyek magát a sürgönyt könyvnyomtató-betűkkel nyomják le; a sürgöny tehát semmi más átírást nem kiván.
5. Végre az autográf telegráfok, melyek a sürgönynek nemcsak szövegét, hanem még kéziratának hasonmását is reprodukálják, úgy hogy írásokat és rajzokat is lehet föladni s eredeti alakjukban reprodukálni. Ez oknál fogra e készülékeket pantelegráfoknak is nevezik (a görög παν = minden) szótól.
Nem marad egyéb hátra, mint hogy az imént felsorolt legnevezetesebb telegráfrendszerek gépezeteinek részleteit leírjuk.
3. Az elektromos tűs telegráfok.
Kezdjük meg a tűs telegráfokkal. Ezek voltak, miként föntebb láttuk, az elsők, melyek számbavehető gyakorlati szolgálatokat tettek. Föltalálásukat WHEATSTONE-nak köszönjük.
Ez a híres angol fizikus eleintén öt galvanométert használt, minélfogva a visszavezető dróttal együtt hat vezető drótra volt szüksége. Az öt tűt következőleg helyezte el. Egy parallelogram-alakú ráma rövidebb középvonala előtt s ennek mentén mind az öt tűt sorjába rakta; a megfelelő galvanométerek, drótvégeikkel együtt, a ráma mögött voltak. Midőn az áram a jeladó gép segítségével az öt galvanométer kettejébe ellenkező irányban vezettetett, mind a két tű egyszerre tért ki s a keresztbe állva a rámára írt betűk egyike felé irányult. Igy például az 1 és 4 tű (354. ábra) a ráma felső részének bal fele felé irányulva a B betűt jelzi; midőn az áram a két galvanométert az ellenkező irányban futja át, a tűk az alsó végeikkel a ráma alsó része felé fordulnak s a V betűt jelzik. Ha csak egy tű mozdul el, a ráma alsó széleire írt számok egyikét jelzi.
354. ábra. – Wheatstone tűs telegráfja öt tűvel.
Két egyforma s a vonal öt drótjával egyszerre összekapcsolt ráma ugyanazokat a jeleket adta, a midőn a sürgönyöző a jeladó gépet kezelte. Szünet közben az áramok egymást zárták. Midőn a 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17 és 18 számokkal jelölt s két-két vízszintes sorban elhelyezett gombok ketteje megnyomatott, az áram egymásnak megfelelő két galvanométeren futott át s ugyanekkor a vonal drótjait is befutva, a jelvevő-rámának ugyanazt a két tűjét is félrebillentette.
Eme rendszer jeladójának gépezetét nem fogjuk leírni; noha ez a
488
rendszer a London és Birmingham közötti vasutvonalon sikeresen működött, mégis egyszerűbb rendszerrel helyettesíttetett. Ugyanis WHEATSTONE, COOKE-kal szövetkezve, a galvanométerek számát kettőre, sőt egyre redukálván, a rendszert csakhamar módosította. Így keletkeztek aztán a tűs telegráfok egy és két tűvel, a melyeket az angol vasútivonalakon alkalmaztak s a melyeket azonnal le fogunk írni. Gépezetük, a mint látni fogjuk, nagyon egyszerű.
355. ábra. – Cooke és Wheatstone tűs-telegráfja egy tűvel; jeladó és jelvevő.
A 355. ábra baloldala az előlapját tünteti föl a készüléknek, mely mind a föladó, mind pedig az átvevő állomáson teljesen egyforma. A középen látjuk a galvanométer külső tűjét, melynek jobbra és balra való kitérései az 1 és 3 számokkal vannak jelölve és elefántcsontgombokkal vannak korlátozva. A készülék alsó részén látjuk a jeladó gép markolatát, melyet a sürgönyző jobbra vagy balra forgat a szerint, a mint a tűt az egyik vagy másik irányba akarja kitéríteni. Ha a tű jobbra-balra billenéseinek sorrendjét és számát kombináljuk, 1, 2, 3 vagy 4 mozgás elégséges arra, hogy a betűrend egyes betűit, a számjegyeket s a megállapított egyéb jeleket előtüntessük.
Az Angolországban megállapított jelek ím ezek valának:
489
A 33
B 1131
C 311
D 133
E 1
F 313
G 1133
|
H 113
I 31
J 3133
K 1331
L 331
M 1113
N 13
|
O 11
P 1111
Q 1313
R 333
S 111
T 3
U 131
|
V 1311
W 1333
X 3113
Y 3111
Z 3131
|
A tű alsó hegyének jobbra-balra billenései száma és sorrendje a számjegyeket jelzi. Az átmenet a betűkről a számokra és a számokról a betűkre megállapított jellel történik. Mondjuk ki egyszer s mindenkorra, hogy eme jel-kombinácziók egészen önkényesek; * így például a jelek, melyeket ugyanennél a telegráfrendszernél Belgiumban használnak, nem egyeznek meg az imént felsoroltakkal. De azért a gépezet nem változik.
356. ábra. – Az egy tűvel biró telegráf belga betűrendje és angol betűrendje.
* Mindazonáltal, miként a jelek fentebbi táblázata is mutatja, a gyakrabban előforduló betűkre egyszerűbb jeleket használnak. Mivel pedig a különböző nyelvekben más-más betű fordul elő gyakrabban, könnyű átlátni, hogy minden nemzet a neki legalkalmasabb kombinácziókat választja. Ford.
490
A WHEATSTONE-féle egy tűvel (single needle) bíró telegráf jeladójának a következő szerkezete van.
A 355. ábra jobb fele, mely az eszköz hátlapját mutatja, elénk tárja a G galvanométert, mely az ábrában látható előlap függélyes középvonalának középpontjában van. A jelzőtűnek és a galvanométer mágnestűjének közös tengelye van; különben mindakettő meg van mágnesezve, s együttvéve a NOBILI galvanométeréhez hasonló irányzatlan rendszert képez. A tulajdonképeni jeladó vagy kommutátor a galvanométer alatt van elhelyezve. Áll pedig egy puszpángfa-hengerből, mely a külső markolat tengelye irányában két fémcsapra van téve s a markolattal együtt jobbra vagy balra fordítható. Ez a henger két egymástól elszigetelt fémlemezzel (m, n) van burkolva. A D csap állandó érintkezésben van az R rugóval s az n lemezzel is. A lemezek mindegyikéből egy-egy fémcsúcs, b és b1, áll ki; e csúcsok váltakozó helyzetükben egy-egy rugóhoz szorulnak, az első csúcs a K rugóhoz, a második az U rugóhoz. Az m lemez állandóan hozzá szorul a K'' rugóhoz. M-nél egy fémpálczát látunk, mely oldalt el van látva két csúcscsal, melyek a markolat állásaihoz képest a a' pontokban vagy az U' vagy pedig az U rugóhoz szorulnak. Végre a galvanométer drótjainak végei a Z és Z' csavarokba vannak csíptetve, a melyek elseje ismét a vonaldrót L csavarával, másodika pedig az U' K' rugókkal s az elektromos oszlop pozitív sarkával van összekötve; másrészről, a K és U rugók össze vannak kötve a földbe vezető T dróttal, a E'' rugó pedig az oszlop negativ sarkával.
491
Képzeljük már most, hogy a jeladó markolata függélyesen áll. Ebben az esetben a b és b' csúcsok maguk is függélyesen állanak s a henger fémből készült részei elszigetelve maradnak, minélfogva az oszlop árama nem mehet az egyik részből a másikba, tehát nem mehet a galvanométer drótjaiba sem.
Tegyük fel, hogy a markolat jobbra van fordítva; a 355. ábra épen ezt az esetet tünteti fel. Ekkor a b és b' csúcsok a K és U' rugókhoz szorulnak, s az utóbbi rugó az M pálczának a'-nál levő csúcsával nem érintkezhetik. Ez esetben az áram a készülék egyes részeinek megfelelő úton a következő sorrendben fog haladni: PRDnb'Z'GZL; az ily módon a vonaldrótba érkező áram, miután a feladó galvanométer tűjének felső csúcsát már jobbra kitérítette, útját folytatja, a másik állomáson a jelvevőbe lép, s ennek galvanométerét ugyanabba az irányba kitéríti, s ezután a földben elvész. A föld, miként később látni fogjuk, a visszavezető drót szerepét játszsza, minélfogva a feladó készülék oszlopának negativ sarka az áramot a TKbmK''N részek közvetítésével zárja.
Ha ellenben a markolat balra van fordítva, az áram iránya is meg van fordítva, mit a b és b' csúcsok idéznek elő, mert most e csúcsok elseje a
492
K', másodika pedig U rugót feszíti s ez utóbbit egyúttal az M pálczától is távol tartja. Az áram befutotta útat most a következő betűsor tünteti föl: NK''mbK'Z'GZL, a vonal, ezután TUb'nRP.
Az áram tehát az ellenkező irányban keringett s mind a föladó készülék, mind pedig a jelvevő galvanométerének tűjét balra térítette ki.
Látjuk tehát, hogy ebben a rendszerben az elektromos áram a szélső két telegráf-állomás galvanométereit egyidejűleg s ugyanabban az irányban futja át s mind a kettőben egyidejűleg lesz megszakítva. A feladott jelek tehát ugyanabban a pillanatban lesznek reprodukálva.
357. ábra. – Telegráf két tűvel.
Ugyanezen feltalálóknak telegráfja két tűvel ugyanazon az elven alapszik mint az előbbeni. A feladó s átvevő állomás készülékeinek mindegyike egy kettős galvanométerből s egy kettős jeladóból áll, a melyek máskülönben függetlenek egymástól. A kezelő tisztviselő mindkét kezébe egy-egy markolatot fog; a két markolat egyike a jobb, a másika pedig a bal oldalon levő jeladó készüléket mozgatja. Ezután a markolatokat külön-külön vagy pedig egyidejűleg az egyik vagy másik irányban forgatja, még pedig úgy, hogy reprodukálja a megállapított betűrendnek és számjegyeknek jeleit, melyek táblázata a 358. ábrában van előtüntetve.
A készülék tetején (357. ábra) van az elektromos csengetyű, mely a sürgöny elküldését jelenti. Az oldalvást levő fémszalagok arra valók, hogy az elektromos csengetyűt össze lehessen kötni a vonal áramával. A "megszólított" átvevő tiszviselő megállapított jellel válaszol, azaz tudtára adja a feladónak, hogy készen van az átvételre, ezután a készülék oldalán levő markolaton egyet fordít, még pedig úgy, hogy a csengetyű elektromos összeköttetését megszakítsa s a csengetést az átvétel egész időtartamára megszüntesse.
A markolatok alatt levő mutatólap el van látva egy tűvel, mely a mutatólapon levő állása szerint a vonal egyik vagy másik állomását az áramkörből kikapcsolja vagy a vonalat egymástól független két részre osztja. Ezt kiigtató készüléknek nevezik. E kommutátor segítségével a telegráfos közlekedést a közvetetlenül érdekelt állomásokra lehet szorítani, s a szolgálat valamennyi többi állomástól függetlenül folyhat.
A két tűvel ellátott telegráfnál, épen úgy mint az egy tűvel ellátottnál, a tű félre billenéseit két kicsiny elefántcsontpeczek korlátozza; ezeknek még az a jó oldaluk van, hogy a tűnek hozzájuk ütődéséből keletkező gyenge kopogások a billenések számát mintegy hallhatóvá teszik.
Más feltalálók különböző, sikeresen működő tűs telegráfrendszereket szerkesztettek. Ezek közül egynehányat fel fogunk sorolni, de csak szerkezetük elvére fogunk szorítkozni.
493
Mindenekelőtt felemlítjük GLÖSENER két tűvel ellátott telegráfját, mely azonban csak a WHEATSTONE-félének a módosítása. Eme módosítás lényege abban áll, hogy a jelvevő multiplikátora fel van még szerelve két elektromágnessel, melyek mindegyike a galvanométert alkotó három mágnestűnek különnevű sarkaira hat. Emez elektromágnesek mágnesező tekercse mintegy folytatása a multiplikátornak. GLÖSENER szerint ez a felszerelés megkettőzteti a WHEATSTONE készüléke erejét.
BAIN telegráfja egy tűvel az imént leírt telegráfok elvétől különböző elven alapszik. A készülék elektromágnesi alkotórésze nem egyéb, mint egy elektromágnes, melynek tekercsei két félköralakú állandó mágnesre hatnak; az állandó mágnesek egy tengely körül, melyre a jelző tű van erősítve, forogva mozoghatnak. Az elektromágnes s az állandó mágnesek sarkaitól az elektromos áram keringése alkalmával előidézett egyik vagy másik irányba ható egyidejű vonzások és taszítások a tűt balra térítik ki vagy függélyes helyzetébe billentik vissza. A jeladó készülék egyszerű sarkcserélő kommutátor, melyet egy fogantyúval kezelnek; a fogantyút csavarrugók függélyes állásba vezetik vissza. A BAIN telegráfját 1846 óta használták az edinbourgh-glasgowi vonalon.
HENLEY tűs telegráfjának mozgató szerve egy mágneselektromos gép. Egy elektromágnes egy erős állandó patkómágnes-nyaláb sarkai előtt foroghat. Elefántcsontbillentyűvel, melyet ujjunkkal szorítunk, létrehozunk gerjesztett áramot, mely a vonalban és a jelvevőben kering, s ha rögtön rá ujjunkat fölemeljük, egy ellenkező irányú második áram jön létre. A jelvevő készülék maga is elektromágnes, melynek sarkai két lágyvasdarabbal vannak ellátva: eme patkó alakú darabok közé van
494
illesztve a mágnestű, melynek félrebillenéseivel az ugyanazon tengelyen levő párhuzamos jelző tű együttesen billeg. HENLEY telegráfjának jelei hasonlítanak a MORSE-féle telegráf betűrendjéhez, melyről később fogunk szólani.
Végre két franczia, FOY és BRÉGUET olyan tűs telegráfrendszert gondoltak ki, mely CHAPPE optikai telegráfjának jeleit volt reprodukálandó. Ez
495
a rendszer 1845 óta a páris-roueni (145 kilométer hosszú) vonalon működött, még pedig úgy látszik, hogy kitűnő eredménynyel. Miként WHEATSTONE két tűvel ellátott telegráfjának, akképen ennek is két vonaldrótra volt szüksége, azonban a feltalálók csak egy tűvel felszerelt készüléket is szerkeztettek, a melynek csak egy drót kellett s perczenként 100–120 jelet adott.
359. ábra. – Foy és Bréguet tűs telegráfrendszerének jelvevője.
A fogantyúval együttesen forog a tengelye s még egy kerék, a melybe egy kígyózó barázda van bevájva, miként ezt az ábrának abban a részében látjuk, melyben a mutatólap el van hagyva. Eme barázdának annyi a kigyózása, mint a mennyi gerezd van, azaz a betűknek vagy számoknak megfelelő tizenhárom domború és tizenhárom homorú íve van. A T emeltyű (363. ábra), mely a pontban megkönyöklik, el van látva egy pálczikával, amelyen keményített aezélból készített vezető-csiga forog. Ilyformán a kerék mozgása közlődik a vezető-csigával, mely a kigyózó barázdába belenyúlik, minélfogva az emeltyű vége hol közeledik a középponthoz, hol
497
távolodik a középponttól, tehát annyiszor leng ide-oda, mint a mennyi egymásra következő osztályrészt a fogantyú a mutatólapon átfut.
Lássuk már most, hogy miként lehet a jeladó gép fogantyújának eme mozgásaival a vonaldrótban az áramzárások s az árammegszakítások egész sorát előidézni De előbb le kell írnunk a jeladó gép különböző részeit s azokat a kapcsolatokat, melyeket eme részekkel az elektromos oszlopok, a vonaldrótok s maguk a vezetők között helyre lehet állítani.
498
Az oszlop pozitív sarkához kapcsolt drót az R csiptetőhöz vezet, s ez egy fémszalag útján a P csavarral van összekötve. Eme csavar csúcsával szemközt van a csúcsa egy másik Q csavarnak, mely hasonló módon közlekedik az E' csavarral, melyhez a jelvevő drótja van kapcsolva. Eme csucsok között leng a T emeltyű karja, mely majd az egyiket, majd a másikat érinti. Tegyük fel, hogy a jeladó nyugalomban, vagyis hogy a fogantyúja a kereszt felett van; a 363. ábra épen ennek az állásnak felel meg. Ebben az esetben az áram nem kering, az áramkör nincsen zárva, s épen így áll a dolog mindannyiszor, a mikor az emeltyűnek ugyanaz az állása van, azaz a mikor a fogantyú páros számú osztópont fölött, tehát a mikor a B, D, F, H, ... betűk, vagy a 2, 4, 6, ... számok fölött megy át. Ha ellenben a mozgó fogantyú páratlan osztópont fölött megy át, vagy ilyen osztópontnál megállapodik, az áram a T emeltyűn átmenve a jeladó gép mozgó kerekébe érkezik. Még csak azt kell megmutatnunk, hogy miképen lehet az áramot az állomás jobb- vagy baloldalán a vonaldrótok egyikébe vagy másikába vezetni. E drótok össze vannak kötve az L és L' fémnyelvecskékkel, s ezek állandó összeköttetésben vannak az r és r1 rugós kommutátorokkal, melyeket egy-egy markolattal forgathatunk, s melyeknek rugói tetszésünk szerint vagy az Sm és S'm' nyelvecskékre, vagy pédig a CD fémszalag végeire szorúlnak.*
Ha a baloldali telegráfállomással akarunk beszélni, a kommutátort úgy állítjuk, hogy az r rugója m-re szorúljon; ha a jobboldali állomással akarunk beszélni, az r' rugót kell m'-re szorítani. Az m és m' részek fémies összeköttetésben vannak a jeladó mozgó kerekével. Ha tehát az áram a kerékbe vezettetik, a kerékből például balfelé m-be, m-ből az r rugóba, r-ből az L nyelvecskébe s innét végre a baloldali vonaldrótba jut s ezen végig fut. Ezután keresztül megy az állomás jelvevőjén, innét levezettetik a földbe, s magán a földön át a feladó állomás oszlopának negatív sarkához jut. Ha a jobboldali kommutátor rugóját állítjuk az m' nyelvecskére, az áram a jobboldali állomásra nézve épen ilyen úton kering.
Összefoglalva a mondottakat, ha a jeladó készülék fogantyúját forgó mozgásba hozzuk, úgy hogy egy teljes körülforgást tegyen: az áramot tizenháromszor szökkentjük a vonaldrótba s váltakozva tizenháromszor szakítjuk meg. Tegyük fel, hogy a Paris szót akarjuk expediálni, azaz a P, A, R, I, S öt betűt akarjuk továbbítani. A feladó először egy figyelmeztető jelet ad, miről még szólani fogunk; ezután a fogantyút a kereszt-
* A 363. ábrában eme fémszalag (melyet, mint látni fogjuk, a közvetlen közlekedésre használnak) nincs megbetűzve; a szalag m és m' között van. Ford.
499
től a P betűig forgatja s itt egy pillanatig az ennek a betűnek megfelelő bevölgyelésben tartja, ezután tovább hajtja, míg ismét a † jelhez érkezik. Most a fogantyút az A betű felett állítja meg, visszatér ismét a kereszthez, ezután hasonló módon az R, I és S betűk felett halad át.
Eme műveletek mindegyikénél vagyis minden egyes körülforgás alkalmával az áramzárások és áramszakítások száma 26-ra rúg, de lesz egy megállapodás is, mely annak a pillanatnak felel meg, melyben a fogantyú ama betű felett állapodik meg, a melyet expediálni akarunk. Ezek az áramzárások és szakítások, a megállapodásokkal együtt, az átvevő állomáson ugyanabban a sorrendben ismétlődnek, s még csak azt kell megmutatnunk, hogy mily módon nyilatkoznak emez állomás jelvevőjén, melynek mutatólapján egy tovahajtott tű a fogantyú mozgását hűségesen reprodukálja.
Irjuk le tehát a jelvevő készüléket.
364. ábra. – Bréguet mutatólapos telegráfjának jelvevője; a készülék külseje.
A 364. ábra a külső berendezését tünteti elő. Az egész egy szekrény, melynek mutatólapja épen olyan részekre van osztva, mint a jeladó készülék mutatólapja. Belsejében egy óramű van elhelyezve; az óramű ketyegő kerekének s a mutatólap tűjének közös tengelyük van, minélfogva valahányszor eme keréknek egy foga kiszökken, a tű ugyanannyiszor egy-egy osztályrészszel tovább ugrik. Az áram, mely a föladó állomás jeladójával a vonaldrótba vezettetett, a jelvevő alapzatán látható csiptetők egyikéhez érkezik, innét a jelvevő belsejének alsó részén levő elektro-
500
mágnes tekercseinek drótját futja át és egy különös gépezetre hat, melyet mindjárt le fogunk írni; végre a másik csiptetőn átmenve, a földben vész el.
Hogy befejezzük a magyarázatát annak, hogy miképen reprodukálódnak a mutatólapon a tű segítségével a feladott jelek, betűk és számjegyek: csak azt kell még megmutatnunk, hogy mily módon hat az áram és az elektromágnes a ketyegő kerékre. Ebben nagy segítségünkre lesz a 365. és a 366-ik ábra, melyek a jelvevő sajátszerű gépezetét tüntetik fel.
365. ábra. – A Bréguet-féle jelvevő; a készülék gépezete.
A készülék alsó részén látjuk az alapzaton nyugvó elektromágnest, melynek tekercseit a feladó állomásról a vonaldrótba szökkentett áram futja át. E mágnes sarkai előtt van az M lágyvas-fegyverzet, melyet két csavar tart, a melyek között a fegyverzet a felső vízszintes éle körül lenghet. Midőn az áram kering, az elektromágnesnek most hatékony sarkai magukhoz vonzzák a fegyverzetet, s ez nekik támaszkodik. Midőn az áram meg van szakítva, a fegyverzet ugyanezektől a sarkoktól ellenkező irányban mozogva távozik s a jelvevőnek a mutatólappal ellátott oldala felé közeledik. Az M fegyverzetnek ez az ide-oda mozgása az, mely egy különös gépezet közletésével a jelzőtűvel közlődik.
501
E végből a fegyverzet el van látva az L függélyes pálczával (366. ábra), mely épen úgy leng, csakhogy ellenkező irányban. E pálcza, melynek lengéseit két csavar korlátozza, a végén el van látva az e peczekkel, mely az f villácska ágai közé nyúlik, minélfogva ez a villácska is hol előre, hol hátra felé leng, s lengéseit az ab tengelylyel s ennek közletésével a p és p' pálczikákkal közli. E pálczikáknak az a végleges szerepük, hogy az E ketyegő-kerék fogait váltakozva megakasszák és kiszökkentsék.
366. ábra. – A Bréguet-féle jelvevő gépezetének részletei.
Tegyük fel, hogy a jelvevő nem dolgozik; a jelzőtű a kereszt felett van, a p' pálczika pedig a kerék 1 fogába van akadva; a kerékmű mozdulatlan. Most pedig tegyük fel, hogy az áram kering, azaz hogy a jeladó készülék fogantyúja a keresztről az A betűre szökött: az áram végig fut a vonalon, belép a jelvevőbe s az elektromágnesbe, mely az M fegyverzetet egészen az érintkezésig magához vonzza. A fegyverzetnek mozgása az ab tengelynek s ennek révén a p' pálczikának ellenkező irányú mozgását hozza létre; a p' pálczika elereszti az 1 fogat, a kerékmű tehát megindúl, a ketyegő-kerék forogni kezd, de a p pálczika rögtön rá beleakad a 2 fogba. Ennélfogva a jelzőtű egy osztályrészszel előre megy s az A betű felett megáll.
A mint az áram megszünik, a fegyverzet, az r rugó hatása miatt, első helyzetébe tér vissza; a p pálczika elereszti a 2 fogat, a kerékmű újra megindul, de most ismét a p' pálczika akad a 2 fogba: a jelzőtű tehát ismét egy osztályrészszel tovább ment.
502
Egy igen egyszerű berendezés segítségével a tűt áram nélkül is visszaforgathatjuk a keresztig (mi némelykor szükséges). Ugyanis a jobboldalon látható h pálcza segítségével lenyomjuk a pálczikák tengelyét a pálczikákkal együtt; az utóbbiak nem akadván többé a ketyegő-kerék fogaiba, a kerékmű mindaddig mozog, míg az F peczek bele nem akad egy a ketyegő-keréken kellőképen elhelyezett gátba, mely megfelel annak a helyzetnek, melyben a jelzőtű a kereszt felett van.
A 364. ábrában a jelvevő jobboldalának felső részén látható kicsiny mutatólap az r rugó szabályozására szolgál. Ha ez a rugó nem volna kellőképen megfeszítve, a fegyverzet lengéseinek tágassága vagy igen nagygyá vagy igen kicsinynyé válhatnék: az első esetben a pálczikák kilépnének a ketyegő-kerék síkjából s a kerékmű szakadatlanúl járna; a második esetben a pálczikák nem szökkenhetnének ki a fogak közül, tehát a jelvevő nem működnék.
Még csak azt kell megmutatnunk, hogy miképen kell egy állomás készülékeit elrendezni s példaképen fel fogunk hozni egy közbülső állomást, mely a vonalon két szomszédos állomással, egy a jobb- s egy a baloldalán fekvővel közlekedhetik.
367. ábra. – Mutatólapos telegráf állomása.
Legyen ez a versailles-párisi vonalon fekvő sèvres-i állomás. A 367. ábra a jeladót s a jelvevőt mutatja. Az előbbeni az asztalra van erősítve s mind a két oldalánál egy-egy galvanométert látunk, mely készülékek iit mindegyik vonaldrótban keringő áramról tesznek tanúságot. Fentebb egy vízszintes asztalkára van téve a jelvevő és mindkét oldalán egy-egy elektromos csengetyű, mely vagy a Páris, vagy pedig a Versailles felől érkező sürgöny útnak indítását jelzi. Később látni fogjuk, hogy miként működnek ezek a harangjelzők.
Vizsgáljuk meg az előfordulható különböző eseteket s lássuk, hogy az állomás tisztviselője mikép fog azokban eljárni.
A szünetelő készülékeken a kommutátorok fémnyelvei S és S'-re (lásd a 363. ábrát) támaszkodnak, mely pontokhoz a két csengetyű drótjai vannak kapcsolva. Midőn a párisi állomás Sèvres-be akar sürgönyözni, jeladó készülékének fémnyelvét egészen körül kell forgatnia. Az ily módon a vonalra szökkentett áram a sèvres-i állomásba a jobboldali dróton ér be, eltéríti a galvanométer tűjét s a csengetyű gépezetére hat. A tisztviselő, kinek figyelmét a zaj felhívta, a jobboldali kommutátort az m' fémnyelvre fordítja; ezután a jeladójának fogantyúját egészen körülforgatja, minél-fogva a párisi jelvevő készülék tűje is körülforog: evvel azt jelezte, hogy kész a sürgöny átvételére. A megértett sürgöny vétele után a sèvres-i állomás a CO betűket sürgönyzi vissza (compris, megértettem).
503
Ha számjegyeket akarunk útnak indítani, a jeleket a C betű kétszer ismételve előzi meg.
Az imént mondottakból már meg lehet érteni, hogy miként kellene eljárni a sèvres-i állomásnak, ha Páris felé akarna sürgönyözni. Hasonlóképen kellene eljárni a Sèvres és Versailles közötti közlekedésre nézve is, s csak a sorrendje a műveleteknek, melyek most a baloldalon volnának végrehajtandók, változnék meg.
Tegyük most azt fel, hogy Páris és Versailles egymással közvetetlenűl akarnak beszélni. A feladó állomás Sèvres-re sürgönyzi a nevét annak az állomásnak, melylyel beszélni akar; e végből az állomás megnevezése után még a sürgöny elküldésére megkivántató perczek számát is tudtul adja. A sèvres-i tisztviselő CO-val (compris) felel, ezután mind a két kommutátorát a direkt közlekedés CD lapjára állítja. Az állomáson mindennemű közlekedés szünetel mindaddig, mig a sürgöny rajta át nem ment; az átmenet idjét különben a galvanométerek mozgásából is meg lehet határozni. Ha a sürgöny már átment, a tisztviselő az ő kommutátorait visszateszi a harangjelzőkkel összekötött fémnyelvekre.
504
5. A mutatólapos telegráfok. – A Siemens-Halske- és a Froment-féle rendszer.
Mondottuk, hogy a mutatólapos telegráfok rendszerének száma nagy. Már említettük e rendszerek legrégiebbikét, a WHEATSTONE-félét, melyet Francziaországban alkalmaztak. E rendszerek közül a következőknek a felemlítésére fogunk szorítkozni:
A DRESCHER-féle rendszernél a jeleket óraműtől hajtott és váltakozva vezető és szigetelő gerezdekre osztott korong teszi át. A mozgást megszakítjuk, ha a mutatólap huszonhat billentyűje közül azt, a melyik az útnak indítandó betűnek felel meg, megnyomjuk. A jelvevő tűje ugyan a felett a betű felett állapodik meg.
PAUL GARNIER rendszere olyan telegráf, melynek mutatólapjai, mind a jeladóé, mind pedig a jelvevőé, mozgékonyak; a jelek, a betűk vagy a számjegyek a lap kerületére vágott két nyíláson vagy ablakocskán egyidejűleg jelennek meg.
MOUILLERON mutatólapos telegráf-rendszerében egy sajátszerű gépezetet találunk, mely a BRÉGUET-féle telegráf ellenhatású rugójának szabályozására szolgál.
GLÖSENER több mutatólapos telegráf-rendszert szerkesztett, a melyek alapeszméjének előterjesztése nagyon messzire vezetne.
LIPPENS rendszerének sajátszerűsége abban áll, hogy eme rendszer mágnes-elektromos gerjesztett áramokkal működik, mely elvet már régebben alkalmazták a telegráf-eszközökre, nevezetesen GAUSS és WEBER 1835-ben, STEINHEIL (Münchenben) és WHEATSTONE 1840-ben, s végre GLÖSENER 1848-ban.
Említsük még meg KRAMER rendszerét és REGNARD ernyős rendszerét, s ezután vizsgáljunk meg közelebbről két mutatólapos telegráfot, nevezetesen a FROMENT-ét s a SIEMENS és HALSKE-ét.
Az utóbbi, mely a bajor telegráfvonalak számára lett szerkesztve, kizárólag az orosz vasutak nagy társasága által, Londonban, Danzigban és Königsbergben a tűzoltó csapatok által s végre különböző angol vonalakon alkalmaztatott. A készülék mótora állandó mágnesek telepéből áll; e mágnesek sarkai között egy lágyvas-henger forog, mely hossza mentén szigetelt drótba van göngyölve, mi a mágnesező tekercset képezi. Eme hengernek tengelykörüli forgása váltakozva ellenkező irányú gerjesztett áramokat hoz létre. Ezek az áramok, melyek a vonalat egymásután végig futják, a jelvevő elektromágnesére hatnak s ennek fegyverzetét lengetik; a fegyverzet ismét a jelzőtűvel ellátott ketyegő-kerékre hat. A 368. ábra a
505
külsejét tünteti elő a teljes készüléknek, mely, miként látjuk, nagyon egyszerű. Az áttevő eszközt vagy jeladót az A dob vagyis hengeres tok foglalja magában, B pedig a készülék jelvevöje. A feladó az MO fogantyút akképen forgatja, hogy az alatta levő mutatólapnak ama betűi felett, melyek a sürgöny tartalmának megfelelnek, meg-megállítja. A B jelvevő mutatólapjának tűje híven követi a feladó markolatának minden mozgását.
Lássuk most rövid foglalatban az alapelveket, a melyek szerint a készülék mindegyik részének gépezete szerkesztve van.
506
A 369. ábrában A a fémkorong, mely a mutatólappal van ellátva. A kiálló szélébe vágott huszonhat fog megfelel annak a huszonhat osztály-résznek, melyek a fogantyúnak nyugvópontjai. Az OO' tengelyre erősített RR' fogaskerék a H fogastengelybe fogódzik. Midőn a fogaskerék a kerületének 1/26-ával fordúl, azaz midőn a fogantyú betűről betűre ugrik, a fogastengely a CC hengerrel együtt egy fél fordúlatot tesz. Az a, a, a ... állandó mágnesek egynevű sarkaikkal a BB vasoszlopra vannak erősítve; ezek a mágnesek két sorba * vannak rakva; az egyik sorban hengeresen bevájt végeik a C hengert északi sarkaikkal, a másik sorban pedig déli sarkaikkal övezik körül. Erre a C hengerre tekerődzik a mágnesező tekercs, s midőn ez a henger forog, a tekercstől elkülönített két része az a mágnesek sarkai előtt váltakozva elhalad, s ennélfogva gerjesztett áramok keletkeznek, a melyek egymásután a vonaldrótba szökkennek. Még csak azt kell megmutatnunk, hogy ezek az áramok miként hozzák létre a jelvevő készülék jelzőtűjének megfelelő mozgásait. A 370. ábra segítségével ezt sem lesz nehéz megérteni.
370. – Siemens és Halske telegráfjának jelvevője.
Ez az ábra a jelvevő mutatólapja alatt elhelyezett felfogó készüléket tünteti elő. M és M' a vonalba vezetett ellenkező irányú áramok hatásának alávetett elektromágnes két tekercse; P és P' pedig ezen elektromágnesnek két sarka. Eme sarkok közé az abb' lágyvas-villának a nyele nyúlik, mely nyél az AA' állandó mágnes sarkaival való érintkezése miatt állandó polározódásnak van alávetve. Ebből következik, hogy az a nyelet, a megérkező áram iránya szerint, majd a P sark vonzza és a P' taszítja, majd pedig a P' sark vonzza és a P taszítja. Ezek a lengések, melyeknek
* Az ábrában az innenső sor nines lerajzolva. Ford.
507
száma a jeladó fogantyújának teljes körülfordulása esetében 26-ra rúg, minden egyes mozdulatnál a 26 foggal ellátott R kerék egy-egy fogát szökkentik ki, minélfogva a mutatólap tűje, mely ugyanarra a tengelyre van szerelve mint a kerék, egy-egy osztályrészszel szintén előre ugrik.
371. ábra. – A mutatólapos telegráfnak Froment-féle rendszere; a jeladó.
FROMENT mutatólapos telegráf-rendszerének jelvevője nem különbözik a BRÉGUET-féle rendszer jelvevőjétől, de a jeladó az áramzárás és áramszakítás sajátszerű módjával tűnik ki. Az A emeltyű-lengéseit (371. áb.) itt is egy kigyódzó bevölgyeléssel ellátott B kerék forgása hozza létre; ugyanis az emeltyűnek egyik karja a kigyódzó bevölgyelésbe nyúlik. Tehát minden további részletezés nélkül is el lehet képzelni, hogy a lengő emeltyűnek másik karja miképen zárja és miképen szakítja meg az egymásra következő áramokat. De azt már meg kell magyaráznunk, hogy miképen valósítá meg FROMENT eme mozgásoknak oly módon való átvitelét, hogy az áramzárások száma minden jelre nézve megfeleljen az illető jelnek a mutatólapon levő helyzete sorrendjének.
A B kereket óramű hajtja. De ez a mozgás csak úgy jöhet létre, ha az a fog, mely ennek a keréknek a karimáján van, kikapcsolódik az e ütőrúgóból, mely a fogat fogva tartja. Ezt a kikapcsolódást létre lehet hozni egy billentyűsorral, melynek minden egyes billentyűje egy-egy betűnek vagy számnak felel meg. Ha eme billentyűk egyikét lenyomjuk, egy rúd fölemeli az ütőrúgót, s a kerék az óramű hatása miatt, másodperczenként két vagy három fordulatnyi sebességgel forogni kezd. A billentyű-
508
sor alatt látjuk a DE hengeralakú forgó fémrudat, mely a B kerékkel együtt s közös tengely körül forog: ebbe a fémrúdba, tekercsalakú két sorba annyi szeg van ütve, a mennyi billentyű van; mindegyik szeg egy-egy billentyűnek felel meg, s az, hogy milyen hajlása van a szegnek a hengeren, ez a megfelelő betünek a mutatólapon való rendjétől függ. Mindegyik billentyű alatt van egy fog, mely akkor, midőn a billentyű le van nyomva, tehát a betűnek megfelelő forgásszög már le van írva, rögtön beleakad a megfelelő szegbe. Ebben a pillanatban a forgás megszünik, s a létrehozott áramzárások s megszakítások száma, a mint látjuk, szorosan összefügg a betűnek vagy a betűnek megfelelő billentyünek sorrendjével. Tehát a jelvevő készülék jelzőtűje is ugyanannyi osztályrészen futott át, s az említett pillanatban az útnak indított betű felett megállapodik. A mint a billentyű szabaddá lesz, az e ütőrúgó lebukik s a B kerék fogába akad s ezt mindaddig fogva tartja, míg egy másik billentyű lenyomásától újra ki nem kapcsolódik, mi ismét újabb forgást és újabb megállapodást eredményez.
A billentyüsor felett látunk egy mutatólapot, melynek tűje az áttevő készülékkel összhangzatosan mozog, és a sürgönyöző tisztviselőnek ellenőrzésül szolgál.
FROMENT e féle rendszerű olyan készülékeket is szerkesztett, melyek hajtó óramű nélkül működnek; az evvel a hajtó gépezettel ellátott eszközök a hosszú vonalakon való működésre vannak szerkesztve. De illetékes egyének egyhangú tanúbizonysága szerint e készülékek mindegyike meglepő szabatossággal működik. "Bármifélék legyenek is a billentyűsoron végrehajtott mozgások, mondja DU MONCEL, bármiféle módon nyomjuk is le a billentyűket, a mint az újjunk hozzájuk ér, a megfelelő betű a mutató-lapon megjelenik".
