XII. FEJEZET.
AZ ELEKTROMOS FÉNY.

1. Az elektromos ív-lámpák szabályozói.

A NAP fénye után az elektromos fény, az a fény, mely egy hatalmas telep vagy egy erős inductió-gép áramvezető drótjainak végeihez kapcsolt két szénkúp között ragyog, a legvakítóbb mindazok között a fényforrások között, melyeket a föld felületén mesterségesen előállíthatunk. Nem is mulasztották el, hogy ezt a fényt sok ipari, katonai és tudományos czélra felhasználják; kis mértékben mindenütt kezdik alkalmazni nagy városok utczáinak s tereinek nyilvános világítására, éjjel meg nem szakítható munkáknál, tengeralatti építkezéseknél, bányamunkáknál, katonai éjjeli őrszemléknél, a tengerészetnél, világító tornyoknál, végre színi előadások alkalmával különös díszletbeli hatások előidézésére. Ezen annyira változatos alkalmazások legnagyobb részében siker koronázta a tett kísérleteket, a mi persze különös vizsgálatokat és sajátlagos nehézségek legyőzését tette szükségessé.

A VOLTA-féle ív nem az egyedüli eszköz, melyet világítási czélokra, eléggé erős elektromos fény előállítására találtak. Ha valamely áramnak vezetékébe aránylag csekély vezető-képességű vagyis nagy ellenállást kifejtő valamely anyagot, mint például szénpálczikát, nehezen olvadó fémdrótot, platina- vagy iridium-drótot igtatunk közbe, oly magas hőfok keletkezik, mely a szóban forgó anyagot izzásba hozza s arra nézve, hogy a kiáramló fény világításra szolgáljon, elég hosszú ideig izzásban tartja. Ennélfogva az elektromos világítás készülékeinek két csoportja van: a VOLTA-féle ívvel s az ízzás létesítette fénynyel világító eszközök csoportja. Kezdjük meg az első csoportbeli készülékek leírásával, minthogy ezek egyúttal a legrégiebbek is.

703

A VOLTA-fele ív alkalmazásánál a legfőbb nehézség abban áll, hogy az ív nem folytonos. Valóban, tudjuk, hogy a midőn a fényív a két szénkúp között létrejön, az áram az egyik kúptól a másikra rendkívül kicsiny tömegű részecskéket visz át: úgy látszik, mintha az egyik szén a másik rovására megnyúlnék; de a valóságban az elégés miatt a két szén-csúcs közötti távolság folyvást nő; abban a mértékben, a melyben a szén-csúcsok tompulnak, az áram is gyengül, a fény erőssége apad s bizonyos idő eltelte után végre egészen kialszik. Midőn az alkalmazott áramot volta-telep vagy egy folytonos áramot termelő gép adja, azaz midőn az áram iránya folytonosan ugyanaz, a szénkúpok az 1:2 viszonyban fogynak; a pozitiv szén gyorsabban fogy. Midőn az alkalmazott gép inductiógép, a melynél az áram iránya minden egyes fordulatnál megváltozik, a szenek mindegyike váltakozva pozitív és negativ lesz s mind a kettő egyenlő mértékben fogy. Könnyű belátni, hogy mindegyik esetben csak úgy nyerhetünk folytonos fényforrást, ha a szénkúpok csúcsai jóformán állandó távolságban maradnak. Ezt a szabályozók-nak, regulátorok-nak nevezett készülékekkel érték el.

Az elektromos fény szabályozóinak mozgatója maga az elektromos áram: magát az elektromos erőt utalták arra, hogy a szeneket egymáshoz közelítse s egymástól a kellő távolságban tartsa. E végből az áramot egy elektromágnes tekercsének tekervényeiben keringetik; midőn az áramnak elegendő az erőssége, azaz mindaddig, míg a szénkúpok csúcsai oly közel vannak egymáshoz, hogy a megkivántató erősségű fényív fenállhat, egy lágyvas-fegyverzet az elektromágnes sarkait érinti. Ez esetben a fegyverzet kapcsolatban van egy hajtó-gépezettel, egy órakerékművel, melyet fogva tart: a kerékmű épen nem működik, a széntartó pálczákat nem közelítheti egymáshoz. A szenek lassacskán fogynak, távolságuk nő, az áramvezeték ellenállása fokozódik s az áramerősség fogy. Egy ellenhatású rugónak, mely a fegyverzetet fentartja, végtére túlsúlya lesz az elektromágnes vonzásával szemben; az érintkezés megszünik s a fegyverzet mozgása kiszabadítja a hajtókerék művet. Ez a kerékmű tehát úgy működik, hogy a két szénkúpot egymáshoz a kellő mértékben közelíti. Ezután az áram fokozatosan nyeri vissza az erejét, minélfogra a fegyverzetnek újabb érintkezése jön létre, a kerékmű mozgása megszűnik, hogy aztán ily módon akármeddig újra meg-meginduljon s megszünjék.

Ha már a regulátorok elvét tisztán megértettük – az ide vonatkozó első eszmét s ennek kivitelét LÉON FOUCAULT-nak köszönhetjük – minden nehézség nélkül meg fogjuk érteni e készülékek legszokottabbjainak gépezetét és működését.

704

Lássuk először a Duboscq-féle regulátort, melyet az elektromos telepek folytonos áramának felhasználására gondoltak ki. Ez a tudós és ügyes mechanikus különösen az elektromos fény tudományos alkalmazásait tartotta szem előtt, s az egyetemen s másutt tartott fizikai nyilvános előadások hallgatói vissza fognak emlékezni, hogy regulátorát a mikroskópos vetítő-kísérleteknél már látták működni. A VOLTA-féle ív ekkor a hiányzó napsugarakat helyettesítette.

Ezt a regulátort az 504. ábra tünteti elő.

504. ábra. – Duboscq-féle regulátor.

A szénpálczák, melyeknek csúcsai között a fényív ragyog, c és c'-vel vannak jelölve. A fényt előidéző áram az elektromos telep pozitiv sarkától indul ki s az R csiptetőn át lép be, ezután a q drót, az elektromágnes RB tekercse s a T pálcza mentén haladva c-ből c'-be ér, s innét a T' és az S pálczákon át a telep negatív sarkával összekötött E' csiptetőhöz jut.

Midőn az áram elegendő erővel kering, azaz midőn a szenek elég közel vannak egymáshoz, az elektromágnes sarkai vonzzák a K mozgékony érintkeztetőt, mely az elektromágnes lágyvas-magvával szemben fekszik. Ugyanakkor ez az érintkeztető az F' körül mozgékony L szögemeltyű vízszintes karját nyomja. Ezen emeltyűnek függélyes L karja, az lm rövidebb emeltyű közvetésével, fogva tartja a kerékmű q regulátorának fogaskerekét. Tehát a kerékmű mozgása, mindaddig míg az érintkezés tart, meg van szüntetve.

A szenek elégése s kelleténél nagyobb eltávolodása, mely az égés következménye, meggyengíti az áramot; az s ellenhatásu rugónak túlsúlya van, a fegyverzetet az elektromágnes sarkaitól eltávolítja s a kiszabadítás létre-

705

jön. A pp' kerékmű ekkor mozgásnak indul s az S és T fogas-rudak ellenkező irányban mozognak; a c és c' szenek egymáshoz közelednek s az áram és a fényár visszanyeri előbbeni erősségét, a mi új érintkezést s új megállást idéz elő. S így tovább akármeddig. Annak a fogaskeréknek, mely a T fogasrúdat hajtja, kétszer akkora sugara van mint annak a keréknek, mely az S fogasrúdat lefelé mozgatja. Ennélfogva a pozitív szén kétszer akkora útat fut be, mint a negatív szén. A fényív tehát állandó magasságban marad.

Lássuk most a FOUCAULT és SERRIN-féle regulátorokat, melyek az elektromos fény ipari alkalmazásaiban szerepelnek. Az 505. ábra e készülékek elsejét tünteti elő.

A H és D fogasrudak körülbelül úgy vannak berendezve, mint a DUBOSCQ-féle regulátornál, csakhogy a fogas kerekek, melyek eme rudakat hajtják, ellenkező két irányban foroghatnak, minthogy kettős óramű-mozgással vannak kapcsolatban. Az óraművek közül az egyik fogva van, míg a másik szabadon jár. Ennélfogva a szénkúpok egymáshoz közeledhetnek is, meg egymástól el is távolodhatnak. A szeneknek ez az automatikus eltávolodása szükségtelenné teszi a kézzel való megindítást s egyszersmind megakadályozza a szenek esetleges érintkezését, a mi a fényiv kioltását vonná maga után.

A két kerékmű fel van szerelve az o és o' két szélfogóvál. Ezekbe a T emeltyű t feje váltakozva akad bele, a T emeltyűt pedig az E elektromágnes fegyverzete mozgatja. Midőn az o szélfogó meg van akasztva, a megfelelő kerékmű is fogva van, de ugyanekkor o' ki van kapcsolva s hajtó kerékműve szabadon van. A fegyverzetnek s a T emeltyűnek ellenkező mozgása ellenkező hatást szül. Lássuk mármost, mily körülmények között s miféle gépezet révén keletkeznek ezek az ellenkező mozgások.

Midőn az áramnak a szenek egymástól való távolságától függő erőssége e]egendő arra nézve, hogy az ellenhatású E rugó hatását legyőzze, az E elektromágnes sarkai E fegyverzetet az érintkezésig vonzzák. Az D rugó az F emeltyű P karjára nem közvetetlenül hat, hanem egy e fölött levő s X körül mozgékony emeltyűre. Midőn az áramnak megvan a rendes erőssége, a T pálcza függélyes, s a kerékművek, melyek mindketteje fogva van, mozdulatlanok. Az áram fokozatosan gyengül, F a sarkoktól távolodik, a T kar jobbra hajlik, s csupán csak az o' szélfogó van megakasztva: most a baloldali kerékmű, mely a szenek közeledését hozza létre, indul mozgásnak. Az áram fokozatosan visszanyeri az erejét, az emeltyű az ellenkező irányban mozdúl el s midőn az áramerősség bizonyos határt túllép, azaz

505. ábra. – Foucault regulátora.

706

midőn a szenek a kelleténél közelebb jönnek egymáshoz, az eltávolodást előidéző kerékmű indúl mozgásnak, a másik pedig fogra van. Egy csavar segítségével, mely az E rugóra hat, e rugó feszültségét az alkalmazott áram erősségéhez képest, kellőképen szabályozhatjuk. Végre a gépezet

707

alkatrészeinek egyikét módosítván, a két szénpálcza sebességét vagy egyenlővé tehetjük, vagy pedig a pozitív pálczát kétszer akkora sebességgel járathatjuk, mint a másikat. A regulátor tehát az elektromos teleppel csak oly jól működhetik, mint a mágnes-elektromos (váltakozó áramú, Ford.) géppel.

A fegyverzet P karjára ható X emeltyűnek alsó lapja kissé meg van görbítve, úgy hogy annak a pontnak, a melyre ez az emeltyű hat, a helyzete változik: tehát magának a rugónak a hatása is változó, és pedig az áram erősségéhez képest. Minthogy a szóban forgó görbület igen csekély, következik, hogy a fegyverzet himbáló mozgásai maguk is igen kicsinyek s hogy a szenek közeledése vagy távolodása csak alig észrevehető fokozatban történik. Innét ered a fény erősségének oly figyelemre méltó állandósága.

506. ábra. Serrin regulátora.

A SERRIN-féle regulátornál (506. ábra) az AB széntartó el van látva egy fogasrúddal, mely az E fogaskerékbe kapaszkodik; saját súlya miatt arra törekszik, hogy leereszkedjék és magával együtt a c szenet is leeressze s a fogaskereket forgassa. E kerék tengelyére a G dob van erősítve, mely dob, egy Galle-láncz s az I vezér-csiga közvetésével, az alsó szenet tartó KK pálczát felfelé mozgatja. Eme mozgás mindannyiszor létrejön, valahányszor az áram nem kering, s a szeneket egészen az érintkezésig közelíti. Amint mármost az áramkör zárva van s az áram a készülékbe lép, az E elektromágnes az A lágyvas-hengert vonzza; ez a henger egyik része a TUSR himbáló négyszögnek, mely a fegyverzettel együtt ereszkedik le, s a vele összekötött KK szántartó-csövet lehúzza. Ekkor a himbáló rendszernek háromszög-alakú d része az ee záró-pereszlen egyik szárnyába akad, a mi a kerékmű járását megszünteti. A két széncsúcs ekkor szét lévén választva, a volta-ív rögtön létrejön. E pillanatban a lámpa el kezd működni.

De a szenek lassacskán fogynak s távolságuk nő; a volta-ív egyre hosszabbodik, az áram erőssége pedig, az ellenállás növekedése miatt, egyre fogy, minek az a következménye, hogy az elektromágnes lágyvasa gyengébben lesz megmágnesezve s gyengébben fogja vonzani az A fegyverzetet, mely végtére enged az E ellenhatású rugónak. Ekkor a himbáló rendszer ismét felszáll, magával felfelé húzza a d záró-peczket, minélfogva a pereszlen ki van kapcsolva s a kerékmű újra működik. Ennélfogva a szénkúpok ismét közelednek egymáshoz, következőleg az áramerősség is nő, a fegyverzet ismét vonzatik, s így megy ez tovább mindaddig, mig a szenek már annyira fogynak, hogy meg kell őket újítani. A lámpa működése s a létrehozott fény tartama folytonosság szempontjából ily módon biztosítva

708

van s csakis a világítás meghatározott időtartamára számított szélpálczák hosszának kellő megválasztásától függ.

Az áram egy csavaron át érkezik az AB csőbe, a felső széntől az alsóba fut, ezután a KK csövön s az l hullám-alakú lemezen átfutva az elektromágnes tekercsébe jut, innét az n csavarhoz megy, mely az alkalmazott telep vagy mágnes-elektromos gép negatív sarkával van összekötve.

Megjegyzendő még, hogy az E kerék s a G csiga átmérői úgy vannak kiszámítva, hogy ugyanabban a viszonyban legyenek, a melyben a széncsúcsok befutotta útak vannak, mely útak nem egyenlők, mert a szenek nem

709

egyenlő mértékben fogynak; már pedig fontos, hogy a fénypont állandó magasságon maradjon.

A berlini SIEMENS és HALSKE ezég egy regulátort szerkeszt, melyet HEFNER-ALTENECK talált fel, hogy mágnes-elektromos gépével működtesse. Ezt a rendszert, melyet Poroszországban széltiben használnak, az 507. ábra mutatja. A széntartók – mindakettő mozgékony – nyeleik fogasrúdjainak s egy fogaskeréknek közvetésével vannak egymással kapcsolatban. Az A pálcza súlyánál fogva lehúzza a pozitív szenet, a mivel egyidejűleg a negatív szén felemelkedik. A sarkoknak ezen egymáshoz közeledő mozgása miatt az áram erőssége nő; az E elektromágnes magához vonzza az M fegyverzetet, mely nem egyéb, mint az Y-nál megtört L szögemeltyű megnyájtása. Az L pálcza vége megindítja a Q záró-peczket, mely az I záró-kerék révén a gépezet kerekeire hat s a széncsúcsok eltávolodását hozza létre. Ugyanebben a pillanatban X-nél érintkezés jön létre; az áram elágazódik, mi meggyengíti az elektromágnest s a fegyverzetnek a kezdeti helyzetbe való visszatérését okozza. Az emeltyű is visszatér a magáéba, X-nél az érintkezés megszűnik; ekkor új vonzás áll be, és így tovább.* Szóval, a pozitív széntartó súlyának a kerékműre való hatása miatt a szenek egymáshoz közelednek s végtére érintkeznek. A szenek izzanak, az elektromágnes hatni kezd, a fegyverzetnek s az emeltyűnek hatása a kerékmű ellenkező irányú mozgását idézi elő; a fényív létrejön s a szenek fogyásával nő, s amint az eltávolodás túlságos nagygyá válik, az áram meggyengülése megszüntetvén az elektromágnes hatását, az ellenkező mozgás, vagyis a szenek közeledése jön létre. Ezt a kettős mozgást különben igazító-csavarokkal és rugókkal lehet egyensúlyozni és szabályozni; más csavarokkal a szeneket egyidejűleg lehet mozgatni, úgy hogy a fénypont máshová jusson, a nélkül hogy a fény kioltatnék.

507. ábra – A Siemens-féle regulátor.

508. ábra. – A Burgin-féle lámpa.

Az elektromágnesek hatásán alapúló szabályozó-készülékek közül még FONTAINE, HIRAM-MAXIM, LONTIN, GRAMME, BURGIN és MERSANNE készülékeit említjük fel. E puszta felsorolásból, mely korántsem teljes, kitűnik,

* Látni való, hogy a szenek eltávolodását létesítő gépezet olyformán működik, mint a NEEF-féle kalapács, melynek rezgéseit azonban nem az E elektromágnesen at való elágaződásban keringő áram teljes megszakadása, hanem csak a meggyengülése hozza létre. A fegyverzet lengedezései közben az L emeltyűre erősített Q peczek az I zárókereket akképen forgatja, hogy a fogait billentgeti. Midőn az áram a széncsúcsok nagy eltávolodása miatt meggyengül, a pozitiv széntartó visszaesése az által válik lehetővé, hogy a most nem vonzott emeltyűn levő Q peczek a lámpaborító falára erősített S darabra támaszkodik. Ford.

710

hogy mily nagy a rendszerek száma, melyeknek czélja az elektromos fénynek, vagy jobban mondva a VOLTA-féle ívnek létrehozása. Azonban mi a regulátoroknak még csak egyik csoportján tartottunk szemlét, azén, melynek leírását magunk elé tüztük. Valóban, azok a regulátorok, melyekről az imént volt szó, a VOLTA-féle ív előidézte áramerősség-változásokon alapúlnak; ezek a változások egy elektromágnesre hatnak, a melynek fegyverzete a széncsúcsok távolságát szabályozó kerékműveket hajtja. Más regulátoroknál az erősség-változások egy szolenoidra hathak. Ez annak a készüléknek az elve, melyet ARCHEREAU 1848-ban gondolt ki. A felső szén szilárdan állott s egy kellőképen megválasztott ellensúly az alsó szenet úgy hajtotta fel, hogy a fogyás mértéke szerint felemelkedjék; de másrészt az alsó, vagyis a negatív szén egy felerészben vas- és felerészben rézhengeren nyugodott, mely henger egy áramtól átfutott szolenoidba volt téve. Eme szolenoidnak, a vaspálczát vonván, az volt a hatása, hogy a szenek között a kellő távolságot fentartotta. Ezt a rendszert abbahagyták, mert az a baja volt, hogy a fénypontnak nem volt állandó helyzete a térben.

508. ábra. – Jaspar regulátora.

510. ábra. – Jaspar lámpája.

A JASPAR-féle regulátornál (509. ábra), miként ARCHEREAU rendszerénél, egy szolenoid hozza létre és tartja fen a széncsúcsok közötti távolságot. De a pozitív szén nem áll szilárdan, hanem azon van, hogy a tartópálcza súlya miátt leereszkedjék. Ez a pálcza az alsó végével egy zsinórt húz, mely egy csigának barázdájára van tekerve, és e csiga az óramutatók járásával ellenkező irányú forgást törekszik előidézni. Egy félakkora átmérőjű második csiga az előbbenivel együttesen forog, s a negatív szén tartójához erősített zsinór közvetésével ezt a szenet félannyival igyekszik felemelni, mint a mennyivel a pozitív szén leereszkedett, úgy hogy a fénypont helyzete

711

állandó marad. Egyébként pedig a szenek távolságát, miként mondottuk, egy szolenoidnak a negatív szén vaspálczájára való hatása szabályozza. A két ellenkező mozgás egyensúlyát, melyek egyike a szeneket közelíteni, másika pedig távolítani igyekszik, egy ellensúly hozza létre, mely egy majdnem vízszintes emeltyűre van illesztve s a melyet egy pálczával az emeltyű hossza mentén csúsztatni lehet.* E mellett még a gépezetet

* Az egyensúlyozás úgy történik, hogy az ábrában P-vel jelölt ellensúly az emeltyű végéhez erősített zsinórral egy harmadik csigát az R csiga forgás-irányával ellenkezőleg forgat. – Az S szolenoidba merülő széntartó lágyvaspálczájából egy nyél indul ki, mely nyél az alsó végén levő kicsiny dugattyú segítségével a higanynyal megtöltött D hengerben le- és felszállhat s ily módon a mozgásokat enyhíti, amennyiben a széntartók hirtelen zökkenéseit megakadályozza, s e mellett még az alsó szén s a szolenoid drótja közötti összeköttetést is biztosítja. Ford.

712

tetszés szerint, vagy a szükséglethez képest, a fénypont fölött vagy a fénypont alatt lehet elhelyezni.

A GAIFFE-féle regulátornál a széntartók, miként a FOUCAULT és SERRIN regulátorainál, mozgékonyak s a fénypont helye állandó marad, de itt egy tekercsnek a negatív széntartó lágyvaspálczájára való mágnesi hatása hozza létre a széncsúcsok eltávolodását, s ezt, a fényiv létrejötte után, fen is tartja.

511. ábra. – Carré regulátora.

A CARRÉ-féle lámpa, melyet az 511. ábra tüntet elő, miként DU MONCEL mondja, a kitől e lámpa leírását vesszük, az ARCHEREAU és GAIFFE regulátorainak szellemes tökáletesbítése. "Miként ezeknél a regulátoroknál, úgy itt is az elektromágnesi hatás a szolenoidok vonzó hatásaira van alapítva, de ezek a hatások egy szellemes berendezés révén nagyon ki vannak bővítve, s a mechanikai hatást, miként a FOUCAULT, SERRIN stb. regulátoroknál, órakerékművek hozzák létre, a melyek a D, E két fogasrúdra hatnak. E rudak a széntartókhoz vannak kapcsolva s járásukat egy, az elektromágneses rendszertől megindított záró-peczeknek a kerékműre való hatása igazgatja. Az elektromágneses rendszer a BB' két tekercsből áll, melyek tengelye gyengén meg van görbítve, s a melyekbe az S-alakúlag meggörbített s a közepén C pont körül billegő AA' lágyvasmag végei illeszkednek. Az rr' ellenhatású rugók kettős rendszere, melyet a V igazító-csavarnak alávetett nyújtó-rendszer vezérel, lehetővé teszi, hogy a tekercsek vonzásával ellenhatású erő kellőképen szabályoztassék. A lágyvasmaghoz illesztett t pálcza az óramű gépezete záróművének záró-peczkére hat, mely gépezet kerekei végtére a két fogasrudat abban az arányban hajtják előre, melyet a fénypontnak állandó helyen való megtartása megkíván. A volta-ívet előidéző áram átfutja a két tekercset, s a szerint a mint többé-kevésbbé erős, a lágyvasmag többé-kevésbbé vonzatik a tekercsek belsejébe, s midőn az áram eléggé meggyengült, a lágyvasmag a zárómű peczkére elég erősen hat arra nézve, hogy az óramű gépezete kiszabadíttassék, a mi aztán a szenek közeledését vonja maga után." A CARRÉ-féle regulátor legjobb oldala a szenek közeledő-távolodó mozgásában áll, mely mozgás szabadon és lengedezések nélkül jön létre, ami annak tulajdonítandó, hogy az elektromágneses rendszer mozgó részének járása eléggé tág

713

s hogy a vonzó hatás korántsem olyan zökkenő, mint a többi rendszerek elektromágneseinek szög alatt meghajlított fegyverzeteinál.

BRUSH lámpája (512. ábra) olyan regulátor, mely miként az előbbeniek, egy A szolenoidnak vonzásán alapszik. A b vízszintes kar tartotta tekercs belsejében a d lágyvashenger mozog; ez a henger maga is át van fúrva s a felső széntartó ff pálczája keresztül megy rajta. Az alsó széntartó fúrva van. Midőn a regulátor nem működik, a kk széncsúcsok érintkeznek, de midőn az áramot a két pálczán átvezetjük, az áram a rendszert maximális erősséggel futja át. A d lágyvashenger fel van emelve s a rajta levő e horog ugyanekkor felemeli a h gyűrűt, mely körülszorítja a rézpálczát s ezt magával viszi, minélfogva a felső szán eltávolodik az alsó széntől s a volta-ív létrejön. A szenek fogyása miatt a távolságuk is las-

512. ábra. – Brush regulátora.

714

sacskán nő, s bizonyos határon túl az áram annyira meggyengül, hogy a tekercs vonzása megszűnik. A lágyvashenger visszaesik s vele együtt esik a félső pálcza s a gyűrű. A szenek mindaddig közelednek, míg az árani visszanyeri az erősségét, s új felemelkedés jön létre.

2. Szétosztó vagy többfényű regulátorok.

Az eddigelé leírt készülékek legnagyobb része csak egy fényív szabályozására való. Ha ugyanabba az áramkörbe több lámpát feszültségre igtatnánk be, működásükben csakhamar zavar állana be; más szóval azok a lámpák, melyeknek szenei a leggyorsabban fogynának, s a melyeknek így a fény-ívei megnyúlnának, az áram egy részét a többiek rovására használnák fel. Egyébként az egyazon elektromos forrásból eredő fény szétosztásának sokkal nagyobb a gyakorlati fontossága, semhogy arra ne törekedtek volna, hogy az egyazon áramkörbe igtatott lámpáknak egymástól való függetlenségét feltalálják s mindegyiküket úgy szabályozzák, hogy ne kellessák attól tartani, hogy ha egyikük bármely okból felmondja a szolgálatot, a többinek szabályszerű működése is megszünjék. A készülékek, melyek eme feltételnek eleget tesznek, az úgynevezett többfényű vagy szétosztó regulátorok, míg azok, melyek csak egy fényív szabályozására alkalmasak, az úgynevezett eqyfényű regulátorok.

A nehézség megoldása két különböző módon sikerült, tehát a többfényű regulátorok természetszerűen két csoportra oszlanak, a szerint, a mint működésük alapelve az egy-egy példában megismertetendő módszerek egyikéhez vagy másikához tartozik.

Az első többfényű, elágaztató regulátort LONTIN találta fel. Készüléke nem egyéb egy, a SERRIN rendszeréhez hasonló himbáló négyszöges regulátornál, csakhogy a fegyverzet mozgását előidéző elektromágnes nem a főáramba, hanem ennek egyik mellákágába van igtatva. Ennyiből áll a szabályozás egész elve, a miként erről könnyen meggyőződhetünk.

513. ábra. – A többfénytű elágaztató regulátorok elve.

Legyen CD (513. ábra) az emeltyű, mely az M fegyverzettel van ellátva, S pedig az elektromágnes tekercse. A fényívet létesítő áram a CD emeltyűn átmenve, az A pozitív szánhez, innét a B negatív szénhez megy, ezután egy másik regulátor táplálására indúl: tehát a mint látjuk a tekercs tekervényeit a főáramnak egy mellákága futja át. Midőn a széncsúcsok eltávolodása miatt a fényívben az ellenállás nő, a főáram részében az erősség csökken, ellenben pedig a mellékáram erőssége mindaddig növekszik, míg ez a növekedés elegendő arra, hogy a tekercs a fegyverzetre hasson s hogy a

715

megfelelő gépezet a szenek egymáshoz való közeledését létrehozza. A LONTIN-féle regulátornál á fegyverzet lapja úgy van berendezve, hogy a lámpa mindig fogva van, s hogy a kiszabadítás csak akkor jön létre, midőn a fényív a szenek fogyása miatt megnyúlik: ez éppen az ellenkezője annak, a mi a SERRIN-féle regulátornál történik.

Szóval, az elágaztató regulátornál nem magának az áramnak erősségváltozásai, hanem csakis az elágaztatott áram erősség-változásai hatnak a gépezetre. Ennélfogva a főáramba igtatott készülékek egymástól függetlenek. Valóban sikerült is LONTIN-nek ugyanabba az áramkörbe tizenkét regulátort feszűltségre beigtatnia s csupán csak egy géppel táplálnia. Midőn áramtermelőűl a később leírandó fényosztó gépei egyikét használta, az ezen rendszerbeli lámpák számát harminczegyig vihette. A lyon-földközi vasútvonal pályaházát Párisban LONTIN-féle regulátorok világítják.

Az elágaztatás elvén alapúló többfényű regulátorok közől még GRAMME, MERSANNE, GÉRARD, CANCE és HIPPOLYTE FONTAINE regulátorait említjük fel.

A többfényű regulátorok második csoportjába az úgynevezett differencziális lámpák tartoznak, a melyeknek tipusa a SIEMENS-féle lámpa. Eme készülékek elve két szolenoid hatásának különbségében áll; e szolenoidok egyike vastagdrótú s a főáramba van igtatva, a másik, a vékonydrótú, pedig a mellékágba van helyezve. Az 514. ábra tervrajza segítségével könnyű lesz megérteni, hogy miképen működnek az ezen rendszerbeli regulátorok. S és S' ábrázolják a szóban forgó szolenoidokat. Az elsőt a főáram futja át; ez táplálja az A és D szenek fényívét. A másodikban, melynek ellenállása jóval nagyobb; csak a mellákáram kering. A CC' lágy-

514. ábra. – A többfényű differencziális regulátorok elve.

716

vashenger mindkét végével a tekercsek belső üres részébe illeszkedik, s el van látva egy emeltyűvel, mely a szerint a mint az S szolenoid vonzása erősebb vagy gyengébb, mint az S' szolenoidé, az O pont körül leng. Ez az emeltyű a pozitív széntartóval van összekötve s midőn a volta-ívnek kellőképen szabályozott ellenállása van, vízszintes vagy egyensúlyi helyzetben marad. Ekkor a széncsúcsok rendes távolságban vannak. De midőn fogynak, a fényív nagyobbodik, ellenállása nő; S-nek a lágyvasdarabra való hatása kisebbedik, holott az S'-é növekszik, mert a főáram meggyengült, a mellékárarn erőssége pedig a megfelelő arányban nőtt. A lágyvashenger

717

felfelé vonzatik, a mi maga után vonja az emeltyű lengését s ezzel a felső szenet leebb ereszti. Ez a diferencziális regulátorok gépezetének elméleti magyarázata.

515. ábra. – Siemens differencziális lámpája.

A SIEMENS-féle differencziális lámpánál az elágaztatott tekercsnek a lágyvasra gyakorolt túlnyomó hatása létrehozza egy zárómű kiszabadítását, mely a felső széntartót fogva tartotta; ez a széntartó mármost a saját súlya miatt leereszkedhetik, s így a szenek közeledése csak a pozitív oldalról történik. Az alsó vagyis a negatív szén szilárdan áll. Ennélfogva a fénypont folytonosan leebb száll; de ez nem nagy baj, mert a gépezet a fényív fölött van elhelyezve, egyébként pedig a szabályozás úgyszólván folytonos módon történvén, a fénypont helyzet-változása fokozatos. Másrészt a szenek mozgásának eme fokozatossága azért is nagyon jó, mert a fény változatlanságát mozdítja elő. Ugyanaz a gép 20 lámpát is táplálbat, melyek fényerőssége külön-külön 25 Carcel-lángzó.

A többfényű differencziális lámpák közül felemlítjük még BRUSH és WESTON lámpáit, melyeknek alapelve megegyezik a SIEMENS-féle lámpáéval. A BRUSH-féle regulátort a megelőző szakaszban írtuk le, a nélkül hogy feltüntettük volna azt a tulajdonságát, melynél fogva a differencziális készülékek közé kell sorozni. A tekercs, melynek belsejében az a lágyvashenger van, melynek mozgása a felső széntartó mozgását hozza létre, nem egyszerű, hanem egymástól független és ellenkező irányban sodrott két tekercsből áll. E tekercsek egyikét, a vastag és rövid drótot, a főáram futja át; a másik tekercs, melynek drótja hosszú és vékony, a készülék két csíptetőjéhez mellékágként van kapcsolva. Minthogy a lágyvasmagra ható áramok iránya a két drótban ellenkező, intenzitásuk különbsége hozza létre a lágyvasnak hol a felemelésát, hol a leeresztését s ily módon a szenek távolságát, tehát magát a fényívet is szabályozza.

A WESTON-féle lámpa nagyon hasonlít a BRUSH-féléhez; s miként ez, el van látva egy kettős dróttekervényű szolenoiddal.

A RAPIEFF-féle lámpa egy más csoportbeli készülékek tipusa, mely készülékek önmaguktól s úgyszólván gépezet nélkül szabályozzák magukat, a mennyiben a széncsúcsok közötti távolság, mindamellett hogy a szenek fogynak, mindig ugyanakkora marad. Ez a lámpa az aa' bb' két pár szénből áll, mely szenek úgy vannak elhelyezve, mint az X betű szárai, vagy még jobban mondva, mint két V-nek szárai, melyek csúcsai egymással szemben vannak, de mégis oly módon, hogy a felső V szárainak síkja az alsó V síkjára merőleges. A W ellensúly s a zsinegek s vezércsigák rendszerének hatása miatt, mindegyik szénpár elmozdúlni igyekszik, nevezetesen a felső pár lefelé, az alsó pár pedig felfelé, és pedig abban a

718

mértékben, amelyben a fényív égése a pálczák hosszát csökkentvén, ezeket elkülöníteni igyekszik. Ennélfogva a tökéletes elektromos érintkezés, mely a fényív sarkait alkotja, állandóan meg van tartva s a fénypont helyzete teljesen változatlan marad.

Az oszlopok, melyek mentén az ellensúly csúszik, áramvezetőkül is szolgálnak. Miután a két sark szénpálczái először érintkezésben vannak, megindítjuk az áramot, mely az alapzatban levő elektromágnest hatásossá teszi, s ezen elektromágnes két szára közül a mozgékony szárat megmozdítja, ezután az egyik oszlop belsejében levő pálcza révén a szeneket széthúzza s a fényív keletkezését előidézi.

A RAPIEFF-lámpa szénpálczái hosszúságának nincsen határ szabva, mert eme hosszúságnak az áramtól átfutott része állandó maradván s különben is igen csekély lévén, az ellenállás, melyet a szenek az áramkörbe igtatnak, maga is igen csekély s épen nem változik. 50 centiméter hosszú és 5 vagy 6 milliméter átmérőjű szánpálczákkal az ilyen rendszerbeli lámpánál a fény időtartama 7–10 órára rúg.

A fény erőssége 100–120 Carcel-lángzó. Áramtermelőül GRAMME-gépet alkalmazván, ugyanabba az áram körbe 10 RAPIEFF-lámpát is igtathatunk. A Times angol hírlap hivatal-helyiségei és műhelyei 24 lámpával vannak világítva. Az egyik lámpa kialvása nem vonja maga után az áramkör többi lámpáinak kialvását, mert midőn az egyik lámpa kialszik, az alapzat elektromágnese, melyről azt mondottuk, hogy a szenek széthúzására szolgál, egy áramváltóra hat, mely az áramot magának a lámpának áramköre ellenállásával egyenlő ellenállású mellékágba vezetvén, az áramkört kiegészíti.

516. ábra. – Rapieff lámpája.

719

A GÉRARD-féle lámpánál a V-alakú szánpárok egy nyalábba vannak egyesítve s az egész nyaláb a fénypont fölött van; ily módon a szenek a saját súlyuk miatt, a RAPIEFF-lámpa zsinórjai és csigái nélkül is leereszkednek. Mielőtt az áramkeringés a lámpát meggyújtaná, a sarkokat képező két pár el van különítve; a megkivántató összeértetásüket egy mellékágba szerelt igen vékony drótú elektromágnes létesíti, mely mágnes, a mint a fényív létrejött, rögtön hatástalanná válik, mert a szenek között majdnem az egész áram kering.

WALLACE-FARMER szénlemez-regulátora szintén olyan lámpa, melynél a sarkok közötti távolság állandó marad. Két széles szénlemez, melyek szélei ferdén vannak metszve, egymás fölé van téve. Az alsó lemez szilárdan áll, a fölötte lévőt pedig egy kicsiny elektromágnes fegyverzete tartja, s amint az áram kering, azonnal felemeli. Ekkor a fényív a szélek ama pontján keletkezik, a melynél az ellenállás a legkisebb, ezután az elégéssel lépést tartva helyezkedik el. A lemezek egymáshoz közelednek, a fényív ismét visszatér a régi nyomába. A fény időtartama jelentékeny.

517. ábra. – Solignac lámpája.

Említsük még föl a SOLIGNAC regulátorát, melynek berendezése igen egyszerű s e mellett igen eredeti. A szenek ugyanannak a vonalnak mentén vízszintesen feküsznek, s a CC két rúgódobnak a végükre erősített két csigán vezetett lánczocskákra gyakorolt hatása miatt, szüntelenül közeledni törekszenek, és pedig abban a mértékben, a melyben az elégés miatt fogynak. Az áram két súroló csigával tétetik át; e csigák a szénpálczákat vezetik is, s az a rész, melyet az áram a fényív keletkezése előtt fut át, egy vagy két centiméternyire marad korlátozva. A szenek alul kicsiny üvegpálczikákkal vannak felszerelve, mely pálczikáknak a fényívvel szomszédos részei nikkel-gátakba akadnak; ilymódon a sarkok egymáshoz való közeledésének határ van szabva. Midőn a fényív növekszik, a szenek izzó részeinek melegsége elegendő nagygyá válik arra nézve, hogy meglágyítsa az üvegpálczikák vágeit, melyek összegörbűlnek (oo) s ily módon lehetővé teszik, hogy

720

a szenek egymáshoz újra közeledjenek. A feltaláló szerint 1 lóerejű áramtermelő géppel ez a lámpa oly fényt ad, melynek erőssége 100 Carcel-lángzóra rúg, 3 lóerővel pedig ugyanabban az áramkörben hat lámpát lehetne táplálni.

3. Elektromos gyertyák.

Az elektromos gyertya abban különbözik a volta-íves többi készüléktől, hogy a szenek egymással párhuzamosak, s nincsenek többé, sem egymás-felé fordított végeikkel vízszintes vagy függélyes vonal mentén elhelyezve, sem pedig úgy, hogy egymással többé-kevésbé hegyes szöget képezzenek. Ezen egyszerű műfogásnak lehet köszönni, hogy a fényív az egymás mellé helyezett szenek végei között ragyog s hogy minden gépezet fölöslegessé válik

JABLOCHKOFF orosz tiszt volt az első, ki, 1876-ban, az elektromos világítás problémájának ezt a szellemes, gazdaságos és gyakorlatias megoldását megvalósította.

A két szén két henger vagy pálczika, melyek egymástól oly anyaggal vannak elválasztva, mely hideg állapotában szigetelő, a volta-ív mérsékleténél pedig észrevehetőleg vezető; ez az anyag, melyet kolombin-nak neveznek, eleintén a kaolin volt, mely a fényt nagyon szabályossá tette; jelenleg elsőséget adnak egy keveréknek, mely gipsznek és baritnak (kénsavas mész és kénsavas bariumnak) egyenlő mennyiségű keverékéből áll, a mely nem olvad a fényívben, miként a kaolin, hanem elpárolog benne s a fény erősségét fokozza. Hogy a gyertyát meg lehessen gyújtani, a szenek szabad végei az a kicsiny szénréteggel (518. ábra) vannak összekötve; ezt a réteget vagy az ab aszbesztpapir-szalag tartja fen, vagy még egyszerűbben egy réteg gummi és grafit-keverékkel van impregnálva. Amint az áram a szenekhez ér, ez a réteg izzik s a volta-ív kanóczáúl szolgál.

Minthogy a pozitív sarknál, midőn a fényívet folytonos áramú gép táplálja, az égés sokkal gyorsabb mint a negatívnál, JABLOCHKOFF eleintén azon volt, hogy ezen a nagy bajon, mely a csúcsok szintje között különbséget vonván maga után, a gyertyának biztos kialvását okozta volna, valamiképen segítsen. A pozitív szén keresztmetszetét kétszer akkorának vette tehát mint a negatívét. De a tapasztalás azt mutatta, hogy ez esetben a negatív szén, nagyobb ellenállása miatt, a hosszának igen is nagy része mentén izzik. Ennélfogva elsőséget adtak a váltó-áramú áramtermelőknek, a melyekkel a két szén fogyása állandóan egyenlő marad. Megpróbálták az Alliance-társulat, továbbá LONTIN, GRAMME, SIEMENS és WILDE gépeit, de úgy látszott, hogy az önmagát gerjesztő G RAMME -gép a legjobb eredményeket

518. ábra. – Jablochkoff gyertyája.

721

adja. Egy e nembeli négy áramkörös gép húsz gyertyát táplál, áramkörönként ötöt. A JABLOCHKOFF-féle gyertyákkal Londonban, a Themse kőpartjainak kivilágításánál, végrehajtott kísérletben egy gyertyát az elektromos forrástól 14 kilométernyi távolságban lehetett meggyújtani és égetni. Ez persze csak kivételes eredmény; a valóságban s a folyó gyakorlatban a legalkalmasabb középtávolság 150 méter; ezen túl czélszerűbb újabb áramtermelő középpontot berendezni vagy az elektromoságot előfogatként szereplő gép hajtására alkalmazni.

A JABLOCHKOFF-féle világító-rendszerrel foglalkozó társulat háromféle gyertyát gyárt. Az első-féle, melynek szenei 6 milliméter átmérőjűek, 60 Carcel-lángzó erősségű fényt ád s gyertyánként másfél lóerőt szükségel.

722

A 4 milliméter átmérőjű gyertya egyenértékű 45 Carcel-lángzóval s 1 lóerőt fogyaszt. Végre a 3 milliméteres kicsiny gyertya, mely 25–30 Carcel-lángzóval ér fel, 12 gyertya sorára 4–5 lóerőt kíván. A gyertyának 22–25 centiméternyi hossza mellett a fény időtartama 1 ¹/₂–2 órára rúg.

519. ábra. – Jablochkoff lámpája.

Az 519. ábra mutatja, hogy miként helyezik el a JABLOCHKOFF-gyertyákat egy áttetsző gömb belsejében. Mindegyik gömbbe négy gyertyát tesznek; a gyertyákat rúgós csíptetők tartják, mely csíptetők két szigetelt karja a vezető drótokkal közlekedik. Az áramot először a gyertyák egyikébe vezetik, ezután, midőn ez a gyertya már elégett, a felvigyázó egy kézi kommutátorral az áramot egy második gyertyába vezeti és így tovább. Ily módon a világítás teljes nyolcz órányi időtartamra biztosítva van.

A WILDE-féle gyertya (520. ábra), mely, miként a JABLOCHKOFF-féle, szintén két párhuzamos szénből áll, az utóbbitól először is abban különbözik, hogy a szenek nincsenek szigetelő anyaggal elkülönítve. E mellett a szenek egyike szilárdan áll, holott a másik mozgékony. Az áram, mely az egyik oldalon a szilárdan álló gyertyába, a másik oldalon pedig a

723

520. ábra. – Wilde elektromos gyertyája.

mozgékonyba vezettetik, átfutja a rendszer alapzatára helyezett elektromágnest, melynek fegyverzete a mozgékony szénnel emeltyűvel van összekötve. Az áram bevezetése előtt a mozgékony szén a másik szénnek neki fekszik, miként ezt az ábra pontozott vonalai mutatják: de midőn az áramkör zárva van, az elektromágnes vonzza a fegyverzetet, a mi maga után vonja az emeltyűnek és a szénnek mozgását, mely szénnek a másik szénhez képest párhuzamos helyzete lesz s ezt az áramkeringés egész időtartama alatt megtartja. A széncsúcsok eltávolodása létrehozza a fényívet, mely közöttük ragyog s mindaddig tart, míg a szenek teljesen elfogynak. A WILDE-gyertyát váltó-áramok táplálják, a melyeket vagy az Alliance gépe vagy egy WILDE-féle gép termel. Midőn a fényív kialszik, a szenek újra érintkeznek s az újból való meggyújtás automatikus módon s úgyszólván egy pillanat alatt jön létre.

JAMIN-nek, abból az elvből indúlva ki, hogy a volta-ív nem egyéb, mint egy áramrész, mely, miként az áramok, a párhuzamos elemek köl-

724

csönhatásaira nézve az AMPÈRE-féle törvényeknek van alávetve, az a gondolata támadt, hogy a gyertyák szeneit egy igazító rámával övezze körül, mely ráma 40 vékony és elszigetelt dróttekervényből áll. A gyertyák fényívét tápláló váltakozó áramok a ráma drótjaiban keringenek, miközben a szomszédos szenekben befutott útjokkal párhuzamos úton haladnak. Ha már most két szenet a hosszuk mentén bármely pontban egy harmadik szénnel érintkeztetve, a meggyújtást előidézzük, a volta-ív, AMPÈRE törvényei szerint alá lévén vetve az igazító ráma négy oldala gyakorolta egybevágó hatásnak, a szenek végeire csuszamodik s ott állandóan megmarad. Mármost a gyertyát bármily helyzetbe tehetjük, a nélkül, hogy az imént mondottuk behatásnak alávetett fényív megszünnék a szenek végein ragyogni. Eme berendezésnek az a következménye, hogy a fénypont alul helyezhető el, a mivel elkerüljük az árnyékokat; sőt mi több, a JABLOCHKOFF-gyertya szigetelője sem szükséges többé.

JAMIN a következőkép írja le elektromos lámpájának utoljára adott. alakját: A lámpa, úgymond, palakő-alapzaton nyugszik (521. ábra), a melyet a külső csín kivánalmaihoz képest, gömbbe vagy lámpába fogunk megerősíteni s a melyet alulról a HHH széles, de az árnyékok elkerülése végett kevéssé vastag rézcsatorna, felülről pedig a G lágyvas-csatorna tart; e vascsatorna arra való, hogy megmágneseződjék s a mozgékony EF lapot magához vonzza. A GRAMME-gépnek váltó-árama először is egy vékony rézdrótot fut át, mely drót a két csatornában tizenötször vagy húszszor van körülvezetve s az igazító-áramkört alkotja. A gyertyák vagyis a szén-párok, melyek között a fényív ragyog, ezen igazító ráma közepén és síkjában vannak elhelyezve. Három ilyen gyertya van, de többet is lehet elhelyezni, ha a világítást meg akarjuk hosszabbítani. Mindegyik szenet csöves réztartóba illesztjük, a melyben rugótól szorítva s csúcsával lefelé, függélyesen áll. E műveletben nincs semmi nehézség s nem kíván semmi ügyességet. Szigetelő anyag a szenek között nincsen. Az AA' .... jobboldali szenek függélyesek és szilárdan állanak; az a.... baloldali szenek pedig a BB' .... könyökök körül szabadon függnek; tartóik csúcsai össze vannak kötve a CC' pálczikával, mely velük közös mozgást közöl; az EF lap az ED emeltyű útján van ehhez a pálczikához kapcsolva, s ezt a súlyával balra taszítja, minélfogva a szenek annyira közelednek egymáshoz, hogy egyikük a párjával érintkezik. Megjegyzendő, hogy az érintkezés csak a gyertyák egyikénél jön létre, nevezetesen a leghosszabbnál, vagyis annál, melynek csúcsai legközelebb vannak egymáshoz; ez az a gyertya, mely meg fog gyúladni.

521. ábra. – Jamin lámpája.

"Az elektromos áram, miután az igazító áramkört átfutotta, egy-

725

szerre érkezik a három mozgékony szénhez, s a szilárdan álló szenek bármelyikén visszatérhet; keringeni azok között fog s meggyujtani azokat fogja, a melyek érintkeznek. A mágnesezés azonnal létrejön, a lap vonzatik; a három szénpár egyszerre ugrik szét, kettő közülök hideg marad, s a fényív a harmadikon mutatkozik, s mindaddig tart, míg égethető anyag van; az igazító áram hatása mindig a csúcsokon tartja, a hová, ha valamely külső ok elmozdítaná, szükségképen visszatér. Midőn az áram megszünik, a lap visszaesik, s az érintkezés ismét helyre áll; ha újra kering, a szenek újra meggyuladnak, s miként az előbb, ismét szétugranak. Ily módon a meggyujtás automatikus, pillanatig tartó s tetszés szerint megújítható." *

JAMIN ezután megmutatja, hogy miként kerül a sor egy második gyertyára, ha az első elfogyott, továbbá hogy miféle műfogással veszi elejét annak, hogy az áramkörben levő lámpák egyike esetleg és hirtelen kialudjék, s a következőleg sorolja fel elektromos gyertyájának jó oldalait: "Mindent összefoglalva, lámpánkban több lényeges jó tulajdonság egyesül: annyiszor gyulad s újra gyulad meg, a hányszor akarjuk; valamennyi szomszédos gyertya számára csak egy áramkört kíván; a teljesen elégett gyertyákat automatikus módon pótolja új szenekkel; semmi olyas természetű szigetelő anyagot, mely a lángok színét megrontja, nem alkalmaz, s nincs semmi szüksége a szenek előzetes kikészítésére, a mi a költságet tetemesen leszállítja."

Egy 8 lóerejű mótorral, s az úgynevezett 4 lángú GRAMME-géppel JAMIN-nek sikerült 24 fényívet is táplálnia. "Ami minden egyes lámpa fényét illeti, úgymond, ez a lámpák számával fogy; egy magános lámpa 1500 fordulatnyi sebesség mellett 134 Carcel-lángzót ér, 2 lámpánál mindegyiknek fényerősságe 113-ra száll le, s midőn a lámpák száma 14, nem érnek többet 50-nél." A távolság, melyre a fényt szét lehet vezetni, a gép forgás-sebességével nő; 1500 fordulat mellett az áramkörbe 1 kilométer hosszú 1 milliméteres rézdrótot lehet igtatni; 2000 fordulat mellett pedig ugyanabból a drótból 4 kilométert, vagy 2 milliméteres drótból 16 kilométert. Miből JAMIN azt következteti, hogy lehetséges volna egy egész nagy várost, minden irányban futó vezetákekkel, egyetlen egy gyárral világítani.

A JAMIN-gyertya ellen a következő kifogásokat teszik: a fényerősség változik, mert a fényív, melynek nincs állandó helyzete, hol megnyúlik, hol megrövidül; az igazító ráma erőt fogyaszt s árnyékot vet. A WILDE- és JABLOCHKOFF-gyertyáknak is meg van az a hibájuk, hogy fényerősségük

* Comptes rendus de l'Academie des sciences, mai 1880.

726

vagy színük változik, de egyszerűbbek s gazdaságosabbak, mint a JAMIN-félék.

522. ábra. – Clerc és Bureau naplámpája.

Jóllehet az úgynevezett nap-lámpa szénpálczái nincsenek párhuzamosan fektetve miként a JABLOCHKOFF-gyertya pálczái, a fénye, miként ez utóbbinál, mégis a volta-ívtől ered, a melyet egy folytonos tökéletlen vezetőnek izzása erőshít, s miként a gyertyák, úgy ez a lámpa is váltó-áramú áramtermelőkkel működik.

CLERC és BUREAU feltalálók lámpájuknak az 522. ábrában előtüntetett alakot adták. A félhenger-alakú két szén egymással körülbelül 40° szöget képez; e szenek egy derékszög-alakú tuskóba vájt nyílásokon keresztül saját súlyuk miatt csúsznak; e tuskó tűzálló anyagok (granit, fehérkő és márvány) egyesítéséből áll. A szenek végei a tuskó alatt tető-

727

alakúlag vájt mélyedés belsejébe nyúlnak, s ezen márvány- vagy tömött agyag-zúg élét nyaldossa az áramkeringés létesítette volta-ív (a meggyujtásra a szenek csúcsait összekötik egy vékony szénpálczikával, mely felhevül, s majdnem azonnal elég). A létrehozott fényív a széncsúcsok állandó távolságában tartja fent magát, a mit a magas mérsékletnél vezetővé és izzóvá vált tűzálló anyagnak lehet köszönni.

Az imént jelzett berendezésnál a lámpa fénye igen tágas kúpalakú nyalábban felülről lefelé van vetítve. De a mélyedést, ha oldalvást akarunk világítani, a tuskó egyik oldalába is lehet vájni, vagy ha a fényt felfelé kell vetíteni, ha például szobatetőt kell megvilágítani, a lámpát meg is lehet fordítani. Ez utóbbi esetben a szeneket rugókkal kell csúsztatni. Az operaház foyer-jének [előcsarnokának] nap-lámpákkal vítló megvilágításakor végrehajtott kisérleteknél a mozgékony szeneket kissé terjedelmes két széntuskóval helyettesítették; a fényív abban a mértékben nőtt, a melyben az égés a széntuskókat megrágta, de csak több órányi időtartam után aludt ki.

A nap-lámpa leginkább a következő jó tulajdonságaival válik ki: a fénypont helyzete állandó, épen így állandó maga a fény is, melynek kissé sárgás színe kellemes a szemnek s éppen nem fárasztó; a készülék nagyon egyszerű, mert nincs rajta semmi gépezet. Mint minden készülék, mely váltóáramokkal működik, úgy ez is kellemetlenül sistereg; ez a zaj megszűnik azoknál a készülékeknél, melyeknek lángja teljesen zárt lámpásba van zárva. A szenek fogyása igen lassú; óránként 8–15 milliméter között változik, s mivel hosszaságuk 25 centiméterre is rughat, a világítás tartama tizenhat órára terjedhet. A Brüsszelben 1881-ben végrehajtott kisérleteknél egy GRAMME-géppel (2000 fordulattal) táplált két lámpánál a fényerősség 580 Carcel-lángzó volt; midőn 12 lámpa volt az áramkörben, a legnagyobb erősség 140 Carcelre rugott.

E. REYNIER 1878-ban egy lámpát gondolt ki, a melynek elvét a feltaláló ekképen írja le: "A C henger- vagy hasábalakú szénpálczát (523. ábra) i és j pontoknál folytonos vagy váltó áram futja át, mely áram elég erős arra, hogy a pálczának ezt a részét izzásba hozza. Az áram az l érintkeztetőn át lép be vagy lép ki, s a B érintkeztetőn át lép ki vagy lép be. A rugalmas l érintkeztető a pálczát oldalvást szorítja, a B végérintkeztető pedig a végén nyomja. Ily körülmények között a szén a j végén gyorsabban fogy, mint bárhol másutt s megrövidülni igyekszik. Következőleg, ha a C szén folyvást a nyíl irányában tolódik, még pedig úgy, hogy szüntele-

523. ábra. – A Reynier-lámpa szerkezetének elve.

728

nűl a B végérintkeztetőre támaszkodjék, az l oldallagos érintkeztetőben csúszva, abban a mértékben fog előre haladni, a melyben fogy. Az áramkeringéstől a pálczában fejlesztett hőt a szén elégése nagy mértékben növeli."

"A gyakorlatban a szilárdan álló érintkeztető helyett a B forgó érintkeztetőt használom; ez magával viszi a szénhamvat. A végérintkeztetőnek forgása kölcsönös összefüggésbe van hozva a szénpálcza haladó mozgásával, úgy hogy a pálczának a végérintkeztetőre való helyezkedése a hajtó gépezetre nézve~ fékezőként szerepel."

Lássuk most, hogy E. REYNIER miképen rendezte be az előterjesztett elv szerint működő lámpát.

524. ábra. – Reynier lámpája.

A 2 milliméter átmérőjű CC szénpálczikát (524. ábra) az A pálcza tartja; ez a pálcza belenyúlik a D üres oszlopba, a melyben vezércsigák között csúszhat. A szénpálczika vége egy, az oszlop tartotta vízszintes tengely körül mozgékony R szénhengerre támaszkodik. A szénpálczika a csúcsától 5 vagy 6 milliméternyi távolságban egy fékezővel felszerelt érintkeztetőbe van szorítva, s ezen az érintkeztetőn lép be a pozitiv áram; a szénhengeren s az oszlop mentén haladó vezetőn át az áram visszamegy a gépbe. Abban a mértékben, a melyben a pálcza, a végének izzása miatt, fogy és leszáll, leszálló mozgása a hengerrel folytonos forgó mozgást közöl; e végből a szénpálcza iránya nem a henger tengelyébe, hanem kissé oldalt esik, miként ezt az 523. ábrában láthatni. Ennélfogva az ív égése miatt az érintkező pontban felhalmozódó hamu folytonosan leesik.

WERDERMANN lámpáját kevés híján megfordított REYNIER-lámpának lehet tekinteni. A mozgékony szénpálczikát a T fémcső vezeti

729

s ezen át érkezik a pozitiv áram. A pálczika a P ellensúly hatása miatt felemelkedik, s neki támaszkodik a C vastag szénkorongnak, mely a fényív negativ sarka. Az áram a pálczikának csakis a korong s a tartó-cső közötti igen rövid részét futja át; a pálczika izzóvá válik, s fénye hozzájárul a fényéhez annak az igen kicsiny volta-ívnek, mely a két szén között ragyog. A szenek tökéletlen érintkezése fejti ki az áram keringésével szemben azt a nagy ellenállást, mely a WERDERMANN-lámpában, miként a REYNIER-lámpában is, a pálczika magas mérsékletét s izzását előidézi. Ez a pálczikacsúcs nagyon ragyogva ég, s az elillanó s körülötte szétsugárzó szénrészecskék a valóságban igazi volta-ívet alkotnak. Az ezen csoportbeli lámpák tehát nem tisztán izzólámpák: ezek között s a tulajdonképen volta-íves lámpák között átmenetet képeznek.

525. ábra. – Werdermann lámpája.

Térjünk át most az izzó-lámpák leírására s ezzel fejezzük be az elektromos világításra szolgáló készülékeknek immár hosszúra nyúlt, de azért mégis nagyon hiányos felsorolását.

4. Elektromos izzó-lámpák.

Az izzófénynyel való elektromos világítás első kísérleteit 1841-re viszik vissza. Ez évben az angol F. DE MOYLENS csakugyan szerkesztett egy lámpát, melynek fénye platina-drót izzásától eredt. Ezt a kisérletet megujította 1844-ben STARR és KING, 1849-ben PÉTRIE, ki az iridiumos platinát alkalmazta, továbbá 1857-ben DE CHANGY, ki légüres üveggömbökbe zárt retortaszén-pálczikákkal is tett próbákat. A tudósok s a feltalálók vizsgálataiknál ezután a platina helyett inkább a szenet alkalmazták, mert a szénnek az a tulajdonsága van, hogy nagy sugárzó képességre tesz szert, ellenállása jóval nagyobb mint a platináé, és a mi fő, hogy megolvaszthatatlan. Említsük még fel LODYGUINE, KONN, BOULIGUINE és SAWYER neveit, kik 1873 s 1879 között olyan lámpákat szerkesztettek, melyek a szénnek a levegőben, ürestérben, vagy égésre alkalmatlan gázban, mint például nitrogénben való izzásán alapultak.

730

Ismét a platinával tettek különféle új, de sikertelen kisérleteket s azután megint a szénhez tértek vissza. Végre is több különféle izzó-lámpa rendszerrel sikerült legyőzni a gyakorlati nehézségeket, melyek az első feltalálók útját állták. E rendszerek megismertetéseképen írjuk le rendre azt a négy lámpát, mely az elektromos kiállításon sikeresen működött. E lámpák egyébiránt nagyon hasonlítanak egymáshoz.

526. ábra. – Edison izzó-lámpái.

Az EDISON-lámpáknál (526. ábra) az U alakúlag meggörbített szén nem egyéb egy fonálnál, mely egy különös módszer szerint megszenesített bambuszrostokból áll. Ez a fonál, mindamellett hogy rendkívül finom, nagyon merev; dudorodásos végeit platina-csiptetőfélék szorítják, mely csiptetőkből a szintén platina vezető-drótok indulnak ki. Az egész be van forrasztva hosszúdad üvegborítóba, melynek belsejéből higany-szivattyúval eltávolítják a levegőt. Abban a pillanatban, melyben a tér kiüresedik, a szenet izzásba hozzák, mely művelet a fonál likacsaiban levő utolsó légbuborékokat is kiűzvén, a fonál rendkívül tartóssá és tömötté válik. Ily körülmények között az izzás égés nélkül megy végbe, s nem kell többé tartani a szénrészecskék meglazulásától, melyen az első feltalálók kisér-

731

letei hajótörést szenvedtek. EDISON két ilyenfajta lámpást szerkeszt; az első típus fényerősségét 1.6, a másodikét pedig 0.8 Carcel-lángzóra becsüli. A szénnek végtére is el kell pusztulnia, de a világítás tartama, mint mondják, 1200 órára rug. * Később meg fogunk ismerkedni ugyanennek a tudósnak nagy világító-gépével, mely egy és ugyanazon áramkörben 2400 második tipusbeli lámpát képes táplálni.

527. ábra. – Lane-Fox lámpája.

A LANE-FOX-féle izzó-lámpának szénfonala megszenesített taraczkfű szálakból van kászitve. Végei két kicsiny grafithengerbe vannak illesztve; e hengerek ismét a platinadrót-vezetőkkel vannak összekötve. Miként az EDISON-lámpánál, úgy itt is a szenet, midőn az üvegharangból a levegőt higany-szivattyú segítségével eltávolítják, izzásba hozzák.

* Mindamellett hogy a platina hőokozta tágulása némely üvegfajokéval majdnem teljesen egyenlő, kis különbség mégis csak van: az üveg s a hozzáforrasztott s az áramhevítette platina között idővel csekély lazulás áll be, mely lehetővé teszi, hogy a lámpába parányi levegő hatolhasson, a mi elvégre a szén elpusztulását vonja maga után. Ford.

732

Azt állítják, hogy 2 lóerővel 15 LANE-FOX-lámpát lehet táplálni, és hogy a lámpák mindegyikének 1.2 Carcel-lángzó fényerősságe van.

528. ábra. – Maxim lámpája.

A MAXIM-lámpáknál (528. ábra) a szén M alakú; ez a szén bristolpapirosból van kivágra, a melyet kellő hőfokra hevített két öntött vaslap között előzetesen megszenesítenek. Midőn az üvegborítóból a levegő már ki van szíva, egy szénhidrogén vegyületnek, a gazollinnak gőzeit vezetik beléje; az áramot járatva, a borítót újra kiszivattyúzzák. Ekkor a szénfonál felületén lerakódnak a gazolin szénrészecskéi, melyek a fonalat szívósabbá s tartósabbá teszik. A szén alakja s a többi izzó-lámpa szenénél nagyobb méretei miatt a MAXIM-lámpáknak nagy fényerősségük van. A feltaláló bizonyosnak mondja, hogy lóerőnként 6 lámpát lehet táplálni, mely lámpák mindegyikének erőssége 2.6 Carcel-lángzó.

Az izzófénynyel való elektromos világításnak leírandó utolsó rendszerét SWAN találta fel. Lámpájának berendezése körülbelül olyan mint az előbbeni lámpáké, miként ezt az 529. ábra mutatja. A szén 1 centiméter hosszú gyapotszálakból vagy gyapotfonadékból áll. melyeket higított kánsavba való bemártással tömörítenek. Formája olyan mint az U betűé, a végén egy kacskaringóval (hogy ebben a pontban több fény legyen egyesítve). A szén vágei ki vannak dudorodva és platina-széntartókba erősítve; e tartók az üvegborító fenekébe vannak forrasztva, s a vezető

529. ábra. – Swan-lámpa.

733

drótokkal összekötve. * A borítót, miként az előbbeni rendszereknél, s ugyanazoknál az okoknál fogva, kiszivattyúzzák, s az áramot keringetik. A SWAN-lámpák fénye igen fehér, s a mint mondják, 1 lóerővel 15 lámpát lehet táplálni.

Most hogy az elektromos világítás legfontosabb rendszerei fölött szemlét tartottunk, hátra van még, hogy kiegészítsük azt, a mit az áramtermelőkről tudunk, melyek eme rendszereket ellátják, s hogy leírjunk még egy pár gépet, melyeket különösen a fény előállítására s elosztására gondoltak ki.

5. A világító gépek.

Az elektromosság-termelők, melyeket e mű első részének X. fejezetében írtunk le, sokféle czélra alkalmazhatók; azonban a világító készülékekkel az utóbbi években elért jelentékeny siker a mágnes- és dinamoelektromos gépek szerkesztőit arra késztette, hogy e gépeknek különösen a fénytermelésre való alkalmazásukat részletesebben kitanulják. Először azon igyekeztek, hogy a gépek munkasikerét fokozzák, azután pedig hogy az elektromos köz- és magán-világítás gyakorlati megoldásával lényegesen összefüggő különös két feladatot oldjanak meg. E feladatok elseje a fény elosztása, azaz egy olyan kombináczió létesítése, mely lehetővé teszi, hogy ugyanavval a géppel ugyanabban az áramkörben vagy több mellékáramkörben a lehető legnagyobb számú lámpa tápláltassék. Kétségen kívül vannak bizonyos esetek, melyekben az a fő dolog, hogy a lehető legerősebb fényforrás létesíttessék, s hogy projektorok segítségével a fény korlátozott térben gyűjtessék össze. De az, a mi ezekben az esetekben, melyekre imént tettünk czélzást, haszon, ugyanaz mind a belső, mind pedig a külső közvilágításnál baj. Ilyenkor ugyanis az ív fényánek nagyszámú fényszóró lámpára való elosztása és szétosztása az alkalmazás sikerének lényeges kelléke.

Másrészt az elektromos gyertyák feltalálása s hasonló más készülékek, melyek váltó áramok alkalmazását teszik szükségessé, a már létező, s a folytonos áramok termelésére nagyon is alkalmas gépek módosítását vonták maguk után.

* Az összekötésnél a platinadrótok aa' füleit (l. az ábra jobboldali részét) a bb' gamókba kapcsoljuk. Az R rugó az érintkezés biztosítására s egyúttal tartóul szolgál. Ford.

734

Eme második feladatnak a megfejtése, a mennyiben a mágnes-elektromos gépekre vonatkozik, a legegyszerűbbek közé tartozott. Csakugyan láttuk, hogy e gépek minden egyes fordulatnál természetszerűleg adnak két ellenkező irányú áramot; s hogy ez áramokat visszafordítsuk, s hogy folytonos áramokat nyerjünk, a gépeket csak kommutátorral kell felszerelni. A kivánt átalakítás elnyerésére tehát nem kell egyebet tenni, mint a kommutátort egyszerű áramgyűjtővel helyettesíteni. Elvégre is NOLLET és MALDEREN, az Alliance s MÉRITENS nagy gépei, melyeket a világító tornyoknál alkalmaznak, váltóáramú gépek. A megoldás már nem ilyen könnyű, midőn dinamo-elektromos gépekről van szó, mely gépeknél a gép folytonos árama szolgál az induktorok megmágnesezésére. Ez esetben két gépet kellett alkalmazni: az egyiket gerjesztő gépnek nevezték el, mert arra való, hogy a második gép elektromágneseit élessze vagy gerjessze; a második gépet világító gépnek vagy fényelosztó gépnek neyezik, mert az a feladata, hogy a fényforrások táplálására megkivántató váltóáramokat termelje.

Eme kettős feladat első megfejtásének dicsősége LONTIN-t illeti. Azt a gépet, melyet e tudós a fényelosztó gápének gerjesztőjéül alkalmaz, már leírtuk; tehát csak a fényelosztóról kell még szólanunk.

735

A két rendszer, az indukáló s az indukált rendszer, mely ezt a gépet alkotja, két egyközepes hengerből áll; e hengerek egyike, a külső, szilárdan áll; a másik henger, az indukáló henger, mozgékony. Ez utóbbi hasonlít a gerjesztő gép mágneses fogaskerekéhez (l. a 348. lapot s a 280. ábrát), és egy rakás tekercsből van alkotva, mely A tekercsek magvai a henger sugarai mentén vannak felszegezve. Szám szerint 24 tekercs van és tekervényeik váltakozva ellenkező irányúak, úgy hogy a gerjesztő gép az FF két csavaron át a fogaskerékbe érkező áramának hatása miatt, az egymásra következő két tekercsnek polárossága ellenkező. Az indukált rendszert képező hengerben vagy koszorúban szintén 24 mágnesező tekercs (B) van; e tekercsek kettesével olyformán vannak összekapcsolva, hogy tizenkét teljes elektromágnesi rendszert képezzenek. Midőn az indukáló rendszer forog, az indukáló tekercsek mágnesi sarkai az indukált rendszer tekercsei előtt, a nélkül, hogy ezeket érintenék, egymásra következve haladnak el. Ennélfogva az indukált tekercsekben váltakozó irányú indukált áramok keletkeznek, a melyeknek iránya minden egyes fordulatnál 24-szer változik. Ezen áramokat a gép oldalaira M és N-nél megerősített csavarokba csiptetett drótok gyűjtik össze, s vezetik az áramkörbe igtatott lámpákba. Eme berendezéssel a LONTIN-gép tehát 12 fényforrást táplálhat. Azonban az M-nél levő fogantyús kommutátorokkal s érintkeztető lapokkal az indukált tekercsek áramait úgy kombinálhatjuk a hogy akarjuk, s szükség esetében 24 áramkört láthatunk el; szóval, a fényt a világítás kivánalmaihoz képest egyenlő vagy egyenetlen erősségű forrásokra oszthatjuk szét.

530. ábra. – Lontin fényelosztó gépe.

"Ezt a gépet, mondja DU MONCEL, a lyoni vasút pályaházának megvilágítására alkalmazták, s itt 31 fényforrást táplált, a melyek egyetlen egy áramtermelőből és két 24 tekercsű indukált rendszerből eredtek. E tekercseket egymással összekapcsolva, s mindegyiküknek áramkörébe több LONTIN-rendszerü elektromos regulátort iktatva, a tekercsek alkalmas kombinácziójával, figyelembe véve a külső áramkör hosszát, a fényforrások számát 31-re lehetett emelni, mely források mindegyike körülbelül 40 Carcel-lángzóval volt egyenértékű." E gépek Párisban a Saint-Lazare pályaházban is fel vannak állítva, s itt 12 fényforrást táplálnak, mely források közül kettő az áramtermelőtől 700 méternyire van.

Az 531. ábra a GRAMME-féle fényelosztó gépeknek azt a tipusát tünteti fel, melynek indukált rendszere szilárdan áll, indnkáló rendszerét pedig egy GRAMME-féle áramtermelő gerjeszti, a mely hasonló ahhoz, melyet a 346. lapon írtunk le, s műhelyi tipus elnevezéssel a 277. ábrában tüntettünk elő.

736

A mozgékony indukáló rendszer egy aczéltengelyből áll, mely a nyolczszögű kerékagy körül sorjában elhelyezett nyolez elektromágnes-magvat (E) tartja. Ezen elektromágnesek tekercsei, két ezüstözött rézdrótseprő közvetésével, a gerjesztő gép áramát kapják. Az indukáló rendszer nyolcz sarka váltakozó, úgy hogy egy északi sarkra egy déli sark következik, s e sarkok el vannak látva elnyujtott fegyverzetekkel, melyek

531. ábra. – Gramme fényelosztó gépe. *

* GRAMME fényelosztó gépét az ehhez hasonló váltó-áramú többi géppel összehasonlítva, H. FONTAINE azt jegyzi meg, hogy a közöttük levő lényeges különbség a tekercsek s az elektromágnesek viszonylagos helyzetében rejlik. "Valóban, mondja FONTAINE, GRAMME az ő megmágnesezett fegyverzeteit a réztekervényekre közvetetlenül engedi hatni, holott az ő találmánya előtt az elektromágnesek vasát a tekercsek vasára engedték hatni. A régi gépeknél az elektromosságtél polározott vas visszahatott a tekervényekre, melyek burkolták; tehát egy közbetétel volt, mely természetesen nem ad 100-tól 100-at munkasikerül. Az új gépnél a vas csak arra való, hogy a mágnesi erővonalakat gerjessze, hogy ezek aztán a föléje tett réztekervényeket átmessék, továbbá hogy majdnem teljesen lerontsa azokat a közvetetlen visszahatásokat, melyeket nélküle az elektromágnesek sarkai egymásra gyakorolnának." (H. FONTAINE, l'Éclairage à l'Électricité.)

737

XI. TÁBLA.

EDISON NAGY VILÁGÍTÓ-GÉPE.

738

739

között csekély közök maradnak. Az indukált rendszer 32 külső tekercsből áll, mely tekercsek egy gyűrű-alakú lágyvasra, vagy pedig egyvégtiben rakott lágyvas-körszeletekre vannak feltekerve. A réz-tekercseket tetszés szerint kettesével, négyesével vagy nyolczasával kapcsolhatjuk össze, úgy hogy 16, 8 vagy 4 külön áramot kapjunk; a tekercsek egymástól függetlenek is maradhatnak, s ekkor az áramok száma 32-re rúg. Az indukáló rendszer forgó mozgása az indukált rendszer tekercseiben váltakozva ellenkező irányú áramokat hoz létre.

Ez az a gép, mely 1878 január hava óta a Place de l'Opéra elektromos lámpáit táplálja.

HEFNER-ALTENECK a SIEMENS-czéggel egy váltóáramú s fényelosztó gépet szerkesztetett, mely a LONTIN s GRAMME-gépektől abban különbözik, hogy az indukáló elektromágnesek szilárdan állanak, az indukált tekercsek pedig mozgékonyak. Az indukáló rendszer kettős, s az indukált rendszer a két részt elkülönítő gyűrű-alakú térben forog. Végre a lapos tekercsek, melyekből az indukált rendszer áll, nem tartalmaznak vasmagvat, minél-fogva az áram bennök csak az induktorok mágneses magvait átszelő tekervényeknek mozgása miatt keletkezik. Egy 16 tekercses e fajta gép két áramkörben 20 SIEMENS-féle differencziáhis lámpát táplálhat.

Az elektromos kiállításon nagy számmal voltak a kiválóan fénytermelésre szolgáló gépek, majdnem annyi, mint a mennyi elektromos lámpa-rendszer. De eme, mintegy ötven áramtermelő közül igazi eredeti-

740

ség által vajmi kevés vált ki. Minthogy a legnevezetesebbeket már leírtuk, csak arra fogunk szorítkozni, hogy WESTON, BURGIN és HIRAM-MAXIM gépeit felemlítsük, s hogy THOMAS EDISON, a híres amerikai feltaláló gépének egynémely részletét megismertessük.

532. ábra. – Wallace-Farmer-féle világító gép.

EDISON, mielőtt az izzó-lámpáinak táplálására külön gépet maga is kigondolt s szerkesztett volna, csak annak az áramtermelőnek az alkalmazására gondolt, a melyet 1875-ben a bostoni FARMER talált fel, s a melyet WALLACE, egy amerikai másik feltaláló javított.

Ha az 532. ábrát, mely a WALLACE-FARMER-gépeit tünteti elő, figyelmesen megnézzük, azt látjuk, hogy egymáshoz hasonló két részből áll, mely részek külön-külön is működhetnek. Az indukált rendszer egy vaskorong, mely két lapján egyenes elektromágnesek két koszorúját tartja; ezek az elektromágnesek két laposas tekercs alakjával bírnak, mely tekercsek feszültségre vannak kapcsolva, s drótjaik a forgás-tengelyen egy GRAMME-féle kollektoron egyesülnek. Ez a rendszer mindkét oldalt két vastag és lapos szárú elektromágnes között forog; ezek az elektromágnes-szárak, melyeknek különnevű sarkai egymás felé vannak fordítva, a gép induktorát képezik.

Lássuk EDISON nagy világító-gépét, melynek egészletes képét a XI. műlap mutatja. A rajznak baloldalán látjuk a 125 lóerejű gőzgépet, mely az áramtermelő gép forgás-tengelyére közvetetlenül hat, s mely az utóbbival közös alapzaton nyugszik.

Az induktor 8 vízszintesen fektetett vastag elektromágnesből áll; ezek közül 3 az indukált rendszer alatt, 5 pedig fölötte van. Az elektromágnesek sarkait két óriási vastömeg képezi; e tömegek között forog az indukált tekercs. Ami az induktor magvaira tekert drótokat illeti, ezek aránylag vékonyak s mellékágakra vannak szerelve. A gépnek eredetisége az indukált tekercs berendezésében áll. A SIEMENS-féle tekercs módjára, a henger alkotóival párhuzamosan felgombolyított drótok helyett, itt rézrudak vannak, a melyek egymással párosával vannak összekötve; összekötő részekül a henger két végére helyezett és csillám-lemezekkel szigetelt, gyűrű-alakú vékony rézkorongok szolgálnak, mely korongok száma egyenlő a rudak számával. Eme kapcsolat végett mindegyik korongnak körülbelül az átmérője mentén, két szemben fekvő kinyúló füle van; mindenik fülbe egy-egy illeszkedik az összekapcsolandó rézrudakból. A tekercs magva, melynek közepén a forgás-tengely van, eme tengelyre szorított fagyűrűből áll, mely gyűrű el van látva kerek papirosokkal elkülönített vaskorongokkal. Ily módon a mágneses tömeg az egymásra következő mágnesezéséknek s mágnestelenítéseknek könnyebben alávethető. Az indu-

741

kált rendszernek 138 rézrúdja van, mely rudak végei, a mint látjuk, a dob körül az imént leírt kapcsolásmódtól származóiag, spirális alakú görbét formáinak.

Ez az óriási gép 2400 második tipusbeli, vagyis 0.8 Carcel-lángzó erejű EDISON-lámpának vagy 1200 első tipusbeli lámpának táplálására állíttatott össze. Ez különben csak egy a közül a tizenkét áramtermelő közül, melyek New-York egy egész városrészét, a feltalálótól kikombinált vezetéki és fényosztó mód szerint, világítják.