A KIR.MAGYAR
TERMÉSZETTUDOMÁNYI TÁRSULAT
KÖNYVKIADÓ VÁLLALATAVI.
AZ 1874. ÉVI KÖNYVILLETMÉNY
2-ik KÖTETE,
A KÖNYVKIADÓ VÁLLALAT ALÁIRÓI SZÁMÁRANÉPSZERŰ
TUDOMÁNYOS ELŐADÁSOKÍRTA
H. HELMHOLTZFORDÍTOTTÁK
B. EÖTVÖS LORÁND ÉS JENDRASSIK JENŐKÉT FÜZET, EGY KÖTETBEN
Ötvenegy fametszetű ábrávalBUDAPEST, 1874.
KIADJA A TERMÉSZETTUDOMÁNYI TÁRSULAT
KÖNYVKIADÓ VÁLLALATAPesti könyvnyomda-részvény-társulat. (Hold-utcza 4. sz.)
Elektronikus kiadás:
Németh Ferenc, 2001–2005.
Tömörítve: A szövegek és a kis képek (787k), a nagy képek (2,8M).
TARTALOMJEGYZÉK.
E l s ő f ü z e t.
|
M á s o d i k f ü z e t.
|
ELŐSZÓ
HELMHOLTZ
NÉPSZERŰ TUDOMÁNYOS ELŐADÁSAINAK
MAGYAR KIADÁSÁHOZA szerény czim "Népszerü tudományos előadások", melyet e kötet visel, aligha gyanittatja e munka fontosságát a természettudományi irodalom terén. Fontosnak mondhatjuk azt nemcsak szerzőjének fényes neve, hanem a benne tárgyalt tudományos anyag jelentősége s azon indokok folytán is, melyek az egyes előadások tárgyának választására befolyással voltak.
Szerző előszavában ez előadásokat a véletlen szülötteinek mondja, melyek közös terv szerint kidolgozva nincsenek; de azért, ha elfogadjuk is, hogy keletkezésükre alkalmat csak a véletlen szolgáltatott, még sem szabad azon benső összefüggést figyelem nélkül hagynunk, melylyel azokat szerzőjük mintegy öntudatlanul egybekapcsolta.
Az összes emberi tudás körének merész és beható áttekintése, a törekvés, saját tudományágának vívmányait az emberi tudás átalános mértéke szerint megbecsülni: ezek a főbb vonások, melyek Helmholtz tudományos tevékeny-
VI
ségét jellemzik. Innét van, hogy mig a tudomány jelenkori gyúpontjában, Németországban a jelesek nagy része kizárólag a részletek tanulmányozásába merül, addig Helmholtznak e mellett még a nagy feladat jutott: a részleteket tudományos értékük szerint egy egészszé szőni, s azokból rendszerezett tudományt alakitani. A physiologiai hangtan és a physiologiai fénytan eléggé bizonyítják, menynyire felelt meg e feladatának.
Tudományos tevékenységének sajátságos irányzata magyarázza meg azt is, mily eszme vezérelte őt ez előadások tárgyának választásánál. Ő, ki az ismeretlennek honába oly mélyen behatolt, s nemünket oly dús eszmekincscsel gazdagitotta, fáradozásának eredményét az összes müvelt emberiség itélőszéke elé akarta bocsátani. Azért ragadott meg minden alkalmat, melyet egyéb foglalkozásai között többnyire a véletlen nyujtott, hogy saját tudományos vívmányait minden müvelt egyénre nézve érthető, népszerű alakban ismertesse.
Az így létrejött előadásokat még sem méltányolnók érdemük szerint, ha bennök csupán szerzőjük tudományos tevékenységének népszerűsítését keresnők; mert ő az úttörő szerepében, melyet több mint két évtized óta oly nagy sikerrel visz, az összes természettudományok haladásával mindig együtt haladt, s ezért saját vívmányainak felsorolása alkalmával szükségképen az egész nagy mű haladásáról is számot adott.
Nem lesz érdektelen, ha egy futó pillantást vetünk azon benső összefüggésre, mely szerzőnknek szorosan vett tudományos tevékenysége s ezen előadásai között fennáll.
Az első jelentékeny mű, mely Helmholtz * nevére örök fényt vetett, az erő megmaradásáról irt értekezése volt 1847-ben (Uber die Erhaltung der Kraft. Berlin, 1847). E rövid füzet, mely az összes természettudományok haladásának új irányt jelelt ki, szerzőjének egész további működésére irányadó lett. Erre tér vissza minden egyéb munkája közben s ezt iparkodik mindig teljesebben, mindig világosabban kifejteni. Népszerű előadásai közül a "természeti erők cserehatásairól" és az "erő megmaradásáról szólók kizárólag a nevezett értekezés tárgyára vonatkoznak. A gyüjtemény végén a "természettudományok czéljáról és haladásairól" czímű előadásban, mely a többinek mintegy zárkövéül szolgál, e tárgygyal még egyszer találkozunk. A "jég és jégár" czímű előadás gondolatmenetén vezérfonál gyanánt ugyancsak az erő megmaradásának elve vonúl át.
Ez elv terjesztése s kellő érvényre emelése kétségtelenül Helmholtz legfőbb érdemei közé tartozik. J. R. Mayer ugyan már előbb, 1842-ben kimondotta azt, Joule már előbb szerzett arra vonatkozó kisérleti bizonyitékokat; de Helmholtz volt az első, ki átalános elfogadásának szükségességét a kellő nyomatékkal kiemelte s az összes természeti jelenségek körében érvényre emelte. Magát az elvet előtte már többen ismerték, de csak az ő kezében
* Helmholtz, Hermann Ludwig Ferdinand – Dr. Med. – Született 1811 aug. 3l.-ikén Potsdamban. – Előbb katonaorvos, aztán segéd a berlini anatomiai muzeumban (1848), később a physiologia rendkivüli (1849), majd rendes tanára (1852) a königsbergi egyetemen, nemsokára a physiologia rendes tanára Bonnban (1855), utóbb Heidelbergben (l858), s végre 1871 óta a physika rendes tanára Berlinben.
vált az a hatalmas eszközzé, melylyel a tudomány egész terét áttekinteni s az utakat kijelölni tudta, melyeken a tudománynak ezentúl haladnia kell. Mennyit tett ő ez irányban, arról a fent emlitett előadások is tanuskodnak.
Helmholtz tevékenysége azonban, nem sokkal az erő megmaradását tárgyaló értekezésének megjelenése után, más térre is kiterjedt. 1849-től fogva Königsbergben a physiologia tanszéket foglalta el s azóta minden fáradozása oda irányult, hogy a physika vívmányait e téren is érvényesitse. Figyelmét mindenek előtt a physiologiai fénytanra forditotta, s midőn 1856-ban Karsten physikai encyclopédiája számára e tudományág kézi könyvének első részét megírta, akkor azon nagy feladatra vállalkozott, hogy összegyüjtve mindazt, mi e tárgyra vonatkozólag valaha iratott, s a mutatkozó hiányokat önálló buvárlatok által pótolva, az egész tudományágat a rendszerezett tudomány magaslatára emelje. E tárgyra vonatkozó önálló értekezéseinek hosszú sorát a kész mű koronázza, mely 1867-ben "Handbuch der physiologischen Optik" czím alatt Lipcsében megjelent. Annak népszerü ismertetése e mű megjelenését már egy év múlva követte az "újabb haladások a látás elméletében" czímű előadásokban.
Szerzőnek ugyancsak ez iránybani tevékenysége eredményezte a "Goethe természettudományi munkáiról" szóló előadást. Helmholtz a szellemi tevékenység egész terét átölelő gondolkozásával hallgatagon nem mellőzhette a vele e tekintetben oly rokonszellemű költőnek tudományos tevékenységét. Talán épen mert Goethével a színelmélet terén ellenkezésbe jött, azért iparkodott e nagy szellem iránti bámulatát azon érdemek méltatása által
kifejezni, melyek őt a természettudományok más ágaiban elvitázhatlanul megilletik.
Még a physiologiai fénytan megjelenése előtt Helmholtznak egy másik nagy műve látott napvilágot a hangérzetekről (Die Lehre Von den Tonempfindungen als physiologische Grundlage für die Theorie der Musik. Braunschweig, 1862). E művet, mely a physika, physiologia és a zene között csodálatra méltó benső összeköttetést állapít meg, mely egy maga elég volna arra, hogy szerzőjét a halhatatlanok sorába emelje, ugyancsak hosszas és fáradságos buvárlatok előzték meg. Annak alapkövét Helmholtz már 1856-tan lerakta a combinatió hangokról irt értekezésében (Über combinationstöne. Poggendorff's Annalen der Physik und Chemie, Bd. 99) s azt népszerűsitette nem sokkal azután "a zenei összhang élettani okairól" szóló előadásában.
Ezek szerint az e kötetben összefoglalt előadások, az elsőnek kivételével – melynek tisztán bölcsészeti érdeke talán legalkalmasabb arra, hogy szerzőjének mély gondolatmenete által a nem természettudóst is elragadja – mindannyian közvetlenül az önálló tudományos buvárlat folyamában, mintegy annak kiegészitése gyanánt jöttek létre. A buvárlattal ily szorosan összekötve maguk is még annak nyomait viselik, s így a helyett, hogy könnyű modorban s fényes szavakkal csupán arra tanitanának: mit talált a tudomány, egyszersmind azzal is foglalkoznak: miként találta azt. Mig más ilynemű munkák nagyrészt csak a természettudományok eredményeinek népszerűsitésére terjeszkednek ki, addig nézetem szerint ez előadások van-
nak leginkább hivatva arra, hogy e tudományág módszerének titkaiba a nem természettudóst is beavassák.
Csalódni fog azonban mindaz, ki e kötetben könnyű s kiváncsiságát ingerlő olvasmányt keres. Mint élvezhetlent fogja eldobni, ha ebéd után a pamlagon heverve, vagy elalvás előtt ágyában kezdi olvasni. E munka nem csupán mulattatni, de tanitani is akar, s tanulásnál nemcsak a tanitónak, de a tanitványnak is fáradnia kell. De a türelmes olvasó, ki e munkát figyelemmel elolvassa, s a szerző által elméjében felébresztett eszmék alapján nem restel maga is gondolkodni, fáradságát bizonyára jutalmazva találja; mert ama magas nézpontra fog emelkedni, melyből a tudomány széles látkörét, s a természetnek, minden változatossága daczára, egyszerű s mégis hatalmas szerkezetét fogja áttekinthetni!
Szerencsémnek tartom ezért, hogy e munka magyar kiadásához én is hozzájárulhattam valamivel. Könyvkiadó bizottságunk ugyanis Helmholtz azon előadásainak forditását, melyek a physiologiai optikába vágnak, Jendrassik Jenő egyetemi tanár úrra, a többiekét pedig reám bizta.
Jendrassik úr forditását Balogh Kálmán egyetemi tanár úr vizsgálta át, úgy, mint azt a könyvkiadó vállalat szabályzata elrendeli. Az általam forditott előadásokat tisztelt barátom Szily Kálmán volt szives átnézni, s forditásom e revisiónak nem egy javitást köszönhet. Mind a mellett az általam használt műszavak választását illetőleg csak én magam vagyok felelős.
Meggyőződésem az, hogy ha tudományos tárgyról irunk, akkor a tudomány érdekeit a nyelvtisztaság igényeinek feláldoznunk nem szabad. Minden magyar műszó, mely
az internationalis műnyelvtől eltér, egy kapcsot bont szét, mely által tudományos irodalmunkat a külföld tudománykincseihez köti. Ezért az internationalis műszavakat használtam gyakran még ott is, hol a helyöket elfoglaló magyar elnevezések már közhasználatba mentek át. Így a többi közt megtartottam az elektricitás és magnetismus elnevezéseket, mint magával a tudomány történeti fejlődésével összefüggőket, s nem használtam azok helyett a villanyosság és a delejesség szavakat, bár mellettök azon érv szólna is, hogy már régóta és sokak által használtatnak.
Budapest, 1874. november 30.
B. Eötvös Loránd.
ELŐSZÓ
az első füzethez.Több oldalról nyilvánult kivánságnak vélek eleget tehetni, midőn e füzetben különböző alkalmakból tartott népszerü előadásaim gyüjteményének első részét közzéteszem. Oly olvasók számára irtam azokat, kik a nélkül hogy szakszerűen természettudományi tanulmányokkal foglalkoznának, a tudományos eredmények iránt mégis érdekkel viseltetnek. A hiányt, melyben nyomatott természettudományi előadások mindig szenvednek, hogy t. i. az olvasó az odatartozó kisérleteket úgy, mint a hallgató, nem láthatja és nem hallhatja, a kiadó elismerésre méltó készséggel pótolta azon ábrák által, melyekkel e kötetet gazdagította.
Az első és a második ez előadások közül már előbb kinyomatott, és pedig az első a heidelbergi egyetem egy programmjában, mely könyvkereskedésbe nem is jutott, a második pedig a "Kieler Monatsschrift" folyóirat 1853-ik évi májusi füzetében, de ott épen az illetékes olvasókörök kezébe alig jutott; ezért talán mindkettőnek kinyomatása alkalomszerű leend. A harmadik és negyedik előadás eddig egyátalában nem nyomatott ki.
Ez előadások keletkezésére leginkább a véletlen szolgáltatott alkalmat, s igy azok nincsenek szigorú közös terv szerint kidolgozva, mert mindegyiket, a többitől függetlenül, zárt egészszé kellett kikerekiteni. Az ismétléseket nem lehetett ezért egészen kikerülni, s igy e füzet tartalma talán tarkán egybehányottnak fog látszani. Itt mégis egy, mindannyira közös alapeszméről szólanom szabad, úgy ez nem volt más, mint hogy a természeti törvények lényegét és horderejét, valamint azoknak az ember szellemi tevékenységéhez való viszonyát iparkodtam előtüntetni, a mit mindig főérdeknek és főkelléknek tartottam oly előadásoknál, melyek túlnyomóan szépirodalmi müveltségű közönség előtt tartatnak. E közös kapocs, úgy gondolom, még világosabban fog előtünni e gyüjtemény folytatásánál, melyre az erő megmaradásának elvéről tartott előadásaim sorát szántam, remélve, hogy kidolgozásukhoz mielőbb időm leend.
Egyelőre fogadják tisztelt olvasóim a néhányat, melyet most nyujthatok, azon elnézéssel, melyre az előadásoknak mindig számitaniok kell, ha nem élő szóval, hanem nyomatott betűvel közöltetnek.
A szerző.
Midőn ezennel népszerű előadásaim és értekezéseim második füzetét bocsátom a közönség elé, csak néhány, az egyes czikkekre vonatkozó megjegyzéssel kell kiegészitenem azt, mit már az első füzet előszavában mondottam.
E czikkek közül az első, második és harmadik, melyek a látás elméletével foglalkoznak, a "Preussische Jahrbücher" czímü folyóiratban már előbb megjelentek, s ezért, bár előadások alapján keletkeztek, mégis inkább szemle-czikkek alakját vették fel. Minthogy második kinyomatásuk alkalmával lehetségessé vált egyes kérdéseket ábrák által jobban megvilágítani, mint előbb ábrák nélkül történhetett, néhány fametszetet csatoltam e műhöz s a szöveget szükséges magyarázatukkal egészítcttem ki. Újabb kisérletek eredményei a szövegben még más, csekély változtatásokat igényeltek.
A negyedik értekezést, a "természeti erők csere-hatásairól", mely már ezelőtt 16 évvel kinyomatott, újból eszközölt lenyomatása alkalmával ugyancsak nem lehetett egészen változatlanul hagyni. Az ilyen változtatásoknál azonban csak a legszükségesebbekre szorítkoztam, csak ott
nem mulasztva el a változtatást, a hol határozottan bebizonyitott új tapasztalati tények járultak a régiekhez és az akkor fennállott nézeteket időközben részint megerősitették, részint módositották.
Az ötödik előadás "az erő megmaradásának elvéről", a negyedik tartalmának egy részét bővebben fejti ki. Czélja leginkább az, hogy a munka fogalmát s annak változhatlanságát lehető világosan megmagyarázza. Az erő megmaradása elvének alkalmazásai és következtetései aránylag könnyebben foghatók fel, s újabb időben többek által már annyira világosan és érdekesen állittattak össze, hogy az ezen elvet tárgyaló előadásaimnak szorosan azokra vonatkozó részét bővebben kidolgozni szükségtelennek tartom, annyival is inkább, mivel az oda tartozó tárgyak legfontosabbjainak némelyike valószinűleg már a közel jövőben, a mainál sokkal pontosabb kidolgozásra lesz megérve.
A tárgy alapfogalmait illetőleg azonban mindig azt találtam, hogy azokat olyanok, kik a mathematikai mechanika iskoláján át nem mentek, minden szorgalmuk, elmésségük, sőt természettudományi ismereteik daczára nagyon nehezen felfoghatóknak gondolják. De nem is szabad felednünk, hogy egészen sajátságos nemű elvont tárgyat képeznek. Hiszen megértésük még egy oly elmének is, mint Kant, csak nehezen sikerült, ezt bizonyitja legalább Leibnitz ellen intézett polemiája. Fáradságra méltónak tartottam azért a nevezett alapfogalmakat ismertebb mechanikai és physikai példákkal megvilágítani, s ezért egyelőre amaz előadási sorozatból legalább az elsőt kiadni, mely e feladat megoldásával foglalkozik.
Az utolsó az e füzetben foglalt előadások közül eddig csak rövid és sajtóhibák által elferditett kivonatban jelent meg a német természetbuvárok innsbrucki nagy gyülésének napi lapjában. Nem kidolgozott kézirat, hanem csak rövid jegyzetek alapján tartottam azt, s kidolgozását csak egy évvel később fejeztem be. Az itt közölt kidolgozás tehát nem tart igényt arra, hogy amaz előadásnak szószerinti lenyomata legyen. Figyelmem inkább oda irányult, hogy ezt a jelen gyüjtemény keretéhez alkalmazzam, a mennyiben kidolgozásánál csak röviden tárgyaltam azon kérdéseket, melyek e gyüjtemény más czikkeiben már bővebben kifejtettek. Jogosultságot a helyre, melyet elfoglal, az által nyer, hogy szorosabb kapcsolatba igyekszik foglalni azon nézeteket, melyek a megelőző értekezésekben előadattak.
A szerző.