VIII.
BERGENTŐL THRONDHJEMIG
JUNIUS 14-ke mint a továbbútazás napja, a jegyek kiváltásával – tour-retour, hat hónapi érvényességgel, két embernek 206 korona –, levelezéssel, az úti napló megírásával, némely rajzok kikészítésével fogyott el. Azt mondták, hogy az út Tromsőig négy-öt napig tart s nem tudhattuk, hogy kilencz is lehet belőle.
Délután öt órakor a hajóra vitettük a podgyászt. A nagy postagőzös neve "Haakon Jarl", kapitánya B. WAERNER; a még folyton rakodó hajó rendeltetése Vadső. A jeggyel tour-retour jogot szereztünk egy külön kójére, melyet "2 tyske Herrer" elnevezés alatt el is foglaltunk; nagy makacsság kellett, hogy a "tyske" = német, "magyarske"-re változott.
A turista-özön már jelentkezni kezdett s az amúgy is szűk kójébe még egy harmadik társat is kaptunk. A beszálláskor senki sem kérte a jegyet, de mindenki segített a holmink körül s a tájékoztatásban; a kapitány mindig jött-ment, igazgatott; sőt megragadta az útban álló ládát és félretette.
A hajó a csavargőzösök közé tartozik, körülbelől 70 méter hosszú, 12 méter széles, a fedélzet alatt nagy és szép szalón pianinóval, Norvégiára vonatkozó szép illusztrált angol és norvég művekkel, hirlapokkal; a fedélzeten egy kis szalon a dohányzók számára, egy másik a beszélgetőknek.
71 |
BERAKODÁS |
A hajó gőzdarva az elindulás utolsó perczéig sem szünetelt, folyton rakodott liszttel, kávéval, czukorral, házak burkolására való gyalult deszkával, mindenféle kereskedelmi czikkel; mert hát e hajók azoknak a sarkköri vidékeknek, a melyekkel meg fogunk ismerkedni, valóságos dajkái s egy igazán óriási anyagcserének közvetítői, melyek visszafelé jobbadán tőkehallal, bálna-guánóval, nyírfakéreggel s effélékkel rakodnak. Nekik – norvég társulatok vállalkozásának – köszöni az ország bámulatos emelkedését, a melyről egy hivatalos kimutatás – NORDAL kapitány ajándéka – többek között láthatóvá teszi, hogy az állami és magán pénzintézetek, – köztük a takarékpénztárak – forgalma 1845-ben tizenöt millió koronát tett; 1880-ban pedig kétszázötvenöt és hat tized millióra emelkedett, az évi halkivitel ugyanekkor tizennégy millióról harmincznyolcz millióra szökött, az állami bevétel tíz millióról harmincznégyre hágott. A forgalom kifejlődésének s minden norvég ember meggyőződése szerint annak köszöni az ország emelkedését, növekedő jólétét, hogy 1840-ben "eltörölte a nemességet s a munkát állította első sorba". Ezt a tételt mindenütt hallottam, a hol az ország fejlődéséről volt szó.
Éjfélkor, olyan alkonyodásszerű világosságban, kiakasztották a gőzdarvat a gőzgépből s beakasztották a vasmacska csigájába. A vasmacska az óriásszemű vasláncznál fogva hamar fölkerűlt s a "Haakon Jarl" a kikötőből kibontakozva, a szigetközök útvesztőibe szállott.
Az éj oly világos volt, hogy sem a hajólámpák, sem a szigetközökben oly sűrűn álló világító házikók és tornyocskák tüzei nem égtek. E világítók norvég neve "fyr", tűz. E tüzek a szigetek fokaira, nagyobb halomszigetekre, sokszor pedig éppen csak egy-egy kiálló sziklára vannak építve. Mindnyája jókarban van s igen pontos és szigorú felügyelet alatt áll.
72 |
BERGENTŐL THRONDHJEMIG |
Némelyek élénken emlékeztetnek a mi vasuti őrházainkra, némelyek kápolnaszerűek, a legritkább a toronyalak, a minőt az 5. kép ábrázol. Ez a "Kjejunge fyr" tégla-vörösre van festve, ablakai fehéren szegettek s az egész igen csinos alkotmány mintha a tengerből nőtt volna ki.
5. kép. – "Kjelunge fyr" Bergen és Throndhjem közt.
Az őrök családos emberek s e családokat azután időről-időre külön hajó dajkálja mindennel, a mire szükségük van. A világító készülék petroleum-lámpákra van berendezve s hatalmas visszasugárzó homorú tükör veti messzire a fényt, mely szilárdan álló, ellentétben a mozgóval – helyesebben forgóval – a minővel a világító hajók tájékoztatnak.
E világító tüzek nélkül az éjféli tájak hosszú éjszakájában a hajózás, különösen a nagy, mély járású gőzösök közlekedése lehetetlenség volna, mert nincsen hajókalauz, ki a szigetek, halomszigetek, kőgátak – skjaer – és halomszigetek – holm – összevisszájában biztosan eligazodhatna. Éppen azért e világító tűzek elhelyezésében egy gondosan megállapított rendszer van keresztülvive, melynek alapja az, hogy a hajó lehetőleg mindig két tüzet lásson, egyet elől,
73 |
SPORTEMBEREK |
egyett hátul s e két tűz között tartsa meg az egyenes vonalat, a mi nem nehéz, mert a hajó árboczai a kormányos és kapitány számára tulajdonképen dioptrikus igazodót alkotnak.
Vannak pontok, a melyeken a hajónak az elől látható tűztől bizonyos szög alatt el kell térnie, a minek azután egész irodalma van; legbecsesebb a következő könyv: "530 mile Nordlandsled samt kurser og distancer fra Stavanger til Vadső af JOHAN NORDAL-FOLKEDAL," Bergen 1887. vagyis "Ötszáz harmincz mérföldnyi norvég part, az irányokkal és távolságokkal egyetemben, Stavangertől Vadsőig, írta NORDAL-FOLKEDAL JÁNOS". A könyv írója kapitány, a kivel majd megismerkedünk.
Úti társaink jobbadán angolok, de nem a java-sportemberek közül valók, hanem a turistaság legújabb faja, mely roppant mulatságos. Igen nagy podgyásszal utaznak, a melyben megvan minden, a mit az úti könyvek, MURRAY és BAEDECKER együttvéve, tanácsolnak. A mint kiragyog a Nap, eltűnnek, s kis vártatva tetőtől talpig koczkás, könnyebb öltözetben jelennek meg; mihelyt a szellő egyet lebbent, ismét eltünnek s mindenféle szárnyas felöltőkben jelennek meg; estefelé mind több és több felöltő-félébe bujnak, egyik hosszabb, a másik rövidebb, az egész úgy veszi ki magát, mint egy kihúzható, betolható messzelátó. Már pedig a közlekedés módja s a meteorológiai viszony olyan, hogy az ember akár szalonöltözetben útazhatik.
A hajó sűrűn köt ki, folyton rakodik: a kikötő helyeken nagy bárkák szállítják az utasokat és a holmit s öröm nézni azt az ügyességet, a melyet a norvégség a hullámzó tengeren kifejt. Ifjú leányok derekasan evedznek, biztosan lépnek az egyik tánczoló csónakról a másikra; a pont kereskedői, a kormány embere – Lensmand – feljönnek egy arasznyi időre, szót váltanak, kezet szorítanak az ismerősökkel, a ka-
74 |
BERGENTŐL THRONDHJEMIG |
pitánnyal; a fedélzeten minden összevegyűl, nincs a ki reárivallana a második hely útazójára, a miért az első helyre jött át, mert az a felfogás uralkodik, hogy a második helyen útazó csak szegényebb, de azért éppen olyan ember mint a többi. Különben ezek a köznorvégek igen szerényen viselkednek, mind nyílt arczú, igen értelmes ember; leányaik üdék, egyszerűek és nagyon természetesek.
A halomszigetek közül azokon, a melyek legmagasabb, a hullámverés fölött kiálló pontjaikon zöldelnek, itt-ott már mutatkozik a speczifikus norvég gazdaság, melynek elemi szabálya: a maroknyi földet, a maroknyi füvet felhasználni. Azokra a zöldelő halomszigetekre ki van csapva egy, két, három juh, a hánynak t. i. elég. A gazda bizonyos időközökben ellátogat állatjaihoz, hogy édes vízzel lássa el őket; máskülönben ezek a szegény párák igazán a Gondviselésre vannak bízva. Megható képet nyújt a magánosan kicsapott birka, mely elhagyottságában és unalmában keservesen rábéget minden halászbárkára, abban a hitben, hogy érte jön s kiszabadítja magányából.
Lelegeltetik ezekkel a türelmes állatokkal a legkisebb halomsziget pár négyzetes méternyi zöldjét is és érdekes, hogy az állatok egészen belétörődtek a csónakázásba, mely pedig néha bizony erős táncz: a birka veszteg áll és sohasem nyugtalankodik.
Itt-ott tehenet is raktak fel a hajóra; törpe, apróka szarvú vörös vagy tarka, igen jámbor riskák, melyek csöndesen kérődztek az ingó csónakban, mely a hajóig vitte. Itt azután a gőzdarú lánczán, illetőleg a láncz horgán, leeresztik azt a hevedert, a melyet a riska hasa alá igazítanak s melynek négy karikás vége a riska háta fölött egyesítve, a felvonó láncz horgába kerűl. A mire a hevedert beakasztják, a riska már nyujtogatja lábait, mert tudja, hogy mindjárt röpül. A gőzdarú jó magasra emeli, hogy a hajó-korláton
75 |
ÉLELMEZÉS A HAJÓN |
áttehesse, aztán az orr táján leteszi a fedélzetre. És a jó riska, mintha semmisem történt volna, csendesen tovább kérődzik.
A hajón való ellátás bő és kitünő. A porczió-rendszert itt nem ismerik. Reggel hat órától fogva, ki-ki ott a hol és a mikor akarja, kávét ihatik, melyet kannában szolgálnak föl. Nyolcz órakor közös reggeli – Frokost, – egy vagy két tál meleg étel húsnemű, hal; hozzá lágy tojás, vaj; tea a mennyi tetszik; hideg húsfélék, füstölt dolgok, sajtok, mind tetszés szerint. Délben – Middagsmad – fínom leves, legtöbbnyire forrázott lazacz fínom mártással, kétféle sült – néha norvég speczialitás, pl. tarándszarvas-nyelv, fínom tészta vagy krém, ital külön s mindennemű kapható. Este – Aftensmad – egy tál meleg étel, tea s minden képzelhető hozzávaló tetszés szerint. Az egész 4 1/2 – 5 korona napjára!
Elhaladunk a szép Sogne-fjord torkolata előtt; ez a fjord több mint két keleti hosszúsági fokra van a földségbe berepesztve – más nevű ágazatait is értve – a tulajdonképeni Sogne-fjord-rész 170 kilométer hosszú, hat kilométer széles és 1200 méter mély. Norvégia leghosszabb fjordja. Torkolata nem impozáns; sok, mintegy lecsiszolt hegyhát, halomhegy jellemzi; de a hajóról keletre kitekintve, látjuk a hegység halmozódását, tornyosulását, mert a mellékágak szorosaiban vannak azok a híres 1500 méter magas sziklafalak, a melyekről leírhatatlan szépségű vizek buknak alá, s itt terjedezik a híres "Sostedalsbrae", Európa legnagyobb állandó hómezeje, mely 1200 négyzetes kilométer kiterjedéssel bír.
Mennél tovább haladunk északra, annál nagyobb arányokat ölt a szigetség és a part hegyvilága s a hol a magasban hófoltok mutatkoznak, mind sűrűbben és nagyszerűbben fejlődnek ki a vízesések, a melyek a hófoltokból eredve, hanyat-homlok zuhannak le a sziklafalak meredekjén, hogy a tövükön összezsúfolt omlásokban eltűnjenek.
76 |
BERGENTŐL THRONDHJEMIG |
Mennél jobban megközelítjük a sarkkört, annál népesebb a szigetség és a levegőég. Junius 15-kén már vagy kétszáz ezüstös sirály – Larus argentatus – mutatkozott egy csapatban s egy helyen; elértük a nálunk telelő Pofás jegeskacsa – Bucephala clangula – hazáját; mutatkozott az üstökös kárakatna [!] s a távolban sok madár, a melyet nem lehetett meghatározni.
A szigetközökben haladva, a tenger egészen csöndes; de azokban a közökben, a melyek az óczeánra szolgálnak, a hullámzás nagy; a Nap néha kivillan a felhőzetből, néha azonban ködökbe is jutunk s ekkor megszólal a hajó messzekiáltó gőzkürtje, melynek bőgése megreszkedteti a levegőt s fölriasztja a környék összes szárnyasait, melyeknek csak mintegy árnyékai tünedeznek a ködben föl, hogy azon módon eltünjenek.
Mielőtt a Nord-fjord torkolatát elérnők, már a 62-ik szélességi fok felé közelítve, a hajó egy tengerszorosba jut, melyet délkelet felől a földség, északnyugot felől Bremangerland szigete alkot meg. Itt a sziget oldalán a parti hegység, hirtelen ágaskodással, egy rendkívül szép és merész szirtcsoportot tár elénk. A Hornelen ez, mely közvetetlenül a tengerből ágaskodva, 915 méter magas és részben áthajló falat alkot; a délnyugoti rész több kiszökő kúppal ereszkedik alá. E valóban nagyszerű szirtcsoporthoz monda tapad, melynek hőse valamelyik Olaf király. Nemcsak a szirt merész alakzata, hanem páratlan viszhangja is szükségképpen reáhatott itt a nép képzelőtehetségére. A midőn a kapitány útasainak gyönyörködtetésére megszólaltatta a hajó bőgőkürtjét, kisvártatva oly pokoli zaj keletkezett a szirtcsoportban, mintha ezernyi ezer férfi csatakiáltása riadt volna föl; a viszhang viszhangot keltett, ez ismét; mindez pedig egybeolvadt egy nagy hangzavarrá, mely a mint lohadni kezdett, mintha futva távozott volna.
77 |
A MOLDÖEN-SZIGET |
A hol a földség belsejébe kilátás nyílt, mindig hómezőkre esett a szem.
A szoroson, mely tulajdonképpen a Fröj-fjord, tovább haladva s úgyszólván a Nord-fjord torkolatában, Vaagső-sziget délkeleti fokához közel és csupa kopár, rideg parti hegységek között, a Sund közepén van egy kis sziget, mely teljesen elüt a környezetétől, mert gondosan van művelve.
6. kép. – A Moldően, kis sziget a Nord-fjord torkolatában.
Parányi öblöcskéje partján, az öböl vize fölé kinyúló fedeles darúval ellátva, egy emeletes, hófehér, pirosfedelű tárház áll; közelében, bokrok és gondosan mívelt kertnek közepette igen csinos úri ház; ez előtt, alább a part felé, egy mellék-épület, egy kis dombon egy kis házikó; az egészet szép alakzatú, egyfelől üde pázsittal borított hegy zárja be, a melyen a telegráf karcsú póznákon haladva, a tengerben folytatja vonalát. Az öblöcskében egy őrfás kis hajó pihen. Az egész alkalmatosság fölött a norvég lobogó vígan leng a szélben (6. kép). Mindez oly sajátos, kedves, hogy az ember szinte sajnálja, a mikor a hajó kanyarodásánál a hegység elnyeli. Szívós norvég ember kis királysága.
78 |
BERGENTŐL THRONDHJEMIG |
A hajó e kis szigeten túl határozottan nyugoti csapást vesz föl, elhagyja a szigetközt s egyszerre tánczra kél az óczeán tetején. A hajó északra fordul s a Vaagső-sziget mellett halad. E sziget északi felén halad át a 62-dik szélességi fok. A hajó nagy darabon az óczeán hatása alatt marad, megkerűlvén Stadlandnak messze az óczeánba kirugó félszigetét.
Ezen a darabon junius 16-kán haladtunk s e nap borús, szeles volt, annyira, hogy a tenger a szigetközökben is nyugtalankodott; ezekből kikerűlve, a hajó érezhetően hányódott, fedélzete csakhamar pusztává vált s elkezdődött a cselédség sietése és titkos kaczagása.
Herő szigeténél megállott a hajó, nyugodtabb vízen volt, mert szigetközbe vergődött; de Aalesund felé tartva, egy darabon ismét hullámzásba kerűlt.
Aalesund új időből való kerekedelmi város – 5800 lakossal – a tágas és a földségbe messze bevágó Stor-fjord rakodó helye, főhelye egyszersmind a Gadus morrhua L. fogásának, melynek lefejezett teste szárítva a "tőkehalat", mája a "csukamáj" olajat szolgáltatja. E halat itt eresztőhálókkal fogják, melyeket azonban nem mint a balatoniakat parák vagy póták, hanem üres üveggólyók tartanak uszva. A kifogott halak száma évenként hat millió darab körűl van.
Innen azután az óczeánra rúgó szigeteknek egy valóságos frontja töri meg a hullámzást, úgy hogy a hajó csöndes vízen éri el Moldé-t, a Molde-fjord főhelyét. A szigetek sora délről északra feljegyezve ez: Valderő, Vikerő, Lepső, Harhanső, Flamső, Fjertoft, Harő; az utóbbitól nyugotra és északra a kisebb szigetek, halomszigetek és sziklagerinczeknek rengetege terjed szerte a tengerbe.
Reggel volt, a mikor Molde alatt kikötöttünk. A "Haakon Jarl" egyszerre néptelenné vált, mert a turisták nagy része kiszállott, hogy a híres Romsdala- és Molde-fjordba szakadjon tőlünk. Molde egészen modern nyaraló hely.
79 |
CHRISTIANSUNDBAN |
Annak daczára, hogy Molde már a 63 szélességi fokhoz fekszik közel, védett voltánál fogva mégis valóságos kert. Ismét feslő tavaszba jutottunk, noha a meleg e borús napon reggel mindössze csak +8° C. volt.
A cseresznyefa éppen virágzásnak eredt. A hegyeket lomberdő takarja; az arboretum: bükk-, jávor-, kőris-, nyír- és hársfából alakúl; akad vadgesztenye, a gondosan ápolt kertekben a rózsa bőven van meg. Délkeletnek tekintve, hatalmas hegyi kép zsúfolódik össze, a melyet részletei szerint nem élvezhetünk, mert északnak kell sietni. E hegytorlat felbontva, magában foglalja a híres Romsdalhorn-t és a Trolltinder-t – "boszorkány" – csúcsot; – az előbb 1556 m., az utóbbi 1795 méter magas, mi nem sok; de a norvég hegyek szépsége nem is a magasságban, hanem az alakzatok sajátos voltában rejlik; így a Romsdalhorn csúcsa igazán szarvszerű.
A mint e valóban remek pontot elhagytuk s a szigetközből kibontakoztunk, ismét az óczeán hatalmába kerűlt a hajó; ringott pedig délebédig, a midőn Christiansund kikötőjébe értünk.
A kikötő pompásan védett hely, a zsúfolva épített város lépcsőzetesen emelkedik föléje; a nagy lábos rakodó épületei messze rugnak ki a víz fölé, hogy a homlokzaton levő darú mindent közvetetlenűl a hajóba rakhasson, a hajóból szedhessen.
A "Haakon Jarl" itt órákon át rakta ki a lisztet, darát, burgonyát, bort és egyebet, tehát már dajkált. A nagy tárházak tömve voltak forgácsszáraz tőkehallal, mely nyalábba kötve, levándorolt a kereskedelmi hajókba, a melyek szertehordják a világba.
A parton végig járva, egy halászbárkában egy lónyelv keszegúszó – Hippoglossus vulgaris – feküdt, a legnagyobb a melyet valaha láttam; hossza megütötte a két métert; más
80 |
BERGENTŐL THRONDHJEMIG |
ladikban szép, méternyi hosszú tengeri menyhalak – Molva vulgaris hevertek.
A kikötőben mindössze három pár ezüstös sirály keringett.
Christiansundból kijöve, rövidke időre az óczeán hatalma alá kerültünk; de azután bevágott a hajó a Throndhjem Leden vízközbe, melyet a földség és a nagy Hiteren-sziget alkot, hogy a kis Skjören-fjord torkolata előtt éles szögben délkeletnek vágjon s bejőjjön a Throdhjem-fjordba, melynek eleje úgy hat az emberre, mintha tágas öböl volna, lévén több folyónak beszakadási pontja. Ezen az úton egy a tengerből alig-alig kiálló, teljesen kopár halomszigeten több föl nem ismerhető rucza társaságában egy pár fehér-fekete Mergus albellus is mutatkozott s tringaféle is futkosott.
Maga Throndhjem az öblözet délnek vágó sarkában az Oen-Nid-elv folyó beszakadásánál fekszik, mely, mielőtt a tengert elérné, hirtelenül keletnek, majd északnak kanyarodik s így a földség felől a várost majdnem teljesen bekeríti.
Az öblözet nagy síkján a szem legelőször is egy kiálló sziklára épített kis váron akad meg; neve Munkholm; tengeri erősség akar lenni s hajónk három kölyökágyú-lövéssel üdvözli is.
Junius 17-kén korán reggel Throndhjemben kötöttünk ki, Norvégia egykori fő és székvárosában mely ma már csak koronázási helye a norvég királyoknak; és minthogy a jó "Haakon Jarl" egy kis igazításra szorúlt, pár napot itt kellett töltenünk.