X.
A SARKKÖR FELÉ
JUNIUS 20-án ragyogó napra virradtunk, a nélkül, hogy e virradatot éj előzte volna meg s e szép idő tartott "estig", melyet azonban csak az időszámítás, az óra és a tudat jelzett annak, mert egyébként szakadatlan nappali világosság uralkodott.
A hajó népsége fölszaporodott angolokkal, kiknek podgyásza elárulta a sport nemét, a melyet űztek: mindenütt a horogvessző, az összerakható háromlábú szék és a pisztrángkosár volt látható. A turistaságnak ez önálló áradata Namsosba tartott, honnan a földség lazaczos vizei felé igyekszik. Itt az angoloknak bérleteik vannak s hihetetlen összegeket fizetnek egy-egy patakért, hogy pár hétig horgászhassanak.
Namsostól délfelé, a hol nincsen szigetség, a hajó az óczeán hatalmába kerűl; nyugot felé előttünk is terjed a nagy víz végtelensége.
Itt körűlbelől 30 pár dunnakacsa keresgélt a sík tenger színén; úgy a mint a hullám fölvette, láttuk; a mint a hullámvölgybe kerűlt, mintha a tenger elnyelte volna. Ez fészkelőhely közelére vallott; noha ilyet sehol sem pillantottunk meg.
A hajó csapása fölött folyton az ezüstös és a nagy, sötét
89 |
A FOLDEN-FJORDBAN |
palaszín dolmányú sirály – Larus argentatus et marinus – lebegett.
Stoksund, Rődő érintésével bementünk a Nams-fjordba s Namsosig, hol a vörösfenyő a tengerig jön s gyönyörűen díszíti a sziklásokat, a melyeknek tövén az igazi norvég kikötő városka ékeskedik. Ennek mindössze 1500 a lakosa; de népes a vidéke. A mi angol turistáinkon mégis csak meglátszik az ellenállhatatlan vágy; vége a flegmának. Nem szállanak le, hanem lerohannak a hajóról a ladikokba s ezek hanyat-homlok versenyben evedznek a part felé, hogy "angoljuk" a skydről – egylovas taligáról – le ne maradjon. – Oh, mert az a kristálytiszta norvég lazaczos víz, az ő fölséges lengéivel, göbéivel az igazi halász ideálja.
Innen számítja a hajó a tulajdonképeni északi menetet, a norvég földség innentől fogva "Nordland".
Az Apelvaer-szigettel kezdődő Folden-fjord szigetközében, mely igazi szoros – nagyszerű sziklafalak és hegytömbök szűkítik vizét, – halászcsérek – talán Sterna macroura – jöttek szembe a hajóval; egy kis sólyom lecsapott a parton futosó tringákra; a Fjeldvik-sziget előtt, mely a Lekő-fjord torkolatában fekszik, mintegy ezer északi halászcsér – Sterna macroura – rajzott a tengernek egy pontján, az osztrigasneff – Haematopus ostralegus – pedig párosan röpűlt, nagy lármát csapott s tarkaságával szinte kápráztatta a szemet; de mindig csak arasznyira lebegett a tenger színe fölött.
A sirályok egész "éjjen" át szakadatlanúl láthatók s pontban "éjfélkor" is az ezüstös és dolmányos sirály a hajócsapás fölött lebegett s folyton czivakodott.
Az ég föllegbe borúlt, sőt köd ereszkedett le s mi hiába lestük a híres Torghatten-hegyet, a melyen keresztűl egy természetes tunnel vezet, még pedig jó magasan, úgy hogy a hegy lyukasnak tetszik.
90 |
A SARKKÖR FELÉ |
Noha a hegy alakját a ködfátyol némileg elmosta, Napoleon-kalapalakját meg lehetett különböztetni. A tunnel hossza 163 méter, szélessége 11–17 méter, magassága az északkeleti végén 19, a délnyugotin 75, hosszközepén 62 méter.
Junius 21-ike volt az a nap, a mely reánk virradt s a melyen a sarkkörön át kellett haladnunk. Bármily fegyelmezett lett légyen idegrendszerem, megvallom, hogy ez a tudat bizonyos mértékben izgatott; alig vártam a perczet, a melyben bekövetkezik.
A szigetek, halomszigetek, kőzátonyok mindinkább torlódtak; a meztelen kőségek világa mind vadabbá vált s a táj tarkúlni kezdett a hófoltoktól: a "Siv Söstre" – "hét nővér" – birodalmát értük el. Ez a "hét nővér" egy hét vadságos szirtkúpból álló hegyláncz, mely az Alsten nagy szigeten mered ég felé. E szigetet a Vefsen-fjord szakítja el a földségtől, északnyugotnak a Herö és Dönneső szigetek, halmok, vaerek és skjaerek egész rengetegével védik a szigetközi vizet az óczeán támadásaitól.
Kora reggel e csöndes vizekben haladtunk át a 66-ik szélességi fokon. Innen tíz ívpercznyire haladva észak felé, a Kobberdal-szigetnél és állomásnál vetett vasmacskát a hajó. Szerencsére fönnjártam.
A megállapodó hajótól alig puskalövésnyire egy iker halomsziget állott ki a könnyedén mozgó tenger színe fölött, borítva valami sajátszerű kőhalmocskákkal; a körűlötte és rajta sürgölődő madarakról legott tudtam, hogy egy norvég "Aederholm", a dunnakacsák fészkelő telepe.
