XII.
A SARKKÖRBEN
TOMBŐN túl északnak tartva, a szigeteknek és halomszigeteknek egész archipelagusát éri el a hajó; de azért a szem a tágas szigetközön át messze kitekinthet nyugotnak és északnak is; figyelemmel kísérheti a földség mind fönségesebb hegyalakulatait.
Ekkor észak-nyugoton megjelenik egy remek hegy, mely igazán daczosan üti föl fejét a sarkkör levegőjébe – mert ez a hegy már a sarkkörön belől van!
A tiszta gránit-őskő hegy egész alakzata olyan, mintha a mythos titánja félisteni erejével vele törte és emelte volna fel a Föld gránit takaróját; de a midőn a réteget már félig fölemelte, kifogyott az ereje s nem bírta teljesen felállítani. A felszakított rétegek azután dűlt helyzetben megrögződtek: meztelenűl láthatók mind e mai napiglan.
De a hegy legcsúcsát alkotó réteget és túl, az északnyugoti oldalon, egy egész réteget, e kettőt mégis föl birta állítani az a félisten s így alakította meg a Hestmanden-hegyet (10. kép), mely egyszersmind Hestmandső szigete is. A hajós-nép azt beszéli a hivő turistáknak, hogy a sarkkör e hegynek 530 m. magas csúcsán halad át.
Ugyanekkor pedig messze nyugoton, és éppen a távol kékjét öltve magára, két csodálatos alakot látunk, mely
100 |
A SARKKÖRBEN |
mintha egészen közel állana egymáshoz, pedig jókora távolság választja el egymástól.
10. kép. – A Hestmanden-hegy.
Valami agyarforma szikla-alakulatok ezek.
A délibb agyar a Lovunden, az északibb pedig Threnen fő szigete. Ezeknek szirtalakulatai hetedfélszáz méterre szöknek föl a tenger színe fölé, a hol azután a kaczor-orrú búvármadár – Fratercula arctica – százezrei költenek megközelíthetetlen párkányzatokon, szakadékokban s az omlások alkotta szurdokokban.
De az a Threnen-szirtsziget a nevezetesebb; mert rajta
101 |
A SVARTISEN-HEGY EGYIK JÉGÁRÁGA |
11. kép. – A Svartisen egyik jégárága.
103 |
A SARKKÖR HEGYEI |
halad át a sarkkör, mely az északi szélességnek 66-ik fokába és 30-adik perczébe esik, mely Földünknek egyik legélesebben meghatározható, mert egy csalhatatlanúl bekövetkező tüneményéhez kötött öv-vonalát jelezi, azt, a hol a Nap nyár-szaki delelőjén napon éjfélkor is látható, hogy ugyanott tél-szaki nyugovóján huszonnégy órán át föl ne keljen.
De a Hestmanden fogva tartja a szemet. A hegyet megközelítve, majd elhaladva mellette, hogy alakját délnyugotról és északkeletről is láthattuk, alakzata többszörösen megváltozott, és van pont, a honnan lovashoz hasonlít, ki tágas köpenyével leborította lovát. Ebben az alakban fejezi be azután annak a mondának szereplőit, a mely a Lekő-sziget egy szirtjéhez, a Torghatten lyukas hegyhez és a Hestmandenhez kötve van.
A Lekő szirtje t. i. hasonlít egy leányzóhoz, a Torghatten egy úszó kalaphoz, a Hestmanden egy lovashoz; ez utóbbi a monda szerint üldözőbe vette a leányzót, mert szerette, ennek bátyja segítségére sietett, mire Hestmanden nyíla átfúrta az ifjú kalapját – Torghatten, hat=kalap –; a felkelő Nap első sugara kővé változtatta valamennyit.
Ám a Hestmanden arról is nevezetes, hogy alakzatával úgyszólván bevezeti a sarkkör következő hegységeit.
Sorban és szakadatlanúl a legvadabb hegyalakzatok váltakoznak. Szakgatott, kitördelt s kirágott ormok, ezeken gyilokszerűen felütődő csúcsok következnek. Éles gerinczek, ezerszeresen kicsorbítva, óriási omlásokat és szakadékokat őriznek, a melyekben örök hómezők terjedeznek. A magasban fekvő kirágott sziklacsatornák örök hava alól vizek törnek napvilágra; előbb párkányról párkányra buknak, majd az áthajló sziklafalon zuhannak le s iszonyú meredeket érve, hanyat-homlok rohannak lefelé, hófehér tajtékká törve, majd párává foszladozva, még mielőtt párkányzatot érhetnének. Némely zuhogó tejfehér tajtékká törve, hirtelenül eltü-
104 |
A SARKKÖRBEN |
nik; egy nagy omlás nyeli el, hogy alább mintegy kipihenve, az omlásból ismét kitörjön, ismét tajtékot túrjon s végre a tengerbe zuhanjon, hol a hullámzás fölriad, hogy mind tágabb és tágabb hullámkarikákat fölrezzentve, végre messze széleken elsímúljon.
És mintha a természet e napon külön is tudtára akarta volna adni a "Haakon Jarl" útasainak, hogy a sarkkörbe beléptek: a Nap nem bírt áttörni a felhőzeten, metszően hideg szél kerekedett északkelet felől; ezekhez szegődött az a tünemény is, hogy a hófoltok és hómezők nemcsak megsokasodtak, hanem uralkodóvá válva, helyen-közön a tengerig is lenyomúltak; mindez együttvéve teljesen téli hangulatot teremtett, még pedig a Nap nyári delelőjének közvetetlen közelében, junius 21-kén.
Keletre, a földség felé tekintve, az a téli hangulat még fokozódott is, mert ott terjeszkedett a Svartisen óriási hómező (11. kép), mely 20–40 kilométer szélesség mellett 70 kilométeren át kíséri a hajót észak felé s szakadatlan sorban bocsátja a tenger felé jégár-ágait, melyeknek összevissza repesztett és döntött óriási jéghomlokzata (12. kép) abban a felséges halaványzöld színben játszik és csillog, a mely a jég tulajdona.
Ezek a jégár-ágak különösen a Holand-fjord végében közelítik meg a tengert. És az egész Svartisen éppen úgy, mint a Skandináv-félsziget belsejében fekvő Jostedalsbrae és a Folgefond, hegyhátborító természetöknél fogva különböznek a középeurópai Alpesek jégáraitól, melyek mélyedésekbe vannak ágyazva. A skandináv borítók éppen ezért nyilván a jégkorszak maradványai.
Ezt a ridegségében is oly fönséges panorámát észak felé úgyszólván befejezi, bezárja a messze az óczeánba bevágó Kunna (Rota)-hegyfok, melynek hatalmas, merész alakzatú szirttömegei a Svartisen északi végének tájáról szakadnak a
105 |
A KUNNA-FOK |
tenger felé s itt hatszáz méter magas, részben oltárszerű, daczosan meredek fokban végződnek.
Ez a szirtfok kitekint az óczeán végtelenségére s éppen azért nem a szigetközi, hanem az óczeán nagy hulláma mossa, ostromolja lábát. Ez a hullámzás itt mindig érezhető; a sarkkörbe való belépésünk napján úgy köszöntött, hogy a "Haakon Jarl" mintha gördülni akart volna.
12. kép. – A Svartisen egyik jégár-ágának homlokzata.
A szigetségek végtelenjében föltünedező ily szabad, a nagy óczeánra néző s azért hullámzásának alávetett part-részeknek itt "Havsöie" a nevök, mi "tengertekintőt" jelent.
Az igaz, hogy e táj rideg, mintha élettelen volna; de az alakzatok merészségén, a körvonalak szépségén kívül van annak még más ékessége is. A hegyek szerkezete egész nagyszerűségében bontakozik ki a szemlélő előtt; sötétebb és világosabb rétegek váltakoznak egymás fölött, néha páros
106 |
A SARKKÖRBEN |
vonalban futnak, majd össze-vissza hajladozva, a gyökérfa lángszerű, hajló és czikázó rétegzeteire emlékeztetnek.
S az egész látomány nem is nyomasztó, mert nem dűl, nem szakad reánk, kik a tenger színéről szemléljük – igen, a tengerről, mely csillogó, fénylő, mindig mozgó felületével és síkjával mindent kiemel; de mindent meg is enyhít.
A híres hegyfokon túl, északon, föltűnik két sziget és ha a Lovunden és Threnen agyarhoz, úgy az itt föltünedező kettő, a Fuglő (a déli) és Landegode, VON BUCH szerint, óriási állkapocshoz hasonlít; tegyük hozzá, tele éles fogzattal.
E két, egymástól távol fekvő, de egyszerre látható sziget közt nyílik a földségbe a messze berepesztett Salten-fjord; torkolatának északi, messze a tengerbe vágó, majdnem félszigetszerű fokán pedig ott szerénykedik a sarkköri városok elseje, a csendes, nyájas, merő fából de csinosan épűlt Bodő; pontosan kifejezve, a 67° 17' északi szélesség alatt.
Bodő kikötőjében 7 óra 30 perczkor sülyedt alá a "Haakon Jarl" vasmacskája, tárai megnyíltak s a gőzdarú csörömpölni kezdett, hogy éjfélig meg sem álljon.
Az égbolt föltisztúlt, a Nap leszálló haladásában többé nem nyugot, hanem észak felé tartott, Bodő szélességi fekvésénél fogva tehát az éjféli Nap tüneményére volt kilátásunk, még pedig e tünemény teljes pompájára, mert a számítás Bodőre nézve az éjféli Nap szakait így állapítja meg.
Pontban éjfélkor is látható:
A Nap tányérjának |
felső széle május 30-án, |
a rákövetkező napon a Nap már néhány perczre lenyugszik; de nyomban fölkel s a lenyugvás azután fokozatosan hosszabbodik.
107 |
BODŐBEN |
Junius 21-ik napja lévén, a tünemény a delelő pont körül volt.
De a szerencse nem kedvezett, mert a hajó tartózkodása nem volt pontosan meghatározható, tehát nem is távozhattunk valami magasabb fekvésű helyre, a melyre el kell menni, mert a tünemény a sík szemhatártól, tehát a tenger látható peremétől van számítva. Hozzá a hajónak a tünemény delelése táján, vagyis pontban éjfélkor okvetetlenűl indúlnia kellett. A város és a hajó számára elfödte a tüneményt egy unalmas hegyhátat alkotó kis sziget.
Bejártuk a kis várost, melynek élete legkisebb jelét sem árulta el az esteledésnek. Itt is nagy, ragyogó tisztaságú ablakok s az ő igazi díszeik, a virágok gyönyörködtették a szemet.
Egy csínos házon kis, de elegáns czímtábla azt mondta: "Nilssen, tandlaege" vagyis "Nilssen fogorvos", a mi a városka kicsiségével nem akart egyezni; de kérdésünkre azután felvilágosítottak, hogy ennek kerülete innen Vardőig s így igazán Európa végeig terjed.....
A tavasz éppen ébredő félben van. Éjfélre járva az idő, a hideg nekünk csípőssé vált, a hajósnép is keztyűs kézzel fogta az evedzőt; a termometrum a levegőn +6° C., a vízben +7° C-t mutatott. A Nap pontban éjfélkor a kis sziget mögött állott s kissé bágyadt, sárgás fényű sugárkoronát lövelt a hegyhát gerincze fölé; sugara éppen a templom arany gombját érte, mely mint valami nagy csillag ragyogott föl.
Ekkor a kis kójébe vonúlva, hozzá láttam a naplóíráshoz, s noha a kerek ablak csak 25 cm. átmérővel bírt, a világosság az írásra elegendő volt.
Mire a hajó fölszedte vasmacskáját s a kikötőből kibontakozott, a Nap már fölszállóban volt.
Le kellett mondanunk arról is, hogy e tájak leghatalma-
108 |
A SARKKÖRBEN |
sabb tengeráramlását, a híres és hírhedt Saltstrőm-öt élvezhessük, mely a Bodő mellett nyíló Salten-fjordnak sokat bámúlt nevezetessége.
A fjord torkolatán belől t. i. egy sziget, a Godő, két tengerszorost alkot, a melyen túl a fjord Skjerstad-fjord, majd ismét Salten-fjord nevet visel; az előbbinek területe körülbelől 6–7 négyzetes mértföldre van számítva s igen természetes, hogy itt a tenger dagadásának és apadásának nem lassú emelkedés alakjában, hanem a szorosok miatt rohanva kell történnie. S minthogy az apadás és dagadás 2 1/2 – 3 métert tesz, 24 óra lefolyása alatt több milliárd köbméter víznek kell ki- s beáramlania. A rettenetes víztömegnek a szorosokon való ki- s betódulását ezernyi csüllőmadár követi, hogy az elbódúlt halakat kikapdossa. Ilyenkor a hajózás teljes lehetetlenség s csak a dagadás és apadás közötti időpont az, a melyet Norvégia merész hajósnépe a ki- s beosonásra fölhasznál.
De Bodő templomgombjának éjfélkor való fölragyogása s az a sugár korona, mely a kis sziget gerincze mögül, az égbolt zenitje felé lövellt, a térképtől, a csillagászat tudományától s a fizikai földrajz tanúságaitól függetlenül és igazán "ad oculos" mutatta ki nekünk az éjféli Nap csodásnak tetsző s mégis oly természetes tüneményét, mely egész közvetetlenségével hatott reám; ide igtatom tehát e tünemény képét összefoglalva s annyira szemlélhetővé téve, a mint a fényképpel s a közvetetlen hatás alatt készült vázlattal, színek nélkül valamiképen mégis megteheti az ember; és ha mind ehhez az ellentét és az a gondolatmenet is csatlakozik, a mely a tünemény közvetetlen hatása alatt önként szövődött lelkemben, úgy ez, gondolom, egészen természetes.