XIV.
BODŐTŐL TROMSŐIGBODŐBŐL igazán a "verőfényes éjfélbe" indúlt a "Haakon Jarl"; de alig hogy elhagyta a kikötőt és szigetközt, a nyugtalankodó óczeán tarajos hullámzása fogadta s borulat szállott az égboltra. – Mintha a természet összhangzásba akarta volna hozni a tengert a Lofót és Vesteraal szigetsor hegyképének vad szépségével, mely méltán világhírű.
A földségbe a 68° 30' táján bevág az Ofoten-fjord s ettől kezdve délnyugoti irányban, és kissé ívesen sorakozva, szakad ki az óczeánba egy szigetsor, mely lenyomúl egészen az é. sz. 67° 30'-ig, sőt még valamivel alább is. Északról délfelé véve e szigetsort, a szigetek délfelé kisebbednek; végződik pedig az egész, a földségtől számítva majdnem két hosszúsági foknyira, az óczeánba messze kilökött, piczi Skomvaer sziklazátonnyal. Ez a Lofótok sora.
Az óczeánnak az a része, mely a földség és a Lofót szigetsor közé esik s az Ofoten-fjordban úgyszólván kicsúcsosodik, a világhírű Vest-fjord, melynek északi végéből a tengerszorosok szakadatlan sora az é. sz. 70°-kán túlig tart.
A midőn a hajó alsó Lödingen magasságáaig jutott el, mely állomás a földségnek egyik félszigetén fekszik, innen a Lofótok hegyképe szakadatlan sorban bontakozik ki a bámuló
130
BODŐTŐL TROMSŐIG
szem előtt. E hegysor északon összefoly a földség hegyképével, az egész tehát egy félkört alkot s éppen a távol kékjébe esik.
S e szakadatlan hegysor úgy áll előttünk, mintha a természet minden képzelhető csúcsos hegyalakzatnak kiállítását, mintagyűjteményét rendezte volna itt. A nyulánk, majdnem gyilokszerű csúcstól, addig a terpedt talapzatú háromszögűig, mely a czápa fogzatát jellemzi, minden képzelhető csúcsalakzat látható s valóban találó valami, hogy a csúcsos hegyek e félkörét a czápának foggal rakott állkapcsához hasonlítják.
A hajó alsó Lödingentől észak-nyugoti irányban átvált a földségtől a Lofótok felé, még pedig a Henningsvaer tájára (17. kép), hol a sivár, rideg, messze a tengerbe kilökött szikla-zátonyon a világító házikó köszönti az útast; ez a "Henningsvaer fyr" zátony, mely a norvég sziklás partok természetét oly híven magyarázza.
Ezek a sziklazátonyok – Flesen – bár ezerszeresen repesztve, mégis láthatóan le vannak zsúrolva, éles sarkok nem láthatók rajtok s ez nem a vízmosás eredménye, a miről az tanuskodik leginkább, hogy jól oda nézve, bizonyos irányt követő karczolások mutatkoznak; ezek természetesen csak összefüggésben válnak ki. Majd később e jelenség gyanítható okairól is lesz szó.
A szigetség hegységén most vesszük észre, hogy zöldelő moha borítja. E hegyek közül azok, a melyek a part őrei, sokszor közvetetlenül a tengerből ágaskodnak ki sok száz méterre, tövükön pedig a tenger mérhetetlen mélysége nyomban, minden átmenet nélkül következik, úgy, hogy a legnagyobb hajók e hegyek tövét bátran megközelíthetik.
S e szigethegyek tövében a hegy- és szigetközi tengerrészeken, sziklazátonyokra, nagyobb halomszigetekre épülnek azok a halásztelepek, – Vaer – a melyeken a tőkehal
131
A HENNINGSVAER FYR
17. kép. – A Henningsvaer fyr – a Lofótokon.
133
A TŐKEHAL
milliói kerülnek hálóból, horogról a szárító alkotmányra s a melyek New-Foundland híres telepei után nagyságra nézve nyomban következnek.
Itt a Vest-fjordban vannak azok a nagyszerű halashelyek – skaller, klaker – tulajdonképen a Gadus hal ívóhelyei, a melyek januáriusban, midőn a Nap már kitekintget a sarkkör szélire, 20–25 ezernyi halászságot egyesítenek, mely mindennemű halászbokorba és felekezetbe összeállva, ős szokás alkotta törvények szerint és hihetetlen veszedelmekkel daczolva, űzi mesterségét, hogy életét a következő évig biztosítsa.
Ez a halászat januárius közepétől április közepéig, kizárólagosan csak a Lofótok keleti oldalán, tehát a Vest-fjord felé eső részén foly, és kizárólag az ekkor az Atlanti-óczeán legmélyéből ívás végett töméntelen sokaságban ide sereglő Gadus morrhua halat illeti, mely lefejezve s megszárítva tőkehal, a régi magyar szakácskönyvek és természethistóriák szerint "stokfis" név alatt kerül a piaczra s az északi halashelyekből kiindúló roppant arányú kereskedés tárgya a katholikus államok felé, hol bőjti eledel.
Hogy e hal ívó helyeit itt választja, ennek nem csupán a csekélyebb mélység, hanem különösen az az oka, hogy a meleg Golf-áram itt vonúl el s az ikra kiköltését ez és nem a vízre ráható külső meleg, mely ekkor itt számításba sem jöhet, hajtja végre. Ezt legvilágosabban az a körülmény bizonyítja, hogy az ívás nem is oly sekély helyeken történik. a melyekre a légkör melege reá hathatna, hanem ötven egészen kétszáz méternyi mélységekben foly, melyek tehát csak az óczeán nagy mélységeihez viszonyítva, mondhatók sekélyeknek.
Hogy mit jelentenek az ívásra ide felvonúló haltömegek, ezt abból tudhatjuk meg, hogy az ikráshalban az eddigi kutatások – LEUWENHOECK és BRADLEY szerint – négy és
134
BODŐTŐL TROMSŐIG
kilencz millió között ingadozik az ikrák száma, és hogy egyetlen esztendőben húsz ezret felülmúló halászság, mely öt ezren felülvaló halászhajót népesített be, körűlbelől:
Egy millió halat friss állapotban vetett a piaczra.
Kilencz milliót szárított állapotban – Klepfisk.
Kilencz milliót besózva – Laberdan.
Hat milliót más módokon kezelve – Rundfisk stb.Tehát együttvéve huszonöt millió halat fogott s vitt ki innen a forgalomba. Közepes a fogás, ha az eredmény húsz millió darabra rúg. Az eddig ismert legjobb fogás huszonkilencz millió darabot tett. A jó fogás az, ha az egyes halászbokor, illetőleg hajó, öt-hat ezer darabra viszi föl.
A felvonúló hal roppant tömegekben jelentkezik; ily tömegnek neve "Torsbjerg" vagyis "tőkehal-hegy". Ezekre ereszkedik ki a tengerre a halászság.
A halászbokor neve "Lag"; a kormányosé vagy nagygazdáé "Hövidsmand"; a bokor száma átlag négy vagy hat ember, mely szabadon alakúl s a kormányost választja.
A halászás gyakorlata háromféle, ú. m. az eresztőhálóval, a soros fenékhoroggal és az egyes kézi fenékhoroggal való.
Az eresztőhálók pótái üres üveggolyók, maguk a hálók igen hosszúk, nagy szeműek s éppen úgy állíttatnak fel, mint a mi Balatonunkon: elsűlyesztik a mélységbe, a helyet pedig a tenger felszínén úszó hálóőr jelezi.
A soros fenékhorog dereka, vagyis derékzsinórja van két kilométer – 2000 méter – hosszú is; rajta ezer-ezerkétszáz a pekle illetőleg horog, mely Mytilus csigával van fölcsalizva, vagy a kis kapelánhallal – Mallotus villosus – a lazaczfélék legkisebbjével fölhalazva; a sűlyesztő hálókövek minden huszadik peklére következnek. Ezt a fenékhorgot is úszóőr jelezi s a fölszedés hat óránként történik.
A kézi fenékhorog egy szem horoggal és mesterséges csalival jár; szára t. i. körül van öntve ónnal, mely némileg
135
HALELRAKÁS
hal formájú s a melyet a halász levakarással és késfokkal való símítással fénylő állapotban tart. A horog fölött egy méternyire van alkalmazva az ólom- vagy vassúlyozó. A halász ezt a horgot kiveti s mire a súly a tenger fenekét éri, úgy jó két méternyire visszahúzza; ekkor a horog egy méternyire van a tenger feneke fölött. Ha a hal nem kap rögtön hozzá, akkor a halász úgy karnyújtásnyira felhúzza s ismét lebocsátgatja a horgot, hogy a fényes csali villogjon, mire, ha közelben van Gadus, nyomban a horgon rajta is veszt. De ha kedvez a szerencse, hogy t. i. a horgok kivetése éppen egy felvonúló tőkehal-hegybe esik, akkor azok még feneket sem érnek s annyiszor húzhatók föl prédával, a hányszor a halász be bírja vetni s fel tudja húzni. Ilyenkor 4–600 hal is terheli meg egy nap alatt a szerencsés hajót. A csalit külön halásszák.
De a fogás csak a kisebbik és szebbik fele a halász munkájának; a nehezebb és csunyább rész akkor következik, a mikor prédájával partot ér. Ez a munka a halhasítás és a terítés, illetőleg sózás és elrakás.
A halászok olajozott, ingszerű felsőt öltenek, sziklára ülve, olajozott vászondarabot terítenek ölükre s a térdekre, azután előveszik a sajátságos, kitünő fogású és vágású halász-kést – Tollekniv – s megragadnak egy-egy halat. Ha tőkehalat kell készíteni, egy vágással lekerűl róla a fej, a második vágással ketté van hasítva a hal, még pedig a farkuszótól végig a harmadik vágással ki van fejtve a gerinczoszlop, egy mozdúlattal pedig leválik a bél s minden, és a tőkehal tengeri vízben való mosásra, majd szárításra készen van, úgy, hogy a két felet a farkuszó mindig együtt tartja. Az egész annyi ideig sem tart, a mennyi alatt leírtam.
A mikor a hasítás végét érte, következik a terítés, mely kétféle, t. i. vagy a rudas szárítóra – Hjelder – akgatják (18. kép) föl az egybetartozó halfeleket, a mikor azokat nem
136
BODŐTŐL TROMSŐIG
kell forgatni, vagy a puszta sziklára terítik ki, a mikor időről-időre forgatni kell.
A sózott halnak és az ú. n. Rundfisk-nek is csak a belét vetik ki, mihez egy hasítás és egy bélfejtő mozdulat elégséges.
Kettő azonban bizonyos, hogy először is a halászság, a mikor a napi préda hasításával elkészűl, borzasztó külsejű, mert csurog a hal vérétől és nyálkájától; és másodszor, hogy bármily gyorsan és biztosan halad is e munka, húsz-huszonöt millió halnak legegyszerűbb kezelése is roppant erőkifejtést jelent.
18. kép. – A "Hjelder", tőkehal-szárító.
A szárításnál igen érdekes jelenség az, hogy itt, e szélességi fokokban a rothadás már nem következik be. A halakat kiszikkasztja a széljárás és junius 14-kén minden készen van: az árú csontkemény. Ekkor állanak elő Norvégia kereskedelmi hajói, leginkább Bergen híres kereskedőinek tulajdo-
137
REND A HALÁSZTELEPEN
nai, s viszik a tömegeket Bergen nagy tárházaiba, majd világgá, még pedig a szó szoros értelmében, Olaszországba éppen úgy, mint Dél-Amerikába.
Egészen sajátságos látványt nyújtanak a hasított hallal borított sziklazátonyok s még inkább azok a szabályszerűen rakott kis, kerek hal-asztagok, a melyekbe a száraz portéka kerűl; ezek nagyon hasonlók azokhoz a csínos kerek farakásokhoz, a melyek pld. Heves-megye némely falvaiban a jó gazda udvarát ékesítik.
Norvégia népességének gyér voltánál fogva érthető, hogy e nagyszerű halászat úgyszólván Norvégia egész halászságát csődíti ide s hogy az aránylag kis helyre összeszorított húsz-huszonöt ezernyi embertömeg ellátása, a működés rendes menetének biztosítása, nem csekély érdek, és – a norvég halászság kitünő tulajdonságait véve, mégis könnyű feladat.
A halászság ekkor tágas bódékban – Rorboder – hál; minden bódénak van tűzhelye, hol a közös lakásra összeállott, tehát egymással jól megférő halászbokrok főznek. Az ital kávé és tea; – a pálinka majdnem teljesen ki van zárva s éppen ezért a békesség állandó is; pedig a napi fogást a kereskedők nyomban kifizetik, a halászság tehát bővében van a pénznek. A kormányt egy "Lensmand" helyettesíti, ki arra volna hivatva, hogy vitás kérdésekben döntsön, a rendet fentartsa s a közbiztonságról is gondoskodjék. Mindezekre azonban semmi szükség s ennek az arktikus halászságnak éppen ez az igazi dicsősége. Az itt már mozgó egyház is kiküldi szolgáját, ki minden vasárnap kiszáll a telepekre, hogy az isten igéjét hirdesse.
És e telepek tája vajjon minő arczulatú? Az, a ki a vadregényességnek bámulója s nem alkotott magának a tájszépségről sztereotip fogalmat, az e halásztelepek környezetét fölségesnek fogja találni; a sziklás hegyi tájnak a tengerrel való összeölelkezése az ő valóságos költészetök.
138
BODŐTŐL TROMSŐIG
A Vagekallen halásztelep az Oest-Vagő-sziget délkeleti fokán (19. kép), Kabelvaaghoz tartozva s Henningsvaerrel és Svolvaerrel egy rangban lévő halásztelep képe ezt akarja bizonyítani. A hegy általános képe itt megenyhűlt; de a csúcsok élesek itt is; a hófoltok részben kráterszerű mélyedésekben nyugosznak s a sarkkör köde le van telepedve a hegytömböt mintegy összefoglaló hegy csúcsára – igazi sarkköri hangulat!
És a hal, mely e csődületet okozza?
A Gadus morrhua, a Kabeljau, Dorsch, Dösch, Pomuchol, Babelau, Torsk, Cabillaud, Cod, Baccallare s a jó ég tudja még hány a neve. Az Asellus és Ogat, mely nekünk a stokfist és – a csuka-májolajat adja, a lágy úszószárnyú halak – Anacanthini – közé tartozik; eléri az egy, sőt másfél méternyi hosszúságot s a negyven kilónyi súlyt – a nagyokat négyfelé hasítják. – Az egy szál bajusza az alsó állkapocs álla táján van. Úszószárnyainak száma nem kevesebb mint tíz, ú. m. kettő páros – a mellen; kettő – páros – a has előfelén; két farktő úszószárny; három a háton; végre a fark úszószárnya. A hal színe szürke, sárga pettyekkel tarkázva; az oldalvonal fehéres csíkokba foglalva; fogzata alárendelt minőségű; de ekecsontja azért fogas.
S ha kérdjük, vajjon mi a tápláléka e hal tömérdekségének akkor, a mikor ívóhelyein "hegyekké" torlódik össze? A már említett kis lazacz, a kapelanhal – Mallotus villosus, – mely szintén ekkor zúdúl ide, megszámlálhatatlan tömegekben adózik neki.
Végre pedig a fejek és májak ügye. A levágott halfejek egy részéből készítik a guánolisztet, a nagyobbik félből telik az arktikus marhának a takarmánya! A máj más telepeken kerül kiolvasztásra.
A Lofót-halászattól való bucsú pedig végtelenül szomorú egy kép: a szerencsétlenségek képe.
Ha a halászságot, a mikor kivetette hálóit és horgait,
139
A VAGEKALLEN HALÁSZTELEP
19. kép. – A Vagekallen halásztelep Kabelvag mellett, a Lofótokon.
141
A HALÁSZSÁG VESZEDELME
az erős nyugoti szél találja a tenger síkján, akkor a Lofót-partra való jutás lehetetlen, a szél besodorja a könnyű bárkákat a Vest-fjordba, mely pedig olyankor forrong, mint a pokol üstje, mert a szigetközökön az óczeán felől betörő hullámtorlódás rettentő áramlatokat éleszt a fjordban. A könnyű bárkák ilyenkor százával is felborúlnak s ekkor a halászságnak át kell helyezkednie, vagyis a felborúlt bárka ormára kell jutnia, a hol rendesen a megkapaszkodásra szolgáló fogantyúk vannak alkalmazva. A mely bárkán nincsenek ilyenek, ott a halászság a halászkést üti a bárka ormába s ebbe fogódzik; ha pedig nem birja ki a tusát s a kés nyelét elbocsátva elmerűl s elenyészik, akkor a társak a bevert kések számából tudják meg, vajjon hányan pusztúltak el!
A Balaton halászsága azt tartja, hogy a magyar tenger tündére évenként egy emberáldozatot követel; – a Lofótok halászsága 1848. februárius 11-én ötszáz áldozattal adózott az Óczeánnak!...
Henningsvaertől északnak vágott be a "Haakon Jarl" orra, hogy a Raft-sundba kerűlve, innen a Vest-fjord csúcsába eső tengerszorosba, a Tjaelle-sundba jusson és ezen áthatolva, a Vaags-fjordot érje el, melynek északi fele már útam első czéljához, Tromsőhöz mint kerülethez tartozik.
Az idő a táj vad szépségének emeléséhez alakúlt: háborgó tenger, szakadozó köd, majd zuhogó eső s végre a Nap diadala.
A hegység alakzatai szinte leírhatatlanok. Ismét éles, vadúl össze-vissza csorbított gerinczek, meredező, agyarszerű csúcsok döfik az alantjáró, nehéz felhőzetet, mely mintha az élekre le se merne telepedni s majd elborítja, majd ismét elhagyja az oromzatokat. Ez a vadság a Raftsundban éri el fönségének tetőpontját, hol az éles ormok és mintegy kiszilánkolt csúcsok hihetetlen éleket alkotva, kráterszerű vagy üstalakú omlások köré sorakoznak.
142
BODŐTŐL TROMSŐIG
A hegytömbök valósággal ki vannak rágva s e kirágott üstökben ott az örök hó; a hol pedig a hegyüstözetben egy a tenger felé vezető rés támadt, ott zuhogva tódúl ki a hólé, hogy párává zúzva, érje el a tengert.
Mint a dióhéj a toronyhoz, úgy aránylik a nagy norvég hajó e helyekhez.
És a tenger itt éri el háborgásának teljes szilajságát és vadságát, mert a halomszigetség össze van hányva, hullám hullámba s ismét halomszigetbe ütődik, hogy visszadűljön. – Forr a tenger s a "nagy" hajó mint valami hitvány lélekvesztő úgy hányódik; fedélzete néha 45°-nyit lejt, hosszában pedig vágtató ingást végez. Ez így tart, míg a Raft-sundon ki nem vergődünk.
De a mint a nagy Hindő-szigetnek azt a fokát kerűltük meg, melyen a Lofót-Lődingen állomás van, a Tjaelle-sund és az Ofoten-fjord torkolatától alakított remek víz-sikon a hullámzás nyomban rendessé vált, az eső elvonúlt.
A Nap fénye kitört s egy teljesen félkörű és tökéletes szivárvány, melynek mindkét vége a tenger színét érte, bontotta ki felséges ívezetét, egy ezüstös színű viharcsüllő – Larus canus – pedig éppen az ív alatt jött a hajó irányában.
A Nap teljes fénye ráesett a hullámzásra, melynek villogása azután káprázatos volt.
Evvel a képpel váltunk el a Vest-fjordtól s kerűltünk be a Tjaelle-sund csöndes vizébe; innen a pedig Vaags-fjordba, benne északnyugoti irányt tartva, a nagy Hindő északkeleti partján fekvő Harstadhavn állomáshoz igyekeztünk.
Mielőtt ezt az állomást elértük, gőzbőgője szólalt meg, hosszan és szokatlan erővel. Ettől kelt szárnyra az első, útunkba eső sirályhegy népsége.
Nem láttuk, mert erről sem könyv, sem más figyelmeztetés nem szólt. A fedélzetre rohanva, a kanyarodó hajó
143
KASTNAES PANORÁMÁJA
s a sirályhegy közé egy szirtfok tolakodott s elfogta, elfedte a képet.
Harstadthavnról tekintve, a Vaags-fjord vízi képe pompás, tószerű; örök hóval borított hegycsúcsok őrzik. E képben már a hó vált uralkodóvá. Úgy fogadtuk, mint Tromső üdvözletét.
Szigeten, halomszigeten mindenütt láthatók a dunna-kacsa mesterséges fészkelő helyei; – a ragyogó kácsérok pedig seregbe verődve, járják a tengert, jeléűl annak, hogy az anyamadár költ. Harstadhavn kikötőjét elhagyva, rövidke időre a Vesteraal szigetcsoporthoz tartozó Andő és a nagy Senjen szigete közt az óczeán köszöntését élveztük; Kastnaes állomásnál meg ismét a Solberg-fjord fogadott be csöndes vizébe. Kastnaes hegyi panorámája nagyszerű és egészen másnemű, mint a Lofótoké: hatalmas hegytömbökön rakott csúcsok, mind örök hóval borítva; az éles gerinczek és szarvszerű csúcsok megszüntek.
Az állomások közelében silány nyírfaligetek, hófoltok mellett zöldülő gyep; – a vadászkabátot jól begombolta az ember, pedig a nyári delelő közelmúlt volt s Szt. János napig 24 óra hiányzott csak.
A Senjen és a Kvalő-sziget között nyílik a Malangen-fjord, mely már Tromső dominiuma; de a fjordba be kellett kanyarodni Maalsnaes állomás miatt. Ezen a bekanyarodón reggel 8 óra körűl egy ponton úgy öt-hatezer sirály lepte el a vizet – lehet, hogy a Harstadhavn madárhegy lakói reggeliztek; mutatkozott egy halfarkas – Lestris – sólyomszerűen vágó röpüléssel vonva magára a szemet; több kárakatna [!] és több apró falka dunnakacsa-kácsér is.
De előbb érintettük még a Senjen-szigeten fekvő Klöven állomást is, a hol két beszálló lapp ember lepett meg. Ezek Tromsdálból valók s úgy látszik bevárták a hajót, hogy az útasok tapasztalatlanságát kihasználhassák; árultak a
144
BODŐTŐL TROMSŐIG
tarándszarvas szarvából készült sajátságos tokokba járó, övre köthető késeket, ugyanebből az anyagból való kanalakat s több apróságot.
A kések tokján és a kanalakon a tarándszarvas képe van bekarczolva, még pedig igen jó felfogással; állva és mozogva is. E két lappal volt egy két hónapos kutyakölyök; fekete, a két első lába kese, a farka vége fehér, orra hegyes, a szőre bozontos; helye a nyírfarostában volt s az ifjabbik lapp folytonosan őrizte, beczézte. Malsnaesben azután egy egész lapp társaság szállott a hajóra, még pedig nagy czókmókkal; állott pedig a társaság négy férfiból és egy fiatal nőből.
Hallatlanúl szurtos és kóczos egy társaság volt ez s a hajónak az a része, mely befogadta, csakhamar megtelt speczifikus lapp odeurrel, mely a tót szegénységére emlékeztetett, a füstszag hozzáadásával.
A czókmók a tarándszarvas bőréből készült tömlőkbe és a nyírfa kérgéből készült dobozokba volt begyömöszölve: a dobozok egyik fenekét a nyírfa kérgéből sodrott, vastag gúzsfonalból készült öregszemű háló, a másikat rákötött kéregdarab alkotta. Az öltözet a férfiaknál térdig érő, szőrével kifelé fordított tarándszarvas kámzsa, a nyak táján rövid nyílással, derékon keskeny övvel a testhez szorítva, az övön a jellemző alakú lapp kés; tarándszarvas, hegyes orrú mély bocskor, ugyanilyen lábszárvédő; a fejeken a török fezre emlékeztető, de magasabb, kék színű, alsó szélén vörössel szegett, tetején bolyhos vörös gombbal díszített posztókucsma. A nőt csak a szövetből készült főkötő különböztette meg, mely hasonlít a mi népünknél dívó varrott gyermek-főkötőhöz.
A férfiak vállasak, de aprók; a legjobban megtermett 150 cm., a kisebbik 147 cm. volt; a nő kisebb, kerekarczú. A férfiak csupaszarczúak, az arczvonások már nálok sem
145
NORVÉG TÁRSASÁG
mutattak egységes tipust; a szem formája is szabályos volt.
Alig, hogy szemügyre vehettem, mert a hajó népsége nagy mozgásban volt, következett Tromső, a társaság javarészének – s nekünk is – úti czélunk.
Throndhjemtől kezdve a társaság rajtunk kívül csupa norvégekből állott. Egy fiatal protestáns pap vitte ifjú nejét vándorútjára; az volt a hivatása, hogy a Lofótoktól Vardőig keresse fel a híveket s részesítse a vallás oktatásaiban; temessen, eskessen, kereszteljen. – A szétszórtan lakó nép itt a mozdulatlan hegy, a melyhez nem Mahomed, hanem a pap, a tanító, az állam közege rendes sorban s évről-évre kiszáll! Voltak tromsői kereskedők, tanítók és mások, kikből később jó embereink váltak.
A férfi társaság művelt, közlékeny s mégis csöndes magaviseletű, bizonyos szelíd vídámságra hajló; de a mi kontinentális "vicczelődésünket" nem érti meg; a tipus nem egységes, mint pld. a szőke németségé; de akadnak valóban szép, hatalmas homlokú, igen nemes arczkifejezésű, erőteljes skandináv férfiak, hatalmas szakállal és fínom, hullámos szőke hajzattal.
A nők nem felelnek meg annak, a mit mi magyarok szépségnek tartunk; bizonyos ösztövérség mellett az arczvonások egésze inkább kedves mint szép; de a mi igazán megnyerő és szeretetreméltó, az egy leirhatatlanúl naiv, gyermekded fesztelenség és nyíltság, mely a társalgás könnyűsége mellett mégis föltétlen tiszteletet gerjeszt. Asszonyok, leányok rögtön összeállottak és folyt az igazán szép ének, zongorázás, nyilván a saját gyönyörűségükre, mert minden hivalkodás nélkül való volt; mind kitünő műveltségű s több nyelven beszél. A kontinentális kaczérkodásnak nyoma sincsen nálok.
Junius 23-kán délelőtt úgy 10 óra tájban a "Haakon
146
BODŐTŐL TROMSŐIG
Jarl" a híres Bensjorstind havas hegyet és sorozatát elhagyva, a Kvalő-sziget keleti, kissé kiszökő fokán álló Larseng – egyszersmind tengerszoros is – mellett kijutott a Bals-fjord széles torkolatába, mely megengedte, hogy szemünk kitekinthessen észak felé s meglepő látványban gyönyörködjék.
A Kastnaes körűli hegységet, mint tudjuk, hó borította, a Bensjorstind vonalát nem különben; az itt-ott föltünedező zöld nem vehette le a tájról a téli jelleget. És most, egy kört alkotó hegyi táj kellő közepében, ott intett felénk a zöld nyíressel borított Tromső-sziget, a nyíres tövében jól összebújt sarkköri városkával, útunk egyik főczéljával.
Délelőtt 10 óra 30 perczkor borús időben kötöttünk ki a tőkehallal tömött, lábas tárházak tövében, szemben a Flőjfjeld hosszú hegyháttal és a Tromstind éles gerinczével, melyeket a 20. kép föltüntet, a melyeknek tövén már lappok tanyáznak.
20. kép. – Tromső a sziget felől.
