XVII.
SARKKÖRI ÉJFÉL A NYÍRESBEN
JUNIUS 27-én az idő még rútabbra fordúlt; csapkodott az eső s nehéz köd kavargott. A hőmérő +6, +8° C. között ingadozik. Ha a piaczon nem zöldel a nyír s az óriási Heracleum, melynek vígságos növekedése igazán bámulatba ejti az embert, a magyar tél derekára gondolhatnánk.
A Nap akár elveszhetett volna, ha nincs Grindő adománya, a melyen vígan folyt a munka napestig is; 10 órakor készen voltunk. Éjféltájban be a nyíresbe, madáréletet látni!
Csak a karabélyt vittem.
Az irány N.N.É. volt az ú. n. Gravlundon át a Kirkenes és tengerpartja felé vezetett. Útközben az eső szitálni kezdett; de nem riasztott vissza: ezt is meg kellett próbálni.
Egy jó fél órával éjfél előtt a nyíresben voltunk s áttekinthettük az egész nagyszerű hegyi képet, a mint a szigetet körülvette.
A Kvalő-sziget keleti szélén és belsején – Tromsőtől nyugotra – pompásan rakott, az archaeikus [!] kőséghez tartozó őrhegyek; északfelől a Ringvatső-sziget ugyan ilyen hegytömege, keletnek a szintén őskőségű Tromstind és a már csillámpalás Flöj-fjeld: délnek a Bensjorstind hatalmas tömbje védi a kis, alacsony Tromsőt mindennemű széltől, partját
162 |
SARKKÖRI ÉJFÉL A NYÍRESBEN |
pedig a meleg Golf-áram vize fűti; és ez annak a víg nyíresnek a titka s magyarázója annak a kegyetlen téli képnek is, a melyet Tromső hegyőrei föltűntetnek. Ezek a hegyek 1200 és 1500 méter magasság között ingadoznak; csúcsaikat ma köd borítja s hótakarójuk majdnem a lábig terjed.
A Nap ezalatt a legmélyebb állás felé közeledett, tehát felhők, ködpadok és hegyek fogták el világosságát; ettől valami alkonyféle köszöntött be, mint a mikor nálunk az égiháború fekete fellege borítja az eget és a Napot.
De azért a nyíresben messze láthattunk, életének egyetlenegy mozzanata sem veszett homályba. Már magában az a tudat is, hogy éjfél van s mi szemre kutathatunk, megkapó valami volt.
De ez az érzés még növekedett, a midőn az erdőben minden oldalról víg, részben igen szép rigóének és apró madarak hívogató és csicsergő szava fogadott.
A sarkköri nyíres tehát télies éjfélkor is élt, zöldelt; madarai szerelmi dalra fakadtak, szerényke virága kinyitotta kelyhét s minderre nemcsak az égbolt vetett téli hangulatot, ezt nem növelték csak a körül-körül fekvő havas őrhegyek, hanem növelték a nagy és szilárd hófoltok is ott magában a nyíresben, melyeknek közvetetlen közelségében a fa rügyet bontott, a madárének szólt s a virág nyílt.
Különösen egy rigófaj szólt gyönyörűen és csakhamar kisült, hogy a borosrigó – Turdus iliacus, – mely nálunk csak átvonuló vendég, itt boldog, mert itt építi fészkét. És milyen is volt az a fészek! Teljesen szabadon, minden rejtegetés nélkül állott a földön, benne két tojás; – szinte nehezére esett az embernek, hogy ezt a szerény és kedves madár-boldogságot két lövéssel s a fészek elszedésével tönkretegye...
Némely fenyőrigó- fészekben már pelyhes porontyok fázkolódtak, mialatt az anyamadár reánk vetegette magát.
163 |
FÉSZEKÉPÍTÉS HAVAZÁS KÖZBEN |
Éjfél előtt megeredt az eső, melybe csakhamar hópelyhek vegyűltek s majd uralkodóvá lettek; kivergődtünk egy tisztásra rigófüttyöt hallgatni s egy nagy, hidszerűen alávájt hófolt mellett állapodtunk meg – a hideg csípőssé vált; ekkor felénk suhogott egy poszméh, vígan körüldongott s tovább szállt.
Majd megszólalt a hófajd-kakas orrhangja, felelt a jércze; társam folyton valami fülemüleszerű madárdalt hallott, ezt rendszeresen jártuk ki, és kisült, hogy e tájak legjobb énekese ami szerényke nádikánk – Acrocephalus phragmitis – a norvég madarászok Sylvia schoenobaená-ja. A bokrosban a piczi Eicedula rufa került meg, egy ingoványoson pedig egy gyönyörű rőtbegyű pityér-hím.
Lekerűltünk azután a tengerig, hol parti sneffek futkároztak és dunnakacsák nyilalgattak ide-oda. Ekkor más útra térve, a tromsőiek nyaralói mellett – "Sommerlyst" – tértünk hazafelé. Itt kert és kaszáló váltakozik – semmi élet.
De egy ponton a kerítés mellett egy korcs és kiszáradt nyírfa állott, melynek alsó pereszlen-ágazatában nagy madár-munka folyt. Egy zsezsepár – Acanthis linaria – nekünk téli vendégünk, sürgölődött ott. A hím vérpiros sapkája és halványpiros melle jól kirítt a szürkeségből; a kis tojó éppen elröpült. Egy lövés s az a kis madár leszédűlt. Nem telt belé öt percz, jött a tojó, fínom, száraz fűszállal, a melyet a készülő fészek alapjába beszőtt – mindez tőlünk öt lépésnyire, egy száraz fán s minden rejtegetés nélkül folyt; – hát azt is le kellett lőni!
Folyt pedig ez a fészeképítés havazás közben.
Noha nehéz köd borongott, az alantfüggő felhőzet pedig váltakozva és szünet nélkül ontotta az esőt és a havat, meg lehetett érezni, hogy a Nap éjféli állásából fölszállóban van; nagyobb, fehér világosság szőtte be a tájat: "hajnali" három óra volt.
164 |
ÉJFÉLI NAP A NYÍRESBEN |
Az ezüstös sirályok a magasban északról délre húztak a sziget fölött, három holló leszállott a gyepre, a rigók lépten-nyomon felszálltak a csúronvizes fűből: hordták a fiaknak az eledelt.
Egy szerényke sármány az ág végéről hallatta egyszerű énekét, a hontmadár pedig kőfalról hantokra s vissza szálldosott, vígan villogtatva hófehér farktövét.
Feljutottunk a tetőre s a midőn szemünk az őrhegyekre esett, azokat a csúcstól a lábig friss hó borította. – A tél képe!
A nyíres hangulata ilyen időben leírhatatlanúl sajátságos. Már maga a talaj csodálatos. Ingoványos tisztásokon telizöld gyep, az erdőben kissé az ághoz simuló, erősen fakadó lomb; némely lejtőkön a nyír egész állománya, bizonyosan a vihar hatalma alatt dűlt állásban nőtt ki, a mélyedések sokszorosan süppedékes ingoványok, át meg átfonva gyökérzetekkel; a sokáig kitartó lehullott nyírfalevélzet megfeketedve borítja a fölszínt.
A sarkköri mocsárfűz sokszor a hófolt szélében állva barkázik; és a hol a vizes, fekete talajon alkalmas a hely, ott a páfrány újjnyi magas csírái fészkesen csoportosítva, rugószerűen begöngyölve várják az enyhébb idő járást, hogy kibontakozhassanak. A hol pedig sehogysem sejtenők, ott szerénykedik az egyvirágú szagtalan ibolya – Viola canina.
Egy méternyi hullámvetése a talajnak némely ponton szembeszökően mutatja ki a fekvésben rejlő különbséget: északon hó, a verőfényes oldalon a gyep iparkodása.
Az évszakok jelenségeinek rendesen váltakozó menetéhez szokott mérsékelt övi ember bámulattal telik el ily ellentétek láttára, még akkor is, ha a középeurópai havasok ú. n. subnivalis vagy hómelléki részét ismeri, melyeknek növény-élete emlékeztet némileg az idevalóra. De nálunk a subni-
165 |
ALKALMAZKODÁS |
valis magasságokban nincsen nyír, ott nem szól a rigók, a nádika dala s a növényzet szegényebb is.
Itt ilyenkor a napszak folytonos. A fejlődés szerint a világosságtól függő szervezet ezt hónapon át szakadatlanúl élvezi; a mi pedig a melegtől is függ, az alkalmazkodott s baj nélkül állja ki, zsenge fejlődése korában is, a be-beköszöntő télies időt; sőt gyarapodik.
Még egy pillantást vetettem a tengerre; a reggeli szél éppen érintette fölszínét s ez mintha borzongott volna tőle; azután jött a sűrűn hulló, borsó nagyságú dara, melynek csapkodása teljesen elvette a nagy víz fényét.
Ilyen volt ez a sarkköri nyíres akkor, a mikor odahaza a gazda már kaszát kalapál, hogy bevágjon vele az érett búzába.
