XVIII.
TROMSDÁL MADÁRÉLETE
TROMSŐVEL szemben és merőben keletre vágva, nyílik a híres Tromsdal völgye; azért híres, mert az Északi-fok felé vezető tengeri úton az első és könnyen elérhető lapp nyári telep. A néprajzi rész még nem csábított; előbb be kellett – ha lehetséges – a természetrajzival telni és ez az utóbbi vitt "Péter Pál" napján is. SPARRE-SCHNEIDER társaságában a Tromső-sundon át a híres völgybe.
Északi oldalát a Tromstind és előhegye őrzi, ezek őskőségek; déli oldalát pedig a Flöjfjeld elnyúló, hátas tömbje, mely csillámpala. A két kőséget élesen választja el a völgy talpa, melyen a Tromstind örök hava s más hófoltok alól eredő víz sebes iramban siet a tengerbe. A völgyet egy sziklás tömb zsákvölggyé alkotja.
Jobbról balról nyíres erőlködik fölfelé; de a völgy talpától számítva száz méter magasban már satnyúl, kétszáz méternyire már le van törpítve s csakhamar felváltja a szijas, kúszó nyír, melynek indái a földhöz lapúlva még daczolnak a magassággal; azután ez is megszűnik s csak makacs hegyi füvek és mohák birkoznak még keservesen a fenmaradásért.
SPARRE könnyű és sebesjárású ladikja hamar áttett az 500 méter széles tenger-szoroson.
167 |
A FENYŐRIGÓ |
A Tromsővagge vize deltaszerűen szakad a tengerbe s itt bokros a hely; a hamvas égerfa itt még tartja magát – 70° 30'-nál van a határa s kiséri a víz alsó folyását. A víz kristálytiszta, esése nagy, ezért futása rohanó; alig hogy itt-ott alkot a széleken egy kicsinyke lengőt. SPARRE szerint a havasi lazacz és a pisztráng lakja; de azokat kifogni nem lehet – ez máskorra maradt.
A nyíresben sok a tisztás és az ingó-lápszerű, voltaképen tőzeges hely, a melyen a tőzegképződés még foly, mert ott van az Andromeda polifolia, bár letörpűlt, de mégis vígan zöldelő és fészkesen összebúvó sokasága, gyönyörű levélzetével, mely élénken emlékeztet az annyira fölkapott fikusra, csakhogy liliputi kiadású.
Az eső elállott; sőt a felhőzet megszakadt s az oly régen nem látott Nap néha győzött; ekkor megéreztük az arktikus tavasz szerényke melegét; de a mint a felhőzet elfogta a Nap sugárzását, nyomban felülkerekedett a hűvös levegő +8° C. s uralkodott az a télies hangulat, a melyet a tövig hóval borított Tromstind és a völgy havas vége szült.
A nyíresben rögtön jelt adott a fenyőrigó s kis vártatva föl gyűlt a helyiség minden felkelhető rigómadara; sajátságos lebegéssel szállva fáról fára, majd fejem felé lökve; – jele, hogy itt már minden fészek fias. A fészkek itt is szabadon állanak s a részben már tokostollas három, négy fiú ugyancsak megtölti a csészét; itt-ott már ki is ültek a fiak az ágra, gubbaszkodnak, tollaszkodnak s akármilyen madár röpül, roppant kunyorálást visznek végbe; járja a szárnyrezegtetés, a sárgán bélelt csőr tátogása. Ezek a Tromső szigetbelieknél határozottan előbbre vannak.
Tromsdal zsezséinek fészkében már majdnem anyányi fiak is voltak; itt-ott éppen kikelt porontyok mellett még bontatlan tojás is akadt.
Itt tűnt ki leginkább a sarkköri élet egyenetlen volta.
168 |
TROMSDAL MADÁRÉLETE |
A madár mintha a véletlent követné a fészkelés helyének megválasztásában, pedig ennek eredménye – időre értve – lényegesen függ a pont fekvésétől. A tromsői oldalon a zsezse még csak alapját rakta a fészeknek, itt Tromsdalban már anyányi fiak is akadnak; noha a távolság mindössze csak egy kilométer. A borosrigó a tromsői oldalon második tojását tojta le, itt már tokos fiakat etet.
Itt is egy méternyi emelkedés verőfényes lejtőjén virág fakad, gyep zöldűl, a hol pedig a lejtő átvált – csak pár araszról van szó – ott megmarad a hó s oly kemény, hogy az embert elbírja.
De ennek a völgynek madárélete szerény, igen szerény: kevés faj, kevés egyén.
A remek kékbegy – a begy kékségében szép, nagy rozsdabarna folttal, tehát Erithacus suecicus L. – itt fészkel s fészkestől meg is kerűlt.
És itt van – a patak mentén tartózkodva – ugyanaz a sárga barázdabillegető – Motacilla flava – mely nálunk a nedvesebb kaszálóknak ékessége, Somogyban pedig – különösen a Nagyberek részen – a sertéstől elválaszthatatlan, mert ennek túrásából szedi ki rovar-táplálékját.
E kirándulásnak egyik legkedvesebb emléke annak a nyírfatönknek a képe, a melyre a borosrigó rakta fel a fészkét (25. kép). Ez a tönk egy tisztás közepén egészen egyedül állott s a rigó fészkével kehelyszerűen tetőzte be.
Ez a bizalmasság bámulatos, mert valóban bizalom az: közelében halad az út Tromsdal néhány tanyaháza és a lapp telep felé, a hova a turista-ár lármázva hömpölyög; – a madár mégis bízik; holott költözködéskor, mikor nálunk beszáll, csak olyan vad, mint a húros vagy más rigófaj.
E jelenségnek biológiai megokolása nehéz feladat. Az északi lejtőn, egy rombadűlő lapp putri táján, embermagassagú kiasszott nyírfán áll a kis zsezse fészke. A piczi anya-
169 |
A BOROSRIGÓ FÉSZKE |
25. kép. – A borosrigó fészke.
171 |
ZSEZSE-FÉSZEK |
madár éppen melengeti a kis puczérokat; azon van, hogya fészek csészéjét teljesen beborítsa testtel, tollazattal. Ketten is megállunk mellette, beszélünk hangosan, arasznyira hajlunk arczunkkal a fészekhez, az anyamadár szelíden néz ránk és nem mozdúl. S azalatt piczi ura két három lépésnyire tőlünk egész nyugodtan keresgél a földön.
