XXI.
AZ EMBERSZERETET NEVÉBEN
JULIUS 8-án fölkeresett HANSEN PÁL kereskedő Tromső városának előkelő polgára, minden mozgalomban az első, s fölhívott, vennénk részt egy kirándúlásban, melyet a tromsői társaság a "Malangen" gőzhajón Baddernbe rendez, hol az elárvúlt vagy elhagyott lapp gyermekek menedékháza van. E menedékház országos adakozásból áll fönn, védnöke a királyné; befogad 30 leány-gyermeket és megadja nekik az elemi oktatást. Így akarnak reáhatni a lappság megtelepedésére és művelődésére.
Este tíz órakor föl is gyűlekezett vagy harmincz nő és ugyanannyi férfi; mint vezető Tromső prépostja, HALL KR. szerepelt; ott volt a tanító-szeminárium igazgatója és híres nyelvész QUIGSTA, PETTERSEN tanár kitünő geológus és sok más előkelőség. A kis hajó jól megtelt, orra nyírfagalylyal volt földíszítve, az indúlásnál nagy közönség gyűlt fel, s a midőn a kapitány bevonatta a tartó-kötelet, a dalegyesület tagjai rázendítettek egy norvég dalra, nyomban reá megkezdődött a kendőlobogtatás, itt közszokás, mely nemcsak rokont vagy ismerőst, hanem mindenkit illet, a ki hajóra száll.
QUIGSTAD mondta: jó azoktól szíves búcsút venni, a kik hajóra szállnak s ezeknek is azoktól, a kik a száraz földön maradnak.
188 |
AZ EMBERSZERETET NEVÉBEN |
Ezt úgy kell érteni, hogy a tenger kiszámíthatatlan. Igaz!
Ez a kendőlobogtatás és a zászlózás, melyet a norvég szenvedélyesen szeret, mindig gyakorlatban van. Minden házon zászlórúd s a legkisebb alkalom is elég arra, hogy a piros lobogó fölvonassék. A mikor a kis "Malangen" gőzös elindúlt, a város valamennyi zászlaja ki volt tűzve.
Tartoztak a társasághoz egyszerű, kérgeskezű mesteremberek, legények is; de osztálykülönbségnek azért nyoma sem volt: élénk társalgás, vídám tréfálkozás folyt előkelő és szerény állású között. A mikor a hajó ladikját felvonták s ez kissé nehezen ment, urak és nem urak jókedvűen segédkeztek. Asszonyok, leányok igen egyszerűek – semmi nyoma annak a kontinentális páváskodásnak, méregetésnek.
27. kép. – Tromső, a Gröt-sund torkolatából szemlélve. A déli hegység képe.
Az idő kissé borongós, de meleg, a hajósok szép időt jósolnak; de a mint Tromső-sundbol északkeletnek fordúlva, a Gröt-sundba vágott be a hajó orra, ellenkező – északkeleti – hideg szél fogadott s a hegységet, melyben indúláskor még gyönyörködtünk, elnyelte a kavargó köd.
Elhaladtunk az Ulfs-fjord torkolata előtt, megbámúlván előbb a piczi Nipő-szigetet, mely a nagy Renő déli foka alatt van megbújva s egészen zöld, ellenben védői ugyancsak havasok, részben tövig fehérek.
Meghaladtuk a Lyngenstuen-fokot s elértük a méltán világhírű Lyngen-fjord torkolatát, honnan jéghideg áramlás csapott a hajóra, a melytől a tenger legott tarajos hullámot vetett.
189 |
JÉGÁRAK |
A társaság vídáman beszélgetve összebujt, majd oszladozni kezdett a hálóhelyekre: a hajó rakodó helyiségében kiterített nagy vitorlákra, – férfi, nő vegyesen, – csak úgy felöltözve dőltek pihenésre.
Én a parti képtől nem bírtam elszakadni, melyhez oly fölségesen illett a tenger nyugtalankodása.
A Lyngen-fjordba vetett pillantással át lehet tekinteni a legszebb havasi hegyalakzatok egész sorozatait. A fjord nyugoti oldala gabbro és diorit, a keleti csillámpala; az előbbi az archaeikus, [!] az utóbbi a szilur-képlethez tartozik s ez a hegyalakulatok formáiban ki is van fejezve.
Az omlásokban, csatornákban az örök hó s ez téli képet kölcsönöz a látványnak, melyet a függő jégárak még fokoznak; függők azért, mert homlokuk nem nyomúl le a völgyületbe, hanem sok száz méternyi magasságban, a meredek szakadékok fölött úgyszólván függ.
És milyenek e jeges homlokok! Körűlöttük minden vakítóan fehér, a homlokok ellenben a jég halaványzöld szinében ragyognak föl. E homlokok tagozata pedig éppen fönséges. A leszakadni készülő jégdarabok toronymagasak s óriás kristályokra emlékeztetnek; lenn a mélységben a már lezuhant jégóriások zúzott törmeléke, mely nyeli a függő jégár alól kirohanó s rábukó vizet.
Folyton északkeletnek tartva, éppen a Lyngen-fjord torkolata előtt metszette a hajó az északi szélesség 70-ik fokát. Északnak, merően a Jeges-tengerre, nyílt a széles Fuglő-sund és Fuglő-sveet, melyet a Vandő és Arnő nagy szigetek alkotnak s a merre a Jeges-tenger felől járó híres téli viharok törnek be a Gröt-sundba, a melyek már annyi áldozatot követeltek (27. kép).
A tenger háborgott s a norvég asszonyok legtöbbje halaványodni kezdett. Ezek bevonúltak a hajó kis szalonjába...
A mint Fuglő irányában vagyunk, hirtelenül hat orosz
190 |
AZ EMBERSZERETET NEVÉBEN |
kereskedelmi bárka lepett meg. Archangelszkből jöve, szembe találkoztak velünk, s az a szél, a mely ugyancsak megburrogtatta az ellenében haladó kis "Malangen" orrát, oldalát, vitte az oroszokat repedésig dagasztott vitorláiknál fogva, mint a sirálymadarakat, rohanva Tromső felé. Ritka szép látvány.
A hajó elérte az Arnő- és Kaagő-szigetek alkotta tengerszorost, a Kaag-sundot, hol a hullámzás kissé alábbhagyott; azután, kiérve, a Lokő- és Skjervő-sziget közé kerűlt s ezeken túl elérte a Kvaenangen-fjord tágas torkolatát, a melyben délkeleti irányt váltott.
A jókora Spilderen-sziget déli foka táján ismét metszettük az északi szélesség 70-ik fokát és a Skorpő-sziget felé tartva, majd elhagyva, egyenesen annak az öbölnek vettük útunkat, a melybe a Baddern-elv folyó szakad s a hol a lapp gyermekek menedékháza van.
Már messziről tűnt föl két terjedelmes, egymás fölött álló, tökéletesen vízszintes terraszképlet, mely a Baddern-elv kirohanó völgyületének tenger felőli torkolatát töltötte be. A folyó ezt nem választotta ketté, hanem a képlet és a kelet felől álló hegy között zuhogott a tengerbe.
Az alsó terrasz és a tenger között elterülő jó tágas téren állott a menedékház, pár melléképületével, hol tizenegy órai hajózás után végre kikötöttünk.
A mikor a menedékház láthatóvá vált, a jó tromsőiek fölgyűlekeztek a fedélzetre s legott hozzáláttak a kendőlobogtatáshoz, a mely a menedékház tájáról viszonzásra talált. A "Malangen" jó távolságra a parttól vetette ki vasmacskáját, mert a víz a part felé sekély volt, és elkezdődött a partraszállás az igazán hullámháton tánczoló ladikokon. A nők nevetgélve, bámulatos könnyűséggel és biztossággal hágtak a hajó garádicsáról a ladikba.
Én igen örültem, hogy egy lapp gyerek szolgálatát fogadhattam el; nem volt több tizenkét évesnél, kicsi, de vállas,
191 |
LAPP GYERMEKEK |
barna daróczba öltöztetve; kis ladikja formás; a gyerek igen ügyesen kezelte a vitorlát és pompásan evedzett.
A parton már ott várt a hetvennyolcz éves, de azért bámulatosan üde és fürge gazda-mindenes, SOGGE, igen tisztes öreg mellette barna és bő daróczkamzsában egy vállas és igen jóképű lapp ember; a nagyobbik ház ajtajában pedig tizenhét lapp leányka állott sötétkoczkás ruhában, köténykével s buzgóan lobogtatta felénk a fehér kendőt.
Fölgyűlekeztünk a legnagyobb szobába, hol az öreg SOGGE sorba bemutogatta a gyermekeket; a nők beczéje [kedvence] nem a legszebb, hanem a legnyomorúltabb kis pára lett, melyet a lelketlen anya el akart emészteni; a szegény gyermek feje csupa sebhely és még nyílt seb. A meddig ott voltunk, annak a szegény gyermeknek a lába nem is érintette a földet, az asszonyok úgy hordozták. A gyermekek jó formát mutatnak, de igen aprókák s a 17 éves ANNE MARIE PEDERSDATTER mindössze 107 cm. magas, hozzá ösztövér gyermek volt (28. kép).
Ezeknél a gyermekeknél az anthropológiai jegyek közül a szem kínálkozott leginkább s ez néhánynál mandula alak mellett észrevehetően rézsutos vágású, másoknál vízszintes, valamennyinél nyílt volt. A szemköz néha föltünően nagy. A pofacsontok tája kiszélesedő, az orr a nyeregben igen lapos.
Ezek a jegyek a szőke tipusokon – akadnak ilyenek is – elmosódnak, a mi szőke skandináv vér bevegyűlésére utal.
A szem, úgy látszik, némely tájakon a korral bizonyos mértékben átalakúl. Így a Budapesten járt svéd lappok gyermekei mind nyílt szeműek voltak, holott az öregek szeme hunyorító volt s e tünet folytonosságát a ránczvetés mélysége és állandósága magyarázta. Azt hittem, hogy a hótól származik, melynek vakító fehérsége a szemet hunyorításra
192 |
AZ EMBERSZERETET NEVÉBEN |
kényszeríti; de áll az, hogy ezt a jegyet a norvég lappoknál nem észleltem.
A nevekre nézve a gyermekeknél megtartották a lapp szokást, mely nem ismer családi nevet, hanem a gyermek nevét az apjáéval toldja meg, hozzáragasztva a fiút vagy leányt is; példáúl: Inger Albine Henriksdatter, annyi mint: Inger Albina Henrik leánya – datter = leány. –
|
28. kép. – Lapp leányka. |
Megnéztük a konyhát, a szegényes, de tiszta hálószobát, hol a gyermekek ládákban alusznak, de télen dunnakacsa pelyhével takaródznak ; megnéztük az iskolát, mely jól van fölszerelve s a műhelyet, hol néhány jóképű lapp kaszanyelet s más egyszerű gazdasági szerszámot faragott. Ezeknek a vész elpusztította tarándszarvasaikat s ily réven jutnak a faragó-székre s a gyalúpadhoz.
Letettük a magyar obolust, a mikor a prépost nagy szomorusággal magyarázta, hogy az intézetbe harmincz gyermek férne, de csak 17-et tarthatnak el s így igen sok szegény párát sorsára kell bízni, mi annál borzasztóbb, mert sok lapp anya egyszerűen elpusztítja "fölösleges" magzatát.
Minthogy a tundrákban a vándor lapp családok ellenőrzése lehetetlenség, a gyermekgyilkosságot nem éri bünte-
193 |
A BADDERN-ELVI VÍZESÉS |
tés; a társaság, mely a menedékházat alapította, lapp emisszáriusok [kiküldöttek] útján szerzi be az elhagyott gyermekeket.
Ezek után két vállas férfi fogta a harmóniumot s fölvitte egy nagy szín padlásrészébe, hol gazdasági szerszámokat tartottak. Meg voltunk lepetve, hogy ott messze vidék embere, úgy 40-45, fölgyűlekezett s lehettünk vagy százan együtt. A prépost leült a harmónium mellé s egyházi éneket intonált, a melyet a gyűlekezet nagy áhítattal végig énekelt. Ezután felállott az öreg SOGGE s keresetlen szavakkal üdvözölte a megjelenteket; majd a prépost emelkedett föl, fölolvasta a bibliából az ígét s csengő hangon szónokolni kezdett. Szónoklatában, taglejtésében semmi papos sem volt; de a hatást, azt elárulták a könnyező szemek; a befejezést az énekesek szép karéneke adta meg.
De az idő förtelmesre fordúlt, hideg eső szakadt, a tenger tajtékot túrt, a köd a hegyekre ereszkedett s a közönségnek az a része, mely szalmakalaposan, nyáriasan jött, bizony istenesen didergett.
Éppen kapóra jött, hogy az asszonyok egy hatalmas marhaczombot sütöttek meg angolosan; főztek burgonyát, kávét, kirakták a sajtot, a vajat, a kenyeret; az intézet keményre főzött, majdnem vérpiros szíkű ezüstös-sirálytojással járúlt a lakomához, mely vídám csevegés közt folyt.
Ebéd után szitáló esőben megkísértettük a bogarászást, majd fegyvert ragadva, egy kisebb társasággal állottunk össze, hogy a Baddern-elv híres vízesését lássuk, mely a menedékháztól egy kis félórányira volt.
Meghágtuk a két padszerű színlőt s előbb gyepen, utóbb igen törpe növésű nyíresben haladtunk tovább. Az északi oldalon már messziről látszott a fehér párává zúzott víz fölszállása és kavargása. Közelebb érve, dörgésszerű moraj hallatszott s az élesebb szem már kivette a fák mozgását, mintha vihar csapkodta volna ágaikat; de ez a mozgás csak keskeny
194 |
AZ EMBERSZERETET NEVÉBEN |
vonalon volt észlelhető, tehát nem a levegő általános áramlásátol, hanem a vízcsapástól kilódított levegőtől eredt.
A vízesés remek, mert víztömege nagy; az igazán szirtes meder, öt lépcsőfokra törve, még párszor könyökösen kanyarog is; a lépcsőfokok közül a legalsóbb a legmagasabb.
Már az első fokon is föltajtékzik a rohanó víz, mert a kiálló szirtek ízekre hasgatják, törik. A második fokon már fölszisszen s a hol szirt áll útjában, ott üstökösen ágaskodik, vagy sugárszerűen lövell a magasba s cseppekre szakgatva, ívesen esik vissza a rohanó árba. Most a könyökös fordulóba zuhanva, az ellenző szirtfalon törik meg, hol iszonyú forgatagot alkot, a honnan egy üstszerű szakadékba bukik alá; innen egy része már párává zúzva, száll föl a levegőbe. Az üstből egy meredek lejtőre jut, melynek részben késéles szirtbordái ezerszeresen össze-vissza hasgatják a már úgyis tajtékzó, gőzölgő s igazán fékevesztett árt s csak ezután jut el az utolsó és legmagasabb fokhoz. Itt a zúgás már dörgéssé, bőgéssé fokozódik, a rohanás igazán vad, bősz. És ekkor, közel a szurdok fenekéhez, az egész víztömeg egy sziklára zuhan. Hogy tovább mi történik az árral, azt élő ember szeme sohasem láthatja, mert az egész szurdokot párává zúzott vizek felhője tölti be, mely kavarogva s a kiszorított levegőtől lökve száll a magasba, hogy örökös esővel árassza el a környéket.
Az első fok tájáról szemlélve a vizek e fönséges tusáját, fej legyen az, a mely el nem szédűl, mert a meder szirtfala nemcsak meredek, hanem alámosott, áthajló is; alúlról nézve e zuhatagot, nyomasztó érzés szállja meg a nézőt, érzi egész törpeségét, erejének semmis voltát.
A szurdokból azután a megzaklatott víz egy sebes, pisztrángos, lazaczos, kristálytiszta hegyi patak képében kerül elé, mely vígan csörgedezve siet anyja, a Jeges-tenger kebelére.
195 |
VISSZATÉRÉS |
A zuhatag láttára a norvégeket sajátságos rajongás szállotta meg: merően nézték a rohanó árt s egy ifjú asszony egyszerre csak dalra fakadt, a melybe, a préposttal élükön, a norvég férfiak mind befolytak; a szó valódi értelmében a zúgó víznek énekeltek.
Senki sem gondolt az esővel, melyet a zuhatag párája még megpótolt. Én, ki leszállottam, hogy a tüneményt alulról szemléljem, csurogtam a víztől; de nem bántam meg.
A társaság nagyon lassan kászálódott. A nők a tajtékzó tenger láttára huzakodtak; [húzódoztak] de utóvégre is indúlni kellett, mert ez a szegény, kietlen táj nem nyújtott semmit, de semmit.
Hánykódó ladikok vitték a társaságot a hajóhoz és bámulatos volt a hajósok ügyessége a kellő pillanat kihasználásában s az átszállásnál való segédkezésben; noha az ingás közel három métert tett ki, a legkisebb baj sem történt.
Mi résen voltunk s idejekorán beosontunk a rakodó helyiség egyik sarkába, hol csakhamar elnyomott az álom.
A "Malangen" azután vágtatott, gördült, a hogy csak bírta; egyszer a gördülés oly veszett volt, hogy az egész népség fölriadt.
Reggelre kelve, az idő valamicskét javúlt, – oh, de azok a szegény norvég asszonykák nagyon halaványak voltak, panaszkodtak a "rettentő éjszakára".
Ilyen a sarkkör: ma nyári verőfény, holnap rútságos rút idő, akár a mi novemberünk, mikor rossz a kedve.
De azért a Baddern-zuhatag örök esőjében is ott virított a lapp serkevirág – Pedicularis lapponica – és az árvák árvácskája – a Viola tricolor.
Az egész úton semmi madár!