XXVIII.
A SARKKÖRI HÓFAJDRÓL
A SARKKÖRI hófajd (Lagopus albus Bon. subalpinus Nils.) a norvég "Ryper", a német "Moorhuhn". Földünk legészakibb részeit lakja; nagyság szerint a nyírfajd és a bagoly között a közepet tartja; nyáron színes, télen a hóhoz alkalmazkodva, a fark némely részeinek kivételével, hófehér tollú madár; lábait az újjak végéig szőrszerű tollazat borítja; a körmök feltűnően hosszúk és erősek. (32. kép)
A kakas teste nyáron gesztenyebarna, aránylag kevés fekete és rozsdaszínű harántcsíkkal. A fej, a nyak s a mell eleje szép gesztenyevörös. A szárny nagy tollai, a has és a láb fehérek; a fark két középső tolla gesztenyebarna, rozsdaszínes és fekete haránt rovásokkal, a többi toll fekete, fehér véggel.
A jércze teste nyáron rozsdasárga, nagy, foltos, feketés rajzzal; a fej és a nyak rozsdasárga, barnásan és feketén fröccsentve, a mell felső része és a lágyék tája halavány rozsdasárga, feketésen keresztbe – hullámozva; szárnyának főtollai – az én madaramon – fehérek; a fark két középső tolla tarka, a többi fekete.
Mind a két ivar télen hófehér, csupán a fark külső tollai feketék, fehéren szegve és tövükön is fehérek; a középsők hófehérek.
231 |
HÓFAJD |
32. kép. – Hófajd.
233 |
VEDLÉS |
A csirke pelyhes korában rozsdasárga, feje tetején sötét foglalatban rozsdabarna: az orrzugtól a fül felé és vissza a szemig egy feketés rajz, azon túl a nyakon mindkét oldalon egy feketés folt; a háton végig két sötét csík, mely a fark tövén összeér; a begy, has, a czombok és a láb halaványsárgás. A lábakat szőrszerű tollazat borítja.
Ez a sarkkörre nézve jellemző madár a havasalji hegységet és ott is leginkább a nyíreseket lakja; szereti a legelők közelségét s ott van a kuszónyír táján is. Télire lenyomúl a völgyekbe s a havon tartózkodik, melybe be is ássa magát, hogy eledelhez juthasson s a veszedelmet kikerűlje. Táplálékja a rügy, levélzet, bogyó, mag, de a bogárság is, melyhez, mint a tyúkok, kaparva jut.
A kakas szava tavaszkor brekegő: "Errrek-ek-ek-ek"-szerű, a dürgő szó "Kahauh"; a jércze BREHM szerint így szól: "dijake–dijake–díj-ak–díj-ak", tehát kotkodácsoló; csirke, anyát vesztve, hangosan csipog "csiap – csiap – csiap".
A fészek egy kapart, lapos gödör; a fészek alja rendesen 8-12 tojás, mely okkersárga földön barnán foltos.
A vedlés ügye még ma sem egészen tisztázott. A kiszínezett nyári és a hófehér téli tollazat között a különbség akkora, hogy keletkezését bajos kimagyarázni, már az időre való tekintetből is.
Sokan kettőt tettek fel: a tavaszi vedlést, a mikor a madár csak a test kis tollazatát változtatná s az őszit, a mikor a vedlés az egész tollazatra, tehát a szárnyra és a farkra is kiterjedne. Minthogy azonban a téli mezből a tavasziba való átmenet nem közvetetlen s ebből a télibe sem az, némelyek négy vedlést tettek föl: mások azt tartják, hogy a téli szín a nyáriból a tollazat elszínesedése révén áll elő, a mire más madarakon is van példa. Én csak annyit mondhatok, a mennyit tapasztaltam s ez a következő.
234 |
A SARKKÖRI HÓFAJDRÓL |
Julius 23-kán láttam két fajdot, párosan röpűlve; mind a kettő hófehér, farkának két oldala fekete; tehát tiszta téli mez.
Junius 30-kán egy fajdot láttam; hófehér, farka kétfelől fekete, tehát tiszta téli mezű volt.
Junius 15-kén egy jérczét láttam, teljesen nyári tollazatban.
Julius 16-kán egy kakas majdnem teljes nyári tollazatban volt, melyben igen sok a nyári tokos; a fark egyik középső tolla meg fehér.
Junius 16-kán egy jérczét láttam, tökéletes nyári mezben.
Ha a jérczét nem veszem számba, a melyről biztosra mondják, hogy hamarább végzi a vedlést mint a kakas s a mi biológiailag meg is van okolva, mert az anyamadár tojik s ekkor tollazatának alakoskodó védelmére reá szorúl, a kakasra nézve az következnék, hogy a vedlésen nagyjában a junius 30-ka és julius 15-ke közti időszakban esett át, mi bizony rövid idő. De igaz, hogy az én madaramon roppant sok volt az egyszerre fejlődő toll s azt sem szabad felednünk, hogy az arktikus körben bizonyos életfolyamatok az uralkodó természeti viszonyokhoz alakúlnak.
A sarkköri hófajd tulajdonképeni elterjedése az é. sz. 70-dik fokáig terjed, hol különösen a nyíreseket, ideértve a kúszónyír területeit is, lakja s nemcsak lakóhelyein, hanem egyáltalában a legnagyobb számban előfordúló fajdfélékhez tartozik s éppen ezért messze körre kereskedelmi czikk – újabb időben mint ilyen Budapesten is látható volt.
Norvégia úri vadászai ősszel – augusztus 15-dikétől kezdve – nagy, szálkásszőrű vizsláikkal vadásszák. Októberben azonban a madár már nem tart ki a kutya előtt s nem is a vadászatnak ez a neme az, a mely a piaczokra szállítja a hófajdok tömegeit, hanem a hurokkal való fogdosás.
Már Tromső szigete nyíresében is föltűnt helyenként az a keskeny, hosszú sorban futó nyírrőzse, mely az erdő némely részében úgy hevert, mint valami feldőlt sövény; közbe-
235 |
FOGÁS HUROKKAL |
közbe magasabb villaágak voltak találhatók, hónaljukban egy fehér lószőr-hurok maradékaival. Kisült, hogy a norvégek átvették a lappok fogásmódját, mely abban áll, hogy a nyírfarőzsét sövényszerűen a hóba dugdossák s minden 2-3-ik lépésben egy villaágat tűznek le a két végével kapunak, mely hurokkal van fölszerelve. Ezek a rőzsesövények mérföldeken át futnak.
A hófajdok télen csak kényszerűségből kelnek szárnyra a hóról, mely színével védőjük; leginkább futva keresik élelmöket s változtatják a helyet is. Az a nyírsövény erre számít. A fajdok keresik az átjárót s hurokba kerülnek.
A tömegekről az ad fogalmat, hogy a lappok az ország belsejéből tíz ezrenként szállítják télen a madarat azokba a kereskedelmi városokba, a melyek közel esnek hozzájuk.
A német "Moorhuhn" név arra vonatkozik, hogy ugyanez a madár Keleti-Poroszországban még előfordúl s ott néhány terjedelmes tőzeges mocsárnak nyíres és füzes berkében él és fiasít; de van Északi-Norvégiában is egy szaka, a mikor az ingoványokra rá jár s ez akkor következik be, a mikor pelyhesei vannak, a melyeket az anyamadár az ingoványokban élő tömérdek szunyog lárváira vezetgeti reá.
A sarkköri hófajd párosan él s a család a fiak teljes megerősödéseig együtt jár. Keresztezések a hófajd-kakas és a nyírfajd-jércze között ismeretesek; mint a fajdoknál általában, a sarkköri hófajdnál is a dürgés vakságig szenvedélyes s BREHM egy esetet említ, a mikor a hófajd a házi tyúknak vallott szerelmet.
