XXXIX.
A NÖVÉNYÉLETRŐL

A JUNIUS végén tartósan rút és hideg időben végzett kirándulások nem annyira küzködő, mint inkább az időjárás viszontagságaihoz hozzátörődött s a kifejlődés föltételeinek bekövetkezését mintegy készen váró növényzettel ismertettek meg bennünket. A páfrányok órarúgószerűen összefejt levélzete mintha várta volna a perczet, mely meghozza a kellő meleget, hogy kipattanhasson. És a midőn Tromsőt elhagytuk, tehát az első kirándulások után körűlbelől negyven napra, bevágott a kasza a kaszálóknak helyenként igazán buja növényzetébe s a tromsői birtokosság felállította rudasait, a melyek arra valók, hogy rajtok a füvet szénává lehessen szárítani.

De itt eleve is meg kell jegyezni, hogy azon az egész vonalon, a melyet bejártam, a növényéletre az "arktikus" jelzőt joggal alkalmazni még nem lehet; * mert e vonalon a meleg Golf-áram uralkodik, eleven és így kiváló hatással bír a növényéletre is. Mindazonáltal avval, a mi a maga helyén reányomja a növényéletre az arktikus jelleget, mind fokozottabb mértékben találkozunk, úgy a mint a sarkkörön haladva, mind tovább észak felé nyomúlunk.

* V. ö. "Az arktikus tájakról szóló hit és a valóság" czímű szakaszt.


388

A NÖVÉNYÉLETRŐL


Norvégiának szorosan véve csak egy fjordja van, melynek jellege valóban arktikus. Ez a Varanger-fjord, mely a Varjag-Njarga félsziget déli partján, átlag az é. sz. 70-dik foka alatt vág be keletről nyugatra s a mely már a meleg Golf-áramon kívül esik. Hogy ez utóbbi mit jelent, ezt szembeszökő módon mutatják ki a hőmérséklet átlagai, így:

Nyborgban a Varanger-fjord végén az évi átlag
Vardőben, mely húsz percczel északibb, ez az átlag
–1.5 ° C.
+0.8° C.

Januárius   {

Nyborg   
Vardő
–12.2 ° C.
–6.0 ° C.

Julius   {

Nyborg   
Vardő
+11.9 ° C.
+8.8 ° C.

A juliusi nagyobb meleg nem veszi le az arktikus jelleget, mert azért az évi átlag a fagypont alatt marad, a januárius átlaga pedig Nyborgban még egyszer oly mély, mint a vardői.

De, a mint érintettem, az arktikus jellegbe való átmenet a Golf-áramnak kitett partokon is világosan érezhető. E jellegnek egyik legfőbb, szembeszökő vonása, hogy a fák elmaradnak s az ok épp oly természetes, mint egyszerű: a nyár sokkalta rövidebb, hogysem a fás növények kifejlődésének, helyesebben megérésének megadná a szükséges föltételeket. De ennek nem az az értelme, hogy a fás növények hirtelenül és egészen elmaradnak, hanem eltörpülnek, előbb bokrokká, majd üstökökké válnak, vagy – mint a nyír – kúszásra fogják a dolgot.

Magán a már teljesen arktikus Spitzbergán az eddig ismert 123 * növényfaj között még hét olyan faj van, mely fás; ezek között három termete szerint hangaszerű – ericoid – ú. m. a mámorka – Empetrum nigrum – és a két Cassiopetetragona et hypnoides –; azonban ezek közül az utóbbi már a mohszerűségig törpűlt le; a két fűz – Salix

* CREMER, "Ein Auflug nach Spitzbergen." Berlin, 1892.


389

ARKTIKUS JELLEG


reticulata és polaris – már részben a föld alá bujva, fejti tovább ágazatát s csupán ifjú hajtásai és barkái emelkednek a föld színe fölé; a kúszó vagy gyalognyír és a magcsákó – Dryas octopetala – még szabadon fejti levélzetét; de már csak pár centiméternyire mer a föld színe fölé emelkedni.

Az arktikus jellegnek egy másik vonása a növényeknek a viszonyokhoz való hozzátörődése, a mi abban nyilatkozik leginkább, hogy a fagy iránt bámulatos mértékben érzéketlenek; a hőmérsékletnek az a megcsökkenése pedig, mely a fagypont fölött marad ugyan, de a mely nálunk megakasztaná a növény tovafejlődését, itt nincsen semmi föltartóztató hatással; sőt maga a fagy, még a kései is, mely nálunk föltétlenűl öldöklő, ott nem árt meg a növényéletnek.

Egy harmadik vonás az, hogy a növények külső megjelenése is más, a legtöbbje törpül és üstökösségre hajlik; sok kúszóvá alakúl; a füvek elevenszülése pedig – viviparia – egészen közönséges.

Egy további vonás, hogy a nyár hűvössége nem kedvez az elhalt növényzet föloszlásának s a már elszáradt növény éveken át is megmarad: így azután sokkal több az elhalt, mint az élő növény, a mi az egész növényzetre az aszottság bélyegét süti reá.

Igen nevezetes az a megfigyelés, a melyet KIHLMAN * végzett, melynek eredménye az, hogy az arktikus tájakon még a nedves talaj növényzete is nagy mértékben ki van téve az elszáradásnak. – E meglepő jelenségnek oka az, hogy a míg a hőmérsék csökkenése lehűti a föld melegét s ezen a réven csökken a növény gyökerének tevékenysége, addig a széljárás elősegíti a nedvek elpárolgását.

Innen magyarázhatók a hozzátörődésnek számos jelenségei, mint a levélzetnek bőrszerűsége, begöngyölődése,

* Pflanzenbiologische Studien aus Russisch-Lappland. Helsingfors, 1890.


390

A NÖVÉNYÉLETRŐL


a viaszos, czukros boríték és a tömött szőrözet, melyek mind arra valók, hogy a nedvek elpárolgását lassítsák; és rendkívül érdekes az, hogy ezek az arktikus jelenségek megegyeznek a forró égöv sivatagjainak jelenségeivel, hol a növényélet hasonló módon védekezik az elszáradás ellen. *

Észak felé törekedve, nagyban és egészben úgy érezzük magunkat, mint mikor a mérsékelt égöv havashegyeinek tövéről a csúcs felé törtetünk. Előbb elmarad a lomberdő s elterjedése határán észrevesszük az elsatnyúlást, az eltörpűlést; azután következik a fenyves, mely – mint északon a nyír – a gyalog alakba megyen át; az örök hó alatti övben pedig megtaláljuk mindazokat a jelenségeket, a melyek az arktikus öv növényéletét jellemzik s a különbség csak az, hogy az arktikus növényzet fajai bővebben teremnek. Még abban is megvan a hasonlatosság, hogy védett helyen, noha már más övben fekszik, a növényzet megmarad; sőt erőteljesen tenyészik.

Ilyen pont maga Tromső szigete, mely csak kevéssé domborodik, ellenben teljesen körül van véve a magas őrhegységtől, mely abszolut védelmet nyujt neki; és ilyen a kis Nípő-sziget, a Gröt-sund és Lang-sund összetalálkozásánál, a Renő-sziget délnyugoti foka alatt, melynek nyírfás télizöldjére az Ulfstind, a Ringvatső és a Renő havashegyei tekintenek le s a melyet a Gröt-sundon betörő északkeleti viharok fekvésénél fogva nem érnek el.

Vessünk most már fajilag is egy tekintetet a növények észak felé való elterjedésére, természetesen a norvég partot értve, mely hőmérsék és így növényélet dolgában is lényegesen különbözik a Skandináv-félsziget belsejétől és a keleti parttól. E különbséget legélesebben fejezi ki a bükk elterjedése, mely a keleti-svéd oldalon csak Kalmárig, tehát az északi

* WARMING, Om Groenlands vegetation. 1888.


391

MÍVELÉS ALATT ÁLLÓ NÖVÉNYEK


szélességnek nem egészen 57-dik fokáig, a nyugoti parton ellenben még Bergen városán túl, tehát az é. sz. 62-dik foka tájáig terem.

A mívelés alatt álló növényeknek a sarkkörben északi szélesség szerint való elterjedése a következő: *

Árpa
Árpa, szakállas
Bab
Borsó
Burgonya
Búza
Georgina
Hárs, aprólevelű
Káposzta
Karalábé
Kender
Len
Len, nagyvirágú
Petrezselyem
Retek
Rezeda
Rozs
Sárgarépa
Vadgesztenye
Zab

70°
70° 22'
68° 7' alatt még szemzik, 70° alatt csak virágzik.
70° 22'
71° 7'
69° 28', kerti művelés
70°
67° 56'
70° 22'
70°
67° 56'
70° 30'
70° 22'
70°
70° 22'
70° 22'
69° 30'
70°
67° 56'
69° 28'

A vadon tenyésző növények közül álljanak itt a következők:

Abies excelsa
Alnus incana
Betula odorata
Capsella bursa pastoris
Centaurea cyanus L.
Chrysanthemum segetum L.
Corylus avellana
Datura Strammonium

Jegenyefenyő
Hamvas éger
Nyír
Pásztortáska
Búzavirág
Aranyvirág
Mogyoró
Maszlagos redőszirom

69° 30'
70° 56'
70° 50', mint bokor
71° 7'
70° 0'
70° 0'
67° 56'
70° 0'

* SCHUEBELER, "Pflanzengeogr. Karte Von Norvegen etc." 1875; és NORMAN, "Notationes summatim conceptae 1881. segítségével összeállítva.


392

A NÖVÉNYÉLETRŐL


Dianthus superbus D. C.
Heracleum Panaces.
                 – sibiricum
Isatis tinctoria
Juniperus communis
Mulgedium alpinum
                 – sibiricum
Myosotis arvensis
Oxalis acetosella
         – esculenta
Oxyria reniformis
Pinus sylvestris
Pisum maritimum
Plantanthera bifolia Rich.
Populus tremula.
Prunus padus
Pyrus malus
Ribes grossularia
         – nigrum.
         – rubrum
Rubus idaeus
Rumex acetosa
           – acetosella
Salix arbuscula
         – caprea
Sorbus aucuparia
Taraxacum officinale
Thymus serpillum
Trifolium pratense
             – repens
Tussilago farfara
Ulmus montana
Urtica divica
           – urens
Valeriana officinalis

Boglyas szegfű
Tapsír
, behozva
Szibériai tapsír,
vadon
Festő csülleng,
elvadúlva
Boróka
 
 
Nefelejts
Nyúlsóska
Éti sóska,
Veselevelű sóska
Erdei fenyő,
még faalakú
Tengeri borsó,
vadon
Éji viola
Rezgő nyár,
mint bokor
Zelnicze meggy
Vadalma
Egres, piszke,
mívelve
Fekete ribiszke,
vadon
Vörös ribiszke,
vadon
Málna,
vadon
Közönséges sóska,
vadon
Keskeny levelű sóska, vadon
Kétanyás fűz
Kecskefűz
Vörös berkenye,
vadon, bokorszerű
Pitypang,
vadon
Kakuk démutka
Réti lóhere
Kúszó lóhere
Lókörmű szattyú
Hegyi szíl
Aprólevelű csalán
Közönséges csalán
Macska gyökönke

70° 30'
71° 7'
68° 35'
67° 16'
71° 10'
71° 7'
70° 20'
69° 40'
69° 40'
70° 0'
71° 10'
70° 20'
70° 30'
70° 20'
70° 37'
70° 20'
66° 30'
68° 13'
69° 30'
70° 30'
70° 2'
71° 10'
71° 5'
70° 0'
70° 37'
71° 7'
71° 10'
70° 25'
69° 20'
70° 57'
70° 37'
66° 59'
71° 7'
71° 0'
70° 22'

A nélkűl, hogy füvészkedő szándékaim lettek volna, itt-ott felszedtem egynehány növényt és sikerült egy párnak elterjedését északibb pontokra fölvinni, azokkal az adatokkal szemben, a melyeket a norvég növénygeografusok meg-


393

NÖVÉNYEK ELTERJEDÉSE


határoztak. E növényeknek sorozata a következő és megjegyzem, hogy a rekesztett szám azt a szélességet jelzi, a mely alatt én találtam meg a plántát, a szabadon álló SCHUEBELER térképére vonatkozik.

Andromeda polyfolia L.
Anemone nemorosa L.
Armeria sibirica (Turcz) Boiss.
             – vulgaris W.
Betula nana L.
Blechnum spicant Roth.
Campanula rotundifolia L.
Cardamine pratensis L.
Cerastium alpinum L.
Eriophorum angustifolium R.
                 – Scheuchzeri Hope.
Festuca ovina L.
Fragaria vesca L.
Geranium sylvaticum L.
Gnaphalium dioicum L.
Lychnis alpina L.
Menziesia coerulea L.
Mertensia maritima L.
Myosotis intermedia Link.
Pedicularis lapponica L.
                 – sylvatica L.
Pinguicula vulgaris L.
Rubus chamaemorus L.
Silene acaulis L.
Vaccinum Vitis-Ideae L.
Viola biflora L.
         – canina L.
         – sylvatica Fr.
         – tricolor L.

 
Berki kökörcsin
 
 
Gyalog nyír
Felemás rostika
Kereklevelű harangvirág
Kakukfoszlár
Havasi madárhúr
Keskenylevelű gyapjasfű
Bunkós gyapjasfű
Juh csenkeszfű
Földi eper
Ligeti gerely
Kétlaki gyopár
Havasi mécsvirág
Kékvirágú M.
Tengeri M.
Középső nefelejts
Lapp serkevirág
Erdei serkevirág
Hizókavirág
Kétlaki szeder
Kurta siléne
Áfonya
Kétvirágú ibolya
Satnya ibolya
Erdei ibolya
Árva ibolya

(69° 38')
(69° 38')
(69° 38')
(69° 38')
(70° 56' 40'')
(69° 38')
(69° 35')
(69° 38')
(70° 56' 40'')
(69° 38')
(69° 38')
(69° 38')
(70° 56' 40'')
(70° 56' 40'')
(69° 38')
(70° 56' 40'')
(69° 38')
(69° 55' 23'')
(69° 38')
(70° 56' 44'')
(69° 38')
(70° 56' 44'')
(70° 56' 44'')
(70° 56' 44'')
(69° 38')
(70° 56' 44'')
(70° 56' 44'')
(69° 38')
(70° 56' 44'')

71° 7'
69° 40'
 
 
71° 10'
69° 55'
71° 7'
71° 7'
 
70° 10'
 
 
70° 17' 
71° 7'
 
 
71° 7'
 
 
71° 10'
63° 30' 
71° 10'
71° 10'
 
71° 7'
71° 7'
 
 
70° 37' 

Ehhez a sorozathoz a következő megjegyzések fűzhetők. A legnevezetesebb növény, a melyet találtam, az Armerta sibirica (Turczi) Boissier, mely Európában eddig csak a Lappföld keleti részéből. továbbá a norvég Maalselven, Lyngen,


394

A NÖVÉNYÉLETRŐL


Alten, Börselven, és Vardő tájáról volt ismeretes. A növény egy körűlbelől 9-10 cm. átmérővel bíró, kerek és domború párnát alkot, keskeny levélzete tömötten, nemezszerűen szövődik egymásba; a vörös virág rövid száron emelkedik a párnázat fölé és vörös. Gyökere fás, erős 10-12 cm. mélyre nyomúl a talajba. Sem dr. BAENITZ, sem LANDMARK nem bírtak több példányra akadni.

SCHUEBELER és NORMAN adataival szemben, kik a földi eperFragaria vesca L. – északi határát 70° 17'-re és 70° 28-29' teszik, én ezt 70° 56' 44'' alatt, tehát tovább északra is megtaláltam, t. i a Svaerholtnál; az erdei serkevirágot – Pedicularis sylvatica L. – SCHUEBELER 63° 30'-re teszi, mely szerint a poláris körön kívül esnék, holott én 69° 38' alatt, tehát messze a sarkkörön belől, a Tromső-sziget nyugoti oldalán, ingoványos réten találtam meg; az árva ibolyaViola tricolor – is SCHUEBELER adatával szemben nem 70° 37'-ig, hanem egészen a Svaerholtig, vagyis 70° 56' 44'' hatol északra.

Befejezem e közbevetett rövid szakaszt némely általános és közérdekű megjegyzéssel.

A norvégek szívós kitartással azon vannak, hogy mindenféle növényt rendszeres hozzászoktatás útján északibb tájra áttelepítsenek. Így a jókori jávorfa – Acer platanoides –, mely vadon csak az é. sz. 59° 46'-ig fordúl elő, míveléssel már a 66° 18'-ig vitetett föl, tehát majdnem a sarkkörig; sőt felvitték Tromsőig – 69° 38', – hol a szeminárium kertjében gondos ápolás mellett bokorszerűen eltörpűlve él; levélzete gyér, de az egyes levél roppant nagyra nő. Ugyancsak Tromsőig haladt már a szagos kőris –Fraxinus excelsior – is, mely azonban sehogy sem bír a magasba törni; ennek természetes elterjedési határát a 63° 40' szabja meg. Még a bükk is 67° 56'-ig haladott, mívelés útján.

Rendkívül érdekes az árpa magatartása. A múlt század


395

NÖVÉNY-SZOKTATÁS


elején dúló háború idején az oroszok különösen a finnség bizonyos részét pusztították s e sanyargatások elől menekültek az ú. n. kvaenek északra, hol egy részök az Alten-fjord végében, tehát az északi szélesség 70-dik foka alatt telepedett meg. Ez a hely jól van védve annyira, hogy ott még gabonát is termeszt az életrevaló nép, többek között árpát, mely meg is érik. A nevezetes azonban, hogy csak az az árpa érik meg, mely Alten éghajlati viszonyaihoz hozzá van törődve; a déli vidékről s közvetetlenül oda hozott magból kelő árpa éretlen marad. Hogy a délibb vidékről való árpa is megérjen Altenben, azt úgy érik el, hogy évről-évre pár szélességi fokkal tovább vetik észak-felé s így haladnak vele Altenig.

A másik érdekes jelenség, hogy ott az é. sz. 70-dik foka alatt az árpa ugyanennyi idő alatt érik meg, mint a mérsékelt égöv alatt; sőt a Nilus táján is, t. i. kilenczven napra van itt és ott szüksége.

Arra nézve még nem tisztázódtak teljesen a vélemények, hogy vajjon e jelenség oka abban rejlik-e, hogy a nyári szakban a világosság folytonos, vagy abban, hogy a folytonos világossággal több hő is jár. Valószínű, hogy mind a két tényezőből foly a hatás.

Noha tagadhatatlan, hogy Norvégia flórája aránylag gazdag, hogy sok növénye felhatott az é. szélesség oly pontjaira is, melyeknek megfelelő, ú. n. kontinentális, pontokról merőben ki vannak zárva, mindebből nem következik, hogy a növényzet a tájon uralkodóvá válnék. A kopár szikla szürkesége, a soha el nem olvadó hófolt és hómező az, a mely minden egyebet elnyom. Még a terjedelmesebb kaszáló, sőt , egy-egy zöld sziget is csak egy zöld pont a nagy sívárságnak közepette.