XLIX.
BÚCSÚ A TENGERTŐL.
DÉLTÁJBAN a kapitány "Portvint" rendelt s összegyűjtötte az útasokat. Búcsúzni kívánt. Lelkem előtt állott e pillanatban mind az a szép, mind az a jó, a mit Norvégiában élveztem; megköszöntem tehát ennek a remek norvég embernek úgy, a hogy tudtam. Megemlékeztem a "Sirius" derék kapitányáról, a ki a Svaerholtra vitt, az előttem álló FOLKEDAL-ról, ki mindennel együtt ide hozott; de arról a polgárnépről is, melynek jellemességét, alkotó erejét bámúlni tanúltam.
A kapitány avval viszonozta szavaimat, hogy poharat emelt azokra a férfiakra, a kik nem érik be az értelem megszerzésével, hogy azt pusztán saját érdekükben felhasználhassák, hanem jó és bátor szívök sugallatát követve, a több tudásért, a közfelvilágosodásért a veszedelmekkel is szembeszállanak s meg is oldják feladatukat.
Poharaink összecsendűltek.
Elhaladtunk Neuwerk világítója mellett, elhagytuk Cuxhavent; a két hely közötti fenyéren számtalan szürke gém nyújtogatta nyakát s ott sütkérezett a déli verőfényen nehány fóka is, mely messze északon egyszer sem került szemem elé. A halászcsér – Sterna fluviatilis – pedig felhőszerűen járt a hajó körül, mint a hulló csillagok raja le-lecsapdosva a vizek felületére.
480 |
BÚCSÚ A TENGERTŐL |
Ez volt a tenger utolsó köszöntése.
Az Elba-kalauz fölszállott a fedélzetre s mind jobban bevezetett a kikötő pezsgő életébe. Apró gőzbárkák kehegve, prüszkölve vonszolták az itt még tehetetlen nagy vitorlás hajókat ki a sík tengerre, hogy ott mintegy szárnyat bontva, irányt vehessenek a kerek világ tengerei felé. És csöndesen tovasiklottak ismét azok a hajók is kifelé, a melyeknek födélzete tömve van fásúlt, bánatos ábrázatú emberekkel, kik örökre búcsúznak ugyanattól a világrésztől, a melynek szívébe mi visszavágyunk, visszasietünk, mert van miért, van kikhez.
A természethistóriai tanúságokat Hamburg méltán híres állatkertje zárta be, hol csinos volièrekben egy pár Helgolandon fogott, kedves pusztai talpastyúk – Syrrhaptes paradoxus, – egy hatalmas saskeselyű – Gypaëtus barbatus – kiválóan gyönyörködtetett.
A mi ezentúl történt, az merő sietés és vágtatás volt, mely augusztus 21-én Budapestre hozott vissza.
