OKIRATOS TÖRTÉNET.
Már a magyar történeti részt bevezető néhány sorban, megmondottam úgy, a mint az igazság követelte, hogy a magyar halászat pragmatikai történetének megírására sem elégséges adatom, sem tehetségem. Ily fontos mű megírása tartós, részletes kutatást s önálló könyvet érdemel.
Voltaképeni feladatom, a magyar halászat jelenének megírása, úgy, a mint az főkép népies elemeiben, mint foglalkozás, tehát munka nyilatkozik; hozzá tartozik a magyar vizeket lakó halak világa is.
Azonban az emberiségnek egy ősfoglalkozásáról lévén szó, mesterszó, szerszám, fogás önkénytelenül is reá vezetett a történelemben való kutatásra, legalább oly mértékben, hogy bizonyos vázlatot szerezhessek s abból tanulságokat meríthessek.
E kutatásoknak egyik eredménye a történeti részben letárgyalt elhelyezkedés törvénye és a történeti mesterszavak tanulsága is.
Most következik az okiratos rész, mely az idő rendjét szorosan megtartja – a mennyire t. i. lehet, s a melynek főtanulsága az, hogy a magyar halászat a mohácsi vészig valóban virágzott s rendkívül kifejlődött; de a nemzetet lesújtó rettenetes csapás súlya alatt ez is aláhanyatlott s többé a régi életre fölébredni nem bírt.
A mi az okiratok értékét illeti, azok a magyar történetírók búvárlataiból keltek ki s ha egyes kitételek tekintetében helyén volt tüzetesebb birálatom, az egészre nézve számomra nem marad egyéb a teljes jóhiszeműségnél.
*
Valahol csak fölmerül a magyarság között a mult kérdése, első forrás gyanánt mindig ott terem az "Anonymus", BÉLA király névtelen jegyzője, vagyis inkább a tolla alól kikerült történetes könyv, mely a magyarok hét vezéréről szól.
E könyv IX. fejezetében a hal is szerepel, még pedig érvül a mai magyarföld elfoglalására, akképen, hogy már a ruthének vezérei is biztatták a magyarságot Pannonia meghódítására, különösen felhozván, hogy ott igen nevezetes forrásvizek, mint a Duna és Tisza szakadnak egybe s más nevezetes folyókkal és vizekkel együtt, hallal bővelkednek.
Bármint álljon is a névtelen a történetírás itélőszéke előtt; de azt meg kell adni, hogy a hal úgy áll a könyvében, mint a halászat ősfoglalkozása a nemzet vérében: a hallal való érvelésben semmi hihetetlen nincsen, annál kevésbbé, minthogy minden régi író felhozza a halászatot, mint népfoglalkozást, s ezt az élet is bizonyítja.
Igy HORVÁTH ISTVÁN, a magyar őstörténet – fájdalom – túlozva-tüzes búvára, kéziratban maradt becses jegyzetei között, a melyeket Nemzeti Múzeumunk őriz, a vadászatra és halászatra vonatkozó jegyzeteket is hagyott hátra s az utóbbira vonatkozólag kijegyzé
REGINO történetes könyvéből, hogy a magyarság mindennapi élelmét vadászattal és halászattal szerzi. Ugyanő kijegyezte PÁL jegyzőből, hogy a magyarság nem lakik házakban, hanem szőttes sátrakban; hússal, hallal, tejjel és mézzel él és sok lábas jószágot tart.
IBN-DASZTA régi író, azt jegyzi fel a magyarokról, hogy téli időben a folyókhoz költözve, ott halászattal húzzák ki a telet.
Ennek az állításnak különös nyomatékot kölcsönöz a magyar halászat jelene is, mert igaz, hogy a jég alatt való halászat még napjainkban is nem csak sűrűn gyakorlatban van, hanem némely pontokon az arra való kivonulás, valóságos népünnep színét ölti magára. ORBÁN BALÁZS, a Székelyföld fáradhatatlan búvára, feljegyezte művében, hogy Sámsond és Kölpény községek, tömegesen vonulnak ki a jéghalászatra; ilyenkor szól a zene s egyáltalában nagy a riadalom. A népszokások búvárai pedig tudják, hogy ily kivonulások eredete rendszerint messze vág a multakba; sőt az első nyom legtöbbször elvész az őskorszakok áthathatlan ködében.
A Tisza, a Duna – kivált holt ágaik; – a Bodrog, a Balaton, a Velenczei tó, a Kopácsi tó s más kisebb-nagyobb vizek jege télszak idején megnépesedik, a jég síkja nyög a jegellők, lekelők fejsze-csapásai alatt; vágják a "Bedöntőt", az "Ajtóléket", a "Sorlékeket", a "Szeglékeket"; a szánok húzzák a rengeteg hálót, húzóköteleit s a szerszámok oly csodás sorát, a melyen elbámul az avatatlan néző. "Szakócza", "Gemes", "Czibék"; a hálón "Bötök", "Czéla", "Túzsér" – különös szerszámok különös neve! Járja a horgászat is körbe vágott lékeken át, a melylyel majd megismerkedünk. Szóval, a magyarság téli halászatához fogható csak az alsó Wolga tájain dívik; Európa más részeiben, ily változatosságban és fejlettségben sehol.
Mindez, csak így felsorolva is, régi foglalkozásra vall s hihetővé teszi a régi írónak, régi időkre vonatkozó állítását; annyival is inkább, mert itt is minden mesterszóból a nyelv géniusza hangzik felénk.
Ezek az adatok, melyeknek különben szájról-szájra öröklődő hagyomány becsénél többet tulajdonítanunk nem lehet, minden bizonynyal még a nemzet pogánykorára vonatkoznak; innen az első okiratig egy köz támad, a mely – legalább a halászatra nézve – talán örökre betöltetlen marad. A nemzet megfészkelődésének s egyszersmind a kereszténység alapjaira való átgördülésének ideje ez.
A XI. század első éve, 1001 az, a melyre egy a halászatra vonatkozó okirat esnék, még pedig legott a felvett vallással kapcsolatban. (1) E szerint ISTVÁN király a következő halászatokat – piscationes – adja a pannonhalmi apátságnak: Fízeg, Balvanos, Temindo, Murim, Curtou, Wag, Chimudi, Visetcha és Vuosian (2) halászatát. Hogy mennyi ezekben az olvasás hibája, azt nem állapíthatom meg; de nevezetes, hogy már itt is akadunk világos magyar nevekre, u. m. Fízeg, Fűzes, Bálványos és egy folyóra, a Vágra sőt halászszerszám nyomára is, a Varsányra.
A legközelebbi okirat 1008-ból való, a veszprémi püspökséget illeti s az elhelyezkedésről szóló fejezetben tárgyaltuk, azt bizonyítva, hogy abban a földmívelés és egyéb mellett a halászat is fejlettségre vall.
Az 1019-ik évben ISTVÁN király a pécsváradi monostornak földbirtokot, mint: mezőt, erdőt, szőlőt, halászatot s hozzá 50 halászt adományoz, a miből kitetszik, hogy a halászok némely része hűbéres volt. (3)
Az 1019-ik évben a zalavári monostor ügyét állapítja meg ISTVÁN király, megtiltva nagyoknak és kicsinyeknek minden belényúlást, többek közt a halasokba is, melyek elő is soroltatnak, u. m. Fejértó, Podgrod mellett 50 halászszal; más kisebb halasok, Madocsánál "pro Usonibus", tehát nyilván vizafogó czége; végre Boka melletti halasvíz a Drávánál 12 halászszal. (4)
Következik egy 1024-ben kelt okirata ISTVÁN királynak, újra a zalavári monostort illetőleg, mely ennek balatoni halászatot – a szigetekkel együtt – 12 halászszal adományoz, továbbá a már említett Plyske és Bulcseu halászatát a Drávában, t. i. czégét és vejszét – és a "terram Tityam" szintén vejszékkel és czégékkel. (5)
Az 1024-ból való okirat szerint SZT. ISTVÁN a veszprémvölgyi apáczáknak Szár-Berényben hat, továbbá a Duna mellett tizenkét halászt adományoz. Fejér Cod. Dipl. I. 312.
Egy 1036–37-ből való okirata ugyanannak a királynak a bakony-
(1) HORVÁTH ISTV. i. h. és FEJÉR Cod. Dipl. I, 282.
(2) Alkalmasint Varsány, a varsa halászszerszám után képezve.
(3) HORVÁTH ISTV. id. h. (4) HORVÁTH ISTVÁN i. h. (5) Ugyanott.béli monostornak adja a Zualin és Toplauza – nyilván Tapólcza – halasvizeket; Madocsa kikötőjében szabad halászatot enged meg azon a helyen, mely közönségesen "Thana" neveztetik; Zelib vizében adassék a monostornak minden hetedik viza; a "Nandur" halasban a Tiszában "in Tizia" vagy minden hetedik hal, vagy minden hetedik évben a halászat; a "Tenerere" halast egészben adja. (1)
Ez az okirat sok tekintetben érdekes. A "tanya" megállapított értelme szerint e monostornak nem volt része a vizafogó czégében, melyet más monostor élvezett, hanem csak a rendes tanyavetésben; jelentkezik továbbá a halheted két módja, t. i. vagy fogásról-fogásra a hetedik hal, vagy minden hetedik évben az egész halászat; (2) a "Nándur" mint "piscina" szerepel, még pedig nem a Tisza mellett, hanem a Tiszában, tehát valószínűleg egy nagyobb szabású czége lehetett; a "Tenerere" mindenesetre csak halászható ér.
Az 1050-dik (3) évet a halászat tekintetében ötven óriási viza tette nevezetessé, a melyet ANDRÁS magyar király a Győr alatt megszorúlt III-ik HENRIK-nek küldött; ez a haltömeg mentette meg a német tábort az éhen való elpusztulástól. E vizák eszünkbe juttatják MARSILIUS-t, ki ezer fontos darabokról emlékezik.
Az 1055. évből fenmaradt, hogy I. ANDRÁS király a tihanyi apátság szolgálatára, egyebek között, tíz halászt is rendel.
Egy oklevél, mely 1067-ből való, (4) a zászti apátság javairól emlékezik; ezek voltak Wenselleu földnél Szabolcsban: Wensellew tova, Proluca, Honus er, Tehna, Ebes; Tycha halas a Tiszánál, Rakomaz mellett; Békésmegyében Ludan halasvizek. Az utóbbi nyilván Körös-Ladány, a hozzá tartozó halász-tanyákkal.
Jellemző ebben az okiratban a szláv vegyülék, mint "Tycha", csöndes, tehát a folyónak lassú folyású vize, Preluka és Tehna.
Ezek LÁSZLÓ királytól eredő adományok.
Nevekben igen gazdag I. GÉZA király okirata 1075-ből, (5) a midőn a Garam folyó mellett kolostort alapítva, azt halasvizekkel is
(1) HORVÁTH ISTVÁN i. h.
(2) Egy más kivonat homályos voltából, eredetileg azt következtettem, hogy a hetedik év gazdasági turnust jelent s igy adtam az "Ősi nyomok"-ban, mit ezennel helyreigazítok.
(3) SZINNYEI i. h.
(4) Árpádkori új. okm. tár I, p. 24.
(5) Cod. Dipl. I. p. 428–238.ellátja. E halasvizek: a Vág torkolata; Begu Vagy Gegu helységnél a Vág mellett húsz halászlak; Zsitvatőnél tizenegy halászlak; a Vojoser (ér) Fizegy (fűzes?); Chorzu mellett a Tiszánál nyilván Czégék, Vejszék és Tanyák: Ostra, Wosue, Sarostou, Kemby, Saperjes (eperjes?), Sulmos (sulymos), Eczetoua, Silu, Ertuk, Handurtou (Nandur, Nándor), Zurga, Kerek; az alpári síkon: Kusticza, Kerektős, Horgas, Fejertou, Egres, Hosomier (hozom ér) s ezeken kívül a Tiszában az Örvény halászatot. Itt Talmad helység halászó helynek van mondva.
Egy 1082-ből való oklevél (1) szerint a veszprémi egyháznak tanyái voltak a Balatonban, Tolnában pedig egy széles halasvíz; alkalmasint tó, Focud mellett, mely praedium volt, 8 halászlakkal.
László király 1093-ban (2) a tihanyi apát javait átírja s kitűnik, hogy ezek között Bodrogmegyében is voltak halasvizek u. m. Budrugh, Eurym, Weymir (ér), Plas, Ertsim; a Tisza mellett Segusd (Szeged), Segusdtou halassal és egy Mortua-val (morotva, holtág), közönségesen "Zeuleus" (Szőlős).
Ugyane királytól, ugyanabban az évben kelt okiratából (3) kivehető, hogy a pannonhalmi apátságnak birtokát képezte az Eremtó, Fizegh praedium mellett; volt pedig ott vizafogó czége, melynek egy harmadát a mondott apátság, két harmadát Sz. Péter monostor élvezte.
Ebben az évben rendelkezés történik a tihanyiak halászata érdekében is, kik öt halásztanyát kapnak, vasárnapokon pedig a varsákban fogott halakat; e rendelkezés 1080-diki megújításában szószerint ez áll: "in ansis capti, Worsa, plena piscibus." (4)
Egy 1095 körül kelt oklevél szerint Dávid herczeg a dunai halászatot úgy engedi meg a tihanyi apátnak: "quod in dominicis diebus illud quod caperetur in ansis sancti Aniani abbas haberet, et in elevatione ansarum ipse ad suscipiendos pisces alloret vel suus minister." (Cod. Dipl. I. 487.) Az ansa nyilván a vesszővarsa, csikkas, melynek füle van, a melynél fogva beteszik és kiemelik.
(1) Cod. Dipl. I, 1. p. 448.
(2) Árpádkori új okmánytár. VI, p. 69–70.
(3) Cod. Dipl. 1. 1. 482.
(4) RÓMER i. h.A XII. század legnevezetesebb rendelkezése Kálmán király törvénye, mely a halastavak ügyében intézkedik s a fölöslegesek eltörlését rendeli. (1)
E század 1138. évében kelt II. BÉLA királynak egy oklevele, mely Szt.-Márton monostorról szólva, mondja, hogy két olyan helysége van, a melyben halászok laknak. (2)
Ugyane királynak ugyanazon évben kelt okirata (3) a halasvizeknek csatornával való táplálásáról szól, még pedig ismét a szentmártoni monostort illetőleg; szószerint: "ultra quem habetur fossatura per quam trahitur aqua ad paludes ecclesiae sancti martini." Ezek alkalmasint csatornával javított s így vejszésekké változtatott mocsarak voltak, a mire a "palus" szolgáltatja az okot.
Ugyanettől a királytól való s ugyancsak 1138-ban kelt az az oklevél, (4) mely a helenbai halászokat a dömösi apátság iránt halszolgálmányra kötelezi.
Igen nevezetes ugyane királynak ugyanazon évben kelt oklevele.. mely a Tápé melletti "vivariumról" szól, melynek Etei a neve (5) s a melynek a dömösi egyház kizárásával, Csongrád-Dömös népe nyeri a jogot; a szöveg im ez: "Juxta villam Tapai est vivarium, quod dicitur Etei, in quo vivario tertiam partem debent habere vires Cerugdienses, si claudere velint cum Demesiensibus, exitus et reditus faucis vivarii; si claudere voluerint, nullam partem habebit" t. i. a dömösi egyház. Ebből a végtelenűl érdekes okiratból megtudjuk, hogy a magyarság központi telepein szabad halászat volt, mert itt Csongrád és Dömös férfiairól van szó s hozzá van téve: "ha rekeszteni akarnak" – si claudere velint – nyilván tehát tetszés szerint.
Semmi kétség – szerintem abban, hogy ez a vivarium egy mesterségesen is vízzel táplált halászóhely volt, melyben a magyar vejszével halásztak s a melybe – szerkezeténél fogva – a hal, akár felülről, akár alulról jőjjön is, okvetetlenül belékerül. Ez a magyar
(1) "Similiter decrevimus, piscinas, Monasteriis et Ecclesias datas alias quidem reddere, sed necessarias quotidiano Fratrum usui relinquere, nullas vero, nisi superfluas aufferre." Corp. Juris, I. Cap. 16. lib. 1. p. 547.
(2) HORVÁTH J. [!?] i. h.
(3) ORTVAY, i. h. p. 358.
(4) Lásd a történelmi rész utolsó fejezetében [?].
(5) Cod. Dipl. II, p. 103.
vejsze Tápén még ma is dívik s hogy ősi szerszám, erről – egyebeken kívül – az is tanuskodik, hogy szerkezete minden részének mester-neve van (1); sőt az a mesterszó, a melylyel a vejszeszállítást ma is kifejezik, teljesen megfelel az oklevél latin szavának s a magyar halászságnál közkeletű, t. i. "rekeszteni" – claudere; nem mondván "vejszét állítani", hanem csak "rekeszteni mén."
II. GÉZA király adománylevele 1145-ből (3) Sinnzigethnél halász kikötőt – a mai bárkarakodó – említ; Kwrtwelnél volt egy vizafogó czége.
Ugyane király 1148-ban (3) a budai káptalan halászatát, melynek Thonya a neve, s mely terjed Megyertől a nagy szigetig, erélyesen védi az orvhalászat ellen, mondván és rendelvén, hogy azok, a kik a király parancsa ellen vétenek, egyházi átokkal sujtassanak. Itt a büntetés nemén kívül érdekes a Thonya = tanya a folyó rész meghatározásával kapcsolatba téve, mi nyilván azt jelenti, hogy itt tanyavetés szerint halásztak.
III. BÉLA királynak 1173–96. évi oklevele a Bácsmegyei Zund helység határait tárgyalva, megemlékezik a bácsi várhoz tartozó halászok földéről, továbbá egy holazfenyr, Halászfenyér nevű helyről. Nem lehetetlen, hogy ez a fenyér azonos a Szt. ISTVÁN korabeli (1036–37) Tenerere nevű halassal. Wenzel, XI, 62.
III. BÉLA királynak 1193-ból való adománylevele (4) a Dunánál, Taploza helységnél a következő tanyákat említi: Huzetony, Taynád, Tarirew, Chompa, Qunostou, Gorimbuka, Narag, Ceraka; határozottan tanyaszerű nevek, talán: Hosszútanya, Tahi nád, Tari-rév, Komp, Kunostó, Tari rév foka, Nyárága, Cserága.
Az esztergomi káptalant illető, 1198-ból való vámszabás a piaczra hozott különféle halakra nézve így rendelkezik: "de singulis husonibus (viza) recentibus et salsis unum pondus; item de duobus sturionibus (tok) sicut de uno husone; item de quodlibet vivario (bárka) parvorum piscium vel maiorum, qui in vivariis, vulgariter barka vocantur, soliti sunt portari ad forum, duo meliores pisces vivarii solvuntur; item de curru masa vocata salsorum piscium minorum vel maio-
(1) Lásd a szerszámok között "Vejsze."
(2) Cod. dipl. II. p. 120.
(3) HORVÁTH ISTV. i. h.
(4) Cod. Dipl, II. p. 283.
rum luciorum (csuka) et posardorum (ponty) unciam dant." Ebből kitetszik, hogy a sóshal már ekkor is dívott s egy kötésnek – a mai bál (Ballen) – neve mázsa volt.
IMRE király 1201-ből való levelében, mely az esztergomi piaczot szabályozza, előfordul a kis Duna, mint a bárkások helye: "ubi pisces in vivariis servantur." Knauz 1, 161.
Ugyane király 1203-ból kelt oklevele szerint a veszprémi püspök "habet piscaturam in Zala ad triginta homines, ad quam deputatae sunt novem mansiones, quarum insuper incumbit debito curiae ruinas resarcire, tribus tamen tantum diebus in hebdomada, ad opus fratrum piscationi intendere" Cod. Dipl. VII. 2, 361.
A libényi apátságnak adománylevelében 1208-ból (1) olvasható "clusura regis et piscina", nyilván királyi czége vagy vejsze a hozzávaló haltartóval vagy bárkával, melyben a fogott hal eltartatott.
FAKÓ és ISTVÁN comesek 1208-ban a lébeni apátságnak "contulerunt decem mansiones piscatorum, quorum hec sunt nomina: Gabriel, Ludus, Vriel, Herczegh, Sena, Becha, Siku, Cracun, Texaz." Fejér Cod. Dipl. III. I. 62. Világos bizonyíték arra, hogy a halászok már akkor is bokrokra voltak felosztva.
Az 1212-ben kelt oklevélben (2) a Teple patak mellékvizeinél – Scumlos potok, Chenel potok, Lednik – ki van emelve: "aqua piscatoria et non piscatoria"; ez a Teple, meleg vizű folyó s természetesen halnak nem alkalmatos, tehát nem "halasvíz."
A pannonhalmi apátság javainak megerősítésében "Geney"-nél – Gönyő – fel van hozva a halászat "quae Tanya dicitur." (3)
II. ENDRE király 1222-ben UROS pannonhalmi apát kértére "tertiam partem Danubii et piscaturae quae tonya dicitur hungarice" adományozza. Codex Patrius 1, 7.
GYULA nádor rendezi a Tisza mellett fekvő "Chechtó" ügyét 1224-ben. (4)
II. ANDRÁS király 1225-ben megerősítvén a minoritákat a Bors nemzetség adományaiban (5) a Soth nevű részen következő halasvizeket
(1) ABEL, III, 1. 62–63.
(2) Cod. Dipl. III. 1. p. 114.
(3) Cod. Dipl. III. p. 397.
(4) Cod. dipl. III. 1. p. 470, Árpádkor; új okm. tár. VI, 426.
(5) Cod. Dipl. III. 2. p. 61.
említ: Teremalia, Cuiseb, Cerecto, Homustohn; alkalmasint Terem-alja, Kisebb-Kerektó, Hamustó s valószínűleg természetes tavakon tanyahalászat.
MIKLÓS nádor 1226 körül a pannonhalmi apátság népeinek különböző szolgálatait szabályozza s többek között meghatározza: "udvornici tenentur dare de unoque mense annuatim filum ad unum rete husonis et portare ad monasterium, et debent dare panem interim illis qui parant retia." Wenzel VI, 438. A vizára mindig külön háló használtatott; a teste islégből volt és van kötve s ma pipolaháló a neve.
Előbbi király 1228-ban, (1) a templáriusoknak javakat adva, adta a Schaarreth rétét és Gach halas vizet; továbbá Donatthawa vivariumot, Coneweyzij és Jakow, vulgo Jakoweize, vejszés halászatot.
Itt a vivarium a vejszével szerves kapcsolatban mutatkozik s megerősíti feltevésünk helyessegét, a melyet az 1138-ból eredő adatnál kifejtettünk.
Az 1228-ban kelt, II. ANDRÁS királytól származó oklevél, (2) mely a tavaknak forrásokból való állítását rendezi, már a történeti mesterszavak közt tárgyaltatott s időrendben itt van helyén.
1230 körűl T... comes a kapornaki conventet halászattal is ellátja: "dedit in villa Alke duas mansiones piscatorum, scilicet Moch cum quatuor filiis, Hethe cum duobus filiis, qui recludant piscinam cum piscatoribus comitis, tertiamque partem piscium totaliter reservent abbati; in capite vero jejunii unusquisque eorum det abbati LX pisces ad longitudinem trium palmarum." Cod. Patr. VI, 26. Itt az apát és a comes emberei közösen rekesztettek.
KÁLMÁN, Slavonia fejedelme, a Valkó vár mellett lakó magyar, német, szász és szláv hospeseknek a Dunán és Walkou folyón 1231-ben szabad halászatot enged. (3)
Az 1231-dik évben a Zsitván a királyi halászat rendeztetett. (4)
II. ANDRÁS 1231-ben (5) MAKÁR bánnak, TAMÁS comes fiának javakat adván, volt ezek között Valkómegyében: Sowala Welchia
(1) Árpádkori uj okm. tár. I, 250. Cod. Patr. II, 3, szerint már 1224-ben.
(2) Cod. Dipl. III, 2, p. 124.
(3) Cod. Dipl. III, 2, p. 237.
(4) U. o. III. 2. p. 237.
(4) Árpádkori uj. O. t. XI, 218, 224.
halas a Woyos szigeten; István, Folutou, Losuduna, Queurcha minden bizonynyal halásztanyák, a mire a "Lassu Duna" különösen reáutal.
Ugyane király 1232-ben (1) visszaadja MIKLÓSnak, UGRIN testvérének az elvett földeket. Ez az okirat azt mondja, hogy a váradi püspöknek Zarándmegyében a Fehér-Körösön hat halashelye – bizonyosan vejszés és czégés helye – van.
MIKLÓS nádor 1233-ban a pannonhalmi apát halászó népeit továbbra is elmarasztalja abban, hogy a hálónak való fonalat s a hálókötők tartását szolgáltassák.
IV. BÉLA király 1235–70 körül a pannonhalmi apátság halásznépeit összeírja s szolgálataikat szabályozza. Weymuch praediumban a halászok neve: POCH, GAALT, EKESHE, JACOB, kik fiaikkal és rokonaikkal hetven bokorban halásznak. Ezek a vizát oly hálókkal halászták, a melyek a monostor fonalából készültek. Kötelesek voltak a fratereknek 60 tál halat adni.
Sálya praediumban hat bokor volt, a következő halászokkal: KOMOS, MATHEUS, SCEMET, HYZE, CHYGLO, FILEO, ABRAM rokonaikkal.
Budruc praediumban nyolcz halászbokor volt, melyek a Semsei lakosokkal közös földet birtak s közönségesen a nád- és vesszővágásból is éltek.
Kenesna praediumban tiz halászbokor volt. Wenzel. II, 14, 15, 19–20.
A bihari bírák 1236-ban (2) visszaadják B.-Jenőt PÁLNAK, ECHY fiának s itt előfordul Medust halas a Körösön; alkalmasint czége.
IV. BÉLA király 1237-ben az esztergomi káptalannak adományozza "terram Ebed ad castrum Galgouch pertinentem... et piscinam cum loco piscaturae, quod vulgo tona dicitur." Knauz" I, 323.
Ugyanez a király ugyanabban az évben a bélakuti apátságnak Gerben falut adományozza "cum piscina bona et viginti duabus mansionibus servorum piscatorum." Wenzel, VII7 28.
Ugyan e király 1244-ben MIHÁLY comesnek Gönyű birtokot
(1) Hazai P. t. I. p. 11
(2) Cod. Dipl. III, 1. p. 64.
adja "cum portione quam habet in Danubio, videlicet piscatione usonum quae tana vulgariter apellatur". Cod. Patr. I, 23.
IV. BÉLA király 1245-ben (1) Nógrádban az Ypul (Ipoly) mellett fekvő Halaz helységet, PÁL pápai plébánosnak adja.
Ugyane király 1247-ben (2) a szegedi hospeseknek Thape földet adja, mely a csongrádi várhoz tartozott; hozzá járult a tatárok által kiölt CSUPOR családnak Wartou nevű halasa is.
Ugyancsak IV. BÉLA 1247-ben (3) határt járat PÉTER, GUNVEY fia, GERTRUDIS gyilkosának birtokain s ekkor Pétervárad táján jó halasok említtetnek.
E király 1247-ben (4) az Olt melletti hospitalariusoknak az alsó Duna halászatát adja.
A pécsi káptalan Izsép, Cel (Cselej) és Nána körüli Duna-szigeteinek egy részét és Izsép község egy negyedrészét eladja 1247-ben. (5) Ezek a régi Sár-Duna és Duna által képeztettek. Cselej tekintetében az egyezkedés rendezi a marhaitatást a Donolcz vizéből, továbbá: "Praeter ea quartam partem eiusdem aquae Donolcz debet ipsum capitulum claudere et Cel alias tres; et quartam partem capitulum habebit de piscibus ibidem captis, tribus aliis partibus ipsi Cel remanentibus." Tehát a mennyi a káptalannak a rekesztésben a része, t. i. egy negyed, annyi része a kifogott hal mennyiségében s valószínű, hogy e negyedrész nemcsak a káptalan rekesztékeiből, hanem az összesből kijárt. Semmi kétség, hogy ez vejszés és czégés halászat volt.
IV. BÉLA 1247-ben (6) az aradi és csanádi káptalant utasítja, hogy a CHANAD nemzetség javain határjárást tartsanak; ekkor Temesben Pathaktow halas volt mely Chakatowa vagy Rasantowanak neveztetik.
Nevezetes okirat az 1248-ban kelt MIHÁLY comes-féle, (7) mely a szemenyei franciskánusok adományai között felhozza az ívó halak tartását: "pro condimentis piscium lacticiniorum, nec non pro cibis fratrum infirmorum, quatuor marcas annuatim." Ez határozottan haltenyésztésre vallana.
(1) Cod. Dipl. IV. 1. p. 378.
(2) U. o. IV. 1, p. 454.
(3) U. o. IV. 1, p. 68.
(4) U. o. IV, 1. p. 447.
(5) Árpádkori uj O. T. VII. p. 246–7.
(6) U. o. p. 242.
(7) Cod. Dipl. IV, 2, p. 23.
IV. BÉLA 1248-ban (1) az egri egyháznak bizonyos tizedekért Cherep (Cserép) borsodi helységet adja, a Tiszánál Chegét, Kechkest és Puchlakót; halászatot a Vergesben és a nagy mortuaban (holt Tisza) a Hortobágyon. Az utóbbi Csegéhez tartozott s a halászat a "Nogbeszermenre" (Nagy-Böszörmény) vivő út mellett volt; nyilván vejsze- és czége-halászat.
Ugyane király 1248-ban nemessé avatja WEYTECH nevű hívét, MIKUS fiát, felmentvén őt a halász kötelesség alól. Wenzel VII, 256.
MÓRICZ comes 1251-ben (2) a móriczhidai prémontreieknek praediumot adományoz, mely a Sárd folyónál a halasviz czégéjénél – clausura piscinae – kezdődik; hozzá a Rábczánál Homos és Gologh halasokat.
A XIII. század halászatát jellemzi IV. BÉLA királynak 1254-ben kelt oklevele, mely a pilisi apátság jogait megerősíti s oly halastavat említ, a melynek közepéből a hal nyillal lőhető. (3)
Ugyane király 1254-ben (4) a zólyomi hospesek szabadságait megerősíti s ekkor felemlíti Halaz helységet Zólyom mellett, még pedig mint királyi halászok lakóhelyét: "in qua nostri piscatores habitabant." Ez nyilván a mai Ribár, teljesen eltótosodott község; a régi név után indulva akkoron ott magyarság űzte a halászatot.
Ugyane királynak 1255-ben kelt oklevele (5) emlékszik Zemplénben a Meszes birtokon levő Arustou vagy Arastou nevű halasról.
Ugyane király 1256-ban AGÁRDI SÁNDOR-nak a Ság nevű földet adományozza, mely a királyi hálósoké (retiariorum nostrorum) volt. Wenzel VII, 422.
E királynak 1261-ben kelt oklevele (6) az egri egyház javai között a következő halasvizeket említi: Mortua, Naghoszutho, Kerektho, Olphatoua, Destoua, Isengtho, Chaturna (csatorna). Szt. ISTVÁN király adományainak előadásában püspöki helységnél fel van hozva: "cum clausura Tyciae, Zeege vocata, piscinis et clausuris quam pluribus in vicinitate nobilium Zaszty et de Bala"; nyilván czége- és vejsze-halászatok; továbbá a Túr vizen és a Körösön, végre Kőuzd mellett nagy czégék.
(1) Cod. Dipl. IV. 2. p. 16.
(2) U. o. IV. 2. p. 85, 88.
(3) U. o. IV. 2. p. 216, lásd különben a történeti rész utolsó szakaszát.
(4) U. o. IV, 2. p. 213.
(5) U. o. VII. 4. p. 115
(6) Cod. Dipl. IV, 3, p. 36–40.
NANA comes végrendeletében 1266-ban (1) előfordulnak a Durha folyó halasai és Erdélyben Helvy mellett halasvizek.
Ismét IV. BÉLA egyik oklevele 1267-ből megemlékszik Udvardról, mint a királyi hálósok földjéről.
Ugyane királynak 1268-ban kelt okiratában (2) egy sereg halasvízzel találkozunk, így: Patouch falunál Megeag, – Bodovan falu-nál Chech; Megernél a komáromi várispánnak volt tizenhat" piscatoriája – vulgo weizhel "Megernek volt a Chech tóban öt "weizhele."
A többi halas neve: Horosth, Fyuzes, Laboan, Oklus, Vydere,. Kormuntu, Balato, Musvatou, Igyz, Jochud (Jókut) –, Vdvornukuth, Tepech, Pecud, Clytcha.
Nevezetes ebben a "Chech" csecs előfordulása vejszékkel kap-~ csolatban, mert szakasztott olyan, mint "Chechto" és körülményei. A Jókút, Udvarnokkút szintén mesterszóra vágnak, a mennyiben a magyar halász a tavak és mocsarak mély helyeit "kút"-nak, vagy "kutunak" is nevezi.
IV. BÉLA 1268-ban (3) megerősíti W
budai grófot s ekkor a Csallóköz részén Oronos helységnél volt Lout nevű halas, továbbá Babalaton [!?] és Eer (ér) halasvíz, Vegag (végág) vize, Labuantho, mely felerészben Bogha helységet, felerészben az esztergomi érseket illette. Ekech falunál volt Myler (mély ér) és Guren halasvíz, illetőleg tanya czége és vejsze halászat s ezek a vizek a mocsaraktól meg vannak különböztetve.E korról FÉNYES ELEK megjegyzi, hogy majd minden helységnek volt forrásból gyűjtött halastava, melynek kifolyása malmot vagy kallót hajtott; (4) ez jelesen Nyitrára is van értve, hol még következő. halasvizek fordúltak elő, mint pannonhalmiak: Solmich, Symnustó, Fizedtó, Nadastho, Chilistou, Scelce; alkalmasint vejszehalászattal.
Ugyan e király 1268-ban a komáromi várhoz tartozó javak öszszeírásában mondja, hogy a várispánnak Megyernél 17 vejszehelye (loca piscatoria quae vulgo weyzhel vocantur) van, a megyerieknek pedig a Chelch tóban öt "weyzhel"-ök van. KNAUZ I, 556.
(1) Cod. Dipl. IV. 3. p. 319.
(2) U. o. IV. 3. p. 448, 455. Lásd alább KNAUZ adatát is.
(3) U. o. IV. 3. p. 448–55.
(5) FÉNYES E. i. h. I. p. 132; kikötve azonban a "piscina" sokféle értelmét.
MOYS nádor 1272-ben Bodrogmegyében apátságot alapít s ehhez tartozott Dalacha földje halasokkal. (1)
Egy 1272-ben kelt oklevél szerint (2) a fehér papok Szabolcsban egy Kallo nevű halast birtak.
Ugyanekkor a felzezi hospesek szabadalmaihoz, tartozott a vadászaton kívül a Tiszában való halászat is. (3)
Ugyanekkor említve van a váradi káptalan részéről a Kuchard földön a Kuchard víz-ér halászata, nyilván vejsze-halászat: "praeter speciales piscaturas in venis et meatibus aquarum exeuntium ab alveo aquae eiusdem." (4)
Az egri egyház levele, mely 1278-ban kelt, a Tiszánál Horkosfoka és Dyus halasokról – alkalmasint tanyákról – emlékszik meg. (5) Poroszló mellett volt a Magosmarth föld, a meddig a Horkosfoka elnyúlt.
IV. LÁSZLÓ király 1280-ban (6) Pozsega vármegyéhez intézett levelében halfogókat, alkalmasint vejszéket említ a Chernuk, Kneziche és Luky vizeken.
JÁKOB, váradi prépost 1283-ban (7) BAGDAI ILLÉS, SIMON és PÉTER, szolgáinak adja Borsodban Kiskech földjét s rajta a halászatot.
A győri egyház 1284-ben (8) a Barchtou és Ikerweyz halászatát kapja; nem lehetetlen, hogy voltaképen a Barch tavon az ikervejsze élvezetét kapja.
IV. LÁSZLÓ király az esztergomi érseknek 1285-ben (9) a Vág és Dudvág között fekvő Szakálas helységnél czégehalászatot adományoz.
Ugyane király 1287-ben (10) DÉNES-t, JURK fiát és királyi halászt a kunok ellen viselt háborúban szerzett érdemeiért nemessé avatja és birtokát a többi halászokétól elválasztja.
ERZSÉBET királyné 1289-ben (11) MÓRICZ comesnek Zalavármegyében Ohus földét adja s megengedi a Balatonban való halászatot is.
III. ANDRÁS király levele 1291-ből (12) a nyitrai egyházi javak közt a Syma halasvízen halászatot említ, ez a víz alkalmasint egy a Symnustóval.
(1) KATONA Hist. metr. Colocensis 1800, I, p. 76.
(2) Cod. Dipl. V. 1. p. 102.
(3) U. o. K. i. [!] p. 177.
(4) U. o. V. i. p. 268.
(5) U. o. V. 2. p. 481.
(6) U. o. V. 3. p. 24, 25.
(7) Cod. Dipl. V. 3, p. 195.
(8) U. o. V. 3. p. 233.
(9) U. o. V. 3. p. 292.
(10) U. o. V. 3. p. 355.
(11) U. o. VII. 2, p. 123.
(12) U. o. VII. 2. p. 153.
Ugyanez évben FENNENA királyné (1) a nyúlszigeti kolostornak adja a Fehérmegyében fekvő Kumchud földet, halászattal.
III. ANDRÁS király 1291-ben Pozsony város halászügyét szabályozván említi azokat a halakat is, a melyeket a jég alatt fognak (piscibus sub glacie comprehensis). Cod. Dipl. VI, I, 110– 11.
A XIV. század első évében, 1300-ban (2) kelt a pozsonyi káptalan levele, mely világot vetett a "clausura" értelmére, szólván "et in aquis ad clausuras piscium, quae vulgo Veiz vocantur"; érdekes volta már a történeti mesterszavak közt van fölhozva.
Zemplénben 1300-ban (3) Hodus, Tulman és Takta halasok voltak, melyek a Tisza vizével tápláltattak.
Nagyérdekű egy 1303-ban kelt oklevél, (4) mely azt az egyességet tárgyalja, a melyet OLGYAI PÉTER a pozsonyi káptalan előtt akkor kötött az udvarnokiakkal, a midőn Szolgagyőrt nyerte. Ebben olvasható az, hogy az udvarnokiak nem építhettek halastavat, hanem csak czégét és vejszét állíthattak: "laqueos piscium, qui vulgo zege vel veyzhel vocantur."
RÓBERT KÁROLY király megtiltja a pestieknek a jenői tanyából való halászatot, mely – mint ki van mutatva – a nyúlszigeti zárdát illette. (5)
Ugyane király levele Purpach-ról mondja: "ubi fluvius piscinae abbatis fluit"; valószínűleg czége lehetett. (6)
Ugyan e király 1318-ban (7) TYSZA mesternek Érd földét adja s említi a B ATHEY nevű Duna-szigetet, tanyahalászattal: "vulgariter tanya vocata".
Ugyan e király 1322-ben (8) a gall származású WOYTECH TÓDOR-nak adott javak között említi Temesmegyében Bansarzova községet, halászattal.
Ugyan e király 1322-ben9] PÉCHI LUKÁCS-nak és GYÖRGY-nek Ibrány, Ub ét [!] Zoth földeket adja Szabolcsban. Ibránynál van Falutaua, Opataua, közel a Tiszához; itt volt Zeuleus és Cussarew (rév) kikötő, Tanazigete, Pogánzigete, Vorczse (varsás), Árpadere. Ez nyilván tanyahalászat.
(1) Cod. Dipl. VII. 2, p. 239.
(2) U. o. VII. 2. p. 256.
(3) SZIRMAY A. A. N. topogr. etc. Com. Zemplén 1803. p. 103.
(4) Magyar Tört. Tár II. foly. VIII. köt. p. 245.
(5) U. o. VIII. 4. p. 633 ; évszám nélkül.
(6) U. o. VIII, 4. p. 631 ; évszám nélkül.
(7) U. o. VIII. 2. p. 147.
(8) U. o. VIII. 2. p. 340.
(9) U. o. 3. p. 324.
Bulla békésmegyei község határában 1326-ban (1) említtetik a Sima föld és Thur folyó; e tájon voltak Ságtou és Echegtou halasok.
I. KÁROLY király 1324-ben megerősíti a marosi halászok teljes halászási szabadságát; de kiköti, hogy a vizákat a királynak vagy emberének tartoznak adni. Cod. Dipl. VII. 2, 515.
A Pécsi káptalan levele 1344-ben (2) a Duna-mentén a következő halasokat említi: Paptaua, Bortaua, Pastortaua; alig kétséges, hogy itt halásztanyákról van szó.
A veszprémi káptalan levele 1346-ban (3) Keszi birtokról is szólva, felhozza a Halastowyzy-t; nyilván a halastó vejszéjét.
Az esztergomi káptalan levele 1356-ban (4) Komárommegye Weyk helységnél a Zsitván vejszét emlit – Weyz néven.
A budai káptalan levelében 1372-ből (5) Chontelekről Csongrádban, a Tisza mellett felhozatnak: Ostroh Volne, Sarozth, Tenő, Tembo, Hapunás, Sulimos (6) (Sulymos), Ecetoua, Erthinye, Nandorto halasok; alkalmasint merő halásztanya.
A győri káptalan levelét 1380-ból (7) nagyérdekűvé teszi az, hogy azokban az időkben a halak felvonúlására figyelemmel voltak. Szántónál ugyanis fel van hozva a Myler – mély ér – s hozzá van téve, hogy ezen át szoktak a halak a vejszékhez s a tavak egyéb helyeire felvonúlni: "per quam pisces ad piscinas seu ad alia loca stagnorum ingredi consueti fuissent".
I. LAJOS király 1381-ben (8) a Dunajecz folyó mellett fekvő szt.antali karthausi monostor priorjának kiadatni rendeli az egész halászatot, beleértve a királynak fentartott részt is.
GARA nádor 1381-ben (9) a Chikador mellett fekvő Laak birtokról a következő halasokat, minden bizonynyal tanyákat hozza, fel: Ferrekes, Huszyner, Rygou, Malumszeg, Kereszteulche, Kerekthou, Korláthfokra, Kovach foka, Gykenus, Elevyztekeres, Akathaszeg foka.
A budai káptalan 1383-ban a komárommegyei halasokról intézkedik s nyilván való, hogy itt czége és vejsze-halászatról van szó.
(1) Cod. Dipl. VIII. 3. p. 138.
(2) U. o. IX. 7. p. 45.
(3) Hazai Okm. tár I, p. 188.
(4) Cod. DipI. IX. 6. p. 77.
(5) U. o. IX. 4. p. 436.
(6) A tósági halásztanyák nevei között igen gyakran fordúl elő a Sulymos; l. az előző fejezetben Tószeg tanyáit.
(7) Cod. Dipl. IX. 5. p. 415.
(8) WAGNER. Analecta Scepusii etc.
(9) Cod. Dipl. IX. 6. p. 249–265.
A Vág folyón halfogót említ: "captura piscium, vulgo Zeyge vocata"; továbbá a Nandor halason: "quae vulgo Weiz vocaretur".
HOMONNAI DRUGETH LÁSZLÓ Unghvárt 1384-ben (1) pálos kolostort alapított s ez 1505-ben a Horgastó nevű halast kapta.
A fehérvári convent levele Dobosáról, a halászi convent birtokáról, a halasokról ezeket mondja: (2) "Quisesd – quae nunc Segesd nominaretur – Sarombuca et Nerag – de praesenti Narasd".
ZSIGMOND király 1390-ben (3) az esztergomi érseknek adja Zalában Ron várát a halasokkal együtt.
A nagyváradi káptalannak 1390-ben (4) kelt levele felhozza Borsodban a Nagthetes halast; nyilván "Nagytöltés".
A győri káptalan levele 1397-ből (5) a pozsonymegyei Szolgagyőrről mondja: "clausura piscium in aqua Saar, vulgo Wyz. Ez, a mint már a történeti mesterszavak közt ki is van mutatva, vejsze volt.
A csanádi káptalan 1408-ban (6) ZSIGMOND király adományai között a következőket – nyilván leginkább halásztanyákat – sorolja elő: Ete, Kerektow, Laponya, Saseer, Athka, Keneskethel, Melhorgonya, Gemes, Hoziasthow, Soolth, Wkres, Sarthow, Sulmusthow, továbbá Sarnyak, Nagsár Kewesd és Andra weyz hele. A Sarnyak, Nagysár, Sártó, Sulymostó alkalmasint halászható mocsarak, leginkább vejszések lehettek.
ZSIGMOND király 1414-ben (7) Pentele, Zigetfeu, Zild, Zalk-Sz.Márton határait megállapítván, ez alkalommal felhozatott az egyik fél részéről "Penteletonyája" halászóhely, melyet a másik fél Zalktonyája név alatt szerepeltet, itt a tanyahalászat egészen tisztán van kifejezve.
DOBOZJ JAKAB 1415-ben (8) négy jobbágynak a fiait azért, mert a Wechen folyón halásztak, befogatta, gúzsba köttette és csak 26 forintnyi váhtságért bocsátotta szabadon; miről a királynak jelentést tettek.
KÁRÁSZ ANDRÁS 1415-ben (9) elfoglalja a fehérvári keresztesek birtokában levő, Halaz nevű földön fekvő halast.
A váradi káptalan 1416-ban kelt levelében (10) Király-Terebesnél és Chokmónál halászat van említve.
(1) FÉNYES i. h. l.
(2) Cod. Dipl. X. 1. p. 234.
(3) Cod. Dipl. X. 1. p. 586.
(4) U. o. X. 1. p. 634.
(5) U. o. X. 11. p. 501.
(6) U. o. X. 3. p. 87.
(7) U. o. X. 5. p. 484.
(8) Cod. Dipl. X. 5. p. 641.
(9) U. o. X. 5. p. 643.
(10) U. o. X. 5. p. 737.
A pozsonyi káptalan 1423-ban kelt levelében (1) Belder – Béld ér – eret említ "fluvius" név alatt s az azon volt czégét: "qui fluvius ex Danubio exit, ubi altera clausura piscium, vulgo Seyge vocata .... fuisset".
Szentes határában 1423-ban (2) még pedig a Tiszánál volt a Paptaua halas; alkalmasint tanyahalászat.
A GARÁK 1427-ben új javakat kaptak (3) ezek között Valkó várát, a hol akkor nagyobb részt magyarság lakott. Itt nyilván tanyahalászat volt a következő tanyákkal: Chernataua, Dotfyn, Nagseoriu (Nagy sellő) Kisfuorony, Nagzaton, Kiszaton.
A veszprémi apátságnak 1429-ben kelt levele (4) FARKAS PÁL bitorlását tárgyalja, mely a Tolnában fekvő Patha és Kiestho halasokat illette.
ZSIGMOND király 1430-ban (5) a vatai várhoz tartozó vizafogó helyet becseréli Lacz birtokért. Ezek itt mint "lacunák" szerepelnek: vulgo Zegye". Ez minden kétséget eloszlat az iránt: mi lehetett a vizafogó; nyilván erős czége.
BORBÁLA királynő a Dez (Déés) mellett fekvő Ethewara halas visszaadását rendeli el 1431-ben. (6)
Ebből az időből – 1433-ból (7) – származik egy jeles franczia utazónak, BERTRANDON DE LA BROQUIÈRE-nek, a magyar halászatra vonatkozó adata. Ő ugyanis az Institut National emlékirataiban elmondja, hogy sehol sem látott oly nagy és vastag folyóvízi halakat, mint Szeged mellett.
Szeged halászatára vonatkozólag VARGA FERENCZ (8) helyes képet rajzol. Felhozza OLÁH MIKLÓS-t, ki MÁTYÁS király idejében fordúlt meg Szegeden s írja, hogy akkoriban egy magyar forinton ezer, mintegy rőfös halat lehetett kapni; sokkal későbben – 1699 – SZENTIVÁNYI MÁRTON (9) kiemeli, hogy annyi ott a hal, hogy sertést hizlalnak vele.
VARGA – helyesen – azt hiszi, hogy Szeged népe már eredettől fogva is halász volt s bizonyos, hogy a halászat ott már a tatárjárás
(1) Cod. Dipl. X. 6. p. 566.
(2) U. a. X. 6. p. 580.
(3) U. o. X. 6. p. 860.
(4) U. o. X. 7. p. 128.
(5) Hazai okmánytár. 1, p. 324.
(6) Cod. Dipl. X. 7. p. 348.
(7) M. Tört. Okmánytár IV. p. 310.
(8) Szeged város Tört. 1877. p. 139 stb.
(9) Dissertatio Palip. rerum mem. etc. Tyrnaviae.
előtt is nevezetes kereseti ág volt. Hozzá lehet tenni, hogy Szeged neve rokon a Szegjé-vel, t. i. czégével, mire fekvésénél fogva kiválóan alkalmas is. (*)
Lendületet vett a halászat Szegeden IV. BÉLA király adománya révén – 1247-ben –, a mikor Tápét és a CSUPOR család vártavát azaz a városba beszögellő holt Tiszát kapta; s innen származik az, hogy a XV. században LAJOS – a nagy – király idejében Szegednek 4000 halásza volt. (1) Egyáltalában a halászság Szegednek mindenkor jelleget kölcsönözött; így a hires pórlázadásban nem kevesebb mint 3000 szegedi halász volt részes; (2) sőt a XVI. században (1552-ben), a hanyatlás idején is még mindig 700 halász vett részt az úgynevezett "TÓTH MIHÁLY hadjáratában".
A halászatot megtörte a hal-adó, a melyet ZSIGMOND király 1397-ben követelt, mely a folyóban fogott halaknak egy harmadát, a mocsarakban fogottakéknak felét foglalta le a királyi kamarának.
Azonkívül a szegedi hal, kivált a XVII. században – 1657–59–80 és 85-ből kamarai nyugtatványok szerint – mint királyi újévi ajándék is szerepelt.
Nevezetes, hogy a czéhnek a szegedi halászok között semmi nyoma; a halászat szabad ipar volt.
E kitérés után fölveszszük ismét az időrend fonalát.
A sümegi conventnek 1437-ben kelt levele (3) Bezeche vára körül a következő halasokat említi, melyek alkalmasint vejsze-halászatok voltak, mert túlnyomóan álló vizek s az egyiknél a vejsze felismerhető, u. m. Werecze wyze; a többi halas im ez: Elyesneteche – alkalmasint a szláv ňe teče = nem folyik – Holth draua, Apathyneteche, Oetkoezneteche, Zigethneteche.
ERZSÉBET királynénak 1438-ban kelt s a komáromiakhoz intézett levele (4) vizafogóról emlékezik "lacuna vulgo Zegge". Ez ismét bizonyiték arra, hogy a vizát is czégével fogták.
(*) Ezt én kevéssé valószínűnek tartom. Szeged első e-je zárt ë (amit ö-vé vált ejtése is mutat), míg a czége szó első magánhangzója sosem volt az, ezt éppen az é-vé alakulása bizonyítja. A könyv etimológiái egyébként is fenntartással kezelendők. [NF]
(1) VARGA i. h. helyesen jegyzi meg, hogy az az állítás, mely szerint Szegednek akkoron 40,000 halásza volt, túlzott és csak SZERDAHELYI tollhibájából ered. (Celebr. Hung. Urb. et Oppid. Chron). Annyi bizonyos, hogy minden adat és körülmény arra vall, hogy akkoron Szeged összes lakossága alig lehetett ennyi. De számos író beleszeretett e túlzásba s untig előáll vele.
(2) ISTVÁNFFY. Historia etc. V.
(3) Cod. Dipl. X. 7. p. 885.
(4) Cod. Dipl. X. 1. p. 141.
A váczi káptalan 1448-ban (1) feljelenti szentmártonszállási LAJOS JAKAB hatalmaskodását a PALÓCZIAK fehéregyházi birtokán, mondván, hogy fegyveres emberekkel a Kewrus (Körös) folyó halasaira rátört, onnan huszonnégy tele hordó halat fogott ki s besózva elvitte. A kár ezer aranyforintnáh többre rug.
A magyar nemzet – voltaképen korona – legfényesebb korszaka HOLLÓS MÁTYÁS országlására esik, kit igazságosnak vall a nép s mint kevés királynak széles e világon, neki valóban oly emléket szerzett, mely állandóbb az ércznél; ez az emlék: "Meghalt MÁTYÁS, oda az igazság!" S ha élt valaha király, kiről népe a szeretet mythosait költötte, úgy ő, MÁTYÁS az.
A halászatról is vannak emlékeink; igaz, hogy nem részletesek, de fényesek, s ha a pórság az igazságosságért kivánja vissza a népszerű király dicső korát, a magyar halász is teheti intézkedéseiért.
BoNF1Nius, ama kor történetírója, megírta, hogy MÁTYÁS király mindenféle művészeket, földmivelőket hozatott az országba, melyekkel Visegrádon többek között halastavakat és vivariumokat építtetett; mi kitünő nemzetgazdasági érzékre vall.
E korból szemtanuk följegyzései adnak hírt Magyarország halakban való gazdagságáról, olyanról, a minőre a mai kor gyermeke már gondolni sem mer, a mely azonban nem mese, oly korban, a midőn a folyók áradásának gát nem állotta útját, a rétség fölséges ívóhelyeket s a kikelt ivadéknak megerősödésre alkalmat adott.
A halak e bőségéről emlékezik meg GALEOTTI, ki a folyókról szólva, írja, hogy a hal oly bőségben van, hogy a víznek egy harmadrészét teszi s hogy a halász sohasem húzta ki üresen a hálóját, mindig nagy préda volt benne. (2)
Ugyanő mondja, hogy a fehérhúsú csuka – alkalmasint a süllő, Lucioperca Sandra L. – ember nagyságra nő. (3)
OLÁH MIKLÓS, kiről már szólottunk, azt mondja a Tisza, Dráva, Száva, Temes, Fertő és Balaton halászatáról, hogy a folyók áradása idején megbűzhödik a levegő a künnrekedt s elpusztúlt haltól s egy
(1) HAAN és ZILINSZKY: Békésm. okl. tár. 1877. II, p. 58.
(2) De dictis et factis Mathiae regis Cap. VII.
(3) U. o. Cap. VI. és SCHWENDTNER Script. Reg. Hong. II. p. 171.
dunai halászaton ezer vizát is fognak. (1) A viza szerinte tizenkét lábnyinál is nagyobbra nő. (2)
Ezekből a képekből csak keveset von le az igazság, a mely a halak életviszonyaiból meríti itéletét. Nyilvánvaló Ugyanis, hogy OLÁH MIKLÓS a halak e nagy tömegeit ívás idején látta; erre mutat az áradás fölemlítése, s ekkor a szabad folyókban, egyes területeken valóban úgy van a dolog.
Érdekes tudnunk, hogy MÁTYÁS király igen szerette az "aszalt" pisztrángot; megtudjuk pedig ezt KAZAY ALBERT leveléből, melyet testvérbátyjához, JÁNOShoz intézett s a melyben e halakat a király számára kéri: "Insuper etiam rogamus, quod querere faciatis pisztráng et eadem velitis assatas dirigere regi nostro, quia ipse multum diliget eas assatas." E levél 1462-ben kelt. (3)
Ezek alkalmasint füstölt pisztrángok voltak.
HYPOLIT. I. HERCULES ferrarai herczegnek a fia, kit MÁTYÁS király esztergomi érsekké tett, codexei szerint halasok voltak: Gúta, Nándor és Nazwad. A vizák besózva is kerültek forgalomba s BEATRIX királyné egy izben 21 darabot 105 aranyon vett meg. Az érsekség jövedelme halakból 1488-ban 186 arany volt. (4)
Ugyane codexek szerint az egri püspöknek következő halasai voltak: Tiszaszög, Tiszakürt, Tiszahalászi s az Egerben. Jelesen az első három helyen a Tisza partvizének mesterséges elrekesztése által készült halasok voltak, melyekben többnyire kecsegét tenyésztettek.
A besózott halak hordója 15–16 aranyon kelt. De 1502-ben már csak 49 arany, 1503-ban 90 arany, 1507-ben csak 15 arany folyt be halakért. (5)
A mohácsi vész után vége van a halászatra vonatkozó okiratok szakadatlan sorának, melyet itt nem is kimerítően ismertünk meg.
A török uralom elgázolt mindent s a későbbi korban meghanyatlott a halászat iránti érzék; csak egyes pontokon villan fel még a régi hajlam.
Ilyen villanás az a vonzó emlék, a mely NÁDASDY TAMÁS nádor
(1) Hungaria. Cap. IV. V. BÉL, Adparatus p. 6, 8.
(2) BÉL. M. Adparatus p. 35.
(3) MAJLÁTH BÉLA eredeti okmányai közt.
(4) Századok 1870. V. 286.
(5) Századok. 1870 VI. p. 364.
nak feleségével folytatott levelezése alakjában maradott a nemzetre, a mely egy igazi magyar házaspár fölséges kedélyének valóságos mintája s minden ép kedélyű és szívű ember számára valóságos élvezet. Szeretet, tisztelet, gyöngédség, figyelem s a nő részéről az a gondoskodás, a melyre csak a magyar "feleség" termett, az mind benne van abban a levelezésben.
A gazdaság természetesen szintén helyet foglal a levelekben s az országos dolgokban fáradozó férfi mindig talál időt, hogy ezekről is irjon; éltepárja mindig azon van, hogy a távolban is ellássa urát minden jóval, így hallal is, mely NÁDASDYÉK gazdaságában főhelyet foglal el. Ám lássuk!
NÁDASDY TAMÁSné Sárvárról 1542-ben azt irja urának: Az kövi halat elküldtem Kdnek ez embertül, az ki ez levelet viszi. Nem tudom ha elevenen vihetik Kdnek. (1)
Kövihal alkalmasint a tarka süllő, Lucioperca Volgensis, Pallas.
Ugyanő írja 1546-ban: "Továbbá megszolaalom Kdnek az tokot, ebéden jól lakánk vele, mely tokba, ha ett Kd, isten adja egészségére." (2) Ez az Acipenser schypa Gm.
A magyar halászat történetére nézve fontos NÁDASDY TAMÁSnak 1549 decz. 10-én kelt levele. Ebben azt irja feleségének Lékáról, (3) hogy a tó mívét a mester vezetése alatt jó haladásban találta s további ottmaradását így okolja meg: "mert az rekkenek felállatásán, ki az tónak főmunkája, mast vagyunk."
Majd ki fog tűnni, hogy itt oly tó készült, melyben a pisztrángot rendszeresen tenyésztették. A "rekkenek" sűrű, gereblyeszerü alkotmányok, a melyek a tó zsilipjébe illesztve, a halak elillanását gátolták; valószínűleg a német "Rechen" kaptájára készült mesterszó, noha tekintetbe jöhet a "rekesztés" is, a mint a vejsze és czége felállítását általánosságban kifejezni szokták; elvégre ezek is gereblyeszerűek.
Ismét NÁDASDY TAMÁSNÉ 1558-ban (4) Sárvárról irja urának: "Az tengeri hal dolgából nem menthetem magamat, mert bizony méltó vagyok az büntetésre" – tovább "tengeri rákról" is szól.
(1) NÁDASDI TAMÁS levelezése 1882. p. 73.
(2) U. o. p. 76.
(3) U.o. p. 2.
(4) NÁDASDI TAMÁS levelezése p. 101.
Későbben megtudjuk, hogy a régi magyar konyha sok tengeri dolgot ismert.
Egy évvel rá a nádor ezeket irja életpárjának Pozsonyból – 1559-ben (1) "Isten vüseljen békével az halászatra" – igéri, hogy ha lehet, maga is leszalad egy napra s így folytatja: "Ezen meglátom, ha ember bak vagy, ha az tó (Fertő) halából pénzt is versz, az tókat is mind meghalasétod belőlö és az kiknek halat igértem, azoknak is mind megadod és annak fölöttő mind magadat s mind engemet s mind az szegén népet jól tartod belőlö az bőjtönn."
Az "ember bak" szólást halász-szájból még ma is lehet hallani; a kitanult jó halászról a szegedi ember az mondja, hogy a "bakjából való". Igen érdekes a "meghalasétás," mert világosan rendszeres tógazdaságra vall.
Ugyanez évben – 1559-ben (2) – a feleség azt írja az urának: "Főtt dörgecset is küldtem Kdnek, valami sült halakat is küldtem Kdnek." Ez a főtt dörgecs az Acerina cernua L., durbincs, mely az alsó Dunán még most is kedvelt hal, noha sok helyen nem eszi a nép.
Egy évvel később – 1560-ban (3) – ezeket írja NÁDASDY a feleségének, még pedig Bécsből: "Az halászatot is igön köszönöm, de kérlek, hogy az pisztrángos patakokba hagyj meg neköm is egyet (patakot), kit halásszunk osztán együtt meg; ínót is es vigyunk magunkkal az halászó helyre és ugyan ottan hanyjuk üket az meleg tejbe es úgy lakjunk vélök."
Tudnunk kell, hogy a horog zsinege halásznyelven "ín" t. i. a horog ina; NÁDASDY az egész szerszámot az ínó szóval fejezi ki. A tejbe főtt pisztráng a magyar konyha sajátossága – egyebek közt, mint látni fogjuk.
Ugyanekkor ezeket írja a feleség Lékáról: (4) "Tennap mind napestig halásztunk, de úgy halászhattunk, hogy FERENCZ (SENNYEI) uram jöve ide és az ű kocsiján mentünk kü. Negyedfélszáz (350) pisztrángot vetettünk az tóba és ötöt (tehát 355-öt). Az apró halnak is gondját viselem, az mit belevetettünk szép elevenek voltak, voltak öregek is, egyik
(1) NÁDASDI TAMÁS levelezése p. 36–37.
(2) U. o. p. 103.
(3) U. o. p. 57.
(4) U. o. p. 2.
az én araszommal kettő és négy ujj. Az pisztrángnak egy eger aljának az mértékét Kdnek küldtem ez levélben kötve. En nagyobbat nem láttam."
Ez ugyanaz a tó, a melyet NÁDASDY – mint tudjuk – mesterrel rendeztetett be s így tökéletes tenyésztés.
Ugyanebben az esztendőben – 1560] – NÁDASDY Völcséről ezt írja a feleségnek: " Az viza máját, ikráját és belit épen jólkort hozák, hogy immár ebédhöz készölök vala és meghagyám mindjáras az májába megsössenek."
Tegyük még ide BARTHWS uram szavait, a melyeket 1551-ben SENNYEI FERENCZ-hez – kiről már volt szó – mint "Saarwar, Kapw és Lewka praefectusához" intézett (2) s a melyekben a megáradt halastó lecsapolását kéri: "mert az wyz ky megyön az mezőre myndön wajas nekwl" s búcsút vehetünk a szép viszonytól és pisztrángos tavának szép helyétől, Lékától, hol mai napság nem szökik a gonddal tenyésztett nemes hal magyar ember inójára; ott ma a németajku egyházfi mindössze előrántja egy NÁDASDY-nak a szürke koporsóját – – a koponya el van választva a törzstől s az egyházfi zsebre teszi a borravalót, a melyet a kielégített kiváncsiság adni tartozik – – – –"
Még egy adat van e századból, mely a Mura forgójára vonatkozik. Ez ZELE JAKAB levele CSÁNYI ÁKOS (Canj Akacjos) uramhoz, (3) a melyben a halászatról ekképen emlékezik: "Ez elmwlt thelen, hogj en Kapornakra az gvlesbe menthem wala es ke: monda, hogj Zentgergen az Mvra forgoján sok halath foghthanak wona, akoron az porkolab ky kywld ethe wolth Agostonth, es az halazokkal megoszthozoth wolth az halal; az jeles wawath magának hazahoz kywldethe wolth, az aproaba ide az warba is kywldeth wolth."
Ez az ÁGOSTON, illetőleg porkoláb, beillett volna – – minden időbe, mert a nagyobbik halnak mindig nagyobb az ő vonzóereje.
A XVII. századból reánk maradt halászati emlékeknek legbecsesebb részét a kéziratban levő szakácskönyvek teszik, a melyeknek becse úgy művelődéstörténeti mint tisztán halászati szempontból
(1) NÁDASDI TAMÁS levelezése p. 59.
(2) Magyar lev. tár 1, p. 85.
(3) Magyar lev. tár 1, p. 270.
is igen nagy, úgy hogy azok ezért is, de sajátos természetüknél fogva is önálló fejezetet érdemelnek, mely ezt a fejezetet követi is.
Egyelőre álljon itt annyi, hogy e szakácskönyvek java az erdélyi részekből való, s valószinű, hogy részben másolatai, részben kivonatai BETHLEN GÁBOR fejedelem nagy szakácskönyvének, mely azonban, úgy látszik, elveszett.
Ezen kívül még a RÁKÓCZI-ak érdeklődése nyujtja az anyagot; de mielőtt ezt elővennők, álljon még itt két adat, mely az ESTERHÁZY-aktól maradt reánk.
ESTERHÁZY MIKLÓS nádor 1642-ben (1) azt irja ESTERHÁZY DÁNIELhez: "A hal dolgát az mi illeti, ahoz az húsz aranyhoz, a kit az minap WESSELINI úrtól küldtem, most megint harmincz aranyat küldök, ki másfél szaz forintot tészen, Kegyelmedet kérem, vegyen mind sós halat karikával s mind sós vizát valami két mázsával, ha nem többet is ha valami száraz és eleven halat kapna is Kegyelmed, küldjön olyat is ESTERHÁZI PÁL Uramnak végeztessen Kegyelmed felőle a mint ide iktathatnák."
Tehát ekkoron még járta a sós hal s a mit a mai halász már a német "bál"-lal fejez ki, azt akkoron még karikának és mázsának mondták.
Ugyane századból való egy oklevél-töredék – az írás modora szerint XVII. századbeli (2), mely egy az ESTERHÁZI-ak közt történt osztozkodási okiratnak a maradványa.
Ebben a halászatra a következő helyek vonatkoznak: "Az Cheöpeöli Szigethben levő és ahoz tartozó jószágom rendj. Pilis vármegyében, Ráczkevi varas" – többek között adott: "Ismégh egy Persiai szeönyögh, Egy végh aranyos veghő patyollat; Es három mázsa Soos Viza; Ismégh három szál fehér darutoll."
Tovább "Notanda" alatt: "Három Igen jó tanya vagyon es több helyeken is, kiket CSONTOS ISTVÁN szokot meghbérelni Esztendőnként két Persiai szeönyeghben és hat mázsa Vizában."
Ez a jegyzés leghatározottabb bizonyíték a tanyahalászat mellett. És most következzék SZALÁRDJ JÁNOS uram, ki az ő siralmas
(1) MAJLÁTH BÉLA gyűjteményében.
(2) MAJLÁTH BÉLA gyűjteményében s meghatározása szerint.
krónikájában I. RÁKÓCZI GYÖRGY-öt, mint a halászat kedvelőjét és haltenyésztőt is bemutatja. *
Az 1648-ban megejtett erdélyi utazásról, mely a Kőrös-szoroson át – Rév érintésével – esett meg, azt írja a hűséges historiographus, hogy mikoron a Jád vizéhez értek, a fejedelem azon módon csizmástól beugrott a vízbe s gyönyörködött a halászatban; a pisztrángot cseberszámra fogták.
A legérdekesebb hely im ez: "De egykor majd ugyan hihetetlen nagyságú öt arasznyi pisztrángot fogott volt, melynek hosszaságát az sátor árboczfájára felmetszettetvén csudálkozással emlegettetett mindenektül, az kik látták, nem is galóczának, hanem a rajta való jelekből pisztrángnak bizonyították."
Megtudjuk továbbá, hogy a fejedelem nem kis áldozattal s nagy fáradsággal kecsegét tenyésztett, mert nagy dolog volt az ekkoron, a növendék kecsegét Sárospataktól Székelyhid tájára elevenen elszállítani!
Az illető hely így hangzik: "Ugyan a székelyhidi határban, felül, a mint Vasára felé az eretsége [eredete] felől megtérnének egy szép halastót, hogy nagy szép bő forrásvize tartaná bő vizével, tiszta kecsege halával meghalasétott vala, a pataki praefectusa, DEBRECZENI TAMÁS által téli gyalmoláskor ugyan számos hordó kecsegét parancsolván belé küldeni, mely igen gyenge halak, hogy szánokon való hordozáskor meg ne törődnének, hegyes orrok kétfelől a hordók fenekéhez verődvén, meg ne halnának, az hordók feneke eleiben mindkétfelől egy arasznyira, vagy valamivel távolabb vászonból parancsola olyan ellenzőt csináltatni és oda szegeztetni. Melly kecsegés tó egynehány esztendőkig azon sok szép kecsegékkel durált, tartott vala is, míg egykor, úgy nyárban, egy zápor és égszakadás lévén, azon tónak gátját az árviz elszaggatná és a sok szép kecsegék a tó vizével együtt mind az érben s annak nádas, sáros rétségére öntődtek és szélesztettek vala, melyet csoda a mily búsúlással értett vala a fejedelem."
1669-ből egy igen jeles halászati adat maradt reánk híres Ecsed
* SZALÁRDY JÁNOS: Siralmas Magyar Krónikája kilencz évei; szerkesztette Br. KEMÉNY ZSIGMOND. 1853.
vára lajstromában, a melyben a "tárházban" levő dolgok vannak összeírva. Itt akadunk a következő tételekre: *
"Jégen való halászathoz való apró réztaraczk, promiscue
tizenegy Nro 11.
1-ső 4 lótos, kereke, ágya jó vasas.
2-dik 2 lótos, ágya vasas, kereke rézbül való.
3-dik 2 lótos, ágya s kereke vasas.
Négy, egy-egy lótos, mindeniknek ágya s kereke vasas.
Egy, két nehezékes; ágya s kereke vasas; másiknak ágya vasas; de kereke nincs.
Egy fél nehezékes, ágya, kereke vasas.
Ezen Nr. 11 taraczknak nem pondusok [súlyuk], hanem lyukoknak proporcziója [aránma] specificáltatik.
Háromszájú vastaraczkocska, ágya s kereke vasas Nr. 1. (Az csűnek ketteinek lyuka két-két lótos, harmadiknak féllótos.)
Másutt, a vár egyik padlásán:
"Semmirekellő, rossz, rothadt, szakadozott gyalom, kötelestől, melylyel ezután Inventáriumot [a leltárat] nem is kell onerálni." [terhelni]
A taraczkokkal együtt fel van sorolva "két számszeríj is (Ambrust), egyikének íve és idege, másikának csak idege nincs."
Semmi kétség, hogy ezeket az apró ágyúkat arra használták, hogy a halakat az ecsedi láp zugaiból a sikvíz – illetőleg jég – felé kiriaszszák, a hol azután a kijegelt tanyákon, csapásokon, vagy vonyókon, a gyalommal kihalászták. Ez tehát valóságos "hajtóhalászat" volt, mely érthető, mihelyt elgondoljuk, hogy az Ecsedi láp zig-zugos szigetségei sok búvóhelyet alkotnak. Valószínű, hogy e kölyökágyúkat előbb nagy körben állították fel, jéghátán, a zugok fölé s jelre egyszerre sütögették el; azután kisebb körben ismételték a lövéseket s így folytatták ezt e központ felé, a hol t. i. csapást jegelni és gyalmot vetni lehetett. A két régi számszeríj még régibb korból származik és valószínű, hogy a halaknak szigetekről való nyilazására használtatott, a mint ezt már 1254-ből kimutattuk.
A XVIII. században II. RÁKÓCZI FERENCZ rátartós a halra, mely asztaláról csak ritkán hiányozott.
* Eredeti kézirat, THALY KÁLMÁN gyűjteményében.
A RÁKÓCZI-kor lelkes búvára, THALY KÁLMÁN erre vonatkozólag érdekes részleteket közöl. (1)
A konyha ellátásáról szólva, fölhozza, hogy a rák és a csík sűrűn fordúl elő s az előbbi 1706-ban május, junius és julius hóban majdnem mindennap ott van a fejedelem asztalán.
Halakra vonatkozólag szintén vannak feljegyzések; főkép a komáromi, nazvádi és gutai halászság látta el a fejedelem asztalát a Duna főhalaival.
E följegyzésekből a következő tételeket vehetjük ki:
Hal. Naszvádi embereknek 64 font halért, fontja 8 pénz; és más 56 fontért, fontja 6 pénzével.
Komáromból hozott két öreg tokért italpénz 50 denár.
Naszvádi és gutai halászoknak 185 font halért 12 frt 48 denár.
Naszvádi embereknek 136 font halért 70 frt per den. 6 és 66 fontért per den. 8.
Két kecsegéért 25 denár.
Ismét naszvádi halászoknak 150 font halért 9 frt; a gutaiaknak 147 font halért 11 forint.
July ismét naszvádi halászoknak 257, gutaiaknak 142 font halért 15 forint 42 den. és 11 forint 36 denár.
THALY megjegyzi, hogy ebben az időszakban többnyire gutai és naszvádi halászoktól naponkint egy-két mázsa hal vásároltatott.
Az idézett értekezésben még egy adat foglaltatik, (2) hogy t. i. Nógrád vármegye 1707–1708-ban sokat szállított BERCSÉNYI gróf, fejedelmi helytartó és főtábornok konyhájára, egyebek között vizát és szárított halat.
Evvel vége szakad az adatoknak; mintha ez is bizonyítani akarná, hogy azon innen hosszú, majdnem végzetes álomba sülyedt a nemzet, oly álomba, mely megzsibbasztotta benne a nemesebb hajlamokat, faji önérzetét és érzékét.
(1) THALY KÁLMÁN: A hazai képzőművészet, műipar, nemzeti viselet, fegyvergyártás és háztartás II. RÁKÓCZY FERENCZ udvarában. Történeti tár, 1882, p. 555.
(2) THALY, i. h. 568–79. l. a jegyzetben.
A RÉGI HALASTÓ-GAZDASÁG.
A magyar halászat történeti vázlatának, úgy a mint azt eddig kifejtettük, nagy és szerves hiányai vannak, melyek a további fejtegetések során csak kis részben pótolhatók. Nem találkozunk a szerszámoknak egész sorozatával, különösen pedig a mesterséges halastavak kezelésével a meghalászás és benépesítés tekintetében. Erre nézve a NÁDASDI- és RÁKÓCZI-féle adatok egyedül állanak; de nem elégségesek.
Csak a teljes elhanyatlás korszakából van egy utasítás, mely sok badarság között okos dolgot is mond.
Okos benne az, hogy a halastóra rátartós, a halnak ívás idején való megkimélését megokolja, az ivadék számára külön tavakat ajánl, a téli lékezésre tekintettel van.
Az nyilvánvaló, hogy ez az utasítás német forrásból ered, a mi abból tünik ki, hogy az ángolnát is tárgyalja, a mely pedig a magyarság halászó helyein csak elvétve, mint nagy ritkaság fordul elő, lévén ő az Északi-tenger szülötte s így a Duna-Tisza folyóerezetében idegen.
A forrás im ez: "Calendarium oeconomicum perpetuum," mely magyar nyelven látott napvilágot Kassán 172o-ban, később Győrött 1753-ban. E két kiadásban a halastóra vonatkozó regulák kiezrészítik egymást s lényeg szerint a következők:
Januarius. Bódog asszony hava. Ha újév napján a nap tisztán és világosan fényeskedik, az esztendő hallal bővelkedik. Ebben és az jövendő hónapban az halastókban, a kiken víz nem foly által, ha béfagytanak mindennap lékezzék, hogy meg ne fúllyanak az halak benne.
Februarius. Bőjt elő hava. Halastókat halakkal megrakni utolsó fertályon. Az Csukák Szt. Mátyás nap táján júvnak.
Márczius. Bőjt más hava. A halastókbúl az apró halakat kifogni, és máshová tenni, hogy nőjjenek, első fertállyán az holdnak, avagy hold tölte előtt.
Húsvéttól fogva Szt. Jakab napig mindenféle hal ívik, azért ez idő alatt nem kellene öreghálókkal halászni, hanem a nagy vizekben, a hol
nád nincsen; de a tókban és a nádason a partoknál nem kellene engedni.
Aprilis. Szt. György hava. Az pontyokat, a kik ivadékra valók, Szt. György nap táján kell az halastóban ereszteni; t. i. hármat ikrást, kettőt tejest. Az halastót pedig, hova a halakat bocsátyák: elsőben meg kellene szántani; és ha lehetne teletszaka állana víz nélkül.
Három féle tót kiván az ponty; másban köll ő néki lenni a hol ivik, másban a hol nevekedik; harmadikban a hol hizik. Hasonlóképpen a fiatal Pontyok is; egyikben legyenek az esztendősök, másikban kettő, harmadikban három esztendősök; a kiket azután ki köll venni és az öreg tóban bocsátani, a hol hizzanak.
Május. Pünkösd hava. Ebben az hónapban kezdődik az horgászat, gelisztával, vagy cserebogárral, vagy rákkal.
Junius. Szt. Iván hava. Urnap után kezdődik legjobban a rákászat és Anguilla (angolna) fogás.
Julius. Szent Jakab hava. Szent Jakab nap után a Halászok halászhatnak az öreghálóval egész Húsvétig, mert a vívásnak ideje elmúlt.
Augusztus. Kis-Asszony hava. Ugyan ebben az időben – Sz. Bertalan nap táján – megszünnek a halak hosszában nőni: hanem hizni kezdenek és temérdekek lesznek.
Ebben az hónapban szecskőt avagy nyers ráklábat tesznek a horogra; de eléb le kell vonni az héjját.
Szeptember. Szt. Mihály hava. Ebben az hónapban az sok külömb-külömbféle halászat vagyon. Az pontyokat is kihalászszák és más tókba vetik az nevelésre; az ivadékokat is kifogják és más tóba hányják, a hol nagyobb helyek vagyon az nevekedésre. Horogra fogják a halat Bőgölylyel, ha a szárnyát elszakítják. Item nyers, büdös ráklábbal és farkkal; de az héjját levonyák.
Október. Mindszent hava. Szt. Gál nap táján Halas tókat kihalászni, az az 14. Octóberben.
December. Karácson hava. A Tókra vigyázni köll és jól megtisztítani; ha be fagynak, szorgalmatosan lékeket kell rajtok vágni, hogy a halak meg ne fúllyanak a jég alatt.