VIII. A PÖNDÖRÖS.
Két [?] képpel.
Sió mentén, Tiszán, Dunán, a Körösökön, Maroson, Szamoson, szóval minden valamire való magyar folyón végtől végig, száz meg száz halászember – de amolyan néhanapján kijáró szerencse-halász – dobja azt a kerek, s az esőernyőre oly nagyon emlékeztető pöndörhálót partról a vizek mélyebb, lassú folyású helyeire, a hol a hal kevésbbé "jár", inkább veszteg áll, játszik, tekereg.
Vidék szerint a hálónak különböző a neve. Szegeden régente "pöndörháló" volt; azt mondta a Tisza pöndöröse, hogy azért van ez, mert csak pöndörítve lehet elvetni.
Más helyeken "pöndöly-", "pendely-", "péntőháló" a neve; erdélyi rokona pedig, mely azonban a Királyhágón át Biharba, jelesen a Berettyóra is átjött, a "rokolyaháló" nevet viseli; Baján "szoknyaháló" a neve.
A pöndöly, pendely, péntő nyilván az asszonyi ruházat legelsejére czéloz, mert a háló, összeesve, hosszú ránczban lóg alá; a rokolya a bokorrúgó felső szoknyától ered s ha e háló alakját és vetésének módját tartjuk szemünk előtt, rámondjuk, hogy ez a legjobb neve.
Mikor a falu apraja, úgy vasárnaponként, kicsődül a gyepre, hogy a verőfényen cziczázással, kifordítóval, farkas-bárány űzéssel elmulassa a délutánt, s azon kezdve, hogy
| Egyetem begyetem tengertáncz, Hajdú sógor mit kivánsz? Nem kivánok egyebet, Csak egy falat kenyeret; Pir Pál, Szabó Pál Tücski-rücski innen Pál! |
nagy lihegéssel, verítéktörülgetéssel végezi a játékot: olyankor mindég akad egy pár kis lány, a ki magának mulat, rendesen avval,
hogy egy helyben gyorsan forog. Rokolyája meglebben, mint a nyitott esőernyő; mire a kis lány hirtelen leguggol, a földuzzasztott rokolya pedig rikít, mint valami kinyilt, megfordított mákvirág.
Majdnem ugyanezt teszi a pöndörös is: ráveti a hálót köpenyszerűen a félvállára – a balra –, azután az ólmos ín egy darabját fogával, egy alsóbb darabját jobb kezével fogja, hogy a sodrás belékaphasson; a háló kellő közepére járó tartókötél ekkor a balkéz csuklójára van hurkolva; mikor minden rendben van, a pöndörös helyben egy erőset fordúl s a megsodorintott hálót ellöki, mely estében, mint a kis lány rokolyája, szétterjed s egész lapjával a víz színére esik.
A többit elvégzi a háló szerkezete: a töméntelen ólomgolyó,mely a háló inát terheli. Az ín t. i. hirtelen sülyed alá s minthogy a háló közepe követni nem bírja, a háló a vízben előbb mély csészealakot ölt, utóbb majdnem teljesen elzárt hurkot alkot, a melyből a hal, mely mindig csak oldalt keresi a kibúvót, menekülni nem tud.
Az erdélyi rokolya- és a magyar pöndörháló közötti különbségek magyarázata úgy az ősi elemek, mint a szerszámjárás szakaszában van meg.
A pöndörös és rokolyás halászok közfelfogás szerint leginkább elmondhatják magukról azt, a mire a keresztény világ legtöbb halásza oly büszke, hogy t. i. "Krisztus halászai".
Általánosan el van fogadva, hogy a halászokból vált apostolok a vető hálóval, az "amfiblesztronnal" * is halásztak s hogy ez az a háló, amelyről Máté évangyéliomának negyedik részében a 18–21-dik vers szól: "Mikor pedig járna Jézus a Galilea tengere mellett, láta két atyafiakat, Simont, ki mondatik Péternek, és Andrást, annak attyafiát, kik a hálót akkor vetik vala a tengerbe (mert halászok valának)".
"És monda nékik: Kövessetek engemet, és azt mívelem, hogy embereket halászszatok. "
"Azok pedig azonnal elhagyván a hálókat, követték Jézust."
"És onnan elébb menvén, láta más két atyafiakat, Jakabot a Zebedeus fiát és Jánost, annak attyafiát, a hajóban az ő attyokkal Zebedeussal, kik az ő hálóikat kötözgetik vala: és hívá őket."
Ez a görög szó, a hálón kivül, ruhát is jelentett, épen mint a magyar változatok.
"Amazok pedig azonnal elhagyván a hajót és attyokat, követték Jézust."
És valóban, ha az apostolkodáshoz a szegénység is föltétel, akkor a magyar halászok között az, a ki a vetőhálóval jár, avval keresi kenyerét, a szegénység valóságos apostola; mert manapság nem vetődik útjába üdvezítő, a ki a halak seregeit hálója alá szólítsa, mint tette Nazareth bölcse a Genezareth taván Simonnal és társaival, a miről Lukács évangyéliumának ötödik részében a 2–7-ik vers ekképen szól:
"És háta két hajókat a vízen állani; a halászok pedig minekutána azokból kiszálottak volna, mosták vala az ő hálóikat."
"És bemenvén egyik hajóba, mely Simoné vala, kéré őtet, hogy egy kevéssé a földtől beljebb vinné: és mikor leült volna, tanítja vala a sokaságot a hajóból."
"Minekutána pedig megszünt volna a szólástól, mondá Simonnak: "Vigyed a mélyre és bocsássátok le a ti hálóitokat halfogásra." *
"És felelvén Simon, mondá néki: Mester! jóllehet egész éjszakán fárasztottuk magunkat, és semmit sem fogtunk: mindazáltal a te parancsolatodra bevetem a hálót."
"És mikor azt mívelték volna, halaknak nagy sokaságokat rekeszték be; szakadoz vala pedig az ő hálójok."
"És intenek vala pedig az ő társaiknak, kik a más hajón valának, hogy eljönnének s nékik segítséggel lennének: Eljövének azért, és megtölték mind a két hajókat, annyira, hogy csaknem elmerülnének."
A latolgató ész hajlandó ugyan ebben hasonlatot látni s a halak sokaságában az embertömeget gyanítani, mely a magasztos tanításnak meghódolt s így az emberszeretet hajóját megtöltötte; de bármint volt légyen is, annyi bizonyos, hogy a pöndörháló "szegény ember szerszáma" országszerte, s a pöndörösnek kemény munkát kell végeznie, ha meg akar élni. A pöndörösnek ma már se hajója, se lélekvesztője. Folyómentén parthosszában jár messze távolságra, százszor veti a hálót, homlokán a veríték gyöngye, ruházatáról csorog a víz s örül, ha minden huszadik vetésre keszeget fogott.
Az egész hely különben nem zárja ki, hogy az apostoloknál az öregháló vagy a gyalom, a tulajdonképeni sagena és diktüon használatban volt, mert együttlétük emlékeztet a bokorra, holott a pöndörös rendszerint egyedül jár.
A PÖNDÖRÖS.
Sió
De azért ki nem fogy a munkakedve; mindvégig teljes erővel sodor s e makacsságban nagy része van a remény kiújulásának – hisz mindig azt hiszi, hogy "no most talán csak beüt az a jó szerencse!
A Sió mentén kiválóan sok az ügyes pöndörös, olyan, ki ebből pótolja száraz kenyerét. Igaz, hogy a Sió kiválóan alkalmatos folyó is.
Szőke vize, mely emlékeztet a tejopál-kőre, sok lengő, roppant hosszú hinárüstököt táplál, a melyet a "szelid" hal szeret csipkedni; medre mély, folyása sok helyen forgó-örvénylő; partját pedig szakadozott nád és gyékényfal szegélyezi, épen arra való, hogy a halászt elfedje s helyet adjon a háló röptének; így a halász megjelenése nem riasztja meg a felszínhez közel járó halat, a háló pedig meglepi.
A pöndörös rendesen erős, jókötésű magyarember, ki mezítelen lábbal vág neki a partnak; nyakábavetve csüng hátán a vászontarisznya, mely sötétbarna a sok rászáradt halnyálkától s nyakló hal vérétől; gatyája, ingújja magasra fel van tűrve, hogy mozgása, melytől a hálóvetés sikere függ, teljesen szabad legyen.
Valami pompás látvány az, mikor a halász kellő helyen megállapodik, a hálót vállára kanyarítja, forgás-sodrás közben a karok és lábak izomzata megfeszül, a háló síkegyenesre elterül s lecsap a vízre.
Igy halad gyors menetekben, Siófok alatt kezdve, Kiliti alá s így tovább, ki tudja meddig, míg a roppant munka sovány díját beszerezte.
A vetés pedig még csak hagyján, mert a sok gyakorlás úgy hozza, hogy a legkeskenyebb helyen is teljesen biztos; de a kihúzással ugyan gyakran meggyűl a szegény pöndörös baja! A folyóvíz feneke mindig változik, a víz viszi, de hordja is a halász legnagyobb ellenségét, az "akadót": beivódott tőkét, ágat s egyebet s ha a háló ilyenbe bonyolódik, akkor nagy a baj. A pöndörös ilyenkor huzogatja, rázogatja a tartókötelet, próbál víz mentén, víz ellenében, mmdenféleképen s mikor se így se amúgy nem boldogúl, levetkőzik, alábukik a mélységbe, hogy kioldhassa a szerszámját, rendesen nagy szakítások árán; azért a fonallal meghányt hálótű mindig ott is van a belső zsebében, hogy a gyepre telepedve, legott foltozhasson, tatarozhasson.
Képünk a pöndöröst abban a pillanatban ábrázolja, a melyben elvetette a hálót.
De a pöndörháló még más tekintetben is nevezetes: alkalmatos
vizek mentén az embernek ugyanaz, a mi a hegyi lakónak a fejsze, melyet mindig kezeügyében tartogat.
Minden révész kunyhóján ott függ; és nem hasítja a Duna, a Tisza, a Dráva vizét valamire való gabonáshajó, vagy dereglye, hogy kormányosa, első legénye ne tartogatná kéznél a pöndörhálót; – s a mikor a dereglye kiköt, a hajó csárdáját valami látogató keresi föl, ilyenkor kormányosné asszonyom csak odanyúl a tálas alá, a hol mindig akad egy pár dévér, egy-két durbincs, selymeshal, néha kisebb süllő is; – ezeket nagy hirtelenében kirántja s föltálalja.
A hajócsárda külső falán pedig bizonyosan ki van függesztve Krisztus halászainak ős szerszáma; – igaz, hogy ma leginkább a "tilosba" pöndörítik – – – – –