XIX. A "PISZTRÁNGTUDÓS".
A magyar nemzet nyugoti irányú művelődésének igen nyomós bizonyítéka, hogy akad már "pisztráng tudósa" is; de még inkább bizonyítéka az, hogy ez az új faj a teljes "személybátorságot" élvezi. Nem bántja senki sem!
Az igazi halászember, úgy a félbajusza alatt, megmosolyogja, amint tetőtől talpig angol "vízhatlanságba" bújva végig csörömpölget a partokon. Mert rettenetesen csörömpöl s még jobban villog ám; nyakig szerszám ő.
Ha már nem épen pisztrángra mehet, péld. valami nagyobb folyómelléken, akkor úgy fel van készülve, hogy elfoghatja a legapróbb küszhalat; de akár a "czethalat" is.
A muszka bagaria-czipőn s a svéd hasító-késen kívül minden, a mi rajta van, patent angol; a mi pedig ruházat, arra rá van nyomva a híres "Water Proof", vagyis, hogy a víz át nem járja. Egy vastag tárczában van az angol halász kalendáriom, a minden napra, sőt napszakra tartozó mesterséges légygyel; hozzá járul a haltartó, légszivattyúval; a halkosár; három-négyféle összerakható halászbot; a földbe leverhető esernyő; a plaid; a "ha akarom bot, ha akarom szék"; a csalitartó, horogszabadító, az a generális szerszám, mely balta, kalapács, harapófogó, fúró; a lapos ivópohár, a kis pálinkás kulacs; tarisznya és a jó ég tudja még mi minden.
Szóval "fel van készülve" s egyedüli baja az, hogy mindehhez csak két keze van; pedig négy se volna sok.
Oh, mikor bokros partra érkezik, ekkor a világ legszánandóbb teremtése! Minden istenadta ág neki támad.
Az egyik leüti a patent kalapot; a másik makacsúl belékapaszkodik a haltartó szíjába; a harmadik belé furakodik a halkosár csusztató résébe; a negyedik megfogja a "kamásli" gombját s a tetejébe
még a kibontott horog is beleakad valamely levél szárába. A "tudós", türelmet vesztve – egyet ránt; ekkor pedig az az istentelen horog a magasban valami csúcsban kapaszkodik meg s elvégre is el kell szakítani, újat kell feltenni.
De azért emberünk nem enged; ott vesződik öreg estig és – valami halász csak akad, a kitől egy pár derék halat lehet venni; mert mit is mondanának a társak, ha üres kézzel térne vissza!
Hát még a pisztrángos víz mellett! Már a hogy közelít a patakhoz s készülődik a horoggal, ez teljesen elég arra, hogy a pisztráng, mint a villám elmeneküljön, kő alá, a szomszéd göbébe, a merre csak tud.
Attól az igazi felkészüléstől, mely abban áll, hogy minden megvan a mi szükséges s az ember még is olyan sima, mint az ángolna, attól a mi "pisztrángtudósunk" még igen messze jár.
De azért nem enged ő egy hajszálnyit is, kivált lesipuskás társának, ki száz lépésen alul nem lövi a – kéz alatt megvett – nyulat.
Rendesen egy tuczat pisztrángról beszél a "tudós"; – a nagy kirándulás legalább hatvan darab; az egyik mindig olyan, mint a másik – legtöbbször félfontos; és "azelőtt", mikor még nem meszelték ki, fogott ő három, öt, hét fontosat is.
Ez a mi "pisztrángtudósunk". Ártatlan, jó ember, ki kalandjainak sikereinek elbeszélésével felvidítja hallgatóit, épen, mint kedves komája – a vadász.
Mindene angol – de lelke még nem az; még messze van tőle a szeretetreméltó, régi angol horgász, Sir IZAAK WALTON szelleme, ki a halászatot dicsőítve, megmondja azt is, hogy miért? És épen ebben a miértben rejlik azután az angol szellem:
Of recreation there is
So free as fishing is alone
All other pastimes do no less
Than mind and body both possess;
My hand alone my work can do,
So I can fish and study too". ** The Compleat Angler etc. by IZAAK WALTON and CHARLES COTTON. London 1653. Új kiadás. London, 1865.
Magyarra szabadon fordítva:
Oh áldott halászat, nincs párod tenéked,
Gyönyörűségemre rendelt a természet;
Semmi sem pótolhat testnek és léleknek,
Két kezem munkája bizton elvégezhet;
Dolgozva pihenek, közben gondolkozom,
S kifogván a halat, ismerni tanulom.Irta pedig ezt a jó angol Izsák már 1653-ban, oktatásúl adván nekünk, hogy mi a nemes szenvedély; szerinte az, a midőn a test s a lélek együtt jár, okúlva élvezünk, élvezve tanúlunk, önzéstől mentve: ott az anyatermészet kebelén.