HOUZEAU: A CSILLAGÁSZAT TÖRTÉNETE
HARMADIK FEJEZET.
A CSILLAGÁSZAT A MESÉK VILÁGÁNÁL
(folytatás)
A KÖZKELETŰ CSILLAGÁSZAT
Az őscsillagászat haladásának lassúsága. – Az éggömb és forgása. – Mértékes órák. – Az idő megfigyelése a csillagok révén. – A nagy bolygók felfedezésének befejezése. – A naptár alapítása. – Holdjárású naptárak. – Napjárású naptárak. – Hold-napjárású naptárak. – A százados ünnepek. – A gúlák.
Az őscsillagászat haladásának lassúsága.
Azt hihetnők, hogy valamely társadalom első törekvéseiben nem valami nagy dolog volt csupán csak Vénuszt ismerni fel a bolygók közül, és a hónapokat csak a Hold újra való előtünése, az éveket pedig csak a hóhullás és a legrövidebb napok visszatérte révén számlálni. De nem kell szem elől tévesztenünk, hogy a kőkorszakban, sőt még a bronz-korszak legnagyobb részében is, a haladás minden irányban lassú volt. De azért az értelmi mozgalom mégis gyorsuló mozgás, csakhogy ős-korát nem szabad a XIX. századra vonatkozó tapasztalataink mértékével mérni.
Hogy az ember bizonyos körülmények között szörnyű sokáig meglehet a nélkül, hogy észrevehető haladást tenne, ezt az afrikai néptörzsek egy részének példája
igazolja. Már az ó-korban megjegyezte volt HERODOT, hogy Aethiopia Egyptom történelmének legrégibb emlékei óta mit sem változott.(1) Dél-Afrikáról szólva azt mondja LIVINGSTONE, hogy ott "az emberi szellem a világ fizikai jelenségeit illető dolgok iránt még jelenleg is oly közönyös, mint a milyen volt bizonyos időtájban Angolországban. A tudományok egyike sem fejlődött, és vajmi csekély a valaha megvitatott kérdések száma, kivéve azokat, melyek szorosan összefüggnek a gyomor szükségleteivel". (2) És hozzáteszi: (3) "A jelenkori makololok mozsarai, mozsártörői és szitái egészen hasonlók azokhoz, melyeket WILKINSON a régi egyptomiak szerszámai között ír le. A függélyes szövés mestersége, a fazekas korongja, a guzsaly és az orsó és a kertész-szerszámok legnagyobb része még most is olyan, mint volt az e törzsbelieknél öt- vagy hatezer év előtt. CAILLIAUD egész világosan kimutatta, hogy mily változatlanok a szokások Afrikában, (4) pedig hát ez csak elvétett példa.
Másrészt azonban meg kell gondolnunk, hogy egy nagyon hathatós eszköz, az írás mestersége, még nem volt meg. A szájhagyomány révén való tanítás pedig csakis szükkörű lehetett és könnyen elfajulhatott. Csakis az írás, ez a meg nem szünő szó, PLATO fónén apeiron-ja, csakis ez volt alkalmas, hogy a felfedezések örök
(1) HERODOTUS: Historia, lib. II, cap. 30.
(2) LIVINGSTONE: Missionary travels, 1857, ch. 6.
(3) LIVINGSTONE: i. m., ch. 10.
(4) CAILLIAUD: Recherches sur les arts et métiers, les usages de la vie civile et domestique des anciens peuples de l'Egypte, de la Nubie, et de l'Éthiopie, 1831; számos színezett műlappal, melyek az első mesterségek szerszámait és szerszámjárását tüntetik elő.
életét biztosítsa. Sőt észrevehetni, hogy az ismereteknek, különösen pedig a csillagászatnak lendülete a mindenkori írásrendszer fejlődésével függött össze. Az írás mesterségéhez épen nem értő népek egyike sem tett jelentős lépést a kezdetleges csillagászat körén túl. Óczeániának legértelmesebb lakói, kik e kört valamennyire túllépték, a dolgokat bizonyos jelek segítségével kezdették emlékezetben tartani. Az inkáknak, kik a napfordulatokat és a Napnak a zeniten való átmenetét észlelték, meg voltak az ő quipo-ik azaz mnemonikai zsinegeik (görcs-írás), melyek csaknem könyveket formáltak. (1) Az aztékek pedig, miként a khinaiak és japániak, a hieroglifás írásmóddal éltek.
Ez volt az írásmódja a régi Egyptomnak és Khaldeának is. Azonban ezen országokban lassacskán fonetikai jelekkel keverték, (2) melyek eleintén csak szótagokat, később azonban már hangtagokat vagy is valóságos betűrendi jelekét fejeztek ki. A fönicziaiak kizárólag fonetikai módszert csináltak belőle és e pillanattól kezdve a gondolatközlés minden ízében lehetővé vált. Figyelemre méltó, hogy Japán, mely a szótagolásig vitte, a haladásra sokkal inkább volt képes mint a szomszédos Khina, mely az ó-kor tiszta hieroglifáit tartotta meg.
Az írás mestersége, felfedezése első idején, nem volt közhasználatú. A régi görögök a fönicziaiaktól vették át, de ezen ősidőkből csak vajmi kevés nyoma maradt náluk. Görögországban nem akadtak feliratokra,
(1) A quipo-k (vagy quipu-k) rajzát l. CSOPEY és KUPPIS: Világforgalom. 1889, p. 142. (Ford.)
(2) A –X. század előtt.
melyek a negyvenedik olimpiádánál, tehát a –VII. század végénél régiebbek volnának. HOMER egyetlen egyszer sem beszél írásról; az ő szémara lugrá-i vagyis gyászos jelei (1) festmények és hieroglifák, de nem betűk. Nem említ sem síriratokat, sem emléktáblákat, és az Odisszea egyik helyéből (2) az tűnik ki, hogy egy hajófelügyelőnek kívülről kellett tudnia a rakomány lajstromát.
Így hát az ősnépek csillagászatának az írás-mesterség segítkezése nélkül kellett, úgy a hogy boldogulnia. De azért az ember még ís csak rászorult az égi testek mozgásának szabatosabb ismeretére, hogy a nap és éj folyását jobban beoszthassa és a hónapokat és az éveket pontosabban kiszabhassa. Az ilyen közkeletű dolgokhoz több figyelem kellett, mint a mennyit a vad-ember első megfigyelései igényeltek. Szinte mondhatnók, hogy a tudományt a közszükségletek gyarapodása vitte előbbre, és mivel emezek a magánéletbe vágtak, a csillagászat is, haladása első idején, mindenkinek a tudománya, igazi közkeletű csillagászat volt.
Az éggömb és forgása.
Az első kivánalom az volt, hogy az ember az éggömbről általános képet alkosson magának. Legfontosabb köreiről már szemléleten alapuló fogalma volt, még mielőtt azokat külön nevekkel jelölte volna meg. Így például a görögöknél a délkört, a meszémbrinosz-t csak EUCLIDES nevezi meg először a –IV. században; (3) a kolurák, koluroi, mely szó megcsonkítottakat jelent, először
(1) HOMERUS: Ilias lib. VI. v. 163.
(2) HOMERUS Odayssea, lib. VIII, v. 163.
(3) EUCLIDES: Phaenomena.
a smyrnai THEON-nál a –II. században fordulnak elő. (1) Eme szerzőnél ezeken a körökön valamennyi deklinácziós kör értendő; e körök déli végét a láthatatlan csillagokat fedő párhuzamos kör (2) szemeink elől eltakarja, mintegy megcsonkítja. De később a kolurákon csak azokat a deklinácziós köröket értették, melyek az éjnapegyenlőségi és a napfordulati pontokon mennek át. (3) A görögök a Nap pályáját még mindig loxos-nak, a ferdének nevezték; a +IV. században ACHILLES TATIUS az első, ki az ekleiptikos vagyis ekliptika szót használja. (4-5)
Az éggömb ferde állásán ugyancsak csodálkoztak. Sok régi filozófus, mint például ANAXAGORAS, apolloniai DIOGENES, EMPEDOCLES és DEMOCRITOS, azt képzelte, hogy a sark valamikor a zenitben volt, és hogy a horizont lassacskán az északi oldalra emelkedett. Ugyanakkor történt, hogy a Nap pályája, melyet annak előtte az egyenlítőben fekvőnek tartottak, ferdévé vált. ARISTOTELES, és valószínűleg a görögök mindannyian, az ég megtekintésénél a sark felé fordultak: jobbkéz felé esett Kelet, balkéz felé Nyugat. De LUCANIUS, ki cordovai volt, tehát akkoriban szélső Nyugaton volt, napnyugat felé fordult: az Északot jobbkéz felé, a Delet balkéz felé helyezte.
(1) THEON SMYRNIUS: Liber de Astronomia, cap. 8.
(2) Parallèle de perpétuelle occultation, azaz a horizont déli pontjának megfelelő párhuzamos kör, mely az illető horizontra nézve láthatatlan csillagok övét határolja; a horizont északi pontjának párhuzamos köre pedig a mindig a horizont felett maradó, azaz a sarkkörüli csillagok övét határolja. (Ford.)
(3) PROCLUS: De sphaera, cap. 9.
(4) ACHILLES TATIUS: Isagoge in phaenomena, cap. 23.
(3) Az elnevezés onnét van, mivel ezen vonalon mennek végbe a fogyatkozások, az eklipszisek.
Húsz vagy talán még huszonegy századdal időszámításunk előtt, az akkadiak az ekliptika körét tizenkét részre, (1) dodekatemóriák-ra osztották, mely felosztást idők folytán a szomszédos népek is elfogadták. Ezek az egymásután feltünedező körívek az éggömb forgását 12 részre, a napi időszak 12 dupla órájára osztották fel. A khaldeai csillagászatnak egyik jellemvonása volt, hogy a csillagzatokat a horizonton vette figyelembe, míg az indiai és khinai csillagászat azokat kulminácziójukban tekinté. Az évenkénti felkelések és lenyugvások, azaz az utolsó még látható esti lenyugvás és az első már észrevehető hajnali felkelés, voltak az elemei Khaldea és a szomszédos tartományok gyakorlati csillagászatának. Naptárakat szerkesztettek, a melyekben eme jelenségek évenkénti visszatérte gondosan fel volt jegyezve. A csillagzatoknak oly rendszerét állították össze, melyek együttesen keltek fel s együttesen áldoztak le. Egyazon rendszernek különböző csoportjait görögül paranatolai-nak (2) nevezték, honnét a franczia paranatellon származott.
HESIOD a csillagoknak a Nappal együtt való felkeléséről és lenyugvásáról legalább is tíz különböző helyen szól. (3) Az észleleteknek eme jelenségre alapitott rendszerét SEXTUS EMPIRICUS részletesen fejtegette. (4) Az ekliptikától úgy északra mint délre fényes csillagokat jegyeztek meg, melyek felkeltük vagy lenyugvásukkal a kü-
(1) (SAYCE): Transactions of the Society of biblical archaeology, vol. III, 1875, p. 143, 359.
(2) SERVIUS: Commentarii in Virgilii Georgica, ad lib. I, v. 218.
(3)HESIODUS: Opera et dies, v. 383, 417, 566, 571, 587, 598, 609, 613, 6619; Clypeus Herculis, v. 397.
(4) SEXTUS EMPIRICUS: Adversus mathematicos, lib. V.
lönböző dodekatemóriák felemelkedésének kezdetét és végét határozták meg. Így tehát az ekliptika tizenkét részének megjelenése nem az ekliptikai, hanem az éggömbbel együtt forgó más csillagcsoportok révén volt megjelölve. Erre az elvre van alapítva ARATUSnak –IV. századból való híres költeménye. (1)
A paranatolák épülete igen hosszú időn át a közkeletű csillagászat oktatásának alapköve maradt, miről azok a táblázatok tanuskodnak, melyekre egészen a római birodalom hanyatlásának végső korszakáig találunk. (2) A megfigyelésekből kiderült, hogy a legtöbb csillagra nézve hajnali felkelésüktől akroniktikus felkelésükig, vagyis a Nap lenyugvásával egyidejű esti felkelésükig igen közel öt hónap avagy 150 nap telik el. (3) Másrészt a Nappal együtt való felkelések és lenyugvások megfigyeléséhez megkivántatott, hogy a csillag bizonyos távolságban legyen a Naptól; ez a távolság a csillag fényességétől függ. Így például, hogy a Sirius-nak a hajnali szürkületben való felkeltét észrevehessük, PTOLEMAEU adataiból az következik, hogy a Napnak még 10–11 1/2 fokkal a horizont alatt kell állania. (4)
A khinaiak, mindamellett hogy más irányban foglalkoztak, mégis felismerték azt, hogy a csillagok
(1) ARATUS: Phaenomena, v. 562.
(2) Úgy a fel- mint az alászálló paranatola tábláit a következő munkákban találhatni: ARATUS: Phaenomena, v. 549–750; ERATOSTHENES: Catasterismi, cap. 2; HIPPARCHUS: In Arati et Eudoxi phaenomena, lib. II, lib. III, cap. 8; HYGINUS: Poeticon astronomicon, lib. IV, cap. 13; MANILIUS: Astronomicon, lib. V; FIRMICUS: Astronomicon, lib. VIII, cap. 6; MARTIANUS CAPELLA: De nuptiis philologiae et Mercurii, lib. VIII.
(3) AUTOLYCUS: De ortu et occasu astrorum, lib. II, prop. 4.
(4) PTOLEMAEUS: De apparentiis stellarum.
évi fel- és letünésében szabályosság van. A Hia-dinasztia naptára, a csillagászati irodalom legrégibb emléke, mely a –XXII. századból való, már közhasználatra bocsájtja a legnevezetesebb csillagképek évi járását. A többi között feltaláljuk benne, hogy mely csillagzatok láthatók a különböző hónapokban, mely csillagzatok szűnnek meg láthatókká lenni, és melyek kerülnek ismét elé [elő].
Mértékes órák.
Az éggömb felfogása első eredményeinek egyike az volt, hogy módot nyujtott az időtartamok pontos mérésére. Lehetővé tette, hogy hozzávetőleges órák helyett mértékes órák használtassanak. Az utóbbiak eleintén két rendbeliek voltak, a szerint, a mint a nappali vagy pedig az éjjeli idő forgott szóban. Valóban, az éggömbnek mint óraműnek két külön mutatólapja volt, melyeket váltakozva kellett nézni: nappal a Napét, éjjel a csillagokét. Így esett meg azután, hogy a természet-szabta napot, a Nap felkeltétől egészen a lenyugvásáig, bizonyos számú részre osztották és ugyanannyi részre osztották a természet-szabta éjt, kezdve a Nap lementétől egészen a következő reggelen a horizonton való feltüntéig. Hogy tehát az éjjeli órák nem voltak egyenlők a nappaliakkal, és hogy úgy az éjjeli, mint a nappali órák tartama az évszakok kal változott: ezt az időfelosztásnak ez a módja hozta magával. Az időnek két külön csoportba tartozó ilyetén részeit időleges óráknak, a görögöknél horai kairikai-nak nevezték el.
A khaldéusok tisztában voltak az egyenlő órák fogalmával, a melyek az egyenletes menetű napi idő-
szakot ölelik fel. Ezek valának azok az órák, melyeket a görög csillagászok éjnapegyenlőségi óráknak, horai iszémerinai-nak neveztek. Mindazonáltal ezeket az órákat, melyeknek használata nekünk oly egyszerűnek, ás jó oldala oly szembeötlőnek látszik, csak az újkor fordította hasznára. Babilon csillagászai időleges órákkal éltek, miként ezt észleleteik, melyeket PTOLEMAEUS számított ki, nyilván tanusítják. A fáráók korabeli egyptusok szintén ezeket az egyenlőtlen órákat használták. Az időt az éj beálltától számították ás a csillagos félnapi időszak óráit a Nap felkeltével szakították meg; az ezen órák tizenkettedikében uralkodó istenségnek ez volt a neve: "azon idő úrnője, melyben nincs többé sötétség." (1)
A khinaiakról el kell ismernünk, hogy jó eleve használták az egyenlő órákat. De azért a nap és az éj időleges felosztásán (azaz külön a napnak, és külön az éjnek egyenlő részekre való osztásán), miként a többi népek, úgy ők is átestek. Sőt a természet-szabta éjet még most is felosztják öt virrasztóra, melyekre a nagy és a kis városokban naplementétől napfelkeltéig harangoznak. (2)
A nyugati népeknek szörnyen nehezükre esett a nap és az éj egyazon mértékkel való mérésének egyszerűségét belátniok. A klasszikus ó-korban az egyenlő órák sohasem voltak közkeletűek. A napórákon és a
(1)(J. B. BIOT): Mémoires de l'Académie des scienses de l'Institut de France, t. XXIV, 1854, p. 316.
(2) MAGELHAENS: Nouvelle relation de la Chine, 1688, p. 120; LE COMTE: Nouveaux mémoires sur l'état présent de la Chine. 1696, t. I, p. 81.
vizi órákon meg kellett tehát jelölni az időleges órákat, bármily bonyodalmas volt légyen is a dolog. A görögöknek minden árnyékvető műszere eme rendszer szerint volt beosztva; a kitűzött vonalak eme műszerek mindegyikén az egyenlőtlen óráknak feleltek meg, ilyes árnyékvonalak voltak húzva a Szelek tornyának, Athén eme monumentális időmérőjének (1) a falaira is.
A mennyiben pedig vizi órákat használtak, ezeknek a skáláját szintén az említettük szokáshoz kellett alkalmazni, minek kivitele nagy nehézségekkel járt. Midőn a rómaiak nappali órákról beszéltek, ezeken korántsem értettek olyatén meghatározott időtartamokat, mint a minőket jelenleg mi értünk rajtuk. Így például az ő nónájuk vagyis a napfelkeltétől számított kilenczedik órájuk (2) a mi délutáni 3 óránknak csakis az éjnapegyenlőségek idején felelt meg; nyáron a nóna később, télen pedig korábban esett. Az egyenletes járású idő fogalma az utolsó fogalom, mely az emberi szellemben megfogamzott.
A súlyhajtotta óraművek feltalálása sem volt képes ezt, a barbárság idejéből származó rendszert nyomban kiszorítani. A fogyatkozásokat tovább is időleges órák szerint jelezték, miként ezt a többi között Regiomontanus almanachjaiban láthatni. Sok városban, különösen pedig Németországban, a mi XIV. századbeli eleink megkivánták, hogy a toronyórák, melyek akkoriban kerültek volt fel, nyáron nagy órákat, télen pedig
(1) Legfeljebb a –II. századból való.
(2) MANILIUS: Astronomicon, lib. III, v. 532.
kicsiny órákat mutassanak. (1) Eme szokásnak egyik maradványa volt az is, hogy a jelen század elején a déli Alpesekben az órákat még olasz módra, azaz a Nap lementétől számlálták. Az órák sorszáma ehhez a folytonosan változó időponthoz igazodott. Az ember anynyira rabja a szokásoknak, hogy az olaszok nem egy könyvet írtak, hogy eme rendszer képzelt jó oldalait vitassák [erősítgessék] és megtámadják a déltől kiindulva számlált egyenletes órák behozatalát.
CORDARA még 1783-ban is adott ki egy értekezést, melyben annak rendje és módja szerint védelmezte a barbár csillagászatnak ezt a maradványát. (2)
Miért ne változtathatná az ember mondá ő, az időt naponként naplementekor, a mikor hát Európának valamennyi többi részében meg kell azt változtatni délben? Ebben az okoskodásban volt valami abban a korban, melyben még azt hitték, hogy a toronyórákat szükségképen a valódi idővel kell megegyeztetni. Mindez harmincz évszázadnál régibb szokásoknak és csak részben kijavított rendszereknek volt a maradványa. Az a hosszú idő, mely megkivántatott, míg az ember úgyszólván darabonként vetegette magától el az ősidők kényelmetlen és bonyolódott időmérését, a balhit hatalmának legjellemzőbb vonásai egyikének tekinthető. Még a legfelvilágosultabb országokban is csak a mult [XVIII.] század vége felé vagy a jelen század elején vették az óraszámlálás kiinduló pontjául a közép delet a
(1) PONTUS DE THIARD: Discours du temps, de l'an et de ses parties, 1556.
(2) CORDARA: Trattato de'vantaggi dell'orologia italiano sopra l'oltramontano, (1781).
valódi dél helyett: Londonban 1780 táján, Berlinben 1810-ben, Párisban 1816-ban. De ha a mi időnk nem változik is napok szerint, mégis változik hely szerint. Most még csak sejtjük, hogy mily egyszerű volna az egyetemes idő használata, és az évszázados szokások iránti tiszteletünk odáig megy, hogy a nap felosztására nem merjük a tizes rendszert alkalmazni.
A napi időszakaszt még most is a khaldeai tizenkettes rendszer szerint osztjuk fel. Ebben 12 óra volt, mert a dodekatemóriáknak egymásra következő felkelte után indultak. De mivel ezek az időközök kissé nagyok voltak, dupla órákat csináltak belőlük, s így azután később 24 részt számláltak. Alaposan felismert dolog, hogy a nap tizenkettes felosztása akkádi eredetű, és hogy időszámításunk előtt húsznál több évszázadra vezethető vissza.
Az Újvilágban az aztékekben és a májákban megfogamzott ugyan a mértékes órák eszméje, mindazonáltal nem voltak eszközeik, hogy azokat valóságos mértékekkel meghatározzák. Náluk a napnak alosztályai 2-nek hatványai szerint valók voltak. Az aztékek egyenlően meghatározott 16 részt formáltak s a számlálást napfelkeltén kezdették, * a máják ellenben beérték 8-czal, mindazonáltal úgy az aztékek, mint a máják a részeket csak az égboltozat közönséges szemlélete révén határozták még meg.
* A. VON HUMBOLDT: 8 részt mondott; de az alosztályokat magasabb rendre emelték. (LEON Y GAMA: Descripcion histórica y cronológica de las dos piedras que se hallaron en Mexico, 1792, part. II, app. I.)
139 Az idő megfigyelése a csillagok révén.
Baj azonban, hogy a fényesebb csillagok nincsenek olyannyira szabályosan szétosztva az égbolton, hogy egészen egyenlő időközökben tünedezhetnének fel a horizonton. Eme csillagok felkelésének megfigyelése tehát csak időtartamok szerinti felosztást szolgáltatott az éj folyamában, mely tartamok maradandók voltak ugyan, de nem egészen egyenlők; a megfigyelés nyujtott ugyan időpontokat az idő folyásában, de nem szolgáltatta minden egyes óra kezdetének pillanatát.
Hogy tehát az ember az éj folyását jelezhesse, a csillagoknak a horizonton való feltüntére várakozott. A –XIII. századból való egyptomi uranológiai és asztrológiai naptár, melyet egy királyi sírbolt menyezetén találtak, 15-éjjeles időközökre és emellett egy egész évfolyamra jelölte meg a csillagoknak és a csillagcsoportoknak a thébai horizonton való felkeltét, a sötétség beálltától hajnalig. A csillagok nagy ügyességgel voltak kiválasztva a végből, hogy minden éjben az időtartamnak tizenhárom maradandó kezdőpontját tüzzék ki, tehát tizenkét meghatározott időközt tüzzenek ki. De mivel ezek az időközök a kezdőpontokul használt csillagok helyzetétől függtek, lehetetlen hogy egymással pontosan egyenlők voltak légyen.
A khinaiak, a helyett hogy a horizonton való észleletek révén állapították volna meg az időt, miként már fentebb mondottuk, nagyon régen felismerték, hogy sokkal jobb a kulminácziókra támaszkodni. E végből már a Hia-dinasztia kora, vagyis a –XXII. század óta, annak rendje szerint felhasználták a Nagy Medve hét
fényes csillagát és a tőlük Himzőleánynak nevezett csillagzatnak két csillagát, a mi Lantunknak α és β-ját.
Mindamellett, hogy a görögök különösen szerették a horizonton való megfigyeléseket, a delelések hasznos volta még sem kerülte el figyelmüket. HIPPARCHUS összeállított egy lajstromot, melynek csillagai, kezdve a Nagy Kutya α-ján, a Hydra θ-ján, az Oroszlán ν-jén, stb., óráról órára a délkörön átmentek. Az órák tört-részeit becslés útján határozták meg.
A nagy bolygók felfedezésének befejezése.
A csillagos ég kitartó megfigyelése szükségképen magával hozta a nagy bolygók felfedezésének befejezését. Ez a dolog a czivilizácziónak legalább is négy tűzhelyén önállóan történt meg. Eme középpontok legnagyobb részében ez égi testek ismeretéhez, felfedezésük eles-elejétől fogva, megszemélyesítés és isteni tulajdonságok fogalma füződött, mi hírmondója volt a csillagimádás korszakának.
Igaz ugyan, hogy HOMER és HESIOD a bolygók közül csakis Vénuszt említik, de másrészt elvitázhatatlan, hogy már a –VI. században PYTHAGORAS ezeknek az égi testeknek mindegyikét jól ismerte. Időszámításunk kezdetén nem csupán a rómaiaktól meghódított népek, hanem bizonnyára Európának minden népe szemmel kisérte a nagy bolygók mozgását. A druidák az iskoláikban tanították eme mozgásokat, * és az EDDA arról tanuskodík, hogy a skandinávok isteneiknek neveivel
* CAESAR: De bello gallico, lib. I.
a bolygójárású hetet ruházták fel. Nem épen valószínütlen, hogy eme különböző vidékeken a legutoljára felfedezett bolygók ismeretét külországokból hozták be, vagy legalább, hogy ismeretük a fejlettebb népekkel való érintkezés révén könnyíttetett meg.
Ellenben Egyptomban a bolygók antik nevei, melyek IV. RAMSES síremlékének naptárából valók és a –XIII. században használtattak, kizárólag az országnak és a hazai nyelvnek sajátai, és nemzeti tudománynak fejlődéséről tesznek tanubizonyságot. Alig kell hogy megjegyezzük, hogy eme legrégibb czivilizáczió körében a mozgó égi testek ismerete sokkal régibb időkből való mint a görögöknél. Ezen égi testek neveinek többrendbeli sajátszerűsége volt. Az általános megnevezés "utazó istenek"-et jelentett. A három felső bolygót külön csoportba foglalták, mely Hórusz-nak volt szentelve, kinek azonban különböző ténykedéseit tüntették fel. Jellemző elnevezéseik közül különösen figyelemre méltó a Marszé, a mennyiben ez eme bolygó hosszas visszafutásainak és két különböző irányban való szembeötlő mozgásának fogalmát rejti magában. A bolygók nevei, úgy a demotikusak, mint a hieroglifásak, valamint a jelentményeik, különben a következők:
BOLYGÓ |
DEMOTIKUS NEVE |
HIEROGLIFÁS NEVE |
A NEVEK JELENTMÉNYE |
| Merkur | Szevek | Szeveku | ? |
| Vénusz | P-nuter-ti | P-nuter-tiau Vennu-hesziri |
A reggel istene Ozirisz bibicze |
| Marsz | Hart-es | Har-teser Har-m-achu |
Vörös Hórusz A két horizont Hórusza |
| Jupiter | Har-pe-scheta | Har-ape-scheta | Hórusz, az éggömb kalauza |
| Szaturnusz | Har-ka | Har-ka-her | Hórusz, a legfelső teremtő |
Alább látni fogjuk, hogy a bibicz, a görögök főnikszmadara, jelképe volt a Sirius hajnali felkelése periodusának. *
Asszíria vallása hasonló volt Egyptoméhoz. Míg azonban az egyptomiak majdnem mindent a Napba foglaltak össze, addig a csillagászatban kétségen kívül jártasabb khaldeo-asszíriaiak figyelmét a csillagrendszerek összessége, különösen pedig a bolygók jellemző sajátságai kötötték le. Náluk az égi testek mindenek előtt az istenek külső nyilvánulásai, nevezetesen pedig az abszolut lény anyagából kiáramlott isten-személyeknek látható jelenségei voltak. Nehéz volna tehát a khaldeai bolygókat theológiai megszemélyesítésüktől ;s isteni látszatuktól különválasztani.
Merkurnak vagyis Nebo-nak eme déli éghajlat alatti élénk fényét és jelentőségét nem szabad figyelmünkön kívül hagynunk. Ez az égi test a "legfelsőbb értelmet" fejezte ki és tiarával és királyi mezzel volt felruházva.
* Ebben a Fejezetben a napjárásu naptáraknál. (Ford.)
Ábrázolataiban gyakran előfordul, hogy vállaihoz négy roppant nagy szárny van kapcsolva, melyek talán gyors mozgását jelképezik.
Vénuszt Isztar-nak nevezték, mely név Szidon Astar(eth)-jével egyezik. Benne több istenséget láttak, így Anat-ot, különösen pedig Bilit-et, a természet nagy istennőjét. Isztar volt a legfensőbb megszemélyesítése a női elemnek, anyja valamennyi istennek és minden lénynek, Venus genitrix-e a klasszikusoknak.
Marsznak, mely oppozicziója idején való képével leginkább felötlik a felső bolygók közül, Nergal volt a neve, és máris a hadak istenének tekintették. Leírásaiban a nagy hős, a csaták ura és szintén a vadászat istene jelzőkre találunk, mely utóbbi jelzőt szembeötlő ide-oda rándulásai eléggé megmagyarázzák. Ábrázolataí alig maradtak fen, és a feltalált nagyon kevés képen pallossal kezében és kakas-lábakkal van előtüntetve.
Jupitert Merodach-nak nevezték. Miként Görögországban, úgy itt is ugyancsak az istenek királya volt, és álló helyzetű és kivont karddal járó ember vonásaival ábrázolták. Legkiválóbb jelzői ezek voltak: az öreg isten, a legfelső biró, a csillagállítás (horoszkóp) mestere. Ez utóbbi elnevezés azt a fontos szerepet jelezte, melyet az ember sorsában játszott.
Végre Szaturnusz, Adar vagy a közönséges feljegyzések szerint Ninip, bizonyára nem az utolsó volt a bolygó-személyiségek között. Melléknevei között ott voltak: a hatalmas, az erő ura, az ellenség megsemmisítője és az állatkör fia, mely utóbbi jelző bizonyára arra a körülményre vonatkozik, hogy ő a legtávolabbi
a bolygó-személyiségek között, és a hogy ő utána már csak az éggömb következik: a görög Szaturnusz is fia volt Uranosznak. Valósággal azonban Szaturnusz, miként többi mellékneve mutatja, az asszíriai Herkules volt. Állva ábrázolták. A Louvre muzeumában levő óriások egyike úgy ábrázolja, a mint hóna alatt összeroppant egy oroszlánt, mely egészen kicsinynek tűnik fel az isten-szobor méretei mellett.
A bolygók ó-perzsa neveinek szintén sajátos jelentésük volt, mi azt látszik mutatni, hogy önállóan fedeztettek föl. E nevek a következők: Tir, Merkur; Anahid, Vénusz; Behram, Marsz; Anhuma, Jupiter; Kevan, Szaturnusz.
Kétségtelen, hogy a hinduk is önállóan fedezték föl a bolygókat, és valószínü, hogy felfedezésük csak a –IX. század után ért véget, ha ugyan arra a körülményre támaszkodunk, mely szerint MENU intézményeiben * a bolygók egyike sincs említve. Neveiknek és jelzőiknek eredetisége nyomán mondhatjuk, hogy a bolygók mindegyikét önállóan ismerték fel.
Merkurt a budh, tudni, ige után Budha-nak nevezték, a szerdának pedig budha vâra volt a neve és ez a nap Merkurnak volt szentelve. Vénusz, mely a hinduknál hímnemű, Szukra, a ragyogó, és Daitya-guru, a daityák vagyis a titánok fejedelme neveket viselte. Marsz a Lohit226&#;nga, vörös test, és Angaraka néven volt ismeretes; ez utóbbi szó az angara-ból, izzó szénből, van leszármaztatva. Jupiternek Brihaspati vagyis a fejlődés
* MENU törvényeit csak a –IV. században foglalták írásba, de egészben véve sokkal régibb állapotokat tüntetnek fel.
ura volt a neve. Végre Szaturnusz a 'Szanaiszcsara, vagyis a "lassan járó" volt, mely képes kifejezés a hetedik szferában térden csúszó görög Szaturnuszra * emlékeztet. A Vénusznak tulajdonított ragyogás, a Marszra ruházott vörösség és a Szaturnuszra rótt lassúság szembeötlőleg tanusítják, hogy ezen égi testeket tényleg megfigyelték. A bolygókat graha, "a ki megmarad", gyűjtőnévvel jelölték, mi már a tulajdonképeni csillagászattól az asztrológiára való átmenetet jelzi.
Khinában, hol a vallásos irányzat sohasem jutott határozott kifejezésre, a bolygók nem voltak megszemélyesítve. Ez a mintegy negativ jellemvonás azt bizonyítja, hogy a régente a Sárga folyó vagyis a Hoang-ho völgyébe telepedett bevándorlók szintén önállóan fedezték fel a bolygókat, melyeket azután a khinaiak az ő öt elemekkel egyeztettek össze, nevezetesen Merkurt a vízzel, Vénuszt a fémmel, Marszt a tűzzel, Jupitert a fával és Szaturnuszt a földdel, mi nagyon sajátszerű felfogást árúl el. Csakis Vénusznak volt külön neve: Tai-pe, a nagyon fehér, talán azért, mert először fedezték fel és mert eleintén egymagában való volt. Nem találjuk nyomát, hogy az említettük bolygókat a birodalom őskorában megfigyelték volna. Azonban a –V. században CZO-CSUEN már több helyen és olyformán szól ezen égi testekről, hogy az embernek azt kell gondolnia, hogy azokat akkoriban már jól ismerték, a nélkül azonban, hogy járásuk sajátosságait meghatározták volna; mert ebben
* NONNUS: Dionysiaca, lib. XXXVIII, v. 226.
a korban a khinaiak még nem tudták sem megállásaikat, sem visszafutásaikat számon tartani. A bolygókat illető legrégibb megfigyelések közül tudomásunkra jutott a Marsznak egy helymeghatározása a Skorpióban, mely észlelet a –V. század elejéről való.
Az Újvilágban még a legfejlettebb népeknek, mint az inkáknak és az aztékeknek figyelme sem terjedt túl a Vénuszon. Azonban a Keleten két néptörzsre akadunk, melyek más bolygókat is ismertek, a nélkül azonban, hogy a nagy bolygók mindegyikét felfedezték volna. Náluk a planetografiai kutatást úgyszólván a fele útján találjuk. Az indiai félszigetről származó dravida törzsek, melyekkel az árják ez országba érkeztük idején (1) találkoztak, figyelemmel kisérték Vénuszt, Marszt és Jupitert, de nem volt tudomásuk Szaturnuszról és Merkurról. (2) A tahiti-beli benszülöttek pedig meg voltak barátkozva Vénuszszal, melyet a Nap két oldalán való megjelenésében azonosnak ismertek fel, és a melyet reggel Hovo-poe-po-nak, este pedig Tu-rüa-nak neveztek. Marsz bolygót a Fetea-üra vagyis a vörös csillag névvel ruházták fel. A törzs legműveltebbjei ismerték még Jupitert és Szaturnuszt, melyeknek neve és égi jelensége azonban nem szivárgott a nép közé. A mi Merkurt illeti, erről mit sem tudtak. (3) Elmondhatjuk tehát, hogy a tahitiakra akkor bukkantunk rá, midőn a nagy bolygók felfedezése náluk épen folyamatban volt. Mindent összevéve, a sorrendet, melyben ezeket az égi tes-
(1) A –XIV. században.
(2) F. LENORMANT: Manuel d'histoire ancienne de l'Orient, (3-e éd.); t. III, 1869, p. 414.
(3) DE ZACH: Correspondance astronomique, t. VIII, 1823, p. 98.
teket a különböző népek felismerték, a következőleg állapíthatjuk meg; Vénusz volt első, ezután következtek sorban Marsz, Jupiter, Szaturnusz, utoljára pedig Merkur.
A naptár alapítása.
Az égboltozat behatóbb és értelmesebb tanulmányozása a bolygók ismerete nélkül is ráterelte az emberek figyelmét a Nap és a Hold keringésére. Igaz ugyan, hogy már réges-régóta voltak hónapok, melyeket a holdváltozások szerint szabályoztak, és évek, melyeket a napfordulatok és éjnapegyenlőségek megfigyelése révén számláltak, de ezek az időszakok szigoruan megállapítva épen nem voltak. Az ember a jelenségek után indult a nélkül, hogy visszatértük módjával kellőképen tisztában volt volna.
Valóban a naptár-alapítás nem is a tulajdonképeni őscsillagászat országából való. Az ember csakis akkor gondolhatott arra, hogy az égi testek mozgására a polgári életnek megfelelő változatlan időfelosztást alapítson, midőn eme mozgásokat már valamelyest ismerte. Így a floridai indiánok, kiknél a CABEÇA DE VACA-nak nevezett ALVAREZ NUÑEZ 1527-ben nyolcz hónapot töltött, el tudtak igazodni a csillagok között és volt tudomásuk az égboltozat képének változásairól, de nem voltak éveik, sőt nem voltak még hónapjaik sem; az idő folyását csak a gyümölcs-érés és a halak vándorlása nyomán követték. *
Mindazonáltal a vad törzsek legnagyobb része, kétféle periódussal, a Nap és a Hold periódusával lévén
* CABEÇA DE VACA: Relación de la jornada que hizo à la Florida cap. 22, BARCIA: Historiadores de las Indias occidentales czimű folyóiratában t. I, 1749, No VI, p. 25.
dolguk, melyeknek tartamát csak úgy nagyjában becsülték meg: vagy a hónapot vagy az évet használták, a szerint a mint eme még csak hozzávetőleg meghatározott időtartamoknak vagy az egyikét vagy a másikát találták inkább alkalmasnak. Midőn utazás, vadászat, találkozás vagy visszatérő időkről volt szó és a hónapok száma nem volt nagy, az irokézek és a huronok időmértékül a holdváltozást használták. De ha hosszabb időköz, például az ember kora forgott szóban, a nap-keringés tartamához folyamodtak. Ez utóbbit úgy határozták meg, hogy azt mondották, hogy "a Nap elérte azt a pontot, melynél járását újra kezdi", és a többi között például egy harmincz éves emberről azt mondották, hogy harminczszor érte el születése napját. A hold-hónapot s'uenitat-nak nevezték, de midőn azt az év részének tekintették, a szkarakuat kifejezést használták.
A grönlandi eszkimók, kiknek nem volt még sem írásuk, sem tulajdonképeni naptáruk, a téli napfordulatot a Napnak legalacsonyabb délköri magassága révén keresték. Ez időponttól kezdve holdakat számláltak, melyeket az őket környező természet jelenségeinek változásai szerint neveztek el. Azonban eme nagy szélességek alatt egy baj merül fel, mellyel a mérsékelt égöv lakói nem küzdenek. Nyáron ugyanis a folytonos nap miatt a Holdat csak nehezen és ritka időközökben lehet észrevenni; így azután a hónapok határai bizonytalanokká válnak, és az ember az idő folyásán csakis a sziklák délben vetett árnyékának hossza révén igazodhatik el. Ilyenkor a fókák, a nyári halak és a madarak vándorlása hozza hírül eme szerencsétlen vad
törzseknek, hogy megjött az ideje, hogy felszedjék sátraikat és lakásaikat téliesen rendezzék be. *
A régi skandinávok még csak amúgy nagyjában vetették egybe a napkeringés tartamát a holdváltozások megfigyelt sorával. Mindössze is csak a téli nap-fordulat visszatértét állapították meg, mely időpontot mindannyiszor új kiinduló pontul használták. A lappok egészen az új-kori időkig maradtak meg ilyes kezdetleges körülmények között. Miként a skandinávoknál, úgy nálunk is a téli napfordulat ünnepe, mely az év megújulásának van szentelve, a karácsony ünnepévé alakult át.
Abban a korban tehát, melyben a naptár-alapítás eszméje megfogamzott, az embernek két mérték kinálkozott, a holdváltozás és a napkeringés, melyek közül választania kellett. Első sorban a holdváltozás kinálkozott, mert rövidebb és ennélfogva szaporábban tér vissza. A térítők alatt, hol is a napkeringés időszaka kevésbbé szembeötlő, különben is a Holdra irányult az ember egész figyelme. Azonban a mérsékelt övekben az év folyásának csakhamar túlnyomó jelentőségre kellett jutnia: itt az év folyása szabályozza a természet összes jelenségeit, melyekhez a Holdnak csaknem semmi köze sincs. Voltak tehát népek, melyek a holdváltozást mellékesnek véve, alapul az évet fogadták el, a mint hogy ezt jelenleg mi is teszszük. De voltak olyan népek is, melyek a holdankénti számlálástól nem tudván megválni, megpróbálták a holdaknak a napkeringéssel való összeegyeztetését. Azonban eme törekvés-
* CRANTZ: Hlistorie von Grönland, 1765.
nek hiúvá kellett válnia, mivel a két periódus egymással össze nem mérhető. Mindamellett, hogy sok kitünő elme fárasztotta magát ilyes kisérletekkel, semmiféle szigorú megoldás nem volt lehető, és az e nembeli naptárakra mindössze is csak az a sors várt, hogy tanubizonyságot tegyenek arról az akadályról, melyet az elmult és többé már nem észszerü szokásokhoz való ragaszkodás a haladás útjába gördít.
Így tehát a naptáraknak három tipusa van, melyeknek eredetét a következőkben fogjuk nyomozni: vannak tisztán holdjárású naptárak, melyek egészben véve a legrégiebbek; vannak tisztán napjárású naptárak, vannak végre hold-napjárású naptárak, melyek azon vannak, hogy a kétféle mértéket összeegyeztessék.
Holdjárású naptárak.
A holdjárású naptár alapelve az, hogy váltakozva 29 05 30 napos hónapokkal a holdváltozásokat tizenkettesével csoportosítsa; a periódus tehát 354 napos. Némely nép hét 30 napos hónap mellé csakis öt 29 napos hónapot véve, az összeget 355 napra teszi. Az évszakok úgy az egyik, mint a másik esetben évenkint 10 vagy 11 nappal mozdulnak el, minélfogva egy nemzedék alatt végig járják a naptár valamennyi hónapját. Ez tulajdonképen nem is esztendő, hanem csak egyszerű sorozata a holdváltozásoknak.
A valóságban 12 szinódikus holdkeringés 354.367 napot tesz. Ebből következik, hogy 354 nap kevés, 355 nap meg sok. Az arabok, kiknek jelenleg a legkevésbbé tökéletlen holdjárású naptáruk van, a közönséges esztendőt 354 napjával számítják; azután pedig
minden 30 évnyi cziklusban ii ízben megtoldják a 29 napos hónapok egyikét egy-egy nappal, mi 360 holdváltozásnál 10,631 napnyi összegre rúg. Ily módon naptárukat összeegyeztetik a Holddal, mert a hibák csak 2 évszázad után szaporodnak fel egy egész napra.
Azon félművelt népek közé, melyeknek többé-kevésbbé szabályos holdjárású naptáruk volt, kell számítanunk Kelet-Ázsia szigeteinek különböző törzseit és Amerikában a peruiakat is. Az utóbbiaknál az egymásra következő tizenkét holdváltozásnak külön-külön neve volt, de a napoknak nem volt nevük. Tudták ugyan, hogy ez a periódus sokkal rövidebb, semhogy az évszakokkal lépést tarthatna, azonban tájékozódás kedveért megelégedtek a napfordulatok feljegyezésével. Ekkor azután tapasztalatilag feljegyezték az évnek híjját, melyet a 12-ik holdváltozás után rendszerint 11 napnak találtak. Ezekkel a megfigyelésekkel, pótló és összehasonlító úton, megkapták a Nap periódusait, melyeket évtizedekbe, évszázadokba és évezredekbe foglaltak össze, elnevezvén emezeket kapakhüatá-nak, nagy évnek, vagy intip-hüatan-nak, a Nap esztendejének.
Azok a népek, melyek a tisztán holdjárású naptárnál maradtak, vagy térítővidéki lakók voltak, mint például a peruiak és az ausztráliaiak, vagy pedig olyanok voltak, kik gyümölcs-tenyésztéssel és földmíveléssel csak mellesleg foglalkoztak, és miként az arabok és tatárok, első sorban nyájaik tejével és húsával tartották fen magukat.
Napjárású naptárak.
Ellenben a napjárású naptár eszméje azon népekben szülemlett meg, melyek
az évszakok járását mintegy visszatükröztető természet kebelén éltek. Az évenkénti jelenségek azon szabályszerüségének, mellyel azok Egyptomban váltakoznak, kapcsolatban a Nilus-völgy régi czivilizácziójával, e helyütt már ősidőkben maga után kellett vonnia a tisztán napjárású naptárnak behozatalát. Itt szóba sem jöttek a holdváltozások, melyek puszta időrészletek maradtak. Az év folyása mindenütt oly szembeötlő nyomokat hagyott, hogy az életviszonyok összességének szabályozójává kellett válnia.
A nagy áradás kezdetén úgy vélekedtek, hogy Ozirisz feltámadt: ünnepek és vigalmak járták az egész országban. Ezután a folyam szinte kimértnek látszó szabályossággal áradt. Nyári napfordulatkor, melyet Hórusz személyesített, megdagadt, az őszi éjnapegyenlőségkor leapadt. A csillagok járását oly szabályosan követte, hogy szinte földi csatlósuknak lehetett volna mondani, és az egyptomi szimbolika valóban "az egek földi utánzója" névvel ruházta fel. *
Oly jelenség ez, melynek maradandósága és szabályossága bámulatra méltó. Megújulásában és időszakosságában nyilvánuló sajátszerűsége meglepő és mindenre befolyással van. A mezei munka állandó szabatossággal volt beosztva. Az egyptomi hónapok három négyes-csoportot alkottak, melyeket annak sora szerint az áradás, a magvetés és az aratás jellemzett. A jelenségek váltakozása még jelenleg is olyan, mint a minő az ősidőkben volt; a munkálkodásnak és az esztendő-
* CREUZER: Symbolik und Mythologie der alten völker, vol. I, 1819, p. 255.
nek három egyenlő részre való felosztása még most is ép oly határozott. (1) Minden dolog úgy folyik mint ennek előtte ötezer évvel, és az adót, miként a Pharaók idejében, úgy most is akkor vetik ki, midőn a Nilus már elérte a 16 rőföt, mely magasságot mindig el kellett érnie, hogy bő aratást lehessen várni.
Az egyptomi hónapok 30 naposak voltak és három tizedre voltak osztva; öt pótló (epagomén) nap 365 napra egészítette ki az esztendőt, mely kissé rövid volt. Ez az az év, melyet hozzávetőlegesnek neveztek, mert nem volt elegendő pontos arra, hogy az égi jelenségek idejét a naptárban változatlanul megtartsa. Az egyptomiaknak már nagyon régen észre is kellett venniök, hogy vallás-csillagászati ünnepeik, melyeket szorosan a csillagok járása szerint tüztek ki, évek folytán elmozdulnak. A Sirius avagy Sothis hajnali felkelése, mely az áradás jeladója volt, mezei munkájukat már az ősidőkben szabályozta volt. A –XXXIII. szazadban ez a hajnali felkelés az év első napján köszöntött be, és a hónapok összevágtak azokkal a természeti jelenségekkel, melyektől neveiket kölcsönözték. Valószínü, hogy ebben a messzefekvő korban állapították meg a hozzávetőleges évet. (2)
Mivel azonban 365 nap valamivel rövidebb időtartam a Nap keringésénél, a Sirius hajnali felkelése is idők folytán hátrább esett a naptárban, úgy hogy valamennyi hónapon át kellett mennie, hogy végtére megint
(1) GIRARD a Description de l'Egypte cz. művében: État moderne, t. II, 1813, p. 491.
(2) LEPSIUS: Chronologie der Aegypter I. Bd, 1849, p. 190–195; (J. B. BIOT): Journal des Savants, 1857, p. 361.
a kiinduló pontjára jusson. A legtöbb szerző, az évet 365 1/4 naposnak véve fel, azt mondja, hogy 1460 hozzávetőleges év elteltével, mely tartam 1460 juliánus évnek felel meg, az égi jelenségek visszatértek kezdetbeli helyükre. Mivel azonban az év a valóságban valamivel rövidebb 365 1/4 napnál, 1505 juliánus esztendőt kell számítani. Igy azután a Sirius hajnali felkelése a következő években esett a hozzávetőleges egyptomi esztendőnek kezdetére vagyis első napjára: –3284-ben, –1779-ben, –274-ben és –1231-ben; azonban eme legutóbbi időpontban a hozzávetőleges év már nem volt használatban; –24-ben fogadták el Egyptomban a 365 1/4 napos alexandrinus évet, az úgynevezett maradandó évet.
Az a tizenöt évszázad, melynek elteltével az évszakok a hónapokkal ismét összevágtak, igen hosszú periódust képezett, mely a történelemnek, úgyszólván, egy-egy nagy állomását jelezte. Eme periódusnak jelképe a vennu-madár, a bibicz volt, melyet a görögök főniksznek neveztek, s mely egyúttal az emberi élet cziklusát jelképezte. A kőkoporsókba helyezett Gyászszertartásoknak avagy a Halottak könyvének egyik metszete ravatalon fekvő mumiát és egy emberfejű sólymot tüntet elő; az utóbbi, mely a lelket jelképezi, a halott felé repül és odaviszi neki a karikával ellátott keresztet, az élet jelképét, egy T-t, melynek tetejére egy O, vagyis markolatul szolgáló karika van illesztve.
De a közben, hogy az évszakok szünet nélkül eltolódtak a naptárban, a preczesszió, bár jóval lassabban, a Sirius hajnali felkelését tolta el. Így azután a nyári nap-
fordulat és a Sirius hajnali felkelése között, mely hajdan a Nilus áradásának hírmondója volt, nagyon lassan növekedő időkülönbözet támadt. ARATUS kommentátora azt mondja, hogy az ő idejében (1) a nyári napfordulat már 27 nappal került eléje a Sirius felkelésének a hajnali szürkületben. Jelenleg ezt már 73 nappal előzi meg. A medineh-tabui síremlékre a vallásos ünnepek egy nagy naptára van vésve, mely III. RAMSES uralkodása idejéből való; a hozzávetőleges évnek ama napja nyomán, melyre a Sothis-ünnep, tehát a Sirius hajnali felkelése is téve van, meg lehetett állapítani a megfelelő évszámot vagyis –1299-et. (2)
Lehetséges, hogy a labirintus roppant építkezéseiben, melyeknek óriási romhalmazai maradtak, és a melyeket egyszer-másszor monumentális naptárnak neveztek el, valóban csillagászati érzék nyilvánult. Ez a –3000 körül épített csodálatos alkotmány, melynek falai pompás faragványokkal voltak díszítve és csillagzatok képeivel voltak borítva, tizenkét udvart foglalt magában, melyek közül hat az északi, hat pedig a déli soron volt; mind a tizenkettőt közös körfal vette körül. Összesen háromezer termet számláltak össze benne, melyeknek fele földalatti, fele földszintes volt. Mondják, hogy egy bizonyos helyiség-sorozat arra volt rendeltetve, hogy az év 365 napjának mindegyikét egy-egy teremmel tüntesse elő. Mindjárt rá fogunk találni Khinában is egy műemlékre, melynek az egyptomi
(1) Valószinűleg a +IV. század.
(2) (J. B. BIOT: Mémoires de l'Académie des sciences de l'Institut de France, t. XXIV, 1854, p. 311.
labirintushoz való némi hasonlatosságát elvitatni nem lehet. *
Az egyptomi naptár után a legrégibb napjárású naptár nyilván az akkádiaké. Ebben oly idők nyomaira akadunk, melyekben még haboztak, vajjon a Nap vagy pedig a Hold járását vegyék-e fel mértékül. Valóban, ebben is az év 12 hónapból állott, melyek miként az egyptomiak, 30 naposak voltak, de az epagoménák hiányzottak, tehát az év a kelleténél észrevehetőleg rövidebb volt. Mindazonáltal mégis helyreállították az egyensúlyt más módon: hat-hat év elteltével egy-egy hónappal megtoldották az évet. Ez a rendszer tehát 366 napos esztendőket adott, melyek az egyptomiaknál még kevésbbé szabatosak voltak. De azért mégis rátaláltak a dolognak egy jó oldalára: rátértek vele a tizenkettes rendszerre, mely a régi Mezopotámiát annyira jellemzi. Az éveket először 12 évi, azután pedig 120 évi periódusokba foglalták össze. A bolygókra vonatkozó számításoknál az utóbbi időközt használták, mely a Szaturnusznak körülbelül 4, a Jupiternek 10, a Marsznak pedig 64 keringését foglalta magában.
Más helyeken majdnem valamennyi ó-kori népnél a 365 napos hozzávetőleges évet használták legrégebben. A történelmi idők kezdetén rája találunk a perzsáknál, kik azt aránylag közelmult időkig tartották meg. Miként az egyptomiak, úgy ők is 12 harmincz napos hónapra osztották az éveket, melyekhez 5 epagoménát függesztettek. Mindegyik nap valamely istennek vagy szellem-
* Ebben a Fejezetben a hold-napjárású naptárak-nál.
nek nevét viselte. Időszámításunknak egészen az 1079. esztendejéig kell előremennünk, hogy eme népnél a maradandó év behozatalára találjunk. Ez időtájban OMAR ALKHEJAM és ABDERRAHMAN HAZENI csillagászok igen pontos közbeigtatást eszeltek ki. Minden negyedik évet megtettek szökőévnek, kivételével a hetedik szököévnek, melyet csak öt év elteltével igtattak be, és a tizenötödiknek, melyet szintén csak öt év után vetettek közbe. (1) Ebben a naptárban tehát egy 62 évi cziklusban csak 15 szökőév van, és a hiba csak 3000 évnél valamivel több idő elteltével szaporodik fel egy egész napra. MONTUCLA, ki a cziklusnak csak az első részét, azaz első 29 évét vette figyelembe, (2) nem méltányolta eléggé ezt a közbeigtatást, és így LAPLACE-ot is tévedésbe ejtette. (3)
Az Újvilág legfejlettebb népei három egészen különböző naptárral éltek. Az inkákéról, mely tisztán holdjárású volt, mát szólottunk. A bogotai fensík muyzkái pedig már megpróbálták a hold- és a napkeringés összeegyeztetését, miről alább (4) még szólani fogunk. Végre az iszthmustól északra a tolték-faj valamennyi ágánál egy harmadik naptárt közösen használtak, s ez kiterjedt a tolték-czivilizáczió befolyásának egész körére. Ez a naptár napjárású volt ugyan, de alosztályainak sajátszerű vonásai voltak.
Az azték-év, vagy ha általánosabban úgy tetszik, a
(1) ULUGBEIG, GRAEVIUS fordításában: Epoche celebriores, 1650, cap. 5; V. ö. (IDELER): Abhandlungen der Akademie zu Berlin, 1832, Phil. Kl., p. 271.
(2) MONTUCLA: Histoire des mathématiques, I-re édit., 1758. t. I, p. 372.
(3) LAPLACE: Exposition du système du monde, 1796, liv. I, ch. 3.
(4) Ebben a Fejezetben hold-napjárású naptárak-nál.
tolték-év, 18 húsz napos hónapból állott; ez 360 napot tesz ki, melyekhez még 5 epagoménát csatoltak. Az évet felosztották négy évszakra, melyeknek külön-külön neveik és jelképük volt. Az éveket tizenhármasával csoportosították; ugyancsak 13 napja volt a mexikói hétnek is, és eme népnek felfogása szerint a tizenhármas évcsoportok egy-egy év-hetet képviseltek. Négy évcsoport, vagyis 52 év, egy nagyobb korszakot alkotott, melyet századnak nevezhetnénk. A naptár és a Nap járása közötti összhangot úgy hozták létre, hogy e század végén egy hetet vagyis 13 napot igtattak be.
Sőt az aztékek még azt is észrevették, hogy ez a 13 nap kissé sok, tehát a dolgot akként szabályozták, hogy pótlékul váltakozva 13 és 12 napot vettek, egy 365.240385 napos évtartamnak, tehát a juliánus évnél valamivel szabatosabb tartamnak felel meg.
Az év mindegyik hónapjának meg volt a maga neve és hieroglifás jele, de tizenhármanként megint sorszámozni kezdették. A hónap napjainak szintén meg volt a maguk sajátos elnevezése és szintén jelképe is. Ezeket a neveket és jelképeket a Hold állatkörétól kölcsönözték. Ellenben a hét napjainak nem volt nevük, de maguk a hetek az évfolyamában szakadatlan sorszámokkal voltak ellátva. 364 napban, vagyis 18 húsz napos hónapban és 4 pótló napban, összesen 28 hét volt. Az ötödik pótló nap miatt a második év első hete egy sorszámmal előbbre való nappal kezdődött. Hogy a periódusban valamelyik kelet meghatároztassék, csak a napnak a hónapban való nevét és a hétnek sorszámát kelletett ismerni. Az öt pótló nap mindegyikének
szintén meg volt a maga neve, és e napok bele voltak foglalva a 13 napos hétbe, mely miként a mi hetünk, sohasem volt megszakítva.
Az azték naptár egy körbe volt vésve, úgy a mint az állatkört a jelek nagy kerekén, a zsidók rota signorum-ján, (1) szokták volt ábrázolni. Egy évszázadnak mexikói
chronologikus kereke egy abroncsból állott, melyet négy küllő tartott és egy a farkába harapó kigyó övezett körül. (2) A cziklusnak 52 éve a karimának jelképek-
(1) RICCIOLI: Almagestum novum. 1651, t. I, p. 402; HYDE: Commentarii in tabulas Ulugh-Beighi, 1665 (újra nyomatott 1767-ben), pp. 29, 30.
(2) Ez a kerék először GEMELLI CARRERI Giro del mondo czimű művében (1669, part. VI, lib. I, cap. 5) volt ábrázolva.
kel ellátott ugyanannyi mezején volt ábrázolva, mely mezők tizenhármasával négy negyed-körű sorba voltak szedve. E soroknak, vagy mondjuk idő-jelzőknek, a következő jelképeik voltak: az unczlampa déli sornak kék alapon egy házinyúl, totchli; a tlakopa vagy tlahüilkopa keleti sornak vörös alagon egy nádpálcza, akatl; a mikolampa északi sornak sárga alapon egy kőpengéjű kard, tekpatl; végre a szihvatlampa nyugati sornak zöld alapon egy ház, kagli. Az évsorok avagy év-hetek elüljáró évei között fekvő tizenkét év, kisebb mezőkön, de ugyanabban a sorrendben, újra a négy jelképpel volt ellátva, mely jelképek ilyenténképen minden év-hétben háromszor-háromszor kerültek elő. A kör-szalag belsejére a hónapoknak és a napoknak sora volt feljegyezve; a középpontban pedig a Nap ragyogó szent-képe állott.
Mindamellett, hogy a tulajdonképeni toltékek dél felé nem haladtak Yucatan csúcsáig, a máják naptára mégis nagyon hasonlít a mexikói naptárhoz. Az is 18 húsz napos hónapból állott; minden napnak és minden hónapnak meg volt a maga neve és a maga hieroglifája. Uxmal romjai között csillagászati jelképeket találtak, melyek az aztékekéhez hasonlók, és a napok hieroglifás jelei közül négy jel azonos a mexikói jelekkel. Míg azonban a mexikói év első napja, avagy atlaküalo-hó elseje SAHAGUN szerint február 2-ikának felelt meg, addig a mája-évnek első napja avagy pop-hó elseje PIO PEREZ szerint július 16-ikára esett, mely napon a Nap Mayapan zenitjén vonul át. A máják évei szintén első sorban tizenhármasával, azután pedig ötvenkettesével voltak csoportosítva; az elüljáró jelek úgy ismét-
lődtek miként Mexikóban, azaz minden negyedik évben; azután pedig ötször 52 év alkotott egy cziklust, melyet ahau-katun-nak neveztek, végre pedig 1060 év alkotott egy nagy cziklust; de voltak még 24 és 320 éves cziklusok is.
CYRUS THOMAS egy újabb keletű munkájában eme népnek régi emlékei révén ránk maradt rajzokban, többi között a codex cortesianus (1) egyik ábrájában, közkeletű kerekeket, olyan rövides almanachféléket ismert fel. A napoknak pontokkal és jelekkel ellátott külső abroncsa arra való, hogy több egymásra következő év folyamában meg lehessen találni azon nap nevét, mellyel az egyes hetek kezdődnek. Ez az ábrás berendezés egészen hasonló ahhoz, mely a Fejérváry-codex (2) néven ismert azték kéziratban van, a melyben azonban a napok mexikói nyelven vannak elnevezve. Eme sokféle hasonlatosságokból eléggé kiviláglik, hogy a naptárnak a nagy tolték czivilizáczió befolyása egész körében lényegileg egyazon típusa volt; nyomaira dél felé még Nicaraguában is rátalálunk.
Észak felé azonban az Ujvilág egyik törzsének sem volt naptára. Az év fogalma mindössze is csak a tapasztalatra volt alapítva. Mint az azték év-hetek analogiáját csak annyit lehetett észrevenni, hogy az irókézek és a huronok a hivatalos stylusban olyas szólásmóddal éltek, melyben az éjeket vették számba az esztendő feltüntetésénél. Amerika műveletlen népeinél a hónapok, ha egyáltalában szóba jöttek, egészen határozatlan mértéküek voltak. Eme hónapok nevei csaknem mindig az évszakok
(1) L. DE ROSNY: Les documents de l'antiquité américaine, pl. 9, 10.
(2) KINGSBOROUGH: Antiquities of Mexico, vol. III, 1836, pl. 44.
különböző hatásaira vonatkoztak. A nomádok a neveket részben a vadászat viszonylagos körülményeitől kölcsönözték, így például bizonyos emlősök és madarak vándorlásától, a szarvasok vedlésének és bizonyos fajok üzekedésének idejétől. A földmívelők pedig inkább a rügyezés és levélhullás, a magvetés és a kukoricza növekedése és érése után indultak. Észak-Európában is a lappok az ő hónapjaik neveit csaknem kizárólag az állatvilág jelenségeitől vették, de már a skandinávok az ő hónapjaikat mezei munkáik vagy pedig vallásos szertartásaik szerint nevezték el és ezek a nevek Észak bizonyos vidékein még most is forgalomban vannak.
A napjárású naptár a leggyakorlatiasabb valamennyi naptár között; ilyen a mienk is, mely sokáig az alexandriai maradandó évre volt alapítva, mely utóbbit CAESAR honosította meg Rómában –44-ben. Ez az ujítás véget vetett ama zürzavaros állapotnak, melybe a római naptár jutott. NUMA, midőn régente annak előtte az évet szabályozta volt, ezt a Holdra alapította, és Rómának tehetséges férfiai, áttérendők a Nap periódusára, több évszázadon át csak a sötétben tapogatództak. Eleintén az esztendőnek csak négy részét különböztették meg: Martius-t, a tavaszt, a mikor is a hadsereg megindult ; Aprilis-t, a nyarat, mely mindent megnyit, quod omnia aperiat; Majus-t, a legnagyobbat és legerősebbet, midőn minden megérik, tehát az őszt; végre Junius-t, a telet, mely a természet megifjuhodására vezet. Később 10 harminczhat napos hónapot vettek fel, és az említettekhez a következők tétettek: Quintilis, Sextilis, September, October, November,
December, melyek tehát sorszámaikkal voltak jelölve. Ezen ujításnak azután az volt a folyománya, hogy a kezdetbeli hónapok többé már nem feleltek meg nevüknek. A kiegészítő napokból lett a Februarius, melynek neve a vallásos értelemben vett februa (megtisztulás) szótól származik. Végre midőn az évbe 12 egyenlőtlen hónapot vettek fel, a pótlás megmaradt ugyan februárban, de eléje tették a Januarius-t, mely janua-ból (kapúból) származik, mert ez a hónap volt az évi cziklus megnyitója. *
A juliánus év, miután a keresztény egyház elfogadta volt, idők folytán a latin czivilizáczió befolyása alatt levő valamennyi népnél elterjedt, nevezetesen a gót, frank, szász és skandináv nemzeteknél. A régi izlandiak azonban nem áldozták fel a hetet; a közönséges évet 364 naposnak, vagyis pontosan 52 hetesnek vették, és hogy a naptár és a Nap közötti összhangot helyreállítsák, a szükséghez képest 6 vagy 7 év elteltével az évet egy egész héttel megpótolták.
A 365 1/4 napos juliánus év közelítőleg 12 percczel hosszabb a kelleténél. A gregoriánus ujítás, mely minden négy-évszázados időszakból három napot törölt, a naptárt kissé szabatosabbá tette; de e miatt az eltelt időszakoknak napokban való kifejezése, a mint ezt a csillagászati számítások megkivánják, oly bonyodalmassá vált, hogy ezért a nyert előny nem nyujt kárpótlást.
* DIODORUS SICULUS: Bibliotheca historica, lib. I; PLINIUS: Historia naturalis, lib. VII, cap. 48; PLUTARCHUS: De vita Numae, cap. 31; CENSORINUS: De die natali, cap. 19; AUGUSTINUS: De civitate Dei, lib. XII, cap. 10; lib. XV, cap. 12
A juliánus tetraétisz vagyis négy éves időszak egyformasága meg volt törve, és csak akkor látjuk át igazán az ez által okozott bonyodalom terhes voltát, ha a csillagászati táblázatainkbari követendő eljárásokat egybe-vetjük PTOLEMAEUS kézi táblázatainak egyszerűségével, amelyek a maradandólag 365 napos egyptomi évre voltak alapítva.
Hold-napjárású naptárak.
Vannak népek, melyek jóllehet hogy felismerték a Napi évnek fontosságát, mégis szívósan ragaszkodtak a holdváltozásra alapított régi egységhez, és a kétféle mértéket összeegyeztetni igyekeztek. Midőn azon vették magukat észre, hogy az eltérés már egy egész hónapra rúg, megtették az első kisérletet, hogy az összhangot helyre állítsák: egyszerre egy egész holdváltozást igtattak be. Így például Görögországban HERODOTUS idejéig 12 harmincz napos hónapot vettek fel, de azért megfigyelték a nyári napfordulatot is, és mikor úgy látták, hogy a napfordulat már eléggé elmozdult, a folyó évhez egy tizenharmadik hónapot függesztettek, hogy evvel az empirikus közbeigtatással helyrehozzák az összhangot. Az arabok is már igen régen megtették azt, Hogy 354 napos holdjárású évüket egy-egy egész hónapból álló pótlással, melyet naci-nak neveztek, megigazították, hogy ilyeténképen a Nappal való egyezés létesüljön, de MAHOMED eltörülte eme pótlásokat. *
Numa naptárában a közbeszúrások szintén tel-
* MOHAMED: Al koran (VII. század), cap. 9.
jes holdváltozásokból állottak. A rómaiaknak, a decemvirek ujításának daczára, CAESAR előtt soha sem volt kellőképen szabályozott esztendejük. Csillagászatuk nem volt eléggé fejlett. Keletre kell rándulnunk, ha azokat a cziklusokat avagy időszakokat akarjuk felkutatni, a melyekben a Nap és a Hold járása között összemérhetőséget véltek feltalálni.
A legrégiebbek egyike Assziriának octaétisze vagyis 8 éves cziklusa volt. Mivel S tizenkét hónapos évben 96 holdváltozás van, ezen időszak folyamában három hónapot igtattak be; nevezetesen a negyedik évben egyet, a nyolczadikban pedig kettőt. Nyilvánvaló, hogy a zsidók eme javítás után vették át a mezopotámiai naptárt, mert az ó-korban náluk nem csupán a rendes hónapoknak volt ugyanaz a nevük, mint az assziriaknál, hanem még a közbeigtatott hónapoknak is megfelelő neveik voltak. A zsidók a Nap és a Hold járásának közös mértékét használták, mely a khaldeai narosz-ból vagyis a 600 évet magában foglaló nagy-évből származott. Nevezetesen feltették, hogy ennyi számú nap-keringés 219,146 nap alatt jön létre és 7421 hold-változást foglal magában. * Ez annyit tesz, hogy az évet 365.243,333 naposnak és a Hold szinódikus keringését 29.530,521 naposnak vették fel, mely számok a valóságtól nem nagyon térnek el.
TENEDOSZI CLEOSTRATUS ugyancsak az assziriai octaétiszt hozta be Görögországba –500 körül, és azt egészen METON idejéig használták. Ez utóbbi –431-ben
* JOSEPHUS: Antiquitates judaicae, lib. I, cap. 4.
azt vélte, hogy észrevette, hogy egy 6940 napos idő-közben 19 év és egyúttal 235 holdkeringés van. Kissé később, –329-ben, CALLIPUS azt találta, hogyaz egész időszakot meg kell négyszerezni és a szorozmányból egy napot kell levonni, azaz hogy 27,759 napban 76 esztendő es 940 szinódikus holdkeringés van, mely eredmény valamicskével szabatosabb.
Görögországban először METON cziklusával, vagyis a 19 éves cziklussal, azután pedig a CALLIPUS-ével javították a naptárt. Az alap-év holdjárású év és 354 napos volt. Azonban a 19 éves cziklusok mindegyikében 7 évhez egy pótló hónap járult, és az így bővített éveket embolizmikusoknak nevezték. Voltak különben 355 napos közönséges évek is, melyeket akként egészítettek ki, hogy egy 29 napos hónap helyébe egy 30 naposat tettek. Egészben véve tehát egy 76 éves cziklusban 33 év 354 napos volt, 15 év 353 napos és 28 év 384 napos, embolizmikus, mi az egész időtartam alatt 499 30 napos és 441 29 napos hónapot tett ki. Látjuk, hogy mily bonyolult volt ez a rendszer. A zsidó naptár egészen összeforrott a 76 éves periódussal s egészen a mai napig magával vonszolta azokat a hibákat, melyeket a régi görögök elkövettek. A zsidó aera az éveket –3760-tól számlálja, mi azonban csak egy, a naptár létezését megelőző kornak képzeletbeli megállapítása révén történik.
A mennyei birodalomban a Hold járásából indultak ki. A –XXIV. századbeli YAO-féle első naptár szerint, melyet YU, a Hia-dinasztia (–XXII. század) megalapítója fentartott, az év kiinduló pontja a téli napfordulat volt,
mely pont után a hónapok a naptár szabályai szerint sorakoztak; a napfordulatot pedig hosszú időn át megfigyelés útján állapították meg. Azonban a –III. századbeli Kieng-siang nevű munkából kitünik, hogy ez időtájban már nem 365 1/4 napos év után indultak, és hogy az év tartamát már szabatosabban határozták meg.
A khinaiak már nagyon régen felosztották az egyenlítőt 24 egyenlő részre, és pedig első sorban 12 külön‚ külön nevű, általánosan pedig csong-ki-nak nevezett ponttal, azután pedig 2 közbeeső, általánosan czie-ki-nek nevezett ponttal. A Napot olybá vették, hogy a 12 nagy osztályrészt egyenlő időzökben futja át, tehát ezt a Napot közép-Napnak lehetne mondani. Ezen időközök mindegyike valamivel hosszabb volt a középholdváltozásnál, és e miatt egynél több csong-ki soha sem eshetett valamelyik holdváltozásba; ez volt az a csong-ki, melytől a hónap a nevét kölcsönözte. Sőt néha megesett, hogy két csong-ki közé egy egész holdváltozás esett, mely esetben a hónapnak nem volt saját neve: az ilyen hónap közbeigtatott hónap volt. Ez a berendezés rendkívül gyakorlatias volt, és mivel a téli napfordulat, az év kiinduló pontja, megfigyelés révén meg volt állapítva, nem maradt egyéb hátra, mint hogy a közép-holdváltozások mértékét a csong-ki-k mértékével egybevessék, körülbelül úgy mint a mérővesszőnek két léptékét. A csong-ki-k ott szerepelnek a –XII. század eseményeiről számot adó Cseu-su-ban; és hozzá vannak csatolva CSEU-KONG-nak, ki ugyanezen század végén élt, hónap-közbeigtató szabályához. A közbeigta-
tott hónapokat akkoriban is ugyanazon nevekkel és ugyanazon sorrendben nevezték el, mint jelenleg. (1)
Az után, hogy a hittérítők a khinai naptárt reformálták, az ekliptika dodekatemoriái vétettek alapúl, és így az új csong-ki-k skálájának, mely az állatköri jeleknek az egyenlítőre való vetítéséből származott, szükségképen egyenlőtlen részekre kellett oszolnia. A közbeigtatásnak azt a szép és egyszerű módját, mely a két korlátlan skálának egymás mellé fektetéséből állott, bonyolódottabb eszközök szorították ki. Az európai tudománytól behozott ujítás ez alkalommal ráklépés volt.
Úgy látszik, hogy azon valószínűleg nagyon régi keletű kutatások alkalmával, melyek végtére a csong-ki-k megállapítását eredményezték, egy KUA-HIU-KIU nevű –XXII. századbeli csillagász észrevette volt a 19 éves cziklus megközelítőleges voltát. (2) Ehhez az időtartamhoz azért folyamodtak, hogy a holdváltozás tartamát meghatározzák s ennek révén a közbeigtatásokat szabályozzák, mely körülményből világosan kitetszik, hogy a különböző hold-napjárású naptárak, a feladat természeténél fogva, csaknem szükségképen egyazon tipusra kerültek vissza. A 19 éves cziklust Khinában azok a csillagászok használták, kik a Han-dinasztia idejében (3) újra hozzáláttak az égi testek mozgásának tanulmányozásához. Ezt a cziklust csang-nak nevezték, de megnégyszerezték, a mint hogy CALLIPPUS
(1) A csong-ki-k neveit s ezek fordítását J. B. BIOT a Journal des Savants 1840-iki évfolyamában a 39. lap tábláján közli.
(2) GAUBIL: Souciet-nek "Observations mathématiques ... tirées des anciens livres chinois" czímű művében, II, 1732, p. 140.
(3) A II. század végén.
ezt a görögöknél tette volt. Azután pedig 243 csang-ot egy periódusba foglaltak össze, mely 4617 juliánus évvel egyenlő, és a melynek az a jó oldala volt, hogy csupán 3/4 napnak hozzátoldásával 1,686,360 napra egészült ki, mely szám 60-nak többszöröse lévén, 60 napos periódusnak egyazon napjai egyazon keletüekké váltak.
A khinaiaknak tényleg 60 napos cziklusuk van; mindegyik napnak meg van a maga megkülönböztető jele; és e jelek a nap 12 órája hieroglifáinak az írás 5 kulcsával való egybevetéséből vannak képezve. Eme cziklus szakadatlan használata a legrégibb történelmi emlékek korára vezethető vissza. A khinaiak hasonlóképen az éveket is 60 éves cziklusban számlálják, mely a napok cziklusának mintegy a mása, a mennyiben az éveknek ugyanazon jeleik vannak. Mindazonáltal ez az év-cziklus kevésbbé régi; nem régibb a Han-dinasztiánál, (1) bár egy, az eltelt cziklusok számából való visszafelé következtetés azok eredetét a –2660-ik évre teszi.
A 60 éves cziklust réges-régen használták Indiában, honnét talán származott is. Ugyanezt fogadták el Japánban is, hol a naptár a khinai naptárnak puszta utánzása. A mongol népek még most is követik, a mennyiben megtartják jelképeit, melyeknek nagy része nem felel meg az eme népektől lakott éghajlatnak, és indiai származásra vall. (2) Mivel az év a megfigyelt téli napfordulatkor kezdődött, eme népeknek nem nagyon volt
(1) Kezdődött a –II. században.
(2) J. DE GUIGNES Historie générale des Huns, Turcs, Mongols et autres Tartares occidentaux; t. I, 1756, part. I, p. 17.
érdekében, hogy a napkeringés tartamát meghatározzák. Csakis a XIII. század második felében történt, hogy KOSEN-KING eme tartamot nagy megközelítéssel 365.2425 naposra szabta.
Az a négyszögű és világtájakra beállított nagy épület, melyet ming-thang-nak vagyis a világosság palotájának neveztek, Khinában, úgy a mint a labirintus Egyptomban, (1) építészeti naptár-féle volt. Fel van osztva 9 teremre, melyek közül egy az épület közepén, a többi pedig a kerületén fekszik. Az utóbbiakban, felváltva az évszakok szerint, székel a császár. Havonta egy szomszédos terembe költözik, de a sarok-termekben, melyeknek két homlokfaluk van s így egyszerre két évszakhoz tartoznak, két hónapig lakik; így azután a nyolcz terem tizenkét hónapon át ellátja lakással. Midőn közbeigtatott hónap van, a holdváltozásnak, miként láttuk, nincs saját neve; ilyenkor a császárnak sincs saját lakása, hanem két szomszédos terem ajtajában tartózkodik. (2)
Indiában később állapították meg a hold-napjárású naptárt, mint Khinában, és nem is volt oly tökéletes; az a körülmény, hogy alapvonal gyanánt az egyenlítő helyett az ekliptikát használták, a naptárban bizonyos bonyodalmat okozott. A Védák naptára külön értekezésekben van tárgyalva, a melyek Jyotisha-nak neveztetnek és függelékképen vannak csatolva a Védákhoz, melyek MÜLLER MIKSA szerint –200-nál előbbre nem
(1) L. fentebb ebben a Fejezetben.
(2) Liu-pu-uey (III. század), Liu-chi-cs'un-thszien.
mennek vissza. A váltakozva 29 és 30 napos hónapok a közönséges év tartamát 354 napra szabták; öt évenként két 30 napos holdváltozást csatoltak hozzája, s ilyeténképen egy öt éves periódus keletkezett, mely a kelleténél 3 3/4 nappal hosszabb lévén, az évszakokat hamar kimozdította a helyükből. A Rig-véda Jyotishá-ja szerint a nyári napfordulat helye a Rák α-ja volt, miből következtethetni, hogy ezt a naptárt –1122 táján hozták be. Ez időtájban az egyptomiaknak és a khinaiaknak jóval tökéletesebb naptáraik voltak.
A jelenkori hinduknál a hold-napjárású naptár az irányadó két égi testnek valódi mozgásán alapszik. A 19 éves periódus az utolsó közép-konjunkczióval végződik és 6,939.687,051 naposnak van feltételezve. A hónapok nevei a hold-állatkör ugyanannyi jelétől vannak véve. E hónapokat meghatározza a valódi Napnak a dodekatemoriák mindegyikébe való belépte; a nap tört részeit azonban elhanyagolják. A valódi holdváltozások eme hónapokba illeszkednek és annak a hónapnak a nevét veszik fel, a melyikbe a holdujság esik. Ha pedig két holdujság is van, a második számfeletti és közbeigtatást von maga után. * Ez csaknem megegyezik a hittérítőktől reformált khinai naptár elvével. Ha ez utóbbi naptárba a közép Hold és a közép Nap helyett a valódi Holdat és a valódi Napot hozzuk be, a dodekatemoriákba való belépés, valamint a holdujságok, be fogják tölteni megfelelő tisztüket.
Az Újvilágban csak egy hold-napjárású naptár volt,
* PRINSEP: Useful tables, part. II. 1836, pp. 19, 23.
de ez egészen eredeti jelleme miatt érdekes. Ez a bogotai fensíkon honos muyzkák naptára volt. Eme nép 20 hold-hónapból álló periódust formált, mely hónapok mindegyike vagy egészen pontosan vagy egy nap híjján 10 három napos hétből állott. Húsz ilyen év alkotta a polgári évszázadot, melynek nem volt valami egyszerű összefüggése a Nap járásával. Azonban a muyzkáknak mezőgazdasági czélokra, tehát azért, hogy az évszakok visszatérését helyreüssék, volt még egy 37 holdváltozású esztendejük ís, mely 3 trópusi év elteltével egyazon dátumot, 3 nap híjján, a Nap járásának egyazon időpontjára helyezte vissza. Látjuk, hogy mily tökéletlen volt ez az eljárás, és hogy a kétféle mértéket csak úgy nagyjában vetették egybe. Egyébiránt eme naptárnak meg volt a maga sajátos jelleme: különbözött úgy az inkákétól, mely még csak közel sem járt a különnemű két év összeegyeztetésének problémájához, mint aztékekétől, mely megint egészen a Nap járására volt alapítva. Végre, míg az utóbbi keréken volt ábrázolva, addig a muyzka naptár ötszögű táblára volt irva. *
A százados ünnepek.
A napjárású és a holdnapjárású naptárak magukkal hozták az ünnepélyeket és a nyilvános játékokat, mert visszahozták a természeti jelenségeket is. Sőt ezen ünnepélyek nagy részét, mint például az olimpiai játékokat, csak bizonyos számú év elteltével ülték. Sok nép a nagy cziklusokról azt hitte, hogy azok elteltével az események nem csupán az égen, hanem még a Földön is egyazon sorrend-
* (BOLLAERT): Memoirs read before the Anthropological Society of London. vol. I, 1865, pp. 245–248. 274.
ben ismétlődnek. (1) Várták a millenium visszatértét. HORATIUS carmen seculare-je ilyes esemény megünneplésének volt szentelve. Rómában voltak százados ünnepek, melyek egyes nagy időközökben az idő folyásának mintegy az állomásait tüzték ki: ludi seculares, melyeket a többi között CLAUDIUS uralkodása alatt oly pompával tartottak meg, minőt senki az életében soha sem látott, és senki sem remélhette, hogy valaha még egyszer látni fogja: quos nec spectasset quisquam, nec spectaturus esset. (2) Ezeket éj idején tartották és czéljuk a birodalom jólétének biztosítása volt. (3)
Az aztékek az 52 éves cziklust oly tökéletesnek vélték, hogy attól tartottak, hát ha az ég napi óraműve, emez időszak elteltével járását utoljára téve meg, talán örökre meg találna állani! A khaldéusoknak és az ó-kor klasszikus népeinek nagy éve, mely a preczesszió periódusára volt alapítva, a Nap-évek ezreit foglalta magában. Az azték évszázad sok embert fenyegetett egyszer életében, sőt egynehányat két ízben is. Így azután az a végzetes éj, melyben az 52-dik év lejárt, ünnepélyes időpont volt. Előestéjén eloltották a templomokban a szent tüzeket; a magánlakásokban is ki hagyták aludni a tüzhelyeket. Az élelmi szereket tartalmazó edényeket mind összetörték. Az est homályban telt el, mert a lakosságot remény és aggodalom szállotta meg.
(1) Naptáraink egy részében még most is ott díszeleg a 100 éves jövendőmondó, meg az időjárás a 100 éves naptár szerint. (Ford.)
(2) SUETONIUS: De vita Tiberii Claudii cap. 5.
(3) CICERO: De haruspicum responsis cap. 37; ZOSIMUS: Historia imperii romani, lib. II.
Mindez novemberben történt; az ég, mely ebben az évszakban rendszerint igen tiszta, ezer meg ezer csillag fényével ragyogott. Egy ilyen éjben felmentek a Mexikó közelében levő Huixachtecatl hegyre. A Plejádoknak éjfélkor kellett kulminálniok. Midőn az ég legmagasabb pontjára értek, az évszázad is a határához ért. Ekkor elővezették a kiszemelt ember-áldozatot, a papok felmetszették mellét és kitépték szívét. Még lihegő mellére ezután pálczákat raktak, a melyekből az új tűznek elő kellett törnie; addig dörzsölték a pálczákat, míg lángra lobbantak, s evvel a tűzzel gyujtották meg a máglyát.
Fáklyákkal felszerelt emberek azonnal körülvették ezt az új tüzet, hogy meggyujtsák a gyantás fából kötözött nyalábokat, melyeket kezeikben tartottak. Ők voltak azok a futárok, kik legott elindultak, hogy a szentelt tüzet a birodalom minden tartományába széthordják. És e pillanatban a hegyek az öröm zaját hangoztatták vissza. A világnak nem volt vége, és az ember remélhette, hogy a mindenség legalább még egy évszázadig nem fog elpusztulni. *
Azok, a kik nem vehettek részt a nyilvános szertartásban, a házak tetején térdre borulva töprengtek, vajjon megadatott-e nekik egy új évszázadot látniok. (1) Hajnal hasadtával aggodalommal fordultak kelet felé és lesték a szürkület feltüntét, mint az a madár, melyről DANTE mondja, hogy a kicsinyeit rejtő fészek mellől
* L. PRESCOTT leírását: History of the conquest of Mexico vol. I, 1843, bk. I, chap. 4.
Kelet felé mereszti szemeit, hogy a napot újra felkerűlni lássa. (1) De a világosság legelső nyomaira mmdenünnen legott örömkiáltás hangzott fel; mindenütt új tüzet raktak és pompás ünnepet ültek, mely alkalommal körmenetekkel és áldozatokkal hálálkodtak istennek, hogy az ember napja fényét megnyujtotta és új évszázaddal ajándékozta meg őt.
A hódítás véget vetett az aztékek százados ünnepeinek; 1507-ben ülték utoljára, s ekkor mutatták be a Tlaloc csúcsán. az utolsó ember-áldozatot. Ezekben az ünnepélyes szertartásokban nem csupán a rómaiak százados játékaihoz való hasonlatosság ötlik szembe, hanem fővonásai még az egyptomi Izisz-ünnepre is emlékeztetnek. ACHILLES TATIUS leírása szerint Egyptomban csak így [ugyanígy] rettegtek, hogy a Nap kialszik, midőn a baktérítő felé lejebb-lejebb szállani látták, és az öröm külső nyilvánulásai is olyanok voltak, midőn meggyőzödtek, hogy a Nap ismét a szokott útjára tért. (2)
A gúlák.
Ugyanakkor, midőn a Hold és a Nap mozgásának tanulmányozása a naptárak szerkesztése révén gyakorlatias irányt vett fel, az ember, ki egész lételét is a csillagoktól kormányzottnak tekinté, kész volt nekik több hatalmat is tulajdonítani. Azok a népek, melyeknek csak légköri isteneik voltak, beérték avval, ha őket a sík mezőn imádták. De midőn már a csillag-istenekre került a sor, kimagasló pontokon,
(1) DANTE ALIGHIERI: Paradiso, cant. XXIII, v. 1–9.
(2) ACHILLES TATIUS: isagoge in Arati phaenomena, cap. 23.
néha emberkéz alkotta dombokon, emeltek oltárokat. A Dunától és az Alpesektől északra az egész barbár Európában oltár gyanánt egy nagy lapos kő szolgált, mely a talajra helyezett három terméskőre volt fektetve.
A fejlettebb társadalmi viszonyok között levő ember, ki már a megfigyelések szükségét kezdette érezni és a csillagokhoz közelebb jutni vágyakozott, hatalmas emlékek emelésére szánta rá magát. Ebből a korszakból származnak azok a legtartósabb kézzel fogható nyomok, melyeket a csillagászat valaha hagyott. Azokat a rengeteg négyszög-alapú gúlákat értjük, melyeket azért emeltek, hogy észlelő helyül, templomul és síremlékül egyaránt szolgáljanak. A legrégiebbeket sajátos alakjuk jellemzi: ezek lépcsős-emeletesek, vagyis az egész építmény egymásra helyezett folyton kisebbedő méretű parallepipédekböl áll. Ilyenek Egyptomban a Sakharah közelében levő nagy kőépületek. A dahsúri hat, a mejdúmi három lépcsőből áll. Ezeket az emlékeket a harmadik dinasztiának tulajdonítják és koruk 54 vagy 55 évszázadra tehető. A gizehi gúlák nincsenek külön emeletekre osztva: kezdetbeli állapotukban az oldal-lapoknak állandó hajlásuk volt.
Ezek a valamivel kevésbbé régi gúlák felépítésük sorrendje szerint a következők: a CHEPHREN (Kavra) gúlája, a CHEOPS (Kúvú) gúlája, és a MENKERES-é, vagyis a görögök MYCERINOS-áé. Az utóbbinak uralkodása meg van állapítva egy csillagászati megfigyelés révén, tehát meg van állapítva a harmadik gúla építésének korszaka is. Ugyanis egy papiruszon, melyet
CHABAS fejtett meg, fel van jegyezve Siriusznak egy hajnali felkelése, az, a melyik MYCERINOS uralkodásának kilenczedik évébe esett, a miből eme jelenségnek időpontját mindössze is csak 3 évnyi hibával vissza lehet helyezni a –3009 és –3006 közötti évek valamelyikére. A szóban forgó műemlék tehát 49 évszázadot látott. (1)
A gizehi gúlák csak néhány ívpercznyi hibával a világtájakra vannak állítva. Az évnek nyolcz hó napján át, nevezetesen márczius elejétől október végeig, déltájban a Naptól egészen be vannak sugározva, azaz a Nap elég magasan áll, hogy egyszerre mind a négy lapjukra süssön; délben tehát nem vetnek árnyékot. BIOT úgy vélekedett, hogy az éjnapegyenlőségek megfigyelésére szolgáltak, a mennyiben csak azt a pillanatot kellett megállapítani, a melyben a felkelő vagy lenyugvó Napnak sugarai összevágtak a déli alap-éllel. (2) Annyi bizonyos, hogy az egyptomi arabok még jelenleg is megteszik ezt az észleletet. Mindazonáltal DE ROUGÉ nem tekinti bebizonyítottnak, hogy ezek a megfigyelések régente valóban megtétettek, mert a műemlékeken semmi nyomukra sem lehet találni. (3)
Vajjon szolgáltak-e eme gúlák még más csillagászati czélokra is? CHEOPS gúlájában egy emelkedő folyosó, mely északi irányban 26°-nál valamivel nagyobb szög alatt emelkedik, a középponti teremből kiindulva a gúla déli lapján torkolt ki. Ha ez olyas irány-tűző vagy
(1) Comptes rendus de l'Académie des Inscriptions, 1876, 7 août.
(2) (BIOT): Journal des Savants, 1855, p. 269.
(3) (DE ROUGÉ): Revue contemporaine, 1862, 30. nov., p. 259.
meridián-csőféle volt, kiépítése idejében a γ Draconis csillag felé kellett néznie abban a pillanatban, melyben eme csillag az alsó kulminácziójában volt. Másrészt, mivel a gúla lapjai 52 1/2° alatt hajolnak, ugyanebben a pillanatban a délkörön átvonuló Sirius sugarainak a déli lapot merőlegesen kellett érniök. Véletlenségből származnak-e ezek a viszonyok, vagy szántszándékos berendezés van-e a dologban?
Mezopotámia ege alatt a Nap és a csillagok tisztelete jó korán kifejlődött és csakhamar a vallás alapjává lőn. 44 vagy 45 százada annak, hogy NIMROD felépítteté a nagy gúlákat, melyek közelebb vitték az embereket az égi testekhez, és a csillag-imádás oltárai gyanánt használtattak. Szippa vagy Szippar kiválólag a Nap szent városa volt. E helyen egy templomnak romjaira találtak, mely Anat vagy Anunit-nak, a Vénusz bolygónak volt szentelve. Azonban emez emlékek között a legnevezetesebb az, melyet bábeli toronynak neveztek el; ez Borsippában, Ninive közelében feküdt. Jelenleg birs-Nimrod, vagyis a Nimrod tornya néven ismeretes. Romjai 36°6' északi szélesség és 42°20' greenwichi keleti hosszúság alatt feküsznek.
Miként a sakharahi egyptomi antik gúlák, úgy ez a torony is egymás fölé rakott összébb-összébb húzódó négyszögű emeletekből állott. A khaldeai gúlák rendszerint hétemeletesek voltak; az emeletek külön-külön színü vakolattal voltak bevonva azon égi test szerint, melynek mintegy a cselédruháját viselték. Alulról felfelé menve ez volt a sor: Vénusz, fehér; Szaturnusz, fekete; Jupiter, bíborszín; Merkur, kék; Marsz, czinó-
ber; Hold, ezüst; Nap, arany. A legfelső emelet síkján egy ziggurrat nevű pazarúl díszített kis kápolna vagy négyszögű szobácska állott; ebben volt elhelyezve a templom istenségének a képe.
Ezen a gúlán kívül NIMROD még az ur-i vagy chalanné-i gúlát építteté, melyet szintén a bábeli toronynak, a nyelvzavar tornyának tartottak. Kápolnája a Hold-istennek volt szentelve. Larsam-ban pedig monumentális szentélyű gúlák emeltettek Samas-nak, vagyis a Napnak tiszteletére.
Babilon legrégibb műemléke a Valszaggatu nevű lépcsős gúla volt; neve oly templomot jelent, mely fejét felemeli; némelykor a Föld alapzata templomának is nevezték. Ez az épület egy orákulum székhelye volt, s ugyancsak itt mutogatták a khaldéus papok a Bel-Merodach isten sírját, ugyanazon istenét, kinek látható emanácziója Jupiter bolygó volt.
Az assziriaiaknál a gúla a legfontosabb palotáknak úgyszólván lényeges járuléka volt. itt fohászkodtak az istenekhez; itt virrasztott a pap-csillagász. Azonban idők folytán, midőn a gyakorlatiasabb irány kerekedett felül, a csúcson levő szentélyt eltávolították és a gúla már csak polgári észlelő helyül szolgált, hol is a főpap helyébe az asztrológus lépett.
A khinaiak is már a legrégibb időkben emeltek a csillagok szemléletének szánt épületeket. A –XII. században, midőn a Cseu-dinasztia, vagy jobban mondva a Cseu-törzs a birodalomba érkezett és egészen új szellemi mozgalmat indított meg, CEU-KONG császárnak WU-WANG fivére nagy csillagvizsgálót épített. Ezt, mivel
az egész törzs nagyban buzgólkodott az építkezés körül, a szellemek tornyának nevezték. Teng-fongban, Honan tartományban, még most is mutogatnak romokat, melyek állítólag a CEU-KONG csillagvizsgálójából valók és ennélfogva a –XII. századból származnának.
Bizonyára érdekes látni, hogy az Ujvilágban is a csillagászati ismeretek fejlődésének ugyanazon korszakában nem csak hogy gúlákat emelnek, hanem még az építkezés módjának is ugyanazon alapvonásai vannak. Nem csupán NEZHAHUALPILLI tezcucói királynak volt Tescocingóban csillagvizsgálója; Cholulában és Teotihuacanban, az ulmékák régi földjén, továbbá Palenquében (Yucatanban) elbámul az útas, midőn megpillantja a történelem előtti időkből való gúlák hatalmas arányait, a termékeit egy oly czivilizácziónak, mely CORTEZ idejében már letűnt volt. Es lám ezek a hatalmas tömegek is összébb-összébb húzódó, négyszögű, lapos emeletekből állanak. A xochicalcói gúla Cuernavaca mellett, melynek neve virághalmot jelent, ötemeletes és a világtájakra van állítva; a zenitben álló Nap egy nyíláson át egy belső oltárra veté sugarait. Úgy látszik, hogy a szintén a világtájakra állított teotihuacáni két gúla csúcsán istenek szobrai, a Nap és a Hold szobra, állottak, melyeket a spanyolok szétromboltak. Mondják, hogy a cholulai gúla tetejét egy templom koronázta, mely Quetzalcohuatlnak, a levegő istenének volt szentelve. * Nagyon sajátszerű hasonlatosság rejlik abban a körülményben, hogy a tolték
* BANDELIER, Report on an archeological tour in Mexico, 1884.
hagyomány szerint eme gúla építése, épen úgy, mint a a bábeli toronyé, maga után vonta a nyelvek összezavarodását, a háborút és a népek szétszórását.
Eme nagy csillagvizsgálók építése, melyet a naptár elemeinek meghatározása tett szükségessé, szintén a vallásos csillagászati irány jelének tekinthető. A következőkben lelkes személyek és imádott tárgyak alakjában fognak a csillagok elénk tárulni.