NEGYEDIK FEJEZET.
Előkészítő expediciók a Déli Sark felé.
A még hátralevő anyag elszállítása már nem igényelvén teljes létszámunkat, elhatároztuk, hogy míg négyen befejezik a szállítást, addig mi kikutatjuk a terepet délfelé, egyszersmind a 80-ik szélességi foknál egy élelmezőállomást is állítunk fel.
Az indulást február 10-ére tűztük ki. Mire mi visszatérünk, a Fram már nem lesz itt; ezért 9-én búcsút veszünk társainktól és köszönetet mondok nekik odaadó buzgalmukért. Mindnyájan sajnálják, hogy nem jöhetnek velünk a Déli Sarkra. Hónapokon át jéggel és viharral fogunk küzködni, hogy azután egy év mulva, ugyanilyen nehézségek közepette értünk jöjjenek. Nehéz, kínos munka vár reájuk, de egy sem zúgolódik: csak az expedlció sikere lebeg szemeik előtt. Nilsen kapitánynak átadott utasításaim egy mondatba foglalhatók össze: "Folytassa programmunk megvalósítását a legjobb belátása szerint". Helyettesemben vakon bízom. Az ő vezérlete alatt a Fram jó kezekben lesz.
Azután Prestrud hadnaggyal az öböl tulsó partjára megyünk, hogy kitapasztaljuk, miként lehet a Jégperemre erről az oldalról feljutni.
A jégmező errefelé – egynéhány repedéstől eltekintve – teljesen érintetlen. Beljebb az öbölben, jégturolás okozta kisebb dombsorozat látható. Az öböl itt nem szélesebb öt kilométernél.
A jégár falának megmászása itt sem jár semmi nehézséggel; pár pillanat alatt fenn is vagyunk a kb. 20 méter magas ormon. Bizonyos elfogódottsággal lépünk a hómezőre, eddig ugyanis még nem volt alkalmunk végigpillantani a Jégperemen – a Déli Sark felé. A látvány azonban semmi meglepetést nem okoz: végtelen hómező amíg a szem ellát. Dél felé való utunk azonban bizonnyal el fog vezetni bennünket ama magaslatok
85
széléig, amelyeket fentebb jeleztem volt. A térszín kitűnő: szilárd alsó rétegen vékony hótakaró; ski-jeinkkel valósággal repülni fogunk itt. E megfigyelő pontunkat utóbb zászlóval jelöljük meg és az "Indulás fokának" neveztük el.
Útközben számos fókát látunk, amint rajokban heverve sziesztáznak. Láttunkra a legcsekélyebb meglepetést sem árulják el, bizonyságául annak, hogy az emberben még nem látják ellenségüket.
Kis felderítő utunkra rénszarvas ruháinkat vesszük fel; s a mostani időjárás mellett túlmelegeknek bizonyultak.
Február 10. Délelőtt féltízkor indulunk. A karaván négy emberből és három szánból áll. Mindegyik szán elé hat kutyát fogunk. Az expedició úti szükségletein felül, mindegyik szán 250 kiló élelmiszerrel van megrakva. Az élelmiszerek a következők: pemmikán a kutyák számára (150 kiló szánonként), fókahús és zsír, szárított hal, csokoládé, margarin és kétszersült. Az úti felszerelés: két háromszemélyes sátor, négy alvózsák, konyhaeszközök és tíz hosszú, fekete zászlóval ellátott bambuszrúd, az út megjelölésére. Hogy meddig fog tartani expediciónk, az a Jégperem állapotától függ.
A kutyák jó hangulatban lévén, gyors iramban hagyjuk el Framheim-et. Az öblöt borító jégmezőn turolás állja utunkat; minden baj nélkül kapaszkodunk át a torlaszokon. Szánkáink egymásután fordulnak fel a feldúlt területen; szerencsére semmi kár sem esik bennük. Odább fókarajok tanyáznak. Kutyáinkat elragadja vadászszenvedélyük és feléjük rohannak. De a terhes szánkók nagyon csillapítólag hatnak reájuk és nemsokára önmaguktól is megállnak. Framheimben maradó társaink elkísérnek egy darabon, hogy a jégárra való kapaszkodásban segítségünkre legyenek. Visszafelé fókavadászatot fognak rendezni.
Távollétem tartamára Wisting-et nevezem ki az állomás parancsnokának. Ez idő alatt társaink feladata
86
az lesz, hogy a szállítást befejezzék és hogy kunyhónk nyugati fala elé védőgátat emeljenek, olyképp, hogy konyhánk ajtaja ne nyíljék egyenesen a szabadba. Azután még a fókavadászatot kell nagy arányokban űzniök, mert fontos az, hogy sem az állatok, sem az emberek sohase szenvedjenek hiányt friss húsban.
Bár nem minden nehézség nélkül, de azért szerencsésen feljutottunk a Jégperemre. A Fram emberei távcsövön át figyelik mozdulatainkat és így fogalmat szerezhetnek maguknak azokról az akadályokról, amelyeket a sarkot övező fensík megmászása tartogat számunkra.
Framheim-i társainktól egyszerű kézszorítással búcsuzunk. Búcsúszavunk "a viszontlátásra!"
Prestrud halad a karaván élén; a kutyák ugyanis sokkal vidámabban húznak, ha van valaki, aki előttük jár. Azután jön a tulajdonképpeni előörs: Helmer Hanssen. Ezt a tisztét viselni fogja a következő összes expediciókban is. Együtt jártuk meg az északnyugati átjáryót és e felfedező út folyamán ismertem meg kiváló szakavatottságát és hozzáértését kutyák vezetésében *). Az ő szánján van a nagy iránytű, amelynek útmutatásai nyomán helyesbítheti a Prestrud által követett irányt. Utána Johansen, következik, leghátul pedig e sorok írója halad. Bármíly gondosan is rakjuk fel holmijainkat, többször megesik, hogy egy és más fontos és nélkülözhetetlen szerszámunk lepotyog; szánjainkat tehát állandóan szemmel kell tartanunk: e tisztséget – mint hátvéd – én vállalom magamra. Legnehezebb azért mégis csak a vezető szerepe; ő tapossa az utat, nekünk csak követni kell őt. Tisztesség adassék tehát Helmer Hanssen-nek, aki nehéz tisztét közmegelégedéssel tölti be. Az előörs szerepe sem valami kellemes: egyedüli szórakozása az, hogy Hanssen útbaigazításait lesse: "egy kissé jobbra!" "egy kevéssel balra!" és igy tovább.
*) Lásd: Amundsen északi útja. Az északnyugati átjáró. Fordította Halász Gyula. (A HAT VILÁGRÉSZ.)
87
A minden támaszpontot nélkülöző, gyakran ködbe-borult síkon nehéz a helyes utat követni. Ahol a csupán csak ösztöneit követő eszkimó biztosan mozog, s civilizált ember bizonnyal eltévedne, ha nem találna útmutatót iránytűjében, amelyre mindig biztosan támaszkodhatik.
Ami a kutyafogatok vezetőit illeti, ők sohasem unatkoznak: erről állataik állandóan gondoskodnak. Az útat is folyton szemmel kell tartaniok, nehogy a szán valamilyen rejtett akadályba ütközve, felboruljon; nem a legkönnyebb dolog ugyanis a kb. 400 kilót nyomó szánt talpraállítani.
Attól a ponttól kezdve, ahol a Jégperemre léptünk, a síkság enyhe lejtőben emelkedik, míg végre egy gyönge gyűrődés után teljesen elsímul. Ezen a ponton pihenőt tartunk; társaink már eltűntek, de a távolban, csillogó jégtől övezve, még ott látjuk a Fram-ot. Viszont fogjuk-e látni társainkat, állomásunk dacolni fog-e az idő viszontagságaival és a Fram le fogja-e győzni a Jeges déli Oceánban reá leső veszélyeket? Mind oly kérdések, amelyekre csak a jövő fogja megadni a választ!
Mi már megkezdtük hát délfelé való előnyomulásunkat. Ezt a havat még nem tapodta emberi láb. Mindíg ezen a végtelennek látszó síkságon fogunk-e haladni vagy pedig legyőzhetetlen akadályok fognak utunk elé tornyosulni? Helyesen tettük-e, hogy minden bizalmunkat a kutyákba helyeztük és nem lett volna-e jobb rénszarvasokat, ponnikat, automobilokat vagy repülőgépeket hozni magunkkal?
Tény az, hogy utunk a lehető legjobb. Kutyáink a vékony, puha hótakarón vidáman száguldanak. A légköri állapotok azonban már nem ilyen kedvezőek. A hőmérséklet enyhe és a levegő csendes ugyan, ezzel szemben azonban a világítás igen rossz. A jégár az éggel bizonytalan, ködpárás szürke világításban olvad össze. A párás levegőben nem támadván árnyék, lehetetlen észrevenni a talaj felszíni változásait és így különösen
88
az előörssel esik meg gyakran, hogy felbukik, vagy pedig hirtelen előre vagy oldaltbillenve kétségbeesett erőlködésel igyekszik egyensúlyát visszaszerezni. A világítás hátránya még az is, hogy megfájdítja a szemet. Elég egynéhány pillanatra is eltávolítani a szemvédőt s már kész a kínzó szemgyulladás. Hosszas kóborlásaink alatt csak ritkán ért bennünket ez a fájdalmas baj, akkor is csak enyhe eseteink voltak.
28 kilométert minden fáradság nélkül futottunk be.
Két sátrunk van, de a tüzelőszer kímélése céljából csak az egyikben főzünk; a hideg különben sem olyan, hogy külön fűtést igényelne.
Ez utunk alkalmával, épp úgy mint a többi állomás-felállító expediciónkon is, a reggeli előkészületek túlon-túl sokáig tartanak. Bár négy órakor már talpon vagyunk, nyolc előtt sohasem indulunk. Most ugyan ennek sem látjuk semmi hátrányát, de délsarki utunkon majd fürgébben kell mozognunk.
Február 11. Napi 28 kilométerünket hat óra alatt járjuk meg. A talaj enyhén emelkedik déli irányban, de kutyáinkat már ez is kifárasztja kissé.
Körülbelül 46 kilométernyire északi irányban megpillantjuk a Bálnák öblét; tehát aránylag elég magasan vagyunk. Becslésünk szerint mai táborozó helyünk 150 méternyire lehet a tenger színe fölött. E körülmény egynémelyikünket arra indít, hogy a Jégperemet illetően új elméletet állítsunk fel, amely szerint az menedékes emelkedéssel egészen a sarkig húzódik.
Az idő igen meleg, csak 12 fok a fagypont alatt! Valósággal nekivetkőzöm és csak a legszükségesebb alsóruhát tartom magamon; azért is az "Alsónadrágdomb" névvel ruházzunk fel a helyet.
Február 12. Sűrű ködben haladunk, amely különös tévedéseknek teszi ki az embert. Előörsünk egyszerre csak földet jelez, melyet hadonászásából következtetve igen terjedelmesnek gondoltunk. Ködgomoly az egész!
Ma 40 kilométert teszünk meg a rendes 28 helyett.
Az idő állandóan enyhe lévén, mindnyájan csak
89
gyapjúruháinkat tartjuk magunkon; sőt éjszaka hálózsákjainkban majdnem mindnyájan mezitláb vagyunk.
Február 13. Tiszta lévén az idő, messzire ellátunk a jégperemen. Délfelé laposnak és símának látszik; kelet felé azonban, valószínűleg Edward király földjének irányában, láthatóan emelkedik.
Délután haladunk át az első repedés fölött; régóta betemetettnek látszik.
Raktárállító expediciónkra mindig magunkkal visszük thermosz-palackjainkat. Hála e körülménynek forró csokoládét ihatunk napközben is, anélkül, hogy hosszabb időre megállnánk.
Február 14. 15 és fél kilométernyi út után elérjük a 80-ik szélességi fokot. Theodolitunkon egy kis sérülés esvén, felvételünkbe csekély hiba csúszik. Ez állomásunk, amint később megállapítottuk 79 fok 59 perc alatt fekszik.
Idáig megtett utunkat bambuszrudakra erősített zászlókkal jelöltük. Mivel azonban e "rejtek"-ünk fekvését nem tudtuk asztronómiai észlele~ekkel pontosan megállapítani, ezeket a jelzéseket elégteleneknk találjuk. Következésképpen, hogy idevezető utunk fellelhető legyen, visszafelé meghatározott távolságokban, szárított halakat fogunk a hóba dugdosni. Kötve hiszem, hogy valaha valakinek eszébe jutott volna szárított halakkal jelölni az utat!
Haladék nélkül hozzáláttunk a raktár felállításához. Négy méter magas, szilárd épületet emelünk.
A Jégperem felülete itt, eltérően eddigi észleleteinktől, igen sűrű puha hóréteggel van borítva. Bizonnyal teljes szélcsendben esett és ezért halmozódott ily magasra. A környéken tett későbbi útjaink alkalmával is mindig ilyen havat találtunk errefelé.
Munkánkat befejezve, szánjainkra kapunk és vissza Framheim-be!
Egyedüli gondunk mqst már csak az útnak tőkehalakkal való kipontozása: pontosan félkilométerenkint egy-egy tőkehal. Az útjelzésnek emez eddigelé ismeret-
89
len módja valóban kitűnő eredményeket adott. Nem egyszer a kiéhezett kutyák különösen értékelték.
Ma 70 kilométert szaladtunk be. Nem is fekszünk le egy óra előtt; másnap már félnyolckor indulunk és 14 óra mulva már Framheim-ban is vagyunk! Célunk nem az, hogy rekordidőt állítsunk fel a Jégperemen. hanem, hogy még a Fram elindulta előtt hazaérkezzünk és kezet szoríthassunk még egyszer derék barátainkkal. De hiába! A hajó megérkezésünk előtt pár órával elindult. Milyen üres és szomorú most a kikötő!
E felderítő expedicióak után bizalommal tekinthetünk a jövő elébe. Már ismerjük kutatási területünk térszinét és a vontatásnak általunk választott módja is kiállotta a próbát. Kutyáink teljesítményéről csak a legnagyobb dícséret hangján szólhatok.
Tapasztalataink nyomán felszerelésünket némi módosításnak vetjük alá. Szánkáink, melyek erősen egyenlőtlen talaj számára készültek, igen erősek, de túlságosan nehezek is. Mivel a Jégperem sima felszínt mutat, felére redukáljuk szánjaink súlyát. Ski-jeink vitorlavászon cipőjét pedig meg kell puhítanunk és ki kell tágítanunk.
Távollétünk alatt Framheim-ben maradt társaim valóságos csudákat műveltek. Első meglepetésünk a ház nyugati oldalához toldott veranda; két ablak világítja, – igen kellemes tartózkodóhely. Azután a házon köröskörül másfélméteres tornácot vágtak a hóba – fedett tornácot, mert hiszen gondjuk volt rá, hogy a tető meghosszabbításával be is fedjék mindjárt. Jó hely lesz ez a konzerves dobozok és a friss hús elhelyezésére; ezenkívül a tetődeszkák ügyes elhelyezése lehetővé teszi, hogy bármikor friss hóra tegyünk szert a tetőről. Konyhai és házi célokra erre feltétlenül szükségünk lesz, mert a ház körül kóborló 120 kutya a havat ugyancsak bepiszkítja.
A nagy hidegek beállta előtt gondoskodnunk kell még falkánk téli szállásáról is. E célból másfélméteres gödröt ásunk a Jégperem talajába és e mélyedés fölé
91
sátrat húzunk. A szállás 6 méter magas, alsó átmérője pedig 4 m. 50 cm. A középen, egymástól egyenlő távolságra 12 karót verünk a talajba: ezekhez kötjük az állatokat. Kutyáink igen jól érzik magukat e tágas és jól szellőzhető szállásokbari. Hogy a sátrat tartó nagy cöveket ki ne kezdhessék, embermagasságnyi hóoszhoppal vettük azt körül.
A Fram egyik csolnakját – előre nem látható esetekre – partra tettük volt; azt most fölvonszoljuk a Jégperemre és az öböl szélétől kb. 100 méterre helyezzük el. Helyét zászló jelzi.
Míg mi távot voltunk, társaink nagy mészárlást vittek végbe a fókák között. A felhalmozott készletet, tekintettel a kutyákra, minél előbb sátor alá kell helyezni. Ideiglenesen két méter magas hóbástyával veszszük körül.
Február 22-én ujból nekiindulunk, hogy egy második élelmező-állomást állítsunk fel. Addig is van munkánk bőviben. Először is az élelmiszereket kell előkészítenünk. A pemmikán leólmozott bádogdobozokban van csomagolva. E dobozokat egyenként kinyitogatjuk és tartalmukat faládákban helyezzük el. Igy terhünket is megkönnyítjük és délsarki utunkon, sok időrabló munkától megkíméljük magunkat.
Ruházati felszerelésünket is alapos revizió alá veszszük. Különösen nagy gondot igényelnek a lábbeliek. Némelyikünk a merev csizmát szereti, mások előnyben részesítik a puha formákat. Ennek a kérdésnek különben a délsarki üt szempontjából semmi jelentősége sincs, mert akkor sarkatlan csizmát fogunk felvenni, hogy a jégen is biztosan járhassunk. Ami engem illet, erőstalpú, puhaszárú és bő csizmára esik választásom, hogy több harisnyát is felhúzhassak. Szobánk valóságos cipészműhellyé válik. Mivel e művészethez nem értek, Wisting vállalja magára lábbelim átalakítását. Kezei alatt csizmáim ugyan kimentek egy kissé a formájukból, amint mondani szokás, de sebaj, erős a sarkuk, meleg a száruk és ami a fő eléggé bővek is.
92
Ruházatunk többi része is lényeges átalakuláson megy keresztül. Egyik szemellenzőt, másik orrvédőt varr sapkájára, én pedig újfajta nadrágtartót találok ki. Ha ezek a változtatások mind nem is nagyon jelentősek, az a hasznuk azonban megvan, hogy állandó vidámságban tartják kis kolóniáukat. Ötletekben kifogyhatatlanok vagyunk, de mindenki csak a sajátját tartja nagyra, a szomszédjáét ellenben siet lebecsülni.
21-én este az összes előkészületek be vannak fejezve. Kutyáink erejét túlbecsülve, szánjainkat túlságosan megrakjuk. Ennek káros következményeit mihamar érezni fogjuk.
Másnap félkilenckor útnak indulunk. Karavánunk 8 emberből és 7 szánból áll; összesen 42 kutyát fogtunk be. Valamennyi expediciónk közül ez zajlott le a legkinosabb körülmények között.
Framheim-et Lindström gondjaira bizzuk.
Az ég borus és dél felől gyenge szél fuj. A helyenként frissen felhalmozódott hó az előrehaladást nagyban gátolja, és előző kirándulásunk nyomait is eltünteti. Szerencsére, az állomástól 18 kilométernyire felleljük az első hóbabát. Innen a tőkehalakkal kijelölt utat követjük.
Délután kiderült, este már csillagos az ég. Hat órakor tábort ütünk, 28 km-es út után.
Február 23. Még kinosabban haladunk mint tegnap. Nyolc órai út eredménye: 20 km. Hőmérséklet -15 fok.
Február 24. Délkeleti széllel erős hófúvás. Semmit sem látni, következéskép iránytűvel kell haladnunk. Egész nap sem hóbabát, sem halat nem látunk. Délfelé a hófúvás elül, háromkor az ég is kiderül. Éppen táborozáshoz készülünk, mikor megpillantjuk az 5-ös számú zászlót: tehát 72 km.-nyire vagyunk Framheim-től. A távolságmérő kerekek ennyit mutatnak.
Február 25. A hőmérséklet sülyedőben van. Ma 25 fokot mutat a hőmérő, azonban a szélcsendes időben nem érezzük úgy a hideget, mint tegnap. Több útjelzőt
93
hagytunk el. Mai teljesítmény: 29 kilométer. Az út rossz állapotát tekintve, elég szép eredmény.
A következő napokon köd és erős hideg; a tájból, melyen áthaladunk, alig látunk valamit, de tőkehalnyomot – szerencsére – eleget találunk. Mihelyt vezetőnk egyet észrevesz, rögtön messzire elhajítja az útról, nehogy az éhes kutyák neki essenek. De azért felszedjük őket és esténként odaadjuk nekik vacsorára.
Már a 80. szélességi fok előtt kutyáinkon a fáradság jeleit észleljük; ez a nagy hidegnek (27 fok) és az út rossz állapotának tudható be. Reggelenként merev lábbal kelnek fel és kelletlenül indulnak útnak.
Február 27. Délelőtt fél tizenegykor megérkezünk a 80. szélességi fok alatt levő raktárunkhoz. Változást nem észleltünk rajta, valamint hótorlasz sem keletkezett körülötte; errefelé tehát csendes idő járt. Csak a hó keményedett meg az erős hidegtől.
Szerencsére a nap szépen süt és így felvehetjük e hely pontos fekvését.
Míg e sima hómezőkön bandukolunk, állandóan azon törjük a fejünket, miként lehetne a raktár-állomásokhoz vezető útakat biztosan megjelölni. Ügyünk sikere teljesen ezektől a rejtekektől függ. Minden azon múlik, hogy sikerül-e kellő mennyiségű élelmet délfelé szállítanunk, úgy hogy azt ott biztosan feltaláljuk. Hosszú viták során arra az eredményre jutottunk, hogy raktáraink helyzetét útunktól jobbra eső irányban kell jelzésekkel ellátnunk, kelet-nyugati irányt követve, úgy találjuk, hogy az útunk mentén felállított hóbabák, hacsak nincsenek nagyon sűrűn egymás mellett, elégtelenek, mert ködös időben könnyű szem elől téveszteni őket; ha pedig letérünk az útról, végkép eltűnnek előlünk. E raktárunk jelzésére tehát, egy kelet-nyugati vonal hosszában és pedig mindkét irányban, tíz-tíz fekete zászlós bambuszrudat állítunk fel, egymástól 900 méternyi távolságra, úgy hogy a Jégperemen itt, raktárunktól úgy keletre, mint nyugatra, 9-9 km. hosszúságú megjelölt vonal szalad végig. A zászlók
94
megvannak számozva, következésképpen megpillantásukkor rögtön tisztába jutunk, hogy a raktárak melyik oldalon és mily távolságban vannak elhelyezve. A jelzésnek ez a módja a gyakorlatban teljesen bevált.
Február 28. Folytatjuk utunkat dél felé. A hideg állandóan növekszik: ha ez így folytatódik, rettenetes hidegeket fogunk kiállani, mielőtt még a sarkhoz elérkeznénk.
Bár a Jégperem itt tökéletesen sima és vízszintes, mégis úgy érezzük, mintha fölfelé haladnánk. A repedések eddig semmi nehézséget sem okoztak és úgy látszik, hogy ezentúl sem lesz velük bajuk; föltételezhetjük ugyanis, hogy minél jobban távozunk a tengertől, a jégár felülete annál egységesebb lesz.
Kutyáink – ámbár az út most jó – csak nehezen húznak. Lábaik merevek és talpuk kisebesedett a keményre fagyott hótól, amely a kutyák súlya alatt beszakadva, megvagdossa talpaikat; a megkeményedett hó ezenkívül még karmaik közét is feldörzsöli. A tavaszi és nyári időszakban még nagyobb veszély fenyegeti a kutyákat a jégmezőkön. A tenger jege, amely sokkal élesebb, mély sebeket ejt és az azokba behatoló só türhetetlen fájdalmat okoz. Szerencsére állataink bőre lassanként hozzáedződik az úthoz.
Március 3. Elérjük a 81. szélességi fokot. A hőmérő 43 fokot mutat. Ez a kemény hideg annál érzékenyebben érint bennünket, mert hirtelen állott be. Három órakor már felállítjuk sátrainkat, hogy védelmet keressünk bennük.
Március 4. A mai napot a raktár felállítására szenteljük. Felébredésünkkor -45°! Az északi sarköv hőmérsékleti viszonyaihoz mérten, ez a hőmérséklet különösen alacsonynak tűnik föl előttünk. Hisz az északi félgömbön ez az idő szeptember elejének felel meg, tehát ott még a nyár nem is ért véget! Annál meglepőbb ez a kegyetlen fagy, mert Shackleton sem észlelt délsarki útján túlságos hidegeket. Lehetséges,
95
hogy a Jégperem középső zónájában egy lokális hidegpólus van.
Észleleteink egybevetése Scott kapitánynak a Mac Murdo Soundban és Mawson doktornak az Adélie-földön tett észleleteivel, tanulságosnak igérkezik. Hogy e kérdést teljesen tisztázhassuk, az Edward király-föld hőmérsékleti viszonyait is ismernünk kell.
A 81. szélességi fokon felállított raktárunkban 560 kilogramm súlyú pemmikánt helyeztünk el a kutyák számára. Raktárunk helyét keleti és nyugati irányban kilenc-kilenc kilométer hosszúságú vonalon megjelöljük. Bambuszrudak hiányában szétvagdosott ládáink darabjait tűzzük le. E tájon keveset havaz, nem kell félnünk, hogy jelzőtábláinkat betemeti a hó.
Március 5. Karavánunk ketté válik. Bjaaland, Hassel és Stubberud visszafordulnak, mi pedig négyen folytatjuk utunkat dél felé, hogy a 82. fokon is eleségraktárt állítsunk. Eredeti tervemről, hogy a 83. fokig hatoljunk előre, úgy látszik le kell mondanom. Fogatom kutyái nagyon lesoványodtak és igen kimerültnek látszanak; egyet közülük haza is kellett küldenem, mert a hámistráng felsebezte. Fogatomban tehát csak öt kutya marad.
A 81. fokon túl a Jégperem felülete csekély változást mutat. Szénakupac nagyságú és alakú domborulatok tarkítják simaságát. Egyelőre semmi jelentőséget sem tulajdonítunk nekik. Az út kitűnő. A hideg csak -23 fok.
Március 6. Ma értjük meg, milyen természetűek az említett hódombocskák; keskeny, de mély repedések közellétét jelzik, tehát a jégnyomás hozta őket létre. Déltájban Hanssen három vezérkutyája egy ilyen repedésbe zuhan. Nagyobb baj azonban nem történik. Társaik rögtön megállnak, mi pedig felhúzzuk a hámistrángokon lógó állatokat.
Március 7. Mai táborhelyünkön egy láda pemmikánt hagyunk. Hogy visszatérő utunkon felleljük, az utat egy kilométeres távolságokban kicövekeljük.
96
Ma a hőmérséklet szinte ugrásszerűen gyors változását észleljük, amilyeneket Shackleton is feljegyzett már.
Derűs ég mellett reggel a hőmérő 40 fokot mutat. Délnyugati szél kerekedik, mely délután viharrá fajul. Ezzel egyidejűleg a hőmérséklet rohamosan emelkedik; délután háromkor 18 fokot ér el.
Ma csak húsz kilométert teszünk meg. A kutyák – különösen az enyémek – szánalmas állapotban vannak. Nem tudom hogy fogják elérni a 82. fokot és haza kerülnek-e elevenen téliszállásunkra.
A nagy hideg a sátorozás új módjára vezet rá bennünket. Két sátorunkat szorosan egymásfelé állítjuk, a két érintkező homlokfalat kivágjuk, az oldalfalakat összevarrjuk és így a két sátorból egy nagy sátrat mesterkedünk. Igy jött létre az öt emberes sátor modellje, amelyet délsarki utunkon használtunk és amely kétségtelenül az eddig ismert legjobb típus.
Március 8. A kutyák kimerültségére való tekintettel semmiesetre sem haladhatunk túl a 82. fokon. A feladat nagysága határozottan meghaladja erejüket. Mentségemre kell megjegyeznem, hogy mi sem kíméljük magunkat és ugyancsak nekifekszünk a nehéz szánaknak, hogy állatainkat indulásra bírjuk. E kínos és nehéz körülmények között valósággal eldurvulunk és irgalmatlanul ostorozzuk szegény kutyáinkat. Ez az eljárás nekünk is nagyon fáj, de nem szabad elérzékenyednünk: utunkat feltétlenül folytatnunk kell.
Délután 3 órakor elérjük a 82. fokot.
Most is, mint már előbb is, állandóan úgy érezzük mintha a Jégperem emelkedőben volna. Egyhangú véleményünk szerint 500 méter magasságban lehetünk. Ezúttal is optikai csalódás áldozatai vagyunk, amint azt későbbi felvételeink igazolják is.
Március 9. Felépítjük a raktárat, melyen, főleg a kutyák számára, 620 kilogrammnyi élelmet helyezünk el; azután a jelzéseket állítjuk fel, a már ismertetett
97
módon. Szánkómat itthagyom, mert kutyáim már úgysem bírják húzni; talán még jó szolgálatot fog tenni nekünk.
Március 10. Megkezdjük a visszatérést. Hanssen kutyái még elég jó kondicióban vannak; Wisting-éi, bár rettenetesen soványak, még szintén bírják az utat. Johansen állatait tartottuk mindig a leggyöngébbek nek és íme, azok a legszívósabbak. Hiába könnyűek a szánok, most bezzeg nem ülünk fel rájuk!
Mai utunk 48 kilométer. A hideg ismét emelkedőben: -32 fok!
Március 11. Kutyáink képtelenek talpraállni, úgy kell őket felsegíteni. Szerencsére menetközben egy kissé fölmelegszenek: ennek ellenére 40 kilométert futnak be. Hőmérséklet: -36 fok.
Március 12. Elhagyjuk a 81. fokon emelt raktárunkat. Keleti irányban jégtorlaszokat látunk; megjelöljük elhelyeződésüket, hogy majdan útbaigazításul szolgálhassanak. Megtett út: 40 kilométer; hőmérséklet: -39 és fél fok.
Március 13, 14. Dél-délkeleti hóvihar. Megvárjuk a végét, hogy el ne veszítsük a nyomot. A hőmérséket: -24 fokra ugrik föl.
Március 15. Délelőtt a szél alábbhagy. Kibujunk sátrunkból: kellemetlen meglepetés fogad. A kutyák az ostorokat, a ski-hevedereket és istrángjaikat mind az utolsó szálig fölfalták! Szerencsére van elég kötelünk; ez a körülmény ránt ki bennünket a hinárból. Nagyon nehezen útnak indulunk. Egyik kutyám, Thor, azonban képtelen talpraállni. Leöljük és este társai fogják fölfalni.
Szerencsére megleljük régi nyomainkat. Ködben és friss déli széllel haladunk tovább. Útközben Wisting legjobb kutyája is kidől.
Március 16. Ma csak 28 kilométert teszünk meg. Egyik kutyám olyan gyenge, hogy szánra kell raknunk.
Március 17. Csípős hidegre ébredünk. Nem csoda, a
98
hőmérő 41 fokot mutat és ehhez még erős délkeleti szél is járul!
Egy kutyánk a táborhelyen marad, egy másik pedig útközben dől ki.
Este elérjük a 80. fokon levő raktárunkat; a hófuvás erős hótorlasszal vette körül.
35 kilométert futottunk ma be. Állataink dupla adagot kapnak.
Március 18. A hideg növekszik: -41 fok! Ma két állatunk dől ki.
Tegnapelőtt táborhelyünkön hagyott kutyánk, csodák csodájára ma utolér bennünket. Bizonnyal ráakadt Thor tetemére, melyet – mivel felboncolása közben genyes kelést találtunk benne – eredeti tervünktől eltérően, elástunk. Szemmel láthatólag erőre kapott a "lakomától", be is fogjuk rögtön.
Március 19. Mind hidegebb és hidegebb lesz; mai észleletünk -43 fok, délkeleti széllel súlyosbítva! Ez már aztán "csíp".
Alighogy útnak indulunk, az élesszemű Hanssen régi nyomainkra bukkan. Az út szabad előttünk: már látni is véljük utazásunk végpontját!
Március 21. A szél nem akarván szűnni, a tegnapi napot sátrunkban töltöttük. Ma nagy melegre ébredünk: -9 fok!
Este már csak 60 km-nyire vagyunk szállásunktól. Tekintettel kutyáink állapotára, úgy határozunk, hogy a távolságot két napra osztjuk be. De nem így történt.
Régi nyomainkat a délelőtt folyamán elvesztvén, egy kissé keletre tértünk el és elértünk a jégárnak ahoz a turolásához, amelyről annak idején már említést tettem. Innen egyszerre csak megpillantjuk a Bálnák öblét, amelyen fekete pontokat veszünk észre. Először azt hisszük, hogy a fókára vadászó társaink azok, de tüzetesebb távcsövezés után kiderül, hogy Framheim sátrait látjuk magunk előtt. Most már tisztán felismerjük a tájat. Ott van maga az állomás is, odébb a Manhue-fok, még távolabb a Nyugat-fok.
99
A látványtól felvillanyozva gyors tempóban térünk a helyes irányba. Most már nem tévedhetünk el: annál kevésbé, mert halainkra is rátalálunk. Este 7-kor szerencsésen meg is érkezünk: a 60 kilométert egy nap alatt futottuk be!
Ez az expedició összesen 8 kutyánkba került. Vesztüket a nagy hidegnek tulajdonítjuk; máskülönben összes állataink legyőzték volna e nagy út fáradalmait.
Bjaalaad, Hassel és Stubberud, akik a 81. fokról visszafordultak, szerencsésen hazaérkeztek. Az utolsó napon élelem és gyufa híjával voltak; a koplalás szerencsére nem ártott meg nekik. Hazatértük óta 50 fókát öltek le és rögtön meg is nyúzták.
Távollétük alatt Lindström sem volt tétlen. A ház körüli tornácban valóságos fűszerkereskedést rendezett be. Egyik oldalon a fókahús-szeletek, másik oldalon a konzervek és a só: mind a legtökéletesebb rendben elhelyezve. Óh, Lindström, meddig fog ez a rend tartani?
A választ erre a kérdésre július 27-i naplóbejegyzésem adja meg: "Élelmiszeres tornácunk a legnagyobb rendetlenség képét mutatja. Hol van az az idő, amikor még gyertya nélkül megtaláltuk mindennek a helyét? Valósággal pirulva kelt elmondanom következő kalandomat. Abban a téves hitben lévén, hogy minden még a legnagyobb rendben van, lámpás nélkül megyek a raktárba egy csomag gyertyáért. Kinyujtom kezemet és tudjátok mit húzok ki az előírt helyről? Egy piszkos alsónadrágot! Éppen a vaj és a befőtt közé volt dugva."
Távollétünk alatt Lindströmn szobánk mennyezetét fehérre festette. Mily derültté teszi ez az üde szín egész lakásunkat. Ugyancsak ő volt az, aki bennünket már messziről megpillantván, nyalánkságokkal megrakott asztallal fogadott.
A hidegben és viharban való küzködés után mily jól éreztük magunkat kellemes otthonunkban!
100
Immár a harmadik expedíció előkészületeihez fogunk. A tél beállta előtt még 1200 kiló fókahúst szándékoztunk a 80. fok alá szállítani. Délsarki expedíciónkon kutyáinknak nem szabad koplalni.
Elindulásunk előtt még egy és más módosítást ejtünk felszerelésünkön. Prestrud és Johansen azt állítják, hogy a kétszemélyes alvózsák jobb, mint az egyszerű. Hosszú vitatkozás indult meg e kérdés fölött, egyöntetű vélemény nem alakult ki. Hanssen és Wisting, a sátor formáját módosítják. Az eszkimó kunyhók mintájára kerekből hosszúkássá formálják. A szél így kevésbé kapaszkodik bele.
A Bálnák öblének belső része – a Manhue-foktól a Nyugat-fokig – jéggel van borítva, odakint szabad a tenger. Házunkat teljesen befödi a hó, még pedig nem annyira a természet, mint inkább Lindström fontoskodásából, aki – nagyon helyesen – így akarja a meleget arra kényszeríteni, hogy szobánkban maradjon.
Kutyáink – számszerint 107-en – kitünő kondicióban vannak, még azok is, amelyek utolsó kirándulásunkon annyit szenvedtek. Ez állatok hihetetlen gyorsan összeszedik magukat.
A kutyák az állomásra való visszaérkezés alkalmával semmiféle meglepetést sem árulnak el: mintha sohasem lettek volna távol tőle. Érdekes volt Lassesen és Fix – két elválhatatlan jóbarát – találkozása. Meg kell jegyeznem, hogy a gyengébb Fix mindig vakon engedelmeskedett erősebb társának; most azonban jól kihízva, sokkal jobb erőben volt, mint lesoványodott barátja. Vajjon nem fogja-e kihasználni – a saját előnyére – a megváltozött helyzetet? Mihelyt megpillantotta Lassesen-t, feléje rohant és nyájasan végignyalogatta: így nyilvánítván örömét a viszontlátás fölött. Amaz igen mulatságos leereszkedéssel fogadja a baráti ragaszkodás eme jeleit, majd se szó, se beszéd, nekirohan hűbéresének és alaposan meghempergeti a hóban, mintegy jelezvén ezzel, hogy még mindig ő az
101
úr. Fix szégyenkezve ballag el a porondról. De a helyzet nemsokára gyökeresen megváltozik: észrevevén hűbérura legyöngült állapotát, most már mi sem tartja vissza, hogy hébe-korba alaposan meg ne ráncigálja.
Társaink két hét alatt 62 fókát ölnek le. Most már elegendő friss húsunk van egész télire, úgy magunk, mint kutyáink számára.
Reggelire kávét, kenyeret, vajat, sajtot és gyümölcsízes lepényt fogyasztunk. Ez utóbbiak elkészítésébeu Lindström valósággal remekel. Délre pecsenye, legtöbbnyire fókahúsból, még egy étel, azután gyümölcs vagy pudding, vacsorára ismét fókahús, vörös áfonya befőttel, kenyér, sajt, vaj és kávé. Szombatesténként groggal és egy-egy szivarral vendégelem meg embereimet. Mily vonzó látványt nyujt esténként barátságosan kivilágított házikónk, amint a Jégperem rettenetes hótömegén meglapul.
Fiatal kutyáink egész nap a ház körül kóborolnak, este pedig az ajtó mellett húzódnak meg. Fedett helyet sohasem keresnek fel. Ez aztán az edző életmód! Némelyik olyan kövér, hogy csak kacsázva tud járni. Március 28-án látjuk először a délsarki fényt. A zöld és halványpiros sugarakból és csíkokból szőtt fénytömeg a zenittől délnyugati és északkeleti irányban terjed szét. Csodásan szép naplementékhen van részünk. Kék és fehér ragyogásba borul ilyenkor az egész táj.
Harmadik élelmiszer-szállító expedíciónk indulását március 31-ére tűzzük ki.
Néhány nappal az indulás előtt vadászaink hat fókát ejtenek a 80. foknál levő készleteink kiegészítésére. Fölbontjuk és kizsigerezzük őket, hogy kevesebbet nyomjanak. Tiszta húsuk 1100 kiló.
31-én 10 órakor megindul az oszlop: 7 ember, 6 szán. A szánokat 36 kutya vonja. Ez az expedíció nélkülem indul útjára.
Az idő gyönyörű: a tiszta levegőben a legcsekélyebb szél sem lengedez. Hét órakor a látvány feled-
102
hetetlenül szép. Az állomásnak a keleti magaslattól innen fekvő részeit még homály borítja, míg a Jégperemet a nap aranysugarakkal borítja el a ragyogó reggeli világításban. És mindezek felett a szinte hallható, tökéletes, felséges csend.
Lindström és én, akik házőrzőnek maradunk vissza, találunk magunknak munkát, Mindenekelőtt meteorológiai állomásunkat állítjuk fel a konyhában. Műszereink a következők: két higanyos légsúlymérő, négy aneroid, egy barográf, egy termográf és egy hőmérő, mindezek védett helyen, a tüzhelytől lehetőleg távol. Lindström még egy védőhelyet készít egy második termográf, több hőmérő és egy magasságmérő számára.
Április 10-én éjjel valami nagy csörömpöléssel leesett a konyhában. Lindström szerint ez azt jelenti, hogy társaink a következő nap haza fognak érkezni. Valóban így is történt.
Az expedíció elérte célját; útközben azonban veszélyes kalandokon ment át. Az állomástól 75 kilométernyire társaink egy mély szakadékokkal teli területre tévedtek, két kutyájuk ott is maradt. Ezen a zónán már négyszer is áthaladtunk, anélkül, hogy valami bajunk történt volna, most pedig kevés híja volt, hogy az, egész karaván ott nem maradt. A ködben eltévedve, társaink túlságosan nyugatra kanyarodtak és ahelyett, – ahogy mi mindig szoktuk volt, – hogy a magaslatra kerültek volna, a lábánál húzódó völgybe jutottak. Ez a terület, hasonlóan ahhoz, amelyre a 81. foktól délre kerültünk, mély repedéseket borító kis domborulatokkal volt borítva. Társaink egész gyanutlanul haladtak a szilárdnak látszó területen. Elképzelhető megrőkönyödésük, mikor rájöttek, hogy rettenetes szakadékok fölött járnak. Hamarosan kelet felé kanyarodva, sikerült nekik e veszélyes területet nagyobb baj nélkül elhagyniok. Jövőben gondunk lesz rá, hogy e vidéket messzire elkerüljük.
A felszerelésünkön ejtett módosítások ez út folya-
103
mán kitünően beváltak. Az újfajta sátor társaink teljes megelégedését vívta ki.
Őszi programmunknak legfontosabb része ezzel le is zajlott. Az előmunkálatok meg lévén téve, most már bátran nekiláthatunk célunk megvalósításához.
Mielőtt e sorokat lezárnám, a következőkben még egyszer összefoglalom január 14-től április 11-ig végrehajtott munkálatainkat: Téli szállásunk felállítása és berendezése. Kilenc ember és 115 kutya számára, hat hónapra szóló fókahús-készlet felhalmozása (a leölt fókák súlya körülbelül 60000 kg.), végre összesen 3000 kiló élelmiszert tartalmazó három raktár felállítása a 80., 81. és 82. szélességi fokon. A 80. fokon a következő készletek vannak elraktározva: fókahús, pemmikán a kutyák számára, kétszersült, vaj, sűrített tej, csokoládé, gyufa és petróleum, ezenkívül jó csomó felszerelési holmi, – mindez együtt 1900 kiló. A 81. fok alatt levő raktárunkban 500 kiló pemmikán van a kutyák számára, végre a 82. fokon 620 kiló vegyes pemmikán, kétszersült, sűrített tej, csokoládé, petróleum és különféle felszerelési cikk.