HETEDIK FEJEZET.
A tél vége.
Túl vagyunk a tél derekán, most már gyorsan múlik az idő. A legsötétebb időszak elmult; mindennap jobban közeledik a napvilág.
A legsötétebb napok idején Else lebetegszik. Nyolc kölyke közül hat a gyöngébb nemhez tartozik. Haláluk legott elhatároztatik, holttestüket pedig szüleiknek adjuk. Pár harapás és eltüntek. Kétségkívül ízlett a fogás, mert másnapra a másik két újszülött is eltűnt.
Nagyon különösek a meteorológiai viszonyok, amelyek Framheimben uralkodnak. Az antarktikus szárazföld minden részén, ahonnan megfigyelésekkel rendelkezünk, az időjárás feltűnően változó. A Belgica fedélzetén, mialatt Graham-Földjétől nyugatra a jégtorlódásba zártan álltunk, a szélrohamok igen gyakoriak voltak. *) Nordenskjöld, ama két tél folyamán, amelyet ettől a földtől keletre töltött, ugyanazokat a szélviszonyokat figyelte meg. Végül Scott és Shackleton hosszú sorait állták ki az orkánoknak a Mac Murdo-átjáróban. Viszont Framheimben gyakran teljes szélcsendet vagy gyönge szeleket tapasztalunk, ugyanabban az időben, mikor 650 kilométerre nyugatfelé az angol expedició gyakori viharokat észlelt.
Azt gondoltam, hogy állomáshelyünkön a téli tem-
*) Roald Amundsen kapitány részfvett De Gerlaehe expedídiójában, mint hadnagy. (1897-1899.)
143
peratúra viszonylag magas marad majd, a tenger szomszédságának következtében. Midőn a légköri viszonyok kedvezőek, északon sötét eget látni, ami azt mutatja, hogy a Ross-tenger nagy terjedelemben szabad a jégtől. Bármint is álljon a dolog, rendkívül nagy hidegeket tapasztaltunk. Az évi átlaghőmérséklet, megfigyeléseink alapján számítva, bizonnyal a legalacsonyabb, amelyet valaha megállapítottak. A legnagyobb hideg, amit feljegyeztünk, -59 fok volt, 1911 augusztus 13-án. Öt hónapon át -50 fok körül járt a temperatúra alsó határa. Minden szélre emelkedett a hőmérő, kivéve a délnyugatit, amely a hőmérő sülyedését vonta maga után.
A déli fény gyakran mutatkozott és sokszor rendkívül erős világossággal. Különböző alakzatai közül az ívek ismétlődtek leggyakrabban, rendesen vörös és zöld szineződéssel.
Megfigyeléseink, amelyeket a Nagy Jégperemen való egyéves tartózkodásunk alatt tettünk, igazolják azt a véleményemet, hogy a Jégperem szilárd és a szárazföld felületén terül el. A tél s a tavasz folyamán a jégfelület szegélye, melyet a szelek és tengeráramlatok a Jégperem felé nyomnak, széttöredezik, és szaggatott formájú turolásokká torlódik, melyek 12. méter magasságig tornyosulnak.*) Hasonló erejű feltorlódások telepünktől csak két kilométernyire mutatkoztak, anélkül, hogy mi legcsekélyebb mozgást is éreztüuk volna. Ha a Jégperem a víz felszínén terülne el, akkor az ilyen erőszakos változások nemcsak oly távolságra lettek volna észrevehetők, mint amennyire mi voltunk ama jelenség színhelyétől, hanem még a házat is alapjában megrendítetták volna. A ház felállításakor Stubberud és Bjaaland nagy távolsagból zűrzavaros zajgást hallottak, de még csak a talaj remegését sem érezték. A telelés alatt sem ilyen zajt, sem rázkódást nem tapasztaltunk. Másik fontos bizo-
*) A jégfelület szegélyének nyomásokozta hegyekbe torlódása.
144
nyítékkal szolgált Prestrud nagy teodolitjának változatlan stabilitása. Ha a Jégperem vízen lebegne, a rendkívül finom készülék kilengést mutatott volna. Aznap, mikor a Bálnák öblébe érkeztünk, a nyugati jégfok egy része levált, tavaszkor pedig a jégár szegélyének számos beszögelései közül egy egészen kicsinyt összerombolt a parti jégtorlódás nyomása. E két esettől eltekintve, a Jégperem határvonala Framheim körül egy év alatt semminő változást nem mutatott. Midőn a Fram a jégár széléhez közeledett, egyre csekélyebb mélységet észlelt, ami nyilvánvaló bizonyíték volt arra, hogy a part nem lehet messze. Végül pedig miként magyarázhatnók meg a 330 méteres térszínmagasságot, amelyet körülbelül 50 kilóméterre állapítottnnk meg délfelé lakhelyünktől, ha nem tételezzük föl, hogy a jég alatt csekély mélységben szilárd föld rejlik.Nagy igyekezettel dolgoznak a szánokon. Augusztus 15-ére minden előkészülettel készen kell lennünk a sarki expedicióra. Hanssen és Wisting feladata, hogy a járműveket újjáalakítsák. Eszközök elkészítését azokra bízni, kik azokat maguk fogják használni, a leghelyesebb mód arra, hogy lehető legjobb munkát célozzunk vele. Ismervén a célt, amelyet el kell érnünk, becsületbeli kérdés számukra, hogy a sikert biztosítsák és mielőtt az expedícióra indulnának, a maguk biztonságára is eleve gondot fordítanak. A szánok különbozo alkatrészeit a legkörültekintőbb gonddal rótták volt egybe; szétszedésükhöz fejsze vagy kés kellene. És ezt a fontos és finom munkát bajtársaink fagyos, jégből vágott helyiségben végzik! A "ruházati raktár", amelyben dolgoznak, Framheim leghidegebb helye. Egy oldalról a Jégperemre, másik oldalról a házhoz vezető folyosóra nyílik, tehát légvonat söpör át rajta, ha ez még oly gyenge is, bizony megérzik, amikor a hőmérő odakünn -60 fokra sülyed. Ebben a barlangban a temperatúra mindig jelentékenyen a fagypont alatt áll. Hogy a hosszú bőrszíjak hajlékonyak maradjanak,
145
amíg szorosra húzzák, munkásaink egy Primust gyújtanak meg munkaasztaluk mellett. Türelmük felkelti bámulatomat, gyakorta egy óra hosszat is dolgoznak födetlen kézzel, úgy 30 fok hidegben. Ha e munkaközben barátaink keze a szó szoros értelmében megfagy, azért a lábuk sem marad melegen. Hasonló hidegben, mikor az ember nem járkálhat, fatalpú lábbeli a legalkalmasabb.
A szánok felszerelésén kívül ennek a két úrnak egész sereg más foglalatossága is van. Ha a szánok "felépítményé"-nek ezerféle gondja engedi: Wisting varrásba fog, sokszor csak félkilenckor érkezik a vacsorához, mikor a többiek már a célbalövősdinél tartanak. Ha nem ő volna a versenypontok feljegyzője, Isten tudja, mikor hagyná el varrógépét. Előbb két sátorrá alakít át négy darab három emberre való sátrat. Dacára annak, hogy nincs helye a kiszabáshoz és ahhoz, hogy varrás közben a levarrt részt tovasiklani engedje, – munkája mégis tökéletes és olyan, mintha jeles szakmunkás kezéből került volna ki.
Olyan ügyeskezű emberek, aminő Wisting, becses segítőtársak egy kutató-utazásban.
Sverdrup expedíciója az amerikai északsarkvidéki szigettengeren kettős borítású sátrakat használt. Az, amink nincs, mindig a legjobbnak tetszik, társaink zengik is minden hangnemben ennek a modellnek dícséretét. Kettős falú ház természetesen melegebb, mint az egyszerű falú ház, de viszont kétszer olyan súlyos is, olyan esetben, mikor még egy zsebkendő súlyát is figyelembe kell venni, ilyen fontos kérdés ugyancsak mérlegelendő, mielőtt döntenénk. Ha a kettős vászonburkolat megakadályozná, hogy a sátor külsejére dér rakódjék le, az nagy előny lenne. A vita, mely e kérdésben megindul, bebizonyítja, hogy ez a párasűrűsödési termék mindkét modellen egyforma gyorsan képződne. Ezek után már a kettősborítású sátrat haszontalannak tartom. Néhány Celsius-foknyi hőkülönbség sátrunk belsejében nem jelent elegendő előnyt, hogy a
146
súly fokozódásáért kárpótolhatna. Különben is, bőségesen rendelkezésünkre álló prémjeinkkel nem kell félnünk éjjel a hidegtől.
Ez a vita más kérdést is vet föl, azt, hogy vajjon milyen színű sátor a legalkalmasabb. Több ok arra mutat, hogy a sötét színű vászon megfelelőbb: elsősorban megnyugtatja a szemet a vakító fehérségű Jégperemen tett hosszabb út után. Másodszor, sötétszínű sátor sokkal melegebb lesz a napos időben azonkívül pedig messziről látható a jégár felületén. Minden sátrunk fehér volt, kettőt tintával sötétkékre festünk. Vajjon tartós lesz-e ez a színezés? Kétségeink vannak efelől, azért valami jobbon törjük a fejünket. Egyikünk azt indítványozza, hogy sátrainkat fekvőhelyeink vörös függönyeivel vonjuk be. Az indítvány elfogadtatik, szerencsétlenségre az egész kelmemennyiség csupán egyetlen sátorra elegendő. Mikor a vörös sátor készen áll és közszemlére tétetik, általános elismerést arat. Nagyon messziről látható és színén megpihen a szem. Az áthuzat azonkívül még azzal a nagy előnnyel jár, hogy a sátorvásznat védi. Sarki expedíciónk tartamát százhúsz napra teszem, sátrainknak is ki kell tartaniuk addig. Ki kell tehát eszelni, mily módon akadályozhatnók meg a kutyákat, hogy szét ne szakgassák a széleket. E célból Wisting két széles kelmecsíkot varr össze, amelyet majd kifeszítünk a sátrak körül s ez útját állja a kutyáknak. Az utazás alatt mégsem jutott sor alkalmazásukra, sokkal egyszerűbbnek találtuk a sátrakat alacsony hófallal venni körül.
Wisting azután mindenki számára ujjast és nadrágot készít, könnyű és nagyon sűrű szövésű anyagból, melyen a szél nem hatol át. A magunkkal hozott ruhák nagyon kicsik. Az átszabás után nadrágom olyan bő, hogy még két más ember is beleférne, ámde ezekre a méretekre szükség van, ezen a tájon a bő ruhák melegek és kényelmesek. Wisting még harisnyát is készít ugyanabból az anyagból, jó lesz szigetelésnek a másik két pár közé.
147
Nézetem szerint – és ezt teljes mértékben osztja sarki utam négy társa is – ezek a harisnyák nagy szolgálatokat fognak tenni nekünk. Egy kefesimítással el lehet távolítani a rájuk rakódott dérréteget, ha pedig átnedvesednek, hamar száradnak akármilyen időben. És amellett védik a másik két párt, hogy annyival is kevesebbet kopjanak. Tapasztalás alapján melegen ajánlom ezt a ruházati cikket a jövendő sarkutazóknak. Ha viseljük, fontos, hogy minden este levessük lábbelinket és letisztítsuk a dért erről a szigetelő harisnyáról; ha nem tesszük, a dér éjjel elolvad és másnap reggel átázott lábbal ébredünk.
Azután az alsóneművel foglalkozunk. Ez is Wisting hatáskörébe tartozik. Barátunk ki tud állítani teljes kelengyét is. Abból a szép, finom és könnyű flanellből, amely gyógyszertárládánkból került elő, alsó ingeket és alsónadrágokat szab. Azok, amelyeket eddig viseltünk, túlvastagok és attól félünk, túlságosan melegek lesznek. Az egész úton a sark felé a Wisting-készítette alsóneműt viseltem; soha különbet nem kívánok. Mikor a szabással elkészült, bajtársunk a varráshoz lát, azután pedig a hálózsákok huzatait hozza rendbe.
Hanssen-re, mint már említettem, a szánok gondja hárul. Azonkívül tizennégy ostort rendelek nála, melyekhez Stubberud szállítja a nyeleket.
Hanssen kerek és sűrűn font ostorsuhogókat készít arra a mintára, melyet az eszkimók használnak.
Az ostorok amelyeket sarki utunkra magunkkal vittünk, rendkívül erősek voltak; mindamellett az út végén nem maradt hibátlan egy sem közülük. Ha az ember csak a suhogót használná, örökéletűek lennének e szerszámok; de komoly esetekben a nyelet is alkalmazni kell. Ezt a büntetési módot "konfirmálás"-nak neveztük.
Aprólékos munka árán Stubberud megkönnyíti a szánok ládáit, legyalulva a deszkáikat. A ládák vastagságuk csökkenésének dacára a leghevesebb zökkenéseknek is ellenálltak.
148
Bjaaland a skiket igen bő szíjazattal látja el, hogy rengeteg nagyságú lábbelinknek megfeleljen. Különböző rendszerű szíjazatok vannak; mindenkinek megvan a maga kedvenc mintája. Az, amelyet ez az elsőrangú skifutó magának készít, oly alkalmasnak látszik, hogy én is ugyanolyat rendelek nála. Ez a szíjazat, mely a norvég parasztoknál hajdan használatos rendszert utánozza és csatokkal és hurkokkal van ellátva, teljes megelégedésemre szolgált. Fontos, hogy a kötelék ne szorítsa a lábat és hogy könnyen fel- és lecsatolható legyen. Ütközben minden percben le kell oldani, este a táborban pedig egészen le kell szerelni és bevinni a sátorba. E rendszabály nélkül éjjel felfalnák a kutyák; valóságos nyalánkságnak tartják ezeket a bőrszíjakat.
Johansen ládákba csomagolja az élelmiszereket és sátorkarókat készít.
Augusztus 6-án mind megmárjük testsúlyunkat. Lindström vezet 86.5 kilogrammal.
Míg mi egész odaadással a nagy utazás előkészületeivel foglalkozunk, Prestrud térképeket rajzol és képeket másol. Minden szánon van egy jegyzőkönyv, amely a ládákban lévő élelmiszerek leltárát és a megfigyeléseknél szükséges tabellákat tartalmazza. E jegyzőkönyvekbe nap-nap után fel fogjuk jegyezni az elfogyasztott eleségmennyiséget; így minden percben megállapíthatjuk, mennyi van a ládákban. Aztán feljegyezzük a megfigyeléseket, aminők egy-egy útszakasz alatt megtett távolság, a követett útvonal stb.
Ezek a mi különféle foglalkozásaink a "munkaórák" idején. De van még több is. Kiosztom mindenkinek a maga ruhafelszerelését, hogy ki-ki alakíthasson azon kedve szerint. A rénszarvasprém-ruházatból minden ember két teljes készletet kap, ujjatlan kesztyűkkel és lábszárvédőkkel; az egyik vastag, a másik könnyebb, azonkívül még kutyabőr-lábszárvédőket és kamik-okat *) is kaptak. Azonfelül mindegyiknek
*) Eszkimó mokasszin fókabőrből.
149
adtam vászonneműt és szélhatlan ruhát. Elsősorban a prémruházatokat hozzuk rendbe; ez hosszadalmas munka, mert egyiket sem szabták mérték szerint. Egyikünk a csuklyát találja túlhosszúnak anorak-ján, a másik túlkicsinek vélte azt; a harmadik a nadrágját rövidíti meg, míg a negyedik meghosszabbítja. Szüntelenül járnak a tűk kezünkben, hol toldás készül, hol felszegünk egy darabot. Reggelente óriási halmaz rongyot söpörnek ki és másnapra megint ugyanannyi gyűl össze.
Álarcokat is gyártunk, hogy arcunkat a fagy csípése ellen óvják; kiszabtam magamnak egyet, amelyet persze minden más használatban lévő mintánál különbnek tartottam. Első alkalommal, mikor feltettem, félig összefagyott képpel tértem haza.
A legnagyobb gondot hálózsákjainkra fordítjuk. Johansen szívvel-lélekkel dolgozik egyen, amelyet maga talált fel. Isten a megmondhatója, hogy mennyi prémet használ fel hozzá! Bjaalandot sem foglalják el kevésbé a változtatások, amelyeket hálózsákján eszközöl. A többiek kijelentik, hogy meg vannak elégedve az elfogadott mintájúval és csak arra szorítkoznak, hogy hosszabbra, vagy rövidebbre szabják. Minden hálózsák vékony vászonhuzatban van, amelynek rendeltetése, hogy a menetközben a szánokon összegöngyölt zsákokat megóvja a hótól. A huzat ezenkívül megvédi a prémet a lélekzet lecsapodásától is, míg alszunk. Ahelyett, hogy a szőrszálakra rakódna, a lecsapódás a huzatot vonja be jégréteggel; így aztán könnyűszerrel el lehet távolítani. A borításnak hoszszabbnak kell lennie a zsáknál, hogy a nyak köré lehessen gyűrni s így megakadályozni, hogy a lélekzet a prémet érje. Zsákjaink kettősek, a belső vékony őzbőrből, vagy nőstény-rénszarvasbőrből való, a külső, mely sokkal vastagabb, a hím-rénszarvas bőréből készült. Ez utóbbi körülbelül hat kilogramot nyom. E két darabot a nyaknál erős szalagok fűzik egybe. Ezt a mintát találtam a legkényelmesebbnek, legegysze-
150
rűbbnek és legkellemesebbnek. A sarkvidéki felszerelésben fontos szerepe van a szemüvegnek. Ősszel világossárgát hordtam. Most pályázatot hirdettem alkalmasabb mintára. A díjnyertes minta két kerek bőrdarabból állt, közepükön kicsiny hasadék. A délsarki út alatt azt a mintát használtam, amelyet dr. Schanz küldött volt nekem Dresdenből. Hála néki, egyáltalában nem bántott a hóvakság.
Másik dolog, amely rendkívül fontosságú, a lábbeli. Társaimnak, akik velem tartanak a sarki úton, papucsokat kell magukkal vinniök, a glecsereken való kapaszkodásra. Ami magát a lábbelit illeti, szabad választásukra bízom, hogy olyan típust viseljenek, amelyet legmegfelelőbbnek tartanak. Az elindulás előtt Wisting még egyszer átdolgozza csizmáimat. Mikor szétszedi, látjuk, milyen nagy gondot fordított készítésükre kristiániai szállítónk. A boncoláskor két talpat veszünk le róla. Vajjon még mennyi maradt? Lábbelim most mindenesetre elég bő ahhoz, hogy két pár harisnya és egy pár fatalp elférjen benne, most már akármilyen hideg is legyen, védve vagyok.
A kutyafogatok szerszámait ugyancsak rendbe kell hoznunk. A Jégperemen tett legutóbbi expediciónk alkalmával két állatunk rianásba zuhant, mert elszakadtak az istrángjaik. Elejét kell vennünk hasonló baleseteknek, ha nem akarjuk, hogy falkánk rövidesen megtizedeltessék. Az átalakításra a legnagyobb gondot fordítjuk és ügyelünk, hogy a legjobb anyagot használjuk fel.
Ez a sok részletkérdés, amelyet az olvasó talán sokall is már, mutatja, mily hosszadalmasak az oly expedició előkészületei, aminőre készülüuk. Hasonló kutatások sikere nem csupán az anyagi segélyforrások bőségétől, hanem ezenkívül – és elsősorban – a felszereléstől és az eleve megtett rendszabályoktól függ, amelyek – lehetővé teszik, hogy minden bekövetkező nehézséget legyőzhessüak. A diadal azé, aki mindent előre tudott látni s azt éri a vereség, aki elmulasztotta, hogy idejében megtegye a szükséges óvóintézkedéseket.
151
Azért én sikerünk dicsőségét lelkesen odaadó társaimra kell hogy hárítsam, akik türelmükkel és kitartásukkal felszerelésünket a tökély legmagasabb fokára emelték.
*
Augusztus 16-án hozzáláttunk a szánok málházásához, a "Kristálypalotá"-ban és a "Ruházati raktár"-ban. Nagy előny, hogy ezt a munkát védett helyen végezhetjük, annál is inkább, mert a hőmérséklet 50 és 60 fok közt ingadozik, hatméteres szél kíséretében. Ilyen hidegben szinte lehetetlen lett volna ezt a munkát a szabadban hasonló gonddal végezni. A cinklapokat, melyek a szántalpakmmt védik attól, hogy a lágy hóba süppedjenek, leszereljük és egy-egy pár tartalék skível helyettesítjük.
Augusztus 22-én a málhafogatok elindulásra készen állanak.
A kutyák nem szeretik a nagy hidegeket. Mikor a hőmérő 50 és 60 fokra sülyed, látszik rajtuk, hogy szenvednek. Állva maradnak, lábaikat felváltva emelgetik és egyideig a levegőben tartják, mielőtt ismét a hóra tennék. Milyen ravasz állatok! Oly napokon, mikor tudják, hogy vacsorájuk szárított hal, amiért nem nagyon lelkesednek, némelyikük nem akar este visszatérni a sátorukba. Különösen Stubberud-nak sokszor meggyűlik a baja növendékeinek egyikével, névszerint Funcho-val. Madeirai tartózkodásunk alatt született, 1910 szeptemberében. Esténként, olyan napokon, mikor az ebek húst kapnak, mindegyikük odajárul a fókahúsraktárul szolgáló sátorhoz a húsadagért, mely ládákban áll. Funcho mindig kilesi ezt a pillanatot. Mikor látja, hogy Stubberud a nevezetes ládáért megy, nyugodtan hazatér, mint a többi társa. De ha gazdája nem hoz húst, megszökik. Hogy visszacsalja a szökevényt, Stubberud cselhez folyamodik. Egy este, mikor a kutya nem akar hazajönni, fog egy üres ládát és az ól-sátor felé indul. Funchó minden mozdulatát leste, erre legott visszasiet a sátorba, abban a kecsegtető re-
152
ményben, hogy két nap egymásután húst ehet. De öröme nem tart soká; azonnal megcsípik, megláncolják és szárított halat tesznek elé vacsorára. Funcho ferde pillantást vet az üres ládára és gazdájára. Azontúl ez a csel nem járt sikerrel többé.
Igen kevés kutya pusztult el a tél folyamán. Kettő megbetegedett s ugy mult ki. Egyet, amelyik elvesztette bundájának jó részét, agyon kellett ütni, kettő pedig eltűnt, valószínűleg repedésbe zuhantak. Kétszer is láttuk, mikor egy kutya a jégár valamelyik rianásába esett. A hasadék fenekén nyugodtan sétált fel s alá, nem is ugatott. Ezek a repedések nem voltak mélyek, de szegélyük erősen csipkézett volt és falaik öblösen befelé hajoltak, úgyhogy kutyáink nem bírtak a maguk erejéből kimászni.
Az a kettő, amelyik elveszett, kétségkívül éhenveszett valamely hasadék fenekén: lassú halál ez, mert az eszkimó kutya nagyon szívós természetű. Több kutyánk ismételten távol maradt egy időre; minden valószínűség szerint repedésbe zuhantak, de aztán sikerült kimászniok belőle. Mikor kedvük kerekedik, a kutyák, mintha csak ördög bújnék beléjük, elbarangolnak, akármilyen az idő, még 50 fok hidegben is. Igy egy szép napon egy szuka Bjaaland fogatából három imádójával megszökik, hogy egy parti jégdomb mögött átadják magukat a zavartalan szerelemnek. Nyolc napig maradtak ott étlenül, 50 fok hidegben.
Augusztus 23. Csöndes idő, részletesen borult ég, -42 fok.
A szánokat az "Elindulás Teré"-re viszik. Nem kis feladat kifuttatni őket a "Ruházati raktárból". Először is el kell hordani a bejáratot eltorlaszoló havat. Azután csiga segélyével felvontatjuk a szánokat; mindegyik négyszáz kilót nyom.
Mikor a szánok elkerülnek a raktárból, a hőmérő állomás elé visszük őket. Mindjárt ezután a szánvezetők elmennek, hogy az ólsátrakba zárt fogataikat felszerszámozzák.
153
Az előkészületek láttára leírhatatlan izgalom fogja el a kutyákat. Egy percig sem maradnak nyugodtan, bármit tegyünk is velük. Némelyik megpróbál szabadulni, hogy barátját keresse fel, míg mások ellenfeleikre szeretnék vetni magukat. Mikor a kutyák hátsó lábukkal a havat kaparják, ez a küszöbön álló csatának előjele s intelem a vezetőnek, legyen résen. Gyors ostorcsapással megakadályozhatja az ütközetet, de nem lehet egyszerre mindenütt és így hiába minden erőlködés, vad viadalok törnek ki. Mily különös állatok! Míg télen át aránylag békésen viselkedtek, most, hogy be vannak fogva, minden áron verekedni akarnak egymással.
Végre minden készen áll, fel hát az útra! Első eset, hogy tizenkettes fogatot hajtunk. Hogyan üt ki majd ez? hamarosan minden erre vonatkozó kételyünk eloszlik. Nem haladunk valami nagy sebességgel; de különben sem lehetne másként ez az út kezdetén. ha némely túlhizott kutya nehezen is tart lépést, a többi nagyon jól halad. A Jégperem emelkedését gyorsan megmászszuk, bár a fogatok nagyobb része félúton megáll, hogy kiszuszogja magát. A jégár ugyanolyan képet nyújt, mint áprilisban. A jelzőzászló most is ott áll még, ahová tűztük és aránylag elég jó állapotban van. Délfelé vezető régi nyomaink még láthatóak.
Mikor felvontattuk a szánokat, kifogjuk a kutyákat. Legtöbbjük mindjárt ugrándozva indul vissza Framheim felé. A hazatérés elég mozgalmas, útközben csaták törnek ki. Este tíz kutya hiányzik a gyülekezésnél. Talán repedésbe zuhantak? Másnap korán reggel két ember visszatér az "Elindulás Teré"-re. Ki írhatná le meglepetésüket, mikor a hiányzókat a szánjaik mellett alva találják. A két ember érkezése legkevásbbé sem zavarja őket; legföljebb félszemükkel rájuk pislantanak, aztán folytatják az alvást. Hívhatják őket, meg sem mozdulnak; ostor kell, hogy fölkeljenek. Igazán különös állatok! Huszonnégy órája nem ettek, 46 fok a hideg és öt kilométerrel odébb kégyelmes tanya
154
és bőséges falás várakozik reájuk. Ha nyár volna, szép napos idő, még valahogyan meg lehetne érteni, miért maradnak oly csökönyösen szánjaik mellett!
Augusztus 24. A Nap, amely négy hónapon át távol maradt, ma először jelenik meg újra.
Nagy vállalkozásunkra való elindulásunk napját még nem tűzhetjük ki; várnunk kell, míg a hőmérséklet emelkedik. Ma még nem is gondolhatunk útrakelésre. Minden készen. Éppen csak be kell fogni a kutyákat.
Múlnak a napok, legcsekélyebb jele sem mutatkozik a tavasz közeledtének; néha 30 fokig emelkedik a hőmérő, de aztán mindjárt -50 fokra sűlyed vissza. Ez a várakozás kimerít; az az érzésem, hogy a többi expedició már útban van; társaim is így vannak vele.
– Szeretném tudni, hol jár már Scott kapitány, – jegyzi meg az egyik.
– Oh, még el seni indult, felel egy másik. – Még nagyon erős a hideg az ő ponny lovainak.
– Igen, ha a Mac Murdo átjáróban is ilyen kegyetlen a hideg! De ott a hegyek közt bizonyosan enyhébb az idő. Százat egy ellen, hogy versenytársaink nem henyélnek tétlenül. A fickók megmutatták már, hogy mire képesek.
Elhatározom, hogy az első, még oly kevéssé kedvező ajkalmat felhasználva útrakelüuk. Ha aztán túlerős lesz a hideg, visszatérünk újra.
Megjött a szeptember, -42 fok hideggel. Jóllehet, ez már elviselhető, mégis úgy döntünk, hogy legyünk még türelemmel. Másodikán a hőmérő -53 fokra sűlyed, majd hatodikán -29 fokig, hetedikérn -22 fokig emelkedik. Könnyű keleti szál fúj, egész tavasziasan. Ki is tűzzük az indulást holnapra.
Szeptember 8. Felkelünk s a szokott időben reggelizünk.
Tizenkét kutyát kell befognunk az üres szánokba, melyek majd az "Elindulás Teré"-re szállítanak bennünket. Ez a munka rettentően kínos; két ember kell minden járműnél, hogy a kutyákat előcipehjék és
155
felszerszámozzák. Az elővigyázatos vezetők szánjaikat szilárdul egy mélyen a hóbavert cölöphöz kötötték; mások elégnek vélték fölfordítani az övéket; a többi pedig egyáltalán nem csinált semmit a magáéval. Mindenkinek készen kell lenni abban a pillanatban, amikor az élen vezető szán megmozdul, mert egyébként lehetetlen lesz visszatartani a kutyákat.
Abban a pillanatban, mikor az elindulás vezényszava már-már elhangzik, rettentő üvöltés hangzik föl: két fogat kiválik a sorból és elrohan gazdátlanul. Azonnal üldözőbe veszik, de nem lehet utolérni őket.
Ily körülmények közt úgy határozunk, hogy az "Elindulás Tere" felé megyünk és ott bevárjuk az elszökött fogatokat. E sétaút alatt megítélem, hogy jó kézben tartják-e kutyáinkat a vezetők, tényleg, mindegyik fogat azon igyekszik, hogy a szökevények útirányát kövesse. Három társamnak sikerül fogataikat a helyes irányban megtartani, a másik kettő letér a csapásról.
Délben végre a karaván összetalálkozik a Nagy Jégperem magaslati szegélyén. A kutyákat átfogjuk a megrakott szánok elé és 1 óra 30 perckor a menetoszlop megmozdul. Hamarosan elveszítjük a régi nyomainkat, már csak a 2-2 kilométerre felállított zászlókkal jelzett hóbabák mutatják az utat. Az útnyom kitűnő, gyorsan haladunk. A mára kitűzött útszakasz rövid: 19 kilométer; este félnégykor tábort ütünk.
Szeptember 9. A táborban töltött első éjszaka sohasem kellemes; a mai különösen rossz volt. Kilencven kutyánk olyan lármát csap, hogy percre sem tudjuk lehúnyni szemünket. Fel is kelünk már hajnali négy órakor.
Napközben, déli pihenő idején, agyonütünk egy szukát és három fiatal ebet, amelyek utánunk jöttek; jelenlétük alkalmatlanságot okozna.
Kitűnő útnyom.
A hóbabák jelzőzászlai kifogástalan állapotban vannak; azóta, hogy felállítottuk őket, nem eshetett hó.
Az útszakasz 25 kilométer. A fogatok még nem jöt-
156
tek bele az iramba; mindamellett óráról-órára jobban haladnak.
Szeptember 10. Ugylátszik, kutyáink visszanyerték régi frisseségüket; lehetetlen visszatartanom őket. Mindegyik fogat azon igyekszik, hogy az élre kerüljön, amiből percről-percre összeütközések és hallatlan zűrzavar keletkezik. E gyorsasági versengésekben a kutyák felesleges módon fárasztják magnkat és időveszteséget jelent, mikor szét kell választanunk a fogatokat. Az egész falka leírhatatlan túlizgatottság állapotában van. Lassesen, észrevéve ellenségét Hans-ot egy másik fogatban, Fix barátjához folyamodik segítségért. Erre mindketten teljes erővel előre rohannak, őrült iramban ragadva magukkal társaikat. A vezetőnek minden erőlködése sem bírja visszatartani őket. Lassesen és Fix rövidesen utólérik Hans csoportját s a két fogat rémes kavarodásban veti egymásra magát. Nem bírjuk megfékezni az állatokat, azért a leggarázdábbakat kifogjuk és a szánok mögé kötjük. Idővel és türelemmel viszonylagos békét sikerül teremtenünk.
Ezen a napon 30 kilométert teszünk meg.
Szeptember 11. Ébredéskor 55.5 fok a fagypont alatt! Az idő remek, csöndes és tiszta. Éjjel a kutyák aránylag nyugodtan viselkedtek, ami azt bizonyítja, hogy nem szeretik az ilyen nagy hidegeket. A nagy hideg miatt a hótalaj kevésbé jó, így az előrejutás is lassúbb és nehezebb.
Napközben több rianásra akadunk. Hanssen szánja csaknem belezuhant egybe; épen idején rántjuk vissza.
Menetközben nem szenvedünk a hidegtől; időnként még ki is melegszünk.
A kutyák lehellete oly sűrű párafelhőkbe sűrűsödik a szánok felett, hogy a vezető nem látja az előtte nyargaló fogatot, jóllehet egészen közel van hozzá.
Szeptember 12. 52 fok a fagypont alatt, a szél is föltámad. A kutyák szenvednek ettől a kegyetlen időjárástól. Ma reggel szánalmas látványt nyujtanak; mind egymáshoz bujlk, mint megannyi gombolyag, farkuk alá dugják az orrukat és percről-percre reszketés járja át testüket; többen közülök szakadatlanul reszketnek. Nem akarnak felkelni és hogy felszerszámozhassuk, fel kell emelnünk őket. Ha ragaszkodnánk az út folytatásához ebben az időben, szerencsétlenséget kockáztatnánk. Elhatározzuk tehát, hogy csak a 80. foknál felállított raktárig nyomulunk és otthagyjuk a szánok rakományát. A nap folyamán alkoholos delejtűnk folyadéka megfagy. Ködös ég takarja el a napot. Nem vagyunk többé biztosak az iránytű felől; délelőtt tíz órakor tábort ülünk és várunk, míg az idő kiderül. És derekasan szidjuk az iránytű gyártóját!
Hogy a hosszú várakozás napjára kényelmes tanyánk legyen, két hókunyhót építünk. A közvetlen környéket borító hó nem alkalmas erre; megfelelő anyagot szerzendő elindulunk jobbra-balra, hótömböket keresni. Hasonló alacsony hőmérsékletnél ezek a tanyák jobbak a sátraknál. Valóságos jóllét-érzés fog el minket bennük, mikor a Primus eléggé felfűtötte bensejük hőfokát.
Következő éjjel különös dörgés ébreszt fel bennünket. Azonnal hálózsákom alá nézek, vajjon nem sűlyedt-e el valami a hirtelen feltáruló rianásba. Nem, a talajon semmi változás. A másik kunyhóban semmit sem hallottak.
Később rájöttünk, hogy ezt a morajló zajt a hótömegek megülepedése okozza. A Jégperemet borító hótakaró felszíne nagy felületen elválik és beszakad. Az embernek az az érzése, hogy a talaj kifordul alóla; a megülepedést tompa moraj kíséri, amely gyakran megrémíti a kutyákat, de még vezetőiket is. A sarki fensíkon egyszer rázta meg a sarki levegőt olyan erős dördülés, mintha ágyú dörrent volna.
Szeptember 13. Hőfok: -52; csöndes és nagyon tiszta idő.
30 kilométert teszünk meg, a napról tájékozódva. Mikor táborba szállunk, a hőmérő -56 fokot mutat.
Szabály ellenére magammal hoztam egy üveg pá-
158
linkát és egy üveg borovicskát. Itt az ideje kibontani ezeket, most vagy soha! Kiveszem a ládikából a borovicskát, hát – jéggé fagyott! Mikor fel próbálom olvasztani, szétpattan az üveg. A pálinka is megfagyott, de azt nagy gonddal sikerül felolvasztanunk. Bebujunk húlózsákunkba; körben jár a nagyszerű ital ... Ó, micsoda csalódás: a folyadék szörpszerű, hatása nulla.
Szeptember 14. A hőmérséklet -56 fokon tartja magát. Szerencsére kitisztult az ég; így tehát biztosan tájékozódhatunk. Alighogy útnak eredünk, a hófehér síkság messzeségében feltűnik egy parányi domb. A látcsövek azonnal előkerülnek tokjaikból. A raktár! Ott van éppen előttünk! Hanssen, aki csaknem végig iránytű nélkül vezetett, igazán minden dicséretet megérdemel.
Délelőtt 10 óra 15 perckor a raktárhoz érünk és mindjárt lerakjuk a szónok terhét. Ezalatt Wisting egy csésze tejet forral. Soha ennyire forró tej nem izlett. Ez erősítő után elhelyezkedünk a csaknem üres szánokon és útra fel, Framheim felé! Az útnyom rossz; de a kutyák azért nagyszerűen haladnak.
Wisting mellé ülök. Az ő fogata legfrissebbnek látszik.
Alig hihetem, hogy ily nagy hidegben mozdulatlanul ülhet az ember a szánon, anélkül, hogy megfagyna; mindamellett semmi baj sem ért bennünket. Egyik vagy másik "kocsisunk" egész nap sem került le az ülésről, legtöbben le-leugranak, hogy gyalog járva egy kissé fölmelegedjenek. Felkötöm ski-jeimet és egy szánhoz erősített kötelet fogva, a snörekjöring módján húzatom magam. Ez a sport sohasem vonzott, de ma lehetővé teszi, hogy lábaimat fölmelegítsem.
Szeptember 15. Éppen a vacsorát készítettük a sátorban, midőn Hanssen bejelenti, hogy egyik sarka elfagyott. Fehér, mint a faggyú. Erősen dörzsöljük, amíg az érzékenység vissza nem tér bele. Utána Stubberud következik. Ugyanaz az eljárás, ugyanazzal az eredménnyel.
159
Kellemes helyzet: két bizonytalan sarkon álló ember 75 kilométernyire Framheim-től!
Szeptember 16. Ma szelídebb az idő, – 40 fok. Szinte nyárias.
E végletes hidegekben nagyon is megérzi az ember, ha pár fokkal több vagy kevesebb van, a különbség -40 fok és -56 fok közt igen tekintélyes.
Négy kutyát, amelyek nem bírnak lépést tartani a többivel, kifogunk; úgy gondoltuk, hogy nyomainkat követve, majd hazatalálnak. Kevéssel odébb Sara összeesik, vége van. Kamilla hazavergődik, a másik kettőt sohse látjuk többé.
Hanssen és Wisting járnak elől. A Framheim-től 30 kilométernyire lévő hóbabánál úgy gondoltam, megállunk és bevárjuk az elmaradottakat. De olyan szép az idő s a nyomok annyira tisztán láthatók, hogy továbbmegyünk. Minél hamarább hazaérnek betegeink, annál jobb. Az első két szán este 4 órakor: a harmadik 6 órakor, két további félhétkor, az utolsó éjfélkor érkezik meg a téli szállásra. (*)
A legkeményebb hidegek napjaiban olyan hóalakulást figyeltem meg ezen az utunkon, aminőt sohasem láttam azelőtt. A végtelenül finom, porhanyó hó három centiméter magas és ugyanolyan átmérőjű hengerekbe tömörült. Ezek a parányi hengerek, kerekek módjára gurultak tova a havon, kisebb-nagyobb halmokba sodródtak össze, a halmokból le-leváltak megint és tovább görgedeztek. -40 fokos hidegben már nem láttuk ezt a jelenséget.
Visszatérésüuk után azonnal a hideg rokkantjainak kezeléséhez látunk. Prestrud-nak mindkét sarka elfagyott, az egyik könnyebben, a másik komolyabban. Stubberud-nak és Hanssen-nek is komoly a baja. Felvágjuk a fagycsípéseken keletkezett nagy hólyagokat, kitisztogatjuk a bennük felgyűlt váladékot, bórvizes borogatást rakunk a megtámadt részekre. Hosszadalmas kezelés után lehet csak eltávolítani a régi bőrt. Alatta megjelenik az új, üde és egészséges bőr. A sark rendbejött.
(*) Ez a visszavonulás nagyon rendezetlenül zajlott le, és az utolsóknak maradt Johansen és Prestrud meg is haragudott az elöl száguldó Amundsenre. Johansen hevesen neki is támadt a vezetőnek, és minősíthetetlen szavai miatt kimaradt a sarki csapatból. [NF]
160
Különböző körülmények arra késztetnek, hogy haditervemet megváltoztassam. Ahelyett, hogy valamennyien együtt ostromolnók meg a Déli Sarkot, két csoportra fogunk oszlani. Az egyik az én vezetésem alatt délnek megy, a másik a VII. Edward földjét és a Bálnák Öblének környékét kutatja át. E második különítmény tagjai Prestrud, Stubberud és Johansen. Ennek a beosztásnak sokféle előnye van.
Először is, öt ember gyorsabban halad, mint egy nagy csapat. A reggeli felcihelődés is annál tovább tart, mennél többen vagyunk. Az élelmiszerekből hosszabb időre futja öt embernek, mint kétannyinak. Végül tudományos szempontból, ez a tervváltozás lehetővé teszi, hogy két különböző területet kutassunk ki.
A déli menetcsoport útrakél, mihelyt kinyílik a tavasz. Ami Prestrudot illeti, ő maga állapítja meg, mikor indul el csoportjával.
Két nappal visszatérésünk után Wisting és Bjaaland elmennek a harmincadik kilométerig, hogy hazahozzák az ott kifogott kutyákat.
Társaink hat óra alatt tették meg a hatvan kilométeres kirándulást. Mikor a szánok odaérkeztek, az állatok egyike sem mutatott kedvet rá, hogy föltápászkodjék. Ugy kellett őket felemelni, hogy fölszerszámozzák őket; egy-kettő közülük, minthogy lábuk kisebesedett, szánon tette meg az útat. Valamennyi szökevényt hazahozták.
Szeptember 24-én a tavasz első jelei mutatkoznak! Bjaaland elejt egy fókát. A fókák megjelenése biztos jele a szép idő közeledtének. Másnap egy ujabbat ülünk agyon. A kutyák természesen alaposan élvezik e vadászat eredményeit és mi magunk is kitűnő pecsenyével gazdagítjuk asztalunkat.
Szeptember 27-én leszedjük az ablakunkat elzáró deszkát.
26-án, tíznapos távollét után, Camilla hazatér. Framheimtől 110 kilométernyire fogtuk volt ki. Jólla-
160
katlan, kövéren érkezik, útközben valószínűleg jól élt valamelyik társának hulláján. Számos tisztelője zajos ovációval fogadja érkezését.
Szeptember 29-én egy csapat sarki viharmadarat jeleznek; megjöttük a tavasz beköszöntését hirdeti. E csinos madarak több ízben körülrepülik a házat, mintha látni akarnák, ott vagyunk-e még. Alacsonyan szállnak, a kutyák teljes erővel nekivetik magukat, hogy elcsípjenek néhányat. Ekkor a madarak egyetlen kecses mozdulattal hirtelen fölemelkednek és eltűnnek, a négylábú vadászok nagy megrökönyödésére. Mind mozdulatlanul áll, mintha meglepetésükben lábuk gyökeret vert volna, ferde pilantással összenéznek, aztán – egymásra vetik magukat szörnyű harci kavarodásban.
Itt a tavasz! Mihelyt a fagyásos betegek felépülnek, útrakelünk – a Déli sark felé!