FERENCZ JÓZSEF FÖLDJÉNEK FÖLFEDEZÉSE
Alighogy nagy német expediczió visszatért, Bécsben gróf WILCZEK újabb sarki expediczió eszméjét pendítette meg. Az utazás czéljaira 40.000 forintot adott és be nem várván a példáját követő adakozások befejezését, WEYPRECHT sorhajóhadnagyot és PAYER főhadnagyot még 1871. nyarán elküldte, hogy előre vizsgálják meg a követendő utat. Ők olyan utat választottak, a melyen már rég nem járt sarkvidéki utazó: a Novaja-Zemlya és Spitzbergák közötti tengert. Azt mondták ugyanis, hogy az ujabb sarkvidéki utazások főképen azért nem sikerültek, mert az utazók mindenütt szembe mentek a sarki hideg áramlatokkal és a jégzajlással. Az orosz, norvég és német hajósok és a tudós utazók, a kik több ízben velük utaztak, azt a nézetet juttatták érvényre, hogy a Golf-áramlat egyik ága Novaja-Zemlya északkeleti végéig hatol. WEYPRECHT (37. ábra) és PAYER e nézet helyességéről akartak meggyőződni, mert azt hitték, hogy erre van a legjobb út a Jeges-tenger belsejébe, ha a hajósoktól eredő hír igaznak bizonyul.
37. ábra. Weyprecht Károly.
257
Egy norvég halászbárkával, az "Isbjörn"-nel, indultak útnak Tromsőből június 20-án. Javában esett a hó, mikor tengerre szálltak. Egy havi hajózás után a Spitzbergáktól keletre elterülő tengernek kellő közepén voltak. A Medve-szigettől kezdve részint a jégzajlásban, részint a jégzajlás szélén vitorláztak és arról győződtek
258
meg, hogy Novaja-Zemlya felé korántsem olyan hatalmas a jég, mint Grönlandnál. A jégmezők többnyire egy évesek, a jéghegyek kicsinyek voltak. A sűrűn úszó jégtáblák között úgy siklott tova hajójuk a vitorlák szárnyán, mint a szán a havas térségen; de mikor nyugatra fordultak, a Spitzbergák közelében kedvezőtlen jégtömegeket találtak. Két héttel később, mikor újra Novaja-Zemlyához közeledtek, ott már csak nagyon kevés jeget találtak és az é. sz. 77°-án túl is akadálytalanúl hatolhattak volna észak felé, ha a szél kedvezőtlen nem lett volna. Minél messzebb jutottak keletre, annál hátrább húzódott észak felé a jég. Addig azt hitték, hogy Novaja-Zemlyánál nyár végén már a 76° alatt kezdődik a jég. Ők azonban augusztus 30-án már ott jártak az é. sz. 79°-án a nélkül, hogy jeget láttak volna. Tehát messze hatoltak olyan vidékre, a hol előttük senki sem járt. Ámde e napon 2°-kal hidegebb volt a víz, mint az, a melyen az előtte való napon jártak és sötétkék színe zavaros zöldre vált. A jégcsillogás is föltünt itt-ott a szemhatáron. Még előre mehettek volna, de tovább keletre is látni akarták a jeget. Délkeletre fordultak tehát a nyilt tengeren és Novaja-Zemlya közelében a 76° alatt fordultak újra északra. A 78°-on túl érték el a jeget, mely sűrű volt, de nem látszott erősnek. A köd miatt nem itélhették meg, hogy hajózható-e. Szeptember 6-án fordultak vissza utazásuk e legészakkeletibb partjától.
Az osztrák-magyar expediczió útja.
Utazásuk még kedvezőbb színben tüntette elő a választott utat, mint a milyenben előbb látták. A norvég hajósok 1870. és 1871. nyarán szintén nyilt tengert találtak
259
Novaja-Zemlya körül. Elhatározták tehát Bécsben, hogy ebben az irányban küldik el az "Osztrák-magyar expedicziót". Ezt a nevet kapta az expediczió, mivel magyarok is hozzájárultak költségeihez, első sorban gróf ZICHY ÖDÖN. Az utazásban csak egy magyar ember vett részt, dr. KEPES (38. ábra) a hajó orvosa. 1872. Június 13-án indultak el az utazók a számukra épített új "Tegetthoff" gőzössel Bremerhavenból, 1874. szeptemberében tértek vissza hajó nélkül ugyan, de mint egy nagy szigetcsoportnak, a Ferencz-József földjének (39. ábra) fölfedezői. * 1874. októberében a Magyar Földrajzi Társaság
* Ez utazás leirása megjelent a Természettudományi Közlöny 1874. évi VI. kötetében "Az osztrák-magyar északi sarkvidéki expeditio" czimen.
260
meghívására az utazók közül kettő, PAYER és KEPES Budapestre is eljött és az utazásról előadást tartott.
E nevezetes utazás következő rövid leirása főképen PAYER jelentéséből van véve.
Julius Payer
38. ábra. Dr. Kepes Gyula.
Az utazás czélja az északkeleti átjárás fölkeresése, és nem új szárazföld fölfedezése volt. A keresett utat nem találták, helyette azonban a nem keresett szárazföldet fedezték föl. Július közepén hagyták el Tromsőt és két héttel később már az é. sz. 74 1/2°- ánál jégre bukkantak Novaja-Zemlya közelében. Augusztus elején néhány napig fogva tartotta őket a jég. Kiszabadultak ugyan és Novaja-Zemlyához hajóztak, de minden jel arra vallott, hogy az 1872. év épen olyan kedvezőtlen, mint a milyen kedvező az előbbi év volt.
Novaja-Zemiyánál WILCZEK-kel találkoztak, a ki élelmiszert hozott utánuk az "Isbjörnön", hogy azt számukra a Nassau-foknál biztos helyre rakja. 21-én elvált a két hajó, az "Isbjörn" hazafelé vitorlázott, a "Tegetthoff" pedig elindult észak felé. Az utazókat még aznap este bezárta a jég, és hajójuk többé ki sem szabadult. Körülöttük csakhamar olyan szilárd tömeggé fagyott az úszó jég, hogy sem a jégfűrész, sem a robbantások nem szabadíthatták ki a hajót. Föltartóztatás nélkül vitte őket a jég északkelet felé szeptemberben és októberben. Azután Novaja-Zemlyát is szem elől vesztették. Szomorú volt állapotuk eddig is, de október 13-ától kezdve kinossá kezdett válni. E napig csendesen vitte őket a jég, de ezentúl csaknem folytonosan és roppant erővel nyomta a jég a hajót.
13-án reggel épen a hajó alatt repedt meg a jégmező. A hajóról leugráltak a jégre és gyorsan berakták a künn heverő holmit; jégcsáklyákkal és kötelekkel akarták összetartani a repedező jeget, a hasadékokba havat szórtak és várták, hogy összefagyjon. Olyannak találták a jég elleni küzdelmüket, mint a milyen a pók erőlködése, mikor szakadó hálójának szálait akarja megmenteni. Életre kelt körülöttük a mérhetetlen jégtömeg. A sík jégből fenyegető hegyek tolultak föl; a jég halk nyögése csörgéssé, morgássá, zúgássá és végre ezerhangú rémítő üvöltéssé fokozódott. Mintha a pokol valamennyi ördöge megmozdult volna, úgy forgott körülöttük a világ. Nyomról nyomra közeledett a ropogó jégben a veszedelem. A szétzúzott jégtáblák mozgó hegyekké emelkedtek és jégtuskóik csörögve
262
zörögve hengeredtek át egymáson, mint valamely láthatatlan kéztől gurított malomkövek. A nekik tóduló jégtömegek, a mint egymáson át a vízbe buktak, lassanként emelni kezdték a hajót.
A legnagyobb sietséggel készülődtek a hajó elhagyására; mert bizonyos volt, hogy összezúzza a jég, ha ellenállása következtében nem emelkedik föl a nyomás színvonala fölé. Lementek a szobájukba és öltözködtek; magukhoz vették a zászlókat és azt a holmit, a melytől semmikép sem akartak megválni. Borzasztó volt ott lenn a vetkezés és öltözködés, a fontos és kevésbbé fontos tárgyak közötti válogatás, mialatt a hajó minden ízében recsegett-ropogott. Olyan gyengének tetszett, mint a szappanbuborék. Délben a legénység lement ebédelni; alighogy lementek, a födélzetre rohantak; úgy recsegett-ropogott körülöttük minden, mintha tűz volna közelükben. A hajó oldalára kezdett fordulni. A jég nyomása hol csökkent, hol fokozódott. A készülődéseket folytatták. Egy csoport a csónakokat szerelte föl, élelmiszereket hordott a földélzetre. Az orvos a maga orvosságait, mások a fegyvereket, töltést hordták föl. PAYER a szánokat szerelte föl, előkészítette a sátrakat, az éjjelre való zsákokat és szétosztotta a legénység között a bundákat.
Mindenki útrakészen állt. De egyik sem tudta, hogy hova mennének, ha a hajójuk csakugyan összezúzatnék. Körülöttük egyetlen jégtábla sem maradt épen; nem láttak egy jégmezőt sem, a mely menedékül szolgálhatott volna, mint ez a "Hansa" embereivel történt. Nem maradt nyugalomban egyetlen jégdarab sem; valameny-
nyi ágaskodott, forgott. Ha egy szánt jégre tettek volna, rögtön elnyelte volna azt. Ez tette helyzetüket borzalmassá. A hajón levő kutyák szinte megdermedve nézték a jég mennydörgő hullámzását. Délután négy órakor a nyomás csökkent. Az ács lekotorta a fedélzet egy részéről a havat, hogy lássa, nem váltak-e szét gerendái. A fedélzet sértetlen volt. Ezuttal megmenekültek. De százharmincz napon át csaknem naponként, némely nap többször is, ilyen állapotban voltak, még pedig főképen a hosszú téli éjszakában. Az volt a szerencséjük, hogy még világos időben megismerkedtek a veszéllyel.
Ez idő alatt mindig felöltözve aludtak, mert minden órában készen kellett várniok a födélzeten levo őr riasztó kiáltását. Az örökös izgatottság és tehetetlenség meg a nyomasztó hosszú éjszaka rossz hatással volt a legénység egésségi állapotára. Október 28-dikán nyugodott le a Nap és 109 napig föl sem kelt. Szén-házat építettek a jégen, mint a "Hansa" emberei. de karácsony előtti éjjelen ezt is szétrombolta a jégnyomás.
Ujév napján az é. sz. 78° alatt voltak Novaja-Zemlya északi végén túl, keletre. Biztosnak vették már, hogy Szibéria északi partjára viszi őket a jég. Azonban nemsokára északnyugat felé kezdett fujni a szél és vitte őket előre, ismeretlen tájak felé. Februárius 16-án kelt föl a Nap újra; 25-én csaknem hirtelen megszünt a jég nyomása. A hideg azonban még mindig fokozódott; februárius végén 48°C.-kal érte el tetőpontját. A sötét évszak alatt gyakran gyönyörüen
264
világított az északi fény, a nappal növekedtével lassanként elmaradt.
Azt remélték, hogy 1873-ban nyár elején kiszabadulnak a jégből. Meg is tettek a hajó kiszabadítására mindent, a mi erejüktől telt, de hasztalan. A hajó alatt összetorlódott és összefagyott jég vastagabb volt tíz méternél. A bajt még növelte az a körülmény, hogy körülöttük a nyáron át 45 méternyi hó és jégréteg olvadt el és ettől a hajó olyan magasra jutott a víz színén felül, hogy oldalradűlésétől tarthattak és azért az árboczokat gerendákkal támasztották meg. A nyár előhaladtával mindinkább növekedett aggodalmuk, hogy megint fogságban maradnak. Szinte belenyugodtak, hogy a második telet is tehetetlen aggodalomban töltik, mikor augusztus 31-én váratlanúl szárazföldet pillantottak meg az é. sz. 80° alatt. Ekkor láttak útjukon először jéghegyeket is, még pedig nagy számmal. Majd két hónapig czirkált jégtutajok a fölfedezett szárazföld előtt, míg végre október végén olyan közel jutottak a parthoz, hogy ki mertek szállni. Szomorúbb, elhagyatottabb szigetet képzelni sem lehet, mint a melyre jutottak.
Október 22-én kezdődött a második téli éjszaka, mely tovább tartott (125 napig) az elsőnél és még sem volt olyan rettenetes. A jégnyomásnak hire sem volt, a hajó pedig jégtutajával együtt állva maradt a part közelében. Remélhették tehát, hogy tavasszal átkutathatják a fölfedezett szárazföldet; télen át a legnagyobb pontossággal végezték mágnesi és egyéb megfigyeléseiket. Hó azonban sokkal több esett, mint az első
265
266
télen, és az északi szél néha napokig söpörte a havat. A téli éjszaka közepén heteken át nem lehetett megkülönböztetni a nappalt az éjjeltől, teljes sötétség környezte őket. Karácsony után ezen a télen is olyan hideg volt, hogy a higany hetekig meg volt fagyva. Medvék sűrűn látogatták a hajót. Egész utazásuk alatt 67-et ejtettek el és a sok friss hús nagyon jótékonyan hatott egésségükre, a mely különben is sokkal jobb volt, mint az első télen.
Mégis, mikor a Nap februárius 24-én újra visszatért, a legénység olyan állapotban volt már, hogy egy harmadik sarki tél előreláthatólag tönkretette volna őket. Sok orvosság is fogytán volt már; a hajó kiszabadulását sem remélték; elhatározták tehát, hogy május végén elhagyják és szánnal meg csónakkal kísérlik meg a hazautazást. Tavaszra nagy szánutazásokat terveztek a szárazföld kikutatására, habár tudták, hogy a hajót esetleg elviheti a jég, mire visszajönnek. De mivel az első évben már a fölfedezések reményéről is lemondtak, a második évben pedig a szerencsés véletlen fölfedezőkké avatta őket, nem akarták elszalasztani az alkalmat.
Utazás a Ferencz József földjén.
Márcziusban kedvezőtlen időjárás volt. A hideg alig csökkent valamit; a Nap alacsonyan járt. De nem késlekedhettek, mert ki volt szabva az idejük. Márczius 10-én hat ember kíséretében indult útnak PAYER (40. ábra) a hajótól északra levő nagyobb sziget felé. Teljesen élettelen vidék tárult föl előttük. A magas hegyek között mindenütt rettenetes glecserek meredeztek. Vakító fehér
267
lepel takarta a legmeredekebb sziklafalakat is, mintha czukorral lettek volna behintve. Sehol sem volt látható a sziklák valódi színe, mivel a levegő nagyon párás volt és a sok pára jéggé csapódott le a fagyos sziklákra. A levegő nagyfokú nedvessége okozta azt is, hogy a távolságokat gyakran túlbecsülték, holott másutt a sarkvidéki utazók rendesen az ellenkező jelenséget tapasztalják. A nagy hideg miatt, mely 50°C.-ig fokozódott, nagyon óvatosan kellett járniok. Éjjeli nyugalmuk mindig kínos volt; de nem kevésbbé kínosan esett a gyaloglás, ha csak kis szellő lengedezett is. Ruhájuk bádog keménységüvé fagyott és az erős rum olyan volt, mintha erejét és folyékonyságát vesztette volna. Negyednapra visszatértek a hajóra, a hol néhány nap múlva egy társukat, Ferencz József földjének első halottját, kísérték örök nyugalomra.
Márczius 24-én indult el PAYER hatodmagával észak felé nagyobb utazásra. A magukkal hozott kutyák közül már csak három segített az utazóknak a nehéz szánt húzni. E nagy utazásuk alatt nem volt olyan hideg, mint első útjukon; egyszer sem volt több 33°C.-nál. De a hóförgetegek, a nedvesség, és a jég hasadásai sok bajt okoztak, valamint az is, hogy a hasadékokból kitóduló víz sok helyen elárasztotta útjukat.
A mint észak felé haladtak, lassanként kitünt, hogy a fölfedezett szárazföld a Spitzbergákkal vetekedő nagyságú szigetcsoport, melyet észak-déli irányban tágas tengerszoros szel át. A szorost Ausztria-szorosnak, a keleti főszigetet WILCZEK földjének, a nyugati vidéket pedig ZICHY földjének nevezték el. Az 1000 méterig,
268
sőt néhol még magasabbra emelkedő hegytömegek nagy mélyedéseiben óriási glecserek vannak, a minők csak a sarkvidéken láthatók. A szigetek növényzete sokkal silányabb Grönlandénál ‚ Spitzbergákénál és Novaja-Zemlyáénál. Sehol sincs a Föld kerekségén Ferencz József földjénél sivárabb hely. Lakatlan is volt, mint előre képzelték. Déli részén a jegesmedvén kívül más állat alig él.
A tengerszoros észak-déli irányát és partjainak alakját a jég fölött uralkodó borongás miatt nehezen ismerték volna föl, Ha hellyel-közzel magas hegyfokokat nem másztak volna meg. A szorost szilárd jégmező borította, a melyből szétszórt jéghegyek emelkedtek ki. A jégen meglátszott, hogy nem régi. Sok helyen hasadékok és széles jégtorlatok szeldelték, a melyek a szánhúzást rendkívül megnehezítették. Egy helyen olyan zürzavaros jégtorlatok közé jutottak, hogy több napi kerülőt kellett tenniök, míg jobb utat találtak. A mágnestű is félre vezette őket néha, mivel vízszintes irányban nem volt elég érzékeny. A szoros északi részében többször találkoztak jegesmedvével. Utóbb mér olyan ügyesen vadásztak rája, mintha az lett volna rendes foglalkozásuk.
Mikor már eleségük fogytán volt, a nagy szánt három emberrel egy szigeten hagyták és PAYER harmadmagával meg a kis szánnal előre ment, hogy gyorsabban haladhasson. Nagy szigetre jutottak, a melyet RUDOLF trónörökös szigetének neveztek el. Ennek a keleti lejtőjén is nagy glecser ereszkedik alá. A glecser meredek homlokzata alatt mentek észak felé, végre egy helyen
269
utat találtak a glecser tetejére, s azt hitték, hogy azon könnyebben haladhatnak előre. Azonban alig mentek néhány száz lépésnyire, PAYER egyik kísérője a megrakott szánnal és a kutyákkal együtt a glecser mély hasadékába bukott. PAYER maga már a hasadékon túl volt. Eszre sem vette az alatta tátongó örvényt, mert csalékony hóboltozat rejtette azt el, mikor rajta átment; csak a szán terhe alatt szakadt az be. De őt is egészen a hasadék széléig rántotta vissza a szíj, a mellyel a szánt húzta. Az ijedségen kívül azonban semmi bajuk sem lett. Az volt a szerencséjük, hogya feneketlen hasadékban tíz méternyi mélységben a jégfalból széles fok állt ki és arra zuhant minden. Először a leesett matrózt, azután a kutyákat meg a szánon levő csomagokat húzták föl egyenként, végre a szánt is. Csak apróságok vesztek a hasadékba, a melyek hiányát nem igen érezték. Másnap már folytathatták útjukat. Természetesen nem a glecseren mentek tovább, hanem a sziget nyugati oldalára kerültek és úgy fordultak újra észak felé.
Ekkor azonban sötét vízmennyezet volt előttük a szemhatáron, az idő enyhébbé vált, madarak szálltak velük szembe észak felől és a mint tovább haladtak, vízimadaraktól ellepett szirtfalakat láttak. Mindenütt medve-, nyúl- és rókanyomok mutatkoztak és fókákat pillantottak meg a jégen. A vastag jégről vékony jégre és végre nyilt vízre jutottak. Egy magaslatról kitekintettek a sötétlő tengerre, a melyben távolról gyöngyszemként ragyogtak az úszó jéghegyek. Milyen látvány volt ez, miután majd két éven át csak jeget meg havat láttak. Innen csak a parti hegyek tetején halad-
270
hattak előre. Hogy könnyebben járjanak, a kis szánt is hátrahagyták és egy kötéllel kötötték össze magukat, hogy mentsék egymást, ha valamelyikük alatt újra beszakadna a hó, mert megint hasadékokkal tele glecserhóra jutottak. Miután több ízben beomlott alattuk a hó és a hasadékok mind sűrűbben jelentkeztek, az e. sz. 82°-án túl április 12-én visszafordultak. Utazásuk fordulópontjáról a tenger túlsó szélén, északra távoli partot láttak, a mely PAYER becslése szerint a 83°-on túl terjed. Ferencz József földjének e legészakibb részét PETERMANN-ról, a legtávolabbi hegyfokot Bécs városáról nevezték el; Wilczek földjének legészakibb foka pedig Budapest nevét viseli.
Sátrukon és élelmiszereiken kívül minden terhet elhagyva, gyors menetben kezdték meg a visszavonulást. Azonban alig voltak túl a hajó fele útján, ijedelmükre azt vették észre, hogy az alsó hórétegen mindenütt átszivárgott a tenger vize, és délről vízmennyezet sötétlett feléjük. Éjjel, mikor pihentek, tisztán hallották a jég és hullámtorlódás zúgását. Másnap csónak nélkül nyilt tenger előtt álltak, melynek vize gyorsan áramlott észak felé és magasra hullámzott a jég szélén. Két napi bolyongás után, rettenetes hóförgetegben elérték Wilczek földjét és a szárazföldön át sikerült olyan helyre jutniok, a hol á tenger jege még ellenállt a tavaszi melegnek. Nem csekélyebb gondtól szabadultak meg április 26-án, mikor a végtelen fehérlő jégmezők között messze, messze fekete pontot pillantottak meg: a hajó volt az, melynek tovaúszásától féltek.
A hajóra érkezvén, néhány napig pihentek, mert
271
rendkívül el voltak csigázva. A míg úton voltak, naponként 810 órán át húzták a nehéz szánt és csak öt órát aludtak. Pedig milyen út volt az! Május elején meg kisebb utazást tettek északnyugat felé egy magas hegyre, a melyről messzire áttekinthették a nyugati vidéket. Dél felé is messzire elláttak; de a mit láttak, szomorúsággal töltötte el őket. A tengert jég borította egészen a szemhatárig. Ezen a beláthatatlan jégtömegen at kellett hazafelé indulni.
Május 20-án a lobogókat az árboczra szögezték és megkezdték a visszavonulást. A jég egyenetlensége és a mély hó miatt eleinte csak úgy boldogultak, hogy három részre osztották terhüket és a második, harmadik részért újra visszatértek kiinduló pontjukra; tehát ötször tették meg ugyanazt az utat. Egy hónapi utazás után a hajótól körülbelül tíz kilométernyire voltak! Nyolcz heti utazásuk összes eredménye tizenöt kilométer volt! Már júniusban is találtak nyilt csatornákat a jég között, a melyek sokszor inkább hátráltatták utazásukat, semmint hogy előmozdították volna. Ugyanis ha a csatornák épen keresztül szelték az útjukat, akkor a csónakokat vízre kellett bocsátani, a szánokról a csónakokra rakodni, a keskeny csatorna túlsó oldalán megint átrakodni és a csónakokat a jégre fölhúzni. Néha egy ilyen átkelés egész napjukat rabolta el.
Július második felében kedvező szelek tágabb utakat nyitottak a jég között, a melyet a tartós esőzések gyengíteni kezdtek. Július második felében olyan gyorsan haladtak előre, hogy augusztus 7-én már
272
Novaja-Zemlyának fele útján voltak. Ezen a napon vették először észre, hogy a jég között hullámzik a tenger, a mi a nyilt víz közellétének legbiztosabb jele. Még egyszer körülfogta ugyan őket a jég öt napra, de 13-án végképen kiszabadultak és két nappal később az é. sz. 77 1/2°-a közelében az utolsó jégdarab is mögöttük maradt. Ugyanaz nap este megpillantották Novaja-Zemlya fehér hegycsúcsait. A Nassau-fokot, a hol számukra élelem volt lerakva, eltévesztették és mikor tévedésüket észrevették, nem fordultak vissza, mert nem akarták a drága időt vesztegetni. Napról napra lesték, nem bukkan-e elő a déli szemhatáron vagy valamelyik öbölből egy halászhajó. Végre augusztus 24-én, mikor már majdnem egészen ki voltak merülve, csónakot pillantottak meg, a melynek legénysége két közellevő orosz hajóhoz vezette az utazókat. Az oroszok rendkívül barátságosan fogadták őket. Az egyik hajót kibérelték és azzal szeptember 3-án elérték Vardőt, a honnan néhány óra alatt a telegráf meghozta menekülésük és fölfedezésük hírét.
Más utazók a Ferencz József földjén.
1879-ben BRUYNE, a kit Novaja-Zemlyába küldtek, hogy emléket állítson BARENTSnek, a Ferencz József földjét is meglátogatta. A következő évben SMITH BENJAMIN LEIGH ‚gazdag angol utazó, a ki több nevezetes utazást tett saját hajójával az északi sarkvidéken, elérte Ferencz József földjének délnyugati részet és onnan nyugat felé kutatta át az ismeretlen partokat. 1881-ben megint elérte Ferencz József földjét, de ekkor a jég nyomása következtében hajóján akkora lék
273
támadt, hogy két óra alatt egészen megtelt vízzel és alámerült a part közelében. Ő maga legénységével, a megmentett csónakokkal, és élelmiszerrel szerencsésen a partra jutott. Ott házikót építettek, a melyben a telet töltötték. A tél kedvezően telt el, mert sok medvét, rozmárt ejtettek zsákmányul és a friss hús élvezetétől egészségesek maradtak. Tavasszal csónakjaikon nagy fáradsággal, de szerencsésen eljutottak a jégen át Novaja-Zemlyára, a hol mindjárt első nap fölvette őket egy hollandi hajó, ugyanaz, a mely 1879-ben Ferencz-József földjénél járt.
1884-ben egy norvég halászhajó kapitánya JOHANNESEN H. K. a Spitzbergák legkeletibb szigetétől, a Károly király földjétől keletre hajózva, két nagy szigetet fedezett föl, a melyek mintegy kapcsot alkotnak a Spitzbergák és Ferencz József földje között. Ezek a szigetek egyelőre még névtelenek. Azóta ezen a vidéken újabb fölfedezés nem történt.