FERENCZ JÓZSEF FÖLDJÉNEK FÖLFEDEZÉSE

Weyprecht és Payer próbaútja

Alighogy nagy német expediczió visszatért, Bécsben gróf WILCZEK újabb sarki expediczió eszméjét pendítette meg. Az utazás czéljaira 40.000 forintot adott és be nem várván a példáját követő adakozások befejezését, WEYPRECHT sorhajóhadnagyot és PAYER főhadnagyot még 1871. nyarán elküldte, hogy előre vizsgálják meg a követendő utat. Ők olyan utat választottak, a melyen már rég nem járt sarkvidéki utazó: a Novaja-Zemlya és Spitzbergák közötti tengert. Azt mondták ugyanis, hogy az ujabb sarkvidéki utazások főképen azért nem sikerültek, mert az utazók mindenütt szembe mentek a sarki hideg áramlatokkal és a jégzajlással. Az orosz, norvég és német hajósok és a tudós utazók, a kik több ízben velük utaztak, azt a nézetet juttatták érvényre, hogy a Golf-áramlat egyik ága Novaja-Zemlya északkeleti végéig hatol. WEYPRECHT (37. ábra) és PAYER e nézet helyességéről akartak meggyőződni, mert azt hitték, hogy erre van a legjobb út a Jeges-tenger belsejébe, ha a hajósoktól eredő hír igaznak bizonyul.

37. ábra. Weyprecht Károly.

257

Egy norvég halászbárkával, az "Isbjörn"-nel, indultak útnak Tromsőből június 20-án. Javában esett a hó, mikor tengerre szálltak. Egy havi hajózás után a Spitzbergáktól keletre elterülő tengernek kellő közepén voltak. A Medve-szigettől kezdve részint a jégzajlásban, részint a jégzajlás szélén vitorláztak és arról győződtek

258

meg, hogy Novaja-Zemlya felé korántsem olyan hatalmas a jég, mint Grönlandnál. A jégmezők többnyire egy évesek, a jéghegyek kicsinyek voltak. A sűrűn úszó jégtáblák között úgy siklott tova hajójuk a vitorlák szárnyán, mint a szán a havas térségen; de mikor nyugatra fordultak, a Spitzbergák közelében kedvezőtlen jégtömegeket találtak. Két héttel később, mikor újra Novaja-Zemlyához közeledtek, ott már csak nagyon kevés jeget találtak és az é. sz. 77°-án túl is akadálytalanúl hatolhattak volna észak felé, ha a szél kedvezőtlen nem lett volna. Minél messzebb jutottak keletre, annál hátrább húzódott észak felé a jég. Addig azt hitték, hogy Novaja-Zemlyánál nyár végén már a 76° alatt kezdődik a jég. Ők azonban augusztus 30-án már ott jártak az é. sz. 79°-án a nélkül, hogy jeget láttak volna. Tehát messze hatoltak olyan vidékre, a hol előttük senki sem járt. Ámde e napon 2°-kal hidegebb volt a víz, mint az, a melyen az előtte való napon jártak és sötétkék színe zavaros zöldre vált. A jégcsillogás is föltünt itt-ott a szemhatáron. Még előre mehettek volna, de tovább keletre is látni akarták a jeget. Délkeletre fordultak tehát a nyilt tengeren és Novaja-Zemlya közelében a 76° alatt fordultak újra északra. A 78°-on túl érték el a jeget, mely sűrű volt, de nem látszott erősnek. A köd miatt nem itélhették meg, hogy hajózható-e. Szeptember 6-án fordultak vissza utazásuk e legészakkeletibb partjától.

Az osztrák-magyar expediczió útja.

Utazásuk még kedvezőbb színben tüntette elő a választott utat, mint a milyenben előbb látták. A norvég hajósok 1870. és 1871. nyarán szintén nyilt tengert találtak

259

Novaja-Zemlya körül. Elhatározták tehát Bécsben, hogy ebben az irányban küldik el az "Osztrák-magyar expedicziót". Ezt a nevet kapta az expediczió, mivel magyarok is hozzájárultak költségeihez, első sorban gróf ZICHY ÖDÖN. Az utazásban csak egy magyar ember vett részt, dr. KEPES (38. ábra) a hajó orvosa. 1872. Június 13-án indultak el az utazók a számukra épített új "Tegetthoff" gőzössel Bremerhavenból, 1874. szeptemberében tértek vissza hajó nélkül ugyan, de mint egy nagy szigetcsoportnak, a Ferencz-József földjének (39. ábra) fölfedezői. * 1874. októberében a Magyar Földrajzi Társaság

* Ez utazás leirása megjelent a Természettudományi Közlöny 1874. évi VI. kötetében "Az osztrák-magyar északi sarkvidéki expeditio" czimen.

260

meghívására az utazók közül kettő, PAYER és KEPES Budapestre is eljött és az utazásról előadást tartott.

E nevezetes utazás következő rövid leirása főképen PAYER jelentéséből van véve.

Julius Payer

38. ábra. Dr. Kepes Gyula.

Az utazás czélja az északkeleti átjárás fölkeresése, és nem új szárazföld fölfedezése volt. A keresett utat nem találták, helyette azonban a nem keresett szárazföldet fedezték föl. Július közepén hagyták el Tromsőt és két héttel később már az é. sz. 74 1/2°- ánál jégre bukkantak Novaja-Zemlya közelében. Augusztus elején néhány napig fogva tartotta őket a jég. Kiszabadultak ugyan és Novaja-Zemlyához hajóztak, de minden jel arra vallott, hogy az 1872. év épen olyan kedvezőtlen, mint a milyen kedvező az előbbi év volt.

Novaja-Zemiyánál WILCZEK-kel találkoztak, a ki élelmiszert hozott utánuk az "Isbjörnön", hogy azt számukra a Nassau-foknál biztos helyre rakja. 21-én elvált a két hajó, az "Isbjörn" hazafelé vitorlázott, a "Tegetthoff" pedig elindult észak felé. Az utazókat még aznap este bezárta a jég, és hajójuk többé ki sem szabadult. Körülöttük csakhamar olyan szilárd tömeggé fagyott az úszó jég, hogy sem a jégfűrész, sem a robbantások nem szabadíthatták ki a hajót. Föltartóztatás nélkül vitte őket a jég északkelet felé szeptemberben és októberben. Azután Novaja-Zemlyát is szem elől vesztették. Szomorú volt állapotuk eddig is, de október 13-ától kezdve kinossá kezdett válni. E napig csendesen vitte őket a jég, de ezentúl csaknem folytonosan és roppant erővel nyomta a jég a hajót.

13-án reggel épen a hajó alatt repedt meg a jégmező. A hajóról leugráltak a jégre és gyorsan berakták a künn heverő holmit; jégcsáklyákkal és kötelekkel akarták összetartani a repedező jeget, a hasadékokba havat szórtak és várták, hogy összefagyjon. Olyannak találták a jég elleni küzdelmüket, mint a milyen a pók erőlködése, mikor szakadó hálójának szálait akarja megmenteni. Életre kelt körülöttük a mérhetetlen jégtömeg. A sík jégből fenyegető hegyek tolultak föl; a jég halk nyögése csörgéssé, morgássá, zúgássá és végre ezerhangú rémítő üvöltéssé fokozódott. Mintha a pokol valamennyi ördöge megmozdult volna, úgy forgott körülöttük a világ. Nyomról nyomra közeledett a ropogó jégben a veszedelem. A szétzúzott jégtáblák mozgó hegyekké emelkedtek és jégtuskóik csörögve

262

zörögve hengeredtek át egymáson, mint valamely láthatatlan kéztől gurított malomkövek. A nekik tóduló jégtömegek, a mint egymáson át a vízbe buktak, lassanként emelni kezdték a hajót.

A legnagyobb sietséggel készülődtek a hajó elhagyására; mert bizonyos volt, hogy összezúzza a jég, ha ellenállása következtében nem emelkedik föl a nyomás színvonala fölé. Lementek a szobájukba és öltözködtek; magukhoz vették a zászlókat és azt a holmit, a melytől semmikép sem akartak megválni. Borzasztó volt ott lenn a vetkezés és öltözködés, a fontos és kevésbbé fontos tárgyak közötti válogatás, mialatt a hajó minden ízében recsegett-ropogott. Olyan gyengének tetszett, mint a szappanbuborék. Délben a legénység lement ebédelni; alighogy lementek, a födélzetre rohantak; úgy recsegett-ropogott körülöttük minden, mintha tűz volna közelükben. A hajó oldalára kezdett fordulni. A jég nyomása hol csökkent, hol fokozódott. A készülődéseket folytatták. Egy csoport a csónakokat szerelte föl, élelmiszereket hordott a földélzetre. Az orvos a maga orvosságait, mások a fegyvereket, töltést hordták föl. PAYER a szánokat szerelte föl, előkészítette a sátrakat, az éjjelre való zsákokat és szétosztotta a legénység között a bundákat.

Mindenki útrakészen állt. De egyik sem tudta, hogy hova mennének, ha a hajójuk csakugyan összezúzatnék. Körülöttük egyetlen jégtábla sem maradt épen; nem láttak egy jégmezőt sem, a mely menedékül szolgálhatott volna, mint ez a "Hansa" embereivel történt. Nem maradt nyugalomban egyetlen jégdarab sem; valameny-

nyi ágaskodott, forgott. Ha egy szánt jégre tettek volna, rögtön elnyelte volna azt. Ez tette helyzetüket borzalmassá. A hajón levő kutyák szinte megdermedve nézték a jég mennydörgő hullámzását. Délután négy órakor a nyomás csökkent. Az ács lekotorta a fedélzet egy részéről a havat, hogy lássa, nem váltak-e szét gerendái. A fedélzet sértetlen volt. Ezuttal megmenekültek. De százharmincz napon át csaknem naponként, némely nap többször is, ilyen állapotban voltak, még pedig főképen a hosszú téli éjszakában. Az volt a szerencséjük, hogy még világos időben megismerkedtek a veszéllyel.

Ez idő alatt mindig felöltözve aludtak, mert minden órában készen kellett várniok a födélzeten levo őr riasztó kiáltását. Az örökös izgatottság és tehetetlenség meg a nyomasztó hosszú éjszaka rossz hatással volt a legénység egésségi állapotára. Október 28-dikán nyugodott le a Nap és 109 napig föl sem kelt. Szén-házat építettek a jégen, mint a "Hansa" emberei. de karácsony előtti éjjelen ezt is szétrombolta a jégnyomás.

Ujév napján az é. sz. 78° alatt voltak Novaja-Zemlya északi végén túl, keletre. Biztosnak vették már, hogy Szibéria északi partjára viszi őket a jég. Azonban nemsokára északnyugat felé kezdett fujni a szél és vitte őket előre, ismeretlen tájak felé. Februárius 16-án kelt föl a Nap újra; 25-én csaknem hirtelen megszünt a jég nyomása. A hideg azonban még mindig fokozódott; februárius végén 48°C.-kal érte el tetőpontját. A sötét évszak alatt gyakran gyönyörüen

264

világított az északi fény, a nappal növekedtével lassanként elmaradt.

Azt remélték, hogy 1873-ban nyár elején kiszabadulnak a jégből. Meg is tettek a hajó kiszabadítására mindent, a mi erejüktől telt, de hasztalan. A hajó alatt összetorlódott és összefagyott jég vastagabb volt tíz méternél. A bajt még növelte az a körülmény, hogy körülöttük a nyáron át 4–5 méternyi hó és jégréteg olvadt el és ettől a hajó olyan magasra jutott a víz színén felül, hogy oldalradűlésétől tarthattak és azért az árboczokat gerendákkal támasztották meg. A nyár előhaladtával mindinkább növekedett aggodalmuk, hogy megint fogságban maradnak. Szinte belenyugodtak, hogy a második telet is tehetetlen aggodalomban töltik, mikor augusztus 31-én váratlanúl szárazföldet pillantottak meg az é. sz. 80° alatt. Ekkor láttak útjukon először jéghegyeket is, még pedig nagy számmal. Majd két hónapig czirkált jégtutajok a fölfedezett szárazföld előtt, míg végre október végén olyan közel jutottak a parthoz, hogy ki mertek szállni. Szomorúbb, elhagyatottabb szigetet képzelni sem lehet, mint a melyre jutottak.

Október 22-én kezdődött a második téli éjszaka, mely tovább tartott (125 napig) az elsőnél és még sem volt olyan rettenetes. A jégnyomásnak hire sem volt, a hajó pedig jégtutajával együtt állva maradt a part közelében. Remélhették tehát, hogy tavasszal átkutathatják a fölfedezett szárazföldet; télen át a legnagyobb pontossággal végezték mágnesi és egyéb megfigyeléseiket. Hó azonban sokkal több esett, mint az első

265

266

télen, és az északi szél néha napokig söpörte a havat. A téli éjszaka közepén heteken át nem lehetett megkülönböztetni a nappalt az éjjeltől, teljes sötétség környezte őket. Karácsony után ezen a télen is olyan hideg volt, hogy a higany hetekig meg volt fagyva. Medvék sűrűn látogatták a hajót. Egész utazásuk alatt 67-et ejtettek el és a sok friss hús nagyon jótékonyan hatott egésségükre, a mely különben is sokkal jobb volt, mint az első télen.

Mégis, mikor a Nap februárius 24-én újra visszatért, a legénység olyan állapotban volt már, hogy egy harmadik sarki tél előreláthatólag tönkretette volna őket. Sok orvosság is fogytán volt már; a hajó kiszabadulását sem remélték; elhatározták tehát, hogy május végén elhagyják és szánnal meg csónakkal kísérlik meg a hazautazást. Tavaszra nagy szánutazásokat terveztek a szárazföld kikutatására, habár tudták, hogy a hajót esetleg elviheti a jég, mire visszajönnek. De mivel az első évben már a fölfedezések reményéről is lemondtak, a második évben pedig a szerencsés véletlen fölfedezőkké avatta őket, nem akarták elszalasztani az alkalmat.

Utazás a Ferencz József földjén.

Márcziusban kedvezőtlen időjárás volt. A hideg alig csökkent valamit; a Nap alacsonyan járt. De nem késlekedhettek, mert ki volt szabva az idejük. Márczius 10-én hat ember kíséretében indult útnak PAYER (40. ábra) a hajótól északra levő nagyobb sziget felé. Teljesen élettelen vidék tárult föl előttük. A magas hegyek között mindenütt rettenetes glecserek meredeztek. Vakító fehér

267

lepel takarta a legmeredekebb sziklafalakat is, mintha czukorral lettek volna behintve. Sehol sem volt látható a sziklák valódi színe, mivel a levegő nagyon párás volt és a sok pára jéggé csapódott le a fagyos sziklákra. A levegő nagyfokú nedvessége okozta azt is, hogy a távolságokat gyakran túlbecsülték, holott másutt a sarkvidéki utazók rendesen az ellenkező jelenséget tapasztalják. A nagy hideg miatt, mely –50°C.-ig fokozódott, nagyon óvatosan kellett járniok. Éjjeli nyugalmuk mindig kínos volt; de nem kevésbbé kínosan esett a gyaloglás, ha csak kis szellő lengedezett is. Ruhájuk bádog keménységüvé fagyott és az erős rum olyan volt, mintha erejét és folyékonyságát vesztette volna. Negyednapra visszatértek a hajóra, a hol néhány nap múlva egy társukat, Ferencz József földjének első halottját, kísérték örök nyugalomra.

Márczius 24-én indult el PAYER hatodmagával észak felé nagyobb utazásra. A magukkal hozott kutyák közül már csak három segített az utazóknak a nehéz szánt húzni. E nagy utazásuk alatt nem volt olyan hideg, mint első útjukon; egyszer sem volt több –33°C.-nál. De a hóförgetegek, a nedvesség, és a jég hasadásai sok bajt okoztak, valamint az is, hogy a hasadékokból kitóduló víz sok helyen elárasztotta útjukat.

A mint észak felé haladtak, lassanként kitünt, hogy a fölfedezett szárazföld a Spitzbergákkal vetekedő nagyságú szigetcsoport, melyet észak-déli irányban tágas tengerszoros szel át. A szorost Ausztria-szorosnak, a keleti főszigetet WILCZEK földjének, a nyugati vidéket pedig ZICHY földjének nevezték el. Az 1000 méterig,

268

sőt néhol még magasabbra emelkedő hegytömegek nagy mélyedéseiben óriási glecserek vannak, a minők csak a sarkvidéken láthatók. A szigetek növényzete sokkal silányabb Grönlandénál ‚ Spitzbergákénál és Novaja-Zemlyáénál. Sehol sincs a Föld kerekségén Ferencz József földjénél sivárabb hely. Lakatlan is volt, mint előre képzelték. Déli részén a jegesmedvén kívül más állat alig él.

A tengerszoros észak-déli irányát és partjainak alakját a jég fölött uralkodó borongás miatt nehezen ismerték volna föl, Ha hellyel-közzel magas hegyfokokat nem másztak volna meg. A szorost szilárd jégmező borította, a melyből szétszórt jéghegyek emelkedtek ki. A jégen meglátszott, hogy nem régi. Sok helyen hasadékok és széles jégtorlatok szeldelték, a melyek a szánhúzást rendkívül megnehezítették. Egy helyen olyan zürzavaros jégtorlatok közé jutottak, hogy több napi kerülőt kellett tenniök, míg jobb utat találtak. A mágnestű is félre vezette őket néha, mivel vízszintes irányban nem volt elég érzékeny. A szoros északi részében többször találkoztak jegesmedvével. Utóbb mér olyan ügyesen vadásztak rája, mintha az lett volna rendes foglalkozásuk.

Mikor már eleségük fogytán volt, a nagy szánt három emberrel egy szigeten hagyták és PAYER harmadmagával meg a kis szánnal előre ment, hogy gyorsabban haladhasson. Nagy szigetre jutottak, a melyet RUDOLF trónörökös szigetének neveztek el. Ennek a keleti lejtőjén is nagy glecser ereszkedik alá. A glecser meredek homlokzata alatt mentek észak felé, végre egy helyen

269

utat találtak a glecser tetejére, s azt hitték, hogy azon könnyebben haladhatnak előre. Azonban alig mentek néhány száz lépésnyire, PAYER egyik kísérője a megrakott szánnal és a kutyákkal együtt a glecser mély hasadékába bukott. PAYER maga már a hasadékon túl volt. Eszre sem vette az alatta tátongó örvényt, mert csalékony hóboltozat rejtette azt el, mikor rajta átment; csak a szán terhe alatt szakadt az be. De őt is egészen a hasadék széléig rántotta vissza a szíj, a mellyel a szánt húzta. Az ijedségen kívül azonban semmi bajuk sem lett. Az volt a szerencséjük, hogya feneketlen hasadékban tíz méternyi mélységben a jégfalból széles fok állt ki és arra zuhant minden. Először a leesett matrózt, azután a kutyákat meg a szánon levő csomagokat húzták föl egyenként, végre a szánt is. Csak apróságok vesztek a hasadékba, a melyek hiányát nem igen érezték. Másnap már folytathatták útjukat. Természetesen nem a glecseren mentek tovább, hanem a sziget nyugati oldalára kerültek és úgy fordultak újra észak felé.

Ekkor azonban sötét vízmennyezet volt előttük a szemhatáron, az idő enyhébbé vált, madarak szálltak velük szembe észak felől és a mint tovább haladtak, vízimadaraktól ellepett szirtfalakat láttak. Mindenütt medve-, nyúl- és rókanyomok mutatkoztak és fókákat pillantottak meg a jégen. A vastag jégről vékony jégre és végre nyilt vízre jutottak. Egy magaslatról kitekintettek a sötétlő tengerre, a melyben távolról gyöngyszemként ragyogtak az úszó jéghegyek. Milyen látvány volt ez, miután majd két éven át csak jeget meg havat láttak. Innen csak a parti hegyek tetején halad-

270

hattak előre. Hogy könnyebben járjanak, a kis szánt is hátrahagyták és egy kötéllel kötötték össze magukat, hogy mentsék egymást, ha valamelyikük alatt újra beszakadna a hó, mert megint hasadékokkal tele glecserhóra jutottak. Miután több ízben beomlott alattuk a hó és a hasadékok mind sűrűbben jelentkeztek, az e. sz. 82°-án túl április 12-én visszafordultak. Utazásuk fordulópontjáról a tenger túlsó szélén, északra távoli partot láttak, a mely PAYER becslése szerint a 83°-on túl terjed. Ferencz József földjének e legészakibb részét PETERMANN-ról, a legtávolabbi hegyfokot Bécs városáról nevezték el; Wilczek földjének legészakibb foka pedig Budapest nevét viseli.

Sátrukon és élelmiszereiken kívül minden terhet elhagyva, gyors menetben kezdték meg a visszavonulást. Azonban alig voltak túl a hajó fele útján, ijedelmükre azt vették észre, hogy az alsó hórétegen mindenütt átszivárgott a tenger vize, és délről vízmennyezet sötétlett feléjük. Éjjel, mikor pihentek, tisztán hallották a jég és hullámtorlódás zúgását. Másnap csónak nélkül nyilt tenger előtt álltak, melynek vize gyorsan áramlott észak felé és magasra hullámzott a jég szélén. Két napi bolyongás után, rettenetes hóförgetegben elérték Wilczek földjét és a szárazföldön át sikerült olyan helyre jutniok, a hol á tenger jege még ellenállt a tavaszi melegnek. Nem csekélyebb gondtól szabadultak meg április 26-án, mikor a végtelen fehérlő jégmezők között messze, messze fekete pontot pillantottak meg: a hajó volt az, melynek tovaúszásától féltek.

A hajóra érkezvén, néhány napig pihentek, mert

271

rendkívül el voltak csigázva. A míg úton voltak, naponként 8–10 órán át húzták a nehéz szánt és csak öt órát aludtak. Pedig milyen út volt az! Május elején meg kisebb utazást tettek északnyugat felé egy magas hegyre, a melyről messzire áttekinthették a nyugati vidéket. Dél felé is messzire elláttak; de a mit láttak, szomorúsággal töltötte el őket. A tengert jég borította egészen a szemhatárig. Ezen a beláthatatlan jégtömegen at kellett hazafelé indulni.

A hazaindulás.

Május 20-án a lobogókat az árboczra szögezték és megkezdték a visszavonulást. A jég egyenetlensége és a mély hó miatt eleinte csak úgy boldogultak, hogy három részre osztották terhüket és a második, harmadik részért újra visszatértek kiinduló pontjukra; tehát ötször tették meg ugyanazt az utat. Egy hónapi utazás után a hajótól körülbelül tíz kilométernyire voltak! Nyolcz heti utazásuk összes eredménye tizenöt kilométer volt! Már júniusban is találtak nyilt csatornákat a jég között, a melyek sokszor inkább hátráltatták utazásukat, semmint hogy előmozdították volna. Ugyanis ha a csatornák épen keresztül szelték az útjukat, akkor a csónakokat vízre kellett bocsátani, a szánokról a csónakokra rakodni, a keskeny csatorna túlsó oldalán megint átrakodni és a csónakokat a jégre fölhúzni. Néha egy ilyen átkelés egész napjukat rabolta el.

Július második felében kedvező szelek tágabb utakat nyitottak a jég között, a melyet a tartós esőzések gyengíteni kezdtek. Július második felében olyan gyorsan haladtak előre, hogy augusztus 7-én már

272

Novaja-Zemlyának fele útján voltak. Ezen a napon vették először észre, hogy a jég között hullámzik a tenger, a mi a nyilt víz közellétének legbiztosabb jele. Még egyszer körülfogta ugyan őket a jég öt napra, de 13-án végképen kiszabadultak és két nappal később az é. sz. 77 1/2°-a közelében az utolsó jégdarab is mögöttük maradt. Ugyanaz nap este megpillantották Novaja-Zemlya fehér hegycsúcsait. A Nassau-fokot, a hol számukra élelem volt lerakva, eltévesztették és mikor tévedésüket észrevették, nem fordultak vissza, mert nem akarták a drága időt vesztegetni. Napról napra lesték, nem bukkan-e elő a déli szemhatáron vagy valamelyik öbölből egy halászhajó. Végre augusztus 24-én, mikor már majdnem egészen ki voltak merülve, csónakot pillantottak meg, a melynek legénysége két közellevő orosz hajóhoz vezette az utazókat. Az oroszok rendkívül barátságosan fogadták őket. Az egyik hajót kibérelték és azzal szeptember 3-án elérték Vardőt, a honnan néhány óra alatt a telegráf meghozta menekülésük és fölfedezésük hírét.

Más utazók a Ferencz József földjén.

1879-ben BRUYNE, a kit Novaja-Zemlyába küldtek, hogy emléket állítson BARENTS–nek, a Ferencz József földjét is meglátogatta. A következő évben SMITH BENJAMIN LEIGH ‚gazdag angol utazó, a ki több nevezetes utazást tett saját hajójával az északi sarkvidéken, elérte Ferencz József földjének délnyugati részet és onnan nyugat felé kutatta át az ismeretlen partokat. 1881-ben megint elérte Ferencz József földjét, de ekkor a jég nyomása következtében hajóján akkora lék

273

támadt, hogy két óra alatt egészen megtelt vízzel és alámerült a part közelében. Ő maga legénységével, a megmentett csónakokkal, és élelmiszerrel szerencsésen a partra jutott. Ott házikót építettek, a melyben a telet töltötték. A tél kedvezően telt el, mert sok medvét, rozmárt ejtettek zsákmányul és a friss hús élvezetétől egészségesek maradtak. Tavasszal csónakjaikon nagy fáradsággal, de szerencsésen eljutottak a jégen át Novaja-Zemlyára, a hol mindjárt első nap fölvette őket egy hollandi hajó, ugyanaz, a mely 1879-ben Ferencz-József földjénél járt.

1884-ben egy norvég halászhajó kapitánya JOHANNESEN H. K. a Spitzbergák legkeletibb szigetétől, a Károly király földjétől keletre hajózva, két nagy szigetet fedezett föl, a melyek mintegy kapcsot alkotnak a Spitzbergák és Ferencz József földje között. Ezek a szigetek egyelőre még névtelenek. Azóta ezen a vidéken újabb fölfedezés nem történt.