TERMÉSZETTUDOMÁNYI
KÖNYVKIADÓ VÁLLALATA M. TUD. AKADÉMIA SEGÍTKEZÉSÉVEL
KIADJA
A K. M. TERMÉSZETTUDOMÁNYI TÁRSULATMEGINDULT 1872-BEN
LVII. KÖTETA IX. (1896-1898. ÉVI) CZIKLUS
ELSŐ KÖTETE
A KÖNYVKIADÓ-VÁLLALAT ALÁÍRÓI SZÁMÁRAAZ ÉRZÉKSZERVEK
ÉLETTANA
IRTA
KILENCZVENHÁROM ÁBRÁVAL.
BUDAPEST.
KIADJA A K. M. TERMÉSZETTUDOMÁNYI TÁRSULAT.
1896.
Tömörítve: a szöveg (180k), képek (3M)
Elektronikus kiadás:
Németh Ferenc, 2004.
TARTALOM
|
V |
|
I. AZ IDEGRENDSZER. 1. Az idegelemek |
|
II. A TAPINTÁS 4. A bőr szerkezete |
|
III. A SZAGLÁS ÉS ÍZLÉS 10. Szaglás |
|
IV. A HALLÁS 12. A hangérzésről általában |
|
|
V. A LÁTÁS 21. A szem szerkezete |
139 |
263 |
ELŐSZÓ
Midőn készséggel engedtem a Kir. Magyar Természettudományi Társulat Elnöksége megtisztelő felhívásának, hogy az élettanból sorozatos előadást tartsak, előadásaim tárgyául az érzékszervek élettanát választottam. Tettem ezz azért, mivel az érzékszervek fiziológiáját a legalkalmasabbnak tartom a népszerűsítésre. Mert míg az élettan többi fejezetei az anatomia és chemia köréből nagyobb jártasságot kivánnak, addig az érzékszervek tanulmányozásában már némi kevés ismeret a fizikából csaknem elegendő. Az érzékszervek működése talán általánosabb érdekű is, mint más szerveinké.
Törekedtem az érzékszervek élettanát, a szokástól eltérőleg, az agy élettanával kapcsolatosan ismertetni úgy, a mint a művelt, de nem szakember számára megfelelőnek vélem. Az érzés és észrevevés magában az agyban folyik le, az ő működésétől az érzékszervek élettana ma már elválaszthatatlan. Az agyműködés belévonásával egyöntetű és magában kerek egészet is alkot az érzékszervek fiziológiája, melyet, a népszerű modor daczára, a tudomány mai színvonalának megfelelően írtam le.
A munka megírásánál segédforrásokúl kiváltképen a következő műveket használtam: HELMHOLTZ, Handbuch der physiologischen Optik, és Die Lehre von den Tonempfindungen; BERNSTEIN, Die fünf Sinne des Menschen; PFAUNDLER, Lehrbuch der Physik und Meteorologie; OGDEN N. ROOD, Die moderne Farbenlehre; THANHOFFER, Szövettan és szövettani technika; valamint saját idevágó műveimet és ezek között első sorban "Az emberélettan" czímű tankönyvemet. Az idézett munkákban találhat további részleteket az, ki a tárgyba mélyebben óhajt betekinteni.
A Társulat titkársága örömmel fogadta abbeli óhajtásomat, hogy mire előadásaim véget érnek, könyvalakban is megjelenjenek; így jutottam abba a helyzetbe, hogy búcsúzóúl immár a kész munkát nyújthatom t. hallgatóimnak.
Budapest, 1896. márczius havában.
Klug Nándor.
AZ ÉRZÉKSZERVEK feladata a külvilági tárgyakat és a tárgyak tulajdonságait velünk megismertetni. Környéki idegvégkészülékeik izgatása az érzékszervektől kiinduló érző idegeket izgalomba ejti, az idegek a középponti idegrendszer megfelelő végszerveihez vezetik izgalmaikat, a melyek itt jutnak öntudatunkra.
E feladatnak megfelelőleg az érzékszerveket az agygyal idegek kötik össze. Az érzékszerveknek, a tőlök eredő idegeknek és az agynak szerepét legjobban a telegráf-állomások és a vezető drótok feladatához hasonlíthatjuk. Valamint a telegráf-állomáson az oda eljutó sürgönyök fölvehetők és különböző irányokban tovább indíthatók, épen úgy meg tudjuk agyunkban érezni az érzékszerveket érő hatásokat, esetleg attól kiindulólag, testrészeket, mint például a mozgató izmokat, működésnek indítani. Lényeges különbség egyedül abban van, hogy a környéki állomások, az érzékszervek és izmok, mindig a működéseknek csak egyikével rendelkeznek; ugyanis az érzékszervek egyedül az agy felé küldhetnek izgalmakat, de az agytól izgalmakat nem kapnak; ellenben fordítva, az izmok az agytól nyernek mozgató impulzusokat, az agy felé pedig nem küldhetnek izgalmakat. Egyedül az agynak van az a tehetsége, hogy impulzusokat fel tud fogni és meg is tud indítani.
Ezek szerint a hallás, látás, szaglás, ízlés és tapintás a legtökéletesebb érzékszervek birtokában is teljesen lehetetlen volna, ha az érzékszervektől vezető idegek és maga az agy is hiányoznának. Teljesen sértetlen szem, mely minden tekintetben egészen úgy van alkotva, mint az ép, egészséges szem, ha látóidege át van vágva, nem támaszt látásérzéki hatásokat, még ha a fénysugarak be is hatolnak a szembe és ott az illető tárgyak éles képét adják is. Azért van ez így, mert a szem összeköttetése az agygyal meg van szakítva. Ugyanez áll a süket fülre, vagy az érintést, nyomást nem érző, bénult karra is. Az érzékszervek tehát az agyban székelő léleknek olyan eszközei, melyekkel a lélek a külvilági tárgyakról szerez tudomást. Az érzékszervekre való hatásokkal bennünk támasztott érzések székhelye nem is a látó szem, nem is a halló fül, vagy az ízlést közvetítő nyelv, nem is a szaglás szerve, az orr, nem is a tapintó bőrfelület, hanem a minden érzés székhelye: az agy.
A külvilág különböző erői, a fény, hang, mozgás, hő, esetleg chemiai hatások, az érzékszervekben levő idegek végeit izgatják, s az idegek a kapott impulzusokat az agyba vezetik el. Egyszersmind úgy van alkotva minden érző szerv, hogy idegvégeit csak bizonyos hatások tudják izgatni, a többiek pedig nem. A levegő hanghullámai, a szagérzést okozó illó anyagok, vagy a sugárzó meleg, épen olyan kevéssé izgatják a szem látóidegét, a mint a fény sem izgatja az azon hatásoknak megfelelő érzékszerveket. Az egyes szerveknek meg vannak tehát a megfelelő ingereik. Ilyen megfelelő ingere a szemnek a fény, a fülnek a hang, az izlelő nyelvnek ingere bizonyos oldható, az orrnak ismét bizonyos illó anyagok, végre a tapintó bőrnek sajátlagos ingere a nyomás, a hideg és a meleg.
Mindamellett vannak olyan általános hatások is, melyek a különböző érzékszervek idegeit egyaránt izgatják. A látó
ideg átmetszésének pillanatában fényt érez az ember. Ütés, nyomás a szemen, szintén fényérzéssel jár. Így, ha gombostű fejével a csukott szemet nyomjuk, fényt látunk a szemen kívül abban az irányban, melyből a szemnek a nyomástól izgatott helyére a fény be szokott esni. Ha a látóidegen keresztül gyenge elektromos áramot vezetünk, a látótér megvillan és ilyenkor sárgavörös, illetőleg zöldeskék fényt látunk. Hasonló áll a hallást illetőleg is. Ha a hallóideget ütéssel, elektromos árammal izgatjuk, mindenkor hangérzés jár a nyomában. Mindezek azonban csak kivételes ingerhatások. Az ezekkel tett tapasztalatok egyszersmind arról tesznek tanúságot, hogy az érzések mindenkor, bármi okozza is őket, az illető érzékszervektől máskülönben támasztott érzéseknek felelnek meg, valamint arról is, hogy nem az illető érzékszervben jönnek létre.
De valamint az érzékszerv, úgy maga az illető ideg sem lehet az érzések székhelye. Mert, ha valamely érzőideget átvágtunk és elválasztott környéki végét izgatjuk, ebből semmiféle érzés nem keletkezik, ellenben az ideg középponti vége érzékeny maradt. Minden tapasztalat tehát a mellett bizonyít, hogy a érzés az idegek segítségével odavezetett hatások következtében az agyban keletkezik. Ezt erősítik meg még az álomképek is. Alvás közben, midőn példáúl semmiféle inger az érzékszervekre nem hat, igen különböző érzéki impressziókat veszünk észre. Agybetegeknek, lázban szenvedőknek szubjektiv érzéseik, halluczináczióik vannak. Mindezeket az agyban keletkező belső izgalmak okozzák.
Mi tehát nem a kívülünk levő tárgyakat, hanem azokat a változásokat érezzük meg, melyek a tárgyak hatása következtében középponti idegrendszerünkben támadnak. És mégis, midőn érzékszerveinkre valami hatással van, nem az érzést veszszük észre, hanem magát a tárgyat véljük érezni. Nem mondjuk példáúl, hogy szemünk valamely helyén vilá-
gosságot érzünk, a miből kívülünk levő tárgy jelenlétére következtetünk, melytől szemünkbe fény esik, hanem hogy a tárgyat magát látjuk. Épen úgy minden szubjektiv, tehát az idegrendszer középpontjában valamitől okozott fény-, hang-, vagy más érzést, bár tudjuk, hogy nem külső hatás gerjesztette, kívülünk levő tárgyra vonatkoztatunk. Kérdés, miképeri ismerjük fel az érzésekből a megfelelő kívülünk levő tárgyakat? Hogyan van az,hogy mind annak okát, amit tapintunk, látunk, hallunk, ízlelünk és szagolunk, kívülünk s nem magunkban keressük?
Születésünktől fogva szerzett tapasztalatokból megtanúltuk a nyert érzéki hatásokat kívülünk levő tárgyakra vonatkoztatni. Életünk kezdetén, a szellemi működés első időszakában, nincsen tudomásunk arról, mi van kívülünk és mi bennünk. A fény az újszülött gyermek szemébe is eljut, az ő agyát is izgatja, de vajjon ilyenkor már külső tárgyra vonatkoztatja-e a nyert impressziót, több mint kétséges. A világosság felé tartott újszülött kinyitja, majd becsukja szemét: ez az egész. De még az első nap folyamán megváltozik az arczkifejezése, midőn a fényt eltartjuk szemétől. A homály már ilyenkor kétségtelenűl hatással van reá, mely, az arcz kifejezése szerint itélve, kellemes. A második napon már behúnyja szemét, ha égő gyertyával közeledünk feléje, sőt a kilenczedik napon fejét is elfordítja a gyertyától, ha közvetetlenűl fölébredése után teszszük a kisérletet, mert különben szeret a világosságba nézni. Azt látjuk tehát, hogy születése után nehány perczczel az újszülött már megérzi a fényt. A szem zárása fényhatás következtében szintén már az első nap után jelentkezik. Ez pedig az idegrendszerben hosszú útat jelent. Az izgalmat a látóideg az agyba vezeti el, innen új izgalom indul a mozgató idegek útján a szem záróizmaihoz és őket összehúzódásra indítja.
További nehány nap múlva fényes, erősen megvilágított tárgyak örömet okoznak a gyermeknek, sőt szereti fejét a
világosság felé fordítani. Azonban valamely tárgyat szemével rögzíteni az újszülött most sem szokott; akarat-mozgás eredménye ez, melyre még nincs tehetsége. Gyakran az újszülött ott fekszik, szemével az elébe állított gyertya felé irányítva, de ez csak merev tekintet: szemével, fejével az esetleg mozgatott fényforrást nem követi.
A hetedik napon testétől függetlenül tudja mozgatni szemét és a 23-ik nap körül már mind a két szemével követi az elébe tartott és előtte lassan mozgatott gyertyát. Ilyenkor az arcz először ölt olyan kifejezést, mely az intelligenczia fejlődését árulja el. Ez azonban nem mindig van így. Sokszor csak hónapok alatt fejlődik ki a gyermek annyira, hogy a mozgatott fényforrást követi. Ezentúl a fejlődés gyorsan halad tovább. A második hónap közepén az előtte mozgatott tárgyak már valósággal örömet okoznak neki, mely örömnek hangos kifejezést is ad. Mintegy 60 nappal születése után anyját megismeri és örvend, ha látja. Mozgó tárgyat a nyugvótól megkülönböztet és tekintetével már keresi is.
Érdekes, miképen tanúlja meg a gyermek a tárgyak távolságát és alakját felismerni. Az 5–10-ik hónapban még olyan tárgyak után nyúl, melyek jó messze vannak tőle, melyeket elérni lehetetlen. Egyaránt nyúl a Hold után, mint az égő gyertya után. Ha a gyertyán megégeti magát, abból tudja meg, hogy ahhoz nem jó nyúlni. Olyan tárgyat, melyet megragadhat, rendesen szeméhez, még inkább pedig szájába visz. Ha idegen embert lát, nyitott szájjal és szemekkel megbámulja.
Ezekhez hasonlóan fejlődik ki a tájékozódás a térben az élet későbbi szakában is. Midőn járni tanúl a gyermek, igen gyakran odaüti magát a nálánál kisebb vagy különben útját álló tárgyakba és csak a folytonosan szerzett tapasztalatok teszik óvatosabbá és tanítják meg, hogyan kell a tárgyak magasságát és távolságát megitélni.
Lassan fejlődik ki a hallás is. Az újszülött tudniillik süket. Nehéz az időt meghatározni, melyben az első hangérzések jelentkeznek nála. Négy nap előtt ritkán lehet hallást észrevenni. E napon látták először, hogy a gyermek hang következtében szemét nyitja, sőt a 11–12-ik napon az anyja hangja már meg is nyugtatja. Az ötödik héten nappal alig tud már elaludni, ha a szobában beszélnek és járnak. A nyolczadik héten a zene már a lelkületére hat, s ezen való örömét mozgásaival és mosolygásával árulja el.
A látás és hallás kifejlődésével lépést tart a tapintó érzés fejlődése is. A mozgó kéz csakhamar meggyőződik arról, hogy a tapintás érzéseit nem a bennök fejlődő izgalmak okozzák. Ha kezével valamibe beléütődik és ez fáj, a gyermek csakhamar észreveszi, hogy ilyesmi csak bizonyos mozgásra történik meg vele. A szem csakhamar követi a mozgó kezet, látja ezt is, meg a tárgyat is, melyhez keze esetleg odaütődött. Mind ez impressziókat a térben való tájékozásra használja fel.
Hogy van-e fény vagy nincs, ez attól függ, vajjon esik-e szemünkbe fény, vagy nem. Öntudatos testmozgással ismerjük fel tehát, hogy az érzés oka kívülünk van. Ilyen ismételt tapasztalatok alapján jutunk oda, hogy az érzés létrejötte után már is a tárgy képe ébred bennünk épen úgy, mint midőn először az összeadást és sokszorozást öntudatosan tettük, most pedig minden gondolkodás nélkül viszszük végbe. Annál inkább fejlődik pedig ez a tehetségünk, minthogy a külvilági tárgyak többnyire nem csak egy érzékszervre hatnak. Különösen a tapintás érzékszerve szokta, mint a fenti példából megértettük, kiegészíteni a látott képekkel kapcsolatos hatásokat; az egyik érzés mintegy ellenőre a másiknak.
A születésünktől fogva szerzett tapasztalatok segedelmével tanultuk tehát a nyert érzéki impressziókat kívülünk levő
tárgyakra vonatkoztatni. A folyamat, mely ilyenkor bennünk végbemegy, igen bonyolódott. Az érzékszervet érő izgalom ama szerv idege útján az agyban változást okoz, melyet észreveszünk, melynek alapján esetleg a térben tájékozódunk. Világos, hogy az észrevevés és tájékozás nem lehet az érzésnek közvetetlen műve. Mert mi nem a kívülünk levő tárgyakat érezzük meg, hanem azokat a változásokat, melyek a lefolyt hatások következtében agyunkban támadnak. A hatás és a bennünk támadó érzés közt semmi hasonlatosság nincsen. Az éterrezgések száma és az ő hatásuktól okozott különböző színérzések közt épen úgy nem találunk semmi viszonyt, a mint nem ismerünk hasonlatosságot az édes ízt okozó nádczukor és ólomczukor közt. Nekünk úgy tetszik, hogy nem az érzést fogjuk fel, nem azt veszszük észre, hanem mintha magát a ható tárgyat éreznők meg. Hogy az így támasztott érzések után a megfelelő tárgyakat és helyöket a térben felismerjük, a folytonos tapasztalatnak és emlékező tehetségünknek köszönjük.
Minden érzéki hatás olyan gondolatokat ébreszt bennünk, melyek azzal máskor is együtt jártak. Olyan gyorsan követi egyik gondolat a másikat, hogy erről magunknak számot adni nem tudunk. Mikor egyszer megtanúltuk ismerni a bizonyos külső hatásra támadó érzést, akkor az érzésből a hatásra reáismerünk. A folytonos gyakorlat odavezetett, hogy az érzést és a segítségével szerzett fogalmat egynek fogjuk fel s észre sem veszszük, hogy az egész csak betanult dolog. Érzéseink és a látott tárgyak közt épen úgy nincsen semmi hasonlatosság, a mint nincsen hasonlatosság a könyv betűi és a között, a mit jelentenek, és valamint a betűk látása annak a tárgynak a fogalmát gerjeszti bennünk, melyet az írott szó kifejez, épen úgy keltik bennünk érzéseink is a látott tárgyak fogalmait.
Mikor az érzékszervek élettanát meg akarjuk ismerni, első sorban meg kell ismerkednünk az agy működésével annyiban, a mennyiben az érzékszervek működésével kapcsolatban van. Ezt követi azután a tapintás, látás, hallás, szaglás és ízlés, szóval az érzékek működésének tárgyalása.
