10. SZAGLÁS
A SZAGLÓ-SZERV embernél sokkal kisebb jelentőségű, mint a legtöbb emlősállatnál. Erre utal az a körülmény, hogy a szagló-ducz és szagló-huzam (bulbus és tractus olfactorius), az Ammon-tekervény (g. hippocampi) és Ammon-szarv sok állatnál nagyobb fokban fejlődött ki. Nyilván az emlősállatoknak számos olyan szagérzésök van, a melyekről az embernek fogalma nincsen.
A szagló-szervet, az orrnak belső felületét finom nyálkahártya borítja. Belsejében három kagylóalakú járatra van osztva, melyek közül az alsó és középső orrjárat is a lélekzésre szánt levegő ki- és beáramlására szolgál; ezt a tájékot a lélekzés tájának (regio respiratoria) nevezik. Egész felületét, valamint a légutak belső felületét általában, finom szőröcskékkel ellátott sejtek, a csillószőrös sejtek borítják, melyeknek feladatuk, hogy az orrüregben lerakodó porrészeket és kiválasztott nyálkát mozgásaikkal kifelé vigyék. A felső és részben a középső orrjárat is, falának sárga színében különbözik az orrüreg többi részeitől; ezt az orr szaglás-tájékának mondják (regio olfactoria). Közelebbről a szagló-tájék csak az orrüreg legfelső részében van és itt a medial és lateral oldalon apró pénzdarabnál nem nagyobb területet foglal el. Nemcsak az egész középső, hanem részben még a
felső orrjáratnak is a szagláshoz semmi köze. Jóllehet, az ember szagló-szerve így nagyon kis kiterjedésű, testünknek mégis igen fontos szerve. Segedelmével ismerjük föl a táplálékot, még mielőtt ettük volna. Midőn valamit megízlelünk, legtöbbször szagát figyeljük meg. Mialatt a falatot rágjuk, nyállal összeelegyítjük, szaga a torokba s innen az orrba kerül. A szag lényeges hatással van a hangulatra is. Semmi sem érint annyira kellemesen vagy visszataszítóan, mint a jó szag vagy undorító bűz. Alig van anyag, melynek szaga ne volna. Lakásainknak, az ivóvíznek, papirosnak, fának s a többi tárgynak mindnek szaga van; csakhogy ezt a szagot legtöbbször csak akkor veszszük észre, ha figyelmünket külön reáfordítjuk. A szagló-ideg az orr szaglótájékához a koponyaürből a homloki lebeny alatt jut el és sajátszerű sejtekben végződik (12-ik ábra). A szagló-tájék nyálkahártyáját nem borítják csillószőrös sejtek, hanem hengeralakú hámsejtek (12. ábra 1., 2. a), melyeknek széles vége a nyálkahártya szabad felülete felé van fordítva, hegyben folytatódó alsó vége pedig az alatta levő szövettel kapcsolódik össze. Ezen hengerhámsejtek közt hosszú, pálczaalakú sejteket, a szagló-sejteket lehet találni. E sejtek teste világos, kerek magot tartalmaz s tőle indul ki a szabad felület felé haladó pálczaalakú, egészen egynemű szerkezetű nyújtvány, melynek szabad végén némely |
12. ábra. |
állaton, mint a békán, hosszú szőröcskék vannak (12. ábra 1. e). A szaglósejtnek a nyálkahártya felé terjedő nyújtványa felette vékony és finom idegrostba, a szagló-ideg egyik rostjába folytatódik, úgy, hogy a szagló-sejteket két nyújtványú idegsejteknek is lehet tekinteni. Az e sejtek közt a felület felé szabadon futó idegrostok a tapintásérző-idegek végágai.
A szagérzések okozói bizonyos légnemű anyagok, melyeket a levegővel az orrüregbe szfvunk. A szagló-sejtek sajátlagos ingerei, az úgynevezett szagló-anyagok az esetek legnagyobb részében elpárlás útján jutnak a levegőbe. E miatt a szagló-anyagok nagy részének párló-képességét megvizsgálták. A víz párló-képességét 1-nek véve, a narancsét 0.227, a lavenduláét 0.061, a tömjénét 0.022, a rózsáét 0.0051–0.0038, a czédrus illatáét 0.002-nek találták. 1 mm.2 felületen 1–1 mp. alatt 10.5° C. hőmérsékben elpárolog kénéterből 0.0007, mentholból 0.0000354, bergamottból 0.0000331, és lavendulából 0.0000292 mg. A szagló-anyagokat a levegővel elegyítve szívjuk az orrba, ott a szagló-tájat borító nyálka magába veszi, úgy, a mint folyadékok a légnemű anyagokat, ha velök érintkeznek, magukba szokták venni. A nyálka a szagló-pálczikák végeivel közvetetlenül érintkezvén, a tőle elnyelt gáznemű anyag chemiailag izgatja a pálczikákat. Vízben oldva, az illető anyag a szagló-tájat nem izgatja; szagló-anyagot tartalmazó vízzel kitöltve az orrüreget, az ilyen víz szagérzést nem támaszt. Az orrüreget vízzel úgy lehet megtölteni, ha háton fekve, fejünket merőlegesen lefelé csüggesztjük, úgy, hogy orrlyukaink felfelé álljanak; ilyenkor tudniillik a lágy szájpad elzárja az orrnak a torokba vezető nyílásait. Ha a víz ez esetben "kölni vizet" is tartalmaz, szagot még sem érzünk. Ez valószínűleg onnét ered, hogy a víz megduzzasztja a szagló-pálczikákat s ezek elvesztik fogékonyságukat az inger iránt. Innen van, hogy
midőn orrunkba vizet szívunk fel, utána szagló-tehetségünket nehány perczre teljesen elveszítjük. De nem minden szaglóvégkészüléknek árt meg a víz. A halaknak, békáknak is van szagló-szervök s ez állatoknál a szagló-anyagok kétségkívül vízben oldva kerülnek oda és izgatják a szagló-sejteket.
Szagérzést a szagló-anyagok csak akkor okoznak, ha mozgásban vannak. Így erős szagló-anyag szagát nem érezzük meg, noha az anyag az orrban van, ha lélekzetet nem veszünk, vagy ha a nyitott szájon keresztül lélekzünk. Úgy látszik, hogy a szagló-sejtek az anyagokat igen gyorsan nyelik el és azért folytonos légáram segítségével új meg új anyagot kell odavezetni, ha az anyag szagát meg akarjuk érezni. Épen úgy tapasztalati tény az is, hogy valaminek szagát leginkább a hatás első pillanatában érezzük meg; mennél hosszasabban tartózkodunk az illető légkörben, annál kevésbbé van az anyagnak ingerhatása. Szagló-szervünk bizonyos anyag hatása iránt aránylag gyorsan fárad el. Rövid idő múlva meglehetősen erős szagot vagy bűzt nem veszünk észre, még akkor sem, ha mélyen beleheljük. Az időt, ameddig valamely anyag szagát megérezzük, több anyagra nézve meg is határozták. Így, a czitrom- és narancsolajat átlag 3 perczig, a jódtinkturát 4, a kopaiva-balzsamot 3–4, a kámfort 5–7, terpentinolajat 5, a kénammoniumot 4–5 perczig érezzük meg. Innen van, hogy olyan egyének, a kik sokáig tartózkodnak ugyanazon rossz szagú légkörben, nem veszik észre, minő kellemetlen szagú levegőt lehelnek be, ellenben a ki abba belép, azonnal igen kellemetlennek találja az ott-tartózkodást. E szerint bizonyos szag tartós beszívása iránt szagló-szervünk nehány percz alatt eltompúl; mint a tapasztalat mutatta, több percz szükséges, hogy nyugalom után érzékenységét visszakapja.
A szagló-tájhoz az anyagokat inkább a be-, mint a kilélekzett levegő viszi; mivel a kilélekzett levegőt a torok
sajátszerű szerkezete az alsó orrjáratba tereli. Azért érzi meg ritkán bűzös lehellete szagát maga az ember, még, ha a kivel beszél, undorral fordul is el tőle. A belélekzett levegőnek is aránylag csak kisebb része jut a felső orrjáratba, az a levegő jut tudniilik oda, mely az orr hegye közelében kerül az orrba. Mert ha orrunk alá szagos anyagot tartunk és az orrnyilások elülső részeit ujjunkkal befedjük, az anyag szagát alig, vagy épen nem érezzük meg, míg ha ujjunkat elveszszük onnan, erősen érezzük azt.
Midőn valaminek a szagát jól meg akarjuk érezni, orrnyílásaink izomműködés következtében kitágúlnak, beljebb, mintegy cm.-nyire az orrnyilástól pedig szűkül az orr-bemenet. A szűkületet az orr alatt ferdén tartott tükörben könnyen meg lehet látni. Már az orr-bemenet ezen kúpszerű alakjánál fogva is a beáramló levegő ívben szorúl felfelé, de itt is csak a középső vagy felső orrkagyló alsó széléig terjed el; feljebb, az igazi szagló-tájékhoz csak diffuzió útján jutnak el a szagló-anyagok. Szimatoláskor, midőn az orrba lökve vezetjük be a szagló-anyagokat, a levegő feljebb jut az orrüregbe és közvetetlenül azt a nyálkahártya-részletet éri, melyben a szagló-ideg tényleg végződik; innen a szagérzés intenzivebb volta szimatolás alatt.
A rendestől eltérő jobb vagy rosszabb szagló-képességnek leggyakoribb fiziológiai oka az orr belső részeinek eltérő alakjában van, melynél fogva például a belélekzett levegő magasabban kénytelen áramlani és bőven jut el az orr-nyálkahártya szagló részébe, vagy esetleg az odajutásban épen meg van akadályozva.
Hatással vannak a szagló-tehetségre a különböző mérgek is. A morfin példáúl tetemesen csökkenti a szaglótehetséget, a sztrichnin ellenben fokozza. Dohányzóknak általában rosszabb a szagló-tehetségök, a mi nemcsak a dohányzástól fentartott hurut miatt van így, hanem a nikotin
toxikus hatásának is az eredménye. A kokainnal mérgezett ember szagló-tehetsége eleintén fokozódik és csak ha a kokainhatás teljesen kifejlődött, tompúl el. Hatással van a szagló-tehetségre az idegrendszer állapota is. Vannak emberek, a kik felette gyenge szagokat már messziről észrevesznek, valamint olyanok, a kik bizonyos szagokat ki nem állhatnak. A szagló-érzés teljes hiányának vagy betegség vagy a szagszerv hiányos kifejlődése az oka.
A szagérzés foka lényegesen még az anyag minőségétől is függ. Általában felette kevés elegedő valamely anyagból szagának megérzésére. A merkaptanból 1/460000000, a chlorphenolból 1/4600000, pézsmából 1/2000000 rózsaolajból 1/200000 mg szagát már megérezzük. 50000000000 rész levegőben 1 rész merkaptan vagy 1000000000 rész levegőben 1 rész chlorphenol-tartalom elegendő a szagérzés támasztására. A zsírsavak közül a hangyasavból 25, az eczetsavból 5, a propionsavból 0.05, a vajsavból 0.001, a valeriansavból 0.01, capronsavból 0.04 milliomod g kell, hogy szagát megérezzük. 1 liter levegőben megérezzük 5 mg kámfor, 1 mg éter, 0.1–0.05 mg heliotropin, 0.005–0.001 mg kumarin, 0.005–0.0005 mg vanillin és 0.001 mg pézsmának a szagát.
Szagló-szervünk érzékenysége tehát felülmulja minden más érzékszerv érzékenységét; nemcsak hogy ilyen kevés anyag ízét, súlyát nem tudjuk felismerni, hanem chemiai reakczió útján sem sikerülne az anyagok ilyetén csekély mennyiségét kimutatni. Pedig az embernek még tökéletlen a szagló-szerve; mennyivel nagyobb mértékben van az kifejlődve azon vadállatoknál, melyek a vadászt mérföldnyi távolban észre veszik, vagy a kutyáknál, melyek a vad nyomát szagló-szervök segedelmével követni tudják.
A szagló-szervünk révén öntudatunkra jutó érzéseket szintén külső tárgyakra vonatkoztatjuk és ennyiben ez érzé-
sek kívülünk levő tárgyak iránt való tájékozásra szolgálnak. Azonban nem tudjuk az érzéseket jellemzően másképen elnevezni, mint hogy azt az anyagot mondjuk, melynek szagát érezzük.
A szagok jó vagy rossz hatással vannak reánk és e szerint beszélünk kellemes, illetőleg kellemetlen szagról. De ez alapon nem lehet abszolut értékű osztályzást tenni, mivel vannak szagok, melyek egyik egyénre kellemes, másra kellemetlen hatásúak; sőt ugyanazon egyén valamely anyag szagát egyszer kellemesnek, másszor kellemetlennek találja. Kellemes számos éter és némely növényben előforduló éteres olajok szaga; kellemetlen egyes gázok, mint a kénhidrogén, foszforhidrogén, szénszulfid és kiválóan állati hulladékok számos rothadástermékének a szaga.
A kellemetlen szagú anyagok szervezetünkre rendesen káros hatásúak, sőt némelyek közülök egyenesen mérgek; így például a kénhidrogén erős vérméreg. Rothadó ételek is bűzösek, élvezetöktől tehát szagló-szervünk int. Ezen tulajdonsága miatt szagló-szervünk, az ételt és levegőt illetőleg, mint szervezetünk őre szerepel. Azonban nem minden ártalmas anyagnak van rossz szaga, sőt a felette veszélyes szénoxidgáz, melynek már sok emberélet esett áldozatúl, egészen szagtalan.
Általában olyan gázoknak van szaguk, melyek az élő protoplazmát és így a szintén protoplazmából alkotott szagló-sejteket is megtámadják. Ilyenek az éter, alkohol, chloroform gőzei, továbbá a kénhidrogén, chlór, bróm és jód, melyek mind a szerves anyagokat csakhamar felbontják. Semmi chemiai hatása nincsen a nitrogén-, hidrogén-, oxigén- és a széndioxidnak, és szaguk sincsen. Az ölő, szagtalan szénoxidgáz sem hat bontólag a szerves anyagokra. Vannak végre olyan anyagok, melyek az orrban nem annyira a szagérző végkészüléket, mint inkább az egész orr-nyálkahártya tapintás-
érző idegeit izgatják. Ilyen részben a chlór, bróm és jód is, ide tartozik példáúl az ammoniak gőze, sőt tömény állapotában a széndioxid is. Az a szúrós érzés, melyet ez anyagok az orrban okoznak, nem a szagló-ideg izgalmának az eredménye.
Vajjon miért kellemes az egyik és kellemetlen a másik légnemű anyag szaga, ép oly kevéssé tudjuk, a mint azt sem tudjuk, hogy hányféle szagérző-tehetségünk van.
Minden nehézség ellenére törekedtek a szagokat osztályozni, sőt már LINNÉ az odores aromatici, fragrantes, ambrosiaci, alliacei, hircini, tetri és nausei hét osztályába osztotta a szagokat, melyek között azonban sokszor nem lehet választani, mikor arról van szó, hogy valamely szagot az osztályok egyikébe sorozzunk. Kétségtelen, hogy vannak tiszta szaganyagok, valamint vannak olyanok, melyek az orr-nyálkahártyát különben is izgatják, t. i. az úgynevezett éles, csípős szagok, és végre olyanok, melyeknek ízük is van. Ennek szemmeltartásával ZWAARDEMAKER a tiszta szaganyagokat, kölcsönös rokonságuknál fogva, 9 külön csoportba sorozta, melyeket az uralkodó szag szerint nevezett el. A csoportok a következők:
1. Odores aetherei (éteres szagok); ide tartoznak példáúl az éterek, aldehydek, ketonok, a különböző gyümölcsök, méhviasz szaga.
2. Odores aromatici (aromás szagok), hová a kámfor, pacsulli, fűszerek, czitrom, rózsa, terpentinolaj, árnika, mandola s más szagok tartoznak.
3. Odores fragrantes (balzsamos szagok); ide tartozik példáúl a jázmin, hárs, sáfrán, vanillia, liliom virágainak a szaga.
4. Odores ambrosiaci (ambra-, pézsma-szagok); az ambra-, pézsma-, bizam- s hasonló szagok. A pézsma nagyon elterjedt szag. Némely húsnak, a marhaepének is, pézsma-szaga van.
5. Odores alliacei (allyl-cacodyl-szagok); ide való a foghagyma-, vöröshagyma- és hasonló szagok, milyenek példáúl a kén, arzén és foszfor vegyületei, különösen hidrogénnel, valamint a chlór, bróm, jód, chinon és acetylen szaga.
6. Odores empyreumatici (kozmás szagok); a pörkölt kávé, égett kenyér, a dohányfüst szaga épen úgy ide tartozik, valamint az empyreumatikus olajoknak, példáúl az amylalkohol, benzol, phenol, pyridin, kreolin, kozmás katechin, naftalin,, acrolein, aszfaltnak a szaga.
7. Odores hircini (capryl-szagok); a capron- és caprylsav, a sajt, túró, cadaverin, methylmerkaptan s hasonlók szaga tartozik ide.
8. Odores tetri (visszataszító szagok); a solanaceák, a koriander friss gyümölcsének a szaga, a nikotin, poloska szaga és hasonlók tartoznak ide. Végre
9. Odores nausei (undorító, hányást okozó szagok): adracontium, asarum europeum, nicotiana, convallaria, coloquint, a skatol, a dög és hullaszag- s hasonlók sorozhatók ide.
A szagokat elegyítik; így készítik különösen az összetett parfümöket, melyekről nevezetes, hogy bennök mindig vagy egyetlen osztálynak, vagy egymással igen közel álló osztályok anyagai fordúlnak csak elő. Ily összetett parfümben az összetevő szaganyagokat nem egyszer felismerni véljük, sokszor, igaz, nem külön-külön, hanem vegyes érzéssé elegyítve, és lehet, hogy épen ez a vegyes érzés esik kellemesen nekünk. Épen úgy megesik, hogy valamely anyag szaga a többi anyag szagát elnyomja. A parfümöket is sokszor e miatt használják. A kellemetlen szagot jószagú anyagokkal, füstöléssel nyomják el. Az orvosságokban is a pézsma szagát mandola-szaggal, a jodoform szagát éteri olajokkal nyomják el. A riczinus-olaj kellemetlen szagát a vanillia jól űzi el. A száj kellemetlen szaga ellen az Iris Florentina gyökerének porát használják szívesen. A szagok e kiegyenlítésé-
nek nem chemiai, hanem fiziológiai oka van. E tekintetben sokszor megállapították az arányt is, melyben egyik szag a másikat megsemmisíti. Így például a kaucsuk és viasz szaga megsemmisíti egymást, ha olyan arányban elegyítjük, mint 10:7-hez.
Éles, csípős szaganyagok a tapintásérzéssel rokon érzést juttatnak öntudatunkra azáltal, hogy az anyag az orrban nem a szagló-, hanem a tapintó-ideg végelemeit izgatja. Ez érzésekkel anyagokat csak olyan jól ismerünk meg, mint a tiszta érzésekkel. Ilyen anyagok a chlór, jód, bróm, az eczetsav, salétromsav, ammoniak, mustárolaj és mások.
Számos táplálék nemcsak ízérzést, hanem szagérzést is. okoz. Ilyenek példája a leves, némely sültnek a szaga. A chloroformnak is édes az íze, holott különben az éteri szaganyagokhoz tartozik; számos savanyú ízű anyagnak a capryl-szagok csoportjába tartozó a szaga. Itt már a szaglás az ízérzéssel találkozik és vele közös czélnak is szolgál.
II. ÍZLÉS
Az ízlés sokszor a szagérzéssel és a száj tapintás-érzésével együtt arra van hivatva, hogy az ételeink, italaink megválasztásában, jóságuk megitélésében közreműködjék. Az ízlés legfőbb szerve a nyelv, mint a mely az ételekkel leginkább érintkezik. A nyelven kívül biztosan ki van még mutatva az izlő képesség a nyelvgaratíven; kétes a jelenléte a kemény és lágy szájpadon. Igaz, hogy az életben a szájpadot finom ízérző tehetséggel felruházottnak szokás tekinteni; azonban pontos kisérletek eredményei, melyek alatt az ízlelendő anyagot ecsettel illesztették oda, hogy egyebüvé el ne jusson, igen kétessé teszik a közélet tapasztalatából vont e következtetést. A nyelven sem terjed ki az
ízlő tehetség az egész felületre; kiválóan élénk a nyelv ízlő tehetsége a gyökéren és hegyén, valószínű még a nyelv szélén és semmi vagy igen kevés a nyelvhát ízlő tehetsége.
A nyelven az nehezíti meg a vizsgálatokat és teszi eredményeiket kevésbbé megbízhatókká, hogy a nyelv bizonyos pontjára adott anyagok nem maradnak ugyanazon helyen elszigetelve, hanem a mint feloldódnak, úgy szét is folynak a nyelven, pedig sokszor az anyag nyomai elegendők ízérzés okozására. Újabban épen ezért használják az ízérzés vizsgálására az elektromosságot. Az állandó elektromos áram pozitiv sarkán kizárólag savanyú ízérzést okoz, a negativon ellenben inkább édes és keserű az ízérzés. Ez érzések előállanak a nyelv gyökén, szélén és hegyén, valamint a lágy szájpadon és a nyelvszájpadíven. Az áram megszakítása pillanatában megfordúl az érzés, mennyiben a negativ sark helyén savanyú ízérzés áll be. Felette gyenge erejű áramoknak van már ízük. Így, ha simára csiszolt czink- és rézlemezkét nyelvünkre illesztünk úgy, hogy az egyik a nyelv hegyét, a másik a hátát érinti, a két lemezt pedig egymással összekapcsoljuk, igen élénk ízérzésünk támad. Ilyenkor a nyelv a két fémmel fejleszti azt az áramot, mely az ízérzést előidézi. A tünemény okát első sorban az áramnak a nyálat bontó hatásában keresték, midőn is a sav a pozitiv, az alkali a negativ sarkon válik ki és ezek okoznák a megfelelő ízérzést. Azonban ez a chemiai bontás nem lehet az ízérzés oka, mivel különben az áram megszakítása pillanatában nem fordúlhatna meg az érzés. Ellene szól még az is, hogy az áram akkor is okoz íz-érzést, mikor sarkai a nyelvet nem is érintik.
Mint ebből kitűnik, az ízérzés kiterjedése a szájürben kísérletileg még nincsen végleg megállapítva. Biztosabb adatokat szolgáltatott e tekintetben az ízlelő szerv szövettani szerkezetének vizsgálata.
A száj nyálkahártyája általában sima, egyenes felületű,
csak a nyelv felső lapján tünnek fel szemölcsök. E szemölcsök egy része, mint az úgynevezett fonálalakú szemölcsök, a bennök levő idegvégekkel tapintásra szolgál, ellenben a többi szemölcs idegvégkészülékei ízlésre valók. Ilyen ízlelő szemölcsök a gombaalakú, körülárkolt és leveles szemölcsök. Nevöket a szemölcsök alakjuktól vették. E szemölcsök oldalain vannak az úgynevezett ízlelő kelyhek, mint az ízlésre szol-
gáló végszervek. Az ízlelő kelyhek alakjáról és szerkezetéről közelebbi tájékozást nyújt a 13. ábra, melyen nehány ízlelő kehely erős nagyításban látható.
13. ábra. A házinyúl levélalakú szemölcseinek keresztmetszete. il ízlő-léczek, f a léczeket fedő hám, ik ízlő-keiyhek, k kötőszövet, id idegek, i nyelv izomzata (THANHOFFER szerint).
Miként az ábrából látható, az ízlelő kelyhek tényleg kehelyalakú, a felület felé keskenyedő, nyitott nyakkal ellátott, a hámszövet közzé helyezett képletek. Felületöket egyrétegű, hosszú, keskeny, orsóalakú maggal ellátott, úgynevezett fedő-sejtek határolják; mondhatni, hogy a fedősejtek úgy határolják körül az ízlelő kelyheket, mint a kehelylevelek a virágbimbót. Tényleg e sejtek náluknál sokkal vékonyabb, hosszúdad alakú, csak az ellipszisszerű mag közelében megvastagodott sejteket (14. ábra B) határolnak körül, melyeket ízlelő sejteknek nevezünk. Az ízlelő sejteknek a kehely szabad nyilása felé álló pálczaalakú, finom hegyben végződő nyújtványuk van; egy másik, a kehely alapja felé irányított vékonyabb nyújtványuk pedig sokszor több ágra oszlik. Festékekkel kezelve, e sejtek úgy színeződnek, mint az idegsejtek. Az ízlelő ideg rostjai az izlelő sejtek körül tekerődnek és a kehely nyilásán szabadon vagy a sejtekkel összefüggőleg végződnek.
14. ábra. Izlőkelyhek vázlatosan erős nagyitásra. A, a izlőkelyhek fedősejtekkel, f a köztük levő felhámsejtek; B két belső izlősejt egy fedősejttel (THANHOFFER szerint).
A nyelv szemölcsén kívül találtak ízlelő kelyheket a lágy szájpad szemölcsein, valalamint a nyelvszájpadíven is.
Az ízlés idegéűl az agyidegek közül az úgynevezett nyelv-garat-ideg bizonyúlt; ez ideg átmetszése után az állatok a legkeserűbb ízű anyagokat is megeszik, holott különben hozzájok nem nyúlnak. Vajjon a nyelvbe térő második érzőideg, az úgynevezett nyelvideg, csak tapintásérző idege-e a nyelvnek, vagy ízérzést is közvetít, e tekintetben igen kiterjedt vizsgálatokból kiderült, hogy ez ideg a nyelv hegyének ízérző rostokat ád ugyan, csakhogy e rostjait is a nyelvgaratidegtől kapja. E szerint a nyelvgaratideg (n. glossopharyngeus) a nyelv egyedüli ízérző idege.
Első tekintetre ízérzésünk is, úgy mint a szagérzés, igen sokfélének tetszik; ez onnan van, mivel az ízérzéseket
igen gyakran a szagló és tapintó érzésekkel tévesztjük össze. A bor zamatját szagló szervünkkel érezzük meg; a bors, paprika csípős égető íze tulajdonképen nem egyéb, mint ama hatás eredménye, melylyel ez anyagok a tapintó végkészülékeket érik. Az aromás, olajos, kozmás íz szagérzés. Mialatt a falatot összerágjuk, szagló alkatrésze belekerül a torokba, honnan kilélekzéskor az orrba jut; ilyenkor érezzük meg világosan aromáját. Ivás közben is, mialatt nyelünk, a közlekedés a torokból az orrüreg felé el van zárva, ilyenkor nem érezzük az ital szagát. De a mint az utolsó kortyot lenyeltük, a lágy szájpad leereszkedik és a nyelést követő kilélekzéssel megérezzük az ital szagát. Innen lehet, hogy valaki egy pohár karbolsavas vizet iszik ki és csak az utolsó korty után veszi észre, hogy megmérgezte magát. A burgonyának magában íze nincsen, mégis különbözőnek ízlik az alak szerint, melyben eszszük. A levesben is a tésztának, úgy látszik, más-más az íze a szerint, a mint reszelt, koczkára vagy metéltre vágott alakban kerül a levesbe. Itt a tapintási érzést tévesztjük össze az ízérzéssel. A változatosság abban, a mit közönségesen ízlésnek nevezünk, onnan van tehát, hogy a nyelv és szájpad ízérzésén kívül a tapintó és hőérzéseket, valamint a szagérzéseket a táplálék ízének fogalmaként foglaljuk össze.
A szagérzést kizárjuk, ha orrunkat befogjuk és egyedül a szájunkon keresztül veszünk lélekzetet. Ilyenkor példáúl a dinnyének íze nincsen, a nyelvre tett vörös hagymának pedig édes az íze; a dinnyének, hagymának és számos más eledelnek különben mondott ízét csak akkor ismerjük fel, ha gázaik az orrunkba jutnak, ez tehát szintén a dinnye, hagyma szaga. Vajjon valamely érzés íz- vagy tapintási érzés-e, úgy tudjuk meg, hogy amaz anyagot a száj nyálkahártyájának egyedül olyan helyére hagyjuk hatni, melynek ízlelő tehetsége nincsen, példáúl az ajkak, vagy a pofa nyálkahártyájára és az
ilyenkor keletkező érzésre figyelünk. A leírt módokon tett vizsgálatok alapján kiderült, hogy igen kevés ízérzésünk van; egyedűl az édes, keserű, savanyú és sós valóságos ízérzések. Ezt erősítik meg az olyan egyéneken tett tapasztalatok, a kik valami betegség miatt elvesztették szagló tehetségöket, ellenben megtartották ízérzésöket. Ilyen egyén nem ismer különbséget a főtt vörös hagyma és alma közt; a tokaji aszút czukros víznek, a savanykás asztali bort higított eczetnek mondja.
Csak olyan anyagnak van íze, mely a száj nyálában oldható; ámbár nem minden oldható anyagnak van egyszersmind íze is.
Az édes és keserű íz, mint ellentétes íz áll egymással szemben. Az édes ízt kellemesnek, a keserűt kellemetlennek mondjuk. A csecsemőt az éhségen kívül az anyatej édes íze is erősen ösztönzi a szopásra. Az édes íz mérsékli a keserűnek és savanyúnak kellemetlen voltát, sőt mind a hármat úgy lehet elegyíteni. hogy elegyök ízét egészen kellemesnek találjuk. Mindez az érzésnek csak valamely interferencziáján alapúlhat, mivel a czukor semmi chemiai hatással nincsen a keserűre és savanyúra. A sós ízérzést édes ízű anyaggal elnyomni, vagy az édest sóval vegyítve kellemes ízűve tenni nem sikerül. Itt már valóságos ellentét van az ízérzések közt.
Az édesnek legfőbb képviselője a czukor, a keserűé a chinin, a sósé a konyhasó, végre a savanyúé a különböző savak. Anyagok, melyek chemiai tekintetben egészen különböznek egymástól, azonos ízérzést támaszthatnak. Édes példáúl a czukron kívül az ólomczukor (eczetsavas ólomoxid), a szaccharin (benzoësavsulfid), a dulcin (paraphenetol-húgyanyag), sőt ez utóbbi anyagot 200-szor édesebbnek mondják a czukornál. Keserű a chininen kívül számos más anyag is, így példáúl a keserűsó (kénsavas magnézia). Megfordítva, chemiai tekintetben egymással megegyező anyagok közül az
egyiknek van íze, a másiknak pedig semmi íze nincsen. Így példáúl, míg a czukor édes ízű, addig a hasonló összetételű állati keményítőnek (glikogen) semmi íze nincsen. Tagadhatatlan azonban, hogy a legtőbb édes ízű anyag a több vegyületi súlyú alkoholokhoz tartozik, sőt az egy vegyületi súlyú alkoholoknak is, ha elegendően higítva használjuk, édes az ízük. A savanyú ízérzést okozó anyagok mind savhidrátok, azaz olyan anyagok, melyeken egy vagy több hidrogént fém vagy pozitiv molekula-csoport könnyen helyettesíthet. Sós egyedül az alkaliák közönbös sóinak az íze és feltünően keserű az alkaloidoké.
Mint minden érzékszervnél, úgy itt is, a különböző érzések, az anyagoknak más-más idegvégszerv ingerlése következtében támadhatnak csak, mert bizonyos végszervnek vagy idegnek izgatása csak egynemű érzést hozhat öntudatunkra. Általában az izlelő végkészülékeket kiválóan [különösen] csak a megfelelő ingerek izgatják, azonban elektromosság vagy mechanikai hatás útján is lehet ízérzést támasztani.
Az agykéregben a négyféle ízérzés felfogására négyféle végszerv szolgál. Ezekhez izoláltan vezetik az izgalmakat a megfelelő idegrostok. E miatt nem érzünk meg minden ízt egyformán jól a nyelvnek minden egyes pontján. A nyelv hegyével példáúl, a savanyút érezzük meg a legjobban, a keserűt a legrosszabbúl. De sőt [!] ugyanazon anyag is más ízt okoz a szerint, a mint a nyelv hegyén vagy gyökén hatott ingerlőleg. Így a nem túlságosan higított kénsavnak a nyelv hegyén édes, a nyelv gyökén keserű az íze. Az eczetsavas kálium, a timsó, kénsavas nátrium a nyelv hegyén sós, pikáns, a nyelv gyökén keserüs ízű.
Az ízérzés élénksége első sorban az oldat töménységétől függ. A legkisebb adag, mely még ízérzést okozhat, az egyes anyagoknál különböző. Így a kénsav 1:1000000-szeres higításnál még savanyú, a chinin 1:33000, az aloe kivonata
1/12000-szoros higítás mellett keserű, a konyhasó 1/426-szoros higításnál sós, a czukor 1/83-szorosnál édes ízű. Annál élénkebb továbbá még valamely anyag íze, mennél nagyobb felületére hatott az ízlelő-szervnek. Innen van, hogy, míg valamely anyag ízét nem tudjuk felismerni, a míg a nyelv kis felületére hat, addig legott felismerjük, a mint a nyelv nagyobb felületére terjed ki. Annál élénkebb valamely anyag íze, mennél hosszabb ideig tartott a hatása. Sőt lehet valamely anyag hatása a nyelvre olyan rövid időtartamú, hogy ízét meg sem érezzük. Az anyagoknak a nyálkahártya finom redői között kell az ízlelő-kelyhekig eljutniok és erre bizonyos, bár rövid idő kivántatik. Ez magyarázza meg azt is, miért ismerjük fel valamely anyag ízét a legjobban akkor, midőn a szájunkban mozgatjuk vagy épen a nyelvháttal a szájpadhoz hozzádörzsöljük, a hogyan a borízlelők tenni szokták. A bor aromás anyagai így az orrba is könynyebben jutnak el.
A legtöbb anyagnak még utóíze is van. Ez azért van, mert az egyszer az ízlelő-kelyhekig eljutott anyagot a nyál nem távolíthatja el onnan azonnal egy-egy nyeléssel. Az utóízek közt azonos és eltérő utóízt lehet megkülönböztetni. Sokáig lehet például érezni a chinin azonos, keserű utóízét. Eltérő utóíz példáúl az édesgyökér keserű utóíze. Az evett anyag ilyenkor több ízérzést okozó alkatrészt tartalmaz és ezek közül az egyik gyorsabban, a másik nehezebben oldódik, innen az eltérő utóíz: de lehet a kétféle ízanyag közül az egyik élénkebb hatású, mely elnyomja a másiknak hatását, s e miatt ez utóbbi csak később emelkedik érvényre.
