I. SZAKASZ.
A CHALDEUSOK TANAI ÉS TANAIK
FEJLŐDÉSE EURÓPÁBAN.A chaldeusok.
A chaldeusok vallása.
A chald népek vallásos és babonás fogalmairól szóló ismeretünk főleg ama számos írásból ered, melyeket a régi Ninive egy könyvtári termében fedeztek fel, s melyeket elolvasni és értelmezni az európai tudósoknak legújabb időben sikerült.
Az anyag, melyre e munkákat írták, agyag. Az írásjegyeket ebbe, míg az agyag nedves volt, belepréselték, azután a táblákat égették, avagy megszárították. Javarészt ez anyag nagy tartósságának köszönhetjük, hogy az és írások némileg olvashatók, bár a királyváros romjai alatt eltemetve néhány évezreden át feküdtek a földben. A mi tárgyunkra legnagyobb jelentőségű egy nagyon terjedelmes varázstudományi munka, mely eredetileg vagy 200 táblára terjedt. A még most is létező példány, melyet a londoni British Muzeum-ban őriznek, egy sokkal régibb eredetűnek a másolata, melyet ASSURBANIPAL király a Kr. e. 7-ik században készíttetett. A szöveg két nyelven készült; az assir (sziriai) nyelven, melyet ASSURBANIPAL idejében beszéltek s az akkad nyelven, a régi chaldeusok nyelvén, melyen az eredeti készült s mely ASSURBANIPAL idejében holt nyelv vala. E munkából, valamint
különböző egyéb munkák töredékeiből a chald vallásnak és szellemtannak (demonologia) legalább fővonásait sikerült megismerni. Kezdjük egy rövid áttekintéssel a vallásról, a mennyiben erre a későbbiek megértése czéljából szükségünk van.
Miként az ily hatalmas kulturnépnek, mint a babiloniai, vallásától várható, a chaldeusok istenhite nagyon magasan áll ama vallások felett, melyeket imént végig szemléltünk. Itt valóságos istenekre, szellemi, fenséges hatalmakra találunk, kik az égen, földön és vízben uralkodnak. Az ég istene ANU, a földé BEL, a vízé EA s rendesen e hármat nevezik a chald theologia nagy háromságának. Azonban mindegyik az istenségek egész körét képviseli, mindegyiknek van családja, vannak szolgái stb. Azonfelül mindegyikük helyi istene a nagy babiloni városok vagy tartományok egyikének. A hatalmas Babilon város helyi istene MARDUK volt, azonban idővel a háromnak veszedelmes versenytársa lett s mindinkább reá ruházták a többi istenek tulajdonságait és hatalmát, "EA FIÁ"-nak nevezték s BEL-lel annyira azonosították, hogy a babilonbeli BEL, kinek nagy templomáról hallunk, tényleg MARDUK volt, kit immár legfelsőbb Úr gyanánt, BÉL(úr)-ként tiszteltek. Fiának viszont Borsippa város istenét, NEBO-t tekintették és ez MARDUK-BEL-lel és ASSUR-ral, az asszir népistenséggel együtt uralkodott az asszirok idején a pantheonban.
Az összes istenek között EA érdekel leginkább, mert ő a varázslat istene, s mint ilyen, végig megtartotta jelentőségét. Mint a víz istene valószinűleg egyszersmind isteni varázslóvá is lett, mert a bűbájos gyógyításnál és mindenféle igézéseknél a víz volt a főelem; ennek megfelelően a legbűbájosabb vizeket
EA városából, a nagy folyamok torkolatánál fekvő Eriduból hozták. Babilon eme déli vidékén EA volt a főisten, a ki körül az isteneknek egész köre csoportosul, s ki a világegyetemet mozgatja s kormányozza. A varázsisten a bölcseség istenévé lesz, ki minden ipart és művészetet ért és tanít; ő egyúttal az az isteni művész, a ki az embert agyagból alkotta s neki az életet adta; ő teremtette az egész világot, minden, a mi van, belőle keletkezett, s minthogy az egész világot a vízből (apsu, a mondabeli óczeán) keletkezettnek képzelték s gyakran azonosították EA-t apsu-val, azért érthető az a felfogás, hogy mindent, a mi van, magából EA-ból eredőnek gondoltak.
A babiloniak mindennapi vallásos gyakorlatában EA mint a legnélkülözhetetlenebb istenség szerepel, a mennyiben igézéseknél főleg az ő nevét használták. Mert e vallásban gyakorlatilag, az istenekről és világról alkotott minden magas fogalmak mellett mégis az igézés a legfőbb dolog; igézéssel gyógyítják a testet és a lelket, szereznek termékenységet, győzelmet és áldást, szóval: a szörnyű démonok egész seregét, melyek az embert üldözik és szerencséjét és boldogulását megrabolják, igézéssel űzik el. A démonok e világára kell mindenek előtt figyelmünket fordítanunk, hogy az igézés lényegét megérthessük.
A démonologia és a szellembűvölés tana.
A természet ijesztő oldala, az elemek tombolása, vihar és ár, zivatar és sötétedések, mindez mint gonosz szellemek titokzatos játéka szerepel e nép felfogásában, mely képzelete rémeit néha rikító színekkel festi. Igy látjuk ezt a holdisten (Sin) vesze-
delméről és megmentéséről (tehát egy holdfogyatkozásról) szóló varázslegendában.
"A keringő manók (umu-k, voltaképen "napok", a gonosz természetszellemek homályos megjelölése), a rossz istenek, a kiméletlen démonok, melyek az ég gyűrűsánczán (a szemhatáron) születtek, a gonosztévők, a pimaszok, a kik naponta rontásra indulnak; mások tönkrejuttatására sietnek. A hét közül az egyik vihar, a másik sárkány és senki sem menekül szájának mérge elől – a harmadik párducz stb. Ők heten, ANU király követei, egyik várost a másik után sötétséggé változtatják; szélvészek ők, melyek tombolva nyargalnak az égen, viharok ők, melyek dühöngve hoznak sötétséget, vágtató orkánok ők, melyek borússá teszik a világos napot; az orkánnal, a szélvésszel nyargalnak, a RAMANU (mennydörgés istene) záporai ők; az ég alján villámként villannak fel. Mikor gyilkolni akarnak, sietnek a tágas égbolton, ANU lakásának ellenségei és nincsen párjuk a világon".
Hasonlóan fogják fel a természet egyéb végzetes tüneményeit. Így a vízár, mely a folyam és tengerpart vidékét egyre fenyegeti, fogalmaik szerint gonosz szellemnek a műve, a nagy árkigyó ellen vívott harcz a babilon mondakör egyik kimagasló motivuma, mely különösen a kosmogon mondákban szerepel.
De a rossz szellemek játékukat nemcsak magában a természetben, hanem az emberi és állati életben is űzik. Ime p. o. egy idézése az umuk-nak, melyeket vadul rohanó szellemeknek képzeltek. "A pokolnak szülöttei ők, felhozzák a romlást, leviszik a zavart. Ők a méreg az istenek epéjében, a nagy napok, melyek ellopódznak az égről. Lehullnak esőként az égről, kicsiráznak a földből; magas állványok,
tágas állványok körül tolongnak; egy házból a másikba nyomulnak; ajtó nem tartja vissza őket, zár nem véd meg tőlük, átkúsznak az ajtókon, mint a kigyók.
Meggátolják, hogy a férj teherbe ejtse az asszonyt; ellopják a gyermeket az anya öléből; kiűzik a birtokost az apai házból. Ők a hangok, melyek elátkozzák és üldözik az embert".
Különben nemcsak az embert kínozzák, az állatnak sincs nyugta tőlük: "Megtámadnak egyik országot a másik után; nem engedik, hogy anya legyen a szolganőből, kiűzik az urat az apai házból. Kikergetik a galambot sziklafészkéből; felverik szárnyaira a pihenő madarat; elűzik fészkéből a fecskét a végtelenbe; felkergetik a bikát, hajszolják a bárányt; ők a nagy napok, a gonosz, rohanó manók".
A rossz szellemek természetesen szoros kapcsolatban vannak minden lehető betegséggel, melyet majd ellenséges démonok gonoszságának következményeként, majd olyan szellemek gyanánt fognak fel, melyek az emberen erőt vettek. Különösen áll ez Chaldea két legveszedelmesebb betegségére, a dögvészre és a lázra nézve; okozóik NAMTAR és IDPA, két, minden egyéb szellemtől különböző lény. Egyébként a démonok minden csoportja más testrészt támad meg; erre látszik mutatni a következő részlet:
"Az ember feje ellen fordítja mérgét az átkozott IDPA, élete ellen a kegyetlen NAMTAR, nyaka ellen a gyalázatos UTUQ, melle ellen a veszt hozó ALAL, belei ellen a gonosz GIGIM, keze ellen a szörnyű TELAL.
Az itt megnevezett rossz szellemeken kívül még sok mást említenek az írások, így gnomokat vagy manókat, melyek az ember közelében tanyáznak, míg a többiek rendesen elhagyott helyeken, a pusztában
vagy hegycsúcsokon élnek. A chaldeusok annyira mentek, hogy általánosan ismert álomképeket személyesítettek és külön démonoknak képzelték el őket. Így szó van férfi és női szellemekről, melyeket az "éjszakai erőszaktévő" néven neveztek s melyek ölelésének sem férfi, sem nő nem tud álmában ellentállani."
A chaldeusok vallása és démonologiája tehát, miként láttuk, következetesen keresztülvitt szellemtan.
Szellemek mindenütt vannak és minden természeti tünemény okozói. Ők kormányozzák és éltetik a világot; okoznak jót és rosszat; irányítják a bolygók pályáját, előidézik az évszakok változását, a szelet, esőt és zivatart, valamint a légkör összes hasznos és kártékony jelenségeit. Termékennyé teszik a földet, megnövesztik a növényeket, de halált és betegségeket is ők okoznak. Mindenütt találhatók, égen, földön, levegőben. Minden elemben benne lakoznak, földben, tűzben, levegőben és vízben; minden csak általuk van. A természetben minden égi testnek, minden lénynek, minden tárgynak megvan a maga szelleme, melyet bizonyos látható alakkal ruháztak fel. Miután e szellemek egy része jó, másik gonosz, folytonos kölcsönös harczban állanak mindenütt változó győzelmeik s vereségeik okai annak, hogy a természetben békés viszonyok után nyugtalan korszakok, csapások jönnek az emberekre, hogy mindennemű természeti tünemény rendes folyását hirtelen elemi csapások szakítják meg. Mindenütt harcz van istenek és démonok, jó és rossz között.
A létről alkotott ilyes fogalmakból szükségképen támad a varázslat. Ha az ember azt hiszi, hogy gonosz szellemek vették körül, üldözik s kínozzák, olyan
lények, melyeknek hatalma nagyobb a sajátjáénál, akkor mire sem képes önerőből. Az ember életét biztosítani, egyáltalán létét valamennyire tűrhetővé alakítani csakis úgy képes, hogy az isteneknél keres segítséget, hozzájuk folyamodik, az ő nevükben fenyegeti és igézi a gonosz szellemeket. Minthogy azonban a jó és gonosz szellemek száma oly túlnyomóan nagy s mert a hibásan végzett szellembűvölés a bajt valószinűleg még csak növelné, az egyes ember nem gondolhat arra, hogy e varázsmíveleteket önmaga végezze. Olyan egyéneknek kell ezzel foglalkozniok, kik életüket a szellemvilág kutatásának szentelték s teljesen jártasak abban, hogy mit kell minden egyes esetben tenni. A szellemidézés, varázslás művészete így a papoknak jutott. Azonban oly bonyolult az egész rendszer, hogy még a pap sem vállalkozhatik minden esetben arra, hogy segítsen; a munkát fel kell osztani. Tényleg tudjuk, hogy a chald papok, kik varázslással foglalkoztak, három osztályba tartoztak: a voltaképeni szellembűvölők, az orvosok és a varázsló papok vagy táltosok osztályába. Ezeken kívül még két osztály volt, a csillagjóslóké és a jövendőmondóké, melyek mindketteje a maga módja szerint jövendő események jóslásával foglalkozott. Ezekről később, itt kizárólag a voltaképeni szellemvarázslókról legyen szó.
A voltaképeni szellembűvölők általában a gonosz szellemek befolyásának meggátlására törekedtek. A nagy varázstudományi munka, melyből e viszonyokról szóló ismereteinknek túlnyomó resze származik, hemzseg a szólamoktól és képletektől, melyeket e czélra használtak. Előbb az illető gonosz szellemnek leírását, alávalóságának drasztikus képét adják meg,
azután befejezésül a magas istenekhez való fohászkodás, a démonok ellen nyujtandó segítségért való könyörgés következik. A különböző gonosz szellemek előbb idézett leírásai e bűvöléseknek bevezetői. Ezért itt az előbb megbeszélteknek közelebbi megvilágítására csak néhány bűvölést mutatok be.
"A gonosz istent, a rossz szellemet, hegycsúcsok manóját, a tenger démonát, a mocsár lidérczét, a kárhozatos nemtőt, a hatalmas Urukut, a rontó szélvészt, a rossz lelket, mely megszállja a testet, mely megrendíti a szervezetet, égnek szelleme, igézd meg! Földnek szelleme, igézd meg!"
A követező bűvölés a nagy maszkimok ellen irányul s leírja azok rettenetes voltát:
"Heten vannak, heten vannak. Heten vannak az óczeán feneketlen mélységeiben. Heten vannak, az ég megzavarói; a tenger legmélyebb fenekéből, a rejtett búvóhelyről nőttek ki. Nem hímek, se nem nők; szétterülnek, mint a bilincsek. Életpárjuk nincsen, gyermekeket nem nemzenek, tisztelet, jó tett, ismeretlen előttük, az imádságot és fohászt meg nem hallgatják. Férgek, melyek a hegyekből keltek ki, az EA ellenségei, az istenek haragjának eszközei. Elállják az országutat, az ellenségek! Az ellenségek! Heten vannak, heten vannak, kétszer is heten vannak. Ég szelleme, igézd meg őket! Föld szelleme, igézd meg őket!"
Az orvosok első sorban varázslók voltak, minthogy a betegségek gonosz szellemek, melyeket az istenek segítségével kell elűzni. A gyógyító varázslások leírják a betegség természetét és lefolyását, azonban furcsaságuk miatt is érdekesek, a mennyiben az istenek beszélgetve szerepelnek és ők rendelik el,
mi történjék a beteggel. Ezeket a rendelkezéseket valószínűleg a közben teljesítették, miközben az orvos az igéző varázsszólamot elmondotta. Csak néhány példát idézünk:
"A homlok betegsége a pokolból jött fel, a pokol urának lakóhelyéből származik".
Azután elmondja, hogy miképen fejlődik a betegség és hogy miképen használt a beteg tisztálkodásokat és egyéb szent műveleteket eredménytelenül. Ekkor jönnek az istenek:
"MARDUK segített neki; belépett atyjának, EA-nak hajlékába s így szólott hozzá: 'Atyám, a fejbetegség felszállott a pokolból'. Másodszor így szóla hozzá: 'Ez az ember nem tudja, mit tegyen ellene; hogyan fogja legyőzni?' EA így felelt fiának, MARDUK-nak:"
Fiam, hát te hogy is nem tudod ezt? Miért tanítsalak még erre is! Hisz' a mit én tudok, azt te is tudod. De hát jőjj ide, MARDUK-om. Végy vedret kezedbe, meríts vizet a folyam tükréből; közöld a vízzel magasztos bűbájosságodat; ruházd fel varázserőd révén a tisztaság fényével. Locsold meg azzal a férfit, istene fiát; fedd le a fejét. Muljék el az őrület! Szálljon el fejének betegsége, miként a muló éji zápor! Gyógyítsa meg őt EA rendelete! Gyógyítsa meg DAVKINA! MARDUK, az óczeán elsőszülötte, tegye kedvezővé a képet!"
Egy másik igézésből, melyben szintén valamely fejbetegség gyógyításáról van szó, az tünik ki, mintha nők is végezhetnének hasonló műveleteket. EA itt a következőkép rendelkezik:
"Vedd egy szűz nőstény tevének a bőrét. A varázslónő álljon jobbra, rendelkezzék a beteg baloldalán is, darabolja a bőrt kétszer hét részre, s
vigye át részeire Eridhu * varázsát. Takard le a beteg fejét, kösd körül a nyakát, borítsd be élete székhelyét, fedd le kezét, lábát. Üljön le fekvőhelyére s locsold meg a bűbájos vizekkel. Vonuljon el fejének betegsége az égűrbe, miként a száguldó szélvész! Nyelje el azt a f0ld, miként az időszakos vízáradást! Gyógyítsa meg EA rendelete! Gyógyítsa meg DAVKINA! MARDUK, az óczeán elsőszülötte adjon gyógyító erőt a képnek!"
E különféle műveletek, melyeket a betegen végeznek, hatásmódjukban meglehetősen talányszerüek. A chaldeusok úgy fogták fel a dolgot, hogy az istenség harczol a gonosz szellemmel, a betegséggel; tehát a cselekedetek, melyeket rendelete szerint végezni kellett, az istenség fegyverei voltak, melyeket ez az adott esetben választott. De hogy miért választotta éppen ezeket a fegyvereket és hogyan tudták ezek kiűzni a rossz szellemet, az nekik ugyanolyan titokzatos és talányszerű lehetett, mint nekünk. Voltak azonban betegségigézéseik és varázsműveleteik, melyek észszerűbb és világosabb alapon állottak. A rossz szellemeket t. i. rút és undok lényeknek képzelték, p. o. hiénafejű és oroszlántalpú medvéknek, vagy kosfejű, hosszúnyakú tevéknek stb. A chaldeusok tehát azt hitték, hogy elégséges, ha az ember a gonosz szellemnek megmutatja a saját rettentő képmását, akkor aztán rémületében rögtön megfutamodik. Gyógyszer gyanánt tehát az illető rossz szellemnek megfestették a képmását s a beteg testrészre tették; akkor, úgy hitték, meg fog szökni a démon. Ceylon szigetén manapság is ezt a gyógyeljárást alkalmazzák; s hogy a
* Eridhu volt az Ea-tisztelet főszékhelye.
chaldeusok is alkalmazták, az kétséget kizárólag kiderül a következő varázslásból:
"A gonosz NAMTAR, a döghalál, tűzként pusztítja az országot; megtámadja az embert, mint IDPA, a láz. Szétterjed a síkságon, mint a láncz; a NAMTAR elfogja az embereket, mint az ellenség; a NAMTAR tűzre lobbantja az embereket, mint a láng; a NAMTAR-nak sem keze, sem lába; megrohanja az embert, mint a hurok; fojtogatja a sorvadozót, mint a csomó".
Így folytatódik tovább egy ideig NAMTAR rettenetes tulajdonságainak felsorolása s elmondódik, hogyan támadta meg ezt a bizonyos beteget, kinek védő istennője kénytelen volt a testét elhagyni. Ekkor azonban megjelennek az istenek:
"MARDUK segítségére sietett; belépett atyjának, EÁ-nak, hajlékába s így szólott hozzá: 'Atyám, e gaz NAMTAR tűzként pusztítja az országot!' Másod ízben így szólott hozzá: 'Ez az ember maga sem tudja, mit tett, hogyan, miképen fog meggyógyulni?' EA így elelt MARDUK fiának: 'Fiam, mit ne tudnál te, mire kellene még, hogy tanítsalak?' A mit én tudok, azt te is tudod; lépj ide, MARDUK fiam. Gyúrd meg a tenger iszapját és készítsd el belőle NAMTAR-nak képe mását. Fektesd le azt az embert, minekutána megtisztogattattad; tedd a képmást az altestére; közöld vele a varázst, mely Eridhuból ered. Fordítsd ábrázatát nyugatnak. A gonosz NAMTAR, mely testében lakozik, telepedjék le máshol! Amen. A képmás, mely fejét feltámasztja, nagy hatalommal van ellátva".
A ninivei és egyébütt végzett ásatások alkalmával számos, nagyon fantasztikus külsejű agyagszobrocskát találtak, melyeken, a mint azt fentebb leírtuk, a fej, nyak, törzs, tagok más-más állatok testrészei
gyanánt mintázottak. Alig fér hozzá kétség, hogy ez agyagszobrok különböző betegségek szellemeinek képmásai s hogy azokat a varázslásban a leírt módon alkalmazták.
A táltosok (varázsolópapok). Míg a bűvölők és csodaorvosok kiszabadították az embereket a rossz szellemek hatalmából, addig a táltosok hivatása, úgy látszik, főleg abban állott, hogy az embert támadások ellen biztosítsák. Ily módon varázshigienikusoknak lehetne őket tekinteni; ők azonban iparkodtak az embernek nemcsak testi egészségét, hanem ingó és ingatlan vagyonát, szóval egész jólétét megvédeni. Alig szükséges külön kiemelni, hogy e biztonsági rendszabályok teljes összhangzásban voltak a chaldeusoknak a "gonosz" lényegéről és okairól dívó felfogásával, tehát talizmánok és amulétok készítésében állottak, melyek feladata a rossz szellemek távoltartása volt. A talizmánok istenek képmásai voltak, melyeket körben állítottak fel a házban s a ház előtt; az amulétok kis agyag vagy kőlemezek, szövetdarabkák vagy hasonló tárgyak voltak, melyekre valamely erőteljes varázsigézés volt írva. Ezeket az amulétokat állandóan vagy bizonyos körülmények között hordták.
Fenmaradt egy, sajnos meglehetősen olvashatlan varázsigézés, melyben a talizmánokról és alkalmazásukról van szó. Ezt az igézést – legalább tartalmából úgy látszik – új házak felavatásakor szokták használni. Többek között így szól:
"Tedd házad sövénye mellé UNGÁL-NIRRA istennek, kinek párja nincsen, a képmását. Tedd oda az istennek képmását, a ki a vitézség fényében tündöklik, kinek párja nincsen ... és NARUDI istennek képét, a hatalmas istenek uráét, az ágy alá a padlóra. Min-
den közelgő sorscsapás elhárítására tedd ... istent és Latarak istent állítsd az ajtó elé. Minden baj távoltartására ijesztőnek helyezd ajtód elé. . .. Az EA és MARDUK őrző képmásait tedd kapud bejárata alá; helyezd el őket jobb és bal felől".
Az amulétok tartalmának feltüntetésére például csak kettőt idézünk; az egyiket valószinűleg asszony viselte terhes állapotában, s ez így hangzik:
"Oh, BITNUR, űzd el a fájdalmat a messze távolba; adj erőt a csirának, engedd az ember fejét teljesen kifejlődni.
A másiknak, úgy látszik, az volt feladata, hogy a pestisből meggyógyult beteget a reczidivától [visszaeséstől] megóvja. Ennek felirata t. i. így szól:
"Rossz szellem, gaz dögvész, a föld szelleme elűzött a testből. A nyájas nemtő, a hatalmas kolosszus, a jóságos szellem a föld szellemével együtt szívjon be téged. A hatalmas, hatalmas hatalmas istennek varázsigézése. Ámen."
Ám a varázslások, melyeket eddig megismertünk, nem mindig eredményesek; a leghatalmasabb rossz szellemeket ezek nem képesek elijeszteni. Van azonban egy hatalom, mely előtt minden meghajol a világon, úgy a jó, mint a rossz szellemek, s ez a titokzatos, isteni név, a "legmagasabb név, a leghatalmasabb istenek neve, melyet csak EA ismer. Maguk az istenek is alávetvék ennek s ezért az igézésekben soha sincs megnevezve, mert azoknak, a kik ismerik, az istenekéhez hasonló hatalmat adna. Még akkor ís, ha EA MARDUK-nak vagy más hírnöknek azt a rendeletet adja, hogy az igézést a legmagasabb név varázsával végezze, akkor is csak jelezve látjuk, megnevezve soha sincsen.
Így van ez abban a leírásban is, mely arról szól, a hogy ASUSU-NAMIR szfinx ALLAT-hoz, a pokol istennőjéhez ment küldetésbe, hogy ISTAR-t, a hajnali csillagot visszakövetelje:
"EA szivének titokzatos fensőségében elhatározásra jutott; megteremtette ASUSU-NAMIR-t, a sokfejű szfinxet. Menj oda, ASUSU-NAMIR; mutasd meg arczodat az ország kapuján, a melyből nincs visszatérés! Pillantson meg ALLAT és örömet érezzen orczád látása miatt! Meg fog nyugodni szivének mélyében, haragja meg fog szűnni. Igézd meg őt a hatalmas istenek nevével".
A rontó varázs.
Eddig kizárólag a vallásos varázslattal foglalkoztunk, melyet a papok gyakoroltak s mely hivatva volt az embereket a rossz szellemek üldözésétól megvédeni. De egészen természetes, hogy, ha az ember a jó szellemeknél segítséget kereshet a rosszak ellen, akkor a rosszakhoz is folyamodhassék s megnyerhesse vagy kierőszakolhassa segítségüket. Minthogy hivatásuk minél több rosszat művelni, közeli annak a felvétele is, hogy nem fognak idegenkedni attól sem, hogy egyeseknek bizonyos személyes előnyöket biztosítsanak, hogy viszont azok majd segítségükre legyenek nekik, midőn másoknak minél többet ártani igyekszenek. Hogy mit kell az illetőnek e czélból tennie, azt természetesen a gonosz szellemek közlik vele. E cselekedetek tehát varázslattá lesznek, a mennyiben magasabb lények utasítása szerint eszközöltetnek és mivel e magasabb lények ez esetben rossz szellemek, a cselekedet rontó avagy fekete varázslat leend.
Minthogy a rontó varázslat, eredetéhez képest arra irányul, hogy bajt okozzon, szükségképen kell, hogy minden valamennyire is rendezett társadalomban bűnnek tekintsék. Nem várhatjuk tehát, hogy a chaldeusok szent varázstudományi írásaiban a fekete varázslat művelésére vonatkozó egyenes utasításokra akadjunk. Közvetve azonban tömeges felvilágosítást kapunk e varázsról, mert a papok kénytelenek voltak ez ellen, mint egyéb kártékony befolyások ellen is dolgozni s a bűvölések, melyek főleg a rontó varázslás ellen irányulnak, nemcsak ezek hatásába, hanem a varázsműveletekbe is betekintést engednek. A rontó varázs hatásaira vonatkozólag, a mint az előre is várható, azt tanuljuk ez írásokból, hogy alig gondolható csapás, a mit az elő ne idézhetne. A bűvész vagy boszorkánymester hatalma természetesen annyira terjed, mint a mekkora a rossz szellemeké, kiknek nevében cselekszik. A szent varázsigézések mindennemű balesetet, testi, lelki és földi javakban okozott kárt a rontó varázsnak tulajdonítanak.
A milyen sokfélék hatásaik, ugyanolyan különfélék a bűbájos eljárások is, melyekkel e rontó varázsmesterséget űzték. Egy kis varázsszózatban, úgy látszik, valóságos jegyzéke van ezeknek a szereknek, melyeket a rontó varázslatnál használni szoktak:
"Azt, a ki az elkészített képmást megbabonázza, a rossz arczot, a rossz szemet, a rossz szájat, a rossz nyelvet, a rossz ajkat, a kártékony mérget, égnek szelleme, igézd meg! Földnek szelleme, igézd meg!"
Vessük ezt egybe egy másik varázslásnak következő soraival:
"Az, a ki egész megjelenésemnek megfelelő kép-
másokat készít rólam, megigézte egész lényemet; megragadta a számomra készült varázsitalt és bepiszkolta ruháimat!
Alig férhet hozzá tehát kétség, hogy a chaldeai varázslók ugyanazt az eljárást használták, melyet a vad népek csodaorvosai: annak a képmását a kit megrontani akartak, elkészítették, s egy vagy más módon megsebezték, azt hivén, hogy ugyanez a szerencsétlenség fogja érni az illetőt is. Világosan kifejezik e sorok, hogy varázsitalok is voltak használatban s erre vonatkozhatik az első varázsszólamnak "a kártékony méreg" kifejezése is. De nem kellett, hogy a varázsló ennyi vesződséget okozzon magának; pusztán szemével is képes volt megrontani, megverni az embert. "A rossz szem"-be vetett hit, melyről fentebb szó volt, még ma is nagyon elterjedt nemcsak egész Ázsiában, de déli Európában is. Szó van továbbá az említett igézésben a rossz szájról, a rossz ajakról s a rossz nyelvről. Ez a leghatalmasabb s legfélelmetesebb varázsszerre, az elátkozásra vonatkozik, melynek még a védőistenekre is volt hatása. Erről más helyütt esik szó:
"A gyalázatos átok, rossz szellemként hat az emberre; az átok szava felette lebeg; a romlás szava felette lebeg; a gyalázatos átok, ez volt a varázs, mely a tébolyodottságot okozta. A gyalázatos átok, megfojtja ez az embert, mint a bárányt; istene eltávozott teste belsejéből; istennője felháborodva, máshol telepedett le".
A rontó varázsba vetett hit kimutatására alig található hathatósabb bizonyíték.
A jósló tudományok.
A szellemekbe vetett hit, melylyel eddig foglalkoztunk, több évezreden át lényegében változatlanul állott fenn Chaldeában. Míg eredetileg az ország legrégibb lakói, az akkádok, fejlesztették, később átjutott az asszír-babiloni népekhez, kik utóbb egymással az Euphrat és Tigris közt fekvő országok uralmáért küzdöttek és a vallásos és babonás fogalmakkal együtt fenmaradt a belőlük eredő varázsművészet is. Ha az nem lett volna ASSURBANIPAL király idejében is, akkor ennek alig lett volna elégséges oka arra, hogy a varázsművészeti munkákról másolatot készíttessen s ahhoz egyúttal asszír fordltást is csatoltasson. Ez a tény arra mutat hogy az iratokat eredeti rendeltetésük értelmében használták s ezt még más tények is megerősítik, melyekről később lesz szó.
A vallás, melylyel a régi varázstudományos iratokban találkozunk, nem maradt fenn egészen változatlanul. Már nagyon korán, I. SARGON király idejében, körülbelül 2000 évvel időszámításunk előtt, nagyon sajátságos reformáczió ment végbe, mely valami újat hozott belé, ámbátor a régi vallást változatlanul hagyta. A chaldeusok akkoriban csillagászati tanulmányok és történelmi feljegyzések alapján a mindenség kormányzó eleme felől egészen új felfogásra tettek szert. Ez alapon, valószinűleg SARGON király parancsára, egész sor írást dolgoztak ki, melyeknek egy része másolatokban még birtokunkban van s melyekből róluk szóló ismereteink erednek. E másodlatok II. SARGON király rendeletére, tehát körülbelül 700 évvel időszámításunk előtt készültek, még pedig nem az eredeti után, hanem annak a XII. századból származó leiratáról. Úgy lát-
szik, ez utóbbi meglehetősen kopott s több helyen olvashatlan lehetett, midőn II. SARGON az űj, ma is létező másolattal pótolni szükségesnek tartá, a mennyiben a szöveg közepette több helyütt olvasható benne e szó: "eltörlődött" – itt tehát a másoló nem tudta elolvasni az eredetit. Ez iratok közül a legjelentékenyebbek egy nagy, 70 80 táblára terjedő asztrologiai munka, s egy nagy jóstudományi munka a földi tüneményekről, mely körülbelül 100 táblára terjed. Azonfelül fenmaradt egy kisebb asztrologiai munkának 23 táblára terjedő tartalomjegyzéke, mely 23 fejezetre oszlik; a szövegből azonban, úgylátszik, mi sem maradt meg.
A vallásos alapgondolat, mely az asztrologiai iratokból kidomborodik, az a hit, hogy az égi testek az okai mindannak, a mi a világon történik. Csillagászati megfigyelésekből jókor megtanulták a chaldeusok, hogy az évszakok változása, valamint azoknak minden élőre gyakorolt hatása a napnak a többi égi testekhez való állásától függ.
Ebből arra a mindenesetre ingatag alapu következtetésre jutottak, hogy mind az emberek életében, mind a természetben minden eseményt a csillagzatoknak egymáshoz való állása határoz meg. Minthogy pedig azt is megfigyelték, hogy az égi testek viszonylatai szabályszerűen és időszakosan ismétlődtek, nézetük szerint ebből egyszersmind az is következett, hogy a természet s az emberi élet minden eseményének hosszabb-rövidebb idő multával szintén állandóan ismétlődnie kell. Ha egy bizonyos konstellácziókor, tehát a különböző égi testek egy bizonyos állásánál az eseményeket följegyezték, úgy szükségképen előre meg volt jósolható, mikor fognak ez események újból bekövetkezni; t. i. akkor, ha az égen
ismét ugyanaz a konstelláczió következik be; így csak a konstellácziók bekövetkeztének előre való kiszámítására volt szükség. A csillagászati tanulmányok tehát e felfogás szerint eszközöket szolgáltattak, melyeknek segítségével minden esemény előre meg volt jósolható, ha előzőleg már egyszer feljegyezték, hogy valamely égi jelenséggel egyidejűleg a földön mi történt. Nem volt tehát másra szükség, mint csillagászati és történeti feljegyzéseknek elég hosszú időn át folytatott összeállítására. Hasonló munkát valószinűleg I. SARGON idejében végeztek s minden később felmerülő esetben az ily módon kapott asztrologiai táblázatoktól kértek tanácsot. Ily módon könnyen magyarázhatjuk azok gyors elhasználódását, minek következtében időnkint új másolatokra volt szükség.
A csillagjóslástan, azaz jövendő események előre való meghatározása a csillagok segélyével, a chaldeusokra nézve oly tudomány volt, mely őket folyton újabb meg újabb csillagászati megfigyelésekre ösztönzé, hogy ezek segítségével mind nagyobb pontossággal meghatározhassák, mikor fognak az égbolton bizonyos tünemények mutatkozni. De a bölcseknek más eszközeik is voltak, hogy segítségükkel a dolgok rendjét és folyását előre megjövendölhessék. Ha mindazt, a mi a világon történik, az égi testek mozgásai okozzák, akkor az összes földi eseményeknek is bizonyos meghatározott viszonyban kell egymáshoz állaniok, minthogy ugyanabból az okból erednek. Ha tehát elegendő hosszú szakaszokban jegyzik fel az összes fontosabb vagy szokatlan eseményeket, melyek a földön egyidejűleg történtek, akkor e feljegyzések segítségével a bekövetkezendő dolgokat is előre meg lehet jósulni. Ha ugyanis régebbi, egyidejű
események csoportja újból egyidejűleg jelentkezik, akkor ugyanazokat az eseményeket kell maga után hoznia, melyek régebben bekövetkeztek. Mert a világon semmi sem történik véletlenül, a mennyiben mindent az égi testek okoznak és minden időszakos dolog megismétlődik, minthogy az égi testek mozgásai is megismétlődnek. Ebből a gondolatmenetből ered a jóslástan (mantika), azaz az a tudomány, mely földi tüneményekből arra tanít, hogy a jövő eseményeit előre megmondjuk. A jóslástan (mantika) és csillagjóstudomány (asztrologia) együttvéve alkotják a jóslásokról szóló egész tudományt, az augurális tudományt. A fentebb említett jóslástudományi munkák másodika, mely a régibb SARGON király idejéből maradt ránk, éppen ilyen jóslástani munka, mely a földi tüneményekből való jóslással foglalkozik.
Az asztrologia. A csillagászati megfigyelések, melyekre a chaldeusok az asztrologiát alapították, rendkívül régi időkbe nyulnak vissza. Hogy mikor kezdődtek, azt nem tudjuk; a régi szerzők adatai nagyon is kalandosak, semhogy szószerint vehetnők azokat. Így HIPPARCHUS azt állítja, hogy a chaldeusok a csillagos égboltot már 270,000 évvel NAGY SÁNDOR-nak Perzsiába való bevonulása előtt észlelték. PLINIUS meg épen 720,000 esztendőről beszél. Valószinű, hogy e számok kisebbike is még százszorosan nagy; hogy azonban megfigyeléseik kora ténylegesen igen tekintélyes, az kitünik abból, hogy a nagy asztrologiai munkában, melyet, mint említettük, minte~v 2000 évvel időszámításunk előtt írtak meg, a nap- és holdfogyatkozásokról az év minden napjára szóló táblázat található. Tehát e megfigyeléseknek már akkor is évszázadokra kellett terjedniök. De pontos-
ságukat illetőleg is csodálatra méltók a chaldeusok észlelései. Így p. o. tudták, hogy a napév 365.25 napra terjed, s hogy a holdnak szinodikus forgási ideje (tehát az egyik újholdtól a másikig terjedő időszak) 30 napra terjed. Az időbeosztás alapjául tehát a holdnak fordulását vették s az esztendőt 12 harmincznapos hónapra osztották be; minthogy azonban a napév 5 nappal hosszabb, 12 év alatt 2 egész hónapra terjedő különbözet származott s vétetett tekintetbe. Itt még nem jött figyelembe az a negyednap, melylyel a napév a 365 napot meghaladja; 124 év alatt ez a fölösleg 30 nappá, tehát egész hónappá nő meg, melyet a számításba azután beszúrtak.
Észleléseik pontosságának másik példája gyanánt említhetjük, hogy ismerték a Sarosperiodust, a 18 nap-évre vagy 223 holdfordulóra terjedő időszakot, melynek leteltével a nap- és holdfogyatkozások ismétlődnek. Ezzel valamely fogyatkozás idejét kiszámíthatták, de meghatározásaik még sem lehettek egészen pontosak, mert egy ízben a nap csúffá tette számításaikat s a fogyatkozás teljesen elmaradt. Van egy rendkívül érdekes okmány, melyet ASSURBANIPAL királynak küldött volt főcsillagjósa, ABIL-ISTAR, ennek kezdete így szól:
"Királyomnak, Uramnak, szolgád ABIL-ISTAR. Békesség legyen urammal, királyommal; NEBO és MARDUK legyen irgalmas a királyhoz, uramhoz. Hosszú életet, testi egészséget és szívbeli örömet adjanak az istennek a királynak, uramnak. A 27-ik napon eltünik a hold. A 28-ik, 29-ik és 30-ik napon napfogyatkozást vártunk. De a nap nem lépett a sötétségbe. Elsején a holdat nappali órában lehetett látni".
Ez írásnak értelme elég világos. A csillagászok napfogyatkozást vártak, de ez elmaradt. Ha ez gyak-
rabban is megtörtént volna, akkor alig tartották volna érdemesnek, hogy a királynak tudomására hozzák. Azt következtethetjük tehát ebből, hogy csillagászati ismereteik oly fokon állottak, hogy a sötétedéseket csaknem tökéletes biztossággal ki tudták számítani. Kiderül továbbá az iratból, hogy a napokat az újholdtól számították, úgy, hogy a hónap elseje mindig az újhold napja; napfogyatkozásnak ugyanis mindig újholdkor kell beállania s a levél világosan elsejét jelöli meg, mint azt a napot, a melyen a hold ismét látható lesz.
Az iratnak még egy pontja szorul közelebbi megvilágításra. A csillagjós a királyra az istenek áldását kéri, s különösen MARDUK és NEBO istenek nevét említi meg. Látjuk tehát, hogy az istenekbe vetett hit még fennáll, még pedig nemcsak a népnél, hanem a legfőbb papoknál is. Föltehető, hogy a főcsillagjós a király után az ország legfőbb embere volt. Az az istenekbe, s a rossz szellemekbe vetett hit is, melyről említettük, hogy szintén változatlanul fennállott, merev ellenmondásban látszik lenni azzal a feltétellel, hogy mindent a csillagok kormányoznak. De a chaldeusok tudtak rá módot, hogy e két, látszólag össze nem férő felfogást bölcsen összeegyeztessék, a mennyiben a magasabb isteneket a csillagokkal azonosították. A mozgó égi testek és a legvilágítóbb álló csillagok a 12 magasabb istenség nevét kapták s azokkal egyekké lettek; így tartották meg ezek uralmukat a csillagzatok alakjában. És a rossz szellemek, melyek a régibb vallásokban kisebb hatalommal bírtak, mint az istenek, ily módon a csillagokkal azonosított istenektől szintén függőségbe jutottak. Hogy szabad-e ártaniok valamely embernek, immár a csillagok állásától függött, a csillagokban volt megírva. A rossz szellemek maradtak minden bajnak okozói, de
csakis a magasabb istenek, a csillagzatok beleegyezésével. Ily módon a csillagjóslás és bűvölés mestersége békésen éltek egymás mellett, ámbár a csillagjóstudomány feltételezi, hogy minden törvényszerű, tehát kiszámítható, míg a varázsmesterség elfogadja, hogy minden az istenek és rossz szellemek kényétől-kedvétől függ.
Minthogy a nagy asztrologiai munka egész tartalmának vázolása túlterjedelmes és nem eléggé érdekes volna, csak egyes töredékek közlésére szorítkozom, melyekből fogalmat lehet alkotni arról a gondosságról, melylyel a chaldeusok feljegyzéseiket a legapróbb részletekig végezték. E táblák természetesen csaknem kizárólag nyilvános ügyekre, háborúra és békére, királyra és hadseregre, aratásra és időjárásra, stb.-ekre vonatkoznak. Tárgyukat azonban részletesen felölelik s alig jelenhetett meg valaha az égen tünemény, mely ne volna bizonyos hozzá fűzött következtetésekkel feljegyezve. Az éjszakát három virrasztóra osztották. A háborús vállalkozásoknak e virrasztóktól való függéséről a következő töredék ád felvilágosítást:
"A katonák útnak indítására: az első virrasztó kedvezőtlen; az éjféli virrasztó kedvező; a hajnali virrasztó kedvezőtlen. Város ostromlására: az első virrasztó kedvező, az éjféli kedvezőtlen, a hajnali kedvező."
A csillagokat, melyek a nappal együtt állanak az égen, természetesen nem láthatjuk. Ámde a nap mozgása folytán a csillagok visszatérése mindegyikre bizonyos jelentőséggel bírt. Az egyik tábla egy töredéke megadja erről a felvilágosítást; egyúttal megtudjuk belőle, hogy legalább is a fényesebb csillagoknak már akkor is volt nevük. A töredék így szól:
"Ha a Végzetcsillag visszatér, dögvész van az országban; ha az Irbie csillag, akkor áldás van az
orszagon. Ha a Fényes Test csillaga, erő és élet van az országban. Ha a Szürkülő Nap csillaga tér viszsza, veszély fenyegeti az országot. Ha a Dilme csillag jő, szerencse vár az országra. Ha az Absia Kövének csillaga, jósjelek vannak az országban. Ha az Alabástromcsillag jő, áldás van az országon", és így tovább.
Így folytatódik a táblán, a mennyiben körülbelül 30 csillagot sorol fel ama körülmények megemlítésével, melyek megjelenésükkor az országban bekövetkeznek. Az idézett részlet azonban elégséges lesz, hogy e jövendölésekről fogalmat alkothassunk magunknak.
Valamivel pontosabbak az adatok azokról a tüneményekről, melyek a fogyatkozásoknak következményei. A nagy táblából egy, a tammuz hónapra vonatkozó részletet választottam ki, melyben a nap a rák jegyében állott, chaldeus időszámítás szerint a negyedikben:
"Az első napon, ha sötétedés van s az délen kezdődik s ha nappal van: nagy király fog meghalni. Tammuz hónap másodikán ha sötétedés van s az északon kezdődik és világos vagyon: király királlyal fog harczolni. – Tammuz harmadik napján ha fogyatkozás lesz s az keleten kezdődik és nappal vagyon: esőzések s áradások lesznek. Tammuz negyedik napján, ha fogyatkozás lesz s nyugaton kezdődik s világos lészen: Phoenicziában megérik a gabona. – Tammuz ötödikén, ha fogyatkozás lesz s a nagy csillag felkél: éhinség van az országban", és így tovább.
Szóval, nincs jelenség az égbolton, melynek ne volna meg a maga jelentősége. Részletes táblák adják meg a nap és hold állásainak következményeit: "A nap és hold egyforma (conjunctióban van). Az országban jólét van; a nép szájában a mindennapi kenyér. Az ország királya megerősíti trónusát" stb.
De nemcsak mindazt, a mi a közjóra vonatkozik, hanem az egyes ember sorsát is megjövendölték a chaldeus csillagjósok. Születésétől fogva mindenki egy bizonyos csillag befolyása alatt állott, mely bolygó- vagy állócsillag volt az állatkörben. Az illető élete tehát attól a helyzettől függött, melyben e csillag a naphoz, holdhoz és bolygókhoz az egyén születésének pillanatában állott s valószinű, hogy a csillagjósok nagy tömege volt állandóan elfoglalva az egyes egyének születésekor észlelhető csillagzatállások (az ú. n. horoszkop-ok) feljegyzésével. Hogy mily szabályok szerint magyarázták e horoszkopokat, tehát mi szerint jövendölték meg az egyének sorsát a születésükkor talált konstelláczióból, azt ez idő szerint még nem tudjuk. A középkorban az a tudomány Európában jelentékeny fejlődésnek indult s ezért a jóslás-tudományok az érdekes ágára később még visszatérünk.
A mantika, a földi tünemények jóstudományi értelmezésének tana, mint már fentebb láttuk, a csillagjóstudományból veszi eredetét, minélfogva szoros viszonyban áll vele. SARGON király nagy mantikai munkájából eddig nagyon keveset fordítottak le, úgy hogy csak nagyon felszines fogalmaink vannak arról, hogy mely szabályok szerint értelmezték a tellurikus [földi] tüneményeket. A munka, úgy látszik, 14 fejezetre oszlott, melyekben a madarak röptének, az áldozati állatok beleinek, különböző természeti tüneményeknek s az álmoknak magyarázásáról van szó. Ezzel azonban nem merítettük ki a mantikát; más forrásokból tudjuk, hogy a chaldeusok a geomantikát, azaz a geometriai ábrák segítségével való jóslást is űzték; azonkívül a sorshuzással való döntéshez is gyakran fordultak, hogy bizonyos esetekben az istenek akaratát kitudják.
A madarak röptének magyarázásáról egyelőre nem tudunk egyebet, mint, hogy lényeges szerepe volt a chaldeusoknál. A nagy mantikus munka 14 fejezete közül 3 ezzel foglalkozott, de ezekből jóformán semmi sincs még feldolgozva. Valamivel több értesülésünk van affelől, hogy hogyan értelmezték az áldozati barmok beleiben észlelt dolgokat. Az erről szóló töredékek közül egynéhányat lefordítottak; fantasztikus értelmezéseket találunk bennük, a csillagjóstudományiakéhoz hasonló modorban.
"Ha egy szamár beleiben jobboldalt lenyomatokat találunk, vízáradás lesz. Ha a szamár belei jobboldalt kanyargósak és feketék, Isten megnöveszti a termést az Úr országában. Ha a szamár belei baloldalt kanyargósak és feketék, akkor Isten az Úr országában nem fogja növeszteni a termést. Ha a szamár belei jobboldalt kanyargósak és kékesek, akkor gyász vonul az Úr országába. Ha a szamár belei baloldalt kanyargósak és kékesek, nem lesz gyász az Úr országában".
Ebből látható, hogy a mi az egyik testfélen kedvező jel vala, a másikon szerencsétlenséget jelentett; szerencse és balsors egyformán oszlik meg jobbra és balra. Hasonlóképen az időjárás, szelek, esőzések, felhők, villám s egyéb természeti tünemények, p. o. a fák zizegése is jósjelekül szolgáltak. A vad állatok közül főleg a kígyót tartották jelentőséggel teljesnek, a mint azt napjainkban is a legtöbb vad népnél láthatjuk. A kígyó volt minden természetfeletti tudásnak jelképe; s ő volt EÁ-nak, az isteni bölcseségnek attributuma is. Sőt arra is van útmutatásunk, hogy egyes babiloni templomokban kígyókat tartottak s jóslásra használtak. A drágaköveknek is van jelentőségük a mantikában. A ninivei könyvtár egy történelmi
okmányában találjuk, hogy jelre volt szükség, vajjon a tervezett hadjárat sikerülni fog-e, vagy nem? Ennek eldöntése végett megvizsgálták a fényes sugarakat, melyeket "a gyémánt az ujjon" jobba és balra, felés lefelé szórt Valószinű, hogy az említett gyémánt valamely bálvány ujján lévő gyűrűben volt s külön orákulumul szolgált.
Nagy jelentőséget tulajdonítottak a kutyáknak s azok viselkedésének ís. Az egyik tábla annak a jelentőségéről szól, ha idegen kutya belopódzanék valamely templomba vagy a királyi palotába:
"Ha szürke kutya lép a palotába, akkor ezt lángok pusztítják el. Ha sárgás szinű kutya lép a palotába, ezt erőszakosan fogják lerombolni. Ha vörös kutya lép a palotába, békét kötnek az ellenséggel", stb.
A tábla így folytatja tovább s nevettetően hat pontosságával, melylyel nemcsak a kutya minden lehetséges szinét sorolja fel, de minden többé-kevésbbé tiszta dolgot is felemlít, a melyet kutya egyáltalában elkövethet. Főleg a kutyaélet kevésbbé tiszta oldalait hangsulyozza egy másik töredék:
"Ha a kutya a házban hány, a ház ura meg fog halni. Ha a palotában egy kutya benedvesíti a tónust, meghal a király s ellenségei osztoznak birodalmán. Ha a kutya a templomban vizel, felhőszakadás és vízáradás lesz az utczákon, éhínség és halálozás következik be", stb.
Jól őrlzhették a kutyákat, ha természetes szükségleteik efféle csapásokat hozhattak az országra.
Minden szokatlan eseményt, így p. o. torzszülöttek világrahozatalát jelentőségével együtt a legpontosabban feljegyezték. A mantikus munkának több táblája foglalkozik ez érdekes tárgygyal; az egyik a
királyi eredetű torzszülöttekkel, egy másik közönséges emberek s egy harmadik az állatok torzszülötteivel.
Minden egyébnél nagyobb jelentősége volt azonban a chaldeusoknál az álmoknak. A babilonok hőskölteményében, a NIMROD vagy GILGAMISH-époszban az álmok s azok magyarázata viszik a főszerepet. GILGAMISH, a hős és barátja, EABANI álmaikban életük minden döntő eseményét előre megsejtik s meg tudják egymásnak magyarázni. Az is ismeretes, hogyan lett DÁNIEL próféta hatalmas emberré, mert NABUKUDURUSSUR királynak elmondta és elmagyarázta egyik álmát, melyet az elmondott. DÁNIEL könyvében (2., 48. v.) olvassuk: "Akkor a király Dánielt felmagasztalá, és sok ajándékokat ada néki, és főtiszttartóvá tevé őtet az egész Babilónia tartományán, és tiszttartók fejedelmévé a babiloniai minden bölcseken." Oly nagy szerepe volt az álmoknak a chaldeusok felfogásában, hogy még történelmi évkönyveikben is részletesen feljegyezték. ASSURBANIPAL király évkönyveiben az álmok egész sorát találjuk, melyeket a király kevéssel bizonyos várható események, ütközetek stb. előtt álmodott s ez álmokban mindig meg van jövendölve a bekövetkező eseményeknek később ténylegesen bekövetkezett vége. A szabályokat azonban, melyek szerint az álommagyarázás történt, még nem ismerjük, minthogy az illető táblákat még nem fejtették meg. Ninivében talált egynémely töredékből úgy látszik, mintha a chaldeusok a geomantiát, geometriai ábrák magyarázását is gyakorolták volna. Csillagászati számításaik jelentékeny matematikai ismereteket feltételezvén, könnyen feltehető, hogy a geometriai ábrák további értelmezésén alapuló talál-
gatásokkal is foglalkoztak. Ez valószinűleg oly módon történt, hogy marék port szórtak valamely sík területre s azután a keletkezett alakokat vizsgálták és bizonyos szabályok szerint értelmezték. Ez volna hát az eredete a boszorkányok és javasasszonyok kávéüledékből való jóslásának. Végül a sorsvetést is használták, leggyakrabban nyilak alakjában. Ezeket használták p. o. olyankor, ha azt kellett eldönteni, melyik úton induljon a sereg, hogy az ellenséget a legsikeresebben támadhassa meg. Maguktól a chaldeusoktól nincsenek irott adataink e módszerről, de EZÉKIEL könyvében (21, 21.) olvashatjuk NBUKUDURUSSUR-ról: "Mert a babilóniai király két felé ágazott úton áll meg, a kettős útnak fején, hogy ott jövendőt láttasson; nyilainak vasokat megfényesítette; megkérdezte a bálványképeket; megnézte a májat." Az asszir és babilon emlékeken ezek a mantikus nyilak többnyire nyolcas számban, sűrűn ábrázolva láthatók. Tollatlanok és tompák s valószinűleg oly módon használták, hogy egy nyilat a levegőbe lőttek, hogy megjelölje az irányt, melyben menni kell; vagy pedig bizonyos jelekkel látták el s egyiküket kihúzták a tegezből.
A chaldeus varázstudomány terjedése.
Annak, hogy a chaldeusok varázslatát oly bőven leírtuk, meg van a maga oka, még pedig nemcsak abban, hogy a chald rendszer egyike a legrégiebbeknek s legjobban kidolgozottaknak, hanem leginkább azért, mert a babona és varázslat Európában főleg a chaldeus felfogások behatása alatt fejlődik ki. A chaldeus eszmék és eljárások először az északkeleti szomszéd-
tartományba, Médiába, szivárogtak át, melynek papjai, táltosai részben magukévá tették azokat, részben hasonló rendszereket fejlesztettek. Perzsiába ellenben a chaldeus tan nem tudott bejutni, minthogy ZOROASZTER tana szigorúan megtiltott minden varázslást. Csak midőn a perzsák CYRUS alatt Babilont 539-ben elfoglalták: ekkor keveredtek össze e népek és a médiai "mágusok" s a babiloni "chaldeusok" – így nevezték u. i. e nemzetek táltosait –a perzsa udvarban nemsokára hasonló tekintélyre tettek szert, mint a milyennek hazájukban örvendtek. A zsidók, kiknek CYRUS megengedte, hogy hazájukba visszatérjenek, természetesen az összes chaldéai varázstudományok teljes ismeretével vonultak a babiloni fogságból hazájukba s ezek az ismeretek később ÉNOK könyve s hasonló pszeudo-epigrafikus iratok útján * terjedtek el. A Kabbalában egyúttal titkos rendszerré fejlesztették azokat, mely előbb kerülő utakon, a mórok révén jutott Európába s azután a középkorban s később napjainkig nagy szerepet vitt.
A chaldeusok varázslatával Európa az időszámításunk előtti V. században, a görögöknek a perzsákkal vívott harczai révén jutott közvetlen érintkezésbe. A görög történetírók ezért ZOROASZTER-t, a perzsa vallás alapítóját, jelölik meg, mint a varázslat felfedezőjét; ma tudjuk, hogy ez teljességgel nem áll. Az u. n. perzsa varázslat chald és méd eredetű. Miután NAGY SÁNDOR a nagy perzsa birodalmat elfoglalta, Görögországot elárasztották a varázslók. Az egyiptomi varázs-
* "Pseudoepigrapha" néven azokat a névtelen iratokat nevezik, a melyeket az ó-szövetség legkiválóbb alakjainak (Noé, Ábrahám, József, Salamon, stb.) feljegyzései gyanánt adtak ki, hogy ezáltal nagyobb tekintélyre tegyenek szert.
lat is körülbelül egyidejűleg kezdte befolyását nagyobb mértékben érvényesíteni, de Görögország akkor már annyira meg volt mételyezve, hogy az az új, a mit az egyiptomiak hoztak, nem sokat számított. Az egyiptomi varázslat Európára nézve valószinűleg csak akkor lett jelentőségteljesebb, midőn sok száz évvel utóbb az arabok ezt az országot elfoglalták és a régi egyiptomiak bölcseségének, az alchimiának és asztrológiának szerény maradékait magukévá tették és a zsidó Kabbalával kapcsolatosan Spanyolországba hozták, a honnan azután Európában tovább terjesztették. E fejlődés pontosabb leírását későbbre kell tehát halasztanunk; a következőkben kizárólag a keletnek Európára gyakorolt első befolyását kisérjük figyelemmel.