II. SZAKASZ.
A TITKOS TUDOMÁNYOK.A tudományos varázslat viszonya a nép bűbájosságához.
A tudományos varázslat lényegileg ugyanazon alapon nyugodott, mint a népnek bűbájossága. Midőn ez utóbbi a középkorban Európában fejlődésének tetőfokát érte el, tarka vegyüléke volt az eredetileg európai és a keleti, különösen a cháldei és egyiptomi varázslatnak. Ugyanezeket az elemeket a titkos tudományokban is kimutathatjuk, csakhogy itt a Keletnek nagyobb szerep jutott. Az új elemek közül, melyeket az európai népies varázslatban megtalálni nem tudunk, voltaképen csak egyet, az alchimiát mutathatjuk ki; ennek azonban, mint e rendszer tagjának, sohasem volt nagyobb jelentősége. Inkább csak építészeti diszítésnek tekinthetjük a titkos tudományok büszke épületén, sohasem volt az épületnek alapköve vagy támasztója. Minthogy tehát a tudományos és a népies varázslat építő anyaga között nem forog fönn lényeges különbség, csakis az anyag földolgozásának módjára nézve különbözhetnek, tehát az épületnek a formája lesz más és más. A minthogy az tényleg úgy is van.
Míg a népies varázslat, hogy képünknél maradjunk, durva falnak tetszik, melynek egyes kövei kidolgozatlanul és rendetlenül halmozódnak egymásra, a
titkos tudományok építészeti remekműnek látszanak, melynek minden egyes részecskéjét művészien kidolgozták és a maga helyére illesztették. Ez egészen természetes is. A népies varázslat anyaga a népek véletlen érintkezéseiből és évszázadok szóbeli hagyományaiból rakódott össze. Ilyen eredet mellett alig lehet többet elérni, mint, hogy a gyakran ellentétes elemek durván, nagyjából összeálljanak. Másképen áll a dolog a titkos tudományokkal. Ezeket az Ó-kor zártával az araboknál az akkori idő legnagyobb bölcselől fejlesztették ki, olyan férfiak, a kik nem csak a görögök legjelentékenyebb rendszereit, hanem a Kelet képzeletének mély értelmű szüleményeit is jól ismerték. E különféle alapgondolatokat arra használták fel, hogy számos iratukban az embernek azt a képességét bizonyítsák, mely szerint bűbájos cselekményeket tud végezni. Ily módon minden egyes búvár azon eredményeken építhetett tovább, melyekhez elődei jutottak s melyeket írásaikban hátrahagytak. Nem csuda hát, hogy a varázstudományok a XIII. században a móroknál a tökéletesség oly fokát érték el, mely az európaiakra, kik körülbelül egy évezreden át nem vettek részt e tudomány fejlesztésében, szükségképen imponálólag hatott. A lelkesedés, mellyel az európaiak a munkát fölvették, okozta, hogy éppen ők tették a műre a siker koronáját.
A titkos tudományok fejlődése Alexandriában kezdődött, mely az Ó-kor végével a czivilizált emberiség szellemi életének középpontja volt. A legjelentékenyebb elmék minden oldalról több, mint fél évezreden át az alexandriai múzeumban torlódtak össze. Görög bölcselők találkoztak itt keleti misztikusokkal, oly cserevására volt ez mindennemű szellemi kincsek-
nek, melyhez hasonló jelentőségű az emberi nem történetében sem korábbi, sem későbbi időkben nem találkozik [adódik]. Nem egy azon eszmék közül, melyek körül Európa szellemi élete egészen az újabb időkig forgott, Alexandriában formálódott ki. Hogy csak egy példával éljek, itt vették át a keresztény egyházatyák a görög filozófiának és a keleti gnoszticzizmusnak számos elemét, melyekből a keresztény egyház dogmatikája épült. (V. ö. föntebb az 91–95. lapon.)
Midőn Európát az Ó-kor utolsó századaiban folytonos háborúi és vallásos viszályai egyre foglalkoztatták, az Alexandriával való kölcsönhatás lassankint csökkent. Hogy a varázslat Európában, részben a nép között, részben az egyház védelme alatt, miképen fejlődött tovább, azt e mű első részében (a 137. lapon) vázoltuk. Alexandriában ellenben, mely még hosszú időn át a szellemi élet középpontja maradt, a varázslat saját útjain inkább tudományos irányban fejlődött tovább. E kutatások eredményeit Egyiptom elfoglalása után (641-ben K. sz. u.) végül az arabok vették át; így ők ápolták tovább e tudományt, míg Európa a XII. század végén némileg csöndes és mintegy érett lett arra, hogy az Ó-kor örökségét átvegye. A kritikus európai elmének volt fentartva, hogy e művet előbb befejezze, majd újból lerombolja és omladékain nagyobb, jelentősebb épületet emeljen: a modern természettudományt.
Ezt a fejlődést akarjuk a következőkben közelebbről megvilágítani. A vizsgálat menetének alapvonalait az eddig jelzettekben már megadtuk. Kezdjük annak a vázolásával, hogyan alakultak a legfontosabb varázstudományok Alexandriában időszámításunk első századaiban. Első sorban az egyiptomi varázslat jön itt
számba. Ez ugyan az európai népies varázslatban is nagy szerepet vitt és így voltaképen korábban kellett volna tárgyalni; minthogy azonban nagyon nehéz – ha ugyan nem lehetetlen – a népies varázslatban az egyiptomi elemeket a chaldeaiaktól különválasztani, ez okból az egyiptomi varázslat tárgyalását mostanra halasztottuk. Ennek ugyanis a titkos tudományokra nézve sokkal nagyobb a jelentősége, – a mi jól érthető – mivelhogy a tudományos varázslat Egyiptom földjén nevelkedett. Figyelmünket azután az asztrologiára fordítjuk, mely Egyiptomban görög befolyás alatt a régi chaldei csillagjóslástól teljesen eltérő alakot nyert.
Végül igényt tart a tárgyalásra az alchimia, mint teljesen új, kiválóan egyiptomi elem. Érdemes lesz e tudományok eredetével s főleg azok forrásaival, a legrégibb egyiptomi írásokkal közelebbről foglalkoznunk. A legrégibb, XV. és XVI. századbeli írásokban az ókorbelieknél részletesebb tudományos leírásokat találunk ugyan, de a sok csodálatos szabálynak valamelyes indokolását hiába keressük. A középkor varázstudósai szeretnek a tekintélyiség elvéhez ragaszkodni. Minden újabb állításukat ilyenforma megjegyzéssel vezetik be: "A régiek egyértelműleg tudtunkra adják", vagy: "PTOLOMAEUS írja", stb. Azt azonban nem tudjuk meg, honnét merítették bölcseségüket "a régiek"; ezt az ember csak a régi alexandriai varázslók eredeti munkáiban találja meg. Minthogy pedig mi főleg a babona és varázslat különböző nyilvánulási alakjainak okait akarjuk kutatni, első sorban természetesen azokhoz az írásokhoz kell magunkat tartanunk, melyekben ezek az okok föllelhetők. Ezekhez képest az európai írásoknak részletekben való gazdagságuk daczára is csak alárendelt jelentőségük van.
Az említett három tudományon kívül szükségszerűleg egy negyedikkel is meg kell ismerkednünk, ámbátor természete és eredete után ítélve, munkánk keretén kívül esik; ugyanis ez eredetileg sem nem babona, sem nem varázslás, sem elméleti, sem gyakorlati bűbájosság; mégis mindkettőnek csiráit magában foglalja. Ez az a titokzatos vallásbölcselet, melyet a zsidó, kabbalisztikus írásokban találunk, a "szent Kabbalá"-ban, a mint napjainkban nevezni szokták. Még pedig ez utóbbit meglehetős részletességgel kell tárgyalnunk, mert a XVI. század európai varázstudományának a maga jellegét minden más szellemi iránynál hatásosabban adta meg. Hogy ezt tehette, annak bizony sem gondolatokban való bősége, sem pedáns világossága nem az oka. Úgy történt, a mint az gyakran, még a modern tudományban is, megesik: nem a világos és tartalmas munkák vezetnek, hanem a sötétek és érthetetlenek, melyeknek mindenki azt az értelmet tulajdoníthatja, a mely neki legjobban megfelel. Az európaiaknak valósággal imponált a kabbalisztikus munkák áthatlan homályossága és misztikus módszereik. Ehhez járul még, hogy e nagyon régi munkák, melyek a XVIII. században Európában hirtelen felbukkantak, szorosan az Ó-szövetségre támaszkodnak, melynek betűi mögött rejtett és mélyebb értelmet keresnek. Ezek a különféle tényezők érthetővé teszik, hogy miképen lehetett a Kabbala homályos szövege az európai varázsolók képzeletbeli építményeinek egyik alapköve. Ezért a középkor tudományos varázslatának helyes fölfogása a Kabbala ismerete nélkül nem képzelhető; tárgyaljuk tehát első sorban ezt.