A titkos tudományok eredete.

Az egyiptomiak theurgiája.

Miként a chaldeusoknak, úgy az egyiptomiaknak is volt varázsművészetük, melynek czélja az volt, hogy az egyes embereket gonosz hatalmak üldözése ellen megvédje. Azonban, míg a chaldeusok varázsművészete, a mennyire ismerjük, kizárólag az élők védelmére szolgált, az egyiptomiaké a holtakat a másvilágon is segíteni igyekezett. Ebben, valamint egynémely más pontban is különbözik e két nemzet varázslata. Minthogy pedig kimutatható, hogy az egyiptomiaké nagy befolyást gyakorolt a középkor varázstudományára, feltünőbb sajátosságait e helyen rövidesen tárgyalni óhajtjuk.

Ismereteink forrásai a papirusz-ok, melyeket mumiák sírjaiban találtak.

Ez iratokat részben egyiptomi, részben görög nyelven írták. Az egyiptomiak kétségtelenül a legrégibbek; egyesek közülök még a Kr. e. 24-ik századból erednek. Itt főleg az egyiptomi okmányok jőnek számba; a görögökre, melyek alig nyúlnak vissza a Kr. e. első századokig, később térünk rá. Az egyiptomi hieroglifák nehezen lévén kibetűzhetők, az európai múzeumokban őrzött papirusztekercsek jó részét még el sem lehetett olvasni, másokat meg, a melyeket már kibetűztek, homályos értelmük miatt alig lehet megérteni. Kiviláglik ugyan belőlük, hogy varázslatos eljárásokról szólnak, a melyekre bizonyos dolgokat használtak; de hogy miképen használták e dolgokat és hogy mit akartak velük elérni, az teljesen érthetetlen marad. A legjobban értelmezett és legérthetőbb írások


212

közé a "halottak könyve" és az úgy nevezett "HARRIS-féle varázspapirusz" tartozik. A következőkben kiválóan e két mű tartalmához fogjuk magunkat tartani.

Miként minden, a kezdetlegesség fokán álló népnél, úgy a régi egyiptomiaknál is a varázslat legszorosabb kapcsolatban volt a vallással. Ez utóbbi fölötte bonyodalmas; egész sora volt az isteneknek és istennőknek és azonfölül ezeknek egész csomó nevük van. A nap, RA, mely sugaraival az élet minden fajtáját felébreszti, mint a világ teremtője és fentartója szerepelt; a napnak az égen elfoglalt minden egyes állását pedig külön isten alakjában személyesítették. Így RA a déli nap, OZIRISZ a lenyugvó nap. Izisz az ég napnyugtakor; ő OZIRISZ felesége és az ő fia. HORUSZ, a felkelő nap. SZET vagy TYPHON a sötétség. A hitregében ezt úgy fogták fel és úgy szerepeltették, hogy SZET megölte fivérét, OZIRISZ-t, IZISZ pedig imáival és bűvöléseivel életre ébreszté; fia, HORUSZ SZET-et azután lándzsájával keresztüldöfte és így bosszulta meg atyját. Ez a rege a varázslatos bűvölésekben egyre visszatér. A többi istenek közül AMMON vagy PHTA szerepel, a ki voltaképen szintén napisten, csakhogy ő a napot inkább elvont, kevésbbé személyes alakjában képviseli.

Az egyiptomiak, úgy látszik, a legrégibb idők óta gondolkoztak a halált követő életen. Mindenféle természeti tüneményekben, így főleg a napnak az égbolton naponta bejárt útjában, látni vélték a lélek túlvilági életének sorsát. Valamint OZIRISZ-t megölik, de ismét feltámad és legyőzi a sötétséget, vagy valamint a nap lenyugszik, de reggel ismét felkél, szétszórván a ködöt: úgy kell nézetük szerint az ember sorsának is alakulnia. Leszáll a sírba, de csak


213

azért, hogy ismét feltámadjon; a lélek halhatatlan, miként RA és ugyanazt a pályát futja be. Az elhaltak lelkét KHOU-nak nevezték; a lélek a halál után rögtön leszállt az alvilágba, a "Ker-neter"-be, hogy OZIRISZ ítéljen fölötte. Oda való útjában azonban mindenféle veszedelem fenyegette, vad szörnyetegek, fegyveres szellemek üldözték és az embernek az isteni dolgokban alaposan járatosnak kellett lennie, hogy megmeneküljön tőlük. Ha azután a Ker-neter-be megérkezett, életét megbecsülték, szívét mérlegre tették, melyet HORUSZ tartott kezében; a másik serpenyőn az IGAZSÁG ült; THOT, a bölcseség istene, jegyezte föl a mérés eredményét, melytől a lélek végleges sorsa függött. Az igazat felvették OZIRISZ kiséretébe; a kit azonban túlkönnyűnek találtak, ez teljes megsemmisüléssel bünhődött, a mennyiben az alvilág vérpadján – nemma – kivégezték, a hol nilusi ló harapta le a fejét. Ezért a gonosz lelkeket "kétszer meghaltak"-nak nevezték. Azonban a büntetés végrehajtása előtt a léleknek még mindenféle próbán kellett átesnie; a földön kellett kóborolnia, hol hatalmában állott, hogy tetszésszerinti alakot vegyen fel. Így behatolhatott az elhaltak bebalzsamozott testébe, sőt az élőket is megszállhatta. Thebában az egyik templomon érdekes feliratot találtak, történelmi okmányt, mely a "gonosz lélektől megszállott" királyleányról beszél. Voltaképeni ördögöket az egyiptomiak – úgy látszik – nem ismertek; a gonosz hatalmak, melyek ellen küzdöttek, ezek voltak: SZET isten, ennek kisérete és a "kétszer elhaltak", a míg ezek a kivégzés végrehajtása előtt a földön bolyongtak.

Nagyrészt ezekre a felfogásokra támaszkodik az egyiptomi varázslat is. Hogy a lélek, a Khou, a sok-


214

féle veszélyt és próbát valahogy kiállhassa, sok dologról kellett tudomással bírnia és többféle amulétnak és szentelt tárgynak birtokában kellett lennie. Az élők a temetésen mindezt vele adták a sírba.

A "halottak könyve" teljes temetési rituálét tartalmaz, melyben az összes szükséges imák és szertartások fel vannak jegyezve. A könyvnek több, mint 150 fejezete van, bizonysága annak, hogy a temetést milyen körülményesen végezték. Még szemlélhetőbbé lesz ez, ha megemlítem egyes fejezeteinek tartalmát. Így p. o. a halott fejére virágkoronát tettek, mely fölött imát mondottak, majd tömjént füstöltek, mire a halottat úgy élő, mint elhalt ellenségeivel szemben igazolták.

A múmiák mellén csaknem mindig ott találjuk a szent skarabéus bogár (Ateuchus) kőből faragott képét. Ebből a talizmánból a holtnak nagy haszna volt, a mint az a halottak könyvének 31. fejezetéből is kiviláglik; az imákat és bűvöléseket ugyanis így fejezi be: Mondassék el ez a kemény kőből készült skarabéus fölött, mely aranynyal födötten feküdjék az ember szívén. Készíts belőle olajkenetes talizmánt és mondd el fölötte a varázsszókat: szivem anyámtól ered, szivem velem van elváltozásaimban.

A halottaskönyvnek nagy jelentősége volt az élőkre is. A 18-ik fejezet, "Thot létániája" arra szolgál, hogy Khounak halála után a világosság újramegpillantását biztosítsa. A ki azonban ennek másolatát már életében magánál hordja, az egészséges leend és minden földi veszélytől megmenekül.

A halottaskönyv imái és bűvölései végig olyan fogalmazásúak, mintha maga a halott mondaná el azokat. A mi egészen természetes is, minthogy a


215

lélek azokat a legkülönfélébb helyzetekben használja.

Sajátságos továbbá, hogy a halott isteni személyként lép föl, sőt mint a felsőbb istenek egyike szerepel, kiket semmi baj nem érhet. Ugyanígy áll a dolog a bűvöléseket illetőleg is, melyek az élők védelmére szolgáltak és a "HARRIS-féle bűbájos papirusz" tartalmának javarészét teszik.

Nem kegyelemképen adott segítségért könyörögnek az istenekhez, hanem követelik tőlük; megparancsolják nekik, hogy nyujtsanak segítséget, s ilyenkor a saját isteni voltukra hivatkoznak. Néha pedig nem is szólítják az isteneket; egyszerűen ráparancsolnak a veszélyekre, hogy távol maradjanak, önmagukat állítva oda istenekként. Íme egynéhány példa a papiruszból. A következő bűvölés vadállatok ellen irányul: "Jőjj hozzám, istenek ura! Tartsd tőlem távol az oroszlánokat, melyek a földről jönnek és a krokodilusokat, melyek a folyamból másznak föl és mind azt a ragadozó állatot, a mely zugából előbuvik. Vissza Krokodilus, Makó, Szet fajzata! Ne csapkodj farkaddal; ne rázd karjaidat; ne tátsd fel torkodat! A víz váljék előtted lángoló tűzzé; a 77 isten lándzsája érje szemedet; odalánczolnak Ra hatalmas kormányához. (1) Hirtelen odakötnek téged a négy fémhoroghoz, mely Ra hajójának orrán van. Megállj, Krokodilus, Makó, Szet fajzata! Mert én vagyok Ammon, a ki saját anyját megtermékenyíté". – A következő, a krokodilusok ellen forduló bűvös formulában az isteneket már nem is szólítják; a varázsló egyszerűen magát teszi meg istenné: "Ne légy

(1) Azt hitték, hogy a napisten hajójával végigvitorlázik az égbolton.     A szerző jegyzete.


216

ellenem! Én vagyok Ammon, én vagyok Anhur, a kegyes pásztor! Én vagyok a hatalmas fejedelem, a kard ura. Ne lázadj ellenem, én vagyok Szet! Ne nyulj hozzám! Én vagyok Horusz! A mi a vízben van, ne merjen előjönni, a mi már kijött, ne merjen a vízbe visszamenni, a mi így benne marad, uszkáljon össz-vissza a vizen, mint holttetem a hullámokon. Torkuk záródjék be, mint az örökkévaló titok hét pecsétje."

Az egyiptomi varázslat e sajátságossága későbbi időkben még élesebben előtérbe lép, midőn már nem szorítkoznak arra, hogy pusztán saját isteni voltukra hivatkozzanak, hanem az isteneket még fenyegetik is.

Egy görög nyelvű papiruszban különféle ilyen bűvölés olvasható. Nyilván oly korból erednek, midőn a varázslat már más országokéval összeelegyedett, ámbár a varázsformulák szelleme még tisztán egyiptominak mondható. Így p. o. a varázsgyürű, a Hermeszgyürű beszentelésekor a Naphoz fordulnak és a következő bűvölést mondják: "Én vagyok Thot, a gyógyszerek és írásjelek feltalálója és teremtője. Jőjj hozzám, te, a ki a föld alatt lakol, emelkedjél, hatalmas szellem! Ha pedig meg nem tudnám mind azt, a mi valamennyi egyiptomiak görögök, asszirok és ethiopok, valamennyi nemzetek és népfajok lelkében lakozik, ha nem esnék tudomásomra a mi történt s a mi történendő; ha felvilágosítást nem kapnék szokásaik, munkáik, életük és nevük, valamint apáik, anyáik, nőtestvéreik és barátaik, úgyszintén elhunytjaik nevéről, akkor beleöntöm a feketének vérét egy kutya fülébe, a mely eb új, használatian edényben ül; új edénybe teszem és elégetem alatta Ozirisz csontjait; hangos szóval fogom őt megnevezni, őt, a ki


217

három napon és három éjen át a folyóban volt, Oziriszt, kit a folyam árja levitt a tengerbe". Ez a mondás, valamint sok más is a meggyilkolt Oziriszről szóló mondára vonatkozik, a kit u. i. a folyam levitt a tengerbe; a varázsló pedig megfenyegeti az isteneket, hogy megnevezi őt, azaz, hogy tartózkodása helyét a gyilkos Szetnek elárulja.

Ily módon, úgy hitték, az isteneket a segítségnyujtásra kényszeríthetik. Az isteni varázslat ilyeténképen az istenek kényszerítése, leigázása, azaz theurgia.

A dolog természetében rejlik, hogy az ilyen fajtájú varázslatot, mely maguknak az isteneknek segítségével hatott, nem lehetett gonosz czélokra használni. Az egyiptomi varázslat tehát a papok titka volt, kik szigorúan őrködtek, hogy ez valamiképen ne jusson a nép tudomására. A halottaskönyv egynehány fejezete kifejezetten eltiltja a szertartásnak tanuk jelenlétében való végzését. Még az elhalt egyén apjának, vagy fiának sem volt szabad jelen lennie. Ezért minden kisérletet, mely a szent varázstudományos munkák eltulajdonítására s azoknak profán ezélokra való felhasználására irányult, szigorúan büntettek.

Van egy régi papirusz, melyben barompásztor ellen emelt vádról van szó; ennek u. i. sikerült volt az írások egyikét ellopni, melynek segélyével mindenféle szerencsétlenséget okozott. A pásztor összes bűneinek tárgyalása után az ítélet röviden így szól: "Meg kell halnia".

Midőn későbbi időkben Egyiptomot a görögök ejtették hatalmukba, az egyiptomi varázslat nem maradhatott előttük titokban. Az alexandriai bölcsek főleg a lét nagy talányaival, az Istenség lényegének és a világhoz, főleg az emberhez való viszonyának kérdésé-


218

vel foglalkoztak; világos, hogy az egyiptomi theurgia problémáját is a maguk bölcselkedése tárgyává tették és vitatták, vajjon az ember bizonyos eszközökkel befolyásolhatja-e az isteneket, hogy magának valamely óhaja teljesülését biztosítsa.

Az ilyen felfogás azonban sehogysem fér össze az Istenség fogalmával, melynek hatalmát az ember maga felett állónak képzeli; e dologról kezdetben csakugyan ez volt a vélemény. PORPHYRIUS, az új plátói iskola egyik legkimagaslóbb képviselője, a theurgiát éppen abból a felvételből kiindulva támadta, hogy az Istenség magasztosabb annál, mintsem hogy valamely az embernek rendelkezésére álló eszközzel valamire kényszeríthető volna. De már tanítványa, JAMBLICUS, nagyon furfangos elméletet állított fel, melynek értelmében a theurgia nemcsak hogy lehetővé vált, hanem az Istenimádás egyedül igaz és helyes módjává lett.

Ezt a fölötte csodálatos tant "a miszteriumok"-ról szóló munkában olvashatjuk, melynek szerzőjéül JAMBLICUS-t tekintik, bár valószinűleg valamelyik tanítványa írta. Igaz, hogy a mű alapeszméi annyira mep egyeznek a JAMBLICUS által saját munkáiban kifejtettekkel, hogy e szempontból ítélvén meg, bátran az ő tollából eredhetnének.

A "miszteriumok" szerzője az összes szellemi lényeket meghatározott rangsorozatban állítja össze; legfölül állnak az istenek, azután következnek az angyalok, démonok, héroszok és legalul a lelkek. Mindezek a szellemi lények összekötő tagok a legfelsőbb Isten, "az Egy" és a világ között. A szellemek, a legalsóbbak, valamint a legfelsők egytől-egyig ellentállanak mindennemű emberi befolyásolásnak; csakhogy ez az ő természetükből ered. Ebből következik,


219

hogy az istenek sohasem hallgatják meg az ember imáit, hiszen ezek őket éppen természetüknél fogva meg sem indíthatják. Imádság, bőjt, nőtlenség és hasonló eszközök tehát nem is befolyásolhatják az isteneket, de igenis a lelket, mely e cselekményeket végzi. "Az istenek nem szállanak le a lélekhez, mely őket imádja s hozzájuk fohászkodik, hanem a lélek száll fel az istenekhez!" Csakis a lélek változik meg az ilyen cselekedetek hatása alatt; az imádság az eszköz, mellyel az istenekhez hasonlókká lehetünk. "Az embernek az istenekre gyakorolt befolyása" tehát csak abban áll, hogy az emberi lélek a magasabb természetnek s ezzel az istenek hatalmának is részesévé lesz. A theurgia tehát nemcsak varázsló módszer, hanem a valóságos istenimádás módja, az egyetlen út, a melyen az ember az istenekhez felemelkedhetik. Főleg a divináczió, a jövendölő erő az, mely csakis theurgiai eljárásokkal érhető el. A lélek saját erejéből sohasem jut a rajongás állapotaba, melyben az istenekkel eggye válik és a jelenben láthatja a jövő eseményeit. Ez csakis az istenek idézése által történhetik. Teljességgel jogtalanul tették fel, hogy a rajongás állapotába a démonok segítségével is el lehet jutni; ha ők járnak eszünkben, akkor a rajongás iránt egyáltalában hozzáférhetetlenek vagyunk.

Az ihlet, mely a rajongás vagy lelkesültség állapotára jellegzetes, nem a démonok, de az istenek műve. Csakhogy a rajongás nem önkívület, hanem visszatérés és fordulat a jó felé, míg az eksztázis vagy önkívület egyenlő a rosszba sülyedéssel. Ugyanígy aránylanak a közönséges varázsmíveletek is a theurgiás eljárásokhoz; a közönséges varázsló mes-


220

terkedésével pusztán üres képekkel tölti be a képzeletet, csak látszatot ad valóság helyett. A theurgus ellenben, a ki lelkét egyenlő magaslatba emeli az istenekével, tényleg azt éri el, a mit akar.

Ez a sajátságos tan, főleg a jó szellemek segítségével működő theurgia és a hatalmát a démonoktól nyerő közönséges varázslat vagy goëtia között fennforgó különbség, a középkorban nagy jelentőségre tett szert: ennek köszönhették a varázstudósok, hogy a boszorkányok sorsa nem érte őket is.


Az asztrologia.

A korán virágzásnak induló csillagászattal egyidejűleg az egyiptomiak az asztrologiát is ápolták. A legrégibb egyiptomi csillagjóslásról nem sokat tudunk; valószinűleg a chaldeusokéhoz hasonló volt.

A 19-ik vagy 20. dinasztiától (1200 körül Kr. sz. e.) származik egy papirusz, mely a szerencsés és szerencsétlen napok jegyzékét tartalmazta, valamint előírásokat közöl arra, hogy e napokon mit szabad s mit nem szabad tenni. A jegyzék három negyedévre terjed. Íme a legsajátságosabb határozatokról szóló töredék: "Thot (Szeptember) 21-én nem szabad ökröt leölni; 22-én nem szabad halat enni, sem sózni. Paophi (október) 13-án nem szabad főzeléket enni; 22-én nem szabad fürödni; 26-án nem szabad házat alapítani. Athyr (november) 5-én nem szabad tüzet gyujtani, sem nézni: 19-én nem szabad kihajózni a Nilusra. Chojakk (deczember) 21-én nem szabad sétálni; 28-án nem szabad vizi állatot enni. Tobi (január) 7-én nem szabad nő előtt mutatkozni; 24-ike szerencsenap, mézesitalt kell inni" stb. stb.


221

Hogy hogyan jutottak az egyiptomiak mindezekre határozatokra, azt megmondani bajos; e rendeletek valószinűleg a hitregékkel vannak kapcsolatban; az istenekről szóló mindenféle legendákból azt következtették, hogy bizonyos napokon és órákban különböző cselekményektől tartózkodni tanácsos.

Föltehető tehát, hogy ez a régi csillagjóslás a valláshoz közeli viszonyban állott; bizonyára kizárólag a papok voltak azok, kik vele foglalkoztak. Egészen megváltozott a csillagjóslás jellege, midőn Egyiptomban a görögök kerültek uralomra és az alexandriai múzeumot, az ó-világ tudományának e középpontját, melyen számos hírneves számtudós, fizikus és csillagász működött, megalapították. Leghíresebbek voltak közülök Kr. e. EUKLIDESZ (300 körül), ERATOSZTHENESZ (szül. 273-ben), HYPPARCHOSZ (160 körül) és HÉRON (100 körül). Az alexandriai tudósok leghíresebbje azonban CLAUDIUS PTOLEMAEUS nevű csillagász volt, kinek a világ szerkezetéről és az égi testek mozgásáról szóló felfogása az ókor és a középkor mívelt világa előtt, egészen KOPERNIKUSIG, valóságos dogmaként szerepelt. PTOLEMAEUS szerint a föld mozdulatlanul áll a világ középpontjában. A föld körül 8 szféra forog; a 7 belsőben vannak a bolygók, a külsőben az állócsillagok. A bolygókhoz tartozik a két "égi fény" is, a Nap és a Hold és e bolygók sorrendje a következő: legközelebb a földhöz, az első szférában forog a Hold, azután következik a Merkur, Vénusz, Nap, Marsz, Jupiter és Szaturnusz. Többet nem ismertek.

Az alexandriai csillagászok kitünő észlelők voltak; a csillagászatot az égi testek mozgásait illető pontos megfigyelések egész sorával gazdagították. E fél évezreden át folytatott észlelések eredményei és az


222

azokon alapuló számítások PTOLEMAEUS nagy munkájában: a "Megale syntaxis"-ban találhatók, mely arab fordításában a "Tabrir al magesthi" nevet kapta: innét ered a manap is szerte használt "almageszti" elnevezés, mely e czímnek rövidítése. De e szigorúan tudományos vizsgálatokon kívül a régi alexandriai csillagászok a csillagjóslás sajátlagos tudományát is mívelték, a mellyel az ó-kor és középkor csaknem valamennyi kiváló férfia foglalkozott s mely napjainkban is újból követőkre talál. Ez a csillagjóstudomány vagy asztrologia azonban soha nem volt sajátképeni titkos tudomány, a mennyiben van egy, PTOLEMAEUS idejéből, sőt talán ő tőle magától eredő munka, melyben e tudomány főbb tanait összegyűjtve találjuk. Minthogy azonban a csillagjóslás tanulmányozása jelentékeny előismeretet és mindenféle eszközt követelt, melyek aligha állottak mindenkinek rendelkezésére, természetes, hogy e tudományággal a búvároknak mindenkor csakis korlátolt száma foglalkozott.

Az egyiptomi asztrologia alapeszméje ugyanaz, mint a chaldeusé, t. i. hogy a plánéták, melyekhez a Nap és a Hold is tartozik, mindent befolyásolnak, mi történik. Éppen ezért fölötte jelentőséges dolog volt. hogy az ember tudja, mely bolygó mely pillanatokban volt "uralkodó". A legrégibb időkben ezt oly módon határozták meg, hogy feltették, hogy a nap egy-egy órájában más-más planéta az uralkodó.

Az első nap első órája a legszélső bolygóé, Szaturnuszé volt, a második az ettől befelé esőé, Jupiteré, es igy tovább. A mellékelt ábra segítségével az egész hét minden órájának uralkodó bolygója könnyen meghatározható. A planétákat itt körben rajzolva látjuk, még pedig abban a sorrendben, a melyben azok elhe-


223

lyeződését a Föld körül képzelték. A bolygók neve helyébe ezek jegyét tették, régi hieroglifákat, melyekkel a csillagjósok az égi testeket kényelem okáért jelezni szokták: SzaturnuszSzaturnusz, Jupiter Jupiter, Marsz Mars, Nap Nap, Vénusz Vénusz, Merkur Merkur, és a Hold Hold.

Ha már most a körbe legfölül Szaturnuszt Szaturnusz állítjuk, akkor ő uralkodik az első nap első óráján. A nyíl irányában tovább haladván, Jupiter kapja a 2-ik órát, Mars a harmadikat, stb. A 8-ik óra ismét Szaturnusz-é, valamint a 13-ik és 22-ik is, minélfogva a 23-ikban az

4. ábra.

uralkodó ismét a Jupiter, a 24-ikben Mars, a 25-ikben vagyis más szóval a 2-ik nap első órájában a Nap Nap. Ha ugyanilyen módon tovább haladunk, azt találjuk, hogy a 3-ik nap 1. órájában a Hold, a 4. napéban a Mars, az 5. napéban a Merkur, a hatodikéban a Jupiter, és végül a 7-ik nap első órájában a Vénusz az uralkodó planéta. A napot az után a bolygó után nevezték, mely a nap első órájában uralkodott. Az első nap Szaturnusz napja volt (szombat), angolban ma is még Saturday. A 2-ik nap a Nap napja volt, németben Sonntag, angolban Sunday; a harmadik a Hold napja: Montag, dies Lunae, a franczia Lundi, az olasz Lunedi; a 4-ik nap Marszé, a franczia és olasz Mardi, Martedi; az 3-ik nap a Merkuré: Mercredi, Mercoledi; a 6-ik nap Jupiteré, dies Jovis, franczia Jeudi, olasz Giovedi és végül a 7-ik nap Vénuszé, dies Veneris, Vendredi, Venerdi. Az európai nyelvekben tehát még megtaláljuk e régi bolygók egyes napokon és órákon való uralkodásáról szóló csillagászati tannak nyomait.


224

A még mai napig fenmaradt "Quadripartitum Cl. Ptolemaei" cz. munkából megítélhetjük, hogy az alexandriai asztrologia a Kr. utáni 2-ik században mennyire fejlett volt. Hogy maga PTOLEMAEUS írta-e ezt a munkát, az kétséges. Minthogy azonban már a régi arab szerzők mint PTOLEMAEUS munkáját idézik és több pontjában az asztrologia tanainak csiráit is kétségtelenül magában foglalja, a melyeket a középkorban az arabok és európaiak tovább fejlesztettek, mindenesetre [mindenképp] Alexandria görög korszakából ered. Hogy Egyiptomban írták, az a munkának több részletéhől kiviláglik; jogosan tekinthetjük tehát a tudományos egyiptomi csillagjóslástan hiteles leírásának, olyannak, a milyen az az ókor vége felé volt. A következőkben e tudományt rövid vonásokban vázolni fogjuk.

"Különösen két dologra van szükség", mondja PTOLEMAEUS, "hogy a csillagászati jóslások tanába behatolhassunk. Először is ismernünk kell a Nap-, Hold- és a mozgó csillagoknak egymáshoz és a Földhöz való állását, valamint ez állások jelentőségét és hatalmát. Másodszor tudnunk kell, hogy e csillagok állásának természetes tulajdonságai a nekik alárendelt dolgokban milyen változásokat okoznak. E tudomány első ága már magában véve megérdemli a vele való foglalkozást, még ha a második ággal való kapcsolat híján az ember nem is jut el magukhoz a jóslásokhoz. Ellenben a második ág kevésbbé tökéletes és megbízható; mégis foglalkozzunk vele e helyütt oly módon, a hogyan rendszerint tárgyalni szokták".

Minket természetesen "az első ág" érdekel leginkább, mert ez az asztrologia egész elméleti alapját magában foglalja; megláthatjuk belőle, hogy a csillagoknak a földi dolgokra való befolyását hogyan kép-


225

zelték. Ez az elmélet pedig épenséggel nem légből kapott, hanem ellenkezőleg az akkori fizika egyszerű és természetes kibővítése. ARISZTOTELESZ kimutatta volt, hogy a 4 alaptulajdonság közül, a melyek a meleg, a szárazság, a hideg és a nedvesség: egy vagy több minden tárgyban megvan. Ezt a tant a bolygókra is alkalmazták, melyekben e tulajdonságokat többé-kevésbbé sajátságos okokból különböző mértékben feltételezték; minthogy pedig valamely tárgy hatásai tulajdonságaitól függenek, fel kellett tenni azt is, hogy minden egyes bolygó a neki tulajdonított tulajdonságok szerint hat a földre.

A bolygók tulajdonságairól, valamint az ezekkel kapcsolatos hatásokról PTOLEMAEUS a következőket írja: "Figyelembe kell venni, hogy a Nap természeténél fogva a meleg és – csekélyebb mértékben – a szárazság hatásával bír. Ezt érzékeink segítségével sokkal könnyebben észrevesszük rajta, mintsem a többi égi testen, még pedig nagyságánál és ama világosaágnál fogva, mellyel befolyása az idő folyamán megváltozik. A mily mértékben közeledik a nap ahhoz a ponthoz, mely fejünk fölött merőlegesen áll, annál inkább lépnek előtérbe hatásai".

"A Hold nedvesít, minthogy legközelebb van a Földhöz, melyről nedves gőzök szállnak fel. Ilymódon megpuhítja az alatta fekvő tárgyakat és rothasztja őket. A Naphoz való hasonlatosságánál fogva, mint a Nap képmásának, melegítő ereje is van."

"Szaturnusz az a csillag, a mely a legnagyobb hideggel jár; de szárító ereje nem nagy. Ez egészen természetes, minthogy legmesszebb áll a Nap melegétől és a Föld nedvességétől. Egyébként erői, valamint [miként] a többi csillagokéi, a Naphoz és a Holdhoz való


226

állásától is függnek". "Jupiter, ez enyhe csillag. A hideg Szaturnusz és a forró, nyomasztó Marsz között áll. Meleget és nedvességet hoz magával, mivel azonban melegítő hatása túlsúlyban van, belőle indulnak ki a termékenyítő szelek."

"Marsz szárít és perzsel, éppen úgy, mint a hogy színe is a tűzéhez hasonló (piros). Közel áll a Naphoz, melynek köre a Marsz szferáján belül fekszik".

"Vénusz enyheségét illetőleg Jupiterhez hasonlít, de ennek más oka van. Mert a Nap közelében lévén, némileg melegít; de sokkal nagyobb nedvességet okoz, akárcsak a Hold, mert e nagy fényerő (a Hold) segítségével magához vonzza a Föld közeleső helyeinek nedvességét."

"Merkur szárít és néha napján nem csekély nedvességet szív fel, minthogy nem áll messze a Naptól. Azonban némelykor nedvességet is okoz, mert közel van a Földhöz, legközelebb a Hold körén kívül.

E föltételezett tulajdonságokból már most azt következtették, hogy egyes bolygók szerencsét hoznak, mások pedig szerencsétlenséget okoznak.

"A régiek valamennyien hírül adják, hogy Jupiter, Vénusz es a Hold a jótevő csillagok, minthogy enyhe természetűek és legtöbb melegségük és nedvességük van. A baljóslatú csillagok Szaturnusz és Marsz, melyek ellentétes természetűek és hatásúak, minthogy az egyik nagyon hideg, a másik ellenben égetően forró. E két csoport között áll a Nap és Merkur, melyek mindkét természetben részesek, minthogy hatásaik ugyanazok, mint a csillagokéi, melyek tulajdonságaival megegyeznek."

Egyébként nem szorítkoztak arra, hogy a bolygók alaptulajdonságaiból azoknak a Földre gyakorolt többé-


227

kevésbbé kedvező hatására következtetéseket vonjanak, hanem egész természetüket e tulajdonságokból származtatták. Erre például szolgálhat az, a mit PTOLEMAEUS a planéták neméről ír: "A csillagokat hím- és nőneműekre osztjuk. Nőneműek azok, melyeken a termékenység és nedvesség a túlnyomó, mert ez a női nemen tünik elő a legvilágosabban; a többi mind hímnemű. Vénuszt és a Holdat azért mondjuk nőneműnek, mert rajtuk a nedvesség áll előtérben; ellenben Szaturnusz, Jupiter és Marsz hímneműek. Merkur mindkét csoportba beletartozik, minthogy benne a nedvesség és szárazság hatásai egyenlő mértékben vannak jelen".

A bolygók természetéből következik az összes egyéb csillagászati meghatározások jelentősége, így pl. az évszakoké is. A tavasz nedves, a nyár melegít, az ősz szárít, a tél hideget hoz. A négy világtájnak is megvannak a maga tulajdonságai, melyek a Nap állásától függenek. A kelet szárító hatású, mert a Nap, mely keleten áll, kezdi a nedvességet szárítani, mely éjen át fejlődött. A dél hevít, mert délen a Nap legmagasabban áll. A nyugot nedvesít; a Nap ilyenkor kezdi kiadni a nedvességet, mely a nap folyamán fejlődött. Az észak hideg, mert itt a Nap legtávolabb áll az ég közepétől.

Ismerjük tehát a bolygók természetét, valamint ennek értelmében kifejtett hatásaikat is. Csakhogy valamely bolygó a földi dolgokra nem hat mindig egyforma erősen. Befolyása lényegesen függ az égen elfoglalt mindenkori állásától. Már régen észlelték volt, hogy valamennyi mozgó égi test körülbelül ugyanazt a kört futja be az égbolton. Ezt az u. n. állatkört 12 egyenlő nagyságú részre, a 12 égi jegyre


228

osztották be; ezek nevüket attól a csillagképtől kapták mely éppen az illető jegyen belül volt. Nevük, valamint a jelzésükre használt hieroglifák a következők voltak: Kos Kos, Bika Bika, Ikrek Ikrek, Rák Rák, Oroszlán Oroszlán Szűz Szűz, Mérleg Mérleg, Skorpio Skorpió, Nyilas Nyilas, Bak Bak, Vizöntő Vízöntő és Halak Halak. A napéjegyennel a Nap a Kos jegyébe lép és ezután a fenti sorrendben fut végig e jeleken.

Az asztrologusok bizonyos, mindjárt közelebbről jelzendő okokból azt találták, hogy a bolygók és az egyes égi jegyek között bizonyos külön kapcsolatok vannak és valamely bolygónak kisebb v. nagyobb jelentősége szerintök attól függött, hogy valamely adott pillanatban abban a jegy-ben állott-e, mellyel külön "viszony"-ban volt. Ilyen "viszonyt" PTOLEMAEUS ötöt említ: a házakat, a háromszögeket, a felkelést, a mértékeket és az ábrázatokat, melyek pillanatról-pillanatra közösen döntötték el a bolygók "lényeges értékét" (dignitates essentiales). PTOLEMAEUS így ír e csodálatos tanról: "A bolygóknak megvan a maguk külön jelentősége helyeik vagy "házaik" révén, a hogy azokat nevezik, a mi alatt az állatkör ama részei értendők, melyek hozzájuk tartoznak. Ennek természetes oka a következő:

A 12 jegy közül kettő áll függőleges pontunkhoz, a zenithez, legközelebb, miért is hőséget okoz; ezek

5. ábra.


229

a Rák Rák és az Oroszlán Oroszlán. E kettőben lakik tehát a két legnagyobb és legfontosabb égi test, a Nap és a Hold. Nevezetesen Oroszlán a Napé, mert mindkettő hímnemű; Rák pedig a Holdé, mert nőnemű. Éppen ez okból a Oroszlán-tól a Bak-ig terjedő félkört a szoláris, a Rák-tól a Vízöntő-ig terjedőt pedig a lunáris félkörnek nevezik. (V. ö. az ábrával, melyen az égi jegyeket a körön kívül, a bolygókat a körön belül elhelyezett jeleik képviselik.) Minthogy pedig Szaturnusz a leghidegebb valamennyi égi test között, az ő helyei azok, melyek a Nappal és Holddal ellenkezőek, úgy mint Bak és Vízöntő, mely jegyek ellentétes helyzetüknél fogva tényleg hidegek és téliesek is. Az enyhe természetű Jupiter, mely a bolygók sorrendjében a Szaturnusz előtt áll, azt a két jegyet kapja, melyek a Szaturnuszhoz állanak legközelebb, t. i. Nyilas és Halak jegyeit, melyek termékenységet jelentenek. Ezek a "házak" azokkal a helyekkel, melyeket a nagy égi világosságok: a Nap és a Hold töltenek be, 120°-nyi szöget alkotnak, tehát egy kör harmadrészét; az ilyen alakulás tehát szerencsésnek mondható. A Jupitert követi Marsz Mars, a szárító, mely ennélfogva a Jupiter után következő két helyet kapja, melyek ugyanily természetűek, t. i. Skorpió és Kos. Ezek az égi világosságokkal derékszöget alkotnak, tehát negyed kört, mely alakulat ennélfogva romlást jelent. Vénusz Vénusz, a mely Mars-ot követi, kapja a most következő jegyeket; ezek Mérleg és Bika, a Nap-pal és Hold-dal hatod kört alkotnak, e szerint ez az alakulás kedvező. Végül Merkuré a két utolsó jegy: Ikrek és Szűz.

P TOLEMAEUS e házakról szóló tanánál még csodálatosabb a bolygók háromszögeiről szóló fejtegetése.

"Mindennemű alak közül az egyenoldalú háromszög az, mely önmagában a leginkább megegyező. Az állatkör 12 helyét négy ilyen egyenoldalú három-


230

szögbe osztjuk. Az elsőnek sarkai a Kos, Oroszlán és Nyilas, a három hímnemű jegy, a Nap, Mars és Jupiter házai. Ezt a háromszöget a Nap és Jupiter számára kell lefoglalnunk, minthogy Mars ellentétes természete miatt kizárandó. Még pedig nappal a Nap, éjjel Jupiter uralkodik e háromszögön. Azonfölül ez a háromszög a legészakibb, még pedig a Jupiter uralma miatt, minthogy Jupiter, miként az északi szelek, a termékenység forrása. (1)

6. ábra.

Minthogy azonban Mars-nak a háza is a háromszög egyik jegyében van, a délnyugati szél is vegyül az északi széllel. A második háromszög sarkai Bika, Szűz és Bak, a három nőnemű jegy; ezen a háromszögön a Hold és a Vénusz osztoznak. Vénusz uralmának megfelelőleg ez a legdélibb háromszög, minthogy ez a bolygó melege és nedvessége következtében ezeken a szeleken uralkodik. De Szaturnusznak a Bak-ban való uralkodása folytán keleti szelek is vegyülnek belé. A harmadik háromszög sarkai Mérleg, Vízöntő és Ikrek, és benne a Szaturnusz és Vénusz osztoznak. A Szaturnusz miatt a legkeletibb. Végül a negyedik háromszög a Mars-nak tulajdona és ennélfogva leginkább szárító hatású, mint a délnyugati szél".

(1) Az a körülmény, hogy az északi szeleket említik a legtermékenyítőbbek gyanánt, világosan arra mutat, hogy az egész tudomány Afrika északi partvidékén fejlődött, hol a déli sivatagi szelek a növényvilágot tönkreteszik. Egyszersmind e szabályoknak önkényes és esetleges volta is kiviláglik belőle.       Szerző jegyzete.


231

A bolygók "felkeléséről és lenyugvásáról" így ír PTOLEMAEUS: "A planéták felkelésének indokolása a következő:

"Ha a nap a Kos jegyébe jutott, felszáll az északi féltekére s ott marad, míg a Mérleg jegyében ismét leszáll és levonul a déli féltekére; ezért elég helyesen mondjuk, hogy a nap "felkelése" a Kos jegyében történik, hol a napok hosszabbodnak és az éltető meleg kisugárzik. Az ellenkező okból "lenyugvása" – a hogy mondani szokták – a Mérleg jegyében történik. A Szaturnusz, mely a Nappal és házaival ellentétes természetű, a Mérleg jegyében kel fel és a Bika jegyében nyugszik le. Mert, a hol a meleg kezdődik, ott a hidegnek meg kell szűnnie; és megfordítva, a hol ez gyarapodik, amannak csökkenie kell. Továbbá: Ha a Hold a Nappal a Kos jegyében való találkozás után (1) csak a Bika-ban, a háromszög főjegyében lesz láthatóvá és nő és mintegy újból emelkedik, akkor, a mint mondják, a Bika jegyében kel fel és az ellenkező jegyben, a Skorpió jegyében száll le. Minthogy azonban a Jupiter hatalma északi szelek keltésében nyilvánul, melyek a Rák jegyétől északról indulnak ki, ennélfogva ez a Jupiter felszállásának és a Bak ugyan e bolygó leszállásának a jegye. Mars természettől fogva mindig forróbb, de leginkább a Bak jegyében, minthogy itt áll a Földhöz legközelebb. Ezért felkelése is a Bak és lenyugvása a Rák jegyében történik, ellentétben a Jupiter-rel. Ezután következik a Vénusz, mely különösen a nedvesség előidézésében vesz tevékeny részt, minthogy pedig e tevékenysége főleg a

(1) A Nap találkozása a Holddal = újhold. Ha a Kos végén újhold volt, a Hold csak a Bika jegyében lesz látható.      Szerző jegyzete.


232

Halak jegyében élénk, a miből a tavasz nedvessége ered, felkelését e jegybe, lenyugvását pedig Szűz jegyébe helyezik. Végül kell, hogy a szárító természetű Merkur felkelese a Szűz és lenyugvása a Halak jegyében történjék ellentétben a Vénusz-szal."

A planéták 4-ik lényeges viszonyát, a mértékeket nem szükséges közelebbről bolygatnunk, minthogy ezek, a mint azt maga PTOLEMAEUS mondja, voltaképen nem is okadatolhatók teljesen. E mértékeken a bolygók uralma alatt álló égi jegyek részeit értették. Minthogy a 12 jegy együttvéve kört, vagyis 36°-ot tesz ki, minden jegyre 80 fok jut. Már most feltették, hogy minden bolygócsillag – az "égi világosságokat" nem számították ide – minden jegy bizonyos számú fokainak ura és e fokoknak száma volt a bolygónak "mértéke" jegyekben. Csakhogy sem a mértékek nagysága, sem az egyes jegyeken belül felállított sorrendje nem volt észszerűleg indokolva; sőt PTOLEMAEUS ez iránt két meglehetősen eltérő táblázatot idéz, az ú. n. egyiptomit és a chaldeust. Így pl. a bolygóknak a Bika jegyében való mértékei:

a chaldeusok szerint: Vénusz 0–8 Merkur 8–15 Jupiter 15–22 Szaturnusz 22–26 Mars 26–30,

az egyiptomiak szerint: Vénusz 0–8 Merkur 8–14 Jupiter 14–22 Szaturnusz 22–27 Mars 27–30.

A mi végül az "ábrázatokat" illeti, e tekintetben is ilyen beosztásról van szó, a mennyiben minden égi jegyet három egyenlő részre osztottak; e részek mindegyike alá volt rendelve planétájának. Ez a beosztás azonban csak alárendelt szerepet vitt.

A csillagászati jövendöléseket, melyeket PTOLEMAEUS művének három utolsó könyvében tárgyal, csak röviden óhajtjuk áttekinteni. A tudomány ez ága még


233

meglehetősen fejletlen vala; később az araboknak és európaiaknak sokkal jobban sikerült ezt rendszerbe foglalniok, s ezért inkább későbben fogjuk tárgyalni. De mégis, a későbbi csillagjósokkal szemben e téren is megvan a PTOLEMAEUS előadásának a maga különös érdekessége. Ő t. i. feltevéseit okokkal [érvekkel] támogatja, míg követői jóformán valamennyien megelégesznek a módszerek vázolásával, egyébként pedig reá hivatkoznak. Reánk nézve pedig éppen a jóslások megokolása érdekes.

A bevezetésben PTOLEMAEUS abból a tényből indul ki, hogy a népek testi és lelki természete nagy mértékben függ lakóhelyüknek a Naphoz való állásá±ól. "Azokat, a kik messze délen laknak, a Nap szinte feketére perzselte, hajuk fekete és göndör, véralkatuk pedig a nyár hosszú tartama következtében heves. Azok pedig, a kik a magas északon laknak, fehérek, hajuk világos, véralkatuk a tél hosszú volta miatt hideg. Ebből kiderül, hogy mily befolyása van a Nap magasabb vagy mélyebb állásának a különböző országok lakóira. De a népek tulajdonságai a csillagzatoknak egymás közt való sokféle viszonylataitól is függenek. A földet négy részre, északi, déli, keleti és nyugati részre osztjuk, ugyanúgy, a miként az állatkört négy háromszögre oszthatni. E háromszögek mindegyike a föld egy bizonyos részén uralkodik. Láttuk fentebb, hogy az első háromszög a Jupiter és Marsz uralma miatt természettől fogva a legészakibb és legnyugatibb; ennélfogva a föld északnyugati részén, azaz Európán uralkodik. Hasonló módon tartozik a Föld egy-egy része a többi háromszögek uralma alá. A háromszöget jellegző három jegy mindegyikének szintén megvan a maga része a háromszög alá rendelt földrészben és valamely tartomány lakosságának


234

a tulajdonságai ettől függenek. Így a hideg és harczias germánok a Kos és Marsz, ellenben az olaszok az Oroszlán és a Nap uralma alatt állanak, s azért hevesebb vérűek. Így PTOLEMAEUS az ókorban ismert összes népek lajstromát és természetüket az égi jegyekből és bolygókból vezeti le, a melyek uralma alatt vannak. Ennek a lajstromnak reánk nézve azonban túlságosan csekély a fontossága, azért részletesebb bonczolgatásába nem bocsátkozunk.

A csillagokból való jóslások részben tartományokra és városokra, részben egyes személyekre vonatkoztak. Az országokra és városokra főleg a nap- és holdfogyatkozások bírtak jelentőséggel. A jóslás t. i. a föld ama pontjára vonatkozott, mely a sötétedés közepén feküdt, s ennek tartamából, valamint az égi jegyből, melyben a Nap a sötétedés pillanatában állott, a jövendő eseményekre következtetéseket vontak le. Nevezetesen azt kellett meghatározni, hogy a fogyatkozás idején melyik bolygó az uralkodó? Ez pedig az volt, a mely az elsötétült égi világossághoz legközelebb állott s melynek a többi égi testekhez a legtöbb vonatkozása volt. Minthogy pedig minden bolygónak, mint fentebb említettük, megvolt a maga kedvező vagy kedvezőtlen természete, főleg az uralkodó bolygótól függött, vajjon a jóslat szerencsét vaav balsorsot hozott-e az országra.

Minthogy a csillagok s állásaik mindenre belofyást gyakorolnak, felette nagy a jelentőségük az egyes emberre nézve is, e hatásukat pedig főképen a gyermek megszületésekor fejtik ki. Ezért a születés pillanatában fennálló konstelláczióból mindent előre meg lehet mondani, a mi az illető egyén jövő életére vonatkozik. Ezen alapul a "felkelő fok" vagy


235

horoszkop" tana. Így nevezték a csillagjóslástan ez ágát, minthogy e jóslásokhoz a születés pillanatában a csillagos ég teljes képére volt szükség; ennek mineműségét pedig ismerjük, ha tudjuk az állatkör fokát, mely a látóhatáron éppen felkel. Ha már most ismerjük a születés pontos óráját, akkor a felkelő fok meghatározása nem jár nehézséggel; minthogy azonban abban az időben pontos órák nem voltak, a nehézség éppen a "horoszkop" felállításában, vagyis az időpont meghatározásában rejlett. Innen kapta szután a "nativitás", az újszülöttek sorsának meghatározásáról szóló egész tan, a nevét.


Az alchimia.

Az egyiptomi mumia-sírokban alchimiás tartalmu papirusztekercseket is találtak, melyeket a leydeni könyvtárban őriznek s a melyek a legrégibb ismert alchimista írásművek. Egyesek egyiptomi, mások görög és egynémelyek mindkét nyelven íródtak. Azonkívül több európal múzeumban, nevezetesen Párizsban, a hasonló tartalmu görög kéziratoknak egész sora van meg. Ezek legrégebbike, az u. n. "SZT. MÁRKUS kézirat", a Kr. u. 11-ik századból ered, a többiek túlnyomó részben nagyon régi munkák másolatai. Egyikük-másikuk olyan határozottan pogányos jellegű, hogy eredetijük, melyről lemásolták, legkésőbb a Kr. utáni 2-ik századból ered.

BERTHELOT franczia chemikusé az érdem, hogy e régi okmányok legfontosabbjait mintegy 10 évvel ezelőtt [1890 körül] feldolgozta s főbb tanaikat nyilvánosságra hozta. Az alchimia eredetének és első fejlődésének vázlatát rövid vonásokban a következőkben közöljük:


236

Az alchimia eredetét illetőleg különbséget kell tennünk a mondák között, a melyeket a régi okmányok őriztek meg számunkra és amaz eredet között, a melyet a fenforgó tények alapján tehetünk fel.

Ugyanis az alchimisták ugyanazt az eljárást követték, a melyet a kabbalisták: hogy tudományuknak tiszteletreméltóbb külsőt adjanak, isteni eredetet tulajdonítottak neki és keletkezését regék ködébe burkolták. Minthogy azonban ezekből a regékből a tényleges eredetre is világosság esik, kezdjük ezekkel.

Valamennyi forrás, mely az alchimia kezdetét tárgyalja, egyhangúlag azt adja hirül, hogy e tudomány atyja HERMESZ TRISZMEGISZTOSZ ("a háromszorosan nagy") volt. Ő utána nevezték hermetikusnak e tudományt. 20,000, mások szerint 38,625 munkát írt e kérdésről. A legrégibbek egyikének "Chena" volt a czíme s ebből származott volna a "chemia" elnevezés. Az arabok az "al" névelőt tették elébe, s így jött létre az "alchimia" név, a melyet az aranycsinálás jelzésére még ma is használnak.

A hermetikus munkák – úgy látszik – tényleg megvoltak, ha nem is a mondák említette óriási számban. Hogy hogyan keletkezett ez az egész irodalom, arról később lesz szó; minthogy ma már az alchimiás művek egyike sincs meg, tartalmukról csak hozzávetőleg nyilatkozhatunk. Valószinűleg nemcsak az alchimiát, hanem az egyiptomiak egyéb "bölcseségét" is felölelték; így némelyek a fentebb tárgyalt "halottak könyvét" és a "Harris-féle varázs-papiruszt" is a hermetikus munkákhoz számítják. Tudjuk az alchimista munkákról, hogy nem kizárólag alchimiát, fémátalakító reczipéket tartalmaztak, hanem igézéseket és asztrologiai táblázatokat is. Részben ebből magya-


237

rázható, hogy az idők folyamán elpusztultak. A római kor több keresztény császárja u. i. a varázslatot nagy buzgalommal üldözte és elégetett minden kézrekeríthető varázslatos munkát. Ily módon varázsigéik miatt az alchimista írásművek is ugyanerre a sorsra jutottak.

Számos, mai napig fenmaradt papiruszban és görög kéziratban több mondat fordul elő, melyeket HERMESZ-nek tulajdonítanak. Ez alchimista főtanok egyike így szól: "Ha meg nem fosztod a testeket testi állapotuktól s ha át nem alakítod a testietlen anyagokat testekké, nem fogod elérni, a mire vágyol". BERTHELOT magyarázata szerint e homályos szavak értelme a következő: Ha a fémeket megfosztjuk fémes állapotuktól (feloldás, oxidálás, stb. útján), és ha nem kapunk fémeket nem fémes anyagokból, akkor a fém-átalakítás nem fog sikerülni.

Egy másik formula, melyet ugyancsak HERMESZ-nek tulajdonítanak, az a misztikus fohász, mely az alchimistáknál szokásban volt: "Világegyetem! halljad hangomat; a föld nyíljék meg előttem! Fák, ne reszkessetek, dicsérni akarom az Urat, Őt, a ki minden és a ki egyetlen. Az ég nyíljék meg, a szelek némuljanak el: valamennyi adományom Őt dicséri, a ki minden és egyetlent Az ú. n. "Hermesz-hangszer", a betegségek kimenetelének jóslására használt bűvös tábla, későbbi alchimisták adatai szerint szintén HERMESZ-től származik, de ez elszórt, csekély számú adatokon kívül működéséről mit sem tudunk.

Az alchimia titokzatos alapítói között említik AGATHODAEMONT, vagy CNOUPHI-t, a gyógyító tudomány istenét az egyiptomiaknál, úgyszintén IZISZT is. E tudomány bölcsője tehát, úgy látszik, kétségbevonhatlanul Egyiptomban ringott.


238

Ezeken a képzelet alkotta személyeken kívül forrásaink a történelmi személyiségeknek egész sorát említik, kik mint alchimisták vagy e téren mint írók szerepeltek. A legtöbb görög filozofus, THÁLESZ, HERAKLITOSZ, DEMOKRITOSZ, PLÁTÓ és ARISZTOTELESZ ilyképen alchimistákká lesznek. Pedig egyikük sem hagyott hátra alchimiás munkát, miért is valószinű, hogy csak a későbbi időkben tették meg őket alchimistáknak, hogy e tudományt nevükkel diszíthessék. Az egyedüli, kit a jogosultságnak némi látszatával lehet az alchimiával kapcsolatba hozni, csodálatos képen DEMOKRITOSZ, kinek különféle téren nyilvánított nézetei az összes görög filozofusok között leginkább rokonok korunk nézeteivel. 337-ben Kr. e. halt meg s tudjuk róla, hogy Chaldeában és Egyiptomban utazgatott; a hagyomány szerint beavatták az egyiptomi varázslatba is. Forrásaink híradása szerint 4 könyvet írt az arany, ezüst és a kövek szinezéséről, valamint a bíborral való festésről. Ilyen munka tényleg van is latin fordításban 1573-ban jelent meg Páduában, e czímmel: "Democritii Abderitae de arte magna." Tartalmát a régibb görög kéziratok gyakorta idézik, úgy hogy már az ó-korban meg kellett lennie; ezenkívül ZOZIMES, a legrégibb alchimista a Kr. u.. 2-ik század végén DEMOKRITOSZ-t mint régi tekintélyt idézi. Még különféle egyéb alchimista munkákat tulajdonítanak neki, melyekről ma semmit sem tudunk; tehát nyilvánvaló, hogy DEMOKRITOSZ nevén már KRISZTUS idejében egész irodalom volt. Természetesen, hogy tényleg ő írt-e azok közül valamit, az ma már bizonyossággal el nem dönthető.

Az említett ZOZIMES AFRICANUS-on kívül, a ki a 3. százád elején élt, a legrégibb alchimisták, a kik-


239

nek reánk maradt munkái kétségen kívül valódiak: SYNESIUS az 3. század kezdetén és OLYMPIODORUS, a ki körülbelül ugyanakkor élt. Ezek, valamint több más szerző munkáinak másolatai különböző könyvtárakban vannak meg és az egyiptomi papiruszokon kívül ezek az alchimia eredetéről szóló ismereteinknek forrásai; megtudjuk belőlük, hogy milyen chemiai anyagokat és folyamatokat ismertek az egyiptomiak. E tanulságokat még a mumiasírokban talált különféle tárgyak is megerősítik. Ebből az anyagból nem nehéz már most megállapítani, hogy mi indította meg az aranycsinálásban való hitet, s hogy az alchimisták milyen módszerekkel éltek és milyen elméleteket állítottak fel eljárásaik magyarázatára. Kíséreljük meg, hogy e kérdésekre röviden megfeleljünk.

Az aranycsinálás hite. Az egyiptomiak többféle fémet már nagyon régi idő óta ismertek, így az aranyat, ezüstöt, rezet, ónt és ólmot. Míg a két nemes fém, az arany és az ezüst a földben tisztán található, a többi rendszerint csak vegyületeiben fordul elő, a melyekből különböző anyagok hozzáadásával olvasztás útján nyerik a fémet. Ezt a mesterséget tehát az egyiptomiak, úgy látszik, ismerték. Minthogy azonban azok az ásványok, a melyekből a fémeket nyerték, nem igen szerezhetők be tisztán és más anyagokkal való elegyedés nélkül, azért a kiolvasztásnál is csak ritkán kaptak tiszta fémeket, hanem inkább csak öntvényeket, melyek más szinűek és tulajdonságúak voltak, mint a tiszta fémek. Minthogy az arany és az ezüst gyakran található együttesen, ez érczek kiolvasztásakor elektrumot vagy azemot, ezüsttel kevert aranyat kaptak, melynek színe a két fémé között áll, s mely az aranynál könnyebben


240

olvasztható és kovácsolható. A réz és ón kiolvasztásánál bronzot kaptak, mely önthető és keményíthető, a mire a tiszta réz nem alkalmas. Réz és zink vegyítése útján kapták a sárgarezet és a vörössárga tombakot. Minthogy pedig abban az időben azoknak a gyakran csekély elegyedéseknek a kimutatása, melyek valamely fémnek új és becses tulajdonságokat adtak, úgyszólván lehetetlenség volt, könnyen származott az a feltevés, hogy olvasztás közben maga a fém alakult át, mely hitet az idők folyamán megismert tények sorozata csak megerősíthette. Így pl. az ólomérczekben csaknem mindig akad csekély mennyiségű ezüst. Ha már most a nyert ólmot a levegőn hevítjük, az ólom elég, míg a hozzáelegyedett ezüst megmarad. Annak, a kinek nincsenek meg az eszközei, a melyekkel kimutathatná, hogy az ezüst kezdettől fogva ott volt, úgy látszik a dolog, mintha az ólom egy része ezüstté vált volna, a mit az egyiptomiak annál is inkabb elhittek, mert az ezüst és az ólom színre, fajsúlyra és egyéb, külső tulajdonságaikra nézve egymáshoz közel állanak. Hasonlóképen van a dolog az arannyal is. Van a természetben ásvány, a kénarzén, mely egészen aranyszínű. A régiek azért aranyfestéknek, auripigmentum-nak nevezték. Ez az auripigmentum néha kevés aranyat is tartalmaz, mely kellő melegítés után visszamarad. Szerintük itt fémátalakulás történt; az aranyhoz hasonló auripigment a melegség behatása alatt részben arannyá változott.

De ilyen átalakulásra nem pusztán a fémek voltak alkalmasak. Úgy látszik minden anyag, mely valamely másikhoz hasonló, czélszerű kezelésre a másiknak több tulajdonságát veheti fel. Az üveg előállításánál, ha tiszta anyagokat használunk, színezetlen üvegtö-


241

meget kapunk, mely fényére drágakövekhez hasonlít. De különböző fémek csekély adagainak hozzáadása által az üveganyag megfestődik s akkor a természetes drágakövektől már csak kisebb keménysége által különbözik. A régi egyiptomiak ily módon már nagyon régen készítettek mesterséges drágaköveket, a mint ezt a mumia-sírokban gyakran talált leletek bizonyítják.

A fémek és drágakövek ez átalakításait, melyeket korunk chemikusai a legnagyobb biztossággal végéznek el, mert az eljárás kellékeit jól ismerik, az egyiptomiak természetesen csak véletlenül fedezték fel. A mit így felfedeztek, a papok, kik a tudást, mint az ó-korban mindenütt, úgy az egyiptomiaknál is hatalmukban tartották, nagy titok gyanánt följegyezték. A hermetikus munkák valószínüleg ilyképen keletkeztek; nem egy ember szerzette azokat, hanem nemzedékeken át az egész papság. A munkák száma a századok folyamán ezért nőtt fel oly nagyra és minthogy az egyes munkák valószinűleg nem viselték szerzőjük nevét, az egész sorozatot HERMESZ-nek, azaz az isteni bölcseségnek tulajdonították. Hogy az alchimia keletkezését illetőleg es a föltevés helyes, hogy kiindulópontul tényleg a metallurgiás folyamatok szerepeltek: ezt DEMOKRITOSZ idézett műve, mely éppen a fémek és kövek festését tárgyalja, világosan tanusítja. És midőn a fémátalakulásokban való hit már meggyökerezett, az egyiptomi papok érthető buzgósággal fogtak hozzá a fémek nemesítésére szolgáló biztos módszernek kutatásához. Minél több közös értékes tulajdonsága volt valamely fémnek egy másikkal, annál lehetségesebb volt, úgy hitték, tökéletes átalakítása. Így pl. a sárgarezet "tökéletlen" aranynak, az ónt pedig az ezüsthöz hasonló színe miatt az ólom és az ezüst


242

között álló középanyagnak tekintették. Tiszta ónból való rudacska hajlításakor csikorgó zörejt hallat, "lármázik". A régiek hite szerint ez volt az ón és az ezüst között a leglényegesebb különbség, azért igyekvésük főleg oda irányult, hogy az ónt "lármájától" megfosszák. Ez sikerült is, midőn később a higanynyal megismerkedtek. Az ónnak higanynyal való vegyülete súlyos, ezüstfényű s nem ad zörejt; azt hitték tehát, hogy tényleg sikerült a fémet nemesíteniök. Természetesen ez az ónfoncsor éppen oly kevéssé ezüst, mint a mily kevéssé arany a sárgaréz; az anyagoknak csak is bizonyos külső sajátságai lettek közösek; a régieknek azonban, kiknek a különbségek pontosabb meghatározására nem voltak eszközeik, természetesen azt kellett hinniök, hogy az átalakítás tényleg megtörtént.

Az alchimiás módszerek. Az egyiptomi alchimisták alkalmazta chemiai eljárások megértése nagyon is sok előismeretet tételez föl, semhogy közelebbi taglalásukba bocsátkozhatnánk. Általánosságban csak azt mondhatjuk, hogy a meglevő alchimista munkákban sehol sincs utalás arra, hogy a régiek olyan módszereket ismertek volna, melyeket korunk minden chemikusa ne ismerne és ne használna. Azok után pedig, miket fentebb a fémátalakításban való hit okai gyanánt említettünk, könnyen be lehet látni, hogy valami különösen csodálatos eljárásokra nem is volt szükségük. Rájuk nézve csak a külső szín volt a lényeges; ha két fém szine, keménysége, fajsúlya és egyéb fizikai sajátságai egyezők voltak, az alchimisták ezeket egyazon anyagnak tekintették, minthogy az anyagok chemiai tulajdonságainak vizsgálatához egyáltalában nem, vagy csak felette tökéletlenül értet-


243

tek. A fémek fizikai sajátságainak különböző fémek célszerű elegyítése útján való utánzása pedig általában nem nehéz feladat. Alig is fér hozzá kétség, hogy csakis ilyen elegyeket állítottak elő, bár tény, hogy ezt némelykor felette mesterségesen bonyolult úton érték el, minthogy maguk sem voltak tisztában azzal, hogy mi történik. Tanusága ennek a föntebb említett hermetikus formula is, mely az anyagnak anyagiatlanná és az anyagtalannak anyaggá tételére szolgált.

Az alchimiás elméletek. Vajjon az alchimisták ezeket az átalakulásokat miképen magyarázták maguknak? Úgy látszik, a legrégibb időkben egyátalában meg sem kisérelték e jelenségek értelmezését. Ámulva állottak szemben ezekkel a talányszerű átalakulásokkal, melyek nézetük szerint egyenesen isteni beavatkozásokra voltak visszavezethetők. Saját erejéből ember ilyet nem mívelhet; ehhez isteni segítségre volt szükség. Az ilyen felfogás magyarázza meg azt a tényt is, hogy a legrégibb alchimiás művekben ugyanannyi a bűvös szólam, himnusz és fohászkodás, mint a reczipe.

Az istenek segítsége volt a legfőbb. Midőn később az asztrologia – talán a chaldeusokkal való érintkezés következtében – jobban kifejlődött, a bolygók vették ám istenek és a földi események között való közbenjáró tagok szerepét. Azt hitték, hogy a földön különböző fémek mindegyike bolygójának uralma alatt fejlődik ki. Valószinűleg abból az időből ered az a sajátságos szokás is, mely szerint minden fémet valamely bolygó jegyével jelöltek meg, s a mely szokás, a míg alchimiával foglalkoztak, sőt egészen a mi időnkig fenmaradt. Az aranyat a Nap javára írták s ezért Nap jegygyel jelölték, az ezüst a Holdé s jegye Hold, az elektrum, az ezüsttel kevert arany a


244

Jupiteré Jupiter, az ólom Szaturnuszé Szaturnusz, a vas Marszé Mars, és az ón Merkuré Merkur. Midőn később megismerték a higanyt, a jelölésekben némi változtatást tettek, de a bolygók jegyének alkalmazását megtartották. Az asztrologiás táblák, melyekre számos régi alchimiás műben akadunk, a mellett bizonyítanak, hogy az alchimia és az asztrologia egykor szoros kapcsolatban volt.

A fémek átalakulásának természetes magyarázatát czélzó első kisérletek kétséget kizárólag a görög korszakból erednek, mikor is a kérdéses tünemények értelmezésére a görög filozofusok természettanát használták fel. EMPEDOKLESZ állította fel a négy elemről (tűz, levegő, föld és víz) szóló tant, s azt hitték, hogy minden e négy elemből tevődött össze. PLÁTÓ megtartotta ezt a felfogást, de azzal a módosítással, hogy a négy elemet egyazon ősanyag átalakulásaiból keletkezettnek képzelte. Ezt az elméletet a görög alchimisták magukévá tették, minthogy így a fémátalakulásokat könnyen magyarázhatták. Feltették, hogy a négy elem az ősanyagból keletkezett, különböző kapcsolataikból pedig az egyes anyagok. Tehát minden anyag, főleg pedig minden fém valamennyi elemet magában foglal; ha tehát valamely fémet mássá akarunk átalakítani, csak egyes elemek bizonyos részét kell eltávolítanunk s néhány más elem részeit hozzáadnunk. Ez az átalakítás legkönnyebben úgy volna véghez vihető, ha valamely fémet ősalakjába (materia prima) hozhatnánk, melyben az sem nem tűz, sem nem föld, sem nem levegő, sem nem víz. Ha az anyag felvette ezt az alakját, tetszés szerinti fémmé volt átalakítható.

Midőn a higany ismertté vált, azt hitték, hogy benne találták meg az ős anyagot A higany u. i. könnyen egyesül más anyagokkal és az így keletkezett foncsorok


245

szilárdak, fehérek s tulajdonságaik az eredeti fémekéitől általában különböznek. Már említettük, hogy az ón foncsorosodás után nem "sír" többé, azonkívül pedig súlyosabb és ezüstösebb fényű lesz, úgy, hogy felületes megtekintésre úgy tetszik, mintha ezüstté vált volna. Hogy milyen nagy szerepet játszott a higany a régi alchimistáknál, az kiderül a már előbb említett SYNESIUS egyik kijelentéséből, mely szerint: "A higany minden alakot felvesz, miként a viaszk minden színt; Így a higany mindent megfehérít, elveszi minden dolognak a lelkét... Megváltoztat minden színt és megmarad akkor is, ha a többi már mind megszünt és még ha látszólag már nincs is, mégis benne van a testekben."

Lassankint, tapasztalás útján azonban felfedezték az alchimisták, hogy a higany mégsem lehet az ősanyag, de azért a materia prima vagy a bölcsek kövének hitét fel nem adták. Éppen csak arról volt szó, hogy megtalálják: ha egyszer megvan, a többi már magától is menni fog. A következőkben látni fogjuk, hogy az alchimia a bölcsek kövének megtalálására irányuló folytonos törekvések közepette hogyan fejlődött tovább.