III. SZAKASZ.
KORUNK SPIRITIZMUSA ÉS OKKULTIZMUSA.

A modern spiritizmus előzményei.

A spiritizmus Swedenborg kora előtt.

Napjaink spiritiszta szerzői nem ritkán állítják, hogy a spiritizmus ugyanolyan régi, mint az emberi nem. Ha ezt az állítást, a mint többnyire szokták, minden bizonyítás nélkül vetik oda, akkor ennek oka első sorban az az igyekezet, hogy a varázstudományok korát minél nagyobbnak tüntessék föl s tekintélyét és tiszteletreméltóságát így minél inkább öregbítsék. Az ilyen eljárást a régi varázstudósok munkáiból elég jól ismerjük.

De azért ez az állítás még sem egészen alaptalan; mert nem tagadhatjuk, hogy a régibb idők babonája mind elméletben, mind gyakorlatban is sok olvanfélét tartalmaz, a mi a jelenkor spiritizmusára nagyon emlékeztet. Hogy ezt bebizonyíthassuk, elóbb természetesen pontosan tisztába kell jönnünk a modern spiritiszta tan velejével, magvával. A míg ezt meg nem állapítottuk, addig hiába keresünk régi időkkel való analogiákat; mindez nem lesz egyéb bizonytalan tapogatózásnál.

Pedig korunk spiritizmusának alapvető elveit leírni nem könnyű dolog; mert bármennyire új is e


369

mégis változatos fejlődésen ment keresztül és különböző irányokba, az inkább népszerű, voltaképeni spiritizmusra, és az inkább tudományos okkultizmusra szakadt. A tudomány férfiai, kik a spiritizmus iránt érdeklődtek, bizonyos előföltételekkel láttak tanulmányozásához, melyek a nép széles rétegei előtt ismeretlenek, milyenek például a természeti törvények és a lelki élet ismerete. Ezért a spiritiszta jelenségeket másképen kellett fölfogniok, mint a hogy azokat a "tanulatlan" nép fölfogta. De még ha nem is tekintjük a tudományos, okkultista elméleteket és pusztán a voltaképeni spiritizmusnál állapodunk meg, a mely egyelőre egyedül forog szóban: akkor itt sem találunk az összes pontokra nézve megegyezést. Éles különbséget láthatunk az angol-amerikai és a franczia irány között; az előbbi teljesen elveti ez utóbbinak egyik főpontját. Mégis ez az egyenetlenség lényegileg csak bizonyos vallási kérdésekre szorítkozik, melyeknek, bármely választ adjunk is reájuk, a spiritizmus jellegére alig van nagyobb hatásuk. A spiritizmus sajátszerű színezetét éppen a szellemek természetéről és azoknak az emberekhez való viszonyáról szóló tantól nyeri és ebben a tekintetben valamennyi fajtája megegyezik a következő elvekben:

Az emberi lélek halhatatlan és a test halála után összeköttetésbe léphet az élőkkel és oly fizikai és lelki tünemények sorát idézheti elő, milyeneket az ember, legalább a természeti törvények és a lelki élet ismeretének mai állása mellett, előidézni nem tud. Hogy a szellemek, az elhaltak lelkei, az emberekkel érintkezésbe léphessenek, közvetítőül bizonyos sajátlagos hajlamosságú egyénre, ú. n. "médium"-ra van szükség. A "médiumitás", azaz az a képesség, hogy valaki


370

médium lehessen, kisebb-nagyobb fokban, minden emberben megvan, de még a legkedvezőbb természeti hajlamosságot is előbb gyakorlattal kell kifejleszteni.

Természetesen a spiritizmus tartalma ezzel nincsen kimerítve; ez csak legjellemzetesebb tanainak rövid foglalatja. Ha tehát ezekből az alapelvekből indulunk ki, akkor nem lesz nehéz még a legrégibb írásbeli hagyományokban is hasonló gondolatokra, sőt itt-amott arra vonatkozó határozott utalásokra is találnunk, hogy miképen lehet a szellemekkel összeköttetésbe lépni. Az egyiptomiaknak, mint már előbb láttuk, ősrégi hitük volt, hogy a lélek, Khou, a halál után visszatérhet a földre, különféle alakokat vehet föl, sőt az élő emberbe is behatolhat s "megszállhatja" (I. a 214. lapon). HOMÉROSZ részletesen leírja, hogy hogyan járt el ODISSZEUSZ, hogy a szellemekkel összeköttetésbe jusson (l. a 77. lapon). Föltehető, hogy ő a legrégibb "médium", melyről határozott híreink maradtak, bár tagadhatatlan, hogy módszere eltért mai médiumaink módszereitől. Azonban erre nagy súlyt nem helyezhetünk. Hiszen a spiritiszták általában azt hiszik, hogy a lélek a halál után nem lesz mindjárt tökéletes. Reátapadnak még ilyenkor a földilét összes képzetei, melyek a magasabb belátásnak csak lassan-lassan engednek tért. Teljesen rendjén van tehát, hogy a görög ODISSZEUSZ-nak, midőn nem régen elhalt barátjaival közlekedni [érintkezni] akart, oly eszközökkel kellett azokat idéznie, melyeket az ő kora a szellemi lények befolyásolására alkalmasaknak ítélt; tehát áldozott a holtaknak, valamint [ahogy] az isteneknek szokott áldozni és ezzel el is érte azt, a mit szándékozott, hogy t. i. idézte a szellemeket és a jövőt illetőleg közléseket kapott tőlük. Czélja tehát ugyanaz volt, a mi a mai


371

spiritisztáké; csak módszere volt más és kellett is, hogy más legyen. Ha ODISSZEUSZ a ma dívó eljárást követve társaival asztal köré ült volna, akkor alig ért volna el valamit; mert először is a görög bronz-asztalok súlyosak és nehezen kezelhetők voltak, másodszor pedig ODISSZEUSZ és elhalt barátai sem írni, sem olvasni nem tudtak; az a kisérlet tehát, hogy kopogással írásbeli közlést kaphasson, bizonyára eredménytelen lett volna. Látjuk ebből, hogy bár az alapeszmék azonosak, mégis minden kornak megvannak a maga módszerei, melyek az illető kornak általános fogalmaival összehangzók. Éppen ezért azt fogjuk találni, hogy minél közelebb jutunk századunkhoz és minél inkább hasonló a szellemi élet a miénkhez: a spiritiszta gyakorlat is annál teljesebben felel meg a mainak. – Az ó-kornak még egy tanuságát is említeni akarnám. Az ó-kor végén jelent meg az előbb (l. a 218. l.) említett munka, a "De mysteriis" és ebből azt látjuk, hogy szerzője a médiumitást és azokat a körülményeket, melyek között valamely médium működhetik, nagyon jól ismeri. Tudja, hogy a médiumnak bizonyos sajátságos állapotba kell jutnia, melyet eksztázisnak, elragadtatásnak vagy enthuziázmusnak nevez; világos, hogy ez ugyanaz az állapot, melyet ma "trance" néven ismerünk. Kifejti továbbá, hogy nagy különbségeket találunk a különböző médiumok működésében. A közönséges varázsoló, mondja a misztériumok könyve, csak a démonok segélyével bír hatni, ezzel azonban csak látszatot kelt valóság helyett. A theurgus azonban, a ki jámborságával az istenekéhez való hasonlatosságra emeli lelkét, tényleg azt tudja előidézni, a mit akar. A jelen kor spiritiszta nyelvén ez annyit tesz, hogy kevésbbé tökéletes és ki nem


372

fejlődött médiumok csak az alsóbbrendű, hazug és rosszindulatú szellemekkel tudnak közlekedni, melyeknek közlései rendszerint csalásra számítvák; a médiumnak tehát a fejlődés magas fokát kell elérnie és istenfélő embernek kell lennie, hogy a magasabbrangú szellemeket idézhesse.

A középkorban és az újabb korban a modern spiritizmussal való hasonlatosság egyre erősebben előlép. Nem időzöm hosszasabban annál a tudományos készüléknél, melyet a varázstudomány használt, hogy a szellemekkel összeköttetésbe jusson (l. a 323–332 l.). Elméleti szempontból tekintve a mai kor spiritizmusától kétségtelenül lényeges eltéréseket találunk. A tudós varázsolók intelligencziákat (angyalokat) és démonokat különböztettek meg és a szellemi lényeknek két csoportját külön lényeknek tekintették, melyeknek az elhaltak lelkeivel semmi dolguk. Ma ellenben azt hiszik, hogy mind az angyalok, mind a démonok csak bizonyos fejlődési fokai a lelkeknek, melyek eredetileg itt a földön éltek volt. Erre a különbségre nagy súlyt még sem lehet helyezni, minthogy mindkét irány megegyezik abban, hogy e szellemi lények, bármely eredetűek legyenek is, az emberrel közlekedhetnek. A mi a gyakorlatot illeti, a varázstudósük minden féle csodálatos műfogással éltek, melyek téves világnézetüknek megfeleltek; az ilyesmi azonban nem egyéb fölösleges sallangnál. Nagy súlyt helyeztek ana is, hogy szellemidézéskor bódító szerekkel füstöljenek; ebből látszik, hogy az önkívületi állapotot szükségesnek tartották és szereket is ismertek, a melyekkel azt elő lehet idézni. Egészben: a gyakorlati Kabbala a spiritizmus egyik, mindenféle fölöslegességgel megterhelt alakjának tekinthető.


373

Midőn a titkos tudományok népszerűek lettek és a nagy tudományos apparátus fölöslegessé vált, e varazslatos műfogások magva az, a mi a jelenkor spiritizmusával megegyezik, szintén inkább előtérbe lépett. Tizenhetedik századbeli és a tizennyolczadik század elejéről való munkákban pl. utasításokat találunk, hogy hogyan kell a médiumitást kifejleszteni, s ez teljesen megegyezik azzal, a mit e tárgyról modern spiritiszta munkák tanítanak. Csak egy lényeges különbség forog fönn, melynek alapja a kor szellemében rejlik. Tudvalevő, hogy az egyház sohasem nézte nyájas szemmel a varázsművészeteket és néhány század előtt még meglehetősen erős szereket használt, hogy az embereket hasonló kisérletektől visszariassza. Ha tehát valaki ilyesmivel akart foglalkozni, legokosabb volt, ha titokban cselekedte. Ezért szó sem lehetett róla, hogy valaki hasonló érzelműek körében képezze ki magát médiummá; ezt csakis magánosan tehette. Ebből következik az is, hogy kiképzése hosszabb időt igényelt; mert a médium, a mint azt a spiritiszták jól tudják, nagy mértékben erősbödik és fejlődik azzal, hogy "harmonikus" körben működik. A hol ez nincs meg, ott a fejlődés szükségkép lassabban megy végbe. Ezzel a kivétellel a médiumitás kifejlesztése egészen úgy történt, mint ma és az eredmény is ugyanaz volt.

"Az ősrégi isteni varázstat igaz praktikájának könyve" czímű kis, furcsa munkában, V. WORMS ÁBRAHÁM művében, mely valószínűleg a XVII-ik századból eredt, megtaláljuk a részletes utasítást, hogy az akkori idők módszereivel bárki hogyan fejleszthette magát médiummá. Ez imádságok, fohászkodások és egyéb szent szertartások útján történik és kerek más-


374

fél évig tart. Ez idő alatt semmi különös dolog nem történik; ennek lejártával azonban a médium teljesen kifejlődött.

"A negyedik félév első napján, mielőtt a nap délre állana, mihelyt imádságod igazán bensődből, szivedből fakad és a felhőkön át Isten szine elé hatol, meg fogod látni, hogy természetfölötti világosság töltendi be egész szobádat és téged kellemes illat veend körül".

Alig tévedünk, ha föltesszük, hogy ugyanazokról a fénytüneményekről van szó, melyek a mostani spiritiszta üléseken olyannyira ismeretesek.

"A harmadik napon pedig meg fogod tudni, hogy milyen helyesen alkalmaztad a tizennyolcz hónapnyi időt és kutattad az Úr igaz bölcseségét, a mikor látni fogod, hogy védő angyalod, az Úr kiválasztott angyala egy szép angyalnak képe előtted megjelenik és olyan barátságos és nyájas szavakkal szólít, hogy hasonló édességet emberi nyelv ki nem fejezhet. Azt is meg fogja neked magyarázni, hogy melyik az igazi bölcseség, honnan eredt, hibáztál-e és mennyiben cselekményeidben melyek a hiányosságaid, hogyan viselkedjél a következendőkben, hogyan uralkodjál a gonosz szellemeken és miképen érheted el minden terved és szándékod teljesülését".

Világos, hogy itt materializált szellemmel van dolgunk, mely a médiumot ugyanúgy tanítja és vezeti, a hogyan ez ma is történik. Tehát már azokban az időkben is egészen pontosan tudták, hogy miképen lehet a médiumitást kifejleszteni. De azonkívül ismerték még pedig valószinűleg sokkal nagyobb mértékben mint ma, a médiumitás hirtelen és önkéntelen fellépését is. A boszorkánypörök évkönyvei


375

teli vannak az "ördöngösségről" szóló tudósításokkal; ezek pontosan megegyeznek azokkal a leírásokkal, melyeket a mai spiritiszta folyóiratokban "spontán médiumitási rohamok"-nak neveznek. Az ilyen rohamokban rendszerint alacsonyrendű, gonosz, pajkos szellemekről van szó, melyek az emberrel közlekednek; nyaggatják és kínozzák a médiumot s környezetét és így könnyen érthető, hogy az ilyen rohamot néhány száz év előtt ördöngösségnek, azaz az ördög által való megszállatás nyilvánulásának tartották. Azt hitték, hogy az ördöngösség legfőbb oka valamely boszorkány, a mely valamiért meg akarja magát boszulni. Ezért az ördöngösség esetei rendszerint kiinduló pontjai voltak egy-egy boszorkánypörnek.

Nem kell sokáig kutatnunk, ha példákat keresünk az "ördöngösségre", "spontán médiumitásra", vagy bárhogyan nevezzük is a dolgot; csak egy jellemzetes történetet említek, (1) melyet BARTSKJÄRS ANNA nevű asszony írt le, kinek házában ez az 1608–1609. években megtörtént. Feljegyzéseit bővítésekkel és magyarázatokkal 1674-ben MAG. BRUNSMAND herlufsholmi rektor adta ki. Néhány idézet e könyv első fejezetéből elégséges lesz, hogy megmutassuk, miszerint már három évszázad előtt jól ismerték azokat a tüneményeket, melyek a spiritizmushan most olyan nagy szerepet játszanak.

"Első ízben, hogy házunkban ezt az ijedelmet megéltük, éjszaka volt, midőn is boldogult férjem, HANS BARTSKJÄR és én ágyban feküdtünk; ekkor fejünk alatt valami megszólalt, mint mikor a tyúk csirkéit

(1) E történet Dánországban "Kőge Huskors" néven ismeretes.          A szerző.


376

csalogatja össze. Nem sokkal később boldogult HANS BARTSKJÄR Németországba utazott. Két hét mulva nagy rémület támadt a házban s a hová jöttünk, borzasztót tapasztaltunk. Volt nálunk egy kis 12 éves fiú, férjem anyai unokatestvére. Mikor este ágyba kellett volna feküdnie, el kezdett panaszkodni és sírni és kijelenté, hogy ő nem mer a padon feküdni, mert annyi gonosz dolog történik körülötte. Ekkor saját szobánkba fektettem. Alig hogy lefeküdt, szörnyűségesen kiabálni kezdett. Gyorsan hozzá szaladtunk: ekkor az ágy négy sarokfája a fiút ide-oda rázta; szemeit olyan tágra mereszté, a mennyire csak lehetséges es senki sem tudta azokat lezárni; szája annyira csukva volt, hogy senki sem tudta szétfeszíteni. Midőn már sokáig mellette állottunk, egyszerre megjött a szava és fölkiáltott ... A következő napon este, mikor vacsorázni akartunk, az asztalnál állott, hogy ételét átvegye. Ekkor így szóltam hozzá: Jakab, vedd az ételt, feküdjél le és ajánld magad Isten oltalmába. Ha megint olyasmit kezdenél, mint tegnap éjjel, akkor úgy megijednénk, hogy ki kellene szaladnunk a házból. Midőn ezt mondám, a szoba- és konyhaajtó a falig csapódott. Ő pedig hirtelen az udvarban termett és a földtől másfél ölnyire a levegőbe emelődött. Így lógott a levegőben kifeszített karokkal, nyitott szemekkel és csukott szájjal. Álla vaczogott s úgy járt, mintha elveszítené. Megfogtuk lábát és vállát teljes erővel húztuk, mert le akartuk húzni a földre. De nem tudtuk helyéből kimozdítani. Ekkor valamennyien térdre borultunk és az örök Istenhez fohászkodtunk, hogy legyen irgalmas és könyörületes. Midőn így imádkoztunk volt, megszabadult és talpra állott, de szája még csukva volt és beszélni egyáltalában nem tudott."


377

A médiumisztikus jelenségek, melyekről itt szó van, részben kopogó hangok, mint a tyúk kotlása a párna alatt, részben élettelen tárgyak önálló mozdulatai, mint az ajtók és az ágy mozgásai, és végül a médiumnak a levegőben való libegése, az úgynevezett levitáczió. A következőkben mindezeknek közelebbi megbeszélésére bőven lesz alkalmunk; olvasómat, ha e tüneményeknek újabb időben való szereplését nem ismerné, a modern spiritizmus eredetéről szóló fejezetre (l. a 404. l.) utalom s látni fogja, hogy a hydesville-i és stradford-i (l. a 411. l.) szellemjárások a leírt történetnek csak másolatai, még pedig meglehetősen gyönge másolatai.

Elhagyván már most a spiritizmus és médiumizmus régibb alakjait, áttérünk ama férfiú életének és működésének rövid leírására, ki korunk babonájára kétségen kívül a legnagyobb közvetetlen hatást gyakorolta.


Swedenborg Emánuel.

SWEDENBORG EMÁNUEL, az újabb kor legjelentékenyebb látnoka, 1688 jan. 29-ikén született Sveden birtokon, Dalarneban. SVEDBERG JASPER tudós püspöknek második fia volt és, valamint [miként] testvérei is, nagyon gondos és istenfélő nevelésben részesült. Már szülőföldjén bő ismeretekre tett szert a hittudományban és a régi nyelvekben. Az upsalai egyetemen főleg természettudományokat tanult, mely tanulmányait külföldön folytatta, mikor a pestis 1710-ben Upsala elhagyására kényszerítette. Négy év múlva tudásban gyarapodva tért haza, a mint ezt egy tőle származó mennyiségtani és fizikai kérdésekkel foglalkozó tudományos munka bizonyítja. Az állam ekkor szak-


378

értőül alkalmazta csatornák és dokkok tervezésénél, majd később a bányatanács tagja lett és mint ilyen számos fölfedezést és javítást tett. Tekintélyes fizikai és ásványtani munkáival olyan tudományos hírnévre tett szert, hogy a legtöbb tudós társaság tagjává választotta. Hazája körül szerzett érdemeiért "Swedenborg" névvel nemességet kapott. Ez SWEDENBORG életének külső oldala. Olyan fényes, hogy érthetetlennek látszik, miért kéri a híres természettudós 1745-ben hirtelen összes hivatalaiból való elbocsáttatását és miért szenteli életének hátralevő részét a jóslás és miszticzizmus mégis inkább csak kétes hírű foglalkozásának. De van életének sötét oldala is, mely kevésbbé vonzó, és az említett jelenség okát ebben fogjuk megtalálni. E sötét történetnek csak elejét és végét ismerjük; de nem nehéz elképzelni az ezek közé eső részt is. A dolog fiatalkori boldogtalan szerelemmel kezdődik. Kedvesét eljegyezte ugyan, de csakhamar észrevette, hogy a leányt szülei kényszerítették e frigyre és ezért visszaadta neki szavát. Elfeledni azonban nem tudta és nem is nősült soha.

A történet végét naplóból ismerjük, melyet SWEDENBORG akkor írt, mikor 1743–44-ben Németalföldön keresztül Angliába utazott Ez a könyv keveset szól az utazásról és arról, a mit útjában látott; főleg álmainak és belső életének részletes leírását tartalmazza. SWEDENBORG-ot, mint olyan egyént látjuk benne, kinek idegrendszerét a nemi kicsapongások, melyeket önmaga is "éjféli kedves szenvedélyé"-nek nevez, teljesen megrontották. Álmaiban hemzsegnek a nőalakok és hozzájok való viszonyát olyan részletesen és olyan burkolatlanul írja le, hogy aligha gondolhatott arra, hogy e könyv egykor nyilvánossága kerülhet.


379

De nem elég, hogy álmai nemi dolgok körül forognak. Éber állapotában is hasonló képzetek uralkodnak tudatán, úgy, hogy nincs ereje dolgozni. Ezektől az undok gondolatoktól csak úgy tud rövid időre megszabadulni, hogy szívből fohászkodik Istenhez és a golgothai keresztben keres menekvést. Míg lelke ilyen állapotban mélyen vallásos szemlélődések és legellentétesebb fajtájú gondolatok között ide-oda hánytorog, az 1744 ápr. 6 és 7 közötti éjjelen félig éber állapotban első úgynevezett "látomását éli meg".

Ezt naplójában következőképen írja le: "10 órakor feküdtem ágyba; fél óra múlva utóbb dörömbölést hallottam fejem alatt s azt hittem, hogy a csábító most talán eltünik. Mindjárt ez után zajjal járó erős rázást éreztem a fejemtől a lábamig. Azt véltem, hogy valami szent van felettem és erre elaludtam. Körülbelül 12 és 2 óra között ismét borzongás szaladt végig a fejemtől a lábamig, olyan zajjal, mint mikor a szelek több irányból csapnak össze. Ez erősen megrázott és arczra dobott. Abban a pillanatban, midőn leestem, egészen ébren voltam és láttam, hogy földhöz vertek és csodálkoztam, hogy mit jelentsen ez. És beszéltem, mintha ébren volnék, de mégis úgy éreztem, mintha valaki szájamba adná a szókat és mondám: "Óh mindenható Jézus Krisztus, az, hogy végtelen irgalmadból érdemesnek ítéled az ilyen nagy bűnöshöz eljönni, érdemessé tesz irgalmadra"; összekulcsoltam kezemet, s ekkor kéz jelenék meg, mely keményen körülfogta kezemet. Ezután azonnal folytattam imámat és mondám: "megigérted, hogy minden bűnöst irgalmasan magadhoz veszesz, nem tehetsz másképen, minthogy szavadat tartsad". Abban a pillanatban ölében ültem és szemtől szembe láttam


380

őt és ábrázatának vonásai fölötte szentek valának, úgy, hogy leírni nem is lehet" stb.

Ez esemény után, a melyet SWEDENBORG valóságos megnyilatkozásnak tart, meg van győződve Isten irgalmáról, folytatja vallásos szemlélődéseit és a biblia olvasását és úgy látszik, hogy egyre jobban ura lesz undok gondolatainak. Természetesen idegrendszere ezzel még távolról sem állott helyre, a mit az is bizonyít, hogy első látomása után egy év múlva újból viziója van, melyben Istentől hivatottnak érzi magát, hogy új isteni megnyilatkozás eszközéül szolgáljon. Erről a látomásáról következőképen számol be:

"Londonban valék és későn este megszokott vandéglőmben vacsoráztam, hol külön szobám volt, hogy egyedül lehessek. Az étkezés vége felé azt vettem észre, hogy szemem előtt valami ködféle terül szét és a padlón csupa undok csúszómászó állatot, kígyókat, gyíkokat, varangyokat és más efféléket láttam. Ezen annál inkább megijedtem, mert csaknem sötét lett. De a sötétség nemsokára eltűnt és férfit láttam, a ki sugárzó fénytől övezve a szoba egyik sarkában ült s a ki hangos szóval kiáltott rám: "Ne egyél annyit!" Ezzel a kiáltással a látomás eltűnt és midőn magamhoz tértem volt, gyorsan hazamentem, a nélkül, hogy e dologról valakivel beszélnék. Sokat gondolkodtam a történteken, de nem tudtam a jelenséget megmagyarázni. A következő éjjel ugyanaz a fényes alak újból meajelent és mondá: "Én vagyok az Úristen, a Teremtő és Megváltó; kiválasztottalak, hogy az embereknek a szentírás belső szellemi értelmét megmagyarázzad és én fogom néked sugallani, hogy mit írj." – A férfi biborba volt öltözve s a jelen-


381

ség körülbelül félóráig tartott. Ezen az éjen megnyilt belső szemem, úgy hogy láthattam a szellemeket az égben és a pokolban, s közöttük régebbi ismerősökre találtam. Ettől az időponttól fogva visszavonultam minden világi foglalkozástól, hogy kizárólag szellemi szemlélődéseimnek szentelhessem magamat, a mint az nekem rendeltetett. Utóbb lelki szemem többször is megnyílt, úgy, hogy fényes nappal láthattam, mi történik amabban a világban és úgy beszélhettem a szellemekkel, mintha emberek volnának".

Ez a leírás fölötte csodálatos. A látomány első része, a sok utálatos állat, szinte deliriumszerű állapotra mutatna; minthogy azonban SWEDENBORG mindig mértékletes volt evésben és ivásban, idegrendszere más módon rázkódhatott meg. Hogy mennyire beteg volt, világosan kitűnik a látomás másik részéből is. Hogy Isten tényleg megjelent volna neki, hogy elrendelje, miszerint kevesebbet egyék, az fölötte valószinűtlen. Világos, hogy a látomány nem volt egyéb halluczinácziónál. De SWEDENBORG hivatottnak érzi magát, hogy új megnyilatkozásnak legyen eszköze. Ebből érthetővé válik az is, miért vonul vissza oly hirtelen a magánéletbe; de minden elfogulatlan biráló meg fogja engedni, hogy későbbi prófétai működése kissé zavaros forrásból eredt.

SWEDENBORG 1772-ben bekövetkezett haláláig folyton közlekedett [érintkezett] szellemekkel. Nemcsak, hogy látott személyeket, kiket életükben ismert volt, hanem olyan férfiakkal is, minők VERGILIUS, LUTHER és MELANCHTON, nem egy tanulságos beszélgetése volt. Nagyon is messzire vezetne, ha mindezekkel a jelenségekkel bővebben foglalkozni akarnánk. Hogy bebizonyítsuk,


382

hogy milyen erősen hitt SWEDENBORG valóságukban, idézzük e szellemlátogatások egyikét, melyen PORTHAM V. ABO ismert tanár jelen volt. Ez Londonban kereste föl SWEDENBORG-ot, de nem beszélhetett vele azonnal, mert más valaki volt nála. PORTHAM hallotta azt is, hogy SWEDENBORG a szomszéd szobában valakivel élénken beszélgetett, de egy hangot sem tudott meghallani abból, a mit a másik mondott. Ekkor fölnyilt az ajtó és SWEDENBORG folytonos beszélgetés közben egy PORTHAM előtt láthatatlan alakot kisért az ajtóig, hol a képzelt személytől a legnagyobb udvariassággal bucsút vett. Erre PORTHAM-hoz fordult és elmondta neki, hogy éppen VERGILIUS látogatását fogadta, a ki fölötte barátságos volt hozzá és neki több érdekes fölvilágosítással szolgált.

SWEDENBORG szellemlátomásai annyiban nem föltünőek, a mennyiben éppen beteg agyvelőre mutatnak, mely azokat a személyeket, a kikkel élénken foglalkozott, halluczinácziókban elébe varázsolta. Ellenben, valószinűleg szintén 1743 után, más képesség fejlődött ki benne, mely számos, fölötte titokzatos jelenséget idézett elő. Ugyanis térben és időben távolbalátóvá lett, úgy, hogy meglátta úgy azt, a mi a jövőben fog történni, valamint azt is, a mi egyidejűleg távolfekvő helyeken történik. Efelől számos közlemény maradt fenn és minthogy ezek közül nem egyet kritikus és épen nem könnyen hivő egyének írtak meg, a kik rögtön minden lehetőt elkövettek, hogy a dolog igaz magvát kihámozzák, e történeteket csakúgy rövidesen, mint költött dolgokat nem lehet félretenni. Így SWEDENBORG híres kortársa, KANT IMMANUEL, SWEDENBORG távolbalátó képességére vonatkozó kutatásairól több munkájában beszámol.


383

Itt közöljük a KANT által leírt eseteknek egynémelyikét.

SWEDENBORG távolbalátásának legcsodálatosabb esete bizonyára a stockholmi tűzvészről szóló híres tudósítás. 1739 szeptember 1-én SWEDENBORG visszaérkezett Svédországba és délután 4 órakor Gothenburgban lépett partra. Egy barátja mindjárt társaságba hívta meg. 6 órakor távozott a társaságból, de egy pillanat mulva sápadtan és megrémülve tért vissza. Elbeszélte, hogy Stockholmban nagy tűzvész pusztít. Nagyon nyugtalan volt és gyakran kiment szabad levegőre. 8 óra tájban azt beszélte, hogy a tüzet eloltották, éppen három háznyira stockholmi lakása előtt. SWEDENBORG állításának híre rögtön szétterjedt a városban és a kormányzó füléhez is eljutott. A következő reggel elküldött SWEDENBORG-ért, a ki a tűzvész minden részletét leírta előtte. Csak hétfőn este jött hírmondó Stockholmból Gothenburgba és kedden reggel érkezett a királyi hírnök. E hírnökök jelentései pontosan megegyeztek SWEDENBORG; leírásával. KANT ezt az esemény után körülbelül hat év múlva írta le. Adatait egy barátjától kapta, a ki maga is a két említett városban volt és szemtanukkal beszélt, a kik a csodálatos eseményre még pontosan emlékeztek. KANT második hasonló példát is említ. MARTEVILLE-né, a hollandi követ özvegye, Stockholmban 23,000 hollandi forintról szóló számlát kapott egy aranyművestől. Meg volt róla győződve, hogy elhalt férje, a ki pénz dolgában nagyon lelkiismeretes volt, már régen kifizette a számlát, de az ötvös nyugtatóját [nyugtáját] nem tudta megtalálni. Szorultságában SWEDENBORG-hoz fordult és kérte, hogy ha talán a szellemvilágban férjével találkoznék, kérdezősködjék a nyugtató után. SWEDENBORG meg-


384

ígérte s három nap mulva eljött s elmondta, hogy beszélt MARTEVILLE úrral; ez tudtára adta, hogy az említett nyugtató bizonyos szekrénynek titkos fiókjában van. Ott meg is találták. Eltekintünk attól, hogy SWEDENBORG azt hitte, hogy fölvilágosításait a szellemektől kapta, mert e felfogásra nem fektetünk nagy súlyt. A történet, ugyanúgy, mint az előbbeni, inkább távolbalátásra mutatna, ki tényleg úgy történt, a hogy itt leírják. Azonban MARTEVILLE-né második férje ugyanezt az eseményt később pontosabban leírta. Az ő előadása szerint M.-né asszony éjjel megálmodta, hogy hol van a nyugtató, mire rögtön fölkelt és tényleg ott találta. Következő reggel SWEDENBORG eljött hozzá s elbeszélte, hogy éjjel azt álmodta, hogy a nyugtató az említett fiókban van, ugyanott, a hol M.-né azt tényleg megtalálta. A dolog ilyenképen sem lesz érthetőbb, de az a körülmény, hogy ugyanazt az eseményt olyan különfélekép adják elő, valószinűvé teszi, hogy az egész sokkal természetesebben történt.

Számos példáját említik SWEDENBORG látnoki képességének is. Így állítólag megjövendölte volna egy tengeri út befejezésének napját és óráját, s a csodálatos ebben az, hogy az idő, melyet mondott, rövidebb volt, mint a mennyire ez az út különben, még kedvező körülmények között is, terjedni szokott. Egy társaságban megkérdezték, ki fog a jelenlevők közül legelőbb meghalni? SWEDENBORG bizalmasan tudatta a kérdezővel, hogy O. O. úr (a jelenlevők egyike) már a legközelebbi reggel, 1/4 6-kor meg fog halni: ez állítólag be is következett. Nem akarunk e csodálatos történetekkel tovább is foglalkozni; az igaz a tévessel valószinűleg annyira összevegyült bennök, hogy ma


385

már szétválasztani nem lehet. Sokkal jobban érdekelnek minket SWEDENBORG misztikus-vallásos munkái; mert ezekben megtaláljuk a modern spiritizmus egész elméleti alapját, a mely legfontosabb tantételeit kimutathatólag innen kölcsönözte.

SWEDENBORG nagyszámú terjedelmes munkát irt, melyekben hittudományi szemlélődéseit es a szentiráshoz kapcsolt magyarázatait írta le. Ebben egészen kabbalista módon jár el, a mennyiben az írás minden szavában új, rejtett értelmet keres. "Isten szavának minden egyes kifejezésében belső értelem rejlik, úgy, hogy nem természetes és világi dolgok értendők azokon, a mint a betű értelme mutatná, hanem szellemiek és égiek; és ez nemcsak több szónak értelméről áll, hanem minden egyes szóról is." Azok a misztikus magyarázatok, melyek révén SWEDENBORG új vallásos szekta megalapítója lett, ránk nézve nem értékesek; tanának csak egy oldala jő számba, az, a mely a szellemekről, azaz az elhaltak lelkeiről és azok állapotáról szól. Csaknem mindazt, a mi erre a kérdésre vonatkozik, megtaláljuk munkájában: "De coelo et ejus mirabilibus et de Inferno, ex auditis et visis", London 1758. Ez a könyv, melyet csakhamar a legkülönfélébb európai nyelvekre lefordítottak, körülbelül legelterjedtebb munkája és az ebben hirdetett tanokat a modern spiritiszta fölfogással összehasonlitva, világosan láthatjuk, hogy ez utóbbi milyen sokat vett át SWEDENBORG-tól. A nélkül, hogy ezzel az összehasonlítással foglalkoznánk, csak SWEDENBORG tanának főbb pontjait akarjuk vizsgálni. Az olvasó ezeket a spiritizmusnak később vázolandó tanaival maga is könnyen összehasonlíthatja.

SWEDENBORG tana több pontban különbözik a pro-


386

testantizmustól és a katholiczizmushoz közeledik; így főleg abban, hogy szellemvilágot, középállapotot tesz föl, melyet a lélek a halál után átél, hogy vagy a mennyország vagy a pokol számára előkészüljön.

"A szellemvilág nem az ég, nem is a pokol, hanem középhely és középállapot a kettő között; az ember halála után előbb ide kerül és egy idő mulva világi életéhez mérten vagy az égbe emelkedik vagy pokolra vettetik."

"Ottani tartózkodásának ideje nincsen megszabva; egyesek odajutnak és azután mindjárt vagy az égbe emelkednek, vagy pokolra vettetnek; mások néhány hétig maradnak ott, ismét mások több esztendeig, de nem tovább harmincznál" – Ellentétben a túlvilági dolgokról szóló régibb felfogásokkal, SWEDENBORG felteszi, hogy sem eredeti angyalok, sem ördögök nincsenek; ezek, véleménye szerint, mind emberek voltak. "A keresztény világ nem tudja, hogy az ég és a pokol az emberi nemből áll; mert azt hiszi, hogy az angyalok kezdettől fogva teremtettek és hogy az ég így keletkezett; továbbá, hogy az ördög vagy sátán a fény angyala volt, de seregével együtt letaszíttatott, mert engedetlen vala és hogy a pokol így származott. Az angyalok nagyon csodálják, hogy a keresztény világban ez a hit járja. Ezért azt akarják, hogy megbízásukból határozottan kijelentsem, hogy sem az égben nincs egyetlen egy angyal, a ki kezdettől fogva teremtetett, sem pedig a pokolban nincs ördög, a ki mint a fény angyala teremtetett és utóbb letaszíttatott volna, hanem valamennyien úgy az égben, mint a pokolban az emberi nemből származnak."


387

A szellemeknek, valamennyi angyalnak és ördögnek, emberi alakjuk van.

"Hogy az ember lelke testétől megválva is ember és hasonló alakú marad, erről éveken át, mindennapi tapasztalat alapján, meggyőződtem; mert ezerszer láttam s hallottam őket és beszéltem is velük. Ezért, ha az ember szellemmé lett, nem tud mást, mint abban a testben van, melyben a földön volt, tehát azt sem tudja, hogy meghalt. A szellemembernek valamennyi külső és belső érzéke is megvan, mely földi életében megvolt. Lát, hall és beszél mint azelőtt, ugyanúgy szagol és izlel, és ha megérintik, ugyanúgy érzi, mint azelőtt. Ohajt, kiván, kér, gondolkodik, megfontol, befolyásoltatja magát, szeret és akar mint azelőtt és a ki örömet talál a tudományos foglalkozásban, az olvas és ir, mint azelőtt."

Hogy az ember szellemekkel érintkezhessék, bizonyos sajátlagos állapotban kell lennie. De az az állapot két különböző alakban nyilvánulhat, a mennyiben vagy az ember (azaz az élő ember lelke) a testtől vagy a test a lélektől távollevő helyre távozik.

"A mi az első pontot, a léleknek a testből való kihelyeztetését illeti, a dolog így áll: az ember bizonyos állapotba jut, mely középállapot az alvás és ébrenlét között, melyben azonban azt hiszi, hogy teljesen ébren van. Ebben az állapotban egészen tisztán és világosan láttam, hallottam és csodálatosképen érintettem is szellemeket és angyalokat és pedig úgy, mintha testemnek ebben nem igen lett volna része.

A mi a második pontot, vagyis a testnek a lélektől való eltávolodását illeti, két-háromízben élénken átéltem, hogy az mi és miképen megy végbe. Egyetlen példát idézek. A város utczáin és mezőkön


388

jártam és ugyanabban az időben szellemekkel is beszélgettem, de úgy tudtam, hogy ébren vagyok és mindent egészen úgy láttam, mint máskor. De miután több órán át így jártam, egyszerre észrevettem és testi szememmel is láttam, hogy egészen más helyen valék.

Azt is megtudjuk, hogy miként beszélnek a szellemek az emberekkel. "Az angyalok és szellemek beszélgetése valamely emberrel ugyanolyan világosan hallható, mint mikor emberek beszélnek egymással; de a jelenlevők nem hallják, hanem csak az, a kihez a szellem beszél. Ennek oka abban rejlik, hogy az angyal vagy szellem beszéde előbb az ember gondolatai közé jut és innét belső úton érkezik hallószervébe, melyet tehát belülről mozgat meg ..... Ma azonban már ritkán szabad valakinek, hogy szellemekkel beszéljen, mert ez veszedelmes; ilyenkor ugyanis észreveszik, hogy valami emberrel van dolguk, a mit különben nem tudnak, már pedig a gonosz szellem természete olyan, hogy halálosan gyülöli az embert és semmire sem vágyódik inkább, mint hogy őt testileg, lelkileg megrontsa." Folytathatnók ezeket az idézeteket és a modern spiritizmus főbb tanainak legtöbbjét a SWEDENBORG munkájából vett kivonatokkal ismertethetnők. De elég lesz ennyi, minthogy ezzel a főbb pontokat megismertük.


A német pneumatologusok.

Nincsen új dolog a nap alatt. Hasonló mozgalom, mint a mely napjainkban az amerikai spiritisztáktól indult ki, egy ízben már régebben is volt, bár igaz, hogy kisebb mértékben. SWEDENBORG követői két táborba


389

szakadtak, úgymint népszerű, nem kritikus és viszont inkább tudományos irányúba. Az első az "északi látnok" legvadabb képzelődéseit az égről és a pokolról mint vallási hitelveket vakon elfogadta és azokon új vallását, "az Új Jeruzsálem egyházát" építé fel. A másik irányzat, melyet főleg német orvosok, jogászok és hittudósok képviseltek, előbb csak SWEDENBORG alapeszméjéhez csatlakozott, mely az emberi s a szellemvilág közötti érintkezés lehetőségét hirdeti; ezeket az eszméket azután tovább fejlesztették és a különböző korok mindenkori tudományos fölfogásával összeegyeztették. Minket itt kizárólag ez az utóbbi irányzat, a német pneumatologia vagy "szellemtan" érdekel, minthogy kétségtelen, hogy a pneumatologusoké az a dicsőség, hogy ők voltak az elsők, a kik rendszerbe foglalták azokat a tanokat, melyek ma a "spiritizmus" nevén ismeretesek. Ezzel nem akarom állítani, hogy az amerikai spiritiszták eszméiket tisztán a német pneumatologusoktól kölcsönözték, sőt az amerikaiak ezeket valószinűleg még csak névszerint sem ismerték. Daczára ennek, tény, hogy az európai tudósok, legalább is két évtizeddel a modern spiritiszta mozgalom előtt, az amerikai spiritizmussal megegyező tant fejtettek ki. Mutassuk be ezt az európai spiritizmust vagy pneumatologiát néhány rövid vonásban. Mivel azonban a különböző búvárok álláspontjainak ismertetése nagyon is messze vezetne, csak azokat a férfiakat említem, kiknek fölfogása a modern spiritisztákéval megegyezik.

A tulajdonképeni elméleti irányt a pneumatolologusok között JUNG-STILLING JÁNOS HENRIK képviseli. 1840-ben született Nassauban, mint szegény falusi tanító gyermeke. Öregszülei, a kiknél nevelkedett, szigorúan


390

vallásosak, de a mellett babonások valának úgy, hogy képzelete sejtelmekről, előjelekről és kisértetekről. szóló mesékkel kora gyermekkora óta megtelt. Strassburgban orvosi tanulmányokat végzett és mint szemorvos nagy hírnévre tett szert. Később a heidelbergi egyetemen az államtudományok tanára lett, 1817-ben halt meg.

JUNG-STILLING nagyszámú misztikus-vallásos munkát és regényt írt, melyeket itt figyelmen kívül hagyunk. "A szellemtan elmélete" czímű könyvében (Nürnberg, 1808) a szellemekről szóló tanát összefüggően adja elő, úgy, hogy elégséges lesz, ha kizárólag ehhez tartjuk magunkat. A szerző lényegileg SWEDENBORG álláspontján van, munkája azonban főleg annyiban érdekes, hogy az emberek és a szellemvilág egymáshoz való viszonyának a hipnotizmus segélyével való magyarázására benne látjuk az első kisérletet. A MESMER által 1779-ben megindított mozgalom a hipnotizmus vagy mint akkor nevezték, mesmerizmus, illetve állati delejesség tüneményeinek részletesebb megismeréséb wz vezetett. JUNG-STILLING ezt, mint orvos, természetesen jól ismerte és minthogy akkoriban azt hitték, hvgy az ember a hipnózis legmélyebb fokán, a szomnambulizmusban, távolbalátóvá lesz, könnyen érthető, hogy az elfogadott tényt a távolbalátás magyarázására használták fel. JUNG-STILLING elmélete éppen azért méltó a figyelemre, mert a modern okkultista tanoknak szinte elibük nyúl. Az ember testből, lélekből azaz idegszellemből és szellemből áll. A szellem isteni eredetű; érzékelő képessége határtalan volna, ha az idegszellem nem kötné a testhez. MESMER módszerével a test és szellem közötti kapcsolatot nagyrészt megszüntethetjük; ezaltal a szomnambulok érzékelő ereje fölszabadúl,


391

térben és időben távolbalátókká lesznek és odáig juthatnak, hogy a szellemeket is látják. Ha az élő ember szelleme az idegszellemmel fölszabadúl a testtől, más, távolfekvő helyeken jelenhet meg; így a szomnambul hasonmássá válhatik. Ez olyképen válik láthatóvá, hogy a szellem az idegszellem segélyével mindenkori környezetéből anyagot vonz magához és így testet készít magának. Ily módon a fantom egyszerre többek előtt láthatóvá válik. Mint látjuk, itt a modern materiálizácziók magyarázata tárul elénk leglényegesebb pontjaiban. Ugyanezt találhatjuk a legtöbb egyéb spiritiszta tüneményre és elméletre vonatkozólag, ha mélyebben tekintünk JUNG-STILLING munkáiba. De nem akarunk ezzel több időt tölteni, mert akkor a modern spiritizmus későbbi beható tárgyalása csak unalmas ismétléssé válnék. Már pedig napjaink spiritiszta elmélete és gyakorlata figyelmünk és érdeklődésünk javát méltán megköveteli, minthogy jelentőségével és elterjedésével a régi pneumatologia soha nem vetekedhetett.

Egy tekintetben értékes eredménye van az európai spiritizmusnak: fölkeltette az érdeklődést a babonának régebbi, a nép között még élő formái iránt és azt eredményezte, hogy ezeket buzgón kutatni és gyűjteni kezdették. E tekintetben a legnagyobb érdemeket HORST KONRÁD GYÖRGY nevű lelkész 1767–1838.) szerezte. Az ő "Demonomagiá"-ja (Frankfurt, 1818) a boszorkánypörök története megírásának legrégibb kisérlete. "Varázskönyvtárá"-ban (1821–1826) nagyszámú, a babona és varázslat különféle dolgait tárgyaló régi munkát és kéziratot pontos szöveggel közölt. E gyűjtő munkája közben ragadta meg figyelmét az az észlelet, hogy a távolbalátás épen nem valami rendkívüli dolog


392

és nem is csak a történelmileg ismeretes látnokokon fordult elő, hanem, hogy egész néptörzsek vannak, mint például a felső skótok, a kiknél ez mindennapos dolog volt. "Deuteroskopia" czimű munkájában tehát (1830) mindenféle beteljesedett jóslásnak leírásait nagy mennyiségben gyűjtötte össze. Ebben elég kritikával járt el, a mennyiben iparkodott, hogy minden esetben adatokat szerezzen, melyek az illető jósnak megbízhatóságát bizonyítani hivatva voltak. HORST deuteroskopiája ilymódon mestermű lett, melyet csakis az utolsó évek egyes hasonló irányú angol munkái múlnak fölül. Hogy a sok csodálatos eseményt meg is magyarázza, azt meg sem kisérelte; állandó refrainje: "hogyan kell ezt magyarázni? én nem tudom!" Az anyagot nem rendezte, a mi különben nagyon is nehéz föladat lett volna. Ellenben figyelmeztet arra, hogy lényeges különbség van az olyan látományok és álmok között, melyekben a később bekövetkezett esemény megjövendölése foglaltatik és ama sokkal általánosabb csoport között, mely a jövőt csak mintegy képletesen sejteti velünk előre. Az elsőkre példa gyanánt SWEDENBORG jóslásait hozhatjuk fől. Egyébként mindkét alak ugyanazon családban, sőt egymás mellett egyazon személyben is előfordulhat.

Az ilyen jelenségek részletesebb megvilágítására HORST munkájának egynéhány legjobban hitelesített adatát idézem. Ezek az események a flensburgi LYSIUS családban történtek meg, mely családnak minden nemzedékében akadt néhány távolbalátó egyén. A család legjelentékenyebb tagja, LYSIUS HENRIK, a ki a XVIII. század közepén mint a hittudományok tanára halt meg Königsbergben, buzgó ellensége volt a boszorkányhitnek és sokat küzdött a boszorkánypörök ellen;


393

úgy látszik tehát hogy korához képest nem igen volt babonás. Ez a férfiú maga is távolbalátó volt; összeírta a családjában előfordult látomásokat. A nagyanyja, LANG ANNA, egy napon pompás temetési menetet látott, melynek minden részletét leírta. Csakhogy ez a leírás csakis nemes embernek a gyászkiséretére illett, a milyen pedig nem is lakott a postaépületben, a melyből a menet kiindult volna. Két nappal később két holsteini nemes Flensburg közelében párbajt vívott. Az egyiket halálos sebbel hozták a postaépületbe, a hol meg is halt, mire temetése e házból történt, még pedig ugyanúgy, a hogy azt LANG ANNA a legkisebb részletig előre elmondotta volt Ez a példa jövendő eseménynek valóságos előrelátását mutatná. – Midőn öreg nagyanyja megbetegedék, ágyát a nappali szobába állították, hogy könnyebben ápolhassák. Egy este LYSIUS épen nála volt és távozván, dolgozószobájába akart visszamenni. Ekkor a nappali szoba ajtaja előtt koporsót látott, mely oly módon volt felállítva, mint a díszravatal. Csakhogy a koporsó az egész ház legkényelmetlenebb helyén állott, mert a két leggyakrabban használt ajtót zárta el. LYSIUS azonnal odahívta legidősebb nőtestvérét (a ki szintén távolbalátó volt) és megkérdezte, vajjon ő is látja-e a ravatalt? Ez megijedt, elhalványodott és felelet nélkül visszavonult. Nagyanyja nemsokára ezután meghalt, a temetés napján pedig a koporsót LYSIUS távollétében és tudtán kivül éppen arra a helyre tették, a hol ő azt látta volt. Ezt főleg a helynek rendkívül kedvezőtlen megválasztása tette különösen csodálatossá.

Régi leírások a felső skótoknál általánosan elterjedt dologként említik, hogy a távolbalátás bizonyos családokban tovább öröklődik, és hogy a távolbalátó,


394

midőn jelenést lát, azt puszta érintésel másra is átviheti. Az említett eset is ilyesmit bizonyít. A nagyanya és a két testvér, valamint anyjuk is távolbalátók; a nőtestvér pedig ugyanazt a jelenést látja, a melyet fivére, a mit lelki fölindultsága eléggé bizonyít.

A szimbolikus álomra LYSIUS-nak egy másik éleménye szolgálhat például: hivatalos teendők miatt Koppenhágában időzött és egy este mennyezetes ágyban feküdt, arcczal a falnak. Az utolsó levél, melyet hazulról kapott, azt jelentette, hogy mindannyian jól vannak. Egyszer csak egészen világos lett a szoba és az ágy függönyén emberi árnyékot látott végig haladni. "Ugyanekkor – írja LYSIUS – a legnyomatékosabban belém vésődött, mintha valaki hangosan mondaná: umbra matris tuae (anyád árnyéka)." Azonnal megvizsgálta a szobát, de semmit sem talált, a mi a tüneményt megmagyarázta volna. A legközelebbi postával megkapta a hírt, hogy anyja meghalt, még pedig azon estén, melyen látomása volt.

Ebben a látomásban az anya halálát könnyen érthető szimbolika jelképezi előre; de a szimbolika a legtöbb hasonló esetben annyira erőltetett és fantasztikus, hogy igazán jóakarat kell hozzá, hogy a látomást valamire magyarázhassuk. HORST gazdag gyűjteményéből csak egy példát említek, melynek valódiságát szintén nagyon szavahihető tanuk bizonyítanák. Előkelő fiatal hölgy egészségesen jött haza társaságból és lefeküdt. Mialatt vetköződött, társalkodónője és szobalánya a szobában voltak. A társalkodónő azután leindult a lépcsőn saját szobájába; de a lépcsőn úrnőjét látta, a ki vele szembe jött, még pedig nem levetkőzve, a hogy elhagyta volt, hanem abban az öltözékben, melyet az estélyen viselt. A fiatal nő e


395

látomáson borzasztóan megrémült és sírva ült ágyára. Néhány percz mulva bejött hozza a szobaleány és kérdezte, hogy mi baja? A társalkodónő azt felelte: "Láttam ...." Ugyanebben a pillanatban a szobalány is közbe vágott: "Igen, én is láttam ...." Mindkettőnek ugyanaz a látomása volt, melyet még este elmondottak a ház urának. Ez természetesen gondoskodott róla, hogy felesége ne tudjon meg semmit; a hölgy azonban még az éjjel megbetegedett és nyolcz nap mulva meghalt.

Már az is nagyon kétséges, hogy mindkét nőnek tényleg ugyanaz a látomása volt-e; semmi esetre sincsen bebizonyítva, nem egészítette-e ki elbeszélését az egyik a másiknak szavai után. De ettől eltekintve sincsen az egész eseménynek fontossága. Az, hogy valaki úrnőjét estélyi öltözékben látja, bizony kétséges előjele a halálnak; halottasing pl. sokkal inkább mutatna erre. Az egész, úgy látszik, különféle körülmények véletlen összetalálkozása volt, melyekkel e helyen nem akarok bővebben foglalkozni. Az ilyen leírások értékét munkám utolsó részében pontosabban szándékozom vizsgálni.

Mint mondottam, HORST egyáltalában nem bocsátkozik e jelenségek magyarázatába; csak elmondja, hogy a skót távolbalátókon és másokon is észlelték, hogy a szemük, a míg a látomás tart, mozdulatlan és merev, és hogy a látnok ebben az állapotban könnyen elájul, ha hirtelen erős érzéki inger éri. Nézete szerint ez beteges, szomnambul állapotra mutat és esetleg ebben kereshetnők a dolog magyarázatát. HORST kartársa, V. ESCHENMAYER, orvos és filozofus, a dolgokat már nem tekinti ilyen józanul. Egyenesen kijelenti, hogy ez a sejtő erő csakis a védőszellemekben


396

való hittel magyarázható, a kik a látnokban a látomást előidézik. Ezzel a magyarázattal a modern spiritiszta elméletnek vág elébe. Bizony, inkább azon csodálkozhatnánk, hogy ő, a filozofia tanára a XIX-ik században, régi germán elődeink álláspontját nem haladta túl, mert azok is védőszellemek segélyével magyaráztak minden ilyen látomást. (FYLGJÁR, v. ö. 104-ik lap.)


A prevorsti jósnő.

Láttuk, hogyan fejtette ki SWEDENBORG az emberiées a szellemvilág között való kölcsönös érintkezés tanát és a pneumatologusok a távolbalátást és a szellemlények materializáczióinak modern tüneményét hogyan vonták ebbe a kategóriába. Azonban ezzel az összes spiritiszta elméleteket és tapasztalatokat még eppen nem merítettük ki. Hiányzik még a fizikális tünemények nagy csoportja, melyeknek a spiritizmus óriási elterjedését és jelentőségét jó részben köszönheti. Már előbb említettük, hogy ezeket a jelenségeket Európában már régebbi időben is jól ismerték; így HORST, ha máshol nem akadt volna rájuk, ilyen tüneményekről szóló nagyszámú leírásokat a boszorkánypörök okmányaiból is összegyűjthetett volna.

De a pneumatologusoknak nem kellett ilyen történelmi bizonyítékokkal beérniök; rendelkezésükre állott a "saját külön" médiumuk, HAUFFE szül. WANNER FRIDERIKA, a ki századunknak talán legjelentékenyebb médiuma volt. Távolba és jövőbelátó volt, egyre szellemekkel közlekedett [érintkezett], mint médium írt és beszélt, és minden lehető élettelen tárgyat önálló mozgásra indított; szóval univerzális médium volt.

Két évig KERNER JUSZTIN ANDRÁS nevű ismert


397

orvosnál (élt: 1786–1862) tartózkodott Weinsbergban. KERNER a médium ott tartózkodásának ideje alatt előadódott csodálatos tüneményekről gondos naplót vezetett; azonkivül mindenféle kisérletet is végzett rajta. Az ülések, vagy – hogy mi is ezzel a divatos kifejezéssel éljünk – "szeanszok" száma állítólag néhány ezerre rúgott. Összes idevágó tapasztalatait "Die Seherin von Prevorst" czímű, Stuttgartban 1829-ben megjelent nagy munkájában gyűjtötte össze. Ebből a különös munkából kölcsönöztük a jósnő életének és működésének a következőkben röviden összefoglalt rajzát.

WANNER FRIDERIKA 1801-ben született Prevorst nevű hegyi falucskában, Würtembergben. Miként a hegyi lakók általában. úgy az idevaló nép is erőteljes; a legtöbb magas kort ér el, a nélkül, hogy valaha betegeskednék. A völgyekben elterjedt betegségek itt nem igen mutatkoznak, ellenben gyakoriak, már gyermekkorban is , az ideges betegségek. Így Prevorst környékén a gyermekek között valami, a vidatánczhoz [vitustánchoz] hasonló betegség járványos szokott lenni, s egyszerre támadja meg valamennyit. WANNER FRIDERIKA, a ki gyermekkorában, úgy látszik, rendkívül erőteljes volt, sohasem szenvedett ilyen ideges rohamokban; ellenben a vidék elhagyatott volta és a kellő foglalkozás hiánya okozta, hogy korán magába zárkózott és tépelődő természetű lett. Már ekkor távolbalátó kezdett lenni, legalább álmaiban , és midőn később a Prevorsttól mintegy másfél mértföldnyire fekvő Löwensteinbe, nagyszülői házába került, már kisérteteket is látott. Mintegy tizenkét éves korában visszatért szülői házába, előbb Prevorstba, majd utóbb Oberstenfeldbe, hová atyját, ki erdész volt, áthelyezték. Itt szülei hosszas betegségbe estek és kedélyvilága a sok gond


398

és virrasztás következtében beteges irányban fejlődött; mindinkább magába mélyedt. 1821-ben egy HAUFFE nevű kürnbachi kereskedőhöz ment férjhez; ettől a pillanattól fogva élete merő ellentéte lett előbbi életének. Kürnbach hegyektől körülzárt mély völgyben fekszik. Itt egészen más éghajlat alá került, mint a milyet eddig megszokott volt. Ennél sokkal nagyobb bajnak bizonyult az, hogy most üzletember felesége létére, nagy házat kellett tartania, mig azelőtt csak a magányt ismerte. Az a kényszer, hogy mindenki iránt barátságos, előzékeny legyen, nem csekély erőfeszítésébe került. Azonban ezt az életet hét hónapnál tovább nem tudta elviselni. 1822. elején, egy éjszakai álma után, heves hisztériás rohama volt, borzasztó görcsökkel. A teljességgel ésszerűtlen gyógyítás, melyben falusi kirurgusok és javasasszonyok részesítették, testi erejét még inkább pusztította. Így pl. rövid idő alatt harminczkétszer vágtak rajta eret. Miután mindez nem használt, végre valódi orvost hívtak, ki őt szuggesztiv módon, mágneses kézvonásokkal gyógyította. Ez valamit használt ugyan, de korántsem gyógyította meg teljesen.

A következő négy évvel, melyet váltakozva majd szülőinél Oberstenfeldben, majd egy löwensteini fürdőhelyen töltött, részletesen nem foglalkozunk. E helyeken az orvosok delejezéssel, mindenféle kuruzsló pedig amulétokkal és szimpathiás szerekkel gyógyította. Ez idő alatt két gyermeke is született, kik közül az idősebbik nemsokára meghalt. Mindez lelki egyensúlyát egyre jobban megzavarta. Minduntalan kisérteteket látott s jövőbelátása mind jobban kifejlődött. Erről az időszakról KERNER a következő részleteket beszéli:

Ebben az időben azt vette észre, mint ha egy


399

héten át minden este hét órakor valami szellem magnetizálná, melyet azonban csakis ő maga látott. A szellem a delejezést három, sugárszerűen kinyujtott ujjal végezte. A vonások többnyire csak a szívgödör tájáig értek. A szellemben nagyanyjára ismert. Megfoghatatlan, bár számos szavahihető tanu erősíti, hogy ebben az időben olyan dolgok, eszközök, melyek tartós érintése káros hatással volt rá, önként, mintha csak láthatatlan kéz ragadná el, kisiklottak kezéből. Így gyakran látták, a mint az ilyen tárgy, pl. ezüstkanál, kezéből az elég távol levő tányérra tevődött át, de nem úgy, mintha oda dobták volna, hanem szép lassan haladva keresztül a levegőn, mintha csak láthatatlan kéz vinne oda, a hova való."

Ez időben a távolbalátás szokatlan mértékben jelentkezett a betegen. Üvegben, tükörben oly dolgokat látott, melyek távoleső helyeken történtek. Így egészen pontosan leírt egy kocsit, az abban ülő embereket, a lovak szinét stb. és egy félóra múlva csakugyan hasonló kocsi haladt el a ház előtt. Rendszeres orvosi kezelés, és muló javulások daczára, állapota tartósan nem javult; azért ismét ott hagyták az orvost, és a legrosszabb fajtájú kuruzslóknál kerestek segítséget. Midőn most férje azt kivánta, hogy térjen hozzá vissza s erre rá is beszélte, állapota még rosszabbra fordult. Előbbi betegségeihez még vérfolyás, skorbut és hasonló bajok járultak. Most ismét orvoshoz fordultak, és csaknem KERNER akarata ellenére elhatározták, hogy gyógyítás végett hozzá Weinsbergbe utazzék. Ezen időbeli állapotáról KERNER a következőket beszéli:

"H.-né 1826 november 23-én érkezett ide, halálsápadtan, aszottan, még a felkelésre, lefekvésre sem


400

volt elég ereje. 3–4 perczenként egy-egy kanál levest kellett neki adni, melyet sokszor lenyelni sem tudott, csak szájába vett s ismét kiköpött. Ha megvonták tőle, eszméletét vesztette, vagy katalepsziába [merevségbe] esett. Foghúsa vastag volt, a skorbut miatt megdagadt, mindig vérzett, foga mind kihullott. Görcsök s szomnambul állapot éjszakai izzadással és véres hasmenéssel összekötött lázzal váltakoztak. Esténkint hét órakor delejes álomba merült. Midőn megérkezése estéjén ez az álom meglepte, engem magához kéretett; én azonban azt izentem neki, hogy most is és a jövőben is csak úgy beszélek vele, ha ébren lesz.

Midőn fölébredt, odamentem hozzá és röviden, de komolyan kijelentettem, hogy arra, mit álmában beszél, nem leszek tekintettel, sőt arról, mit ilyenkor mond, tudni sem akarok; hogy szomnambul állapotának, mely rokonai sajnálkozására már olyan régóta tart, végre is meg kell szünnie. E kijelentést még néhány nagyon komoly kijelentéssel toldottam meg: mert szilárdan elhatároztam, hogy komoly lelki gyógyítással és ezzel kapcsolatban akaraterejének felébresztésével agyára hatva fogom túlnyomó zsigeri életét elnyomni."

E kétségkívül helyes terv azonban nem hozta meg a kivánt eredményt.

"A gyógyításmóddal, melyet alkalmazni akartam, már elkéstem. A korábbi különféle mágneses hatások szokatlan ellentétes irányt adtak idegei életének; oly élet, melynek forrása a szervezet ereje, már nem is volt benne; másképen, mint kölcsönzött élettel, mások idegerejével és delejes hatásokkal, már nem is tudott élni, – a minthogy nyilván hosszú időn át csakis így élt.... Olyan mély


401

szomnambul életbe merült, hogy – a mint később bebizonyult – soha sem volt éber állapotban és ébrenléte csak látszólagos vala."

Így KERNER, hogy életben tartsa, kénytelen volt hipnotikus gyógyítást alkalmazni. E rendszeres gyógyításmóddal, melyet KERNER – kiváló orvos létére – szakértelemmel végzett, a beteg mind jobban erőre kapott és a médiumitásos jelenségek roppant sűrűen és csodás erővel léptek előtérbe. Mellőzön itt mindazokat a tüneményeket, melyeket SWEDENBORG nyomán mint lélekjelenéseket és jóslásokat már ismerünk, melyeket szigorúan ellenőriztek és melyek KERNER állítása szerint mindig bekövetkeztek. Ránk nagyobb fontosságú HAUFFE-nének, mint médiumnak, más irányban kifejtett működése.

Már előbb említettük ama csodás fizikai jelenségeknek néhány példáját, melyek jelenlétében lejátszódtak. Hasonló eset történt KERNER házában, melyről KERNER a következőket beszéli:

"1827 október 6-án este hét órakor, midőn én és még néhány személy H.-né szobájában voltunk, az ajtó egyszerre magától felnyilott és ismét betevődött. Azonnal utána néztünk, de senkit sem láttunk, a ki az ajtónál járhatott volna. Rövid idő mulva abban a szobában, melyben tartózkodtunk, sajátságos érczes, csaknem dallamos hangokat hallottunk egészen tisztán, melyek néhány perczig tartottak; – de semmi tüneményt nem láttunk. 7-én délelőtt fél tizenkét órakor, ismét hasonló hangok hallatszottak a szobában és H-né az előszobából a szobájába nyíló ajtó előtt csakhamar egy női szellemalakot látott elsuhanni."

Mint gyógyítómédium is kiváló szerepet játszott H.-né. Szomnambul állapotában megmondta, hogy nem-


402

csak ő vele, de más személyekkel is, kik tanácsát kérték, mit kell tenni; több esetben ezeket a személyeket nem is látta, csak állapotuk leírását hallotta. KERNER több nagyon titokzatos gyógyítás esetét említi, melyeket H.-né utasításai szerint végeztek és a melyek valóban meghozták a kivánt eredményt. Minthogy majdnem kizárólag amulétokat rendelt, nem nehéz megfejteni, hogy a gyógyítóerő titka ezekben az esetekben miben rejlett.

A modern író- és beszélőmédiumok kivétel nélkül olyan nyelven beszélnek vagy írnak, mely vagy ma is használatos még, vagy legalább valamikor használatban volt. Sokszor persze olyan nyelvet szeretnek használni, melyet sem maguk nem ismernek, sem környezetük nem ismer; azonban ez a nyelv, állításuk szerint, mindig valamely élő vagy holt nyelv. E tekintetben a prevorsti jósnő mai kollégáit tetemesen fölülmulta. Ő t. i. rendszerint olyan kifejezésekkel írt és beszélt, melyeket az ő "benső nyelvének" nevezett, és a melyről azt állította, hogy ez a szellemek saját nyelve. KERNER teljes komolysággal mondja:

"Nyelvtudósok ebben a nyelvben itt-ott csakugyan a kopt, arabs és héber szavakhoz hasonló szavakat találtak. Igy a kezet "Bjat"-nak nevezte. "Bi", helyesebben "pi" a kopt, ó-egyiptomi nyelvben "a, az". "Jat" héberül van és kezet jelent. Úgy látszik, hasonló eset forog fenn a "pi jogi" kifejezésnél, melyen a juhokat érti".

Ezeket a szavakat állítólag teljes következetességgel használta, annyira, hogy környezete végül már értette, ha így beszélt. Irt is e nyelven és ilyenkor nem a szokásos betűket használta, hanem szintén saját találmányú írásjeleket. De ezek a jelek csak részben voltak


403

betűk; ugyanazokat a szavakat gyakran különbözőképen írta, úgy, hogy csak ő tudta elolvasni. KERNER, sajnos, oly vakon hit benne, hogy nyilván meg sem vizsgálta, vajjon különböző alkalmakkor ugyanúgy olvasta-e ugyanazokat a jeleket? Kétségkívül van rá némi okunk, hogy ebben kételkedjünk.

Mindama számos theoretikus-misztikus kinyilatkoztatás közül, melyet a prevorsti jósnő a világrendről tett, egyetlen egy érdemel említést, minthogy ez modern spiritiszta elméletet előz meg, mely a médiumok fizikális megnyilatkozásait akarja magyarázni. Így azt mondja:

"Az idegszellem a lelket a testtel, a testet pedig a világgal kapcsolja össze. Ez az idegszellem a halál utána lélekkel együtt távozik és elpusztithatatlan. Általa a lélek étheres burkot alkot a szellem körül. Az idegszellem a halál után is növekedhetik és segítségével az átmeneti kör szellemei, kapcsolatban egy bizonyos különös anyaggal, melyet az idegszellem a levegőből von magához, hangot adhatnak, minek következtében az emberek részére is hallhatókká válnak; segélyével a szellemek a testek nehézségét is megszüntetik, úgy hogy a testeket helyükből kimozdíthatják, vagy fölemelhetik, dobhatják stb., továbbá az ő közvetítésével érezheti meg az ember a szellemeket. Az az ember, a ki tiszta, üdvözült állapotban hal meg, – ám ilyen kevés van – ezt az idegszellemet nem viszi magával a túlvilágra. Üdvözült lelkek, kik az idegszellemtől mentek, nem hallhatók, nem kísértenek. Kárhozott lelkek ezt leginkább tehetik".

A modern spiritizmusnak alig van elmélete vagy ténye, melyet a német pneumatologia, miután a prevorsti jósnővel fejlődése tetőpontját elérte, már világosan ki nem fejezett volna.