A spiritizmus terjedése.
A spiritizmus elterjedésének okai.
Amerikából a spiritizmus gyorsan átplántálódott Európába és mindenütt nagy feltünést keltett. Az ötvenes évek elején mindenki vele foglalkozott, és milliók váltak buzgó követőivé. Közelebbről szemlélve, nagyon figyelemre méltó jelenség az, mellyel
itt találkozunk. Egy tudatlan, szomnambul amerikai és néhány gyermek támasztja a mozgalmat, mely nemcsak a humbug hazájában, hanem az egész czivilizált világon elterjed; és ez a mozgalom nem mulik el olyan gyorsan, mint a hogyan jött; sőt ma, egy félszázaddal később, kiterjedtebb és erőteljesebb, mint valaha volt. Mindez még akkor is érthetetlen volna, ha oly messze mennénk, hogy a spiritizmus győzelmét belső igazságának tulajdonítanók, a mi pedig távolról sem szándékunk. Mert hiszen a spiritizmus nem új igazság; megvolt már mai fejlettségében és modern alakjában DAVIS születése idejében is. A német pneumatologusok e tant világosabban, tisztábban, több mélységgel és alapossággal fejtették ki, mint a tudatlan amerikaiak. Miért nem terjedt el tehát a spiritizmus már a század első negyedében, midőn alapos és tekintélyes férfiak sora képviselte? DAVIS tana a szellemekről, a mennyiben olyat mond, a mit JUNG STILLING, ESCHENMAYER és KERNER megfelelő könyveiben nem találunk, merő képtelenség; miért sikerült tehát neki, a mi azoknak, kik ezeket az állítólagos igazságokat felfedezték, nem sikerült? Hogy ezt megérthessük, számba kell vennünk azokat a finom különbségeket, melyek a német pneumatologia és az amerikai spiritizmus közt mutatkoznak. Itt különösen két eltérés szembeötlő, mely már magában véve elegendő, hogy az egész jelenséget megmagyarázza.
1. Az amerikaiak felfedezték az asztaltánczoltatást. ezt a németek nem ismerték; 2. az amerikai spiritizmus látszólagos tudományos szabása daczára kiválóan vallásos jellegű, a német pneumatologia pedig a kereszténységhez való szoros csatlakozása daczára,
filozófiai rendszer. Kétségtelenül e két tényben rejlik a spiritizmus elterjedésének titka és épen ezért mindegyiküket részletesebben szemügyre vesszük.
Kimutatható, hogy az asztaltánczoltatás volt az alkalmi oka annak a jelenségnek, hogy a spiritizmus szélesebb körben egyáltalában ismertté lett. Annak a furcsa állításnak, hogy valamely asztal mozgásnak indul, ha emberek ülnek köréje és kezüket nyugodtan rajta tartják: szükségképen feltűnést kellett keltenie. Ez olyas valami volt, a mit mindenki megvizsgálhatott, minthogy az egyedül szükséges készülék, asztal, mindenütt találkozott [akadt]. Ismeretes tény, melyre a ma élők közül is sokan emlékezhetnek, hogy az 1850-ik évet követő első esztendőkben valóságos asztaltánczoltató járvány pusztított egész Európában. Asztalt tánczoltatni akkoriban valósággal társas játék volt, melyet mindenki ki akart próbálni és csak midőn mindenki meggyőződött róla, hogy ez olyasmi, a mi nehézség nélkül végezhető, aludt ki lassacskán az általános érdeklődés. Természetesen nem mindenkiből lett hivő spiritiszta, a ki asztaltánczoltatással mulatott [töltötte idejét]. A tudósok ujságokban és röpiratokban többé-kevésbbé helyesen értelmezték a feltünő tüneményt; torzképrajzolók élczlapokban csufolták. De az asztaltánczoltatás, bármennyit is mulattak rajta, bármennyire csufolták is, nyilván sokban hozzá járult, hogy a tan felől, mellyel a legszorosabban összefüggött, felvilágosítást szereztünk. Így kétségtelenül az asztaltánczoltatás okozta, hogy a spiritizmus egyáltalában ismertté lett.
De valamely tant megismerni és azt el is fogadni: e kettő között még nagy a különbség. Hogy azonban a spiritizmus követőkre talált, annak oka az említett körülmények másodikában, vallásos jellegében rejlik.
A spiritiszták felfogása szerint, melyet folyóirataik majd minden oldalán fejtegetnek, a spiritizmus haladása főleg onnan ered, hogy e tan jogosult és eleven tiltakozás a természettudományi materializmus ellen, mely mostanáig egész gondolkozásunkon uralkodott, melyet azonban az emberiség megunt. Ez az állítás ugyanolyan felületes, mint a milyen visszás, mint a legtöbbje annak, a mit spiritiszta részről felhoznak. Először is már jó ideje, hogy természettudományi materializmus nincs is. A XIX. század közepén a materialista eszmék rövid időre lángra lobbantak ugyan, a mennyiben olyan férfiak szegődtek védőikül, mint VOGT, MOLESCHOTT és BÜCHNER, de ez a fénykorszak is inkább a lángnak kialvása előtt való fellobogására emlékeztet. LANGE F. A. "Geschichte des Materialismus" cz. munkájában már 1857-ben oly alaposan bizonyította a rideg materializmus teljes tarthatatlanságát, hogy azóta nem is tudott felszínre vergődni és egyelőre nem is igen fog vezető szerepre szert tenni. Az a tudós, a ki ma azt állítaná, hogy a lét csakis az anyag és ennek erői segélyével magyarázható, ezzel csak azt bizonyítaná, hogy híján van a legelemibb filozófiai fogalmaknak. A mennyire én tudom, nem is volt a materializmusnak az utolsó emberöltő alatt képviselője, kinek neve jó hangzású lett volna a tudományos világban. Az az állítás tehát, hogy a materialista eszmék voltak hosszú időn át az egyedül uralkodók, teljesen légből kapottnak mondható; következésképen nem tartható fenn az az állítás sem, hogy az emberek beléúntak és ezért a spiritizmusban kerestek menekvést. A materializmus körül e század közepe táján vivott küzdelem kétségtelenül a tudományos körökön kívül is feltűnést kel-
tett; de az egész mozgalom oly rövid ideig tartott, hogy a nép tudatában nem is hagyott nyomokat. BÜCHNER "Kraft und Stoff"-ja, ez a legnépszerűbb materialista munka, régen feledésbe merűlt és legfeljebb filozofusok olvassák még. A spiritiszták kijelentése a sikerről, melyet kétségtelenül elértek, olyan felületes és tarthatatlan tehát, hogy teljesen értelmetlenné válik, ha elszigetelten, önmagában vesszük szemügyre. Hogy megérthessük, azokkal a tömeges gunyolódásokkal és szidalmakkal kapcsolatosan kell szemlélnünk, melyeket a spiritiszták a természetbúvárokra szórtak, a miért ezek a spiritiszta tannal szemben elutasítólag viselkednek. Ebben a világításban tekintve a "természettudományi materializmus" kifejezés tiszta szidalommá lesz, valamint annyi más kifejezés is; nem igen szabad szigorúan filozofiai értelemben vennünk, mert csak annyit tesz, hogy: a tudomány, melyben a szellemek részére nincs hely. Természetesen a spiritiszta álláspontjából ítélve, ez a legrosszabb a mi lehet, ha t. i. valakinek nincs szüksége az ő szellemére.
Szivesen engedjük tehát rajtunk száradni a spiritiszták talán jó czélzatu, de nem szerencsés kirohanásait és inkább a spiritizmus vallásos jellegének méltatására fordítjuk figyelmünket. Láttuk már az előzőkben, hogy DAVIS tanának magva a következő: "Ellentét jó és rossz között nincsen; csakis többé vagy kevesbbé tökéletesről lehet szó. A tökéletlen ki fog fejlődni és lassankint tökéletessé válik. Ezért nincsenek is rossz szellemek; mindannyian, még a legalsóbbrendűek is, végül tökéletesek, boldogok lesznek." Avagy röviden mondva: örök kárhozat nincsen. A következőkben látni fogjuk, hogy ez az elv a főpontja a franczia spiritizmusnak, a mint azt ALLAN KARDEC a katholi-
czizmus talaján kifejlesztette. KARDEC tana a reinkarnaczióról egyenest oda igyekszik, hogy az összes szellemek üdvözülésének lehetőségét bebizonyítsa. Kétségtelenül nem véletlen dolog, hogy két férfiú, a ki olyan különböző vallási alapon áll, mint DAVIS és KARDEC, ugyanarra az eredményre jut. Valóságban mindketten éppen az örök kárhozat tanát igyekeztek megtámadni: rendszereik kezdettől fogva erre irányulnak. Ezzel a spiritizmus jelentékeny haladása könnyen érthetővé is válik. A nép nagy tömege részére ez is vallás, mint minden más és az ember karjaiba veti magát, hogy megszabaduljon az egyház egy dogmájától, mely korunknak a felelősségről és bünhődésről szóló humánus felfogásával nem egyezik. Ezért fog a spiritizmus a jövőben is mindig követőkre találni és előre haladni.
De azért épenséggel nem állítom, hogy a spiritizmus terjedését kizárólag vallásos érdeklődés okozta volna. Az a sok csodálatos jelenség, mely a médiumok jelenlétében mutatkozott, hihetőleg szintén hozzájárult ahhoz, hogy az emberek, kik e jelenségeket másképen megmagyarázni nem tudták, a szellemekben való hithez folyamodtak. Hogy az embereket a tények győzték volna meg, azt bizonyára csak sokkal csekélyebb mértékben lehet elfogadni, mintsem közönségesen hiszik; mert ezek a "tények" rendkívül ritkák. 1000 spiritiszta közül talán alig egy látott valaha olyasmit, a mi a szellemekről és közreműködésükről meggyŐőzhette volna, ha a bennük való hitet nem hozta volna eleve magával. Az, a mi a spiritiszták magán köreiben történni szokott rendszerint, oly jelentéktelen, hogy józan embert nem vihet arra a meggyőződésre, mintha a dologban szellemek játszottak volna közre. A ki
már előre is hisz bennük, csak az fog hitében az ilyen szeánszokon történt dolgok révén rnegerősödni. Az ilyen hit oly módon támadhat valakiben – és némely esetben így is támadt, – hogy az illető sokkal csodálatosabb tüneményekről olvasott, mint a melyeket önmaga megélt. Ha ezek a különös tünemények az észlelők állításának megfelelőleg – csakis mint a szellemek működéseinek hatásai foghatók fel, akkor ezzel tehát adva van, hogy tényleg szellemek nyúlnak belé az ember életébe. Így azután könnyű lesz, hogy a szellemek közreműködését kevésbbé csodaszerű eseményekben is feltételezzük. Kétségtelenül sokan lettek ezen az úton hivő spiritisztákká. De ez a spiritizmus elterjedését még nem magyarázná meg kellőképen, mert a tudomány férfiai közül az idők folyamán többen is megvizsgálták a médiumitásos jelenségeket és beismerték helyességüket, de WALLACE és talán ZÖLLNER kivételével a jelentőséggel birók egyike sem csatlakozott a spiritizmushoz. Inkább okkultisták lettek, azaz elfogadják, hogy a tünemények valamely előttünk eddig ismeretlen "okkultus" természeti erő hatásából keletkeznek. A tudósok nagy csapata jutott ilyen megegyező eredményre; ezekre és kisérleteikre később visszatérünk. Már most miért nem akarják a spiritiszták az ilyen természetesebb magyarázatot magukévá tenni? Miért akarják mindenben inkább a szellemek játékát látni? Egy szóval: miért nem enged helyet a spiritizmus az okkultizmusnak?
A válasz mindenki előtt érthető lesz, a ki nem spiritiszta. A természetes magyarázat ellen kifejtett ellenzést csakis vallásos természetű érdek diktálhatja. Ragaszkodnak a szellemekben való hithez, mert a jövő élet felől csakis a szellemek adhatnak megbizható
felvilágosítást. Azt hihetné az ember, hogy a spiritisztákra nézve teljesen közömbös lehetne, hogy hogyan magyarázza a tudomány a médiumitásos tüneményeket, ha egyáltalában elismeri. De ők ez iránt éppen nem közömbösek. Valakinek, a ki nem sok tudományos könyvet forgatott, nem fog eszébe jutni, hogy a fizikussal vitatkozzék, ha ez neki az inga mozgásait magyarázza: nyugodtan beismeri, hogy a fizikus ezt jobban tudja, mint ő. De ugyanez az ember a sokkal nehezebb médiumitásos tünemények minden természetes értelmezése ellen kézzel-lábbal fog védekezni. Miért nem ismeri be, hogy a pszichologusok- és fiziologusoknak ezt nálánál jobban kell érteniök? Erre nézve csak egyetlen magyarázat lehetséges: az, hogy reá nézve első sorban az a fontos, hogy az u. n. szellemközlemények valódiságára nézve biztosítékot nyerjen. Ez a biztosítéka természetesen nem lesz meg, ha többé nem szabad hinnie, hogy a közlemények tényleg szellemektől erednek.
Vagyis: a legtöbb ember hite a spiritizmusban tisztán vallásos természetű. A ki szükségét érzi az önálló gondolkodásnak, de azért valamely tekintélyimádástól teljesen még sem tudja magát függetleníteni, az a spiritizmusban hatalmas támasztékra talál. A szellemek mindig olyan vallásos elveket fognak neki diktálni, melyek vallásos szükségletének épen megfelelnek; ily módon kettős előnyre tett szert: megtalálta a vallást, melynek szükségét érezte és ezért a vallásért természetfölötti úton, megnyilatkozások által, jótállást is vállaltak. Ezért nyer a spiritizmus mindinkább talajt és ebben van jövője.
Már most rövid vonásokban vázolni fogom a spiritizmus fejlődését Európában és e közben lesz alkalmam, hogy bizonyos részleteket, melyeket egyelőre
mint puszta állításokat vetettem oda, közelebbről is megvilágosítsak. Először is külön vesszük szemügyre a franczia spiritizmust, azután e tannak általában egész Európában lefolyt fejlődésmenetét tekintjük végig és szemlélődésünket a népszerü spiritiszta szeánszok részletes tárgyalásával fejezzük be.
A franczia spiritizmus.
Francziaország volt az a birodalom Európában, a hol a spiritizmus legelőször talált követőkre. Már 1849-ben, egy Amerikából hazatért hölgy kezdeményezésére, több spiritiszta-kör alakult, melyekben asztalokat tánczoltattak és ily módon szellemközlésekre tettek szert. Franczia földön jelent meg 1831-ben az első spiritiszta folyóirat is: "La table parlante". Már czíme mutatja, hogy minden médiumos tünemény közül az asztaltánczoltatás volt a legismertebb és leginkább ez irányította a figyelmet a spiritizmusra. Körülbelül ugyanebben az időben, az ötvenes évek elején, spiritiszta szakmunkákból gazdag irodalom fejlődött, mely munkák részben elméleti, részben gyakorlati szempontból foglalkoztak a szellemekkel, a médiumokkal és az asztaltánczoltatással. Ezeket a műveket, – avagy szerzőiket közelebbről nem tárgyalhatjuk. Legtöbbjüket régen a feledés homályába borította és kiszorította az a férfiú, kit a franczia spiritizmus voltaképeni megteremtőjének kell neveznünk: RIVAIL, más néven ALLAN KARDEC. Ő különben nem egy helyen felhasználta azt, a mi használható anyagot elődjei munkáiban talált, úgy, hogy működését ismertetve, áttekintést nyújtunk a spiritizmusnak Francziaországban akkoriban elfoglalt álláspontjáról.
RIVAIL DENISARD HIPPOLYTE 1804-ben született Lyonban és PESTALOZZI-nál, a híres pedagógusnál, nevelkedett. Később jogot, orvostant és nyelveket tanult; azt mondják, az orosz kivételével valamennyi európai nyelvet ismerte. 1830-ben belépett egy spiritiszta-körbe, mely a legjobb médiumok egyikének, JAPHAT CELINÁ-nak, segélyével működött. RIVAIL csakhamar meggyőződött róla, hogy CELINA tényleg szellemekkel áll összeköttetésben, azért a szellemeket és a szellemvilágot illető kérdések egész sorával fordult hozzá. Ezekre a médium szomnambul állapotban részint írásban, részint inspirált beszédben válaszolt. Mindazt, a mit ily módon CELINÁ-tól és egy másik szomnambultól, BODINNÉ asszonytól, megtudott, hires munkájában, a "Livre des esprits"-ben (Szellemek könyve), gyűjtötte össze, mely Párizsban jelent meg, 1838-han. Minthogy RIVAIL, mielőtt még felcsapott volna spiritisztának, már buzgó követője volt a präexistenczia és lélekvándorlás hitének, nem lehet csodálkozni, hogy a szellemek közlései e tant mindenben megerősítették, úgy, hogy ez a tan a magva a "Szellemek könyvé"-nek. Munkáját ALLAN KARDEC írói néven adta ki; így hívták ugyanis RIVAIL-t a szellemek kijelentése szerint egy előbbi életében.
A "Szellemek könyve" szinte bibliájává lett a román [latin] nyelvű országok spiritisztáinak. Foglalkozik minden lehető kérdéssel, mely Istenre és az emberi lélekre vonatkozik, még pedig úgy testhez kötött állapotában. valamint abban is, a melyben attól felszabadul, szellemmé válik. Ennek az egész tannak alapelveit KARDEC "Quest ce-que le spiritisme?" (Párizs, 1839) czímű kis könyvében adta ki. Néhány kiragadott idézet elegendő lesz, hogy a reánk nézve legérdekesebb pontokat kiemeljem. Lássuk először is tanának vallásos oldalát.
"Ha lehetséges volna minden értelmes embert úgy, a mint legbensőbb gondolkozása vezérli, az örök bünhődés kérdésében megszavaztatni, csakhamar láthatnók, hogy a túlnyomó többség mely oldal felé hajlik. Mert az örök kárhozat fogalma nyilván Isten kiapadhatatlan irgalmának a megtagadása. A spiritizmus meg tudja magyarázni e hit keletkezését is. Akadunk néha szenvedő és boldogtalan szellemekre, kik felfogásuk és tudásuk korlátoltsága következtében nem ismerik az időpontot, melyben kínjaik végre meg fognak szűnni. Lehangolja őket az a meggyőződés, hogy örökké fognak tartani és részben ebben áll a büntetésük. Egyébként az alsóbbrendű szellemek bünhődési ideje nincsen biztos határokhoz kötve. A javulás útja nyitva áll előttük, de ez az út hosszú lehet és minthogy, a mint már alkalmunk volt láthatni, néha több évszázadon át kínlódnak ily állapotban, van okuk azt hinni, hogy szenvedésük örökké fog tartani.
A spiritizmus nem ismer el ördögöket a szó mindennapi értelmében, de elismeri, hogy vannak gonosz szellemek, melyek sok bajt okoznak azzal, hogy bennünk rossz indulatokat és gondolatokat keltenek. A spiritizmus egyúttal azt is tanítja, hogy ezek a szellemek nemcsak arra a czélra teremtettek, hogy rosszat míveljenek és rendeltetésük nem is az, hogy örökkön-örökké a gonosz hatalmában legyenek mint a teremtés söpredékei és az emberiség hóhérjai, – hanem, hogy ezek tökéletlen és a jónak hozzá nem férhető szellemek, melyek megjavítását Isten a jövőre bízta.
Ezzel összevág a görög-katholikus [ortodox] egyház felfogása, (*) mely szerint az ördög végül meg fog térni, a miből a gonosz szellemek megtérése következik és az örök kárhozat tana elesik.
(*) Természetesen az ortodox egyház ilyesmit nem tanít, noha egynémely misztikus gondolkodói nyitva hagyták a kérdést. [NF]
Annak útja-módja gyanánt, a hogy az összes szellemek végtére is üdvözülnek, KARDEC az újjászületést jelöli meg. Tana mégis annyiban különbözik az ó-kornak a lélekvándorlásról táplált felfogásától, hogy ő határozottan ragaszkodik ahhoz, hogy az emberi lélek csakis emberi testben kereshet új lakóhelyet, míg az ó-kor felfogása szerint ideiglenes lakóhelyül állatok teste is szolgálhatott. A KARDEC-féle tant röviden összefoglalva, a következő mondatokban ismertethetjük:
"A szellemek a próbák útján, melyeknek a földi élet alatt alávetvék, tisztulnak és nemesbednek. Minthogy azonban ez az élet a szellemi élet határtalan tartamához képest csak pillanat, egy élet ebben a világéletben, a szellem tökéletes megtisztulására semmiképen sem lehetne elegendő; ezért hagyja el oly gyakran a földi életet és lép ismét a földi életbe, a hányszor csak e czél elérhetésére szükséges. Hogy hányszor kell minden szellemnek keresztül élnie ezt a földi életet, az nincs megszabva. Az a szellem, mely átment valamennyi tisztulásához szükséges ujjászületésen, többnek nincs már alávetve, a mennyiben megtisztult szellemmé vált és az örök élet legmagasztosahb boldogságát élvezi. A szellem minden reinkarnacziókor ismereteiben és tapasztalataiban gyarapodik s ezek tökéletesedését elősegítik. Az újjászületés tehát a kéz, mely feléje nyúl, hogy fokozatosan nemesbülhessen. A mit a szellem földi életének idején tudásban és erkölcsökben szerzett, soha sem megy veszendőbe".
KARDEC spiritizmusának e szemelvényei után nem szenvedhet kétséget, hogy az egész tan főleg vallásos érdekből eredt. Ezenkívül megvan az a kitünő tulajdonsága, hogy egyidejűleg a különböző médiumitásos tüneményeket is meg tudja magyarázni. A spiritiz-
musnak ezt az oldalát KARDEC "Le livres des médiums" czímű második főmunkájában (Párizs, 1861) tárgyalja. Ebben a meglehetősen terjedelmes munkában mindazokat a médiumitásos tüneményeket írja le, a melyeket korában ismertek. Legérdekesebbnek azt a fejezetet tartom, mely a médiumok különböző fajait tárgyalja. Bizonyára ez a legrégibb kisérlet osztályozásukra. KARDEC nyilván nem lehetett nagy logikus.
A médiumok felosztását két különböző szempontból végzi, melyeket azonban egymással összehány, a mennyiben majd a médiumok állapotára, majd képességeikre van tekintettel. A következő osztályokat különbözteti meg: fizikális médiumokat, a kik hangokat és élettelen tárgyak részéről mozgásokat váltanak ki; szenzitiv médiumokat, kik megérzik a szellemek jelenlétét; halló médiumokat, kik hallják a szellemeket és látókat, a kik látják azokat. Beszélő médiumok azok, a kiknek közvetítésével a szellemek szóbelileg nyilatkoznak, író médiumok, kiknek segélyével írásbeli közléseket tesznek. Továbbá vannak még szomnambul médiumok, kik csak szomnambul állapotban működnek és gyógyító médiumok, kik betegségek eseteiben kórjóslatot adnak és rendelnek.
Az egész beosztásban az a legfurcsább, hogy KARDEC, a mennyire látom, sehol meg nem kiserh magyarázni, miért tartozik valamely médium ez osztályoknak csakis egyikéhez. Azt hihetné az ember, hogy az író médium, kinek segélyével a szellemek egy plajbászt megindítanak, más élettelen tárgyat is meg tud mozdítani, tehát egyszersmind fizikális médium is; ez pedig épenséggel nincsen így. –– Az sem tisztázott kérdés, hogy mi is voltaképen a médiumnak a feladata? KARDEC u. i. a német pneumatologiából
átvette azt a tételt, mely szerint a szellemeknek félig anyagi burokjuk van, az ú. n. perisprit. A testi életben a perisprit összeköti a szellemet a testtel, de a halálban a perisprit a szellemet követi s ezzel ez utóbbi a médium előtt láthatóvá vagy hallhatóvá teheti magát és a földi anyagra hatást gyakorolhat. De, ha a szellem a perisprittel valamely tárgyra hathat, p. o. asztalra, melyhez a médium közel sem áll, mi czélból kell akkor a médiumnak egyáltalában jelen lennie? Ez teljességgel talány. KARDEC-nak nyilván igaza van, midőn azt állítja, hogy a spiritizmus nagyon tökéletlen tudomány, mert valóban még sok kisérleti vizsgálatra és elméleti okoskodásra van szükség, a míg nagyjában véve is valamivel több világosság hatja át.
A spiritizmus Európa egyéb országaiban.
Miként Francziaországban, úgy Európa többi részeiben is mindjárt első fellépésekor nagy feltünést keltett a spiritizmus. Mindenütt, főleg pedig Németországban, egész sor könyvet írtak e csodaszerű jelenségekről, nevezetesen a legáltalánosabbról és legismertebbről, az asztalok kopogásáról és megszólalásáról. De a sok szerző közül, kik a spiritizmussal foglalkoztak, egyik sem ölelte fel minden oldaláról annyira s nem is tett szert egyik sem olyan jelentőségre, mint ALLAN KARDEC. Ezért nyugodt lélekkel napirendre térhetünk az egészen vagy részben feledésbe ment írók e sorozata felett. A mozgalom különben a legtöbb országban – Anglia kivételével – valóban csakhamar ismét megszünt. Valószinűleg voltak itt is, ott is magán spiritiszta körök, melyek előírás szerint gyűltek asztaluk köré, hogy a viszontlátást kedves halottaikkal hébe-korba
élvezhessék. De jelentékenyebb médium, mely szélesebb körök figyelmét magára vonta volna, a spiritizmus megjelenését követő első 20 évben Anglián kívül – úgy látszik – nem igen volt.
Angliában azonban valószinűleg az Amerikával való élénkebb összeköttetés következtében a spiritizmus iránt való érdeklődés alig csökkent. Mindkét FOX nővér, kiknek neve eltörölhetetlenül összeforrott a modern spiritizmus történetével, angolhoz ment nőül és minthogy médiumitásos tulajdonságaikat sok éven át megőrizték, Angolországban való tartózkodásuk magában is elegendő volt, hogy a mozgalom itt ki ne aludjék. Minthogy pedig a médiumok általában olyan körökben fejlődnek, melyekben spiritiszta kisérletekkel foglalkoznak, egészen természetes, hogy angol földön egyre több jó médium tűnt fel. Végül a tények mégis annyira fölhalmozódtak, hogy a tudósok kénytelenek voltak a dolgot megvizsgálni; ez idő óta, tehát körülbelül 1870 óta, beszélhetünk modern okkultizmusról. De már ezt az időpontot megelőzőleg is, egy ismeretes, előkelő tudós, WALLACE ALFRED RUSSEL, a spiritizrnus táborába pártolt. 1866-ban "The scientifc aspect of the supernatural" czímen kisebb könyvet adott ki, melyben egyebek között saját tapasztalatait is közli. Minthogy pedig érdekes, mit tudtak akkor a jó mediumok és hogy mi szükséges az olyan kételkedőnek – mint WALLAcE-nak – a meggyőzésére: legcsodálatosabb észleleteinek egynémelyikét idézem.
WALLACE családi körében nem tudott többre menni, mint hogy asztalokat mozgásra és kopogásra indított. Határozottan megmondja, hogy ezekben a jelenségekben haladás nem mutatkozott; ebből azt következteti, hogy a résztvevők részéről csalás nem történt,
mert elképzelhetetlen volna, hogy művelt emberek azzal mulatnák magukat [töltenék idejüket], hogy újból meg újból ilyen nyomorúságos és semmitmondó csalásra adják magukat. Ebben bizonyára igazat kell neki adnunk. Az asztaltánczoltatás és kopogtatás előidézésére nincs szükség fogásokra, "kunszt"-ra, és ha csalás lett volna a dologban, akkor hihetőleg csodálatosabb jelenségek is mutatkoztak volna. Minthogy pedig WALLACE-t ez, a mit ilyen köÉülmények között, a hol a csalás ki volt zárva, elérhetett, ki nem elégíté, 1863 szeptember havában egy ismert londoni médiumhoz, mrs. MARSHALL-hoz kezdett ellátogatni. Itt a csalás lehetősége természetesen lehetőleg kevéssé volt kizárva; igy azután mindenféle csoda is esett rajta. Lássunk ezek közül egynéhányat:
A mrs. MARSHALL-nál történt szellemközlések rendes útja-módja a következő volt: az, a ki közléseket óhajtott, rámutatott egy nyomtatott a-b-c betűire. Kopogó hangok adták meg azután a betűket, melyekből a válasz állott. Ily módon neveket, vagy egész mondatokat gyorsan össze lehetett betűzni. WALLACE már most elmondja, hogy egy ízben nővére és egy hölgy kiséretében, ki addig soha még ott nem volt, meglátogatta mrs. MARSHALL-t. "A hölgy azt kivánta, hogy egyik elhalt rokonának neve betüződjék ki és a szokásos módon rámutatott az a-b-c betüire, mialatt én (Wallace) a betüket, melyeket a kopogás kijelölt, feljegyeztem. Az első betük a következők voltak: y, r, n. "Ostobaság" mondá a hölgy, "legjobb, ha megint elülről kezdjük". Ebben a pillanatban e betü következett és minthogy azt hittem, hogy én megértettem, mit akar jelenteni, így szóltam: "Nem kivánja folytatni? Én értem". Erre azután az egész ilyen sorban betüződött ki: y r n e h k c o c f f e j. A hölgy azon-
ban még mindig nem értette meg a neveket, míg én a következő módon nem írtam le: yrneh kcocffej, a mi tényleg az elhaltnak a neve, HENRY JEFFCOCK volt, még pedig hátulról olvasva.
Más alkalommal egyik vidéki barátom kiséretében mentem, a kit a médium nem ismert s kinek nevét nem is említettük. Miután elhalt fiától kaptunk állítólagos izenetet, darab papirt tett az asztal alá és néhány percz mulva rá volt írva a férfiú neve. Bizonyos, hogy e kisérletekben semmiféle gépezet sem volt az asztal alatt, így tehát csak az marad a kérdés, lehetséges volt-e, hogy a médium czipőit lehúzza, lábaujjával a papirt és plajbászt megragadja, egy nevet, melyet előbb ki kellett találnia, felírjon és azután czipőit ismét felhúzza: mindezt a nélkül, hogy kezeit az asztalról levenné vagy másképen erőlködést árulna el?"
Miután mrs. MARSHALL WALLACE-t ilyképen beavatta a felsőbb spiritizmus tüneményeibe, ez saját ismeretsége körében olyan médiumot keresett, a ki a kopogásnál többet is tudna. Sikerült is női médiumra akadnia, a kinek jelenlétében különböző fizikális jelenségek következtek be. Ezek egyikét, melyet többször volt alkalma észlelni, következőképen írja le: "Kis munkaasztal körül állottunk, melynek lapja kb. 20 hüvelyk átmérőjű lehetett és középpontja körül mindannyian összetettük kezeinket. Rövid idő múlva az asztal egyik oldalról a másikra kezd inogni és, mintha csak egyensúlyba akarna jönni, függőlegesen 6–12 hüvelyknyire felemelkedik és néha 13–20 másodperczig fenmarad a levegőben. Ez idő alatt egy vagy két személy ütheti vagy nyomhatja, jelentékeny erőnek ellenáll. A legelső benyomás, melyet az ember nyer, természetszerűleg az, hogy valaki lábával emeli az asztalt. Hogy
ezzel az ellenvetéssel megküzdhessek .... spanyol nádból és léczekből hengert készítettem, melyet vászonnal vontam be. Az asztalt betettük a hengerbe, mint valami kútba és minthogy a henger kb. 18 hüvelyk magasságú volt, a hölgyek lábait s ruháit teljesen távol tartotta az asztaltól. Ez a készülék az asztalnak felfelé való mozgását egyáltalában nem gátolta, és minthogy a médium kezeit, a melyek az asztal lapján voltak, az összes jelenlevők állandóan látták, világos, hogy itt valamely új és ismeretlen hatóerőnek kellett szerepelnie.
Ez az utolsó mondat ugyan arra mutatna, mintha WALLACE okkultista álláspontot foglalt volna el, a mennyiben a tünemények okát valamely ismeretlen erőben kereste, de később egész határozottsággal a spiritizmushoz csatlakozott. 1874-ben mss. GUPPY nevű médium jelenlétében HUDSON fotografussal több fotografiát készíttetett magáról. E képeken kívüle több év előtt elhalt anyjának többé-kevésbbé világos képmása is látható volt. Ő maga is jelen volt az összes lemezek előhivásánál és az idegen alak valamennyin már abban a pillanatban láthatóvá lett, a mint az előhívó folyadékot a lemezre öntötték, míg saját képe csak vagy 20 másodpercczel később lett látható. Nem férhetett hozzá tehát kétely, hogy tényleg vannak szellemek, melyek belenyúlhatnak a földi életbe és hatni tudnak az anyagra.
Hasonló álláspontot foglalt el ZÖLLNER, az ismert német asztrofizikus is; ez a spiritiszta tünemények magyarázatára a négydimenziós értelmes lények elméletét alkotta meg, mely lények a médiumitásos jelenségeknek tulajdonképeni okai volnának. ZÖLLNER itt nyilván a spiritizmushoz közeledik, a mennyiben
felteszi, hogy e tüneményekben értelmes lények, de nem emberek hatnak közre, másrészt azonban a vaskos "népszerű spiritizmus"-tól eltér annyiban, hogy ezeket a lényeket "négydimenziósak"-nak mondja. Ez a többlet tanusítja, hogy ZÖLLNER a térbeli kiterjedéseken való mennyiségtani szemlélődésekből indult ki és ismeretes az is, hogy a mennyiségtan ez ágával sokat foglalkozott, mielőtt spiritiszta kisérleteihez fogott volna. A négydimenziós lények elmélete bizonyos mennyiségtani szerkesztéseknek fölötte fantasztikus, de kétségtelenül helyes következménye. És ZÖLLNER ezt a következtetést, hogy a spiritizmus jelenségeit természetes úton magyarázhassa, le is vonta. Ha ugyanis vannak lények, melyek négydimenziósak, akkor ezek, miként azt ZÖLLNER kifejté, valamennyi spiritiszta tüneményt előidézhetik, még pedig oly módon, hogy csakis a tér negyedik dimenziója útján hatnak, a nélkül, hogy a jelenleg is ismeretes természeti erőkön kívül más erőket kellene igénybe venniök.
ZÖLLNER alapeszméje tehát a spiritizmus jelenségeinek természetes úton való magyarázatát czélozza; de épen ez lévén legfőbb igyekezete az okkultistáknak is, ennyiben ő is okkultistának mondható. Mégis eltér az okkultistáktól is annyiban, hogy bizonyos mennyiségtani absztrakczióknak a valóságba való átültetését merészen megkiséreli. A többi okkultista inkább ahhoz a természetesebb kibúvóhoz folyamodik, hogy természeti erőt tesz fel, melynek hatásai időnkint a médiumitásos jelenségekben nyilvánulnak, melynek törvényeit azonban eddig nem ismerjük. De tagadhatatlan, hogy ZÖLLNER elmélete, legyen az szerencsésebb avagy kevésbbé szerencsés, mint az eddig megkisérelt magya-
rázatok, mégis csak az okkultista búvárlatok sorába tartozik. Ne is foglalkozzunk tehát ZÖLLNER-rel e helyen huzamosabban, később, a maga helyén, elméleteit és nagy számú kisérleteit részletesen fogom megbeszélni.
A népszerű spiritiszta ülések.
Kiváló médiumok éppen nem gyakoriak. Ha a nagyobb spiritiszta folyóiratok valamelyikét áttekintjük, azt látjuk, hogy a modern spiritizmus megjelenése óta letelt félszázadban alig akadt 20 médium, mely oly feltünést keltett, hogy neve szélesebb körben ismeretes lett volna. Valamivel megszaporodnék a jó médiumok száma, ha mindazokat ide számítanók, kik sohasem szerepeltek nyilvánosan, hanem kizárólag magán körökben működtek. Csakhogy e magán médiumok működését természetesen csak kevesen kisérhették figyelemmel, csak barátok és ismerősök, kik az illető körbe éppen járatosak voltak. Bizonyára joggal állíthatjuk tehát, hogy annak a számos millió embernek, ki a spiritizmushoz csatlakozott, csak elenyésző csekély része látta a rendkívülibb médiumitásos megnyilatkozásokat saját szemével.
Másrészt tény, hogy az egész földön ezer meg ezer spiritiszta kör van, mely rendszeresen, hetenkint egyszer vagy kétszer ülésezik. Már most mi történik ezeken az üléseken? Minthogy jó médiumok felette ritkák, a jó médium pedig a sikeres működés elengedhetlen föltétele, ebben a sok ülésben nem is történhetik valami csodálatos esemény. Másrészt azonban bizonyára felette érdekes tudni, hogy mivel foglalkoznak ezeken az üléseken; mert e kérdés vizsgála-
tával több lényeges pontra nézve tisztába jutunk. Először is megtudjuk, mivel kell beérnie a közönséges spiritisztának, mely tüneményeket ismer saját tapasztalásából és melyek szolgálnak arra, hogy a szellemekben való hitét öregbítsék. Azután azokat a jelenségeket, melyek a legtöbb emberben meglevő médiumista képesség következtében mutatkoznak, élesen meg kell különböztetnünk azoktól a sokkalta ritkább tüneményektől, melyek a médiumitás különös fejlettségi fokát föltételezik. Az ilyen különválasztás igen nagy jelentőségű, ha meg akarjuk ismerni, hogy végső sorban mi szolgál alapjául a médiumista tüneményeknek.
Mindarról, a mi a közönséges spiritiszta üléseken egyáltalában megtörténhetik, pontosan beszámolni, a dolog természeténél fogva jóformán lehetetlen. Minthogy a médiumok a fejlettség legkülönbözőbb fokán lehetnek és minthogy minden médiumnak lehetnek "ihlett pillanatai", melyekben többre képes a mindennapinál: éles határokat vonni nem lehet. Ezt azért emelem ki nyomatékosan, hogy ez vagy amaz a spiritiszta valamiképen azt a szemrehányást ne tehesse, hogy tüneményeket, melyeket ő valamely ülésen talán látott, vagy melyekről legalább azt képzeli, hogy látta, nem soroltam fel. A rendes ülések következő leírásában csak azt ismertetem, a mi nézetem szerint átlagosnak, normálisnak tekintendő. A spiritiszta irodalom beható kiaknázása és az efajta üléseken éveken át való részvétel az alap, melyre felfogásomat építem. Hogy a tüneményeket áttekinthetőbbekké tegyem, három csoportba osztom: a fizikális, a fizikális-intellektuális és a tisztán intellektuális tünemények csoportjába.
A fizikális tünemények. Az asztaltánczoltatással
kapcsolatos üléseken a közlések rendszerint az asztal vad és szabálytalan mozgásaival kezdődnek. Az asztal néha olyan sebességgel forog és mozog a padlón, hogy a résztvevők alig követhetik. Ha a mozgás egyszer megindult, egy vagy két résztvevő könnyen folyamatban tarthatja, sőt ily alkalmakkor egyetlen egy médium is oly erőt fejthet ki, mely messze túlhaladja azt, a mit egy ember erejéről feltennénk. Így egyetlen női médium minden észrevehető erőiködés nélkül mozgásban tarthatja az asztalt, még az esetben is, ha felnőtt, erőteljes férfi ül fel az asztalra. Magam is több izben 5 kilós súlyt helyeztem kis kerek asztal közepére, melyet két női médium tartott mozgásban; néhány másodpercz múlva a súly röppentyü módjára messze elrepült. Ez az "asztaltánczoltatás" a résztvevők kezeinek érintkezése következtében, a mennyire meg tudom ítélni, az egyetlen fizikális tünemény, mely rendes körülmények között előfordul. Mint előbb láttuk, WALLACE is csak ezt az egyet idézhette elő, míg t. i. különösen fejlett médiumra nem akadt. Hogy vajjon a rendes szeánszokon asztaloknak vagy más tárgyaknak mozgásai érintés nélkül előfordulnak-e, arról nem akarok vitatkozni. Tény, hogy gyakran hallunk állításokat, melyek az ilyesminek a megtörténtét erősítik, de van rá okom, hogy kételkedjem benne. Ugyanis ismételten ültem jónevű médiumokkal órákon át és pontosan, előírás szerint megpróbáltam valamely tárgyat, mely felett kezeinket tartottuk, helyéből kimozdítani; de még csak egy szál gyujtóval [gyufával] sem sikerült, hogy egy milliméternek akár a legkisebb részével is továbbmozduljon. Az egyetlen alkalommal, midőn a médiumok azt hitték, hogy az asztal érintés nélkül gyenge mozgásokat végez, a
beható vizsgálat, sajnos, kiderítette, hogy néhány ujj mégis érintette. Biztosan állítható tehát, hogy a médiumnak valami különös fejlettségére van szüksége, ha azt várjuk tőle, hogy élettelen tárgyakat önálló mozgásra indítson.
A fizikális-intellektuális tünemények. Ha az asztal beleunt a csatangolásba, akkor szoktak kezdődni a "kopogóhangok", melyek révén a szellemek jelt adnak magukról. Mondanivalójukat a szellemek a legkülönfélébb módon szokták közölni. Az ilyen módszerek egyikét már előbb említettük; abban áll, hogy az egyik résztvevő sorra rámutat az a-b-c betűire; a kopogások kijelölik azokat a betűket, melyekből a közlés összetevődik. A legrégibb, de körülményesebb módszernél, az asztalon kívül nincsen szükség más készülékre, minthogy az asztal a betűnek az a-b-c-ben elfoglalt helyét a kopogások számával jelzi. Igy egy kopogás a betűt, kettő b betűt, három c-t jelent és i. t. Ha valamely kérdésre "igen" vagy "nem" legyen a felelet, akkor egy kopogás nemet, három kopogás igent, két kopogás pedig határozatlan választ jelent.
Az asztal helyett gyakran alkalmazzák az ú. n. plansettát, mely voltaképen nem egyéb kicsi, háromlábú asztalkánál, a melynek lapja nem nagyobb, mint két kéz. A lábak csak néhány hüvelyk magasságúak, kettőn kerék, a harmadikon plajbász van. Ha ezt az asztalkát egy ív papirra tesszük s kezeinket ráhelyezzük, akkor rövid idő múlva mozgásnak fog indulni és a plajbász a mozgás irányát a papirra fogja rajzolni. A legtöbb ember keze alatt kezdetben természetesen csak kusza vonások támadnak, de a természetes médiumitás némi gyakorlattal mégis annyira kifejlődik, hogy betűket, szókat és végül egész mon-
datokat írunk. Ily módon feltett kérdésekre választ kaphatunk s nagyon gyakran a médium maga sem tudja, hogy mit írt a keze. E közlések átlagos jellemével azonnal foglalkozni fogunk.
A tísztdn intellektuális tünemények ez imént leírtaktól csak annyiban különböznek, hogy keletkezésükhöz nem kell külön fizikális készülék. A tünemények írásból vagy beszédből állanak, minek megfelelőleg a médiumokat író- és beszélő médiumokra osztjuk. Az író médiumoknak természetesen valami írószerre van szükségük, pl. plajbászra, melynek segélyével a szellemek megértethessék magukat; ezt az eszközt kezükbe veszik ugyan, egyébként azonban nincsen semmi külön segédeszközük. Hogy ily körülmények között az öntudatlan íráshoz a médiumitásnak sokkal nagyobb fejlettségére van szükség, arról könnyen meggyőződhetunk. Csak kevés ember bírja a plansettát hosszabb időn át nyugton tartani, ha kezeit rátámasztotta; de egyedül a plajbász rendszerint nem igen indul írásnak, ha nyugodtan kezünkben tartjuk. Feltehető, hogy ez a különbség azon alapul, hogy olyankor, midon kezünknek papiroson kell tovasiklania, jelentékenyebb surlódási ellenállást kell legyőznünk; ellenben a plansetta gördülésekor ez a surlódás olyan csekély, hogy a legcsekélyebb lökés is mozgásra indítja a készüléket. A tulajdonképeni író- és beszélő médiumok rendszerint, ha nem is mindig, sajátságos önkívületi állapotban vannak, melyet "trance"-nak neveznek. Ez az állapot távolról sem oly gyakori azokon a médiumokon, kjk asztalkopogtatás és hasonló fizikális tünemények útján végzik közléseiket; ebből következik, hogy az utóbbiak a médiumitásnak csekélyebb fejlettségét kivánják. Szivesen tekintik u. i. a médium magasfokú fejlettsége
jelének, ha ülés közben "trance"-ba merül. Minthogy számos, többé-kevésbbé fejlett médiumot volt alkalmam látni, arra a meggyőződésre jutottam, hogy a "trance" neven épen nem szabad valamely teljesen elhatárolt állapotot értenünk. Ellenkezőleg, minden lehető fokozata előfordul és főleg legalsóbb fokaiban néha legnehezebben ismerhető fel biztosan. Különben bizonyos, hogy a tulajdonképeni író- és beszélő médiumok rendszerint a "trance" világosabb tüneteit mutatják, mint az említett fizikális médiumok. Ez eltérés jelentőségét e munka utolsó részében fogjuk fejtegetni.
Lássuk most az egy vagy más módon, akár asztalkopogás, akár plansetta, szó vagy írás útján nyert közlemények szokott tartalmát. Minden esetben éles különbséget teszek a között, a mit láttam s a között, a mit e dolgokról hiresztelni szokás. Míg t. i. a spiritiszta folyóiratok teli vannak a "szellemek közlései"-ről szóló leírásokkal, melyek – föltéve, hogy igazak – csakis felsőbb hatalmak beavatkozásával értelmezhetők, engem a balszerencse olyan következetesen üldözött, hogy soha ilyesmit nem tapasztalhattam. Az én jelenlétemben soha valamely kérdésre, melyre a jelenlevők közül legalább is egyvalaki felelni nem tudott, világos választ nem kaptunk. A médiumok nyilatkozatai soha meg nem haladták tudásukat vagy míveltségük fokát. Ennek daczára tényleg nagyon csodálatos dolgok eshetnek meg, mely tekintetben különféle példákkal fogok szolgálni.
Hosszabb időn át kisérleteztem három női médiummal, két finn és egy német hölggyel, G.-né asszonnyal. Ez utóbbi elutazott. A két finn úrnő a következő ülésen a plansettához ült és ezt kérdezte:
"Ránk gondol-e G.-né asszony?" A válasz "infidèle"
volt nagy, világos betűkkel írva. Ez a felelet nagyon lehangolta a két médiumot, kik azután tovább kérdezősködtek: "Miért hűtelen?" Válasz: "amour et autre amitié". Erre magam is beleavatkoztam s ezt kérdeztem: "Mért beszélsz francziául ?" mire a válasz ez volt: "Paris". A mint ezt a szót elolvastam, a két médium e szavakra fakadt: "Hja igen! körülbelül most kellett G.-nének Párizsba megérkeznie". Egyikük sem gondolt erre előzetesen – legalább ezt állították és magam is valószinűnek tartom. Mert föltéve, hogy gondoltak volna is rá, ez nem lehetett ok arra, hogy franczia választ kapjunk; saját anyanyelvük, vagy G.-né asszonyé sokkal inkább lett volna várható és a két hölgy mind a három nyelvet írásban is, szóban is teljesen birta.
|
16. ábra. |
Egy férfi médium, a ki élénken érdeklődött a politika iránt, 1893 márczius 20-án, midőn az előbb említett médiumok egyikével a plansettánál ült, a következőt kérdezte: "Kapunk-e ebben az évben pénzügyi törvényt?" A választ természetes nagyságban a mellékelt ábra mutatja be. Az olvasóra hagyom, hogy eldöntse, vajjon: "ja" vagy "nei" (dán nyelven: igen, nem) akar-e lenni? Zseniális kétértelműségével ez a grafikai mestermű nem igen áll mögötte a híres görög orákulumok jóslatainak. |
Különböző társadalmi osztályokhoz tartozó médiumokkal dolgozva, csakhamar észrevesszük, hogy ugyanaz a különbség, mely a mindennapi életben mutatkozik, médiumi működésükben is elárulja magát.
Saját tapasztalásomból eredő néhány példát aka-
rok említeni. Nagyobb spiritiszta körben, mely kizárólag a szegény polgári osztály tagjaiból verődött össze, két kitünő női médium működött. Az üléseken résztvettek nők is, férfiak is, de a kör egyik legkivá-
17. ábra.
lóbb tagja mindig magában érkezett; felesége ugyanis úgy vélekedett, hogy a médiumok közléseinek rendszerint semmi értelme sincsen, azért az üléseken nem akart többé résztvenni. Ez a fölfogás, mely józan eszének kétségtelenül dicséretére vált, természetesen bántotta a szellemeket, kik különféle médiumok útján hosszú beszédeket és felszólításokat intéztek a férjhez, hogy feleségét jobb belátásra bírja. Egy alkalommal, midőn magam is jelen voltam, a médiumok egyikét megszállta bizonyos V. szellem, a ki az említett házaspár leányának mondta magát; ennek a szellemnek hatása alatt a médium előbb a férjhez intézett hosszú beszédet, azután az anyának irt levelet. Ez a levél azonban soha nem került annak kezébe, mert én vettem magamhoz. Két folió oldalt tölt ki, melyek egyikét fele nagyságban fotografiában mutatom be (l. 17. ábra). A levél csaknem teljesen sötét szobában íródott, azonfelül a médium szemét zárva is tartotta s oly mély trance-állapotban volt, hogy nem vette észre, a mint időnkint papirlapot tettem szemei és az ív közé, amelyen irt. Egészen természetes tehát, hogy az írás vonalai egymásba kuszálódnak és hogy több helyen is találunk fölösleges betűket stb. A levél szószerint így szól:
"Min dyrebare Moder. Jeg er saa enderlig glad ved Fader, og Moder du maa for Aalt ikke tro at at Aanderne ikke altid er saa oprigtig, men min Dyrebare Moder jeg taler ikke hos C ... taler jeg ikke hjos, men pröv dem rigtig. Min kjäre Moder jeg vil gjärne tale med dig for der er mange ting, som jeg har at tale med dig. en Venlig hilsen fra din kjäre lille V.... til min kjäre Moder. Farvel for i Dag."
("Drága anyám. Oly végtelenül örvendek apának; és anyám, épen nem kell hinned, hogy a szellemek nem mindig oly őszinték, de, drága anyám, nem beszélek C ... nál nem beszélek, de vizsgáld őket helyesen. Kedves anyám, szivesen beszélnék veled, mert annyi mindenféle dologról volna veled beszélni valóm. Szivesen üdvözöl a te kis kedvelt V...d. Kedves anyámhoz. Isten veled mára.")
Meg kell engedni, hogy ez a levél sem alakjára, sem tartalmara nem mulja fölül az egyszeru polgárasszony értelmi magaslatát.
Ugyanebben az ülésben más bizonyítékot is nyertem arra nézve, hogy a médium ismeretei és műveltségi foka mérvadók a munka minőségére is, a melyet végez. Az egyik médium, mint azt nekem előre elmondották volt, gyakran "nyelvekkel" beszél. Igy nevezik a spiritiszták azt a jelenséget, midőn a médium oly nyelven beszél, melyet gyakran maga sem ért meg, de a melyen normális állapotban semmi esetre sem tud beszélni.
Az ilyen eseteknek egész sorát írták le; a legérdekesebbek egyikét EDMONDS amerikai biró közölte, kinek LAURA nevű leánya médium volt. Anyanyelvén kívül csak francziául beszélt; ennek daczára egy ülésen bizonyos EVANGELIDES nevű görögországi úrral uj-görög nyelven beszélgetett és pedig a görög állítása szerint teljesen korrektül. Persze alig vártam, hogy valami hasonlót láthassak, de várakozásaimban keservesen csalódtam. A beszélő médiumot tényleg megszállta ugyan egy nem sokkal azelőtt elhalt svéd hitszónok szelleme, a ki a médium szájával nagy szónoklatokat tartott; de az egész előadásban csak egy dolgon csodálkoztam, azon t. i., hogy a boldogult pap
milyen hamar elfelejtette anyanyelvét a másvilágon. Nyelvezete t. i. ama nem ismeretlen előírás szerint készült: cseréld fel az e betűt a dán szó végén a-val, akkor svéd lesz. A szónok még a legközönségesebb svéd kifejezéseket is elfelejtette; még nagyobb baj volt az, hogy az egyes svéd szók kiejtése is hibás volt. Igy pl. több izben előfordult ez a szó "eenom", de mindannyiszor a svéd je helyett dánul g-vel ejtette. Szóval az egész dolog azt a benyomást tette rám, hogy a médiumnak valaha valami svéd ujságnak a letépett sarka került a kezébe s az ebben olvasottakból darált el most trance állapotában néhány morzsát, a nélkül, hogy a helyes svéd kiejtésről csak sejtelme is volna.
Ilyen tapasztalatok után az ember a miss LAURA EDMONDS történetében és az ő korrekt uj-görög tudásában nem hajlandó többé hinni, feltéve, hogy tényleg sohasem tanulta volt ezt a nyelvet.
Bizonnyal semmi sem áll annak útjában, hogy a médium tranceban oly dolgokat közöljön, melyeket tudatosan nem is ismer, avagy nyelveken beszéljen, melyeken normális állapotban beszélni nem tud. De ennek bizonyára mégis csak az a feltétele, hogy a médium régebben ismerte légyen az illető nyelvet, avagy valaha tudott légyen arról a dologról, melyről beszél. Az egészet teljesen elfelejthette; de adott alkalommal trance állapotában ismét felmerül tudatában. A spiritiszták ugyan azt állítják, hogy előfordulnak közlések oly dolgokról is, melyekről a médium soha semmit nem tudott, nem is tudhatott. De nem könnyű dolog bebizonyítani, vajjon valaki valamely tárgyról sohasem hallott-e beszélni; az emberek felette ritkán veszik maguknak a fáradságot, hogy megvizsgálják~
vajjon az a dolog, a mit a közlés tartalmazott, nem foglaltatott-e mégis a médium tudásának határai között? Ha egyszer kivételesen mégis megtörténik az ilyen vizsgálat, akkor rendszerint egészen más eredményre jutnak.
Erre például néhány felette csodálatos médiumisztikus közlést említek, melyekre AKSAKOW, az ismert orosz spiritiszta több magánkörben lefolyt ülésen tett szert. A médiumok közeli rokonai voltak. AKSAKOW, a ki nyilván nagyon lelkiismeretes és erelyes férfiu, végül arra az eredményre jutott, hogy médiumai az illető mondásokat valószinüleg valamely könyvben olvasták s csakhamar ismét elfeledték. Röviden ismertetem ez esetek egynémelyikét.
AKSAKOW üléseinek egyikén a pszichograf ezeket a szókat betüzte ki: "EMEK HABACCHA". Arra a kérdésre, hogy ez mit jelent, azt válaszolta, hogy héber nyelven a "könnyek völgyét" jelenti. Közölte továbbá, hogy ez egy SARDOVY nevű portugál-zsidó orvosnak ismert jeligéje volt. Később azonban a pszichograf kijelentette, hogy a név nem helyes, a férfiút B. LARDOSIO-nak hívták.
AKSAKOW utána járt a dolognak és azt találta, hogy a szó tényleg héber, "a könnyek völgyét" jelenti s csak egy ízben fordul elő az ó-szövetségben, a 84. zsoltár 7. versében. CARDOSIO-ról csak annyit tudhatott meg, hogy volt egy FERNANDO CARDOSO nevu portugál orvos, a ki a zsidó hitre tért át. De AKSAKOW semmiféle rendelkezésére álló műben nem talált felvilágosítást az iránt, hogy ez a férfiú valaha az említett héber idézetet használta-e. De nem hagyott fel a kutatással, hanem néhány év mulva a British Museumban átkutatta CARDOSO különböző munkáit; telve voltak
héber idézetekkel, de éppen azt a szót nem találta meg közöttük. Talány maradt tehát, hogyan juthattak a médiumok ahhoz a héber szóhoz és miért hozták a legtöbb ember előtt bizonyára ismeretlen CARDOSO-val kapcsolatba. AKSAKOW csak néhány évvel utóbb jutott a talány kulcsára; u. i. egy kis, német emléksor és jelige gyűjteményben rátalált az: "Emek Habaccha – a könnyek völgye" szókra, mint a melyeket CARDOSIO B. portugál-zsidó orvos használt volt jeligéül. Nyilvánvaló tehát, hogy a médiumok a helytelenül idézett nevet és a jeligét innét vették át. E könyvben tovább lapozgatva, AKSAKOW rájött, hogy az idegen nyelveken történt közlések közül, melyeket ülésein kapott, több is ugyanebből a forrásból eredt. A könyv néhány hónappal az említett ülések előtt jelent meg: több, mint valószinű, hogy az egyik médium futólag lapozgatott benne, ekkor néhány idézet megragadt emlékezetében és ezeket ismételte azután később mint médium.
Ha minden spiritiszta ugyanily gondosan utána járna annak, hogy honnan ered a médiumok tudása, a spiritiszta csodák nagy része csakhamar eltünnék és e tünemények szigoruan tudományos kutatásának az út meg volna nyitva. De éppen ez okból a spiritiszták óvakodnak attól, hogy a médiumisztikus közléseket a nyilvánosság előtt nagyon is pontosan vizsgálgassák.
A dialektikus társulat.
Az 1869-iki esztendő fontos időpontot jelent a spiritizmus történetében. Ebben az évben ült össze az első tudományos bizottság azzal a külön megjelölt czélzattal, hogy a spiritizmus tüneményeit vizsgálódásai
tárgyává tegye. Minthogy tizennyolczhavi munkálkodás után olyan nyilatkozatot adott, mely tényleg egyes médiumos jelenségek valódisága mellett tanuskodott, ezzel, úgy látszik, az ügy tudományos elismerést nyert, melyet addig egyes amerikai tudósok véleménynyilvánításai daczára elérnie nem sikerült. A spiritiszták ujongtak, bárha a bizottság jelentése a spiritizmus elméletére éppen nem volt olyan kedvező. A tünemények valódiságát ugyan elismeri, de inkább hajlandó azokat mint mostanig ismeretlen természeti erők hatásait felfogni. Ez a felfogás, melyet közönségesen okkultizmus néven neveznek, a következő években a tulajdonképeni spiritizmussal egyre élesebb ellentétbe helyezkedett. Számos tudós csatlakozott hozza és közreműködött fejlesztésén, de e férfiak különféle elméleteihez a csirát mégis csak a vitázók társulatának a jelentése szolgáltatta, miért is a mai okkultizmust e jelentés megszerkesztésétől kell datálnunk. Lássuk tehát, hogyan keletkezett és miképen munkálkodott ez a bizottság.
1867 tavaszán Londonban társulat alakult "a vitázók társulata" czímén, mely mindenek előtt azt tette feladatává, hogy tagjainak alkalmat nyújtson oly témák felett való teljesen fesztelen és szabad eszmecserére, melyeket a mindennapi életben nem lehetett egykönnyen megvitatni.
A társulat programmja e felől a következőket mondja: "A polgári társadalom általában még nem érte el a haladásnak azt a fokát, mellyel egyeseknek becsületes és jól megfontolt véleményük kimondását megengedné a nélkül, hogy többé-kevésbbé szigoru ítélkezésnek tenné ki őket. Ennek következtében az
emberek félnek olyan véleményt nyilvánítani, a melyet ha helytelen, helyre kellene igazítani, ha pedig helyes, el kellene fogadni. A londoni vitázó társulatban tehát nézetei miatt senkit sem [!] illessenek szemrehányásokkal, sőt inkább mindenki támogatásra találjon törekvésében, a ki nézeteiről társaival szemben teljesen nyiltan óhajt számot adni."
A társulat előkelő tudósokból, orvosokból, jogászokból, mérnökökből és a gyakorlati pályák kiváló férfiaiból állott; az elnöki székben Sir JOHN LUBBOCK, a hírneves tudós ült. A programmhoz híven szabadon vitattak meg mindenféle népszerűtlen tárgyat és így 1869 januárjában egy ízben szóba került a spiritizmus is. A következő ülésen, január 26-án, már a cselekvés terére léptek és bizottságot választottak azzal a feladattal, hogy részben saját kisérletei, részben szavahihető tanúk kikérdezése és leírások egybegyűjtése útján szerezzen meggyőződést a spiritiszta jelenségek valódiságáról. Ez a bizottság 30 tagból állott s különféle albizottságokra oszlott, melyek mindegyikének kijelölték a maga feladatát. Másfél év múlva, 1870. július 20-án, a bizottság beszámolt működéséről s azt az óhaját fejezte ki, hogy jelentését a társaság saját költségén nyomassa ki. Ezt azonban a társulat megtagadta, minthogy a vizsgált jelenségekre vonatkozó jelentésben összegyűjtött bizonyítványok es magyarázatok annyira ellentmondottak egymásnak, hogy szigorúan véve, sem be, sem ki nem mozdulhattak tőlük. A bizottság erre saját felelősségére nyomatta ki a jelentést, mely vaskos nyolczadrét kötetre terjed.
E nagy műben legérdekesebbek a kisérletező albizottságnak a végzett kisérletekről, valamint az azokból levont következtetésekről szóló jelentései. E következ-
tetéseket maga a bizottság a következő 6 pontban foglalja össze:
"A különböző albizottságok jelentései kölcsönösen kiegészítik egymást és a következő elveket igazolják:
1. Keletkezhetnek különböző jellemű hangok, melyek mintha a butorokból, a padozatból és a falakból erednének s a rezgéseket, melyek ezeket kisérik, néha világosan meg lehet különböztetni. Ezek a hangok nem származhatnak valamely izomműködésből avagy mechanikai találmányokból.
2. Súlyos testek mozgásba hozhatók mindennemű mechanikai beavatkozás, valamint a jelenlevők bárminemű megfelelő izomműködése nélkül, sokszor minden érintés avagy valamely személlyel való kapcsolat nélkül is.
3. Az említett hangok és mozgások gyakran abban az időben vagy oly módon keletkeznek, a hogy a jelenlevők kivánták; azonkívül kérdésekre is megfelelhetnek, avagy sorozatos jelek útján összefüggő közleményeket lehet velük kibetűztetni.
4. Válaszok avagy közlések, melyek ily módon kaphatók, legnagyobbrészt teljesen értelmetlenek, időnkint azonban oly tényeket is tartalmaznak, melyek csakis a jelenlevők egyike előtt ismeretesek.
5. A körülmények, melyek között e jelenségek mutatkoznak, különböző természetűek; egy tény azonban fontos, s ez az, hogy bizonyos személyek jelenléte szükségesnek látszik keletkezésükhöz, míg más személyek jelenléte rendszerint akadályul szolgál. De ez a különbség nem függ az illetőknek a tüneményekben való hitüktől, vagy azokkal szemben elfoglalt kételkedő álláspontjuktól.
6. A tünemények megjelenését vagy elmaradását
bizonyos személyek jelenléte vagy hiánya egyáltalában nem biztosítja."
A mint kitetszik, a nagyszámú kiváló férfiú erőlködése nem járt valami nagy eredménnyel. A mit a bizottság talált, annak javarésze bármely közönséges ülésen megállapítható. Bizonyos egyének, az ú. n. médiumok jelenléte a szellemek megjelenésének általánosan ismert feltétele. Az intellektuális tünemények melyeket a bizottság észlelt, főkép csak "értelmetlenségek" voltak; soha semmi nem mutatkozott, a mivel a jelenlevők egyike vagy másika ne lett volna eleve tisztában. Az egyedüli ritkább tünemény, melyet a bizottság megállapíthatott, súlyos testeknek érintés nélkül való mozgása volt és ezt csakis az egyik kisérletező csoport észlelte. Azonban, minthogy annak a megítélhetése, hogy miként jártak el a kisérletekben, nem jelentéktelen dolog, az albizottság jelentésének lényegét eredeti szövegben itt közlöm:
"A bizottság kinevezése óta 40 ülést tartott, melyekben kisérletezések történtek. Mindezek az összejövetelek a tagok magánlakásain mentek végbe, még pedig czélzatosan abból az okból, hogy mindenféle előzetesen alkalmazott gépezetek lehetőségét kizárják. Az asztalok, melyekkel kisérleteztek, nehéz ebédlő asztalok voltak; a legkisebb vagy 6 láb hosszú és 4 láb széles, a legnagyobb 9 láb hosszú és 4 1/2 láb széles volt. A szobákat, melyekben kisérleteztek, minden esetben előzetesen és kisérlet közben átvizsgálták, hogy meggyőződjenek, nincsenek-e jelen gépezetek vagy eszközök, melyekből a mozgások vagy hangok kiindulhatnának. A kisérleteket lehetőleg teljes gázfénynél, asztal fölött végezték. Több esetben egyes tagok kisérletezés közben az asztal alatt ültek.
A bizottság hivatásos vagy fizetett médiumok igénybevételét teljesen kerülte. Az összes jelenlevők a bizottság tagjai voltak, előkelő társadalmi állású és megvesztegethetlen becsületességű férfiak; esetleges csalásból mi hasznuk sem lehetet volna, míg ilyesmin rajtakapatva, kartársaik becsülését teljesen elveszítették volna.
A bizottság egynéhány oly ülést is tartott, melyekben médium nem volt jelen, hogy megvizsgálja, vajjon a tagok saját erejükből előidéznek-e olyan hatásokat, melyek a médiumok jelenlétében észleltekhez hasonlók. De ilyen jelenségeket sehogysem idézhettek elő.
A hosszas és minden lehető gonddal végzett kísérletek, melyeket minden képzelhető óvatossági szabály igénybevételével ejtettek meg, a következő szabályok felállítását eredményezték:
1. Bizonyos testi és lelki állapotokban a jelenlevők egyikén vagy többjén oly erő mutatkozik, mely elegendő arra, hogy súlyos testeket izomerő alkalmazása, érintés vagy e testek és az illető személyek között fenforgó valamelyes anyagi kapcsolat nélkül mozgásra indítson.
2. Ez az erő egészen világos hangokat idézhet elő, melyek, úgy látszik, bizonyos szilárd tárgyakból indulnak ki, melyekhez senki hozzá nem ér s melyek a jelenlevő egyének egyikével sincsenek semmiféle látható kapcsolatban.
3. Végül a mozgató erőt gyakorta az értelem szabályozza.
Egy ilyen kísérletnek leírása, kivitele módjának ismertetése legvilágosabban fog tanúskodni arról a gondosságról, mellyel a bizottság vizsgálatait végezte.
A míg valakinek a lába, ujja vagy ruhája a mozgó és hangado testhez ért, avagy csak hozzá is érhetett, addig semmi biztosíték sem forgott fenn arra nézve, vajjon e mozgások és zörejek nem a tárgyakkal érintkező személyektől indulnak-e ki. Ezért a következő kisérlethez folyamodtak: Tizenegy személyből álló bizottság a fentebb említett ebédlő asztalok egyike körül előbb 40 perczig ült s különféle módon mozgásnak indította és zörejeket csalt ki belőle. Erre azután a székeket kilencz hüvelyknyire eltolták az asztaltól s támlájukkal fordították feléje, mire valamennyien feltérdeltek a székekre, s karjaikat ezek támlájára támasztották. Ebben a helyzetben minden láb el volt fordulva az asztaltól, úgy, hogy lábával senkisem lökhette meg az asztalt. Valamennyi kéz az asztal felett volt látható és pedig mintegy négy hüvelyknyire lapja felett. – Nem került egy perczbe sem és a teljesen érintetlen asztal négy ízben megmozdult, még pedig előbb körülbelül 5 hüvelyknyire az egyik, majd 12 hüvelyknyire az ellenkező oldal felé, ezután öt és végül körülbelül hat hüvelyknyire. Erre valamennyien még inkább távolodtak az asztaltól, de ez ennek daczára ismét megmozdult. Ilyen kisérleteket más estéken is végeztek; egészben a bizottság több, mint 50 ilyen fajta, érintés nélkül bekövetkező mozgást észlelt. Az ilyen kisérletekben mindig a legnagyobb óvatossággal jártak el, hogy minden lehető mechanikus vagy egyéb mesterkedést és műfogást kizárjanak. Ilyenek azonban már azért is kizártaknak tekinthetők, mert hiszen a mozgások majd egy, majd más irányban mutatkoztak. Ámítás vagy csalás tehát lehetetlenség volt. E kísérleteknek felette változó körülmények között újból meg újból való megismétlése közben
valamennyi tag, bármennyire kétkedő álláspontot foglalt is el eleinte, arra a meggyőződésre jutott, hogy van erő, mely nehéz testeket anyagi érintés nélkül tud kimozdítani helyzetükből és hogy ez az erő eddig ismeretlen módon bizonyos emberi lények jelenlététől függ.
A bizottság ennek az erőnek a természetéről vagy eredetéről nem adhat határozott véleményt; csak azt iparkodott kideríteni, vajjon tényleg van-e ilyen erő, vagy nincs?"
Eddig terjed az albizottság jelentése, mely nyilván eléggé érthető és világos, és nem is férne hozzá kétség, hogy olyan körülmények között, melyekben minden csalás kizártnak látszott, a súlyos testek érintés nélkül bekövetkező mozgásainak csodálatos jelenségét tényleg észlelték. De a jelentés értékét, sajnos, meggyengíti az a tény, hogy a bizottságnak nem minden tagja egyezik meg abban, hogy minden rendjén ment volna. A legtöbb tag, még pedig a legtekintélyesebbek, hosszú különvéleményeket terjesztettek be, melyekben egészen más eredményekre jutottak. Igy az egyik összefoglalás valami mr. JEFFERY-től ered, kiről bővebbet nem tudunk. Ugy látszik, ez különösen sikeresen járt el jelentésében; mert sok más bizottsági tag egyszerűen csatlakozott véleményéhez. JEFFERY a következő eredményre jutott:
"Az ú. n. "trancemédiumok"-nak mindama ténykedései, melyeket láttunk, legnagyobb valószinűség szerint az esetek legtöbbjében nem voltak egyebek közönséges hisztériás kórnyilvánulásoknál, míg egyéb esetekben teljesen a tudatos csalás jellegével bírtak; ezenfelül a nyilatkozatok, melyeket a médiumoktól a trance állapotában hallottunk, átlag összefüggéstelenek és izetlenek voltak.
Az író és rajzoló médiumok, a kiket láttunk, a tollat és plajbászt a rendes módon kezelték, azzal a különbséggel, hogy egyszer-másszor fantasztikus indítékok vezették őket.
Kopogó hangok útján vagy más módon soha ismeretlen tényekről felvilágosítást nem kaptunk, mely később valónak bizonyult volna; a közlésekben sohasem foglaltatott valami gyakorlati jelentőségű felvilágosítás, avagy valamely új eszme; ellenkezőleg mindannyi frivol vagy lehetetlen volt.
Ha e közléseket elhaltak lelkeitől eredő hírekként kell felfognunk, akkor ellenkeznek a lelkeknek a halált követő állapotáról alkotott természetes, magasztos fogaimainkkal; az állítólagos megnyilatkozások intelligens, vallásos emberekre egyenest botrányos benyomást tettek.
Valamennyi jelenség, mely vizsgálódásaink tárgya volt, olyan fajtájú volt, hogy azokat csalás útján könynyen lehetett előidézni; az ember könnyenhívősége iránt nem csekély igényekkel léptek fel. De a legtöbb spiritiszta oly buzgón hisz, hogy tanuskodásuk ennek folytán teljességgel megbízhatatlanná válik; ezenfelül a tudatos és az öntudatlan csalás között nincsen éles határ, hanem széles terület köti őket össze, melyen sok népies szemfényvesztésnek szabad tere nyílik.
Ennek daczára közülünk többen voltak tanui olyan csodálatos jelenségeknek, melyeket tudatos vagy öntudatlan csalásra még sem vezethettünk vissza".
Figyelemreméltó dolog, hogy mr. JEFFERY nem habozik a számos bizottsági tag által észlelt csodaszerű jelenségek jó részét tudatos vagy öntudatlan csalásnak minősíteni. Ezt a pontot közelebbről kifejti EDMONDS dr.-nak, az egyik albizottság elnökének nagyon kimerítő véleménye. Többek között a következőket írja:
"Teljesen igazságszerető egyének kétségen kívül oly dolgokról fognak hírt adni, melyek, ha igazak, megmagyarázhatlanok maradnak, hacsak valamely természetfeletti beavatkozás elméletét nem vesszük igénybe. De elégséges tapasztalatot gyűjtöttem, hogy meggyőződjem arról, hogy az ilyen elbeszélések végre is csak ilyen vagy olyan formájú önámítás eredményei; az elbeszélés inkább mondható a képzelőerő termékének, mintsem tények leírásának. Ha pl. fél tuczat feltétlenül szavahihető egyént felszólítanánk, hogy mindegyikük külön-külön írja meg jelentését az ilyen ülések egyikén történtekről, elbeszéléseik bizonyára aggasztó mértékben eltérnének egymástól.
EDMONDS dr. ezután néhány példát hoz fel, hogy az egyik résztvevőnek bizonyos csodálatos részletekről szóló adatait az ülésen résztvett többi tag hogyan hazudtolta meg. Ez nagyon érdekes. EDMONDS itt oly tényt emel ki, melynek jelentőségét hosszú időn át nem tudták értékelni; csak 20 év múlva bizonyosodott be szellemes kísérletek sorozata révén, hogy egyazon gyülekezet több résztvevője rendszerint éppen nem veszi észre ugyanazt, illetőleg észleleteit nem adja elő megegyező módon. Főleg azt lehetett kimutatni, hogy valamely esemény, mely egyes jelentések szerint nagyon csodálatos módon ment végbe, más, ugyanoly megbízható észleletek szerint sokkal kevésbbé látszott talányszerűnek. Ennek a kimutatása kétségtelenül legnagyobb jelentőséggel bír annak a kérdésnek a megítélésénél, hogy az ilyen jelentéseknek egyáltalában mennyire adhatunk hitelt. Ezért munkánk utolsó részében e kérdéssel még részletesebben fogunk foglalkozni.