Crookes és a pszichikus erő.
Crookes súlyváltoztató kísérletei.
Érthető dolog, hogy a dialektikai társulat jelentéseivel a tudomány nem zárta még le a vitát a médiumos jelenségek valódisága felett. Állítás állott állítással szemben, úgy, hogy at elfogulatlan olvasó nehezen tudta megítélni, melyik fél részén van az igazság. Általános örömet keltett tehát a hír, hogy CROOKES WILLIAM, a tekintélyes chemikus, a Royal Society tagja, fogott hozzá a kérdésnek újabb gondos átvizsgálásához, mielőtt a dialektikai társulat vizsgálatait befejezte volna. Főleg a társulatnak az érintés nélkül való mozgásra vonatkozó kisérletei vonták magukra CROOKES figyelmét; megbízhatóbb és ennélfogva bizonyítóbb körülmények között vágyott azokat megismételhetni.
A míg t. i. a megtörtént mozgások megítélése kizárólag a jelenlevők véleményezésére volt bízva, nem volt kizárva annak a lehetősége, hogy az észlelt mozgások csak képzeltek, puszta érzéki káprázatok voltak.
Ha azonban az erőt készülékekre engedte hatni, melyek oly berendezéssel bírtak, hogy a véghezvitt mozgást feljegyezték, akkor az ilyesminek lehetőségét teljesen kizárta: mert bármily hajlamosak voltak is a jelenlevők káprázatokra, azt már még sem lehetett feltenni, hogy a médium valamely eszközt tudjon szuggerálni. CROOKES egyébként abból a fölfogásból indult ki, hogy ilyen készülékek segélyével könnyen fogja kimutathatni, hogy az egész nem egyéb babonánál és pusztán addig le nem leplezett műfogásokon alapul. De az eredmény, a melyre jutott, bizony egészen másféle volt.
465
CROOKES-nak kisérleteiben a hírneves medium, DUNGLAS HOME DANIEL segédkezett; az ő jelenlétében csodálatos jelenségek mutatkoztak. Ehhez képest mindaz, a mit CROOKES más médiumokkal ért el, felette jelentéktelennek mondható. HOME főleg azzal az erővel rendelkezett, hogy zenei hangszerekből, melyekhez közvetlenül hozzá sem nyúlt, hangokat csalt ki (rendszerint harmonikát használtak e czélra), továbbá, hogy a testek súlyát meg tudta változtatni. Mindkét jelenség kiválóan alkalmas a pontos tudományos vizsgálatra, melyet CROOKES valóban nagy gonddal végzett. A HOME-mal és egyéb médiumokkal végzett kisérleteiről a "Quarterly Journal of Science" cz. folyóirat 1871–74. évfolyamaiban megjelent közleményeiben számolt be; ezek legfontosabbjai egybegyűjtve "Researches in the phenomena of Spiritualism" cz. kis könyvben jelentek
466
meg. A legcsodálatosabb eredményeket tehát e forrásból, CROOKES saját szavaival fogom vázolni. Ezt a jelentést annyiszor idézték és annyit kommentálták hogy aligha fog bárkire is az ujság ingerével hatni; ha itt ennek daczára csekély kihagyásokkal szószerint közlöm, ez, a mint a szíves olvasó mindjárt meglátja, határozott czélzatossággal történik.
18. ábra.
"Az üléseket este tartottuk nagy, gázzal világított szobában. A készülék, mely a harmonika mozgásainak ellenőrzésére szolgált, ketrecz volt, mely két, 1 láb 10 hüvelyk, illetőleg 2 láb átmérőjű fagyürűvel volt ellátva. A gyürűket 12 keskeny pálcza kötötte össze egymással, úgy, hogy az egész dobszerű, alul és felül nyitott alkotmány volt (v. ö. 18. ábra). Ez állvány körül 24 tekervényben 50 yárdnyi (1) elszigetelt rézsodrony húzódott, még pedig olyképen, hogy 2–2 szomszédos tekervény nem egészen 1
(1) 45,7 m.
467
hüvelknyire volt egymástól. Ezeket a tekervényeket zsinórok tartották össze; ily módon hálózat keletkezett, melynek egyes likai csaknem 2 hüvelyk hosszúak és 1 hüvelyk szélesek valának. A ketrecz olyan magas volt, hogy éppen ebédlő asztalom alá fért, s ha ott állott, sem kéz, sem láb felülről vagy alulról nem érhetett beléje.
A harmonika egészen új volt, mert erre a czélra vásároltam. HOME sohasem látta, annál kevésbbé volt a kisérletek megkezdése előtt kezében.
19. ábra.
A szoba másik részében készüléket állítottam fel a testek súlyváltozásainak a vizsgálására (l. 19. ábra). Ez mahagónifa deszkából állott, mely 36 hüvelyk hosszú, 9 1/2 hüvelyk széles és 1 hüvelyk vastag volt. Láb gyanánt mindegyik végén másfél hüvelyk széles mahagóni lécz volt csavarral ráerősítve. A deszka egyik vége szilárd asztalon nyugodott, a másik rúgósmérleghez volt erősítve, a mely szilárd háromlábú állványon függött. A mérleg önműködő mutatóval volt ellátva, mely a kifejtett nyomás csúcspontját mutatta. A készüléket úgy állítottam fel, hogy a mahagóni-deszka vízszintes helyzetben volt és lába laposan feküdt az alapzatára. Ebben a helyzetben a rúgosmérlegen 3 lb-nyi (1) húzást fejtett ki.
Mielőtt HOME a szobába lépett volna, a készüléket rendbe hoztuk; rendeltetését egy szóval el nem árultuk, mielőtt helyet foglalt volna. Hogy várható kritikus megjegyzéseknek elébe vágjak, talán czélszerű felemlítenem, hogy e délutánon HOME-ot lakásán meglátogattam; megkért, hogy a társalgást folytatnám hálószobájában, mialatt átöltözik. Tanuskod-
(1) 1 pound (lb) = 373.24 gr.
468
hatom tehát, hogy testén semmiféle gépezet, készülék vagy más titkos berendezés nem volt elrejtve.
A kisérleteken W. HUGGINS dr., a kiváló fizikus, E. W. COX ügyvéd (sergeant of law), fivérem és chemiai laboratoriumom asszisztense voltak jelen.
HOME alacsony karosszéken ült. Lábai között, az asztal alatt, az említett ketrecz volt. Magam baloldalt, szorosan mellette ültem; egy másik észlelő szintén szorosan mellette, jobb oldalt foglalt helyet; a többi jelenlevők körben ülték körül az asztalt. Az est legnagyobb részén, főleg ha valami jelentős dolog adódott elő, HOME szomszédai lábukat ráhelyezték lábaira, úgy, hogy a legcsekélyebb mozdulatát is megérezték volna.
HOME a harmonikát egyik keze hüvelyk és mutatóujja közé fogta, még pedig azon a végén, a hol nem voltak kulcsok. Erre én megnyitottam a basszuskulcsot és a ketreczet éppen csak annyira húztam ki az asztal alól, hogy a harmonikát, a kulcsokkal lefelé, belé lehetett dugni; azután ismét visszatoltam annyira, a mennyire azt HOME karja engedte, de a nélkül, hogy keze a legközelebb ülők elől el lett volna rejtve. Nem sokkal ezután a harmonika felette csodálatos módon ide-oda himbálódzott, aztán néhány hangot adott, végül egymásután több hangot hallatott.
Mialatt ez történt, asszisztensem az asztal akt bujt és közölte velünk, hogy a harmonika összehúzódik és kinyúlik; mi többiek egyidejűleg láttuk, hogy HOME keze, mellyel a harmonikát tartotta, teljesen nyugodt volt; másik keze az asztalon nyugodott. Mindjárt ezután mi, a kik szorosan mellette ültünk, láttuk, hogy a harmonika a ketreczben majd
469
ide-oda, majd körben himbálódik, miközben egyszersmind játszott is. HUGGINS dr. erre az asztal alá nézett és hírül adta, hogy az eszköz mozog, ámbár HOME keze teljesen pihenni látszik.
Mialatt HOME a harmonikát állandóan kulcsaival lefelé tartá, másik keze nyugodtan az asztalon pihent, lábait pedig a hozzá legközelebb ülők lefogva tartották. E közben tisztán hallottunk egyes hangokat egymásután, majd egész dallamot. Minthogy ez az eredmény csakis oly módon keletkezhetett, hogy az eszköz kulcsait helyes sorrendben leszorították, a jelenlevők a kísérletet döntő jelentőségűnek tekintették. De a következő még döntőbb volt: HOME u. i. kezét a harmonikától teljesen eltávolítá, a mennyiben kihúzta kezét a ketreczből és legközelebbi szomszédjának nyujtotta. Az eszköz tovább játszott, ámbár senki hozzá nem ért.
Miután ily módon a harmonikával döntő eredményre jutottunk, a már előbb leírt mérlegkészülékhez fordultunk. HOME ujjait könnyedén reáhelyezte a mahagóni deszka legszélső végére, mely az alapon nyugodott, mialatt HUGGINS dr. és én mellette ültünk és ügyeltünk, hogy fog-e valamely hatás mutatkozni? A mérleg mutatója jóformán azonnal le kezdett szállani, majd néhány másodpercz múlva ismét emelkedett. Ez a mozgás több ízben ismétlődött és a pszichikus erő hullámzatos mozgására látszott utalni. A deszka vége kísérlet közben fel- és lefelé ingott. Erre HOME, saját kezdeményezéséből, megfogta a közelében levő kis kézi csengőt és gyujtóskatulyát s egyenkint két keze alá helyezte, hogy meggyőzzön bennünket, hogy keze nem fejt ki nyomást. A rúgós mérleg nagyon lassú mozgása most még világosabban
470
észlelhetővé lett és HUGGINS dr., a ki a mutatót szemmel kisérte, tudtunkra adta, hogy 6 1/2 lb.-ra szállott le. Minthogy a deszka rendes súlya abban a helyzetben, a melyben függött, 3 lb. volt, a nyomás 3 1/2 lb.-sal szaporodott volt. Midőn a maximum-mutatót mindjárt ezután megvizsgáltuk, láttuk, hogy 9 lb.-ra szállott le; ez tehát 6 lb. súlyszaporodásnak felelt meg.
Már most meg akartam győződni, vajjon lehetséges-e a rúgósmérleget valamiképen befolyásolni, ha a deszkának arra a helyére, melyen HOME ujjait tartotta, nyomást fejtek ki. Felmentem hát az asztalra és egyik lábamat a deszka végére helyeztem. HUGGINS dr. szerint, a ki a mérleg mutatóját észlelte, összes testsúlyom (140 lb.) 1 1/2–2 fonttal szoríthatta le a mutatót, midőn fel- és lehimbálódtam. HOME alacsony karosszéken ült; az előbb említett súlyváltozásokat a legnagyobb erőlködéssel sem tudta volna előidézni. Alig kell külön hangsúlyoznom, hogy úgy kezeit, mint lábait mindannyian, a kik a szobában jelen voltak, gondos figyelemmel kísérték, miért is ezt a kisérletet, ha lehetséges, még a harmonikával végzett kisérletnél is döntőbb jelentőségűnek tartom.
E jelenségek okára, az azokat előidéző erőre vonatkozólag CROOKES e helyen még néhány megjegyzést tesz, mely itt nem bír érdekkel. Ezt az ismeretlen okot "pszichikus erő"-nek nevezi, de megengedi, hogy elhamarkodott eljárás volna, ha természetéről és hatásairól elméletet akarna felállítani. Egyik későbbi értekezésében oda nyilatkozik, hogy ez az u. n. "pszichikus" erő azonos azzal, melyet THURY tanár Genf ben már 1853-ben mint "ektenikus" vagy "távolbaható" erőt irt le, mely elnevezés, minthogy az erő eredetét illetőleg mit sem jelez, talán inkább volna
471
előnyben részesítendő. Mivel azonban a név itt nem játszik szerepet, inkább a "pszichikus erő" használatosabb elnevezést használjuk. (1)
Lássuk mostan CROOKES egy másik kísérleti sorozatát, melyet ugyanazzal a készülékkel végzett, csakhogy ez ezúttal czélszerűbb berendezésű volt.
"Midőn ezeket a kisérleteket első ízben végeztem, feltétlenül szükségesnek tartottam, hogy HOME keze a felfüggesztett tárgyat, melynek súlya megváltoztatandó volt, megérintse; de később rájöttem, hogy ez nem okvetlenül szükséges, azért készülékemet oly
(1) Ujabb spiritiszta munkákban a pszichikus erőt gyakran összetévesztik vagy azonosítják REICHENBACH od-erőjével; ezért czélszerű lesz e kettőnek egymáshoz való viszonyáról némi felvilágosítással szolgálnom. – V. REICHENBACH KÁROLY báró, chemikus, kiindulva abból a tényből, hogy az északi fény főleg a föld delejes sarkain mutatkozik, feltette, hogy ilyen fény-tüneménynek mindenütt jelen kell lennie, a hol delejesség van, azért megkisérelte, nem lehet-e mesterséges delejek segélyével teljes sötétségben hasonló fényt előidézni. Míg ő maga és sok más egyén semmit sem vett észre, találkoztak [akadtak] egyesek, kik teljes sötétben nagy delejek sarkain tényleg világosságot láttak. Sőt ezeknek az ú. n. "szenzitiv" egyéneknek nem csak a látóérzékére hatott ez az erő, hanem hőérzékük is fogékonynak mutatkozott iránta, mert a szenzitivek meleget és hideget éreztek, ha kezeiket a delej sarkai fölé tartották. Sőt a legszenzitivebbeket a delej vonzotta is, úgy, hogy tagjaikat delejes vonzás segélyével fel is lehetett emelni. Midőn REICHENBACH tovább nyomozta e jelenségeket, azt találta, hogy ezt a fényt nem csak delejek sugározzák ki; minden tárgy, mely a napfénynek volt kitéve vagy valamely chemiai anyaggal érintkezett, e fénnyel telítettnek bizonyult. Kristályok, főleg pedig az emberi test, e fénynek állandó forrásai voltak; szenzitiv személyek ezeket sötét helyen fénylő tárgyaknak látták. Az ismeretlen erőt, melyből véleménye szerint mindezek a hatások erednek, REICHENBACH "od-erő"-nek nevezte. Meg is próbálta, hogy az od-fényt lefotografálja, valamint, hogy a vele járó hőt megmérje, de kisérletei nem jártak eredménnyel. Egyszer ugyan azt hitte, hogy 65 órai expoziczió után megkapta az od-fény képét; de később beismerte, hogy ez tévedésen alapult; az od-erőre nem volt tehát egyéb bizonyíték, mint a szenzitiv egyének észleletei.
Első kísérleteit REICHENBACH "Untersuchungen über die Dynamide" cz. czikksorozatban közölte (1849); később ugyane tárgyról nagy munkát irt e czímmel: "Der sensitive Mensch und sem Verhaiten zum Ode." (1854–55) Midőn jobban megismerkedett az asztaltánczoltatással, ezt is az od-erő nyilvánulásának jelentette ki. A szenzitivek u. i. úgy vélték, mintha az od-lángot bizonyos erővel kisugározní látnák az emberi testből és midőn ez a láng valamely testre hatni kezdett, annak mozgásba kellett jönnie. A varázspálcza, a tánczoló asztalok és a forgó kulcsok mozgásait ilyképen meg lehetett magyarázni, mint azt REICHENBACH "Die odische Lohe und einige Bewegungserscheinungen" cz. munkájában (1867) részletesen kimutatta. Az emberből kiáramló od – melyet REICHENBACH biodnak nevez – részben tehát összevág a modern okkultisták "pszichikus erő"-jével de míg a pszichikus erőt feltétlenül az emberhez vagy esetleg állathoz kötve kell képzelnünk, REICHENBACH azt hitte, hogy az od-erő a természetben mindenütt jelen van. Szerző jegyz.
472
módon módosítottam, a mint azt a mellékelt ábra (20.) mutatja.
20. ábra.
AB az előbb említett mahagónifa deszka, mely B-nél C rúgósmérlegen függ; a mérleget szilárd háromlábú állvány (E) tartja. A készüléket a továbbiakban úgy rendeztem be, hogy a súlyváltozásokat önműködőleg jegyezze fel. Az e czélra szolgáló berendezést az ábrában nem tüntettem fel. E czélra ugyanis vízszintesen finom aczélcsúcsot forrasztottam a mérleg mutatójára. A mérleg alatt óraművet alkalmaztam, mely az aczélcsúcs előtt bekormozott üveglapot hajtott.
473
Az üveglap mozgása közben az aczélcsúcs egyenes vonalat húz a kormozott felületre, a míg a mérleg nyugalmi helyzetben van. A mint azonban a deszkára gyakorolt nyomás változik, az aczélcsúcs a mutatóval együtt fel és le fog járni, tehát görbe vonalat fog a kormozott üveglapra rajzolni. E görbe alakjából ki lehet számítani, hogy a deszkára kifejtett nyomás minden egyes pillanatban milyen nagy volt.
Míg a deszka B végét a mérleg tartja, A vége ékalakú fadarabon nyugszik, mely csavarokkal a deszka aljára van erősítve. Az ék alsó éle, mely körül a deszka forog, G H szilárd és biztos faalapon nyugszik. A deszkán, pontosan a támasztási pont felett, I vízzel megtöltött üvegedényt alkalmaztam. L szilárd állvány, melynek gyűrűje M W gyűrűt tartja; ebbe félgömbalakú rézedényt helyeztem, melynek feneke sűrűn át van lyukasztva. A vasállvány nem érinti az A B deszkát és a rézedényt tartó karját úgy állítottam be, hogy az edény másfél hüvelyknyire ér a vízbe, de nem érinti az üvegnek sem a fenekét, sem a falát. Kitünt, hogy a mérleget cseppet sem befolyásolja, bár-
474
mennyire rázzuk vagy lökjük is meg a vasállványt; ugyanoly kevéssé lehetett kimutatni súlygyarapodást ha az ember kezét oly mélyen dugta is bele a vízbe, a mennyire az átlyuggatott rézedény csak engedte. Tehát mindennemű mechanikus erőátvitelt a rézedényből az A B deszkára kizártam.
Kényelem okáért már most több csoportba fogom beosztani a kisérleteket és mindegyik csoportból egy példát fogok kiválasztani részletesebb leírás czéljából. De nem említek egyetlen kisérletet sem, melyet többszörösen meg nem ismételtünk volna; egynémelyiküket HOME távollétében más, hasonló képességekkel bíró egyénekkel végeztük. A szobában, melyben kisérleteztünk (saját ebédlőm), mindig elég világosság volt, hogy mindent láthassunk, a mi történik.
I. kisérlet. Miután a készüléket teljesen beállítottam, mielőtt még HOME a szobába jött volna, megkértük, hogy jőjjön be s dugja ujjait az N rézedenybe. Felállott és jobb keze ujjainak hegyét a vízbe mártotta; bal kezét és lábait a jelenlevők lefogva tartották.
Midőn tudtunkra adta, hogy kezéből erőt, illetve áramot érez kisugározni, megindítottam az óraművet és csaknem ugyanebben a pillanatban látni lehetett, a mint a deszka B vége lassan lesülyedt és vagy 10 másodperczig lenn maradt, majd kissé emelkedett és
475
Végül teljesen visszakerült eredeti helyzetébe. Azután újból sülyedt, hirtelen emelkedett és fokozatosan sülyedt 17 másodpercz folyamán s ezután újból felszállott eredeti magaslatára, melyen a kisérlet befejeztéig megmaradt. A kormozott üveglapon jelzett legalsóbb pont 5000 grain (= 323 gr.) nyomásnak felelt meg. A mellékelt ábra (21.) az üvegen talált görbének a másolata. A vízszintes skála az időt jelzi másodperczekben, a függőleges a nyomást grainokban.
21. ábra.
II. Kisérlet. Minthogy a vizen át való érintés ugyanolyan eredményesnek mutatkozott, akár a közvetlen mechanikus érintés, látni vágytam, vajjon az erő a mérlegre a készülék egyéb részein, avagy a levegőn át is hatna-e. A vízzel töltött üvegedényt, a vas állványt, stbit félretettük és HOME mindkét kezét P-nél (l. 20. ábra) az asztalra tette, a melyen a deszka egyik vége volt. Viszont a jelenlevők egyike kezeit HOME kezeire rakta, lábait pedig az ő lábaira helyezte. Magam is egész időn át gondosan figyeltem reá. Ugyane pillanatban az óraművet is megindítottuk. A deszka egyenlőtlenül fel és le szállott, úgy, hogy az eredmény az a görbe lett, mely a 22. ábrán látható.
22. ábra.
III. Kisérlet. HOME-ot 1 lábnyi távolságra állitottam a deszkától, ennek egyik oldala mellé. Lábait, kezeit a jelenlevők egyike fogta. Erre a mozgó üveglapon a 23. ábrán feltüntetett görbe mutatkozott."
23. ábra.
Az idézett esetek eléggé mutatják, hogyan járt
476
el CROOKES kisérleteiben. Még sok egyéb kisérletet is végzett részben az említett, részben más készülékekkel; de így sem igen találtak többet, mint a mit már eddig ismertettem. Egyébként természetesen szó sem lehet róla, hogy itten CROOKES munkájának teljes fordítását közöljük; az előbbi idézetek elégségesek lesznek, hogy az olvasó a híres vizsgálatokról megfelelő képet alkothasson magának. E vizsgálatokat, a hogy CROOKES leírásából látszik, felette gondosan és szigorú tudományos módszerekkel végezték. CROOKES saját találmányú ellenőrző készülékeket alkalmaz és HOME-mal, mint valami erőgéppel bánik el, melyet majd ide, majd amoda állít, hogy különböző körülmények között próbálja ki. A szoba elegendő világítású, hogy mindent láthassanak, és több tekintélyes tudós ellenőrzi a kisérletek helyes elvégzését. Itt tényleg megvan minden biztosítéka annak, hogy a nyert eredmények teljesen megbizhatók és éppen ezért CROOKES vizsgálatai mindig nehéz akadályt gördítettek a tudósok útjába, kik az ilyen médiumitásos jelenségeket a médiumok ámításaként igyekeztek leleplezni. Az ilyesmi az imént leírt kisérletekben, úgy látszik, teljességgel kizárható volt, – feltéve, hogy a leírás egyáltalában hű.
Csakhogy annak bizony nem mondható. Sőt ellenkezőleg annyira CROOKES képzeletének terméke, hogy éppen bizonyítékul szolgálhat arra nézve, mint ámítja magát valamely, a saját szakában kiváló tudós, ha előtte ismeretlen területekre merészkedik. Ez az állítás ugyan nagyon merésznek látszanék, ha helyességének
477
bizonyítékát CROOKES maga nem szolgáltatta volna. 18 évvel ez első jelentése után ugyanezekről a kisérletekről másképen is beszámolt, mely második leírásából kiderül, hogy az egész mégis csak némileg más módon ment végbe. Mindenki, a ki az előbbi 1871-iki leírást olvassa, azt a benyomást nyeri, hogy az említett vizsgálatok egynéhány teljesen sima lefolyású ülésben történtek. A tudomány emberei rendeznek mindent, elejétől végéig; nincsenek megszakítások, zavarok vagy nem sikerült kísérletek, gyanus mozdulatok HOME reszéről; ennek pszichikus ereje oly pontossággal hat, mintha valamely jól szerkesztett gépből, nem pedig emberből indulna ki. Ha ellenben CROOKES feljegyzéseit az e kisérletekről vezetett naplójában olvassuk, a benyomás, melyet nyerünk, teljesen más lesz. Ezeket a feljegyzéseket, melyeket részben kisérlet közben, részben közvetlen utánuk írt CROOKES a "Proceedings of the Society for Psychical Research, Part XV"-ben 1889-ben közölte. Ebben naplóinak csak rövid kivonata jelent meg; de azokról az ülésekről, melyek egyáltalában szóba kerülnek, a teljes jelentés megjelent. A két leírás között fenforgó különbség kellő megvilágítására csak egyetlen ülésről szóló jegyzőkönyvet akarok itt közölni, mely ülésen az előbb megbeszélt kisérletek egynémelyikét végezték.
"Szerdán, 1871. június 21-én. Ülés CROOKES magánlakásán. Esti 8,40-től 10,30-ig. Jelen vannak: mr. D. D. HOME (médium), mrs. WR. CROOKES, mr. HUMPHREY, mr. C. GIMINGHAM, mr. SERGT. COX, mr. WM. COOKES, mrs. WM. CROOKES, miss. A. CROOKES. Az ebédlőben, melyet egy gázláng világít; az ebédlő asztal körül. Az asztalon volt egy harmonika, mely
478
az én tulajdonom, egy hosszú, vékony favonalzó, egy plajbász és kevés papiros; az egyik oldalon, részben az asztalon nyugodva, készülék volt (v. ö. 20. ábra) a testek súlyváltozásainak vizsgálatára. Az asztal alatt a már előbb említett ketrecz volt.
Jelenségek. Alig hogy leültünk, az asztalban igen élénk rezgések voltak érezhetők. E rezgések több felvetett kérdésre "igen"-nel és "nem"-mel feleltek. HOME kezei valami felette csodálatos módon nagyon fájdalmasan összehúzódtak. HOME felkelt és jobb keze ujjait óvatosan a rézedénybe dugta, mi közben a készülék egyéb részeinek érintésétől gondosan tartózkodni iparkodott. WM. CROOKES-né úrnő, a ki szorosan mellette ült, úgy látta, hogy a deszka vége laslan leszáll és ismét emelkedik. Az önműködő mutató megszemlélésekor azt találtuk, hogy 10 ounce-nyi (311 gr.) súlygyarapodás állott be. Egyéb nem történt.
Ugyanez estén 10,45-től 11,45-ig. Ez az ülés mindjárt az előbbi után következett. Mindannyian felkeltünk, fel-alá jártunk, kinyitottuk az ablakokat és helyet cseréltünk. A. CROOKES kisasszony a társaságból eltávozott; aztán ajánlották, hogy ismét üljünk le. A szoba, asztal és készülékek ugyanazok, mint az elébb. A világítást tompítottuk, de azért elég világos volt, hogy egymást felismerjük és minden mozdulatot láthassunk. A készüléket is világosan fel lehet ismerni. Az önműködő mutatót gyorsan a mérleg mutatója közelébe hoztuk. Ezúttal oly egymásutánban ültünk az asztal körül, a hogy azt a mellékelt (24-ik) ábra mutatja. A a fentebb említett vonalzó. Jóformán azonnal elhangzott a parancs: "Le a kezekkel az asztalról!" Miután egy-két perczig nyugodtan ültünk volt,
24. ábra.
479
miközben egymás kezét fogtuk, súlyos ütéseket hallottunk, melyeket az asztalra, majd ezután a mérleges készülék mellett a padlóra mértek. Ezzel egyúttal a készülék is mozgásba jött és hallani lehetett, a mint a rúgós mérleg gyorsan lefelé sülyedt. Erre a következő izenetet kaptuk: "A mérleg némileg módosult. Nézzetek utána!" Oda mentem s megnéztem a skálát, mely 9 lb. súlyszaporodást mutatott. Minthogy ez az eredmény oly gyenge világításnál állott be, hogy a deszka és a mutató mozgását alig lehetett látni, kértem, ismételnők meg a kisérletet jobb világításnál. A gázt felcsavarták, mi pedig ugyanúgy ültünk, mint előbb. Most látni lehetett, a mint a deszka fel-alá mozgott, mialatt HOME ettől némi távolságban volt és az asztalt, minthogy kezeit fogva tartották, nem érinté. A mutató ezúttal 2 lb. sulyszaporodást mutatott.
25. ábra.
Már most HOME megkért bennünket, hogy cserélnénk helyet. Ezúttal oly sorrendben ültünk, a mintazt a mellékelt ábra (25.) mutatja. Erre felhangzott a parancs: "Dan' kivételével, le a kezekkel az asztalról!" HOME erre székét az asztal legszélső szögletéhez tolta, lábait félrehúzta a készüléktől, egészen H.-né urnő mellé. Ezután súlyos ütéseket hallottunk,
480
melyek az asztalra, majd az élénken fel-alá mozgó mahagoni deszkára zuhogtak. Erre a következő izenetet kaptuk: "Már most megtettük, a mi csak telt tőlünk!" Az önműködő mutató ezúttal 4 lb. súlyszaporodást mutatott; a rúgósmérleghez lépve, magam győződtem meg róla."
Ugyanezen az ülésen számos egyéb csodálatos dolog is történt, melyek azonban kevésbbé érdekesek; reánk nézve ezúttal csak az bír fontossággal, hogy meggyőződhessünk, mily körülmények között végezték ezeket a kisérleteket az említett készülékkel. Erre nézve pedig elégséges felvilágosítást nyertünk, mely bennünket, legalább egy szempontból, teljesen kielégít. Csak megemlítem még, hogy az imént leírt ülést a jegyzetekből találomra válogattam ki, s hogy ez teljesen tipusos. Ugyanily módon folyik le a többi ülés is, melyekről CROOKES jegyzeteit közzétette. E naplójegyzetek pedig egészen más világításban tüntetik fel a körülményeket, mint az eredeti leírások. Az ülések egy része egészen, vagy legalább részben sötétségben folyik le; mert jóformán ennek nevezhető, ha a legközelebb ülők éppen csak hogy meg tudják különböztetni, a mi történik. Látjuk továbbá, hogy éppen nem CROOKES, hanem HOME vezeti a kisérletek menetét, a maga parancsaival, melyeket osztogat. CROOKES és a többi résztvevők egészen egyszerűen a nekik kijelölt helyen kénytelenek üldögélni, a míg valami történt. HOME ellenben szabadon jár-kél, tetszése szerint közeledik a készülékhez, székét ide-oda tolja stb. Végül különböző apró megszakítások fordulnak elő: a kezek majd az asztalon legyenek, majd pedig nent a gázt lesrófolják és ismét felcsavarják, helyet cserélnek és több efféle. Mindcz tanusítja, hogy ezek a
481
híres CROOKES-féle ülések semmiben sem különböznek más spiritiszta ülésektől; ugyanoly kiszámíthatatlanság és szeszély jellegzik őket, ugyanaz a függőség a médium tetszésétől és akaratától.
Ez feltétlenül áll azokról az ülésekről, melyekről CROOKES eredeti feljegyzéseit közölte. Lehetséges, hogy más kísérleteket is végzett, megbízhatóbb körülmények között. De még sem valószinű, hogy feljegyzései közül éppen azokat válogatta volna ki, a melyek legkevesebbet bizonyítanak és félretette volna a legnyomósabbakat. Tehát egészen határozottan abból indulhatunk ki, hogy összes kisérleteit az imént leírtakhoz átlag hasonló jellegű üléseken végezte. Ezért 1871-iki eredeti jelentése a tényeket nem adja vissza híven, a mint azok valósággal történtek, hanem csak kivonat, melyben csakis bizonyos meghatározott eseményeket ír le az összes velük járó mellékkörülmények elhagyásával. Nem akarjuk vitatni, hogy mily jelentőségű lehet éppen az, a mit CROOKES jelentéséből elhallgathatni vélt, erre majd e mű utolsó részében térünk rá. E helyen megelégszünk két ténynek a megállapításával: 1) CROOKES kisérletei nem szigorúan tudományos vizsgálatok; egészen köznapias spiritiszta üléseken mentek végbe, még pedig ötletszerűen, a mint éppen a médiumnak, mely "szellemhíradásai" segélyével a helyzet ura volt, inyére volt. 2) CROOKES-nak alig lehetett róla sejtelme, mily jelentőségteljesek azok a körülmények, melyeket 1871-iki jelentésében elhallgatott. Ha ezt belátta volna, sohasem tehette volna közzé az előbbi jelentést, a nélkül, hogy tudatos csalás vétkébe ne keveredett volna.
482
Szellemfényképek.
Ebben a mi történelmi vázlatunkban természetszerűleg nem időzhetünk mindazoknál a médiumos jelenségeknél, melyek valaha előfordultak, sem pedig az ezeket illetőleg végzett vizsgálatok vaiamennyiét fel nem sorolhatjuk, hanem részben azokra a tüneményekre szorítkozunk, melyeket előkelő búvárok különös gonddal vizsgáltak meg, részben pedig olyanokra, melyek elméleti tekintetben kétségtelen jelentőségre tettek szert.
Mindkét szempontból az ú. n. szellemfényképek a szellemek anyagi nyilvánulásainak egyéb állítólagos bizonyítékai mellett fontos helyet foglalnak el. E tünemények valódiságát tanúsító valamennyi bizonyíték ROOKES-féléket tekinthetjük a legmegbízhatóbbaknak; elméleti jelentőségük könnyen érthető. U. i. az eddig ismertetett médiumos jelenségek spiritiszta elmélet nélkül is magyarázhatók. Hiszen meglehet, hogy a fizikális és intellektuális megnyilatkozásokban tényleg szellemek szerepelnek s ezek nyilatkoznak meg a médiumok jelenlétében. De azt is el lehet gondolni, hogy e jelenségek oka pusztán a médium lelki életében rejlik, tehát, hogy ezek tisztára pszichikus természetűek, s hogy így a médiumot oly erőkkel rendelkezőnek kell képzelnünk, melyeket a pszichologusok eddig nem méltányoltak eléggé. Ez esetben a médiumos tüneményeket egészen jól lehetne magyarázni, minden spiritiszta hipothezis segítsége nélkül is. Ez a felfogása CROOKES-nak és a többi okkultistáknak. A mily valószinűtlennek tartják egyrészről, hogy a szellemek ilyen gyermekjátékkal töltsék az idejüket – mert más néven bizonyos médiumos meg-
483
nyilatkozások igazán nem nevezhetők – ugyanoly valószinűnek tartják másrészt, hogy a természetben, de meg az emberben is rejlenek bizonyos erők, melyeket a tudomány még nem ismer. Azt mondhatnók tehát, hogy – úgy látszik – mégis csak az okkultizmusnak van kilátása a győzelemre. Azonban viszont, ha ki lehetne mutatni, hogy a szellemek tényleg látható alakban, élő lényekként mutatkoznak előttünk, akkor ez természetesen inkább a spiritizmus javára billentené a mérleget. Ennek követői tehát kezdettől fogva buzgón kutattak az ilyen bizonyítékok után, melyek a szellemek közreműködését közvetlenül és megbízható módon bizonyítanák; és már az első ülésekről vannak tudósítások, melyek szerint kezeket láttak és érintéseket éreztek, még pedig oly körülmények között, melyek kizárták, hogy a tünemények szerzője a jelenlevők egyike lehetett volna. Míg azonban ilyen észleletekről szóló hírek csak egyesek részéről érkeztek, még sem volt kizárva a lehetőség, hogy puszta káprázatokról, élénk képzelőerejű észlelők puszta agyrémeirőlvan szó. Teljes bizonyosságról csak akkor lehetett szó, ha az ilyen szellemjelenést fényképen lehetett kimutatni, vagy, ha ilyen tünemény több kritikus észlelő előtt oly világosan jelentkezett, hogy az észleltek tárgyilagosságához kétely egyáltalában nem férhetett.
A spiritiszták ilyen bizonyítékokat az idő folyamán nem csekély ügyességgel elő is kerítettek. Persze nem is volt várható, hogy a czélt egyszerre lehessen elérni. Úgy a médiumoknak, mint a szellemeknek időt kellett hagyni, mely alatt bennük a megnyilatkozás ez új fajtájának képessége kifejlődhessék. Eleintén csak olyan lényekről sikerült fényképeket felvenni, melyeket legfeljebb a médiumok láttak, minden más
484
embernek láthatatlanok voltak. De 20 évvel utóbb a szellemek a materializácziót oly tökélyre emelték, hogy nagy közönség szeme láttára és erős elektromos fénynél lehetett őket fotografálni. Légzésüket, érverésüket megmérték; hajfürtöt vágtak le róluk s megőrizték örök emlékül. Sőt egy résztvevő az egyik CROOKES-féle ülésen, a melyen KATIE KING megjelent, kereken kijelentette, hogy ha ez a szellem pszichikus erő volna, akkor ez az erő feltétlenül asszonyfajta kell, hogy legyen. Erre már mégis csak el kellett ismerni, hogy a spiritiszták még a legmerészebb várakozásokon is túltettek és csattanó bizonyítékokkal szolgáltak. Lássuk ez utóbbiakat valamivel közelebbről, történelmi fejlődésük sorrendjében.
A legrégibb szellemfényképek a daguerrotypia idejéből erednek. Egy 1835-iki amerikai spiritiszta folyóiratban közli a szerkesztő, hogy sokáig hiába iparkodtak a szellemjelenéseket a daguerrotyp lemezen láthatóvá tenni, de hogy most már a legjobb kilátásokkal biztathat.
Ugyanis egy hivatásos daguerrotypista, a ki egyúttal médium is volt, nem sok idő előtt kis fiáról felvételt készített és ezen a képen fenn széles, felhőszerű fénycsík mutatkozott, mely a fiú vállaira bocsátkozott, s ott eloszlódott. A fénycsík napsugárhoz hasonlított, mely kis nyíláson hatol keresztül; közelebbi megtekintéskor némileg áttetszőnek mutatkozott. Soha régebbi képen ilyesvalamit nem lehetett találni. A környezet legszorgosabb átvizsgálása daczára e tüneménynek semmi érthető okát nem találták.
Ugyane folyóirat ugyanaz évi folyamában még egy második hasonló esetet is közöl. De ezek után a mindenesetre kétséges eredmények után a szellemek
485
mintha beszüntették volna megnyilatkozásaikat; mert egészen 1862-ig ilyen képekről mit sem hallunk. Ez évben kezdte meg működését MUMLER, a ki talán a legismertebb szellemfotografus.
MUMLER eredetileg vésnök volt; de vasárnaponként el-ellátogatott egy barátjához, a ki fényképésznél volt alkalmazásban, és szivesen nézegette, a mint barátja dolgozott. Így lassacskán megismerkedett a fényképezés technikájával, a nélkül, hogy a chémiai szerek természetéről és hatásairól csak fogalma is lett volna. Midőn egy vasárnapon egészen egyedül volt a műteremben, megpróbálta saját magát fotografálni, s ekkor a lemezen a saját magáén kívül még egy mas alak is látható lett. Addig mit sem hallott volt szellemképekről, miért is eleinte azt hitte, hogy a második alak a lemeznek valamely tisztátalanságából ered és még valamely korábbi kép nyoma maradt rajta, a mint ez a régebbi, kollodiumos eljárással nem ritkán megesett. De későbbi kisérletei útján, melyekben ezt a lehetőséget teljesen kizárta, arra a meggyőződésre jutott, hogy az ilyen szellemalakok bizonyos erőtől származnak, mely az ember akaratlagos befolyásától független. Minthogy lemezein hasonló alakok gyakran mutatkoztak, több barátja unszolására felhagyott régebbi foglalkozásával és a fotografálásra adta magát. Miután e mesterséget a maga rendje-módja szerint megtanulta, mint fotográfus és médium telepedett le, de még nem valami sokáig működött, midőn ismeretessé lett, hogy számos fényképén szellem gyanánt egy, még élő személy képe szerepel.
Ennek a felfedezésnek a hírére elvesztette a közönség bizalmát és nem is lehetett sem róla, sem képeiről hírt hallani, míg 1869-ben New-Yorkban ismét fel nem
486
lépett. Itt azonban pár hónap mulva csalás miatt vád alá került. Egynéhány fotografus u. i. rájött a módjára, hogy lemezein hogyan hivott elő szellemalakokat; négy más szakember ugyan kinyilatkoztatta, hogy összes műveleteit ellenőrizte és soha gyanús dolgot nem látott. Sőt az egyik lakására hívta MUMLER-t, s ennek daczára itt is mutatkoztak szellemalakok, ámbár MUMLER itt oly lemezekkel és eszközökkel dolgozott, melyek előzőleg sohasem voltak a kezében.
A tanukihallgatások után a bíró úgy ítélt, hogy daczára személyes meggyőződésének, mely szerint a vádlott csalárdul járt el, elégséges bizonyíték híján még sem ítélheti el. Ezt a meglehetősen kétes értékű felmentést a spiritiszták persze nem haboztak czéljaikra kiaknázni.
487
A pör folyamán több tanu jelentkezett, kik bizonygatták, hogy a szellemképekben elhalt rokonaikat és barátaikat egész határozottsággal felismerték. Ez a képnek valódiságára nézve természetesen jeles bizonyíték volt. Hogy azonban az olvasó maga is megltélhesse, milyen értéket tulajdoníthatunk az ilyen bizonyítékoknak, a MuuLn-féle fényképek egyikét itt közlöm. Őszintén csodálnám, ha a legtöbb ember e homályos fehér alak és valamelyik ismerőse között bizonyos hasonlatosságot nem találna.
26. ábra.
Míg MUMLER-t, mint emlitém, felmentették és spiritiszta hívei épülésére még számos éven át működött, addig az Európában működő hivatásos szellemfényképészeknek kevésbbé jó sorsuk volt. 1872-ben Angliában egy HUDSON nevű fényképész hasonló képeket kezdett készíteni, mint MUMLER Amerikában, de ezeknek a kivitele oly durva volt, hogy valódiságukban a spiritiszták is tamáskodtak és HUDSON-t leczáfolták. Nem sokkal jobban járt PARKES, ki néhány évvel később próbált így szerencsét ugyancsak Angolországban. De a legtöbb föltünést és botrányt BUGUET idézte elő Párizsban. LEYMARIE, a "Revue spirite" szerkesztőjének ajánlatával, FIRMAN, jónevű médium által támogatva, 1873-ban kezdte meg működését. De LOMBARD, egy, a rendőrség szolgálatában álló fényképész, gyanakodni kezdett, hogy az egész dolog csaláson alapul. Álnéven jelentkezett BUGUET-nál, hogy magáról egy szellemmel együtt felvételt készíttessen.
Midőn BUGUET a lemezes szekrénykét be akarta tolni a készülékbe, LOMBARD megfogta a szekrénykét és követelte, hogy a lemezt expoziczió nélkül hívják elő. Erre BUGUET beismerte,hogy a szellem képe bizony rajta van a lemezen. Ekkor házkutatást végeztek.
488
mely alkalommal halotti ruhákba bujtatott bábokat és számos, fényképekből kivágott s kartonra ragasztott fejet találtak. Ilyen készületekkel gyártotta BUGUET a különböző szellemképeket.
Ámbár ez alkalommal is számosan kijelentették, hogy a BUGUET képein szereplő szellemképekben elhalt barátjukra ismertek, a vádlottakat mégis mint csalás bűntettében vétkeseket, elítélték, még pedig BUGUET-et és LEYMARIE-t egy évi börtönre és 500 frank pénzbirságra. FIRMAN-t hat havi börtönre és 300 frank pénzbirságra.
A legcsodálatosabb e szellemfényképekben és a belőlük támadt pörökben talán az a körülmény, hogy világosan tanusítják, milyen hatalmas öszton űzi az embert arra, hogy magát minden áron becsapassa. AKSAKOW, a híres spiritiszta, BUGUET-val szemben sokáig élt a gyanúpörrel s ez ügyben több franczia spiritisztának írt is.
"De figyelmeztetéseim – írja AKSAKOW, "a francziák lelkesedésével szemben veszendőbe mentek. Mielőtt gyanúmnak kifejezést adtam volna, előbb bevártam BUGUET látogatását Angolországban; tudtam, hogy e tekintetben az angol spiritualisták jó iskolán mentek keresztül; nékik is megvolt a maguk spiritiszta fényképészük, mr. HUDSON, a ki nem tudott ellentállani a kisértésnek, hogy a nyereség kedvéért az igazat csalárdsággal vegyítse; de csakhamar leleplezték és a faképnél hagyták. És ennek daczára az angol spiiitualisták ítélete BUGUET-nak kedvezett.... Sajnos az imént lefolyt pör bebizonyította, hogy gyanúm több mint jogos volt és hogy BUGUET a valót a hamissal kevervén, kizsákmányolta a francziák könnyenhivőségét, a mint ezt meg is érdemelték." (Psychische Studien 1875. 339. u.).
489
Ebből kiviláglik, hogy AKSAKOW sem sokkal jobb, mint hitsorsosai. Bár a pör tisztán és világosan bebizonyította, hogy BUGUET közönséges csaló, mégis mentő szalmaszál után kapkodva sejteti az olvasóval, hogy BUGUET sok ezer hamisított szellemfényképe között néhány valódi is lehetett ("az igazat a hamissal keveri"). Ugyanez a véleménye HUDSON felől is. AKSAKOW ezzel valószinűleg azokra a képekre gondolt, melyekre nézve azonossági bizonyítékok voltak, még pedig különféle tárgyak, főleg az elhunytra jellemző ruhadarabok. Az elmosódott szellemképeken az ilyen tárgyat nyilván sokkal könnyebb pontosan felismerni, mint emberi arczvonásokat, es az ilyen határozott ismertető jel alkalmas bizonyítékul kinálkozik a kép valódiságára nézve – természetesen feltéve, hogy a fényképész az elhunytat, illetőleg jellegzetes ismertetőjelét nem ismerte; mert hiszen ez esetben ő maga ugyanúgy bizonyíthatná az azonosságot, mint a szellemnek a képe. Sajnos, e képek keletkezésének történetéről nem sokat tudunk; a legtöbb közlemény túlságosan tökéletlen, semhogy kitünnék, hogy a szükséges óvóintézkedéseket mennyiben alkalmazták. Ha egyikéből a csekély számú történeteknek, a melyeket mégis részletesebben írtak le, következtetést szabad vonnunk, akkor ezek az azonossági bizonyítékok nem valami nagyon meggyőzőek.
27. ábra.
Egy meg nem nevezett hölgy – nevezzük X. úrnőnek – egy szép napon barátnőjével, F.-né aszszonnya], HUDSON-hoz jött, hogy magát lefotografáltassa. A képen (l. a 27. ábrát) elhalt atyja abban a bársonysipkában jelent meg, melyet élete utolsó éveiben viselt volt és melyre X.-né éppen mint ismertető
490
jelre gondolt. E kép létrejöttének közelebbi körülményeit X.-né maga írta meg barátnőjéhez intézett egyik levelében és ezt a levelet az ismert spiritiszta szerző, STAINTON MÓZES, M. A. (Oxon) álnéven közzétette a "Human Nature" 1874-iki évfolyamában. Ebből a meglehetősen kimerítő levélből közlöm a következő fontosabb részeket:
X.-né asszony falun lakott, 15 mértföldnyire Londontól és két leányán kívül, kik közül az egyik médium volt, spiritisztát nem ismert. E leánya révén egyre híreket kapott egy szellemtől, a ki elhunyt atyjának mondta magát; a szellem szivesen mutatkozott volna előtte, de ehhez a médium ereje nem vala elegendő. Egy este, midőn szokás szerint együtt ültek, hirtelen azt a közlést kapták: "Menj HUDSON-hoz, nála mutatkozni fogok előtted". Erre megegyeztek, hogy határozott ismertető jelt kellene kijelölni arra az esetre, ha a kép hasonlatossága csekély volna és az anya lányainak kijelentette, hogy csak gondolni akar az illető jelre, de meg nem nevezi, hogy senki el ne árulhassa. Így is tett és az asztal élénk mozgással jelt adott, hogy a választást helyesli.
Néhány nappal később az anya azzal a leányával, a ki nem volt médium, Londonba utazott. Útközben e leány kérte anyját, közölné vele a jelet, melyet kiválasztott; mert a kételkedők könnyen kifogásolhatnák, ha csak az anya tudott a jelről. X.-né erre meg is súgta lányának, hogy mire gondolt. Londonba érkezve szétváltak. A leány különböző üzletekbe látogatott el, X.-né pedig barátnőjét kereste fel, hogy vele HUDSON-hoz menjen. Azelőtt sohasem volt HUDSON-nál, ez pedig még a nevét sem tudta; mégis mindjárt az első lemezen ott volt boldogult atyjának
491
képe, éles arczvonásaival s fején a fekete bársonysipka, melyre az anya gondolt volt.
Ez rövid vonásokban a közlemény tartalma. Ez tényleg meglehetős bizonyító erővel bírhatna, ha X.-né elég óvatos maradt volna és a tervezett ismertető jelet senkinek el nem árulja. De minek is akarta ezt a leány minden áron megtudni? Nem-e gondoltunk arra is, hogy anyjának örömet szerzendő megengedte magának a jámbor csalást és elárulta a titkot HUDSON-nak. Ideje volt rá elég, mert hiszen tudta, hogy anyja előbb barátnőjeért megy; HUDSON-nak pedig , volt rá oka, hogy a dolgok összefüggését el ne árulja; ezért éppen nem volt valószinű hogy az igazság valahogy kisülhessen. Sajnos, éppen erről a fontos pontról a közlemény mélységesen hallgat.
De van a dolognak még érdekes utójátéka is. Egy 1894-ben "The veil lifted" czímen megjelent, szellemfényképekről szóló mű ezt a történetet szószerint a következőképen közli: "Az anya leányával HUDSON-hoz ment. A fényképésznek nem mondta meg, hogy mire gondol. Terve és óhaja az volt, hogy atyja jelenjék meg előtte. Sem leányának, sem más valakinek nem tett említést a jelről, melyre gondolt. Arra gondolt, hogy atyja avval a sajátságos fekete sipkával jelenjék meg, melyet utolsó éveiben viselt. Erről az ismertető jelről a lemez előhivása előtt nem esett szó; ekkor azonban a sipka teljesen világosan mutatkozott, a mint a képen látható is; az arczvonások is oly élesek, hogy kétség a dologhoz nem férhet". Ez a közlemény jó példája a spiritiszta leírások értékének. A szerző itt minden lelkiismeretfurdalás nélkül elhagyta azt a kis mellékes körülményt, a mely az egész csodás történet magyarázatát
492
valószinűleg magában rejti, t. i., hogy a leány kicsalta anyjától a titkot. Az ilyen elbánás következtében az esemény természetesen felette titokzatos és természetfeletti jelleget kap. És hát ez a fő; az igazság – az mellékes.
Ha a spiritiszta irók még olyan esetekben sem tartózkodnak az ilyen ferdítésektől, melyekben az igaz tényállás ismeretes, körülbelül fogalmat alkothatunk magunknak róla, hogy mennyire megbizhatók leírásaik, midőn saját észleleteikről van szó.
Míg valamennyi hivatásos szellemfényképészről előbb vagy utóbb kiderült, hogy csaló, némileg másképen áll a dolog azokra a férfiakra vonatkozólag, kik, mint műkedvelők, csak a dolog iránt való érdeklődésből igyekeztek szellemekről fényképeket nyerni.
E férfiak egynémelyike kétségtelenül jóhiszeműleg járt el és bizonyára nem követett el tudatos csalást; ennek daczára egynémelyiküknek sikerült szellemképeket előállítania. Legismertebb ezek közül az angol BEATTIE, egy jómódú fényképész, a ki üzletétől visszavonult. Midőn HUDSON csalásai ismertekké lettek, kedve kerekedett, hogy a dolgot személyesen vizsgálja meg. E czélból összeállott egynehány jó barátjával, tisztességes és tekintélyes férfiakkal, a kikkel egyetemben bérbe vette egy JOSTY nevű szakembernek a műtermét és eszközeit; ez a JOSTY, kiről BEATTIE többet nem említ, állandóan kezére járt és – úgy látszik – részben médiumul is szolgált. JOSTY-ról nem tudunk egyebet, mint hogy folytonosan mélyebbre sülyedt; iszákos volt, fizetésképtelen lett és a szegényházba került.
BEATTIE kisérleteit 1872-ben és 1873-ban végezte. A spiritiszták ezeket tartják a legfigyelemreméltóbb
493
|
28. ábra.
|
29. ábra.
|
|
30. ábra.
|
31. ábra.
|
494
kisérleteknek, melyek valaha e téren történtek. Eleinte semmi sem látszott a képeken; lassankint azonban szabálytalan világos részek mutatkoztak a lemezeken, melyek végül emberi formát öltöttek. A mellékelt fényképek (28–31. ábra) bemutatják BEATTIE 4 képét, melyeket az egész sorozatból választottam ki, hogy a haladó fejlődést feltüntessék. Nem szabad elfeledni hogy JOSTY, a médium, és némelykor a többi urak közül is egyik, előre meg tudták mondani, hogy mi fog mutatkozni a lemezen. Ha továbbá figyelembe vesszük, hogy JOSTY éppen nem volt valami jó hirnevű ember, nem fogjuk valószinűtlennek találni, hogy a képek létrehozásában az ő keze is közrejátszott. De ez a csekély és mégis lényeges körülmény csak 1891-ben került nyilvánosságra; az eredeti, BEATTIE kisérleteiről szóló közlemények egy szóval sem említik, hogy azokon JOSTY is közreműködött és így érthető, hogy BEATTIE képei a spiritizmusra nézve nagy jelentőséggel bírtak.
A materializácziók.
Az eddigiek után befejezett tényül kellett tekinteni, hogy a szellemek chemiai sugarakat visszaverő vagy kibocsátó lények alakjában tényleg mutatkozhatnak. Ezért a fotografiai lemezre is hatást gyakorolhattak, a nélkül, hogy őket emberi szem láthatta volna. Már most csak egy czélt kellett megközelíteni, t. i. rá kellett bírni a szellemeket, hogy mindenki előtt láthatóan mutatkozzanak Ezt a czélt, nem sokkal azután, hogy BEATTIE korszakalkotó fényképeit elkészítette, tényleg el is érték. Már néhány évvel előbb hire járt, hogy Amerikában ANDREWS-né nevü médium
495
jelenlétében egész gyülekezet előtt láthatóan megjelentek. Erre az európai médiumok is rögtön ilyen üléseket kezdtek tartani és nem sokára sikerült is nekik hasonló tüneményeket létrehozni. Egy körülmény ugyan nagyon zavarta a dolog kerekdedségét, ez pedig az volt, hogy a materializált szellemek nemcsak arczvonásaikban, hanem hangra, fellépésre, beszédre nézve is mindig gyanusan hasonlók voltak a médiumokhoz. A spiritizmus ellenesei tehát csalásról beszéltek. CROOKES tehát 1872-ben feltette magában, hogy megvizsgálja a kérdést. Médiumául a 15 éves COOK FLORENCE-ot választá, kinek fiatalsága bizonyára minden csalást eleve is kizárt. Több mint két éven át a médium kizárólagosan CROOKES-nak és társainak állott rendelkezésére; kísérleteztek vele különféle magánházakban és pedig minden elképzelhető elővigyázati rendszabályok alkalmazásával, sőt, hogy minden csalást kizárhassanak, állandóan vele kisérleteztek. Mégsem sikerült megállapítaniok, ki- vagy micsoda az az alak, mely állandóan vele együtt jelentkezett.
Sajnos, ezekről a CROOKES-féle vizsgálatokról nem maradt fenn semmiféle összefüggő leírás. Majd ez, majd amaz a résztvevő közölt valamit az üléseken történtekről, s ezek a czikkek elszórva különböző folyóiratokban jelentek meg. AKSAKOW a legérdekesebb fejezeteket "Psychische Studien"-jeiben 1874-ben lefordította, de a leírások oly rövidek, hogy biztosan föltehetjük, hogy sok lényeges részlet elmaradt.
E szerint ma már nem is lehet eldönteni, ki volt a KATIE KING nevű szellem. Ő maga ANNIE DE MORGAN nevű, ANNA királynő idejében élt udvarhölgy szellemének mondotta magát. Ha ezt a magyarázatot elutasítjuk, csak két lehetőség marad fenn. Vagy maga a
496
médium volt a szellem, illetve játszotta annak szerepét, vagy pedig KATIE KING nem azonos a médium személyével. Vizsgáljuk meg tehát a különböző okokat, melyek a két lehetőség egyike vagy másika mellett szólanak.
|
Hogy COOK FLORENCE és KING KATIE egyugyanaz a személy, e mellett voltaképen csak egy körülmény szól, t. i. az, hogy senki a két lény arczát ugyanabban a pillanatban nem látta. A médium kisérlet közben állandóan trance állapotban feküdt egy sötét helyiségben, melyet vastag függöny választott el a nézők tartózkodási helyétől, míg a szellem néha órákon át szabadon járt a nézők között. A sötét helyiségbe csak egynémely résztvevőnek volt szabad belépnie; itt azonban rendszerint eltünt előlük a kisértet, ha a médiumot látták. Az utolsó ülések egyikén KATIE-t elektromos fénynél lefotografálták, miközben a függöny félre volt húzva úgy, hogy a médium is látható volt; de a kép, melyet a 32. ábra mutat be, csak a médium alakjának egy részét mutatja, a mennyiben az arczát KATIE takarja el. Azt is feltételezhetné tehát az ember, hogy FLORENCE COOK maga szerepelt médium gyanánt, miközben egy csomó kitömött ruha képviselte az alvó médiumot; igaz, hogy az a föltevés nem nagyon valószinű.
|
32. ábra.
|
Sokkal valószinűbb, hogy FLORENCE, a médium és KATIE, a szellem, két különböző egyéniség volt. Feltétlenül nagyon hasonlítottak egymásra, de KATIE a médiumnál fél fejjel magasabb volt, haja világosabb és dúsabb volt, füle nem volt átfúrva, míg FLORENCE rendszerint függőket viselt. Azonfelül KATIE teltebb volt és világosabb arczszinű. Továbbá KATIE mindig kivágott fehér öltözékben jelent meg, míg a médium
497
az ülés kezdete előtt rendszerint sötét, nyakán szorosan záró ruhát viselt; minthhogy pedig CROOKES több ízben, midőn a sötét kamrába lépett, néhány másodpercczel később, hogy KATIE mindenki előtt látható volt, látta a médiumot, csaknem elképzelhetetlen, hogy ez ily gyorsan válthatott volna ruhát. Végül CROOKES egynémely kisérletében elektromos csengőt alkalmazott, mely a médium legparányibb mozdulatát is azonnal jelezte; az a csengő pedig semmi változást nem jelzett, bárhogy járt-kelt is KING KATIE a nézők között. E szerint nem fér hozzá kétség, hogy KING KATIE és COOK FLORENCE két különböző személy volt.
De ki volt hát az a KING KATIE? CROOKES megvizsgálta pulzusát, lélekzését, hajfürtöt vágott le hajzatából, miután meggyőződött, hogy a haj tényleg fejbőrből nőtt ki. Sőt egy ízben – külön kikérve engedelmét – meg is csókolta. E közben, mint saját maga mondja, arra a meggyőződésre jutott, hogy nővel van dolga, kinek teste van, akárcsak a médiumnak. Más jelenlevők is mondották, hogy alkalmuk volt a teste melegét a könnyű öltözéken átérezni. Minthogy így bebizonyultnak látszott, hogy KING KATIE és a médium két különböző személy, könnyen lehetett hinni, hogy KING KATIE COOK FLORENCE-nak valamely halandó rokona. Ebből úgy a nagy hasonlatosságot, valamint az egyéni eltéréseket is meg lehetne magyarázni. CROOKES másképen okoskodott. Lehetetlennek tartotta, hogy a 15 éves FLORENCE több éven át ilyen rafinált csalást követhetett volna el, inkább úgy vélekedett, hogy KATIE szelleme nem egyéb a médium bizonyos fajta kisugárzásánál, pszichikus erejének hatásánál. Hogy a pszichikus erő önálló, intelligens, húsból-vérből való lényt miként teremthet, efelől azonban bölcsen hallgat.
498
Nem volna itt helyén tovább is arról vitatkoznj ki volt KATIE, az a rejtelmes teremtés? Elégedjünk meg két ténynek a megállapításával, melyek a kérdés eldöntésére a legnagyobb jelentőségüek:
1. A CROOKES-féle ülésekről szóló közlemények részletesen leírják ugyan azokat az elővigyázati rendszabályokat, melyeket alkalmaztak, hogy FLORENCE a szellem szerepében meg ne jelenhessék; de sehol sincsen említés rendszabályokról, melyek a médiumnak kívülről eredő támogatását megakadályozták volna. Egyetlen esetben olvassuk, hogy a médium tartózkodási helyéül szolgáló sötét helyiség összes ajtóit elzárták és leragasztották, annak az egynek a kivételével, mely előtt a nézők ültek. Ezek az intézkedések bizony nem voltak elégségesek, hogy minden kívülről jövő segítséget megakadályozhassanak. Ez a CROOKES kisérleteinek egyik gyenge oldala.
2. Bebizonyult, hogy FLORENCE egy alkalommal és valószinűleg többször is – maga lépett fel KATIE gyanánt. Ugyanis 1879-ben és 1880-ban a "British Association of Spiritualists" sorozatos üléseket tartott, melyeken KATIE megjelent. Néhány jelenlevő úr azonban élt a gyanúpörrel, hogy a fehér öltüzékű szellem maga FLORENCE (az időben mrs. CORNER-né asszony). Az 1880. január 9-én tartott szeánszban tehát hirtelen előugrottak és megragadták KATIE-t, ki közelebbi megvizsgálásra tényleg mrs. CORNER-nak bizonyult, flanell-alsóruhában és fűzőben.
A spiritiszták ezt a fájdalmas eseményt mint "pszeudomaterializácziót" tüntették fel. A tranceban lévő médium valamely autoszuggesztió hatása alatt öntudatlanul maga is szellem gyanánt léphet fel, mielott még a valódi materializáczió kezdetét vette volna".
499
Ez a magyarázat kétségtelenül helyes, csakhogy ezideig, sajnos, egyetlen egy alapos bizonyítékot sem tudtak felmutatni, mely a mellett tanúskodnék, hogy csak egyes materializácziók pszeudomaterializácziók, és nem valamennyi ilyen, vagy hasonló fajta. CROOKES-nak KING KATIE-ről és COOK FLORENCE-ról felvett képén kívül jelenleg csak egyetlen megbízható fénykép van, mely a szellemet és médiumot egyidejűleg mutatja be. Ezt a felvételt AKSAKOW egy londoni magánkörben végezte.
|
Ez alkalommal minden lehetősége annak, hogy a médium kívülről segítséget kaphatna, kizártnak látszott. Csakhogy a médium az ismeretes, ismételten csaláson ért EGLINTON volt, a szellem pedig, melyet a jelenlevők nem vizsgáltak meg közelebbről, mint a 33. ábra mutatja, valami álarczból, lepedőből, köpenyből, stb. összetákolt bábra emlékeztet. De ezenkívül AKSAKOW-nak az ülésen történteket ismertető bő leírása éppen nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy EGLINTON játszotta mind a két szerepet, midőn felváltva, szükség szerint majd a saját, majd a "szellem" ruházatában mutatkozott. Mindenesetre azt kell mondanunk, hogy a materializácziók valódiságára nézve pozitiv és elvitázhatatlan bizonyítékot eddig még senkinek sem sikerült szolgáltatnia.
|
33. ábra.
|
500
A szellemfényképek tehát, a mint láttuk, két csoportba tartoznak; az egyik oly szellemek képeit foglalja magában, a mely szellemeket az emberek (talán a médium kivételével) nem láthatnak, a másikba azok tartoznak, melyeket egyidejűleg többen is látnak. Az első csoport valamennyi képéről vagy bebizonyuit, vagy legalább is felette valószinűvé vált, hogy a lemezeken valamely csalárd míveletet végeztek. Ellenben a második csoportba tartozó csekélyszámú kép tényleg oly fériiaktól ered, kiknek neve kezeskedik arról, hogy a fotográf lemezzel nem végeztek semmiféle csalárd manipulácziót. De mindezekben az esetekben első sorban a fotografált "szellem" és ennek természete nem áll minden kétségen felül. De még ha meg is engednők, hogy e képeknek legalább egynémelyike "valódi", vagyis az előttünk ismert természeti erőkön kívül álló eszközök okozata, még akkor sem szolgáltunk bizonyítékkal a spiritizmus valódiságáról. CROOKES, a ki pedig e téren a legtapasztaltabb búvárok egyike, mint előbb láttuk, azt állítja, hogy egészen jól elképzelhető, hogy a szellemalakokat a médiumnak pszichikus ereje alkotja. Ezt az eszmét
501
a legúlabb időben V. HARTMANN E. újból felkarolta s részletesen kifejtette, bebizonyítván, hogy a legtöbb médiumista tünemény hogyan magyarázható legkönnyebben éppen ezzel az erővel. A spiritiszták és okkultisták között fennálló e véleményeltérések ránk nézve annyiban bírnak érdekkel, a mennyiben világosan tanusítják, hogy úgy a spiritiszta, mint az okkultista elmélet is felette bizonytalan alapon nyugszik. Mi csak azt akarjuk megállapítani, hogy a spiritiszták azt a végleges győzelmet, melyet a materializáczióktól reméltek, éppen nem vívták ki.
A tökéletesség kedvéért még megemlítjük, hogy a fényképeken kívül a szellemek materializácziójának még egy másik, kézzelfoghatóbb bizonyítéka is van, még pedig a szellemek kezeiről és lábairól nyert gipszlenyomatok. DENTON tanár, amerikai geologusé az érdem, hogy az első volt, a ki ilyen öntvényeket előállított. Azt tapasztalta, hogy mikor ujját felváltva olvasztott paraffinba és hideg vízbe mártotta, ujja vastag paraffinréteggel vonódott be, melyet sértetlenül lehetett lehúzni. Ha az ember ezt a paraffintokot gipszszel kiönti, az ujj pontos lenyomatát kapja; a bőr minden porusa és barázdája olyan világosan látható lesz, a hogy semmiféle művész sem tudná olyan pontosan utánozni. Ezt a felfedezést felhasználva, egy materializáeziós ülésen ujjlenyomatokat készített, melyek egyetlen jelenlevő egyén ujjaihoz sem hasonlítottak. Így a spiritiszták később egész kezekről és lábakról készítettek öntvényeket, melyeket a szellemek közreműködésének kitünő bizonyítékaiul tekintettek. Mert szerintük az ilyen paraffinformát nem lehet az ember kezéről lehúzni a nélkül, hogy el ne törnék, minthogy a kéznek a kéztőnek megfelelő keskeny nyílá-
502
son kell áthaladnia. Ha tehát az ilyen forma sértetlen marad, az embernél csekélyebb mértékben materiális lénytől kell erednie.
Az okkultistákkal szemben ennek az állításnak nyilván nincsen nagy értéke; mert, ha a pszichikus erő a térben élő lényhez hasonló lényt teremthet, akkor ezt a lényt az illető térben fel is oszlathatja és eltüntetheti, a midőn a forma készen van. E szerint a paraffinformák keletkezését a pszichikus erő segélyével szintén meg lehet magyarázni.
Csakhogy az a bizonyíték, melyet a paraffinformák a szellemmaterializácziókra szolgáltatnak, ugyanoly kevéssé állja meg helyét, mint a többi bizonyítékok, mert e formák szintén teljesen megbízhatatlan körülmények között keletkeztek a spiritiszta üléseken. AKSAKOW "Animismus und Spiritismus" cz. munkájának első részében számos ilyen ülésről szóló leírással találkozunk. A kapott öntvények majd teljesen hasonlítanak a médium kezéhez és lábához, majd pedig nem. A mi pedig ez utóbbi esetet illeti, sehol sem kaptunk biztosítékot, hogy az öntvény az ülés előtt nem volt-e már a médiumnál. Végül az az állítás, mely szerint lehetetlen volna, hogy valaki a kezén vagy lábán elkészített formát sértetlenül lehúzhatná, teljesen légből kapott. Sokan akadnak, kiknek csak némi gyakorlatra van szükségük, hogy ezt megtehessék. Munkánk utolsó részében e kérdéssel még közelebbről foglalkozni fogunk.