A theozofia és a fakirizmus.
Blavatskyné és a theozofia.
A theozofia a népszerű spiritizmustól az inkább tudományos okkultizmushoz sajátságos átmenetet alkot. Miként a spiritizmus, úgy a theozofia is vallásos rendszer; de viszont [másfelől] az okkultizmus módjára, tagadja a szellemek beavatkozását az emberi világba és a médiumitásos jelenségeket új természeti erők hatásaiból magyarázza. Azonban ezeket a főelveket leszámítva a theozofia, semmiben sem egyezik meg az előbbi két iránnyal; minden más kérdésben külön állást foglal el és más európai vallási vagy filozofiai rendszerekhez csak nagyon távoli vonatkozásai vannak. Úgy látszik, hogy a theozofia inkább ázsiai vallásokból, nevezetesen a buddhizmusból merítette alapgondolatait. Ezzel Európa szellemi fejlődését új elemmel gazdagította, melyről meg kell emlékeznünk; a mint hogy az egész tan nagytehetségű és sok tekintetben figyelemre méltó alapítója is megérdemli, hogy vele foglalkozzunk.
523
Von HAHN-ROTTENSTERN HELENA PETROWNA, Von HAHN ROTTENSTERN PÉTER őrnagy leánya, a Dél-Oroszországban levő Jekatharinoslavban, 1831-ben született. Gyermekkorában mindig a cselédek gondjaira bízták. Így történt, hogy a dajkamesék képzeletét mindenféle szellemmel népesítették be; azt is elhitették vele, hogy "vasárnapi gyermek" létére a szellemeket láthatja és velök beszélhet is. Ehhez járult még, hogy ideges, szomnambul leányka volt, kinek gyakran voltak halluczinacziói és hisztériás rohamai. Így azután abban a képzeletben élt, hogy folytonosan olyan lények veszik körül, a kiket egyedül csak ő láthat; és a kis HELENA PETRowNA szerette e lények társaságát. Azt is mondják róla, hogy gyermekkorában egyrészt idegenkedő, durczás és daczos volt, masrészt pedig – mint a prevorsti jósnő – méla, magába zárkózott és érthetetlen magaviseletű. Mindeme hajlamaiból, melyekhez még törhetetlen erélye járult, rendkívüli jellemnek kellett fejlődnie.HELENA PETROWNA 1848-ban BLAVÁTSKY tábornokhoz ment nőül, három év mulva azonban elvált tőle és 12 éven keresztül Európában, Amerikában, majd Egyiptomban és Indiában utazgatott. Ez utazásai közben fejlesztette ki médiumos hajlamait. Az ezután következőhét évről, 1863-tól 1870-ig, semmit sem tudunk. Ezt a hét évet saját állítása szerint a Himalaya hegységben lakó mahatmák között töltötte, kiket ő fedezett fel. Ezek a mahatmák állítólag mind bölcs emberek, kik Tibet hozzaférhetetlen tájain tartózkodnak és szent életükkel, valamint a természet rejtelmeinek szorgalmas kutatásával majdnem isteni belátásra tettek szert. A mahatma, maskép adeptus, ért a gondolatolvasáshoz és mások gondolatait bármely távolságról befolyásolhatja is. Az anyagi
tárgyakat felbontja, sőt feloldja részeikre; e feloldott részeket azután titkos erők segítségével bármily helyről összegyűjti és eredeti alakjukba visszaállítja; így lehetséges, hogy valamely elzárt térben hirtelen valamely tárgy jelenik meg. Az adeptus hangokat is előidézhet; a testeket mozgásra indíthatja, a nélkül, hogy hozzájuk érne; viszont láthatatlan erők segítségével megakadályozhatja, hogy a tárgyakat helyükből elmozdítsuk. Minden más adeptussal bármilyen távolságra – anyagi közvetítő közeg segítsége nélkül – közölheti gondolatait, végre [végül] a testet a lélektől időlegesen elválaszthatja, úgy, hogy a lélek önállóan, tértől és időtől függetlenül mozoghat a végtelenben.
A bölcs emberek eme (koholt) társaságában – mely állítólag már évezredek óta megvan – BLAVATSKY-ncéhét évet töltött, s ezalatt őt is beavatták titkaikba és fölvették társaságukba. A mahatmák, kik bölcseségüket mindeddig mélyen titkolták, végre elérkezettnek látták az időt, hogy tanaikat terjesszék; azért kiküldték ezt a női "chelá"-t vagy tanítványt, hogy "a beavatottak tanát" hirdesse a világnak. 1870-ben BLAVATSKY-né Indiából visszatért s Kairóban spiritiszta társaságot alapított; ezt azonban hamarosan feloszlatták, azért tanítójának, KOOL HOOMI mahatmának parancsára Európán keresztül New-Yorkba utazott. Itt OLCOTT HENRY őrnaggyal, a buzgó spiritisztával szövetkezett és vele 1875-ben a theozofiai társaságot alapította meg. Ennek czélja volt: "1. olyan általános, testvéri társaság alapítása, mely az egész emberiséget, fajra, színre, vallásra való tekintet nélkül, felölelje; 2. az árja és más vallásos és bölcseleti iratok tanulmányozásának előmozdítása, különösen a régi ázsiai irodalom, főképen pedig a brahman, buddhista és
zoroaszteri filozofia megvédelmezése; 3. a természet rejtett erőinek, különösen pedig az emberben szunnyadó természeti erőknek felkutatása." A társaság első elnöke OLCOTT őrnagy lett, ki a "főszállást" – értsd: a társaság székhelyét – Madras indiai város Adyar nevű külvárosába helyezte át.
BLAVATSKY-né néhány évvel később, 1877-ben, Bostonban "The Isis Unveiled" czímű, két vaskos kötetre terjedő főmunkáját adta ki. Ebben azt akarja bizonyítani, hogy az ő theozofiája nem más, mint a régi idők vallási és filozofiai rendszereinek, a mágiának, a spiritizmusnak stb. legbelső, titkos magva. Más szóval e tan a legkülönbözőbb rendszerek kivonata volna, s szerzője a régi és ritka mágiai munkákban való óriási olvasottságnak adja jelét. Állítása szerint a mű nem keletkezett természetes úton; sőt legnagyobb-részt éppen a mahatmáktól származik, kiknek lelkei éjnek idején fölkeresték a szerzőt dolgozó-szobájában; ilyenkor másnap reggel mindig annyi teleírt ívet talált íróasztalán, hogy hasonló számút sokkal hosszabb idő alatt sem tudott volna megírni.
BLAVATSKY-né és OLCOTT őrnagy beutazták ezután Indiát és mindenütt az új vallást, a theozofiát hirdették. Csakugyan számos hivőjük is akadt, kik a tant azután tovább terjesztették, úgy hogy a következő években mindenfelé, különösen az angol ajkú országokban, theozofiai társaságok alakultak. Hogy a theozofiának olyan nagy számmal akadtak hivői, az jórészt ugyanazokkal az okokkal magyarázható, a melyekkel a spiritizmus terjedése. Először is a theozofia vallásos dogmái, melyek buddhista eredetűek, sajátságos vonzó erővel bírnak, rejtelmesek és fantasztikusak s a nyugati vallások tipusától teljesen elütnek. A theozofiának
az is híveket szerzett, hogy a kárhozat tanát nem ismeri. De BLAVATSKY-né tanításainak igaz voltát be is bizonyította és a csodatettek egész sorozatával igazolta, hogy ő is tagja a bölcsek társaságának. A szoba tetejéről, melyben tartózkodott, levelek hullottak le; ezeket barátai, a mahatmák, főképen pedig tanítója, KOOL HOOMI írták. Ezek a levelek hosszú, kimerítő értekezéseket tartalmaztak azokról a mélységes problémákról, a melyekről éppen vitáztak. Tárgyak, melyeket egy másodperczig kezében tartott, eltűntek és olyan házakban kerültek elő, melyekben ő sohasem volt. Egy nő, kit BLAVATSKY-né nem is ismert, Indiának valamely távoleső vidékén melltűjét elvesztette. Ezt a melltűt BLAVATSKY-né előteremtette, illetve valahogy előidézte, hogy a melltűt valamelyik párnában, melyet találomra szedtek ki a többi közül, megtalálták. Ilyen csodás dolgok különösen az adyari főszálláson történtek. Itt nyilatkozott meg KOOL HOOMI asztrális alakban, vagyis lelke vékony anyagi burokban jelent meg, hogy a halandók is láthassák. Itt volt a szent szekrény (the shrine) is, melyre a benszülöttek vallásos tisztelettel tekintetek. Összetörött tárgyak, melyeket abba a szekrénybe zártak, eltűntek s helyükbe más, hasonló dolgok kerültek. Levelek, melyek a mahatmákhoz intézet kérdéseket tartalmaztak, szintén eltűntek a szekrényből, azonban a rájok adott terjedelmes válasz már néhány percz mulva benn volt.
E csodák természetesen nagy föltűnést keltettek, azonban csak SINNET-nek kicsiny, de mesterien megírt könyve: "The Occult World" (1881), mely fordításban a legtöbb európai nyelven meajelent, tette közismertekké. A szerző nagyon gyakorlati eljárást követ. Nem
éri be azzal, hogy az esemenyeket elmondja s azután azt állítsa, hogy minden a mahatmák és tanítványaik mélyebb belátása következtében, egészen természetes úton történt, hanem meg is mutatja, hogy e látszólagos csodák az ismert természeti törvényekkel semmikép sem ellenkeznek, és hogy a nyugat tudósainak csak mélyebben kell a természet erőit felkutatniok, hogy ők is ugyanazt mívelhessék. A mű megírása oly pompásan sikerült és ezáltal annyira magán viseli a valószínűség látszatát, hogy ama csodák lehetséges voltát eleve nem tagadhatjuk. És mégis kiderült, hogy azok csak ravasz csaláson alapultak. MR. és MME COULOMB, kik hosszú ideig tartózkodtak az adyari főszálláson, valahogy összevesztek BLAVATSKY-néval, s most már széltében elbeszélték, hogy BLAVATSKY-nét csalásai végrehajtásában ők és két indiai fakír segítették. Ez oly nagy feltünést keltett, hogy a londoni "Society for psychical research" egyik legkiválóbb tagját, MR. HODGSON-t Indiába küldte, hogy a dolgot a helyszínén vizsgálja meg. MR. HODGSON mindkét felet szembesítve kihallgatta, jegyzőkönyvet vett fel és megszerezte BLAVATSKY-né néhány levelét, valamint olyan leveleket is, melyeket állítólag a mahatmák írtak. A londoni írásszakértők összehasonlították a leveleket és megállapították, hogy a mahatmák leveleit BLAVATSKY-né sajátkezűleg írja. HODGSON azt is megállapította, hogy a különböző csodákat tárgyaló legtöbb jelentés egymásnak ellentmond. "The shrine" pedig közönséges bűvészkészülék volt, melynek hátsó falát félre lehetett tolni s BLAVATSKY-né hálószobájából titkos ajtón a szekrénybe lehetett jutni. HODGSON terjedelmes jelentésében – melyet a társulat 1885-ik évi "Proceedings" kiadványának 9. részében (Part. 9.) közöl – arra az
eredményre jut, hogy "BLAVATSKY-né a legműveltebb, legszellemesebb és legérdekesebb csalónő, kiről a történelem megemlékezik, annyira, hogy ma már ez okból is megérdemli, hogy neve az utókor számára fenmaradjon".
HODGSON jelentése végzetes csapást mért a theozofiára. Számos theozofiai társaság feloszlott és nem használt már az sem, hogy SINNET 1886-ban megírta BLAVATSKY-né életrajzát: "Incidents of the life of Madame Blavatsky" melyben megkisérlette, hogy valamennyi vád alól tisztázza. A theozofiai társaságok elszakadtak a főszállástól, és BLAVATSKY-né, ki a mozgalmat megindította, 1891-ben majd mindenkitől elfeledve és elhagyatva halt meg Londonban.
Mint már előbb említettük, a theozofia vallási rendszerét "The Isis unveiled" czímű hatalmas művében BLAVATSKY-né fejtette ki először. Ugyanez a munka 1887-ben teljesen átdolgozott formában "Secret Doctrine" czímen jelent meg. Utóbb a "Key to Theosophie" cz. művében foglalta össze e rendszer sarkalatos elveit. E tan legjobb és legszemléltetőbb rajzát azonban SINNET adta "Esoteric Buddhism" czímű, 1883-ban megjelent munkájában. Mindezekben a művekben ellentétben a legtöbb pozitiv vallással, a theozofia mint tiszta pantheizmus mutatkozik. "Nem ismerjük el a személyies, világon kívül álló, emberhez hasonló Istenségnek fogalmát, a mely Istenség csak egy embernek és még csak nem is a legjobb embernek óriási árnyéka. Hiszünk a mindent felölelő isteni elvben, mely gyökere mindennek, melyből minden ered és melybe az élet nagy körfolyásában minden vissza is fog térni" – mondja a "Key to Theosophie".
Jellemzik e tant a karmának és reinkarnácziónak a buddhizmustól átvett eszméi.
A karma az "elháríthatatlan következmények törvénye". Mindaz, a mi az embert e földön éri, nem csak külső viszonyainak, de egyéniségének fejlődése is: szigorú következménye jelen és előző életének. A halál után az emberi lélek Devachanba kerül, a hol elfeledve és nem ismerve a földi élet nyomorát, teljes üdvösséget élvez. Ez az üdvös állapot azoknak a jó cselekedeteknek a jutalma, melyeket a lélek a földön tartózkodása alatt végzett; és addig tart, míg ezek az érdemek ki nem fogytak. A lélek ezután újra születik, újra emberi testbe jut és mind külső körülményei, mind belső fejlődése, a megelőző földi életnek közvetlen következményei. A mit a lélek valaha vétkezett, mindaz előbb vagy utóbb elveszi bérét, mert a természetes következmények nem maradhatnak el. Így a lélek felváltva, majd Devachanban, majd a földön tartózkodik, míg minden vétkét meg nem bűnhödte, és így az újjászületés szükségessége meg nem szünik. Ekkor aztán az általános isteni elvbe, a Nirwanába, megy át.
Ez a váza a theozofia tanításának az emberi lélekről és sorsáról. Megjegyezzük azonban, hogy az ilyen rövid összefoglalás a rendszert megfosztja a maga sajátszerű zamatjától. A buddhizmustól kölcsönzött számos részlet, melyekkel e vallás nem csak lélektanát, de kozmologiáját is felcziczomázta, anynyira magán viseli a gazdag keleti képzelet jellegét, hogy voltaképen ez magyarázza meg azt a nagy hódítóerőt, mellyel a lelkeket magával ragadta.
Ezeknek az érdekes részleteknek a fejtegetése feladatunk körén kívül esik; reánk nézve fontosabb
ama bizonyítékok vizsgálata, a melyekkel a theozofia tanainak helyességét igazolni igyekszik.
Valamint [miként] a spiritiszták tanaikat a szellemek közléseiben látják beigazolva, úgy a theozofusok is a mahatmákra hivatkoznak. A theozofia a mahatmáknak eddig titokban tartott tana; de mivel e mahatmák más téren is mélyebb belátással bírnak, mint más halandók, azért a világrendről és az emberlélek sorsáról szóló tanaik minden kritikán fölül állanak.
Ehhez járul még, hogy őket e tanra maga GAUTEMA BUDDHA oktatta utolsó inkarnácziója idejében; minthogy pedig BUDDHA utolsó előtti földi tartózkodása idején már annyira jutott, hogy a Nirwana örök üdvösségébe bevonulhatott volna és erről önként lemondott, hogy még egyszer visszatérhessen az emberekhez s taníthassa őket – mondhatjuk, hogy a mahatmák tudása mintegy isteni eredetű. Ám, ha azt kérdezzük, hogy mi a mahatmáknak és emberfeletti tudásuknak a bizonyítéka, akkor a theozofia BLAVATSKY-né és más adeptusok csodatetteire utal bennünket. Így hát BLAVATSKY-nénak is, csak úgy, mint a többi vallásalapítónak, csodatettekhez kellett folyamodnia, hogy küldetését igazolja. Ő azonban, mint a 19-ik század gyermeke, maga sem hisz csodákban, oly értelemben, hogy azok a természet törvényei ellenére történnének; a csodát, mint a természet törvényeibe való "mélyebb belátás" gyümölcsét fogja fel és azt hiszi, hogy a nyugat tudománya a fejlődés hasonló fokára emelkedhetik. E "mélyebb belátásának", valamint tanítóinak, a mahatmáknak kulcsát is az angol társaság találta meg. Ezóta a theozofiával már csak mint a képzelet termékével foglalkozhatunk.
A fakirizmus.
BLAVATSKY-né eszméje, hogy a mahatmák tartózkodási helyét Tibetbe, India hozzáférhetetlen határvidékére helyezte, nagyon szellemes. Mert a hindu fakiroknak, különösen felsőbb szektájuknak, az úgy nevezett "yogi"-knak bűvészete Európában már régi idő óta ismeretes. A theozofusok ezeket a yogikat tökéletlen mahatmáknak tartják, a mennyiben a yogik is sok csodadolgot mívelnek, mindazonáltal az adeptusok fokát el nem érhetik. És nem is tagadható, hogy a hindu fakirok nyilván már régi idő óta ismertek bizonyos lélektani folyamatokat, a melyekről a nyugat tudománya csak jóval később nyert tiszta képet. Igy pl. tény az, hogy a portugál FARIA apát a fakiroktól tanulta meg, hogy a hipnózis szuggesztió útján is előidézhető és pedig már századunk elején, vagyis abban az időben, midőn az európai tudományosság még a "mesmerizmus" ostobaságain tengődött. Kétségtelen továbbá, hogy a fakirok mesterséges úton el tudják magukat altatni, s ezzel bizonyos állatok természetes téli álmához hasonló álomszerű állapotba merülnek, melyben hosszú ideig, hetekig, sőt hónapokig élnek táplálék, sőt majdnem lélekzet nélkül.
Mindezek a tények oly ismereteket tételeznek fel, melyek a mieinket a tudomány egyik-másik terén meghaladják. Mindazonáltal sem a szuggesztióval előidézett hipnózis, sem a fakirok "élve-eltemettetése" nem természetellenes jelenségek.
Azonban a fakirok más mutatványait illetőleg látszólag máskép áll a dolog. A franczia JACOLLIOT 1875-ben munkát írt, melynek czime: "Le spiritisme dans le monde L'initiation et les sciences occultes
dans l'Inde"; ebben a fakirok legismeretesebb mutatványait saját tapasztalata nyomán írja le. A bűvész puszta intésére nehéz bronztárgyak mozgásnak indulnak; gondolatban feltett kérdésekre a pálcza a homokba írja a feleletet; növénymagvak, melyeket JACOLLIOT maga választott ki, néhány óra alatt magas növényekké fejlődtek stb. Ugy látszik, mindez a fakir közvetlen közreműködése nélkül történik, a ki nyugodtan, félmezítelenül ül a padlón, és nincs más a kezében, mint méltóságának jelvénye, a hétcsomós bambuszpálcza. Kizártnak látszik tehát, hogy mindez merő szemfényvesztés volna, azért JACOLLIOT arra a következtetésre jutott, hogy itt ismeretlen erők működnek közre. JACOLLIOT észleletei azonban abban a hiányban szenvednek, hogy a fakirral mindig egyedül volt; így akarta ugyanis megakadályozni, hogy a bűvész benszülött szolgái össze ne játszhassanak vele. És mivel maga is beismeri, hogy a fakír szúrós pillantását, melyet az néha, mielőtt egyáltalában valami történt volna, órákon át reá szegezett, nem tudta elviselni, nem lehetetlen az sem, hogy a fakír valósággal hipnotizálta. A hipnózis alatt pedig a fakír mindenfélét elbeszélhetett neki, a miről JACOLLIOT azután elhitte, hogy saját szemeivel látta is. Egyébiránt a fakirok egyedül bámulatos szemfényvesztő ügyességükkel is számos, éppen ilyen csodás dolgot művelnek. MR. HODGSON, midőn az előbb említett alkalommal Indiában járt, ott tartózkodását arra is felhasználta, hogy a fakirok bűvészetét eltanulja. HODGSON azt állítja, hogy a legtöbb említett mutatvány furfangját ismeri. Továbbá találó példákkal igyekszik bebizonyítani, hogy az ilyen előadásokon látottakról még jeles észlelők sem számolhatnak be megbízhatóan.
A leírásokban a mutatványok sokkal csodálatosabbaknak tünnek fel, mint a milyenek a valóságban voltak.
Vizsgálódásainak erre a pontjára később még visszatérünk.
Az "Isis Unveiled" még egy fakirmutatványt említ, mely sajátszerűsége miatt megérdemli, hogy közelebbről foglalkozzunk vele. Valamelyik szabad térségen fakir jelenik meg s a nézők csakhamar seregestül körülállják. Kis szőnyeget terít a földre, melyen ide-oda ugrál. A szőnyeg csakhamar mozogni kezd és rövid idő mulva kis fiú búvik ki alóla. Most a bűvész kötéltekercset vesz a kezébe s a levegőbe hajítja. A tekercs legombolyodik és egyre magasabbra száll, míg végre a kötél egyik vége eltünik a levegőben, a másik leér a földre. A gyermek felkúszik a kötélen és a nézők szemeláttára eltünik a levegőben. Már most szóváltás kezdődik a fiú és a fakír között, mi azzal végződik, hogy a fakir dühösen kést ragad és szintén felmászik a kötélen. Egy darab ideig fenmarad s rövid idő mulva a gyermek véres tagjai, feje és törzse lehullanak a magasból; a fakir azután ismét megjelenik és lekúszik a kötélen; a fiú szétdarabolt testét a bűvész zsákba teszi, melyet jól megráz; a gyermek elevenen ugrik ki a zsákból és elinal. ÍIgy beszéli az esetet BLAVATSKY-né, mint a fakirok csodatevő erejének bizonyságát.
Az 1890-ik év végén egy MR. S. EELLMORE nevű amerikai a "Chicago Tribune"-ban írta le ugyanezt az esetet, megemlítvén, hogy Indiában egy ilyen előadáson egy barátjával jelen volt. Barátja, a ki művész, néhány vázlatot készített a dologról, ELLMORE pedig sorozatos pillanatfényképeket vett fel. A művész skizzei mindazt ábrázolták, a mi a közleményben foglaltatott.
Ellenben a fényképeken csak a fakír volt látható, a mint buzgón hadonászott és a nézők, a mint a cselekvényhez képest majd fel, majd lefelé néztek. De kötélnek, fiúnak, véres tagoknak, stb. a képen nyonut sem volt látható. A szerző ebből azt következtette, hogy a fakír hallgatóit hipnotizálta és az egész eseményt káprázatok útján játszatta le. Ez a történet bejutott az összes lapokba, sőt a tudományos folyóiratok is közölték.
Minthogy pedig a hipnotizmusról szóló ismereteink jelen állása szerint teljesen érthetetlen, hogy hogyan hipnotizálhat egyetlen ember egész nézőközönséget és hogyan idézheti elő ugyanazokat a káprázatokat valamennyiükben, sőt külföldiekben is, kik nyelvét még csak meg sem érthették, a dolog rendkívüli feltűnést keltett. MR. HODGSON írt az amerikai lap kiadóinak és közölte velük, hogy indiai tartózkodása idején hiába volt azon, hogy ilyen előadásnak tanuja lehessen; sőt még csak olyan emberre sem tudott akadni, a ki valaha szemtanuja lett volna, avagy csak ismerne is valakit, a ki ilyesmit látott. Szeretné tehát ismerni a helyet, a hol ELLMORE ur ezt a ritka látványosságot élvezte. Most azután kiderült a valóság. MR. ELLMORE nyiltan kijelentette, hogy az egész történet képzeletének terméke; az az eszméje támadt, hogy a fakirmutatványok csak hipnotikus alapon történhetnek, a mit pillanatnyi felvételekkel lehetne bebizonyítani. E hipothézis alapján találta ki az egész mesét és szerzői nevét: S. Ellmore = sell more (csalj többet) éppen azért használta, hogy az olvasóval sejtesse. hogy az egész nem egyéb misztifikácziónál. Az egész csoda tehát csak egy találékony yankee képzeletének szüleménye volt.
De BLAVATSKY-né asszony honnan vette a mesét? Ez iránt KIESEWETTER világosít fel a "Psych. Studien" 1891-iki évfolyamában (419. o.). Ismeretes, hogy ez a hölgy, avagy talán inkább társainak egyike nagyon járatos volt a varázslat régi európai irodalmában. Már pedig egészen hasonló históriára akadunk JOHANN WEIER "De praestigiis daemonum" cz. munkájában; valószínű tehát, hogy BLAVATSKY-né asszony szabadon átdolgozta és a helyszinét Indiába tette át, hogy a fakirok csodálatos képességeinek bizonyítékául használja fel. A csodálatos mívelet tehát elejétől végeig mese. A történet tanulsága nyilván az, hogy az ilyen leírásokkal szemben felette óvatosaknak kell lennünk, még ha pillanatfényképek vagy egyéb tudományos készülékek a valószínűség némi látszatát is kölcsönöznék azoknak.
A spiritizmus az utolsó évtizedben.
A spiritizmusnak az utolsó évtizedben történt fejlődése folyamán egyre élesebb lett a különbség e tan vallásos és tudományos oldala között. Mint vallás a spiritizmus egyre szélesebb körben terjedt. Bármily természetellenesnek és észszerűtlennek lássék is az első pillanatra, ez mégis könnyen megérthető. Mert az ember és a szellemvilág közlekedésének [kapcsolódásának] eszméje – ha azokat a furcsa formákat, melyeket az eszme a spiritiszták ülésein magára ölt, nem vesszük számba – egészen csínos, sőt, mint előbb kimutattuk, szabadvallású vonatkozásaiban világraszóló jelentőségű. Ez az eszme pedig egyre több és több tért hódított magának a mívelt körökben is, a hol vallásos hitelvül, bírálat nélkül, elfogadták. A beszélő és író médiumok mutatványait azután a szellemek közreműködésének
bizonyítékául tekintették, a nélkül, hogy a tudományos bizonyítást, mely szerint az ilyen beszéd és írás egészen természetes és emberi eredetű, tekintetbe vették volna. Az azonban nem kerülhette el a míveltebb spiritiszták figyelmét, hogy a szellemek közleményei átlagfölötte értéktelenek és csak arra szolgálnak, hogy a spiritizmust ellenesei szemében nevetségessé tegyék.
A vallásos spiritiszták tehát egyre jobban hajlandók a médiumista tüneményeket káros kinövésnek tekinteni, melytől legjobb volna megszabadulni. A norvég JANSON "A spiritizmusról, jelentőségéről és veszélyeiről" cz. előadásában nagyon közel jár ehhez a felfogáshoz, mely – úgy látszik – Amerikában is meglehetősen elterjedt. Ezzel a spiritiszták megfosztották tanukat kisérletes, tudományos jellegétől és tisztán vallássá tették. Ezzel közeli kapcsolatban van az a fuzió, mely néhány év előtt az anglo-amerikánus és a román [latin] fajbeli spiritiszták között történt, mely alkalommal a reinkarnaczió tanát némileg módosított formában általánosan elfogadták.
A míg így a spiritizmus mint új vallás egyre tovább terjed, a belátásosabb, tudományos hajlamú spiritiszták belátták, hogy a szellemek közreműködősének hipothézise a legtöbb médiumista tünemény megmagyarázására nem is szükséges. A szellemekről szóló hipotézist tehát a spiritizmus előharczosai csak egyes aránylag ritka tüneményekre nézve tartják fenn.
Minden egyéb megnyilatkozást természeti vagy rejtett erőkkel magyaráznak. Más szóval: a tudományos spiritizmus nagyon közeledett az okkultizmushoz. De másrészt az okkultizmus is lényegesen megváltozott és pedig főleg annak kimutatása következtében, hogy számos, eddig meg nem magyarázható médiu-
mos tünemény csak ismeretes lelki erők hatása. Ilymódon az okkult erők hatásköre nagyon szűkre szorult. A következőkben azokkal a körülményekkel fogunk megismerkedni, melyek a spiritizmus és okkultizmus említett változásait előidézték. A győzelmes spiritiszta vallást e mellett teljesen figyelmen kívül hagyjuk.
A 70-es évek vége felé a fizikális médiumok képességeik tetőfokát érték el. A mit SLADE Lipcseben mívelt, azt aligha érte el vagy múlta felül valaha valaki. Sőt csaknem úgy látszott, mintha a médiumok mutatványai csak azért emelkedtek volna ily szédítő magaslatig, hogy a bukás azután annál mélyebb legyen. Ugyanis a legközelebbi években a leálczázások egész sora következett, minek következtében a legismertebb médiumokra rábizonyították, hogy mutatványaikban ezermester-fogásokkal vagy más hunczutsággal éltek. Hogy ennek a "leleplező járványnak" mi volt tulajdonképen az oka, azt nehéz volna megmondani. Lehet, hogy SLADE hírneve ösztökélte a többi médiumot, kik azután túlmerészkedtek tudásuk határain és mindenféle csaláshoz folyamodtak, mely sokáig még sem maradhatott fölfedezetlenül. Azt is el lehet képzelni, hogy ama birálat következtében, melyet józan búvárok, kik SLADE kisérleteinek szemtanúi voltak, e kisérletekről mondottak, az ilyen csalásokat illetőleg végre leesett a hályog az emberek szeméről. Mindenesetre tény, hogy Németalföldön WILLIAMS és RITA médiumokat 1878-ban egy tisztán spiritiszta kör materializácziós ülése alkalmával elcsípték és rájok bizonyították, hogy önmaguk játszották a "szellemeket". Az 1880-ik évben nem kevesebb, mint két ilyen feltünést keltő esemény történt, t. i. EGLINTON leleplezése Münchenben és COOK FLORENCE-é, CROOKES ismert médiumáé, Londonban. Ezt
az utóbbi esetet már előbb (498. l.) ismertettük. A következő évek az ilyen leleplezésekben szintén bővelkedtek; 1881-ben mr. és mrs. FLETCHER, 1882-ben mrs. WOOD, főleg pedig 1884-ben az európaszerte ismert médium, egy BASTIAN nevű amerikai kerültek sorra; az utóbbit REZSŐ, [Rudolf] az osztrák és magyar trón örököse és JÁNOS kir. herczeg együttesen leplezték le, mint ügyes csalót.
Persze, a spiritiszták mindez esetekben többé-kevésbbé szellemes hipothézisekkel és magyarázatokkal igyekeztek a kedvezőtlen benyomást enyhíteni, a mint azt már a COOK esetében láttuk volt. Nem volna itten helyén való feszegetni, vajjon a spiritisztáknak vagy elleneseiknek volt-e igazuk. Hogy számos esetben tényleg nem lehetett szó a médiumok részéről tudatos csalásról, azt bizvást feltehetjük. De a nagyszámú leálczázás hatása nem maradt el. A médiumok szorongani kezdtek, a mi viszont képességeiket csökkenté, úgy hogy némelyik nem mert többé nyilvánosan fellépni, egyéb mutatványaik pedig aránylag jelentéktelenek maradtak. Így a következő években, egészen a XIX. század utolsó évtizedéig, a médium ritkasággá vált; sőt több efajta jelentékenyebb hivatásos médium nem is került felszínre. Ehhez lényegesen hozzájárult még a "Confessions of a Medium" czímű, 1882-ben Londonban megjelent könyv is, melytől minden hivő spiritisztát kirázta a hideg. Minthogy nem sikerült e könyvet megszereznem, a "Psychische Studien"-ban megjelent rövid referátummal kellett beérnem (1883., 191. l.). A BUGUET-pörből ismeretes FIRMAN ALFRÉD nevű médiumnak éveken át egy bizonyos CHAPMANN volt a segédje, ki lassankint a hivatásos médium valamennyi titkába beavatódott. Eközben alkalma volt
meggyőződni arról is, hogy a spiritiszta mutatványok – legalább is FIRMAN ALFRÉD-nál csak ügyes ezermester-fogások. Idővel már nem tűrhette, hogy állandóan könnyen hivő, tisztességes emberek kijátszásával foglalkozzék és kijelenté FIRMAN-nak, hogy gyalázatos eljárását nyilvánosságra szándékozik hozni. Erre FIRMAN idegen országban, minden megélhetési segédeszköz nélkül, a faképnél hagyta; ő pedig tervét csakhamar megvalósítá és említett könyvét megírta. Ebben oly pontosan leírja a fizikai médiumok üléseit, hogy senki, a ki valaha ilyen előadáson jelen volt, nem kételkedhetik benne, hogy a szerzőnek e téren évekre terjedő gyakorlata van. Azonfelül kimerítően ismerteti a tünemények előidézésére szolgáló valamennyi cselfogást.
E leleplezések következtében, melyek megbízhatósága kétségen kívül állott, a józanabb spiritiszták azt hangoztatták, hogy a jövőben még az eddigieknél is óvatosabban kell eljárni, ha a csalás ellen védekezni akarunk. Sőt a "Psychische Studien" szerkesztője, Dr. WITTIG, megragadta az alkalmat annak a kijelentésére, hogy a materializáczió egynémely legjobb bizonyítéka kétségtelenül hamisítvány. Ez néhány, szellemkezekről felvett paraffin-mintára vonatkozott, melyeket bizonyos angolországi szeánszokon vettek fel, s a melyeket a német REIMERS rendezett.
A spiritiszták táborában tehát tisztában voltak azzal a körülménnyel, hogy mégis csak van egy kis hiba a kréta körül. A médiumok pedig, kiknek legjobban kellett tudniok, mily mértékben szokták használni a FIRMAN-féle fogásokat, most természetesen nagyon óvatosak lettek. Ennek azután ismét megvolt az a hatása, hogy a fizikális nyilvánulások mind
erejökre, mind gyakoriságukra nézve csökkenni kezdtek.
Míg így a spiritizmus valódiságát tanusító bizonyítékok értékükből veszítettek, az idevágó elméleti irodalom annál bujábban indult virágzásnak. 1885-ben jelent meg VON HARTMANN EDUÁRD "Der Spiritismus" czímű munkája, melyben a médiumitásos tüneményekből mint tényekből indulva ki, azt igyekezik bizonyítani, hogy épenséggel nem szükséges feltenni, hogy e tüneményeket szellemek okozzák. A mi tünemény eddig észlelés alá került, mindaz – nézete szerint – már a "pszichikus erő" segélyével is elegendően magyarázható.
A médium trance állapotában hipnotizőrként hat a resztvevőkre, kik valami, szomnambulizmus-fajtájú állapotba jutnak. Ilyen körülmények között a médium képzetei mint halluczinácziók áttevődnek a jelenlevőkre, úgy, hogy ezek utólag tényleg elhiszik, hogy mindazt, a mit nekik szuggeráltak, valósággal megélték. Minthogy azonban a fotográf-lemez vagy valamely tábla nem hipnotizálható, V. HARTMANN-nak föl kellett tennie, hogy a médium pszichikus ereje fénylő fantomokat valóban előidézhet a térben és élettelen anyagot mozgásba hozhat, minek következtében fényiras, paraffin-formák és hasonló kézzelfogható eredmények keletkeznek.
Ennek az elméletnek, sajnos, az a felette gyászos hibája, hogy ugyanazt a dolgot különféleképen igyekezik magyarázni. Ha valamely ülésen szellemalak jelenik meg, akkor ez V. HARTMANN szerint rendszerint csak káprázat, az összes jelenlevők képzelődése; ha azonban valaki megnyomja egy fotográf-készülék gombját és a szellemalakról így állandó képet készít,
akkor hirtelen pszichikus erőből képződött fantom lett belőle, minthogy a puszta káprázatot nem lehetne lefotografálni; V. HARTMANN pedig sürűen használja mindkét hipothézist, a szerint, a mint az egyikre vagy a másikra van szüksége. Már pedig az olyan felfogás, mely önkényesen nyúl ilyes ingatag magyarázatokhoz, tudományosan nem tartható. AKSAKOW orosz államtanácsosnak, a spiritiszták előkelő vezérférfiának, nem is került tehát valami nagy fáradságába, hogy HARTMANN-t megczáfolja. "Kritische Bemerkungen über Dr. V. Hartmanns Werk: der Spiritismus" cz. czikkeiben, melyek a "Psych. Studien" öt évfolyamában és később "Animismus und Spiritismus" czímen jelentek meg, az összes addig ismert médiumitásos tüneményeket sorra veszi. Pontról-pontra megczáfolja ellenfeleit, arra támaszkodva, hogy minden tüneményt minden esetben egyazon módon kell megmagyarázni, ellenben éppen nem kell, hogy a tünemények különböző fajtái ugyanabból az okból eredjenek. Nem lehet tagadni, hogy ezúttal a spiritiszta teljesen ad absurdum viszi a filozofust. VON HARTMANN "Die Geisterhypothese des Spiritismus" czímű ellenirata (Leipzig, 1891.) is önkénytelenül ezt bizonyítja, mert ebben ellenfelének fölénye ellen sajnálatraméltó gyengeséggel igyekszik védekezni.
AKSAKOW nem fanatikus spiritiszta. Mindig a tünemények legközelebbi és legtermészetesebb okát kutatja, azért a tüneményeket az okok szerint, melyek azokat előidézik, három nagy csoportba osztja. Az első csoportba számítja az elementáris médiumista tüneményeket, a milyenek az asztaltánczoltatás, az asztalkopogás, írás és beszéd útján nyert közlések. Mindezekben az esetekben az ismert, természetes módon maga a
médium személye szerepel; legfeljebb egy többé-kevésbbé rendellenes lelki állapotra, a trancera, lehet szükség bizonyos esetekben, különösen a tulajdonképeni író és beszélő médiumoknál. A második csoportba az animizmusos jelenségek tartoznak, melyekben a médium pszichikus ereje eddig ismeretlen törvények szerint, a test képességeit felülmúlva, működik. Ide tartozik p. o. a nagyobb távolságokra való gondolatátvitel, tárgyaknak érintés nélkül való megmozdítása és a materializácziók. Végül a spiritiszta tünemények nyilvánulásuk alakját illetőleg az eddig említettektől nem nagyon térnek el; első tekintetre az eddig említettekhez teljesen hasonló természetűek lehetnek, de intellektuális tartalmuk következtében különböznek tőlük. Csak abban az esetben, ha valamely közlés tényleg túlhaladja a médium és a jelenlevők tudását, áll jogunkban s vagyunk kénytelenek felsőbbrendű értelmi lények közreműködését feltenni. Ezért ő az eseteknek csak nagyon korlátolt számában látja a szellemek közrejátszásának biztos tanújeleit és nyomatékosan óv attól, hogy minden szokatlan tüneményben szellemek megnyilatkozását keressük. Minden egyes esetben a legközelebbi és legtermészetesebb magyarázatot kell keresni.
Hasonló álláspontot foglal el DU PREL KÁROLY, a túltermékeny szellemű spiritiszta szerző is. ZÖLLNER-nek a négydimenziós intelligens lényekről szóló tanát valóban zseniális módon fejtette ki, úgy hogy e lényeknek az emberi világba való beavatkozása nemcsak hogy nem áll ellentétben a természeti törvényekkel, hanem ezeknek, valamint az emberiség haladó fejlődésének természetes következménye. DU PREL joggal mondhatja, hogy okkultista tana, ha fantasztikus
de egyszerű következménye DARWIN fejlődési elméletének. DU PREL és AKSAKOW levén jelenleg a spiritizmus legkiválóbb képviselői, láthatjuk, hogy az inkább tudományos spiritizmus az okkultizmushoz közeledik.
Másrészt az okkultisták az utolsó évtized folyamán az okkultus tüneményeknek egyre nagyobb számát az ismert természeti erők birodalmába vonták be. Erre leginkább a hipnózisra vonatkozó tudományos vizsgálatok szolgáltattak alkalmat, melyek körülbelül 1880 körül kezdődtek. E vizsgálatok közben kiderült, hogy számos tünemény, melyet addig csakis a spiritiszta ülésekről ismertek, mesterségesen a hipnotizáltakon is előidézhető, különösen, ha ezek egyúttal hisztériások is voltak, vagyis a "nagy hipnózisban", a hisztero-hipnotikus állapotban. Ennek következtében számos, eddig titokzatos tünemény egészen új világítást nyert. E szigorúan tudományos kisérletekkel vállvetve, más oldalról is folyt a munka. 1882-ben alakult Londonban a "Society for Psychical Research", azzal a kimondott czélzattal, hogy a misztikus lelki tüneményeket vizsgálatai tárgyává tegye; a társulat elnöke SIDGWICK HENRIK ismert tanár volt. Az első értekezések, melyek a társulat közleményeiben, a "Proceedings"-ben megjelentek, erősen okkultista szinezetűek voltak. Miután azonban a társulat terjedelmes vizsgálataival BLAVATSKY-né asszony csodáit leleplezte, minden ilyen jelenség ellen bizalmatlanság támadt és valamennyi következő értekezés újabb meg újabb bizonyítékokat hozott napvilágra az okkultus erők hipothézise ellen. Nevezetesen a társulatnak zseniális vizsgálatai az összes emberi észleletekhez természetszerűen tapadó hibákról felette valószinűvé tették, hogy a dolgok nem is a spiritiszta üléseken,
hanem inkább csak az azokon résztvevők jelentéseiben csodaszerűek. De ezúttal nem szándékozunk e vizsgálatokkal hosszasabban foglalkozni, minthogy e munka utolsó részében részletes megbeszélés tárgyai lesznek.
A mennyire én tudom, a tudománynak csak egyetlen képviselője, GIBIER PÁL franczia természettudós, lépett fel saját kisérletei alapján a médiumista tünemények védőjeül. "Le spiritisme" cz. Párizsban 1886-ban megjelent munkája a spiritizmus történelmének felette kritikátlan vázlatán és néhány fakir bűvészfogás ismertetésén kívül saját eredeti kísérleteinek leírását közli. Ezeket SLADE-del, ZÖLLNER ismert médiumával végezte; csaknem kizárólag a közvetlen írással foglalkoznak. Ámbár GIBIER leírásai valamivel gondosabbak és részletesebbek, mmt a legtöbb ilyenfajta leírás, feltűnő hiányaik mégis vannak. A kritikus olvasó nehézség nélkül észreveszi, hogy SLADE-nek, bármennyire állítja is GIBIER az ellenkezőt, bőven alkalma volt a táblákkal, melyeket GIBIER hozott volt magával, foglalkozni, miközben GIBIER és barátai a szobát vizsgálták. Egyébként itt is e könyv utolsó részére utalok, hol kimutatom, hogy a "Society for Psychical Research"-nak az észlelési hibákról végzett vizsgálatai GIBIER kísérleteit is teljesen megfosztják jelentőségüktől.
De ezzel az okkultizmus meséje még nem ért véget. Ellenkezőleg: az utolsó években új, kiváló médium tűnt fel PALADINO EUSAPIA olasz parasztnő személyében, a ki magára terelte a közfigyelmet. Évek során, teljesen csendben képezte ki médiummá egy CHIALA HERKULESZ nevű földmíves, a ki azután, a kiképzés befejeztével több tudóssal és tudományos bizottságok-
kal megvizsgáltatta. Az üléseket Nápolyban 1891-ben es Milanóban 1892-ben tartották. Részt vettek bennök: LOMBROSO, a híres olasz elmeorvos, SCHIAPARELLI csillagász, CH. RICHET franczia fiziologus, AKSAKOW és DU PREL spiritiszta előkelőségek, valamint több olasz tudós. Ezeknek a vizsgálatoknak főleg az a gondosság ad érdekességet, mellyel végezték. A tünemények ugyanazok, melyeket más spiritiszta ülésekről ismerünk: élettelen tárgyak mozgásai és súlyváltozásai, a médium súlyváltozása, materializácziók, szellemkezek lenyomatai agyagban, lisztben, stb. Csakhogy a résztvevők ezúttal tudták, hogy az ilyen kisérletekben miről van szó, azért az eddigi búvároknál fokozottabb mértékben alkalmazhatták az elővigyázati rendszabályokat, a mennyire ezt a médium megengedte. A milánói kisérletekről közzétett jelentést ezért felette részletesen és óvatosan fogalmazták meg.
A kisérletek a tünemények valódiságáról az összes résztvevőket még sem győzték meg. RICHET a dologra vonatkozó felfogását az "Annales des sciences psychiques"-ban közölte, hol arra az eredményre jut, hogy egyetlen egy tüneményt sem észleltek teljesen biztos és kényszerítő körülmények között. Mindig volt valami kis bibi a dologban; ha az asztalnak érintés nélkül kellett megmozdulnia, EUSAPIA ruhája felgöngyölődött úgy, hogy hozzáért valamelyik asztallábhoz; ha a mérlegen állott és súlyváltozás következett be, úgy ez csak az esetben történt, ha valakihez "hogy több erőt gyűjtsön" hozzányúlt, vagy ha ruhája a padlóhoz ért, és így tovább. Ha pedig az ilyen gyanús kisérő jelenségeket külön intézkedésekkel akarták kizárni, a médium ellenkezett, vagy pedig e pillanattól fogva nem is történt semmi. Voltaképeni kisérletezés a
médiummal nem is történt. A bizottságnak arra kellett szorítkoznia, hogy a tüneményeket, melyek a médium közelében mutatkoztak, megfigyelje, még pedig a médium által megszabott feltételek szerint. "A mily mértékben – mondja RICHET – iparkodtunk a feltételeket szigorítani, ugyanoly mértékben fogytak a tünemények." De azért a médiumot valósággal csaláson kapni nem sikerült; RICHET tehát a dolgot még nem tartja eldöntöttnek.
Később OCHOROWICZ, különböző tudósok jelenlétében, Varsóban vizsgálta EUSAPIÁ-t. E vizsgálatokról a hivatalos értesítést még nem közölték. A mi eddig a nyilvánosság elé került, arra mutat, hogy a kísérleteket, ha ilyenekről egyáltalában szó lehet, szellemes módon rendezték. Az idő meg fogja mutatni, vajjon sikerül-e OCHOROWICZ-nak, a mi elődei egyikének sem sikerült, t. i. a vizsgálatokat oly módon végezni, hogy a szigorú bírálattal szemben is helyt álljanak. Nem lehetetlen, hogy a jövő e téren is értékes felfedezéseket rejt magában. (*) Napjainkban egy józan búvár sem fogja annak a lehetőségét tagadni, hogy az emberi természet még ismeretlen erőket rejthet magában. Egy dolog azonban bizonyos: ilyen erőket megdönthetetlen módon bizonyítania eddig még senkinek sem sikerült.
– VÉGE AZ ELSŐ KÖTETNEK. –
(*) Eusapia további sorsáról Lehmann a II. kötet 245. oldalán ír. [NF]