IV. RÉSZ.
AZ EMBER, MINT A MÁGIÁS ERŐK KÖZÉPPONTJA.

A történelmi kutatások eredménye.

Láttuk a babona és varázslat történelmi tárgyalásakor, hogy az emberi nem minden időben hitt a varázslatos míveletek lehetőségében. A varázslat kettős czélra szolgált; részben felvilágosítást igyekeztek segítségével szerezni oly dolgokról, melyek a gyakorlati tapasztalás területén kívül állanak s ezért ennek útján nem érzékelhetők; részben pedig a külső világ felett való olyan hatalomra és befolyásra iparkodtak általa szert tenni, a mely a közönségesen rendelkezésre álló eszközökkel nem volt elérhető. A felvilágosítás, melyre vágytak, rendszerint a jövőre vonatkozott; az e czélra szolgáló valamennyi módszert tehát a "jósló művészetek" nevén foglalhatjuk össze. A földi dolgok felett való hatalom pedig, melyre a varázslatos eljárások segélyével igyekeztek szert tenni, a legkülönfélébb körülményekre, betegségek gyógyítására és az élet meghosszabbítására, vagyon szerzésére és nemi élvezetekre, tértől és időtől való függetlenségre, felebarátaik hasznára vagy kárára, szóval mindenre vonatkozhatott, a mire csak vágyik az ember szive.


2

Az a hit, hogy ezt mágiás tudással el lehet érni, minden időn átvonul. Majd áthat a társadalom minden rétegébe, majd a kevésbbé mívelt körökre szorítkozik, de csakis azért, hogy rövid idő mulva ujult erővel ragadja hatalmába az összes rendeket. Ugyanígy áll a dolog az elméletekre nézve, melyekkel a varázslatos hatásokat megokolták és magyarázták. Ha a lényegtelen mellékkörülményeket nem tekintjük, voltaképen csak két fő elmélet marad. A ma dívó jelzés értelmében csak az egyiket nevezhetjük spiritiszta elméletnek; ez felteszi, hogy minden mágiás hatást felsőbb, értelmi lények működése idéz elő. A másik, az okkultista elmélet, azt hiszi, hogy ismeretlen, mindent átható természeti erő e jelenségek valódi oka. Ezek az elméletek évszázadokon át békében megfértek egymás mellett. Így a chaldeusok varázslata bűvölés, tehát spiritiszta természetű, jóstudományuk pedig tudományosan okkultista volt. Úgy látszik, az ősi európai mágiában ez a viszony kezdetben meg volt fordítva; a mágiás hatások oka, a mint hitték, a varázsszereknek a dolgok felett való közvetlen hatalmában állott; ellenben a jóslásokban és prófécziákban legalább időnkint – a fylgjarok és más szellemek működtek közre. Miután a chaldeus és az európai felfogás összevegyült, majd az egyik, majd a másik volt túlsúlyban. De még CORNELIUS AGRIPPA mágiás filozofiájában is, melyben pedig a tudományos okkultista eszmemenetnek kellene túlsúlyban lennie, nagy szerepet játszik a szellemekben való hit: a tudós mágus hatalma ott éri el tetőfokát az okkultus erők felett, a hol segítségükkel leidézheti az égi intelligencziákat és a démonokat, melyek ez erőknek forrásai.


3

Tehát a két elmélet itt is békében halad egymás mellett; e két lényegileg különböző elv között a tulajdonképeni harcz egyáltalában csak napjainkban tört ki.

Természetesen az elméleti felfogásoknak a gyakorlati eljárásokkal állandó kölcsönhatásuk van. Valamint az elméletek arra szolgálnak, hogy a mágiás cselekmények jelentoseget megmagyarázzák, úgy viszont a mágiás eljárások hivatásához tartozik az is, hogy az elméletek helyességét bizonyítsák, a mennyiben legalább látszólag a kivánt eredményekre vezetnek. Minthogy pedig az elméleti felfogások, valamint a gyakorlati eljárásokban való hit, évezredeken át, az emberiség csecsemőkorától a mai napig makacsul fentartódtak, nyilván mégis kell, hogy mind e nézeteknek valami tényleges alapjuk legyen. Egyrészt kell, hogy legyenek tünemények, melyek a magasabb lényekben avagy titkos erőkben való hitet keltik; másrészt kell, hogy a mágiás míveletekkel tényleg el lehessen valamit érni. Mert ha ezek sohasem hozzák meg az óhajtott sikert, akkor a bennük való hitnek végre [végül] mégis csak meg kellene fogynia. Estükben pedig maguk alá temetnék az elméleteket is, sőt ezeknek már régen el kellett volna tünniök, ha üres képzelődéseknél nem volnának egyebek, azaz sem észleléseken nem alapulnának, sem pedig varázslatos míveletek meg nem erősítenék. A babona története világosan tanusítja, hogy minden alaptalan elméletnek ez a sorsa. Minden nézet, mely eleinte bizonyos tapasztalatokon látszott nyugodni, végül mégis eltűnt, ha a tapasztalatok nem szólottak többé helyessége mellett. Ez állításomat néhány példával fogom megvilágítani.

A chaldeusok asztrologiája, mint tudjuk, azon a felfogáson alapult, mely a bolygók időszakos állásai és


4

a bizonyos mértékig ugyancsak időszakosan ismétlődő földi események között fennálló függőségi viszonyra. utalt (v. ö. I. 52. l.). Ez, a csillagok befolyásában való hit még a XIX-ik században is megvolt, de ingadozni kezdett, midőn a csillagászati észlelés művészete folyvást tökéletesebb lett. Ekkor arra a szomorú felfedezésre jutottak, hogy a pontosan felállított horoszkopok a tényleg beálló eseményekkel nem egyeznek meg és hogy ezért mindenféle fogáshoz kell folyamodni, hogy ilyes megegyezést idézzünk elő. Az elmélet helyességében való kétely tehát rögtön megjelent, midőn a mágiás eljárások már nem idézték elő a kivánt eredményt. A tudomány férfiai pedig teljesen elejtették az asztrologiában való hitet, midőn a bolygók mozgásainak törvényei ismeretesek lettek és kitűnt, hogy az égi testek pontosan kiszámított mozgásai és a teljesen kiszámíthatatlan események között semmi összefüggés sem deríthető ki. Így állott a dolog az alchimiával is, mely, mint láttuk (I. 239. l.), a fémek változásairól tett észlelésekből eredt. Minthogy azonban a tudománynak ez az ága még csak kezdetleges fokon volt és az észlelt változások természete is ismeretlen volt, az észleletek azt a hitet szülték, hogy a fémek egymásba átalakíthatók. De ez a hit ismét megszünt, midőn belátták, hogy ezek az átalakulások a fémeknek egyedül fizikai sajátságaira vonatkoztak és hogy a tényleges anyagátalakulás óhajtott eredményét rengeteg erő-, idő- és pénzáldozatok daczára egy lépéssel sem közelítették meg.

Ezek a példák tehát tanusítják, hogy sem az elméleti felfogások, sem a gyakorlati eljárások fenn nem tarthatók, ha a tapasztalat kellőleg nem támo-


5

gatja; ezért kell, hogy valamennyi babonás hiedelemnek és mágiás míveletnek, mely évszázadokon át napjainkig fenmaradt, valami tényleges alapja legyen. Ez annál is inkább valószinű, minthogy a spiritiszták és okkultisták tanaik támogatására folytonosan számos észleletre hivatkoznak. Ehhez járul még az a körülmény is, hogy a jelenkor észleletei hasonló események régebbi korból eredő leírásaival csodálatosan összevágnak. Kétségtelen tehát, hogy ugyanazok az események, melyek minden korban ismétlődnek. A szellemekben és rejtett erőkben való hitnek bizonyos tényekből kellett erednie, melyek e hitet évezredeken át fentartották és még ma is fentartják.

A mi feladatunk már most annak a kérdésnek a megvizsgálása, hogy miféle tünemények azok, a melyek a babonás hiedelmeket, a jóstudományokban és egyéb varázslatban való hitet előidézték és még ma is ébren tartják. A babonáról szóló szemlélődéseinkben szükségképen e vizsgálatnak kell a főpontnak lennie; mert csak ennek az eredménye jogosít fel arra, hogy a különféle felfogásokat mint babonásokat állíthatjuk-e oda, vagy nem. Csak, ha sikerült kimutatnunk, hogy a varázslat egész elmélete és gyakorlata hibás észlelésen és természetes, többé-kevésbbé ismert tünemények hamis értelmezésén alapul, csak ekkor van jogunk e helytelen magyarázatokat a "babona" elnevezéssel illetni. Ha pedig az ilyen vizsgálat azt mutatná, hogy tényleg vannak még pontok, melyek az előttünk jelenleg ismeretes erők útján meg nem magyarázhatók, akkor nem marad más hátra, mint, hogy nyiltan és őszintén beismerjük, hogy a mágia híveinek e pontban igazuk volt. A tudomány történetében épen nem példátlan az az


6

eset, hogy valamely kor mint babonát vetett el valamit, a mi később mégis helyesnek bizonyult. Tehát épen nincs kizárva annak a lehetősége, hogy az egész terület átvizsgálásánál egy vagy más tényre akadunk, melynek a tudomány eddig nem tulajdonított helyes jelentőséget.

Már most az első kérdés, mely elénk tolul, a következő: hol keressük az erőket, melyek a mágiás cselekményekben szerepelnek erők? [sic!] Az élettelen avagy az élő természetben? Tisztán fizikai, avagy pszicho-fizikai erők-e? Nem szenvedhet kétséget: ez erőket a lelkies természetben, helyesebben mondva: az emberben kell keresnünk. Hiszen korunk fizikája és chemiája a mágiás hatásokkal, a melyek az eddig ismert fizikális erőkkel eléggé meg nem magyarázhatók, tehetetlenül áll szemben. A természettudományoknak korunkban való nagy haladása felette valószinűtlenné teszi, hogy a természetben volnának még erők, melyek minden spiritiszta ülésen nyilvánulnak ugyan, melyekkel azonban a természetbúvár laboratóriumában sohasem találkozik. Már ez okból valószinűvé lesz, hogy a bűvös erőket az emberben kell keresnünk. Erre utalnak előbbi történelmi fejtegetéseink is. Minden időben tisztában voltak azzal, hogy varázslatoskodni nem mindenki tud. Ezt, hiába, nem lehet csak úgy megtanulni, mint pl. a gőzgép vagy a telefon használatát. A varázslat azokkal szemben, kik vele foglalkoztak, egészen határozott igényekkel lépett fel. Boszorkányok, bűvölők, mágusok és médiumok mindig különösen hajlamosított egyének voltak és e hajlamaikat is előbb még ki kellett fejleszteni. Az újabb kor előítélettől mentes és józan vizsgálatai e téren ugyancsak oda vezettek, hogy a


7

médiumitásra bizonyos súly fektetendő. A mágiás hatások előidézésére szükségelt feltételeknek csak bizonyos emberek, a médiumok feleltek meg. A mágiás erők középpontja tehát az ember. Ezért mindenek előtt a lelki tulajdonságokat és képességeket kell megvizsgálnunk, hogy láthassuk, hogy a mágiás jelenségeket milyen mértékben lehet velük megmagyarázni.

De a történelmi vizsgálatokból még valamit tanultunk. A mágiás miveletekről szóló legjobb leírások kétségtelenül a mi korunkból erednek. A tudományos vizsgálati módszerek jelenlegi magas fejlettsége a mágia terén végzett kutatásokra sem maradt hatás nélkül. Az utolsó évtizedekben számos természetbúvár az e tárggyal való foglalkozásra adta magát; spiritiszta üléseken szerzett észleleteik bizonyára pontosabbak és megbízhatóbbak a régebbi keletű hasonló leírásoknál. Régibb időből egyáltalában csak kevés hasonló leírásra akadunk. Nagy számban akadnak ugyan közlemények a használt módszerekről, de a tényleg elért eredményekről nem igen találunk részletesebb leírásokat. Ismerünk számos régi horoszkópot, mely az illető egyének későbbi életével tényleg egyezett; vannak tudósítások egynémely sikerült fémátalakításról, valamint hagyományok egyes mágusok által tényleg végzett szellemidézésekről. De mind e leírások felette rövidek és azonkívül oly férfiaktól erednek, kiket koruk babonás képzetei teljesen elfogultakká tettek; szkeptikus észlelőktől, régebbi időből tényleg sikeres mágiás cselekményekről jóformán egyáltalában nem maradt fenn közlemény. Ezért korunkhoz kell magunkat tartanunk. Csakhogy, sajnos, a spiritizmus története megtanított arra is, hogy e téren a modern vizsgálatok sem megtámadhatatlanok.


8

Bizonyos esetekben a különböző észlelők adatai egymásnak ellentmondanak; de még ott is, hol az események lefolyására nézve meg is egyeznek, épenséggel nem mindenütt oly kimerítőek és pontosak, hogy teljesen megbízhatnánk bennük.

Ha pedig e közleményekre nézve így áll a dolog, akkor az ember mágiás erőire vonatkozó minden vizsgálatnak először is általában az emberi észlelő tehetségre, valamint e tehetség esetleges hibáira kell kiterjednie. Mert azt is el lehetne képzelni, hogy egynémely látszólag mágiás hatás onnan eredhet, hogy az ember bizonyos körülmények között képtelen arra, hogy helyesen észleljen. Ez esetben egészen természetes tünemények még a gyakorlott észlelő szemében is mágiásaknak látszhatnak. Már pedig magától értetődik, hogy az ilyen hatások okát a lelki élet mélyében keresni elhibázott dolog, midőn nyilvánvaló, hogy nem egyéb, mint az észlelő tehetség tökéletlensége. Valamely tüneményt, mely nincs is, mely csak az észlelő képzeletében él, természetesen másképen nem lehet magyarázni, mint azzal, hogy az illető az adott körülmények között nem észlelt helyesen. Első sorban azt kell tehát vizsgálnunk, hogy valamely leírás milyen észlelési hibákban leledzhetik.

A különböző babonás hiedelmek és mágiás eljárások kiváltó okainak ilyetén tökéletes leírása, úgy látszik, ez ideig nincsen. A spiritiszták és okkultisták közötti vita, mint előbb (I. 527. l.) említettük, a mágiás erőkről szóló különféle elméletekhez vezetett, de ezek csaknem kizárólag a modern tüneményekre vonatkoznak. Vannak ugyan egyes szerzők, mint SCHINDLER, PERTY, MAURY és részben DU PREL, kik a


9

régebbi, eltérő alakokat is vizsgálataik körébe vonják. De egyikük sem fordította figyelmét az észlelési hibákra, miért is reájuk nézve a tünemények nagy része magyarázat nélkül marad. A mágia talányainak régibb megfejtési módjai mégis nincsenek reánk nézve jelentőség hiján, miért is fejtegetéseinket egynémely régibb magyarázási kísérlet rövid áttekintésével kezdjük.


Régibb magyarázatok.

Érdekes megfigyelni, hogy oly férfiú, mint CORNELIUS AGRIPPA, a ki az európai mágia fénykorszakában élt és nagy munkájában a mágiában való hitének világos tanujeleit adta, mégis feltünő helyes érzékkel bírt arra nézve, hogy hol kell a mágiás erők magyarázatát keresni.

AUREIÁUS AQUAPENDENTE-hez írt egyik levelében u. is a következőket írja: "A mi nagyot olvasunk, beszélünk és írunk a mágiás tudomány legyőzhetetlen hatalmáról, az asztrologusok csodálatos képeiről stb., stb., mindaz semmissé, költött dologgá és hamissá válik, valahányszor szószerinti értelmében vesszük. Mégis ez hírlik a legjelentékenyebb filozofusokról és legszentebb férfiakról; ezeknek a hagyományait már most hazugságnak nevezzük-e? Az ilyen hit kevés kegyeletre mutatna. A betűk mögött tehát titkos, miszteriumokba burkolt értelem rejlik, melyet még egy régi mester sem tudott leleplezni. A ki ezt tapasztalt, hű tanító vezetése nélkül, csupán a könyvek olvasása útján akarja megismerni, azt isteni fénynek kell megvilágítania, a mi csak keveseknek adatott. Ezért tapogatóznak annyian sötétben.... Tudnod kell, hogy ily nagy okozatok okait nem kívülünk


10

kell keresnünk; bennünk rejlik a hatékony lény, mely Isten és vallás megsértése nélkül megismeri és végrehajtja, a mit az asztrologusok, mágusok, alchimisták és tetemjósok igérnek. Mondom, bennünk vagyon ama csodadolgok okozója:

"Nos habitat non tartara, sed nec sidera coeli,
Spiritus in nobis, qui viget, ilia facit". (1)

És tényleg az "Occulta Philosophia"-ban nagyszámú ilyen megjegyzést találunk, melyekben AGRIPPA legalább sejteti, hogy különböző mágiás hatást lehet elérni nem külső eszközökkel, azaz a csillagok vagy démonok segélyével, hanem a lélek saját erőivel. A legvilágosabb ilyen részletek egyike így szól: "Lelkünk sok munkát végez a hit által, a mi a munkálkodónak, vagy perczipiálónak szilárd bizalma, feszült figyelme és teljes odaadása, minden dolgában segítségére van és a létesítendő műnek elevenséget ad, úgy, hogy benne a perczipiálandó erőnek és létesülendő dolognak mintegy képe támad. Ezért minden munkánkban, minden fajtáju dolgok bármely alkalmazásakor erős bizalmat kell kifejtenünk, képzelő erőnket meg kell feszítenünk és legbuzgóbb reménységgel és legszilárdabb hittel kell rendelkeznünk; mert ez a sikerhez nagy mértékben hozzájárul. Hogy mágiás hatást fejthessünk ki, ahhoz tehát szilárd hit és rendíthetlen bizalom szükséges; legtávolabbról sem szabad kételkednünk a sikerben, sőt még a kétely árnyéka se jusson eszünkbe. Mert valamint a szilárd és rendíthetetlen hit néha még akkor is csodára képes, ha hibásan fog neki a dolognak, úgy minden kétely

(1) "Sem pokol és sem az ég minket nem tart kebelében:
        Élő szellemerőnk tesz csodamíveletet."     (K.)


11

és gyanú szétzavarja és megtöri a működő egyén szellemi erejét".

KIESEWETTER mindezeket a szétszórt nyilatkozatokat egy egésszé gyűjtötte össze és AGRIPPA "esoteriás tana", azaz a mágia titkos tana gyanánt állította oda, a melyet a mágus csak egyes választottaknak adott elő. De ebben AGRIPPA nézeteinek nagyfokú túlbecsülése rejlik. AGPIPPÁ-nak mindenféle rosszul sikerült mágiás míveletek révén bízvást meglehetett az az érzése, hogy a mágiás erőket magában az emberben kell keresnünk és hogy ezért a mágiás tanokat nem szabad szószerint vennünk; de semmi sem szól a mellett, hogy AGRIPPA a mágia pszichologiás magyarázatát rendszeresen kifejthette volna. Még elhibázottabb KIESEWETTER ama kisérlete, hogy AGRIPPA szétszórt megj egyzéseibe a saját spiritiszta-okkultista elméleteit olvassa bele. A mit KIESEWETTER e tekintetben mivel, az tényleg AGRIPPA állítása mellett bizonyít, hogy t. i. az erős hit a legcsodálatosabb dolgokra képes.

AGRIPPA szétszórt megjegyzései tényleg csak sejteni engedik a mágia pszichologiai magyarázatát. Nem számítva számos, többé-kevésbbé sikeres próbálgatást, a mágiás tüneményeknek tényleges pszichologiai megokolására csak 300 évvel később akadunk: SCHINDLER BRUNO orvos "Das magische Geistesleben. Ein Beitrag zur Psychologie" czímű művében (1857).

SCHINDLER abból indul ki, hogy lelki életünknek miként minden természeti erőnek, két sarka van. A pszichologusok eddig csak egy sarkot vettek tekintetbe: a normális, éber lelki életet – a nappali sarkot; a másik pólus – az éjjeli sark – ugyanoly fontos, minthogy ebben kell keresnünk az összes misztikus


12

események, mágiás hatások stb. magyarázatát. Minél inkább lép előtérbe az éjjeli sark tevékenysége és szorítja háttérbe a nappali sarkot, a mágiás állapot annál kifejezettebb lesz. Ezért az ilyen egyre növekedő erejű állapotoknak egész sorozatát lehet kimutatni.

Valamint [miként] a nappali sark a külső érzékek segélyével ingereket vesz fel, úgy kap az éjjeli sark is benyomásokat az egész természet részéről a belső érzékek révén.

Ez már az éjjeli öntudat legalsóbb fokozatán, az álomban, látható. "Az álomban, midőn a belső érzék áll nyitva, midőn az egyén megnyitja kapuit a természet egész életének, midőn a kozmoszi és telluri [földi] erők számtalan sugara visszaverődik az egyénben, másrészt pedig az alacsonyabb, anyagi képző élet van túlsúlyban: az álomvilág is a szellemi tevékenység ama két irányát mutatja, egyrészt a képzelet zavaros játékát, melyet izgalomba hoz az alacsony testiesség érzete, megzavarnak a vér szenvedélyei, a vétkes nappali élet, a bűnös gerjedelmek; másrészt a természet hangját, mely orákulumként [kinyilatkoztatásként] magyarázza a multat, átméri a jelent és hirdeti a jövőt és mint sejtelem, ihlet, próféczia jut az öntudatba." A mágiás állapotnak magasabb foka a sejtelem, mely akkor támad, ha az éjjeli sark képzetei a nappali tudatba nyomulnak; ha e képzetek határozott alakot öltenek, akkor tér- és időbeli távolbalátás keletkezik. Ha teljesen az éjjeli tudat vergődik túlsúlyra, akkor ez jósláshoz vezet, mely csakis a külsőleg görcsös mozgásokban nyilvánuló eksztázisban lehetséges. Ez az állapot világosan tanusitja, hogy az akarat elvesztette uralmát a test felett, hogy tehát a nappali sark háttérbe szorult. Minthogy az ember mindez állapotokban maga sincs


13

tisztában azzal, hogy ezek az annyira új képzetei honnan jönnek, ez utóbbiakat a körülményekhez képest mint megnyilatkozásokat avagy ördöngős megszálltság eredményeit szokta felfogni.

Mindama mesterséges módszerek, melyeket az eksztázis előidézésére használtak kenés, füstölés, fohászkodás, önmegtartóztatás, altató-szerek stb. SCHINDLER nézete szerint csak azt eredményezik, hogy az éjjeli sark jut túlsúlyba a nappali felett. Azok a képzetek, melyek az egyén éjjeli tudatában lappanganak, amaz állapotokban előkerülnek és tényleges észleletek alakját veszik fel. Az egyén csak azt látja, a mit látni akar; más szóval minden szellembűvölés csak halluczinácziókat okoz. Ellenben tényleges értékük van azoknak a felvilágosításoknak, melyeket az egyén önkívületi állapotában a multról és jövőről kap, minthogy ezeket a létnek az öntudat éjjeli sarkára gyakorolt összes hatása okozza. Hogy ezt a hatást mely erők idézik elő, még nem tudjuk. De SCHINDLER azt hiszi, hogy a REICHENBACH felfedezte od-erő (v. ö. I. 471-ik l.) itt fontos szerepet játszik; a belső érzéket valószinűleg az odfény befolyásolja, a mennyiben a próféták minden időben természetfölötti fényről beszélnek. De azért az odfény bizonyára nem az egyedüli erő, mely a prófécziákban közrehat. Egyelőre a dolgok kölcsönhatásairól még nem sokat tudunk, azért az öntudat éjjeli sarkának törvényeit még egyáltalában nem is állapíthatjuk meg.

Végül SCHINDLER fölfogása szerint minden mágiás cselekedet távolbahatáson alapul, mely az ember éjjeli pólusából indul ki, s mely élettelen tárgyakat megmozdíthat és más emberekre különböző módon hathat.

SCHINDLER elméletének sajátszerűsége tehát abban


14

áll, hogy minden mágiás hatást az öntudat éjjeli sarkának tulajdonít, mely e szerint a nappali sarktól, a normális lelki élettől, teljesen eltérő volna. Az éjjeli sark a külső világtól benyomásokat kap, melyek a mi szokott érzéki ingereinktől teljesen elütnek; működése annyira eltér a nappali sarkétól, hogy törvényeit meg sem állapíthatjuk. SCHINDLER-nek kétségtelenül igaza van abban, hogy a normális éber öntudatnak nincsenek olyas jelenségei, melyek a mágiás hatásokat megmagyaráznák, s hogy ezért a magyarázatot a lelki élet kevésbbé ismeretes állapotaiban, melyeket "nem-tudatosak"-nak, "alsóbb tudatbeliek"-nek szokás nevezni, kell keresnünk. De nincs igaza, midőn a lelki élet e két oldalát mint sarkalatos ellentéteket állítja oda. A mennyire az újabb pszichologia vizsgálatai a "tudattalan" vagy "nem-tudatos" kérdésében előre jutottak, kiderült, hogy ez ugyanazon törvények alá esik, mint a tudatos lelki élet. Ezért SCHINDLER, kinek erről sejtelme sem volt, csakis a nem-tudatosra, az éjjeli pólusra, mutathatott rá, mint a mágiás erők valószinű középpontjára; tényleges magyarázattal nem szolgálhatott. A következőkben látni fogjuk, hogy az újabb időknek a nem-tudatosnak mechanizmusára vonatkozó kutatásai hogyan vezethetnek a mágiás tünemények megértéséhez.

Lényeges haladást képvisel PERTY MAXIMILIAN: "Die mystischen Erscheinungen der menschlichen Natur" cz. jelentékeny munkája (1861). PERTY, a ki 1876-ig az állattan tanára volt Bernben, sokat foglalkozott élettannal és pszichologiával és a modern tudományhoz sokkal közelebb áll, mint SCHINDLER. A misztikus jelenségek legtöbbjét, az áloméletet, a holdkórosságot, a megszálltságot, szellemidézéseket , bűvös


15

gyógyításokat stb., mindennemű mágiás erő felvétele [feltételezése] nélkül magyarázza, kimutatván, hogy mindezeket a tüneményeket hogyan lehet ismert élettani és pszichologiai törvények alá sorolni. Nem szükséges e helyen PERTY magyarázataival közelebbről foglalkoznunk, minthogy következő fejtegetéseink amúgy is több pontban az övére támaszkodnak. Csak a tünemények csekély száma, ú. m. a jóslás művészete, a gondolatátvitel, az erőnek kisebb-nagyobb távolságból való nyilvánulása szorul másféle magyarázatra, a mennyiben PERTY ezeket az előtte ismert erőkkel megmagyarázni nem tudja; ugyanis, miként SCHINDLER, úgy ő is ezek részére egészen határozatlan mágiás erőt tételez fel az emberben.

PERTY-nél első sorban az emberi észlelőtehetség vizsgálatát, valamint az előtte levő anyag birálatos [kritikai] átrostálását nélkülözzük. Egyszerűen jónak és megbízhatónak ítél minden közleményt, a nélkül, hogy eredete iránt érdeklődnék. Főleg ez az oka, hogy oly sok misztikus tüneményt nem tud megmagyarázni; valamint ugyanebből az okból lesz végül a spiritizmus híve.

Egy későbbi, "Der jetzige Spiritualismus" czímű munkájában világosan így szól: "Ha az európai és amerikai jelentékeny és ítélőképes férfiak ama nagy számára gondolunk, kik a spiritualista tünemények valódiságát tanusítják, akkor mégis csak az ez irányú ismeretek hiánya lehet az oka, hogy némely író ezeket az adatokat mint rajongást, babonát, ámítást akarja megmagyarázni. Egészséges emberek érzékeinek bizonyságát minden nép ünnepélyes törvényszéki tárgyalásai is érvényeseknek tekintik, és ugyanennek a spirituális nyilvánulásokra is állania kell. Hogy ezek


16

a jelenségek a mindennapiaktól eltérnek, hogy a természeti törvényeknek, a mennyire azok mostanáig ismeretesek, ellentmondanak, az nem ok arra, hogy elvessük.... A spiritualizmus alkalmas arra, hogy az ember tekintetét a mechanikus körön túl tágítsa ki."

Ez a logika kissé furcsa. Az a körülmény, hogy minden normális ember tanusága jogi kérdésekben, a hol csak közönséges emberi cselekmények forognak szóban, megbízhatónak tekintendő, bizony nem jogosít arra a nézetre, hogy bármely tetszésszerinti spiritiszta nyilvánulásról szóló tudósításban is megbízhatunk, a mely ellentmond mindannak, a mire a mindennapi élet tanít. Csak természetesebb volna ilyenformán következtetnünk: épen, mert a spiritiszta nyilvánulások teljesen eltérnek a mindennapi élet eseményeitől, felette nehéz lesz e tüneményeket helyesen felfognunk és azért az észlelővel szemben egészen külön követelményeket kell megállapítanunk, ha tanuságát készpénzül akarjuk elfogadni. PERTY áttérése a spiritizmushoz épen jó példa arra, hogy az emberi leírások megbízhatóságában való vak bizalom hova vezet.


A vizsgálat menete.

Ha eddigi szemlélődéseink eredményeit most röviden összefoglaljuk, ezzel egyszersmind meghatároztuk következő vizsgálódásaink menetét. A babona fejlődésének történelmi vizsgálata kétségen kívül helyezi, hogy a mágiás erők magában az emberben keresendők. Minthogy azonban a normális éber öntudat világában olyan tünemények, melyek mágiás erők hitét kelthetnék, nem mutathatók ki, e hit okát a ritkább lelki tüneményekben kell keresnünk, melyek beteg-


17

ségek, álom vagy álomszerű állapot közben lépnek fel. Egyes búvárok, mint SCHINDLER és PERTY, ki is mutatták, hogy számos babonás hiedelem eredete ezekben a tüneményekben keresendő. Továbbá az utóbbi évtizedek pszichologiai kutatásai még fokozottabb mérvben kiderítették, hogy milyen nagyfontosságú az öntudatlannak az öntudatos lelki életbe való belevegyülése; már magában ezzel számos régebben érthetetlen tünemény magyarázatot kapott. A következőkben tehát főleg az öntudat zavarai és az u. n. öntudatlan lelki élet fog minket foglalkoztatni. Különösen pedig e tünemények ama pontjaival fogunk részletesebben foglalkozni, melyek a történelmi részben vázolt nagyszámú babonás hiedelem magyarázatához vezethetnek.

Tehát a magyarázat, melyet keresünk, kettős czél felé tör: meg kell kisérelnünk a babonás hiedelmek keletkezésének, valamint fenmaradásának okát kimutatni. A két feladat közül bizonyára az első fog nagyobb nehézséggel járni, minthogy a legtöbb felfogás eredete általában homályba van burkolva, a mennyiben oly időbe nyúl vissza, melyből pozitiv híreink nincsenek. De korábban kifejtett okokból érthető az a feltevés, hogy valamely hit fenmaradásánál ugyanazok a jelenségek hatnak közre, a melyek annak keletkezésénél szerepeltek. Természetesen minden egyes esetben fel kell tennünk a kérdést, hogy vajjon ezek a jelenségek ama bizonyos hit ébresztésére tényleg elegendők-e. Ha ez valószinűtlennek bizonyulna, más okok után kell néznünk.

Már most mindenütt, a hol sikerült kimutatnunk, hogy a hiedelmek bizonyos csoportját ismert fizikai és lelki tünemények helytelen értelmezése okozta és


18

tartotta ébren, ezzel egyszersmind bebizonyítottuk, hogy e hiedelmeket jogosan nevezzük babonásaknak.

Hogy pedig a tarkán össze-vissza hányt anyagba, melyet a következőkben tárgyalni fogunk, némi rendet hozzunk, kezdjük a dolgot az emberi észlelőtehetségnek, mint a tudósítások megbízhatóságának megítélésére elengedhetetlen alapfeltételnek a vizsgálatával. Ezután szemügyre vesszük az egyes lelki tüneményeket, kezdvén a normálisakon és közönségeseken, melyekről a ritkábbakra s azután a rendellenesekre, kórosakra térünk át. Végül vizsgálódásainkat a mágia ama technikai segédeszközeinek ismertetésével fejezzük be, melyek a pszichologiai kutatások keretén kívül állanak.