A narkózisok varázslatos hatásai.
Ismételten láttuk történelmi fejtegetéseink alkalmával, hogy mérgező anyagok nem épen jelentéktelen szerepet játszottak a varázslatban. A vad népek sámánjai és orvosságos emberei arra használták ez anyagokat, hogy olyan állapotot idézzenek elő magukon, a melyben a jövőbe látnak (v. ö. I., 32. l.); a középkor boszorkányai a boszorkányszombatra való készületeikhez használták (v. ö. I., 150-ik l.) s a tudós varázslók különböző bűbájos eljárásaikban alkalmazták (I., 293-ik l.). Számra nézve ezek a mérgező anyagok nem lehettek nagyon sokfélék. A főszerepet minden bizonnyal az alkohol, az ópium (a mák, Papaver somniferum tokjában), az atropin (a
nadragulyában, Atropa belladonna, régebben Solanum furiosum) és a hyosciamin (a beléndekben, Hyosciamus niger és a maszlagos redősziromban, Datura strammonium) játszotta. Ezekhez járul a keleti népek hasisa, melyet az indiai kender (Cannabis indica) szárából és leveléből nyernek. E méreganyagok mindegyikének megvan a maga határozott hatása az idegrendszerre és ezzel nemcsak a testi, hanem a lelki állapotra is; azonban ez a hatás a különböző egyéneken nem egészen egyenlő.
A mérgeknek ez a sajátos hatása, mely rendszerint annál erősebben nyilvánul, minél súlyosabb a mérgezés, tárgyunk szempontjából nem fontos. Először is a méreganyagokat a varázslatban jóformán sohasem alkalmazták tisztán, hanem mindig keverékekben, a mivel a mérgezési tünetek természetesen bonyolultabbak lesznek és speczifikus jellegüket elvesztik. Azonkívül feltehető, hogy a mérgezési tünetek ritkán voltak súlyosabb fokúak. Hiszen ezt valósággal el kellett kerülni, h a a szándékolt hatást akarták elérni. Ha a szeszt és a hasist, melyeket aránylag nagy mennyiségben lehet az élet veszélyeztetése nélkül élvezni, kizárjuk, a többi valamennyi nagyon erős méreg és túlnagy adagban rögtön halálos hatású. Minthogy pedig régibb időben nem értettek a tiszta méreganyagoknak az illető növényrészekből való kivonásához, az alkalmazandó anyag mennyiségét nem is ismerték pontosan. Ezért nagy koczkázat nélkül nem is lehetett azokat a szervezetbe juttatniok; ellenkezőleg arra kellett szorítkozniok, hogy külsőleg, a bőrön vagy a nyálkahártyán alkalmazzák, honnan lassabban és csak kisebb mennyiségben szivódtak fel. Ilyformán, mint tudjuk, az erős mérgeket csak kenő-
csök és füstölő szerek alakjában alkalmazták; így elkészltve a méreg mennyisége nem volt oly nagy jelentőségű és a halálos végződés veszélye jóval kisebb lett.
A fentemlített anyagokkal való mérgezés könnyebb fokozatai megegyeznek abban, hogy előbb izgalmi állapot áll be, melyet azután ellankadás követ. Csakhogy mindkét stádium meglehetősen különbözik az alkalmazott méreg természetéhez képest, úgy hogy szükséges, hogy minden egyes anyag hatását külön-külön vizsgáljuk. A szeszmérgezéssel nem szükséges közelebbről foglalkoznunk, részint, mert eléggé ismeretes, részint, mert az alkoholt a varázslatban nem alkalmazták önmagában, hanem csakis más kábító és altató szerekkel együtt (v. ö. I. 88. l.). Ellenben nagyobb érdekű reánk nézve az atropin- és morfinmérgezés.
Ha az ember bőre alá 1–2 czentigramm morfint, az ópium számos alkotórészének e leghatékonyabbikát, fecskendezünk, sajátságos lelkiállapot fejlődik, melyet BINZ a következőleg lr le: "Nehány percz mulva valamely bizonytalan, általános jóérzés lepi meg az embert. A kedélyhangulat kellemesen izgékony, az agyvelő mintha szabadabban és nyomás nélkül működnék a koponyaüregben. Tarka fénytünemények, világosság érzete környékezík szemünket. Saját akaratunk oda köt ahhoz a helyhez, melyen ülünk, vagy fekszünk. A legcsekélyebb mozdulat, melyet végeznünk kellene, terhünkre van. Kérdésekre csak homályos választ adunk. Mintha egybefolyó, bájos álomképek kezdenének mutatkozni. De mindez a szép dolog csak rövid tartamú. Mintha súly nehezednék szemünk héjára. Tagjaink, melyek előbb pusztán a jóleső
pihenés okozta kedvtelésből voltak lusták, most mozdíthatatlanokká lesznek. Minden inger, melyet belső erőmegfeszítéssel agyunkból feléjük indítani próbálunk, már keletkezése helyén elalszik. Ólomsúlyúnak érezzük egész testünket; ez utolsó érzésünk, mert csakhamar mély álomban fekszünk".
Egészen más a képe az atropinmérgezésnek. "Heves deliriumok majd vidám, majd ijesztő viziókkal és halluczinácziókkal. A beteg ismételten el akarja hagyni az ágyat, mert a szoba sarkaiban ülő kisértetek üldözik. Felemelkedik, hangosan kaczag, ostoba dolgokat beszél össze-vissza, hangosan csikorgatja fogait, betegesen eltorzítja arczát és karjaival hadonázik. Egyre nagy szárazság érzéséről és fojtogatásról panaszkodik, melyet torkában érez, hideg vizet követel. Nyelése megnehezült és a folyadék részben ismét visszafolyik szájából. Hangja elreked, lassankint nyugalom és önkívület következik be. Megszólításra a beteg lassan kinyitja a szemét, zavartan tekint körül, lassankint azonban felismeri környezetét és megérti a hozzá intézett kérdéseket. Iparkodik válaszolni, felnyitja száját, de egy hangot sem tud szólni. A mellett jókedvűnek látszik és rekedten nevetgél. Rövid idő mulva ismét az előbbi aluszékonyság vesz rajta erőt."
A hyosciaminnal való mérgezés okozta állapot hasonlít a most leírthoz, csakhogy a kellemetlen halluczinácziók és az őket követő izgalom itt kevésbbé lépnek előtérbe; ellenben gyakran jelentkeznek heves, erotikus deliriumok, továbbá repülési érzetek. Ez utóbbiak valószinüleg a lélekzés könnyebbüléséből (v. ö. 133. l.) keletkeznek, mely e mérgezésre jellegzetes; épen ez okból a beléndek levelét dohánnyal keverve aszthma ellen szokták használni.
Ezekben a sajátosságokban tehát számos oly vonással találkozunk, a mely a boszorkányok éjjeli kirándulásairól szóló leírásokban egyre ismétlődni szokott. Minthogy pedig a beléndek állandó és talán leghatékonyabb alkotó része is volt a boszorkánykenőcsöknek, a hyosciaminmérgezés, melyet vele előidéztek, valószinűleg lényegesen hatott a boszorkányjárásról szóló hiedelmekre. Számos régibb, az ú. n. boszorkányjárásról szóló leírás ugyanazt a jellemzetes képet mutatja be: a boszorkány megkeni magát, ennek következtében mély alvásba merül, mely alvást az élénk nemi színezetű álmok és repülési érzetek jellemzik. De abból, hogy talán ezek, a bódultságban bekövetkező álmok voltak az éjjeli gyülekezetekre való utazásnak okai, mely gyülekezetek fő indító oka ismét a nemi ösztön kielégítése volt: még nem szabad az egész boszorkányhitet ezeknek a mérgezéseknek a hatásaiból magyarázni. Az a hit, hogy az ördöggel nemi közlekedést űztek, semmiesetre sem lehetett egyedül a hyosciaminmérgezések következése. E hitnek már korábban kellett támadnia és mélyen kellett belevésődnie a nép tudatába; csak ilyen úton-módon nyilvánulhatott azután oly következetesen az álmokban. Javasasszonyok és varázslók valószínűleg már ősidők óta ismerték és használták e bódító kenőcsöket, melyekkel miként a vadak orvosságos emberei – látományos állapotba juttatták magukat, vagy melyekkel talán kellemes erotikus álmok előidézése volt a czéljuk. De e kenőcsök, mint bódító szerek, csak a boszorkánypörök nyomorúságával kerültek közhasználatba. Így az álmokat nemcsak a bódító szerek sajátos hatása, hanem a boszorkányszombatról szóló, a népbe szuggerált mesék (v. ö. 281-ik l.)
is okozták. Ez lesz a kérdés legvalószinűbb megoldása, mely kérdést egyébként sohasem fogunk teljesen tisztázhatni.
Mint láttuk, nem valószinűtlen, hogy a hyosciaminmérgezés sajátlagosságai okozták bizonyos babonás hiedelmek keletkezését; de a többi mérgező anyagról ilyesmit alig lehet kimutatni. Ellenben a szuggerálhatóság fokozódása valamennyi előbb említett anyagnál jellemzetes a mérgezés első szakát illetőleg. Több búvár, PERRONET, SCHRENCK-NOTZING és mások számos, fölötte érdekes kisérlettel bebizonyították, hogy ugyanúgy hathatunk a narkotizált emberre, mint a hipnotizáltra, hacsak kellőképen kilessük a beavatkozásra alkalmas pillanatot. Meghatározott halluczinácziókat, más szóval tetszésszerinti álmokat szuggerálhatunk a narkotizált egyénnek; sőt néha a hipnózis utáni szuggesztiók mintájára narkózis utáni szuggesztiókat idézhetünk elő. Ezek a csodálatos kisérletek új és igen fontos világításba helyezik a narkózisnak a babonára való jelentőségét. Mert a mit a külső szuggesztió elérhet, ugyanazt az autoszuggesztió is okozhatja. Mint előbb láttuk, ez úgy a normális, szuggerálható, mint a hipnotizált emberre is érvényes; azonkívül az említett búvárok kimutatták, hogy a narkózisban is nagyon fontos szerepe jut az autoszuggesztiónak. Ha tehát valaki abban a várakozásban narkotizáltatja magát, hogy bizonyos dolgokat fog megélni, akkor ez a várakozása szuggesztió módjára be is fog válni: halluczináczió alakjában látja és hallja mindazt, a mit várt. A narkózis hatása tehát ugyanaz, mint a tranceállapoté: mindenki azt éri el, a minek teljesülését óhajtja és várja. Ezért álmodtak a boszorkányok nagy heje-
hujákról, vad tivornyákról, nemi kicsapongásokról. Ezért látta a tudós varázsló bódító füstölők hatására a mennyei intelligencziákat leszállani, meg a démonokat, a mint készek parancsainak engedelmeskedni. Ezért látja magát szellemekkel környékezve még manapság is a sámán, mely szellemek minden kérdésére megsúgják a választ. Itt is tehát arra az eredményre jutunk, hogy mint számos másféle állapotban, úgy a narkózisban is a szuggesztió dönt.