A varázslat technikai segédeszközei.
Eddig kizárólag azokra a lelki állapotokra voltunk tekintettel, melyek babonás hiedelmeket idéztek elő, vagy melengettek. A fizikai természetet és ennek erőit csak annyiban érintettük, a mennyiben a babona körül a természeti tünemények észlelésének és az észleltek magyarázásának mellékesen szintén jutott szerepe. Eközben kitűnt, hogy a különböző normális
és rendellenes lelki működések a leglényegesebb babonás fölfogások magyarázatára elégségesek. Mert hiszen a babona, – s ez épen az eredmény, a melyre jutottunk – teljesen az emberi természetben leli alapját, a mennyiben részben a természeti tünemények hibás észlelésén és téves magyarázásán, részben a lelki állapotok és működések ismeretének és megértésének hiányán alapul. De azzal, hogy a lelki élet mélyében megtalálhatjuk a babonás hiedelmek eredetének okait, még épen nem mondottuk, hogy e hiedelmek helyes voltának kézzelfogható bebizonyítására nem használták fel egyszer-másszor a fizikális tüneményeket is. Nevezetesen könnyen feltehető, hogy hivatásos varázsolók és bűvölők különböző időkben a természet erőinek ismeretét használták fel tudatlan kortársaik megtévesztésére és olyatén hírnévnek a megszerzésére és megőrzésére, mintha a felsőbb hatalmakkal szövetségben állnának.
Ezt elérni nyilván nem volt nehéz. Hivatásos szemfényvesztők, bűvészek, "a felsőbb mágia tanárai" még ma is értenek hozzá, hogyan lehet az embert részben személyes ügyesség, részben a természeti erők ügyes felhasználása útján megtéveszteni. Még okos nézők is, kik pedig pillanatig sem kételkednek abban, hogy a meglepő eredmények természetes úton jöttek létre, örömüket találják az ilyesmiben, mert csak ritkán jönnek rá, hogyan jött létre az eredmény. Ha ez még ma is elérhető, midőn pedig a természettudományi ismeretek a nép minden rétegében régibb időhöz képest hasonlíthatatlan nagy mértékben terjedtek el: régibb évszázadokban nyilván még sokkal nagyobb mérvben történhetett meg. Mert akkoriban természettudomány egyáltalán alig volt; a varázsoló
pedig csekély ismereteit, melyeket tanítójától örökölt és esetleg többé-kevésbbé véletlen észleletekkel gazdagított, gondosan titokban tartotta. Ily körülmények között a bűvészfogások útján elért eredményeket mágiás hatások gyanánt adhatták elő, minthogy a nép meg nem értette és hitt a varázslatban.
Tudjuk már azt is, hogy minden időben akadtak, a kik csalás szándékával alkalmaztak szemfényvesztő fogásokat, hogy a tömegnek akár az egyes mágusok hatalmában, akár bizonyos hiedelmekben való hitét megerősítsék. Történelmi fejtegetéseink folyamán nem egy idevágó példát említettünk. Eredetileg ezek a kóklerfogások természetesen nagyon esetlenek és egyszerűek voltak, minthogy finomabb eszközökkel nem rendelkeztek. Ez áll pl. azokra a különböző módszerekre, melyeket a varázsolók a görögök hanyatlásának korszakában HEKATÉ fénylő alakjának elővarázsolására (v. ö. I. 79-ik l.) használtak. Egyes északi mondák bizonyos eleven bálványszobrokat említenek, melyek leírásából világosan kitünik, hogy ezekben a fa-szobrokban emberek rejtoztek, kik adott pillanatban az istenség szerepét játszották. Hogy a középkor tudós mágusai természettudományi ismereteiket arra használták, hogy ezek útján a népnek imponáljanak, az kétségen felül áll. Csak nem tehetjük fel, hogy ezek a férfiak pusztan azért iparkodtak ember formájú művészies gépezeteket szerkeszteni, hogy szabad óráikat ezzel töltsék, nem is sejtve a hatást, melyet az ilyen önmagától mozgó szobor tudatlan embertársaikra gyakorol. S midőn a természettudományi megismerés lassankint gyarapodott, a tudós mágusok mindig abban sántikáltak, hogyan lehetne ez új ismereteket varázslatos czélokra kiaknázni. PORTA "Magia naturalis"-ának első kiadá-
sában értékes az az útmutatás, hogy miként alkalmazták akkoriban az ismert természeti erőket; a többi tisztán babona (v. ö. I. 349-ik l.). Még GALILEI idejében is számos búvár, úgy látszik inkább a szemfényvesztés, a bűvészet, semmint a szigorú tudomány szolgálatában dolgozott. Olyan férfiak, mint KIRCHER ATHANÁZ (1601–80) és SCHOTT GÁSPÁR (1608–66) kiváló szeretettel viseltetnek a csodálatos iránt, a mi az embereknek imponálhat s félrevezetheti őket. Számos művökben a természettudományi vizsgálatok rendszerint alárendelt szerepűek; varázslatos alkalmazásuk foglalja el a legtöbb helyet. A szemfényvesztést legkülönfélébb formáiban még napjainkban is sokféle ámító czélzattal használják. A spiritiszták fizikális és materiálizácziós médiumai, mint fentebb említettük, nagyrészt kóklerek, kik előnyösebbnek találták az emberek babonájára spekulálni, mintsem mesterségüket a maga nevén nevezni (v. ö. I. 337-ik l.). Végül BLAVATSKY-né asszony féltudományos theozofiás rendszere ugyancsak a szemfényvesztés segélyével vált vallásos doktrinává, mely eleinte tényleg lelkesült hivekre talált (l. I. 523-ik l.).
De abból, hogy a szemfényvesztést alkalmazni lehet és mindenkoron alkalmazták is a hit és babona erősbítésére, még nem következik, hogy a szemfényvesztés az egyetlen oka valamennyi varázslatos jelenségnek. Az ilyen feltevés csak a legkalandosabb következtetésekre szolgáltatna okot.
"Les sciences occultes" cz. művében (Párizs, 1829} E. SALVERTE megpróbálta, hogy a mágiás hatásokról szóló valamennyi, régibb korokból fenmaradt közleményre ezt a magyarázatot erőszakolja. De ennek következtében fel kellett tennie, hogy a messzi őskorban már
ismertek fizikális és chemiai erőket, a mi pedig épen nem valószinű. A puskapor, léghajó, homorú tükör és a későbbi kor egyéb találmányai művében nagy szerepet játszanak az egyiptomi papokról és görög filozofusokról, MÓZES-ről és a prófétákról szóló fejtegetésekben. Az ilyen magyarázat tisztán önkényes és históriaellenes, ha nem is tekintjük, hogy az ókor valamennyi előkelő egyéniségét mégis csak aligha lehet tudatos csalónak bélyegezni. LUND dán búvár, néhány év előtt megjelent munkájában (1) hasonló álláspontra helyezkedik és úgy hiszi, hogy azokat a viharokat, miket az északi szágák szerint varázslattal idéztek elő, tényleg mesterséges úton csinálták bizonyos egyének, kik a kellő természettudományi ismeretek birtokában voltak! Micsoda mesés gépezetre lett volna szükség, hogy a tengert és a levegőt oly forrongásra indítsák, a melyben a hajósok a fedélzeten meg nem állhattak a lábukon, a mint azt a JOMSOIKINGA-szága elmondja.
A szemfényvesztés egyes ágazatainak részletesebb ismertetése kívül áll feladatom körén; ezért néhány általános megjegyzésre szorítkozom, mely útmutatásul szolgálhat azoknak, kik a babonára való jelentőségét közelebbről óhajtják tanulmányozni. Ha e szót legtágabb értelmében vesszük, úgy a természeti erők alkalmazását, valamint az egyéni kézügyességet is jelenti. Természetesen nehéz megmondanunk, mennyire ismerték és alkalmazták a letünt korok mágusai a kézügyességet. Egészben legfeljebb a technikai segédeszközökről nyilatkozhatunk. A kér-
(1) L. LUND, "Tolo Fragmenter om Hedenskabet. Kopenhága, 1891.
désnek ezt az oldalát BREWSTER D. angol fizikus "Letters on natural magic" cz. munkájában (1831) tárgyalta; leírja azokat a fizikális és chemiai segédeszközöket, melyekről elég biztosan kimutatható, hogy a régibb idők mágusai használták. A modern bűvészetet, melynek feladata nem egyéb, mint, hogy a nézőt mulattassa, ismert bűvészek gyakran ismertették irodalmilag. HOFFMANN "Modern Magic" cz. műve állítólag egyike a legjobb e fajta munkáknak; legalább rendkívül részletes útmutatásokat közöl nagyszámú bűvészmutatványnak végrehajtására. A bűvészet elméletét DESSOIR, az ismert pszichologus, RELLS néven "Psychologische Skizzen" nevű könyvében tárgyalja. E két munka reánk nézve annyiban fontos, a mennyiben nagy mértékben megkönnyíti a spiritiszta médiumok által alkalmazott speczifikus módszerek megérthetését. E módszereknek részletes leírását megtaláljuk TRUESDELL "Spiritualism, Bottom Facts" cz., WILLMANN "Moderne Wünder", "Revelations of a Spirit-Medium" és HODGSON-nak mr. DAVEY kisérleteiről szóló, a Proceedings of S. P. R. 8-ik kötetében közölt munkáiban.
Mégis, egy spiritiszta fogásnál érdemes egy pillanatra időznünk, a mennyiben ez sok fantasztás felfogásra szolgáltatott alkalmat. A már előbb említett, szellemkezekről készített paraffinformákat értem, melyeket nemcsak buzgó spiritiszták, de kritikusabb egyének is valami felette csodálatos dologként bámultak meg. Ugyanis abból indultak ki, hogy nem készülhettek emberi kézen, minthogy ezt nem lehet a csuklónak megfelelő keskeny nyílásból kihúzni, a nélkül, hogy az ember a vékony paraffintokot szét ne repesztené. Azonban még ennél is kevésbbé lehetséges dolog
volna e tokot az ujjak hajlított tartásakor lehúzni, pedig ily tartású kezekről is készültek lenyomatok. Csakhogy ezek az állítások tisztán légből kapottak; az illető szerzők nyilván sohasem vették maguknak azt a csekély fáradságot, hogy kezökről paraffinlenyomatot készítsenek; különben csakhamar rájöttek volna, hogy a dolog nem is olyan nehéz. Csak a szőrszálakat kell a kézen és csuklón gondosan leberetválnunk s a kezet kevés olajjal bekennünk – a mi egyébként nem is okvetlenül szükséges – és a tokot kezünkről egészen könnyen lehúzhatjuk. A míg a paraffin nem merevedett meg egészen, kissé rugalmas; ezért a kezet egészen jól kihúzhatni, még hajlított ujjal is. Ha azután a paraffinformát gipsszel kitöltjük, az így készült gipszmintán láthatjuk, hogy a kéz kihúzásakor a forma egyáltalában nem szenvedett kárt. Vannak gipszlenyomataim kezekről, melyeken a kézközép csontjainak körülete 3 cm-rel nagyobb a csuklóénál; mégis a kéz az aránylag keskeny formából ki tudott szabadulni, a nélkül, hogy a tokot megsértette volna.
Azt mondottuk ugyan, hogy nehéz eldönteni, mennyire éltek a régibb idők mágusai olyan kézfogásokkal, a milyeneket napjainkban a bűvészek szerte alkalmaznak; de mégis van egy fogás, a hasbeszélés, mely bizonnyal minden időben ismeretes és használatos volt. A hasbeszélés történelmét és elméletét nagyon kimerítően írta le FLATAU és GUTZMANN "Die Bauchrednerkunst" cz. munkájában (Lipcse 1893). Azonban a tárgy iránt való lelkesedésök mégis csak messze ragadja el a szerzőket, midőn azt állítják, hogy az ó-kor valamennyi jósnője es varázsolója e művészetnek köszöni nagy hírnevét. Ezt, a mint láttuk, sok-
féle tényező együttes hatása okozta; a hasbeszélés legfeljebb egyike volt e tényezőknek. Állítólag a középkor boszorkányai is legnagyobb részt hasbeszélők voltak. Erre nézve bizonyítékul a későbbi időkből való egyes történeteket beszélnek el; kisértetekről szóló meséket, melyek tényleg kimutathatóan onnét származtak, hogy hasbeszéléshez értő asszonyok a házban és ház körül mindenfelé hangokat szólaltattak meg. Kétségtelen tehát, hogy a hasbeszélésnek volt része a babona erősbítésében. De azért a boszorkányhit forrásának még ugyanoly kevéssé mondhatjuk, mint ahogyan azok az egyének, kiket boszorkányokként elítéltek, nem voltak valamennyien hasbeszélők. Mi is indíthatta volna az emberek millióit arra, hogy elsajátítsanak egy művészetet, melyet csak nehezen lehetett megtanulni s mely nem járhatott más haszonnal. mint a tűzhalál?
Azonban az említett szerzők történelmi kutatásaiból kitünik, hogy a hasbeszélést a legkülönbözőbb idők mágusai meglehetős széles körben gyakorolták; az élettani vizsgálatok azt is kiderítették, hogy egyes hasbeszédhangok néha önkéntelenül, az illetők minden különös erőlködése nélkül, támadhatnak. Ez különösen a női nemre vonatkozik. Ezért nem is valószinűtlen, hogy a hasbeszélés bizonyos spiritiszta médiumoknál is szerepet játszik. Mrs. PIPER korábban említett üléseinek egynémelyikében, úgy látszik, dr. PHINUIT is egyszer-másszor hasbeszélőként produkálta magát.