E sorok írója már évekkel ezelőtt adott ki rövidebb tanulmányt, a mely "Hell és Sajnovics Vardői Útja" czíme alatt 1912-ben a kalocsai gimnasiumi Értesítőben jelent meg.

A szerény keret akkor még nem engedte meg, hogy Hell Miksával behatóbban és kimerítően foglalkozzunk, és igy csak egy részletkérdést ölelhettünk föl. Az értekezésnek egy különlenyomatú példányát néhai Herman Ottónak küldöttük el, a ki az "Északi Madárhegyek Tájáról" czímű művében oly kedvesen emlékezik meg Hellről és Sajnovicsról. Az ősz tudós azonnal válaszolt, elismerését fejezte ki, de soraiból kiérzett az a gondolat, hogy Hell bővebb ismertetést is érdemelne, buzdított is erre a vállalkozásra.

Igaz, hogy már akkor is bő anyagunk volt, a jó akarat is megvolt, de ilyen mü kiadására több kell.

Szerencsénkre azonban már is akadt, a ki a kiváló, de minálunk – sajnos – még elég ismeretlen magyar csillagász iránt érdeklődött. Kövesligethy Radó ugyanis már régebben északi útra kelve, személyesen járt Hell nyomai után. Az úton szerzett tapasztalatait és följegyzéseit nagy készséggel rendelkezésünkre bocsátotta, sőt a M. T. Akadémia kegyes volt e mü kiadását pártfogolni.

Így már egyengetve találtuk az útat és jó kedvvel folytattuk a munkát. Első sorban a hazai források után kellett néznünk. Érdekes nyomokra akadtunk a fővárosban – különösen a nemzeti múzeumi és az egyetemi könyvtárban. A pannonhalmi főapátság nagy kézirat-gyűjteményében sem volt egészen meddő a buvárkodás. Selmeczen, Hell szülővárosában, a régi idevonatkozó anyakönyvi följegyzéseket volt alkalmunk megtekinteni.

Aránytalanul több anyagra bukkantunk Bécsben, úgy mint, az udvari könyvtárban, a Haus-, Hof- und Staatsarchiv-ban, az egyetemi levéltárban és főleg az egyetemi csillagvizsgáló intézetben. A kremsmünsteri benczés apátságból szintén számos levelet sikerült megszereznünk. A kopenhágai állami levéltárral is érintkezésbe

8

léptünk, Jörgensen West levéltári titkár lekötelező előzékenységgel támogatott.

A jelen munka megírására főleg két ok indított. Az egyik Kövesligethy Radó megtisztelő felszólítása volt, óhaját parancsnak vettük. Másodszor pedig a kegyelet érzete ösztönzött.

Hányan vannak, a kik a tudomány érdekében sokkal kevesebbet tettek és mégis szobrokkal örökítették meg emléküket? Miért fedje a feledés homálya éppen azt a férfiút, a kinek híre-neve hazája területén messze túlterjedt? Hogy a tragikum se hiányozzék, hozzá még becsületét és jellemét is meggyanusították.

Midőn annak idején Herman Ottónak elmondtuk, hogy főleg a vitás kérdésre nézve már meglehetősen sok authentikus anyaggal rendelkezünk, komoly arczkifejezéssel – mintha csak most is látnók – ezt mondta: "A ki ezt a kérdést tisztázhatja, annak becsületbeli kötelessége, hogy ezt meg is tegye; mindent el kell, követni, hogy Hell és Sajnovics az igazság tiszta ügyében a magukéhoz jussanak". Nem volt ez csupán alaptalan nagymondás.

Hell nemcsak azért érdemli meg az elismerést, mert egész életét önzetlenül a tudománynak szentelte, hanem azért is megilleti hálás tisztelet, mert éppen hazájában a tudomány érdekében sok érdeme van. Magyarországban legalább négy csillagvizsgáló intézet fölállításában van része, magyar történelmi forrásokat kutatott, északi útja alkalmával pedig behatóan és eredményesen foglalkozott a magyar nyelv és nemzet rokonságának kérdésével.

Azzal a kívánsággal inditjuk útnak ezt a szerény művecskét, hogy legalább félakkora érdeklődésre találjon, mint a mekkora kegyelettel ezt megirtuk. Ha pedig az lesz a sorsa, hogy a sajtó-termékek hömpölygő árjában észrevétlenül úszszék, akkor még mindig azzal a tudattal vigasztalódhatunk, hogy a nemzetnek nagy fia iránt leróttuk a kegyelet adóját.

Pécs, 1919 januárius 1-én.

Pinzger Ferencz
főgymnásiumi tanár.

I. FEJEZET.
Adatok Hell életrajzához.

Hell Miksa, a szabad művészetek és philosophia doktora, a csillágászat tanára és a bécsi egyetemi csillagvizsgáló intézet igazgatója, a párisi, kopenhágai, göttingeni, stockholmi, drontheimi és bolognai tudós társaságnak tagja, Selmecz ős bányavárosában született 1720 május 15-én.

Bölcsője tehát magyar földön ringott; Hell-ék háza még most is áll meredek hegylejtőn a kies Leányvárral szemben; körülbelül 16 m. hosszú és 12 m. széles, egyemeletes, régi stílusban épített kis magyar kuriához hasonlít.

Az épületen még az utolsó évtizedekig rajta maradt a Hell-ház elnevezése, miután már régóta birtokost cserélt és a család elhagyta ősi fészkét.

Hell származása. A selmeczi plébániai hivatalban található akkori anyakönyvben a bányaváros nagy fiának születéséről a következő szavakkal történik említés: *

"Maximilianus Rudolphus Winthschachtensis.
Parentes: D. Matthaeus Cornelius Höll et Juliana Victoria.
Patrinis: Perillustri Domino Administratore Joanne Aigner et Perillustri Domina Montium Magistra Elisabetha Zweichin.

P. Casparus Ris,
Residentiae Superior.

A hivatalos bevezetés nyomán tehát Höll volt a neve és ezen a néven a rend hivatalos katalogusaiban még éveken át találjuk, utóbb pedig a Hell nevet vette föl, talán azért, hogy a "Hölle" [pokol] német főnévvel ne legyen oly rokonhangzású.

* Matricula baptizatorum Parochiae Schemniciensis Clericorum Regularium Soc. Jesu ab Anno 1714 ad ordinem alphabeticum translatorum usque ad Annum 1721.

10

Paintner más magyarázatot talált, melynek két szellemes distichonban ad kifejezést:

Winthschacht régi bányatelep eredetileg Wendschacht volt, mert vend származású bányászok voltak ott az első települők (a mai Szélakna). Keresztszülei (patrini), mint ez a "Perillustris" czímből észrevehető, előkelő nemes emberek voltak. A "Montium Magistra" talán az illető nő férjének hivatalát jelenti, a ki tehát a régi bányász-nyelven szólva Bergmeister vagy Pergmeister volt, vagy talán holmi személyjogról van szó, a melynek teendőjét mások által gyakorolta. Ilyen összeköttetések révén a Hell-család mindenesetre az előkelő körökhöz tartozott.

Atyja. Ugyancsak Selmeczen a kötött házasságok régi kimutatását volt alkalmam a plébánián megtekinteni, köztük találtam Hell (illetve Höll) Máté Kornélét is. 1707 nov. 22-iki keltezés alatt ez a hivatalos bejegyzés olvasható: "Gen. Dnus Mathäus Cornelius Höll viduus Kunstmeisterus in Windschacht natione Bohemus ex Schlackenberg cum honesta virgine Julianna Victoria Dni Tobiae Staindl Caes. Majestatis in Windschacht Überraiteri * et Annae Christianae parentum filia copulati."

A "Generosus Dominus" előkelőbb társadalmi állás jele, mert más nevek mellett rendszerint csak "Honestus" vagy "Dominus" vagy "Honestus Dominus" áll, nagyritkán pedig "Generosus Dominus".

Különös nehézséget okozott ebben az iratban ez a kitétel: "Natione Bohemus ex Schlackenberg". Úgy tudtam, hogy a Hell-család Bajorországból származik, továbbá Schlackenberg nevű város vagy ismeretesebb község Csehországban tudtunkkal nem létezik. Ily körülmények között nem maradt más hátra, mint a családnak most élő, késő unokáihoz fordulni. Tudakozásomra a hontmegyei Dacsókesziből azt az értesítést kaptam, hogy a Hell-nemzedék a család birtokában levő okmányok és iratok szerint eredetileg igenis Bajorországból származik, abból az országból, a mely a magyar nemzet szemében régi idők óta rokonszenves. Csehország tehát

* Überraiter = ellenőr.

11

inkább átmeneti állomás volt a család számára; hihetőleg az ottani bányákban sajátította el magának Hell Máté szakismereteit.

Miksa atyja 1650-ben született, de nem Schlackenbergben, hanem talán Schlaggenwerthben; e szerint az anyakönyvbe tollhiba csúszhatott be. Selmeczbányán 1694-ben telepedett le.

Miksának még 22 testvére volt, érthető gyermekáldás, ha arra gondolunk, hogy atyja Staindl Juliánát, Miksa édes anyját, már mint özvegy ember vette nőül. A családi hagyományoknak utolsó bányászképviselője 1840-ben halt meg Selmeczen. *

Hell Máté tehát a bányák mathematikusa és gépmestere volt, rá volt bízva az összes vízi gépek gondozása, elég fontos hivatal, mert a bányák víztelenítésétől egyenesen létük függött. A régi Kunstmeister körülbelül a mai gépészeti fölügyelőnek felel meg.

Paintner ezt írja róla: "Mathias Cornelius Höll, in mathematicis et cumprimis in mechanica et chemia versatissimus, machinarum hydraulicarum aliarumque in Schemnicziensibus argenti fodinis erectarum praefecti Caes. Reg. munere fungens." Ugyanő a Mathaeust Mathias-nak írja és későbben Littrow is Hell Mátyásról beszél. De itt elvégre csak két rokonhangzású név fölcseréléséről lehet szó.

Goethe német költő azt mondja magáról, hogy atyjától természetét örökölte és az élet komoly fölfogását, anyjától pedig víg kedélyét és a meseszövés hajlamát nyerte. Miksa vajjon mit örökölt szüleitől? Ő nem nyilatkozott, de minden nyilatkozat nélkül is tudjuk, hogy atyjától a bányászat és a gyakorlati tudományok iránt való fogékonyságot kapta örökségbe. A selmeczi bányászat története a Hell-család nevével nagyon összefügg, sok értékes gyakorlati fölfedezés tőle származik. A föltalált gépekre nézve azonban sokszor kétes, mi írandó Hell Máté és mi József fia nevére.

Az utóbbi követte atyját hivatalában és némelyek szerint a selmeczi bányászat emelésére rendkívül sokat tett volna. Hivatalát még atyja életében viselte, mert ez öregebb korában, mint gutaütött ember, tehetetlenné vált.

Hell Mátéé mindenesetre az érdem, hogy a selmeczi bányászatot a pusztulástól megmentette és új gépeivel lendületet adott a bányászatnak. – Már 1695-ben az évszázadokon át tartó művelés miatt a bányászok tetemes mélységeket értek el, úgy hogy

* Ezekért az érdekes adatokért Hell Jenő úr családjának, Miksa rokonainak, ezúttal is hálás köszönetet mondunk.

12

a bányavizek fölgyülemlése eléggé kellemetlenkedett. Eltávolításukra 12 pár ló és 800 kézi szivattyú volt beállítva, de az üzem annyira nem vált be, hogy például 1707-ben november 4-én 77,924 forintra rúgó kiadástöbbletet mutattak ki. II. Rákóczi, mintán hadai Selmeczet is elfoglalták, jobbnak találta a Felső Bieber-táróművet beszüntetni, a mely akkor a kincstári üzem főhelye volt. Bercsényi már-már végre akarta hajtani fővezére akaratát, midőn Hell Máté könyörögve fordult hozzá, ne pusztítsák el a szép művet. A kiadások leszállítására javaslatot nyujtott be, de eredménytelenül.

A költségek nem csökkentek, a háborús viszonyok és a munkás nép élhetetlensége is hozzájárult ehhez. A selmeczi főgépmester azonban nem szünt meg könyörögni és egy javított vízemelő géppel állott elő, a mely 1708-ban került üzembe. A gépezet egyszerre csak megállott, a kerekek összetörtek. A megejtett vizsgálat kiderítette, hogy egy munkás szándékosan követ csúsztatott a kerekek közé.

Bercsényi elvonulása után a város már siralmas állapotban levő bányaműveivel együtt Heister kezére került. Hell Máté most I. József elé járult és a bányák megmentésére új tervezetet mutatott be, mert már az udvari kamara is kimondotta rájuk a halálos itéletet. A XVIII. század huszas és harminczas éveiben a legmagasabb körök hathatós pártfogásával hat gőzgépet, vagy mint akkor nevezték, tűzgépet állítottak föl. Majd az volt megint a kifogás, hogy sok fát fogyasztanak. Hell Máténak erre az a gondolata támadt, hogy a vízi erő fölhasználásával más gépeket szerkeszt. Későbben pedig a lég- és vízoszlopos gépek váltak be. A különféle nyomtatott és kéziratban levő följegyzéseket összevetve talán nem tévedünk, ha Hell Máténak a tervet, fiának pedig ennek végrehajtását tulajdonítjuk. Az említett kevés adatból is látható, mennyit köszönhetett a selmeczi bányászat régente a Hell Miksához legközelebb álló környezetnek. Az egyik ottani bányában ma is mutogatnak egy Hell-féle vízemelő gépet, a mely még mindig kitűnő szolgálatot tesz.

Megakadhatna valaki azon, hogy e szerint már a XVIII. században voltak a gőzgépek használatban, holott köztudomás szerint például a gőzmozdony sokkal későbbi eredetű. Ámde megjegyzendő, hogy itt nem járó, hanem kezdetleges berendezésű álló gépekről van szó. Ilyenek pedig a gőzmozdony fölfedezése elŐtt már régebben voltak üzemben.

13

Hell Miksának másik testvére Ignácz Kornél volt, a ki Selmeczen szintén bányahivatalt viselt. A családnak legalább egyik ága 1792-ben nemesi rangra emelkedett, czímerében nem ok nélkül bányászjelvény szerepel. A négyelt pajzs első és negyedik mezeje fiait tápláló pelikánt tüntet föl, a többi részeken pálmafa és kalapácsot tartó bányász látható, a sisakot bányászjelvények díszítik. Nagyon érthető tehát, hogy ilyen környezet Miksa fogékony lelkére nem maradhatott hatás nélkül. El lehet képzelni, hogy a tudnivágyó ifjú éber figyelemmel mindenre ügyelve folyton atyja körül forgolódott; ez volt tanítója, mestere, a mathematikát és a gyakorlati tudományokat ő kedveltette meg fiával. Miksa ezen a csapáson haladva mindig tovább és tovább képezte magát, míg végre annyira vitte, hogy az erőműtan előadására utóbb külön tanszéket létesítettek számára.

De mint csillagász is számtalanszor rá volt utalva saját ügyességére. Ha távcső készítéséről volt szó, ő neki kellett utasításokat adnia. Ha Magyarországon valahol csillagdát építettek, akkor ő volt a tervező és az építőmester.

Pályaválasztás. Hell Miksa 1738-ban Zsolnán fölvétette magát a Jézus-társaságába és ugyanabban az évben a trencséni noviciatusba vagy ujonczházba utazott. A nagyszombati rendházban megvan még az a régi kézirat, a mely a trencséni noviciusok sorozatos kimutatását tartalmazza. Czíme: "Nomina noviciorum secundum Ordinem, quo ingressi sunt in hanc domum probationis Trenchinij Provinciae Austriae Societatis Jesu." Az 1738-iki évszám alatt Hellről a következő adatok vannak följegyezve: "Natio, patria: Officialis German. ex Windschacht. – Aetas: 1720, 15. Maji. – Tempus ingressus: 17. Octobris. – Ubi susceptus: Neosolij. – Professio et gradus in saeculo: Rhetor. – Vires: Bonae. – Quas linguas calleat: Latinam, German. et Slav. bene. – Semperne catholicus: Semper catholicus." A "Rhetor" kifejezése annyit jelent, hogy az akkori értelemben vett középiskolát elvégezte.

A rend tagjaival és szellemével már szülővárosában megismerkedett, mert a jezsuitáknak ott régi rendházuk volt és ők végezték – valószínüleg világi papok hiánya miatt – a plébániai teendőket is. Ha az ilyen elhatározásoknál alacsonyabb indító okok egyáltalában nem lehetnek döntők, akkor ez még inkább áll Hellről, a kinek jövője amúgy is minden tekintetben biztosítva volt. Másokat talán ettől a lépéstől visszatarthat az a sok tanulmány, a melyet a rendben kell végezni, ő reá ez inkább vonzó hatással volt.

14

Tanulmányai. A kétévi noviciatus elvégzése után a rendtartomány hivatalos katalogusa szerint 1741-ben már Bécsben találjuk, a hol a philosophia első részét, a logikát tanulta. A következő évben ugyanott physikával és más természettudományokkal foglalkozott és egyszersmind a manuductori hivatalt viselte. E szerint egykorú philosophus társainak alsóbbrendű elöljárója volt, a mi arra enged következtetni, hogy tehetsége és életrevalósága már akkor is magára vonta az illetékes elöljárók figyelmét. 1743-ban a metaphysikával betetőzte philosophiai tanulmányait. Szabad idejét művészies víziórák, jó föld- és égiglobusok szerkesztésére szokta fordítani.

A következő két évben már igazi elemében találjuk: P. Fröhlich Erasmus kitűnő mathematikus vezetése mellett az általános mathematikával foglalkozott. Ugyanakkor legalább egy ideig a nem kevésbbé híres P. Franz tanulmányi segédje volt. Abból az időből származik első irodalmi műve, a mely "Joannis Crivellii Arithmetica numerica ét litteralis" czíme alatt 1745-ben jelent meg. Az eredeti olasz szöveget latinra fordítva, javítva és bővítve adta ki. Hálás munkát végzett ezzel a fordítással, mert ez a mű az egyetemen mintegy tankönyvül szolgált. Ugyancsak 1744-ben és 1745-ben kiadta csillagászati megfigyeléseit.

Hell ezek után egyelőre búcsút mond Bécs városának és visszaindul hazájába, a hol Lőcsén az első évben a klasszikus nyelveket tanította, a második évben pedig mint a rhetorika és poetika tanára működött. A rendházzal kapcsolatban volt külön nevelőintézet, a melyben ő mint "Socius Patris Regentis" szerepelt. Szónoki tehetségét mint a tanulók Mária-kongregácziójának elnöke érvényesíthette, habár még nem volt fölszentelt pap. Mindamellett Lőcsén is talált még időt, hogy kedvencz tanulmányaival foglalkozzék; jó szolgálatot tettek a Bécsből magával hozott műszerek. Egyidejűleg megismerkedett a Königseck grófi családdal, a melynek egyik fiatalabb tagját a bánya-méréstanban (Markscheidekunst) oktatta.

1748-ban Hell mint első éves hittanhallgató ismét Bécsben tartózkodik; neve mellé a rend katalógusában a "Bidellus concionum et tonorum" hivatala van iktatva, azaz ő vezette a próba-prédikácziókat és hasonló előadásokat. Első- és másodéves theologus korában mellékfoglalkozásképpen még tíz, előkelő családból származó ifjut a bányászat titkaiba avatott be, hogy tanítványai mesterök utasításai szerint majd tovább fejleszszék a fontos ügyet.

15

Ugyanebből az időből föl van jegyezve, hogy az udvari kamara elnökének megbízásából a némét bányatörvényeket latinra kezdte fordítani; vajjon elkészült-e ez a mű és ha elkészült, hová lett, erre nézve hiányoznak az adatok.

Mint harmadéves theologus az akkor a jezsuiták vezetése alatt álló Collegium Pazmaneum-ban a hittanhallgatók praefectusa volt és az maradt a következő évben is. Mint irodalmi termék ebből az időből említendő az "Adjumentum memoriae manuale chronologico-genealogico-historicum", valami tudománytárféle, a mely nevezett tudományokból a legfontosabb adatokat összefoglalta. Ez oly vállalat volt, a mely akkor még esemény számba ment és hálás fogadtatásra talált. Ez a mű több kiadást ért meg különböző országokban. Hittani tanulmányainak utolsó évében még egy hasonló tartalmú mű megírásába fogott, a melynek czíme: "Adjumentum memoriae geographico-historicum". Helyes érzék vezérelte, midőn a földrajzot és a történelmet együvétartozónak vette. Ennek a munkának nagy része, mint Portugália, Spanyolország, Itália, Francziaország, már kész volt, midőn Scherer szerint egyszerre minden elveszett.

Tudományos megbízások. 1751-ben Hell Miksát, a ki már 31 éves volt, pappá szentelték; majd Zsolnára költözködött, a hol a rend alkotmánya szerint a harmadik próbaévet végezte. Onnét vezette a nagyszombati csillagda építését, de még mielőtt elkészült volna a nagyszombati csillagvizsgáló intézet, előljárói szavára Kolozsvárra kellett utaznia, hogy az akadémiai kollegium és az ott létesítendő csillagda építését kezébe vegye; egyúttal a mathematikából előadásokat tartott. Zsolnán mint manuductor már nem első ízben bizalmi állást töltött be. Ugyanabban az évben elnyerte a philosophiai doktoratust.

Kolozsvárt főleg arra törekedett, hogy az új intézetet a kiserleti physika minden kellékével szerelje föl; akkortájt különösen a mágnesség és elektromosság közt való összefüggést kutatta. Hellnek nem kis elégtételére szolgált, hogy utóbb Franklin és Beccaria kísérleteinek alapján igazolva találta saját elméletét. Sajnos, hogy minderről nyomtatásban mit sem hagyott az utókorra.

Ugyancsak Kolozsvárt megjelent a "Compendium Arithmeticae" és tervbe vette a mathematika egyéb részeinek földolgozását. Csodálatos, hogy más fontos teendők mellett minderre még időt talált. Így 1753-ban nemcsak a mathematika tanszékét látta el, hanem a konviktusban a philosophusok praefectusa volt, a nép-

16

nek a katekizmust magyarázta, Szűz Mária ünnepein szónokolt és a mellett még rendes lelkipásztorkodással is foglalkozott Ez a sokoldalú elfoglaltság 1754-ben sem kisebbedett; hozzájárult ebben az évben még a katonalelkészkedés és a szlávajkú lakosok gondozása.

Udvari csillagász. 1755-ben életében forduló pont állott be. Marinoni bécsi udvari csillagász és mathematikus halála után a megüresedett állás betöltésére került a sor. A tudományos műszerek, néhai VI. Károly ajándéka, ismét az udvar birtokába mentek volna át, de felsőbb parancsból egyszer és mindenkorra az egyetemnek itéltók oda. Trautsohn biborosérsek tanácsára elhatározták, hogy a már meglévő csillagdát tovább fejleszszék és az újabbkorú magasabb igényeknek megfelelőleg berendezzék; ezt az átalakítást P. Franz-ra bízták, a ki föladatát oly ügyesen oldotta meg, hogy a bécsi udvari csillagda rövidesen Európa hasonló intézeteinek legelőkelőbbjei közé tartozott. Az igazgatói állás betöltésére pedig senki sem látszott alkalmasabbnak, mint Hell.

A bécsi egyetem levéltárában * kezünkbe került az eredeti okirat, a mely kinevezését tartalmazza. Ebben a csász. kir. alsó-ausztriai representatio és kamara tudtára ádja a bécsi egyetem rectorának és consistoriumának, hogy Ő csász. kir. Felsége Hell Miksát S. J. okt. 25-én a bécsi egyetem csillagászává legkegyelmesebben kinevezte, a mely elhatározásra az indító ok nevezettnek tudományos felkészültsége, a melyet előtte is (ugyanis Mária Terézia előtt) "különös módon fölmagasztaltak". Egyúttal kiutalványozza neki a következő november elsejétől kezdve az egyetem pénztárából az évi 300 forintnyi jövedelmet azzal a meghagyással, hogy az egyetemi előljáróság az újonnan kinevezettel a mellékelt instructiót közölje. Aláírás: "Wien den 30. Octobris 1755. Dominicus Ant. Maull m. p."

Korrajzi szempontból érdekes lesz az említett utasítást ideiktatni. Meglátszik ebből az okmányból, mennyire magáévá tette az állam a tudomány művelését, a mi különösen Sonnenfels és van Swieten befolyására vezetendő vissza.

Ime, az okmány magyar fordítása:

* Fasc. I No 2. Reg. No 101.

17

Hell a kinevezés és a vele kapcsolatos instructio átvétele után mint Astronomus Caesareo-Regius mindjárt megkezdhette működését.

Régi tapasztalat, hogy a környezet nemcsak az ember lelkületére van befolyással, hanem munkakedvét is fokozhatja. Tudósunk erre nézve szerencsésen járt, mert törekvéseíben nem állott

18

egyedül és mindig tudományos körökben mozoghatott. Társaságában találjuk 1756-ban P. Scherffer Károlyt, P. Franz Józsefet, az utóbbi a kísérleti physikát tanította és a keleti nyelvek akadémiájának igazgatója volt. Közeli ismeretségben volt továbbá Liesganigg József rendtársával, a ki akkor a rend akadémiai kollegiumában mint Praefectus Speculae Astronomicae működött. Mind jónevű csillagászok és szorgalmas megfigyelők hírében állottak. A bécsi egyetemi csillagdát alkalomadtán más rendtársai is fölkeresték; így például 1761-ben vele együtt a Venus-átvonulás megfigyelősében még a következők vettek részt: R. P. Herberth S. J., Professor publicus Physicae hujus Universitatis, M. Rain S. J., Repetens Matheseos, Adm. R. D. l'Abbé Lysogorski. A Jézus-társasági akadémiai csillagdán pedig, a melylyel mindig fönntartották az összeköttetést, ugyanakkor D. Cassini de Thury, P. Liesganigg S. J., továbbá P. Carolus Scherffer S. J. dolgoztak. *

Két évre rá Hell társaságában először találkozunk P. Pilgrammal, a ki most már segédje és mindenkor bizalmas embere volt. Ő lett helyettese, midőn magyarjaink északi útjokra indultak.

A segítségről, a melyet Hell rendtársai részéről élvezett, a katalogusokból a következőket emeljük ki: 1756-ban hivatalos segédje még nem volt, de szükség esetén mindenesetre a szomszédos akadémiai intézetből kaphatott segítséget. Előljárói nemsokára Tirnberger Károlyt rendelték melléje; 1758–59-ben Sajnovics János, 1760–61-ben Rain Ignácz segédkeztek neki. ** – A katalogusok kifejezésmódja szerint mindegyiknek a hivatala ez volt: Bidellus Astronomi Caes. Regii. 1763-tól kezdve Pilgram Antal már mint Socius Astronomi Caes. Regii állandóan működik oldala mellett.

Naptárügy. Hell sohasem tartozott azok közé, a kik a tudományt holt tőkének tekintik, az udvari csillagásznál is érvényesült föltűnő gyakorlati érzéke. Tudták ezt az illetékes körök, igénybe is

* Bécsben Hell korában két csillagvizsgáló állomás állott a jezsuiták vezetése alatt, ugyanis az akadémiai és az egyetemi. Bizonyos, hogy mind a kettő Bécsnek mai első kerületében állott, nem messze a Schotten-templomtól. De már bajos a helynek pontos megjelölése, mert éppen ez a rész idők folyamán teljesen átalakult. Az Österreichischer Plutareh (2. Abtheilung 205 old.) azt írja, hogy a Marinoni-Hell-féle csillagdának helye a Schottenbastei volt.
** 1766-tól a katalogusokban végleg eltünik a Höll név, hogy Hellnek adjon helyet.

19

vették megbízható tanácsait. Az instructióban is szó esett a tudományoknak szélesebb rétegekben való terjesztéséről, a melynek egyik módja a naptár volna; ezt a gondot pedig P. Hellre bízták.

1774-ben megfelelő fölszólításra hosszú memorandumot adott be az udvari irodában. Az illető kéziratot a budapesti Nemzeti Múzeum kéziratgyüjteményében "Patriotische Pläne" czíme alatt találtuk (1119. Folia Germanica), de csak régi kézirat alakjában. Gondolatmenete röviden a következő:

A naptár olyan könyv, a melyet az emberek mindenütt olvasni szoktak, hasznos dolgok lehetnek benne, azért az államnak is kell vele törődnie. Még a parasztembernek szánt naptár is fontos, mert ebben a köznópet föl lehet világosítani és meg lehet javítani. Igaz, hogy ugyanezen az úton a rossz is terjedhet. A parasztnépnek leginkább azáltal lehet kezére járni, ha az állattenyésztésről és földmívelésről írunk, a polgári osztály inkább a különböző mesterségekről szeretne valamit olvasni.

Sajnos, a naptárügy rossz kezekben van és Hell nagyon panaszkodik a nyomdászokra és a könyvkereskedőkre, mint olyan emberekre, a kiktől semmi jót nem lehet várni, mert csak saját hasznukra néznek. De most, mintán az udvar a tudományos akadémia életbeléptetését elhatározta, elérkezett a jó alkalom, hogy ezeken a visszás állapotokon javítsunk.

Habár egy társadalmi osztályt sem szabad elhanyagolni, mégis első sorban a földmivelő népet és a polgárságot kell szem előtt tartani. Hadd tájékozódjanak az állattenyésztésben, az állati betegségekben, a méhészetben, hadd olvassanak valamit a földmivelésre alkalmas gépekről, a házi patikáról és a selyemhernyó-tenyésztésről. A naptárakban minden társadalmi osztálynak meg kell találnia a magáét, vagyis külön-külön naptárt kellene kiadni a társadalom különböző osztályai szerint. Hivatkozik azután a "jól rendezett kinai császárságra, a hol a naptárügyet igen fontos állami ügynek tartják, a melyről csak a pekingi csillagászati és mathematikai bizottság tárgyalhat. A naptárakat a kínai császári udvar ünnepies szertartásokkal osztja szét és onnét egy jótékony, a népért gondoskodó császár legszebb ajándékai gyanánt elküldik az egész birodalomba."

De mi legyen az olyan naptárakkal, a melyeket máshitűek, például a reformátusok adnak ki? Hell azt a nézetét fejezi ki, hogy az Akadémia veszi át az egész ügyet. A jövedelemnek egy ötödrésze legyen a csillagdáé, harmadik és negyedik része más csilla-

20

gászati czélokra fordítandók, a többi az Akadémiának jut. Nem javasolja az eladási jog bérbeadását. A szerkesztő-bizottság olyan tagokból álljon, hogy a tudományoknak minden ága képviselve legyen. Legyen tehát köztük orvos, természettudós, chemikus stb. Az illető hivatal neve: Kalenderadministrations-Kollegium. Így ír Hell az említett memorandumban.

A naptárkiadásról szóló tervezetnek foganatja volt. 1776-ban legfelsőbb rendelet pontosan körülírta az udvari csillagász hatáskörét. Ezt Bécs városa összes nyomdatulajdonosainak és könyvkereskedőinek tudomásvétel jeléül alá kellett írniok. A nyomtatásköltséget e szerint Hell írja elő, az eladás módja, valamint az ár megállapítása szintén tőle függ. A vidéken, a hol nincs nyomda, csak hivatalosan lebélyegzett példányok kerülhetnek forgalomba. E rendelet ellen való bárminemű kihágás a példányok elkobzásával járt. *

Ma az államnak és egy tudós csillagásznak ilyenfajta szorgoskodásán majdnem mosolygunk, de ne felejtsük el, milyen ritkák voltak akkor az újságok és a tudományos folyóiratok, a népoktatás ügye nem állott a mai magaslaton. A naptár tehát hasznos ismeretek terjesztésére fontos eszköz volt. Csak úgy lehetett hozzáférni a nép lelkéhez. Igazi hazafias cselekedet volt Hell részéről, hogy a tndományt a nép számára akarta kamatoztatni, és szem előtt tartotta a középosztályt, a mely minden rendezett államnak egyik főtámasza.

A naptárügy rendezése Hellre mint udvari csillagászra háramlott és magával a kinevezéssel volt összekötve. Kár, hogy az egyes naptárpéldányokból – mint látszik – egy sem maradt ránk.

Mit tett Hell még más irányban a tudományok érdekében, külön fejezet számára tartjuk fönn. Mindazonáltal a naptárügygyel való kapcsolatban már most is helyénvalónak tartjuk, hogy a Bécsben alapítandó tudományos középpontról, az Akadémiáról ejtsünk pár szót. Az erre vonatkozó kitüntető megbízás fényes tanubizonysága annak, mekkora tekintélynek örvendett Hell a magasabb és legmagasabb körökben.

Bécsi Tudományos Akadémia. Már az előbb közölt memorandumban történt említés a bécsi tudományos Akadémiáról; tervezetét a "Patriotische Pläne" második füzete tartalmazza. Hell ugyanis belátta, hogy az eredményes haladás biztosítására össze kell

* Bécs, Universitätsarchiv. Fasc, I N. 2. Reg. N. 101.

21

tömöríteni az alkalmas munkaerőket s ezért az életrevaló és egyedül helyes eszmének megvalósításával kezdett foglalkozni.

A kormány maga bízta meg a tervezet kidolgozásával. Az ügy iránt való lelkesedés szinte kisugárzik a kéziratból. Nem szorítkozik csupán általános vonásokra, hanem a legapróbb részletekbe is bebocsátkozik. Hellé az érdem, hogy a humanisztikus tanulmányok korában a természettudományok fontosságát hangoztatta. Szava nem volt a pusztában kiáltónak hangja, hiszen előkelő helyen kopogtatott, érvelése komoly és meggyőző volt. Az Akadémia egyelőre megalakult. Sikerült neki az, a mit a nagy Leibniz nem tudott elérni; ez ugyanis már VI. Károly idejében adott be ilyen értelmű indítványt, de hiába. Már-már meg akarták tartani az első ülést, midőn egyszerre mint a villám a tiszta égből érte az a hír, hogy az Akadémia vezetésével megbizott Jézus-társasága föloszlatása bekövetkezett.

Ily módon a szép terv megint dugába dőlt. Még alkalmasabb időpontra kellett várni, míg Hell eszméje diadalt aratott.

Az udvar bizalma. Tudósunknak díszére vált az a feltétlen bizalom, a mely az udvar részéről feléje irányult. Olyan embernek ismerték, a ki sokoldalu képzettségénél fogva olyankor is döntő szót mondhat, midőn máskülönben csak diplomaták, politikusok vagy szakemberek véleményére szoktak hallgatni.

Hell korában a követségi kápolnák ügye a Bécs és Kopenhága közt folytatott levelezésnek nem kis rovatát teszi ki.

A bécsi Staatskanzlei-ban található hivatalos iratok beszámolnak azokról a nehézségekről, a melyek a követség exterritoriális intézményei körül támadtak. Az udvari csillagász tekintélye sokkal nagyobb volt, hogysem Mária Terézia ebben az ügyben véleménye meghallgatása nélkül el akart volna járni, habár Hell hivatásánál fogva sem diplomatának, sem építészeti vállalkozónak nem vallhatta magát. Állami ügyekbe magától nem avatkozott soha, de fölszólítva bátran és őszintén nyilvánította véleményét, a miről Mercier memorandumáról szóló reflexiói is tanuskodnak.

Világos ítélete, czéltudatos érvelése itt sem hagyja cserben, a katholikus papság ellen szórt vádak megczáfolásában nemes önérzetet tanusít. Minthogy ez az irat korának eszméire és fölfogására világosságot derít és mert másrészről Hell jellemét itt ismét más oldalról látjuk, ezt a hosszabb memorandumot a második részben eredetiben közöljük és már most az alábbiakban utalunk reá.

A vallásgyakorlat szabadsága, mint másutt, úgy Dániában is

22

meglehetősen korlátozva volt, még az exterritoriális követségi kápolnára nézve is szigorú rendszabályokat léptettek életbe, a mint ezt Mercier 1768 június 4-én Kaunitznak jelzi. Egy királyi rendeletnek 11 paragraphusa például így szól: "A papokra nózve, a kiket udvarunknál tartózkodó, idegen, római katholikus vallású minisztereknek az isteni tisztelet végzésére szabad tartaniok, ezentúl a törvénynek olyan megtartását akarjuk legkegyesebben elrendelni, hogy azoknak a papoknak (a kiknek azonban semmi esetre sem szabad jezsuitáknak lenniök, ha nem akarják magukat annak a veszedelemnek kitenni, hogy velök szemben a törvény szerint járjanak el) sem prédikálni, sem szentségeket kiszolgáltatni, sem gyermekeket keresztelni, sem házasságokat beszentelni vagy bármilyen más isteni tiszteletet a miniszter házán vagy lakásán kívül nem szabad végezni, de még ott is csak ama római katholikusok számára, a kikről be lehet bizonyítani, hogy vagy két katholikns szülőtől származnak, vagy mint katholikusok vándoroltak be az országba, és a melyik pap ez ellen vétkezik, ez előzetes figyelmeztetés és leintés után az idegen miniszterrel együtt a birodalomból azonnal kiutasítandó."*

Ez a magyarázata annak, hogy Hell nem mint jezsuita utazott. De annál feltünőbbnek találjuk a dán király kitüntető leereszkedését, a ki vendőgjének kilétét jól ismerte és mégis ismételten kihallgatáson fogadta.**

Az 1773-ik év új forduló pontot alkot Hell életében. Rendje eltörlése után ugyanis megszünt a sok támogatás, a melyet tudós rendtársai részéről tapasztalt; a tudományos együttműködés többé nem lehetett olyan, mint a milyen volt. A saecularisatiónak egyik szükséges következménye abban állott, hogy mindenkinek első-

* Bécs. K. K. Haus-, Hof- und Staatsarchiv. Gesandtschaftsberivhte Dänemark. 63. Fasc.
** A bécsi Haus-, Hof- und Staatsarchiv-ban az említett helyen kimerítő értesítések találhatók VII. Keresztély királyra vonatkozólag. 1767 febr. 14-én azt írja Welsperg Kaunitznak, hogy a király a hit dolgában szabadgondolkodónak akar bizonyulni. Majd két hónap mulva a követségi jelentésben arról hallatszik panasz, hogy elhatározásaiban beszámíthatatlan, nem hallgat senkire Sperlingtől eltekintve, a ki ifjúkora óta bizalmasa. A következő évben Kopenhágából már a királynak kevésbbé épületes életmódjáról jön a hír.
Mercier követségi titkár 1770 május 21-én mindenre kiterjeszkedő részletességgel nyilatkozik a dán udvarról. A többi között Schimmelmannban keresi a zilált pénzviszonyok okát. Struensee orvos befolyása alatt a királyné is rossz példát ad.

23

sorban saját magáról kellett gondoskodnia. Hell ezután mint világi pap folytatta életét; hivatásánál fogva arra nem gondolhatott, hogy Febéroroszországban legfelsőbb jóváhagyással tovább fönnálló rendje kötelékébe lépjen. De egész életében nem mondott le arról a hitről, hogy eljön még az idő, midőn erőszakosan eltörölt szerzetes rendje ismét új életre támad. Szíve bánatáról és reménységéről tanuskodik az a levél, a melyet 1781. szeptember 13-án Pray törtónetíróhoz intézett. "Egyébiránt – így ír – a Társaság sorsáról hallgatnak és nincs jel arra nézve, mikor támasztja föl a jó Isten. Talán mégis közelebb van üdvösségünk, mint gondoljuk. Bizonyosan föl fog éledni, de mikor? Akkor ugyanis, mikor a jó Isten egyházát meg akarja vigasztalni".

Hell azonban örök nyugalomra hajtotta le fejét, még mielőtt szíve vágya beteljesedett volna.

Halála. A mozgalmas XVIII. század lassan vége felé közeledett és vele Hell élete is lealkonyodott. Sokáig élvezte a fáradhatatlanul tevékeny Hell a legjobb egészséget, végre a sok munka mégis megtörte erejét, különben is már jóval túl volt élete delelőjén. 1792-ben kora tavaszszal gonosz természetű hurutos bántalmak vettek rajta erőt, a melyeken talán még szerencsésen átesett volna, ha idejekorán ügyes orvos kezére bízza magát. De ő, a ki Vardő szigetén másokat orvosolt, azt hitte, hogy most saját baját is ép oly könnyűszerrel legyűrheti. Csalódott. Eddigi gyöngélkedése súlyosabb természetűvé vált, míg végre oly gyönge lelt, hogy alig tudott a lábán állani. Szerencsétlenségére éppen akkor érkezett Bécsbe a török követ, a ki ez alkalommal Hell csillagvizsgáló intézetét is meg akarta tekinteni. Ez csupán előzékenységből több órán át időzött vele a szellős, hűvös magaslaton és rekedt hangon iparkodott vendégjének minden kérdésére megfelelni. A következő napon már válságosra fordult a baj, az elhívott orvos tüdőgyuladást állapított meg, mely április 14-én délelőtt 10 órakor tevékeny életének véget vetett.

A Wiener Zeitung április 18-án az "Inländische Begebenheiten" czím alatt (1030. oldal) a következő szavakkal adja hírül a halálesetet: "Folyó hó 14-én délelőtt meghalt itt 71 éves korában Hell Miksa abbé úr, a csillagászat tanára és a helybeli egyetemi csillagda igazgatója, különféle külföldi akadémiák tagja. Benne az itteni egyetem a legrégibb és legérdemesebb tanárainak egyikét veszítette el, a ki különösen a csillagászat terén kiváló hírre tett szert."

24

Az enzersdorfi plébánia temetkezési jegyzőkönyvében az illető évben ez áll: "Április 14-én reggel 10 órakor meghalt tüdőbajban a tisztelendő Hell Miksa úr, a bécsi csillagdának cs. k. csillagásza, exjezsuita. Április 16-án este 9 órakor Malachiás plébános úr beszentelte és eltemette. Bécsben az egyetem épületében halt meg, a domonkos atyáknál a Sancta Maria Rotunda nevű plébánián beszenteltetett és onnét Enzersdorfba szállíttatott át és Malachiás akkor még káplán volt, utóbb 1800-ig ugyanott mint plébános működött.

Denis, volt rendtársa Tycho-nak "Suspice et despice" jeligéjére való czélzással klasszikus latin verssel örökítette meg Hell emlékét.

Rajnis József ezt az epitaphiumot kevésbbé klasszikusan így fordította:

Penkler báró ezeket a szavakat vésette régi jó barátjának sírkövére:

"Heic. Amici. Opera. Conditus. Est.
Maximilianus. Hell. Hung. Schemnitz.
S. J. Dum. Illa. Stetit. Sacerdos.
Philos. D. Caesar. El Academiae. Vien. Annis XXXVII.
Astronomus.
Ingenii. Artisque. Monumentis. Europae. Notus.
Notior. Deo. Vitae Sanctimonia.
Quem. Animi. Modestia. Constantia. In. Adversis. Beneficentia
Hucusqne. Comitatae. Sunt.
Evocatus. Ad. Laborum. Praemia. Aet. A. LXXII. Kal. Maj.
MDCCXCII.
Quiescat. In. Pace." *

* Annak idején külön kirándultunk Maria-Enzersdorfba Hell síremlékének megtekintésére, de az idő rövidsége miatt nem találtuk meg. Bántott a dolog és tudakozódtunk az ügyben Velics László S. J. kalksburgi tanárnál, a ki 1917 deczember 16-án a következő sorokkal volt szives fölvilágosítani: "Tegnap Maria-Enzersdorfban jártam; ellátogattam a sírkertbe, a melyben éppen a kápolnával szemben, a bekerítő falnál van P. Hell temetkezési kelve. Sírkövét, a mely nem egészen 1 m magas, talán 60 cm széles, a sír fölött a falba helyezték; miután azonban a száz évi határidő 1892-ben lejárt s a bérletet meg nem újították, a szóban levő sírkövet, jobban mondva emléktáblát, most néhány éve a falból kiemelték és a sír mellett balra a falhoz támasztva helyezték el. A sírkő tehát régi falából kiemelve még most is ott található Hell sírja mellett." – Ő is említi, hogy az idő már nagyon megviselte a föliratot.

25

Hell testalkatra nézve nem volt erős, Paintner "gracilis"-nak nevezi. Csak azon lehetett csodálkozni, hogy bírta e gyönge test azt az ernyedetlen munkát, mely erősebb szervezetet is talán korán megtört volna; ő pedig ezt a pihenést nem ismerő tevékenységét 72-ik évéig bírta ki.

II. FEJEZET.
Adatok Hell jellemrajzához.

A gyönge testben fenkölt, erős lélek lakozott. Hell jellemét kifejezik azok a szavak, a melyeket Penkler báró sírkövére vésetett: – – "Quem animi modestia, constantia in adversis, beneficentia hucusque comitatae sunt, evocatus ad laborum praemia". – –

Hellnek egyik legmeghittebb barátjáról föl kell tételeznünk, hogy tudta, miért jellemezte éppen így az elhunytnak erényeit. Rövid, kőbe vésett nekrologust látunk a föliratban – olyantól, a ki hű barátjának szivét-lelkét ismerte.

Szerénysége. Szerénységéről tanuskodott lakásának szegényes berendezése, mint ez a végrendeleti kimutatásból látható. Szerénységet tanusított mindazok iránt, a kik vele érintkeztek és azért meg is szerették; ugyanazt tapasztalták tudományos ellenfelei is. Elkeseredett, durva szóharczba soha sem bocsátkozott velök, noha az ilyenfajta harczmodor az ő korában eléggé divatos volt és itt-ott a kihívás sem, hiányzott. Elég lesz Born Ignácz, utóbb hírneves mineralogusra hivatkoznunk, a ki fiatalabb korában szintén a Jézus-társaságának tagja volt, de már korán elhagyta a rendet. Élete végén "Monachologia" czime alatt hírhedt művet írt az egész szerzetesi intézmény ellen, sőt durva hangon és minden ok nélkül megtámadta Hell tudományos működését is. A "Telescopium Christiano-Hellianum de haeresi et fine Franco-murariorum"

26

ellen írt maró satyrával egyenesen nevetségessé teszi volt rendtársát, a kit szakavatott tudósok annyira becsültek. *

Irataiban sehol sem találjuk nyomát, hogy erre az ízetlen satyrára felelt volna; ilyen alacsony hangnemmel nem tudott megbarátkozni, holott máskor, ha legalább félig-meddig tárgyilagosan folytak a tudományos vitatkozások, hozzászólásai nem szoktak hiányozni.

A szerénységnek egyik kísérő erénye a leereszkedés. Sajnovics utazási naplója szerint tapasztalták ezt a szegény vardői lakosok. Gyógyítgatta körükben a betegeket, kiengesztelte az ellenfeleket, úgy hogy a nép idővel szerető bizalommal ragaszkodott hozzá.

Hormayr József történetíró, 1803-ban a bécsi Haus-, Hof- und Staatsarchiv igazgatója, nem tartozott éppen Hell tisztelői közé, de ő is kiemeli Hell emberbaráti szeretetét és más vallásuakkal szemben tanusított türelmét.**

A mondottak ellen fölhozhatná valaki, hogy Hell néha mintha dicsekednék fölfedezéseivel és ez a szerénységgel össze nem egyeztethető. Igaz, hogy sokszor nem titkolhatja el örömét, iratai egyáltalában arra engednek következtetni, hogy vérmes temperamentuma lehetett. Érthető ez az öröm, mert teljes tudatában volt annak, hogy akár vardői útja alkalmával, akár udvari csillagász minőségében nem mint magánember szerepel, hozzá még egy sokat meghurczolt szerzetesrend tagja is volt. Hogyne örült volna annak, hogy uralkodók és a tudós világ bizalmának eleget tehetett és hogy rendjének és egyházának becsületet szerezhetett!

Szerénysége azonban soha sem fajult meghunyászkodássá, a mely megfélemlítve meggyőződéséből kész engedni. Meggyőzödésé-

* Hell idevágó müvének, a mely Born gúnyolódásának czéltáblája, ez a teljes czíme: "Telescopium Christiano-Hellianum, seu, E. P. Maxim. Hell e S. J. a speculatione rerum circa Venerem reducis et resipiscentis Observationes Macro- et Microscopicae de fine Francomurariorum". – Csak Schlözer nyomán (Staatsanzeiger. IX. köt. 1786, 228–321. old.) ismerjük az elkallódott, a szabadkőmívesek ellen írt munka czímét, tervrajzát és keletkezési történetét a Helltől származó előfizetési fölhivással kapcsolatban. A "resipiscentis" kifejezése saját vallomása szerint azt az elhatározását jelenti, hogy Vardőből való visszatérése után a lelki haszonnal járó vallásos irodalommal többet akar foglalkozni. Szavát beváltotta. Ugyanott azt is említi, hogy Augsburgban P. Merz Alajos szerkesztőségében már előbb íz kiadott hitvitázó és hitbuzgalmi iratokat.
** V. ö. Österreichischer Plutarch IX. köt. 157. Ez a kötet 1807-ben jelent meg.

27

hez való ragaszkodása egy alkalommal kellemetlen érintkezésbe hozta a polgári hatalommal.

Előre kell bocsátanunk, hogy neveltetése, továbbá philosophiai és theologiai iskoláztatása révén szerzett vallásos meggyőződésével soha sem titkolózott. Éppen az ő korában terjedt el a hivő nép között Jézus Szive tisztelete, a melynek jogosultságán ő mint philosophiailag és theológiailag képzett ember nem kételkedhetett. Mások azonban másképpen gondolkodtak. Bizonyos, nem éppen illetékes körök II. József császárral az élükön, nem törődtek azzal, hogy az egyháznak is meg kell adni a mi az egyházé. Megindult a hajsza ez ellen az államhatalmat bizonyára nem veszélyeztető ájtatosság ellen. Hivatalos intézkedések történtek, hogy az arra emlékeztető képeket vagy el kell tüntetni, vagy át kell festeni; az ilyenfajta iratok terjesztése szigorú büntetés terhe alatt meg volt tiltva. Mindezt Hell jól tudta, de tudta azt is, milyen határig mehet az államhatalom az alattvalók lelkiismereti szabadságának korlátozása nélkül. Azért minden tilalom ellenére mégis terjesztette a nép között azokat az iratokat és füzeteket, a melyek az újonnan elterjedt ájtatosságról tárgyaltak. Megtette ezt ugyanő, a ki különben a felsőbbség és a tekintély előtt mindig alázatosan és szerényen meghajolt, a mint erről levelezéséből és egyéb irataiból meggyőződhetünk.*

Az sem tarthatta vissza, hogy felülről jövő meghagyás szerint kathedrákról is leszólták, gúnyolták másoknak ártatlan vallásos meggyőződését. Hell azzal lakolt, hogy érdemeire és állására nem tekintve 500 forintra rúgó pénzbüntetéssel sujtották. Sokáig forgathatta ismét a tollát, róhatta a számokat és betűket, míg ezt a veszteséget helyrehozta; de anyagi kárával nem törődött.**

Hell szerénysége tehát nem párosult gyöngeséggel, nem alku-

* Nilles, De rationibus fertorum sacratissimi Cordis Jesu. Editio III. pag. 191.
** Nehéz belátni, mi lehetett az illetéktelen beavatkozásnak indító oka, holott ismeretes, hogy a szív, akármint is veszszük ezt a fogalmat, az emberi társadalomban mindig különös tiszteletnek tárgya volt. Ez a szerv ugyanis, mint a vérkeringés középpontja, egyúttal némiképpen az élet hordozója. Addig él az ember, a meddig lüktet a szív, ugyanezt továbbá nem ok nélkül a lelki élet tükrének tekintik. Régebben a fejedelmi halottnak csak szívét tették el urnákba különös tisztelet jeléül. A szív végre az általános felfogás szerint a szeretet symboluma, a mit találóan fejeznek ki az ilyen nemzetközi szólásmódok: egy szív, egy lélek, adom valakinek a szívemet, szívem másik fele stb. A mi esetünkben eltekintünk a theológiai okok fölsorolásától.

28

dozott a hatalmi tényezőkkel, állhatatos volt és ez második kimagasló jellemvonása, a melyet Penkler fölemlít.

Állhatatossága. Állhatatosság kellett ahhoz, hogy tudósunk a legkedvezőtlenebb körülmények között el ne csüggedjen és a munkában el ne ernyedjen. Rendje eltörlése után elesett sok anyagi segitségtől és erkölcsi támogatástól; nehéz helyzetében a legmagasabb forumtók kér segítséget, de hiába. Megrágalmazták azok, a kiktől ezt legkevésbbé várta volna, becsületét sem kímélték; elég lesz a Born-féle esetre hivatkoznunk.

De ő meg nem törve tovább dolgozott. Ezer veszély között elindult északi útjára, de leveleiben nem hallatszik soha panasz-szó. A magas északon megragadja figyelmét a magyar nyelvrokonság kérdése. Amde a nehézségek oly legyőzhetetleneknek látszottak, hogy Sajnovicson ismételten erőt vett a csüggedés érzete, mint ezt az utóbbi maga is bevallja Demonstratiójában. Ismét Hell volt az, a ki társát a fáradságos munka folytatására bírta, és ő maga adott rá jó példát.

Jótékonysága. Hellnek harmadik nemes jellemvonása volt a beneficentia, a jótékonyság, a melyet különösen a szegények tapasztaltak. Ismét egy részrehajlatlan tanura hivatkozhatunk. Hormayr úgy helyre, mint korra nézve nagyon közel állott Hellhoz; tudósunkról szóló sorait már említett művében (157. old.) így fejezi be: "Er war übrigens menschenfreundlich und wohlthätig und gab den Leidenden gerne Trost oder Hilfe, auch bevor man ihn noch darum ansprach". Hasonló módon nyilatkozik Schlichtegroll, Hell kortársa, a róla írt nekrologusában. *

Az adakozásra szerény fizetése mellett csak úgy telhetett, ha saját életszükségleteit a legszűkebb határok közé szorítja. Paintner kézirati tanusága és Sajnovics naplója szerint hydropota volt, azaz az alkoholos italoktól tartózkodott. Étkezésében való mértékletességének tulajdonítja ugyanez az életíró az elért elég magas életkort. Halála után lakása berendezését, butorzatát, ruhaneműit oly szegényesnek találták, hogy ez a mai fogalmak szerint egy udvari csillagászhoz méltatlan. Rokonaira sem költhette a pénzt; végrendeletében sem történik róluk említés, a végrendeleti kimutatásban ez áll: "Rokonai ismeretlenek."

Készpénzben ezer forintnál valamivel többet hagyott hátra

* V. ö. Nekrolog auf das Jahr 1792 és 1793. III. Jahrgang. I. B. 302.

29

halála után, tehát körülbelül kétszer annyit, mint a mennyit annak idején hitbuzgalmi iratok terjesztéséért büntetés fejében fizetett. Az a körülmény, hogy saját személyétől takarította meg azt, a mit a szegényeknek juttatott, annál szebb fényben tünteti föl jóságos és részvéttel teljes szivét. Bőkezűsége lehetett szegénységének az oka, mert azt alig lehet feltételezni, hogy az udvar a világhírű tudóst és egyik kiváló emberét ínségre kárhoztatta volna. Idővel jövedelme is nagyobbodott.

Jótékonyságát és jóindulatú támogatását tapasztalták azok is, a kik tudományos törekvéseikben fordultak hozzá. A mint önmaga is lelkesedett a tudományokért, éppen olyan természetes, hogy másoknál Is mindenképpen előmozdította a tudományok iránt való szeretetet. Ha néha mint jótevőnek is hálátlanságot kellett tapasztalnia, azért lelke egyensúlyát nem vesztette el, áldozatkészségéről nem mondott le. ("Az emberek csak néha olyanok", szokta ilyenkor szelíd mosolylyal mondogatni és nyugodtan folytatta jótékonysági cselekedeteit. Alamizsna az egyik végrendeleti tételben is szerepel.

Hazaszeretete. Ha Penkler báró, a sírkő fölállítója magyar ember lett volna, egyik jellemvonás gyanánt bizonyára a hazaszeretetét nevezi meg, még pedig teljes joggal. A tervezett "Expeditio litterariá"-ban föltünően sok magyar vonatkozású fejezettel találkozunk, kutatta a magyarok eredetét és a nyelvrokonságot, hazájában négy csillagvizsgáló observatorium fölállításában működött közre és Magyarországon való utazásában egyes helyek földrajzi helyzetének megállapítására fölhasználta az alkalmat, miáltal a magyar megyék később megjelent térképeinek szerkesztéséhez ő is hozzájárult. És mennyire örült, mikor ezek a térképek szerencsésen elkészültek! A magyar csillagdai megfigyeléseknek szívesen helyet szorított Ephemerideseiben.

Paintner Hell kortársa volt és ugyanakkor Bécsben tartózkodott, tehát jól ismerhette gondolkodásmódját és épen ő több helyen kiemeli Hell hazaszeretetét. Az egyik alkalommal állítása megerősítésére Kerekes és Görög magyar újságírókra hivatkozik. Más helyen ezt olvassuk kéziratában: "Hell Sodalitium cui adscriptus erat, et patriam, quae ipsum genuit, tenerrime amabat". Hasonlóképpen Sajnovics is nyilatkozik Demonstratiójában a nyelvkutatásra vonatkózólag (50. old.). Magyar történelmi kérdések iránt különösen érdeklődött és Pray és Kaprinay történetírókkal sokat tárgyalt.

30

Fölösleges volna megütközni azon, hogy nem írt magyarul; hiszen tudjuk, hogy életének javarészét az udvari csillagász hivatala foglalta le, a mikor a használandó nyelv elő volt írva. Arra is kellett néznie, hogy a tudós világnak minél szélesebb rétegeivel megértesse magát. A körülmények nem azt tették föladatává, hogy a magyar szépirodalmat gazdagítsa. Hogy a tudományos magyar nyelv akkor még fejletlenebb volt és inkább a latin szó járta, különböző történelmi tényezőkkel függ össze, a melyekhez neki semmi köze nem volt. Hell a német Bécsben is csak latinul adta ki az Ephemerides Astronomicae-t.

Rendje iránt való hűsége. Ha valamelyik rendtársa állított volna neki sírkövet, alighanem a rend iránt való hűségét és ragaszkodását emeli ki mint kimagasló jellemvonását. 1756-ban érte az az öröm, hogy Gyertyaszentelő Boldogasszony napján tehette utolsó szerzetesi fogadalmait, melyekkel a legszorosabban és a mennyire tőle függött, egész életére beleolvadt a rend testébe. Bécsben a "Liber votorum domus Professae Viennensis"-ben ennek sajátkezű nyoma található: "Ego Maximilianus Höll, Ungarus Schemnicziensis Professionem 4 votorum emisi in templo B. V. M. Reginae Angelorum * Domus Professae Societatis Jesu in manibus R. P. Theophili Thonhauser Viennensis Collegii Academici Rectoris, et pro tempore Vice-Provincialis 2. Februarii 1756."

Minél szorosabb volt a kötelék, a mely rendjéhez fűzte, annál nagyobb volt a gyász, midőn egyes országokban az egyház ellenségei annyira elhatalmasodtak, hogy 1773-ban XIV. Kelemen pápát a Jézus-társasága eltörlésére kényszeríthették; csak Fehéroroszországban Katalin czárné birodalmában húzódhattak meg a katholikus országokból száműzött szerzetesek, míg néhány évtized mulva megváltoztak a viszonyok és a rend újból föltámadt. Különben teljesen nem volt eltörülve soha, mert a számkivetett csapat Oroszországban a pápa beleegyezésével élhetett rendje alkotmánya szerint; ők képezték az összekötő kapcsot a régi és az új Társaság között.

Hell lelkének ez a csapás kimondhatatlanul fájhatott. Különben rendkívül élénk, színes, fordulatos stílusa elegikus hangokat pendít meg, valahányszor érinti ezt a szomorú eseményt.**

* A nevezett templom Bécsben mint "Kirche am Hof" ismeretes.
** Ez annyira föltünő volt, hogy az igért nagyszabású műnek, az "Expeditio litteraria ad polum Arcticum"-nak meg nem jelenését több oldalról lelki lehangoltságának tulajdonították; e magyarázat ellen azonban erélyesen védekezett, a munkához szokott embert a legérzékenyebb csapások sem tarthatják vissza a munkától, sőt inkább ebben találja megnyugvását. A kiadás elmaradásának oka szerinte kizárólag abban keresendő, hogy a rend eltörlése után a sok teendőhöz még segédje sem volt, nem is tekintve az anyagi segélyforrás elapadását.

31

Különben hadd halljuk őt magát egy levele nyomán, a melyet a Vicarius Generalis megválasztására egybegyűlt rendtársaihoz Oroszországba intézett.

Brzozowszki úgy állítja be Hell levelét, hogy először hálatelt szívvel megemlékezik a minden oldalról érkező gratulácziókról abból az alkalomból, midőn az elárvult rend P. Lenkiewicz személyében ismét általános főnököt kapott. Utána idézi P. Hell levelét; szövege a következő: *

Mintán a Polockból érkezett levélből megtudtam, hogy Fehéroroszországban fönnálló Társaságunk főtisztelendő P. Lenkiewiez Gábort rendfőnöki hatalommal biró Vicarius Generalissá egyhangulag megválasztotta, szavakkal le nem írható öröm fogott el. Végtelen hálát adok a jó Istennek (Deo ter Optimo Maximo), hogy néhány évvel ezelőtt, midőn a főtisztelendő Atya Bécsben tartózkodott, látásból és különösen kedves, jámbor modoráról volt szerencsém őt, ha még oly rövid időre is megismerni. Bárcsak megengedné a jó Isten, hogy előrehaladottabb koromra való tekintettel (aetate iam provecto) életemet az ő atyai kormánya alatt fejezhetném be Fehéroroszországban. De remélem, hogy lelkileg (animo et spiritu), ha testileg nem, az leszek Isten szeme előtt, mintha ő Főtisztelendősége atyai főhatósága alatt állanék. Ama szerencsétlen végzés kihirdetése után az első pillanattól kezdve így gondoltam és így vélekedem mindig:

* Ex historia S. J. Russiacae. P. II. anthore Ignatio Brzozowski S. J. (A kézirat másolata Anschütz S. J. szerint a rendnek prágai társházában található).

32

A tudós. Ha a tudomány embere, mint ilyen, irt volna epitaphiumot, bizonyára Hell sokoldalú képzettségét emeli ki. Általános műveltségéről első sorban az Ephemerides Astronomicae kötetei tesznek tanúságot. A kellő gyakorlottsága is megvolt, mert ha valaki egész életet tudományos vizsgálódásokban tölti, erre is szert tehet. A legmagasabb helyről éppen őt éri a vardői útra való meghívás. A fontos megfigyelésre, amelybe a tudós világ oly vérmes reményeket helyezett, a legalkalmasabb állomást – bizonyára nem véletlenségből – Hell számára jelölték ki.

Tudományos működése annál szebb fényben tűnik föl, minél önzetlenebb volt. Anyagi érdek távol állott tőle, a tudomány nem volt számára jövedelmi forrás, nem volt lépcső magasabb állások elérésére. Mikor a legkedvezőbb föltételek mellett Angolországba kapott meghívást, nem fogadta el.

Világhírű tudósok méltó társukat látták benne; hadd halljuk csak néhány tudós csillagász ítéletét. De Lalande levélben értesíti tudósunkat, hogy a francia Akadémia teljes mértékben méltányolja működése eredményét, de ő is fölhasználta az alkalmat, hogy a nagy nyilvánosság előtt kitűnő dicsérettel írjon az Ephemerides Astronomicae folyóiratáról. Hell megfigyelései szerinte messze felülmúlják Pingré-éit.

Baudouin dicséri egyebek közt "de differentia meridianorum" szóló módszerét.

Luynes bibornok és hírneves tudós ismételten nemcsak az elismerés, hanem a legnagyobb csodálkozás hangján beszél Hell módszerének pontosságáról és irományainak magas színvonaláról.

Hasonlóképpen írnak Chappe, Clairaut és többen mint ez az "Irodalomtörténeti Közlemények"-ben (1893. 215–222. old.) bővebben olvasható.

Weiss, a bécsi egyetemi csillagvizsgáló intézet néhai igazgatója, tudósunkat korának "egyik elsőrendű és igen derék astronomusának" nevezi.

33

Tudománya előtt uralkodók is meghajoltak, mint például Mária Terézia, a dán és lengyel király.

Szaniszló Ágost lengyel király Helltől kért megfelelő műszert a bolygók megfigyelésére. Elismerése jeléül olyan jutalmi éremmel tüntette ki, a milyent csak a legkiválóbb férfiaknak szokott volt adományozni. A meleghangú kísérő levél így szól:

"Főtisztelendő Úr! A mozgó tető mintáját, melyet nekünk küldött, hogy az égi mozgások kényelmesebb megfigyelésére a mi csillagvizsgáló tornyunkat is hasonlóval láthassuk el, néhány nappal ezelőtt vettük kezünkhöz. Nagy örömünk tellett benne és pedig nemcsak azért, mert a tudományok tekintetében legérdemesebb férfiú, a most élő csillagászok dísze annak az alkotója, hanem azért is, mert mi a híres felfedezőben irántunk kíváló hajlamot és buzgóságot tapasztaltunk arra nézve, hogy a tudománynak országunkban való e]őmozdításában nekünk segédkezet nyújtson. De ez, tudós Főúr, nem első bizonysága azoknak az érdemeknek, a melyeket előttünk és országunkban szerzett: országainkban már számos, bizonyára nem tekintélynélküli mathematikust mutathatunk fel, a kik vagy Bécsben az Ön vezetése alatt nem minden dicsőség nélkül végezték a nehéz tanulmányokat, vagy miután tanulókból maguk is ügyes tanítókká lettek, utasításaik által a csillagokhoz vezető ösvényt sok másnak is kijelölték. Mi ezért irántunk való amaz állandó buzgóságára, hogy érdekünkben fáradozzék, mindig hálával fogunk megemlékezni. Különben azt, a mit mi Önnek rokonszenvünk bizonyítékául küldünk, ne annyira értéke szerint becsülje, mint inkább szeretetünk nagysága jelének tekintse, legforróbb óhajtásunk lévén, hogy Isten az ön magasröptű és oly hosszú idő óta a csillagoknak szentelt szellemét műveinek folytatására még sokáig tartsa meg minden frisseségében és erejében. Stanislaus Augustus, Lengyelország királya."

Az eddigiek után tehát nyugodtan azt állíthatjuk, hogy Hell mint ember szép jellemű, mint tudós korának egyik elsőrangú férfia volt. Tudományos működésével még elég alkalmunk lesz foglalkozni. Tévedni ő is tévedhetett egyes tudományos kérdésekben, mert korának gyermeke volt és sokszor éppen a legnehezebb problémákat tűzte ki tanulmánya czéljául, a melyeknek minden kifogástól ment megoldását még ma sem ismerjük. Hiszen soha sem lehet eléggé hangoztatni, hogy a tudományos álláspontokat mindig csak az illető kor színvonala szerint szabad megítélni; ez a méltányosság követelménye.

Mennyit beszélnek manapság a miliőről! Nos, állítsuk be Hell Miksát is a 18. századbeli miliőbe, abba a korszakba, midőn a gyakorlati tudományok úgyszólván gyermekéveiket élték.

34

Az ilyen ismeretek fejlődésével csak úgy vagyunk, mint az emberével. A gyermekben mintegy csirájában szunnyadoz a képesség, az ifjú próbálgatások és tapogatózások útján halad tovább. Nem ok nélkül mondja a latin közmondás: "Errando discimus". A természettudományok közül is majdnem mindegyiknek át kellett esnie a gyermek- és az ifjúkoron. * Most sok tudományra nézve azt hiszik, hogy végleges megállapodásra jutottunk. Az utókor talán másképpen ítél. Sokkal kedvezőbb helyzetben vagyunk az elvont tudományokkal, a melyek csak gondolkodó észt tételeznek föl.

Nem sajnálhatjuk le a régi tudósokat, a kik a geocentrikus világrendszert megdönthetetlen igazságnak vették. A mai kor tudósai néha óvatosabban védik álláspontjukat, mert ezt manapság a tudományos illem követeli; de meg azért is, mert az elmúlt idők botlásain okulva, jobban érzik a tévedés lehetőségét.

De magát az írásmódot is csak az akkori, nem pedig a mai kor szokásaival szabad összemérni. Akkor ugyanis a tudományos álláspontok megvédésénél néha legalább a mai fölfogás szerint – a kelleténél nyomatékosabb, vagy mondjuk – szerénytelenebb hangnemmel éltek; ilyen hibák azonban nem ritkán a mai korban is előfordulhatnak. Mindamellett tudósunk a durva és sértő hangnemtől mindig távol állott.

Igaza volt Scherernek, mikor azt mondja: "Hell gehört zu denjenigen verehrungswürdigen Männern, welche zu besitzen Wien sich glücklich schätzen darf." És mi hozzátehetjük még: Hazánk büszke lehet, hogy ily férfiút adhatott a világnak.

Jegyzet.

Az életrajzi adatoknál és részint Hell irodalmi működésének méltatására használt főbb források a következők:

1. Bibliotheca scriptorum Societatis Jesu olim Austriae – Ab anno MDLIV. ad nostra tempora. Pars I. A–H. Cura et labore Michaelis Antonii Paintner Hung. Sopron; Praep. B. M. V. Annunc. de Ráthót, Canon. Jaurin. (pp. 304–327.)

* A 16. és 17. században az astrologia babonája hátráltatta a csillagászat fejlődését. Még a nagy Kepler is panaszkodik: "Es ist wohl diese Astrologie ein närrisches Töchterlin; aber du lieber Gott, wo wolt ihr Mutter, die hochvernünftige Astronomia bleiben, wenn sie diese närrische Tochter nicht hette ––– Und sind der Mathematicorum salaria so gering, dass die Mutter gewisslich Hunger leiden müsste, wenn die Tochter nichts erwürbe."
V. ö. Natur und Offenbarung. 49 B. 3.

35

Ez a kézirat különösen azért értékes, mert az író Hell Miksával való személyes érintkezéséből is menthette az adatokat. Az eredetit a pannonhalmai főapátság levéltárában volt alkalmam megtekinteni.

2. Franciscus Scherer. Biographien der Professoren allr 4 Facultäten der Wiener Hochschule von den frühesten Zeiten bis zur Gegenwart (azaz körülbelül 1840-ig). Bécs, udvari könyvtár, kéziratgyűjtemény. 13948. sz.

A nevezett író valószínűleg azonos azzal a Scherer Ferenczczel, a ki 18l6-ban Fehéroroszországban lépett be a Jézus-Társaságába, utóbb Tarnopolban, Gráczban és Linzben folytatta áldásos működését. Elég alkalma volt, hogy az életrajz megírásánál a szóbeli hagyományokat is fölhasználhassa.

3. A rendtartomány hivatalos katalogusai.

4. De Backer-Sommervogel, Biblioth. de la Compagnie de Jésus. Bibliogr. II. 96–109., III. 2245., IV. 237.

5. Horányi. Memoria Hungarorum II. 81.

6. Hormayr. Österreichischer Plutarch 1807. IX.

7. Ersch und Gruber. Allgemeine Encyklopädie der Wissenschaften und Künste 1829. II. Sect. V. Abt. 152.

Egyéb, inkább összehasonlítás czéljából használt művek fölsorolásától eltekintünk.

III. FEJEZET.
Hell anyagi hagyatéka.

A Jézus-Társasága föloszlatása után (1773-ban) megszűnt az a jogi kapocs, a mely eddig rendjéhez fűzte, életének hátralevő éveit mint világi pap töltötte. Így visszanyervén szabad rendelkezési jogát, élete estéjén végrendeletre is kellett gondolnia; ez az irat nem egy oknál fogva érdekes. Idézzük első sorban a végrendeletnek magyarra fordított szövegét: *

* Eredetijét Bécsben találtuk. Landesgericht für Civilsachen 2. – 1312. Registr.

36

Másodszor: holttestemet keresztény-katholikus szokás szerint temessék el és halálom után szegény lelkemért több pap azonnal mondjon száz sz. misét, a mint végrendeletem végrehajtója ezeket köztük kiosztja, a mire 50 forintot hagyok.

A végrendelet szövege idegen írás, de nevét természetesen ő maga írta alá. Reszkető keze-írása és a ferdén rótt betűk arra vallanak, hogy gyönge keze már alig birta a tollat.

Ugyanabban a fasciculusban találtam a bécsi Landesgericht-ban halála után maradt vagyonának hivatalos kimutatását. Korrajzi szempontból is érdekes ez az okirat, bizonyítéka annak, milyen szerényen élt, milyen szegényesen halt meg a 18. századnak egy világhírű tudósa, egyetemi tanár és udvari csillagász. Ezt is fordításban közöljük; nehogy a sok idegennyelvű idézet túlságosan tarkítsa a magyar szöveget.

37

A végrendelet anyagi része.

Hogy ez így és nem másképpen van, erről papi becsületemre és saját névaláírásommal és pecsétemmel ezennel tanúskodom.

Rauscher ker. János
világi pap.     

Bécs, május 31. 1792.
      (S) [pecsét]

A végrendeleti fasciculus borítéklapján Hell lakása így van bevezetve: "Wohnung: No. 779 im universität Haus in der Bäckerstrassen." A borítéklapnak második oldalán azt olvassuk, hogy közelebbi rokonai ismeretlenek, harmadik oldalán meg vannak említve a tanúk, ugyanis Penkler József báró és Triesnecker Ferencz adjunctus, a negyedik oldalon ez áll bal felé:

"Aufzubehalten und Abschriften zu erteilen.
Exec. Comm. Magistrat. Wien
Április 14-én 1792.
Jungen."

E mellett jobbra:

"Magistrat
der k. k. Haupt- und Residenzstadt Wien
Sperrs-Relation."

(Miről szólnak az okmányok.)
Április 19-én. 1792.

A szorosan vett végrendeletnek szövege egy egész ívnek első és második oldalára van írva, a harmadik oldal üres, a negyediken

* Az összeadásnál figyelembe veendő, hogy a forintnak akkor még hatvan krajczárja volt.

40

ismét Hellnek és két tanúnak sajátkezű aláírása látható és ezenkívül még néhány hivatalos jegyzet van hozzáfűzve.

Rauscher általános örökös iratai közül ott van papszentelési bizonyítványa, amely így van szövegezve: "Geweiht von Franz Anton Marxer, Episc. Chrysopolitanus, dem verstorbenen Generalvikar von Wien; 1773, 7. November Subdiakonat;. 14. November Diakonat; 30. November Presbyterat (in seiner Hauskapelle)

den 4. Juni 1792."

Mint ennek az okmánynak kiállítója szerepel "Edmund Maria Graf v. Artz, Generalvikar von Wien."

A végrendeletvégrehajtó bizottság annak rendje és módja szerint csak akkor adhatta ki a végrendeletben foglaltakat, ha az örökös is pontosan beszámol a megmaradt vagyonról és ennek terheiről; az utóbbiakról a Deducenda czíme egészíti ki a kimutatást.

Rauscher beszámolója.

Bécs, május 31-én. 1792.

Rauscher ker. János m. p.
világi pap.        

41

Ennyit a végrendelet anyagi részéről. Az évi jövedelem és a személypótlék megnevezéséből azt látjuk, hogy Hell anyagi helyzete a pénz akkori értéke szerint tetemesen javult. Általános örökösére mindazonáltal kevés maradt; hiszen már életében voltak örökösei, ugyanis a szegények, a kik ajtaján sohasem kopogtattak hiába.

Rauscher 1792. május 15-én mint örökös a következő hivatalos beadványnyal jelentkezik:

"Miután Hell Miksa úr, az elhalálozott cs. csillagász és a csillagászat tanára, folyó évi márczius 24-én szerkesztett és törvényesen kihirdetett végrendeletének 6. § -a alapján engem mint általános örököst jelölt meg, ezennel a nekem szánt örökség átvételére a hivatalos eljárás és törvénykezés mellőzésével jelentkezem.

Kérem ennek az örökösödési igényemnek elfogadását és fenntartását."

Ugyanez év június 19-én a bécsi magistratus már intézkedik, hogy az örökség kiadassék azzal a záró megjegyzéssel, hogy ebből az elemi iskolai alapítvány javára még a 2 forintnyi törvényes járadék fizetendő. Végre augusztus 16-án jelenti az illető hivatalnok, hogy a fölszólításnak eleget tett.

A rendtartomány hivatalos följegyzései és katalogusai szerint Rauscher a karintiai Rosenbach községben született, 1764. október 14-én belépett a Jézus-Társaságába, 1773-ban, tehát a rend eltörlésének évében a bécsi kollegiumban találjuk őt, a hol a theologiai tanfolyam első évét végezte. Fölszentelése után mint világi pap először Bécsben működött, onnét nemsokára Augsburgba költözött; innét származik az "augsburgi jezsuita" elnevezése.

Itteni tartózkodása alkalmával tudomására jutott, hogy volt szerzetesrendje Katalin czárné pártfogása alatt és a legfőbb egyházi engedélylyel Oroszországban tovább is fennáll. Vonakodás nélkül ismét visszalépett rendjébe és elköltözött a fehéroroszországi Mohilew városába, ahol a rend ujonczháza volt. 1798. januárius 30-án az oroszországi Polockban utolérte a halál még alig 50 éves korában. Aránylag korai elhalálozásához a rideg éghajlat is hozzájárult, különben is egész életén át betegeskedett.

42

IV. FEJEZET.
Hell szellemi hagyatéka

Arra a kérdésre, mi mindent vett át Rauscher örökségképpen, nem oly egyszerű a felelet. Hell ugyanis nemcsak szerény anyagi, hanem sokkal értékesébb szellemi hagyatékot is adott át az utókornak. Ide a nyomtatott könyveken kívül a kéziratok tartoznak. Fölmerül tehát a kérdés, mi lett az utóbbiakkal.

Littrow így kezdi utóbb említendp művének bevezetését: "P. Hell hátrahagyott kéziratainak egy része Münch-Bellinghausen György báró úr birtokában volt, a kire nagybátyjától, néhai Penkler József bárótól, Hell buzgó pártfogójától és barátjától szállottak." Nem valószínű, hogy a csere még Penkler életében történt, mert sokkal nagyobb kegyelettel viseltetett a volt udvari csillagász iránt, hogysem ilyesmire ráállott volna.

A kéziratok sorsa. Ámde hol maradt a másik rész? Paintner azt írja, hogy Rauscher az örökség átvételére Augsburgból Bécsbe utazott és a kéziratokat utóbb magával vitte Mohilew-ba. A bécsi csillagvizsgáló intézetben magukra a kéziratokra nézve találtam egy régi, elég óvatos följegyzést, a mely a Venus átvonulásáról szóló kopenbágai kiadásnak fedéllapján olvasható; ez így szól: "Hell halála után állítólag egy Rauscher nevű augsburgi jezsuita a sok kéziratot és első sorban az Expeditio Litteraria ad polum arcticum-ot Mohilew-ba vitte, a mely Oroszországban fekszik."

Midőn 1916-ban Hellnek szellemi hagyatékát újból és újból átvizsgáltam, nekem is kételyem támadt, vajjon teljes-e az a 4 kötetes kéziratgyűjtemény. A teljesség ellen a következő okok látszanak szólni:

1. Egyes évekhez hiányzik a levelezés, más években megvan, még pedig nem kis mennyiségben.

2. Feltűnően sok rosszul írt fogalmazvány van közte, kevesebb a nyomdának szánt tisztázat. Ez hol maradt, ha ugyan a szerző ezt a kinyomatás után is megőrizte?

3. Találtam ott egy nyomtatott lapot, amelyen a könyvkereskedő az Expeditio litteraria ad polum arcticum tervezetét hirdeti. Egyes pontjaihoz "iam habetur" megjegyzés van hozzáfűzve. Minthogy ezek csak sebtében és czeruzával írt széljegyzetek, nehéz

43

eldönteni, vajjon ez Hell kezeírása, de legalább hasonlít hozzá. Kérdés, ki volt-e ez már mind dolgozva és ha igen, hova lett?

4. Az a kérdés is feleletre vár, hogy és miként kerülhetett a kéziratoknak csak egy része Penkler báróhoz.

Megkapta-e talán még Hell életében emlék gyanánt, vagy osztozkodott-e vele Rauscher Hell halála után? Sem az egyik, sem a másik föltevés nem valószinű, mert mindenki beláthatja, hogy csak az együtt maradt kéziratoknak van értékük. Vagy átadta-e talán Rauscher az egészet Penkler báró kérésére? Az utóbbi a legvalószínűbbnek látszik, mert először: nagyon hihető, hogy Hell halála után tényleg több kézirat nem maradt; azok az okok ugyanis, a melyeket a kéziratok nem teljes volta mellett hoztunk fől, csak gyanút kelthetnek, de nem teljesen meggyőzők. Másodszor: midőn Rauscher az általános örökös Oroszországba költözködött, az akkori utazás nehézségei miatt fölösleges podgyászt alkalmasint nem akart magával vinni, főleg azért, mert a mostoha és mozgalmas időviszonyok miatt úgysem lehetett a földolgozásra gondolni. Azért talán a közeli visszatérés reményében az egészet Penkler báróra, mint olyanra bízta, aki kegyeletből is lelkiismeretesen vigyáz rájuk. Hogy egyes szerzők mégis Rauschert jelölik meg mint a kéziratok tulajdonosát, a kivel azután részben nyomuk veszett, ennek nagyon egyszerű a magyarázata. Szerintök ugyanis a kéziratoknak is okvetlenül az általános örökös birtokába kellett jutniok és így nála maradtak volna. Elment Mohilew-ba, tehát oda is elvitte; elment Polock-ba, oda is magával vitte. Ezt az egyik magától értetődőnek tartotta, a másik ugyanezt hűségesen utána mondta, mint ez hasonló esetekben számtalanszor elő szokott fordulni.

Pedig senki sem látta, hogy Rauscher elutazása előtt a kéziratokat is becsomagolta, de még magától az örököstől sem találunk róla semmiféle említést.

Ha Rauscher tényleg Oroszországba vitte volna Hell kéziratainak egy részét, akkor most már hasztalanul keresnők. P. Anschütz is hiába kutatott ebben az irányban. Gondoljuk csak el, hogy midőn a jezsuitákat 1820-ban az egész orosz birodalomból kiűzték, az egyeseknek sokszor a legszükségesebbek összeszedésére sem adtak időt, a könyvtárakat ott kellett hagyniok, a mint voltak. Elképzelhető-e, hogy az oroszok csupán kegyeletből megőrizték volna a számukra úgy is értéktelen iratokat, holott éppen akkor még művelt országokban is az irodalmi hagyatékokat sokszor könnyelműen elprédálták?

44

Továbbá bízvást föltételezhetjük, hogy Hellnek szellemi termékei mindenesetre nagyobbrészt nyomtatásban láttak napvilágot; hiszen mint az Ephemerides Astronomicae szerkesztőjének bő alkalma kinálkozott gondolatainak értékesítésére és így nem kellett a tudományt magába fojtani. Ha azonban a kéziratoknak egy része mégis elkallódott volna, fölösleges mindig Rauscherra hivatkozni. Tegyük föl, hogy tényleg sokkal több kézirat került Penkler báró kezébe. Ő mindenesetre kegyelettel őrizte a hagyatékot. Vajjon az utódok is ugyanezt tették-e, nem tudjuk. Talán ismételten kellett a kéziratgyűjteménynek vándorolnia, míg Münch-Bellinghausen birtokába ment át. Már a közönséges lakásváltozásnál és a vele kapcsolatos hurczolkodásnál mennyi veszélynek vannak kitéve olyan dolgok, a melyeknek értékét a tulajdonosok nem értik meg! Különben akármint áll is a dolog, a meglevő kéziratok és még inkább a nyomtatott kiadványok teljesen elegendők arra, hogy Hell működéséről helyes ítéletet alkothassunk magunknak.

A bécsi egyetemi csillagdán levő kéziratok. A négy kéziratos foliokötet közül az első és a második az 1769. évi Venus-átvonulást és az utazási naplót tartalmazzák. Az utóbbi ugyan Sajnovics János tollából származik, de tartalma inkább Hell tevékenységére vonatkozik. A negyedik kötet kevésbbé fontos; tartalmából annak helyén külön méltatják, a mit Hell Béla király Anonymus-áról és a magyarok eredetéről ír. Az ennél tartalmasabb harmadik kötet különösen nyomtatott értekezések kézirataiból és több kiadatlan iratból áll. Nem lesz fölösleges, ha ezennel rövid áttekintést nyújtunk róla:

1. Elogium Rustici Tyrolensis Celeberrimi Petri Anich, ex relationibus authenticis manuscriptis R. T. Ignatii Weinhart S. J., Anichii professoris et directoris, concinnatum et adnotationibus illustratum a P. Maximiliano Hell S. J. Az egész némi kihagyással vagy kibővítéssel az 1767-ik évi Ephemerides Astronomicae függelékében jelent meg. Anich e szerint valami csodaember, a ki a maga emberségéből alacsonyabb sorsból fölküzdötte magát és a természettudományokban rendkívüli jártasságra tett szert.

2. De parallaxi Solis ex observationibus transitus Veneris anni 1769. Vitairat ez, a mely de la Landenak szól és majdnem változatlanul az 1773-ik évi Ephemerides-ben található.

3. Theoria nova lucis Borealis (Ephemerides Astr. 1777-ben). Erről a rendkívül érdekes problémáról utóbb még hosszasabban lesz szó.

45

4. Értekezések töredékei, a melyek közül magyar vonatkozása miatt az Observationes Astronomicae in observatorio Regio factae című jelentés válik ki. Magukat a megfigyeléseket Taucher Ferencz rendtársa a nagyszombati csillagvizsgáló intézetben végezte 1782-ben. Utóbb az Ephemerides-ben is megjelentek 1786-ban (Appendix pag. 142 sqq.). Ugyanott található a földrajzi hosszúságoknak és szélességeknek északi útján eszközölt megfigyeléseiről szóló kézirat. (Ephemerides 1791. App. pag. 301. sqq.)

5. De Sinensium imposturis. Vitairat, a mely meghurczolt rendtársainak védelmére kel. Pray rendtársa és történetíró fölkapta az ügyet. Pray és Hell levelezése sokat tartalmaz a Cetto-féle vádakról, a melyekkel az utóbbi a jezsuitáknak kínai működését illette.

6. Töredékek az Expeditio Litteraria-hoz, a Ghelen-féle könyvkereskedésnek két nyomtatott franczia levele, továbbá egy hosszú lélegzetű nyomtatott Entwurf der ganzen Reisebeschreibung nach dem Nordpol a következő ajánlattal:

46

Az első történelmi kötet ismét három részre tagolódik; az első P. Hell úr és uti társa egész utazásának pontos és elolvasásra méltó naplóját közli. A második Lappországot és Finnmarkent irja le, részletesen kiterjedve mindarra, a mi a lappokra vonatkozik. A harmadik a lappok és magyarok nyelvéről, a lappok származásáról és a magyarok őshazájáról tárgyal.

7. Theoria ascensus et descensus Mercurii in Barometris. Ez nyilván az Exp. Litt. egyik fejezetét képezte volna; nem teljes és nincs kiadva. *

8. De ventis et eorum varietate: Töredék az Exp. Litt. Tom. II. P. V. c. 3. számára.

9. Előmunkálatok egy norvégiai térkép szerkesztéséhez. Ez is minden bizonnyal az Exp. Litt. számára készült, különben az 1791. évi Ephemeridesben (310. old.) is esik róla szó. A kéziratok közt található eredeti rajz Hellnek nem közönséges kézi ügyességéről tesz tanúságot.

* Ez a tanulmány tárgyánál fogva talán nagyobb érdeklődésre tarthat igényt. Hogy magyarázza Hell a levegő súlyának szabályos változásait? Eleve is biztosra vehetjük, hogy ő sem tudhatott többet, mint a mennyit ma tudunk annyi tanulmányozás és kísérletezés után; pedig ma sem tudunk sokat. Newtonnak egyik tételére támaszkodva így okoskodik: Ha a tengeri ár-apály a Hold vonzásában leli magyarázatát, akkor ugyanezt a törvényt a Földet körülvevő levegőre is szabad alkalmazni, sőt kell is, mert szerinte az ár-apály és a levegő súlyának változásai közt némi megegyezés tapasztalható. Akármilyen tetszetősnek is látszik ez az elmélet az első pillanatra, mégis a tudomány mai állása szerint elvetendő. Hiszen ha a barometer ingadozása általában a gravitatiótól eredne, akkor a Holdnak sokkal nagyobb ingadozást kellene kiváltania, a mint ez az ár-apálynál is észlelhető; továbbá az ingadozásnak okvetlenül a holdórák szerint kellene igazodnia, holott tényleg a napórákat követi; a Napnak valamelyik szakában állandóan eléri maximumát és minimumát.

A mi az állítólagos megegyezést illeti az ár-apály és a barometer-állás változásai közt, talán véletlen esetek összejátszására vezethető vissza.

Ime, készakarva közöljük azt, a miben Hell esetleg tévedett, mert így követeli ezt tudományos működésének jellemzése; megteszszük ezt máskor is. Nem csoda, ha nem látott tisztán olyan kérdésben, a melyre még ma is oly mély homály borul, mihelyest az ok és okozat közt való viszonyt kezdjük kutatni.

47

10. Dimensio geometrica Insulae Wardoe. (Exp. Litt. Tom. III. P. II. c. 7.)

11. Methodus observandi Declinationes acus magneticae per iter litterarium ad Polum boreum. Ez a mágnességi megfigyelések naplója, amelyekre vonatkozólag az 1793. évi Ephemerides-ben (354. old.) a következőket írja: "Observationes declinationum acus magneticae, tam Wardoehusii, quam per iter litterarium facile, una cum methodo, lineam Meridianam ab itinerante Astronomo sine notitia temporis, sine usu horologii, ex una altitudine Solis, ope quadrantis itinerarii observata, facile et exacte deducendi, reservantur pro materia fragmenti III. in Ephemeridibus nostris edendi."

12. Több évről szóló tudományos levelezés; többet közülük a könyv második részében lesz alkalmunk közölni.

A III. kéziratos kötet végéhez még több apró töredék van hozzácsatolva; köztük akad az a szellemes költemény, a melyet Hellnek Norvégiából való távozása alkalmával egy tisztelője intézett hozzá:

Sic suum Vale
canit

         26. Julii 1769.

Johannes Paus."         

Hogy Hellben költői ér is lüktetett, erről tanuskodik egy ugyanott található, hosszú német költemény az Uranus bolygóról. *

* Az Uranus Hell irataiban ismételten szerepel. Annak megértésére, mi köze volt hozzá, tudnunk kell, hogy éppen akkortájban fedezték fől az Uranus bolygót és még előbb (1735) a platina fémet. Hell az újonnan fölfedezett égi testet Uraniának nevezte el, míg mások az "Uranus" név mellett kardoskodtak azon régi szokást követve, a mely szerint a fémeket és a bolygókat egymással kapcsolatba szerették hozni. 1789 július 24-én azt írja Bugge-nak Kopenhágába, hogy az Urania nevét és jelét már majdnem általánosan elfogadták és ennek emlékére hat, platinából vert érmet kapott. A kopenhágai királyi archivumban Hell levelei közt két rézmetszet akad, a kérdéses érmeknek mintái. Hová tüntek el ezek, most már bajos eldönteni. Megjegyezzük azonban, hogy Hell javaslata az új bolygónak úgy nevére, valamint jelére nézve idővel leszorult; most már mindenki csak Uranus-ról beszél és a csillagászatban ismeretes jelét használja.

48

Kiválik még több csattanós epigrammája, a melyekkel Pray rendtársát tisztelte meg. Íme, kis személvény:

"Ad clar. Prajum
Hellius
In Epitheton Magna, quod in suo Poematio Augustissimo
= Nomini Catharinae II. meritissime apposuit.
Magnam dixisti Catharinam in Carmine: Magnum
Edicit Nummo Te Catharina suo
vel
Tu Magnam celebras Catharinam Carmine: Magnum
Et celebrem Nummo Te Catharina facit."

Az egész a nagy aranyéremre vonatkozik, a melylyel "Nagy" Katalin Pray érdemeit elismerte.

"Prayo Hellius
Te Vatem celebrat Vatum celeberrimus Ordo,
Te iam ter celebrem, quis neget esse mihi."

A magyarázatot Hell ezekkel a szavakkal adja meg:

"Ter celebrem 1. celebrem ipso suo Poematio. 2. celebrem dono nummi aurei per Ephemerides promulgato. 3. celebrem Versibus primorum Poetarum Denisii, Regelspergeri – celebrantium et Nummum et Poemation."

Ha még hozzávesszük a valószínűleg Vardöhusban végzett hőmérői megfigyeléseket és a "Parhelion singulare visum Haffniae 1770. die 30. Martii." színes rajzát (különös napudvar Kopenhágában), akkor a Hell-féle kéziratok III. kötetéről elég részletes képet nyújtottunk.

Az Expeditio Litteraria terve. A már többször említett "Expeditio Litteraria" megjelenését a mostoha körülmények – sajnos – megakadályozták. Az 1791-ik évi Ephemeridesében Hell részletesebben fejtegeti, hogy a terv meghiúsulásának oka csakis a megváltozott viszonyokban keresendő. Hadd közöljük ennek a résznek szövegét, amely visszatükrözteti lelkének elégikus hangulatát:

"A Jézus-társasága föloszlatása volt az oka, hogy csillagászi hivatalomnak és csillagászati teendőimnek összes segítő társait elveszítettem, a kiket a Társaság saját költségén tartott el és az évi Ephemerides Astronomicae-t egyesegyedül nekem kellett kiszámítanom és sajtó alá rendeznem; úgy a megfigyelések végzése és

49

összeállítása, mint a tudományos levelezés egész Európa csillagászaival (sőt a pekingiekkel is), továbbá minden egyéb csillagászati munka kizárólag az én vállamra nehezedett.

E nyomasztó körülmények között más nem maradt hátra, mint vagy lemondani a cs kir. csillagász hivataláról, ha ugyanis az Expeditio Litterariá-nak nagy, három kötetre tervezett művét be akarom fejezni, vagy ez a mű nem jelenik meg, ha ugyanis csillagászi hivatalomat (amelyet a Társaság fönnállása alatt segítőtársaktól támogatva viseltem) tovább akarom folytatni. E kettő között ingadozva és mind a két oldalról megfontolva az okokat, végre magamra nézve az isteni Gondviseléssel megegyezőnek találtam (amely ilyen körülmények közé helyezett), hogy az Expeditio Litteraria művét félretegyem és jobb időkre várjak; ha az isteni Gondviselésnek úgy tetszik, majd ezt a nagy munkát is befejezem.

Tehát tudományos elfoglaltságom közepette tisztán az idő, nem a pénz hiánya miatt (mint igen sokan helytelenül vélekedtek) kellett ezt a művet szekrényeimben befejezetlenül hagynom, noha már 1770 óta dolgoztam rajta és hat óv leforgása alatt három foliokötetben kellett volna megjelennie (mint ezt a bevezetőben megigértem); földrajzi térképek rézmetszeteire és egyéb, csakis az első kötetbe szánt képekre 2000 forintot adtam ki.

Jegyzetben hozzáfűzi: Akadhatnak mindazonáltal olyanok, akik ezt az őszinte és igaz vallomásomat olvasva, más ítéletet alkotnak rólam, azt mondván, hogy a tudós világot bosszúból akarom megfosztani az igen hasznos műtől, mert a Jézus-társaságát ellenségei eltörölték, mintha én közömbösségből semmiképpen sem szorgalmaztam volna, hogy az új előljárók és a tudományegyetemnek világi vezetői segítő társakról gondoskodjanak. Azoknak tehát, a kik ily helytelenül ítélnek, azt ajánlom és kérem őket (ha ítéletüket meg akarják javítani), mondom: ajánlom nekik, hogy az osztrák és cseh királyi kancellária levéltárába menjenek és tekintsék meg kérvényeimet (igen sok van). Él még a megboldogult Mária Terézia császárnónak néhány magasállású tanácsosa (Illustrissimi et Excellentissimi Consiliarii), a kiknél a Társaság föloszlatása óta ügyemet több éven át személyesen és írásban igen gyakran és minden erővel sürgettem. De az isteni Gondviselésnek úgy tetszett, hogy szívöket ne hajlítsa az én kívánságaim teljesítésére és az én sorsomat és a sújtott Jézus-társasága jövőjét az ő kezükbe tette le az isteni Gondviselés."

A rézmetszetes képek közül (iconismi aeri incisi) alkalom-

50

adtán egyeseket kinyomatott az Ephemeridesben; például a szóban levő kötethez (1791.) nyolcz is van csatolva.

A közölt sorokból is kisugárzik Hell állhatatossága, a melyben Penkler egyik kiváló jellemvonását látta. A legkellemetlenebb viszonyok között mindig csak az isteni Gondviselés kezét látja és ebből a tudatból meríté csüggedni nem tudó lelki erejét.

Horányi Elek a Memoria Hungarorum-ban (Pars. II. Viennae 1776. pag. 83. sqq.) egész terjedelmében közli a tervezett óriási mű fölosztását. Ez a tartalomjegyzék Paintner kézirati jegyzékével nagyjában megegyezik. A bécsi köziratgyűjteményben még egy német és latin nyomtatott tervezetet találtam; az utóbbi, úgylátszik, a Nova Acta Eruditorum Lipsiensium-ban jelent meg, az előbbi mindenesetre Bécsben.

Ha az ember irodalmi tervezeteknél mindig szem előtt tartja, mire képes, mire nem, akkor némi fogalmat alkothatuuk magunknak Hell általános képzettségéről. Igaz, hogy mint úttörő néha tévedett, mint ez másképpen nem is lehet, de még tévedéseiben is mindig zseniális. Linné is tévedett, például a fajok eredetére nézve, de ez nagy érdemeiből mit sem von le.

Noha a nagy alkotás az idők viszontagságai miatt nem jött létre, a tervrajz és az anyag már megvolt. Most már csak arról lett volna szó, hogy tapasztalatait és megfigyeléseit szerves egészszé fűzze össze.

Minthogy ez a tervezet bepillantást enged Hell tudományos tevékenységének műhelyébe, érdemesnek tartjuk ezt Horányi nyomán szóról-szóra közölni.

Az Expeditio litteraria anyagfelosztása.
Tomus I. Historicus. In tres dividitur partes. Pars I. complectitur diarium totius itineris. Pars II. destriptionem Lapponiae Finnmarchicae et quidquid ad Lappones pertinet. Pars III. tractabit de idiomate Lapponum et Ungarorum, de origine Lapponum et de patria natali Ungarorum.

51

52

53

54

in quantitatem compressionis telluris ad Polos inquirendi. Caput VI. Dimensiones ope barometri institutae montium ad Nordcap aliarumque celebrium Norwegiae Alpium itemque declivitatum fluvii Langen-Elv Norwegiam intercurrentis. Caput ultimum. Conclusio totius operis expeditionis litterariae ad Polum arcticum.

Már az életrajzi adatok közlésénél is azon voltunk, hogy a külső körülményeket alkalmilag kapcsolatba hozzuk irodalmi munkásságával s így itt-ott megemlékeztünk egyes sajtótermékekről, a nélkül hogy nyomtatott műveinek teljes felsorolását akartuk volna nyújtani. Azért hadd lássuk még a megjelent könyvek jegyzékét is. Ezt annál inkább tartjuk helyénvalónak, mert éppen Hell tudományos készültségét vonták kétségbe – még pedig az utolsó időben is.

Igy például a Kartographische Zeitschrift (1917 januáriusi füzet 7. old.) a bécsi csillagda történetéről és feladatáról értekezvén, Hellre vonatkozólag nemrégen a következő, bizonyára jóhiszemű, de semmiesetre sem tárgyilagos megjegyzést röpítette világgá: "P. Hell Miksa, a csillagvizsgáló intézet első igazgatója alatt, a ki csak durva (rohe) időmeghatározásokat és csillagelfödési megfigyeléseket végzett, ezek a visszás állapotok alig voltak érezhetők (ugyanis az építkezésről van szó), de már utódja P. Friesnecker Ferencz (recte: Triesnecker), a ki 1793-ban a csillagvizsgáló intézet igazgatóságát magára vállalta és megkísérelte, hogy a tudománynak igazi szolgálatot tegyen és haladásához közreműködjék, az intézet épületének és műszerekkel való ellátásának hiányát nagyon érezte."

Ephemerides Astronomicae. Az Ephemerides Astr. tartalomjegyzékéből is meggyőződhetik az elfogulatlan olvasó, hogy ott más is akad, mint csak durva (!) időmeghatározások és csillagelfödések megfigyelései. Sajnos, – az összes Ephemerides-ről érdemileg tárgyalni a jelen mű keretében lehetetlen, de másrészről mégis illő a bővebb ismertetés, mert ez a folyóirat Hell tudományos tevékenységének gerincze.

Talán úgy oldhatjuk meg a föladat nehézségét, hogy egy kötet részletesebb megismertetésének alapján bemutatjuk az egész folyóirat tárgyát és berendezését. Ezt az eljárást annál is inkább szabad követnünk, mert az egyik kötet természetszerűleg hasonlít a másikhoz; a főföladat mindig ugyanaz marad: ugyanis számot adni az égboltozat és légkör változó jelenségeiről. Az első évfolyamok legföljebb abban térnek el a későbbiektől, hogy utóbb az anyag

55

CZÍMLAP UTÁNZATA.

56

valamivel gyarapodott és az elsőkben még nem szerepelnek annyira a terjedelmesebb csillagászati értekezések. *

Vegyük tehát elő az éppen kezünk ügyében levő 1791-ik évi kötetet.

Rövid bevezető megjegyzések után mint egyik állandó rovatot itt is első sorban a csillagászati naptárt találjuk. Lássuk röviden, mit nyujtott ez tudományos szempontból.

Minden hónapnak 10 oldal van szánva a rendes nyolczadrétű műben az egyes napokra való adatokkal. Ragadjuk ki januárius havát.

* Az Appendix-ben megjelent tanulmányok külön lapszámozással vannak hozzácsatolva, a mi arra vall, hogy külön lenyomatban is láttak napvilágot, a mint ezt a nyomtatványok tárgyalása alkalmával is érintettük. Az Ephemerides-hez csatolt értekezések legnagyobbrészt P. Hell tollából származnak, csak néhányszor akadunk P. Pilgram czikkeire. A csillagászati észlelések mellett a metereologia is kellő figyelemben részesül.
Az alább ismertetett kötetben P. Triesnecker elmés tanulmányt közöl a föld alakjáról. Ideje volt, hogy tudós utódja is egyszer bemutatkozzék a világ előtt.

57

Jupiter mellékbolygóit természetesen nem lehetett minden hónapban ily módon megfigyelni.

Ezek után következnek a különböző csillagászati táblázatok, tartalmukról a 295-ik oldalon található elég részletes "Index Tabularum" számol be, úgy mint:

58

Tab. V. Correctio nodi Lunte, qui adhiberi debet pro Argumentis Tabularum Nutationum, in Longit. Ascens. rect. et Declinat. – pag. 156.
Tab. VI. Aequatio prima Ascens. rect. verae fixarum ob Nutationem Axis Telluris – pag. 156.
Tab. VII. Aequatio secunda Ascens. rect. verae stellarum fixarum ob Nutationem Axis Telluris – pag. 156.
Tab. VIII. Reductio Aberrationis maxim. ad actuales – pag. 161–163
Tab. IX. Nutatio fixarum in Declinationem – pag. 164
Tab. X. Correctio semper subtractiva a Nutationibus fixarum repertis per Tabulas VI., VII., IX., XIII. – pag. 165
Tab. XI. Aberratio Longit. stellarum fixarum – pag. 166–171
Tab. XII. Aberratio Latitudinis stellarum – pag. 172
Tab. XIII. Aequatio prima Longitudinis verae stellarum fixarum ob Nutationem Axis Telluris – pag. 173–174
Tab. XIV. Aequatio secunda Longit. verae stellarum fixarum – pag. 174
Tab. XV. Refractio media siderum stante Mercurio in Barometro ad 28 poll. et Therm. Reaum. ad grad. 10. – pag. 175
Tab. XVI. Variatio refractionis pro vario atmosphaerae statu expressa per denominatorem fractionis etc. – pag. 175
Tab. XVII. Refractiones astron. Parisiis et ad caput Bonae Spei. – pag. 176
Tab. XVIII. Parallaxis Solis ad ternos altitud. gradus – pag. 176
XIX. Augmentum diametri horizontalis Lunae ad quinos altitudinum gradus supra horizontem – pag. 177
Tab. XX. Parallaxis altitudinis apparentis Lunae ad singulos quosvis gradus supra horizontem – pag. 178–183
Tab. XXI. Conversio temporis primi mobilis in partes Aequatoris – pag. 184
Tab. XXII. Conversio partium Aequatoris in tempus primi mobilis – pag. 185
Tab. XXIII. Conversio partium Aequat. in temp. Solare med. – pag. 186
Tab. XXIV. Conversio temp. Solaris medii in part. Aequat – pag. l87

59

Tab. XXV. Correctio horae meridianae prodeuntis ex altitudinibus correspondentibus Solis sub Aequat. adhibenda I. ubique – pag. 188
Tab. XXVI. Correctio horae meridianae prodeuntis ex altitudinibus correspondentibus Solis sub parallelo 45. gr. adhibenda – pag. 189
Tab. XXVII. Correctio horae meridianae correctioni sub parallelo 45. substituenda – pag. 190–195
Tab. XXVIII. Correctio horae meridianae prodeuntis in altitudinibus corresp. Solis pro elevatione Poli Vindob. – pag. 196
Tab. XXIX. Differentiae meridianorum in tempore et in partibus Aequat. inter Observ. Reg. Univ. Vienn. et inter loca praecipua Telluris cum eorundem locorum Lat. seu elevat. Poli – pag. 197–201
Tab. XXX. Gradus correspondentes Thermometrorum usu receptorum suppositis divisionibus uniformibus – pag. 202
Tab. XXXI. Reductio Refractionum mediarum Tab. XV. ad refractiones varias secundum altitudines Barometri et Thermometri Reaumuriani in partibus pedis Viennensis supputata – pag. 203

Az imént fölsorolt táblázatok után következik az "Usus Ephemeridum et Tabularum Astronomicarum" összesen 90 oldalnyi terjedelemben. Könnyen érthető, hogy Hell folyóiratát nemcsak néhány szakavatott tudósnak szánta, hanem arra is törekedett, hogy e tudomány kedvelőivel is megértesse az ég titkait. Hadd találja benne a szaktudós, a mi neki való, de másrészről tengernyi száraz számhalmaz példáúl a kezdő csillagászok és tudománykedvelők számára nem birhatott oly nagy vonzó erővel. Életet kellett önteni a számokba. Ennek a már akkor is korszerű és lélektani szükégletnek a folyóirat eleget tesz második részében. Itt a szerző bővebben és tudományosan fejtegeti a megelőző táblázatokat, alkalmas gyakorlatokkal és útmutatásokkal megmélyíti a tudományt. 1757–1769-ig ez a gyakorlati rész szűkebb keretben mint "Introductio in usum Ephemeridum et Tabularum astronomicarum" szerepel, utóbb az "Usus Ephem. et Tab. astronom." czímét vette föl.

Ez állandó rovatok után a szerző rendszerint közzéteszi

60

saját csillagászati és metereológiai megfigyeléseit vagy értekezéseit. 1773-től kezdve még külön Appendix van a folyóirathoz csatolva egy vagy több tudományos értekezéssel.

Az 1791. évi Appendixnek első értekezése különösen földrajzi szempontból érdemel figyelmet. Északi expeditiója alkalmával ugyanis mindig fölhasználta az időt arra, hogy az egyes földrajzi helyek fekvésével tisztába jöjjön. Nem egyszer vette észre, hogy a régi Homann-féle térképek a pontosság dolgában éppen nem mintaszerűek. Saját megfigyelései Finnmarchia és Norvégia új térképének szerkesztésére voltak hivatva alapot szolgáltatni. Azt írja a szerző, hogy már vagy húsz év óta készen áll 38 ide vágó ábra, hatot közülök ez alkalommal nyomatott ki. Nem kevesebb mint 45 helynek földrajzi meghatározását találjuk ebben az értekezésben a megfigyelés elemeinek pontos kiszámításával; néha ugyanazt a helyet ismételten tette megfigyelés tárgyává. Rendkívül érdekesek azok a rövid, de jellemző leírások, a melyeket a szerző az egyes vidékekről nyujt; látni való, hogy Hellnek igazán mindenre volt szeme.

A kötet végén a szerző közli azokat a légsúly- és hőmérői megfigyeléseket a melyeket 1789-ben Bécsben végzett. Latin nyelvezete tetszetős, világos és a maga nemében klasszikus. Hell nyelvezete korának finomabb latinsága.

Érthető, hogy az Ephemeridesben kifejtett nézetei nem egy tudományos ellenfélt szereztek neki, az úttörés mindig nehéz munka, és mindenkor ellenszegülésre talál. Ha tárgyilagos volt mások részéről a hozzászólás, megfelelt rá; ha kevésbbé tárgyilagos volt, kitért a vágások elől. Sokkal nagyobb és önzetlenebb volt a tudomány iránt való szeretete, semhogy letörhette volna az ellenmondás. Még ha tudta volna, mit mivel vele majd évtizedek mulva egy Littrow, azt hisszük, még ez az előrelátás sem tántoríthatta volna el. Csak egy hatalomnak kellett engednie, a mely nálánál erősebb volt, csak az csavarhatta ki kezéből a tollat – a halál.

Jungnitz a nagyobb közönség számára is hozzáférhetővé akarván tenni a folyóirat tartalmát, utóbb kivonatban ismertette az Ephemerides Astronomicae-t. Latinul: Additamenta ad Astronomiam practicam ex diversis Observationibus, Dissertationibus et Methodis in Ephemeridibus Hallianis contentis. Tomi IX. Wratislaviae 1791–1794. Ugyanez a mű megjelent német nyelven is (Breslau und Hirschberg).

61

Egyéb nyomtatott művek. Ezek után chronologikus sorrendben összegezzük Hellnek egyéb nyomtatott műveit. Azt veszszük észre, hogy egyes szerzők könyveinek fölsorolásánál többé-kevésbbé hézagosan hozzák az adatokat.

1. Az első mű, amelyről biztos tudomásunk van, 1745-ben jelent meg ezzel a czímmel: Elementa Algebrae Joannis Crivellii magis illustrata et novis demonstrationibus et problematibus aucta. Vindobonae. Ez a Crivellius "Elementi di aritmetica numericae litterale" czímű művének javított és bővített kiadása. Ezt a művet, valamint a következőt már az életrajzi adatokkal kapcsolatban említettük.

2. Adjumentum Memorae manuale chronologico-genealogico historicum. 1750-ben a von Ghelen-féle könyvnyomda kiadványa, új bővített kiadást ért 1763-ban (München és Ingolstadt), 1772-ben negyedszer jelent meg, de még mindig névtelenül. Végre 1774-ben már saját neve alatt látott e kapós mű napvilágot mint: Adjumentum Memoriae man. chron. gen. hist. a P. M. Hell S. J. anno 1750 concinnatum, nunc ad annum 1773 continuatum et novis ab eodem auctore capitibus auctum. Editio V. Ex officina Gheleniana. Az adatokat későbben P. Mezburg S. J. l789-ig folytatta, míg Anton Edler von Geusau a művet németre fordítva 1797-ig egészítette ki.*

3. Compendia varia praxesque operationum arithmeticarum, itemque regulae aureae simplicis compositae etc. cumprimis ad usus mercatorum et civiles applicatae. Claudiopoli 1755.

4. Elementa mathematica naturali philosophiae ancillantia ad praefixam in scholis normam concinnata. Ez lett volna egy összefoglaló nagyobb mathematikai műnek általános czíme. Az I. rész 1755-ben jelent meg: Elementa Arithmeticae numericae et litteralis seu Algebrae. Claudiopoli, typis acad.**

* Ime néhány fejezet abból a műből, a mely a megalapítandó vagy a már megalapított kereszténységre való tekintettel röviden és áttekinthetően tárgyalja az emberiség történetét a világ kezdetétől egészen az ő koráig: 1. Anfangsgründe der Zeitrechnung. 2. Vom Zeitrechnungsanfang der Juden, Griechen, Römer, Christen. 3. Von den Jahren verschiedener Perioden, welche vornehmlich in den Zeitrechnungen eingeführt werden, und wie man eme Gattung derselben durch die andere finden kann. 4. Von den 7 Zeit altern der Welt. 5. Die ersten 23 Patriarchen. 6. Verzeichnis der römischen Päpste, von hl. Petrus bis Pius VI. 7. Gegenpäpste und Spaltungen. 8. Allgemeine Kirchenversammlungen etc.
** Sok érdekes adatot tartalmaz ez a könyv. Régibb okiratok kutatója például ott fölfedezheti az akkori pénznemeknek és s különféle mértékeknek sokszor szükséges, de ritkán található magyarázatát. Rendkívül érdekesek továbbá a különböző számjegyek magyarázatai. A szerző megfelel arra a kérdésre, miért jelezték a rómaiak az ötös számot V jegygyel, miért 100=X, 100=C, 1000=M stb. Egyúttal mintaszerű számtani példatárt szolgáltat, a mely modern nyelvre átültetve akár most is beválnék. Az anyag fölépítése és tárgyalása tekintetében elejétől végig logikus. Nem hiába tartották régente a mathematikát a philosophia kiegészítő részének.

62

5. Exercitationum mathematicarum partes tres. Vindobonae 1755. – Exercitationum mathematicarum partes tres, una cum exercitationibus arithmeticis et regula Rabbatae, Anatocismi * et juris civilis de quarta Falcidia. ** Viennae, Trattner 1759. Exercitationum mathematicarum pars 1. Exercitationes arithmeticae, quibus pertractantur varia compendia arithmetica, praxis regulae aureae quamplurimis quaestionibus oeconomicis et ad usum civilem ac mercatorum applicatis declaratae.

His accedit Regula Rabbatae, Anatocismi et juris civilis de quarta Falcidia ad usum privatum studiosae juventutis. Claudiopoli impressae, reimpressae Posnaniae, typis S. J. 1760.

6. Elementa Algebrae Authore R. P. Maximiliano Hell e S. J. Posnaniae, typis S. J. 1760.

7. Dissertatio complectens calculos accuratissimos transitus Veneris per discum Solis in tertiam Junii 1769 praedicti, methodosque varias observationem hanc instituendi. Viennae 1760.

8. Kurzer Unterricht der Oster-Feyer für den ungelehrten, gemeinen Mann, samt der gründlichen Wiederlegung einer Schrift, welche Herr Christoph Sigismund Schumacher, Calender-Schreiber in Dresden unter der Innschrift: Untersuchung der Oster-Feyer Von Anno 1700 bis 2500 verfasst u. anno 1760 in Druck gegeben hat. Wien, J. Th. Trattner, 1760. ***

* Kamatos kamat.
** Régi, az örökösödésre vonatkozó jogi kifejezés.
*** Schumacher, protestáns ember, a katholikusokat kinevette, mivel szerinte 1761 márcz. 22-én voltaképpen nem ülték meg a husvétet és hogy a nicaeai egyházi zsinat kánonjai vagy husvéti szabályai ellen cselekednek. A bevezetésből idézzük a mű tartalmát: "Was meine kurze Untersuchung für den gemeinen Mann anbelangt, habe ich selbe in 3 Kapiteln eingeteilt: das erste Kapitel enthält den wahren Verstand einiger Kunst- u. Calenderwörter, deren man sich in dem Unterricht notwendig gebranchen muss; das andere Kapitel handelt von der Juden-Oster-Feyer, als welche Abhandlung wiederum zu wissen notwendig ist, wenn man die katholische Oster-Feyer richtig verstehen will; das dritte Kapitel endlich begreift den kurzen Unterrieht der in der Röm.-kath. Kirche gebräuchlichen Oster-Feyer. Ich habe mit Bedacht diesen meinen Unterricht Frag- u. Antwortenweis für getragen, dieweil íeh diese in der christl. Lehre gebräuchliche Art für einen gemeinen Mann die leichteste erachte; aus nämlichen Ursachen habe ich mich auch der gänz gemeinen bürgerlichen Muttersprach bedienet."

63

9. Introductio ad utilem usum Magnetis ex chalybe. Viennae von Ghelen 1162. – Német kiadásban: Anleitung zum nützlichen Gebrauch der künstlichen Stahlmagneten. Vom P. Maximilian Hell S. J. Kaiserl. Königl. Astronom bey der Hohen Wiennerischen Universität im Jahre 1762. Wien, von Ghelen.

10. Transitus Veneris ante discum Solis anni 1761. die Astron. 5. Junii calculis definitus et methodo observandi illustratus a Max. Hell S. J.... Vindobonae, Trattner (évszám nélkül). – Ujranyomatva az 1762. évi Ephemeridesben és több külföldi szaklapban. Az Ephemeridesben kiadott Observatio transitus Veneris 1770-ben még egyszer jelent meg.

11. Tabulae Solares ad Meridianum Parisianum, quas novissimis suis observationibus deduxit vir celeberrimus Nicolaus Ludovicus de Caille... Cum supplemento reliquarum tabularum solarium, quas supputavit Maximilianus Hell Astronomus Caesareo-Regius. Editio post primam Parisianam anni 1758 altera et auctior. Vindobonae, Trattner 1763. Ujranyomatva az 1764. évi Ephemeridesben.

12. Tabulae lunares ad Meridianum Parisianum, quas supputavit vir Cl. Tobias Mayer. cum supplemento reliquarum Tabularum Lunarium D. Cassini, de la Lande et P. Hell, typis J. Th. Trattner, 1763 (Ephemerides 1764).

13. Tabulae planetarum Saturni, Jovis, Martis, Veneris et Mercurii ad Meridianum Parisianum, quas supputavit vir cel. D. Joannes Cassini .... correctis typi erroribus et adjectis tabulis perturbationum, aberrationum et nutationum D. de Lalande, D. Euleri, D. Mayer cum earumdem praeceptis concinnatis a P. Max. Hell. Viennae, 1763.

14. Dissertatio de Satellite Veneris a pluribus Astronomis viso, illusione optica. Viennae, Trattner 1765. (Ephemerides 1766). Újból megjelent az 1768. évi lipcsei Nova Acta Eruditorum-ban.

15. Elogium Rustici Tyrolensis Petri Anich Oberperfuessensis coloni, tomatoris, calcographi, mechanicarum artium magistri, geodetae, geographi et astrophili ad prodigium excellentis ex relationibus autenticis manuscriptis P. Ignatii Weinhart S. J. Anichii

64

professoris et directoris concinnatum et notationibus illustratum. Viennae, 1766. (Ephemerides 1767). A következő évben P. Weinhart ugyanazt Innsbruckban bővítve adta ki.

16. Observationes astronomicae ab anno 1717. ad annum 1752 a Patribus Soc. Jesu Kögler etc. Pekini (Peking) factae et a P. Augustino Hallerstein S. J. Tribunalis mathematici Praeside 1772 collectae ac in Europam missae. Ad fidem autographi Manuscripti edidit P. Hell. Viennae, Trattner, 1768.

Minthogy magát a könyvet nem tudtuk kezünkbe keríteni, megjegyezzük, hogy egyes szerzők, a kik ezt megemlítik, lényegtelen változással közlik a czímét.

17. Observatio transitus Veneris ante discum Solis die 3. Junii anno 1769. Wardoëhusii, Auspiciis Potentissimi ac Clementissimi Regis Daniae et Norvegiae, Christiani VII. facta et Societati Regiae Scientiarum Hafniensi praelecta a B. P. Maximiliano Hell e S. J. Astronomo Caesaro-Regio Universitatis Vindobonensis .... Hafniae, typis Orphanotrophii Regii, excudit Gerhard Giese Salicath 1770. (Ephemerides 1771). Ettől az ugyanabban az évben megjelent bécsi kiadás nem különbözik. Hövinghoff ezt a művet dán nyelvre fordította. A legbehatóbban és a legtudományosabban foglalkozott vele Newcomb "Discussion of observations of the Transits of Venus in l761 and 1769" czím alatt. *

18. Dissertatio de Parallaxi Solis ex Observationibus Transitus Veneris 1769. Viennae 1772. (Ephemerides 1773.)

19. Methodus astronomica sine usu Quadrantis vel Sectoris aut alterius cujusvis instrumenti in gradus circuli divisi, item sine notitia refractionis radiorum ope solius tubi, micrometro filari secunda indicantis et pede mobili instructo, elevationem cujusvis in continente siti loci accuratissime determinandi. Német fordítása a "Beytrage zu verschiedenen Wissenschaften" czímű vállalatban látott napvilágot. (Wien, 1775).

20. 1775-ben gothai minták szerint többféle naptárt adott ki, a melyek – úgy látszik, – nem maradtak az utókorra. Paintner a "Ritterorden-Allmanach, Physikalischer Allmanach, Chronologischer Allmanach, Kinder-Allmanach, Räthselkalender" czímű kiadványokról tesz említést.

21. Max Hell's Schreiben über die alhier in Wien entdeckte Magnetenkur, an einen seiner Freunde. Wien, 1775.

* Astronomical Papers, II. kötet, V. rész. Washington 1890.

65

22. Unpartheiischer Bericht der alhier gemachten Entdeckungen der künstlichen Stahlmagneten in verschiedenen Nervenkrankheiten. Wien, 1775.

23. Erklärung über das zweite Schreiben Herrn D. Mesmers die Magnetenkur betrefend an das publicum.

A három utolsót Szinnyei József "Magyar Irók" czímű műve után idéztük (IV, köt. 663. old.). Minden erőlködésünk mellett sem tudtunk az eredeti nyomára jutni. Magáról a kérdésről még külön lesz szó.

24. Von der wahren Grösse, die der Durchmesser des vollen Mondes zu haben scheint, wenn man ihn mit freyem Auge ansicht. (Beyträge zu den verschiedenen Wissenschaften, 1775.).

25. Az 1790-iki Ephemerisben megjelent Monumenta aere perenniora * a megelőző évben külön kiadásban jelent meg és ugyanabban az évben Jungnitz németre fordította a művet.

26. Sacharum praeservativum adversus scorbutum cum Epistola D. Albertiz Med. Doctoris.

A felsorolt művek lajstroma teljességre nem tarthat igényt.

Már más alkalommal is szó volt egyik hitvédelmi művéről, a Telescopium christiano-Hellianumról. Ugyanakkor idéztük Hellnek saját vallomását, hogy P. Merz-czel egyetemben hitbuzgalmi kiadványok szerkesztésében tevékenyen közreműködik. Kortársai előtt sem maradt ez egészen titokban, az egyházellenes táborban már

* Ennek a 40 oldalra terjedő és 4 képmelléklettel ellátott kiadványnak különös czíme némi magyarázatra szorul. A szerző arra emlékeztet, hogy nemcsak régente, hanem újabb időkben is egyes csillagképeket jeles csillagászokről vagy a csillagászat pártolóiról találunk elnevezve. Már pedig III. György angol király is rászolgált erre a kitüntetésre, mert 1. a keresztény vallást ápolta és megerősítette. 2. Cooknak hármas földkörüli utazása által úgy a csillagászatot, mint a természettudományi ismereteket terjesztette. 3. Fejedelmi támogatásával Herschelt boldoggá tette és az optikai művészetét tökéletesítette. 4. A csillagászati ismereteket Herschel megfigyelései és fölfedezései révén kibővítette. Ajánlja tehát a tudós világnak III. György nevének megörökösítésére a "Psalterium Gregorianum"-ot, a melyet 21 még gazdátlan, a Bika, Orion és Czet közt levő csillagból állított össze; az egész csillagkép Dávid hárfájához hasonlít.

A füzet második része Herschel csillagászszal foglalkozik; az égboltozaton neki is kíván emléket fölállítani, mert az Uranus-t (Uraniá-t) fedezte föl, továbbá Newton tubusait tökéletesítette és a csillagászatot sok új fölfedezésével előmozdította. Ezért javaslatba hozza a Tubus Herschelii major"-t az Ikrek fölött álló 16 csillagot tubus alakjára egyesítve; hasonmása a "Tubus Herschelii minor" a Bika feje és az Orion között.

66

hallatszott szórványosan az a panasz, hogy ő a csillagdai igazgatóság leple alatt más irányú működéssel is foglalkozik. Az ilyen irodalmi termékek után azonban a különféle kisebb-nagyobb könyvtárakban kutatásunk eredménytelen maradt. Az első pillanatra úgy látszott, mintha csak röpiratfélékről volna szó, érthető tehát, hogy ilyesmi idővel könnyen eiveszhetett. Ámde egy Prayhoz intézett és annak idején közlendő leveléből (1782. jún. 24.) kitűnik, hogy más magyarázata is van a kérdésnek.

Idézzük előbb vissza emlékezetünkbe a mozgalmas 18. század hetvenes és nyolczvanas éveit. Az elhaló Jansenismust különösen Ausztriában a nem kevésbbé radikális Josefinismus váltotta fől; az utóbbi az egyház ügyeibe való illetéktelen beavatkozásáról ismeretes. Mások tovább mentek, Francziaországban például már nyiltan izgattak az eddig fönnálló egyházi és társadalmi rend ellen, következménye a nagy franczia forradalom volt. Az új eszmék különböző alakban idővel majdnem egész Europában terjedtek el. Bécs akkor a szabadgondolkodóknak egyik főközéppontja volt.

Nem lehet csodálkozni azon, hogy Hell, mint elveihez ragaszkodó egyházi ember a mozgalmat nem nézhette közönbösen. Pray előtt föltárta aggodalmát, őszintén közli barátjával, mit tett eddig a fölforgató eszmék ellensúlyozására. Ugyanis iró-gárdát gyüjtött maga köré, megjelölte az írás anyagát, bizonyítékokat szolgáltatott hozzá, de főleg ömaga adott az írásra jó példát. Ha a részrehajló censura akadékoskodott, külföldön nyomatták ki irataikat; úgy látszik, leginkább Augsburgban. A kiváncsi nagy közönség így juthatott a fölvilágosító olvasmányok birtokába. Továbbá megjegyzi, hogy saját irományait sokszor más név alatt adta ki, mert ha az egyház ellenségei észreveszik, hogy ő csillagdai igazgató létére ilyen működést fejt kí, őt mint hivatalos embert könnyebben megakadályozhatnák benne és a jót nem terjeszthetné. Az írói körnek Hell volt a lelke, a kiadványok számát tekintélyesnek mondja. *

* Tudósunknak a római pápa előtt is nagy tekintélye lehetett, különben VI. Pius bécsi látogatása alkalmával nem fogadta volna külön kihallgatáson. 1782 junius 24-én Hell azt írja Praynak, hogy egyéb munka mellett nagyon igénybe vette a pápa jelenléte, "a kivel igen sok tárgyalni valója volt". Miről folyhattak a tanácskozások, az akkori zavaros egyház-politikai viszonyokra való tekintettel nem nehéz eltalálni. A pápa utazásának czélja ugyanis az volt, hogy Bécsben személyesen térítse jobb útra II. József császárt, a ki hatáskörét tisztán egyházi ügyekre is ki akarta terjeszteni. VI. Pius útja egész Ausztriában diadalmenethez hasonlított, Bécsben a magas látogatás híre akkora föltünést keltett, hogy a vidékről is oda özönlő embertömeg miatt éhinségtől vagy más zavargástól kellett tartani. Hell mindig tudatában volt annak, hogy nemcsak csillagász, hanem egyháza iránt is vannak kötelezettségei; papi minősége nem volt neki mellékes.

67

Ezen irodalmi tevékenységén kívül a bécsi csillagvizsgáló intézetben számos kéziratát találtuk az és magyarok történetéről; nyomtatásban való megjelenésüket főleg azért sem vonhatjuk kétségbe, mert Pray rendtársának is többszörösen emlegeti a kész anyag leendő kiadását. Hasonlóképpen Béla Anonymusáról is annyi tanulmányt végzett, hogy az alig maradhatott csupán kéziratban. Ha a nagy könyvtárakban meddőnek bizonyult is keresésünk, még mindig lehetséges, hogy akár valamelyik zúgkönyvtárban rejlik a keresett kincs.

Szóljunk első sorban az északi tudományos expeditio külső indító okairól, körülményes voltuk a vállalkozás fontosságára enged következtetni. Hadd lássuk, hogy jutott Hell ahhoz a szerencséhez és milyen messzemenő támogatásban részesült.

A dán király az északi expeditio érdekében. Az első lökés erre a vállalkozásra VII. Keresztély dán királytól indult ki, akár az ő fejében szülemlett meg e gondolat, akár mások sugallották azt. A terv mindenesetre tanúbizonysága annak, hogy a dán király a tudományok iránt érdeklődött.

Bernstorf titkos tanácsos és követségi főtitkár 1767 augusztus 18-án fölszólílja Bachoff bécsi dán követet hogy lépjen érintkezésbe Hell Miksával és tudakolja meg, vajjon hajlandó-e a Venus-átvonulás Vardő szigetén való megfigyelésére.*

* A kopenhágai iratok közt megtaláltuk annak a bevezető okiratnak franczia nyelven írt másolatát, a melyet ezennel közlünk:
– – – – "A király, mint a tudományok kedvelője és védője, elhatározta, hogy uralkodása alatt azoknak haladását pártolja és tudván, hogy a csillagászok számításai szerint a Venus bolygó 1769-ben a Napon át fog haladni, és kivánván, hogy ez az oly fontos átvonulás a csillagászat tökéletesítésére a legnagyobb pontossággal országának északi részén észleltessék, elrendelte, hogy én Excellentiádat azzal bízzam meg, hogy saját nevében óvatosan kutassa ki, vajjon P. Hell. jezsuita és híres csillagász hajlandó volna-e erre a czélra Ő Felsége költségén 1769-ben Wardoehuusba, egy a Jeges-tengerben fekvő helyre utazni. Ő Felsége ezt a helyet választotta, mert az Európában a legészakibb pont az összesek között, hol észlelni fognak. Saját csillagászai közül is küld majd néhányat, de P. Hell hírneve arra a kivánságra indítja, hogy ez a tudós ember azoknak feje legyen és munkájukat vezesse. Excellenciád jól teszi, ha minélelőbb formális szerződésbe bocsátkozik vele és iparkodik megtudni, milyenek a föltételei és kivánságai; ha nyilatkozik, utána majd értesít, hogy én a királynak számot adhassak és az ő határozott parancsát átvegyem. – – –"
Kopenhága, Rigsarkivet (állami levéltár). A német kancellaria hivatalos másolata szerint. Geheime Registratur. 1767. Fol. 229–1768. Fol. 53. és köv.
A kéziratban majd Wardoe, majd Wardoehuus fordul elő; ugyanis Vardő a szigetnek, Vardőhus a rajta levő erődnek a neve. – A sziget Norvégiának északi részén fekszik közel a Varangerfjord bejáratához.

68

Erre már szeptember 7-én megy a felelet Kopenhágába, a mely szerint Bachoff Hell Miksával személyesen tárgyalt; eredménye az volt hogy P. Hell ráállott a tervre, ha csak azok részéről nem lesz nehézség, a kiktől függ. Még fiatalnak látszik – írja Bachoff – és így elbírja az utazást. Az Ephemerides Astronomicae-t vagy már előre dolgozza ki, vagy másokat bíz meg szerkesztésükkel. Bachoff előtt kifejezte azt a reményt, hogy illetékes rendi előljárói sem fognak nehézséget támasztani, de hangsúlyozza, hogy a megfigyelő állomások földrajzi helyzetét pontosan meg kell előbb határozni, továbbá jókor kell a szükséges műszerekről gondoskodni. Bachoff megjegyzi, hogy Hell semmiféle tiszteletdíjra vagy fizetésre nem tart igényt és megelégszik azzal, ha csak az útiköltség terhétől szabadul meg.

Október 3-án további hivatalos utasítás érkezik Kopenhágából, hogy Bachoff gróf Hellnek mindenben kezére járjon, a mi az utazásra vonatkozik. Az elindulás időpontját a dán király Hellre bízza, a kinek erre nézve sok mindenfélét fontolóra kell vennie.

Október 12-én azt írják Bécsből, hogy Hell már készül az expeditióra és várja az udvar kegyes engedélyét, majd 19-én Bachof biztosítja Bernstorffot, hogy minden a dán udvar utasítása szerint történik.

Továbbá október 29-én azt írja Bachoff, hogy Hell Miksával újból tárgyalt és szívére kötötte a vállalat fontosságát, azért utazását ne halassza el az 1769-ik évre, különben Hell úr azon a nézeten van, hogy már a következő őszszel kellene indulni. Kaunitznál meg fogják tenni a szükséges lépéseket, hogy az udvarnál az utazási engedélyt sürgesse, egyúttal Hell ugyanabban az ügyben

69

majd általános rendfőnökéhez is fordul. Az előkészítő csillagászati megfigyelések már folyamatban vannak.

November 4-én Bachoff tárgyalt Kaunitz herczeggel, a ki igérete szerint majd mindent elkövet, hogy az udvarnál a szükséges engedélyt kieszközölje.

Deczember 10-án hivatalos jelentés érkezik Bécsből, hogy Hell általános rendfőnökétől az utazásra megkapta az engedélyt és már serényen dolgozik az Ephemerides következő két évfolyamának szerkesztésén. Fontos okoknál fogva Hell már a jövő év júniusában szeretne Kopenhágába utazni – annál is inkább, mert abban a hónapban ugyanott holdfogyatkozást is meg lehetne figyelni, a mi az északi látóhatár ismeretét tetemesen elősegítené.

Tudósítást várnak arra nézve, vajjon Hell ne utazzék-e el talán már május elején. Az útiköltségre nézve Bachoff azt hiszi, hogy a jezsuitáknak egyszerű életmódjára való tekintettel (la frugalité) 100 "ducat" is elég lesz a Kopenhágáig való utazásra.

Arra a kérdésre, mikor induljon Hell útnak, 1768 februárius 20-án érkezik Kopenhágából a felelet, a mely szerint a szükséges fölvilágosítások beszerzése után a dán király úgy dönt, hogy a bécsi csillagászok husvét után utazzanak el Kopenhága felé. A nyári hónapokat a dán fővárosban tölthetik, a mely alkalommal még jobban készülhetnek a tudományos expeditióra, a tél beállta előtt Trondhjembe mehetnek, ott csillagászati észleléseiket folytathatják, onnét pedig nem lesz nehéz idejekorán Vardő felé útra kelni. Tehát oda kell hatni, hogy a két bécsi csillagász április végén elindulhasson; Bachof ne sajnálja a pénzelőlegeket, mert annak idején majd megtérülnek.

Végre februárius 24-én Hell átvette a hivatalos megbízást a bécsi udvar részéről. *

* Az okirat szövege: "Ő Felsége (ugyanis Mária Terézia) a dán király Ő Felsége kívánságára, a melyet Bachoff gróf úr itteni követ előterjesztett és a cs. k. udvari és államtitkár a legalázatosabban benyujtott, már a mult hó 14-én legkegyesebben megengedte, hogy nevezett P. Hell a dán királyi csillagászokkal együtt a jövő évben beálló ritka csillagászati tüneménynek megfigyelésére Kopenhágába és onnét Wardoehuusba, Lappország legszélsőbb csúcsára mehessen el, minthogy ilyen csillagászatilag fontos esemény a sarkhoz lehetőleg közel jobban megfigyelhető és távollétében helyetteséről is történhetik intézkedés, annál is inkább, mert Ő cs. k. Felsége erre nézve fontolóra vette, hogy ez utazás megengedésével nemcsak a dán király Ő Felségének kedveskedhetik, hanem a csillagászati ismeretek gyarapítására is közreműködhetik, ezenkívül P. Hellnek ez a meghívása egyáltalában az itteni egyetemnek rendkívüli módon becsületére válik. Ez a legmagasabb elhatározás tudomásvétel és igazolás végett vele közlendő".
Az okirat felső szélén ez áll: Decret für den P. Hell astronomum.
(Bécs Haus-, Hof- und Staatsarchiv, Staatskanzlei. Wissenschaft u. Kunst fasc. 3/6.)

70

Már a következő napon jelentik Kopenhágába, hogy Hell az udvar részéről is megkapta a szükséges engedélyt az elutazásra és április végén útnak fog indulni. Bachoff értesítést kér, vajjon deczember 10-én tett indítványa az útirányt és úti költséget illetőleg tetszésre talált-e.

Márczius 10-én megigéri Bachoff, hogy a király óhajának eleget tenni és az utazásról gondoskodni fog, miután most már semmi sem áll ennek útjában. és maga P. Hell is sürgeti, ennélfogva a királyi fölhatalmazás alapján a szükséges pénzelőleget is meg fogja adni. Hét napra rá P. Hellnek 1314 forintról szóló nyugtatványát küldi.

A márczius 22-iki hivatalos jelentés tudatja Bachoffal, hogy His Péter bankárnál az első, Kopenhágáig terjedő útrészlet költségének fedezésére akár 200 "ducat"-ot is fölvehet. A dán király ugyanis azt akarja, hogy Hell mindennel bőven el legyen látva.

Április 7-én Bachoff röviden beszámol arról, hogy járt el az utazásra szükséges pénzek előlegezésében és 14-én azt írja, hogy a megelőző napon Hell személyesen jelentette, hogy Magyarországból érkezett csillagász társával f. h. 26-án útnak akar indulni. Tegnap a két szerzetes Mária Terézia császár- és királynénál kihallgatáson volt, ma pedig a császár előtt jelenhettek meg.

Sajnovics a kihallgatás lefolyását egyik levelében kedves közvetlenséggel így irja le:

"– – Mindketten elmenénk az udvarhoz. Hell mindenféléről beszélt, végre megkérdeztetvén, hogy maga teszi-e meg a nagy utat, azt felelé, hogy útitársa kint várakozik s csak Felséged engedelmét várja, hogy lábaihoz borulhasson. Mire a császárné azt válaszolá, hogy látni akarja őt, csak lépjen be; erre Hell atya hívására bebocsáttattam. Ő Felsége pedig a nevemet kérdezé és hogy hová való vagyok s kik a rokonaim? Csillagászati tanulmányaimra áttérve, oly nyájasan, oly barátságosan és oly leereszkedőleg kérdezősködött felőlük, hogy e bizalmas, fesztelen társalgása engem egészen elbájolt. Végre azt köté lelkemre, hogy Hell-jét, mint mondá, épen és egészségesen hozzam vissza. Újra a csillagászati tanulmányokra víve vissza a beszéd fonalát, e tudományt száraznak mondá és nehéznek, de egyszersmind kedvesnek s kiváló finomnak, sokkal szebbek lévén a szemlélet alá vett csillagok a földön

71

futó emberi testeknél. "De kedvesim, szóla közbe: nem fog-e megártani a nagy hideg; van-e jó bundátok?" ezekre kellőleg felelve, végre kezet nyujtott, melyet tiszteletteljesen megcsókolva távoztam, miután ugyanazon szavakkal újra figyelmembe ajánlotta Hell atyát.

(Április) 14-én a császárnál voltunk kihallgatáson, ki hasonló leereszkedéssel és szívességgel fogadott, mint előtte való nap a császárné. Vállalatunk okairól, hasznáról és messzevágó fontosságáról kérdeztetvén, bő és kimerítő feleletekkel szolgáltunk. Kedvesen lepett meg az a részvétteljes gondoskodás, mellyel Ő Felsége épségünk és egészségünk iránt érdeklődött. Azon észrevételére, hogy egy Vénus miatt ő nem tenné ki magát annyi alkalmatlanságnak, azt felelte Hell: "csakhogy ez égi Venus, Felség!" Sokat vitatkoztunk még a földmozgás fölött is, és ezen tárgyra vonatkozólag a császár Hellnek erről egy tanulmányt adott át, hogy ezt észrevételeivel bővítve, sajtó útján bocsássa a közönség kezei közé; legközelebb a lapokban is közöltetni fog. Végre miután többször nyilvánítá abbeli óhaját, hogy dolgaink folyásáról gyakrabban kíván hallani és olvasni, abban történt megállapodás, hogy mennél gyakrabban gyóntató atyjának küldjünk levelet, melyre nagyon kiváncsi Ő Felsége. Azután a fenséges főherczegekhcz mentünk, mindenütt szivélyesen fogadtatva, tőlük jó kívánságoktól terhelten távoztunk." *

Készülődés. Minthogy Hell tudományos expeditiójának most már semmi akadálya nem volt, azonnal megindulnak a hivatalos értesítések Kaunitz és az egyes követek között. Drezda, Berlin, Hamburg, Kopenhága, Stockholm követei utasításokat kapnak Hellnek kézbesített ajánló levél alakjában, hogy az átutazó csillagásznak mindenben segítségére legyenek.**

* Sajnovics levelezését Budapesten volt alkalmunk megtekinteni. A Magyar Tudományos Akadémia tulajdonát képező latin levélgyüjtemény nem eredeti kézirat, hanem csak régi másolat. Néhai Herman Ottó az Északi Maddrhegyek Tájáról czímű művének végén több levelet közöl belőle, egyebek közt azt is, a melyből ezt a részletet az ő fordítása szerint kiemeltünk.
** Az ajánló levél így szól: "[Czímednek] a jelen iratot P. Hell cs. k. csillagász, a Jézus-Társaságának papja, adja majd át, a kit Dánia királya Ő Felsége a császár-királyné Ő Felségétől arra a czélra kért, hogy a Venusnak a következő év júniusában várt átvonulását a Nap korongja előtt -– Wardhusban, a dán Lappföld legészakibb csúcsán megfigyelje. Minthogy pedig útját az (illető) fővárosba szándékozik irányítani és minthogy az ott lévő nevezetességeket ás legkiválóbb tudósokat, a kikkel tudományos összeköttetésben áll, a rövid időhez mérten látni és megismerni kivánja, kegyeskedjék kezére járni, nem csak azért, mert ezen férfiúnak már a külföldön is általánosan elismert tudása ás kimutatott sikerei őt mindenütt kedvessé tehetik, hanem azért is, mert az ezen úton kiszélesített ismeretek majd visszatérése után legmagasabb udvarunknak örömére és az itteni felső iskolának díszére fognak szolgálni." ––– Április 20. 1768.
(Bécs. Haus-, Hof- und Staatsarchiv. Staatskanzlei. Sachsen 22.)

72

Április 21-én Kaunitz még egyszer ír Wurmbrand követnek Drezdába, tanujelét adva annak, hogy tudósunkat bizalmi férfiúnak tekinti, mert a chifres kulcsát rábízta. *

Az Április 23-iki jelentés szerint a dán király arról értesült, hogy Bachoff számítása alapján az egész utazás költsége előreláthatólag 2000 forintra rúg; intézkedés történik, hogy a dán kincstár az előlegezett 1314 forintot kellőképpen megtérítse.

Utazásra a pénzen kívül még megfelelő útiterv is kell, ez pedig Hell korában nem volt épen könnyű föladat, de a dán hivatalos körök mindent elkövettek, hogy erről az oldalról se legyen semmi nehézség. **

Úti terv. Először egy Gudmand Arreson Soroe nevű studiosus theologiae nyilvánítja véleményét. Szerinte többféle módon lehet Vardőbe jutni. Ha valaki példáúl áprilisban akar Vardő felé indulni, legelőnyösebben sarkutazókhoz csatlakozik, mert ezek csak ilyenkor bocsátkoznak a tengerre. Trondhjemtől Tromsőig 80 és innét Vardőig

* Ime, a levél tartalma: "A ki szerencsés lesz ezeket a sorokat átadhatni és a kit rövid drezdai tartózkodása alatt kegyébe és pártfogásába nagyon ajánlok, ez a mi tudós és híres csillagászunk, P. Hell S. J. – – – (Küldetése és ennek czélja).
P. Hell utazása egyúttal jó alkalmat szolgáltat, hogy G alatt a titkos írás új mintáival lássam el (Czímedet), a melyek úgy vannak rábízva, hogy személyesen kézbesítse és viaszvászonba burkolt, lepecsételt tekercsben (Czímedhez) vannak intézve azzal a fölírással: Saját kezébe. Szükség esetén ennek hasznát lehet venni az ismeretes óvatossággal, úgy hogy az egyenlő szótagokat vagy szavakat jelentő jeleket szorgalmasan fölcseréljék és néha keverjenek bele üreseket, hogy ily módon a kiváncsi erőlködéseket meddőkké tegyék és a számkulcsot ne tegyék ki a megfejtés veszedelmének." (u. o.)

** A következő, az úti tervre vonatkozó adatokat a kopenhágai hiteles másolatokból vonatoltuk ki. – A birtokomban levő iratok levéltári jelzése még ez: "Kgl. Geheimarkiv, Supplement til Registrant 89 (Danske Cancelli) Nr. 104." De Fritz Jörgensen West, a kopenhágai levéltár titkára, kérdésemre még 1908 május 18-án azt írta, hogy a Danske Cancelli a királyi titkos levéltárból azóta az állami levéltárba vándorolt; majd így folytatja levelét: "Die im dänischen Reichsarchiv vorhandenen Concepte u. Beilagen zum Briefbuch (Copialbuch) des Obersecretärs der dänisehen Kanzlei 1769. Nr. Nr. 241–2, 350, 353–5, 360, 367, 375, 424, 723; 1768. Nr. Nr. 127, 148–51, 258, 443–4, 449, 496, 647, 678–9; 1770. Nr. Nr. 103, 257, 296–7, 355, welche sämmtlich die astronomische Expedition des P. M. Hell und J. Sajnovics nach Wardőhus betreffen, habe ich genau untersucht." – – –
Ámde az új jelzés mellett még a régi is mérvadó.
Az akták sokasága mindenesetre arról tanuskodik, milyen fontosnak tartották az ügyet.

73

35 mérföldet számítanak, a mi összesen 287.5 német mérföldet tesz ki. Az út vagy 28 napot vesz igénybe és nagyon sok kellemetlenséggel jár. Kopenhágából Svédországon át is eljuthat Vardőbe, a mely út Götheborgon át Varangerig vezet és onnan csolnakkal Vadsőn át csak 10 mérföldnyi távolság van Vardőig. Ennél az úti iránynál a legjobb deczember elején indulni, mert akkor Tornaaetól (sic) kezdve az utasok az északi vidékek felé tartó svéd kereskedőkhöz csatlakozhatnak és februárius végén már Vardőben lehetnek.

A studiosus theologiae még több hasznos megjegyzést fűz hozzá:

1. Tromsőben a nap júniustól augusztusig egész éjjel látható.

2. Loppen és Vardő szigetein a nap május végétől kezdve augusztusig mozog a láthatár fölött.

3. Lappen kerülete két Vardő szigeté egy mérföldet tesz ki.

4. Vardőn kívül a keleti oldalon van egy magaslat, a mely a csillagászati megfigyelésekre alkalmas.

A második memorandumot Hans von Erden adta be 1767. okt. 12-én. Mint elődje, úgy ő is megadja a különböző útirányokat, a szárazföldi útra nézve azonban azt jegyzi meg, hogy Tornaae-ig elég kényelmes az utazás, utána Varangerig már csak szánokkal és tarándszarvasokkal lehet boldogulni. A tengeri utat azért nem ajánlja, mert az esetleg kedvezőtlen időjárás rendkívül hátráltatja az utazást. Hideg és fagyok néha május havába is belenyulnak. Azért az utasnak téli ruhával, élelemmel, ágyneművel, főzőedényekkel el kell magát látnia, mert sokszor olyan helyen kell vesztegelni, a hol semmi sincs. Trondhjemtől Loppenig ugyan kaphatni némi élelmet, csakhogy előbb még hozzá kell szokni, Finnmarken tartományban azonban csak nagyobb helyeken akad élelem; ezenkívül tolmácsról is kell gondoskodni. Ha az utazó korán érkezik a Tana folyóhoz, midőn ez még be van fagyva, akkor szánon és tarándszarvasokkal nyugodtan tovább mehet Varangerig és onnét vagy vizen vagy szárazon folytathatja útját. Von Erden a Trondhjemból való elindulást márczius közepére javasolja és Vardőig két hónapot számít az utazásra.

Gunnerus trondhjemi püspök is elég tapasztalattal rendelkezett s azért az ő tanácsára is kellett hallgatni. Szolgálatkészen és pontosan leírja januárius 16-án az úti irányt és tanácsokat ad, milyen hajót használjanak; az út hosszúságára ugyanazon a nézeten van, mint elődje. Az utolsó időben több helyen nézett alkalmas hajó után; talált is egyet, a melyért 100 birodalmi tallért kellene fizetni.

74

A hajókamrába vagy 8 ember fér be, ezenkívül még 10 közepes nagyságú utazóládát bír el. Gunnerus továbbá azt tanácsolja a czímzettnek, ugyanis Bernstorffnak, hogy tudósaink Trondhjemből föltétlenül hat matrózt vigyenek magukkal, hogy minden eshetőséggel daczolhassanak. Egyébre nézve akár von Erdentől, akár őtőle szóbelileg is kaphatnak fölvilágosítást. Kísérőnek Jens Finne Borchgrevingk-et tartja legalkalmasabbnak, mert már háromszor járt azon a vidéken és amúgy is elég műveltséggel bír.

Márcziusban Horrebow is nyilatkozik, a ki az elindulás időpontjára nézve márczius elejét javasolja, de előbb az északi tartományok hivatalnokai is értesítendők, hogy és miként viselkedjenek a tudósokkal szemben. P. Hell augusztusig Kopenhágában maradhat, azután menjen Trondhjemba, ahol a telet töltheti és közben mindenféle megfigyeléseket végezhet. Mind a két csillagászt Gunnerus püspök kegyébe kell ajánlani, a ki érdekükben bizonyára mindent megtesz. Borchgrevink tolmácsnak igen alkalmasnak bizonyul, Gunnerus és von Erden észrevételeit pedig minél előbb közölni kell velük. A másik megfigyelő [alighanem Sajnovicsot érti] Tromsőben próbálhatna szerencsét, a mely sziget 100 mértföldnyire van Vardőtől. Ennek még más előnye is volna: ha ugyanis az egyik helyen nem kedvezne az időjárás, még mindig van remény, hogy másutt sikerül az észlelés. Egyébiránt válasszák a helyeket úgy, a mint nekik tetszik és a mint ezt megfelelő tudakozódás után jónak találják.

Útra indulnak. Hell és Sajnovics 1768. április 28-án indultak északi útjukra. A következő hivatalos értesítések már az utazásról számolnak be.

Május 24-én érkezik Kaunitzhoz Wurmbrand drezdai követ levele, a melyben a már említett iratok vételét elismeri; egy napra rá felel Hamburg követe, Raab gróf, a ki Kaunitzot biztosítja, hogy Hell fogadtatására és kalauzolására megtette a szükséges intézkedéseket, de Hell több oknál fogva nem akart huzamosabb ideig Hamburgban időzni. Arra számít, hogy majd visszatérése alkalmával pótolja a mulasztást.

Tudósunk nemsokára Kopenhágába érkezik. Fogadtatásáról Mercier a kopenhágai követségi titkár Kaunitzot kimerítően értesíti. Minthogy ez az első fontos állomás volt, helyénvaló lesz ezt a jelentést egész terjedelmében közölni:

"F. hó 11-én este (júniusban) P. Hell úr cs. k. csillagász társával együtt hajón szerencsésen megérkezett. Átadta nekem Her-

75

czegségednek kegyes kéziratát és nagyon dicsérte azt a leereszkedést, a melylyel őt a király Ő Felsége Traventhalban háromszoros kihallgatáson fogadta, az utolsó alkalommal sajátkezű iratot volt kegyes átadni a Conseil miniszteréhez és Moltke grófhoz. Nekem jutott a szerencse, hogy őt ennek a miniszternek és Thott gróf úrnak bemutassam; miután az előbbi a királyi kéziratot elolvasta, nagyon kegyesen azt jegyezte meg, hogy a királynak oly sürgős és rendkívül kegyes ajánlására különös kitüntetésnek veszi, ha Hellnek segítségére lehet mindenben, a mi neki utazás közben vagy wardoehuusi tartózkodása alkalmával kényelmet vagy könnyebbülést nyujthat; háza mindig nyitva lesz; előttem pedig külön hangoztatta, mily hálával ismeri el a király ezt a szolgálatkészséget, a mellyel Ő cs. és k. Felsége ezt a híres férfiút ide engedni kegyes volt. Thott titkos tanácsos úr szintén rendkívül udvariasan nyilatkozott. A következő napokon a két említett miniszter meghívott ebédre és különös előzékenységet tanusított irántunk. A magam részéről legalázatosabban biztosíthatom Herczegségedet, hogy ez éppen oly ügyes, mint érdemes férfiúnak minden lehető támogatására mindent elkövetek; nagy megtiszteltetésnek vettem volna, ha szerény körülményeimhez képest megvendégelhetem, hacsak Horboe (valószínűleg Horrebow) királyi csillagász és tanár a lakásomtól úgyis messze fekvő házában erre nem készült volna, és én magam beláttam, hogy mind a kettőnek együtt kell maradnia, ha ügyeiket meg akarják tárgyalni. P. Hell jelenlétét, mint látszik, fölhasználják arra, hogy az itteni nagyon közönséges observatoriumot javítsák. Alkalmasint csak a következő hónap elején utazhatik el innét és útját Norvégiában Trondhjemon át, innét vízen a szigetek közt folytatja egészen az északi partokig, Wardoehuusig, a mi sokkal kényelmesebb lesz, mint Svédországon átmenni, még pedig azért, mert innét az eltartásról és előhaladásról jobban lehet gondoskodni". *

Majd egymás után történik említés Hellről Mercier hivatalos jelentéseiben; így példáuljúlius 9-én jelzi, hogy "a császári csillagász úr" 2-án elutazott Kopenhágából és reményének ad kifejezést, hogy Hell szeptember elején minden nehézség nélkül megérkezhetik, Wardoehuusban, hiszen a két miniszter Thott gróf és Moltke úgy az utazás kényelmére, valamint a szükséges élelem dolgában minden intézkedést megtettek.

* Bécs, Haus-, Hof- und Staatsarchiv. Gesandtschaftsberichte. Dänemark, Fasc. 63.

76

Július 30-án már jelenthette Mercier, hogy Christiániából érkezett hír szerint P. Hell oda is szerencsésen eljutott.

Továbbá szeptember 10-én azt irhatta, hogy P. Helltől Trondhjemba való szerencsés megérkezésének hírét vette; a császári csillagásznak – írja tovább – jól esett az a tisztelet és előzékenység, a melyet irányában mindenütt tanusítottak, különösen örült Gunnerus trondhjemi püspök kedves, barátságos viselkedésének. Az egyházfejedelemnek a természetrajzban való jártassága miatt és kiadott művei révén nagy híre és tekintélye volt. Mint a trondhjemi tudós társaság elnöke élt ez alkalommal, hogy Hell Miksát tagjai közé fölvegye. Ugyanott magyar tudósainkat prémekkel és egy évre való élelemmel látták el és külön szakácsot fogadtak számukra.

Midőn Mercier ezt az elkésett hírt Bécsbe küldte, Hell már régen Vardő felé vitorlázott, és szeptember 11-én már ott is volt.

Trondhjemban alkalmas hajó megszerzése nem okozott éppen kis nehézséget. Már a megelőző hónapban Friedlieb fölszólította Hoe és Humphry Beck tapasztalt hajósokat, hogy Halvor Johansen-nak "Anna" nevű hajóját tekintsék meg; a következő napon azzal állottak elő, hogy a vízi járművet minden tekintetben alkalmasnak találták. Augusztus 17-én Halvor jelzi, hogy Friedlieb a hajó fölszereléséről már intézkedett és a rárakott tárgyak jegyzéke a következő:

7 1/2 hordó kenyér, 13 öl nyirfa, 30 tuczat deszka, 24 üres palaczk. 1 t. (sic) borsó, 4 oldal füstölt szalonna, két lőfegyver, 1 hordó puskapor, 36 font ólom, 2 zsák serét, 2 ketrecz csibékkel, 4 t. árpa 4 zsákban, 2 kályha, 10 vaslemez, 2 t. mész, 400 épületkő, 6 drb lazacz, 2 láda világító anyag, 30 ponyva, 10 hordó buzaliszt, 5 t. rozsliszt 5 zsákban, 6 t. maláta 6 zsákban, 1 zsák zabliszt, 5 sajt, 4 anker sör, 1 hordó mazsolaszőlő, 1/4 t. vaj, 4 szék, 1 hordó só, 1 t. dohány, 1 láda dohány, 1 kosár pipa, 1 teljes sátor, 15 anker bor, rendes szesz és borszesz, 4 ágy, 19 jelzéssel ellátott láda. Halvor megígéri, hogy mindezt Vardőbe való szerencsés megérkezése után Hellnek átadja.

Augusztus 20-án Friedlieb Halvorral való hivatalos szerződését közli, a melynek értelmében a hajó birtokosának az egész utazásért oda és vissza 115 birodalmi tallért fizet. A szerződés további szövege így szól:

Azután megfogadjuk én Halvor Johansen mint hajóbirtokos
  "  Joen Johansen mint kormányos (Styrmand)
  "  Halvor Gundersen mint "Bootsmann" (Boadsmand)

77

én Sten Wirthmann és
"   Ingebrigt Paulsen mint matrózok,
hogy majd jól viseljük magunkat a rakodásnál, utazás közben és Wardoehuusban való tartózkodás alatt, vagy a hol Hell tanár úr parancsa szerint oda vagy vissza a hajóval kikötünk... és különösen én Halvor Gundersen kötelezem magam, hogy az élelemre vigyázok és azon leszek, hogy a szakács is gondját viselje és hogy másnak, mint Hell tanár urnak és utazó társaságának semmi se adassék ki.

Jean Caspar Müller a várőrséghez beosztott tüzér igéretet tesz, hogy a tudós társaság számára majd süt, főz, jóviseletű és engedelmes lesz és lelkiismeretesen bánik a rábízott élelemmel. Ezek után Friedlieb az eddig a személyzetnek kiadott pénzekről pontosan beszámol.

"Stiftamtmand" von Grambow augusztus 27-én értesíti Thott grófot, hogy Hell kíséretével együtt 13 hónapra való élelemmel ellátva f. hó 22-én Trondhjemből Wardoehusba indult, majd így folytatja jelentését:

"A legnagyobb nehézség abban állott, hogy embert találjanak a ki utazás közben és Wardoehusban (sic) főzzön és fehér kenyeret süssön. Azért kénytelen voltam az itteni várőrségnél állomásozó zászlóaljból egy katonát 63 bir. tallérért kiváltani. Fizetésül 27 bir. tallért ígértem neki és ezenfelül még azt, hogy szolgálatából való elbocsátását a mely tőlem függ, ingyen megkapja, ha kifogástalanul és illedelmesen viseli magát".

Hozzáteszi még, hogy Hell a szerződésekkel meg van elégedve, Borchgrevingk 500 tallért kapott, különben – Trondhjemtől kezdve az összes kiadások 3000 birodalmi tallérra rúgnak. *

Miután tudósaink Vardőbe érkeztek, azonnal kezdődött a nagy napra való készülődés, hozzáfogtak a szerény observatorium építéséhez, mindenféle megfigyeléseket végeztek, mint az a közlendő levelekben apróra el van mondva. Levélírásra is jutott már idő, a mire utazás közben nem igen lehetett gondolni.

További hivatalos értesítések. Hosszú idő mulva februárius 25-én Mercier azt a hírt küldhette Bécsbe, hogy Hell Vardő szigetén kissé aggódva néz a jövőbe.**

* Kopenhága. Titkos kir. levéltár. Suplement til Registrant 89 (Danske Cancelli) Nr. 104.
** "Tegnap – így ír Mercier – kaptam hírt P. Helltől, hogy Vardoehuusban okt. 11-én szerencsésen megérkezett és hogy nagyon aggódik, vajjon a zord téli idő okozta akadályok miatt deczember végéig készen lesz-e az observatoriummal a melynek fából való építését már megkezdte."
Június 28-án: "P. Hell császári csillagász úrtól e napokban P. Pilgram helyettesének szánt jókora levélcsomag érkezett, a melyért portó fejében 18 birodalmi tallért kellett fizetnem, ezt a legközelebbi alkalommal a postán Hamburgon át majd továbbítom. – – –
Úgy látszik, itt rossz néven veszik, hogy némely bécsi ujságban többször P. Hell úr irataiból kivonatok jelennek meg, mert hiszen itt fönntartották maguknak a jogot, hogy majd annak idején az utazásnak és a megfigyeléseknek leírását kiadják."

78

Végre augusztus 25-én azt az örvendetes hírt közölheti, hogy a Venus-átvonulás megfigyelése szerencsésen sikerült. *

Majdnem egyidejűleg Hagerup, Finnmarken "Stiftamtmand"-ja értesíti Thott grófot a történtekről. Először tudatja vele, hogy hivatalos utazásában szerzett értesülése szerint egy angol expeditiós hajó a kjelvigi kikötőbe befutott, a hol Bellay angol megfigyelő a közelében observatóriumot állított föl. Az említett hajó onnét Hammerfest felé vette útját és ott Diksen csillagász Rype Klübben-en rendezett be megfigyelő állomást.

Az összes megfigyelők közül – így ir Hagerup tovább – feltűnő módon csak Hellnek kedvezett a szerencse, noha a döntő perczek előtt sűrű felhők takarták az eget, úgy hogy emberileg szólva sikerre alig volt remény. Az angolok is hiába fáradoztak, a mi annál különösebb, mert éppen akkor az Északi-fok és Nordkyn között a hol Hagerup június 3-án tartózkodott, tiszta volt az ég. De bizony ez a szeszélye az északi éghajlatnak.

1769. szeptember 16-án Grambow azt írja Thottnak, hogy Hell mar visszaindult Kopenhága felé. Három szekeret és négy kétkerekű kocsit vittek magukkal, a melyekhez 13–16 lovat díjtalanul vehetnek igénybe; Hell útiköltség fejében 600 bir. tallért kapott. A Stiftamt hivatalától eddig mindössze 3800 bir. tallért vett föl, sok fizetni való van hátra. Borchgrevingk arról az 1000 bir. tallérról, a melyet Vardőben kölcsön kapott, majd személyesen ad számot. Az ágyneműt, ónt, rezet stb. nyilvános elárvere-

* A levél: "Egy Wardoehuusban június 5-én kelt, P. Hell cs. k. csillagász úrtól vett levél szerint ez az érdemes férfiú június 3-án a Venusnak a nap korongján való átvonulását és a következő napon a napfogyatkozást nagyon szerencsésen és minden akadály nélkül megfigyelte. Ennek az ügyes férfiúnak ez annál inkább szolgál vigasztalására és dicsőségére, mert a többi, innét Wardoehuusig szétosztott csillagászok mind eredménytelenül tértek vissza."
Bécs. Haus-. Hof- und Staatsarchiv. Gesandtschaftsberichte Dänemark, fasc. 63.

79

zésre bocsássák. Ha a pénzügyek rendben lesznek, pontos számadást igér. (1)

Egyéb idevágó hivatalos iratok kiadásokról és számlákról szólnak, a melyek mint kevésbbé fontos adatok mellőzhetők.

Úti költség. A költséges expeditió terheit, mint már említettük, a dán király vállalta magára, a mire nézve akaratát még 1768 május 25-én a következő rendeletben nyilvánította:

"Minthogy P. Hell és társa nemsokára Kopenhágába érkeznek, hogy fölszólításunk szerint Wardoehusba indulva, a jövő évben a Venusnak a nap korongja előtt való átvonulását megfigyeljék és minthogy Thott gróf titkos tanácsosunknak és főtitkárunknak egy mellékelt iratban meghagytuk, hogy utazásuk alatt szabad eltartásukról és mindenről gondoskodjék, a mire ezek a férfiak méltán igényt tarthatnak, és hasonló módon gondoskodjék azoknak utazásáról, a kik ugyanarra a czélra Kopenhágából Tromsoe-be vagy Nordlandon és Finnmarken más vidékeire vannak kirendelve: azért elrendeljük, hogy az ilyen czélra fordítandó összegek időnként, a mint ezeket az említett titkos tanácsos igénybe veszi, magánpénztárunkból fedeztessenek, és ha ezekre a pénzekre szükség lesz, Linde Gábor állami tanácsosunk és pénzügyi kezelőnk a megfelelő nyugtatványok ellenében kiutalványozhatja. (2)

Kelt gottorfi kastélyunkban 1768 május 25-én

Cristianus

v. ö. von der Luhe     
G. Linde   C. F. Heinemann.

Kerek egy hónap mulva Hell már a következő nyugtatványt állíthatta ki: "Hogy Linde állami tanácsos és pénztáros úr a király Ő Felsége magánpénztárából – innét Wardoehusig való utazásomért, a melyet csillagászati megfigyelések miatt vállaltam el, 1000 bir. tallért, azaz egyezer bir. tallért, folyó pénzben hiány nélkül kifizetett. Ezt ezennel nyugtázva elismerem.

Kopenhága, június 25. 1768.

Hell Miksa     
cs. k. csillagász Bécsben. (3)

(1) Kopenhága. Titkos kir. levéltár. Suplement til Registrant (Danske Canc.) Nr. 104.
(2) Kopenhága. Titkos kir. levéltár. Lit. H. 5. Zur Ausgabe der kgl. Part. Casse Rechnung p. ao. 1768 mit Beilage.
(3) U. o. Nr. 1611. Zur Ausgabe der kgl. Cammerrechnung p. 1768.

80

Ugyancsak június 25-én Holek értesíti Thott grófot, hogy Waager (Cammer Raad og Stiftamtskriver) Trondhjemban parancsot kapott amaz összegek kifizetésére, a melyeket Grambow P. Hell és társa számára követelni fog. A kiadásokról majd pontos és hiteles számlák készülnek s ezeket annak idején a szükséges útlevelekkel együtt beküldik. (1)

Bell számára már megelőzőleg kiutalványoztak 150 bir. tallért, hogy Traventhalból Kopenhágába utazhassék, miután Thott gróf von der Luhe Ágost titkos tanácsost (Geheime Conferentz-Raad) a királyi határozatról miheztartás végett értesítette. (2)

Azok közül a tudósok közül, a kik szintén a királyi magánpénztár költségén utaznak, a hivatalos okmányokban Horrebow és Bützow szerepelnek; rájuk az a föladat háramlott, hogy valahol Trondhjem és Vardő között észleljenek.

Az 1770-ik év májusában megint Hellnek egy nyugtatványára akadunk a következő tartalommal: "A visszatérésünkre legkegyesebben kiutalványozott 1000 bir. tallért Linde állami tanácsos és pénztáros úr a királyi magánpénztárból folyó készpénzben és hiány nélkül kifizette, a mely folyó árú egyezer bir. tallér átvételét ezennel nyugtázva elismerem.

Kopenhága 1770, május 14-én.

Hell Miksa     
bécsi cs. k. csillagász. (3)

A hivatalos számadások szerint a dán király 1768-ban összesen 3384 birodalmi tallért fordított az északi expeditióra, a mely összegből csak 994 esik Horrebowra és Bützowra. (4)

A következő évben Hell és társa számára csak 150 bir. tallért adtak ki, a mely összeget a 3384-hez hozzáadva az addigi kiadások 3534 bir. tallért tesznek ki. (5)

1770-ben újabb és nagyobb kiadások váltak szükségesekké, úgy hogy csak ebben az évben a Hell és társa érdekében kiadott összeg kerek 2864 bir. tallérra rúgott. (6)

Összesen tehát a dán udvar 6398 bir. tallért adott az északi expeditio czéljaira, a mi a pénz akkori értéke szerint nem éppen

(1) U. o. Missive Protocoll 2/4 1765–31/12 1768. p. 607.
(2) U. o. Civil. Etats-Protocoll 16/5 1767–31/12 1768. p 220.
(3) U. o. Nr. 1399. Zur Ausgabe der kgl. Cammerrechnung p. 1770.
(4) U. o. königl. Particuliere Cammer Rechnung pro Ao. 1768.
(5) U. o. pro Ao. 1769.
(6) U. o. pro Ao. 1770.

81

csekélység. A követségi levelezés eléggé elárulja, hogy VII. Keresztély dán király pénzben amúgy sem bővelkedett.

Visszatérés. A hivatalos iratok Hell visszatéréséről is részletesen értesítenek. Április 16-án (1770-ben) így ír Mercier Kaunitznak: *

"P. Hell úr előreláthatólag három hét mulva utazik el innét; a király Ő Felségétől aranyból készült, drágakövekkel kirakott szelenczét Ő Felsége arczképével kap majd ajándékba és utitársa is fog ilyen szelenczét kapni ugyanabból a fémből."

Május 21-én: "Van szerencsém Herczegségednek a Bécsbe visszatérő P. Hell cs. k. csillagász úr által kimerítő főjelentést melléklettel együtt legalázatosabban beküldeni."

Szeptember 14-én: "Miután P. Hell úr elutazása után még semmiféle hír sem érkezett tőle, a mire nézve Bernstorf gróf kérdést intézett hozzám, némiképpen aggódunk miatta, én pedig még inkább, mert neki hosszabb legalázatosabb jelentést adtam át Herczegséged czímére". – Az aggodalom indokolatlannak bizonyult.

VI. FEJEZET.
Az északi expeditio jelentősége.

A vardői út föczélja a Venus átvonulásának megfigyelése volt. Ez az alsó bolygó pályafutásában aránylag ritkán jut oly állásba, hogy a Nap és Föld közé húzott egyenes vonalba essék és így a Nap korongján mint sötét kis korong vonuljon át. Minden a belső és külső érintéseknek pontos megfigyelésétől és az átvonulás időtartamának helyes megállapításától függ. Ha ez sikerül, akkor végre valahára a Földnek a Naptól való távolsága is kiszámítható. Ez pedig nemcsak magában véve érdekes és fontos adat, hanem más égi testek távolságára nézve mint nélkülözhetetlen egység szerepel. Kepler törvényeinek alapján ugyanis már meg volt adva a lehetőség arra, hogy a többi bolygónak a Naptól való viszonylagos távolságát kiszámítsák. De mit értek el ezzel, ha elgondoljuk, mekkora volt az ingadozás a csillagászati távolság egységére nézve még Kepler után is?

* Bécs. Haus-, Hof- und Staatsarchiv. Gesandtschaftsberichte. Dänemark, fasc. 64.

82

A napparallaxis története. Aristarchos görög tudós volt az első (Kr. előtt 250 körül), ki a Földünknek a Naptól való távolságát ki akarta számítani. Kiinduló pontja volt a Hold, a mely első és utolsó negyedében oly helyzetet foglal el, hogy középpontjából a Nap és a Föld felé húzott egyenes vonalak derékszöget alkotnak. Most már csak az volna a föladat, hogy a Föld középpontjára redukált azt a szöget állapítsuk meg, a melyet a Nap és a Hold középpontjára húzott egyenes vonalak alkotnak. De a milyen egyszerű és kifogástalan ez az elv magában véve, éppen olyan kivihetetlen az alkalmazása, vagy az így nyert számadat teljesen megbízhatatlan.

A főnehézség a Földön levő szög megállapításában rejlik, a mely a Napnak óriási távolsága miatt annyira megközelíti a derékszöget, hogy még a mai tökéletes műszerekkel sem lehetne ezen az úton dülőre jutni. Aristarchos szerint ez a szög 87 fokot tett ki, a mai tökéletesebb mérések szerint pedig 89° 51', az elfogadott érték. Ha elgondoljuk, hogy itt a legkisebb tévedés is hihetetlenül befolyásolja a végeredményt, nagyon könnyen elképzelhető, mennyivel lehetett Aristarchos értéke kisebb a kelleténél. Továbbá a szögmérést pontosan abban a pillanatban kellene végezni, a mikor a Hold középpontja éppen az illető derékszög középpontjában áll, ami szintén nem könnyű föladat.

Utóbb Hipparchos foglalkozott a nagy probléma megoldásával (Kr. előtt 120 körül), de ő sem járt sokkal szerencsésebben, noha az ő hibás adatain tizennégy évszázadon át nem mertek kételkedni; szerinte a Nap távolsága 1200 földsugár hosszúságával egyenlő. De abban mindenesetre haladás mutatkozik, hogy Hipparchos már a parallaxis fogalmából indult ki.

A parallaxis fogalma. Mi tehát a Napnak vagy valamely csillagnak parallaxisa? Röviden: Az a szög, a mely alatt az észlelő a Napról a Föld sugarát látná. Világos, hogy a csillag távolságának nem szabad gyakorlatilag egyenlőnek lennie a végtelen távolsággal, mert különben a kérdéses szög ki nem számíthatóan kicsiny, vagyis az álló csillagokra nézve a parallaxis fogalma cserben hagy. Itt csak évi parallaxisról lehet szó, a melynél a kis földsugarat a Föld pályájának közepes félátmérője pótolja. A parallaxisnak akkor van a legnagyobb értéke, ha vízszintes; és minél közelebb áll a csillag a tetőponthoz, annál inkább közeledik értéke a zérushoz, a mint ez a mellékelt rajzon is látható. Legyen K a Föld középpontja, A az észlelő helye a Föld fölületének valamelyik

83

Föltéve, hogy két gömbalakú égi test r₁ és r₂ félátmérőkkel ρ középponti távolságban állanak egymással szemben, e gömbök középpontjában képzelt észlelők a velök szemben levő égi testet π₁ és π₂ szög alatt látják és föltétlenül áll ez az egyenlet: r₁ = ρ sin π₁ és r₂ = ρ sin π₂. Ha e három adat közül kettő ismeretes, akkor megvan a harmadik is. A nagyobb bolygók látszólagos átmérőjének kiszámítása már nem ütközik sok nehézségbe; erre való a heliometer és a megfelelő ívmérték.

Hipparchos vizsgálataiban a holdfogyatkozásokra támaszkodik és azt a pillanatot vette kiinduló pontul, midőn a Hold Földünk árnyékkúpjába lép. Tétele tudományos nyelven így szól: A Nap és a Hold vízszintes parallaxisai összege egyenlő azzal az összeggel, a mely a Nap látszólagos félátmérőjének és ama félív összeadásából származik, a melyet az árnyékkúp a Hold távolságában kivág.

2. ábra.

Ennek megvilágosítására forduljunk a 2. ábrához. N, F, H legyenek a Nap, Föld és Hold középpontjai, ab jelezze a Hold pályájának egy részét és C az árnyékkúp csúcsát. Minthogy a szögek összege minden háromszögben 180° tesz ki, magától értetődik a következő szögekről ez az egyenlet:

FAH+AHF = AFN+CFH = 180–AFH.

De AHF a Hold parallaxisa, vagyis a Föld látszólagos átmérője a Holdról tekintve. Eddig az eljárás még egyszerű, sőt a Nap látszólagos átmérőjének megmérését is a mai tökéletes tudományos eszközök eléggé megkönnyítették. CFH szög is közvetlen megfigyelés tárgya, mert az elsötétedés félidőtartamának felel meg. Hátramarad az egyenletben mint egyedüli ismeretlen a Nap parallaxisa, ugyanis FAH szög.

84

Kifogástalan ugyan maga az elmélet, de a mint ez a csillagászatban akárhányszor előfordul, gyakorlati alkalmazása csaknem leküzdhetetlen nehézségekbe ütközik. Igy például az elsötétedés időtartama a szükséges pontossághoz képest csak hozzávetőleg állapítható meg, holott az itt el nem kerülhető hibák végzetesek lehetnek a végeredményre nézve.

A bolygók szerepe. Ezt a módszert is elejtvén a 17. század óta a tudósok inkább a bolygók parallaxisát vélték czélhoz vezetőnek, a mely annál könnyebben állapítható meg, minél közelebb jutnak az illető égi testek a Földhöz. A Kepler-féle törvények alapján ily módon a Nap parallaxisára is lehet következtetni.

Igaz, hogy szórványosan már a 16. században történtek kisérletek ebben az irányban, de csekély eredménynyel. Az ilyen törekvésektől nem is lehetett sokat várni abban a korban, midőn a bolygók pályájának fogyatékos ismerete miatt nem tudták a döntő időpontot előre megjósolni, ezenkívül pedig még csak félig-meddig megfelelő optikai műszerek sem állottak a tudósok rendelkezésére. Mindazonáltal ezek a kísérletezések nem kis mértékben mozdították elő az érdeklődést, míg végre a Kepler-féle törvények fölfedezése és a messzelátó műszerek tökéletesedése még jobban egyengették az utat.

Richer a 17. század második felében Cayenne-ben végzett ilynemü kutatásokat; először a Mars megfigyelésével helymeghatározásokat eszközölt, de ugyanakkor Párisban is hasonló méréseken fáradoztak. Ezáltal meg voltak adva a két hely közt való időmeghatározási különbségek, a mely adatok kis számítás után adták a Mars parallaxisát. A tudós Cassini is hozzászólt a kérdéshez és éppen ez adatok alapján a Nap parallaxisát 9.5 másodpercznyinek találta, a mi szerint a naptávolság 21600 földsugár hosszúságával volna egyenértékű. Még mindig óriási a tévedés, de jobb

85

adat hiányában a következő száz éven át ezzel érték be, habár Huyghens körülbelül ugyanakkor 25086 földsugár mellett kardoskodott, de nem törődtek ezzel az adattal, mert inkább elméleti okoskodásra támaszkodott. A Mars bolygó még sokáig a megfigyelések tárgya marádt, tőle remélték a titok megfejtését. Amerikában 1849-ben számították ki a Mars parallaxisát, majd 1862-ben Európában, Amerikában és Afrikában több helyen, hogy ne említsük az utolsó évtizedekben történt nagyszámú megfigyeléseket.

A Nap parallaxisának történetében új fordulat állott be, midőn a vizsgálódások körébe belevonták a Venus-átvonulásokat. A csillagászok már régen kiszámították, hogy a Venus 243 évi időközökben bizonyos egymásutánban négyszer halad el a Nap korongja előtt. Az utolsó évszázadokban ezek az átvonulások a következő sorrendben fordultak elő:

Halley elmélete. Halley volt az első, a ki nyomós érvekre támaszkodva bebizonyította, hogy a Venus-átvonulások segítségével sokkal megbízhatóbban és pontosabban számítható ki a Földnek és Napnak kölcsönös távolsága.

A napparallaxis kiszámítására szolgáló anyaggyüjtés Hell tudományos expeditiójának is főföladatát alkotta. Szinte hiányos volna fejtegetésünk, ha legalább nagy vonásokban és vázlatosan nem mutatnánk rá arra az eljárásra, a melylyel több helyen nyert adatokból a nagy probléma megoldásához jutnak; Günther * például ezen a téren szaktekintély, a művelt közönség számára ilyformán teszi érthetővé a titok megfejtését. Utána majd szóvá teszszük az elmélet gyakorlati nehézségeit is.

3. ábra.

A 3. ábrán N jelzi a Napnak, M a Földnek középpontját, V pontban áll a Venus, a melyet most csak az egyszerűség kedvéért pontnak veszünk. A Földnek azon a délkörén, a mely a Nap középpontja felé irányul, legyenek A és B a megfigyelő állomások, ezek pedig úgy vannak megválasztva, hogy az AB-t összekötő egyenes MN-re merőlegesen álljon. A korongnak látszó Nap

* Grundlehren der mathematischen Geographie, VI. Auflage. München 1907. 59. és 60. oldal.

86

nak perspektivás rajza ábránkon ellipsist tüntet föl. A Venusnak a Nap korongjába való belépését az A észlelő C-nél látja; ez mint sötét korong innét D felé halad; B észlelő számára a Venus útját EF jelzi. Az N ponton át egyenest húzunk, a mely AB-vel párhuzamos és egyúttal EF és CD vonalakat derékszögben metszi, noha a rajz perspektívája miatt a derékszög kissé eltorzul.

Ha még AG-t és BH-t is meghúzzuk, BAV és GHV háromszögeket kapunk, a melyeknek hasonlósága nyilvánvaló. Ennélfogva áll a következő egyenlet: AV:GV = AB:GH.

Már pedig AV semmi egyéb, mint a Venus távolsága a Földtől; a két megfigyelő kölcsönös távolsága, azaz AB kiszámítható. Az egyenlet GH adatára nézve t₁ és t₂ értékeket használjuk föl, vagyis amaz időtartamok értékét, a melyek alatt a Venus a Nap fénytükre előtt elhalad. Hozzá veszszük még T értékét, azaz a Venusnak ugyana szerint az időmérték szerint kifejezett keringési idejét; b₁ és b₂ legyenek CD és EF-nek ívmértékben kifejezett hosszúságai, akkor a következő két egyenletet nyertük:

Tehát:

R ugyanis egyenlő CN és EN-nel, azaz a Nap félátmérőjével.

A + jel a mi feltevésünknek felel meg, midőn ugyanis az egyik átvonulási út N fölött, a másik pedig N alatt van, a – jelnek az ellenkező esetben volna helye. Így három adat ismeretes az AV:GV = AB:GH egyenletben, a melyet csekélyke alakváltozással így is írhatunk: (AV+GV):AV = (AB+GH):AB.

De AV+GV éppen az, a mit keresünk, vagyis a Földünknek a Naptól való távolsága.

87

Az elmélet nehézségei. A milyen egyszerű maga az elmélet, éppen olyan csaknem leküzdhetetlen nehézségekbe ütközik ennek gyakorlati alkalmazása.

Az említett esetben a megfigyelési állomásokra nézve oly kedvező helyzetet tételeztünk föl, a mely a valóságban alig létezik. Továbbá a megfigyelő helyek földrajzi fekvésének föltétlenül pontos ismerete szükséges, a mi régente több nehézséget okozott, de ma sem oly egyszerű a föladat, ha a tudósnak hiányos fölszereléssel idegen tájakra kell vándorolnia. Az AD húr sem képez oly egyszerű adatot, mint azt első pillanatra gondolhatnók, már csak azért sem, mert a Föld távolsága itt számottevő tényező. Kepler második törvényével is kell számolnunk, a mely szerint a bolygók keringése szögsebességi változásokkal jár, a mi a Föld és a Venus pályájára egyaránt áll. Gondoljunk még a megfigyelési hibákra, ezek a legnagyobb önfegyelmezéssel sem kerülhetők el teljesen, a mihez még a légkör okozta zavarok és csalódások járulnak, – akkor némi fogalmunk lehet arról, hogy a tudósoknak igazán össze kellett fogniok, ha az egyes adatok összehasonlításából aránylag biztos eredményre akartak következtetni.

Ime, ezek a vardői megfigyelésnek történelmi előzményei és tudományos beállítása. Elérkezett már az alkalom, hogy Hell is hozzászóljon a fontos kérdéshez, miután már az 1761. évi Venus-átvonuláskor is a munkában tevékeny részt vett.

Hogy milyen módszert használt, irataiból elég világos, habár magát a mathematikai számitást sem kézirataiban, sem kiadott műveiben nem találtuk. Egyszerűen megadja a szükséges megfigyelési adatokat és az ezekből következő eredményt. Szakavatott csillagász az akkori időben ugyanis fölöslegesnek tarthatta, hogy iskolakönyv módjára még a számolási műveletekről is számot adjon, mintha helyességükhez kétely férne.

Hell saját észlclési adatait különösen a Tahiti-szigetén nyert adatokkal veti össze; földrajzi hosszúsága egészen más, mint Vardőé. E szerint tehát inkább de l'Isle módszeréhez alkalmazkodik, a ki nem ugyanazon a délkörön, hanem különböző földrajzi hosszúság alatt fekvő megfigyelő helyekkel dolgozott, a melyek természetesen földrajzilag pontosan meg vannak határozva.

Ezt föltéve a be- és kilépési időpont megfigyelése képezte itt is a főfeladatot. Ha tehát ilyen tünemény ebben a pillanatban Budapesten az észlelőre nézve megfigyelhetőleg bekövetkezik, akkor a nyugatra fekvő Párisban ennek még nyoma sem látható és ha

88

Párisban észlelik az érintkezést, akkor ez a budapesti megfigyelő számára már rég elmult.

Érintkezések. Az érintkezés négyféle: az első külső és az első belső a Venus belépésénél és a második belső és második külső ennek kilépésénél.

A geometria elmélete szerint akkor érintkezik két kör, ha ezek egy osztatlan physikai pontban összefüggnek; de az elmélet cserbenhagy, mihelyest ezt ábrán akarjuk kifejezésre juttatni; a legfinomabb rajzolóeszközökkel sem vagyunk képesek ezt a mathematikal pontot érzékelhetővé tenni és minél nagyobbak a körök, annál nagyobb a nehézség, illetőleg bizonytalanság. A jelen esetben még azzal a nehézséggel állunk szemben, hogy az első érintkezés a Venus láthatatlansága miatt nem lehet közvetlen megfigyelés tárgya; láthatatlan pedig azért, mert a Föld és a Nap között állván, meg nem világított oldalát fordítja felénk. Mi csak annyit veszünk észre, hogy a Nap szélén kis sötét behorpadás mutatkozik annak jeléül, hogy az első érintkezés tényleg már elmult. Azért a csillagászok ennek az adatnak kipuhatolására inkább számításokra vannak utalva.

Az első belső érintkezés megállapítása nem sokkal könnyebb és olyan bizonytalan, hogy a nyert adatok tizenöt időmásodperczczel is külömböznek egymástól. Itt megint az egyéni becsléstől függ annak megitélése, melyik pillanatban éri el a Venus teljesen a körkorong alakját.

Már 1761-ben és még inkább 1769-ben föltünt a tudósoknak a "fekete csepp", a mely tünemény az észlelőket nem kis mértékben lepte meg és zavarba ejtette azokat, a kik erre nem voltak elkészülve.

De miben áll ez a cseppképződmény? Mindenki meg volt győződve arról, hogy csak optikai csalódásról lehet szó. Mivel pedig ez sok okra vezethető vissza, a különböző magyarázatoknak se vége, se hossza nem volt, míg végre az a nézet kerekedett fölül, hogy a diffractiónak egyik jelenségével van dolgunk. Ez okozza, hogy a Venus, miután a valóságban már-már elvált a Nap szélétől, ezzel még kis ideig mintegy rövid nyéllel vagy sötét híddal összefüggőnek látszik.

A 4. ábrán a nagy kör a Nap korongját jelzi, a melyen sötét kis kör alakjában áthalad a Venus. Megjegyezzük azonban, hogy a rajzban föltüntetett arány nem felel meg a valóságnak. A csepp-képződmény élesebb feltüntetésére nagyobbnak vettük a Venust,

89

A megfigyelések eredményei. A 19. században a tudósok már arra törekedtek, hogy lehetőleg sok helyen, mintegy tömegtámadással szögezzék a messzelátókat a Venusra. Csakis ez lehetett a helyes, czélhoz vezető út. Közös erővel azon voltak, hogy lehetőleg sok adatot gyüjtsenek össze, a melynek összehasonlítása további kutatásra szolgáltatta az anyagot. Ezek az előmunkálatok a Nap parallaxisának pontosabb kiszámítására oly fontosaknak bizonyultak, hogy 1874-ben kétszáznál több messzelátóval dolgoztak a Földnek legkülönbözőbb pontjain.

De már 1769-ben is elég nagy tudományos készültséggel fogtak hozzá a munkához. Így Tahiti szigetén a Csendes-oczeánban Cook, a Föld híres körülutazója, leste az égi tüneményt, továbbá Amerikában, Svédországban és Szibériában is létesítettek megfigyelő állomásokat erre az alkalomra. De a rossz időjárás soknak meghiusította legszebb reményeit. Legentil 1761-ben akarta Elő-Indiában a Venus átvonulását megfigyelni, csakhogy elkésve érkezett oda; de azért is maradt álló nyolcz évig Pondichéry-ben, hogy az 1769-ik évi jó alkalmat el ne szalaszsza. A végzet azonban akkor is üldözte, mert a várva-várt pillanatban konok felhők takarták el a Napot.

Hell a Nap parallaxisát észleléseiből leszűrt okoskodása alap-

90

ján 8.70''-re vélte megállapíthatni és ezzel nagyon közel jut az igazsághoz, mert a kérdéses parallaxist ma 8.80 másodpercznyinek veszik. Igaz, hogy Encke más eredményre jutván, a parallaxis értékét 8.57116 másodperczre szállította le, a mely számadat talán éppen látszólagos pontosságával téveszthette meg a tudósokat. Encke tekintélye hosszú időre háttérbe szorította Hellnek tudományos eredményét. De igaz az is, hogy Enckének nem volt igaza. Ő maga is ingadozott, hiszen eleinte 8.58 másodpercz mellett foglalt állást; és, ha az ő nézete mégis harmincz éven át volt az uralkodó, ezt Littrow könyve okozhatta. Mellékszándéka ennek a műnek mindenesetre az volt, hogy pártfogásába vegye atyai jó barátjának tekintélyét Hell Miksával szemben, különben könyvét alig szentelhette volna Encke emlékének.

Hogy Hell tökéletlen műszereivel helyes úton vagy legalább is helyesebb úton járt, mint Encke, erről tanuskodnak a nagy Newcombnak a különböző eljárásokból leszűrt eredményei:

Ime, ezeket a következőkben foglaljuk össze:

Ilyen különböző módszerekkel iparkodtak a tudósok a titkot megfejteni, a melyek közül szellemessége és a megfigyelési hibáktól való mentessége miatt még csak a franczia Leverrier elméletéről akarunk röviden megemlékezni. A tömegvonzásból indult ki. Nemcsak a Föld vonzza az eső testet, hanem a nagyobb égi testek is vonzzák a kisebbet. A Föld például vonzza a Venust, a Marsot, a mely vonzás hatást gyakoról e bolygók pályáira és ez ismét a Föld tömegére enged következtetni; a Nap tömege máshonnét számítható ki. Ha tehát a Föld másodperczenként ennyit esik a Nap felé, akkor a Földnek és a Napnak kölcsönös távolsága is meg van adva.

De miért sürgették a tudósok annyira a parallaxisnak majdnem kínos pontossággal való kiszámítását, holott másutt például a másodperczek századrészeitől bátran el lehet tekinteni? Igaz, itt fontolóra kell vennünk, hogy egy ívmásodpercz századik része a Nap távolságára nézve 170,000 km-t jelent. A 8.80 má-

91

sodpercznyi napparallaxisnak absolut számokban 149 1/2 millió km-nyi távolság felel meg. Olyan távolság ez, a mely majdnem 100,000-szer nagyobb mint az út Budapestről Konstantinápolyig. A Nap fényének 8 perczre és 18 másodperczre van szüksége, míg hozzánk ér, pedig másodperczenként 300,000 km-nyi sebességgel halad. Vajjon mekkora szög alatt látnók a Földnek félátmérőjét, föltéve, hogy ehhez elég éles szemünk volna?

Ez a szög vagyis a parallaxis oly kicsinek bizonyulna, hogy egy 0.05 mm vastag hajszál eltakarná a Földnek félátmérőjét, még pedig akkor is, ha a hajszál 0.6 méternyire távol volna szemünktől.

Nem csoda tehát, hogy ennek a fontos problemának kiszámítása annyi nehézséggel jár. Feltűnő, hogy későbbi tudósok, mint Powalky, Stone stb. mind nagyobb értéket találtak, mint magyar tudósaink. * Ámde Hellnek nem is állott annyi előmunkálat rendelkezésére, ő úttörő munkát végzett, továbbá még hírből sem ismerte a mai optikai eszközök tökéletességét.

Összefoglalás. Nagyobb világosság és áttekinthetőség kedvéért összegezzük röviden azokat a szempontokat, a melyek Hell megfigyeléseinek fontosságát kellő világításba helyezik.

Láttuk, hogy már az ókor óta kutatták a Napnak a Földtől való távolságát, mert ez nemcsak magában véve érdekes adat, hanem egyúttal csillagászati mértéket is szolgáltat. A kutatások eredménye az utolsó évszázadokig elég silány volt. Kepler föllépésével a tudósok megismerkedtek az ő róla elnevezett keringési tözvényekkel. Ha ugyanis ismerjük példáúl a Venusnak a Földtől való távolságát, akkor számítások útján és a Kepler-féle törvények alkalmazásával a Nap távolságát is meg lehet határozni.

Az első lépés tehát a Venus parallaxisának kiszámítása, azaz megállapítása annak, milyen szög alatt látnók onnét a Föld sugarát. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha a Venus-átvonulás alkalmával két egymástól messzebb fekvő helyen a bolygónak látszólagos helyét a Nap korongján, vagy az akkori felfogás szerint még jobban, – ha a Nap korongja előtt való be- és kilépését pontosan megfigyeljük. Minél kedvezőbb a megfigyelő állomások fekvése, annál nagyobb a sikerre való remény.

Már pedig Vardő különösen kedvezőnek bizonyult, mert ott, mint a Földnek egyik legészakibb pontján, a legnagyobb parallaxis

* V. ö. Plassmann. Himmelskunde. 302. old.

92

volt észlelhető, ha ugyanis utóbb ezt a megfigyelést egy másik, messze helyen végzett ilynemű megfigyeléssel majd összehasonlítjuk; már pedig erre a Tahiti szigetén eszközölt észlelés adta meg az anyagát.

VII. FEJEZET.
A Venus-átvonulás Vardő szigetén.

Az eddigiek után a csillagászat kedvelője talán most azt várja, hogy a Venus-átvonnlás vardői megfigyeléséhez tudományos discussiót fűzzünk. Czéltalan és fölösleges volna ez az eljárás. Nem arról van itt szó, jó-e a megfigyelés vagy nem. Ha a tudós észlelő egyszer azt állítja, hogy ilyen és nem más adatokra tett szert, rendes körülmények között senkinek sem jogában, sem módjában nem áll, hogy megczáfolja. Ha utólagosan még észreveszik, hogy a nyert adatok más megfigyelésekkel megegyeznek, a megfigyelés tekintélye emelkedik.

A vita itt egyes-egyedül a körül forog, vajjon a kéziratban levő javítások lerontják-e hitelét, vagy nem. Erre nemcsak saját magunk tapasztalatára, hanem főleg Newcomb tekintélyére támaszkodva, a következő fejezetben felelünk. Látni való, hogy a kérdés nem annyira csillagászati probléma, mint inkább történet-kritikai részletkérdés.

Mindazonáltal az Observatio Transitus Veneris közlését nem tartjuk fölöslegesnek. Követjük pedig a Hell-féle műnek már említett kopenhágai kiadását, mint hiteles és a nyilvánosságnak szánt forrást. A nem szorosan vett megfigyeléshez tartozó fejtegetéseket rövidség okáért kivonatban közöljük, magát a megfigyelést és a mi vele közelebbi vonatkozásban áll, magyar fordításban teszszük közzé.

Bevezetőjében Hell a dán királynak ajánlja föl művét, majd előadja a vardői út történetét.

A megfigyelések előzményei. A továbbiakban sorra leírja a megfigyelésnek közelebbi előzményeit, hogy és mint vizsgálta meg elsősorban a műszereket. Ide tartozik mindenek előtt az Examen Quadrantis Hafniensis. A kopenhágai királyi csillagvizsgáló intézetből ugyanis magával vitte ezt a régente nélkülözhetetlen csillagászati műszert; minden lehető módon megvizsgálva

93

a quadranst, megállapíthatta hibáit és magáról a vizsgálatról több oldalra terjedő táblázatos kimutatásban ad számot.

A következő fejezet czíme: De Latitudine seu Elevatione Poli Observatorii Wardoehusiani. A megfigyelő állomás északi szélességének megállapítása elengedhetetlen, de egyúttal nehéz föladat volt. A szokott körültekintéssel és pontossággal elvégezte ezt a munkát is, 12 oldalra terjedő megfigyelések tesznek a lelkiismeretes vizsgálatokról tanúságot. Majd sorra kerül a 30. oldalon Vardő földrajzi hosszúsága. Szóvá teszi meghatározásának különböző módjait és megbízható csillagászati adatok nyomán megállapítván a nevezetesebb csillagdák földrajzi fekvését, levezeti a vardői állomás földrajzi hosszúságát.

A Venus-átvonulás megfigyelésénél talán a legnagyobb nehézség abban áll, mint mondottuk, hogy rendkívül nehéz annak megállapítása, mikor érintkeznek pontosan a Venus és a Nap szélei. Ábrák alapján fejtegeti Hell külön fejezetben a tünemény megfigyelési módját és hogy miként küzdhetők le a zavaró körülmények.

Még valami kell a megfigyelés megbízhatóságához: ugyanis jó óra. Hell Bécsből és Kopenhágából is hozott magával órát; az utóbbi finomabb szerkezetű volt ugyan, de még sem olyan jó, mint a bécsi. Nem ok nélkül attól kellett tartani, hogy az utazással járó hányatás megártott nekik.

A csillagász nem érheti be az arra való hivatkozással, hogy minden elővigyázat megtörtént, hanem a vizsgálat módjáról és a nyert eredményekről számot kell adnia. Az óráknak összehasonlítása és fölülvizágálása leginkább a megfigyelés előtt volt fontos, de még a megfigyelés alatt és után sem mulasztható el. Hell idevágó, nyolcz oldalnyi észlelései és számadatai erről is tájékoztatják az olvasót. Ilyen készülődések után nyugodtan várhattak a nagy napra, az emlékezetes június 3-ikára.

A következőket hadd mondja el P. Hell saját szavaival. *

* I. m. 71. és köv. old.

94

praestolaturi), mialatt a szolga az óra mellett foglalta el helyét. Minthogy az első külső érintésnek közvetlen megfigyelése, mint előbb jeleztem, lehetetlen és kár vele bajlódni, – én a nyolc és fél lábnyi, fonálmikrométerrel ellátott, különben kitünő, de a másik kettőhöz képest kevésbbé jó tubust vettem, nehogy a Nap hasztalan megfigyelésével elfáraszszam és elgyöngítsem szememet, a melyet a fölöttébb fontos első belső érintés pontos észlelésére akartam jó karban tartani. P. Sajnovics majdnem éppen olyan jó és annyira nagyító (supparis bonitatis et augmenti), tíz és fél lábnyi messzelátóval volt fölszerelve, mely itéletem szerint még valamivel világosabb képet adott, mint a kopenhágai tiz lábnyi achromatikus tubus. Borgrewing (sic) urat az első külső érintés megfigyelésére az achromatikus tubushoz állítottam, a melyet én magam a Nap felső részére (a tubusban az alsóra) irányítottam, a hol a Venus majd belép, és figyelmeztettem, hogy a napkorongnak ezt a részét mindig a tubusban tartsa és mihelyest látja, hogy fekete részecske a Nap szélét mintegy marja és megszakítja (et siquidem particulam nigram limbum Solis quasi mordentem et interrumpentem cerneret), – azonnal kiáltson és az órára figyelő szolgával olvastassa az első és [utolsó] másodperczeket. Ugyanezt ígérte Sajnovics is. Én azalatt nyolcz és fél lábnyi tubusommal a Nap mozgását folyton követve és közben-közben beletekintve, ezt a részletet szüntelenül a tubusban tartottam, hogy társaim adta jelre a Venusnak a Napba behatoló részecskéjéből becsléssel meghatározhassam a külső optikai érintésnek közvetlenül meg nem figyelhető időpontját. Közben az égnek ez a tája, a melyet a Nap foglalt el, tisztább lett, mert a felhők, mint mondottam, gyorsan észak felé mozogtak.

95

A 74. oldalon Hell elmondja, hogy a quadrans segítségével még egyéb megfigyeléseket akart végezni, de alig telt el körülbelül hét percz, a hosszú, még mindig ott levő felhő eltakarta a Napot és ez reggeli három óráig tartott. A konok felhő volt az oka, hogy másoknak a megfigyelés nem sikerült. Hell már aggódott, hogy a belső érintés a kilépésnél nem lesz látható, és akkor az egész terv meghiusul. Csak az égtől remélt segítséget és nem csalódott. A hirtelen fordulatban a jelenlevők Isten különös gondviselését látták. Reggel három óra körül ugyanis még kétségbeejtő volt a helyzet, egyszerre csak délkelet felől enyhe szél kere-

* A sok vendég ez alatt az észlelés alatt az observatoriumba nyiló szobában tartózkodott, nehogy lefolyását esetleg zavarják. V. ö. i. m. 70. old.

96

97

Ezek után következik a megfigyeléseknek táblázatos és az igaz időre redukált kimutatása és a napfogyatkozás észlelése, a melylyel a mű befejeződik.

A Venus-átvonulást megelőző és követő időt Hell egyéb tudományos megfigyelésekre is fordította, folytatva azt, a mit az úton már megkezdett. Érdekesek a tenger villogásáról szóló följegyzései; nemcsak irataiban, hanem az utazási naplóban is ismételten történik róla említés. Az előbbi kornak meddő okoskodásával szemben ő a tenger vizét és a benne úszkáló apró állatokat vizsgálta meg; így rájött arra, hogy ezek okozzák a sajátságos és eddig rejtélyes tüneményt. A mai tudomány sem mond egyebet. Az északi szélesség 70-ik foka alatt megfigyeléseket tett a légköri sugártörésről, a csillagászati észlelések egyik fontos tényezőjéről. Azzal is próbálkozott, hogy a Föld sarki és egyenlítői átmérőjének arányából megállapítsa Földünk lapultságát. Egyes északi pontokon megfigyelte a szárazföld emelkedését vagyis a tenger látszólagos hátrálását. A mágnestű viselkedésére mindig kiterjedt tudományos figyelme.

VIII. FEJEZET.
Littrow Károly Hellről.

Littrow 1835-ben, mint a bécsi csillagvizsgáló intézet fiatal asszistense, 166 oldalra terjedő kis könyvet tett közzé, a melynek tartalmáról a következő hosszúlélegzetű czím ad fölvilágosítást:

98

aufgefundenen Tagebüchern geschöpft und mit Erläuterungen | begleitet | von | Carl Ludwig Littrow | Assistenten der k. k. Wiener Sternwarte: | Wien. | Gedruckt und im Verlag bei Carl Gerold | 1835.

Ha a következőkben az említett művel behatóbban foglalkozunk, nem az egyéni hajlam, hanem a körülmények kényszerítenek erre. Ha Hell még ma sem részesül a megérdemlett elismerésben, ha a gyanúsítás sem tudományosságát, sem becsületét nem kímélte, sőt ha ilyen megjegyzések még az utolsó időkben is elhangzottak, ezért nem utolsó sorban Littrow könyvét teszszük felelőssé.

Hiszen a nagy közönség tudósunkat leginkább ebből a műből ismeri. Ha tehát mostanában valaki Hellről akar írni, lehetetlen Littrow könyvét mellőzni. Ezért hadd szólaltassuk meg mi is újból és újból magát a szerzőt, de másrészről: Audiatur etiam altera pars.

Az első három oldalon a szerző tisztelettel Enckének ajánlja föl a művet, a többi között azt mondva: "A jelen lapok megírásánál oly sokszor arra voltam utalva, hogy fölvilágosítást keressek a napparallaxisról szóló művében, a mely mint nevének emléke a messze jövőben mindig fölülmulhatatlan marad" stb.

Ez a mondatrészlet már előre veti árnyékát; ha Enckét védi, a kit a tudomány mai álláspontja szerint a vitás kérdésben védeni ndm lehet, akkor szükségképpen Hell Miksa ellen kell fordulnia, mint a ki a parallaxis ügyében az előbbinek ellenlábasa.

Littrow kifogásai. Bevezetője oly jellemző, hogy ezt is szóvá kell tennünk. Mindenek előtt megemlíti, hogy kerültek a Hell-féle kéziratok a bécsi csillagdára. Édes atyja, mint a csillagda akkori igazgatója, nem ért rá velök behatóbban foglalkozni, és így ráháramlott ez a föladat. Habár az iratok áttekintése és a sok állítólagos javítás kellemetlenül hatott rá, azért mégis döntést remélt a sokat vitatott kérdésben. "Szívesen bevallom, – írja tovább – azzal a kívánsággal fogtam hozzá, hogy egy férfiút, mint P. Hell-t, a ki korának mégis csak legszorgalmasabb és legtudósabb csillagászai közé tartozott, egy férfiút, a ki mint igazgatója ugyanannak az intézetnek, a melynek előreláthatólag nekem is kell szolgálatomat fölajánlanom, egyúttal atyám elődje volt, megfigyelései önkéntes változtatásainak sértő szemrehányásától tisztázhassam. Sajnos, ez a kívánságom nem valósult meg, vagy korántsem abban a mértékben, mint ezt óhajtottam volna". Szinte meghatóan gyöngéd nyilatkozat; az olvasó most őszinte és tárgyilagos fejtegetését várja

99

annak, a miben Hell legalább ő szerinte tévedett, és nem hallgatja el azt, a miben Hell elévülhetetlen érdemeket szerzett magának. De nagyon csalódunk, az elismerésnek nyoma sincs, de annál több a gáncsoskodás. A sok közül csak néhány szemelvény.

Mintán Littrow még a bevezetésben Hell kéziratainak rövid tartalmát ismerteti és elég lekicsinylőleg nyilatkozik róluk, a XI. és XII. oldalon rátér Sajnovics utazási naplójára, a melyet még elég érdekesnek talál. De nyomban megjegyzi: "Igaz, ezen második czélra, az utazás tanulságos leírására, általánosabb műveltséggel és jobb megfigyelő tehetséggel ellátott utasokat kivántam volna, mint a milyenek – úgy látszik – RR. PP. Hell és Sajnovics voltak. Mert mialatt például naplójuk elején kínos kicsinyeskedéssel beszélik el, milyenfajta nyakravalót, milyen színű kabátokat viseltek, hogyan göndörítették és poroztatták be hajzatukat stb., mialatt kilencz havi vardői tartózkodásuk alkalmával a kölcsönös meghívásokat, az ételek finomságát és az ilyen dolgokat jelentik a naplóban, csaknem mellőzik a természetrajzi gyüjteményeket, képtárakat, a drezdai és lipcsei könyvtárakat stb. és alig mondanak nekünk valamit az országok szokásairól, erkölcseiről, a melyekben utaztak" – –

Erre nyomban a következőket jegyezzük meg. Először: az úti napló szerkesztője nem Hell, hanem Sajnovics. Ha tehát a kézirat Littrow tudományos igényeit nem elégíti ki, fölösleges elítélő bírálatát az előbbire is kiterjeszteni. Egyébiránt a kifogásolt napló is elég sok tudományos vonatkozást tartalmaz. A Bécs és Kopenhága közt való útleírás tele van néprajzi és leíró földrajzi megjegyzésekkel. Sok érdekes adatot találunk a beutazott svéd és norvég tájakról és utóbb csaknem napról-napra történik említés a végzett metereologiai, helymeghatározási és hasonló észlelésekről. Ismét máskor a sarki fény, a tenger villogása, a lakók nyelve és szokásai kötik le figyelmüket. Alkalmilag kagylókat, növényeket gyűjtenek, tengeri állatokat bonczolnak stb. stb. Igaz, hogy a följegyzések csak naplószerűek, de hiszen Sajnovics mást nem is akart.

Ha azonban Littrow Hellről akart itéletet mondani, a tárgyilagosság kedvéért jobban cselekedett volna, ha Hellnek nagyszámú egyéb iratait és tudományos levelezését is megnézi. A bécsi csillagvizsgáló intézetben anyagban nem volt hiány. Az Ephemerides Astronomicae köteteit talán nem ismerte, különben nem értenők elitélő birálatát. Éppen az a bámulatos, hogy Hell oly kez-

100

detleges műszerekkel mégis akkora eredményeket ért el. Iratai közt találták például Vardő szigetének nem közönséges gonddal és pontossággal készített térkóprajzát. Uj térképek szerkesztéséhez északi utazása közben is kereste az adatokat.

Littrow az idézett helyen megfigyelő tehetségüket vonja kétségbe. De érthetetlen, hogy lehet ezt a kifogást ráfogni arra, a ki egész életét észlelésekkel töltötte, a miről kiadott művei és kéziratai eléggé tanuskodnák.

A leírások kifogásolt kicsinyeskedésére nézve megjegyzésünk ez: Sajnovics és Hell kétféleképpen szerkeszthették volna utazasi naplójnkat: vagy tisztán csillagászati szempontból – csupán számokkal és száraz táblázatokkal, vagy a közbeszéd hangján közölt benyomásokat vethették papirosra. Ők az utóbbit választották, de emellett a tudományos szempontokat is iparkodtak kiemelni. *

Senki sem ütközhetik meg azon a megjegyzésen, hogy papi gallért (collárét) viseltek. Megtudjuk belőle, hogy papi jellegüket utazás közben sem tagadták meg. Ruházatuk, gondozott hajzatuk leirása eszünkbe juttatja a kor szokásait, amelynek a papok is hódoltak.

Abban teljesen igaza van Littrownak, hogy a kézirat kibetűzése néha nehézséget okoz; magyarázata nagyon egyszerű. Minde-

* J. G. Hagen, a vatikáni csillagvizsgáló intézetnek tudós igazgatója, Littrow kifogásait még más kommentárral kíséri. "A történetíró – így ir – inkább P. Sajnovies rendtársainak hasonló útleírásait és előljáróiknak erre vonatkozó utasításait nézte volna meg. Canisius Péter levelei és a müncheni országos levéltár bő anyagot nyujtottak volna. A levéltár (Jes. 4. szám alatt) P. Hoffaeusnak az elöljáróknak szánt Memorialé-ját tartalmazza a 16. század végéről és Jes. 51. szám alatt (De itinere Romano) úti számlák és utazási szerződések csomagja található, többnyire német paterek számadásai, a kiknek Rómába kellett menniök. Saját kárukon okulva külön utazási emlékiratokat szerkesztettek, mint ezt Sajnovics is tette." – Ugyanaz a szerző kifejezi azt a sejtelmet, hogy Littrow talán nem annyira Hell személye ellen, hanem inkább a magyar ellen akart sikra szállani. Alig gondolnók, hogy ez a fölfogás helyt állana. V. ö. Stimmen der Zeit. 47 Jahrgang. 7. Heft. 112.

101

nek előtt figyelembe veendő, hogy a naplónak legnagyobb része csak fogalmazvány, egy mellékelt tisztázat csak kisebb időközt ölel fel. Biztosra vehetjük továbbá azt is, hogy a kézirat sok más foglalkozás mellett utazás közben, de nem egy modern úszó palotának kényelmes szalonjában készült. Érthető tehát, hogy maga az írás sok kételyt okozhat, de megmagyarázza az itt-ott előforduló tollhibákat és nyelvezeti egyenetlenségeket is, a melyek többször homályossá teszik a szöveget. Még bajosabb az eligazodás a földrajzi helynevekre nézve, a mi Littrow főpanaszát képezi. A bevezetés XI. oldalán például ezt írja: "Az északi vidékeken levő városok, szigetek stb. nevei, a melyeket P. Hell utazása közben érintett, valószínűleg gyakran hibásan vannak idézve, mert térképeken többnyire nem találhatók."

De milyen térképek állottak akkor rendelkezésre? Hell maga is panaszkodik a Homan-féle térképek megbizhatatlansága miatt. De még a mai pontos térképeken sem találjuk meg mindig a naplóban vagy a csillagászati folyóiratokban előforduló neveket, ennek pedig többféle oka lehet. Először is való tény az, hogy a földrajzi helynevek is változásoknak lehetnek alávetve. *

* Hogy közönséges példára hivatkozzunk, ha például idegen véletlenül a Bécs melletti Perchtoldsdorfba tévedne és megkérdezné az ott lakó közönséges embereket, mi ennek az előtte ismeretlen községnek a neve, bizonyára azt felelnék, hogy Petersdorfban van, mert ez a rendes, habár nem hivatalos neve. Följegyzi ezt a nevet tudományos naplójába. 150 év mulva ráakad valaki erre a följegyzésre és biztosra veszi, hogy hibás idézettel van dolga, mert addigra a hivatalos Perchtoldsdorf a népies elnevezést talán már teljesen kiszorította.

Ugyanaz az utazó elmegy máskor Tirolba vagy Bajorországba és ott is kérdezősködik a helynevek után, föltételezve azt, hogy ez a tájékozódásnak egyedüli módja volna. Ott majd olyan nevekkel szolgálnak, a melyek a tájszólási elferdítések miatt eredetiségükből meglehetősen ki vannak forgatva. Szegény utazónk egy 150 év mulva élő ember előtt megint hibásan idéz, mert olyan helyek semmiféle térképen nem találhatók. Ha Poroszországban igazi porosz kiejtés vagy Angolországban angol kiejtés után kellene megfelelő nyelvismeret nélkül leírni a helyneveket, vagy ha született francziának a magyar városok neveit kellene papírra vetnie, milyen furcsaságok jöhetnének létre!

De Sajnovics helyzete akkor alig különbözött a mi képzelt utazónk helyzetétől. Megbízható földrajzi könyvek és térképek ismeretlenek voltak, csak hallomás után írhatott le legalább sok nevet, a melyek ily módon más alakot nyerhettek. Továbbá annyi idő mulva talán maga a név is megváltozhatott.

102

A kézirat helyesírása. Való tény másodszor az, hogy Hell és Sajnovics idejében föltünően elhanyagolták a helyesírást, azért az e téren mutatkozó ingadozások főleg a tulajdonnevek írását is befolyásolták. Ha valaki még soha életében nem látott abból a korból kéziratot vagy akár hivatalos okmányt, különösnek találhatja Hell és Sajnovics helyesírását és az abban mutatkozó következetlenséget. Ámde ez akkor általános volt; még Goethenek különösen ifjúkori iratai is hogy festenek a mai helyesírásboz viszonyítva? További 150 év mulva majd a mostanit is leszólhatják. A 18-ik század derekán és még jóval utána az írásban a magánhangzók folyton cserélődnek mint: e=ó, u és v, o és ő, j és y, u és v. Ugyanígy vagyunk a mássalhangzókkal, a melyek között w és v, v és f, s és z, b és v, g és ch minduntalan helyet cserélnek, egyszerű magán- és mássalhangzók máskor minden ok nélkül kettősen fordulnak elő. Mindezek a változások valószínűleg a kiejtést nem érintették. Az akkori helyesírásnak további szeszélye az volt, hogy kis és nagy betűk használatában alig tettek különbséget.

Littrow előszavának XIII. oldalán azt mondja, hogy Hell életrajzi adataira nézve Triesnecker Ferencz kéziratát használta fel, a ki sokáig Hell oldala mellett dolgozott és utóbb szintén a bécsi csillagdán mint utódja működött. Kár, hogy e forrás hollétét nem árulja el. A mint Littrow könyve nyomán az életrajzi adatokat a Scherer-féle életrajzzal összehasonlítottuk, nehéz volt elzárkózni az elől a vélemény elől, hogy Littrow tulajdonképpen Scherer kéziratából merített. Elég nyilvánvalónak látszik ez abból is, hogy Littrow sokszor még a szavakhoz is ragaszkodik, tehát fölismerhető a forrás. Triesneckerről szól az első életrajz, talán ennek feltünűbb czíme szolgáltathatott okot a tévedésre.

Littrow azzal a jámbor óhajjal fejezi be előszavát, hogy művének különösen tudományos részét a szakemberek azzal az elnézéssel fogadják, a melyre egy kezdő tanulmányai méltán igényt tarthatnak. Igaza van: az egész nagyon a kezdő bélyegét viseli magán, a ki neki rontva egy tiszteletreméltó férfiúnak, a gordiusi csomót egy csapásra szét akarja vágni. A fiatal, alig 23 éves asszistens talán ettől remélte hírnevének megalapítását. Igaz, hogy akkor tudományosabban járhatott volna el, mert egy érdemes tudós becsületét sérti meg azt mondván, hogy Hell hiúságból hamisítást követett el. Ha ilyen állításra nincsenek kényszerítő okok, akkor ezt tudományos eljárásnak semmiképpen sem lehet minősíteni.

103

A méltányos bírálatnak soha sem lehet az a föladata, hogy valakinek, vagy valaminek csak árnyoldalait tüntesse föl és ha mégis megteszi, sajátmagának tulajdoníthatja, ha a másokra vetett árnyék előbb-utóbb őreá esik vissza.

Littrow az életrajzi adatokról. Az életrajzi adatokból, a melyeket Littrow Hellről közöl, a rövidség okáért csak kettőt ragadunk ki, mint a melyekhez alapos kétely férhet.

A 10. oldalon azt olvassuk, hogy VII. Keresztély dán király évi 1000 forintnyi járadékot akart neki juttatni, ezt azonban Hell azért utasította vissza, mert mint cs. k. csillagász a cs. k. udvar dicsőségére nézve hátrányosnak találta, ha idegen külföldi udvartól hivataláért pénzt fogad el. Ez az állítás természetesen Hellnek nem szolgál dicséretére és annál furcsább színben tűnik föl, mert Littrow megelőzőleg tudósunknak szűkös pénzviszonyait írta le; okát ugyanis elég indokolatlanul részint abban is látja, hogy az adott körülményekkel nem tudott számolni. Fogadjuk el igaznak, hogy a dán király – a meg nem nevezett forrás szerint – fölajánlotta ezt az összeget. Már pedig ezt vagy hivatalos úton intézte volna el és akkor Hell nem ellenkezik, vagy közvetlenül érintkezett vele; ámde akkor ugyanaz a férfiú, a ki máskor a dán király iránt való tiszteletében majdnem túlságba ment, visszautasításával érthetetlen gorombaságot követett volna el.

A 11. oldalon szó van a bécsi Akadémia megalapitásáról, a melyhez Hellnek ki kellett dolgoznia a tervet. Erre Littrow ezt jegyzi meg: M. Terézia császárné, a kinek a tervet jóváhagyás végett előterjesztették, az aláírás után e száraz szavakkal adta ezt vissza a hivataloknak: "Ilyen ügy végrehajtására P. Hell-t gyöngének tartom." (Ich halte den P. Hell für zu schwach zur Ausführung eines solchen Geschäftes). Honnét szedte Littrow ezt az értesítést? Ha nem nevezi meg közelebbről a forrást és mi nem akadhattunk ennek nyomára, itéletünket annál is inkább fölfüggeszthetjük, mert belső okok is erre indítanak. Miért nem tartotta a királyné a vardői expeditióra is gyöngének? Ersch-Grubernak Hellről is szóló kötete 1823-ban jelent meg, tehát majdnem egykorú forrásmunka, Paintner egykorú forrás és mindkettő azt mondja, hogy 1773-ban már meg volt alapítva az Akadémia, csak a Jézus-társasága hirtelen föloszlatása akasztotta meg a művet; sőt 1774-ben legmagasabb helyről megint fölszólították Hellt az Akadémia tervezetének kidolgozására, a melyet május 20-án be is adott. Miért bízták rá másodszor az Akadémia megalapítását? Tudjuk azt is, mennyi

104

köze lehet az irígységnek is az ilyen ellenőrizhetetlen kószahírek terjesztéséhez. Föltételeztük, hogy M. Terézia szavait a moralis, nem pedig testi gyöngeségére értette, pedig az utóbbi is lehetséges. Az életrajz végén Littrow Hell műveit sorolja föl és pedig elsősorban az Ephemerides Astronomicae czímű vállalatról van szó. Másodsorban mint önálló művet Littrow csak hármat sorol föl, holott sokkal több van. Egyébiránt azt is különösnek találjuk, hogy az Ephemerides Astronomicae vaskos köteteit nem minősíti önálló műveknek.

Littrow a Hell-féle csillagászati naplóról. Az életrajzi adatok tömör leközlése útán Littrow Hellnek vardői megfigyeléseiről értekezik és csillagászati naplójának azt a részét közli, a mely a Venus átvonulásáról és az utána bekövetkezett napfogyatkozásról szól. – A bevezetésben az olvasóra bízza, hogy kétely esetében a bécsi csillagdán levő eredeti iratokat tekintse meg. Ezzel a szabadsággal élve és nagyítóval ellátva összehasonlítottuk az eredetit a Littrow-féle kifogásokkal. Az igazat megvallva különös érzülettel forgattuk újból és újból azokat a lapokat, a melyekre P. Hell rótta a számokat, nem is sejtve, mint ítél majd róluk az utókor. – Főleg erre az iratra építette, Littrow lesujtó ítéletét, de ugyanebből a nagy Newcomb éppen az ellenkezőjét olvasta ki.

Littrow először lépten-nyomon javításokat akar észrevenni és bizony vannak is javítások, habár nem olyan nagy számban, mint ő mondja, de a kérdés itt az, milyen természetűek ezek. Ha az illető kéziratban az eredeti első följegyzéseket kellene látnunk, akkor az esetleges javítások bizalmatlanságot kelthetnének; ámde azt nem lehet föltételezni, hogy Hell tintával és nagy ívekre írta szöveggel ellátott megfigyeléseit, hanem utóbb egyszerűen átírta az adatokat a nagy ívekre. Hogy ilyenkor több oknál fogva, tökéletlen műszereire való tekintettel is kételyei támadhattak, a melyeket ki kellett javítania, ezt minden csillagász megbocsátja neki. * Nem indokolt Littrownak az a megjegyzése, hogy "Hellben különös javítási mánia lakozott és a legkisebb ok is elegendő volt, hogy megfigyeléseinek eredeti adatain javításokat eszközöljön, mert például itt (ugyanis az órák összehasonlításánál egy fél másodpercznyi különbségről van szó) semmiféle más ok nem birhatta rá, mint talán a

* I. m. 18. old. Egyébiránt minderre nézve utóbb majd Newcombnak szakavatott itéletére hivatkozhatunk.

105

kevélység, hogy egy másodperczre pontos összehasonlításokat végzett." – Hell becsületessége erre a kemény ítéletre semmiképpen sem szolgáltatott okot. Littrow ott is lát javításokat, a hol Hell nem ok nélkül a fontosabb adatokat vastagabban írja.

Végre teljesen tarthatatlan az a nézete, hogy az eredeti napló különböző tintával van írva,* mintha nem egy időben és valószínűleg nem is egy helyen készült volna. E szerint Hell mások után javította volna saját adatait. – A ki többször életében foglalkozott régi kéziratokkal, eléggé tapasztalhatta, hogy a tinta, ha vékonyan fogott a lúdtoll, idővel sárgásbarna színt mutat, holott szép fekete marad, ha vastagon folyt a tollból. A színben való különbség kiváltképpen ott tűnik szemünkbe, a hol az író egy hibásan írt számot vagy betűt újjával húzott át és erre mást írt; akkor ez a réginek helyén mint sárgásbarna alapon látszik.

Az elírásokra nézve is nagyon különbözők az egyesek; az egyiknek lépten-nyomon megbotlik a keze vagy tolla, a másiknál ez ritkaság.

Szinte psychológiai rejtély, a mit Littrow egyes adatok kivakarásáról mond; ennek nyoma sincs.

A vardői megfigyelési napló leközlése után Littrow ezt kemény bírálatnak veti alá, a melynek sokszor érthetetlen bonyolódottsága csak az író elfogultságából magyarázható. Megrögződött benne az a fölfogás, hogy csak Enckének lehet igaza, tehát Hellnek kellett tévednie, irataiban javítások vannak, tehát csaló volt.

Littrow az úti naplóról. Könyvének végén Littrow Sajnovics utinaplóját közli, de csak kivonatban és német nyelvre fordítva élvezheti az olvasó a latin eredetit. A kemény kiszólások magyar tudósaink ellen most sem szünetelnek, hiába biztosított a szerző előszavában elfogulatlan, tiszta szándékáról. Ime, néhány szemelvény!

1768. július 14-ikéről a naplóban azt találjuk följegyezve, hogy az erős nyugati szélben, ködben, esőben a fedélzeten maradtak és ott a tűz élesztésével űzték el az unalmat. Littrow zárójelben ezt a megjegyzést füzi hozzá: "Ein hübscher Zeitvertreib für sogenannte Gelehrte." – Tehát ők már csak "úgynevezett tudósok"-számba mennek azért, mert fagyoskodva és valószínűleg a kiállott fáradalmaktól elcsigázva, nem tudtak egyfolytában a legmélyebb problémákkal foglalkozni? Vagy ettől eltekintve, nem sza-

* Id m. 148. old.

106

bad-e néha a tudósnak is unatkoznia, anélkül, hogy tudományát kétségbe vonnák?

A 163. oldalon Littrow a következő megjegyzést koczkáztatja: "Említésre méltónak látszik az a körülmény, hogy az egész naplóban sehol sincs nyoma a dán király állítólagos tilalmának, a mely szerint a vardőhusi megfigyeléseket nem szabad közölni, annak a már előbb említett véleménynek igazolásául, hogy az egész csak P. Hell fejében szülemlett meg, így a közlés késése miatt magát mentegetve."

Az igazság az, hogy ez a gyanusítás minden alapot nélkülöz, ha Sajnovics nem is tenne róla említést. Teljesen magától értetődik, hogy ha Hell a dán udvar meghívására és költségére tette meg tanulmányútját, akkor az eredmény közlésével nem járhatott el önállóan. Attól függ a mű kiadása, a ki ezt, mint a jelen esetben, roppant előzetes költség árán lehetővé teszi. Tehát a dán király volt a mérvadó, a ki ezt az ügyet a kopenhágai dán tudományos Akadémiára bízhatta. Egyébiránt Mercier 1769. június 28-án hivatalos jelentésében panaszt emel, hogy a bécsi ujságokban P. Hell vardői működéséről kivonatok jelennek meg, holott az erről való beszámolást a kopenhágai illetékes körök tartják fönn maguknak. Sőt magában a naplóban is történik említés a tilalomról, midőn Sajnovics 1769. okt. 17-én így ír: "Referebant Ministerium apprehendisse, quod iter nostrum in Novellis Viennensibus publicatum sit. Seque Kaunitzio scripsisse dixit, ne in posterum hoc fiat." Azt hiszszük, hogy ez elég világos beszéd.

Még egy hízelgő megjegyzést találunk a 164-ik oldalon, a mely azonban inkább Hell társának szól. "P. Sainovics (sic) tudományos képzettségének – így ír – nem éppen fényes bizonyítéka az, hogy ezen a helyen (ugyanis a göttingeni egyetemről van szó) a legalább akkor nagyon ismeretes Kästner nevét, a ki őket meglátogatta, Gessner-nek írja! Kaestner más tintával van föléje javítva."

Ez majdnem annyit jelent, mint a kákán csomót keresni. Ne feszegessük most azt a kérdést, vajjon akkor a műveltségnek föltétlenül szükséges kellékei közé tartozott-e, hogy valaki Kaestner nevét ismerje. – Készakarva írtuk: Kaestner, nem /Kästner, mert régente ez volt a divatos írásmód.

Littrow is jobban cselekedett volna, ha emberünket Sajnovicsnak írja, lévén ez az igazi és magyarosan irt neve, Sainovics helyett. A Gessner vagy tollhiba lehet, vagy csak hallomás után írta le a nevet, de utólagosan mégis csak észrevette a tévedést.

107

A kezünkben levő kéziratokból eléggé meggyőződhettünk, hogy a tulajdonneveket akkor még hivatalos okiratokban is különböző módon írták.

Littrow elfogultsága. Mi bírhatta Littrowot arra, hogy Hellben és hűséges társában semmi, de semmi jót és annál több rosszat fedezzen föl elannyira, hogy még becsületes szándékukat is kétségbe vonta? Nem akarjuk most azt vitatni, hogy egyenesen rosszakarat vezérelte és hogy tudva-akarva gázolt magyarjaink becsületében.

Mondjuk tehát inkább azt, hogy valamelyes öntudatlan elfogultság rabja volt. Készségesen elfogadhatjuk Littrow eljárásának enyhítő okait is. Így némileg mentségére szolgálhat az a körülmény, hogy Hellről szóló művét még fiatalabb korában adta ki, midőn ítélete még nem állapodott meg eléggé. Különben is a történeti kritika soha sem volt és nem is lehetett szakmája. – Másodszor: az irodalomban való érthető tájékozatlansága miatt nem állott módjában, hogy Hell jellemével és egyéb tudományos működésével behatóbban megismerkedhessék; csak az után indult, a mi éppen kezében volt. – Harmadszor: mint fontos lélektani mozzanatot megemlíthetjük még a kor szellemét, a mely más tekintetben is annyira befolyáso1hatja az emberek gondolkodásmódját. A jelen esetben nem nehéz ezt belátni.

Idézzük csak vissza emlékezetünkbe azt a korszakot, a mely Francziaországban a nagy forradalmat megelőzte. A harcz akkor nemcsak a trón, hanem az oltár ellen is irányult. Előzményeként arra kényszerítették a pápát, hogy a jezsuitarendet föloszlassa, a mely tagadhatatlan sokoldalú befolyása miatt soknak útjában állott. Az irigység az emberi társadalomban nem kis szerepet játszik. Milyen szemmel nézte sok tudós a jezsuiták párisi működését, a többi közt elárulja de Lalande-nak egy levele, a melyben Hellnek a következőket írja: "Igaz, hogy a Genovefa tagjai (les gènovefains – régi hírneves főiskola) soha sem voltak a jezsuitáknak barátjai."

1814-ben a föloszlatott rend a legfelsőbb egyházi fórum akarata szerint megint föléledt, de föléledtek a régi rágalmak is; a rend újból terjeszkedett, de terjeszkedett a féltékenység is. A régi vádak aligha voltak ismeretlenek Littrow Károly előtt, hiszen Páris akkoi még inkább mint valaha volt a szellemi áramlatok kiindulópontja. Valóban csodálatos hogy még a tudományos körök sem tudtak mindig a kellő önallóságot megőrizni. Kevésbbé cso-

108

dálkozunk azon, hogy a fiatal asszistens sem tudott az előitéletekből kibontakozni. A körülmények tehát vagy föléleszthették vagy legalább fokozhatták azt az érzületet, a mely talán eleve sem volt rokonszenvnek mondható. Hogy tudományos támadásainak éppen Hell Miksát választotta ki czélpontjául, ennek régibb keletű oka de Lalande egykori fölháborodása és meggyanúsitása lehetett, a melylyel annak idején a Hell-féle adatok elkésett közlése miatt kikelt. Arról azonban talán nem szerezhetett magának tudomást, hogy utóbb vádját visszavonta. A mi esetünkben is megismétlődik az a meglehetősen gyakori és psychologiailag nem nehezen érthető tapasztalat, hogy valamelyik kor a közvetlenül megelőző kornak és embereinek érdemeit nem tudja mindig eléggé méltányolni; ez csak egy későbbi korszaknak van föntartva.

Már soknak fejében támadt az a gondolat, hogy pap és természettudós két összeférhetetlen fogalom. Egy Littrowról azonban talán nem szabad föltételezni, hogy ilyen oknál fogva szállította volna le Hellnek csillagászati tekintélyét. De ha mégis öntudatlanul hódolt volna ennek a nézetnek, még rossz néven sem vehetnők tőle, mert a későbbi szakirodalom nem állott rendelkezésére.

Azt a balvéleményt, mintha a csillagászat csak egyesek monopoliuma lehetne, már Poggendorff Biographisches Wörterbuch-ja is eloszlathatná. Továbbá de Backer (Bibliothèque des Écrivains de la Compagnie de Jésus) 217 jezsuitát sorol föl, a kik hivatásszerűen foglalkoztak csillagászattal. Paintner idézett kéziratában azt jegyzi meg, hogy a rendnek 37 helyen volt csillagvizsgáló intézete. Ha berendezésük nem is versenyezhetett a mai observatóriumok fölszerelésével, azért mégis úttörő munkát végeztek. A költségek fedezése nagyobbára a rendre háramlott.

Hell régi rendtársainak érdeme főleg abban állott, hogy a csillagászatot az astrológiának nevezett babonától különválasztották és sokoldalú megfigyeléseikkel reális alapra fektették.

Alighogy a jezsuiták a 17. századben messze Kínában megvetették lábukat, már ott találjuk Pekingben a csillagdát (1668), értékes észleléseivel, a melyekkel Hell is foglalkozott. Európában csak három csillagda előzte meg a pekingit.

Eredeti fölfedezésekben sem volt hiány; így például P. Scheiner a távcsövet javítva, ennek aequatorialis mozgását használta először, P. Boscovich a fontos körmikrometer fölfedezője. P. Scheiner a Napon már oly pontos észleléseket végzett, hogy a legújabb kor legfinomabb műszereivel sem tudott sokkal előbbre menni. P. Mayer

109

páratlan szorgalommal kutatta a kettős csillagokat és 80 csillag-párt fedezett föl. P. Cysatus az üstökösök tanulmányozására fordította ideje javát.

A csillagászatnak testvértudománya a leíró földrajz és ennek alapja a kartographia. Mekkora munkára volt szükség, míg a rettenetes homályt csak némiképpen sikerült eloszlatni?

Ricci és Martini mindjárt Kína térképezésével próbálkoztak, Európában pedig főleg P. Liesganigg, Andrian, Dechelles szereztek maguknak érdemeket; az első már fokmérésekkel is foglalkozott. A külföldi hithirdetők – úgy látszik – már előre begyakorolták magukat a földrajzi elemek meghatározásában.

Már az 1761-ik évi Vénus-átvonulás alkalmával szerepeltek mint észlelők: P. Liesganigg, Steinkellner, Mastalier (Bécs), P. Ximenes (Firenze), P. Weiss (Nagyszombat), P. Mayer (Schwezingen), P. Rieger (Madrid), P. Huberti (Würzburg), P. Kratz (Ingolstadt), P. Hauser (Dillingen), P. Schöttl (Laibach) stb. Hell tehát régi rendi hagyománynak képviselője, talán ez a tudat is fokozta munkaerejét.

Littrow szereplése óta hosszú idő múlt el, Newcomb Hellnek már régen igazságot szolgáltatott, még előbb mások is visszavonták könnyelműen világgá szórt vádjaikat. E szerint tehát úgy látszik, hogy az ügy el van intézve és fölösleges még egyszer tárgyalni róla. Így is volna, ha legalább az illetékes körök mind tudomásul veszik Hell nevének tisztázását; de ettől távol állunk. Az encyklopediákat például az általános fölfogás szócsöveinek lehet tekinteni, de minálunk úgy a Pallas-Lexikon, mint a Révay-féle a Hellről szóló czikkben csak azt jegyzik föl, hogy gyanúba került, de nem említik, hogy a gyanú alaptalan, vagy legalább úgy fejezik ki magukat, hogy a gyanúnak gyanúja mindig megmarad. Továbbá Herman Ottó igazán kegyelettel viseltetik iránta, de a régi vádakkal szemben mégis Weiss, volt bécsi csillagdaigazgatónak, színtelen és tájékozatlan nézete felé hajlik. *

Hell nyilatkozatai. Éppen azért helyéít valónak tartjuk, hogy a mondottakon kívül még külön Hellre is hallgassunk, mint legilletékesebb tanúra. – De Lalande támadó iratára (Mémoire sur le Passage de Vénus) az Ephemerides 1773-ik évi számában felel azokkal az észrevételekkel, a melyek külön fejezetben az Appendix 86-ik oldalán kezdődnek.

* Tanú erre egy birtokomban levő levele.

110

Megállapítja, hogy az ő parallaxisa 8''.7, a mely eredmény de Lalandenak azért nem tetszik, mert a cajaneburgi észleléssel nem vág össze, noha ismeretes, hogy ezek nem jók. Továbbá megjegyzi, hogy az ő küldetése de Lalande-nak nem fért a fejébe. A mint az angoloknak Tahitiba való küldetése sokáig titok maradt előtte, éppen úgy Hell utazásáról sem volt tudomása, míg ez Kopenhágából el nem indúlt. Talán azt várta, – így véli Hell – hogy a dán udvar tőle kér alkalmas csillagászokat, a mint ezt a szentpétervári Akadémia tette. Feltünőnek látszott, hogy Hell utána is sokáig mély ha]lgatásba búrkolózott és mit sem közölt a párisi csillagász-diktátorral, a mi ennek utólagosan természetesen nem volt inyére. A titkolódzás nem volt éppen indokolatlan, a mint az angolok sem tartották küldetésüket ok nélkül titokban. Meglepődött de Lalande, midőn csak az újságokból kellett értesülnie, hogy a vardői megfigyelés kitűnően sikerült; még jobban meglepte az eredmény kihírdetésének késése; talán nem ismerte a dán miniszterium meghagyását, a melynek értelmében az eredményt csak a dán Akadémia nevében szabad közzétenni és az első nyomtatott példányt a királynak kell fölajánlani, a ki az utazás költségeit fedezte. Hell sejtette, hogy abból a késésből baj származhatik, mert tudományos ellenfele az értekezés megjelenése után majd érezteti vele haragját. Vagy pellengérre állítja, ha esetleg hiba akad benne, vagy ha nincs hiba, csalást fog reá, hogy ugyanis másoknak adatai szerint kiigazította sajátjait. Balsejtelme beteljesedett, de la Lande hamisítással vádolta. Elég nevetségesnek bizonyult ez a kifogás, mert mindenki tudta, hogy úgy Európában, mint Ázsiában egynek sem sikerült a megfigyelés, az összehasonlítás tehát keveset ért volna. Amerikából pedig sokkal későbben érkezhetett hír, a mikor a kopenhágai Akadémiával már régen közölte eredményeit. Az utóbbit de la Lande is jól tudta s azért azzal a gyanusítással élt, hogy Hell saját észleléseit alkalmasint a svédországi cajaneburgi adatok szerint igazította ki. Ezt a támadást is könnyű volt visszautasítani, mert mindkét állomás adatai elütöttek egymástól. Örülhetett is Hell ennek az eltérésnek, mert jaj neki, ha véletlenül mégis megegyeznek. Vége van akkor becsületének.

"Miért támadják meg annyira a vardői megfigyelést?" kérdi Hell. Felelete odairányul, hogy a párisiak azért neheztelnek, mert a június 3-án végzett megfigyelését nem olvashatták mindjárt másnap a reggeli újságokban, vagy azért, mert nem küldött azonnal hírnököt hozzájuk mint csillagászati törvényszékhez – jóváhagyás

111

végett. Mert észleléseit először Kopenhágában kellett kinyomatni, azért a párisiak az eredményt csak későbben tudhatták meg. Párisban a kopenhágai nyomtatvány csak 1770-ben márczius 4-én tünt föl a könyvpiaczon, holott a dán fővárosban már hónapokkal ezelőtt tarthatta beszámolóját. Hell a nyomda lassúságával indokolja a késést, a mely különben Kopenhágában nagyon rövid időt tett ki. Ha csak csalás lehet a késések oka – fejtegeti Hell tovább –, akkor az amerikaiak is csalók voltak, mert ezeknek adatai még későbben jelentek meg. Chappe például egy egész hónappal későbben adta ki észleléseit, mint a spanyolok, a kik ugyan ott dolgoztak, tehát ő is csaló volt.

Fordulat. De Lalande így hiába törekedett a vardői megfigyelés hitelét lerontani; dicséretére legyen azonban mondva, hogy későbben hibáját belátta és jóvátette. 1773-ban a Journal des Savans februáriusi számában nyílt levélben elismeri, hogy Hell lelkiismeretesen járt el. Hasonlóképpen Lexell is, a vardői megfigyelés dolgában valamikor szintén ellenfele, jobb észre tért és sajnálkozását fejezte ki, hogy ellene írt. Pingré is közeledett hozzá, elvetvén a cajaneburgi adatokat, a melyek iránt ezelőtt föltétlen bizalommal viseltetett, és készségesen elismeri Hell adatainak megbízhatóságát, pontosságát és eredetiségét. Mindez P. Hell oldalára billentette a mérleget. Annál inkább csodálkozunk azon, hogy évtizedek mulva Littrow jónak találta a régi elavult vádakat ismét fölmelegíteni.

A számításokra is kitérni fölösleges és nem ide való, mert Hellnek csak megfigyelési adatait támadták meg, nem pedig magukat a számításokat. Az egyes észlelőknek, mint rendesen, akkor is az volt föladatuk, hogy lehetőleg sok megfigyelési adatot gyűjtsenek, a melyeket azután vagy ők, vagy mások földolgozhatnak. A nehézség abban áll, hogy jó számítás mellett a végső eredményben mégis eltérések mutatkozhatnak, a melyek nyilván csak a megfigyelés róvására irandók.

Ha Hell a Nap parallaxisát 8''.70-re állapította meg, úgy ez az érték a Földnek közepes távolságára értendő; az apogaeum esetében külömben 8.55, a perigaeumban 8.85 másodpercznyi értékeket állapított meg. A bizonytalanság szerinte a másodpercznek századrészét sem teszi ki. Ezt ugyan akkor még jóhiszeműleg mondhatta, most azonban, miután erről a problémáról sok ezei és ezer megfigyelés alapján vaskos kötetek jelentek meg, nagyobb pontossággal azt mondhatjuk, hogy a parallaxis értéke = 8''.800 ±0.006, de még ez sem teljesen megbízható, mert a Lick-observatórium az

112

Eros megfigyelései révén kissé más eredményre jutott. Lehet, hogy majd 200 év múlva még sokkal jobban megközelítjük az igazságot.

Hell azért tartja parallaxisát pontosnak, mert ezt utóbb Greennek Tahitiban végzett megfigyeléseivel egybevetve számította ki, már pedig az utóbbi adatokhoz fontos okoknál fogva kétség nem férhet, ennélfogva a végső eredmény is jó.

Az Ephemerides 1773-ik évi kötetében (Appendix 66. old.) Lexellnek a külömböző módszerekkel kiszámított parallaxis-értékei találhatók, úgy mint:

IX. FEJEZET.
Newcomb és Weiss Hellről.

Tudósaink úgy írják le a vardői Venus-átvonulást, hogy a döntő perczek előtt az ég borús volta aggodalomba ejtette. De ime, a helyzet egyszerre megváltozott és verőfényesen kisüt a Nap, fáradozásukat fényes siker koronázta.

Hell sorsának hű képmását látjuk benne. Nagy neve valamikor homályba borult és véletlenül ugy alakultak a körülmények, hogy hírnevének tisztázására alig maradt remény. Egyes tudósoknak apodiktikus itéletei fölött vagy nem tudtak vagy nem akartak kritikát gyakorolni. Az egyik beszélt a másik után, elődjének tekintélyével takarózva. – Sajnos, hogy a rágalom és félreértés nehéz ködje egy félszázadnál tovább takarta el Hell nevének fényét.

De minden remény ellenére eljött még az idő és el kellett jönnie, mikor ez a név ismét tiszta fényben ragyog.

113

Hell Miksát ki húzta elő a feledés homályából? Nem egy bécsi nagynevű csillagász, nem Littrow, nem Weiss, a kik a világhírű csillagvizsgáló intézet megalapítóját a rágalmak ellen védelmezhették volna, de még hazánkban sem akadt tudós, a ki erre vállalkozott volna – egészen az utolsó időkig, midőn Kövesligethy Radó magáévá tette az ügyet. Igaz, Herman Ottónak is van érdeme, de a döntő kérdésben ő is csak tapogatózik.

Egy idegen amerikai tudósra, Newcombra kellett várnunk. Szava döntő, mert minden kornak legnagyobb csillagászaí közé tartozik, – de még döntőbb azért, mert különösen a parallaxis dolgában elsőrendű szaktekintély. Itélete továbbá elfogulatlan, mert semmiféle kapocs vagy érdek nem fűzte őt Hellhez. Miért is érdeklődnék egy máshitű amerikai tudós egy régi jezsuita csillagász iránt? Sőt ő eleve biztosra vette, hogy csak Littrownak lehet igaza. Csak kiváncsiságból tekintette meg Bécsben Hell iratait. – Valóban, jobb védőt még keresve sem találhattunk volna.

Newcomb kutatása. De adjuk át a szót inkább magának Newcombnak, a ki több művében emlékezik meg Hellről. Egyik művében így nyilatkozik: *

Miután Newcomb magát a megfigyelést röviden leírta, és ennek sorsáról, a keletkezett vitáról és a lábrakapott gyanúsításokról is beszámolt, így folytatja tapasztalatainak leírását:

"1883-ban Bécsbe utaztam, hogy a nagy teleskopot megvizsgáljam, a melyet a dublini Grubb az ottani csillagdán éppen fölállított. Az időjárás oly kedvezőtlen volt, hogy két hétig kellett egy jó alkalomra várnom, hogy a csillagokat láthassam. Egy este elmentem a színházba, hogy Edwin Booth játékát élvezzem, a mint a kontinensen való hires utazása alkalmával a bécsiek tetszésnyilvánításai mellett Lear királyt

* The reminiscences of a an astronomer by Simon Newcomb, London, Harper and Brothers 1903, 154–160. old.

114

* Lám, a nagy Newcombot is megszállotta az unalom, pedig Littrow rossz néven vette, midőn tudósaink egyszer – valószinűleg csikorgó hidegben – unalomból élesztették a tüzet.

115

olyan kételyt támaszt, a melyet egy évszázadon át nem fognak eloszlatni.

Így ír Newcomb. De nem volna-e talán lehetséges, hogy pillanatnyi jó indulatnak engedve kelt Hell védelmére? Ez ellen szól az a gondos, lelkiismeretes és találékony eljárás, a melyet vizsgálódásaiban saját állítása szerint követett; eredeti nyoma is maradt tőle a kézirati füzetnek egy üres lapján megfelelő észrevételekkel. Ugyanis az eredeti papiroson vakarásokat végzett és magunk is meggyőződhettünk, mennyire szemünkbe ötlenek azok az első megtekintésre. Ugyanazt a tintát majd vastagon, majd vékonyan engedte tollából folyni és íme, a látszat az, mintha különböző tintákkal irt volna. A régi tintáknál azonban ezek a különbségek sokkal feltünőbbek. Lehet, hogy ezt chemiai összetételük vagy a hosszú idő okozta.

Holetschek dr. úr, a bécsi csillagda régi tudósa, azt mondta nekünk, hogy Newcomb sokszor órákon át nézelődött a kéziratokon. Nem egyéni vélekedés volt ez, hanem alapos szilárd meggyőződés, a melyet éppen azért soha nem titkolt el. Így az 1883. évi "Monthly Notices of the Royal Astronomical Society" füzeté-

116

ben vizsgálódásairól így nyilatkozik a 272. oldalon: "Az eredmény oly elütő az általánosan elfogadott nézettől, hogy minél előbbi közlése kivánatos."

Majd a 376. oldalon: "Én csak azt a biztos következtetést vonhatom le, hogy a javítások az írás idején történtek és legkevésbbé azzal a szándékkal, hogy más valamit nyujtsanak, mint azt az időpontot, midőn a Venus először látható volt". Tehát nem végezte a javításokat utólagosan, mint ezt Littrow vitatja, anélkül, hogy bebizonyítaná. Mesének tartja azt a véleményt, mintha az adatok elkésett közlése gyanúra adhatna okot, vagy mintha az adatok hamisítását kísérelte volna meg.

A 381. oldalon még egyszer és hosszasabban tárgyalja a kérdést és a végén Littrow eljárásáról azt jegyzi meg: "Igy öntudatlanul is a közvádló hangját tette magáévá és az összes körülményeket a vádló szempontjából nézte".

Megvallom, jól esett Newcombnak pálfordulását olvasnom éppen akkor, miután Hell iratait már ismételten áttekintettem. Bizony, én is a kutatás folyamán átestem azokon a stádiumokon, mint azt Newcomb saját magán tapasztalta. Az első benyomás az, Littrownak igaza lehet, vannak javítások, az egész nem tiszta munka, de a Littrow könyvével való összehasonlítás arra a meggyőződésre vezet, hogy még sincs úgy, mint az első pillanatra látszott, míg végre éppen Newcomb okoskodása nyomán az utolsó kétely is eloszlik.

Nagyon kedvesen ír továbbá a nagy amerikai csillagász egy másik művében, a mely ugyancsak Londonban (Harper and Brothers) 1906-ban jelent meg a következő czímmel: Side Lights on Astronomy and kindred fields of popular science. Essays and adresses by Simon Newcomb. A 15. fejezet szól a csillagászati barátságról, a melyet Hell Miksával kötött. "Kevés ember van, – igy kezdi novellastílusban írt eszmefuttatását – a kivel annyira szeretnék társalogni, mint Hell Miksával". A sok érdekes ember közül szerinte még egyetlen egy olyannal sem ismerkedett meg, a kivel való foglalkozás annyi örömmel és kedves érzéssel töltötte volna el. Enyelegve megjegyzi, hogy voltaképpen távol állanak egymástól, mert Hell neve mellett ott áll a S. J., ez arra vall, hogy a jezsuitának sokban más nézete van, de sebaj, ő csillagász és ez elég; azt sem veszi tőle rossz néven, hogy minduntalan Istenre hivatkozik, noha a csillagászok, a mint Newcomb megjegyzi, nem mindig a legvallásosabbak.

117

Mindezek után valóban érthetetlen Weiss eljárása, a ki döntő ítéletet akart mondani, holott nem tartotta érdemesnek utána nézni, vajjon Hell eredeti kéziratáról van-e szó, vagy sem. Weiss nagy lehetett mint csillagász, de ebben az ügyben nem tekintély.

Weiss Hellről. Hadd lássuk mi is a tudós bécsi tanár levelének idevágó részét, annál is inkább, mert Weiss itt korának szócsöve és mert világos tanúbizonysága annak, mennyire indulnak a tudósok is sokszor mások után, a nélkül hogy utána járnának a dolognak.

Weiss levele fordításban:

A következőkben Weiss hosszasabban tárgyalja azt az ismeretes tényt, hogy Hell adatainak megbízhatósága Encke eltérő adatai miatt kerültek gyanúba. A kérdés Hell javára tisztázódott, utóbb

* Az Északi Madárhegyek Tájáról. 505–509. old.

118

azonban nevét Littrow vádja borította homályba. Mellesleg megjegyzi, hogy a Hell-féle napparallaxis 8''.80, holott Hell a valóság szerint 8''70 mellett foglalt állást. A Littrow által kifogásolt javítások ügyében Weiss tudósunkat különös módon veszi pártfogásába, így folytatván levelét:

119

Bírálat Weiss leveléről. A mondottak után talán már nem nehéz e levél tartalmáról ítéletet mondani, a melyet a következő pontokban foglalunk össze:

1. Elég föltünőnek találjuk, hogy Newcomb véleménye, mint látszik, előtte ismeretlen volt; különben rá is hivatkozhatott volna mint koronatanúra.

2. Nehéz belátni, kikre gondolt, midőn az akkori csillagászokat talán a maiakkal szemben oly hiúknak mondja, hogy kevélységükben tisztességtelen eszközökhez is nyúltak. Hell és Sajnovics adtak-e erre a kemény ítéletre alkalmat?

3. Ha Weiss csak egy kicsit megtekintette volna a kérdéses naplót, alig kételkednék eredetiségén; pedig ezt csak megtehette volna. Igaz, hogy Hell nem tartotta ezeket a nagy íveket kezében, midőn észlelt, hanem apró jegyzeteiből állította össze a naplót, de ez nem másolat a szó rendes értelmében.

4. De szabad-e a megfigyelőnek utólag még valamit változtatni? Feleletünk az, hogy a megfigyelőnek akárhányszor lehet rá oka még a mai tökéletes műszerek mellett is. Hát még régente és oly nehéz megfigyeléseknél, mint a milyen a Venus átvonulása volt! Ki állíthatta volna teljes biztossággal, hogy pontosan ebben a másodperczben érintkezett a Venus a Nappal? Hell valószínűleg a következő módon járt el: A távcső mellett levő jegyzőfüzetbe vagy lapokra czeruzával hamar följegyezte a nyert adatokat, a melyeket nemsokára szöveggel ellátva rendszeresebben papirra vetett és ez volna a Bécsben levő megfigyelési napló; erre Littrow is támaszkodott. A mint azonban Hell az adatokat lemásolta,

120

kételyei támadhattak, hogy itt vagy amott okvetlenül tévedett, például a fekete cseppnél elhamarkodottnak látszhatott az adat, máskor megint visszaemlékezett arra, hogy légköri zavarok okozhattak valami határozatlanságot. Ilyenkor néha ujjával az első még nedves számot áthúzta és erre a még nem száraz foltra írta az új számot, a mely a tinta szétfolyása miatt játszik oly vastagnak. Egyáltalában Hell majdnem olyan benyomást kelt, mintba az aggályosságig lelkiismeretes lett volna. A fődolog mindig az, hogy az aránylag kevés javítás még a megfigyelési helyen és nem Kopenhágában más megfigyelők után történt, tehát csalási szándék nélkül, mint azt Newcomb is kimutatta.

A csillagászati megfigyelések nehézségei. Most pedig még csak néhány tekintélyre akarunk hivatkozni annak megvilágítására, milyen nehezek, milyen határozatlanok lehetnek az ilyen megfigyelések. Azért lehet helye a kételynek, de lehet helye – akár utólagos javítás alakjában – a kétely eloszlatásának is, sőt az óraadatok javítása miatt a számoknak egész sora is megváltozhatik.

A. M. Clerke * azt írja, hogy 1874-ben a Venus-átvonulás megfigyelésére öt millió márkára rúgó költséggel körülbelül, 80 megfigyelő állomást létesítettek. Sok éven át elméletben és gyakorlatban készültek rá. Az időjárás is kedvező volt, úgy hogy ez alkalommal rengeteg adathalmaz gyűlt össze. Az eredmény az volt, hogy a számítások most sem egyeztek meg; alig tettek egy lépést előbbre.

Az angol Tupman kimutatta, hogy ugyanolyan fajta műszerekkel közvetlenül egymás mellett dolgozó észlelők mégis különböző eredményre jutottak. De miért hivatkozzunk még több tekintélyre, holott ezek a nehézségek általánosan ismeretesek és a dolog természetéből magyarázhatók. Nagy szerepet játszik a többi között az irradiatio zavaró hatása, de még az emberi agy működése sem mindig egyenlő. Az ítélet ugyanis oly psychologiai folyamat, a mely az érzéki észrevételből indul ki, e kettőt pedig akármilyen kicsiny, de nem mindegyiknél teljesen egyenlő időköz választja el.

Az észlelések megbizhatóságához kell még jó adag önfegyelmezettség, a mely annál nehezebb lehet, minél fontosabb a megfigyelés. Az egyik jobban tud ellenállani a belső izgatottságnak,

* Geschichte der Astronomie wahrend des 19. Jahrhunderts. (Ford. Moser).

121

a másiknak ez kevésbbé sikerül. Végre minden csillagászati megfigyelésnek megvan a maga jellegzetes, kisebb-nagyobb nehézsége.

A mit Weiss a "találtam" és "így közöltem" alatt ért, merőben gyanítgatás; leveléből világos, hogy a kérdést nem tette behatóbb tanulmány tárgyává. Egészen más beszámítás alá esik Newcomb ítélete, a ki lelkiismeretes kutatásokat végzett, az ő döntését most már minden szakértőnek el kell ismernie.

Összefoglalás. Ha a történetíró vagy az itélőbíró valamelyik tanúbizonyság megbízhatóságáról akar itéletet mondani, erre a két kérdésre kell neki feleletet adnia:
1. Tudott-e az illető igazat mondani?
2. Akart-e igazat mondani?

Ha mind a két kérdésre kétkedés és vonakodás nélkül igennel felelhet, már csak az elfogultság nem tagadhatja el a megbizhatóságot.

Az ügy befejezéséül mi is követhetjük ezt az eljárást. Az első kérdésre nézve az ismétlések elkerülése végett hivatkozhatunk mindarra, a mit Hell képzettségéről mondottunk. Ez magában véve a legjobb bizonyítéka annak, hogy tudott igazat mondani és nem szorult semmiféle tisztességtelen eljárásra.

De Hell akart is igazat mondani. Az érveket néhány pontban fejtvén ki fölhasználjuk az alkalmat, hogy az eddig mondottakat röviden összefoglaljuk és kibővítsük.

1. Hazudni, csalni, mások jóhiszeműségével visszaélni csak az tud, a kinek ehhez természete van, az ellenkező lélektani képtelenség. Már pedig Hell feddhetetlen élete kortársai előtt is ismeretes volt; hivatkozhatunk mindarra, a mit a második fejezetben jellemrajzára felhoztunk. Továbbá leveleiben, irataiban nincs semmi, a mi árnyékot vetne rá, ellenben igen sok akad, a mi gyöngéd lelkületet árul el; pedig különbség nélkül közölhetjük majd az eredeti leveleket azok kivételével, a melyek már az Irodalomtörténeti Közleményekben jelentek meg. Ha valaki mindazonáltal fönn akarná tartani a csalás vádját, akkor első és elengedhetetlen kötelessége, hogy állítását érvekkel bizonyítsa, még pedig annál súlyosabb érvekkel, minél súlyosabb a vád. De Littrow csak a kéziratban előforduló javításokra hivatkozik.

2. Newcomb állítása szerint is a kézirat vizsgálatából kiderült, hogy a javítások még a helyszínen, ugyanazzal a tintával, tehát csaló szándék nélkül eszközöltettek és egyáltalában olyan

122

természetűek, hogy olyasmit minden csillagász megengedhet magának. Newcomb ítélete perdöntőnek tekinthető.

3. A javítások csak akkor eshetnének megróvás alá, ha a szerző mások adataiból meríthetett volna. Ámde ilyesmire gondolni sem lehet, mert egyéb európai megfigyelések sikertelensége köztudomású volt. Csak a cajaneburgi észlelések jöhetnének még számításba, csakhogy Hell adatai merőben eltérnek amazoktól.

4. Hell Kopenhágába való visszatérése után még az 1769-ik évi deczember havában a dán Akadémiában tartotta megfigyeléseiről beszámolóját és az arról szóló értekezés még ugyanabban a hónapban került sajtó alá. Tehát Green-nek különben megbízható adatai szerint sem igazíthatta ki sajátjait, hiszen a Föld körül utazó Cook vele együtt 1770-ben április havában még az ausztráliai vizeken tartózkodott. Csak 1771-ben a nyár derekán érkezett vissza Angolországba. Ha tehát Hell javított a kéziraton, csak saját maga után javíthatott.

De Weiss azt feleli, hogy az akkori csillagászok hiúk voltak; azért javítottak utólagosan, hogy annáj szebben megegyezzenek a megfigyelések. Eltekintve az előbb mondottaktól, engedjük meg egy pillanatra ezt a be nem bizonyított és be nem bizonyítható állítást, de tegyük nyomban hozzá, hogy például P. Hell okos is volt. Az okossággal azonban semmiképpen sem egyeztethető össze az a kimondhatatlan rövidlátás, a mely ilyen csalásnak lehetne oka. Ő is tudhatta, hogy legalább ilyen együgyű módon nem lehet csalni. A következménye az lesz, hogy becsületes hírnevének örök időkre vége van, árt a jó ügynek és még inkább rendjének, a melyhez pedig eltörlése után is szívének egész melegével ragaszkodott.

Ha valaki rosszat követett el, első és legészszerűbb dolga az, hogy nyomban eltüntesse a bűnjeleket. Vagy csak ő őrizte volna meg ezeket? Mégis csak együgyűség kell ahhoz, hogy valaki a szigorúan biráló utókorra hagyjon olyan javításokkal ellátott kéziratot, a melyek legalább Littrow szerint az író nevére árnyékot vethetnek.

Ha valaki csalni akar, mindig a valószínűség látszatát iparkodik kelteni. Hell pedig körülményesen leírja az eleinte oly aggasztó helyzetet, a mely az észlelések meghiúsításával fenyegetett. Ha hazugságot akarna velünk elhitetni, legalább úgy állította volna be a dolgot, hogy az olvasó hiszékenységére ne kelljen akkora igényeket támasztani, és nem hivatkozott volna Isten külö-

123

nös áldására. Ez a képmutatás ellentétben áll tudósunk jellemével, sőt az emberi természettel is.

Hell vardői megfigyeléseit ezekkel a szavakkal fejezi be: – – –
"Quapropter diem hanc, toto relique vitae tempore tamquam opus Dei miserantis et amantis cum gratiarum actione memorabilem habebo semper".

Littrow ezzel a megjegyzéssel fejezi be bírálatát: "Ha Hell ártatlansága ellen nem volna már annyi bizonyítékunk, már maga ez a jámbor befejező mondat meglehetősen indokolttá tenné gyanúnkat, de még inkább azok a szavak, a melyeket Hell mottó gyanánt csillagászati naplója végéhez fűz: "Recte faciundo neminem time". – Valóban nehéz ezt a logikát megérteni.

Hosszasabban foglalkoztunk a Hell–Littrow-féle ügygyel, de nem ok nélkül. A ki útat akar készíteni, annak első és elengedhetetlen teendője az, hogy eltávolítsa az akadályokat. A mi esetünkben a főakadályt Littrownak tudósunk ellen szórt vádjai alkották, a melyek útban állottak és a nagy férfiút a megérdemlett elismeréstől annyi időn át megfosztották. *

A következőkben egyéb tudományos tevékenységére térünk reá, de csak a főbb mozzanatokat ragadhatjuk ki. Mi mindenre terjedt ki Hell figyelme, annak idején az utazási naplóból is láthatjuk.

* Hogy mily álláspontot foglalt el Hell Miksával szemben Littrow Károly, említett könyve megjelenése után harmincz évvel későbben az a következőkből tűnik ki: Die Wunder des Himmels. Von J. J. Littrow. Fünfte Auflage. Nach den neuesten Fortschritten der Wissenschaft bearbeitet von Karl Von Littrow, Direktor der Sternwarte und Professor der Astronomie an der k. k. Universität zu Wien, 1866. czímű, igen elterjedt műve 374. lapján ez olvasható: "Der König von Dänemark hat sich zu diesem Zwecke den Astronomen Hell Von Wien aus, der auf des Königs Kosten die Reise nach Wardoe im nördlichen Lappland machte"; továbbá "... für die Sonnenparallaxe fand... "Hell 8.70''". Encke, der die sämmtlichen als gut anerkannten Beobachtungen der beiden Durchgänge von 1761 und 1769 mit der grössten Sorgfalt berechnete, bestimmte nach einer vom Herausgeber vorliegender Blätter aufgefundenen Verbesserung der Hell-schen Beobachtung (Abh. der Berl. Akad. 1835) die Sonnenparallaxe für die mittlere Entfernung der Sonne und für einen Beobachter im Aequator gleich 8.571."

Több szó nem esik Hellről ebben az igen terjedelmes és akkoriban igen népszerű csillagászati műben.

124

Valamikor életében nálunk minden művelt embernek azt kellett tanulnia a magyar irodalomtörténetben, hogy Sajnovics János írta meg a "Demonstratio Idioma Ungarorum et Lapponum idem esse" czímű korszakalkotó tanulmányt. Igaz, hogy az említett kiadvány Sajnovics tollából származik, de nem áll az, hogy a benne rejlő gondolatok először és kizárólag az ő fejében fogamzottak meg. A műnek létrejöttében fontos szerepe volt Hellnek, a mint ezt ő maga egyik levelében sejteti, de ugyanazt Sajnovics is nyiltan és leplezetlenül elismeri, a mint utóbb még látni fogjuk. Hell viszont Scheffer és Büsching műveiből merítette a nyelvrokonsági eszmét. A Demononstratio tekintélyes névsorát említi azoknak a tudósoknak, a kik már a multban a finn-ugor nyelvrokonság mellett kardoskodtak, de az eszme a megfelelő kutatások hiánya miatt csak homályos sejtelem maradt. Magyar tudósainknak elévülhetetlen érdeme tehát abban áll, hogy az eddigi homályt egyszer- és mindenkorra eloszlatták. Helyesen állapította meg Sajnovics azt a nézetet, hogy vagy született lapp a magyarok közt vagy született magyar a lappok közt lehet a kérdés eldöntésére hivatva; most az utóbbi föltétel valósult meg.

Ámde hadd lássuk a fölfedezés történetét Sajnovics Demonstratió-ja nyomán. Milyen volt Hell szereplése a fontos nyelvtörténeti kutatásban?

A nyelvrokonság fölfedezése. Északi útjuk folyamával találkoztak Mauersundban egy Karjalából származó Daass nevű hithirdetővel. * Hell a jó alkalommal élvén, a lappokra vonatkozólag különféle kérdéseket intézett hozzá. Nemsokára a véletlen egy igazi karjalaival hozta őket össze. Elmondatták vele saját nyelvén a Miatyánkot. Nemcsak egyes szavakból, hanem kiejtésük módjából Hell most már biztosra vette, hogy a magyar és a lapp nyelv rokonságához nem férhet kétség. Egyre sürgette utazó társát, hogy a kérdést tovább kutassa, mert az ő idejét a csillagászati megfigyelések és egyéb elodázhatatlan teendők kötik le.**

* V. ö. i. m. 22. és köv. old.
** Ha Hell nem tudott volna magyarul, a Demonstratio valószinűleg ezt hozná föl a munkalevezetés okául, de ilyesmire egy árva szóval sem hivatkozik. De eltekintve más bizonyítékoktól már hozzászólásaiból és Sajnovicsnak adott utasításaiból is világos, hogy kellett neki magyarul tudnia.

125

A Demonstratio a következőkben (23. old.) híven leírja a kutatás nehézségeit. Sajnovicsnak volt ugyan lapp szótára és nyelvtana, de ezek idegen, dán nyelven voltak szerkesztve, a kiejtésre nézve Sem az egyikből, sem a másikból nem lehetett tisztába jönni, pedig éppen a kiejtés bizonyult szerfölött fontosnak. Kesergően írja le hangulatát: "Bevallom, kétségbe estem és hogy ne tétlenkedjem, hát mást tettem. De R. P. Hell egyre hangoztatta, hogy ezt a kutatást nagyon szívén viseli és igen fontosnak tartja; kezdett ösztökélni és újból és újból buzdítani, sőt hogy megmutassa, milyen nagyra becsüli az ügyet, egyes órákban el-ellátogatott hozzám, megnézte a szótárt, kikereste a szavakat, megmagyarázta ezeket a dán szótárból és munkámban kezdett segédkezni".

A munka oly keserves volt, hogy Sajnovics másodszor is a meddőnek látszó vállalkozásról le akart mondani. Majd újból érintkezhetett lapp emberekkel és újból fölvette a kutatásnak már-már elszakadt fonalát, míg végre Hellnek nem kis örömére zöld ágra tudott vergődni.

De miért gyűrkőzött neki a szakavatott csillagász a nyelvkutatáanak, miért szorgalmazta ezt lelkének minden erejével? Társa ezt a meleg, odaadó érdeklődést hazafiságának tudja be.

Ime, Hellnek egyik idevágó leveléhez a következő megjegyzést fűzi hozzá: "Ennyiből áll R. P. Hell levele; ezt annál szívesebben iktattam ide, hogy az olvasók már most lássák, mekkora szorgalommal és odaadással iparkodott hazája ügyére fényt deríteni az a férfiú, a ki különben csillagászati teendőkkel ("caelestibus * laboribus) és tengernyi más igen fontos ügygyel volt elfoglalva".

A mű végén Sajnovics röviden megemlékezik a még kiadandó Expeditio Litterariá-ról; hadd lássa a tudós világ és a hazáját szerető nagy közönség, milyen eredménynyel járt az északi tanulmányi kirándulás.

"De a dús eredmény, – így végződik a Demonstratio – a mely a tudományra és különösen a történelemre háramlik belőle, kizárólag R. P. Hell nevére irandó, a ki a magyarok őshazáját kutatta, megtalálta és ezt majd velünk közli. Ő vitt engem magával önként Finnmarkia partjaira. Ő buzdított tovább, hogy a megkezdett munkát folytassam. Az ő tekintélyének köazönhető, hogy a folytatott munkát be is fejezbettem, mert időt adott rá és

* Id. m. 50. old.

126

tanácsaival támogatott. Ennyi jogczíme van erre a műre. Ő velem együtt nem szűnik meg a jó Istenhez könyörögni, hogy azokat a jó népeket a közjó hasznára, uralkodóik vigasztalására és Szent Nevének nagyobb dicsőségére jámborakká, boldogokká és virágzókká tegye és sokáig tartsa".

Az ilyen itélet annál megbízhatóbb, mert a leghivatottabb oldalról származik. Így tehát Sajnovics szerint Hell a szellemi szerzője annak a műnek, a mely a magyar nyelvészet történetében új korszakot jelent. A bécsi udvari csillagász mindenkor meleg érdeklődést tanusított a magyar történelem iránt.

Sajnovics művének első fejezete így szól: "Idioma Ungarorum et Lapponum idem esse potest, quin loquentes se mutuo intelligant." Tévesnek mondja azt a híresztelést, mintha ő minden nagyobb nehézség nélkül társalgott volna a lappokkal. Így már eleve állást foglalt azok ellen, akik az "idem" szócskából a kelleténél többet következtettek.

Az angol, a dán sem tudja magát saját nyelvén megértetni a némettel és mégis mind a három nyelv közös forrásra vezethető vissza.

Az említett nyelvrokonság kérdése már a XVI. században merült föl. A külföldi tudósok közül abból a korból Herberstein Zsigmondot említhetjük; a "Rerum Moscovitarum Commentarii" című művében így ír: "Ajunt Juharos (azaz ugor néptörzs) in hunc diem eodem cum Hungaris idiomate uti." A XVII. században Oderborn Pál ugyanazt vallja.

Ezeknél többet ér Leibniz tekintélye. "De originibus gentium" czímű tanulmányában (IV. kötet 192. old.) így nyilatkozik: "Nulla linguarum Europaearum Hungaricae aeque ac Finnica accedit, quod Commenius, quantum sciam, primus notavit."

E szerint már Commenius, hírneves tudós és paedagogus vallotta volna ezt a nézetet. Hazai tudósaink közül elsőnek az erdélyi származású Tröster János emelt szót a magyar-finn nyelvrokonság mellett, a mint erről "Das alte und neue Teutsche Dacia" czímű műve tanúságot tesz. A vitás kérdést ugyanabban az értelemben tárgyalták továbbá Rudbeck Olaf és utána Strahlenberg és Fischer János, Eberhard, a kiknek műveiben már elég sűrű szóösszehasonlítási kisérletekre akadunk, de az úttörő munka utolsó része mégis Sajnovicsra, illetőleg Hellre várt.

Elvetették a koczkát, megindult a küzdelem. Eleinte a nemzeti öntudat ellen való merényletnek látszott az a fölfogás, hogy a

127

dicső magyar nemzet a törpe, műveletlen, fókazsiron tengődő lappokkal legyen rokonságban. Mégis csak másképpen festene a hunnoktól vagy más nagymultú néptől való származtatás.

De ettől eltekintve sok helyen megütköztek az idem szócskán. A két nyelv közt való különbség sokkal nagyobbnak látszott, hogysem azonosságról lehetne szó. De hiszen Sajnovics a Demonstratióban pontosan megmagyarázta, milyen értelemben veszi ezt a kifejezést. Annyit Hell és Sajnovics is mindenesetre tapasztalhattak, hogy a magyar és lapp nyelv között nagyobb a különbség, mint például két német tájszólás közt; ez az idem tehát tágabb értelemben veendő, azaz a két nyelv közös törzs hajtásainak tekintendő.

Az ellenséges táborban még sokáig tiltakoztak az új fölfogás ellen, Barcsai Abrahám aggódva fellebez a nemzet önérzetéhez: "Sajnovics jármától óvjuk nemzetünket, a ki Lapponiából hozza nyelvünket.

A Hell-féle nyelvkutatás kritikája. Idővel azonban elnémult a harczi riadó és a leghivatottabb oldalról is elismerték, hogy magyar tudósaink helyes úton jártak. Manapság nincs számbavehető szaktudós, a ki a nyelvrokonságra nézve más nézetet vallana, noha másrészről a Demonstratiónak nem éppen minden egyes része talált föltétlen elismerésre. A szóösszehasonlítások sokszor túlságosan merészek és az olvasó közönség hiszékenységére nagy igényeket támasztanak. De a nagy tudományos problémák megoldását probálgatások szokták megelőzni; a madár is szárnypróbálgatásokkal tanul röpülni. A kis hibák Hell és Sajnovics érdeméből mit sem vonnak le és csaknem elkerülhetetlenek voltak. Először ugyanis nem szabad elfelejtenünk, hogy a helyes nyelvkutatás akkor még a kezdet kezdetén volt, nemcsak minálunk, de még a németeknél is. Találgattak, homályosan gyanítgattak, de tudományos elméletből és rendszerből leszürt kutatásról szó sem lehetett. Másodszor: a nyelvészet nem volt Hellnek elsőrendű szakmája; sem ideje, sem alkalma nem volt arra, hogy abban is alaposan kiképezze magát.

A botlásokat annál inkább elnézhetjük, mert ugyanaz a Hell, a ki különben többnyire latinul írt, most lelkes magyarnak vallja magát és szolgálatot vél tenni hazájának, ha ezt a kérdést tőle telhetőleg tisztázza. Ebből a szempontból ítélendők meg azok az örömteljes, habár túlzásoknak látszó kifejezések, mint: "Nostri enim sunt, linguam loquuntur nostram" (t. i. a lappok) stb.

128

Hell és Sajnovics táborába szegődtek a többi között Dugonics, P. Nagy László, Molnár János és Pray György történetíró; az utóbbi valamikor más nézeten volt, de nem szégyenli tévedését visszavonni és Sajnovics álláspontjának helyességét nyelvtani egybevetésekkel is igazolni.

Nyelvtörténeti nézetei különösen a Dissertationes historicae criticae in Annales veteres Hunnorum et Hungarorum czímű művében jutnak kifejezésre. Budenz nagyszabású munkájának, a Magyar-ugor Összehasonlító Szótár megjelenésével végre nagyjából befejezettnek tekinthetjük a nagy nyelvrokonsági vitát, a mely így Hell és Sajnovics győzelmével végződött.

Hell tanúsága. Hellnek Bécsben lévő kéziratai között a negyedik Convolutumban sokat találtunk, a mi a magyar nemzetnek és nyelvnek rokonságára vonatkozik, de ezek csak az Expeditio Litterariába szánt előmunkálatok és igazi töredékek, a melyekben rendkivül bajos az összekötő kapcsot fölfedezni.

Mint Sajnovics Demonstratiójában, úgy ő is leíijá a lapp emberekkel való találkozást és a nyelvkutatás módját. A nyelvrokonság fölfedezésében ő is főleg a kiejtésre támaszkodott. Ha tehát a magyarok és Karjelia lakói ugyanahhoz a néptörzshez tartoznak – így okoskodik Hell tovább, – akkor vagy a magyarok kivándoroltak Karjeliából, vagy a finnek Magyarországból, vagy ez a két nép közös hazából származik, de idővel mint hajdan Lót és Ábrahám elválva az egyik észak, a másik dél felé vette útját. Ez a főkérdés, a melyet el kell dönteni. Ámde Hell szerint a történelmi források a mellett szólnak, hogy Finnországban mindig finnek laktak, de a magyarok csak a IX. században költözkedtek be a mai hazájukba. Ha tehát Finnországban találhatók nyomok, a melyek arra engednek következtetni, hogy a magyarok valamikor ott tartózkodtak, akkor a magyarokat föltétlenül a finnektől kell származtatni. De ilyen nyomok tényleg találhatók, utal pedig Hell Karjeliának magyar hangzású folyó- és helyneveire a Doppelmejer-féle mappára hivatkozva.

Mint Sajnovics, úgy társa is pontosan megmagyarázza, milyen értelemben kell venni a két nyelv azonosságát, így ugyanabban az összefüggésben Karjelia és a magyarok nyelvét majdnem azonosnak mondja.

A magyarok származására nézve Hell különösen Pray történetíróval értekezett. A két tudós kölcsönös levelezéséből némi tudományos ellentét olvasható ki, a mely eleinte annyiban tárgyi volt,

129

a mennyiben Pray társának nyelvrokonsági és az ebből levezetett fajrokonsági elméletét nem fogadta el. Utóbb azonban teljesen Hell pártjára állott és az ellentét merőben látszólagos. Az előbbi ugyanis első sorban a magyarok őshazáját kereste és ezt Kína tőszomszédságában sejtette. Pray Deguinesiust követte, a ki a francia udvarnál mint a keleti nyelvek tolmácsa működött és mint ilyen a régi kínai évkönyveket tanulmányozhatta.

Hell azonban inkább azt kutatta, honnét jöttek a magyarok, mielőtt elfoglalták mostani hazájukat és kikkel vannak közeli rokonságban az európai népek közül. Mint forrásokra leginkább a Porphyrogenitusra és az Anonymusra támaszkodott és azt vitatta, hogy az előbbinek Chazárjai az utóbbinak Cumanusaival azonos finn nép volt (Fenni) és tőlük származnak a magyarok, vagyis: "Uongeri seu Hungari et Megyeri sive Magyari." Innét ered Magyarország neve és nyelve. Meg kell még említenünk, hogy Hell és Sajnovics a lappokat is finneknek nevezik és ebben a norvég nép szokását követik. A finnerek kifejezése ugyanis mind a két népet jelentheti. A finn népek nagy részét a karjeliaiak tették ki. A Porphyrogenitus törökjei (Turcae), a kiket Hell az Anonymus Hetumogerjeivel azonosit, szerinte Baskiriából jöttek és Kiev körül a karjeliaiakkal és finnekkel egy testbe olvadtak össze, a Cumanusok vagy kúnok ellenben csak északról jöhettek. Tehát Chazárország ugyanaz volna, mint Finnország; magába foglalta azt a területet, a mely a Dóntól északra a Volga, Dvina és az Északi Jeges Tenger közt terült el.

A különböző részletkérdések kritikáját nem tartjuk a jelen mű keretébe valónak; az sem szorul magyarázatra, miért tekint a mai nyelvtudomány sok szómagyarázási kisérletet túlhaladott álláspontnak.

Hell és Béla király Anonymusa. A fajrokonság kérdése Hell figyelmét ráterelte Béla király Anonymusára. Az ő korában ez a titokzatos író még tekintély volt, most már alaposan megváltozott a tudósok véleménye.

Az egyik kérdés, a mely elől Hell sem térhetett ki, az volt, mit tartsunk tulajdonképpen az Anonymus személyéről. Ha megbizható író volt, akkor az ősmagyarok története sok érdekes adatot köszön neki. Mások is keresték a titok megfejtését, de a legujabb időkig sem tudtak mindenben teljesen kielégítő feleletet adni.

Mikor élt? Hell szerint vagy III. vagy IV. Béla király jegyzője volt, a személyazonosságra nézve pedig a sok különféle nézet

130

közül véleményét az egyik alkalommal a következőkben nyilvánítja: "Videri mihi videtur authorem hunc fuisse e nobili Chileniorum familia ortum doctissimum illum Petrum Ungarum Archiepiscopum Spalatensem sub Bela III., suamque historiam de septem Ducibus scripsisse inter limites anni 1174 et 1184, quo tempore ante obtentum Archiepiscopatum munus Notarii Regis Belae IV. per 8 vel 9 annos obiverat." *

Így idézi Wenzel Gusztáv Hell nézetét az említett helyen. Sajnos, a forrást nem nevezi meg, de több oknál fogva sejtjük, hogy a bécsi csillagdán őrzött Hell-féle kéziratok voltak kezében. Mindenesetre fel kell tételeznünk; hogy a tudós szerző eredeti forrásból merített.

Ámde Hellnek Kaprinay történetíróval folytatott levelezéséből mást olvasunk ki, mint utóbb látni fogjuk. Valószínű tehát, hogy Hell megváltoztatta nézetét ebben a bonyolult kérdésben. Kaprinay előtt inkább azt vallja, hogy a kérdéses író Philippus esztergomi érsekkel és előbb zágrábi püspökkel azonos, ez pedig csak IV. Béla jegyzője lehetett. Főérve az, hogy az Anonymus sokszor a Cumanusokról ír, holott ismeretes, hogy ez a kifejezés III. Béla alatt még nem volt használatban. Az Anonymus így mutatkozik be műve elején: "P. Dictus Magister quondam bonae memorice gloriosissimi Belae etc." Jogos tehát Hell szerint az a föltevés, hogy Béla királyt túlélte, különben nem írhatta volna "bonae memoriae", és nem lehetetlen, hogy ez a Philippus zágrábi püspöksége idején volt a királynak jegyzője.

Ma inkább azt vallják, hogy III. Béla jegyzője volt, mert különben érthetlen volna, miért nem történik említés a tatárjárás világra szóló eseményéről. Ezen kivül az Anonymus inkább olyan családokról szól, a melyek III. Béla korában szerepeltek.

Tudósunk helyes úton járt, midőn a néprajzot a földrajzzal kapcsolta össze. Mivel Béla király Anonymusát nagyra becsülte, nagyon természetes, hogy ebben az irányban is az ő nyomdokaiban haladt. De nem volt vak követője, nem mondott le a tudományos önállóságról, hanem szorgalmasan kutatta a rendelkezésére álló egyéb régi forrásokat és levelezett különösen rendjének történetíróival. A tudományos összeköttetések rendtársai közt egyáltalában soha sem hiányoztak.

Hell különös gonddal böngészte az Anonymusban előforduló

* V. ö. Új Magyar Museum. 1851–52, II. kötet, 48. old.

131

helyneveket. Az Eger mellett lévő Szihalomról (Anonymus szerint Zenuholmu) megvannak kéziratai között saját kutatásai után készült czeruzarajzok, más rajza a Hegyalja közelében fekvő Szabolcsot ábrázolja (Anonymus szerint Castrum Zobolsu).

Történelmi szempontból az eseményeket magukban véve vizsgálta. Egy látszik, hogy nagy tekintélye lehetett ezen a téren, maga Pray is hozzáfordult, ennek egyik történelmi kéziratát Hell jegyzeteivel találtuk ellátva. Az utóbbinak érdeme különösen abban áll, hogy a magyar történelemre vonatkozólag az elsők közé tartozott, a kik a nyugati és keleti kútfőkkel behatóbban foglalkoztak.

Luitprandus [!], Regino, Marianus Scotus, a fuldai évkönyvek és számos más régi kútfő összehasonlítás céljából a kellő figyelemben részesülnek, fölismerte továbbá a byzanci kútfők fontosságát és ezáltal is mélyítette a tudományt.

A vardői út néprajzi adatok gyűjtésére akkor még ritka alkalom volt. Hell és Sajnovics nemcsak a lappok typusát, nyelvét, ruházatát és szokásait figyelték meg, hanem más népekről is érdekes, találó adatokat közölnek.

De mindettől eltekintve csak annyit mondunk: Ha tudósaink északi útjának más eredménye nem lett volna, mint a finn-ugor nyelvrokonság kérdésének tisztázása, már ez is megérdemelte az út fáradalmait és mindenkorra biztosítja nekik a szakértők elismerését.

XI. FEJEZET.
Hell különböző tudományos kérdésekről.

Északi fény. Az északi vagy sarki fényről Hell már 1770-ben tartott a kopenhágai Akadémiában előadást, de mivel szélesebb körökben is mutatkozott érdeklődés e sajátságos tünemény iránt, az 1777-ik évi Ephemerides-ben tanulmányát külön is kiadta. Az előrebocsátott Monitum-ban figyelmezteti az olvasót, hogy elméletét azért iktatja csillagászati folyóiratába, mert éppen a csillagászat vezette reá a probléma megfejtésére. Bevezetésként a sarki fényről szóló különböző nézeteket sorolja föl.

Az egyik közülük a mathematikusok hypothesise; szószólója és terjesztője pedig Mairan, a ki már 1731-ben a párisi Akadémiában oda nyilatkozott, hogy a sárki fény anyaga a Nap és a Föld légkörének vegyületéből áll; a világosság tüneménye pedig a két

132

légkörben beálló bizonyos erjedési folyamatnak eredménye. Más mathematikusok azt a nézetet vallják, hogy az északi fényt inkább a napsugarak okozzák; midőn ugyanis a Nap még éppen a látóhatár alatt van, a sugarak a légkör párájában törést szenvednek és az egyik felhőről a másikra és a felhőkről a havas földre esnek és innét megint különböző módon visszaverődnek.

Ezek után áttér a szerző a physikusok elméletére. Szerintök a Föld és a légkör villamosságában vagy a Föld sarkairól való mágnességi kisugárzásban keresendő a titok megfejtése; a kisugárzás ugyanis a Föld gőzeit is magával ragadja. Vannak, a kik a Földnek kénes kigőzölgéséhez folyamodnak vagy erjedéssel és a légrészek surlódásából vagy elég különös módon a meggyuladt és így fénylő napsugarakkal magyarázzák a tüneményt.

Végre Hell a philosophusokat is szóhoz juttatja. Közülük egyesek az északi tájakra nézve Island vulkános hegyeit okolják, a melyek a légkört sajátságos módon megvilágítják. A Grönlanddal szomszédos vidékekre nézve a Nap sugarainak a jeges partokról való visszaverődését fogadják el magyarázatnak. Ismét mások az északi népek fölfogását követve azt állítják, hogy a sarki fény a megfagyott és különböző módon összesűrűsödött és a szelek szárnyain ide és tova űzött párarészekből áll. Mélységesen hallgatnak arról, hogy és mint keletkezik ily módon a tünemény. Akadnak végre olyanok, a kiknek a sok elmélet közül nehezükre esik a választás és inkább a legkülönfélébb okok együttműködését fogadják el magyarázat gyanánt. Így ír Hell a kérdés történelmi fejlődéséről.

Majd elmondja őszintén saját régi nézetét, a melyről azt hitte, hogy kísérletekből szűrődött le, tehát megbízható; biztosra vette, hogy a sarki fény az elektromossággal áll összefüggésben. Saját kisérleteivel ugyanis bebizonyította a mágnesség és az elektromosság közt fönnálló kapcsolatot, tudta továbbá azt is, hogy a mágnesség a legjobban a sarkok felé nyilvánul, tehát az elektromosságról is ugyanaz áll. Másrészről pedig ismeretes, hogy az elektromosság fénytüneteket vált ki, megvan tehát a sarki fény alapoka. Ez volt az ő véleménye 1769-ig.

A következőkben egyszerűen Hell gondolatmenetét tolmácsoljuk főbb vonásokban, utána tudományos álláspontját rövid birálatnak vetjük alá.

Hell kutatási módszere. Északi útja alkalmával saját szemével vizsgálhatta meg a sarki fényt és azóta a természet nyitott

133

könyvéből mást olvasott ki. Vizsgálódásában a legszigorúbb inductiv módszert alkalmazta. Igaza is volt, az ilyen esetekben ez az egyedül helyes és czélhoz vezető eljárás. Rendkívül érdeklődött a bizonyítékok iránt, a melyek nézete szerint csak a mellett szólhatnak, hogy a sarki fény merőben elektromos jelenség. Megjegyzendő, hogy Hell már 1753 óta végzett mágnességi és elektromossági kísérleteket.

A mit magában föltett, nem volt csak tapogatódzás. Vardő szigetére finom angol elektromos gépet vitt magával, a mágnestű viselkedését is pontosan megfigyelte azzal a sejtelemmel, hogy majd hat rá az északi fény.

Mire vezettek mindezek a szinte aggályos lelkiismeretességgel végzett vizsgálatok? Először bebizonyítottnak vette a szerző, hogy az északi fény nem származik a Föld elektromosságától. Akármilyen szépen hangzott ez a hypothesis ezelőtt, akármennyire is lelkesedett érte, most mégis kénytelen volt tőle megválni. Kész volt elhatározása: Félre minden kedvencz elmélettel, csak a természet szavára szabad hallgatni.

Egyszerre csak derengeni kezdett fejében, utána teljes világosságot vélt látni. Elméletét fokozatosan fejtegeti. Első részében már röviden közli nézetét és a 80-ik és 66-ik szélességi fokok közt levő vidékeken előforduló északi fény sajátságait írja le.

A II. rész felöleli az északi fény változásait, a mint ezek a 66-ik és 60-ik fokok között mutatkoznak. Ide tartozik Grönlandnak déli része, egész Island, Norvégiának egy része Helgolandtól Christiania városáig, Svédországnak egy része, Torneától Stockholmig és a finn öbölig, Oroszország a Fehértengertől Pétervárig és Szibiriában az Ob torkolata és Tobolsk városa közé eső rész és a Jenissei vidéke.

A III. rész az északi szélességnek 50-ik fokáig terjed, magába foglalva a brit szigeteket, Norvégia legdélibb részét, Dániát, Észak-Németországot Hamburgtól Prágáig, Lengyelországot, Oroszországnak Sz. Pétervártól délre eső részét és ázsiai Oroszországnak a Kaspi-tengerig terjedő részeit.

A IV. rész az északi szélességnek 40-ik fokáig terjed. Itt szóba kerül Észak-Spanyolország, egész Franciaország, Németország déli része, egész Olaszország, Magyarország, a Fekete-Tenger, Kaspitenger stb.

Tehát ezeken a tájakon figyelték meg az északi fényt, Hell nem ismer esetet, hogy ezeknél délibb vidékeken is előfordult volna. Majd megfelel arra a kérdésre, miért nevezi elméletét újnak, holott

134

már ezelőtt is állítottak ilyesfélét és idézi a különböző szerzőket. Az egészből világos, hogy a szakirodalomban nagyon otthonosnak érezhette magát. Az újdonságot abban találta, hogy ezelőtt csak tapogatóztak, de a tapasztalatokat soha tudományos rendszerbe nem foglalták össze. Hell ezzel befejezi hosszúra nyúlt bevezetőjét.

Tárgyalása első részében mindenekelőtt körülményesen leírja a sarki fény tüneményeit és különböző változatait, egyes vidékekre nézve más-más szerzők értesítéseit követve. A Nappal való összefüggésük megerősítésére főleg ezeket az okokat hozza föl:

1. Azt tapasztalta, hogy az íves sarki fénynek szárai a Nap mozgásai szerint helyezkednek el, a mi különösen a Nap leáldozásakor tűnik föl. Akkor ugyanis a keleti szár északról dél felé mozog, a nyugati éppen megfordítva a Nap mozgásának megfelelőleg.

2. A sarki fény magassága átlag véve és a zavaró körülményektől eltekintve a Nap magasságától függ, továbbá téli időben gyakoribb a déli oldalon, nyáron megfordítva; az előbbi alig éri el a 10 foknyi magasságot és helye szerint inkább Aurorá-nak vagy Lux australis-nak lehetne nevezni.

3. Ha a sarki fény sugarak vagy oszlopok alakjában lép föl, akkor ezek a látóhatár alatt levő Naptól mint középpontból indulnak ki, mert az íves fény középpontja a Nap.

4. A nem íves, hanem szétszórt fény az esti szürkület idejében, mikor a Hold még mélyen a látóhatár alatt van, a nyugati oldalon mutatkozik, reggel ellenkezőleg keleten. Tagadhatatlan tehát a Nap és a sarki fény közt való összefüggés. Majd így folytatja eszmemenetét:

A Hold is okozhat ilyen tüneményeket, akármilyen paradoxonnak is látszik az első pillanatra. Rendesen ugyan azt hiszik, hogy a Hold fölkeltével eltűnik a sarki fény, ennélfogva a Holdtól nem származhatik. Ha ez a bizonyíték valamit érne – így okoskodik Hell, – akkor ugyanezzel a joggal azt is lehetne mondani, hogy a bolygók azért nem nyerhetik fényüket a Naptól, mert ennek fölkeltével elhomályosodnak. Pedig a dolog a valóság szerint úgy áll, hogy az erősebb fény látszólag elnyomja a gyöngébbet, éppen úgy, mint az erősebb hang a gyöngébbet. Már pedig Hell északi úti tapasztalatai szerint is a sarki fény a holdtölte világánál mindig gyöngébb.

A Holdtól származó északi fény abban különbözik a Napétól, hogy amaz a Hold mozgásainak felel meg; mind a kettő azonban egyszerre is előfordulhat.

135

De hogyan jött rá Hell arra, mi tulajdonképpen a sarki fény anyaga? Ő maga beszéli el, hogy 1769 januárius 11-én éjjel tiszta, de páratelt levegőben végezve megfigyeléseit, egyszerre csak ritkás sarki fényt vett észre, a melynek sűrűsége füstfelhőhöz hasonlított. Majd fölkerekedett az egész és egy helyen tömörülve össze annyira megsűrüsödött, hogy mögötte az álló csillagok elhomályosodtak. Nemsokára ez az anyag mint fénylő hó hullott le az anyaföldre. Ezt máskor is több izben észrevette. Csalódni nem csalódhatott, mert Sajnovics társa ugyanazt észlelte. Egyébiránt az ott lakók is eléggé ismerik a leírt jelenséget. Igaz, hogy műveletlenek és a tünemény okáról nem tudnak számot adni, de van ép és egészséges szemük.

Az általános tapasztalat az volt: ha nappal fehér sávok mutatkoztak az égen, biztosra lehetett venni, hogy éjjel sarki fényt váltanak ki, hacsak különös körülmények nem zavarják meg a dolgok rendes menetét. Viszont ha az éjjeli sarki fény reggel a Nap fényénél elhomályosodik, ugyanaz az anyag mint fehér sáv megmarad az égen. Tudták már akkor, hogy a hideg övben mindig előfordulhat sarki fény, éjjel és nappal, télen és nyáron egyaránt, a mérsékelt öv alatt azonban elég ritka ez a jelenség. Tudták továbbá azt is, hogy a sarki vidék, mint a nagyobb hidegek hazája, sokkal ferdébb irányból kapja a napfényt. A mérsékelt övben vízpárák úsznak a levegőben, a melyek a sarki vidékeken a nagyobb hideg miatt megfagynak, vagyis a sarki légkörben állandóan apró jégrészecskék úsznak, a melyek összesűrűsödhetnek és megritkulhatnak. Ezeknek a részecskéknek kisebb a fajsúlyuk, mint a vízé, mert a megfagyott víznek térfogata nagyobb. Ennélfogva sokkal magasabbra emelkedhetnek a légkörben, viszont ennek magassága is valószínűleg sokkal nagyobb, mint eddig gondolták. A nap sugarai, a Föld felületéhez viszonyítva, ferde irányban érik ezeket a lebegő testecskéket és mindenféle töréseken, visszaverődéseken mennek át. Íme, így keletkezik az északi fény, a mely tehát optikai jelenség, mint akár a nap- vagy holdudvarok, melléknapok vagy mellékholdak. Mozgékonyságát a széláramlatok okozzák.

Összefoglalás. Foglaljuk össze még egyszer a végső következtetést Hell szavaival: * "Est ergo Aurora Borealis Phaenomenon Atmospherae nostrae mere opticum, cujus materia sunt particulae vaporum, conglaciatae, varie figurahe, potissimum planae, politissimae,

* Ephemerides Astronomicae 1777. Appendix 79. old.

136

levissimae, densitatis et raritatis capaces, Atmosphaerae sub variis a Tellure distantiis innatantes, motu quovis aeris mobiles, a ventis hinc inde agitabiles, condensabiles, dispergibiles, non secus ac nubes levissimae, in varia loca transferibiles, inque millenas formas coacervatae, figuras varias opticas exhibentes etc. etc. Lux vero ipius Aurorae habetur a radiis nonnumquam solaribus, alias a lunaribus, aliquando a radiis utriusque sideris simultanae profectis, et in superficiebus harum particularum glaciatarum, varie figuratarum reflexis; vel reflexis et refractis simul, pro diversis nempe lucis vel colorum, vel figurarum condicionibus, cujus diversa phaenomena ad Leges opticas, physicasque in sequentibus hujus operis partibus fusius explicabuntur."

A végén Hell a főbb nehézségek megoldására tér reá, a melyek elmélete ellen fölhozhatók.

A főnehézség abban van, hogy újhold idején és midőn egyúttal a Nap több mint húsz foknyira a látóhatár alatt van, mégis szép sarki fényt vettek észre. Ez tehát nem származhatik a Naptól, mert ha ez már 20 foknál mélyebbre sülyed a látóhatár alá, megszűnik az esti szürkület, a Hold hatására pedig még kevésbbé lehet gondolni. Hell azzal felel a nehézségre, hogy 1. nem biztos, mikor van vége a szürkületnek vagy mikor áll be az éj koromsötétsége. 2. Nem biztos, milyen magasra terjed a légkör; lehet az olyan magas, hogy a sugarak még a Napnak mélyebb állásakor is visszaverődhetnek.

Mind a két pontot példákkal és ábrákkal bizonyítgatja, a mely utóbbiak azonban a kezemben levő példányban vagy a könyvnyomda vagy a könyvkötő hibája folytán nem találhatók. A szürkület elméletére azért szorult rá, mert ez is a sugarak visszaverődése által keletkezik.

Hell szerint a szürkület vége annál előbb áll be, minél zavarosabb a légkör; és minél tisztább ez, annál mélyebben sülyedhet a Nap a látóhatár alá, anélkül hogy beállana az igazi éj. A mérsékelt övben a vízpárák okozta fényvisszaverődés egyszerű szürkületet eredményez, északon pedig a megfagyott vízpárák sarki fényt hoznak létre.

De hányszor kell a napsugárnak visszaverődnie? Hell megengedi, hogy több ilyen visszaverődést is el lehet fogadni. Menynyire sülyedhet a Nap a látóhatár alá, hogy mindazonáltal sarki fény létrejöhessen?

Hell azt visszonozza, hogy a Vardő szigetén éjfélkor is szem-

137

tanúja volt e tüneményeknek, mikor a Nap 43° 4'-nyire is lehetett a látóhatár alatt. Hell 23 oldalt szán az említett nehézség megoldásának és pedig akkortájban nem közönséges tudományos készültséggel. Meglátszik rajta, hogy a meteorologiában és az optikában teljesan jártas volt és hogy mindebben az exact tudományok módszerét követi.

A továbbiakban megmagyarázza, miért látjuk a hideg övben a sarki fényt félkör alakjában vagy honnét származnak más, furcsábbnál furcsább alakzatok; szerinte minderre az optika törvényei adhatnak felvilágosítást.

Honnét vannak, a sarki fény színei? Hell a feleletet a mű II., III. és IV. részében igéri, a hol a többi között majd erről is akar szólni. Egyelőre csak annyit jegyez meg, hogy a színt, mint például a szivárványban, sugártörés és a fény visszaverődése együtt okozhatja. A gömbölyű vízcseppeknél nem nehéz ezt megállapítani, de a hidegebb övben a jégrészecskék is előidézhetnek hasonló tüneményt.

Ezzel a gondolatmenettel a sarki fényről szóló tanulmánynak első része véget ér magában véve is egységes egészet alkotva. Hol maradt az igért II., III. és IV. rész, nem tudjuk. Két különböző példányról volt alkalmunk meggyőződni, hogy a 118 oldalon csak az első részt tárgyalja. A hátralevő részek talán még nem voltak kidolgozva és csak későbben akarta ezeket kiadni, ha csak nem akarjuk föltételezni azt, hogy a két megtekintett példány egyformán hiányos.

Hell elméletének kritikája. A mondottak után fölmerül az a nagy kérdés, mit tartsunk Hell új elméletéről.

1. El kell ismernünk azt a rendkivüli szorgalmat és képzettséget, amelylyel a bonyolódott kérdés tárgyalásához fogott. Előadása világos, tudományos és ha magunkat visszaképzeljük Hell korába, szemügyre véve a tudományok akkori álláspontját, teljesen meggyőző.

2. Minthogy a gyakorlati tudományok, mint például az elektromosságról való ismereteink azóta nagyot haladtak, nem vehetjük Helltől rossz néven, ha ezekről az újabb fölfedezésekről és elméletekről nem tudhatott. Sok dologra nézve azonban még most sincs meg a teljes megállapodás; a mit ma vélünk tudni, ezt talán az utókor ismét megczáfolja. De minden komoly tudományos törekvésnek megvan rendszerint az az előnye, hogy mindig jobban és jobban megközelíti az igazságot.

3. Teljesen igaza volt Hellnek, midőn nem tisztán földi be-

138

folyásnak tulajdonította a sarki fényt, hanem a Napot is belevonta a magyarázatba. Új volt talán az a nézete, hogy a Holdat sem szabad figyelmen kívül hagyni. Különösen az előbbi tényezőt némi módosítással ma is elfogadják.

4. Jogos eljárás volt, midőn tudósunk a sarki fény magyarazatában az optika törvényeivel is számolt, mert a fény a jégkristályokkal telített levegőben változáson mehet át. Az alakzatok különféleségeire a légáramlatnak is lehet befolyása. A tévedés inkább abban volt, hogy ezt az égi tüneményt tisztán optikai jelenségnek vette.

5. Nem volt alaptalan az a sejtelme, hogy a légkör sokkal magasabb, mint ezt akkor gondolták; hiszen manapság már 500–600 kilométerre becsülik a légkör magasságát, sőt Niessl szerint a mult század hatvanas éveiben Trapezunt vidékén 700 kilométernyi magasságban is fölvillant egy meteorit. Sok más helyes megfigyelésről és következtetésről a rövidség okáért el kell tekintenünk.

Állítsuk most szembe Hell elméletével a sarki fényről szóló mai felfogást. Ma a Nap okozta elektromos és mágnességi változásokkal állanak elő. Trabert Vilmos, a kosmographiában szaktekintély, így nyilatkozik az új elméletről: "A sarki fénynél mindenesetre még sok marad hátra, a mi eddig nem talált magyarázatot, és a Földön előforduló elektromos és mágnességi jelenségeknek egész fejezetét a kosmikus physikának egyik leghomályosabb fejezetének kell tekintenünk". *

Ismét mások a kérdést jobban részletezve a katódsugárzáshoz folyamodnak. Arra támaszkodnak, hogy a légkör legszélsőbb rétegeiben sok negativ elektromosság halmozódik föl, a melyből elektromos sugárzás indul ki. A levegőnek felsőbb rétegei ezt elnyelik és így jön létre a világítás. A negatív ionok Paulsen szerint a magasabb régiókban inkább észak felé húzódnak, míg a positiv elektromosság a tropusi tájak felé szorul. Más szóval: észak-déli áram indul meg a levegőben, még pedig ennek felsőbb rétegeiben; az ultraviola színű sugarak elnyelésének is van szerepe.

Arrhenius pedig azt a nézetet vallja, hogy a Nap a fénynyomás következtében a negativ töltésű részecskéket, vagyis az elektronokat ellöki magától, a melyek azután a Föld sarkai felé rohannak.

Trabert megint másképpen nyilatkozik. Ime, ezek az ő szavai:

* Trabert, Lehrbuch der kosmischen Physik. 1911. 620. old.

139

Ma azzal is bizonyítják a sarki fény kosmikus eredetét, hogy beálltára nemcsak egyes pontokon, hanem az egész Földön mágnességi viharok keletkeznek. A mágnestű ilyenkor nyugtalanul inog jobbra-balra, a min annál kevésbbé csodálkozhatunk, mert az elektromosság és a mágnesesség kölcsönhatása kétségtelenül be van bizonyítva. Az említett zavarok mindig észlelhetők, ha a sarki fény olyan sugarakból áll, a melyek egy pont felé hajlanak össze. Korántsem lehet azt állítani, hogy Hell ilyen tüneményeknek a mágnestűre való hatására nem volt tekintettel, sőt saját állítása szerint minden úton-módon azon volt, hogy a sarki fényt mágnességi tüneménynek minősítse. Műszerének nem elég finom volta ejthette tévedésbe, mert a mágnestűre való hatást kereken tagadta. Ma a legfinomabb, tükörrel ellátott mágnestűk legparányibb mozgását is észlelhetjük, ha skálát és leolvasó távcsövet használunk. A mágnességi vihar okozta kilengésük egy foknál rendesen sokkal kisebb és durva eszközökkel többnyire ki sem mutatható.

* U. o. 619. old.

140

Sokat, nagyon sokat foglalkoztak már azóta a sarki fénynyel; a tudósok beszámolnak a probléma történelmi fejlődéséről, meg tudnak nevezni mindenkit, a ki csak némileg érdemlegesen hozzászólt, de annál inkább csodálkozunk, hogy éppen Hellről hallgatnak.

Legújabban Vegard * feltűnést keltő hypothesissel állott elő. Mondhatni, hogy elmélete tetemesen Hell javára billenti a mérleget. A jeles szerző tudta, hogy már régebben ismertek olyan sarki fényt, a mely nem járt mágneses háborgással. Helyesnek bizonyult tehát az a következtetés, hogy a két tünemény között az összefüggés egyáltalában nem oly szembeötlő, mint ezt eddig elfogadták.

De ime, hasonlót Hell is tapasztalt; csakhogy ő egy lépéssél tovább menve egyenesen tagadta ezt az összefüggést, még pedig azért, mert szerinte a sarki fény sohasem izgatta a mágnestűt. – Ámde magyarázat mégis kellett. Talán megint a különös körülmények véletlen összejátszása vezette a magyar tudóst arra, hogy az optikai elméletre gondoljon. Ebben állapodott meg végleg. Most azonban csak annyit engednek meg, hogy a Cirrus-felhőzet módosítólag hat a sarki fényre. Igaz, hogy Vegardnak ezerszer könnyebb volt a tájékozódás, mert az elmult évtizedeknek korszakot alkotó physikai fölfedezéseit értékesíthette. Már ismerte a radioactiv eredetű a sugarakat, a melyek úgy a sarki fény, mint a rendesen vele együtt föllépő mágnességi vihar magyarázatára kedvező kiinduló pontot szolgáltatnak.

De az új elmélet bizonyítását nem vélném a jelen mű szűkebb keretébe tartozónak. Csak annyit jegyzünk meg, hogy e szerint a katódsugárzás elmélete elveszítette eddigi tekintélyét. (*)

Készakarva foglalkoztunk behatóbban a vitás kérdéssel és Hell hozzászólásaival, hogy így tudományos módszerével megismerkedjünk. Egyébb problémákat rövidebben tárgyalhatunk.

Hell az első ember műveltségéről. Hell általános műveltségű tudós volt; nemcsak a csillagászathoz értett, hanem más tudományos kérdésekhez is hozzá tudott szólni. Bugge-hoz írt egyik levelében két kérdést vet föl, a melyet behatóbban tárgyalt. Az egyikben a Földön megjelenő első ember csillagászati ismereteiről és műveltségéről van szó. Erre a thémára nézve még ma is két ellentétes tábor áll egymással szemben. Az

* Annalen der Physik 1916. 50. köt. 852. l.
(*) A XX. század közepén megszületett a máig is érvényesnek tartott magyarázat: a rendesen a Föld mágneses tere által csapdába ejtett töltött részecskéket (elektronokat, protonokat, héliummagokat stb.) a rendes napszél vagy a napkitörések által szolgáltatott mágneses többlethatás egy ideig kiszabadítja innen, s ezek a sarki tájakon felvillanásokra gerjesztik a felső légkör részecskéit. [NF]

141

egyik táborban találkoznak a különböző módon felfogott evolutionismus hívei, közösen elfogadott tételük az, hogy az ember az állattól, vagy vele legalább közös törzsből származik, ennélfogva az első ember a fejlődésnek igen alacsony, majdnem állatias fokán állott.

Hogy van-e az embernek lelke vagyis az állaténál magasabb életprincipiuma, erről vagy hallgatnak vagy álláspontjuk szerint ezt elég következetesen tagadják; ismét mások nyíltan bevallják, hogy az állatnak is van esze, csakhogy ez még nem oly fejlett. Annak bizonyítékait, hogy az ember alacsony sorsból küzdötte föl magát, egyebek közt a különféle történelemelőtti leletekben vélik látni, a melyek szerint az ősemberek barlangokban laktak és a kő-, vas- és bronzkorszakon kellett az emberiségnek átmennie, míg végre kiművelődött.

A másik táborban philosophiai okokra támaszkodva azt bizonyitják, hogy az embernek csak tenyészeti és érzéki élete közös az állattal, azért ő is "animal", de értelmiségénél vagyis lényegesen magasabb életprincipiumánál fogva teljesen különbözik az állattól, azért: "Homo est animal rationale".

Az evolutionismus vagy a modern származástan e nézet mellett felhozott érvekkel mit sem törődve tovább halad, a philosophiai világnézettel való találkozást vagy a czáfolatot többnyire kerüli.

Hell mint philosophiailag képzett ember ahhoz ragaszkodott, hogy az emberi lélek szellemi voltánál fogva nem lehet anyagi fejlődésnek végeredménye.

Szellemi lény csak teremtési actusnak köszönheti létét, a mi az első emberre még inkább áll. Philosophiai okok miatt azt tartotta, hogy a lélek természete és képessége mindig egyenlő, noha működésében a szervektől is függ, theologiai okoknál fogva pedig arra az álláspontra helyezkedett, hogy különösen az első emberpár a tiszta látás és az értelmiség magas fokán állott. Ezért is érdeklődött az első ember a csillagos ég iránt, de más oknál fogva is. Ugyanis a szabad ég alatt töltvén napjait, a csillagokra egyenesen rá volt utalva. A nomád népek még ma is a csillagok után indulnak, sőt a magyar földmívelő népnek is némely helyen bámulatos ismeretei vannak a csillagokról és ezeknek járásáról, a mi talán őseiktől ragadt rájuk. Kimutatták, hogy már a régi Babylonban szintén csillagászattal foglalkoztak. A Szentírásban Jób könyvében, IX, 9; és Amos proféta könyvében V, 8 találunk egyes csillagképeket említve, mint például a Nagymedvét a Plejadokat és az Oriont (a gönczöl szekerét, a fiastyúkot és a nagy kaszást).

142

Arra az ellenvetésre, hogy a történelemelőtti leletek másról győznek meg, azt lehetne felelni, hogy más a tiszta gondolkodás és ismét más a gyakorlati ügyesség; az előbbire az ember elejétől fogva képesítve volt, az utóbbit meg kellett tanulni. Ha a régi patriarchák még nem ismerték az ércz földolgozásának titkait, azért mégis okosak lehettek és voltak. Megengedjük, hogy a sokszor lenézett középkor a gyakorlati tudományok terén össze sem hasonlítható a mai korral, de el kell ismernünk azt is, hogy éppen a középkor mély gondolkodókban bővelkedett.

Föltéve, hogy egyes népek valamikor a műveltségnek nagyon alacsony színvonalán állottak, következik-e ebből, hogy ez az egész emberiségnek volt valamikor a sorsa? Hány népet ismerünk, a mely az ókorban vezérszerepet játszott, ilyenek voltak a phoeniciaiak, az egyiptomiak, a babyloniak, míg végre a finom görög műveltség kerekedett fölül. Majd a görögök is háttérbe szorultak, hogy a római kulturának adjanak helyet. Azóta is alaposan megváltoztak a viszonyok.

III. Hell a Genesisről. A másik kérdés, a melyet Hell az említett levélben az előbbivel kapcsolatban érint, theologiailag rendkívül érdekes. Arról van szó, milyen értelemben kell a Szentírás első fejezeteit Mózesnek tulajdonítanunk. Mint előtte és utána, úgy az ő korában is voltak tudósok, a kik az egész Genesist a mesék országába utalták. Hell bebizonyítja nekik, milyen elfogultan járnak el, ha csak a józan észhez fellebbeznek. Mózest szerinte nem kell okvetlenül olyan értelemben a Genesis szerzőjének tekintenünk, mint a ki semmiféle forrást nem használt. Az első ember méltóságához tartozott, hogy származásával és rendeltetésével tisztában legyen; ez a hagyomány szájról-szájra, nemzedékről-nemzedékre szállott és végre írásba is foglaltatott. Hell úgy vélekedik, hogy Ábrahám a hieroglypha-írással szerkesztett szentkönyveket a legszigorúbb őrizet feltétele mellett Egyiptomban hagyta, és így az egyiptomi Mózes is szerezhetett róluk tudomást. Ime, ezek vagy legalább ezek is voltak az ő forrásai. Ámde hogyan használta ezeket a forrásokat, ez ismét tisztán theologiai kérdés, a melynek fejtegetése nem tartozik ide. Hell sem hivatkozhatott a Szentirás inspiratiójára, mert olyan ellenfelekkel volt dolga, a kik az ott foglaltaknak természetes hitelét is tagadták. A mai bibliakutatás is megengedi, hogy Mózes az időben távoli multba eső dolgokra nézve a hagyományt is fölhasználhatta, a mely az első embertől kezdve, akár élőszóval, akár írásban az ő koráig folytatódott. Sajnos, nem birtam fölfedezni, hol értekezett Hell

143

erről a kérdésről, és milyen bizonyítékokat hozott föl állításai megerősítésére. Sem kiadott könyveiben, sem kéziratai között ilyennemű tanulmányt nem találtam, de a kérdés lényege magából a levélből is elég világos.

IV. Hypnotismus. Talán különösnek tűnik föl, hogy Hell nevét a hypnotismussal hozzuk kapcsolatba; de eleve meg kell jegyeznünk, hogy ez a fogalom az idők folyamán megváltozott.

Eléggé ismeretes, hogy egészen az ő koráig az orvostan még gyönge lábon állott. A tudományos fölfogás és eljárás csak akkor kezdődött, midőn az anatómia és vele kapcsolatban az emberi szervezet ismerete tért hódított. Még Paré, * a sebészet nagymestere, állatokból vett anyagokkal "gyógyítgatta" a betegeket, a mely therapeutika a XVII. és részint a XVIII. századba is átment. Csalódnánk, ha csak népies babonát látnánk benne; ilyeneket a párisi orvosi fakultás nagynevű tanárai is rendeltek.

A betegségeket régente romlott nedvekkel szokták magyarázgatni. Másrészről pedig a mágnességben és elektromosságban is valami fluidumot sejtettek. Valószínűleg ez az elmélet vezetett némelyeket arra a gondolatra, hogy ezeket a physikai hatókat az orvostan szolgálatába szegődtessék. Szerintök addig egészséges az ember, a meddig a szervezetben a mágneses fluidum szabályosan el van osztva. Ismerték továbbá Volta elemi kísérleteit a békaczombokkal, tehát kisérletileg is be volt bizonyítva az elektromosság physiologiai hatása. Hell fiatalabb korában Kolozsvárt sokat kisérletezett ebben az irányban és hihető, hogy gyógyítási kisérleteivel néha sikereket ért el. A modern orvostan is sok esetben az elektromos áramhoz folyamodik és lehetséges, hogy ez a módszer a jövőben még jobban beválik. Sajnos, Hellnek ezen a téren tett fölfedezései nem maradtak ránk. Egy idevágó följegyzést azonban Jaszlinsky physikai tankönyvében találunk. Kora fölfogása szerint a nedvek jó, vagy rossz állapotára hivatkozva kifejezi a nevezett szerző ezt a nézetét, hogy az orvostanban is lehetne az elektromosságnak hasznát venni. Állításának megerősítésére felhozza a következő esetet: "Cl. P. Maximilianus Höll, Astronomus Caes. Regius dum Claudiopoli ageret, ictibus electricis non pluribus quam tribus virum provectae aetatis a diurno pedis sinistri ex defluxionibus dolore et tumore feliciter liberavit". **

* Meghalt 1592-ben Párisban.
** Jaszlinsky A. S. J. dr. prof. Univ. Tyrn., Institutionum Physicae, Physica Particularis. 1757. dissertatio 3. sz. 362.

144

Kérdés, vajjon ez igazi, vagy csak amolyan "post hoc, ergo propter hoc"-féle gyógyulás volt.

Ugyanakkor – más irányban ugyan – Mesmer is foglalkozott az állati delejességgel, a kettő között utóbb kis polémia is fejlődött. Mesmer külön kis könyvben tisztázta magát minden ellenmondással szemben és így Hellnek is, mint tudományos ellenfélnek kijut az üdvös intelmekből. Kifogásolja, hogy Hell a physikai magnetismusnak tulajdonítja a gyógyítási hatást, holott ő titkos kisugárzási erőt fogad el. Mit értett ez alatt, könyvéből nem világos, talán ő maga sem tudta.

Mesmernek sehogy sem kedvezett a szerencse, mindenütt, még a legmagasabb fórumok előtt is, bizalmatlansággal találkozott, végre elment Münchenbe, Schweizba, Párisba, de nem aratott sikert. Gyanút keltenek már maguk a gyógyulások, a melyek könyvében le vannak írva. * Fiatal női személyeken próbálja ki művészetét és pedig ideig-óráig tartó sikerrel, de majd perpatvar tör ki a csodaorvos és a házigazda között, a minek következtében a betegen megint kitör a régi baj. Orvosi műveleteit nem ok nélkül vetette el a bécsi orvosi kar és inkább Hell pártját fogta.

De miben állott voltaképpen Hell véleménye, erre nézve közelebbi adatok hiányoznak. Egyes szerzők ugyan három röpiratféléről akarnak tudni, a melyeket ebben az ügyben kiadott volna; mi is a művek fölsorolásánál említést tettünk róla. Ámde minden utánjárásunk mellett sem sikerült akár Bécsben, akár Budapesten vagy másutt nyomukra akadnunk. Ha Mesmer jelentését hitelesnek fogadjuk el, Hell a magnetismussal is gyógyítgatott. A sikereket sem tagadhatjuk, habár inkább fokozottabb suggestióra vezetendők vissza. Ugyanez működik a modern hypnotismusban is, még pedig rendkívüli módon. Így Hell öntudatlanul a hypnotismus előfutárja lett volna, de ő a modern értelemben vett hypnotismust nem ismerte és nem alkalmazta.

A lelki életnek egyik titokzatos, de nem teljesen megmagyarázhatatlan jelenségével állunk itt szemben. – Tudjuk, hogy az érzés fölkeltésére nem kell mindig szorosan vett külső inger. Így külső fényforrás nélkül is keletkezhetik fényérzet, ha például sötétben nyomást gyakorlunk szemünkre. Hasonlóképpen vagyunk a hallással. Ismeretes a fülzúgás kellemetlen tünete, a melyet nem kívülről

* V. ö. Mémoire sur la découverte du Magnétisme animal, par M. Mesmer, Genève 1781.

145

jövő hanghullámok, hanem a fül ereiben hevesebben lüktető vér mozgása váltanak ki. Ugyanez áll más érzetekről. A sok közül csak egy esetre akarunk hivatkozni.

Carpenter említést tesz egy államügyészről, a kinek egy gyermekhulla kiásatását kellett ellenőriznie, mert az anya ellen az a gyanú merült föl, hogy gyermekét megmérgezte. Már-már kiemelték a koporsót, midőn az ügyész átható hullaszagot vélt érezni, úgy hogy emiatt el is ájult. Kinyitják a koporsót, de az üres volt. *

Itt már félreismerhetetlen az igazi suggestio és ennek hatása. Továbbá elég ismeretes, hogy az orvosság jobban hat, ha a beteg föltétlen bizalmat helyez belé, holott magában véve nem volna oly hatásos. Megint a suggestiónak egy neme. Sőt az Oovos személyisége sem egészen mellékes.

A gyógyulásokat tehát alighanem a következő tényezővel kell kapcsolatba hozni: Az egyik P. Hell bizalomgerjesztő személye és a tudományába vetett föltétlen bizalom volt, a másik tényező talán a mágnességnek tulajdonított, sajátságos, képzelt gyógyító ereje lehetett. Ez suggestiv hatással bírt a nép lelkére.

Mindezt szükségesnek véltük fölhozni, hogy Hell szerepe ebben a különös és kényes kérdésben tisztázódjék.

Íme, ez volt Hell, nagy mint ember, nagy mint tudós.

Évtizedek multak el azóta, hogy a tapasztalatokban, tudományban és életkorban megállapodott Newcomb védelmére kelt abban a korban, midőn a Nap parallaxisáról már tisztább fogalmak uralkodtak. Fölszólalt az 1883., 1903. és 1906. években a bécsi csillagdának néhai fiatal asszistensével szemben, a ki 1835-ben írta meg művét, tehát abban a korban, mikor a parallaxis ügye még nem volt oly előrehaladott stádiumban. Newcomb idegen nyelven és a nagy közönség előtt ismeretlen könyvekben értekezett Hellről, hazánkban tehát alig vehettek róla tudomást. Ha azonban mi eddig a nagy magyar tudóssal nem foglalkozhattunk, legalább születésének kétszázadik évfordulóját ne engedjük szó nélkül elmulni.

* Stimmen aus Maria-Laach. 39. k. 519. old.