A turistaság fogalma és jelentősége.
A turistáskodás, turistaság: ethikai tartalmú, testedző szórakozás a szabad természet ölén.
Tehát testi és lelki felüdülés a cél.
Tágabb értelemben ugyan a szabad természetnek egyéb (pl. tudományos) célból való felkeresését, sőt lakóhelyünkön kívül eső bármely hely (idegen város vagy vidék) szórakozásból vagy megismerés végett, akár közlekedési eszközök (vasút, hajó, automobil, csónak stb.) segélyével történő felkeresését is turistáskodásnak nevezik, (l. alant a rokonfogalmakat!) szakkörökben mégis ma már kialakult eme franciából (tour = út) eredő, de meghonosodott szó tulajdonképeni fogalomhatározása, mely szerint szűkebb értelemben csupán az a szabad természetben való testedző szórakozás tekinthető "turistáskodásnak", amelynek főeleme a tervszerű gyaloglás: tehát amely előre meghatározott (napi, vagy hosszabb időre szóló) túraprogramm alapján bizonyos helyeknek (vidéknek) a természet szeretetéből, egészségi szempontból és szórakozás céljából, kényszer nélkül történő, túlnyomórészt gyalogos felkeresésére irányul.
Sport-e vagy sem? A "sport" (a középangol disport, az ó francia desport, az olasz diporto = élvezet, szórakozás, öröm) eredeti fogalmához hozzátartozott a versenyzés, mint főelem. A magyarban meghonosodott sport szó mai fogalma azonban már tágabb s felöleli a testedzés valamennyi válfaját; megkülönbözteti, de felöleli a versenysportolon kívül az u. n. túrasportok hatalmas kategóriáját is. Ily érteleiben tehát bátran megállapíthatjuk, hogy a turistaság is sport, mégpedig túrasport.
Minden sport főismérve a rendszeresség; az előzőkben rámutattunk már arra, hogy a szűkebb értelmű turistaságnak is fontos tényezője a tervszerűség, a rendszeresség.
Minden nemesen értelmezett sport főcélja, épúgy, minta turistáskodásé: a testi és lelki felüdülés, tehát a kényszer nélküli, kedvtelésből űzött testedzés. Az evezőlapátot forgató hajóslegény, a partraúszó hajótörött, a kerékpáros levélhordó, a zsoké, a soffőr stb. épúgy nem sportol (mert hivatásból, illetve kényszerből evez, uszik, kerékpároz, lovagol stb.), mint ahogy a gyalog masirozó katona, a havasi legelőkön nyájat őrző pásztor nem nevezhető turistának, bármily tervszerűen és bármily szép vidékeken menetei is végig. Szóval nem nevezhető turistának az, akit élethivatása, foglalkozása és egyéb külső körülmények kényszerítenek arra, hogy a szabad természetet tervszerűen gyalog felkeresse.
Rokonfogalmak. A turistaság lényege s fogalma különösen rokonfogalmakkal való összehasonlítás és a különbségek kidomborítása révén határozható meg. A közhasználatban ugyan még ma is gyakran összekeverik és egymás helyett használják a rokonfogalmakat, mégis a szakirodalom többé-kevésbbé tisztázta áz árnyalati különbségeket.
A kirándulás is szórakozás, vagy ismeretszerzés a szabad természet ölén, de hiányzik belőle a rendszeres, tervszerű testedző gyaloglás, mert ez utóbbi elemet felölelő kirándulás már helyesen a turistaság szűkebb fogalmához tartozik.
A kirándulás válfaja: a csónak-kirándulás s a rendszeres csónak-kirándulások sportját nevezik vízi-turistaság-nak, mely a tulajdonképeni turistaságtól lényegesen különbözik, mert a gyaloglás fő alkotóelemét teljesen nélkülözi.
Az utazás lakóhelyünkön kívül eső vidék tervszerű felkeresése s így a legtágabb értelemben vett turistaságnak egyik válfaja, főhiánya azonban a testedző gyaloglás.
Az expediciók, tudományos utazások, kutatások sok alkotóeleme azonos a szűkebben értelmezett turistasággal, de sok részlete inkább az utazás fogalmához tartozik. Főkülönbség, hogy a turistaság testedző szórakozás, míg az expedició tudományszomjból, vagy dicsőségből folytatott tevékenység, mely a turistaságot csak eszközként űzi időnként s helyenként.
A barlangkutató turistaság azonos elbírálás alá vehető az expediciókkal.
A gyaloglás nem meríti ki a turistaság fogalmát, mert nem minden gyaloglás történik kedvtelésből s rendszeresen, (l. Sport-e vagy sem? fejtegetésünket!) sőt a sportszerű gyaloglás sem szükségkép turistaság, így a távgyaloglás versenysportja, élénk ellentétben a turistasággal, nem tekinti főcélnak a szabad természet, főképen a hegyvidékek felkeresését.
Vándorlásnak sokszor nevezik nagyobb, összefüggő vidékek turista-elvek szerinti tervszerű bejárását, ami szorosan vett turistaság, de ez nem meríti ki a vándorlás rokonfogalmát, mert pl. az iparoslegények ismert vándorlásai nem sorozhatók a mai értelemben vett turistaság fogalmához.
Diákturistaság: diákok vándorlása; már többé-kevésbbé vérbeli turistaság, de hajszálnyi eltérés rejlik nemcsak abban, hogy ezt kizárólag a diákifjúság űzi, hanem, hogy rendszerint az ismeretszerzés, tehát tanulmányi cél is párosul a puszta szórakozó, testedző turistáskodáshoz.
A cserkészet rokon tevékenység a diákturistasággal, bár célja s fogalomköre is sokkal tágabb annál. A cserkészet is részben a szabad természet ölén űzött szórakozó testedzés, de nem a gyaloglás főeleme és sok egyéb – a turistasággal össze nem függő – törekvést ölel fel.
A hegymászás talán a legrokonabb fogalom. A szakirodalom mégis különbséget tesz: hegymászásnak csupán a tényleg hegyekre, mégpedig magasabb hegyekre irányuló turistaságot nevezi.
A magashegymászás, alpinizmus pedig bizonyos tekintetben még szűkebb értelemben vett hegymászó-turistáskodás, mely már szaktudást, megfelelő felkészültséget igényel. Viszont az alpinizmus, mint fogalom, sok tekintetben tágult is; összefoglalása a magas hegyekkel (Alpokkal) összefüggő legkülönbözőbb kérdéseknek. A turista-rokonfogalmak közül a legfejlettebb szakirodalommal s ismeretkörrel az alpinizmus rendelkezik.
Sziklamászás: a turistaságnak speciális válfaja, mely lehet külön túracél, lehet gyakorlóiskolája nehezebb hegymászásoknak és eszköze az alpinizmusnak. A szűkebb értelemben vett turistaságtól abban különbözik, hogy itt nem a gyaloglás, hanem a tornászügyességet és különleges ismereteket igénylő "mászás" a főelem.
Téli gyalogtúrázás és sítúrázás lényegileg turistaság, de a sítúrán sokszor vegyül bele egyéb sporteiem s a túracél gyakran háttérbe szorul a jó "siklást" biztosító szempontok mellett.
A turistaság a fentebb meghatározott és a rokonfogalmakkal összehasonlított szűkebb értelmű turistáskodás gyakorlásán kívül gyüjtőfogalma s kifejezője mindama szervező, propagáló, alkotó társadalmi munkásságnak, mely a szabad természet kultuszával, a lakóhelyünkön kívüleső vidékek megismerésével s ismertetésével összefügg.
A turistaság helyes magyar szakkifejezésének megállapítására történt ugyan elvétve kísérlet (pl. "talpasság"), de minthogy eddig sem a szakirodalom, sem az illetékes körök nem találtak oiy alkalmas kifejezést, amely a rokonfogalmaktól kellően megkülönböztetve a szűkebb értelmű turistaság részére lefoglalható volna, kénytelenek vagyunk eme[z] idegeneredetű, de teljesen meghonosodott kifejezést elfogadni s használni. De küzdjünk annak sajnos még igen gyakori magyartalan formában való használata (turisztika) ellen.
Hatása az egyénre. A turistaság az igazi nemesértelmű "visszatérés a természethez", hozzászoktat az idő viszontagságaihoz, a természet viharaival való küzdelemhez, a vándorlás, szabadtéri tanyázás fáradalmaihoz; fejleszti, fokozza az ügyes-
séget, a térmészetnek és a szépnek szeretetét; közvetlenné, természetessé teszi a túratársakkal, a vidék népével, sőt általában az emberekkel való érintkezést, egészséges felfogást, egyenes világszemléletet, természetes humort vált ki; a szabadság, egyenlőség, testvériség eszmekörét közelíti meg; sport a szó legnemesebb értelmében úgy férfiak, mint nők részére; társadalmi kapcsolatok teremtője, egyszerű, természetes alkalom ismerkedésre, sőt gyakori házasságközvetítő...
Hatása a közre. A turistaság – éppen sokoldalú egyéni hatása folytán – kétségtelenül a modern testnevelésnek legmodernebb eszköze s honvédelmi szempontból legfontosabb ágazata, mely a tömegeket neveli, edzi; de fontos tényezője a lelki, erkölcsi és szellemi nevelésnek is, elsősorban a honismeretnek s honszeretetnek. A turistaság pionirja a földrajzi, barlangkutató, földtani, néprajzi s természettudományoknak; a turistaság előiskolája minden katonai kiképzésnek, bevált eszköze a térképezés országos reambuláló [újra bejáró] munkálatainak; a turistaság hosszú időn át az egyedüli s első társadalmi tényező volt, amely az idegenforgalom-fejlesztés ügyét képviselte, az idegenvezetés, kalauzolás ügyét rendezte; a turistasajtó és a turistaszervezetek legtermészetesebb, legközvetlenebb s így leghatásosabb zászlóhordozói a komoly, őszinte, nyilt irredentizmusnak; nem választható el a turistaügy a természetvédelem s a természeti kincsek feltárásának ügyétől; számtalan vonatkozásban van a turistaügy a sportegészség- s fürdőüggyel, erdészeti kérdésekkel stb.; szorosan összefügg tehát a turistaiigy a testi nevelés ügyén kívül a lelki nevelés, a tudományok, a honvédelem és a nemzetgazdaság legkülönbözőbb érdekeivel.
A turistaság jelentősége éppen e sokoldalúságában rejlik. A turistaság nem mindenütt ily sokoldalú, mint hazánkban.
Ha kutatjuk az okát, nehéz feleletet találnunk, miért van ez így. Kétségtelen, hogy míg külföldön a barlangkutatás, a fürdőügy, az idegenforgalom-fejlesztés, a természetvédelem, a sísport stb. a turistaságtől teljesen függetlenül fejlődött s mind külön-külön hatalmas szervezetbe tömörült, addig nálunk a turistaügy maga is sokáig istápolatlan volt, szervezettsége mindössze fél évszázadra tekinthet vissza. Ezalatt azonban lelkes mozgatója, kezdeményezője, irányítója volt minden rokoneszmének, vele alig összefüggő társadalmi s országos ügyeknek is, melyek közül legtöbbet csak napjainkban karoltak fel a turistákon kívül mások is és így nyertek azok önálló szervezetet.
A turistaügynek ez a kivételes helyzete hazánkban a hivatalos intézökörök s a nagyközönség részéről sokszor a legszélsőségesebb elbánást váltotta ki. Így volt idő, amikor a turistaság lényegének nemismerése folytán jelentőségét semmire sem becsülték s szállóige lett Trianon után, hogy "á Kárpátok elvesztésével megszűnt a turistaügy", majd ismét volt idő – nem is oly régen – amidőn túlbecsülték erejét s félreértették propagatív
tevékenységét: kizárólag turista anyagi erővel akarták megvalósíttatni az Aggteleki barlang nemzeti ügyét, csak azért, mert egyedül a turisták kezdeményezték s mozgattak évtizedeken keresztül többek között a barlangügyet is.
A turistaság lényegének és sokoldalúságában rejlő nemzetvédelmi jelentőségének megismeréséhez nyujt vezetőfonalat e kézikönyv.
*
A turistaság a sportok univerzitása.
*
A turistaság nemcsak a láb sportja, hanem a szemé is.
*
A szoba koporsó, a város temető, a turistaság a feltámadás.
*
A turistaság a legideálisabb foglalkozás: nem fajulhat kenyérkeresetté.
*
A turistasághoz nemcsak láb kell, hanem lélek is.
*
A mi a léleknek a művészet, az a testnek a turistaság.
*
A vándor a nap nyugtát várja, a turista a nap keltét.
*
Az állat jár, szalad, költözik, repül, húz, vándorol, de nem turista.
*
A természetnek a művész a kosztosa, az iparos a bérlője, a tudós a kéme, a turista a szeretője.
*
A természet nyitott könyv, de a zárt falak között élő ember analfabéta. A turista tanítja az írva-olvasásra.
*
Aki a hegyeket járja, annak a földi lét nem siralom völgye.
*
A turistaság az ifjút férfiúvá teszi, a férfiút ifjúvá.
*
A turistaság az elveszett paradicsom keresése és némileg megtalálása.
*
A turistaság története.
A turistaságnak alapja a természet szeretete és a természet minden megnyilvánulásának megértése. Ez a szeretet és megértés kiterjeszkedhetik a legmagasabb hegyekre épúgy, mint a szelíd lejtőjű dombokra és a vadvirágos rónákra. Az igazi természetkedvelő mindenkor, mindenhol és minden alakban meg fogja találni az "örökszép"-et.
Ha ebből a szempontból kutatjuk a turistaság történetét, akkor meg kell állapítanunk, hogy a turistaság története tulajdonképen egy az emberiség kulturtörténetével. Ez pedig olyan nagy anyag, hogy ezt teljes részletességgel feltárni megfelelő helyünk nincsen és így az alábbi fejtegetésekben is a turistaság történetének csak vázlatos feljegyzéseire szorítkozhatunk. Nagyon messzire mehetünk vissza, de mindig nyomát fogjuk találni a természet szeretetének, vagy a természet kultuszának. Ezek a nyomok visszavezetnek bennünket egészen az emberiség bölcsőjéig. Ebben a korban természetesen öntudatos turistaságról még nem beszélhetünk. Ez még csak tudatalatti turistaság, helyesebben és nagy általánosságban természetszeretet, vagy természetkultusz. De ez a kultusz végigvezet a legprimitívebb ősembertől kezdve az egész történelmen, megtaláljuk az ókor klasszikus műveltségében, a középkor babonás felfogásában és a legújabb kor modern emberében. Mindegyiknek megvolt a hegyekről és a természetről a maga speciális felfogása.
Az ősember még tisztelettel vegyes félelemmel szemlélte az őt körülvevő természetet és hogy ez bizonyos fokig hatott reá, erre következtethetünk azokból a barlangi képekból, amelyeket néhány őskori emberlakta barlangban találtak a kutatók. Az ősember tehát már vizsgálódó szemmel figyelte a természetet.
Még talán nem értette meg annak egyes jelenségeit, azok épen azért félelmet is keltettek benne, de már bizonyára tetszését is megnyerték, mert hiszen különben nem akarta volna emlékébe idézni őket azokkal a képekkel, melyeket unalmas, fagyos téli napokon vésett rideg barlangjának kemény sziklafalára. Az ősemberben még nem lehetett tudatos a természetszeretet, mert hiszen ő még nem nélkülözte a szabad természetet, benne élt egészen és így nem is ébredhetett fel benne a természet utáni vágyakozás.
Az ősember tisztelete és félelme a kultúra haladásával azután lassapként vallássá alakul át. A régebbi vallások ténykedéseik színhelyéül rendszerint egy-egy szép ligetet, vagy hegyormot, nevezetes, öreg és szép fákat stb. választottak, ami azt bizonyítja, hogy a természet szépségét igyekeztek összekötni a vallás fogalmával. Ez már a haladásnak egy jelentős mértéke, mert már igen magas fokú esztétikai érzékröl tanuskodik. Ezen érzéket azután később legszebben a görög szent helyek természeti és építészeti harmóniájában látjuk megnyilvánulni.
A legegyszerűbb természeti népek a magas és egyedülálló hegyeket, mint az istenek és gonosz szellemek lakóhelyét, félve tisztelik. A legősibb ind és perzsa mitoszokban az aranyország, a paradics6m a Meru nevű szent hegyen van. A tibetiek a Himalája legmagasabb csúcsát Chomolungmának (a "Föld isteni anyjá"-nak) nevezik és különös tisztelettel beszélnek róla.
A fanatikus tibetiek szent hegye, a Himalája Matterhornja, a 6650 m magas Kailas vagy Kang-rinpotse: a "jeges ékszer", amely mint egy újj mutat "az elérhetetlen világűr csillagokhoz hasonló magas istenére". Az Elbrust a cserkeszek még ma is Uas hamagga-nak (szent hegy) nevezik. A természet egyes jelenségeinek vallási kultuszát megtaláljuk majdnem minden vallásban. De legszebben és legpoétikusabban a görög mitológiában. A görög kultúra hegyek között keletkezett és a görögök vallásos hegyi ünnepségeiben öntudatlan természetimádás rejlik. Mitológiájuk szerint az istenek a Macedónia és Thessália határán emelkedő 2973 m magas Olympuson laktak és ez volt Zeus trónusa, míg a híres delphii jóshely közelében égnek törő 2459 m magas Parnassus Apollónak székhelye és így a költők vágyainak netovábbja volt. Az 1618 m magas Pelion Thessaliában, a gigászi harcok színhelye, később jó levegője, gyógyforrásai, gyógyfüvei révén lesz híres és a monda szerint Apolló is ide hozza gyenge fiát, Asklepiost, hogy megerősödjék. Első ízben jelentkezik itt a természet gyógyító hatásának felismerése. Hippokrates szintén utalt a légváltozás előnyeire. A görög mitológia minden természeti jelenséget istenftett, olyannyira, hogy a hegyeknek geológiai alkatuk szerint is megvoltak a külön isteneik: így pl. a tűzhányóknak a kyklopok. A szabad természetet, a pagonyt, ligetet, kerteket pedig benépesítette pajzán és hamisan játszó, jókedvű isteneivel. A görög kalandvágynak, vándorlási
ösztönnek és természeti felfogásnak pedig halhatatlan emléket állított a vak költő, Homeros, az Ő "Odysseá"-jában.
A rómaiaknak már nem volt annyira érzékük a természeti szépségek iránt, azonban a görög mitológiát átvették teljesen és így a hegyek és a természet isteneit is, csak latinos nevet adtak nekik új hazájukban. Figyelemreméltó, hogy Hadrián császár Kr. u. 126-ban állítólag megmászta az Aetnát, azért, hogy a napfelkeltét megnézze. Általában véve azonban a görögöknél sokkal reálisabb rómaiak az Isten teremtette szépet kevésbbé kint a szabad természetben, mint inkább pl. az emberi test kultuszában keresték és bár villákat, kéjlakokat építettek az Alpok déli lejtőin, sőt Caligula ugyanott várost akart építeni, mégsem találjuk nyomát annak, hogy a hegyek szépsége valami különösebben hatott volna reájuk.
A szentírás szintén tele van olyan történetekkel, amelyekben a hegyek, vagy egyes természeti helyek mint speciális kultuszhelyek vagy tényezők szerepelnek, sőt hangulatos természeti leírásokat is találunk. Az Ó-Testamentom egyik mondása szerint "Szememet a hegyekhez emelem, mert tőlük jön a segítség". Jehova, Izrael Istene pedig "a hegyek, nem pedig a mélységek Istene". Az Ararat hegye mint Noe bárkájának kikötőhelye ismeretes. Mózes a tízparancsolatot a Sinai hegyen kapta. A Salamon-féle zsidótemplom Jeruzsálemben Mória szent hegyén épült, a szamaritánusok Garizim hegyén, Sichem mellett áldozatokat mutattak be. Az Új-Testamentomban, midőn a sátán meg akarja kísérteni az Urat, egy magas hegyre viszi fel és onnan mutatja meg a föld szépségeit. Márk evangéliumának 9. rész 2–5. versében olvassuk: "Krisztus Pétert, Jakabot és Jánost maga mellé véve, felvivé őket egy magas hegyre. És itt mondá Péter: "Mester, jó volna nékünk itt laknunk, építsünk három hajlékot. Néked egyet, egyet Mózesnek, egyet Illésnek."" Krisztus emberszerető tanításának mintegy legszebb foglalatját a hegyi beszédben adja. A kálvária fogalma pedig már szinte elválaszthatatlanul összeforrt a hegy fogalmával.
De nemcsak a zsidó és keresztény vallás köt bizonyos nevezetesebb eseményeket jellegzetes magasabb hegyekhez, hanem ezt látjuk például a buddhistáknál, a mohammedánoknál és a brahmanoknál is, akiknek közös szent hegyük a Ceylon szigetén levő 2260 m magas Adamspeak. Érdekes, hogy a háromféle vallás zarándokai ugyanazt a szent hegyet más-más szent okból keresik fel. A buddhisták azért járnak a hegyre, mert azon Buddha isten lábnyomát tisztelik. A brahmanok szerint a lábnyom Wischnué, a mohammedánok pedig azt mondják, hogy a lábnyom Ádámé, aki, miután kiűzetett a paradicsomból, innen gyönyörködött benne utóljára és bánatában, hogy elvesztette, ezer esztendeig egy lábon állva sírt ezen a hegycsúcson. Ádám, a hitrege szerint, később a Mekka melletti Arafát szent hegyen találta
meg újból Évát; a helyet obeliszk jelöli. Ugyanitt állítólag Mohammed is imádkozott.
Nem találjuk nyomát, hogy az egyiptomiaknak milyen képzeteik voltak a hegyekről. De hogy nekik, a síkságon lakóknak is bizonyára imponáltak a hegyek, azt talán abból következtethetjük, hogy ők is, amikor valami nagyot, hatalmasat és maradandót akartak alkotni, akkor a piramisokat alkották, amelyek végeredményben a Nílus sík völgyében mint emberkéz alkotta hegyek is foghatók fel.
Az amerikai indiánus, ha közvetlenül akar érintkezni istené-vel, a "Nagy Szellem"-mel, akkor egyedül felmegy egy magas hegy csúcsára, mert itt nyilvánul meg neki a Nagy Szellem a legzavartalanabbul. Figyelemreméltó ez az indokolás, mert ez már magasfokú természetszeretet és a természet megértését árulja el.
Konfutseu kínai bölcsész tana szerint: "A bölcsek öröme a vízfolyás, az erényeseké a bérc".
A japánok szent hegye a 3760 m magas Fusijama vagy helyesebben Fuji-no-yama. Évenként 20–30,000 zarándok keresi fel hófehér ruhában, hogy tisztán menjenek a magasságba.
Az Atlasz hegység, valamint Koreában a Shan-alin szintén váltási kultúrhelyek.
Általában véve a melegebb déli égöv alatt a hegyek kultusza gyorsabban fejlődött, aminek magyarázata a fejlettebb kultúrán kívül talán az is, hogy a forró égövben a hegyek kellemes, hűs éghajlata különösen vonzó hatást gyakorolt. – Hasonló motivumok hathattak a germánokra, akik viszont a túlárnyas őserdők közepett szívesen keresték fel a napsugaras hegyormokat.
Közvetve tehát itt is közbejátszanak már az egészségi hatások, míg Galenus római orvos (131–200 Kr. u.) egyenesen egészségi szempontból ajánlja (főleg tüdőbetegeknek) a középhegységek felkeresését.
A klasszikus kor természetkultusza bizonyos irányokban elfajulván, túlzásokra vezetett, aminek mintegy reakciója volt a középkor, amely ennélfogva természetesen a fejlődés irányának nem kedvezett, sőt bizonyos mértékben megint a másik végletbe csapott át. Az inkvizició és a boszorkányégetés kora rányomta szellemi bélyegét a hegyekről és a természetről való felfogásra is. Azt a könnyed és bájos derűt, amely különösen a görög mitológia természeti felfogását jellemezte, száműzte egy sötét, babonás korszak.
Az Olympos és Parnassos könnyűvérű, emberi formára alkotott isteneit, valamint a különféle természeti jelenségek és megnyilvánúlások pajkos, hamis, de éppen azért sokszor derűs alakjait komor és babonás képzetek váltották fel. Ahol azelőtt víg nimfák, pajkos faunok, vagy komoly pánok tanyáztak, ott
most undok sárkányok, mérges kígyók, óriás szörnyetegek és rosszakaratú erdei és hegyi manók foglalják el a természetet. Minden hegynek megvolt a maga külön ördöge vagy boszorkánya és jaj volt annak, aki közelükbe merészkedett. És ez a babonás félelem annyira úrrá lett az embereken, hogy ha akadtak felvilágosult, bátor emberek, akik fel akartak hatolni a hegyekbe, vagy élvezni akarták a szabad természetet, úgy ezeket a babonás tömeg mindenképen igyekezett visszatartani, nehogy a nyugalmukban megzavart hegyi sárkányok bosszújától kelljen tartaniok. Így például a hegyek országában, Svájcban, több híres tudósnak csák külön hatósági engedéllyel volt szabad kivételesen kirándulni a hegyek közé. Comisius [Canisius] Péter, a XVI. században élt jezsuita pedig óva intette az embereket, hogy valamely vidék szépségében gyönyörködjenek, mert a lélek túlnagy szabadságából nagy veszélyek származhatnak.
Csak elvétve akadtak egyes kiváltságosak, akiknek volt érzékük a természeti szépségek iránt és akik követhették is annak hívó szavát. Még az V. szd-ból maradtak fenn Sidonius Apollinarius clermonti püspök (430–483) hátrahagyott írásai, melyekben Auvergne szépségeit dicséri. Az érintetlen szabadtermészetet és a magányt keresték az Alpokban letelepült szerzetesrendek is, kiket Hadrian pápa 784-ben Nagy Károly oltalmába ajánlott. Élénk természetszeretet nyilvánul meg Assisi Szt. Ferenc irataiban is (XIII. szd eleje). És talán vallási és egyéb okok mellett nem utolsó tényezője volt a keresztes hadjáratoknak is az emberekben élő vágy, hogy más világot, ismeretlen új vidékeket lássanak, hogy vándoroljanak. Közvetve elősegítette a természetszeretet iránti érzék felébredését a középkori céhrendszer is. A céhek ugyanis szabályaikban előírták, hogy legény vagy mester csak az lehetett, aki bizonyos ideig gyalog külföldön vándorolt. Amint majd később meg fogjuk látni, ezen szokás még igen sokáig, majdnem napjainkig fennmaradt.
Elvétve tisztán turistaérdekű kirándulásokról és hegymászásokról is akadnak már feljegyzések ebből a korból. Igy például a XIII. szd. végén Aragoniai III. Péter a Pyreneusokban megmászta a Pic du Canigout. Rotario d'Asti 1358-ban megmászta a Susa melletti Roccia Melonet (3537 m). Petrarca, a híres olasz költő, a kilátás kedvéért és a magány után vágyakozva, testvérével 1336. április 24-én megmászta a Nyugati Alpokban a Mont-Ventouxt és túráját le is írta. Danteról egyes hegymászók mint kiváló sziklamászóról és sziklaismerőről emlékeznek meg. Ezek még csak elszórt jelenségek, amelyek azonban már a fejlődés előjeleinek tekinthetők.
Határozott lépés a fejlődés irányában azután a következő korszak: a renaissance. Már ennek legelején mutatkoznak egyes tünetek, hogy az emberi lélek legmélyére száműzött természetszeretet újból felébredt és utóbb egyik hatalmas, sőt talán leghathatósabb tényezője lett az emberi szellem újjászületésének,
a renaissancenak. Ennek a kornak a művészeti és irodalmi megnyilvánulásaiban már látunk bizonyos törekvéseket, hogy visszatérjenek a természetességhez. A renaissance számos lángelméje már szűknek érzi az adott határokat; valami nagyobb, egyetemesebb után törekszenek és így újból felfedezve a klasszikus kor elfelejtett szépségeit, annak felhasználásával igyekeztek új stílust teremteni és közelebb jönni a természethez. A hegyeket már nem tartják csúf, félelmetes vagy borzasztó dolgoknak. A babonát és gyűlöletet az érdeklődés és a megértésre való törekvés váltják fel. A tudományok és az ismeretek fejlődésével lassankint kiszorulnak a szabad természetből a babonás képzetek. A rég elfelejtett vagy elfelejteni kényszerült gondolatok újból otthont találnak az emberi lelkekben és előkészítői lesznek azoknak a nagy művészeti, társadalmi és tudományos átalakulásoknak, amelyek a renaissance festészetét, szobrászatát, irodalmát és korát jellemzik. Lionardo da Vinci (1452–1519), a homo[,] minister et interpres naturae [a természet embere, szolgája és értelmezője], a sokoldalú világgenie, számos túrát tett az Alpokban és ezekben a túrákban igaz gyönyörűségét leli. A "Trattato della pittura" című könyvében, melyet tanítványainak írt, elsősorban a szabad természetre, másodsorban az antik kultúrára hívja fel figyelmüket. Kortársa, Michel Angelo, néha heteken át bolyongott a hegyek között, hogy impressziókat nyerjen niűveihez. Ebben a korban tehát már tudatossá lesz a természetszeretet, igaz ugyan, hogy csak egyes kiváló művészlelkekben, akik talán meg is előzték korukat. Azonban munkálkodásuk révén szélesebb rétegekben is terjesztették azt és felhívták a figyelmet olyan dolgokra, amelyeket eddig az emberek nem vettek észre.
Amerika fölfedezésével kapcsolatban a nagy fölfedezőutazások korszaka szintén erős befolyást gyakorolt a Földről és a természetről való felfogásra. Az emberek, akiknek érdeklődését fölkeltették a messze idegen tájak ismeretlen szépségei, talán önkéntelenül is arra az ellentétre gondoltak, hogy addig bizony még a saját szülőföldjük szépségeivel se valami nagyon törődtek. Kezdtek immár foglalkozni nemcsak a természettel, hanem kifejezetten és tudatosan turistasággal is. Gesner Konrád zürichi orvos és természettudós, kit kortársai a német Pliniusnak neveztek, 1541-ben barátjához egy levelet írt. Ezt a levelet korszakalkotónak kell neveznünk, mert benne már egész tisztán valódi turista- és hegymászógondolatok és elvek jutnak érvényre. "Ameddig Isten életben tart, erős elhatározásom, hogy minden esztendőben különböző hegyeket megmásszak" kijelentéssel kezdi említett levelét. Írásaiban őszinte, igaz természetszeretet nyilvánul meg, örül a hegyeknek, a szikláknak, az erdőknek, völgyeknek, folyóknak, patakoknak és mezőknek. Élvezi a kilátást, észreveszi a tájak színpompáját. A fáradalmak és nehézségek legyőzésében és az ezekre való visszaemlékezésben élvezetet talál. Felismeri a turistaság testedző és jellemfejlesztő hatását,
olyannyira, hogy nézete szerint a turistaságnál szebb, tisztább és tökéletesebb gyönyörűség nincs.
Gesner és kortársainak hatása azonban, sajnos, úgy látszik, mégsem volt olymérvű, hogy egy nagyobb, folyton fokozódó és fejlődő folyamatot indítson meg. mert a 17. szd-ban ismét bizonyos visszafejlődést, sőt egyes tekintetben határozott visszaesést látunk. A hegyeket és a természetet megint csak más célokkal összekapcsolva kultiválják úgy-ahogy és egyes tudósoknak nevezett emberek újból a babonás képzetek egész tömegét elevenítették fel. Ebben a korban veszi kezdetét az az ízlés és divat amely a természetet is csak eltorzítva, vagy kényszeredett formákban tudta élvezni. A sülyedés időszaka azonban szerencsére nem tartott sokáig. Lassanként újból érdeklődni kezdenek á természeti szépségek iránt, elvétve ismét akadnak már egyesek, akik magukért a hegyekért és a szabad természetért keresnek fel egyes vidékeket, míg végre a 18. században felhangzik az új jelszó: "Vissza a természethez". Jean Jacques Rousseau (1712–1778) ajkáról hangzott el legelőször ezen szózat, mint öntudatos, kifejlett és sziklaszilárd vélemény. Egész valóját betölti a szabad természet szépségeinek szeretete. Ő már tudatosan rajzolja és írja le az Alpok természeti szépségeit, hogy ezzel mintegy hangulatba ringassa az olvasót, hogy annál fogékonyabbá legyen az elmondandó igazságok befogadására. Azok a nagy magas hegyek, hófödte csúcsok, amelyeket genfi otthonának ablakából mindig maga előtt láthatott, mély benyomást tettek rája és nyomot hagytak egész gondolatvilágában, világnézeti felfogásában. Filozofiájának alapgondolata, hogy az emberiség csak úgy lesz ismét boldog, ha újból visszatér a természethez és elhagy minden mesterkélt hazugságot. Véleménye szerint, aki igazán tanulni akar, élvezni akarja a vidék természeti szépségeit, az csak gyalog utazhatik és nem tudja megérteni, hogy hogyan akadhat okos ember, aki az akkori idők "leggyorsabb" és "legkényelmesebb" közlekedési eszközét, a postakocsit, igénybeveszi. Sőt nemcsak az egyszerű gyaloglást dicséri annyira, hanem "Emil"-jében, a nevetésről írt örökbecsű munkájában, a sziklamászást mint testet és lelkét edző körülményt ajánlja, mert az ő Emiljét ha ügyességre, bátorságra és kecsességre akarja tanítani, akkor nem viszi el az akkori kor szerint divatos tánciskolába, hanem elvezeti egy kiránduláson egy magas és meredek sziklafalhoz, ahol megtanítja kúszni, mint a zergét és ezzel nemcsak testi ügyességét növeli, szédület-mentességét gyakorolja, hanem jellemét a veszélyekhez való szoktatással edzi, óvatosságra és bátorságra tanítja. Rousseau felfogása tehát megegyezik a mai modern hegymászó nézeteivel. Ezen korban a fejlődés szempontjából figyelemreméltó Haller Albert berni tudós 1742-ben megjelent híres oktató költeménye az Alpokról, amelyet több nyelvre lefordítottak. Az egészségi szempontok is újból kidomborodnak és a 18. szd. végén Hufeland Christoph Wilhelm híres
orvos ajánlja az "utazást", amely az életet meghosszabbítja.
Rousseau és Haller fellépése után megkezdődik nemcsak az Alpok, hanem a középhegységek feltárása is és a fejlődés iránya állandóan emelkedő irányzatot mutat. Sőt ezen időtől kezdve a turistaság már speciális irányokra kezd széjjelválni. Ebben a korban kezdődnek és válnak mind gyakoriabbakká úgy az Alpokban, mint nálunk a Kárpátokban az egyes magasabb és messzetűnőbb csúcsok megmászását célzó túrák, pusztán csak a megmászás tényéért és az ezzel összefüggő erőkifejtések, fáradalmak leküzdésében való gyönyörűségért. Igaz ugyan, hogy ezen túrák legnagyobb része még egész expedició-számba megy, de azért mind gyakoribb lesz, olyannyira, hogy pl, a Montblanc körül már akadnak foglalkozásszerű vezetők. Természetes, hogy legelsősorban a legfeltűnőbb és még kevésbbé fogékony lelkek számára is könnyen észrevehető szépségek vonták magukra a figyelmet. Igy tehát elsősorban az Alpok voltak az úttörők munkásságának színhelyei. Hogy azonban nemcsak az Alpok, hanem egyéb hegyvidék, sőt a lankás-dombös tájak természeti szépsége is megnyeri az emberek tetszését, annak ékesen szóló tanubizonysága a 18. szd. végéről és a 19. szd. elejéről fennmaradt vándorlegény-énekek, melyek közül igen sok még ma is közszájon forog. Mint már előbb említettük, a céhrendszerben, mely még mindig fennállt ebben a korban is, a vándorlás szabályokkal és sok helyütt törvényileg volt rendezve. A céhek tartoztak külön szállásokat fenntartani a vándorlók elszállásolására, és hogy a vándorok könnyen megtalálják a szállásokat, mindegyik céh szállásának megvolt a maga különleges jelvénye. A vándorlólegényeket pedig az illetékes hatóság vándorlókönyvvel látta el, amely egyrészt személyi igazolásul, másrészt hatósági bejegyzésekre szolgált és ezenkívül a vándorlás módozatai és a vándor magatartására vonatkozó szabályzatokat tartalmazta. Hogy azonban ezek a vándorlások nem pusztán csak gazdasági kényszerűségből történtek, azt láthatjuk ezekből a fentemlített vándorénekekből. Igen sokban kifejezésre jut a vándorlás okozta gyönyörűség, már észreveszik a természeti évszakok váltakozó szépségeit, megértik az erdők, a hegyek, völgyek, virágzó rétek, kis falvak, városok hangulatát, sőt egyes dalok már kifejezetten a vándorlást magát, mint olyant dicsérik.
Míg az Alpok feltárása és a természet kultuszának története így lassú léptekkel fejlődik, közben hazánkban, a Magas Tátrában, csodálatosképen "korát megelőző" határozott nyomaira akadunk már a mai szűkebb értelemben vett turistaságnak (l. fogalomhatározás!) is. Igy egy Késmárk városi krónika (1807) már 1565-ből megemlíti, hogy Laszky várkapitány neje nagyszabású pünkösdi kirándulásokat rendezett a hegységbe. Fröhlich is megerősíti, hogy e kirándulások nem voltak egyedülállóak és hogy kizárólag a "természet iránti rajongás" volt indító okúk. Fröhlich Dávidtól, a késmárki latin iskola rektorától maradt ránk egy ily 1615-ben (valószínűleg a
Nagyszalóki csúcsra) tett túra legrégibb leírása. Hogy a hegység meglátogatása abban az időben már nem volt ritkaság, bizonyítja a Magyar Simplicissimus leírása (Lőcse, 1680.). Irója egy breslaui diák, aki Fröhlich rektorsága alatt, tehát 1631 és 1646 között tett egy háromnapos kirándulást a hegyekbe. A rektor engedélyével egy a hegység lábánál fekvő faluba mentek, "amelynek tanítója fizetésért az embert néhány napig vezetni és a legfigyelemreméltóbb dolgokat megmutatni tudta". A tanító előírja, hogy mennyi és milyen ételt kell hozni, megkívánja, hogy a hágóvasakkal, kötelekkel és vetőhorgokkal teli zsákot felváltva hordják, mindegyiknek szöges botot ad, amelynek végén görbe zergeszarv van, "hogy ezzel magukat felsegítsék", megfogadtatja velük, hogy engedelmeskednek az úton s a meg nem felelő cipők helyett másokat kölcsönöztet ki velük pénzért. Tehát jól kifejlett, nagy gyakorlaton alapuló előkészületeket tesznek itt oly időben, amikor az Alpokban a rendszeres hegymászásnak még híre sem volt.
Még egy lépés és megérkeztünk a mai kor turistaságához. A mai kor turistaságának kialakulásánál döntő szerepet játszottak azok a nagy társadalmi átalakulások, amelyek a legutóbbi évszázadban végbementek. A városok mindnagyobbak lesznek, mind több helyet foglalnak el, több és több ember szorul össze, zsúfolódik egybe szűk kis kőrengetegekbe, az ipari centrumokban. És ha néha-néha tavasz tájékán egy ilyen szegény, kőhalmaz között lakó városi ember a szabad rétek, érdők, mezők tájékára téved ki, szinte megszédíti a füvek, virágok, erdők, mezők illata és férfiúságának, erejének büszke öntudata tölti el egy komoly hegyi túra után. Rég elfelejtett ősi álmok, vágyak újból feltámadnak benne. Nosztalgikus vágy gyötri, hogy felhagyva természetellenes életmódját, újból élhesse ősapáinak a szabad természetben folytatott küzdelmes, de épen azért szabad és béklyóktól mentes, természetes életmódját. Maga mögött hagyja az egészségtelen, füstös, poros kőrengeteget, kényelmesnek és civilizáltnak nevezett világával, amely azonban tönkretéve idegeit, megrabolja önállóságától, küzdőképességétől és így erejétől is. Eleinte csak egymaga rója az erdők ösvényeit, a vadvirágos réteket, a magas hegyek komoly útjait. Majd össze-összetalálkozik néha valakivel. Egyszerre csak észreveszik, hogy akadnak mások is, akik ugyanígy gondolkoznak. És íme egyszerre csak együtt van egy kis társaság. Rendszeresen kezdenek járkálni, kitűzött programm szerint. Irni kezdenek, fényképeznek, rajzolnak, festenek, felolvasásokat rendeznek, hogy másokat is részesekké tegyenek ezekben az örömökben. És ezzel benne is, vagyunk már a turista-egyesületek alakulásának korszakában.
A természeti szépségek megismerése és azok tudatos kultiválása tehát mind szélesebb rétegekre kezd kiterjedni. Mint már fentebb említettük, a természet szépségeinek intenzív kultusza elsősorban az Alpokban fejlődött ki. Ennek megfelelően az első egyesületek alpin egyesületek voltak, amelyek célja elsősor-
ban a magas hegyek kultiválása és feltárása volt. Az alpinizmus fejlődése és története egy külön fejezete a természetkultusz történetének és az jelen kézikönyvünk keretébe nem illeszthető be, miután azonban az általános fejlődésnek szintén jelentős részét alkotja, ennélfogva a fejlődés menetére fontos alpin-egyesületek alakulása itt is felemlítendő. Az első ilynemű egyesület az angol "Alpine Club", amely Londonban 1857. dec. 22-én alakut meg. Utána következett 1862-ben a bécsi "Österreichischer Alpen-Verein". 1863-ban alalult a "Schweizer Alpen-Club és a "Club Alpino Italiano". Az Österreichischer Alpen-Verein az 1869-ben Münchenben alakult "Deutscher Alpenverein"-nel 1873-ban egyesült és ezen időtől kezdve mint "Deutscher und Österreichischer Alpen-Verein" szerepel. Ugyancsak 1873-ban alakul Magyarországon az első turista-egyesület, a Magyarországi Kárpát-Egyesület. Ez már nem kimondottan alpin egyesület, hanem a felvidék földrajzi helyzetének megfelelően turista-egyesület is. 1874-ben alakul a "Club Alpin Français" Párisban. A Magyarországi Kárpát-Egyesület Budapesti Osztálya 1888-ban kezdi meg működését, mely azután 1891-ben a Magyar Turista Egyesületté alakul át. Ugyanezen évben alakul meg az Erdélyi Kárpát-Egyesület és a Mecsek Egyesület. Akik a hazai viszonyokkal behatóan akarnak foglalkozni, azoknak figyelmébe ajánljuk a Magyar Turista Egyesület kiadásában 1914-ben Déry József és Dr. Thirring Gusztáv szerkesztésében megjelent "A Magyar Turista Egyesület 25 éves multja l888–1913" című munkát, mint amely a hazai viszonyok kialakulására megfelelő bepillantást nyujt és magábafoglalja a hazai turistaság történetének jórészét. Figyelemre méltók ezenkívül a Magyarországi Kárpát-Egyesület évkönyvei (különösen 1913. és 1914.), amelyekben Dr. Posewitz Tivadar a Tátra régi kutatóiról ír a legrégibb időktől egészen a Magyarországi Kárpát-Egyesület megalakulásáig.
A fentemlített alakulások a turistaság történetében korszakalkotó események voltak. Soha nem remélt fejlődési folyamat indul meg, amely még napjainkig sem nyert befejezést. Az egyesületek minden eszközt megragadnak, hogy a turistaságnak minél több hívet szerezzenek. A legelhagyottabb vidékeket is feltárják, utakat, menedékházakat építenek, útjelzéseket készítenek, kilátókat emelnek, térképeket, kalauzokat szerkesztenek, propaganda-felolvasásokat, vetítettképes előadásokat rendeznek, szakfolyóiratokat adnak ki, elárasztják a napilapokat s szépirodalmi folyóiratokat turistatárgyú vagy vonatkozású cikkekkel, kieszközlik, hogy a napilapok állandó rovatot nyissanak a turislaságnak. Mozgalmakat indítanak a turisfaságot akadályozó körülmények elhárítására. Kirándulásokat rendeznek. Külön alpin- és turistairodalom alakul ki, egyes festőművészek teljesen az Alpok és a természeti szépségek kultuszát szolgálják. Különösen a német irodalomban pedig lépten-nyomon észrevesszük, még a nemturistáknak írt művekben is, a természet és a hegyek áhita-
tos tiszteletét és szeretetét. A fejlődés menete különösen külföldön kezd már aggasztó lenni, divattá lesz a turistáskodás és mind több ember akad, aki minden belső lelki szükséglet nélkül, pusztán divatból kezd turistáskodni.
Az első alapvető munkát végző egyesületek megalakulása óta az egyesületek egész tömkelege keletkezett, nemcsak nálunk, hanem az egész világon. A sok egyesület azután szövetségekbe tömörül. De ezzel már átléptük a jelen küszöbét. Benne lévén a napi eseményekben, megszűnt a krónikás szerepe, mert egyelőre még nincs meg az a történelmi távlat, amely szükséges ahhoz, hogy egy kor kavargó eseményeit higgadtan és tárgyilagosan áttekinthesse.
Lelki szemeinkkel nagy körvonalakban és általánosságban végigjártuk az emberiség kultúr-történetének egy részét. Vizsgálgattuk, hogyan is gondolkoztak, milyen fogalmaik voltak az embereknek a természetről, a hegyekről. És ha visszatekintünk megtett útunkra, úgy örömmel láthatjuk, hogy szép vidékeket jártunk be. Hegyes-völgyes, dombos vidékeket, de állandóan emelkedőt. Ha néha-néha le is tértünk arról a magaslatról, amelyet elértünk, az csak azért volt, hogy utána annál magasabbra érjünk. És ha a jelenből előre tekintünk a bizonytalan jövőbe, nyujtson bizodalmat a multból merített tanulság, használjuk fel a tanulságokat az előrehaladásra, és akkor, mint jó turisták, nem fogunk célt téveszteni, hanem mi is hozzájárulunk ahhoz, hogy az emberiséget közelebb vigyük egy lépéssel felfelé, a tisztultabb magasságokhoz.
* * *
Az emberi elme feladata: kifürkészni a természet titkait, felhasználni a természet erőit.
*
A demografia megállapította, hogy a nomád népeknél magasabb az átlagos életkor, mint a letelepedetteknél. Ezeknél a hiányt a turistaság pótolhatja.
*
A hegyek por- és füstmentes régiójában szinte elfelejtjük, hogy por és hamu vagyunk.
*
A turistaság kibékíti az ellenfe1eket és szorosabbra fűzi a barátságot.
*
Az élet szétválasztja a társadalom rétegeit, a turistaság egyesíti a szabad természet ölén.
*
A lelkeket semmi sem hozhatja könnyebben közelebb egymáshoz, mint a természet szépségeiben való együttes gyönyörködés.
*
A világgyűlölet ellenszere a természet szeretete.
A magyar turistaság szervezete.
A magyar turistaság mint szervezett sport 53 évre tekinthet vissza. 1873-ban alakult meg az első egyesület, amely a hegyek kultuszát, a turistáskodást feladatául tűzte ki, ez a Magyarországi Kárpát Egyesület volt Késmárkon. A magyar turistaság zászlóbontásával megvetette ez az egyesület a Kárpátok gyöngyének, a Magas Tátrának kultuszát. A turistakultusz teremtette meg a Tátra mai nagy fürdő- és alpin-kulturáját. A Tátra kultusza végigvonul a magyar turistaság egész történetén és ott lebeg ma is minden magyar turista előtt, mint az a magyar szimbolum, amelyért küzdenünk kell.
A Magyarországi Kárpát Egyesület létrejöttét nyomban követték a MKE osztályalakulásai, így Gyöngyösön a Mátra Osztály 1873. és a Budapesti Osztály 1888. A Budapesti Osztály néhány vidéki csoporttal 1891-ben elszakadt a központtól és átalakult a Magyar Turista Egyesületté, amely nevében is kifejezésre juttatta főcélját: a hazai turistaság fejlesztését.
Az egyre fejlődő és szaporodó turistaegyesülések tömörítésére már a 90-es években többen gondoltak, de ezek az első kísérletek, sőt még az 1896-ban egybegyűlt országos turista-kongresszus sem vezetett eredményre.
Az 1900-as években másirányú sportegyesületek is kezdenek turistáskodni és köztük a Budapesti (Budai) Torna Egylet alakítja meg elsőnek turistaszakosztályát, amely példát más egyesületek követnek.
A nagyszámú turistaszervezetek egységes irányításának hiánya, a szervezetlen kirándulók kihágásai és az erdőtulajdonpsok emiatt megnyilvánufó ellenszenvének következményei megérlelték és elkerülhetetlénné tették az egységes szervezet megalkotását.
Ehhez járult az is, hogy a turistaság fontosságát az állam is felismerte és a társadalmi feladaton kívül állami feladattá is tette a turistaság támogatását. Az 1913. évi XIII. t.-c. megalkotta a turista-alapot, amennyiben a totalizatőr jövedelem testnevelési célra rendelt 2%-ának 1/5-ét turistacélokra biztosította.
A Szövetség eszméjének zászlóhordozója a "Turistaság és Alpinizmus" szerkesztősége lett és részben az ő szervező munkájának eredményeként gyűlt egybe 1913. év november hó 30-án a turisták országos nagygyűlése, amelyen 45 egyesület és osztály kiküldöttei összesen 11.662 turista képviseletében jelentek meg. E turista nagygyűlés megalakitotta a Magyar Turista Szövetséget, amely immár 13 év óta hivatásának teljes mértékben eleget tesz. Szoros kötelékbe fogja a magyar turista-egyesületeket, amelyek a magyar társadalom minden rétegéből kerülnek ki és missiót teljesít, amikor az egységes magyar szellem és gondolkodás, szóval a magyarság eszményének megteremtésén fáradozik. Ez az elismert nagy hivátása biztosít neki különleges jelentőséget és ez magyarázza meg, hogy a Szövetséget minden kormányhatóság, az összes minisztériumok és a főváros tanácsa is véleményező szervének elismerte. A Szövetség kiépítette mindazon alaprendet és jogszokásokat, amelyek a turistaügyek intézése terén ma is élnek.
Az 1913-ban létesített turista-alapot a m. kir. földművelésügyi miniszter kezelte és ilymódon a földművelésügyi minisztérium volt a magyar turistaság legfőbb szerve. A turistaalap felhasználása mindig a Magyar Turista Szövetség véleményezése alapján történt. Az 1921. évi LIII. t.-c. a turista-alapot megszüntette, illetőleg beolvasztotta az országos testnevelési alapba és ezzel a turistaság önállóságát is megváltoztatta és a magyar turistaság ügyét bevonta az összes testnevelési ügyek országos egységébe. A turistaság különállásának előzményeit és indokoltságát a Magyar Turista Szövetség emlékiratba foglalta, de felterjesztésének mindössze annyi eredménye lett, hogy az egységes állami testnevelés adminisztrációs keretein belül az Országos Testnevelési Tanács és a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter turistaügyekben a Magyar Turista Szövetség véleményét miudenkor kikéri, tőle egységes előterjesztéseket és költségvetéseket elfogad és az évi budgetben a turistaügy támogatására külön fejezet alatt külön összegeket vesz fel.
Ma a magyar turistaságnak, mint minden más sportágazatnak is, legfőbb intéző fóruma a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter. Ez nem jelenti azt, hogy a magyar turistaságot érintő minden kormányintézkedés kizárólag a vallás- a közoktatásügyi minisztérium útján történik, mert hiszen erdőrendészeti ügyekben a földművelésügyi minisztérium, utazási és forgalmi ügyekben a kereskedelemügyi minisztérium, fürdő- és közegészségi ügyekben a népjóléti és munkaügyi minisztérium és honvédelmi érdekű kérdésekben a honvédelmi minisztérium is bír befolyással a magyar turistaságra, de a turistaságnak leg-
magasabb irányítója és ellenőrzője, az állami segélyek engedélyezője a vallás- és közoktatásügyi minisztérium.
A kultuszminisztériumban 1923 óta külön osztály (XIII. ügyosztály) intézi a testnevelési ügyeket.
A vallás- és közoktatásügyi miniszter van megbízva a testnevelésről szóló 1921. évi LIII. t.-c. végrehajtásával, amely törvény tudvalevőleg felöleli a magyar testnevelés összeségét és így alapvető törvényes rendezése a magyar turistasportnak is. Az említett törvény végrehajtására vonatkozik a kultuszkormány 1924. évi 9,000. sz. rendelete, míg a testnevelés anyagi feltételeinek rendezésével az Országos Testnevelési Alapról szóló 1924. évi III. t.-c., illetőleg az 1921. évi LIII. t.-c. kiegészítéséről szóló 1925. évi III. t.-c. gondoskodik. Ez utóbbi törvény végrehajtása tárgyában jelent meg a kultuszkormánynak 1925. évi 33,000 sz. rendelete, amely a testnevelési járulék tárgyában tett rendelkezése. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter valamennyi sportág feletti főfelügyelői jogát az Országos Testnevelési Tanács útján gyakorolja. A vallás- és közoktatásügyi miniszter, illetve annak megbízásából az Országos Testnevelési Tanács a sporttestületek pénzkezelését az egyesületi felügyelő hatóságoktól függetlenül és bármikor felülvizsgálhatja. Észlelt szabálytalanságok esetén a sporttestület ellen a belügyminiszter jár el. A kultuszminiszter, illetőleg az Országos Testnevelési Tanács kezében van – különösen külföldi viszonylatokban – a magyar sporttestületek versenyei, bemutatói és ünnepélyei feletti felügyeleti és engedélyezési jog.
Az Országos Testnevelési Tanács a vallás- és közoktatásügyi minisztérium kebelében mind az iskolai, mind az iskolánkívüli testnevelés tekintetében mint kezdeményező és véleményező testület, a reáruházott jogkörben pedig mint felügyelő és végrehajtó szerv működik. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a testneveléssel kapcsolatos minden fontosabb, avagy elvi jelentőségű ügyet döntés vagy intézkedés előtt véleményadás végett az OTT-hoz utasít. Feladatai közé tartozik többek között: az állami költségvetésben a testnevelés céljaira évenkint felveendő összegre vonatkozóan a költségvetési előmunkálatok alkalmával mutatkozó szükségletek által megokolt költségvetési javaslatot készíteni és azt a vallás- és közoktatásügyi miniszter elé terjeszteni, továbbá a testnevelési célokra testületeknek vagy egyesületeknek kiutalt összegek helyes felhasználását ellenőrizni.
Az Országos Testnevelési Tanácsnak turistaügyekben véleményező és a magyar turistaság központi szerve a Magyar Turista Szövetség.
A Magyar Turista Szövetség működési köre kiterjed Magyarország egész területére és célja a) a magyarországi turistaság, hegymászás, idegenforgalom és természetszeretet fejlesztése és terjesztése és ezzel kapcsolatban Magyarország hegyvidékeinek
feltárása és irodalmi ismertetése; b) a magyar turista-társadalom és -szervezetek tömörítése és kifelé való képviselete; c) hatóságok részére szakvélemények adása.
E hatáskörből kifolyólag véleményezi a tagegyesületek állami segélyek iránti kérelmeit és ellenőrzi az állami segélyösszegek felhasználását. Fegyelmi jogköre van minden tagegyesületével mint egésszel és a tagegyesületbe tartozó minden tagjával szemben.
A Magyar Turista Szövetség tagjai rendes tiszteletbeli és pártoló tagok.
Rendes tagja (tagegyesülete) a szövetségnek lehet minden turistasággal, hegymászással, vagy idegenforgalommal foglalkozó, jóváhagyott alapszabályokkal bíró, Magyarországon székelő szövetség, egyesület, továbbá egyesületek ily célú al- vagy szakosztályai.
Tiszteletbeli tagjává választhat a Szövetség közgyűlése a Tanács javaslatára kiváló szolgálatokat tett és érdemeket szerzett egyéneket.
Pártoló tagokká választhatja a Tanács azokat a jogi személyeket, amelyek a Szövetség céljait hathatósan támogatják, vagy a Szövetség céljaihoz nagyobb adománnyal járultak.
A Szövetség legfőbb szerve a közgyűlés, amelyen a szövetségi tagok összessége az őt megillető jogokat gyakorolja. Rendes szövetségi közgyűlés minden év szeptember vagy október havában tartandó, és pedig minden harmadik tisztújító rendes közgyűlés Budapesten a Szövetség székhelyén, a többi vándorgyűlés alakjában a vidéken.
A közgyűlés hatáskörébe tartozik a Tanács által előterjesztendő évi jelentés és zárószámadás felülvizsgálata, valamint a felmentvény feletti határozathozatal, az évi költségvetés megállapítása, a szövetségi tanács és tisztikar, a számvizsgáló-bizottság tagjainak, valamint a tiszteletbeli tagok megválasztása, a tanácsi határozatok, elleni fellebbezések elintézése, a tárgysorozatba felvett indítványok felett határozathozatal, az alapszabályok módosítása és végül a Szövetség feloszlatása és a vagyon hovafordítása tekintetében határozathozatal.
A Szövetségi Tanács a Szövetség tisztviselői karából, a Szövetség tanácsosaiból és a tagegyesületek egy-egy képviselőjéből áll.
A Szövetségi Tanács megállapítja az ügyrendet, megalakítja és működésében ellenőrzi a bizottságokat, dönt a tagfelvétel és -törlés felett s általában minden a közgyűlésnek fenn nem tartott ügyben, a költségvetés keretében és annak szellemében utalványozza az eszközlendő kifizetéseket és gyakorolja a fegyelmi bíráskodást.
A tanács üléseinek előkészítése és annak határozatai végrehajtásának ellenőrzése az elnöki tanács feladatát képezi.
A Szövetség munkájának előkészítésére szolgálnak a szakbizottságok is, illetőleg szakelőadók. Ilyen bizottságok a Munkaügyi bizottság, a Sajtó- és szakirodalmi bizottság és a Térképező-bizottság, míg szakelőadója van az iskolai, a kirándulási, idegenforgalmi és feltáró-ügyeknek.
A Szövetség megbizottai, akik a Szövetség nevében eljárhatnak és esetleg a helyszínen turisták egymásközti, vagy hatóságok és turisták közt felmerülő vitás kérdésekben a Szövetséget képviselhetik: a turistabiztosok, a turistarendészet funkcionáriusai. A turistabiztosok a Szövetségi tanácsnak felelnek.
A Magyar Turista Szövetség tagegyesületei ezidőszerint a következők:
1. Budapesti (Budai) Torna Egylet turista-szakosztálya. Budapest, II., Vérmező-u. 1.
2. Budapesti Egyetemi Turista Egyesület. Budapest, VIII, Múzeum-körút 6–8.
3. Budapesti Sport Egyesület turista-osztálya. Budapest, IV., Váci-u. 62. I. 18.
4. Budapesti Turista Egyesület. Bpest, VI., Andrássy-út 66. II. 15.
5. Dunántúli Turista Egyesület. Sopron
6. Encián Turisták. Budapest, V., Lipót-körút 7.
7. Gyopár Turista Egyesület. Budapest, IX., Tompa-u. 15/a. III. 1.
Vidéki osztálya: Ujpesti Osztály.
8. MÁV Gépgyár Sportköre turista-osztálya. Budapest, X., Kőbányai-út 21.
9. Magyar Általános Hitelbank Tisztviselőinek Sportegyesülete turista-szakosztálya. Budapest, V., József-tér 2–3.
10. Magyar Hegymászók Egyesülete. Budapest. IV., Szerb-u. 2.
11. Magyar Jogász Sportegyesület. Budapest, VIII., Bérkocsis-u. 41. (Dr. Kelemen Kornél.)
12. M. kir. Kereskedelemügyi Min. Tisztv. Sportegyesülete turistaszakosztálya. Budapest, II., Lánchid-u. 1–3.
13. Magyar Országos Központi Takarékpénztár Tisztviselőinek Sporttársasága turista-szakosztálya. Bpest, IV., Bécsi-u.4.
14. Magyar Sí Klub. Bpest, II, Bimbó-u. 32. (Hoffmann Rudolf.)
15. Magyar Turista Egyesület. Budapest, IV., Aranykéz-u. 6. III. 16.
Vidéki osztályai:
Ajka-Csingervölgyi Osztály, Ajka.
Balassagyarmati Osztály, Balassagyarmat.
Borsódi Bükk Egylet, Miskolc.
Egri Bükk Osztály, Eger.
Esztergomi Osztály, Esztergom.
Gyömrői Osztály, Gyömrő.
Mátra Egylet, Gyöngyös.
Nyirségi Osztály, Nyíregyháza.
Székesfehérvári Osztály, Székesfehérvár.
Váci Osztály, Vác.
16. Magyar Uszó Egyesület turista-osztálya. Bpest, IV., Eskü-tér (Modern kávéház).
17. Magyarországi Kárpát Egyesület. Budapest, VIII., Vasutcai felsőkereskedelmi iskola.
Vidéki osztályai:
Börzsönyi Osztály. Rákospalota, Pázmány-u. 98.
Budai Osztály. Budapest, I, Döbrentei-tér 6.
Fátra Osztály. Budapest, V., Bank-u. 5.
Salgótarjáni Osztály, Salgótarján.
Sí és Hegymászó Osztály. Budapest, II, Margit-körút 1.
Sólyom Osztály. Budapest, VIII., Vasutcai felsőkeresk. iskola.
Szepességi Osztály. " " " "
Ujpesti Osztály. Ujpest, Károlyi-u. 27.
18. Mecsek Egyesület. Pécs, Arany János-u 3.
19. Munkás Testedző Egyesület turista-osztálya. Budapest, VII., Almássy-tér 2.
Vidéki fiókja: Ujpesti fiók. Ujpest, Kolozsvári-u. 55.
20. Óbudai Sport Klub turista-osztálya. Budapest, III., Kulcsár-u. 1.
21. Pannonia Turista Egyesület. Bpest, III, Pacsirtamező-u. 39. (Silberer Nándor.)
22. Pesti Magyar Kereskedelmi Bank Tisztviselőinek Sport Egyesülete turista-osztálya Bpest, V., Gróf Tisza István-u. 2.
23. Postás Sport Egyesület turista-oszt. Bpest. II., Postapalota 601.
24. Sportkedvelők Köre turista-osztálya. Budapest, V., Vilmos császár-út 32.
25. Természetbarátok Turista Egyesülete. Bpest, VIII , Bérkocsis. u. 1.
Vidéki csoportjai:
Ujpest, Kolozsvári-u. 55.
Pesterzsébet, Baross-u. 47.
Kispest, Teleky-u. 40.
Gyöngyös, Zöldfa-u. 1098.
Eger, Árpád-u. 2.
Miskolc, Reményi-u. 3.
Pécs, Teréz-u. 2.
Sopron, Bécsi-u. 26.
Szombathely, Erzsébet királyné-út 18.
Székesfehérvár, Vásár-tér 23.
Sárvár, Ujsziget-u. 11.
Vörösvár, Bányászotthon.
Felsőgalla, Mésztelepi élelemtár.
Győr, III., Szent István-u. 14.
26. Természetimádók Társasága. Budapest, VI., Dalszinház-u. 1.
27. Törekvés Sport Egylet turista-osztálya. Bpest, X., Kőbányai-út 30. MÁV északi főműhely.
28. Ujpesti Kereskedő- és Iparos-Ifjak Önművelődési Köre turista-osztálya. Ujpest, Károly-u. 27.
29. Ujpesti Torna Egyesület turista-oszt. Ujpest, Kolozsvári-út 57.
30. Vándorkedv Turista Egyesület Bpest. VIII , Karpfenstein-u. 14.