Isten nyomaiban...
A város mindig pogány, csak a természet vallásos. A kövek világpiacán elfogy az ember, elkopik az eszményiség, de mindig felhalmozódik a forradalom, a bűn és sok lesz a halál. A városok nagy pazarlók. A kultúra hamis üressége alatt eltékozolják az egészséget, a csendet, az áhítatot, a mélységet és a hitet. Nem látszik tőlük az ég, kopott, fáradt fénnyel sorvad fölöttük a nap, a csillagok csak emlékezetben ragyognak, levegőjük pedig olyan, mintha a Halál szennyes szőnyege lenne rajta kiterítve. Ezért a városokban nem hallatazik a lélek szava, az ihlet fínom reszketését összetöri a kövek és utcák durva láza, a harangszó nem jut el a lélekhez s az Isten nyomait szétdúlja a gőgös és gazdátlan bűn.
Nagy kultúrák idején az emberiség azért menekül vissza a természetbe, hogy megtanuljon újra csodálkozni, alázatosnak lenni, megteljék ismét egészséggel, a gyermekség üde, töretlen áhítatával. A városban minden csupa ember. A természetben minden zsoltár, amely Istenhez emel, Istenre mutat. Vajjon ki nem érezte volna, hogy az örökkévalóság pitvarában áll, midőn ránézett a tengerre? Vizeinek rengetegében ezer kis hab-melódia zeng fel, az ég mély kékjében fehér felhő-himnuszok keringenek, a tenger-síkon szabadon feszíti szárnyait s megnagyúl a gondolat, a messzeségből elébe fut az ég lehajló ölelése és viszi a képzeletet, a gondolatot a végtelenség az időtlenség zsámolyára, ahol kezdődik a leborulás! Vajjon ki látott már messzebb, mint midőn beletekintett egy kis virág sziromszemébe s ennek halk, de mély virágfényén át meglátta a Gondviselés világot tartó, örök tényét? Vajjon kinek volt ünnepélyeeebb, tisztultabb pillanata, mint a természet szombat-estéin, mikor csendbe öltöztek az utak, a fákon bíboros pompát öltött az alkony, a hegyekre rászállt az ég, a csillagok keze hímezni kezdte rajtuk a roppant éjszakák
árnyékait, a levegőn pedig valami édes merengés bágyadt végig. S mindenütt csend, vágyódó, duzzadt csend, mintha minden dallal csordulásig telt orgona lenne, amelyre csak érintés kell, hogy megáradjon... Mert holnap vasárnap lesz!... S vajjon az ember saját mélységének tengerszeméből mikor tükrözte fel tisztábban és fönségesebben az Isten gondolatát, mint midőn öntudatára ráesett a tenger, a hegy, az ég, a vihar, a napsugár és az éj s ezek mögül saját kicsinységének alázatán át világgá vallotta az Istent!?
A természetnek ez a fenséges bizonyító ereje valami csodálatos associativ megnyilatkozással párosul. Ha hegyen járunk, melyikünknek nem jutna eszébe, hogy az emberiség nagy hegyei: Olympus, Capitolium, tudás, hatalom hegye összeomlottak, de állnak az Isten hegyei, amelyekről elindultak az Isten üzeneteinek nagy prófétái. Ha erdőben járunk, ki nem érezné, hogy az erdő lelke a magány, a csend, a hallgatás. A léleknek is ez a lelke s minden nagy dolog a világon ebben a bensőségben készül és érlelődik. Ha fák mellett haladunk el, ki ne érezné, hogy a fák jók, hűségesek; a fák testvérek, és a magyar fák! Az olasz fa művészet. A német fa erő. A francia fa stílus. Az angol fa hatalom. Az orosz fa titok. A magyar fa történelem. Van benne valami az evangéliumi fákból: csupa ünnep, nagyszerűség, méltóság és fájdalom.
A természetjárásnak is, bizonyos, megvan a maga stílusa. Lehet Szent Bernáttal a Genfi tó mellett a természetfölötti világ-érzés gyönyörűségével elhaladni. Lehet elfáradni a kultúrától és Rousseauval az Alpokon elmélkedni a természetes életről. Lehet Byron Manfrédjával a természet sötét árnyékai alatt menni a halál kétségbeesésébe. Lehet Shelleyvel szeretni a babonás tengert és Tolsztojjal félni a komor hegyektől. Lehet Verlaine-nel együttérezni a szimbolikus fákkal s Adyvál ijedten reszketni az éjszakák babonáitól. Nem tudjuk azonban, nem az fog-e mind több ember visszatérni a természetből, aki a természet előtt nem filozofál, hanem örül és szeret, aki a természetből nem köveket farag, hegy vele összetörje a világot, hanem zsámolyt készít belőle azért, hogy ráborulva tudja mondani, énekelni: Az Isten nagy és gyönyörű s az élet azért szép és áldott!
* * *
Az Úr égő csipkebokorban jelent meg Mózesnek, és megjelenik minden nyíló rózsabokorban a kegyeslelkű turistának.
*
A hegyen az ember közelebb van Istenhez és önmagához.
*
A mennydörgés hinni tanít, a szivárvány remélni, a verőfény szeretni.
A nők és a turistaság.
A turistaság évszázadok során a férfiaknak kizárólagos birtoka volt és a nőkre végeláthatatlan hosszú évekig a tiltottnak kísértésével hatott. Ez a kísértés annál erősebb vonzással, annál türelmetlenebb csábítással hívogatta őket a nekik megközelíthetetlen terepre, mert a turistaság lényege meg a nők alaptermészete egymással rokonok. Fínomlelkűség, a szép iránti rajongás, nemes romantika, tiszta örömök, a haza és a szabadság szeretete jellemzik az igazi turistaságot és mindezek fellelhetők az igazi nő alaptulajdonságaiban is.
Sorsukban is sok a hasonlatosság. Sokáig voltak mellőzöttek, háttérbeszorítottak. A nők is, meg a turistaság is. Igy találkoztak az időkben, az immár győzelmesen feltűnő, magasba lendülő turistaság, meg az újabb kor nővilága.
Megismerés követte ezt a találkozást. A nők nagy része buzgón követ minden irányt, amely előre vezet az idealizmus felé. A szabad levegő és szabad cselekvés híjával szűkölködők, a korlátok közé szorítottak megindították az ostromot a turistaság bevehetetlennek tetsző erődítményei ellen. Próbálkozásuk lassankint sikerült; lépésről-lépésre nyílt ki előttük az áhított út. Megszámlálhatatlan kudarc, visszautasítás érte a merészen harcolókát ezalatt, de nem riadtak visszt a nehézségektől, hanem csüggedetlénül folytatták a megkezdett ostromot, mindaddig, míg végre diadalmasan bevonulhattak az előlük elzárt területre.
Utólag mindezt leírni könnyű, kiküzdeni azonban rendkívül nehéz volt, majdnem a lehetetlenséggel határos. Mégis mindig akadt egy-két elszánt, vállalkozó szellemű hölgy, aki nekirontott az előítéletek kínai falának és hangos szóval követetelt bebocsáttatást az ígéret földjére... A férfiak a legutolsó
évszázadokig általánosságban maguk sem sokat törődtek a természet megismerésével s a hegyjárással. Dédapáinknál a turistaság nem szerepelt a szótárban, inkább csak vadászattal összekötött nagyobbstilű kirándulásokat tettek. Amikor pedig a természet szeretetétől vezérelt turistáskodás általánosan, minden vonalon megindult és a felvilágosodottabb kor világnézete egyszerre megnyitotta a férfiak előtt a hegyvadonoknak, a sziklakerteknek csodás kapuit – a nőket "Nem nőies!" kiáltással kirekesztette a turistaság paradicsomából a közvélemény.
Igaz, hogy a közelmult századok divatos asszonyai, a kényeskedó, sipegő beszédű ájuldozók, a meszet, sót, pörkölt kávét, citromot rágcsáló, érdekes halványságért sóvárgó leányok, az illemszabályok drótjain rángatott bábuk nem bizonyulhattak edzett, egészséges sportra képeseknek... Amikor ez a furcsa, hóbortos század letűnt, amely kiátkozással, bojkottálással fenyegette a turistaságnak úttörő asszonyait, a nők serege ismét újult erővel fogott hozzá céljának eléréséhez. Ekkor megint elsősorban maguk között bukkantak bajokra: a turistaság zászlója alá toborozott nők többsége sehogyse akarta megérteni azt, hogy a szabad levegőn való járás-keléshez, a hegymászáshoz, a glecsertúrához nem okvetlenül szükséges kellékek a csipkeruha, a lakkcipő, a kócsagos kalap... és hogy a férfiak nem udvarlás, hajbókolás, szépelgés céljából látogatják a hegyek birodalmát, hanem azért, hogy a hamisítatlan természetben testileg-lelkileg felüdüljenek... Ezek a természetellenes, kényeskedő női lények nyűgnek kerültek egy-egy turistatársaságba és alaposan elrontották mesterséges gyámoltalanságukkal a hangulatot s nem egyszer a túrát is. Egyben el is vették a férfiak kedvét attól, hogy nagyobb vállalkozásokra nőket hívjanak magukkal.
Egészen új áramlatnak kellett jönnie, edzettebb lelkű, józanabban ítélő női nemzedéknek kellett felnövekednie, amíg a turistaságnak legfőbb követelményeivel: az egyszerű, könnyed, a viszonyokhoz való, célszerű öltözködéssel s a természetes, magától értetődő, feszességtől mentes viselkedéssel megbarátkozott a nők társadalma... A jelen leányai már semmit nem éreznek azokból a küzdelmekből, amiket kiváltságosan bátor elődeik megvívtak a maradisággal, a csúfolódással, a kicsinyeskedéssel avégből, hogy ők is ihassanak a természetszeretet öröktiszta, éltető vizéből. A körülményeknek fordulatos megváltozásában az egykori úttörőkről s azoknak soha ki nem hamvadó lelkesedéséről szólni ma kissé hálátlan emlékezés – meglehet, úgy hangzik a mostaniak fülébe. mint valami régi mese...
A turistaságnak a természettel egybeolvadó tiszta összhangjába nem vitt diszharmóniát a nők megjelenése. Sőt ellenkezőleg. Derült kedv, vidám hangulat, a szépért rajongás, a bajokban el nem ernyedés, a körülményekhez alkalmazkodni tudás: életelemei a nőknek is, a turistaságnak is. Nem kerülhettek így ellenkezésbe egymással... A költő szavai szerint:
"A nők mennyei rózsákat szőnek a földi életbe". Természetesen csak az igazi nők. Azonban ne általánosítsunk, ha ennek a nemes sportnak követői közt olykor-olykor nem odavaló találkozik [is akad]. A legszebben díszlő virágoskertben is megterem a gyom meg a burján... Dehát a turistaság talajában nem sokáig maradhat sem a haszontalan, sem a kártékony növény: a természet nem tűr meg önmagával ellentéteket s nem engedi, hogy összhangtalansággal elpusztítsák a benne uralkodó harmóniát...
Megbecsülhetetlen ajándékokkal gazdagította a nőket a turistaság: megnövelte bennük az akarat energiáját, az idő viszontagságaival való szembeszállást; egészséges testet, egészséges lelket kínál a híveinek és ezek megértően, hálásan fogadják el adományait... Turistáskodásra buzdítani a nőket fölösleges. Hiszen a tisztább légkörbe vágyás, a magasságok nosztalgiája velük született és a jelennek mostohasága mind jobban, mind követelőbben fejlesztette ki szívükben a velükszületett vágyakozást. A mételyes jelennek levegőjétől elalélt társadalomban a marakodásnak, a tülekedésnek, a mindenáron érvényesülniakarásnak komédiás képmutatásától, a szertelen mulatsághajszától, az aranyborjú imádásától, az adás-vevésnek zajos kavargásától ma minden jógondolkozású ember megcsömörlött már. A nők, akiknek a "jó sajátja" – a hitvestársak, az édes anyák, a felnőtt leányok, a család belső életének, a házi tűzhely melegének megőrzésében fáradozók –, hatványozottan érzik eme lelki csömört, hiszen hatványozott vigyázattal kell védekezniök a kívülről fenyegető áramlat sodrása ellen. Az ő számukra mondhatlanul becses jótétemény a turistáskodás lehetősége. Isteni ajándék. Kalauz, amely elviszi őket a természet magányába, oda, ahol semmise hazudik, ahol minden igaz.
És ha a hegyek világában elandalodnak az erdő zúgásán, a patak csobogásán, ha a hómezők fehér takaróján átillan hozzájuk az alkonyati szél, ha az angyalszárnyak suhogásától álomba csendesül fű, fa, lomb, virág s ha a napszállat bíborában hozsannát zeng a Nagy Alkotónak a fönséges némaság, akkor a pillanatnak varázsától megújhodottan "Levetkőzi búját a megfáradt lélek" és otthonába térten magával viszi, szívébe zárja az örökszépnek sugarát...
* * *
A turistaság társadalmában meg van oldva a nőemancipáció és feminizmus minden észszerű problémája.
*
A férfi a szabad természetben a legerősebb, a nő a legszebb.
Honszeretet és turistaság.
A turista bejárja a nagyvilágot s mert messze tájakon kóborol, némelyek azt mondják róla, hogy hazája a nagyvilág, hagy határt nem ismer. Igaz, hogy távol idegen országokba is elvetődik a turista, élvezi idegen vidékek természeti szépségeit, tanul az ottani népek szokásaiból, erkölcseiből, de mégis csak érezni fogja mindig, hogy idegenben jár, hogy az a vidék – bármily szép legyen is – mégsem a hazája. A turistának igenis van hazája. Ha vándorélete elsodorja a nagyvilágba s messze tájakon idegen népek között csodálja a természet szépségeit, gondolatai vissza-vissza fognak szállani a hazai röghöz, eszébe fognak jutni a tájak, melyek talán kevésbbé nagyszerűek, de lelkének kedvesebbek, meghittebbek, mint az idegen világok, szívében felébred majd a honvágy a délibábos rónák, szelíd dunántúli dombok, a Bakony erdeje, a Balaton hullámai vagy a Tátra gránitbércei után!
Sőt a turista jobban szereti hazáját, mint bárki más. Mert a turista előtt a haza fogalma nem elvont fogalom, a turista lelki szemei előtt életrekél a táj, ha hazája térképét nézi, mert ő ismeri hazáját, bejárja annak minden zugát. Szeretni valamit igazán pedig csak akkor lehet, ha azt ismerjük.
Az elméleti tudás lelkesedése eltörpül azon érzések mellett, amelyek bennünk ébrednek, ha egy-egy történelmi emlék, egy düledező várrom a maga valóságában bontakozik ki szemünk előtt, vagy egy csata helyét, a régi dicső emlékek színterét természetben keressük fel; ha elmerengünk egyik-másik magasabb bércről nyíló körképen, amelyben szemünket, lelkünket gyönyör-
ködtetve bontakozik elénk hazánk erdős-hegyes, folyóvizek ezüstszalagjaival végigszántott, termékeny rónaságokkal váltakozó és falvakkal tarkított szép földje; vagy ha vándorútunkon megpihenve, elmélázva hallgatjuk a hegyi patak csörgedezését, amely arról regél, hogy ő is a magyar föld szülöttje, a mi magyar anyaföldünket öntözi és átérezzük, hogy mindaz, amit így megismertünk, megszerettünk, a mi sajátunk, a mi édes szülőföldünk!
A turistaság tehát a honszeretet fokozásának, nevelésének egyik legfontosabb, legcélravezetőbb eszköze. Neveljünk turistákat – és velük honfiakat neveltünk! Vezessük ifjúságunkat szerte e haza minden zugába, hogy megismerje annak minden szépségét – és szeretni fogja hazáját, jobban, lángolóbban, mint az, ki térképről tanulta csak, hogy mi a haza. Ha mát ismerjük hazánkat, ám járjuk idegen országok messze tájait, nem fog bennünk ezért a honszeretet lángja lelohadni, sőt azt csak fokozni fogja a honvágy, amely a távol idegenben bensőnkben támad. Ha pedig azt, amit idegen országokban turistaútainkon látunk, tapasztalunk, tanulunk, idehaza megfelelő módon felhasználjuk, a nélkül, hogy evvel alkotásaink nemzeti jellegét megbontanók: ezzel is hazánk javát fogjuk szolgálni.
A honszeretettel szorosan összefügg az irredentizmus. Mi az irredentizmus? Hazánkban új, csak néhány év óta ismert fogalom. Azelőtt nálunk csak mint idegen országok mozgalmát ismerték és sokan még azt sem tudták; hogy mit jelent? Hisz, honnan is ismertük volna? A Teremtő által szerves egésznek, egy tökéletes kis Kánaánnak teremtett országunkban, Szent István tündöklő koronájának védelme alatt, megelégedett, boldog volt mindenki, jó vagy rossz sors a magyar nemzet minden fiát nyelvi, nemzetiségi különbség nélkül egyformán érte. De a világboldogítók levágták kezünket, lábunkat, hogy jutalmul osztogassák testünket árulóinknak – s az operáció nyomán mindenfelé kiserkedt a vér, fájni, sajogni kezdtek a sebek. Azok, akiket elszakított tőlünk a trianoni papiros, visszavágynak hozzánk, – mi pedig visszavágyunk tőlünk erőszakkal, akaratuk ellenére elszakított testvéreinkhez. Ezt a vágyat, ennek a vágynak mielőbbi megvalósulásáért való imáinkat, munkánkat, igyekezetünket nevezik irredentizmusnak. Nem más ez, mint egy fokozottabb, hatalmasabb, forróbb, szentebb hazaszeretet, hazaszeretet, mely hű marad a balsorsban és nem fordul el hazájától, ha mindenki elárulja is.
Miután a turista legjobban ismeri hazáját s így legjobban tudja, mit vesztettünk, a turista a legjobb irredenta. Mert a turisták a Kárpátok láncáról, a Tátra hatalmas bérceiről, a kék Adriáról lemondani sohasem fognak, sohasem tudnak. A turista lelkében éleszti tovább a tüzet, mert elmult idők szép napjainak emlékei oda hívják, oda vonzzák, hol most szuronyerdő tiltó korlátja mögül kéklenek feléje a magyar hegyek. De a turista nem szájával, nem hangzatos szólamokkal irredenta, hanem lelkében, cél-
tudatos, csöndes munkával az! Ha elszakított vidékeinkre, elárvult hegyeinkre gondolunk, semmi értelme, hogy idehaza rázzuk az öklünket és szónokoljunk, mert ezzel csak ártunk, csak annál súlyosabbá tesszük elszakított véreink sorsát. Vegyük csöndesen, feltűnés nélkül kezünkbe a vándorbotot és ha módját ejthetjük, zarándokoljunk el minden akadály ellenére a Kárpátok erdeibe, a Tátra bércei közé. Végnélküli szónoklatoknál hatásosabb munkát végzünk, ha elszakított testvéreink látják, hogy felkeressük őket, hogy meglátogatjuk most is szép vidékeiket, hogy az anyaországban nem feledkeztek meg róluk, gondolnak reájuk most is; ha látják, hogy a magyar kultúra, a magyar tudomány, a magyar irodalom, a magyar társadalom egynek érzi magát velük ma is és ellátja őket is szellemi táplálékkal, segítségükre van abban, hogy az ú. n. trianoni békeszerződés papirosán biztosított magyarságukat, fajiságukat, magyar szellemüket, magyar hűségüket továbbra is megtarthassák. Ma, amikor elszakított testvéreinkkel való kapcsolatunk annyi nehézségbe, akadályba ütközik, az erdőn-mezőn, hegyen-völgyön kóborló turista tarthatja fenn legkönnyebben az összeköttetést és ápolhatja legjobban az együvétartozás, egymásrautaltság érzését.
Amikor pedig hosszú útról visszatérünk szűkebb hazánkba és levetjük poros úti gunyánkat, mondjuk el itthonmaradt társainknak, mit láttunk odaát, mutassuk be képekben, mondjuk el egyszerű, keresetlen szavakban nagyközönségünknek, milyen szépek a Kárpátok völgyei, milyen hatalmasak a Tátra égbenyúló bércei, hogy zúgnak az ősi fenyvesek, hogy dübörögnek a fékevesztett zuhatagok s nem kell felolvasásainkhoz, cikkeinkhez hangzatos szólamokat fűznünk, csak azt kell mondanunk: "Amit most láttatok, amiről most hallottatok, az mind a mienk volt egykor – s azt tőlünk mind elvették!" Aki látja a képeket, aki hallja, amit azokról a szép vidékekról elbeszélünk, annak lelkében magasra lobog a láng, annak szívében vágyak kelnek!
Turistatestvéreink, ha nem tesztek egyebet, mint végigkóboroljátok elrabolt területeinket, felkeresitek elszakadt véreinket és átadjátok nekik a vérző haza üdvözletét, hazatérve pedig elmondjátok tapasztalataitokat, elmesélitek, mennyi szép van ott, mennyi bozontos fenyvessel borított sötét hegylánc a láthatáron és mennyi regeövezte pusztuló várrom hirdeti ott régi dicsőségünket: a legjobb szolgálatot teszitek a magyar irredentizmusnak, a legjobb előharcosai lesztek a magyar jövendőnek!
* * *
A turistaság a honismeret és a honszeretet abc-je.
A turistaság és a honvédelem.
E két gyönyörű fogalom gyakorlati összekapcsolódását ismertetjük a következőkben. Rámutatunk előbb arra, hogy miképen nyilvánul a turistaság a honvédelemben, azután pedig, vajjon megtaláljuk-e a honvédelemnek a turistaságban való megnyilatkozását?
A turistaság a honvédelemben a lehető legerősebben nyilvánul, mert régebbi honvédelmi hivatalos szabályzatunk egyik alapelve szerint "a katona működése a terepen folyik le". A katona, vagy helyesebben: a honvédői nemes hivatását teljesítő polgár a szabad természet gyermeke; oda köti őt foglalkozásávak ezer és ezer szála; ott kell neki békében megtanulnia mindazt, amit háború esetén nem nélkülözhet és ha a kötelesség az élet-halál-küzdelembe szólítja, akkor a szabad természetben, a "becsület mezején" kell derék honvédhez méltó módon harcolnia, vagy meghalnia.
Amint az újonc bevonul, már a kiképzés legelső napjaiban kisétál oktatóival a szabadba és ott hozzászokni igyekszik fűhöz, fához, erdőhöz, mezőhöz, a tereptárgyakhoz, a terepidomokhoz. Megtanulja a természet titkainak kutatását. Fölfedezi a természetnek ezernyi szépségét és azokat saját szolgálatába állítja. Bárminő legyen is az időjárás, a katona nem fél: megfelelő öltözettel látja el magát; hóban, sárban, viharban, nyári hőségben, téli dermesztő hidegben mindig egyformán hű a terephez, mert kötelessége odahívja őt. A kiképzésnek legalább háromnegyed-része a szabad természetben történik. Ott tanulja meg a katona a menetet, a tájékozódást, a távbecslést, a terephez való alkalmazkodást, hogy támadáskor az ellenséget meglepően megközelíthesse, védelemben pedig megítélni tudja az ellenség valószínű közeledő vonalait, hogy azokat a legjobb kilövést biztosító hely-
ről tűz alá foghassa; ott tanulja meg minden kiképzés kezdetét és végét: fegyverének, vagy különleges harceszközeinek alkalmazását.
A terep ismerete és a hozzá való alkalmazkodni tudás a katonai szolgálatban döntő tényező. Fölismerte ezt honvédelmi kormányunk is, mert a világháború tapasztalatai alapján szerkesztett Harcászati szabályzat I. része 2. füzetének XV. fejezete csak a terepnek a mozgásra és a harcra való befolyásával foglálkozik. Hangsúlyozza, hogy a terephez való gondos alkalmazkodás saját tűzhatásunkat növeli, erőt takarít meg, alkalmat nyujt meglepetésekre és a csapatot a felesleges veszteségektől megóvja.
Harcászati szabályzatunk száz oldalnál hosszabb fejezetben tárgyalja a terepnek a mozgást, a harcot, egyáltalában minden katonai működést befolyásoló hatását. Nagyon helyes, mert a legutóbbi nagy mérkőzés minden kétséget kizáróan igazolta, hogy jó katona csák az lehet aki a szabadban otthon érzi magát, aki a terep sajátosságaihoz alkalmazkodni tud. Ez nemcsak a vezetőkre, hanem az egyszerű közemberre is törvény erejével vonatkozik. A közkatona mint földerítő, vagy mint a csapat élén előnyomuló járőr, vagy mint őrszem, jelentő küldönc, csak akkor oldhatja meg feladatát, ha a terepet saját céljaira kihasználja. Harcban pedig, midőn már az élet vagy halál nagy kérdései lépnek előtérbe, úgyszólván minden más eltörpül a terep befolyása mellett. Jó kilövés, rejtőzés, fedezék készítése – mind olyan követelmények, amelyeket csak a terepet ismerő harcos képes teljesíteni. A kisebb vezetők ezekkel a tényezőkkel még fokozottabb mértékben számolnak, mert reájuk hárul a csapatjuk életének és az ellenség elleni helyes alkalmazásának közvetlen felelőssége. Nekik már kitünő távbecslőknek, megfigyelőknek, következtetőknek és térképolvasóknak is kell lenniök. A vezérek pedig csak akkor oldhatják meg súlyos feladataikat, ha a terep – azaz hogy most már a földrajzi tényezők – alapos ismerete és biztos, helyes megítélése támogatja őket.
Mindezeket összefoglalva, már az eddigi rövid eszmefuttatásból is láthatjuk, hogy a terep titkainak legtökéletesebb kifürkészése, a terephez éjjel-nappal, minden időszakban és minden katonai tevékenységben való alkalmazkodás a honvédők nemes hivatásában elkerülhetetlenül szükséges. Mivel pedig ezeket, a turisták sajátját is alkotó ismereteket csak a terepen, a szabad természetben való folytonos tartózkodás, táborozás; menetelés, földerítés, harc biztosítja: kétségtelen, hogy a katonai működésben a turistaság a lehető legnagyobb mértékben kidomborul, vagyis megállapíthatjuk, hogy a honvédelemben a turistaság léptennyomon megnyilatkozik.
Lássuk most már, miképen nyilvánul a turistaságban a honvédelem?
Mielőtt erre a kérdésre feleletet adnánk, röviden meg kell emlékeznünk Csonkamagyarország két hatalmas intézményéről,
amelyek közül az egyik úgyszólván az egész világon ismert és otthonos, a másik ellenben megtépázott hazánknak többé-kevésbbé különleges, talpraesett újítása. Az egyik a cserkészet, a másik pedig az 1921: LIII. törvénycikk szellemében megalkotott és kitünően virágzó leventeintézmény. Mind a kettő arra törekszik, hogy hazánknak lélekben és testben edzett, erős akaratú és acélos karú, küzdeni és tenni kívánó kemény nemzedéket neveljen. Útjaik tökéletesen párhuzamosak, míg azonban a cserkészet inkább a tanintézetek kebeléből szedi derék híveit, addig a leventék főképen az iparos- és a földmives-ifjúság soraiból kerülnek ki.
A cserkész és a levente egyaránt foglalkozik a turistasággal. A cserkészek – mint ezt "A cserkészet" című fejezetünkhen részletesebben ismertetjük –, különösen az iskolai nagy szünidőben, esetleg heteken át táboroznak idősebb vezetőik felügyelete alatt, míg a leventék általában csak hetenként néhány óráig, többnyire a játékdélutánokon tartanak a terepre kirándulásokat.
De nemcsak a cserkészek és a leventék sietnek ki a szabadba, hogy ott lelki és testi élvezetekben részesüljenek, hanem igen sokan a felnőttek közül is. Ezek a turisták, akiket a turista-egyesületek és a turista-szövetség tömörítenek egybe. Utóbbiak pedig mind annak a nemes célnak elérésére törekednek, hogy azokat, akik már koruknál fogva nem tartoznak, vagy nem tartozhatnak sem a cserkészek, sem a leventék zárt soraihoz, a turistaság révén vigyék ki minél gyakrabban a szabad természetbe.
Az előadottakat röviden összefoglalva láthatjuk, hogy Csonkamagyarország majdnem minden ifja és a felnőtt férfiak nagy része hódol a legnemesebb sportnak, a turistaságnak. Minthogy pedig e fejezet első részében már kimutattuk, hogy a katona működése és a turistaság úgyszólván azonos fogalmak: kétségtelenül bizonyós, hogy mindazok, akik a turistasággal foglalkoznak, egyúttal honvédő hivatást is teljesítenek, mert lelki és testi vonatkozásokban olyan úton haladnak, amely úton a jó katonának, honvédnek, honvédő polgárnak haladnia kell. Mert aki a természetet nemcsak a könyvek szép leírásai alapján szereti, hanem fölkeresi azt és igyekszik titkaihoz hozzáférni, erőt, munkát, fáradozást megerőltetést nem kímélve, lapályon és sziklás hegyek között, erdőben és a sík rónaságon, virágzó réteken és a karsztok kietlennek mutatkozó, de mégis szép fennsíkján órákon át vándorol, majd egy sátor alatt a szabadban piheni ki fáradalmait: mindenesetre alkalmasabb lesz a honvédői hivatásra, alkalmasabb lesz arra, hogy hazáját kemény karokkal, edzett idegekkel, kitartással, a hideg és a meleg tűrnitudásával, a terep sajátságainak ismeretével és a hozzájuk való alkalmazkodással megvédje, mint azok a penészvirágok, akik szabadidejüket alvással, dorbézolással, kicsapongással vagy épen a lelket, fizikumot tökéletesen elernyesztő korai érzékiséggel töltik el és éjszakáikon a csapszékek, kávéházak egészségtelen, füstös leve-
göjében nyegle mulatozásnak hódolnak! Nem! A magyar haza nem ilyen ifjakat és nem ilyen férfiakat akar, mert ezeket akkor, ha fölharsannak a harci trombiták, nem használhatja! Csonka hazánk új, erős, edzett, kitartó, igénytelen, bátor, rettenthetetlen lelkű és vas fizikummal megáldott honvédő polgárokat akar hosszú, zárt sorokban látni, mert csak reájuk számíthat az esetleg elkövetkező élet-halál-küzdelemben. Ezért tehát mindenkinek szent kötelessége, legyen bár valamely tanintézet hallgatója, tanulója, vagy földmívelő, gyári munkás, ifjú vagy férfiú, hivatalnok vagy kereskedő, mindenkinek szent kötelessége, hogy a szabad természet titkos utmutatásait megértse és siessen ki mindannyiszor a hűvös erdőbe, a csacsogó patakhoz, a rejtelmesen suttogó rengetegbe, a bájosan hallgató búzavirágos mezőre, a sziklák vad birodalmába, amint azt hivatása megengedi. Ekkor, de csak ekkor mondhatja nyugodt lelkiismerettel, hogy teljesíti honvédői kötelességét, mert hiszen a turistaság és a honvédelem szorosan összekapcsolódó fogalmak és valamint [miként] a honvédelemben megtaláljuk a turistaságnak minden ismertető vonását, épen úgy megtaláljuk a turistaságban is a honvédelem minden magasztos kritériumát és sok követelményét.
Még csak néhány szót a turistaság és a honvédelem közvetett kapcsolatáról.
Ismételjük, hogy a természetnél nincs szebb a nagy mindenségben. Költőink, az érzékeny, álmodozólelkű félistenek, sokszor megénekelték annak báját, annak gyönyörűségeit. És ők – mind rajongtak magyar hazájukért is! Lelkünk visszaszáll ahhoz a babérral koszorúzott dalnokunkhoz, aki így énekelt:
Óh természet, Óh dicső természet!
Mely nyelv merne versenyezi véled?
Mily nagy vagy te! Mentül inkább hallgatsz,
Annál többet, annál szebbet mondasz ...
Lehet-e ennél szebben, bensőségesebben, közvetlenebbül kifejezni a természet iránti forró rajongást? És elképzelhető-e, hogy az a magyar költő, aki a Tisza-folyó habjainak megpillantásakor így énekelt, nem szerette volna magyar hazáját? Petőfi volt ez a költő, aki hazájáért fegyvert fogott s ott tűnt el, mint hős honvéd, a segesvári síkon, véres, döntő csatában...
A turista, ha hosszú vándorlás után verejtékező homlokkal fölérkezik a hegy ormára és onnan körültekint: elfeledi a fáradtságot, lelkét lenyűgözi az az elbájoló kép, ami szemel előtt megjelenik. Lábainál a rengeteg erdő; mellette kies völgy; békésen legelésző nyáj; hívogatóan füstölgő kéményű házacska; kis falu; rét, virág, mező. A távolban mint a színpad kulisszái, úgy sorakoznak egymás után a hegyrendszer vonulatai; minél messzebb, annál lilább, annál misztikusabb, annál ködösebb színben. Fönt, a fellegek között, hatalmas sas ível, lent, a vándor közelébén, kis pacsirta száll az ég felé és küldi dalát Teremtőjéhez. A ván-
dor szívét magasztos érzelmek töltik el. Elfelejti a szürke élet nyomorúságait, "börtönéből szabadul sas-lelke" és a kis pacsirtával együtt önkéntelenül imádja azt aki ezt a sok gyönyörűséget megteremté. És, mivel az, ami szemei elé tárul, mind az ő saját hazájában van, szívét, elméjét, egész valóját egyetlen egy szent, nagy érzelem ejti rabul: a hazaszeretet ... és ezt a hazaszeretett a szabad természet titkainak, pompájának, gyönyörűségének közvetlen szemlélete érlelte meg annak a lelkében, aki a természetet szereti.
Igy szolgálja a turistaság a honvédelmet a testi és lelki készségen kívül a hazaszeretet és a vallásosság útján is!
Szeressétek tehát a természetet, keressétek föl azt minél gyakrabban saját büszke birodalmában, mert ott közelebb lesztek Istenetekhoz; megtanít titeket arra, hogy imádjátok hazátokat és erőt ad lelketeknek, testeteknek, hogy jó honvédők legyetek, ha majd fegyvert kell ragadnotok!
* * *
Határokat és demarkációs vonalakat lehet erőszakkal ide-oda tolni, de hegyeket nem.
*
A zerge nem lesz háziállat, a turista nem lesz rabszolga.
*
A szabad levegőt nem lehet szuronnyal elzárni.
*
A sas nem ismer demarkációs vonálat.
*
Az összes nagyhatalmak nem bírják a Tátrát az Alföld felé tolni.
*
Amikor a Vág Prága felé folyik, akkor lesz a magyar Felföld Csehszlovákország szerves és természetes tartozéka.
*
A Marost nem lehet Románia felé terelni, de Romániát sem a Maros felé.
*
Az utódállamok erőtlenek és üresek, mint a hólyag. Igazságtalan véletlen fújta fel őket. A végzet egy csapására puffogva szétpukkannak; a sors egy szavára semmivé zsugorodnak. Magyarország olyan, mint a tömör gumilabda. Ha erőszakkal behorpasztják, s maga ruganyos életerejétól visszaalakul természetes és tökéletes ép gömbölyűségébe.
Turistaság és idegenforgalom.
Legtágabb értelemben tulajdonképen mindkét szó ugyanazt jelenti, illetve ugyanannak a jelenségnek két oldalát. Ha idegen földre megyünk látni, tapasztalni, ez a mi szempontunkból turistaság, a meglátogatott ország szempontjából az idegenforgalmat szaporítottuk.
Az idegenforgalom a XIX. század közepétől kezdve egyes országokban óriási terjedelemre és jelentőségre tett szert; különosen Svájc és Norvégia azok az európai országok, amelyek különben mostoha földjük természeti szépségeit és klimatikus előnyeit nagyszerűen kamatoztatják megélhetési viszonyaik javulására és a náluk megfordulő idegenek testi-lelki épülésére. Más országok, mint Olaszország, Görögország és Egyiptom, ezenkívül a bennük rejlő, illetve hozzájuk fűződő klasszikus emlékekkel vonzzák a tudni- és üdülnivágyó idegenek ezreit. A turistaságot az idegenforgalomnak csupán ez a tulajdonképeni és ideálisabb része érinti, ami tehát még innen van egyrészt a kereskedelem és ipar, mástészt a tisztán szórakozás szempontjából utazó idegenek esetleg hasznothozó, de turistaságnak nem nevezhető járás-kelésén. Előbbire példa Németország, Belgium vagy Anglia emporiumainak nyüzsgése, utóbbira a Riviera óriási idegenforgalma, amely eltartja ugyan ennek a vidéknek lakosságát és közintézményeit, pazar épületeket, parkokat, szórakozóhelyeket stb. létesít és tart fenn, de már csak egészen kis töredékében áll olyanokból, akiket a hely természeti szépségei vonzanak, hanem részben betegekből telik ki, akik az éghajlat kedvéért jönnek, de még nagyobb részben szerencsevadászokból, akik számára a játékbank a vonzerő.
Az idegenforgalom gazdasági jelentőségén és a látogatott ország népének anyagi jólétére gyakorolt visszahatásán kívül nem kevésbbé fontosak lehetnek azonban bizonyos körülmények között azok az ethikai kapcsolatok, szellemi vonatkozások, kulturális (és nemritkán politikai) szálak, amelyek az idegenben járó turista és a fölkeresett föld, illetőleg annak lakói közt minden, mégoly rövid és felületes érintkezés nyomán is szövődnek.
Főleg a kis országoknak mindig érdekük volt, hogy a külföld, a nagyvilág necsak semmitmondó (és nem is mindig jóindulatú) újsághírekből vagy jelentéktelen térképfoltokból sejtse létezésüket, hanem, hogy megismerje őket, szemtől-szembe fiainak szemén és szívén, embernek emberhez való közvetlen vonatkozásain keresztül. Nekünk ez ma inkább érdekünk, mint volt valaha.
És ezen a ponton nagy, de szép feladat vár turistáinkra és turista-szervezeteinkre. Mert hiszen intenzív turista-idegenforgalom nem képzelhető el, ha arra a talaj nincs megfelelően előkészítve és ha az országban hiányzik a turistaság kultusza. A turistaság az idegenforgalom úttörője és fejlesztője; kézenfekvő tehát a turistaság állami fontossága ezen a téren is.
Emellett az ország szempontjából csak másodrendű jelentőségű a turistaságnak a fürdőügyek kapcsán az idegenforgalomra kifejtett hatása; az egyes fürdőtelepek rendszerint csak közvetlenül magával a teleppel szoktak törödni, míg azok távolabbi vagy közelebbi környékének kultiválása, utak építése, jelzése stb. – bár azokat a fürdővendégek is használják – már a turistára vár. De a turisták részben főidényen kívüli látogatása révén a fürdőhelyek üzemének rentabilitása is fokozódik, sőt gyakran egyenesen ezen alapul és sok előkelő fürdőhely épült ott, ahol kezdetben csak egy kis turistaszálló állott!
Minden lépés, minden legkisebb fáradság, összeműködés, amit látszólag a saját érdekünkben, a hazai turistaság fejlesztése érdekében teszünk és kifejtünk, közvetve az idegenforgalom előmozdítása révén hazánk általános javát szolgálja. Minden látnivaló vagy turistalétesítmény, amire a külföld figyelmét rá tudtuk terelni, minden képeslevelezőlap, térkép vagy turistakalauz, ami az idegenek vállalkozókedvét felkeltheti vagy fokozhatja, minden útjelzés, menedékház, forrásfoglalás, kezdve a legszerényebb útmutatótáblán, föl a milliós költséggel épített turistaszállóig: nemcsak a honfitársak vándorkedvét fokozza, hanem vonzza az idegenek pénzét és – ami ennél fontosabb – érdeklődését is. Ez az érdeklődés pedig sohasem áll meg a látnivalónál és kényelemnél, hanem egyre tágul és egyre többet vesz észre a kilátók tövében elterülő föld életéből, szokásaiból, sőt bajaiból is és ez vezethet az idegenek bizalmára és jóindulatára is.
Feladatunk tehát, hogy csonka hazánk természeti kincseit, szép vidékeit, történelmi emlékeit bejárjuk, megismerjük, népünk értékes tulajdonságait, érdekes szokásait, páratlan művészetét
tanulmányozzuk, feledéstől és elfajulástól megóvjuk, mindezeket másokkal is megismertessük és mások számára is hozzáférhetővé tegyük, végül, hogy az idegeneket megértő szeretettel fogadjuk, kalauzoljuk.
De viszont a turistaság feladata az is, hogy létesítményeinek és a természet eredeti szépségeinek megóvása fölött őrködjék, nehogy azok az idegenforgalom hatása alatt csorbát szenvedjenek.
Az idegenforgalommal való ebben az összefüggésében a turistaság igen nagy és értékes munkát végezhet; így mozdítja elő minden egyes turista nemcsak a maga testi-lelki épülését, hanem – talán öntudatlanul is – részesévé lehet annak a nagy munkának, amely ma mundnyájunkra vár.
Ez a munka: egy erős, egészséges, boldog Magyarország kiépítése!
* * *
Csak az szeretheti igazán hazáját, aki azt ismeri.
*
Előbb az inget vedd fel, azután a bundát. Előbb hazádat ismerd meg, azután a nagyvilágot.
*
A világháború sok magyar emberből globertrottert [világcsavargót] csinált.
*
Az utaztató vállalattal turistáskodó bérelt lábon jár és kölcsön-szemmel lát.
*
Az utazó-vállalattal való kéjutazás rendszerint csak a vállalatra nézve kéjes.
*
Vasúti kocsiból nézve a táj csak kinematografia: mozgó fénykép.
*
Aki nem gyalog jár, mankón jár.
*
Az utazó útja a célért van, a turista célja az út.
*
Mappán utazni annyi, mint étlapot enni.
*
Az volna az ideális fürdőhely, ahol télen nyaralni és nyáron telelni lehetne.
*
Háborút, fürdőt és pénzt csak pénzzel lehet csinálni.
*
Turistaság és a művészetek.
Ha elfogadjuk azt az igazságot, hogy a turistaság a szabad természet ölébe térést jelenti mindannyiszor, midőn lelkünket teljesen kitárva fogadjuk és zárjuk bensőnkbe legkisebb életrezdülését, akkor könnyen találunk ezernyi kapcsolatot a turistaság, illetve a természet és a művészetek között. Csak futólag tekintve át Minerva nagy birodalmának egészökben is örök értékű, vagy akárcsak egy kis ízükben szépet nyujtó alkotásait, első pillantásra felismerhetjük mérhetlen mélységű és bő forrását az alkotók ihletének.
Ha szívünk verését szinte markolva illeti meg egy szimfóniának csodás összhangban zengő dallama; ha mégoly kis képből is felénk árad egy darab természet üde, friss levegője s az abban feloldott színek ragyogása; ha egy írás olvastán élő elevenen ölt alakot lelki szemünk előtt a vázolt tájak formája, elhelyeződése: lelkünk elmereng, gondolatunk megáll, megfogta ugyanaz a varázsos erő, mely elbűvölte a mű szerzőjét, midőn megnyílt előtte teljes igazában a természet. Nyomon követve az alkotó művészet szerteágazó útjait, láthatóvá válik mindennek eredetében a legnagyobb tanítómester: a szabad természet, melynek magányos csendjét, vagy elemekkel csatázó harsogását, a benne élők erejét megleste, megértette és elmeséli, visszazengi a művész.
Nem a természetbe elmerülő szemlélet magávalragadó hatása hangzik-e vissza pl. Beethoven "Pastorale" szimfóniájának ütemeiből és sejtelmes zsongásával, finoman gyöngyöző dallamfűzésével nem csendül-e ki a szabadba érkezettnek lélek-ujjongása, hogy teljes odaadással lehet a szabad világ fényében, elevenségében? Nem más ez a fenséges zenei költemény, mint a természetben ellesett képek, a képekkel felajzott érzések zenei feldolgozása. Amire azonban zsenialitása mellett is csak
oly művész lehetett képen, ki fogékony lélekkel ismert a legszebb, mert legigazabb gyönyört adó forrásra: a természetben rejlő örök harmoniára és azt fenntartó teremtőjére. Beethoven természet-imádását híven tükrözi ez az egész mű. Minden zenei képe a természetben rejlő összhangból fakad és annak nagyszerűségét a hangulatfestések teljesen kimerítik. Vele bolyongunk az erdei patak mentén, felfigyelve a távolból zengő fülemüle, fürj és kakuk szavára, majd egyszerű falusi vigasság idillikus derűje hangzik felénk, melyet megzavar a nyári zivatar, és elvonulva morajló dörgéssel a tombolt vihar, az esőcseppekben csillogó, virággal hímes réten, a felhőkárpit alól előbúvik ismét a megbújt napsugár, üdén pompázik pazar színekben a tájék és mint békítő szivárvány ívelése, bűvös hangulatba ringat a pásztorkürt ujjongva felharsanó és elhaló szava. Aki a természet egyszerű báját, miként Beethoven, úgy tolmácsolta, valóban joggal mondhatta, hogy senkisem szereti úgy a természetet, mint ő!
Az erdő mélyének tört fényében titokzatosan zengő-bongó varázslatos hangulatát csodálatosan érzékítette meg Wagner Richárd, ki önmagát példázza, midőn Walter a "Nürnbergi mesterdalosok" kérdésére azt feleli, hogy a dalköltésben a virágos mező pacsirtája, a lombsátras liget cinkéje voltak tanítói.
És minő teljessé lesz lelkünk bámuló hódolata az alkotó művészete előtt, midőn egy kicsi dal alig néhány sorából, a hazai tájék alkonyi színeivel aláfestetten a tilinkó édesbús, majd játszi futamokban pergő szólójára magyar mivoltunk delejes érzése ébredez...
Elidőzve néhány röpke pillanatra a képzőművészetek remekei között, hasonlóképen a természet eleven ereje, elmélyedő tanulmány árán való megismerése int tanuságként minden oly alkotásról, melyet minden időkön át maradandó értéknek érez a természetet szeretni tudó halandó. Megérezte már a ragyogó olasz ég alatt viruló tájék megejtő hatalmát a cinquecento piktora is, midőn szentképeinek alakjait, a hagyományokkal szakítva, szabadtájban helyezte el. A természet rajongó kultuszának minő igazi első, nagy mesterei voltak a 19. évszázad derekán a francia barbizoniak. Corot valósággal festőköltőkánt örökítette meg a reggel harmatos frisseségét, az est ezüstös szürkeségét. A magyar levegő különleges, napfényben ragyogó és mégis bizonyos lokális tompítottságú koloritjának, a Balatonmente vízpárás hangulatainak, a dombos-hegyes Felvidék, a Tátra egymásbaolvadó fény- és árny-játékainak nálunk is voltak megértő tolmácsolói. Egyéni kedélyvilágukon keresztülszűrve, hol tüzesebb színakkordokban, hol ködös árnyékkal, opálos színtörésekkel reprodukálták a hazai föld gazdag tájképi szépségeit. Bejárva képtárainkat, tárlatainkat, megállít nem egy kép vagy szobor, ráismerve egy-egy magunkkal is átélt esemény vagy jellegzetes alak, bebarangolt vidék bennünk élő emlékére.
S még oly művészi titán is, mint Michelangelo, kinek képzeletét mindegyre a nagy Teremtő utolsó műve, az emberi test végtelen változatú mozdulatai foglalkoztatták, olykor-olykor a szabad természet nagy alkotásaiban keresett újabb táplálékot álmodozásai számára. Egy hegyorom tengerre bukó bércfoka szeszélyes formáit töltötte ki képzeletében gigantikus méretekben tervezett szoboralakkal.
A költészetről, irodalomról habozás nélkül megállapítható, hogy a szabad természet szülöttje. Mily szoros vonatkozások tárhatók fel a természet világa és az irodalom, igazabban költészet között, lévén amaz ennek legkimeríthetlenebb erőforrása. Témái, képei a természet örökké változó és mégis azonos, de egyéni szemmel figyelt jelenségei. És ha a magyar föld levegője, áradó ereje az itthon sarjadt képzőművészetekre rá tudta róni a magyar faji karaktert, mennyivel könnyebben határozható meg a vérbeli rokonság a honi föld élete és a magyar poézis kincsei között.
Gondoljunk Petőfi örökszép, egyszerű szófűzéssel festett tájleírásaira, a falusi életnek, a maga sorsának a természet szabad világába beállított ecseteléseire; minden sorából e világnak imádata zeng felénk, oly képek sorozatában, amiknek mására csak itthon lelhetünk. Az elmélyedő tanulmány, a választott tárgy vérré vált ismerete, tehát ismét a természet új meg új színekkel ihlető hatása nyilatkozik irodalmunk frissebb hajtásain is.
A legelvontabb elemekkel dolgozó művész, az építész is a természetadta viszonyok hatása alatt gyúrja ki gondolatainak formáját. Már a régi korok mesterei számoltak azzal a követelménnyel, hogy alkotásaik silhuettje kiegészítse a tájék összhangját, vagy egy város összefogott képét. Ezt a gondos mérlegelést láthatjuk egy régi várkastély változatos, bástyatornyos elrendezésénél, vagy egy hatalmas gótikus dóm tömegének beilleszkedésénél. Még a legkisebb építészeti feladat megoldásánál is meggondolásra késztet a környezet, egy meglevő facsoporttal való harmonizálás, a természet tisztelete...
E vázlatos szemle is elegendő bizonyságot nyujt arra nézve, hogy a művészet mestereinek mindannyia a természet öléből fakasztotta remeknek ismert alkotásaik eredetét. Hiszen a világfias életnek indult Goethét is a természetbe mindjobban behatoló szemlélet vezette el a legnagyobb teremtő erő, Isten megismeréséhez. Ki tehát a szabadba! Járuljunk nyitott szemmel, a legkisebb impresszió befogadására kész szívvel és lélekkel a nagy Pán elé s akkor mérhetlenül szép, a legnemesebb örömök megértő élvezetét ismerjük meg. Meglátjuk az örökszép hatását minden művészetekre és ráeszmélünk önmagunkra az újra, vég-nélkül éledő természetben, ahonnan vétettünk!
* * *
189
Csak az a művész eredeti, aki a természetet utánozza, egyedi és momentán jelenségeiből megsejtvén és megalakítván a típus és a lényeg ideálját. * Az igazi művészet tömörített természet. * A költő megsejti az alkotó természet titkát. * Ha költőt tanulmányozni akarsz, ne a könyvtárba menj, hanem a szabad természetbe. * A madár sohasem énekel hamisan. * A táj szépsége részben a turista lelkéből ered és oda hat vissza. * A legzseniálisabb tájfestő az, aki leginkább megközelíti a természetet. * A tájképfestő keresi a táj szépségét, a turista rátalál. * A Természet a lángész modellje, a tudós enciklopédiája, az ájtatos lélek imazsámolya. * A teremtő dicsőségét a székesegyház harangja sem hirdeti ékesebben, mint a gyöngyvirágé. * Az Úr nem zárt templomfalak közt adta a Tízparancsolatot, hanem a Szinai hegyen. * A legfenségesebb prédikáció az Üdvözítő "hegyi beszéde". * A történelem a természet napjának a holdja. * A hegymászó kanyargó úton jut fel a csúcsra. Az élet csigavonalú út a halál felé. * A turistaság a mozgás drámai költészete, a tánc a lírája. * A tavasznak csak virága van, az ősznek pedig gyümölcse. Amaz mégis kedvesebb. Mert a kikelet idill, az Ősz elégia. * A csúcsról nem látod a virágot a völgyben. *
Turistaság és az iskola.
Amikor a mult század kilencvenes éveiben közönségünk szélesebb körében kezdett meghonosodni a turistaság, rögtön akadtak, akik felismerték ennek rendkívüli fontosságát a nevelésben. A királyhágóntúli és -inneni szaklapokban azóta számos hozzászólás történt. S ez nagyon helyes volt, mert – miként most már utólag láthatjuk – csak így sikerült a köztudatba ezt a két szót: turistaság és iskola, mint egymással szépen megférő, sőt kiegészítő fogalmat bevinni.
A fejlődés jelenlegi iránya pedig már az, hogy a turistaság az iskolában nemcsak megfér, hanem nélkülözhetetlen. Korunk iskolarendszerének ugyanis rengeteg a fogyatékossága. Fiatalon kapja kezei közé a gyermeket s az egyes iskolafajok szerint más és más korban adja át az életnek. Az egyetemek és főiskolák kész embereket adnak át a társadalomnak. Mennyi mindenfélét tanulnak a növéndékek a hosszú évek alatt! Ha lelkiviláguk az iskolában hallott és közölt ismeretek valamennyijét meg tudná őrizni – tudós nemzedékkel telne meg néhány évtized alatt a Föld. A mai iskola azonban nem végez alapos munkát. Túlsok anyagot ölel fel s munkájában rohan, hogy ezt elvégezhesse. Ezenkívül legtöbbször nagy létszámmal is dolgozik s így eleve lehetetlenné teszi, hogy a növendékek alapos fogalmakat sajátítsanak el. Ezen kettős forrásból eredő hibán nem segít. a mai fejlett s egyedül csak az iskolában alkalmazott szemléltető módszer sem. A nagyobb városok gyermekei között ijesztő százalékban szerepelnek olyanok, akik életükben sohasem láttak forrást, erdőt, élő pacsirtát, szaladó nyulat, búzatáblát aratást stb. Milyen lehet ezeknek a lelkivilága?
Korunk fejlett technikája számos téren megkönnyítette a mai diák helyzetét. A nagyobb városok iskoláiban elég sokan ülnek, akik hazájuk határán túl is megfordultak. Vasúton bejárták Németország, Svájc, Itália nagyobb városait, A régi idők diákja azonban cseppet sem irigyli a helyzetüket. Utazásuk gyors, a vasúti kocsi tömött fülkéjéből nézik a rohanó tájat, megbámulják a világvárosok utcáit, múzeumait, szobrait, de abból a tájból, amely mindezt létrehozta, amely megihlette az alkotók lánglelkét, édeskeveset élnek át. Hogy értse meg a mai diák Goethe olaszországi, Petőfi Útileveleit, Csokonai, Balassa költeményeinek nagyrészét, vagy a természet jelenségeinek pompás megfigyelőjét Tompát és Aranyt? Legnagyobb regényíróink (Jókai, Jósika, Kemény, Eötvös) munkáiban gyönyörű természet-leírásokkal találkozik az olvasó s ezekkel a mai diák csak mint "kötelező olvasmányok"-kal ismerkedik meg. Nem él át belőlük semmit. íróik közelebb éltek az ősi, romlatlan természethez, mint ifjú olvasójuk. Természetes, hogy ez azután nem is lelkesedhet érettük. Ezen a téren a mai nemzedék elszakadt őseitől érzésben és gondolkodásban egyaránt.
Nevelőrendszerünk harmadik feltűnő fogyatkozása, hogy a test rovására az értelmet fejleszti. Az emberiségnek talán egy nemzet sem adott annyi kiváló férfiút, mint az ókor maroknyi görög népe. Igaz, hogy ezek nevelőrendszerét azóta sem közelítettük meg, A test és szellem ápolása, nevelése azóta sem történt sehol ilyen harmonikusan. Az összes élőlényeket jellemzi, hogy fiatal korukban erőfölösleggel rendelkeznek. Az iskola ebben a fejlődő szakban kapja kezébe a gyermeket s a mai keretek között nem tudja erőfölöslegét levezetni. Ifjúságunk a nap 24 órájának majdnem a felét ülő helyzetben tölti, a másik 12 órának nagyrészét pedig alvással. Ne csodálkozzunk tehát, ha ifjúságunk körében mindenféle betegség pusztít. Szervezete alig mozog valamit. Az utóbbi időben társadalmunk is észrevette ezt a hibát. A manapság már szinte szertelenségbe hajló sportszenvedélyt, mint ennek az egyoldalú életmódnak természetes reakcióját tekinthetjük. Hogy ez azután mennyire nem méltó éppen a háziasan nevelt fiatalsághoz, azt a napilapok gyakori sportbotrányokról szóló híradása eléggé mutatja.
Folytathatnók még tovább is korunk nevelőrendszerének vizsgálódását s kereshetnők benne egyre-másra a hibát. Nem tesszük. Tökéleteset elvégre az ember nem alkothat s azt hisszük, ez a néhány vonás is elegendő, hogy bebizonyíthassuk: mennyire az iskolába való a turistáskodás már tisztán csak materiális szempontból is. A szabad természetben való barangolás van hivatva arra, hogy segítségével egész sereg fogalmat alkothassunk s tudásunkat alaposabbá és mélyebbé tegyük. Hátizsákunkkal megrakodva járjuk az erdő ösvényét, itt-ott elénk hajlik az aljnövényzet ága. Félrehúzzuk s közbe önkénytelenül megjegyezzük levelét s figyelmesek leszünk mindenre, ami körülöttünk van.
A közelben madár énekel, a zörgő avarban pocok menekül tova. Valamivel odább dombra kell felmászuunk. A lerohanó esővíz remek völgyet vájt oldalába. Az egész környék valóságos tárháza a földrajzi és biológiai jelenségeknek. Igazi szemléltető anyag, belőle keletkeznek némi magyarázattal a helyes fogalmak. A szabad természetben való turistáskodás közelebb hoz bennünket a nemzeti lélekhez, a régi irodalomhoz, történelemhez, a népdalhoz; népszokásokhoz és hagyományokhoz. Igen: a királydinnye most is épúgy burjánzik, amint azt Petőfi leírta, Torockó és környéke nem sokat változott amióta Jókai Egy az Isten c. regényében lefestette, a Hortobágyi pusztán most is úgy fúj a szél, amint azt a Peleskei nótáriusban éneklik. Az ősi magyar jogi, társadalmi és gazdasági életre vonatkozó történelmi adatok magyarázásához hazánk számos helyén találunk még élő népszokásokat,* pl. a kiskorúak eljegyzése, leányvásár, vőbefogadás stb. A nyitott szemmel járó, tanult turista lépten-nyomon találkozik ilyen szokásokkal.
A turistáskodás az ifjáságnak a legmegfelelőbb sport. Nincs korhoz és időhöz kötve. A kis diák épúgy élvezheti, mint a nagy s hozzá még az év bármelyik szakában. Egyaránt fejleszti a test összes szervét. A viszonosság (korreláció) törvényénél fogva az alsótest izomzatával kapcsolatban fejlődik a felsőtesté is, az érzékszervek fínomodnak s a tüdő tágul. S mindez páratlan környezetben. A turista mellett az erdő mélyén nem zajong a szenvedélytől felizgatott tömeg. Balzsamos légóceánban jár, körülötte a fönséges Természet.
Hatalmas jellemfejlesztő eszköz is. Barangolásaink közepette ismerjük meg igazán barátunkat. Ekkor látjuk: mit tud tenni a másikért, mennyire önfeláldozó, megtartja-e adott szavát. A nemeslelkű megosztja utolsó korty vizét és falat kenyerét. Veszélyben mellettünk van. Az út nehézsége testvérünkké avatja társunkat. Munkánk közepette önállóságra nevel. Gyakran jutunk olyan helyzetbe, amelyet előre nem láthattunk. A kislelkű és gyakorlatlan kétségbeesik, a bátor diadalmaskodik és kezdeményező erejével uralkodik a helyzeten. A turistaság megtanít áttekinteni és mérlegelni a körülményeket és a kiválasztott tervet végrehajtani. Olyan tulajdonságok ezek, amelyek üdvös hatását későbbi pályánkon érezzük igazán.
Az előbb elmondott szempontok csak igen csekély részét alkotják a turista-pedagógiának. Azt hisszük azonban, elegendők arra, hogy a szülői házat, az iskolát és a nevelés minden igazi barátját gondolkodásra késztessék.
* * *
* Tagányi: A hazai élő jogszokások gyüjtéséről. Ethnographia, 1918.
193
A modern pedagógia jelszava: ki a szabad levegőre a fülledt tanteremből (mely gyakran csak tanputri). * Aki nem turista, ritkán jó tanuló. * Az enervált és degenerált emberiség renaissancea a természethez való visszatérés. Ennek útmutatója a turistaság. * Szabadság, egyenlőség, testvériség: együtt van a turistaságban. * Aki a szabad természetben bolyong, helyes úton jár. * A törpe lélek a Tátra csúcsán sem áll magasan. * A kenyérkeresés muszáj-fáradozása nyüg; a turista önkéntes fáradozása élvezet. Tekintsd az egész életet turistaságnak. * A korcsma purgatórium, a kávéház pokol, a szabad természet mennyország. * A szoba levegője tenyészti minden betegség csiráját, a bacillust; a szabad levegő irtja. * A legszabadabb ember a turista, mert a természetben van az igazi szabadság. * Nyugalom a tétlenség folytatása, pihenés új erő gyüjtése. * Önkéntes fáradság élvezet, kénytelen pihenés nyűg. * A csúcsra rendesen visszatérőnek látszó szerpentin-úton lehet feljutni. Némely életpálya is ilyen. * Az életcélokkal úgy vagyunk, mint a hegycsúcsokkal: ha felértünk az előttünk állottra, még magasabb emelkedik elénk. *
Az iskolai kirándulások vezetésétől.
Ha valahol, itt áll a mondás: ahány ház – annyi szokás. Rendszerező s mindenütt csupán a törvények szerint igazodó pedagógusoknak szokatlan beszéd, és mégis így van. Orator fit, poeta nascitur [Szónokká lesz az ember, költőnek születik]. A vezető turistára mindkettő áll. Nemcsak vezetésre hivatott egyéniséggel kell rendelkeznie, hanem sokat kell tanulnia és tapasztalnia. Mindezek azonban imponderabiliák, tehetségek, s nem lehet őket súly és térfogat szerint lemérni. Innen azután megnyilvánulásuknak változatossága s a meglehetősen különböző eljárás a gyakorlatban.
A fiatal és turistaságért lelkesedő tanár helyesen cselekszik, ha működőhelyét és annak környékét elkezdi tanulmányozni. Nincs olyan eldugott hely szép hazánkban, amely erre a célra nem volna alkalmas. Még a legelhagyatottabb vidék is tele van szépséggel. A deres ősz, a fehér tél, a rügyfakasztó tavasz ezer meg ezer látnivalót varázsol még a sík pusztába is. Ha megismertük már alaposan a vidéket, akkor kezdhetjük tanítványainkkal a barangolást. Ne vigyük őket mindjárt az első alkalommal messze tájakra. Ismerjék meg saját környezetüket s ott sajátítsák el a nagyobb turistasághoz nélkülözhetetlen gyakorlatot és edzettséget.
Kirándulásainkat előzze meg pontos előkészület. Már otthon beszéljük meg növendékeinkkel a helyet vagy vidéket, amelyet fel akarunk keresni. A szükséges tudnivalókat már otthon magyarázzuk el. Félnapos s csupán a környéken történő kirándulásokon ez talán nem oly szükséges, mint a távolabbi s esetleg több napot igénybevevő túrákon. A kisebb kirándulások alkalmával megjelöljük az indulás helyét és idejét, hasonlóan a megérkezését. Ez utóbbi különösen a nagyobb városokban fontos, hol
tanítványainkat hozzátartozóik rendesen várni szokták. A távolabbi kirándulások előkészítéséhez tartoznak a kedvezményes vasúti jegy, a különféle látnivalók (gyárak, bányatelepek, várak, múzeumok, parkok stb.) megtekintéséhez szükséges engedélyek megszerzése, szállás (menedékház, iskola), étkezés (vendéglő, gyártelepen különféle étkezdék) elintézése. Mindez gondos és körültekintő levelezgetést kíván. Legjobb, ha ezekről nagyobb füzetben naplót vezetünk, hogy mindenről tájékozódhassunk. A naplót magunkkal visszük s útközben mindent bejegyzünk. Ilynemű munkánkba nagyobb tanítványainkat, mint segéderőket bevonhatjuk. Ugyancsak a gondos előkészülethez tartozik a nagyobb túrákra feltétlenül szükséges költségvetés előkészítése és a pénz összegyüjtése. A pénz kezeléséhez ajánlatos két komolyabb fiút magunk mellé venni. Ezek azután a bevételről és kiadásról külön-külön jegyzéket vezetnek. Az előkészülethez tartozik még az egyes tisztségek (csapathajtó, vezető, szállásmester stb.) kijelölése. Ezekre mindig alkalmas egyéneket nevezzünk ki. Túlsok tisztséget ne kreáljunk, néhányra azonban feltétlenül szükség van, mert magunk nem lehetünk ott mindenütt.
Milyen legyen a felszerelésünk? A mai nehéz időkben nem kivánhatjuk, hogy tanítványaink külön turistafelszereléssel rendelkezzenek. Ne követeljük, hogy a legjobb ruhában jelenjenek meg, de viszont azt se tűrjük, hogy rongyosan jöjjenek. Az ilyen ruhával az úton állandóan baj van. Különös gondot fordítsunk a cipőre. Legyen erős és kényelmes. (Többnapos túrákra ajánlatos könnyebb cipőt is magunkkal vinni.) Egész- vagy többnapos kirándulásokra mindig vigyünk magunkkal valami köpenyfélét (körgallér, gumikabát stb.). Ilyen alkalmakkor tanácsos még valami takarófélét, törülközőt, tartalék-fehérneműt (különösen harisnyát) s a legszükségesebb toilette-cikkeket csomagunkhoz csatolni. Különben a diákzsebek, ruhák és hátizsákok valóságos raktárak. Tű, gomb, biztosítótű, cerna, zsineg, kés, síp, notesz, ceruza egész biztosan akad valahol. Kulacs, ivópohár, bot, labda szerencsésen egészíti ki a szabadba vágyó csapat felszerelését. Vigyünk magunkkal mindig térképet, iránytűt, esetleg magasságmérőt és pedometert, a nagyobb túrákra továbbá egy kis kézigyógyszertárt, amelyben a legszükségesebb cikkek (kötszer, orrvérzés és törés ellen) megtalálhatók. Mindezekre nézve részletesebb adatokat "A turistaság gyakorlása" című fejezetben találunk.
A kijelölt helyről előre megállapított időben, pontosan indulunk. A városban zárt sorban, katonás léptekkel haladunk. Erre a formára gyakran van szükségünk. Igy vonulunk be a pályaudvarra, a hajóállomásra, gyár- és bányatelepre. Néha meg így végzünk távgyalogló-gyakorlatokat ének- és trombitaszó mellett. Míg jelt nem adunk, nem szabad csoportokra oszolni. A vonatra- és hajóraszállásnál ügyeljünk. Érkezésünket előre jelentsük be s gondoskodjunk, hogy mindenkinek jusson hely. A vonat indulása előtt pillantsuk át a csomagokat. Rendben vannak-e, az edények-
ből nem csepeg-e a víz stb. A városból kiérve már kisebb csoportokban menetelhetünk. A csapatvezetők és hajtók gondoskodnak, hogy túlságosan szét ne szóródjunk. A menetelésnek ez szokott lenni a legérdekesebb része. A jóbarátok pillanatok alatt együtt vannak. Mennyi diákadoma hangzik el ilyenkor! Mennyi mondanivalója van mindegyiknek!
Ha egésznapos kirándulásra megyünk, lehetőleg a reggeli órákban induljunk. Fél óráig katonás menetben haladunk s ekkor némi pihenőt tartunk. Rövid néhány perc az egész. Utána 1–11/2 órás gyaloglás s csak ezután a reggeli pihenő. Ez eltarthat egy óra hosszáig is. Ezt követi túránk gerince, majd 2–3 óráig tartó ebédidő. Délutánra a túra kisebb felét hagyjuk (ha lehet, más útvonalon térjünk vissza). A vonatot és hajót is inkább délután vegyük igénybe, mint délelőtt.
Az étkezés a pihenőhelyeken történik. Ezeket források, vagy kutak közelében tartjuk. A diákturistáknak ajánlható higiénikus étkezésről és táplálkozásról (sok szénhidrát) jó ugyan néhány szót szólanunk, bár a mai időkben úgyis más szempontok az irányadók. Semmi körülmények között se engedjük meg, hogy tanítványaink a kirándulásokon szeszes italokkal éljenek. Mindenesetre helyesen cselekszünk, ha magunk adjuk a jó példát, követve Uhland mondását: Ich trink ihn frisch vom Stein heraus. Mindenféle kútból ne igyunk, legjobb a forrásvíz. Minél később kezdjük az ivást, annál könnyebben tudunk aznap a szomjúsággal megküzdeni. Diákok között fontos ezt hangoztatnunk, mert egyik-másiknak valóságos kacsatermészete van. Vízre vágyik folytonosan. Minden étkezés után a szemetet és papirost gyüjtsük össze a legnagyobb gonddal és ássuk el. Tüzet ne igen rakjunk. A szalonnasütés romantikáját kerüljük. A fiúgyermekek különben is nem igen értenek ehhez a mesterséghez.
Az étkezés diákoknál néhány perc. Rosszul cselekedne a vezető, ha a pihenőre szánt időben ledőlne azzal a gondolattal, hogy növendékei is ezt fogják cselekedni. Néhányan ugyan hanyattfekve el-elnézik a kóválygó fellegeket, de a legnagyobb része most éli világát. Ha nem ügyelünk, csak azon vesszük magunkat észre, hogy egyesek a legelőn a jószágot zavarják, mások meg pl. a bányatelep csilléivel kocsikáznak. Talpon kell tehát lennünk. Ezek számunkra a legnehezebb órák! Először is kijelöljük azt a helyet, amelyről eltávozni nem szabad. Csak így tudjuk őket azután adott jelre összeterelni. Majd elkezdünk velük foglalkozni. Az érdeklődőkkel elnézzük a patak állatvilágát, növényeket és bogarakat gyüjtünk, megfigyeljük a madarak röptét s énekét, távolságokat becsülünk, panoráma-rajzot készítünk. Másokat játékkal szórakoztatunk (football, méta, füles, zsivány-pandúr, rókajáték, harcszerű stb.). A játék sokoldalú legyen, túlsok szabállyal ne nehezítsük meg s végül adjunk alkalmat, hogy a gyermek páratlan leleményessége érvényesülni tudjon. A hangulat fokozására versenyeket is rendezhetünk (futás, súly-
dobás, lovascsata stb.). A tiltott helyeket (zárt erdők, vetések, kaszálás előtt álló mezők) kerüljük s vigyázzunk, nehogy valamiféle kárt csináljunk.
Alkalmas helyen szóljon ajkunkon a dal. Micsoda szép a diáknóta! Hazánkban ezen a téren még rengeteg a teendő. Ha tehetjük, keressük fel a várromokat (kis ünnepélyt is rögtönözhetünk, ének, beszéd, szavalat), térjünk be a falusi templomokba (egyik-másikban feledhetetlen hangulat uralkodik!), nézzük meg a falusi nép ünnepélyeit (búcsú, lakodalom). Mindez kedélyvilágunkat mélyíti, értelmünket tágítja s növeli honszeretetünket.
Ha zord az idő s fedél alá késztet, legyünk résen. Nagyobb tömegben mindig akadnak kevésbbé fegyelmezettek s az ezek után járó megszólásokat a közület és vezetője tartozik zsebrerakni. A legnagyobb fegyelmet kell ilyenkor tartanunk (várótermekben automaták, különféle árusok). A szükséges helyeket (levélszekrény, kút, illemhely) mutassuk meg, nehogy össze-vissza járjanak. A tisztaságra kínosan vigyázzunk. Ugyanez a szigorú mérték az irányadó, ha éjjeli szállásra térünk. Tanyánkra még a sötétség beállta előtt érkezzünk meg s a világoson rendezzük el holminkat. A városba vagy faluba senkit se engedjünk elcsatangolni. A szükséges bevásárlásokat csak a legnagyobb körültekintéssel engedélyezzük. Ilyen utakon különben 2–3 tanár-vezető vesz részt s ezek segítségünkre vannak. Korán térjünk pihenőre, hogy korán kelhessünk. A reggel minden szépsége és pompája a koránkelőké. Márpedig a turisták a szépet kedvelik.
* * *
Leányok kirándulásánál általánosságban szintén a fenti szabályokat tartsuk szem előtt. Mindazonáltal gondolnunk kell arra a különbségre, amely a fiúk és leányok pszichologiája és fizikuma között fennáll és a következőkben erre akarunk kitérni.
Elsősorban felmerül az a kérdés, vajjon való-e egyáltalában a leányoknak a kirándulás, túrázás, hegymászás és minden ezzel járó fáradság, nélkülözés, kényelmetlenség?
Az ősember, aki barlanglakását a tápláló vad fogyta szerint volt kénytelen változtatni, a családját: feleségét, gyermekeit magával vitte, de csak addig, míg a letelepülésre alkalmas menhely kínálkozott. Az asszony aztán otthon maradt és nem vett részt a férfi életveszélyes vadászati vállalkozásában. A föltárt barlangok falain, az eszközökön talált ábrázolások közt az asszony nem szerepel, ami bizonnyal annyit jelent, hogy odahaza látta el a dolgot, tehát az akkori felfogás szerint alárendelt hivatást töltött be. Ezzel az ős vonással mindenben megegyezik a mai primitív vadász- és barangoló életmódú népek szokása. Az asszonyé a munka – a ház körül. Néha elviselhetetlenül súlyos ez a munka, de mindig a ház körül folyik le. Csak ha a férfi
vadászata rosszul sikerült, akkor lát kenyér után az asszony, ami holmi gumók, gyökerek, termések összekeresgéléséből áll.
Az ókorban és ezt követőleg a középkorban is az asszony szintén otthonülő volt és keleten ma is az. Ez – eltekintve egyéb okoktól, amelyekről "A nők és a turistaság" című fejezetben is írtunk – kétségenkívül a női szervezet gyengébb voltából és némely olyan élettani sajátságából ered, amelytől a férfi szervezete mentes. Csak a legújabb korszakban ragadta azután magával a testedzés minden ágában beállott fejlődés a nőt is és a mai felvilágosult kor minden régi előítélettel szakítva kellően igazolta is immár a nők testedzésének üdvös és kívánatos voltát. Mindazonáltal a testi megerőltetések szempontjából a leányok általában véve ma is a fiúk mögött maradnak és ez az, amit semmi körülmények között sem szabad figyelmen kívül hagynunk. De egyébként is nagy körültekintéssel és bölcs mérséklettel kell bírnia annak, aki leányok kirándulásait vezeti. Akár rövidebb, pár órára terjedő kirándulásról, akár nagyobblélekzetű vállalkozásról van szó, azt sokkal nagyobb figyelemmel és mérlegeléssel, körültekintéssel és gondossággal kell elvégezni, mint azt a fiúknál teszi az ember.
Itt is természetesen első helyen áll az előkészítés. Ez nemcsak a tényleges kivitelt, a kirándulás mikénti lebonyolításának előmunkálatait jelenti, hanem azt is, hogy olyan objektumok megtekintésát keressük ki, amelyek nemcsak érdekesek, hanem tanulságosak is. Ebben a tekintetben a leányok máskép kezelendők, mint a fiúk. A fiúk a maguk túláradó tettrevágyásukban a kirándulásokban, azok lefolyásában annyi mozgalmas és érdekes dolgot találnak, hogy maga a mozgás, a menés máris kielégíti őket. A leány a maga passzívabb lelkialkatával inkább a szemlélődésre, mondhatnánk tárgyi és formai szépségekre vágyik. Egy virágzó rét, egy érdekes felhőfoszlány, egy kicsi csobogó patak ezer forrása az élvezetnek. Válogassuk ki tehát terveink közül azokat, amelyeknek értékeit nem küzdéssel, hanem csendes alázatossággal lehet megközelíteni. A leányok érdeklődése igen élénk, hamar fölkelthető, de nehezebben köthető le. Megszerezni nem nagyon nehéz, de megtartani annál inkább. Tehát a tárgyalt anyag természetben való bemutatásánál keressük azokat, amelyek a szín, a forma alapján, a harmonikus szépséggel hatnak. Amikor ezekkel már eléggé felköltöttük az érdeklődést, azután néhány markáns vonással rajzoljuk meg a tárgyi tudásra, tehát a megtartásra szánt részt is.
Fontos azonban az, hogy sohase felejtsük el a leányszervezet gyengébb voltát. Igen ajánlatos csak kisebb vállalkozásokba fogni. A leány a maga lelkesültségében semmit sem tart soknak. Mindenre könnyen vállalkozik, épen azért, mert a túrával járó nehézségeket előre megbecsülni nehezen tudja. A fiú egy vállvonással sokat elbír, az esetleges sokat virtuskodásból is könnyen végzi. A leány összeroppan és a kirándulás minden
értéke kiesik a kezünkből. Csak mérsékelt, könnyű kis utakat szabad összeválogatni. Néhány órára való járás teljesen elegendő. Ez is lassú tempóban, megfelelő pihenéssel történjék.
A kirándulás előkészületei közt igen jelentékeny pontot képez a ruházkodás mikéntjére való kitanítás. Ez sohase fölösleges, még ha igen gyakran rándulunk is ki. A leány igen hajlandó a "csinosság" javára a praktikusságból engedni. Főleg a lábbeli körül van igen sok oktatnivaló, és ez épen a vezető dolga, hogy itt el nem engedhető szigorral járjon el. Az elindulásnál a járásra nem alkalmas lábbelivel rendelkezőket otthon kell hagyni.
Igen fontos dolog a meleg ruha kérdése is. A sok cipeléstől való szabadulniakarás rendesen túlzásba csap át.
Az éjjelezásre is átterjedő kirándulások a legnehezebbek. A fiúknak egy nagy iskolaterem egy kevés szalmával igen jó éjjeli szállásnak számít. Még a legigényesebb fiú is nagyon jól szokta magát érezni az ilyen éjjeli menedékhelyen. A leányoknál az ilyen megoldás teljesen lehetetlen. Még a legszerényebb igényűeknél is. Azért a kirándulás vezetőjére az ilyen kirándulásoknál igen nagy felelősség hárul. De sok munka is. Rendes, jó és tiszta éjjeli szállás kikeresése sok időbe és nagy fáradságba kerül. Természetes és magától értetődő dolog, hogy minden leánykirándulásra legalább is egy felnőtt női kirándulótárs elengedhetetlen. Épen úgy a férfi is. Az úton igen sok olyan dolog merülhet fel, ahol az erélyes férfiú beavatkozására szükség lehet.
Általában igen nehéz minden momentumra kiterjeszkedő sémát adni. De bizonyos, hogy a női kirándulásokat vezetőnek mindig figyelembe kell vennie a női szervezet gyengébb voltát és a női lélek gyengédebb alkatát. Aki erre nem képes, annak női kirándulást rendezni és vezetni nem szabad, mert az jól, harmonikusan alig végződhetik.
* * *
Az iskolai turistaság a legjobban egyesíti a hasznost a kellemessel.
*
Egy nap a szabadban több pihenés, mint kettő az ágyban és több oktatás, mint egy hét az iskolában.
*
Az éles szem az országúton is felfedező lehet.
*
A cserkészet.
A cserkészet minden rendbeli, avagy osztálybeli ifjúságnak önkéntes társadalmi egyesülése. Nem egyszerűen sport- vagy turista-egyesület, nem önképzőkör vagy katonásdi és nemcsak modern jellemnevelő iskola, hanem talán mindezt bizonyos fokig egyesitve oly intézmény, amely megtanít a munka tiszteletére, harmonikussá teszi az ifjúság lelki életét, praktikus irányba tereli az ifjúságban rejlő robinzoni regényességet, de egyúttal kiváltja és fejleszti az ifjúságban rejlő jellemet és képességeket, a kötelességérzettől áthatott becsületességet, végül erős hittel, akarattal előkészíti az ifjúságot egy nemzetének hasznos, jobb és boldogabb életre.
Célja tehát: az ifjúság jellemképző, erkölcsi és gyakorlati irányú nevelése. Előmozdítja az ifjúság testi egészségét s lelki fejlődését, fejleszti a tettrekészséget, az egyéni praktikus és sokoldalú munkakészséget, a leleményességet, a kézügyességet, az önállóságot, a fegyelmet, a szolgálatkész kötelességtudatot, a bátorságot, a lovagiasságot és a hazaszeretetet. Mindez nemcsak az iskolai tanulókra terjed ki, hanem újabban az ipartelepek cserkészcsapatai és a falusi cserkészcsapatok révén a gyárak tanoncaira, illetőleg a falusi földművelő-ifjúságra is, ami által a három társadalmi osztály: a polgárság, az ipari munkásság és a föld népe egy eszmében egyesül; ennek kihatása és következményei szinte beláthatatlanok!
Jellemének alaptétele, hogy a cserkész minden maga elé tűzött célt olybá vesz, mintha mások tűzték volna ki, vagy ha mások bíznak rá feladatot, úgy magáévá teszi, mintha maga tűzte volna ki. A cserkész egymás cselekedetei iránt nem közömbös, figyelemmel kíséri egymás tetteit, minden cserkészt testvérének tekint, s minden cserkészt egyaránt becsül és tisztel;
szolgálatkész, tűr és dolgozik, az elvállalt munkát minden körülmények között, önként, kényszer nélkül, saját lelkének s jobb énjének ösztönzésére teljesíti.
A cserkész arcáról igazi becsületesség, őszinteség s teljes nyiltság tükröződik, mendemondákat nem ad tovább, nem sérteget, ítéletet is csak azokról a tettekről mond, amelyek nyilvánvalóak s melyeket teljesen ismer. Elismeréssel illeti a jó, de helyes érzékkel elítéli a rossz cselekedetet.
A cserkészet alapját tíz törvénye képezi: 1. A cserkész egyeneslelkű s feltétlenül igazat mond. 2. A cserkész híven teljesíti kötelességeit. 3. A cserkész, ahol tud, segít. 4. A cserkész minden cserkészt testvérének tekint. 5. A cserkész másokkal szemben gyöngéd, magával szemben szigorú. 6. A cserkész szereti a természetet, jó az állatokhoz s kíméli a növényeket. 7. A cserkész feljebbvalóinak jó lélekkel s készséggel engedelmeskedik. 8. A cserkész vidám és meggondolt. 9. A cserkész takarékos. 10. A cserkész testben, lélekben tiszta.
Szervezete. Cserkészcsapatokat alakíthatnak iskolák, neveléssel foglalkozó és egyházi vagy állami jóváhagyással működő erkölcsi testületek, ipartelepek (tanoncaik részére), valamint szövetségi helyi megbízottak, ha azok tagjait a Magyar Cserkész Szövetség (röviden MCsSz) igazolja.
Cserkészcsapat alakulásához szükséges: 1. legalább egy őrsre való (6–8) fiú, 2. a Magyar Cserkész Szövetség által igazolt tiszt, 3. a csapat alakulásáért felelősséget vállaló csapat-szervező testület, 4. végül pedig szükséges, hogy a csapatszervező testület rendes tagja legyen a MCsSz-nek.
A cserkészcsapatok tagjai: 1. 12 éven aluliak, ezek mint kis cserkészek, farkaskölykök, koruknak megfelelő munkával foglalkoznak. Cél: a 8–12 éves gyermekeket jó cserkészekké előkészíteni. 2. Cserkészek, akik 12-ik évüket betöltötték, de 18 évnél nem idősebbek. 3. Öreg cserkészek azok, akik 18-ik évüket betöltötték s továbbra is, mint cserkészek, a cserkész-munkában résztvenni óhajtanak. A csapatba való belépéshez szülői beleegyezés szükséges. A csapatmunka őrsi rendszer, vagyis egyéni munka alapján áll. Ezért egy őrsbe 6-nál kevesebb és 8-nál több cserkész nem osztható be.
A végleges felavatást 3 havi próbaidő előzi meg. Az ez idő alatt végzendő anyagot a cserkész-szövetség szabályzata írja körül; ugyanebben vannak szabályozva a próbák, az őrsvezetői és tiszti képesítés anyaga és feltételei is. A próbaidős cserkész a próbák letétele után rendszerint a parancsnok előtt fogadalmat tesz. ("Én ... fogadom, hogy teljesítem kötelességemet, melyekkel Istennek, hazámnak és embertársaimnak tartozom, minden lehetőt megteszek, hogy másokon segítsek, ismerem a cserkésztörvényt és mindenkor megtartom.") Fogadalmat csak a MCsSz által igazolt cserkész-csapat tagjai tehetnek s fogadalmat csakis igazolt, vizsgázott cserkésztiszt vehet ki.
Három, legfeljebb négy őrs képez egy rajt, melyet cserkésztiszt (illetve segédtiszt) vezet. Több raj csapatot alkot, melyet a parancsnok vezet. A csapat áll cserkészekból, segédőrsvezetőkből, őrsvezetőkből, rajvezetőkből, segédtisztből, tisztből (parancsnok), akik közül a csapat parancsnokát, tisztjeit, segédtisztjeit cserkésztiszti képesítéssel bíró egyének közül a csapatszervező testület fejének javaslatára nevezik ki.
A cserkészek jelvénye a magyar koronás liliom, jelszava: "Légy résen!"
A cserkészélet kiemelkedő mozzanatai: a cserkészotthon működése, az őrsi és csapatösszejövetelek, az álló és mozgó táborozás.
A cserkészotthonban kézügyességi munkákat végeznek; ott idomul, edződik az ifjú lelke jövendő hivatásához.
Az őrsi és csapatösszejöveteleken fejlődik ki a cserkészek között a kölcsönös támogatásból, testvéri szeretetből fakadó szép, meleg s bizalmas baráti viszony.
Az álló táborozás, vagyis a nagy nyári táborozás a cserkészet nevelő munkájának egyik leghathatósabb eszköze. A csapat egy alkalmas helyen hosszabb időre letelepszik s a cserkészek ott élik az Isten szabad ege alatt, sátortáborban, a maguk sajátos cserkész-életüket. Mindent maguk végeznek el, maguk főznek, tábortüzeket raknak, maguk rendezik be sátraikban otthonukat, s amidőn mindezzel képzelődő-tehetségük és romantikus hajlamuk kielégítést nyer, egyúttal alkalom nyílik az eleven élettől lüktető összes képességeiknek, munkakészségük, önfegyelmezésük és jellemszilárdságuk harmonikus kiváltására, ami azután arra képesíti a cserkészt, hogy felnőtt korában jellemes, megbízható védelmezője s tartós oszlopa legyen nemzeti ügyünknek.
A mozgótáborozás célja az állótáborozás céljain kívül hazánk vidékeinek megismerése, az önálló látás, megfigyelés elsajátítása, térképkészítés és térképolvasás gyakorlása, terep-, természetrajzi, néprajzi, történeti ismeretek és egyéb mindennapi ismeretek megszerzése. Mozgótáborozáson lehetőleg csak egy-egy őrs vesz részt.
Kétségtelen, hogy a cserkészet és a turistaság bizonyos tekintetben rokon-fogalmak. Ha – különösen a fiatalabb cserkészeknél – hiányzik is a nemes értelemben vett turistáskodással járó ethikai tartalom, ez később, főleg szűkebbkörű vagy magányos kirándulásoknál megjöhet. Bátran mondhatjuk tehát, hogy a cserkészet minden öncélja mellett egyik előkészítő iskolája lehet a turistaságnak is. Ha a cserkészek megjelenése vagy fellépése néha talán nem tűnik fel teljesen rokonszenvesnek, ebből ne általánosítsunk, amint nem ítélhetjük el egyes turisták helytelen viselkedése miatt magát a turistaságot sem, és fogadjuk cserkészeinket szeretettel; bizonyos egyébként, hogy pl. a cserkész-fegyelem igen sok turistánál is kívánatos volna. Tömeges
cserkész-táborozásnál azonban figyelemmel kell lenni a turisták részéről is szem előtt tartandó szabályokra, nevezetesen elhagyatottabb csöndes helyeket, vadászterületeket csak kisebb csapatokban keressenek fel, kerüljék ilyen helyeken a kürtjeleket stb. Ezek a megjegyzések bizonyára fölöslegesek volnának, ha minden cserkészcsapatban megfelelő számú képzett, komoly cserkésztiszt volna.
A mozgalom története. Hazánkban a cserkész-mozgalom 1908-ban indult meg. (Szülőhazájában, Angliában, 1905-ben.) Első harcosai, szervezői s megvalósítói a Budapesti ref. ker. ifj. egyesület (1910), a Regnum Marianum (1911) és a bpesti kegyesrendi főgimnázium (1911) neveihez fűződnek. A magyar cserkész-mozgalomnak hivatalos szerve, a Magyar Cserkész Szövetség 1912-ben alakult meg. Ugyanazon évben a fővárosi tanítók és tanárok létrehozták a Magyar Őrszem szövetséget, de a két szövetség még ugyanazon év őszén "Cserkész-őrszem" név alatt egyesült. E nagyszabású mozgalom kiépítését megakasztotta az eredeti két szövetség ellentétes világfelfogása, főleg pedig az 1914-ben kitört háború. 1918. december hóban újra megalakul a Magyar Cserkész Szövetség, de csak az azt követő szomorú idők elmultával, 1919. őszén kezdődik a fellendülés korszaka. Azóta a cserkész-szövetség ismét hazafias és vallásos alapon irányítja a magyar cserkész-mozgalmat.
* * *
A cserkészet a turistaság hatványozása.
*
A diák-cserkészet a turistaság szakiskolája.
*
Aki szereti a természetet, nem gyűlölheti az embereket és nem lehet önző.
*
A természetben élni ártatlanság; a természettel élni okosság; a természet nélkül élni esztelenség; a természet ellen élni bűn.
*
Értékesebb a szabadság a hegy hátán, mint az arany a hegy gyomrában.
*
A völgyben légy galamb, a hegyen sas.
204
Az Erdeiy címerében jelzett hét várat el lehet pusztítani, de a kultúra ottani szimbolumát, a napot és a holdat nem falhatja fel a címerbeli ökörfej. * Magyarország az államteremtő művészek: a földrajz, a történelem és a nemzeti szellem örök időkre szóló, remekbe alkotott mesterműve. Cseh-Szlovákia, Nagyrománia, Jugoszlávia az országtákoló kontárok: a diplomácia, a gyűlölet és a brutális fajiság magától összeomló vásári fércmunkája. * Karral elfoglaltuk volt a hazát, fejjel nem egészen, lábbal nem. * Magyarország ezer év óta biztos menedékháza volt a négy világtáj vándor néprajának, akiket az éhség vagy az ellenség kiűzött régi hazájukból. A hálás turista-jövevények segítettek lerombolni az azilumot. Keservesen meg fogják bánni, ha majd rájuk zúdul az új égiháború, a világzivatar. * Nem minden hegymögött lakó ultramontán [római]. * Minél távolabb vagyunk az emberektől, annál közelebb vagyunk önmagunkhoz és az Istenhez. * Tiszteld szülődet, a természetet, hogy hosszú életű légy e földön. * A hideg ellen könnyebb védekezni, mint a meleg ellen; az ellenség ellen könnyebb, mint a barát ellen. * Művész hazája a nagyvilág. A mi világunk legyen a magyar haza. * A sárkányok most nem a hegyek barlangjában, hanem a városok bűnbarlangjaiban tanyáznak. * A turista hitbizománya a nagyvilág, ncm lehet kisajátítani vagy megterhelni. * A turistaság fáradozása nem árú, hanem ár. * A turista járása önzetlen. Az önző stréber nem lehet igazi turista.
205
Aki alszik és aki sétál, nem vétkezik. * A vándorösztön nem turistavonás. * Az ifjúság és a tavasz a legtöbb emberből turistát csinál. * A nemesszivű turistának minden nap a gyermekek, a madarak és a fák napja. * A vezető a vezetett szemével szokott látni, a vezetett a vezetőével. Egyik sem igazlátás. * Járatlan utat a jártért el ne hadd. * Hegyi úton kapaszkodjál, de ne az életpályán. * A gyalog-turista nem szokott elkésni. * A sétatúrázás gyönyör, a mérföldróvás robot. * A turistaság célja nem a kimerülés. * A turistaság évelő pünkösdi királyság. * Fáradság nélkül nincs élvező pihenés. * Lassan járj, tovább élvezel! * Karod nem ér tovább, mint lábad. * A forrásból nem aranyserleggel isznak. * A koránkelés meghosszabbítja az életet, a késői lefekvés megrövidíti. * Kis kényelmetlenség fűszere lehet a turistaságnak, nagy kényelmetlenség azonban méreg. * A turistaság célos sétálás. *
206
Nem a milliók teszik a boldog embert, nem a milliométerek a turistát. * A turistaság nem hosszkilométerekből és magasságméterekből áll. * A kilométerfaló a turista karikaturája. * Télen a természet olyan igéző, mint a pongyolában szendergő szép nő. * Az irgalmas nővér a beteget ápolja, a szabad levegő az egészséget. * A turista-egyesület a legbiztosabb nyereségre dolgozó részvény-társaság. Dividendája [osztaléka] az egészség. * Az életbiztosító-társaságoknak minden erővel elő kellene mozdítaniok a turistaságot, amely biztosítja a dividendákat. * A teve a sivatag hajója, a léggömb a levegő tevéje. * A léghajón immár nemcsak légvárakhoz lehet eljutni. * Az északi sark egy úszó jégdarab. Hasonlít némely politikus sarkelveihez. * Ha nem akarsz embergyűlölő lenni, légy emberkerülő. * A nap az utca azon oldalán van, amelyen az árnyék. * Az édes tejben a tejszín kerül felül, a savanyúban a savó. Rendszerint így van a szociális életben is. * Ifjúkoromban a bakon szerettem ülni, hogy szabadon áttekinthessem a vidéket. Előre néztem. Messziről feltűntek a tárgyak bizonytalan körvonalai. Mintha azok közeledtek volna felém, nem én feléjük. Mind határozottubbak, nagyobbak lettek az alakok, a részletek. S mikor már egészen közel voltak, már elérhettem őket, egyszerre eltűntek. Ez az ábrándozás, a remény, az idill korszaka volt. Később háttal szoktam ülni a kocsi haladásának iránya felé. Az útszéli tárgyak hirtelenül élesen, határozottan feltűnnek s azonnal távolodnak, kisebbednek, elmosódnak s végre eltűnnek, beolvadnak a táj tömegébe. Ez a merengés, az emlékezés, az elégia kora. *
207
A turistaság a nőemancipációnak talán egyedüli természetes tere. * Edzett, erős, egészséges turista-nőkre van szükségünk, nem pedig sápadt, vézna tanár- és tisztviselőnőkre. g * A havasok szentélyéből ki van tiltva a fűző és a magassarkú cipő, az uszály és a sinyon, a rizspor és a pirosító. A természet szalónjában nincs helye a divat természetellenes fonákságainak. * Turista-anyának egészséges a gyermeke. * Ha nem akarsz aggszűz lenni, légy turista-nő. * Ne a bálkirálynők, de a turista-leányok közül válassz házastársat. * A bálterem húskirakat, a jégpálya a gráciák versenytere. * Két rokon szív könnyebben talál egymásra a szabad természet ölén, mint a bálterem parketjén. * A szabadban sétálás az érzékek üdítő legeltetése. A zárt helyen virradatig való tánc kergeség. * Turista-társak nem szorulnak házasságközvetítőre. * Ha kirándulsz, ne feledd otthon a hátizsákot és a feleséged. * A turista-házastársak nem sokáig duzzognak. * Olcsó és kényelmes családi kirándulások felüdíthetik a petyhüdt családi életet. * A közös túrázás a házasság erősítője és termékenyítője. * Családi kirándulások orvosolhatják a részben elfajult családi nevelés némely baját. * Öreg szívben fiatal érzelem: téli lombtalan fán fagyöngy. * A borszéki borvíz az ásványvizek koronázatlan királya. *
208
Erdély számos borvize többet ér, mint a pincében szüretelt bor. * Az alkohol és az ózon nem válrokonok. * A magyar étlap végén ott lappang Karlsbad. * Kár, hogy Dr. Hankó nem tudja a borvizet borrá és vízzé analizálni. * Sok orvos borvizet predikál és bort iszik. * A vízesésnél jól esik – a bor. * A korsó a vízhez jár, a turista a korsóhoz. * Nem menet, hanem jövet térj be a kocsmába. * Minden út a korcsmához vezet. * Egy pohár tej a havason többet ér, mint egy palack pezsgő a városban. * A havason még az alkohol is kevésbbé árt. * Kérdezték az avatott turistát: "Mi a legkedvesebb, a bájos vidék, a szép asszony, vagy a jó bor?" Felelé: "Bájos vidéken szép asszonnyal jó bort inni!" * Az igazi turista rajongó, mint a szerelmes és kitartó mint a hű barát. * A bacillus nem hegymászó. * A turista a természet házibarátja. * A rosszul rendezett kirándulást turistakificamodásnak lehetne nevezni. * A turistaság az élvezet vigéce. * Tyúkszemet nem jó sétálni vinni. *
208
A modetn haladás hasonlít az autóhoz: rohamos, másokat elgázoló és bűzös. * Az Isten választott népe a sivatagban való negyven évi turistáskodással szabadult meg az egyiptomi húsosfazekak okozta blazirtságtól. * A kocsi magyar találmány, de a gyalogjárás nem. * A természet szolidul megfizet minden észszerű mozgást: a csillagok kerengését a szférák harmoniájával, a szántóvető forgolódását kenyérrel, a kutató expedicióját tudománnyal, a turista járását-kelését egészséggel és gyönyörűséggel. A vigéc utazásainak azonban nem a természet, hanem a megrendelő adja meg az árát. * 2000 méteren felül a legházsártosabb anyós is megjuhászodik. * Hogy fürdőhelyen az egészségesek is fizessenek gyógydíját, az még kimagyarázható. De hogy a siketek zenedíjat fizessenek, az csak ott okolható meg, ahol a fürdőzenének hajtó hatása van. * Sok magyar ma is olyan, mint Mohamed: azt várja, hogy a hegy jöjjön hozzá. * Az erdélyi magyar nem megy fel a hegyre, de az oláh lejön a völgybe. * Erdély borvize az élet vize, melyet hétfejű sárkány őriz. Fejei: tudatlanság, közömbösség, irigység, könnyelműség, pénztelenség, nagyzolás, külföldieskedés. * Bár annyi turistaösvény volna az erdélyi hegyekben, mint Svájcban hegyi vasút. * Téli munkát adni a székely földmívesnek és téli szezónt a székely fürdőknek: ez lett volna az üdvös székely-akció. * A rumének tengeri-betegségét az orvosok pellagrának nevezik. * Erdély a legszebb lap a természet könyvében. * Erdély valóságos paradicsom lehetne, ha virulna benne a tudás fája. *
210
Hazánkban, az Isten kalapján levő bokrétában, Erdély a legszebb virág. De a kalap nem igen tud róla. * Erdély a világ szanatóriuma lehetett volna, de az erdélyiek nem akartak betegápolók lenni. * Erdély hegyeinek nem a méhében, hanem a csúcsán van Dárius kincse: az egészség. * Erdélyben a nyavalás Európa meggyógyulhatott volna, ha ismerte volna. * Brassó város címere: gyökeres korona. Brassó az erdélyi turistaság koronája. A korona hatalma a földben gyökeredzik. * A Gyilkostó az élet vize lehetne, de nincs hozzá pohár. * A szovátai Medve-tó hideg vízből melegszik. * A rádium és a szovátai Illyés-tó miatt reformálni kellett a kémiát és a fizikát. * A torjai kénbarlang a pokol tornáca, alatta Bálványos fürdő a mennyország pitvara. * Ha a skerisorai jégbarlang Pancsován volná, ott a közmondás szerint megaszalnák. * Valamikor régen egész könyvet írtam a hegyek kultuszáről Erdély népeinél. E kultusz nyomait a hajdankorból fennmaradt mondák és babonák őrzik. Az újkor művelt népeinél nagy közegészségi, társadalmi és gazdasági jelentősége van a hegyek intenzív, tudatos és rendszeres kultuszának. E modern kultúra főbúcsúhelye Erdély lehetett volna s híveinek hiteles anyakönyve az EKE tagjegyzéke. * Az EKE Tündér Ilona kertjének a kulcsára. * Ha valaki ötöl-hatol, az még nem hatásos ötlet. * A természétnek számtalan szellemes ötlete van. A fogékony turista észreveszi és élvezi. De szavakba foglalva olyan tikkadtak, mint a herbariumi virág s olyan banálisak, mint az én turistaötleteim.