X. FEJEZET.
Az óczeán biológiája.
Általános ismeretek. Benthosz, plankton, nekton. – Az élőlények tengeri eredete. Quinton elmélete. – Az élet eloszlása a tengerben. – Partszéli, partvidéki és mélységi régió. – A nagymélységi állatokra ható nyomás, a felpuffadás, Regnard kísérletei. – A hőmérséklet hatása az állatokra. – Műszerek és módszerek. – Felszíni gyüjtések: felszíni hálók és varsák, a plankton gyors megvizsgálására való műszer. – Elő szervezetek gyüjtése adott vízrétegben. Őnműködve záródó mélytengeri hálók, nagy függőleges háló, nagynyílású hálók, a plankton mennyiségi adagolására való háló, a szivattyú módszere. Különböző kotrók és dobvarsák.
Tanulmányoztuk az óczeánok mélységét és kiterjedését, fenekük természetét, a tengervíz fizikai és kémiai tulajdonságait; most át kell térnünk ama megszámlálhatatlan és a végtelenségig változatos lények tanulmányozására, a melyek a tengervízben élnek és kutatnunk kell megélhetésük feltételeit. Manapság elmondhatjuk, hogy élet mindenütt van a tengerben, a partoktól egészen az óczeánok közepéig és a legnagyobb mélységekig és hogy ezt az életet a szervezetükre nézve legalacsonyabb és magasabb lények képviselik.
Mindaz, a mit ma tudunk, felhatalmaz bennünket arra, hogy az életnek tengeri eredetében higyjünk. QUINTON az ő felette érdekes könyvében egész sereg adatot csoportosít, fiziológiai bizonyítékokat, és a belső közegek kémiai elemzését, a legkülönbözőbb állatok vérét és nyirokját és a következő eredményre jut: Az összes élő lényeket vízi lényeknek tekinthetjük, mert valóban normális állapotban az összes sejtek folyadékban élnek; azonkívül ez a folyadék úgy tekinthető, mint többé-kevésbbé higított és többé-kevésbbé módosult tengervíz; bizonyos tekintetben ez az eredeti közeg maradványának tekinthető az összes élő lényekben. QUINTON figyelmeztet bennünket a natriumchlorid bőségére a gerinczesek plazmájában és megmutatja, hogy e só és a plazma többi sói között ugyanaz a mennyiségi viszony van, mint a tengervízben. Emlékeztet arra, hogy a szövetek szerves folyadékaiban ugyanazok a ritka anyagok (vagy legalább azok egyike-másika, mint a jód, árzén stb.) találhatók, mint a tengervízben. Egy szóval QUINTON elmélete szerint tengeri lények vagyunk minden ellenkező
látszat ellenére és sejteink higított, de kevéssé módosult tengervíz-akváriumban élnek.
A tengerben élő állatok két nagy csoportba oszthatók: azok, a melyek rendszerint magán a tenger fenekén élnek és azok, a melyek rendszerint a vízben lebegnek.
Az első osztályt HAECKEL benthosz-nak nevezi, vagyis tengerfenéken élőnek, akár mozdulatlanul él, mint az osztrigák, polipok, akár szabadon, mint az ollótlan rákok és a különböző állatoknak nagy tömege; a fenékhez rögzített algák természetesen a benthoszhoz számítandók. A második osztály magában foglalja mindazokat az állati vagy növényi lényeket, a melyek a vízben úsznak vagy lebegnek egész életükön vagy akár létüknek csak egy részén keresztül; ezeket pelágikusok-nak nevezik. Egyik részük úszó állat, képes ellenállni – legalább bizonyos mértékben – a tengervíz általános mozgásainak és többé-kevésbbé gyorsan mozog egy határozott irányban, mint a halak, czetek stb.; ezeket a nekton név alatt foglaljuk össze; a többi lényeket, állatokat vagy növényeket majdnem önkéntelenül még a leggyöngébb áramok is magukkal viszik: ezeket nevezi HENSEN plankton-nak.
Nem szabad hinnünk, hogy a határok benthosz, nekton és plankton közt egész határozottak és élesek; ettől nagyon távol vagyunk. Nagy számmal vannak az olyan lények, a melyek életük minden szakában a fenékhez vannak rögzítve és a melyek mindig a benthoszhoz tartoznak, de sok olyan lény van, a melyek, ámbár a benthosz-osztályba léptek felnőtt korukban és bele tartoznak életük nagyobb részén át, mint az osztrigák, fejlődésük első fázisaiban tojás, majd lárva alakjában a planktonhoz tartoznak. A növényi és állati benthosz spórái, petéi, lárvái és embriói véghetetlen számban a planktonnak gyakran igen jelentős részét alkotják, különösen a partok közelében; a plankton kizárólag pelágikus lényei szívesebben tartózkodnak a nyílt tengeren. A planktonhoz tartozó lények legnagyobb része igen kicsiny, gyakran éppen mikroszkópos; de számuk oly nagy, hogy a vizek tömegében planktonalakban élő anyag mennyisége messze felülhaladja jelentőségben az oly nagy tengeri állatok jelentőségét, mint a czetfélék.
Természetes sorrendben szemlét tartva a tengeri lények felett, (a mint azt csakhamar meg fogjuk tenni), megállapíthatjuk, hogy
valamennyi, vagy majdnem valamennyi állatcsoport képviselőre akad többé-kevésbbé nagy arányokban és a benthoszban meg a planktonban látni fogjuk az új életmódhoz való legváratlanabb és legérdekesebb alkalmazkodásokat. Most csak annak elmondására szorítkozunk, hogy a plankton nem oszlik el a vizek mélységeiben egyenletesen és hogy a felszíni öv, a melybe a Nap fénye behatol, sokkal gazdagabb a többinél. A növényi plankton kizárólag erre az övre szorul. Nem haladja meg a 350 m. mélységet és legnagyobb kifejlődése 200 m. előtt jelentkezik.
Azonban e vékony felszíni réteg és a nagy mélységek altalaja között hatalmas víztömeg terül el, melyet AGASSIZ tanár eleinte meddőnek tekintett, de a későbbi kutatások, nevezetesen a Valdivia, a Princesse-Alice stb. megmutatták, hogy számos, gyakran új és igen nevezetes állat lakóhelyéül szolgál. Ez a közbenső fauna, melynek több eleme a fenék fölött mélytengeri, vagy mesterszóval batipelágikus faunát alkothat.
Abból hogy a napfény nem teszi lehetségessé a növényi klorofill kifejlődését 200 m.-en túl, következik, hogy e mélység alatt az állatok akár benthikusak, akár pelágikusak, mind húsevők; a tengeri növények létezésének ez a határa összeesik a kontinentális fensíkéval, a melyen túl a mélységi régió terül el. Ezt a régiót általában véve a napfény hiánya, az alacsony hőmérséklet és a vizek nyugalma jellemzi. A sötétség nem mindenütt teljes, még a nagy mélységekben is tanúskodik a halak szemének kifejlődése és látni fogjuk, hogy sok mozgó vagy mozdulatlan állat képes fénykilövellésre.
Magán a tengerfenéken a tengeri élet legbujább a kontinentális fensík övében, ott, a hol a fény, hő, a vizek mozgásai, áramok és tengerjárás a legjobb feltételeket nyujtják az állatok és növények fejlődésére.
E fensík partszéli vidékének azt nevezzük, a mely a szárazföld mellett terül el és a hol a hullámok és felületi áramok mozgása megakadályozza a finom iszapüledékek lerakódását. A tengeri növények vegetácziója itt bőséges és a fauna természetesen sokat változik a szerint, a mint a vidék sziklás, vagy homokos; árapályos, vagy földközi tengerhez tartozik.
Azután következik a partvidéki öv, a hol a vizek a fenéken nyugalomban vannak, a hol növényzet alig található, a hol a
fenéktalaj nagy területeken egyenlő és eleinte parti iszappal, majd a nyílt tenger felé homokkal és kavicscsal van borítva; ez utóbbiban van helye a nagy halászatnak, nevezetesen a gőzhálónak. Természetesen a partvidéki iszap hiányzik oly vidékeken, a hol, mint a Mancheban, az áramok végigsöprik a fenék egész területét.
Ezen a határon túl a mélységi benthosz-fauna jelentékenyen módosul, kevésbbé dús és különösen szegényedik 4000 méteren alul, a hol rendszerint a 3 foknál alacsonyabb hőmérséklet és óriási nyomás uralkodik egyenletes iszapos fenékkel. 1901 augusztus 6-án a Zöld-foki szigetcsoport délnyugati részéii a Princesse-Alice hálóját 6035 méterre eresztették le, vörös agyagos talajra, a hol 2,9° hőmérséklet uralkodott, míg a felszínen 27,4° volt a hőmérséklet. Ez a művelet a Dicrolene-vel rokon halat hozott a felszínre, melynek szemei rendkívüli kicsinységükről nevezetesek; azonkívül egy csapat aktiniát; egy finom, hosszú, görbült csőben lakó gyűrűs férget; 3 új színtelen kígyókarú csillagot; egy, kétségtelenül lebegés közben fogott vörös rákot és egy érdekes tengerí csillagot, a Hyphalaster Parfaiti-t, a melyet a Talisman talált először. Azt hiszem, nem csalódom, ha kijelentem, hogy ez a 6035 méteres mélység a legnagyobb, a melybe egyéb műszer is lehatolt, mint a szondálók és hogy soha hal, kígyókarú, vagy egyéb tengeri csillag nem került elő ennél nagyobb mélységből.
Láttuk, hogy minden 10 m. víz mélységnövekedésre egy légköri, vagyis körülbelül négyzetcentiméterenként egy kg. nyomásnövekedés jut, úgy hogy 6000 m. mélységben minden lényre 600 légköri nyomás hat. Hogyan tudják az ily mélységben élő állatok, mert ilyenek is vannak, elviselni ezt a nyomást? Minduntalan tömegesen merül fel ez a kérdés, a melyre válaszolnunk kell. Minden valószínűség szerint azt kell hinnünk, hogy ezek az állatok abban a mélységben születnek és fejlődnek, a melyben élnek, úgy hogy az első sejttől kezdve a nyomás egyaránt hat belsejökre és külsejökre és a szövetek ugyanannak a hatásnak vannak alávetve alakulásuk mértékében s ez ugyanannyi, mintha semmiféle nyomás sem nehezednék rájuk; mi ugyanabban a helyzetben vagyunk a légköri nyomással szemben. Ha a külső, cm2.-ként egy kg.-nyi nyomást nem ellensúlyozná szöveteink és összes szerveink belsejében ugyanakkora nyomás, akkor összezúzna bennünket az a 17 500 kg.-os
nyomó erő, a mely mindegyikünk testének külső felületére hat. A nyomás nagysága, mely alatt az állat él, nem bír tehát azzal a jelentőséggel, a mit neki tulajdonítani próbáltak. Jelentős csupán ennek a nyomásnak a hirtelen megváltozása, ama nyomáskülönbség folytán, a melyet a test belseje és külseje közt előidéz. Csekély nyomáskülönbségeknek is lehet elég erős hatásuk, ha hirtelen állnak be, mint a léghajón való gyors felszállások esetében; a búvároknak alkalmas lassúsággal kell lemerülniök és még inkább felszállaniok, hogy kikerüljék a hirtelen nyomás-változást és a vele járó halálos baleseteket. Azonban a nyomásváltozásnak ez a jelentősége az esetek szerint nagyon különböző. Míg az embereknél és általában az emlősöknél ez a jelentőség nagy, addig az alsóbbrendű állatoknál sokkal kisebb. REGNARD dr. végzett e tárgyban számos érdekes kísérletet a CAIILLETET-féle hidraulikus sajtóval és egy külön e czélra készült berendezéssel. Azt tapasztalta, hogy az evezőlábú rákok, melyek a planktonban oly bőven fordulnak elő, hirtelen 400 légköri nyomásnak alávetve, a mi megfelel 4000 méter mélységnek, mozdulatlanul és tetszhalottként esnek az őket körülzáró cső fenekére; ha azonban hirtelen a rendes nyomásra kerülnek, pillanat alatt visszanyerik a folyadékban fürgeségüket a nélkül, hogy a legkevésbbé is meglátszanék rajtuk, hogy rosszul érzik magukat. Ha ellenben az igen magas nyomás tovább tart, az állatnak hosszabb időre van szüksége, hogy ismét magához térjen, mert a víztől keresztül áztatott és megdagadt szöveteknek szükségük van arra, hogy megszabaduljanak ettől a folyadékfeleslegtől, különben nem tudják visszanyerni kezdeti állapotukat; egészen addig az állat a lappangó élet állapotában marad, ha ugyan ki nem múlik, a mi szintén megtörténhetik, ha a nyomás elég sokáig tartott. Úgy találták, hogy a szövetek a vízbeszívódás folytán megdagadtak és hogy elemeik kitágultak és egymástól elváltak. Inkább a szövetek beszívódásának másodlagos tüneménye öli meg az állatokat, mint maga a nyomás; egy rák, melynek szöveteit a beszívódás ellen kemény héj vagy pedig vastag chitinréteg óvja, ellenáll egészen 800 atmoszféráig terjedő nyomásnak, míg a hasonló körülményeknek kitett hal kimúlik, megmerevedik és súlyosabbá válik, mint a kísérlet előtt volt. A víznek túlságos bősége úgy, mint hiánya megöli a szöveteket és a lappangó élet állapotára sűlyeszti. 1000 légköri nyomásnak egy óra hosszat
alávetett aktinia holtnak látszik; térfogata megkétszereződik és súlya is az előbbinek majdnem kétszeresére emelkedik; egy légköri nyomású vízbe helyezve visszanyeri rendes térfogatát és 5–6 óra mulva rendesen folytatja életét. Az erjesztő gombák és a baktériumok hasonlóképpen viselkednek.
Ime a nyomás hatása, vagyis az, a mi akkor történnék, ha az említett állatokat hirtelen a fentebb jelölt nyomásoknak megfelelő mélységekbe merítenők.
Mi történik akkor, ha ellenkezőleg a nagy mélységben élő lényeket hirtelen a felszínre hozzuk? Az előbbi kísérletek némelyike mutatja, hogy a nyomás hirtelen csökkenése az állatok legnagyobb részére nem hoz súlyos zavarokat. Mégis kotrások alkalmával a nagy mélységből felhozott állatok mindig, vagy majdnem mindig holtan kerülnek fel. Ilyenkor több ok játszik közre. A halaknál, nevezetesen azoknál, a melyeknek úszóhólyagjuk van, a hirtelen felszállás kiterjedésre készteti a hólyagban foglalt gázt, ez pedig maga előtt nyomja a gyomrot, a mely ekkor a szájon keresztül kiduzzad; azonkívül azt is észleljük, hogy a vér és a szem nedveinek gázai kiszabadulnak és az ebből származó puffadások megmagyarázzák a hirtelen kimúlást; de úgy látszik, mindenek fölött a hőmérsékletkülönbség árt az összes állatoknak, a melyek így elég gyorsan 3–4 fokos hőmérsékletből 20 fokosba, vagy ennél is magasabba jutnak. Megerősíti ezt a véleményt az, hogy azokban a tengerekben, a melyekben a mélységi hőmérséklet keveset különbözik a felületitől, mint a Földközi-tengerben, elég nagy mélységekből élve tudják felhozni és több napon át megőrizni a rákokat, sőt még a czápákat is, a mint az alábbiakban látni fogjuk.
A nyomáscsökkenés eredményei a fajok szerint néha igen különbözők; pl. ugyanaz a háló 4275 méter mélységből (1036. számú állomás) felhozott két halat, melyek közül a Macrurus aequalis pikkelyekkel volt fedve, ellenben a Bathygadus melanobranchus pikkelyei egészen lehullottak.
Igen jól tudjuk, hogy sok állat elhull olyan helyeken, a hol hirtelen hőmérsékletváltozásnak van kitéve, pl. a new-foundlandi-padok mentében és Japán partvidékein a hideg- és melegvizek ingadozási határain, vagy pedig ott, a hol meleg áram hideggel találkozik; sok pelágikus állat pusztul el így a Golf-áram és a
Labrador sarki áram találkozásánál, valamint Galapagostól délre, a hol egy bizonyos mélységben a Pérui-áram nyugati ága és a szomszédos vizek közti hőmérsékletkülöllbség 11 foknál is több. Igen valószínű, hogy a vulkáni kitörések alkalmával a sok hal elpusztulását főképpen a hőmérséklet hirtelen emelkedése okozza.
Ugyancsak a hőmérséklet szabályozza legtöbbször a tengeri állatok mélységi eloszlását és a sarki vidékeken gyakran találhatók csekély mélységekben oly állatfajok, a melyek messze délre csak sokkal nagyobb mélységekben fordulnak elő, a hol azonban a hőmérséklet körülbelül ugyanaz.
A meleg vizek planktonja fajokban változatosabb, mint a hideg vizeké és a mészhéjú formák ott bőviben vannak. A vizeken keresztül a tengerfenékre sülyedő megszámlálhatatlan tetem lehetségessé teszi, hogy az alant élő mélységi fauna nagy kifejlődést érjen el; AGASSIZ megállapította, hogy a Csöndes-óczeán nagy részén a fenék aránylag meddő és igen szegény pelagikus faunának felel meg, míg a Perui-áram útjában, a mely dús planktont hordoz magával, a fenék hasonlóképpen bővelkedik állatokban.
A tengeri hidegvérű állatok saját hőmérséklete ugyanaz mint az állatokat körülvevő közegé, a mint REGNARD mások után, de igen pontos mérések segítségével igazolta. Látni fogjuk, hogy vannak azért nyilvánvaló kivételek is.
Most csak a fentebbi megjegyzésekre szorítkozunk; ezek meg fogják értetni velünk e munka hátralevő részét, most pedig a különböző tengeri állati és növényi lények fogására használt készülékekkel és módszerekkel foglalkozunk.
A biológiai oczeánográfia műszerei és módszerei.
A tengerben élő állatok, bár egyenlőtlenül eloszolva, a víz felszínétől egészen a fenéktalajig, (sőt a talajban magában is) előfordulnak, a víz egész vastagságában, a mely a felszínt a fenéktől elválasztja. A tenger biológiájának teljes ismerete tehát megkívánja, hogy összegyüjtsük és közelről tanulmányozzuk azokat a megszámlálhatatlan fajokat, a melyek a különböző övekben nyüzsögnek. A gyűjtés csakis akkor történhet könnyen, ha oly műszerekkel rendelkezünk, a melyek ez öv és a benne lakó lények természetéhez idomulnak; azok a legtöbbször mikroszkópos szervezetek,
melyeknek tömege a felszíni planktont alkotja, nem foghatók meg ugyanolyan módon, mint a bálnák.
Azoknak a halaknak a fogása, a melyek piaczainkat táplálják és – úgy mint a különböző csoporthoz tartozó állatok partszéli fajai – állandó kereskedelemnek a tárgyai, itt nem tárgyalható, legfeljebb kivételesen és futólagosan. Különben ez egyetlen fejezet, a mely általában tárgyalja a halászat iparát, egy nagy könyvre bővülne; nekünk arra kell szorítkoznunk, hogy röviden ismertessük azokat a közönséges eszközöket, a melyek több-kevesebb módosítás után tudományos kutatásokra elfogadhatók. A többire nézve az olvasónak ama specziális munkákhoz kell fordulnia, a melyek az általános vagy különleges halászatról szólanak.
Mi tehát rövid szemlét fogunk tartani a biológiai óczeánográfia kutatásaiban használatos különböző módszerek és eszközök fölött, a melyekkel az óczeán felszínének, közbenső rétegeinek és fenekének lényeit kifogják. Egyébként meg fogom jelölni azokat a közleményeket, a melyekben szükség esetén az itt nyujthatónál részletesebb leírások találhatók.
A felületi fogásra használatos eszközök. Kézi háló, finom háló stb. A felszínen többé-kevésbbé lassan úszó állatok elfogására, ha a hajó áll, vagy pedig igen lassan halad, hosszú nyél végére erősített kézi háló használható, a mely ugyanolyan szerszám, mint a lepkefogó. A méretek különbözők, úgy a nyél hosszúságára, mint a háló nyílásának és szemeinek nagyságára nézve. A víz fölé többé-kevésbbé magasra emelkedő hajón hosszúnyelű kézi hálókat használnak és általában olyan hálót alkalmaznak, a melynek szemei a lehető legnagyobbak, a mi még az elfogandó állat méreteivel összefér, mert minél nagyobbak a szemek, annál kisebb a víz ellenállása a hálóval szemben és annál gyorsabban lehet kezelni, a mi gyakran igen fontos a sikerre. Egész sorozat különböző kézi hálókkal kell egy hajónak rendelkeznie. A legegyszerűbb eljárás, hogy különböző szemű lepkefogószerű kis hálókat erős vasdrótkarikára kötünk és a drótkarikát nyúlványnyal látjuk el, a melylyel aztán a többé-kevésbbé hosszú, lehetőleg bambusz- vagy esetleg más pálczára erősítjük. Más hálók tüllből készülnek, olyanból, a milyenek a szúnyoghálók készítésére használatosak; ez igen jól használható; mások megint csalánszövetből készülnek, de ez a szövet nem ajánlatos, mert egyszer meg-
nedvesedve nem őrzi meg a szükséges rugalmasságot. Végre a legfinomabb plankton fogására szitaselyem használandó, mely a malomipari czikkek árúsítóinál kapható s a melynek legmagasabb számain cm2.-ként 6000 szem van. A Princesse-Aliceon mindig több különböző kézi háló van előkészítve a fedélzeten, melyek némelyikének a nyele 6 méter hosszú. Fontosabb műszer ez, mint a hogy általában hinni vélik (135. rajz). Sok szolgálatot tesz egy-egy expediczió folyamán. Ha a hajó igen lassan halad, pl. varsát vonva maga után, vagy pedig bármily okból megáll (szondálás stb.), és sok más alkalommal ís, sok érdekes állatot lehet a hajó közelében összefogni és elég gyakran igen ritkákat is. A monacói herczeg a felszínen alvó teknősbékák fogására nagyszemű kézi hálót szokott használni, a melynek nyele 2,30 m., hálója 60 cm. széles, 1 méter hosszú, szemei pedig 3 cm.-esek.
135. rajz. Halászat kézi hálóval csónakból.
A felszínen oly kényes állatok is találhatók, hogy a legfinomabb háló selymével való egyszerű érintkezés is teljesen összeroncsolja őket; ilyenek bizonyos ctenophorák és némely siphonophora. Csakis úgy lehet őket jó állapotban megfogni, ha köz-
vetlenül a tengerben fogjuk őket, nem hálóval, hanem üvegedénynyel a lehető legkényesebben és legügyesebben dolgozva.
Mostanáig egyes, előre meghatározott állatok fogásáról beszéltünk; de ezeken kívül ott van a mikroszkópos plankton lényeinek tömege, melyet a hajóról nem látunk és melyet úgyszólván vaktában kell megfognunk. Ezért, ha a hajó áll, lassan húzzuk a vízben a legfinomabb szitáló selyemből készült kézi hálót, vagy pedig megszűrünk kisebb-nagyobb vízmennyiséget oly módon, hogy a hálót felváltva belemártjuk és visszahúzzuk; ha a hajó elég lassan halad, akkor a háló nyílását olyan alkalmas helyzetben tartjuk, hogy a víz keresztül szivároghasson rajta, de ez az eljárás nem elég eredményes. Jobb külön e czélra készült hálót vontatni; különböző szerkezetűt ajánlanak; valamennyi kerek nyílású és fémgyűrűvel van ellátva, a mely három (ritkán 4) ágú horoggal van a vontató kábelhez erősítve; ilyenek a Challenger finom hálói,a melyeknek szája 25–40 cm. átmérőjű és a zacskója körülbelül négyszer olyan hosszú, mint a nyílás átmérője.
|
136. rajz. A HENSEN-féle háló vázlata. |
Hensen hálója. Az a háló, a melyet legalkalmasabbnak tartunk a finom plankton fogására, nem egyéb, mint a HENSEN függőleges hálójának kicsinyített mintája, a mely a következő módon van szerkesztve (136. rajz): két erős réz- vagy vasgyűrű (ab 14 cm. és cd 40 cm. átmérőjű) hajlékony gyapot- vagy vászonborítékkal van összekötve, a mely szoros, erős és vízhatlan. A két kör ab, cd 15 cm. távolságra állnak egymástól. Az egész háló a 20 cm. csapos edénynyel együtt, körülbelül 1,10 méter hosszú. A cdef rész 75 cm. hosszú, a legfinomabb szitaselyemből készült zacskó |
a vége a hengeralakú kis bronzedényhez (f) van erősítve. Ez az edény a R csappal van ellátva és ebben gyűlik össze a fogás eredménye; e henger falain szitaselyemmel elzárt széles ablakok vannak, a melyeken keresztül a víz beszivároghat. A kis nyíláshoz képest nagy szivárgó felület folytán a szivárgás könnyen megy.
Ha a hálót csekély sebességgel, véleményünk szerint óránként 2–3 km.-rel, elég hosszú ideig húztuk, akkor felhúzzuk; a tapasztalat mutatja meg az alkalmas sebességet. Gondot kell fordítani arra, hogy igen csekély sebességgel kezdjük, a mit azután lassanként növelünk. Miután a hálóból a vizet kieresztettük, tartalmát a csap kinyitásával kiürítjük és az összegyüjtött anyagot azután egy edényben megvizsgáljuk, vagy pedig alkoholban, formolban vagy bármely más konzerváló folyadékban eltartjuk.
|
Az Albatross tökéletesített felszíni hálója. A 137. rajz egyszerű vizsgálata megérteti velünk ennek a TANNER-től (1897) leírt hálónak működését és szerkezetét. A háló bejáratát alkotó vasgyűrű átmérője körülbelül 1,50 méter, a háló hossza 3 méter, a szemeké 12 milliméter, a háló szűkülő bejárata (vörcsöke) 1,50 méter hosszú. A zsákalakú háló utolsó része belül szunyoghálóval van bélelve és az alját egyszerűen zsineggel kötjük be; magától érthető, hogy ehhez is erősíthetünk bármilyen edényt, csak úgy, mint a többihez. Ez az aránylag igen nagyszemű háló 4 zsineghez van kötve és nyílásának közepére igen finom selyemből készült közönséges sűrű háló van erősítve, melynek hosszúsága 50, nyílásának átmérője 30 cm. (az előbbi méret igen csekély). Ez a kis háló a mikroszkópos plankton gyűjtésére való. Az egész körülbelül óránkénti két mérföld (3,7 km.) sebességgel vontatandó. |
137. rajz. Az ALBATROSS tökéletesített felszíni hálója. |
Felszíni varsa. (138. rajz.) Az 1887-iki expedíczió folyamán – írja ALBERT monacói herczeg – bevezettem annak a
138. rajz. A monacói herczeg felszíni varsája.
hálónak a használatát, a melyet felszíni varsának nevezek, mert a felszínen úszó, vagy kevéssel alatta lebegő tárgyakat gyűjti össze ugyanúgy, minta közönséges halász-varsa a fenéken levő, vagy pedig az első iszaprétegekbe fúródott tárgyakat. Ez a szerszám nagyjában úgy van szerkesztve, mint a vidra-fogónak nevezett angol varsa. Két szárny, mely oldalt a nyílás közelében a háló testéhez csatlakozik, növeli egész hosszúságával a söpört felületet. E szárnyak mindegyike falemezben végződik, mely oly módon van megterhelve, hogy mindig az élén úszik és a vontatókábelhez van erősítve belső felületén, kevéssel a súlypontja mögött. E berendezés folytán a kábelre gyakorolt húzás alkalmával a lemezek egymástól távolodni és ezzel a hálót kinyitni igyekeznek. A nyílás előtt és alatt egy kötény terül el bizonyos hajlással, hogy megnehezítse a szerszám közeledésétől meglepett állatoknak lefelé való visszavonulását és egy vörcsök véglegesen visszatartja őket, a mint túl vannak rajta.
A háló czinkvödörben végződik, a mely könnyen lekapcsolható a DEGUERNE-féle szuronyokon használatos rögzítés folytán. Ez a vödör maga is el lehet látva vörcsökkel.
A háló végére selyemzacskó is erősíthető, a melyet fémváz tart mereven, például hengeralakban és a mely czinkvödörbe merül, a hol a legfinomabb szitaselyemből készült hengeres zacskó körül a víz szabadon keringhet.
Az Hirondelle-en alkalmazott felszíni varsa főbb méretei voltak: 7 méter a nyílás a szárnyakkal együtt és 4,30 m. a mélység. A szárnyak a legfinomabb fajtájú szárdinia-hálóból készültek. A háló teste több különböző selyemszövet-szakaszból állott, a melynek szemei mindinkább finomodtak, a mint az egésznek végén levő vödörhöz közeledtek; ily módon nagyban csökkenthető a háló ellenállása. A hálót egyébként a vödröt a falemezekhez kötő zsinórzat tartja össze.
A pornak és különböző tárgyaknak a hálóba való behatolását elkerülendő – a mi nem maradna el, ha a hálót a hajó barázdáiban vontatnák a kábelt – távol tartják a hajótól egy több méter hosszú rúd vagy egy kisebb árbocz segítségével.
A felszíni varsának vízbe bocsátására a következő módot látom a legegyszerűbbnek és leghasznosabbnak. A hálót először a fedélzetre terítjük a hajó hátsó része felé a hajó hosszirányában és
oly módon készítjük el, hogy minden rendben legyen s a nyílás felső részét szegélyező parafák felül legyenek; miután ez megvan, megállítjuk a gépet és mikor a sebesség elég csekély, például egy vagy két csomó, akkor a hálót a hajó hátsó részén keresztül a vízbe bocsátjuk a vödörrel kezdve, azután a hálót magát, a szárnyakat és végre a két lemezt egyszerre; meggyőződünk róla, hogy minden rendben van és akkor megeresztjük a köteléket. Ily módon nem koczkáztatjuk meg azt, hogy a csavar elkapja a hálót és csak a mikor a kábelt már legombolyítottuk és a háló már jó helyzetben van, akkor járatjuk újra a csavart, hogy növeljük a vontatás sebességét.
Mások helyesebbnek tartják a varsát a hajó egyik oldalára dobni és a lemezeket egymásután magukra hagyni. Ez a művelet nehezebb, különösen éjjel, pedig általában éjjel használják a felszíni varsát, mert ilyenkor a gyüjtés dúsabb és gazdagabb, mint nappal; ez jól ismert tapasztalat.
A Princesse-Alice-on nagyobb méretű felszíni varsákat alkalmaztak; míg például az Hirondelle varsájának szárnyai 3,75 m hosszúak voltak, az újabbaknak hosszúsága 4,70 m.
Hensen vízszintes hálói. HENSEN *) különböző kísérleteket végzett a hálónak teljes sebességgel való vontatására, megszorítva a bejárat területét és megnagyítva a szűrő részt. Az egyik alaknál a finom háló majdnem vízhatlan szövettel bélelt vesszőkosárba volt zárva, úgy hogy a szűrőfelületre ható belső és külső nyomás keveset különbözött, minthogy a szövettel bélelt kosár alig eresztette át a vizet. Ugyanezt az elvet alkalmazta BUCHET az ő készülékére.
Egy másik hálóban, a melyet ő vízszintes hengernek nevez, HENSEN 1,80 m. hosszú és 35 cm. átmérőjű hengerben igen finom selyemből készült, körülbelül 3 m. köbtartalmú hengeres hálót helyezett el, melyet alkalmas módon hosszában összehajtott; vízszintes átmetszetben a háló mint hatágú üres csillag tűnik fel, melyet ebben a helyzetben hat egyenlő, a henger tengelyével párhuzamos és a henger mindegyik szélét határoló foglalathoz erősített cső tart meg ebben a helyzetben. A henger külső falán széles kivágások vannak, hogy a megszűrt víz kifolyhasson; ez
*) HENSEN Methodik etc. 1895.
a víz a készülék elülső végén hatol be. E háló csak felszíni tengeri halászatokra alkalmazható, de minden sebességnél használható, ha a bejárat nyílását megszűkítik azokkal a többé-kevésbbé széles gyűrűkkel, a melyek erre a czélra a hajó sebessége szerint odaerősítendők.
A vízszintes hengert a Siboga expediczió használta.
Buchet hálója és planktonmétere. BUCHET igen elmés készüléke a szerző szerint, a kitől a leírást átvesszük, lehetségessé teszi a plankton gyűjtését bármily hajón, bármily sebesség mellett anélkül, hogy ez utóbbit érezhetően módosítaná.
139. rajz. A BUCHET-féle háló átmetszete.
A 139. rajz mutatja a műszer hosszanti keresztmetszetét. A orsó-formájú paraffinozott fából készült tömeg, melynek elülső G kapcsához van erősítve a vontatókábel. A faorsó hátulsó része a B aczélbádog csonkakúpba illik bele, a melynek felülete párhuzamos az orsóéval és 22 milliméternyi köz választja el tőle. Egy másik, ugyancsak aczélbádog C csonkakúp borítja az elsőt. A faorsón áthaladó vaspálcza hátulsó végére van erősítve egy csavartok segítségével a H csonkakúp, melynek belsejéből az I henger nyúlik ki; ez utóbbinak 56 milliméteres átmérője kisebb, mint a hálóé és maga a henger a J gyűrű köré erősített N háló szűrőzsebébe hatol bele. A háló egy csőtokban végződő edénybe torkollik, a melyen keresztül a halászat után a háló tartalma könnyen kiönthető. A H csonkakúp nagyobbik alapja 4 cm.-nyire van az N háló J nyílásától. A háló szitaselyemből készül. Az aczélbádogból készült M henger K és K' gyűrűk között nyílik a D' csuklóval. Az L nyomó-csavar pedig arra való, hogy a készülék két részét mereven összekapcsolja. Három D aczélpálcza köti össze az E külső gyűrűn keresztül az A tömeget a K gyűrűvel. A P mozgékony szűkítőcsőben
végződik az M burok; tetszés szerint különböző átmérőjű szűkítő-csövek erősíthetők rája. A szívalakú Q lemez (itt átmetszetben látható) kormány gyanánt működik, hogy a készüléket halászat közben vízszintesen tartsa.
A mikor a műszer elő van készítve és készen áll a vízbeeresztésre, lebocsátják a vontatókötelet egy erős rúd végére erősített csigán keresztül, hogy távol tartsák a hálót a hajótól és a hajótól hasított vízbarázdákon kívül húzzák végig.
A víz, miután végigcsúszott az A faorsón, a H csonkakúpha ütközik, a mely sebességének egy részét elveszi és azután gyűrű-alakú réteg alakjában hatol be a N hálóba az I henger jelenléte folytán. A víz keresztülmegy a hálón és csak a T szűkítő csövön keresztül tud távozni. A N háló és a M burok között kompenzáló nyomás keletkezik, a mely a hajó sebességével növekszik úgy, hogy a kényes szervezetek nem zúzódnak össze a hálón. A halászat végeztével a készülék függőlegesen kerül vissza a hajóra (140. rajz); kibocsátják belőle a vizet a K és K' gyűrűk közt, kinyitják a
140. rajz. BUCHET hálója felhúzás után.
készüléket és kihúzzák belőle a hálót, a mely a J körhöz van erősítve. Gyorsan meg lehet tanulni, hogy melyik az az átmérő, szűkítő cső és vontató kötélhossz, a mely legjobban megfelel a hajó sebességének.
A BUCHET-féle háló igen jó állapotban hozza fel az állatokat; a Princesse-Alice-on használták egészen óránkénti 10 mértföldnyi sebességig; de ki kell jelentenem, hogy a felszíni halászatoknál a finom kis hálóval helyettesítettük, a melynek használata sokkal könnyebb és a mely igen jó eredményeket ad. A monacói herczegtől használt BUCHET-féle készülék 1,50 méter hosszú; közepes átmérője 20 cm., súlya 22 kg.
BUCHET némileg módosította műszerét, hogy lehetségessé tegye a plankton kvantitativ mérését egy számláló hozzáadásával, a mely feljegyezné annak a víznek a mennyiségét, a mely egy
bizonyos idő alatt keresztülment a hálón, míg másrészt a hajón megmérik az eközben gyűjtött planktont.
Ebben az alakban, a mely rézből és bronzból készült, az A orsó fémből van és három rekeszre oszlik; ezek belsejében egyegy nehezék helyezhető el, a melynek súlya változó lehet aszerint, hogy mily mélységben akarjuk működtetni a készüléket.
Szűk kis finom háló a nagysebességű tengeri halászat czéljaira. Ez nem egyéb, mint a legfinomabb szitáló selyemből készült kicsiny háló.
A nyílást egy vasból vagy rézből készült 60–65 mm. belső átmérőjű gyűrű alkotja; e köré van varrva a háló vászonszegélye és erre van erősítve az a két vagy három vasból készült, körülbelul 2 mm. vastag pálcza, a melyek a vontatókötél tartására egy kapocsban vannak egyesítve. A háló egyik része a bcdf erős vászonból készült darab (141. rajz), mely a selyemből készült dfgi szűrőrészhez van kötve; ez utóbbi a gijk hajlékony pamutcsőben végződik, melyet egyszerű zsinegcsomó zár el. A 141. rajzon látható vázlat megadja a hasonló háló készítéséhez szükséges méreteket, számba véve azt, hogy a bc, df, gi, jk nem átmérők, hanem fél kerületei e különböző metszeteknek (ae=120 mm.; eh=450 mm.; ho=40 mm.; bc félkerület = 95 mm.; df félkerület = 175 mm.; gi és jk félkerület 50 mm).
|
141. rajz. Vékony finom háló vázlata. |
142. rajz. Vékony finom háló. |
A háló vontatására legalkalmasabb az 50– 60 méter hosszú loggkötél, mely nem csavarodik; a vége erős csatot fog hordani, melynek segítségével a hálót épp oly könnyen lehet a kötélhez erősíteni, mint levenni. Azonkívül egy méternyire a csattól a kötélre szilárdan rá van erősítve egy 1–1,5 kg.-os ólomsúly, úgy megnyujtva, hogy a mennyire csak lehet, a kötélre símuljon; a csat előtt két méterrel általában szintén jó lesz hasonló súlyt alkalmazni. A 141. és 142. rajzon látható maga a háló.
A háló alsó nyílását közönséges zsinegcsomó zárja be és így a háló egyszerűen a vízbe dobható; a hajó sebessége meg a tenger állapota szerint utána eresztik a kötelet egészen addig, a míg a háló úgy követi a hajót, hogy a vízből nem emelkedik ki. A plankton valószínű bősége szerint váltakozó időköz után, a mely 10 percz és egy óra között lehet, kihúzzák a hálót, kicsurgatják belőle a vizet, kioldják a csomót, jól kitágítják az alsó nyílást, a melyet széles szájú, elég magas edénybe merítenek. Az
edény kétharmad részig van megtöltve, 3% alkoholt vagy formolt tartalmazó tengervízzel. A parafával bedugott, majdnem hengeres, 125–130 mm. nyakas üvegek igen jól megfelelnek. A folyadék megnyugvása és feleslegének leöntése után a maradékot kisebb üvegbe öntik át. Közönséges fekete czeruzával átírt czédulát a kelet, óra, hely stb. megjelölésével egyenesen a folyadékba helyeznek, a halászat eredményével együtt; ily módon a czédula sem el nem veszhet, sem le nem válhat.
Egyetlen személy könnyen eresztheti vízbe és húzhatja ki ezt a hálót, a mely kevéssé költséges és igen kielégítő eredményeket szolgáltat.
Jó, ha több ilyen háló van kéznél, ha szabályosan akarjuk végezni a halászatot, mert egyik-másik elromolhat; mindegyik halászat után a hálót hátul nyitva kell vontatni egy perczig, hogy ezzel kimossuk és időről-időre édesvízzel kisúroljuk. Több halászat után a háló kevésbbé jól szűr és ilyenkor jó kicserélni; az, hogy
hány halászatra használható, függ a sebességtől és a vontatás időtartamából. A Princesse-Alice-on a hálót akkor cserélték ki mikor már összesen körülbelül 20 órán keresztül működött óránként 13–18 km. sebességgel.
Az a sebesség, a melylyel ez a háló vontatható, ellensúlyozza nyílásának kicsiny voltát és lehetségessé teszi elég fürge állatok elfogását, olyanokét, mint a mysidák, sőt mint a kis cephalopodák és apró halak. Az éjjeli halászatok különösen érdekesek és sok olyan alak birtokába juttatnak, a milyeneket a nappali halászat vagy sokkal ritkábban, vagy egyáltalában nem szolgáltat.
Ezt a hálót 1903 szeptember 11-én használtam első ízben, 18 km.-es sebességgel, hullámos és mozgalmas tengeren. Akkor is jól működik, a mikor a tengert nagy tajtékzó hullámok borítják.
Nagyjában ez a készülék nem egyéb, mint a közönséges finom háló, annyira módosítva, hogy nagy sebességgel vontatható legyen. Gyakran alkalmaztak hasonló hálót a Challengeren de igen csekély sebességgel, a melynél nagyobbat a legalább 25 cm.-es átmérő miatt nem lehett alkalmazni. 1904 szeptember 1-én a Discovery és a Princesse-Alice egyidőben tartózkodván Ponta-Delgadán, az Azorok között, a két expedíczió tagjainak szerencséjük volt kölcsönösen ismeretséget kötni; HODGSON, az angol expedíczió természettudósa, miközben beszéltem neki a finom szűk hálóról és mutogattam neki a vele elért gyüjtéseket, tudtomra adta, hogy ő is használt a Discovery hajózása alatt hasonló hálót, de nagyobb nyílásút, a mi kisebb sebességnek felel meg, mint a hogy a Princesse-Alice járt. A nyílásnak annál kisebbnek és a szűrőfelületnek aránylag annál nagyobbnak kell lenni, minél nagyobb a sebesség.
Azért időzök oly sokat ez oly egyszerű és oly kényelmesen kezelhető háló tárgyalásánál, mert meg akarom mutatni, hogy mily könnyen gyüjthet akárki felszíni planktont és hogy mily csekély eszközökkel lehet néha szolgálatot tenni a tudománynak. Hasonló halászatok sorozatai, ha kevéssé ismert tengereken (vagyis a tengerek legnagyobb részén) különböző évszakokban utazások közben végeztetnének, nagyon értékesek volnának.
A plankton gyors megvizsgálására való berendezés. A planktont gyűjtés után rendszerint azonnal meg akarjuk nagyjában vizsgálni; ez pedig nem könnyű dolog a hajón levő rendes körülmények
között. Ha általában elmondhatni, hogy a laboratóriumi munka fáradságos, különösen igaz ez a meleg vidékeken és még nagyobb mértékben akkor, ha szükség van a mikroszkóp vagy állványra szerelt nagyító használatára. Oly készüléket kerestem, a melynek segítségével a hajó fedélzetén, a szabad levegőn, napfénynél el lehet végezni kényelmesen a finom szűk hálóval gyüjtött plankton vizsgálatát. Ezt a czélomat el is értem oly módon, hogy az eredményt egészen kielégítőnek látom, még a hajó ingása közben is, a mely minden más eljárásról való lemondásra kényszeríti az embert.
Az elfogadott berendezés elve a következő: a gyűjtött anyagot párhuzamos üvegfalakkal ellátott, folyadékkal tökéletesen megtelt, minden légbuboréktól mentes dobozba zárjuk; a plankton e doboznak alsó felületére üllepszik és oly nagyítóval vizsgálható, a melynek tengelye vízszintes. A nagyító derékszögű prizmában végződik, a melynek egyik befogó felülete vízszintes és párhuzamos az üvegdoboz alsó felületével és ez alatt van elhelyezve úgy, hogy a doboz fenekére rakódott tárgyak képét a nagyítóba küldi. A doboz jobbról balra és balról jobbra csúszhat; másrészt BRUCKE prizmás nagyítója előlről hátra és hátulról előre csúszhat; e két mozgás összetétele lehetségessé teszi a doboz egész fenekének átvizsgálását a beállítás megváltoztatása nélkül. Az egész berendezés egy tartóra van erősítve, a mely szilárdan és oly magassagban rögzíthető meg, a milyen éppen az észlelőnek megfelel. A 143. rajzon látható a műszer a tartóján; a 144. rajz mutatja
143. rajz. Berendezés a plankton gyors megvizsgálására.
144. rajz. A plankton gyors megvizsgálására való készülék (sztereoszkópos kép).
magát a műszert*) és a 145. rajz az észlelőt, a mint a gyűjteményt vizsgálja.
145. rajz. Észlelés közben.
Az üvegdoboz foglalatba van szorítva; ennek az a része, mely a nyílásnak felel meg, a belső részszel görbített csövön át közlekedik, a mely ennek a palaczkfélének a nyakát alkotja és a melyen keresztül be lehet önteni a gyűjteményt, akár alkoholban, formolban vagy tengervízben van, az élő állatokkal együtt; teljesen megtöltjük az edényt, kiszorítva belőle a csövön keresztül az utolsó léghólyagokat. Nincs egyéb hátra, minthogy a telt dobozt tartójára helyezzük és hozzáfogjunk a vizsgálathoz.**) Élvezetes órákat töltöttem így el a yacht hátsó fedélzetén kényelmesen elrendezkedve, az erős hajóingás ellenére, hogy a még élő felszíni
*) Jól megvizsgálható kézi sztereoszkóppal.
**) Nem bocsátkozhatom az eszköz szerkezetének részleteibe: l. erre idézve idevágó dolgozatomat a Bulletin du Musée océanographique de Monaco 52. számában (1905).
planktont vizsgálgassam és megcsodáljam útitársaimmal együtt a gyors és lassú mozgásokat, a kecses vagy esetlen alakokat, a legkülönbözőbb és legélénkebb színeket vagy a szintelen és kristályos átlátszóságot az alsó lények, algák vagy állatok nagy tömegénél, melyek ezt a planktont alkotják. Oly látvány ez, a melyet soha meg nem ún az ember.
A közbeneső rétegek kutatására való szerszámok.
A tenger feneke és felszíne közé eső rétegek faunájának és flórájának ismerete oly tanulmányi tárgy, a melyet alig kezdtek el komolyan a Challenger-expediczió előtt. E hajón megelégedtek azzal, hogy lemerítettek és különböző mélységekben vontattak olyan finom kis hálót, a milyet leírtunk a felszíni halászat tárgyalása alkalmával és a hajó sebessége szerint alkalmasan megterhelték; ezeket a hálókat kotró kötelére, vagy a kotró, esetleg a rudas varsa oldalára is reáerősítették.
Természetesen nem tudhatták, hogy milyen mélységből kerültek elő az összegyüjtött állatok. Rendkívül fontos annak ismerete, hogy vannak-e lények a közbeneső rétegekben és ha igen, ismerni kell függőleges eloszlásukat a felszín és a fenék közti különböző övekben. A kisebb-nagyobb mélységre lemerített különböző hálók már felhoztak olyan szervezeteket, a milyeneket sohasem találtak a felületen. Vannak tehát pelagikus állatok a mélységben, vagyis batipelagikusok; de kétségek maradtak, sőt a vízben, felhúzás közben a hálóba került állatok jelentékeny részét egészen a legújabb időkig a fenéken élőknek gondolták. E tárgyban pontos ismereteket csakis oly műszerekkel érhetünk el, a melyek lehetségessé teszik az állatok összegyűjtését a felső vagy alsó rétegek lakóival való összekeverés nélkül. Egy szóval oly hálót kell használni, a mely csak egy meghatározott mélységben nyílik ki, ugyanezen mélységben be is záródik, miután ott működött és mielőtt a felszínre emelkednék; vagy olyat, a mely határozott mélységben kinyitva egy bizonyos függőleges út mentén a vizet szűrve felszáll, azután bezárul, még mielőtt felszállását bevégezte volna. E nehéz feladat használható megoldása az eljárásoknak egész tömegét idézte fel, melyek gyakran igen elmések és a melyeket főbb vonásaikban érdekes tanulmányozni. Az idevágó önműködő nyílású és záródású műszereket a "batipelagikus hálók" általános névvel jelöljük.
Nem írhatjuk le az összes javasolt készülékeket. Elvégre sokan csak jelentéktelen részletekben különböznek egymástól; mások nem végezték el a próbájukat kielégítő eredménynyel és úgyszólván halva születtek; végre vannak olyanok, a melyek nem felelnek meg kellőképpen az ilynemű műszerekkel szemben felállított követelményeknek.
Mellőzzük: TURBYNE hálóját*), mely nem egyéb, mint közönséges finom háló, melyet egy kötél segítségével felhúzás előtt beköthetünk; hibája, hogy nyitva száll le és a kezelése két zsineget igényel, a mi mindig kerülendő, mert a két zsineg zavarhatja egymást; PAVESI hálóját**), mely csukottan száll alá, melyet a kívánt mélységben futósúly segítségével nyitnak ki és a mely nyitva emelkedik fel, a mi még kedvezőtlenebb, mint a nyitva leszállás; POUCHET és CHABRY hálóját***), mely olyan körre van szerelve, a melynek két fele függőleges átmérő körül forog; mikor ezek egymásra hajlanak, az indulási helyzetben, a nyílás zárva van; egy első futósúly kiszabadít egy rugót, mely kinyitja a két félkört, vagyis kinyitja a hálót a halászathoz; a második futósúly bezárja. Úgy látszik, ez a készülék sohasem működött, sőt meg sem szerkesztették.
Óczeánográfiai kutatásainak kezdete óta a monacói herczeg****) élénken foglalkozott a batipelágikus faunával. 1886-ban kipróbált egy hálót, a melynek elve PAVESI paviai tanártól származik; a Pavesi-féle háló csukva szállt alá és nyitva emelkedett fel; DE GUERNE*****) úgy módosította, hogy csukva szálljon alá és csukva emelkedjék fel, miután a halászat elvégződött. A háló nyílását két félkör alkotja. Ezek egymásra tudtak hajolni egy fémtengely (átmérő) körül és ugyane körül volt csavarva egy hatalmas rúgó, a mely a két felet erősen egymáshoz nyomni, vagyis a műszert bezárni igyekszik. A DUMAIGE-féle háló csekély módosítása a DE GUERNE-félének. Mind a kettőben az első futósúly szétválasztja
*) The scottish marine station for scientific research; its work and prospects. Edinburgh, 1885.
**) Atti della Società Venet. Trent. Padova VIII. k. (1883).
***) Comptes rendus de la Société de Biologie, 1887. okt. 29.
****) Albert, monacói herczeg, Recherche des animaux marins, Congrès international de zoologie, Paris, 1889, 140, 141. l.
*****) La Nature, 1890 június 21, 42–44. l.
a kívánt mélységig egymásra hajlott két félkört úgy, hogy a kört a halászat tartama alatt egészen nyitva tartja. Azután egy második futósúly érkezik, hogy a rugót fölszabadítsa és ezáltal bezárhassa a hálót, ismét egymásra hagyva a két félkört.
A monacói herczeg, a ki 1880-ban és 1887-ben kipróbálta e műszereket, kénytelen volt lemondani róluk a futósúlyok megbízhatatlan működése miatt és azon megállapított tény miatt, hogy a két félkör nem a kívánt időben hajlik egymásra, hanem néha csak akkor, a mikor a háló már kijött a vízből.
Csak futólag fogjuk jelezni VIGUIER dr. hálóját; ennek kinyitását és bezárását kis elektromótor végzi, a mely akkor jön működésbe, a mikor egy meghatározott mélységre beállított manométer az elektromos érintkezést létesíti. Elegendő lesz ehhez hozzátenni, hogy ez a műszer nem készült el és ebből az olvasó meg fogja érteni, hogy miért nem időzünk mellette tovább; csak az elmélete csábító.
Az önműködő nyílású és záródású készülékeken kívül a közbenső rétegek kutatására rendelt szerszámok sorába iktatjuk még azokat a különös gépezettel el nem látott egyszerű hálókat is, a melyek éppen az adott vízrétegben való halászatra vannak szánva. Ilyenek HENSEN függőleges hálói, köztük a nagy nyílású stb. Természetesen a közönségesen felszíni halászatra alkalmazott hálók nagyrésze éppen úgy alkalmazható a mélységi kutatásokra, a melyeknek czéljaira könnyen átalakítható, úgy mint a legutóbb idézettek.
A különböző műszerek, melyeket az alábbiakban le fogunk írni és a melyek magán a fenéken, vagy pedig a talaj felső rétegeiben élő állatok fogására valók, sokkal eredményesebben használhatók a közbenső vizek kutatására és a varsák gyakran hoznak fel állatokat ezekből a rétegekből. Egészen a horogig nincsen olyan szerszám, a mely fel ne hozna batipelágikus állatokat, pl. a fogukkal felakadt halakat! Még tovább is mehetünk: azt mondhatjuk, hogy jelenleg az érdeklődés főképpen az aránylag nagy, vagy éppen az igen nagy termetű lények felé irányul, a melyek a vízben lebegve élnek és egészen mostanáig minden fogási kísérletünkből kiszabadultak. Nevezetesen a nagy cephalopodákról [polipokról] akarok beszélni. Nos, valószínű, hogy a lemezes vagy felszíni varsákhoz hasonló nagy hálók segítségével, de úgy, hogy
gyorsan vontatjuk őket adott mélységben, sikerülni fog a megfogásuk, a nélkül, hogy kénytelenek lennénk őket a busaszöketők [ámbráscetek] vagy más czetfélék gyomrában keresni, a hol ugyancsak el vannak torzulva. Lehetséges, hogy a vízben rögzített dobvarsáknak szintén meglesz a maguk eredménye. A monacói herczeg előzetes kísérleteket végzett e két különböző irányban. A közbenső dobvarsák semmit sem hoztak fel, míg a lemezes varsa elfogott a vízben lebegő két nevezetes és valószínűleg új cephalopodát.
Másrészt más úton is igen becses ismertekhez juthatunk, a melyek nagy számuk által megbízható adatokat is fognak szolgáltatni a közbenső rétegek faunája és e fauna különböző nivóbeli elemeinek ismeretére nézve. Erre a czélra az a módszer is elegendő a melyet bizonyos értelemben fokozatos megfigyelésnek nevezhetünk, a mit egyszerű függőleges hálóval végezhetünk. Tegyük fel, hogy adott helyen, a hol a mélység pl. 5000 m., 500 m.-es függőleges hálót eresztettünk le, azután felhúztuk és miután az első rétegből felhozott planktont kivettük belőle,. 1000 m.-nyire, majd egymásután mindig 1000 m.-rel mélyebbre eresztjük le, egészen a fenékig. A gyűjtések összehasonlítása azt fogja mutatni, hogy az 5000 m. és a felszín között felvett plankton olyan szervezeteket tartalmaz, a milyeneket a többi műveletek egyike sem hozott felszínre; hogy másrészt bizonyos állati formákhoz sohasem jutottunk volna, ha a hálót nem eresztjük le 500 méternél nagyobb mélységbe; ilyennek látszanak pl. bizonyos Schizopodák (Eucopia australis) és egy nagyszerű vörös rák, az Acanthephyra purpurea. Ismételt műveletek alapján tehát elérhetjük azt, hogy megismerjük a mélytengeri állatok mélység szerinti eloszlását és a fajok nagy részének helyét kijelölhetjük ilyen vagy olyan vízrétegben. Másrészt nem szabad azt képzelnünk, hogy ennek az eloszlásnak a határai változatlanok; ellenkezőleg minden valószínűség szerint azt kell hinnünk, hogy ezek a határok meglehetősen változók és hogy a mélytengeri állatok függőleges ingadozásoknak vannak alávetve, melyek a táplálékul szolgáló alsóbbrendű lények vagy a mikroszkópos plankton stb. ingadozásaitól függnek. Ha ezt a módszert a HENSEN-féle függőleges, igen finom selyemháló használatára alkalmazzuk, akkor körülbelül ugyanazokra az eredményekre jutunk, mintha önműködő nyílású és záródású hálót alkalmaznánk, legalább a mikroszkópos planktonra vonatkozólag.
Azonban a fokozatos kutatásnak ez a módja legalább mostanáig jóval fölötte áll az önműködő hálónak, a mikor már nem a mikroszkópos plankton függőleges eloszlásának tanulmányozásáról van szó, hanem a nagyobb termetű állatokéról, melyek amazokból élnek és a melyek csak nagy hálókkal foghatók el, a milyen például a nagynyílású háló, a mely igen jelentős eredményeket szolgáltatott és egészen 20–30 cm. nagyságig terjedő halakat hozott fel (Paralepis coregonoides, Chauliodus). A mostanáig készített önműködő hálók általában kis nyílásuk miatt képtelenek hasonló szolgálatokra.
Tanner mélytengeri háloja. Míg SIGSBEE hálója (l. 313. oldal) függőlegesen működik, AGASSIZ olyat kívánt, a mely vízszintes síkban vontatható és megpróbálták a CHUN-PETERSEN-féle alakot. Azonban a felszín közelében húzva ezt a hálót, észrevehető, hogy a csavar nem forog a csekély sebesség miatt, a melylyel húzni kell a selyemhálót, hogy meg ne rongálják. TANNER parancsnok oly batipelágikus hálót talált fel, a mely ugyan mélyen alatta áll másoknak, minthogy nyitva száll alá, a mely azonban mégis szolgálatokat tehet, minthogy így a hibája még mindig kisebb, mintha nyitva emelkedne fel.
A 146. rajz mutatja a nyitva leszálló műszert. Így húzzák vontatókötélen a kívánt mélységben; akkor megállítják a hajót és a mint a háló kábelje függőlegessé válik, a k futósúlyt eresztik le. Ez a futósúly egy kapcsos tartóra esik, a mely az mm szálakhoz kötött gg súlyokat tartja. Az mm szálak kiszabadulván, a gg súlyok leesnek és az nn szálakat meghúzzák, a melyek oda vannak erősítve és a melyek ff csigákon haladnak keresztül. Ezek az nn fonalak bekötik és így elzárják a hálót. Felhúzás közben (147. rajz) a háló felső része felhúzás közben is gyűjti még a planktont, a mely függőleges útjába esik és a melyet a hajón külön szedhetünk ki. A d tömeg az általános fémfoglalat részét alkotó nehezék, mely azonkívül a háló szájánál levő gyűrűhöz van kötve. TOWNSEND írt le 1896-ban egy, alapelvére nézve TANNER-ével rokon batipelágikus hálót.
Minthogy manapság jól működő önműködő nyílású és záródású készülékek ismeretesek, TANNER hálója (1897) mellőzhető. Másrészt nem is hiszem, hogy egyebütt szolgált volna, mint Amerikában, a hol egyébként igen jó eredményeket adott az Albatrosson.
|
146. rajz. |
147. rajz. |
148. rajz. |
Palumbo mélytengeri hálója.*) (148. rajz.) Legyen a T csavaros átforduló hőmérő foglalatja egy kábel végére felfüggesztve és alsó részén legyen megerősítve egy másik kábel, mely a P súlyban végződik. M futósúlyt az f fonal tartja h csésze körül, a melybe beleilleszkedík a csavar tengelye. D a kábelhez szilárdan erősített kis tömeg, a mely az M futósúly üregébe bele tehető. Az A háló, a melynek nyílása a közönséges pénztartóéhoz hasonló fémszerkezettel van ellátva, a kábelhez van kötve ezekkel a nyí-
*) L. Nature, 30. k. 365. l. London, 1884.
lásokkal, a melyeken a kábel keresztülhatol. Leszállás közben a víz ellenállása a nyílás alsó ajkát hozzászorítja a felsőhöz a p súly ellenére; ez az A helyzet. A felső ajkat az M futósúlyhoz kötött f fonal tartja D-hez szorítva. A mikor a háló a kívánt mélységbe ér, a leszállás megszűnvén, a víz ellenállása is megszűnik, a P súly lehúzza az alsó ajkat és a háló nyitva vontatódik a halászat czéljaira; ez a B helyzet. Azután a kábel függőleges elhelyezkedését bevárják és gyorsan felhúzzák az egészet; a szárny oly módon forog, hogy a hőmérőt foglalatában át hagyja fordulni, az f fonal kiszabadul, az M futósúly áthalad D-n és bezárja a háló fémszerkezetét a P súly és önmaga között; a háló csukva emelkedik fel a C helyzetben.
A Vettor Pisani expedicziója alatt, a melyet PALUMBO vezetett 1882 –1885-ben, számos gyűjtést végeztek ezzel a készülékkel egészen 3000 méter mélységig. E háló elkészítése egyszerű és könnyű, de leszálláskor a helyzete hiányos; a hajóingásnak minden billentésére a háló felváltva kinyílik és becsukódik, ha a kábelt nem gombolyítják le gyorsan és megállás nélkül. Ez a körülmény bizonytalanságot okoz, a melyen segíteni kellene. CHUN hálója és mások megszüntetik ezt a bajt.
|
A monacói herczeg redőnyös hálói. Minthogy a régebbi hálók nem működtek kielégítően, ALBERT monacói herczeg jobbat igyekezett szerkeszteni. A működés leírása a rajz vizsgálatával együtt elegendő lesz a redőnyös háló megértésére. Miután a kábel végére erősített nehezéket a kívánt mélységbe eresztették, a műszert a 149. rajzon látható helyzetben csukott állapotban a kábel mentén lecsúsztatják. Mikor a T' pálcza a nehezékhez vagy ütközőhöz ér, megáll és vele együtt megállnak a C külső fogaskerekek, a melyeket a T' pálczával egy vízszintes kis gerenda tart össze. Azonban a keret, a mely köré a selyemháló van erősítve, tovább száll le, a P' kis fogaskerekek a G nagyobb fogaskerekektől működésbe hozatván, forogni kezdenek és forgatják azt a sárgarézdobozt, a melyre a redőny rácsavarodik és a készülék nyitva van s egy víznyomásos csillapító dugó közvetítésével az ütközőn nyugszik. A hálót így nyitva voutatják. Hogy bezárják, ahhoz a kábel mentén futósúlyt eresztenek le; ez a felső T kis gerendára esik, mely összeköti a két belső C fogaskereket. Ezek, minthogy csak egy rúgónak a hátsó, kevéssé |
149. rajz. A monacói herczeg redőnyös hálója leszállás közben. |
barázdált felületükre ható súrlódása tartja őket fölemelve, lesülyednek és mozgásukkal a P kis fogaskerekeket és a Vaucanson-féle lánczokat forgásba hozzák, a redőny a lánczok húzása folytán az alsó gerendácskára gördül. A készülék így be van zárva és készen van a felszállásra.
E műszer gépezete, sajnos, elég kényes; a fogaskerekek és a Vaucanson-féle lánczok, a melyek benne nagy szerepet játszanak, nem működnek elég szabályosan; erről a hálóról is, a mely pedig elméletileg kitűnően van összeállítva, le kellett mondani úgy maganak a herczegnek, mint a Pola-expedicziónak. Mindazonáltal hihető, hogy az igen pontos kivitel, a részletekben némi javításokkal kielégítő eredményre fog vezetni.
A második redőnyös háló, a melyet, úgy mint azt elsőt, LE BLANC J. szerkesztett, két redőnynyel van ellátva. A mikor a háló az ütközőhöz ér, a nyílást elzáró redőny, hatalmas rúgó hatása alatt egy tengelyre csavarodik. A halászat után a hajóról leeresztett súly működésbe hoz egy másik rúgót, mely kifeszít egy második redőnyt a nyílás előtt és a háló így becsukva kerül fel. Sajnos, az aczélrúgók még nem jól viselkednek a vízben, többé-kevésbbé tehetetleneknek mutatkoznak, vagy pedig összetörnek. Le kellett mondani ennek az elsőnél nem kevésbbé elmés második hálónak a használatáról is.
Barrois Th. mélytengeri hálója.*) Ezt a természettudóst a fentebb leírt redőnyös háló vezette rá, hogy a sziriai tavak kutatására szánt készüléket szerkeszszen. Ez a háló főképp abban különbözik az előbbitől, hogy a selyemredőnyt rézlemez helyettesíti; ez a lemez a mozgó kerethez van forrasztva, mely a hálót hordja; a Vaucanson-féle lánczok teljesen hiányoznak, a mi a műszert nagyban egyszerűsíti. Egyébként a háló úgy működik, mint a monacói herczegé, egy ütköző és egy futósúly felhasználásával.
BARROIS dr. kijelenti, hogy ő kitűnő eredményeket ért el az egyszerű és erős készülékkel, még pedig állandóan. Mindazonáltal úgy látszik példáját nem követték; jelenleg jobb szeretik a függőleges működésű hálókat.
Giesbrecht mélytengeri hálója. 1893-ban GIESBRECHT igen
*) Revue biologique du Nord de la France, IV. k. 11. sz., 1892.
elmés batipelágikus háló leírását közölte*), mely azonkívül még egyszerű is szerkezetében és működésében egyaránt. Az itt leírt alak**) az, a melyre én az ütköző elvét alkalmaztam. Ezt az elvet a monacói herczeg találta fel, ő vezette be Európába és ez az elv lehetségessé teszi, hogy teljesen urai legyünk a háló kinyílásának és bezáródásának.
A GIESBRECHT-féle háló vázlata a következő. Képzeljünk egy négyszöget, a mely négy csúcsán csuklós és a mely egyik függőlegesen tartott átlója mentén fel van függesztve és a foglalatához erősített háló szájának nyílását alkotja. Tegyük fel most, hogy a két alsó oldalt közelítjük a két felsőhöz; a csuklók segítségével a két felső oldal egymás meghosszabbításába esik egy vízszintes vonal mentén és ugyanez történik a két alsó oldallal, a melyek így a felsőkkel érintkezésbe jönnek; egy szóval a négyzet nyílása nincs többé és a háló indulás-helyzetében zárva van. Tegyük fel, hogy a kívánt mélységben a két alsó oldalt bármilyen gépezet kiszabadítja, akkor azok saját súlyuknál fogva leesnek, a felső oldalak az általuk bezárt szög csúcsánál fogva visszatartva helyükön maradnak, meghajolnak és a két másik oldallal együtt ugyanazt a négyszögletű nyílást alkotják, a mely a leírásnál kiindulópontul szolgált. Ez a halászat közben elfoglalt helyzet; a hálót szélesen kinyitva vontatják. Ha egy könnyen elképzelhető szerkezet segítségével a két felső oldalt leejtjük, akkor ezek az alsókra esnek, a kiindulásbelihez hasonló helyzetben, vagyis a négy oldal kettenként egymásra helyezkedik, tökéletesen bezárva a nyílást.
A 150. rajz mutatja a teljes hálót kinyitva. Az oldalak hosszúsága 70 cm.; a felsők (GG) HH'-ban vannak összekapcsolva az alsókkal és egymással, úgy alul, mint felül kerekes csuklókkal; ez igen könnyű csúszást tesz letietővé az A pálcza hosszában, mely az AECE merev keret egyik oldalát alkotja. Ez a keret merőleges a háló nyílásának síkjára. Az M emelőkar tartja egy horog segítségével a két felső oldalt A-nak a felső részén, míg az alsó kerekes izület a merev keret alsó részéhez ütközik és ez nem engedi, hogy a négyzet rombuszszá nyúljon. A két alsó oldal
*) "Ein neues Schliessnetz", Mitteilungen der zoologischen Station zu Neapel, XI. k. (1893).
**) Modifications du filet bathypélagique de Giesbrecht, Bulletin de la Société Zoologique de France, 1896. decz. 22., 214. l.
|
mindegyike egy-egy bevágással van ellátva, a melybe záródáskor a felső oldalaknak egy-egy dudorodása illeszkedik bele, úgy hogy ebben a pillanatban a záródás teljes. A háló tulsó része, a melynek nyílása a négyszög kerületére van kötve, a D csonka kúp bejáratához van erősítve. Ennek a D hátsó része hordja a végső zacskót (itt nem ábrázolt vederrel ellátva) és szuronyzárszerű mozgással válhat el az EC-hez erősített elülső résztől. A keretnek úgy felső, mint alsó oldala egy-egy F lemezzel van ellátva, melyet ALBERT monacói herczeg tanácsára tettünk hozzá és melyeknek az a rendeltetése, hogy megvédjék az elülső hálót az ellen a húzás ellen, a melyet a kelleténél gyorsabb leszállás vagy felemelkedés gyakorolhatna rá és hogy egyúttal kormánylapátul szolgál]on; e lemezek forgása korlátozva van abban az irányban, a melyben a hálót védőernyőt [!] kell alkotniok. |
150. rajz. GIESBRECHT módosított hálója nyitva, halászás közben. |
154. rajz. GIESBRECHT hálója leszállásra készen.
A műveletet a kábel végére kötött nehezék vagy ütköző lemerítésével kezdjük. A háló előzetesen elhelyezhető a kábelen a kiindulási helyzetben és így függve tartható egészen addig, a míg a nehezék a kívánt mélységbe nem ér (154. rajz), vagy pedig akkor helyezhető a kábelre, a mikor a nehezék már lent van. A készülék a következőképpen van felszerelve (151. rajz): Az összehajlítható négyzet négy oldalát felnyomjuk, úgy hogy az M kapocs abba a bevágódásba illeszkedjék, a mely a két felső oldalt tartja vissza, míg a két alsót a J pálcza tartja, mely keresztülmegy az A tengelyen és a melyet az A bevágásba csúszó B aczélpálcza szabályoz. A pálcza a bevágáson valamivel túl tud
|
151. rajz. GIESBRECHT módosított hálója, csukva leszállás közben: átmetszet. |
152. rajz. GIESBRECHT módosított hálója nyitva, halászás közben: átmetszet. |
|
menni lefelé. Óvatosan leeresztik a hálót, kötéllel tartva vissza, mialatt a kábel mentén csúszik a vízbe; amint teljesen lemerült, visszahúzzák a kötelet és a háló leszáll a 151. rajzon látható helyzetben. A K ütközőhöz érve (152. rajz) a B pálcza kiszabadítja a két alsó oldalt, a melyek a J peczek visszahúzódása folytán leesnek, a háló kinyílik és vontatva halászhatunk vele. A bezárásra az L futósúlyt eresztjük le (153. rajz), mely lenyomja az M emelőkart; a négy oldal kettenként egymáshoz símul a foglalat alján és így bezárja a hálót. Erre a készüléket felhúzzák. 1000 méteres mélységben a kábelt megfogva, igen jól észre lehet venni a hálónak az ütközőhöz való érkezését és a háló kinyílásából eredő kis lökést. A háló oldalainak induláskor (fent) és felhúzáskor (lent) különböző helyzete lehetségessé teszi a működés ellenőrzését. |
153. rajz. GIESBRECHT módosított hálója csukva, felszállás közben: átmetszet. |
Ezt a hálót LE BLANC J. szerkesztette; sikerrel működött a Princesse-Alice-on, először 1890-ban 1000 m., majd 1902-ben több ízben egészen 4300 méter mélységig, a Zöldfoki-szigetcsoporttól délre.
GIESBRECHT első mintájában a hálót közvetlenül a kábel végére erősítve bocsátják le és a két alsó oldal lenyomására szánt első kikapcsolás két szárnyacska segítségével történik, melynek kis nyúlványa a háló húzása közben előálló víznyomás hatása alatt szabaddá teszi azt a kis pálczát, a mely a négyzet alsó oldalait tartja. Világos, hogy jól kezelve az eredeti GIESBRECHT-féle háló csak igen jó eredményeket szolgáltathat. Elve kitűnő, szerkezete és kezelése igen egyszerű és könnyű; a készülék erős és nagyon ajánlható.
Sigsbee mélytengeri hálója. AGASSIZ tanár régóta nagyon
|
óhajtotta a közbenső vizek faunájának tanulmányozását, a mikor 1880-ban ezt a kérdést a Blake parancsnoka, SIGSBEE C. D. előtt kifejtette és felhívta, hogy működjék közre az ő kutatásaiban. Ekkor találta fel ez az amerikai tiszt a 155. rajzon látható készüléket. Az A fémhengert felül finom fém- vagy selyemszövet (F) zárja el, alul pedig a D emelőkarral ellátott szelep. A kart a P kapcsos rendszer tartja a helyén, melyet megfelelő távolságban a kábelre erősítenek. A T ütközőt a henger alatt erősítik a kábelre. Tegyük fel, hogy a 3500 és 4000 méter közti planktont akarjuk gyűjteni. A hengert és kikapcsoló készülékét 500 méterrel helyezzük a T ütköző fölé és ez utóbbit 4000 méter mélységbe merítjük le; azután futósúlyt eresztünk le, a mely kikapcsolja a D emelőkart; a henger ekkor lecsúszik az 500 méteres kábel mentén 3500 m. mélységből a 4000-esbe. A szelepet a víz felemeli és a felső nyílás |
155. rajz. SIGSBEE mélytengeri hálója. |
szövetén keresztül átszűrődik. A készülék az ütközőre érkezik, a szelep ezzel bezáródik és az egészet felhúzzák.
AGASSIZ csak kevés eredményt ért el ezzel a készülékkel, akár azért, mert a fauna valóban szegény volt ott, a hol alkalmazta, akár a csekély nyílás folytán; mindenesetre teljesen lemondott róla és a TANNER-féle hálót alkalmazta.
|
156. rajz. CHUN mélytengeri hálója. |
Chun mélytengeri hálója. PALUMBO hálója PETERSEN-nek, a nápolyi állattani állomás mérnökének azt a gondolatot sugallta, hogy önműködő záródó és nyíló hálót szerkeszszen, melyet aztán csakhamar kedvezően módosítottak CHUN tanár és HENSEN; mi csak arra fogunk szorítkozni, hogy képet adjunk az utolsó alakról, melyet CHUN e függőlegesen működő készülék hosszú használata után véglegesen elfogadott (156. rajz). A selyemháló köralakú fémvázra van erősítve, mely egyúttal a nyílást alkotja és a melynek két fele egymásra hajlik, a közös átmérő két végére helyezett csukló segítségével. A félköralakú vas bizonyos mértékben a készülék füléül szolgál és ennek közepénél fogva van felfüggesztve az egész, a nyílás így zárva marad két emelőkar segítségével, melyek mindegyikét egy-egy láncz köti egy propellercsavarnak függőleges tengelyéhez; a T lánczot magának a hálónak a súlya feszíti meg, mely egyébként alkalmasan meg van terhelve. Másrészt a lánczot, melyen a háló a fülének közepénél fogva függ, szintén hosszú csavar tartja, mely a propeller tengelyét alkotja. |
A dolog úgy van elrendezve, hogy leszálláskor a propeller megakadjon abban az irányban, a melyben forogni igyekeznék, oly módon, hogy a csukva lemerült és a nyíláskör meghúzott lánczain függő háló ebben a helyzetben érkezzék a kívánt, pl. 3000 méteres mélységbe. Akkor felhúzzák az egészet, a szárnyas csavar forog, kiszabadítja a nyíláskör két lánczát, a kör két fele
szélesen széthajlik és a háló így nyitva és halászva emelkedik fel a középső fül közepére függesztve; ez bizonyos függőleges úton keresztül tart, a mely tetszés szerint változtatható 20 és 600 m. között, a készüléknek az indulás előtt való szabályozásával. Miután a háló 600 méternyi függőleges utat tett meg halászva, a propeller csavarja, mely tovább forog, kiszabadítja a középső fül felfüggesztését, a háló visszaesik és a nyílás két félkörének lánczai fogják fel. A két félkör ismét bezárja a készüléket, a középső fül mindkét oldalához símulva, a melynek láncza többé nincs megfeszítve.
CHUN hálója bizonyára egyike a leghasználatosabb önműködő hálóknak; szerzője fokozatosan javította és nagy szolgálatokat tett a bizonyos mélységben lebegve élő lények zónáinak függőleges elhatárolásában, nevezetesen a Valdivia-expediczió alatt.
1889-ben a manchesteri HOYLE dr. a CHUN-éhoz hasonló hálót írt le, mely azonban vízszintesen működik és melynek nyílását és bezárását két egymás után lebocsátott futósúly végzi. Ugy látszik, ez az alak nem ment át a használatba.
Fowler mélytengeri hálója. Az elve ugyanaz, mint a CHUN hálójáé, de a nyílást alkotó darabok derékszögűek és nem félkör alakúak, mint az előbbinél; azonkívül a propeller segítségével kiszabadított lánczokkal dolgozó nyitó- és zárórendszer helyett egymás után lebocsátott két futósúlyt használ. Sok kísérletező jobban kedveli ez eljárást, a melynek működése általában megbizhatóbb.
FOWLER körülbelül tíz év óta használja műszerét, mely igen
erős és melylyel ő nagyon meg van elégedve; különböző expedicziók, mint a Valdivia és a Siboga ezzel voltak felszerelve.
Taligás mélytengeri hálók (Hensen 1895). A közvetlenül a tengerfenék fölött található plankton gyűjtésére HENSEN tanár a National expedicziója alatt önműködően nyíló és csukódó hálót használt, hasonlót a CHUN-éhoz, azonban az övét nyolczkerekű kocsi segítségével vontatják. Csak éppen jelezni akarom a túlságosan bonyolult műszert történelmi szempontból; nyílása a készülék igen terjedelmes része mögött van elhelyezve, a mi éppen nem segítheti elő az állatok elfogását; igen költséges (1000 frank) és a vele végzett kevés kísérlet egyáltalában nem szolgáltatott kielégítő eredményt. A feladat érdekes, de megoldása nehéz és úgy látszik, HENSEN óta senki sem kísérelte meg annak a planktonnak a gyűjtését, a mely a tenger fenekével érintkezve mozog.
Nagy függőleges hálók. Az 1889-iki plankton-expedicziók alkalmával HENSEN olyan hálót használt, a melynek nyílását két vas-félkör alkotta. Ezek egy csukló segítségével oly módon voltak egymásra hajthatók, hogy kisebb helyet foglaljanak el és gyorsabban szállhassanak alá a vízben; a készülék abban a pillanatban nyílik ki, a mikor felhúzzák és akkor nyílásának átmérője két méter. A háló ötös számú selyemből készült és szűrő vederben végződött. CHUN a Valdivián csodálatos eredményekhez jutott, széles, kerek nyílású függőleges selyemhálóval.
Az esseni KRUPP F. A. a Maja és a Puritan hajókon két méter átmérőjű, kis szemű, közönséges nagy hálót használt kis halak és más, aránylag fürge tengeri állatok gyűjtésére. LO BIANCO megmutatta, hogy a Nápolyi-öbölben végzett eme kísérleteket siker koronázta.
|
157. rajz. Nagy nyílású pelágikus háló. |
Nagynyílású pelágikus háló. Ez a háló (157. rajz) a Princesse-Alice yacht számára készült 1903-ban az én utasításaim szerint és négyszögletes vasszerkezetből áll, mely négy darab, három méter hosszú rúdra szedhető széjjel és merev keretté egyesíthető, mely a hálónak a nyílását alkotja. Maga a háló csomagoló vászonból készült és ugyanabból a szövetből való vörcsökkel van ellátva; hosszúsága 6 méter és fémvederben végződik; a háló bejáratának a széle igen erős vászonból való széles szegélylyel van ellátva, mely oly módon oszlik négy |
részre, hogy könnyű beléje dugni a vasrudakat és ezeket azután a négy sarkon egy-egy peczekkel egyesíteni. A peczek gyűrűben végződik, mely az aczélkábelre való felfüggesztést szolgáló négy kampó beakasztására való. A vasvázhoz erősített négy erős hajókötél tartja a vödröt és az egésznek függőleges leszállásához szükséges nehezéket. A fonal függőlegesen (vagy ferdén) ereszkedik le a kívánt mélységbe, azután a lehető leggyorsabban felhúzandó (körülbelül 1800 méter óránként a Princesse-Alice-on), a mi néha akkora ellenállást okoz, hogy a vasrudak meggörbülve kerülnek vissza, míg a közönséges csomagolóvászon ép állapotban jön fel.
Ennek a 9 [négyzet]méter nyílású hálónak első próbáját 1903 szeptember 6-án végezték 1500 méter mélységben 4780 méteres fenék fölött. A készülék sok ritka és különböző fajtájú állatot, meg több új mélytengeri formát hozott fel, melyek közül sok igen érdekes.
Egy esetben a csőalakú vasak meghajolva, sőt eltörve kerültek vissza; azóta lemondtak a csövekről, hogy visszatérjenek a
tömör vasrudakhoz, melyekkel hasonló baj nem történik; úgy is szükség van elég jelentékeny nehezékre. Az ellentét az oly puha csomagolóvászon ellenállása és a látszólag oly erős vasrudak gyöngesége között valóban figyelemreméltó.
A 3 m. oldalhosszúságú háló igen sikeres kísérletei következtében a monacói herczeg készíttetett egy másikat, melynek oldalhossza 5 m., vagyis nyílása 25 m2 volt. Azonban, bár egy kísérlet azt mutatta, hogy a herczeg yachtja ezzel a kissé terjedelmes szerszámmal is el tud bánni, a 9 m2.-es háló vétetett állandó használatba egészen 5000 m. mélységig a következő évek expediczióiban és mindig igen nagy sikerrel.
Hensen függőleges plankton-hálója. Ezt a klasszikus készüléket HENSEN vezette be a plankton mennyiségi tanulmányába; szerkezete olyan, mint ugyanezen tudós kis hálójáé, melyről fentebb már beszéltünk (136. rajz). Csak a két fémgyűrű nagyon erős és három darab 64 cm. hosszú vasszalag köti őket össze, melyek a gyűrűkkel együtt merev rendszert alkotnak. Vízhatlan szövet van kifeszítve a két gyűrű között. A felső gyűrű átmérője, mely a háló bejáratát alkotja, 36 cm., míg a másodiké 98,5 cm. A huszas számú szitaselyemből készült háló 1 m. hosszú és 3 m2 felületű; ezt a finomabb hálót egy másik durvább háló védi és veszi körül minden oldalról; 6–8 zsineg köti össze a nagy gyűrűt a háló alsó szélén levő kisebb gyűrűvel, melyhez hozzáerősítjük a csapos szűrövedret. Az egész teljesen felszerelt műszer 365 frankba kerül.
E háló használata nagyjában a következő: leeresztik egy meghatározott mélységre, mindig ugyanarra, pl. 400 méterre és lassan húzzák vissza, annyira függőlegesen, a mint csak lehetséges, szabályosan és folytonosan. Felteszik, hogy ily módon mindig ugyanazon méretű folyékony hengert szűrik meg, a melynek magassága 400 m., átmérője pedig egyenlő a háló átmérőjével. Hogy megóvják a hullámokozta lökésektől, a háló kábelje gummiakkumulátoron [-csillapítón] függő csigán megy keresztül. Világos, hogy a háló kis nyílásával és nagy szűrőfelühetével a legkedvezőbb körülmények között működik.
HENSEN, kieli tanár, a ki egészen mélyrehatóan foglalkozott a planktonnak mennyiségi szempontból való megvizsgálására szolgáló eljárásokkal, kiszámította azoknak a szemeknek a számát, a
melyek a különböző számozású szitaselymek egy-egy négyzetméterén találhatók. Az ő jegyzékéből veszem ki a következő adatokat (HENSEN 1895).
|
Szitaselyem |
A szemek száma cm2-ként |
|
No. 0 3 4 5 6 9 11 15 18 19 20 20 (más fajta) |
233 483 551 720 828 1471 2417 3324 4324 5448 5882 5918 |
Elképzelhetjük, hogy kevés olyan szervezet van, a mely képes egy négyzetczentiméterenként 6000 szemet számláló hálón keresztülhatolni. Bizonyos ideig tartó használat után ez a selyemszövet kevésbbé jól szűr, mert a selyemszálak megvastagodnak és HENSEN megfigyelte, hogy bizonyos esetekben a szűrőfelület hosszú használat után az eredetinek felére zsugorodott. A 20. számú selyem ára körülbelül 19 frank négyzetméterenként.
HENSEN hosszú számításokat végzett, hogy megbecsülje a megadott idő alatt, meghatározott sebesség mellett, megadott felületű szitaselymen keresztülszűrődött víz mennyiségét. Ez a számítás arra való, hogy megbecsülhesse a különböző mélységekben és különböző helyeken egy-egy köbméterben élő anyag mennyiségét. Sajnos, sok a hibaforrás. Az alkalmazott selyemháló különböző halászatok alkalmával nem ugyanaz; a plankton természete és bősége változik, úgy hogy bizonyos esetekben a háló szemei többé-kevésbbé gyorsan és többé-kevésbbé teljesen bedugulnak és az egész vízoszlop nem szűrődik meg teljesen; egy részét a háló ellöki az útjából, mintha olyan hálót húznánk föl, a melynek falai többé-kevésbbé teltek és nem szűrnek.
Ez mondható különösen bizonyos planktonok esetében, a melyekben például a Choetoceras uralkodik és KOFOID kimutatta, hogy az édesvizekben hasonló okoknál fogva a háló néha a felét sem szűrte meg annak a vízmennyiségnek, a mely várható volt.
Bármint legyen is, a hajóra érkezés alkalmával a háló gondosan megmosandó és megsúrolandó, hogy az összegyüjtött planktonból semmi sem maradjon rajta és azután a planktont fixáló folyadékba teszik. Némelyek pikrin- vagy pikrinszulfosavat vagy formolt stb. alkalmaznak, melyet végül 70 vagy 75 fokos alkohol vált fel. Azután annak a planktonnak a mennyisége becsülendő meg, a mely a megszűrtnek gondolt víztömegből ered.
Arra is gondoltak, hogy a plankton súlyát megmérik, ez azonban nagy nehézségekbe ütközik. Ha friss állapotban mérik meg, akkor a szervezetek közé szorult vízmennyiség e szervezetek alakja szerint változó lévén, az így nyert súlyok össze nem hasonlíthatók. Ha a súlymérés előtt megszárítjuk a planktont, akkor vele együtt megmérjük az elpárolgó tengervíztől rajtuk hagyott sót; ha szárítás előtt édesvízben megmossuk a planktont, akkor az édesvíz kioldja a szervezetből az állatok sótartalmának és egyéb oldható anyagainak egy részét. Egyszóval a súlymérés módszeréről le kell mondanunk.
Az alkoholban konzervált gyűjteményt cm3-ekre és törtrészeire osztott szűk csőben 24 óráig nyugodni hagyhatjuk, miután óvatosan felráztuk és ez idő végén megmérhetjük a gyüjteménytől elfoglalt térfogatot. HENSEN szerint 48 óra után a mérés bizonytalansága már csak 7%. Ez is csak előzetes mérés. Számos hibaforrás van; csak azt említjük meg, hogy a hosszú nyúlványú állatok, melyek összegabalyodnak, nem halmozódnak fel úgy, mint például a gömbalakú tárgyak, és hogy a több ízben megmért plankton egy újabb felrázást követő 24 órai nyugalom után nem adja ugyanazokat a térfogatszámokat; KOFOID szerint néha 30%-os eltérések is előfordulnak!
KOFOID-nak támadt az a szerencsés gondolata,*) hogy a plankton mennyiségi mérésére a laboratóriumok czentrifugálgépét használja fel, melyet CORI a maga részéről már 1896-ban alkalmazott, hogy az apró víziállatokat gyorsan igen kis térfogatban egyesítse; ezek a kis czentrifugálgépek néhány percz alatt minimumra szorítják beosztott csőben a planktongyüjtemény térfogatát, sokkal nagyobb pontossággal, mint több hétig tartó nyugalom.
*) Bulletin ot the Illinois state laboratory, V. k. 1897., 1. czikk.
Mindennek ellenére a planktonnak ez a térfogatmérése nem látszik kielégítőnek, noha megadja a bizonyos vízmennyiségben foglalt élőanyag mennyiségét és HENSEN a megszámlálás módszerét hozta be, mely abban áll, hogy meghatározott térfogatú vízben foglalt minden fajú egyént megszámlál.
Ezért a mennyíségi gyűjteményt oly üvegbe helyezi, a melyben felrázással bizonyos egyöntetű keveréket tud előállítani és ugyanakkor egy vékony szívócsővel a tömeg közepéből 0,1 –2,5 centiméternyi keveréket vesz fel. Ezt a mintát különlegesen berendezett számláló mikroszkóp alá helyezi, igen lapos tálba, melynek fenekén párhuzamos vonalak vannak húzva és ezek segítségével a lemez egész terjedelmében szabályosan és biztosan átvizsgálható 25–100-szoros nagyítás alatt. A szabályok szerint, melyeket hosszadalmas volna itt részletesen bemutatni, megszámolják a szervezeteket oly módon, hogy a műveleteket megrövidítik, a mi nélkül az észlelő ki volna téve annak, hogy 40 óra hosszat számolná 2,5 cm2-nyi mintának a tartalmát, a mely csak igen csekély számú (!) igen apró diatomaceát tartalmaz; ebben az esetben, hogy középszámhoz jussunk, nagymennyiségű plankton felett kell szemlét tartanunk és pedig erős nagyítás alatt, hogy szem elől ne téveszszünk oly apró szervezeteket, mint a kis diatomaceák.
Azok a természettudósok, a kik a HENSEN-től vezetett National expediczió planktonját tanulmányozták, 10 424 órát töltöttek el az ezen expediczió folyamán végzett 126 mennyiségi halászatból eredő plankton megszámlálásával; vagyis e munkával megbizott egyetlen személynek minden megállás nélkül 1 év, 2 hónap és 9 napig kellett volna számolnia, minden napra 24 órát számítva! Ilyesformán többé-kevésbbé óriási számok végtelen sorozatához jutunk. Kérdés, hogy az eredmények megfelelnek-e a tanulmányra fordított idő és erőfeszítés értékének?
Belátjuk, hogy ez a munka némileg túlzott, a mikor arra gondolunk, hogy mily csekélység a National 126 gyűjtése pl. az óczeánok terjedelméhez képest és ha megfontoljuk, hogy az elért eredmények nagyon is különbözhetnek azoktól, a melyeket némileg különböző időben és helyen végzett gyüjtések szolgáltattak volna.
A szivattyús módszer. A mikor KOFOID C. A.*) megismerte
*) Bulletin ot the Illinois state laboratory of natural history, V. kötet, 1897, 1. czikk.
azokat a nagy nehézségeket, a melyekkel a finom hálóknak a plankton mennyiségi megvizsgálására való használata jár, a szivattyúra gondolt; a módszer elméletben igen egyszerű és tökéletesen alkalmazható az amerikai természettudós esetében, a ki az Illinois sekély tavaiban dolgozott; lemerítünk egy, pl. gummiból készült csövet, szivattyúhoz kapcsoljuk, melynek képességét ismerjük és egy meghatározott mennyiségű és meghatározott mélységből jövő víztömeget szűrőre bocsátunk; megmérjük az összegyűjtött planktont és megvan a keresett eredmény.
A szivattyút már KOFOID előtt használták. Maga HENSEN alkalmazta 1887-ben Kiel közelében a hajó gőzerejű szivattyúját, hogy szűrőhálójába ismert mennyiségű felszíni tengervizet öntsön.
Azonban már jóval KOFOID előtt 1893-ban REGNARD dr.*) gondolt arra, hogy egy cső végét meghatározott mélységbe ereszsze le és így szivattyú segítségével bármilyen mélységből a szűrőre ereszsze a vizet; minthogy a víz magától érkezik a csőben a tenger felszínének magasságára, a szivattyúnak nincs egyéb munkája, mint hogy annak a néhány méter magas vízoszlopnak a nyomását legyőzze, a mely a hajó hídja és a felszín között helyezkednék el. REGNARD dr. a courbevoiei központi kötélgyárban olyan kábelt készíttetett, a melynek közepét 7 milliméter átmérőjű aczélcső foglalta el; ez egy milliméter vastag, igen szoros spirálisba csavart aczéldrótból készült és a vízhatlanság okáért kátrányvászonnal volt bevonva. Ez az igen hajlékony cső, a mely a csavarodástól nem törik össze, a lelke a kábelnek, és 7–7 kemény aczéldrótból álló, 12 fonalban elhelyezett 84 drót veszi körül. Ez a kábel csak 4000 kg.-nyi húzás alatt szakad el és saját sulyán kívül 500–1000 kg.-os nehezéket bír el, a melyet különböző készülékek képviselhetnek. Feltalálójának gondolata szerint ez a kábel mindenféle műveletre alkalmas, úgymint közönséges halászatra, hőmérsékletmérésre, vízmintafelvételre, különböző hálók kivetésére; azonkívül arra is használható, hogy adott mélységből mérhető mennyiségben vizet hozzon fel és így lehetségessé tegye egy pontosan meghatározott réteg mikroszkópos planktonjának adagolását; egy húzó és nyomó-szivattyú csatolható még hozzá
*) "La pèche au câble creux" (halászat lyukas kábellel), Comptes rendus de la Société de Biologie. Paris. 1893, június 3. 575–578 lap, 3. rajz.
a fedélzeten maradt kábel végére és ez a mikrobák gyűjtésére való porczellán-gyertyákon keresztül szürheti a vizet; így tehát gyüjthetjük és tenyészthetjük a mikróbákat tetszésünk szerint.
A szivattyúnak ez a módszere pontosabb, mint a finom hálóé; alkalmazható áramokban, a jég alatt; annyi vizet lehet mindig megszűrni, a mennyi éppen elegendő planktont szolgáltat ahhoz, hogy megbízható mérést végezhessünk és az egész igen gyorsan mehet végbe.
A REGNARD-féle cső alkalmazásának nagy akadálya az ára, a súlya és a külön erre a czélra módosított kábeldobnak a szükségessége, de ez bizonyára a legkisebb nehézség.
KOFOID tudtunkra adja, hogy 1892-ben RAFTER ivóvízmintákat vett fel gőzszivattyú segítségével, a melyhez a kívánt mélységbe merített cső volt kötve; ezt a kísérletet RAFTER mikroszkópos vizsgálat czéljaira végezte. 1896-ban GIESBRECHT leírta azokat a copepodákat, a melyeket KRAMMER a Vörös-tengerben oly tengervíz szűrésével gyűjtött össze, a melyet a hajó szivattyúja egy fürdőkádba húzott.
Önműködő záródású vödör plankton gyüjtésére. KOFOID C. A. legújabban *) ismét új eljárást próbált bevezetni a plankton mennyiségi becslésére; úgy látom azonban, hogy ez a módszer aligha fog nagy sikert elérni. Az igen finom selyemhálók eliszaposodása és szálaik megdagadása stb. folytán KOFOID azt hiszi, hogy a planktonnak e hálókkal való gyűjtése súlyos hibákra vezet, a mit vele együtt LOHMANN és mások is elismertek. Ő a szivattyús módszert ajánlja, a mennyire alkalmazását a mélység megengedi. KOFOID egészen 200 méterig használta és LOHMANN Syrakusában egészen 110 méterig dolgozott vele sikerrel.
E határokon túl a gyakorlati nehézségek igen megnövekszenek és KOFOID ez esetre azt ajánlja, hogy egy meghatározott mélységben elzárt vödör segítségével elég nagy vízmintát vegyünk fel, a melyben a planktont a víz megszűrésével gyüjtjük össze. E czélra ő nagyméretű, valóságos vizespalaczkokat használt; 1 méter magas, 25 cm. átmérőjű henger ez, mely 20 liter vizet fogad be, 25kg.-ot nyom és 500 frankba kerül. Teljesen rézből vagy bronzból készült és a következőképpen van berendezve. Két,
*) Publications de circonstance, 32. sz. Kopenhága, 1905.
egymástól 92 cm. távolságban levő vízszintes lemezt 4 fémpálcza köt össze jó szilárdan; a pálczák a négyszögletes lemezek sarkaira vannak erősítve. A felső lemez oly készülékkel van ellátva, a mely lehetségessé teszi, hogy arra ráfüggeszszék a henger födelét; ez a henger elfoglalja a négy oszlop közti tér egy részét; ez oszlopok mentén csúszik a henger oly módon, hogy a hozzáerősített gyűrűk mindegyike a 4 pálcza egyikét veszi körül. Az egész úgy van elrendezve, hogy a henger alsó széle hozzáérhet és pontosan és légmentesen beleilleszkedik az alsó lemeznek tökéletesen csiszolt bevágódásába. A hengert a födelétől bizonyos távolságban tartja egy belső láncz. A födél tehát a felső lemez külön készülékére van felfüggesztve és ez a lemez tartja a lánczon a hengert, a mely így két végén teljesen nyitva van. A kábel mentén a műszerre érkező futósúly kikapcsolja a henger födelét, a födél és vele együtt a hozzácsatolt henger leesik. A henger alsó nyílását az alsó lemez barázdája a felső nyílást a ráesett födél zárja be. Nincs czélja, hogy a szerkezet részleteivel foglalkozzunk; magától érthető, hogy a készülék csappal is el van látva a víz kieresztésére oly módon, hogy kényelmesen meg lehessen szűrni és összegyüjteni a szervezeteket, melyeknek mennyiségét meg akarjuk mérni.
Véleményem szerint ebben rejlik a módszer hibája. 20 literes víztömegekkel nem kívánhatjuk sem a közbenső rétegek, sem a felszíni plankton mennyiségi eloszlásának megismerését, mert a plankton nem oszlik el egyenletesen egy és ugyanazon rétegben; a planktont alkotó lények nagy száma rajokban található, úgy hogy két, egymáshoz közeleső pontban KOFOID eljárása alkalmazásával igen bőséges vagy igen szegény planktont találhatunk. Mi több, a 20 liter tengervízben foglalt lények menynyisége a legtöbbször igen csekély ahhoz, hogy átlagos értékeket határozhassunk meg belőle; a módszer elméleti szigorúsága ellenére erősen kételkedem benne, hogy sokszor alkalmazzák és a finom hálóval ugyanazon szintben és ugyanazon időben végzett összehasonlító halászatok valószínűleg hiányokat mutatnának ki a vödörrel felhozott faunában.
Kotróhálók és varsák. A kotróhálók és varsák a tenger fenekén való vontatásra szánt szerszámok, az ott élő állatok és az ott található tárgyak összegyűjtésére. Általában erős fémvázból
állanak, mely arra való, hogy a széleivel rájuk erősített zsáknyílást nyitva tartsák. A bejáratot alkotó fémváz alapja változó; leggyakrabban derékszögű háromszög, melynek átfogója a talajon nyugszik. Majdnem az összes szerszámokban vasváz alkotja a többé-kevésbbé hosszú, aprószemű, erős hálóból készült zsák bejáratát. A háló szemei úgyszólván teljesen bezáródnak, különösen a fenék felé, ha a hálóra gyakorolt húzás elég nagy. A bejárattól némi távolságra kezdődik egy ugyancsak hálószövetből való tölcsér vagy vörcsök, melynek szűk vége nem éri el a külső zsák fenekét és arra való, hogy a zacskóba hatolt állatok kijutását megakadályozza.
A zsákkal ellentétes oldalon a váz a kábelhez van kötve, mely a készülék vontatására való.
A kotróhálók főként arra vannak hivatva, hogy a talaj felső rétegeiben található tárgyakat és állatokat vegyék fel; e czélra általában oly vázzal vannak felszerelve, a mely bele tud vágódni a tenger alatti talajba, míg a zsákhálók vagy varsák czélja inkább magán a talaj felületén, vagy a közvetlenül fölötte való gyűjtés. Előfordul azonban, hogy bizonyos kotróhálók úgy működnek, mint varsák és megfordítva, úgy hogy a két típus között különböző átmenetek vannak.
|
Müller kotróhálója. MÜLLER O. F., dán természettudós találta ki 1779-ben a kotróhálót. Ez majdnem négyzetalakú vázra erősített zsákalakú háló; a váznak mindegyik oldalát ferdén elhelyezett éles lemez alkotja, úgy hogy bele tud hatolni a talajba. A többi kotróhálók nagy része nem egyéb, mint e régi készüléknek módosítása vagy tökéletesítése, a mint a következőkben látni fogjuk. Közönséges vagy Ball-féle kotróháló. Ez a minta, a melyet főleg 1838 óta BALL és FORBES angol természettudósok alkalmaztak, csak egy pontban különbözik az osztrigakotró hálótól. Emennek nincsen éles vasa, csak a bejárat egyik hosszú oldalán; a Ball-félében ellenben két oldal ferdénvágó, erős késfélével van ellátva. A kotróháló tehát mindig alkalmas helyzetben van arra, hogy belevágjon a talajba, bármelyik oldala jön is vele érintkezésbe (158. rajz). |
158. rajz. BALL kotróhálója. |
Ennek a kotróhálónak használata nagyon elterjedt; derékszögű nyílásának egyik oldala körülbelül négyszer olyan hosszú, mint a másik. A zsák hosszúsága körülbelül ugyanakkora, mint a bejárat hosszabbik oldala. A Challenger kotróinak legnagyobb vasváza
1.50×0.8 méter, a súlya pedig 62 kg. volt. A legkisebbnek megfelelő méretei 90×30 cm. és 38 kg. voltak. De kisebbeket is készítenek; a Blake, az Albatross, a Princesse-Alice stb. hajókon a bejárat méretei 60×20 cm., a háló hosszúsága alig éri el az egy métert. Még kisebbeket is lehet használni a csónakban való halászatnál és akármelyik kovács elő tudja állítani.
A keret hosszabb oldalainak alapja lyukakkal van ellátva a háló odaerősítésére, valamint egy buroknak az odacsatolására, mely a hálónak kisebb vagy nagyobb részét beborítja és védelmére szolgál. A védőburok maga is erős vászonból készült zsebben végződhet, a mely többé-kevésbbé érintetlenül megőrzi a gyüjtemény egy részét vízhatlanságánál fogva. A téglalap kisebb oldalaihoz két mozgékony vaskar csatolódik, melyek gyűrűben végződnek és a hálót a kábellel összekötő kampó megerősítésére valók. E két kar a nyílásban egymáshoz hajolhat, úgy hogy igen kevés helyet foglalnak el, a mikor a műszer használaton kívül van.
CALVER, a Porcupine kapitánya arra a gondolatra jutott, hogy a kotróháló zsákja alá vaspálczát erősítsen, a melyet a bejárat fémvázához kötött és nagy kenderrojtokkal látott el, melyeknek az a hivatásuk, hogy menetközben az állatoknak egész tömegét odakösse. A közönséges kotróhálónak az a hibája, hogy a legtöbbször, a mint feneket ér, mindjárt megtelik az ott felvett nagytömegű iszappal és homokkal.
A Blake kotróhálója. SIGSBEE, a Blake parancsnoka ellenkezőleg arra törekedett, hogy úgyszólván lefölözze a tengeralatti talaj felületét. A 159. rajz mutatja ezt a mintát, melynek két nagyobik oldala 1,20 méter, egyenes, nem éles és így nem hatol be mélyen a talajba. Az 1,50 m. hosszú hálót többé-kevésbbé megvédi a vászon és az a fémgerendázat, mely a bejárat vázához van kapcsolva; a bejárat kisebbik oldala 22 cm. A Blake, az Albatross,
a Washington hajókon ezt a mintát sikerrel alkalmazták. Seprűket is vettek hozzá, úgy a mint az előző mintánál megjegyeztük.
